2000. évi CXVIII. törvény a Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetésének végrehajtásáról
Miről szól ez a jogszabály?
Ez a törvény a Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetésének végrehajtásáról szól, jóváhagyva a bevételeket, kiadásokat és a hiányt, valamint az adósságtörlesztéseket és hitelfelvételeket. Részletezi továbbá a helyi önkormányzatoknak nyújtott állami hozzájárulások és támogatások elszámolását és felhasználását.
Kire vonatkozik: A Magyar Köztársaság központi költségvetése; Helyi önkormányzatok.
Fő adatok
- Ország
- Magyarország
- Jogterület
- Egyéb jogszabályok
- Szakaszok
- 28
- Forrás
- njt.hu
- Szöveg letöltve
- Magyarázat frissítve
Mit szabályoz ez a jogszabály?
- A Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetésének bevételeit, kiadásait és hiányát.
- Az 1999-ben teljesített adósságtörlesztéseket és hitelfelvételeket.
- A helyi önkormányzatok normatív állami hozzájárulásainak és kiegészítő támogatásainak elszámolását.
- A helyi önkormányzatoknak nyújtott különböző típusú támogatások (pl. színházi, fejlesztési, decentralizált) felhasználását és maradványait.
Kire vonatkozik ez a jogszabály?
- A Magyar Köztársaság központi költségvetése.
- Helyi önkormányzatok.
Melyek a főbb pontok?
- Az 1999. évi költségvetés végrehajtását az Országgyűlés 3 237 447,2 millió forint bevétellel, 3 565 766,4 millió forint kiadással és 328 319,2 millió forint hiánnyal hagyja jóvá.
- A pénzügyminiszter 1999-ben összesen 72 471,3 millió forint forinthitel-törlesztést, 423 783,4 millió forint devizahitel-törlesztést és 399 332,3 millió forint forint államkötvény visszavásárlást teljesített.
- A helyi önkormányzatok 1999. december 31-én fennálló visszafizetési kötelezettsége 3939,1 millió forint, míg a központi költségvetést terhelő kiegészítés 1439,4 millió forint.
- Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy a pénzügyminiszter 1999-ben 311 846,9 millió forint összegű forint-államkötvényt értékesített és 24 472,3 millió forint értékben devizahiteleket vett fel a hiány finanszírozására.
Egyéb jogszabályok
Jogszabály szövege
Jogszabály szövege
Tartalomjegyzék (28)
- 1. §
- 2. §
- 3. §
- 4. §
- 5. §
- 6. §
- 7. §
- 8. §
- 9. § (1) A helyi önkormányzatok központosított előirányzatainak felhasználá
- 10. §
- 11. §
- 12. §
- 13. §
- 14. § Az Országgyűlés az elkülönített állami pénzalapok mérlegét a 2. számú
- 15. § Az Országgyűlés a központi költségvetés mérlegét a 11. számú melléklet
- 16. §
- 17. §
- 18. §
- 19. §
- 20. §
- 21. §
- 22. §
- 23. § (1) *
- 24. § (1) *
- 25. § (1) *
- 26. §
- 27. § Ez a törvény a kihirdetését követő 3. napon lép hatályba
- 28. § (1) E törvény hatálybalépésével egyidejűleg hatályát veszti
2000. évi CXVIII. törvény a Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetésének végrehajtásáról - Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye Ugrás az oldal tartalmához Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye fejléc Új Jogtár bejelentkezés Oldal nyomtatása Hatály: ( 2006.I.1. - ) A jelek a bekezdések múltbeli és jövőbeli változásait jelölik.
Megnyitom a Jogtárban Jelen dokumentum a jogszabály 1. weboldalát tartalmazza. A teljes jogszabály nyomtatásához valássza a fejlécen található nyomtatás ikont!
2000. évi CXVIII. törvény a Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetésének végrehajtásáról * Az Országgyűlés az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: Áht.) 28. §-ában foglaltak alapján, a Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetéséről szóló – módosított – 1998. évi XC. törvény (a továbbiakban: Költségvetési Törvény) végrehajtásáról, a nemzeti és etnikai kisebbségi szervezetek költségvetési támogatásáról szóló 41/1999. (V. 7.) OGY határozatban, a Magyar Televízió, a Magyar Rádió és a Hungária Televízió Közalapítványok kiegészítő támogatásáról, valamint az Országos Rádió és Televízió Testület 1999. évi költségvetésének időarányos felhasználásáról szóló 52/1999. (VI. 3.) OGY határozatban, továbbá az állampolgárok személyi jövedelemadójának 1%-ából képzett 1999. évi költségvetési keret elosztásáról szóló 80/1999. (X. 22.) OGY határozatban foglaltakra figyelemmel a következő törvényt alkotja:
ELSŐ RÉSZ A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG 1999. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSÉNEK VÉGREHAJTÁSA A főösszegek
1. §
Az Országgyűlés a Magyar Köztársaság 1999. évi költségvetésének végrehajtását – a 3. §-ban foglalt adósságtörlesztési kiadások, valamint a hitelfelvételek nélkül
2. §
A költségvetés kiadási és bevételi előirányzatainak teljesítését az 1. számú melléklet költségvetési fejezetenként, címenként, alcímenként, előirányzat-csoportonként és kiemelt előirányzatonként tartalmazza
3. §
4. §
Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy az e törvény 1. §-a c) pontjában megállapított és az e törvény 3. §-ának (3) bekezdése szerint adósságtörlesztésre fordított privatizációs bevételek nélküli hiány finanszírozására a Költségvetési Törvény 4. §-a (1) bekezdésének felhatalmazása alapján 1999-ben a pénzügyminiszter
5. §
Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy 1999-ben az e törvény 3. §-ának (1) bekezdésében meghatározott szerződések szerinti esedékességnek megfelelően, valamint a 3. §-ának (2) bekezdésében meghatározott visszafizetések finanszírozására a pénzügyminiszter a Költségvetési Törvény 4. §-a (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján
6. §
Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy a pénzügyminiszter – a Költségvetési Törvény 4. §-ának (1) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján – a Kincstári Egységes Számla (a továbbiakban: KESZ) folyamatos likviditása és a társadalombiztosítási alapokból teljesített kiadásokhoz vállalt állami garancia fedezetének megteremtése érdekében 7276,5 millió forint összegben bocsátott ki államkötvényeket és 262 243,4 millió forint összegben növelte a kincstárjegyek állományát
7. §
Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy a pénzügyminiszter a Költségvetési Törvény 66. §-ának (3) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján az Útalap 1998. december 31-én fennálló adósságát – 1999. január 1-jei hatállyal – az államadósság terhére 21 154,0 millió forint összegben átvállalta A költségvetés végrehajtásával kapcsolatos egyes rendelkezések
8. §
9. §(1) A helyi önkormányzatok központosított előirányzatainak felhasználását a 4. számú melléklet részletezi
10. §
Az Országgyűlés tudomásul veszi, hogy a központi költségvetés a helyi önkormányzatoknak a nettó finanszírozással összefüggésben kincstári előleget nyújtott. Az érintett önkormányzatok 1999. december 31-én fennálló tartozása az 1999. évben kapott előlegből 64,4 millió forint. Ezen összeget a Kincstár a 2000. évi nettó finanszírozás keretén belül számolja el
11. §
Az Országgyűlés tudomásul veszi, hogy a helyi önkormányzatok a Magyar Köztársaság 1998. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló 1999. évi CV. törvény (a továbbiakban: 1998. évi Zárszámadási Törvény) 8. §-ának (3)–(4) és (6) bekezdéseiben előírt összesen 3854,3 millió forint és annak késedelmi kamatokkal növelt befizetési kötelezettségéből 3999,4 millió forintot befizettek. Az Országgyűlés felhívja a pénzügyminisztert, hogy a még fennálló tartozás beszedését az 1998. évi Zárszámadási Törvény 8. §-ának (8) bekezdése szerint biztosítsa
12. §
13. §
Az egyházi intézményfenntartókat összesen 826,0 millió forint kiegészítő támogatás illeti meg a Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről szóló 1999. évi CXXV. törvény 1. számú melléklete XI. Belügyminisztérium fejezet, 19. cím, 13. alcím, 2. Egyházi közoktatási intézmények kiegészítő támogatása jogcím-csoport előirányzata terhére 2000. december hónapban
14. §Az Országgyűlés az elkülönített állami pénzalapok mérlegét a 2. számú melléklet szerint jóváhagyja
15. §Az Országgyűlés a központi költségvetés mérlegét a 11. számú melléklet szerint jóváhagyja
MÁSODIK RÉSZ AZ ÁLLAMADÓSSÁG, AZ ÁLLAMI KÖVETELÉSEK KÖRE, KEZELÉSE ÉS VÁLTOZÁSA
16. §
17. §
Az Országgyűlés mentesíti az Északmagyar Téglaipari Részvénytársaságot (a továbbiakban: ÉT Rt.) az Állami Fejlesztési Bank és az Észak-magyarországi Tégla és Cserépipari Vállalat, Mályi között, 1984. május 30-án megkötött, és a jogutódok (Állami Fejlesztési Intézet, annak megszűnését követően a Magyar Állam képviseletében eljáró Magyar Államkincstár) által többször módosított szerződés alapján a központi költségvetés felé fennálló 72,5 millió forint állami kölcsön-, továbbá az ehhez kapcsolódó kamattartozásai megfizetése alól
18. §Az Országgyűlés jóváhagyja a megszűnt Állami Fejlesztési Intézet Részvénytársaságnak 96 823 240,0 forint adótartozás megfizetésének az elengedését
19. §
Az Országgyűlés elrendeli, hogy 2000. december 31-i hatállyal a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak közreműködésével a központi költségvetés terhére finanszírozott ellátások megtérítésének és kiadásainak különbözeteként
20. §
21. §
Az Országgyűlés elrendeli, hogy a központi költségvetés a Magyar Köztársaság 1996. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló 1997. évi CXI. törvény 20. §-ának (2) bekezdése alapján 1016,0 millió forintot 2000. december 31-ig térítsen meg a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság „Nem az Alapot terhelő ellátások” elszámolási számla javára
22. §
Az Országgyűlés elrendeli, hogy a Magyar Távirati Iroda Rt. az 1998. évben a központi költségvetés általános tartalékából az országgyűlési és önkormányzati választásokkal kapcsolatos többletkiadásai fedezetére kapott támogatásból 32,9 millió forintot a központi költségvetésnek utaljon vissza HARMADIK RÉSZ Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény módosítása
23. §(1) *
24. §(1) *
A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetéséről szóló 1999. évi CXXV. törvény módosítása
25. §(1) *
A fejezet kiegészül továbbá a 13. Kormányzati rendkívüli kiadások cím, 1. ÁPV Rt. tartalékának átmeneti feltöltése a Richter Gedeon Rt. tulajdonrész ideiglenes értékesítési tilalma miatt alcímen 60 300,0 millió forint összegű előirányzattal, a 2. ÁPV Rt. tartalékának feltöltése többletfeladatainak fedezetére 10 500,0 millió forint összegű előirányzattal, a 3. Magyar Fejlesztési Bank Rt. tőkejuttatása (tőketartalékba helyezéssel) alcímen 25 000,0 millió forint előirányzattal, valamint a 4. ÁPV Rt. tartalékának feltöltése a Tokaj Kereskedőház Rt. tőkejuttatása alcímen 1500,0 millió forint összegű előirányzattal. A X. fejezet összesen kiadási előirányzata 166 981,0 millió forintra, a támogatási előirányzata összesen 40 768,8 millió forintra változik;
Felhalmozási költségvetés előirányzat-csoport, 1. Intézményi beruházási kiadások kiemelt előirányzata 162,2 millió forintra változnak. A cím továbbá kiegészül a 15. Nem állami szociális, gyermek- és ifjúságvédelmi intézményekben dolgozók egyszeri juttatása alcímen 545,0 millió forint támogatási előirányzattal, az 1. Működési költségvetés előirányzat-csoport, 5. Egyéb működési célú támogatások, kiadások kiemelt előirányzaton 545,0 millió forint kiadási előirányzattal. A XI. fejezet 1–19. címeinek kiadási előirányzata 221 885,7 millió forintra, a támogatási előirányzata 193 495,4 millió forintra változik. A 23. Helyi önkormányzatok támogatásai, hozzájárulásai cím, 2. Központosított előirányzatok alcím kiegészül a 15.
A szociális és gyermekjóléti feladatellátásban dolgozók egyszeri keresetkiegészítése jogcím-csoporton 5000,0 millió forint kiadási előirányzattal. A 23. cím kiadási előirányzata összesen 450 167,5 millió forintra, a XI. fejezet kiadási előirányzata összesen 672 053,2 millió forintra, a támogatási előirányzata összesen 193 495,4 millió forintra változik;
VEGYES ÉS ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK
26. §
Az Országgyűlés jóváhagyja, hogy a Költségvetési Törvény 63. §-ában foglalt felhatalmazás alapján a Kormány 1250,0 millió forintot csoportosított át a XXII. Pénzügyminisztérium fejezet, 18. cím, 4. MEHIB Rt. általi biztosítási tevékenységből eredő fizetési kötelezettség alcímről a X. Miniszterelnökség fejezet, 13. Kormányzati rendkívüli kiadások cím, 1. Eximbank Rt. és MEHIB Rt. tőkeemelés alcímre
27. §Ez a törvény a kihirdetését követő 3. napon lép hatályba
28. §(1) E törvény hatálybalépésével egyidejűleg hatályát veszti
6881,8 320,5 6 561,3 7 447,1 471,1 6 563,8 5 Közbeszerzések Tanácsa 29,4 29,1 1 Működési költségvetés 234,7 330,4 1 Személyi juttatások 89,5 89,8 2 Munkaadókat terhelő járulékok 35,3 33,4 3 Dologi kiadások 123,5 236,3 2 Felhalmozási költségvetés 1 Intézményi beruházási kiadások 12,5 14,3 2 Felújítás 3,3 2,0 3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 17,0 5. cím összesen:
264,1 234,7 29,4 392,8 330,4 29,1 6 Nemzeti és etnikai kisebbségi szervezetek támogatása 86,1 86,1 7 Pártok támogatása 1 Országos listán mandátumot szerzett pártok támogatása 1 FIDESZ-Magyar Polgári Párt 578,4 572,7 2 Független Kisgazda, Földmunkás és Polgári Párt 351,9 348,5 3 Magyar Szocialista Párt 687,5 680,4 4 Szabad Demokraták Szövetsége 268,7 266,1 5 Magyar Igazság és Élet Pártja 213,2 211,1 2 Országos listán mandátumot nem szerzett pártok támogatása 1 Munkáspárt 66,4 65,8 4 Kereszténydemokrata Néppárt 41,4 41,0 5 Magyar Demokrata Fórum 86,2 78,5 6 Magyar Demokrata Néppárt 27,9 27,6 8 Társadalmi önszerveződések támogatása 1 Társadalmi és karitatív feladatok támogatása 1 Társadalmi és karitatív szervezetek működési támogatása 317,0 314,9 2 Az SZJA meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti közcélú felhasználása 173,2 173,2 6–8. cím összesen:
2 897,9 2 865,9 10 Magyar Rádió támogatása 1 Magyar Rádió Rt. műsorterjesztési költségeire 2 666,4 2 834,9 2 Magyar Rádió művészeti együtteseinek támogatása 441,4 437,1 3 Magyar Rádió létszámcsökkentésével kapcsolatos egyszeri kifizetésekre 52,7 11 Magyar Televízió támogatása 1 Magyar Televízió Rt. műsorterjesztési költségeire 4 809,0 4 626,2 2 Magyar Televízió létszámcsökkentésével kapcsolatos egyszeri kifizetésekre 2 433,1 12 Duna Televízió műsorterjesztési költségeire 1 257,5 1 124,0 1 Duna Televízió műsorterjesztési költségeire 1 257,5 1 124,0 14 Magyar Távirati Iroda Rt. támogatása 1 218,9 1 207,0 10–14. cím összesen:
10 393,2 12 715,0
I. fejezet összesen:
20 437,0 555,2 6 590,7 23 420,8 801,5 6 592,9 II. KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKSÉG 1 Köztársasági Elnöki Hivatal 1 Köztársasági Elnöki Hivatal 246,4 350,8 1 Működési költségvetés 14,5 1 Személyi juttatások 96,4 211,5 2 Munkaadókat terhelő járulékok 36,4 40,7 3 Dologi kiadások 96,9 114,4 5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 3,0 2,0 2 Felhalmozási költségvetés 3,5 3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 13,7 17,8 2 Köztársasági Elnök Katonai Irodája 6,7 6,7 1 Működési költségvetés 0,1 1 Személyi juttatások 1,5 1,9 2 Munkaadókat terhelő járulékok 0,7 0,5 3 Dologi kiadások 4,5 4,8 2 Felhalmozási költségvetés 1,9 1 Intézményi beruházási kiadások 0,6 2 Fejezeti kezelésű előirányzatok 2 Célelőirányzatok 1 Állami kitüntetések 107,9 107,9
II. fejezet összesen:
361,0 361,0 394,2 20,0 357,5 III. ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG 1 Alkotmánybíróság 655,2 648,8 1 Működési költségvetés 8,5 1 Személyi juttatások 258,0 257,9 2 Munkaadókat terhelő járulékok 97,0 97,3 3 Dologi kiadások 167,1 164,6 2 Felhalmozási költségvetés 11,5 1 Intézményi beruházási kiadások 22,0 14,0 2 Felújítás 5,0 11,4 4 Egyéb központi beruházás 106,1 105,9
III. fejezet összesen:
655,2 655,2 651,1 20,0 648,8 IV. ORSZÁGGYŰLÉSI BIZTOSOK HIVATALA 1 Országgyűlési Biztos Hivatala 557,5 552,0 1 Működési költségvetés 1,8 1 Személyi juttatások 305,6 305,0 2 Munkaadókat terhelő járulékok 117,3 116,3 3 Dologi kiadások 122,1 145,2 5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 0,2 2 Felhalmozási költségvetés 2,8 1 Intézményi beruházási kiadások 12,5 19,3 3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 2,5
IV. fejezet összesen:
557,5 557,5 588,5 4,6 552,0 V. ÁLLAMI SZÁMVEVŐSZÉK 1 Állami Számvevőszék 2 285,4 2 243,7 1 Működési költségvetés 4,1 8,6 1 Személyi juttatások 1 190,9 1 150,4 2 Munkaadókat terhelő járulékok 446,7 416,0 3 Dologi kiadások 341,0 325,5 5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 5,0 5,5 2 Felhalmozási költségvetés 1,0 4,8 1 Intézményi beruházási kiadások 65,0 96,0 2 Felújítás 116,0 123,7 3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 2,0 4,0 4 Egyéb központi beruházás 123,9 96,3 2 Továbbképzési Intézet és Üdülő 49,6 68,4 1 Működési költségvetés 33,4 53,2 1 Személyi juttatások 22,9 37,2 2 Munkaadókat terhelő járulékok 9,8 13,8 3 Dologi kiadások 33,1 49,7 2 Felhalmozási költségvetés 1 Intézményi beruházási kiadások 2,0 12,4 2 Felújítás 15,2 11,2 3 Fejezeti kezelésű előirányzatok 1 EU-hoz való csatlakozás programja 1 ACQUIS átvételével kapcsolatos intézményi fejlesztés 100,0 100,0 23,2 23,2
V. fejezet összesen:
2 473,5 138,5 2 335,0 2 364,9 89,8 2 312,1 VI. BÍRÓSÁGOK 1 Bíróságok 25 380,1 27 379,7 1 Működési költségvetés 2 262,4 2 480,0 1 Személyi juttatások 16 889,8 16 204,1 2 Munkaadókat terhelő járulékok 6 479,6 5 853,1 3 Dologi kiadások 3 345,3 4 122,7 5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 11,0 15,7 2 Felhalmozási költségvetés 300,0 206,1 1 Intézményi beruházási kiadások 125,3 958,2 2 Felújítás 576,5 711,1 3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 56,7 4 Egyéb központi beruházás 515,0 2 134,2 2 Fejezeti kezelésű előirányzatok 1 Fejezeti kezelésű intézményi előirányzat 2 723,5 447,0 1 Működési költségvetés 1 Személyi juttatások 218,7 2 Munkaadókat terhelő járulékok 86,4 3 Dologi kiadások 97,0 27,7 2 Felhalmozási költségvetés 1 Intézményi beruházási kiadások 358,6 4 Egyéb központi beruházás 1 962,8 3 Gyermektartásdíjak állami megelőlegezésével kapcsolatos elszámolások 140,0 9,0 131,0 74,2 28,9 131,0 4 Ágazati célfeladatok 1 Büntetőeljárásról szóló törvény alapján megállapított kártalanítás 50,0 50,0 34,4 50,0
VI. fejezet összesen:
30 856,0 2 571,4 28 284,6 30 192,1 2 715,0 28 007,7 VIII. MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ÜGYÉSZSÉGE 1 Ügyészségek 11 006,9 10 898,0 1 Működési költségvetés 21,5 21,0 1 Személyi juttatások 6 299,7 6 407,0 2 Munkaadókat terhelő járulékok 2 505,5 2 442,1 3 Dologi kiadások 730,1 895,1 5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 20,5 10,8 2 Felhalmozási költségvetés 30,4 1 Intézményi beruházási kiadások 61,9 46,2 2 Felújítás 163,0 158,5 3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 42,9 4 Egyéb központi beruházás 1 247,7 890,1 2 Országos Kriminológiai és Kriminalisztikai Intézet 118,1 118,1 1 Működési költségvetés 0,5 18,8 1 Személyi juttatások 80,6 77,1 2 Munkaadókat terhelő járulékok 29,7 29,0 3 Dologi kiadások 8,3 25,2
VIII. fejezet összesen:
11 147,0 22,0 11 125,0 11 024,0 70,2 11 016,1 X. MINISZTERELNÖKSÉG 1 Miniszterelnöki Hivatal 1 Miniszterelnöki Hivatal igazgatás 2 355,0 2 749,7 1 Működési költségvetés 0,4 394,4 1 Személyi juttatások 1 503,9 1 488,2 2 Munkaadókat terhelő járulékok 561,7 535,2 3 Dologi kiadások 285,4 1 027,3 5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 4,4 27,7 2 Miniszterelnökség Közbeszerzési és Gazdasági Igazgatóság 2 081,7 2 697,9 1 Működési költségvetés 309,4 594,2 1 Személyi juttatások 368,7 375,7 2 Munkaadókat terhelő járulékok 140,5 144,9 3 Dologi kiadások 1 033,7 1 489,4 5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1,5 7,6 2 Felhalmozási költségvetés 16,0 24,5 1 Intézményi beruházási kiadások 486,1 509,0 2 Felújítás 151,0 130,7 3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 6,0 4 Egyéb központi beruházás 225,6 695,0 2 Magyar Közigazgatási Intézet 68,3 182,3 1 Működési költségvetés 14,2 127,1 1 Személyi juttatások 45,7 96,0 2 Munkaadókat terhelő járulékok 16,5 31,3 3 Dologi kiadások 18,3 107,3 2 Felhalmozási költségvetés 1 Intézményi beruházási kiadások 2,0 24,2 3 Kincstári Vagyoni Igazgatóság 1 Kincstári Vagyoni Igazgatóság 1 255,5 1 331,1 1 Működési költségvetés 10,0 32,9 1 Személyi juttatások 624,2 726,6 2 Munkaadókat terhelő járulékok 243,4 269,2 3 Dologi kiadások 331,0 324,4 5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 0,6 1,3 2 Felhalmozási költségvetés 7,9 1 Intézményi beruházási kiadások 53,3 51,3 2 Felújítás 9,0 2,5 3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 4,0 6,4 2 Kincstári vagyonkezelés és hasznosítás 489,6 756,7 1 Működési költségvetés 1 778,2 1 490,8 3 Dologi kiadások 1 630,2 1 197,9 2 Felhalmozási költségvetés 53,8 1 Intézményi beruházási kiadások 1,4 2 Felújítás 320,0 208,6 3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 23,3 35,8 4 Egyéb központi beruházás 294,3 578,7 3 Állami feladatellátással összefüggő elhelyezési feladatok 567,0 403,5 1 Működési költségvetés 141,8 86,1 3 Dologi kiadások 183,4 132,9 2 Felhalmozási költségvetés 1 Intézményi beruházási kiadások 400,4 248,4 2 Felújítás 125,0 76,9 4 Üdülők 9 Miniszterelnökség Központi Üdülési és Oktatási Főigazgatósága 2,2 1 Működési költségvetés 1 Személyi juttatások 1,4 2 Munkaadókat terhelő járulékok 0,3 3 Dologi kiadások 0,1 9 Fejezeti kezelésű előirányzatok 1 Fejezeti kezelésű intézményi előirányzatok 16,0 73,5 1 Működési költségvetés 17,7 1 Személyi juttatások 10,0 2 Munkaadókat terhelő járulékok 4,0 3 Dologi kiadások 2,0 43,7 5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 499,4 2 Felhalmozási költségvetés 12,3 3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 98,9 2 Célelőirányzatok 3 Világbanki segély a 2000. évi dátumváltás probléma megoldására 11,7 11,7 12 Svéd–Magyar Európa tanulmányok képzési program 45,0 14 Modernizációs és Integrációs Program támogatása 137,0
137,0 107,9 76,2 15 Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány támogatása 30,0 30,0 30,0 30,0 17 X–400-as rendszer üzemeltetése 100,0 100,0 100,1 100,0 18 Balatonnal kapcsolatos feladatok támogatása 100,0 100,0 29,5 13,8 41 Bős–Nagymaros feladatkörrel kapcsolatos kormányzati feladatok koordinálása 97,5 97,5 52,4 8,0 13,5 42 Balaton Fejlesztési Tanács működésének támogatása 10,0 10,0 10,0 10,0 43 Modernizációs és Euro-atlanti Integrációs Projektiroda támogatása 90,0 90,0 90,0 90,0 52 PHARE HU–9603 Modernizációs program stratégiai menedzsmentje 579,0 579,0 253,3 253,3 53 PHARE HU–9503 Közigazgatás reformja 415,0 415,0 184,6 184,6 54 Állami vezetők egészségügyi ellátása 50,0 50,0 41,7 50,0 56 EU központi továbbképzés, oktatás, egyéb kapcsolódó tevékenység támogatása 100,0 100,0 0,8 57 Európai Közigazgatási Képzési Ösztöndíj kiadásainak támogatása 95,0 95,0 49,0 75,0 58 Németh László Közép-európai Népi Akadémia támogatása 20,0 20,0 20,0 20,0 59 Országmozgósítás gazdasági felkészülés központi kiadásai 250,0 250,0 117,6 110,3 89,2 60 Civil szervezetek és kapcsolódó feladatok támogatása 515,0 515,0 358,7 463,3 61 2000. év informatikai problémáinak (Y2K) koordinációjára 325,0 325,0 21,1 98,1 62 Hajnalcsillag Közalapítvány, Pázmány Péter Egyetem, Stefánium, Oktatási Központ Építmény 200,0 200,0 63 Magyarország 2000. tanácskozás előirányzat-maradvány elszámolásához 5,7 6 Beruházási célprogramok 1 Központi kormányzati informatikai infrastruktúra fejlesztése 450,0 450,0 161,6 2 Kormányzati távközlési célprogram 216,8 216,8 0,5 147,1 3 EXPO ’96 lemondásával összefüggő területrendezési, környezetvédelmi, ingatlanhasznosítási feladatok 300,0 300,0 0,6 0,6 7 Fejezeti tartalék 330,1 330,1 49,4 1–9. cím összesen:
13 313,5 3 264,0 10 049,5 12 931,0 3 410,2 9 884,9 10 Kormányzati Ellenőrzési Iroda 1 Kormányzati Ellenőrzési Iroda 324,7 321,5 1 Működési költségvetés 13,9 15,6 1 Személyi juttatások 164,2 169,4 2 Munkaadókat terhelő járulékok 62,0 65,4 3 Dologi kiadások 80,4 59,7 5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1,6 2 Felhalmozási költségvetés 1 Intézményi beruházási kiadások –6,0 48,6 2 Felújítás 2,0 1,8 3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 36,0 2 Fejezeti kezelésű előirányzatok 1 EU-hoz való csatlakozás programja 1 ACQUIS átvételével kapcsolatos intézményi fejlesztés támogatással fedezett része 7,0 7,0 7,0 2 ACQUIS átvételével kapcsolatos intézményi fejlesztés segéllyel fedezett része 286,0 286,0 10. cím összesen:
631,6 299,9 331,7 346,5 15,6 328,5 11 Polgári Nemzetbiztonsági Szolgálatok 1 Nemzetbiztonsági Hivatal 4 821,7 4 767,6 1 Működési költségvetés 37,8 150,1 1 Személyi juttatások 2 585,4 2 589,0 2 Munkaadókat terhelő járulékok 992,8 913,5 3 Dologi kiadások 715,5 786,8 5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 0,4 2 Felhalmozási költségvetés 41,9 66,9 1 Intézményi beruházási kiadások 52,9 74,0 2 Felújítás 77,7 0,8 3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 11,7 4 Egyéb központi beruházás 447,1 475,6 5 Lakástámogatás 30,0 15,0 2 Információs Hivatal 4 547,9 4 496,7 1 Működési költségvetés 120,0 51,7 1 Személyi juttatások 1 505,8 1 505,5 2 Munkaadókat terhelő járulékok 574,8 521,9 3 Dologi kiadások 2 086,8 2 089,7 2 Felhalmozási költségvetés 9,3 1 Intézményi beruházási kiadások 22,8 22,7 2 Felújítás 37,6 45,2 4 Egyéb központi beruházás 420,1 251,9 5 Lakástámogatás 20,0 19,0 3 Nemzetbiztonsági Szakszolgálat 7 500,6 7 500,0 1 Működési költségvetés 90,0 216,5 1 Személyi juttatások 3 684,6 3 620,0 2 Munkaadókat terhelő járulékok 1 405,1 1 380,5 3 Dologi kiadások 1 200,1 1 208,2 2 Felhalmozási költségvetés 145,3 31,9 1 Intézményi beruházási kiadások 385,0 395,8 2 Felújítás 100,0 72,6 3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 20,0 30,5 4 Egyéb központi beruházás 906,1 388,7 5 Lakástámogatás 35,0 35,0 4 Fejezeti kezelésű előirányzatok 1 Speciális eszközök fejlesztése 2 486,3 2 486,3 2 425,1 11. cím összesen:
19 791,5 435,0 19 356,5 16 454,0 526,4 19 189,4 12 Tartalékok 1 Költségvetés általános tartaléka 52 257,1 2 Céltartalékok 1 Végkielégítésre és felmentési illetményre szolgáló keret 2 500,0 13 Kormányzati rendkívüli kiadások 1 Eximbank Rt. és MEHIB Rt. tőkeemelése 1 250,0
X. fejezet összesen:
88 493,7 3 998,9 29 737,7 30 981,5 3 952,2 29 402,8 XI. BELÜGYMINISZTÉRIUM 1 Belügyminisztérium igazgatása 1 Belügyminisztérium központi igazgatása 3 226,9 3 701,7 1 Működési költségvetés 32,5 160,3 1 Személyi juttatások 1 457,9 1 566,4 2 Munkaadókat terhelő járulékok 539,1 478,3 3 Dologi kiadások 591,6 963,7 5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 106,5 2 Felhalmozási költségvetés 111,3 1 Intézményi beruházási kiadások 351,6 530,0 2 Felújítás 319,2 149,5 3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 2,5 2 Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálata 671,2 684,7 1 Működési költségvetés 0,4 1 Személyi juttatások 424,7 402,2 2 Munkaadókat terhelő járulékok 159,2 152,7 3 Dologi kiadások 62,5 65,7 5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 3,2 2 Felhalmozási költségvetés 1 Intézményi beruházási kiadások 24,8 30,9 2 Fővárosi és megyei közigazgatási hivatalok 4 012,8 4 021,4 1 Működési költségvetés 427,1 637,9 1 Személyi juttatások 2 272,4 2 428,1 2 Munkaadókat terhelő járulékok 895,8 912,6 3 Dologi kiadások 882,3 878,7 5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 45,8 173,1 2 Felhalmozási költségvetés 57,2 1 Intézményi beruházási kiadások 161,0 252,2 2 Felújítás 172,6 56,1 3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 54,8 4 Egyéb központi beruházás 6,0 5 Lakástámogatás 10,0 18,9 3 Területi Államháztartási és Közigazgatási Információs Szolgálatok 4 404,6 4 399,5 1 Működési költségvetés 1 034,4 1 382,9 1 Személyi juttatások 2 616,6 2 781,5 2 Munkaadókat terhelő járulékok 1 107,3 1 083,3 3 Dologi kiadások 1 047,2 1 283,2 5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 40,8 33,9 2 Felhalmozási költségvetés 19,8 1 Intézményi beruházási kiadások 494,6 545,3 2 Felújítás 111,5 108,6 3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 2,0 11,5 5 Lakástámogatás 19,0 18,3 4 Menekültügyi és Migrációs Hivatal és szervei 904,0 1 375,0 1 Működési költségvetés 34,4 46,6 1 Személyi juttatások 222,6 285,5 2 Munkaadókat terhelő járulékok 88,7 107,1 3 Dologi kiadások 372,9 784,8 4 Ellátottak pénzbeli juttatásai 16,6 12,7 5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 206,2 84,0 2 Felhalmozási költségvetés 54,7 1 Intézményi beruházási kiadások 3,0 6,8 2 Felújítás 3,4 2,1 3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 25,0 6,9 5 Rendőrség 1 Országos Rendőr-főkapitányság és háttérintézményei 18 185,0 14 839,0 1 Működési költségvetés 972,4 1 049,9 1 Személyi juttatások 4 729,8 4 781,9 2 Munkaadókat terhelő járulékok 1 825,5 1 695,8 3 Dologi kiadások 4 594,2 3 769,9 5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1 532,9 902,6 2 Felhalmozási költségvetés 90,0 74,1 1 Intézményi beruházási kiadások 5 377,3 4 211,4 2 Felújítás 1 084,7 137,9 3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 52,7 5 Lakástámogatás 103,0 41,4 2 Budapesti Rendőr-főkapitányság 17 626,3 17 800,9 1 Működési költségvetés
1 070,0 1 853,0 1 Személyi juttatások 9 814,6 10 704,0 2 Munkaadókat terhelő járulékok 3 939,7 3 839,5 3 Dologi kiadások 4 403,0 4 613,0 5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 5,6 2 Felhalmozási költségvetés 227,1 1 Intézményi beruházási kiadások 300,0 354,1 2 Felújítás 170,0 213,3 3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 80,0 5 Lakástámogatás 69,0 81,0 4 Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság 2 328,4 2 460,2 1 Működési költségvetés 125,0 193,6 1 Személyi juttatások 1 433,4 1 523,7 2 Munkaadókat terhelő járulékok 574,3 555,6 3 Dologi kiadások 368,7 434,2 5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 3,0 0,1 2 Felhalmozási költségvetés 14,3 1 Intézményi beruházási kiadások 21,5 22,3 2 Felújítás 38,5 102,9 3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 9,9 5 Lakástámogatás 14,0 19,0 5 Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság 3 001,3 3 095,2 1 Működési költségvetés 90,0 212,0 1 Személyi juttatások 1 803,0 1 897,5 2 Munkaadókat terhelő járulékok 723,6 739,5 3 Dologi kiadások 494,2 576,6 5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1,0 3,8 2 Felhalmozási költségvetés 3,8 1 Intézményi beruházási kiadások 22,5 26,1 2 Felújítás 27,0 41,3 3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 10,0 5 Lakástámogatás 20,0 24,0 6 Békés Megyei Rendőr-főkapitányság 2 222,4 2 287,0 1 Működési költségvetés 85,0 179,5 1 Személyi juttatások 1 313,6 1 396,3 2 Munkaadókat terhelő járulékok 525,9 507,0 3 Dologi kiadások 378,8 412,1 5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 0,1 2 Felhalmozási költségvetés 45,8 1 Intézményi beruházási kiadások 22,1 44,9 2 Felújítás 53,0 117,3 3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 18,8 5 Lakástámogatás 14,0 15,5 ' 7 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság 3 833,7 4 100,9 1 Működési költségvetés 120,0 268,0 1 Személyi juttatások 2 308,4 2 511,2 2 Munkaadókat terhelő járulékok 926,9 978,2 3 Dologi kiadások 652,9 685,5 5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 2,0 1,3 2 Felhalmozási költségvetés 28,2 1 Intézményi beruházási kiadások 21,5 90,0 2 Felújítás 19,0 71,7 3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 30,8 5 Lakástámogatás 23,0 28,6 8 Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság 2 343,0 2 440,5 1 Működési költségvetés 95,0 170,0 1 Személyi juttatások 1 405,5 1 450,9 2 Munkaadókat terhelő járulékok 562,9 560,4 3 Dologi kiadások 395,7 455,5 5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1,6 1,5 2 Felhalmozási költségvetés 6,4 1 Intézményi beruházási kiadások 16,3 43,2 2 Felújítás 44,0 100,4 3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 4,4 5 Lakástámogatás 12,0 15,0 9 Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság 2 554,7 2 506,6 1 Működési költségvetés 79,0 177,2 1 Személyi juttatások 1 573,6 1 551,4 2 Munkaadókat terhelő járulékok 621,4 589,5 3 Dologi kiadások 371,8 460,6 5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 0,2 2 Felhalmozási költségvetés
20,2 1 Intézményi beruházási kiadások 23,9 36,1 2 Felújítás 31,0 38,2 3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 12,5 5 Lakástámogatás 12,0 15,0 10 Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság 2 195,6 2 364,7 1 Működési költségvetés 96,0 247,1 1 Személyi juttatások 1 342,9 1 464,0 2 Munkaadókat terhelő járulékok 536,9 539,8 3 Dologi kiadások 361,5 452,0 5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 0,2 2 Felhalmozási költségvetés 11,8 1 Intézményi beruházási kiadások 22,3 35,4 2 Felújítás 16,0 100,8 3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 11,0 5 Lakástámogatás 12,0 15,0 11 Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság 2 928,9 2 961,2 1 Működési költségvetés 110,0 194,3 1 Személyi juttatások 1 781,5 1 978,6 2 Munkaadókat terhelő járulékok 708,8 562,8 3 Dologi kiadások 486,4 519,5 2 Felhalmozási költségvetés 31,5 1 Intézményi beruházási kiadások 19,2 33,0 2 Felújítás 28,0 47,5 3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 24,3 5 Lakástámogatás 15,0 18,5 12 Heves Megyei Rendőr-főkapitányság 1 846,6 1 951,5 1 Működési költségvetés 62,0 124,3 1 Személyi juttatások 1 087,2 1 119,7 2 Munkaadókat terhelő járulékok 430,3 429,9 3 Dologi kiadások 296,3 322,2 2 Felhalmozási költségvetés 8,5 1 Intézményi beruházási kiadások 19,8 45,5 2 Felújítás 67,0 149,7 3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 5,6 5 Lakástámogatás 8,0 11,0 13 Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság 2 308,2 2 409,8 1 Működési költségvetés 80,0 143,9 1 Személyi juttatások 1 376,4 1 468,1 2 Munkaadókat terhelő járulékok 550,5 550,4 3 Dologi kiadások 385,1 436,0 5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1,5 2 Felhalmozási költségvetés 60,4 1 Intézményi beruházási kiadások 22,7 31,6 2 Felújítás 40,0 62,1 3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 10,5 5 Lakástámogatás 12,0 15,0 14 Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság 1 891,5 1 925,2 1 Működési költségvetés 65,0 148,8 1 Személyi juttatások 1 141,7 1 138,1 2 Munkaadókat terhelő járulékok 453,2 419,6 3 Dologi kiadások 311,0 368,2 5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 0,5 0,1 2 Felhalmozási költségvetés 14,6 1 Intézményi beruházási kiadások 21,1 66,3 2 Felújítás 20,0 62,9 3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 3,4 5 Lakástámogatás 9,0 12,0 15 Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság 1 474,5 1 556,3 1 Működési költségvetés 53,0 84,7 1 Személyi juttatások 886,9 980,2 2 Munkaadókat terhelő járulékok 354,1 361,1 3 Dologi kiadások 241,7 246,4 5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1,5 2 Felhalmozási költségvetés 9,4 1 Intézményi beruházási kiadások 18,3 14,5 2 Felújítás 17,0 31,7 3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 9,8 5 Lakástámogatás 8,0 11,0 16 Pest Megyei Rendőr-főkapitányság 4 530,3 4 636,3 1 Működési költségvetés 132,0 373,4 1 Személyi juttatások 2 697,7 2 877,4 2 Munkaadókat terhelő járulékok 1 080,6 1 109,8
3 Dologi kiadások 761,1 866,1 5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 3,5 0,8 2 Felhalmozási költségvetés 21,3 1 Intézményi beruházási kiadások 29,4 24,7 2 Felújítás 70,0 142,8 3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 19,8 5 Lakástámogatás 20,0 30,0 17 Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság 2 391,9 2 485,3 1 Működési költségvetés 110,0 161,4 1 Személyi juttatások 1 407,2 1 478,7 2 Munkaadókat terhelő járulékok 563,7 571,6 3 Dologi kiadások 469,6 478,3 2 Felhalmozási költségvetés 27,0 1 Intézményi beruházási kiadások 20,4 52,9 2 Felújítás 28,0 58,0 3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 15,1 5 Lakástámogatás 13,0 16,0 18 Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság 2 828,4 2 950,4 1 Működési költségvetés 78,0 228,4 1 Személyi juttatások 1 699,8 1 853,6 2 Munkaadókat terhelő járulékok 677,3 679,2 3 Dologi kiadások 459,5 511,9 5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 2,0 0,2 2 Felhalmozási költségvetés 16,7 1 Intézményi beruházási kiadások 22,8 16,5 2 Felújítás 32,0 95,2 3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 13,1 5 Lakástámogatás 13,0 17,0 19 Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság 1 818,8 1 867,5 1 Működési költségvetés 70,0 187,5 1 Személyi juttatások 1 119,2 1 173,2 2 Munkaadókat terhelő járulékok 443,6 434,8 3 Dologi kiadások 276,6 339,2 5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 0,7 2 Felhalmozási költségvetés 7,2 1 Intézményi beruházási kiadások 17,9 55,5 2 Felújítás 23,5 31,5 3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 4,1 5 Lakástámogatás 8,0 12,0 20 Vas Megyei Rendőr-főkapitányság 1 755,4 1 826,3 1 Működési költségvetés 95,0 187,2 1 Személyi juttatások 1 050,9 1 120,1 2 Munkaadókat terhelő járulékok 419,1 460,2 3 Dologi kiadások 334,9 339,6 2 Felhalmozási költségvetés 20,6 1 Intézményi beruházási kiadások 17,5 58,1 2 Felújítás 16,0 27,6 3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 6,7 5 Lakástámogatás 12,0 14,5 21 Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság 2 069,6 2 179,2 1 Működési költségvetés 85,0 182,1 1 Személyi juttatások 1 284,4 1 341,1 2 Munkaadókat terhelő járulékok 513,0 500,6 3 Dologi kiadások 302,9 387,7 5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 4,0 1,2 2 Felhalmozási költségvetés 12,8 1 Intézményi beruházási kiadások 18,3 11,3 2 Felújítás 19,0 104,5 3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 9,5 5 Lakástámogatás 13,0 17,0 22 Zala Megyei Rendőr-főkapitányság 1 819,3 1 885,9 1 Működési költségvetés 75,0 191,8 1 Személyi juttatások 1 107,9 1 177,4 2 Munkaadókat terhelő járulékok 440,7 431,5 3 Dologi kiadások 280,8 364,3 5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 0,9 2 Felhalmozási költségvetés 18,6 1 Intézményi beruházási kiadások 19,9 21,3 2 Felújítás 35,0 74,8 3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 13,9 5 Lakástámogatás 10,0 12,0 23 Készenléti Rendőrség 4 851,4 5 119,5 1 Működési költségvetés 330,0 549,3 1 Személyi juttatások
2 888,6 2 988,9 2 Munkaadókat terhelő járulékok 1 132,6 1 180,0 3 Dologi kiadások 1 054,2 1 057,9 5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 8,9 2 Felhalmozási költségvetés 32,3 1 Intézményi beruházási kiadások 45,0 192,6 2 Felújítás 41,0 219,4 3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 46,5 5 Lakástámogatás 20,0 27,0 24 Köztársasági Őrezred 2 655,9 2 972,4 1 Működési költségvetés 55,0 179,0 1 Személyi juttatások 1 648,2 1 883,0 2 Munkaadókat terhelő járulékok 643,5 673,0 3 Dologi kiadások 333,2 408,2 2 Felhalmozási költségvetés 2,7 1 Intézményi beruházási kiadások 44,0 114,8 2 Felújítás 12,0 51,5 3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 0,7 5 Lakástámogatás 30,0 31,5 25 Híradástechnikai Szolgálat 1 884,7 1 869,2 1 Működési költségvetés 120,0 177,0 1 Személyi juttatások 292,4 339,5 2 Munkaadókat terhelő járulékok 119,2 131,2 3 Dologi kiadások 1 534,8 1 433,6 5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 0,1 2 Felhalmozási költségvetés 542,5 1 Intézményi beruházási kiadások 50,3 684,4 2 Felújítás 8,0 37,4 3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 0,7 26 Központi Bűnüldözési Igazgatóság 1 Működési költségvetés 5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 5,4 6 Határőrség 1 Határőrség Országos Parancsnokság és szervei 4 089,2 6 755,6 1 Működési költségvetés 10,0 80,1 1 Személyi juttatások 1 219,1 1 238,1 2 Munkaadókat terhelő járulékok 476,7 387,3 3 Dologi kiadások 805,6 1 393,5 5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 26,0 196,5 2 Felhalmozási költségvetés 292,4 550,9 1 Intézményi beruházási kiadások 906,5 3 612,4 2 Felújítás 674,7 460,8 3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 140,8 4 Egyéb központi beruházás 180,0 119,6 5 Lakástámogatás 103,0 119,0 2 Határőrigazgatóságok 16 404,3 16 829,4 1 Működési költségvetés 159,5 309,8 1 Személyi juttatások 9 866,9 10 594,8 2 Munkaadókat terhelő járulékok 3 857,7 3 663,6 3 Dologi kiadások 1 839,2 2 141,4 5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1 000,0 724,0 2 Felhalmozási költségvetés 5,5 3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 6,7 3 Tanintézetek 1 876,2 1 Működési költségvetés 49,5 1 Személyi juttatások 1 169,6 2 Munkaadókat terhelő járulékok 457,1 3 Dologi kiadások 299,0 7 Tűzoltóság 2 579,2 2 624,3 1 Működési költségvetés 114,2 660,2 1 Személyi juttatások 1 526,5 1 597,8 2 Munkaadókat terhelő járulékok 559,9 598,8 3 Dologi kiadások 375,8 837,7 5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 4,6 16,2 2 Felhalmozási költségvetés 3,1 712,1 1 Intézményi beruházási kiadások 114,8 209,8 2 Felújítás 42,7 38,8 3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 531,4 4 Egyéb központi beruházás 50,0 5 Lakástámogatás 22,2 36,2 8 Polgári Védelem 3 157,2 3 028,5 1 Működési költségvetés 32,3 125,0 1 Személyi juttatások 1 166,7 1 239,5 2 Munkaadókat terhelő járulékok 486,8 458,5 3 Dologi kiadások 550,4 753,0
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 8,8 2 Felhalmozási költségvetés 31,6 1 Intézményi beruházási kiadások 731,2 448,4 2 Felújítás 237,4 137,6 3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 9,3 5 Lakástámogatás 17,0 21,5 9 BM TOP Tűzvédelmi Kiképző Intézet 622,8 607,4 1 Működési költségvetés 21,6 58,4 1 Személyi juttatások 301,5 273,3 2 Munkaadókat terhelő járulékok 119,4 112,4 3 Dologi kiadások 132,8 157,0 2 Felhalmozási költségvetés 2,6 1 Intézményi beruházási kiadások 36,7 49,9 2 Felújítás 51,2 48,2 3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 2,4 5 Lakástámogatás 2,8 5,8 10 Duna Palota és Kiadó 192,7 197,2 1 Működési költségvetés 208,0 259,5 1 Személyi juttatások 159,6 168,8 2 Munkaadókat terhelő járulékok 61,6 71,6 3 Dologi kiadások 135,6 188,5 5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 2,6 2 Felhalmozási költségvetés 1,1 1 Intézményi beruházási kiadások 24,0 17,6 2 Felújítás 19,9 17,2 11 Központi Nyilvántartó és Választási Hivatal 676,3 4 145,6 1 Működési költségvetés 105,8 1 819,0 1 Személyi juttatások 244,3 767,1 2 Munkaadókat terhelő járulékok 95,8 294,2 3 Dologi kiadások 159,5 2 227,1 5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 15,0 778,9 2 Felhalmozási költségvetés 93,0 1 Intézményi beruházási kiadások 221,8 2 132,8 2 Felújítás 45,7 81,1 3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 60,3 12 Rendőrtiszti Főiskola 776,6 807,5 1 Működési költségvetés 107,1 237,8 1 Személyi juttatások 404,1 514,0 2 Munkaadókat terhelő járulékok 175,6 173,1 3 Dologi kiadások 181,2 223,0 5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 5,0 2 Felhalmozási költségvetés 21,0 1 Intézményi beruházási kiadások 64,0 99,1 2 Felújítás 55,8 58,2 3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 2,4 5 Lakástámogatás 3,0 5,0 13 BM Központi Kórház és intézményei 466,8 500,7 1 Működési költségvetés 2 104,0 2 268,9 1 Személyi juttatások 941,9 1 034,2 2 Munkaadókat terhelő járulékok 403,5 409,7 3 Dologi kiadások 1 045,0 1 095,5 5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 2,0 5,4 2 Felhalmozási költségvetés 1,0 7,5 1 Intézményi beruházási kiadások 17,6 62,5 2 Felújítás 161,8 102,4 3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 0,7 14 Központi Gazdasági Főigazgatóság és részben önálló szervei 2 158,7 2 038,7 1 Működési költségvetés 1 140,8 1 292,1 1 Személyi juttatások 1 151,2 1 195,1 2 Munkaadókat terhelő járulékok 460,3 474,6 3 Dologi kiadások 1 261,3 1 202,4 5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 2,5 161,7 2 Felhalmozási költségvetés 5,2 156,9 1 Intézményi beruházási kiadások 61,7 47,3 2 Felújítás 309,7 184,4 3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 184,5 5 Lakástámogatás 58,0 76,5 1 BM Nemzetközi Oktatási Központ 167,4 108,2 62,1 3 Szakközépiskolák 2 175,0 1 Működési költségvetés 125,4 1 Személyi juttatások 1 131,5 2 Munkaadókat terhelő járulékok 393,0 3 Dologi kiadások 647,3
5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 31,2 6 Kamatfizetések 0,1 2 Felhalmozási költségvetés 29,2 1 Intézményi beruházási kiadások 57,7 2 Felújítás 28,4 15 BM Országos Közbeszerzési Főigazgatóság 278,7 477,3 1 Működési költségvetés 511,6 6 434,4 1 Személyi juttatások 161,4 318,0 2 Munkaadókat terhelő járulékok 59,6 76,8 3 Dologi kiadások 111,5 6 548,9 5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 441,1 1,7 2 Felhalmozási költségvetés 4,3 1 Intézményi beruházási kiadások 0,3 119,0 2 Felújítás 16,4 7,4 16 Adatfeldolgozó Hivatal 1 747,1 343,2 1 Működési költségvetés 490,6 185,7 1 Személyi juttatások 514,8 101,2 2 Munkaadókat terhelő járulékok 214,8 42,2 3 Dologi kiadások 1 182,2 219,7 5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 232,8 ' 2 Felhalmozási költségvetés 33,5 1 Intézményi beruházási kiadások 185,7 90,8 2 Felújítás 140,2 3,0 3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 9,6 19 Fejezeti kezelésű előirányzatok 1 Fejezeti kezelésű intézményi előirányzatok 5 559,0 5 137,5 1 Működési költségvetés 509,7 1 Személyi juttatások 175,6 2 Munkaadókat terhelő járulékok 16,2 3 Dologi kiadások 109,4 302,4 5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 22,8 267,8 2 Felhalmozási költségvetés 1 796,8 1 Intézményi beruházási kiadások 245,8 3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 89,5 4 Egyéb központi beruházás 4 494,2 4 803,1 5 Lakástámogatás 95,0 6 Lakásépítés 400,0 133,7 2 Ágazati célfeladatok 1 Gépjármű-korszerűsítési program 250,0 250,0 159,0 2 Állami és nemzeti ünnepek központi lebonyolításának kiadásai 55,0 55,0 0,6 13,9 6 Önkéntes tűzoltóegyesületek és önkéntes tűzoltóságok támogatása 400,0 400,0 401,4 400,0 8 NATO Békepartnerségi program (Polgári Védelem feladatai) 19,0 19,0 9 Világbanki hitelből megvalósuló beszerzések áfavonzata 103,8 11 Nukleárisbaleset-elhárítási Kormánybizottság feladatai 20,0 20,0 16 Iratfelülvizsgáló Bizottság működési költsége 35,0 35,0 18 Területi közigazgatási reform feladatai 0,1 19 Nemzetközi követelményeknek megfelelő okmánycsalád bevezetése 4 304,0 2 060,0 2 244,0 1 612,8 1 383,9 141,1 21 Hivatásos önkormányzati tűzoltóságok miniszteri jutalmazása, hősi halottakkal kapcsolatos szociális és kegyeleti kiadásai 40,0 40,0 23 Választás, népszavazás 68,3 25 Közigazgatási szakvizsgáztatás megkezdésének működési feltétele 7,6 52 Köztisztviselői továbbképzési rendszer és közigazgatási vezetőképzés működési feltételei 200,0 200,0 162,0 171,3 3 Társadalmi önszerveződések támogatása 2 Rendőr és Határőr SE támogatása 27,0 27,0 27,0 27,0 3 Szakszervezetek támogatása 10,0 10,0 10,0 10,0 4 Magyar Rendészeti Sportszövetség támogatása 15,0 15,0 15,0 15,0 5 Szabadságharcosokért Alapítvány 25,0 25,0 82,0 82,0 6 Fejezeti tartalék 7,9 7,9 11 COP98 PHARE (EU) 4 472,0 2 756,0 1 716,0
3,5 1 711,7 13 Nem állami humánszolgáltatások normatív támogatása 1 Oktatási célú humán szolgáltatások normatív állami támogatása 10 720,0 10 720,0 17 948,0 16,2 17 931,8 2 Szociális célú humán szolgáltatások normatív állami támogatása 1 Bentlakásos és átmeneti elhelyezést nyújtó intézményi ellátás 1 582,0 1 582,0 3 184,2 96,6 3 087,6 2 Nappali szociális intézményi ellátás 138,3 138,3 344,2 7,2 337,0 3 Pszichiátriai és szenvedélybetegek, valamint fogyatékosok bentlakásos intézményi ellátása 441,8 441,8 909,1 8,9 900,2 4 Gyermek- és ifjúságvédelem keretében állami és intézeti, vagy átmenetileg és tartósan neveltek, ideiglenes hatállyal elhelyezettek ellátása 85,0 85,0 290,6 32,7 257,9 5 Hajléktalanok átmeneti intézményei 209,3 209,3 322,3 6,3 316,0 6 Egyházi szociális intézményi normatíva kiegészítése 374,0 374,0 596,6 3,0 593,6 7 Bölcsődei ellátás 12,0 12,0 34,0 0,7 33,3 3 Egyházi közoktatási intézmények kiegészítő támogatása 3 910,0 3 910,0 6 302,4 6 302,4 1–19. cím összesen:
183 729,9 16 043,5 167 686,4 210 044,0 30 668,0 182 894,1 23 Helyi önkormányzatok támogatásai, hozzájárulásai 1 Normatív hozzájárulások 1 Üdülőhelyi feladatokhoz 4 148,2 4 147,6 2 Települési igazgatási, kommunális és sportfeladatokhoz 6 177,2 6 177,1 3 Körzeti igazgatási feladatokhoz 3 539,0 3 539,0 4 Megyei/fővárosi igazgatási és sportfeladatokhoz 1 757,5 1 757,5 5 Szociális és gyermekjóléti alapszolgáltatási feladatokhoz 12 759,0 12 786,0 6 Gyermekvédelmi szakellátás 9 882,9 9 882,6 7 Bentlakásos és átmeneti elhelyezést nyújtó intézményi ellátáshoz 10 254,6 , 10 225,8 8 Nappali szociális intézményi ellátáshoz 3 326,2 3 223,7 9 Hajléktalanok átmeneti intézményeire 635,8 632,8 10 Pszichiátriai és szenvedélybetegek, valamint fogyatékosok ápoló-gondozó otthoni és gyógypedagógiai intézeti ellátásához 12 055,9 12 055,9 11 Bölcsődei ellátáshoz 2 335,1 2 367,6 12 Óvodai neveléshez 28 076,6 28 037,1 13 Iskolai oktatáshoz 111 696,1 111 601,0 14 Iskolai szakképzéshez 16 776,0 16 576,4 15 Különleges gondozás keretében nyújtott ellátáshoz 9 828,6 9 971,4 16 Alapfokú művészetoktatáshoz 5 136,3 5 129,9 17 Kollégiumi, externátusi ellátáshoz 9 858,9 9 815,2 18 Hozzájárulások egyéb közoktatási feladatokhoz 30 277,4 30 160,8 19 Helyi közművelődési és közgyűjteményi feladatok ellátásához 6 603,5 6 603,5 20 Megyei és fővárosi közművelődési és közgyűjteményi feladatok ellátásához 3 243,8 3 243,8 2 Központosított előirányzatok 1 Körjegyzőség támogatása 1 500,0 1 486,3 2 Határátkelőhelyek fenntartásának támogatása 70,0 70,0 3 Lakossági közműfejlesztés támogatása 1 500,0 1 352,6 4 Települési folyékony hulladék ártalmatlanításának támogatása 350,0 254,5 5 Pincerendszerek és természetes partfalak veszélyelhárítási munkálatainak támogatása 1 200,0 1 195,4 6 Lakossági víz- és csatornaszolgáltatás támogatása 3 800,0 3 774,6 7 Kompok, révek fenntartásának, felújításának támogatása 200,0 200,0 8 Helyi kisebbségi önkormányzatok működésének általános támogatása 730,0 725,8 9 Gyermeknevelési támogatás 3 200,0 3 980,3 10 Egyes jövedelempótló támogatások kiegészítése 20 820,0 22 139,6 11 Lakáscélú adósságkezelési támogatás 900,0 356,2 12 Gyermek- és ifjúsági feladatok 150,0 149,1 13 Szakmai fejlesztések támogatása 2 600,0 2 353,2 14 Könyvtári és közművelődési érdekeltségnövelő támogatás 492,0 491,9 15 Helyi önkormányzati hivatásos zenekarok és énekkarok támogatása 300,0 300,0 16 Hozzájárulás a létszámcsökkenéssel kapcsolatos kiadásokhoz 3 000,0 2 054,5 17 1100 főnél kisebb településen az óvodai nevelés és az 1–4. évfolyamos általános iskolai oktatás támogatása 1 000,0 999,5 18 Gimnázium átalakításának, rekonstrukciójának és bővítésének támogatása 200,0
200,0 19 Pedagógiai szakmai szolgáltató és szakértői tevékenység támogatása 1 829,4 1 829,3 20 Ausztriai deutschlandsbergi tömeges buszbaleset áldozatainak temetési segélyére 3,6 21 Borsod-Abaúj-Zemplén megyei és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei hókárok elhárítása 300,0 22 Havazás miatt felmerült védekezési kiadások megtérítése 204,1 23 Önkormányzati tulajdonban lévő, kötelező feladatokhoz kapcsolódó építményekben keletkezett károk helyreállítására 541,7 24 Önkormányzati utakban keletkezett károk helyreállítási költségének 50%-a 1 615,5 25 Önkormányzati kompokban keletkezett károk helyreállítása 149,8 26 Személyi tulajdonban lévő lakások kárenyhítését szolgáló támogatás 2 048,2 28 Önkormányzati tulajdonban lévő, kötelező feladatokhoz kapcsolódó építményekben június júliusban keletkezett károk helyreállítása 2 057,0 29 Önkormányzati utakban, hidakban június-júliusban keletkezett károk helyreállítási költségének 50%-a 3 214,1 31 Személyi tulajdonban lévő lakásokban június júliusban keletkezett károk kárenyhítését szolgáló támogatás 4 550,4 3 Működésképtelenné vált helyi önkormányzat kiegészítő támogatása 1 Önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő (forráshiányos) helyi önkormányzatok támogatása 8 600,0 12 196,1 2 Tartósan fizetésképtelen helyzetbe került helyi önkormányzatok támogatása 600,0 35,9 4 Helyi önkormányzatok színházi támogatása 1 Épületműködtetési hozzájárulás 3 073,6 3 073,6 2 Művészeti tevékenység kiadásaihoz való hozzájárulás 1 828,4 1 828,4 3 Bábszínházak művészeti munkájának támogatása 123,0 123,0 4 Színházak pályázati támogatása 325,0 325,0 5 Normatív módon elosztott kötött felhasználású támogatások 1 Kiegészítő támogatás egyes közoktatási feladatok ellátásához 1 A nemzeti, etnikai kisebbséghez tartozók óvodai neveléséhez, iskolai oktatásához, kollégiumi ellátásához, továbbá nem kisebbségi két tanítási nyelvű oktatáshoz 4 599,1 4 550,5 2 Pedagógus szakvizsgához és továbbképzéshez 3 542,9 3 535,0 3 Pedagógusok szakkönyvvásárlásához 1 572,7 1 550,9 4 Tanulók tankönyvvásárlásához 2 404,2 2 387,7 5 Érettségi és szakvizsgadíjakhoz 586,2 581,2 6 Körzeti, térségi feladatokhoz 1 821,6 1 821,7 2 Helyi önkormányzati hivatásos tűzoltóságok támogatása 14 900,0 14 900,0 6 Címzett és céltámogatások 48 000,0 39 183,7 7 Területi kiegyenlítést szolgáló fejlesztési célú támogatás 10 000,0 8 397,7 8 Céljellegű decentralizált támogatás 1 Területfejlesztési tanácsok és a Fővárosi Közgyűlés normatív kerete 6 000,0 5 093,1 2 Vis maior tartalék 300,0 2 877,7 23. cím összesen:
440 486,7 448 993,1
XI. fejezet összesen:
624 216,6 16 043,5 167 686,4 659 037,1 30 668,0 182 894,1 XII. FÖLDMŰVELÉSÜGYI ÉS VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM 1 Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium igazgatása 3 295,6 4 221,7 1 Működési költségvetés 518,8 891,7 1 Személyi juttatások 1 495,5 2 069,0 2 Munkaadókat terhelő járulékok 629,3 750,0 3 Dologi kiadások 1 253,6 1 374,0 5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 66,0 265,2 2 Felhalmozási költségvetés 176,0 229,5 1 Intézményi beruházási kiadások 20,0 149,7 2 Felújítás 100,0 81,1 3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 176,0 44,5 4 Egyéb központi beruházás 250,0 300,8 2 Szakigazgatási intézmények 1 Költségvetési Iroda 762,0 849,0 1 Működési költségvetés 66,4 104,3 1 Személyi juttatások 433,8 509,6 2 Munkaadókat terhelő járulékok 186,9 184,5 3 Dologi kiadások 188,7 175,3 5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 6,5 2 Felhalmozási költségvetés 12,6 1 Intézményi beruházási kiadások 5,0 58,4 3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 8,4 4 Egyéb központi beruházás 14,0 25,0 2 Állat-egészségügyi, élelmiszer-ellenőrzési szakigazgatási intézmények 2 785,6 2 685,5 1 Működési költségvetés 9 148,1 8 946,5 1 Személyi juttatások 4 187,9 4 230,2 2 Munkaadókat terhelő járulékok 1 747,0 1 614,7 3 Dologi kiadások 5 039,4 4 674,0 5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 47,9 60,1 2 Felhalmozási költségvetés 10,0 87,8 1 Intézményi beruházási kiadások 741,5 607,1 2 Felújítás 180,0 302,7 3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 15,6 3 Növény-egészségügyi szakigazgatási intézmények 1 359,8 1 316,9 1 Működési költségvetés 3 744,2 3 264,0 1 Személyi juttatások 1 777,7 1 672,4 2 Munkaadókat terhelő járulékok 714,8 638,9 3 Dologi kiadások 1 993,5 1 748,8 5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 5,0 21,8 6 Kamatfizetések 0,1 2 Felhalmozási költségvetés 36,0 1 Intézményi beruházási kiadások 389,0 191,4 2 Felújítás 150,0 193,3 3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 12,1 4 Egyéb központi beruházás 74,0 79,1 4 Földművelésügyi szakigazgatási intézmények 2 443,5 2 883,2 1 Működési költségvetés 973,7 989,2 1 Személyi juttatások 1 443,2 1 706,4 2 Munkaadókat terhelő járulékok 549,0 613,3 3 Dologi kiadások 1 413,0 1 269,4 5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 2,0 651,8 2 Felhalmozási költségvetés 113,0 275,8 1 Intézményi beruházási kiadások 103,0 360,0 2 Felújítás 10,0 105,8 3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 4,9 4 Egyéb központi beruházás 10,0 5 Erdészeti szakigazgatási intézmények 1 355,0 1 439,1 1 Működési költségvetés 575,2 799,8 1 Személyi juttatások 802,7 1 035,8 2 Munkaadókat terhelő járulékok 317,7 374,3 3 Dologi kiadások 609,8 468,7 5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 0,6 2 Felhalmozási költségvetés 73,0 47,0 1 Intézményi beruházási kiadások 223,0 251,9 2 Felújítás 20,0 19,9 3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások
12,7 4 Egyéb központi beruházás 30,0 32,8 6 Területi Főépítészi Irodák 128,1 142,3 1 Működési költségvetés 1,5 1 Személyi juttatások 55,7 69,8 2 Munkaadókat terhelő járulékok 24,5 23,8 3 Dologi kiadások 47,9 47,8 5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 0,4 2 Felhalmozási költségvetés 1 Intézményi beruházási kiadások 0,1 3 Földhivatalok, Földmérési és Távérzékelési Intézet 6 761,8 7 619,2 1 Működési költségvetés 2 777,1 3 528,9 1 Személyi juttatások 4 199,9 4 934,2 2 Munkaadókat terhelő járulékok 1 812,9 1 935,8 3 Dologi kiadások 3 035,1 3 433,4 5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 21,0 49,6 2 Felhalmozási költségvetés 325,8 1 Intézményi beruházási kiadások 280,0 752,2 2 Felújítás 90,0 237,0 3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 5,5 4 Egyéb központi beruházás 100,0 109,5 4 Mezőgazdasági minősítés és törzstenyészet-fenntartás intézményei 1 522,0 1 538,8 1 Működési költségvetés 2 779,1 3 063,1 1 Személyi juttatások 1 202,8 1 266,5 2 Munkaadókat terhelő járulékok 521,1 500,5 3 Dologi kiadások 2 223,1 2 108,8 5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 4,1 47,0 2 Felhalmozási költségvetés 73,3 1 Intézményi beruházási kiadások 80,0 269,5 2 Felújítás 120,0 122,9 3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 3,3 4 Egyéb központi beruházás 150,0 194,2 5 Kárpótlási szervezet, agrárpiaci szervezet 2 Központi Kárrendezési Iroda 932,7 1 719,8 1 Működési költségvetés 700,6 1 Személyi juttatások 482,5 487,0 2 Munkaadókat terhelő járulékok 206,1 178,3 3 Dologi kiadások 244,1 1 655,1 5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 2,9 2 Felhalmozási költségvetés 1,8 1 Intézményi beruházási kiadások 80,4 3 Agrárintervenciós központ 59,6 128,0 1 Működési költségvetés 188,1 1 209,5 1 Személyi juttatások 88,4 114,3 2 Munkaadókat terhelő járulékok 36,8 36,5 3 Dologi kiadások 122,5 1 118,8 2 Felhalmozási költségvetés 300,0 300,0 1 Intézményi beruházási kiadások 300,0 131,8 3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 8,6 6 Mezőgazdasági középfokú szakoktatás és szaktanácsadás intézményei 2 246,5 2 361,1 1 Működési költségvetés 799,7 1 001,1 1 Személyi juttatások 890,0 1 056,1 2 Munkaadókat terhelő járulékok 397,0 417,1 3 Dologi kiadások 898,2 1 164,0 4 Ellátottak pénzbeli juttatásai 8,0 5,2 5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 19,2 40,3 6 Kamatfizetések 0,1 2 Felhalmozási költségvetés 6,7 252,9 1 Intézményi beruházási kiadások 350,0 463,1 2 Felújítás 120,0 114,5 3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 0,5 2,2 4 Egyéb központi beruházás 370,0 374,1 7 Közművelődési intézmények 399,5 368,9 1 Működési költségvetés 59,8 81,5 1 Személyi juttatások 122,1 135,3 2 Munkaadókat terhelő járulékok 52,7 55,7 3 Dologi kiadások 104,5 142,7 5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 0,2 2 Felhalmozási költségvetés 1 Intézményi beruházási kiadások
100,0 36,4 2 Felújítás 50,0 36,1 4 Egyéb központi beruházás 30,0 20,8 8 Agrárkutató intézetek 1 443,2 1 781,2 1 Működési költségvetés 1 704,4 1 669,8 1 Személyi juttatások 1 001,1 1 127,4 2 Munkaadókat terhelő járulékok 428,0 462,9 3 Dologi kiadások 1 435,5 1 374,0 5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 23,9 41,5 6 Kamatfizetések 2,1 0,2 2 Felhalmozási költségvetés 194,1 1 Intézményi beruházási kiadások 2,0 325,7 2 Felújítás 63,0 90,3 3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 4,3 4 Egyéb központi beruházás 192,0 237,7 9 FVM kiemelt sportlétesítmények 500,6 492,0 1 Működési költségvetés 189,0 271,3 1 Személyi juttatások 111,6 134,3 2 Munkaadókat terhelő járulékok 49,7 51,1 3 Dologi kiadások 252,1 317,6 5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 4,1 2 Felhalmozási költségvetés 69,1 1 Intézményi beruházási kiadások 28,6 2 Felújítás 59,0 43,3 3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1,1 4 Egyéb központi beruházás 217,2 213,9 10 Fejezeti kezelésű előirányzatok 1 Fejezeti kezelésű intézményi előirányzatok 528,0 1 Működési költségvetés 147,7 1 Személyi juttatások 170,0 2 Munkaadókat terhelő járulékok 68,0 3 Dologi kiadások 290,0 5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 147,7 2 Ágazati célelőirányzatok 1 Élelmiszerkönyv kiadása, szabványosítás és minőségügyi feladatokra 27,0 27,0 15,5 0,9 12,5 2 PHARE Agrárgazdaság és ingatlan-nyilvántartás 776,8 776,8 614,5 614,5 3 PHARE intézményfejlesztés 3 502,2 3 502,2 4 Mezőgazdasági birtokrendezés feladatai 563,0 563,0 14,8 1,0 6 Az Európai Unióhoz való csatlakozás Nemzeti Programja 2 080,0 2 080,0 525,2 1 352,9 7 Munkavédelmi, polgári védelmi és nukleárisbaleset-elhárítási feladatok 45,0 45,0 39,3 35,3 8 Nemzetközi feladatok, tagdíjak 250,0 250,0 20,0 9 Agrárkutatási feladatok támogatása 440,0 440,0 270,8 255,2 12 Nemzeti kataszteri program feltételrendszere 900,0 900,0 453,5 564,3 13 Magyar Állatorvosi Kamara által ellátott állami feladatok támogatása 18,0 18,0 18,0 18,0 14 Hegyközségek állami feladatainak támogatása 245,0 245,0 245,0 245,0 35 Egyéb szervezetek feladataira 278,3 272,7 36 Vidékfejlesztési intézményrendszeri feladatok 1 Megyei területfejlesztési tanácsok 130,0 130,0 130,0 130,0 2 Regionális fejlesztési tanácsok 29,4 29,4 29,4 29,4 3 Budapesti agglomerációs fejlesztési tanács 8,8 8,8 8,8 8,8 4 Tervezési-statisztikai régiók regionális fejlesztési tanácsai működési költségeihez hozzájárulás 244,0 244,0 244,0 244,0 5 Vidékfejlesztési intézményrendszer segéllyel fedezett kiadásai 720,0 720,0 37 Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Integrált Szerkezetátalakítási és Válságkezelési Program 1 B.-A.-Z Megyei ISZVP támogatással fedezett kiadásai 9,8 9,8 1 453,7 209,6 2 509,0 2 B.-A.-Z Megyei ISZVP segéllyel fedezett kiadásai 469,6 469,6 688,9 680,4
38 PHARE CBC program 1 PHARE CBC program támogatással fedezett kiadásai 681,0 681,0 663,8 369,2 681,0 2 PHARE CBC program segéllyel fedezett kiadásai 5 555,0 5 555,0 1 931,4 1 904,9 4 PHARE iroda működési költségei 156,7 156,7 156,7 156,7 39 Alföldprogram területfejlesztési feladatai 36,2 36,2 107,8 30,0 36,2 40 Építésügyi célelőirányzatok 220,0 220,0 113,3 117,3 41 Területi információs rendszer működtetése 58,8 58,8 58,8 58,8 42 Vízügyi feladatok támogatása 1 400,0 700,0 700,0 1 634,5 506,7 1 396,6 3 Beruházási célprogramok 5 Céltámogatási kiegészítő keret 7,6 246,6 7 Holtág rehabilitáció támogatása 98,1 98,1 3,3 98,1 8 Területfejlesztési feladatok 15,3 9 PHARE CBC program 33,8 4 Támogatási célelőirányzatok 1 Agrárberuházások támogatása 1 Mezőgazdasági alaptevékenységek beruházásainak támogatása 31 841,0 900,0 30 941,0 27 283,7 1 000,0 26 275,0 2 Erdőtelepítés, erdőszerkezet-átalakítás, fásítás 2 060,0 2 060,0 2 054,3 19,7 2 055,2 3 Meliorációs és öntözésfejlesztési beruházások támogatása 1 766,0 1 766,0 1 614,9 1 391,0 2 Erdészeti feladatok 1 Erdészeti közcélú feladatok 3 592,1 3 200,0 392,1 3 672,7 3 199,9 392,1 2 Erdei vasutak működtetésére 98,0 98,0 98,0 98,0 3 Jóléti- és parkerdőfenntartásra 98,0 98,0 91,2 91,2 3 Termőföld minőségi védelme, hasznosítása 1 400,0 1 400,0 1 587,3 1 446,3 4 Állattenyésztési, tenyésztésszervezési feladatok 900,0 900,0 870,7 800,5 5 Halgazdálkodási tevékenységek 220,0 220,0 174,3 177,3 6 Vadgazdálkodási tevékenységek 600,0 600,0 568,1 598,4 9 Agrárinformatika, farm és egyéb szakmai gyakorlatok támogatása 294,0 294,0 231,8 13,3 224,3 10 Vidékfejlesztési célfeladatok 1 Vidékfejlesztési célfeladatok támogatással fedezett kiadásai 4 532,0 1 000,0 3 532,0 5 652,2 1 137,1 2 Vidékfejlesztési célfeladatok segéllyel fedezett kiadásai 3 191,0 3 191,0 175,0 209,8 5 Fejezeti tartalék 330,0 330,0 6 Állatkártérítés 1 518,9 1 518,9 2 815,8 109,0 2 418,9 1–10. cím összesen:
121 831,2 47 556,9 74 274,3 114 213,7 41 967,6 70 617,9 11 Vállalkozások folyó támogatása 1 Piacrajutási támogatás 48 854,0 61 230,1 2 Piacrajutási támogatás megtérülése 11 000,0 4 355,4 3 Agrártermelés költségeit csökkentő támogatás 47 132,0 40 776,1 4 Erdőkárok felszámolásához nyújtott támogatás 294,2 235,7 6 Piacrajutási támogatás privatizációs bevételből 1 822,3 11. cím összesen:
96 280,2 11 000,0 102 241,9 6 177,7
XII. fejezet összesen:
218 111,4 58 556,9 74 274,3 216 455,6 48 145,3 70 617,9 XIII. HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM 1 Honvédelmi Minisztérium 1 Honvédelmi Minisztérium igazgatása 2 251,1 2 604,9 1 Működési költségvetés 6,1 1 Személyi juttatások 878,9 1 135,0 2 Munkaadókat terhelő járulékok 320,9 403,5 3 Dologi kiadások 784,3 735,2 5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 4,5 15,1 2 Felhalmozási költségvetés 1 Intézményi beruházási kiadások 262,5 229,8 2 Felújítás 3,5 4 Egyéb központi beruházás 50,0 2 HM hivatalai 2 354,7 2 149,0 1 Működési költségvetés 19,6 1 Személyi juttatások 669,0 666,9 2 Munkaadókat terhelő járulékok 197,4 160,0 3 Dologi kiadások 1 133,8 829,1 5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 345,9 321,2 2 Felhalmozási költségvetés 1 Intézményi beruházási kiadások 8,6 10,1 3 HM háttérintézményei 8 609,5 7 410,5 1 Működési költségvetés 400,7 874,8 1 Személyi juttatások 4 088,0 2 981,3 2 Munkaadókat terhelő járulékok 1 038,3 1 115,0 3 Dologi kiadások 2 436,4 2 377,3 5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 56,8 152,1 2 Felhalmozási költségvetés 4,5 23,8 1 Intézményi beruházási kiadások 1 375,4 1 481,6 2 Felújítás 15,3 15,7 3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 4,5 15,4 4 Egyéb központi beruházás 14,5 2 Magyar Honvédség 1 Magyar Honvédség Parancsnoksága (Honvéd Vezérkar) és közvetlen szervezetei 49 756,0 49 093,8 1 Működési költségvetés 6 321,3 4 240,7 1 Személyi juttatások 13 922,3 16 119,1 2 Munkaadókat terhelő járulékok 4 887,7 5 354,7 3 Dologi kiadások 26 148,8 25 832,3 5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 118,5 96,5 2 Felhalmozási költségvetés 472,7 3 062,0 1 Intézményi beruházási kiadások 8 307,3 5 483,0 2 Felújítás 3 022,5 3 674,1 3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 142,9 356,0 4 Egyéb központi beruházás 10,0 2 Magyar Honvédség Szárazföldi csapatai 18 652,5 20 572,5 1 Működési költségvetés 896,0 646,9 1 Személyi juttatások 11 941,7 12 251,1 2 Munkaadókat terhelő járulékok 4 213,1 3 957,5 3 Dologi kiadások 3 368,3 5 225,9 5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 25,4 59,6 2 Felhalmozási költségvetés 30,1 11,9 1 Intézményi beruházási kiadások 20,3 3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 30,1 21,5 3 Magyar Honvédség Repülő és légvédelmi csapatai 16 305,1 15 848,2 1 Működési költségvetés 453,1 434,4 1 Személyi juttatások 10 463,3 9 783,6 2 Munkaadókat terhelő járulékok 3 888,8 3 556,4 3 Dologi kiadások 2 368,8 3 079,7 5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 37,3 53,7 2 Felhalmozási költségvetés 20,4 16,6 1 Intézményi beruházási kiadások 1,6 3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 20,4 15,3 3 Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálatok 1 Katonai Felderítő Hivatal 5 730,2 5 618,6 1 Működési költségvetés 90,8 184,2 1 Személyi juttatások 3 135,0 3 084,1 2 Munkaadókat terhelő járulékok 1 096,3 982,1
3 Dologi kiadások 1 398,0 1 537,6 5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 7,0 8,4 2 Felhalmozási költségvetés 4,1 110,9 1 Intézményi beruházási kiadások 177,7 218,8 2 Felújítás 7,0 18,2 3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 4,1 3,7 4 Egyéb központi beruházás 10,0 2 Katonai Biztonsági Hivatal 1 279,5 1 227,1 1 Működési költségvetés 2,8 13,0 1 Személyi juttatások 774,6 744,7 2 Munkaadókat terhelő járulékok 285,8 263,1 3 Dologi kiadások 186,7 191,0 5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1,4 2,0 2 Felhalmozási költségvetés 1,2 1,8 1 Intézményi beruházási kiadások 32,5 32,5 2 Felújítás 1,3 1,3 3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1,2 0,5 4 MH Katonai Tanintézetek 1 Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem 3 474,1 3 689,7 1 Működési költségvetés 362,6 484,5 1 Személyi juttatások 2 190,6 2 344,7 2 Munkaadókat terhelő járulékok 795,4 789,6 3 Dologi kiadások 694,7 755,8 5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 5,1 6,3 2 Felhalmozási költségvetés 2,0 3,7 1 Intézményi beruházási kiadások 15,9 129,5 2 Felújítás 135,0 112,2 3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 2,0 0,7 4 Egyéb központi beruházás 10,0 2 Bolyai János Katonai Műszaki Főiskola 1 427,1 1 533,8 1 Működési költségvetés 94,9 61,4 1 Személyi juttatások 862,6 937,7 2 Munkaadókat terhelő járulékok 289,6 295,6 3 Dologi kiadások 176,5 204,1 5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1,9 2,5 2 Felhalmozási költségvetés 1,0 0,3 1 Intézményi beruházási kiadások 72,9 81,9 2 Felújítás 118,5 158,3 3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1,0 5 MH Katonai Ügyészségek 616,9 516,3 1 Működési költségvetés 2,3 1 Személyi juttatások 418,2 334,2 2 Munkaadókat terhelő járulékok 153,1 120,2 3 Dologi kiadások 47,4 40,9 5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 0,5 0,8 2 Felhalmozási költségvetés 0,6 0,1 1 Intézményi beruházási kiadások 0,1 3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 0,6 0,1 6 MH Egészségügyi intézetek 1 644,4 2 121,6 1 Működési költségvetés 5 119,7 6 046,3 1 Személyi juttatások 2 705,2 2 646,3 2 Munkaadókat terhelő járulékok 1 059,7 1 026,2 3 Dologi kiadások 2 979,2 4 284,0 5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 20,0 141,5 2 Felhalmozási költségvetés 25,5 1 Intézményi beruházási kiadások 83,9 2 Felújítás 4,7 3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 11,8 7 Kormányzati Frekvenciagazdálkodási Hivatal 235,2 214,9 1 Működési költségvetés 0,1 1 Személyi juttatások 106,1 86,4 2 Munkaadókat terhelő járulékok 38,8 31,1 3 Dologi kiadások 36,8 37,3 5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 0,2 0,3 2 Felhalmozási költségvetés 1 Intézményi beruházási kiadások 53,3 46,6 8 Fejezeti kezelésű előirányzatok 1 Fejezeti kezelésű intézményi előirányzatok 3 776,8 3 776,8 1 Működési költségvetés 5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 250,0 2 Felhalmozási költségvetés
4 Egyéb központi beruházás 1 480,0 1 480,0 5 Lakástámogatás 740,0 465,0 6 Lakásépítés 1 556,8 1 556,8 2 Ágazati célelőirányzatok 3 Társadalmi szervek támogatása 163,7 163,7 163,5 163,7 4 Hozzájárulás a hadigondozásról szóló törvényt végrehajtó közalapítványhoz 4 244,7 4 244,7 4 644,7 4 644,7 7 Biztonságpolitikai szerződéseket koordináló tárcaközi bizottság 62,7 62,7 11 Légvédelmi rakétabeszerzés 16 062,0 9 000,0 7 062,0 14 828,8 7 900,0 7 062,0 12 Magyar Honvédség Központi Sportkiképző Bázis fenntartása 170,0 170,0 13 Frekvenciasáv átrendezési feladatok 1 000,0 1 000,0 0,5 1 000,0 14 Orosz haditechnikai szállítások 6 700,0 5 200,0 1 500,0 11 160,9 5 200,0 5 958,6 15 IFOR-kártérítés 39,5 45,3 22 Szennyező források / szennyező területek kármentesítése 305,0 305,0 254,9 255,0 23 Nukleárisbaleset-elhárítási feladatok végrehajtásában való közreműködés 230,0 230,0 24 Hozzájárulás a NATO katonai költségvetéséhez 1 300,0 1 300,0 888,7 900,0 25 Hozzájárulás a NATO Biztonsági Beruházási Programjához 700,0 700,0 700,0 700,0 26 Közép-európai béketámogató katonai műveletekben való együttműködés (CENCOOP) 15,0 15,0 29 Hadisírok létesítése az Oroszországi Föderációban 524,6 524,6 3 Kiemelt jelentőségű beruházások 1 Magyar Honvédség Központi Honvédkórház 147,1 147,1 147,1 147,1 4 Légvédelmi beruházás 65,8
XIII. fejezet összesen:
161 494,1 29 480,8 132 013,3 166 658,3 30 413,9 136 733,4 XIV. IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM 1 Igazságügyi Minisztérium igazgatása 225,9 216,7 1 Működési költségvetés 1 626,6 2 212,1 1 Személyi juttatások 764,1 734,2 2 Munkaadókat terhelő járulékok 264,1 264,5 3 Dologi kiadások 440,7 616,4 5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 115,0 291,3 2 Felhalmozási költségvetés 9,0 1 Intézményi beruházási kiadások 36,0 176,6 2 Felújítás 23,1 6,4 3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 5,3 4 Egyéb központi beruházás 209,5 170,0 2 Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal 170,4 169,4 1 Működési költségvetés 11,9 1 Személyi juttatások 74,6 81,8 2 Munkaadókat terhelő járulékok 27,3 31,1 3 Dologi kiadások 51,5 56,6 5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 5,8 2 Felhalmozási költségvetés 1 Intézményi beruházási kiadások 17,0 16,5 3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 0,5 3 Szakértői Intézetek 809,9 802,0 1 Működési költségvetés 38,4 43,1 1 Személyi juttatások 475,2 475,7 2 Munkaadókat terhelő járulékok 178,8 180,0 3 Dologi kiadások 125,5 132,2 2 Felhalmozási költségvetés 1,6 1 Intézményi beruházási kiadások 24,2 2 Felújítás 5,7 4 Egyéb központi beruházás 68,8 26,6 4 IM Büntetés-végrehajtás 17 188,6 17 551,0 1 Működési költségvetés 1 797,1 1 762,9 1 Személyi juttatások 6 540,3 6 982,6 2 Munkaadókat terhelő járulékok 2 391,2 2 420,5 3 Dologi kiadások 5 619,5 5 488,9 4 Ellátottak pénzbeli juttatásai 2,7 2,2 5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 636,2 1 039,2 6 Kamatfizetések 0,5 2 Felhalmozási költségvetés 94,6 1 Intézményi beruházási kiadások 380,6 493,8 2 Felújítás 275,2 200,6 3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 157,4 4 Egyéb központi beruházás 2 940,0 2 468,9 5 Lakástámogatás 100,0 66,0 6 Lakásépítés 100,0 0,2 5 Fejezeti kezelésű előirányzatok 2 Ágazati célfeladatok 1 A fogva tartottakat foglalkoztató gazdálkodó szervezetek támogatása 505,6 505,6 2 Kisebbségi koordinációs és intervenciós keret 43,2 43,2 54,0 61,5 42,8 3 Alapítványok támogatása 1 Emberi Jogok Magyar Központja Közalapítvány 9,8 9,8 9,7 9,7 2 Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségekért Közalapítvány támogatása 520,0 520,0 515,0 515,0 3 Magyarországi Cigányokért Közalapítvány támogatása 274,7 274,7 272,0 272,0 5 Országos kisebbségi önkormányzatok támogatása 1 Bolgár Országos Önkormányzat 17,2 17,2 17,2 17,2 2 Görög Országos Önkormányzat 16,7 16,7 16,7 16,7 3 Horvátok Magyarországi Országos Önkormányzata 50,0 50,0 50,0 50,0 4 Németek Magyarországi Országos Önkormányzata 97,1 97,1 97,1 97,1 5 Románok Magyarországi Országos Önkormányzata 26,5 26,5 13,3 26,5 6 Cigány Országos Kisebbségi Önkormányzat 135,4 135,4 135,4 135,4 7 Lengyel Országos Önkormányzat 16,7 16,7 16,7 16,7 8 Örmény Országos Önkormányzat 16,7 16,7 16,7 16,7 9 Szlovák Országos Önkormányzat
50,5 50,5 50,5 50,5 10 Szlovén Országos Kisebbségi Önkormányzat 19,6 19,6 19,6 19,6 11 Szerb Országos Önkormányzat 24,5 24,5 24,5 24,5 12 Ruszin Országos Önkormányzat 12,8 12,8 12,8 12,8 13 Ukrán Országos Önkormányzat 12,8 12,8 12,8 12,8
XIV. fejezet összesen:
23 706,7 3 462,1 20 244,6 23 956,2 4 196,7 20 075,1 XV. GAZDASÁGI MINISZTÉRIUM 1 Gazdasági Minisztérium központi igazgatása 1 Gazdasági Minisztérium igazgatása 4 073,0 3 944,0 1 Működési költségvetés 97,0 193,8 1 Személyi juttatások 1 557,3 1 781,5 2 Munkaadókat terhelő járulékok 559,3 633,2 3 Dologi kiadások 1 909,4 1 493,1 5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 80,0 86,4 2 Felhalmozási költségvetés 25,7 1 Intézményi beruházási kiadások 16,6 17,9 2 Felújítás 27,4 2,9 3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 20,0 51,0 2 GM Gazdasági igazgatóság 943,2 1 011,0 1 Működési költségvetés 562,4 788,3 1 Személyi juttatások 115,6 196,6 2 Munkaadókat terhelő járulékok 46,5 75,7 3 Dologi kiadások 715,0 904,4 5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 0,6 13,7 2 Felhalmozási költségvetés 13,4 99,6 1 Intézményi beruházási kiadások 311,9 288,4 2 Felújítás 69,0 87,7 3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 0,8 4 Egyéb központi beruházás 260,4 184,2 3 GM Jóléti igazgatóság 48,5 1 Működési költségvetés 118,8 12,2 1 Személyi juttatások 50,5 2 Munkaadókat terhelő járulékok 22,2 3 Dologi kiadások 88,6 5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 13,6 2 Felhalmozási költségvetés 1 Intézményi beruházási kiadások 3,0 2 Felújítás 3,0 4 Magyar Köztársaság Kereskedelmi Képviselete, Moszkva 1 Működési költségvetés 1 320,0 952,9 1 Személyi juttatások 500,4 499,4 2 Munkaadókat terhelő járulékok 64,4 72,6 3 Dologi kiadások 698,2 372,4 2 Felhalmozási költségvetés 3,0 0,4 1 Intézményi beruházási kiadások 60,0 5,1 3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 2,0 5 Érdekegyeztető Tanács Titkársága 38,1 33,8 1 Működési költségvetés 1 Személyi juttatások 18,2 17,6 2 Munkaadókat terhelő járulékok 7,4 6,6 3 Dologi kiadások 5,0 11,1 5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 7,3 7,3 2 Felhalmozási költségvetés 1 Intézményi beruházási kiadások 0,2 2 Szénbányászati Szerkezetátalakítási Központ 33,7 33,7 1 Működési költségvetés 7,9 16,6 1 Személyi juttatások 16,8 18,2 2 Munkaadókat terhelő járulékok 6,5 6,7 3 Dologi kiadások 18,3 24,8 2 Felhalmozási költségvetés 1 Intézményi beruházási kiadások 0,1 3 GM Közigazgatási Hivatala 265,2 265,2 1 Működési költségvetés 32,7 52,2 1 Személyi juttatások 124,9 134,6 2 Munkaadókat terhelő járulékok 46,4 49,9 3 Dologi kiadások 126,6 121,6 4 Kisvállalkozás-fejlesztési Intézet 34,2 34,2 1 Működési költségvetés 26,7 15,6 1 Személyi juttatások 25,8 24,5 2 Munkaadókat terhelő járulékok 9,8 9,3 3 Dologi kiadások 22,2 16,4 2 Felhalmozási költségvetés 1 Intézményi beruházási kiadások 2,5 2 Felújítás 0,6 0,6 3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 2,5 6 Műszaki Biztonsági Főfelügyelet 1 Működési költségvetés 1 108,0 1 198,4 1 Személyi juttatások 314,5 337,9 2 Munkaadókat terhelő járulékok 119,0 119,6 3 Dologi kiadások 597,0 579,8 5
Egyéb működési célú támogatások, kiadások 2,5 2,3 2 Felhalmozási költségvetés 1,0 7,6 1 Intézményi beruházási kiadások 60,0 77,3 2 Felújítás 15,0 15,0 3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1,0 1,0 7 Regionális idegenforgalmi bizottságok titkárságai 132,4 132,4 1 Működési költségvetés 213,9 392,3 1 Személyi juttatások 77,4 89,2 2 Munkaadókat terhelő járulékok 31,3 32,5 3 Dologi kiadások 232,2 311,3 5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 2,0 113,3 2 Felhalmozási költségvetés 309,0 13,5 1 Intézményi beruházási kiadások 31,9 10,3 2 Felújítás 1,1 2,1 3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 279,4 8 Bányászati Utókezelő és Éjjeli Szanatórium 45,4 45,4 1 Működési költségvetés 28,6 39,5 1 Személyi juttatások 27,3 31,4 2 Munkaadókat terhelő járulékok 12,0 13,1 3 Dologi kiadások 31,7 32,4 2 Felhalmozási költségvetés 0,8 1 Intézményi beruházási kiadások 3,7 2 Felújítás 3,0 8,0 9 Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum 23,1 23,1 1 Működési költségvetés 5,2 7,4 1 Személyi juttatások 11,8 13,0 2 Munkaadókat terhelő járulékok 5,0 5,5 3 Dologi kiadások 8,5 11,7 2 Felhalmozási költségvetés 0,4 1 Intézményi beruházási kiadások 3,0 0,4 10 Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség 643,7 640,4 1 Működési költségvetés 509,0 321,8 1 Személyi juttatások 243,2 240,9 2 Munkaadókat terhelő járulékok 97,3 94,4 3 Dologi kiadások 504,6 372,7 5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 97,0 11,2 2 Felhalmozási költségvetés 11,8 1 Intézményi beruházási kiadások 167,5 120,9 2 Felújítás 43,1 20,9 12 Nemesfémvizsgáló és Hitelesítő Intézet 1 Működési költségvetés 305,6 407,2 1 Személyi juttatások 27,3 33,4 2 Munkaadókat terhelő járulékok 10,5 12,2 3 Dologi kiadások 226,5 315,8 2 Felhalmozási költségvetés 0,4 1 Intézményi beruházási kiadások 18,8 16,2 2 Felújítás 22,5 22,5 3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 0,4 13 Magyar Geológiai Szolgálat 749,7 745,2 1 Működési költségvetés 1 033,9 1 161,4 1 Személyi juttatások 469,7 498,0 2 Munkaadókat terhelő járulékok 194,0 192,3 3 Dologi kiadások 976,7 1 057,3 5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 11,0 21,5 2 Felhalmozási költségvetés 46,4 1 Intézményi beruházási kiadások 108,3 196,5 2 Felújítás 23,9 18,2 3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 3,5 4 Egyéb központi beruházás 0,3 14 Magyar Bányászati Hivatal 432,9 430,3 1 Működési költségvetés 8,7 32,6 1 Személyi juttatások 244,3 258,6 2 Munkaadókat terhelő járulékok 96,3 97,1 3 Dologi kiadások 86,2 80,5 5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 6,3 5,6 2 Felhalmozási költségvetés 10,1 1 Intézményi beruházási kiadások 3,4 7,4 2 Felújítás 5,1 3,5 15 Magyar Energia Hivatal 1 Működési költségvetés 741,4 908,1 1 Személyi juttatások 266,7 283,7 2 Munkaadókat terhelő járulékok 87,7 97,8 3 Dologi kiadások 296,2 399,5 5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 5,0 33,8 2 Felhalmozási költségvetés
1,2 2,7 1 Intézményi beruházási kiadások 80,0 72,8 2 Felújítás 5,0 8,0 3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 2,0 3,7 18 Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság Hivatala 1 432,7 1 431,2 1 Működési költségvetés 66,8 131,9 1 Személyi juttatások 357,8 371,4 2 Munkaadókat terhelő járulékok 141,1 138,6 3 Dologi kiadások 714,5 806,2 5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 217,0 320,7 2 Felhalmozási költségvetés 9,1 1 Intézményi beruházási kiadások 35,0 29,5 2 Felújítás 12,2 14,3 3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 21,9 15,8 21 Magyar Szabadalmi Hivatal 1 Működési költségvetés 2 030,0 2 101,1 1 Személyi juttatások 638,0 763,5 2 Munkaadókat terhelő járulékok 230,0 253,7 3 Dologi kiadások 642,0 589,9 5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 60,0 21,7 2 Felhalmozási költségvetés 1,9 1 Intézményi beruházási kiadások 420,0 281,3 2 Felújítás 40,0 43,0 3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 4,0 22 Országos Mérésügyi Hivatal 1 Működési költségvetés 1 739,3 1 851,1 1 Személyi juttatások 626,8 648,8 2 Munkaadókat terhelő járulékok 260,1 226,6 3 Dologi kiadások 323,2 427,4 5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1,0 2 Felhalmozási költségvetés 17,0 5,7 1 Intézményi beruházási kiadások 362,4 334,1 2 Felújítás 183,8 192,9 3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 6,1 23 Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár 361,9 358,9 1 Működési költségvetés 564,4 538,7 1 Személyi juttatások 240,1 254,2 2 Munkaadókat terhelő járulékok 91,6 94,5 3 Dologi kiadások 530,5 585,1 5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 6,6 2 Felhalmozási költségvetés 38,4 1 Intézményi beruházási kiadások 50,0 62,9 2 Felújítás 14,1 18,1 24 Országos Atomenergia Hivatal 350,7 347,7 1 Működési költségvetés 844,9 850,1 1 Személyi juttatások 332,0 352,6 2 Munkaadókat terhelő járulékok 123,8 121,4 3 Dologi kiadások 485,5 443,9 5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 170,0 151,5 2 Felhalmozási költségvetés 3,6 1 Intézményi beruházási kiadások 84,3 77,8 2 Felújítás 3,8 25 Fejezeti kezelésű előirányzatok 2 Ágazati célelőirányzatok 1 Alapítványok támogatása 1 Fogyasztók Tisztességes Tájékoztatásáért Alapítvány 11,8 11,8 11,8 11,8 4 Szabványosítási és akkreditálási nemzetközi feladatok 117,0 117,0 124,0 117,0 5 Magyar találmányok külföldi bejelentése 122,6 122,6 95,7 7,9 122,6 6 Külföldi kormányzati követelések lebontásának költségei 35,3 35,3 35,3 35,3 3 Gazdaságfejlesztési célelőirányzatok 1 Gazdaságfejlesztési előirányzat 15 582,5 1 550,0 14 032,5 12 059,8 2 216,4 12 838,4 2 „Lisszabon EXPO 98”
14,1 3 „Hannover 2000”
552,3 552,3 475,6 552,3 4 Kis- és középvállalkozások beruházásainak kamattámogatása és EK társfinanszírozás 2 946,8 200,0 2 746,8 2 636,9 98,7 2 746,8 6 Egyéb kamattámogatás beruházási hitelekhez 278,3 4 Turisztikai célelőirányzat 6 021,2 3 100,0 2 921,2 6 375,4 3 869,9 2 712,8 6 Piaci intervenciós célelőirányzat 1 110,5 1 110,5 198,1 907,5 7 Műszaki fejlesztési célelőirányzatok 1 Műszaki fejlesztési alapprogram célelőirányzat 7 186,4 1 600,0 5 586,4 5 403,4 2 058,7 5 355,4 2 EU–FP 5 Keretprogram 1 981,0 1 000,0 981,0 1 040,5 59,5 981,0 8 Hadiipari kapacitás fenntartása 144,2 144,2 142,4 144,2 9 I–II. Ipari Szerkezetátalakítási Program 12,0 12,0 14,6 12,0 11 ITD–H Kereskedelmi szolgálat 1 330,8 1 330,8 1 330,8 1 330,8 12 Segélyből megvalósuló programok 1 EU SAVE II program 82,1 38,0 44,1 34,7 44,1 2 Energetikai PHARE program 388,1 388,1 340,1 340,1 3 Biomassza energetikai célú felhasználását elősegítő japán segély 17,6 17,6 20,7 20,7 4 PHARE Turizmus Fejlesztési Program 32,0 32,0 94,6 94,6 5 ITD–H által kezelt PHARE program 390,2 390,2 266,3 266,3 6 ÁPV Rt. kezelésében lévő PHARE programok 4 421,7 4 421,7 574,2 574,2 13 Kiemelt jelentőségű beruházás 1 Mecseki Uránércbánya bezárása 3 589,0 3 589,0 3 471,3 3 439,0 14 Társadalmi szervezetek címzett támogatása 1 MTESZ támogatása 100,0 100,0 100,0 100,0 2 Fogyasztóvédelmi társadalmi szervezetek támogatása 62,4 30,0 32,4 31,7 4,9 32,4 3 Békéltető testületek támogatása 19,6 19,6 19,6 19,6 15 Aktív foglalkoztatási célok támogatása 1 500,0 1 500,0 400,9 1 253,1 17 GM fejezeti előre nem tervezett kiadások előirányzata 111,0 111,0 1–25. cím összesen:
69 075,3 27 087,9 41 987,4 57 011,0 24 134,8 40 072,0 27 Alapok támogatása 1 Központi Nukleáris Pénzügyi Alap 70,0 227,9
XV. fejezet összesen:
69 145,3 27 087,9 41 987,4 57 238,9 24 134,8 40 072,0 XVI. KÖRNYEZETVÉDELMI MINISZTÉRIUM 1 Környezetvédelmi Minisztérium igazgatása 1 904,6 2 218,6 1 Működési költségvetés 222,7 619,9 1 Személyi juttatások 633,4 748,3 2 Munkaadókat terhelő járulékok 240,9 284,3 3 Dologi kiadások 442,8 812,6 5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 10,0 89,7 2 Felhalmozási költségvetés 1,5 91,9 1 Intézményi beruházási kiadások 93,9 212,6 2 Felújítás 120,0 36,7 4 Egyéb központi beruházás 587,8 559,9 3 Országos Meteorológiai Szolgálat 906,9 923,0 1 Működési költségvetés 502,7 650,8 1 Személyi juttatások 357,8 415,8 2 Munkaadókat terhelő járulékok 142,2 154,5 3 Dologi kiadások 510,2 467,0 5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 5,0 4,6 2 Felhalmozási költségvetés 97,3 87,0 1 Intézményi beruházási kiadások 151,7 243,3 2 Felújítás 50,0 50,0 3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 1,3 4 Egyéb központi beruházás 290,0 226,0 4 Környezetgazdálkodási Intézet 15,0 46,5 1 Működési költségvetés 1 416,8 1 756,3 1 Személyi juttatások 414,0 459,2 2 Munkaadókat terhelő járulékok 160,1 171,6 3 Dologi kiadások 795,2 905,6 5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 47,5 46,5 2 Felhalmozási költségvetés 237,8 314,5 1 Intézményi beruházási kiadások 228,3 199,7 2 Felújítás 9,5 11,4 3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 0,3 4 Egyéb központi beruházás 15,0 44,9 5 Természetvédelmi területi szervek 1 231,2 1 768,6 1 Működési költségvetés 513,6 1 221,2 1 Személyi juttatások 611,1 672,2 2 Munkaadókat terhelő járulékok 245,4 262,7 3 Dologi kiadások 497,3 1 036,4 5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 37,0 2 Felhalmozási költségvetés 73,4 936,7 1 Intézményi beruházási kiadások 88,9 1 241,3 2 Felújítás 75,0 81,7 3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 0,5 1,5 4 Egyéb központi beruházás 300,0 329,2 6 Környezetvédelmi területi szervek 2 228,8 2 278,0 1 Működési költségvetés 633,7 1 072,7 1 Személyi juttatások 1 315,7 1 474,4 2 Munkaadókat terhelő járulékok 521,6 570,1 3 Dologi kiadások 536,6 730,5 5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 9,7 23,7 2 Felhalmozási költségvetés 0,5 124,2 1 Intézményi beruházási kiadások 13,9 120,3 2 Felújítás 65,0 56,5 3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 0,5 4,5 4 Egyéb központi beruházás 400,0 367,3 8 Fejezeti kezelésű előirányzatok 2 Ágazati célelőirányzatok 6 Alföld program 64,0 64,0 24,1 9 Rajka–Budapest közötti Duna-szakasz megfigyelő rendszere 100,0 100,0 43,9 58,1 10 NKÖM-höz átkerült Grassalkovich-kastély Közalapítvány támogatása maradvány elszámolása 0,8 11 Szigetközi térség kárainak mérséklése 240,0 120,0 120,0 165,6 73,0 106,4 21 Nemzetközi tagdíjak 130,0 130,0 124,8 124,8 25 Levegőtisztaság-védelmi mérőhálózatok működtetése 110,0 110,0 26 Balaton intézkedési terv és nagy tavaink védelme program
140,0 140,0 9,6 4,5 27 Természetvédelmi területek védettségi szintjének helyreállítása program 900,0 200,0 700,0 23,1 177,0 32 Országos Környezetvédelmi Tanács működtetése 15,0 15,0 34 Országhatárokon átterjedő környezeti hatások vizsgálata 0,6 35 Környezet- és természetvédelmi monitoring rendszer működtetése 1 Környezetvédelmi monitoring rendszer működtetése 56,0 56,0 3,1 2 Természetvédelmi monitoring rendszer működtetése 35,0 35,0 3,7 4,0 36 OECD tagság, EU csatlakozás és egyéb nemzetközi kötelezettségek többletfeladatai 140,0 140,0 37 Védett természeti értékek megóvása 150,0 150,0 8,0 8,0 40 Grassalkovich-kastély Közalapítvány természetvédelmi célú támogatása 5,0 5,0 5,0 5,0 41 Esterházy-kastély Kht. természetvédelmi célú támogatása 5,0 5,0 5,0 5,0 42 Nemzeti Környezetvédelmi Program 1 Nemzeti ökológiai hálózat, természetvédelmi területek rendszerének kialakulása 50,0 50,0 13,0 35,4 2 Duna–Tisza közi homokhátság vízpótlásának környezetvédelmi feladatai 15,0 15,0 11,5 43 Környezeti terhelések adatbázisainak feltöltése 40,0 40,0 2,0 3,0 44 Nemzetközi vízvédelmi egyezmények végrehajtása 35,0 35,0 45 Informatika 2000 környezet- és természetvédelmi feladatai 40,0 40,0 46 EU környezetvédelmi támogatások pályázati feltételeinek megteremtése 185,0 185,0 81,2 47 Pályázatos támogatások előirányzata 1 500,0 1 500,0 48 Várpalota és térsége környezetvédelmi rehabilitációs program 300,0 300,0 262,9 300,0 49 Céltámogatási kiegészítő keret maradványa 204,2 50 Budai vár, Szent György tér környezetének rendezése előirányzat-maradvány kezelés 440,3 5 Nemzetközi segélyprogramok 1 Környezetvédelmi PHARE programok 74,0 6,5 2 GEF segély program 31,9 31,9 4 Környezetvédelmi PHARE program (HU–9513) 426,6 426,6 411,8 340,4 5 Környezetvédelmi PHARE program (HU–9805) 1 876,8 1 876,8 6 Környezetvédelmi alap célfeladatok 1 Környezetvédelmi feladatok 28 148,7 18 375,0 9 773,7 22 015,5 33 987,8 9 619,3 2 PHARE segély 823,0 823,0 230,3 230,3 7 Fejezeti tartalék 32,5 32,5
XVI. fejezet összesen:
45 549,1 27 676,4 17 872,7 37 258,3 41 619,7 17 703,3 XVII. KÖZLEKEDÉSI, HÍRKÖZLÉSI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM 1 Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium igazgatása 1 437,6 3 138,3 1 Működési költségvetés 284,8 646,8 1 Személyi juttatások 754,0 889,1 2 Munkaadókat terhelő járulékok 319,1 328,4 3 Dologi kiadások 573,9 1 423,0 5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 0,4 862,8 2 Felhalmozási költségvetés 136,5 1 Intézményi beruházási kiadások 75,9 2 Felújítás 15,0 169,5 3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 31,3 4 Egyéb központi beruházás 60,0 75,0 2 Közlekedési Felügyeletek 150,0 150,0 1 Működési költségvetés 9 584,0 10 107,7 1 Személyi juttatások 3 430,0 3 712,0 2 Munkaadókat terhelő járulékok 1 327,6 1 327,1 3 Dologi kiadások 2 791,4 2 609,4 5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 954,0 1 036,7 2 Felhalmozási költségvetés 22,0 46,0 1 Intézményi beruházási kiadások 968,0 946,5 2 Felújítás 111,0 92,8 3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 24,0 24,6 4 Egyéb központi beruházás 150,0 247,1 3 Hírközlési Intézmények 1 Működési költségvetés 6 304,8 7 599,3 1 Személyi juttatások 1 237,7 1 515,4 2 Munkaadókat terhelő járulékok 445,5 541,2 3 Dologi kiadások 2 632,1 3 347,4 5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 28,8 97,2 2 Felhalmozási költségvetés 43,0 470,8 1 Intézményi beruházási kiadások 1 865,0 1 893,5 2 Felújítás 132,5 49,1 3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 6,2 1 039,3 4 Útgazdálkodási és Koordinációs Igazgatóság 6 691,0 1 Működési költségvetés 898,8 773,0 1 Személyi juttatások 280,2 258,9 2 Munkaadókat terhelő járulékok 105,8 102,0 3 Dologi kiadások 512,8 6 891,1 5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 1,0 149,1 2 Felhalmozási költségvetés 221,0 37,9 1 Intézményi beruházási kiadások 100,0 53,6 2 Felújítás 100,0 3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 20,0 85,6 5 Légügyi Igazgatóság 118,4 118,4 1 Működési költségvetés 108,9 96,1 1 Személyi juttatások 92,4 111,8 2 Munkaadókat terhelő járulékok 35,8 39,5 3 Dologi kiadások 84,0 44,2 2 Felhalmozási költségvetés 1 Intézményi beruházási kiadások 14,7 14,5 2 Felújítás 0,4 6 Légiforgalmi és Repülőtéri Igazgatóság 1 Működési költségvetés 21 535,0 28 060,0 1 Személyi juttatások 4 553,5 6 017,1 2 Munkaadókat terhelő járulékok 1 767,0 2 180,8 3 Dologi kiadások 11 659,5 10 777,3 5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 220,0 205,4 2 Felhalmozási költségvetés 1 065,0 931,8 1 Intézményi beruházási kiadások 3 500,0 5 829,3 2 Felújítás 800,0 810,8 3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 100,0 598,3 7 Vízügyi és árvízvédelmi intézmények 5 547,1 15 564,0 1 Működési költségvetés 4 327,0 7 333,2 1 Személyi juttatások 3 976,1 7 215,0 2 Munkaadókat terhelő járulékok 1 727,7 2 786,1 3 Dologi kiadások 4 033,4 13 731,4 5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások
30,6 113,1 6 Kamatfizetések 7,8 2 Felhalmozási költségvetés 222,0 2 211,6 1 Intézményi beruházási kiadások 106,9 559,8 2 Felújítás 46,1 137,1 3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 5,3 194,2 4 Egyéb központi beruházás 170,0 178,1 8 MÁV egészségügyi szolgáltatás 133,6 134,6 1 Működési költségvetés 0,3 14,4 1 Személyi juttatások 69,4 71,1 2 Munkaadókat terhelő járulékok 30,1 25,3 3 Dologi kiadások 34,4 19,1 9 MÁV egészségügyi alapellátó intézmények 11,0 1 Működési költségvetés 5 894,8 6 363,1 1 Személyi juttatások 2 769,0 2 640,9 2 Munkaadókat terhelő járulékok 1 077,0 1 124,0 3 Dologi kiadások 1 948,5 2 340,8 5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 0,7 70,4 2 Felhalmozási költségvetés 49,4 1 Intézményi beruházási kiadások 3,7 56,3 2 Felújítás 17,5 33,5 3 Egyéb intézményi felhalmozási kiadások 78,4 17,0 10 Közlekedési Múzeum 226,3 273,4 1 Működési költségvetés 14,4 27,6 1 Személyi juttatások 96,1 111,6 2 Munkaadókat terhelő járulékok 43,5 43,1 3 Dologi kiadások 49,7 49,4 2 Felhalmozási költségvetés 1,9 1 Intézményi beruházási kiadások 1,4 5,4 2 Felújítás 51,8 4 Egyéb központi beruházás 50,0 50,1 11 Magyar Űrkutatási Iroda 83,7 83,7 1 Működési költségvetés 1 Személyi juttatások 8,2 8,4 2 Munkaadókat terhelő járulékok 4,0 3,2 3 Dologi kiadások 19,8 20,6 5 Egyéb működési célú támogatások, kiadások 51,7 48,7 2 Felhalmozási költségvetés 1