34/2014. (XI. 14.) AB határozata a Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egye

34/2014. (XI. 14.) AB határozata a Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló 2014. XXXVIII. törvény egésze, valamint egyes rendelkezései alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló bírói kezdeményezések elutasításáról. Az Alkotmánybíróság teljes ülése folyamatban lévő ügyben alkalmazandó jogszabály alaptörvény-ellenességének megállapítására irányuló bírói kezdeményezések tárgyában – dr. Juhász Imre, dr. Salamon László és dr. Sulyok Tamás alkotmánybírók párhuzamos indokolásával, továbbá dr. Kiss László, dr. Lévay Miklós, dr. Paczolay Péter és dr. Pokol Béla alkotmánybírók különvéleményével – meghozta a következő 1. Az  Alkotmánybíróság a  Kúriának a  pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló 2014. évi XXXVIII. törvény egésze, valamint 1.  § (1)–(3) és (6)–(7)  bekezdései, a  4–15.  §-ai, valamint a  19.  §-a alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló bírói kezdeményezéseket elutasítja. 2. Az Alkotmánybíróság a bírói kezdeményezéseket egyebekben visszautasítja. Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi. I. [1] 1. A  Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiumának bírája – az  előtte 52.G.43.484/2014. szám alatt folyamatban lévő per tárgyalását felfüggesztve – 2014. szeptember 8-án az  Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a  továbbiakban: Abtv.) 25.  § (1)  bekezdése alapján bírói kezdeményezéssel fordult az  Alkotmánybírósághoz. Indítványában azt kérte, az  Alkotmánybíróság állapítsa meg, hogy a  Kúriának a  pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló 2014. évi XXXVIII. törvény (a  továbbiakban: Tv.) 1.  § (1)–(3) és (6)–(7)  bekezdései, a  4–15.  §-ai, valamint a  19.  §-a az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésébe, a C) cikk (1) bekezdésébe, az M) cikkébe, a Q) cikk (2) bekezdésébe, a XV. cikk (1) bekezdésébe, továbbá a XXVIII. cikk (1) és (7) bekezdésébe, valamint a 26. cikk (1) bekezdésébe ütköznek. [2] Emellett a  Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiumának ugyanazon tanácsa két ügyben – az  előtte 4.G.43.571/2014. és 4.G.43.590/2014. számok alatt folyamatban lévő perek tárgyalását felfüggesztve – 2014.  szeptember 18-án szintén bírói kezdeményezésekkel fordult az  Alkotmánybírósághoz. Indítványaiban azt kérte, hogy az  Alkotmánybíróság állapítsa meg, hogy a Tv. 1.  § (1) és (3)  bekezdései, a  4.  § (1) és (2)  bekezdései, a  6.  §-a, a  7.  § (2), (5) és (7)  bekezdésének a), d), e), g) és h)  pontjai, a  8.  § (1)  bekezdésének a)  pontja és (2)–(3)  bekezdései, a  9.  § (3)  bekezdése, a  10.  §-a, a  11.  § (1)–(3)  bekezdései, a  12.  § (2)  bekezdése, a  13.  § (1) és (3)–(7)  bekezdései, a  14.  § (1)  bekezdése, a  15.  § (1), (4)–(6)  bekezdései, valamint a  19.  §-a az  Alaptörvény B)  cikk (1) bekezdésébe, az E) cikkébe, a XXVIII. cikk (1) bekezdésébe, valamint a 26. cikk (1) bekezdésébe ütköznek. [3] A támadott jogszabály a  Kúria 2/2014. Polgári jogegységi határozatát (a  továbbiakban: PJE határozat) követően született, mely a  deviza és forint alapú fogyasztói kölcsönszerződések vonatkozásában – egyebek mellett – azt határozta meg, hogy az egyoldalú szerződésmódosítás lehetőségét szabályozó szerződési kikötés mikor tekinthető tisztességtelennek [utalva a 2/2012. (XII. 10.) PK véleményben foglaltakra], illetve azt mondta ki, hogy a folyósításkor a  pénzügyi intézmény által meghatározott vételi, a  törlesztésekkor pedig az  eladási árfolyamok (ún. különnemű árfolyamok) alkalmazása tisztességtelen. [4] 2. A  később az  Alkotmánybírósághoz érkezett bírói indítványok egyfelől egy általános, összefoglaló indokolást tartalmaznak a  Tv.-ben alkalmazott jogalkotói megoldás vonatkozásában, másfelől egyenként is kitérnek a  fent megjelölt törvényi rendelkezések alaptörvény-ellenességére. Az  Alkotmánybíróság 8/2014. (III. 20.) AB  határozatára (a  továbbiakban: ABh.) utalva megjegyzik, hogy a  Tv.-ben alkalmazott megoldás nem felel meg az  ABh. [90] és [91] bekezdéseiben foglaltaknak. Úgy vélik, hogy sem a  bíróság, sem pedig a  jogalkotó nem módosíthatja a fennálló szerződéseket a „tisztességtelenség jogkövetkezményeinek levonása körében”. Álláspontjuk szerint ugyanis egy utóbb megalkotott jogszabály (jelen esetben a Tv.), mely a korábban megkötött szerződésekre is irányadó, a  szerződések módosítását jelenti, mely egyfelől a  szerződő felek önrendelkezési jogával ellentétes, másfelől legfeljebb a  bíróság általi szerződésmódosítás feltételeinek megfelelően csak a  jövőre nézve volna alkalmazható. Hivatkoztak a  2013. évi V. törvény (a  továbbiakban: új Ptk.) 6:192.  § (1) és (2)  bekezdésére is, mely a  bírósági szerződésmódosítás lehetőségét „legkorábban a  szerződésmódosításra irányuló igény bíróság előtti érvényesítésének időpontjától kezdődően” biztosítja. Véleményük szerint a  2012-es jogi környezetben született 2/2012. számú PK véleményt megismétlő PJE határozat 2012-ben kidolgozott elveket tartalmaz a tisztességtelenség körében és nem szolgálhat alapul a  2004–2011. években alkalmazott szerződési feltételek megítéléséhez. A  Tv. miniszteri indokolását idézve azt hangsúlyozták, hogy a jogalkotó maga is a 2008-as pénzügyi és gazdasági válság hatásaira utalt az indokolásban, mely egyrészt azt eredményezte, hogy a válság hatására megváltozott körülmények miatt szükség volt a  szerződések módosítására, másfelől viszont e  tény indokolatlanná teszi a  Tv. hatályának kiterjesztését a 2004–2008 között kötött szerződésekre. [5] A Tv. 4.  § (1)  bekezdésében szereplő vélelemmel összefüggésben azt hangsúlyozták, hogy az  egy bizonyítási eszköz, nem pedig egy „anyagi jogi jogintézmény”. Ezzel összefüggésben hivatkoztak a  Ptk. 6:104.  § (1) és (2) bekezdéseire, előadva, hogy az e  rendelkezésekbe foglalt vélelmek nem valamely tényállási elem bizonyítását, hanem az érvénytelenségi oknak (tisztességtelenség) a  fennállását igazolják az  igény érvényesítője számára, azzal azonban, hogy ezt a fogyasztónak kell érvényesítenie. Ehhez a Ptk.-beli megoldáshoz képest a Tv. 4. § (1) bekezdése a szerződési feltételek vonatkozásában csak formailag állít fel vélelmet, tartalmilag azonban a per megindításától, illetve annak eredményétől függő jogi tényt keletkeztet. Ezzel álláspontjuk szerint a  jogalkotó az  új Ptk. 6:102.  § (1)  bekezdésében foglaltakhoz képest a  tisztességtelenségnek új definíciót ad. A  Tv. hatálya alá tartozó feltételt a  jogalkotó tisztességtelennek minősíti, és „kötelezi” a  kikötés alkalmazóját, hogy amennyiben a  vélelemmel nem ért egyet, úgy ő indítson pert a vélelem megdöntése iránt. Az indítványozó bírók álláspontja szerint a tisztességes eljáráshoz való jog ilyen korlátozása nem felel meg a  szükségességi-arányossági tesztnek, ezért alaptörvénysértő. Ezt azzal indokolták, hogy a  közérdekű kereset, mint a  tömeges peres eljárások elkerülésére szolgáló eszköz a társadalmi problémák észlelését követően azonnal rendelkezésre állt, illetve a  jogalkotónak módjában állt volna az  is, hogy az új Ptk. 6:104. § (2) bekezdésében szereplő megdönthető vélelmek körének kibővítésével módosítsa az anyagi jogi jogszabályt akképp, hogy a tisztességesség mércéje továbbra is a Ptk. maradt volna. Az indítványozók szerint a jogalkotó a körülményváltozásra tekintettel lehetséges szerződésmódosítást, valamint a fogyasztóvédelmi célú érvénytelenségi okokra való hivatkozást kevert össze a Tv.-ben alkalmazott megoldással. [6] 3. Az  egyik indítványozó bíró elsősorban a  jogállamiságból [Alaptörvény B)  cikk (1)  bekezdés] levezetett jogbiztonság követelményének a sérelmét állítja a Tv. egyes rendelkezéseivel összefüggésben a következők szerint. [7] A Tv. 1. § (1) bekezdése értelmében a Tv. rendelkezéseit a 2004. május 1. napja és a  jogszabály hatálybalépésének napja között kötött fogyasztói kölcsönszerződésekre kell alkalmazni. A bíró álláspontja szerint ez sérti a visszaható hatályú jogalkotás tilalmát, tekintettel arra, hogy a fenti időszak alatt a régi és az új Polgári Törvénykönyv (1959. évi IV. törvény – régi Ptk.; és a  2013. évi V. törvény – új Ptk.), valamint számos más törvény és kormányrendelet szabályozta e  jogviszonyokat. A  Tv. viszont – érvel az  indítványozó – utólag kimondja, hogy fogyasztói kölcsönszerződésben az  egyoldalú kamat-, költség-, illetve díjemelést lehetővé tevő szerződéses kikötés tisztességtelenségét vélelmezni kell, „tekintettel arra, hogy az nem felel meg” a Tv. 4. § (1) bekezdésében felsorolt kritériumoknak. Ezek a  követelmények viszont a  magyar jogrendszerben korábban jogszabályi szinten nem jelentek meg. Az  indítványozó érvelése szerint a Tv. kizárja annak a  lehetőségét, hogy a  bíróság perben vizsgálja meg az  egyes, konkrét kölcsönszerződéseket, illetve megkötésük körülményeit, holott korábban nem volt olyan szabály, mely kifejezetten a Tv. 4.  § (1)  bekezdésében írt követelményeket támasztotta volna bizonyos szerződési kikötésekkel szemben. [8] A másik indítványozó bírói tanács azt is sérelmesnek tartja, hogy amennyiben a  törvénnyel megvalósított szerződésmódosítás indoka a  bekövetkezett gazdasági és pénzügyi válság, akkor a  módosítás legfeljebb 2008  őszétől lenne indokolt, előtte ugyanis nem volt válság. A  Tv. azonban nem a  fogyasztók helyzetét kritikus mértékben elnehezítő szerződési rendelkezéseket (árfolyamkockázat fogyasztók általi egyoldalú viselése) módosítja, hanem a  fizetési terhek elnehezülését arányaiban nagyságrendekkel kisebb mértékben okozó kamat-, költség- és díjemelést lehetővé tevő kikötéseket vélelmez tisztességtelennek. [9] Az indítványozó bíró azt is a jogállamiság – ezen belül a normavilágosság – követelményébe ütközőnek véli, hogy a Tv. 4. § (1) bekezdése nem határozza meg egyértelműen, hogy mely szerződési konstrukciók tartoznak a „deviza alapú szerződések” fogalmi körébe. [10] Álláspontja szerint az  „egyedileg meg nem tárgyalt szerződési feltétel” mint definíciós elem sem értelmezhető aggálytalanul, (ezt a  bíróság ugyanis nem vizsgálhatja), ugyanakkor, ha az  esetlegesen egyedileg megtárgyalt feltételt az általános szerződési feltételek tartalmazzák, akkor az nem tartozik a Tv. hatálya alá. [11] A Tv. 1.  § (2)  bekezdése az  indítványozó bíró szerint nem egyértelmű, s ezért jogbizonytalanságot okoz: a „nem kell alkalmazni” fordulat nem zárja ki határozottan a Tv. alkalmazásának a  lehetőségét azon szerződések esetében, melyekben a  felek a  végtörlesztés lehetőségével éltek, illetve melyek esetében a  kölcsönszerződés fedezetéül szolgáló ingatlannak az  állam által való megvásárlása miatt a  kölcsönszerződés teljesítésének a  kötelezettsége megszűnt. A  bíró egyébként indokolatlannak is tartja a  Tv. tárgyi hatályának ilyen jellegű korlátozását, hiszen e  szerződésekben is szerepel(het)tek a  jogalkotó által semmisnek minősített kikötések [Tv. 3.  § (1)  bekezdés, 4.  § (1) bekezdés]. [12] A Tv. 1. § (3) bekezdése a bíró szerint azért ellentétes az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésével, mert nem egyértelmű, ezért jogbizonytalanságot okoz az, hogy kit illet meg a  perindítás joga abban az  esetben, ha egy, a  követelés átruházását követően, de a  Tv. hatálybalépését megelőzően jogutód nélkül megszűnt pénzügyi intézmény követelését nem pénzügyi intézmény szerezte meg. [13] A kereshetőségi jog hivatalból történő, kötelező vizsgálatával ellentétes, hogy előfordulhat: a  követelések egyes részeinek más és más pénzügyi intézmény a jogosultja, azaz a perindításra többen is jogosultak lennének, azonban ennek megállapításához a  követelésrészek átszállásának a  vizsgálatára volna szükség, mely egyedi vizsgálatra a törvény nem ad lehetőséget. [14] A Tv. 4. § (1) és (2) bekezdésével összefüggésben az indítvány azt kifogásolja, hogy a régi Ptk. 209. §-a 2006. február 28. napjáig csak a  tisztességtelen kikötés fogyasztó általi megtámadhatóságáról rendelkezett, a  Tv. viszont a  tisztességtelennek minősített szerződési kikötések semmisségét mondja ki – visszaható hatállyal. A  másik bíró szerint annak van döntő jelentősége, hogy a  Tv. hatálybalépését megelőzően tisztességtelennek minősült-e a  fogyasztói kölcsönszerződésekben az  egyoldalú szerződésmódosításra jogot biztosító kikötés. Amennyiben nem, akkor a Tv. a  hatálybalépést megelőző időre változtatta meg a  szerződések egyik lényeges tartalmi elemét, megsértve ezzel a  visszaható hatályú jogalkotás tilalmát. A  régi és az  új Ptk. rendelkezéseit összehasonlítva szerinte a  4.  § (1)  bekezdésében szereplő „kizárólag” kifejezés nem ad lehetőséget a  bíróságnak arra, hogy a  kikötés tisztességességének a  kérdését a  szerződés megkötésekor hatályos jogszabályi környezet alapján bírálja el, hanem olyan szempontokat „kér számon” amely szempontoknak megfelelés a  szerződéskötés idején nem volt jogszabályban rögzítve. Ezzel az  indítványozó szerint a  bíróságnak tisztességtelennek kell minősítenie egy olyan, a Tv. hatálybalépése előtt alkalmazott szerződési feltételt, amely a Tv. rendelkezéseinek hiányában az egyéb (Ptk.-ban rögzített) vizsgálati szempontokra is tekintettel nem biztos, hogy tisztességtelennek minősült volna. A bíró szerint a Tv. a  tisztességtelenség eddig is ismert és alkalmazott definícióját a Tv. rendelkezéseivel olyan „normatív tartalommal töltötte meg”, amely tartalommal más törvény korábban nem szabályozott, ezért visszaható hatályúnak minősül. [15] A Tv. 1.  § (6) és (7)  bekezdéseit szintén a  visszaható hatályú jogalkotás tilalmába ütközőnek tartja a  bíró. E rendelkezések nem módosítják ugyan a régi Ptk. – már nem hatályos, de még alkalmazandó – elévülési szabályait, de előírják, hogy azokat a bíróságok hogyan kötelesek értelmezni (tehát véleménye szerint a Tv. visszamenőleges hatállyal értelmez egy, már nem hatályos, másik törvényt). Ennek következtében pedig már több, mint öt éve nem érvényesített követelések érvényesítése is lehetővé válik. A Tv. 1. § (7) bekezdése ráadásul az elévülés nyugvását írja elő egy később meghozandó jogszabályban meghatározott időpontig. [16] A Tv.-t hatályba léptető 19. § (1) és (2) bekezdések alaptörvény-ellenességét mindkét indítványozó bíró sérelmesnek tartotta. Kérelmüket azzal indokolták, hogy azok egyrészt nem biztosítottak kellő felkészülési időt sem a pénzügyi intézmények, sem pedig a  bíróságok számára (a Tv. 1.  §-a és 19–21.  §-ai a  kihirdetést követő napon, a  2–18.  §-ok pedig a  kihirdetést követő 8. napon léptek hatályba). Másrészt rámutattak arra is, hogy a  pénzügyi intézmények számára biztosított 30 napos jogvesztő perindítási határidő a Tv. hatálybalépését követő napon indult, ugyanakkor a  per szabályaira vonatkozó előírások (1–18.  §) csak 8 nappal később léptek hatályba. Ebben a  vonatkozásban mutattak rá arra, hogy a fenti jogalkotói megoldás miatt a törvény hatálybalépésének napja nem is állapítható meg egyértelműen (nem világos, hogy a jogvesztő perindítási határidő pontosan melyik napon jár le). [17] A Tv. 4.  § (1) és (2)  bekezdéseit, valamint a  7–15.  §-ait azért tartotta az  Alaptörvény B)  cikk (1)  bekezdésével ellentétesnek a  bíró, mert az  egyoldalú szerződésmódosítást lehetővé tevő kikötések tisztességtelenségének vélelmét kizárólag a Tv. 6. §-a szerinti per megindítása során lehet megdönteni, erre más polgári jogvitában nincs mód. Kifogásolható az is, hogy amennyiben a törvényi vélelem megdöntésére bármely okból nem kerül sor, a Tv. 4. § (1) bekezdése szerinti kikötések mindenkire kiterjedő hatállyal semmisek. [18] A másik indítványozó bíró álláspontja szerint a Tv. alapján lefolytatott eljárásokban hozandó ítéletek erga omnes hatályáról a Tv. expressis verbis nem rendelkezik, ezért a Tv.-ből ez nem következik kényszerítőleg. Ha ugyanis erről a  jogalkotó rendelkezni kívánt volna, akkor azt a közérdekű keresetek alapján indult perek régi Ptk. 209/B. §-ának (1)  bekezdésében alkalmazott megoldás szerint megtehette volna. Ezen túlmenően az  egyedileg megtárgyalt szerződési feltételekre a  Tv. alapján hozandó ítélet hatálya nyilvánvalóan nem terjed ki. Annak a  megítélésére azonban, hogy a  feltétel ténylegesen megtárgyalásra került-e, csak a  konkrét, a  fogyasztóval kötött szerződés körülményeinek vizsgálatára irányuló perben kerülhet sor. Erre a  Magyar Állam ellen a  pénzügyi intézmény által indított perben nyilvánvalóan nem kerülhet sor, a fogyasztó ebben a perben ugyanis félként nem szerepel. [19] A Tv. egészének a  jogbiztonság követelményébe ütközését az  eljáró bíró abban látja, hogy a  pénzügyi intézményeknek úgy kell megindítaniuk a Tv. által szabályozott pert, hogy „annak jogkövetkezményeit nem ismerik”, azt a  külön törvényt ugyanis, mely alapján az  általános szerződési feltételek érvénytelensége esetén a  pénzügyi intézménynek a fogyasztókkal el kell majd számolniuk, a jogalkotó csak később fogja meghozni. [20] A Tv. konkrét rendelkezésének meghatározása nélkül az  indítványozó bíró a  jogbiztonság sérelmét állítja amiatt is, hogy a  Tv. a  pénzügyi intézményeket arra kötelezi, hogy a  velük egyébként magánjogi jogviszonyban nem álló állammal szemben indítsanak pert, melyben szerződéses partnereik – a  fogyasztók, az  adósok – még beavatkozóként sem vehetnek részt. Jogbizonytalanságot okoz, hogy permegszüntető végzések esetében például „még a  végzések indokolásából sem derül ki a  tisztességtelenséggel érintett általános szerződési kikötések köre”. A  Tv. ugyanis nem határozza meg (mert nem is határozhatja meg általános szabályként), hogy az  általános szerződési feltételek mely konkrét rendelkezéseit kell semmisnek tekinteni. [21] Az eljáró bíró szerint a Tv. egésze közjogilag is érvénytelen, ugyanis az Európai Unió működéséről szóló szerződés (a továbbiakban: EUMSz) 127. cikkének (4) bekezdése értelmében az Európai Központi Bank (a továbbiakban: EKB) hatáskörébe tartozó valamennyi jogszabálytervezettel kapcsolatban konzultálnia kell a nemzeti hatóságoknak. Erre a  konzultációra nem megfelelően került sor, azt ugyanis a  Magyar Állam 2014. június 27. napján kezdeményezte, a  törvény elfogadására viszont már július 4-én sor került, az  EKB a  véleményét (CON/2014/59) pedig csak július 28-án adta ki. Ennek megfelelően az EKB-nak a Tv.-nyel kapcsolatban a véleménynyilvánításra a törvény elfogadását megelőzően nem volt lehetősége. [22] 4. Az  indítványozó bíró az  Alaptörvény XXVIII.  cikk (1)  bekezdésének (tisztességes eljáráshoz való jog) a  sérelmét látja abban, hogy a Tv. (különösen annak 7–15. §-ai) a per megindítására és lefolytatására rendkívül szűk határidőket állapít meg, így a  bíróságoknak nincs lehetőségük arra, hogy – a  bizonyítás felvételének korlátozottsága és a szakértői bizonyítás tulajdonképpeni kizárása miatt – megalapozott, okszerű és az iratokkal nem ellentétes döntést hozzanak. A Tv.-nek a  per megindítására és lefolytatására előírt rövid határidői miatt a  fegyverek egyenlőségének követelménye is sérül. [Például az alperesnek a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) alapján 3 napjuk van a  keresetre való nyilatkozattételre, azonban a  felperesnek adott esetben felkészülési idő nélkül azonnal, az  első tárgyaláson kell nyilatkozniuk az  érdemi ellenkérelemre. Mindez egyébként a  bíróság számára is megnehezíti a  megalapozott döntéshozatalt, az  igazoltan is nagy terjedelmű becsatolt iratanyagra is figyelemmel. A másik indítványozó bíró szerint ez az anyagi igazság érvényre juttatását is gátolja.] [23] A Tv. 7. § (2) bekezdésével (az alperes Magyar Állam képviseletével) összefüggésben a bíró kifejtette, hogy a Magyar Állam alperesi pozíciója nem indokolható jogi megoldás, hiszen az állam sem a  régi, sem pedig az új Ptk. alapján nem minősül közérdekű kereset megindítására jogosult jogalanynak. [24] A Tv. 7.  § (5)  bekezdése – a  kézbesítési vélelem megdönthetőségének kizártsága – a  bíró szerint az  Alaptörvény XXVIII.  cikk (7)  bekezdésében biztosított jogorvoslathoz való jogot sérti. Különösen sérelmesnek tekinti a  bíró az eljárást abból az  indokból, hogy a bírósági kézbesítő sikertelen kézbesítés esetén nem köteles értesítőt hagyni a  címzett részére a  kézbesítés megkísérléséről, így a  címzett adott esetben a  kézbesítési vélelem beálltáról sem értesül. Emiatt az indítványozó bíró a jogorvoslathoz való jog sérelmét is igazolva látja. [25] Szintén a jogorvoslathoz való jog sérelmét látja a bíró abban, hogy a Tv. 13. § (1) bekezdése és a 15. § (1) bekezdése a  fellebbezés és a  felülvizsgálati kérelem benyújtására az  általánosnál rövidebb határidőt ír elő. A  jogorvoslathoz való jogot sértőnek tartja az  indítványozó azt, hogy a  Tv. 8.  § (2)  bekezdése az  igazolási kérelem benyújtásának a lehetőségét kizárta, erre vonatkozóan azonban alkotmányjogi érvelést nem terjesztett elő. [26] Mind a  tisztességes eljáráshoz való joggal, mind pedig a  jogorvoslathoz való joggal ellentétesnek véli a  bíró azt, hogy a Tv. 8.  § (7)  bekezdése, a  13.  § (2)  bekezdése, valamint a  15.  § (2)  bekezdése az  illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvénytől eltérő, az abban foglaltaknál magasabb, álláspontja szerint eltúlzott mértékű illeték lerovását írja elő a peres eljárás, a másodfokú eljárás, valamint a felülvizsgálati eljárás megindítására. [27] A Tv. 16.  §-át (a  folyamatban levő perek felfüggesztését) azért tartja a  tisztességes eljáráshoz való jogot sértőnek az indítványozó bíró, mert e szabály a tisztességtelenség kérdésének a megítélését elvonja az ezen ügyekben eljáró bírótól, amivel a perek kimenetelét egyoldalúan, csak a fogyasztók érdekeit szem előtt tartva befolyásolja. [28] A Tv. 4. § (1) és (2) bekezdéseit, valamint a 7–15. §-ait a jogbiztonság követelményénél kifejtett indokokkal azonos érvek miatt tartotta az  Alaptörvény XXVIII.  cikk (1)  bekezdésével ellentétesnek. Azt sérelmezte ugyanis, hogy az  egyoldalú szerződésmódosítást lehetővé tevő kikötések tisztességtelenségét kizárólag a  Tv. 6.  §-a szerinti per megindítása során lehet megdönteni, valamint, hogy a  per megindítására előírt jogvesztő és kimentéssel nem orvosolható határidő elmulasztása és emiatt a per megindításának elmaradása vagy a per elutasító ítélettel történő lezárása esetén a Tv. 4. § (1) bekezdése szerinti kikötések mindenkire kiterjedő hatállyal semmisek. [29] 5. Az  indítványozó bíró az  Alaptörvény vállalkozáshoz való jogot biztosító M)  cikk (1)  bekezdésének a  sérelmét azzal indokolta, hogy a Tv. a kölcsönszerződések megkötésekor hatályos jogszabályi környezet által megengedett joggyakorlást minősíti utólag jogellenesnek, korlátozva ezzel a  pénzügyi intézmények pénzügyi szolgáltató tevékenységét. Álláspontja szerint a  Tv. nem nevesít olyan alapjogot vagy alkotmányos érdeket, mely a vállalkozáshoz való jog korlátozását indokolná. A Tv. egésze nem felel meg a szerződési szabadságra vonatkozó alkotmánybírósági gyakorlatnak [8/2014. (III. 20.) AB határozat] sem, ezen indítványi elemet az  indítványozó bíró szintén a visszaható hatályú jogalkotás tilalmával indokolja. [30] 6. A  peres felek számára az  elvégzendő egyes eljárási cselekményekre vonatkozó egyenlő felkészülési idő biztosításának a  hiánya a  bíró szerint az  Alaptörvény XV.  cikk (1)  bekezdésének a  sérelmét is megvalósítja. A  Tv. 4. § (1) és (2) bekezdéseit, valamint a 7–15. §-ait az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésével, valamint a XXVIII.  cikkel összefüggésben kifejtett indokokkal tartja az  Alaptörvény hátrányos megkülönböztetést (XV.  cikk) tiltó rendelkezésébe ütközőnek. [31] 7. A Tv. 1. § (6) és (7) bekezdései az Alaptörvény bírói függetlenséget biztosító 26. cikkét azért sértik az indítványozó bíró véleménye szerint, mert a  Tv. a  régi Ptk. rendelkezéseit visszaható hatállyal értelmezi, és előírja a  bíróságok számára, hogy egy, már hatályban nem lévő törvény rendelkezéseit miként kötelesek értelmezni és alkalmazni. [32] A Tv. 4.  § (1)  bekezdésével összefüggésben az  indítványozó bíró hasonlóan érvel: a  visszamenőleges hatály megakadályozza a bírót abban, hogy a tisztességtelenség megítélése során a magyar jogrendszer egyéb, releváns szabályait is alkalmazza. [33] 8. Az  indítványozó bíró a  Tv. 1.  § (1)  bekezdését, a  4.  § (1) és (2)  bekezdését, a  6.  §-át, a  7.  § (5)  bekezdését és (7)  bekezdésének b), h) és g)  pontjait, a  8.  § (1)  bekezdésének a)  pontját, a  (2), (4) és (6)  bekezdéseit, a  9.  § (3)  bekezdését, a  10.  § (3) és (4)  bekezdéseit, a  11.  § (1)  bekezdését, a  13.  § (1), (3), (4) és (7)  bekezdéseit, a  15.  § (1) és (4)  bekezdését az  1993. évi XXXI. törvénnyel kihirdetett, az  emberi jogok és az  alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4-én kelt Egyezmény (a  továbbiakban: Egyezmény) 6.  cikkébe (tisztességes tárgyaláshoz való jog) ütközőnek vélte. Számos eseti döntés felsorolása mellett hivatkozott arra, hogy i) biztosítani kell, hogy az  érdekelteknek lehetőségük legyen megfelelő hatékonysággal előadni az  ügyüket, hogy ii) a  bíróságoknak valódi lehetőségük legyen az  eléjük vitt jog- és ténykérdések megvizsgálására, továbbá, hogy iii) az  eljárási határidők a  bírósághoz fordulás lényegét nem korlátozhatják. Álláspontja szerint a  Tv.-nek a  rövid határidőket előíró rendelkezései (7–15. §) e követelményeknek nem felelnek meg. [34] Az indítványozó bíró a fegyverek egyenlőségének az Emberi Jogok Európai Bírósága által kimunkált, a tisztességes eljáráshoz való jogból levezetett elvének sérelmét is állította. Álláspontja szerint a  Tv. nem biztosít ésszerű lehetőséget a  feleknek arra, hogy olyan körülmények között képviselhessék a  saját ügyüket, és adhassák elő bizonyítékaikat, hogy ne kerüljenek hátrányba a  másik féllel szemben. A  tisztességtelenség vélelme – érvel a  bíró – a  speciális eljárási szabályok miatt a  felperest erősebben sújtják, mint az  alperest. Emellett a  mulasztás jogkövetkezményei is egyenlőtlen helyzetet teremtenek a  felek között (bírósági meghagyás kibocsátása kizárt, de ha a  felperes az  első tárgyalást elmulasztja, a  bíróság a  pert megszünteti). Az  felek egyenlőtlen helyzetével összefüggésben arra is hivatkozott az  indítványozó, hogy míg a  kereset benyújtásának elmulasztása, annak elutasítása vagy a per megszüntetése esetén a Tv. 4. § (1) bekezdése szerinti kikötés mindenkire kiterjedő hatállyal semmis, addig a keresetnek helyt adó ítélet hatálya csak a perben álló felekre terjed ki. [35] Érvelésében kitért arra, hogy a jogalkotó a Tv. megalkotásával, különösen annak 4. § (2) bekezdésével egyoldalúan avatkozott bele az érintett szerződéses kikötésekkel kapcsolatban a szerződő felek között folyamatban levő, illetve a jövőben megindítandó perek eldöntésébe, megsértve ezzel az Egyezmény 6. cikkét. [36] Hátrányos, a  felek helyzetét érdemben és egyoldalúan befolyásoló beavatkozásként értékelte az  eljáró bíró azt is, hogy a  szerződéskötéskor alkalmazandó jog helyett a Tv. egy utólag megalkotott szabályt (a Tv. 4.  §-át) rendelte visszamenőlegesen alkalmazni [Alaptörvény B) cikk (1) bekezdés sérelme]. [37] 9. Az  Alkotmánybíróság a  bírói kezdeményezéseket az  Abtv. 58.  § (2)  bekezdése alapján egyesítette és egy eljárásban bírálta el. [38] Az igazságügyi miniszter az  Abtv. 57.  § (1b)  bekezdése alapján megküldte véleményét az  Alkotmánybíróság számára. II. [39] 1. Az Alaptörvény bírói kezdeményezésekkel érintett rendelkezései: „B) cikk (1) Magyarország független, demokratikus jogállam.” „C) cikk (1) A magyar állam működése a hatalom megosztásának elvén alapszik.” „E)  cikk (1) Magyarország az  európai népek szabadságának, jólétének és biztonságának kiteljesedése érdekében közreműködik az európai egység megteremtésében. (2) Magyarország az  Európai Unióban tagállamként való részvétele érdekében nemzetközi szerződés alapján – az  alapító szerződésekből fakadó jogok gyakorlásához és kötelezettségek teljesítéséhez szükséges mértékig – az  Alaptörvényből eredő egyes hatásköreit a  többi tagállammal közösen, az  Európai Unió intézményei útján gyakorolhatja. (3) Az Európai Unió joga – a (2) bekezdés keretei között – megállapíthat általánosan kötelező magatartási szabályt.” „M) cikk (1) Magyarország gazdasága az értékteremtő munkán és a vállalkozás szabadságán alapszik. (2) Magyarország biztosítja a  tisztességes gazdasági verseny feltételeit. Magyarország fellép az  erőfölénnyel való visszaéléssel szemben, és védi a fogyasztók jogait.” „Q) cikk (2) Magyarország nemzetközi jogi kötelezettségeinek teljesítése érdekében biztosítja a nemzetközi jog és a magyar jog összhangját.” „I.  cikk (3) Az  alapvető jogokra és kötelezettségekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg. Alapvető jog más alapvető jog érvényesülése vagy valamely alkotmányos érték védelme érdekében, a  feltétlenül szükséges mértékben, az  elérni kívánt céllal arányosan, az  alapvető jog lényeges tartalmának tiszteletben tartásával korlátozható. (4) A törvény alapján létrehozott jogalanyok számára is biztosítottak azok az alapvető jogok, valamint őket is terhelik azok a kötelezettségek, amelyek természetüknél fogva nem csak az emberre vonatkoznak.” „XV. cikk (1) A törvény előtt mindenki egyenlő. Minden ember jogképes.” „XXVIII. cikk (1) Mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat vagy valamely perben a jogait és kötelezettségeit törvény által felállított, független és pártatlan bíróság tisztességes és nyilvános tárgyaláson, ésszerű határidőn belül bírálja el. […] (7) Mindenkinek joga van ahhoz, hogy jogorvoslattal éljen az olyan bírósági, hatósági és más közigazgatási döntés ellen, amely a jogát vagy jogos érdekét sérti.” „26.  cikk (1) A  bírák függetlenek, és csak a  törvénynek vannak alárendelve, ítélkezési tevékenységükben nem utasíthatóak. A  bírákat tisztségükből csak sarkalatos törvényben meghatározott okból és eljárás keretében lehet elmozdítani. A bírák nem lehetnek tagjai pártnak, és nem folytathatnak politikai tevékenységet.” [40] 2. A Tv.-nek a bírói kezdeményezésekkel támadott, az indítványok benyújtásakor hatályos főbb rendelkezései: „1. § (1) E törvény hatálya a 2004. május 1. napja és az e törvény hatálybalépésének napja között kötött fogyasztói kölcsönszerződésre terjed ki. E  törvény alkalmazásában fogyasztói kölcsönszerződésnek minősül a  pénzügyi intézmény és a  fogyasztó között létrejött deviza alapú (devizában nyilvántartott vagy devizában nyújtott és forintban törlesztett) vagy forint alapú hitel- vagy kölcsönszerződés, pénzügyi lízingszerződés, ha annak részévé a  3.  § (1)  bekezdése vagy a  4.  § (1)  bekezdése szerinti kikötést is tartalmazó általános szerződési feltétel vagy egyedileg meg nem tárgyalt szerződési feltétel vált. (2) Az  e  törvényben foglalt szabályokat nem kell alkalmazni azokra a  fogyasztói kölcsönszerződésekre, amelyek teljesítésére irányuló kötelezettség megszűnt a) végtörlesztés következtében (a  hitelintézetekről és a  pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény 200/B. §-ban foglaltak szerint), vagy b) e törvény hatálybalépése előtt a hitelszerződésből eredő kötelezettségeiknek eleget tenni nem tudó természetes személyek lakhatásának biztosításáról szóló 2011. évi CLXX. törvény alapján a  fogyasztói kölcsönszerződés fedezetéül szolgáló ingatlannak az állam által történő megvásárlása következtében. (3) Az  e  törvény hatálybalépése napján fennálló fogyasztói kölcsönszerződés esetén az  e  törvényben meghatározott kötelezettségek és jogosultságok azt a  pénzügyi intézményt terhelik, illetve illetik, amely e  törvény hatálybalépésének napján a  fogyasztói kölcsönszerződésből eredő követelések jogosultja. Ha e  törvény hatálybalépése napján a  fogyasztói kölcsönszerződésből eredő követelések nem pénzügyi intézményt illetnek meg, az e  törvényben meghatározott kötelezettségek és jogosultságok azt a pénzügyi intézményt terhelik, illetve illetik, amelytől a követelést a nem pénzügyi intézmény megszerezte. Ha a  fogyasztói kölcsönszerződés e  törvény hatálybalépésének napja előtt megszűnt, akkor a  kötelezettségek és a  jogosultságok azt a  pénzügyi intézményt terhelik, illetve illetik, amely a szerződés megszűnésekor a követelés jogosultja volt. Ha a szerződés megszűnésekor a  követelés jogosultja nem pénzügyi intézmény volt, az  e  törvényben meghatározott kötelezettségek és jogosultságok azt a  pénzügyi intézményt terhelik, illetve illetik, amelytől a  követelést a  nem pénzügyi intézmény megszerezte. […] (6) A  Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény elévüléssel kapcsolatos szabályait a  fogyasztói kölcsönszerződésből eredő követelések tekintetében úgy kell értelmezni, hogy e  követelések a  kölcsönszerződés fennállása alatt nem évülnek el, azok elévülése a szerződés megszűnésével kezdődik. (7) A  (6) bekezdés szerinti követelés elévülése e törvény hatálybalépésének napjától a 3. § (5) bekezdése és a 4. § (3) bekezdése szerinti külön törvényben meghatározott időpontig nyugszik.” „4.  § (1) Az  egyoldalú szerződésmódosítás lehetőségét tartalmazó fogyasztói kölcsönszerződés vonatkozásában vélelmezni kell, hogy tisztességtelen az  annak részét képező egyoldalú kamatemelést, költségemelést, díjemelést lehetővé tevő szerződéses kikötés – az  egyedileg megtárgyalt feltétel kivételével –, tekintettel arra, hogy az  nem felel meg: a) az egyértelmű és érthető megfogalmazás elvének: annak tartalma a fogyasztó számára nem világos, nem érthető; b) a  tételes meghatározás elvének: az  egyoldalú szerződésmódosítás feltételei nem tételesen meghatározottak, vagyis az ok-lista hiányzik, vagy van ok-lista, de az csak példálózó jellegű felsorolást tartalmaz; c) az objektivitás elvének: az egyoldalú módosítás feltételei nem objektív jellegűek, vagyis a fogyasztóval szerződő félnek módja van a  feltétel bekövetkeztét előidézni, abban közrehatni, a  módosításra okot adó változás mértékét befolyásolni; d) a  ténylegesség és arányosság elvének: az ok-listában meghatározott körülmények ténylegesen nem, vagy nem a körülmények változásának mértékében hatnak a kamatra, költségre illetve díjra; e) az  átláthatóság elvének: a  fogyasztó nem láthatta előre, hogy milyen feltételek teljesülése esetén és milyen mértékben kerülhet sor további terhek rá történő áthárítására; f ) a  felmondhatóság elvének: a  szerződésmódosítás bekövetkezése esetére nem biztosítja a  fogyasztó számára a felmondás jogát vagy g) a  szimmetria elvének: kizárja, hogy a  fogyasztó javára bekövetkező feltételváltozás hatása a  fogyasztó javára érvényesítésre kerüljön. (2) Az  (1)  bekezdés szerinti szerződéses kikötés semmis, ha a  pénzügyi intézmény a  8.  § (1)  bekezdés szerinti határidőben nem kezdeményezte a  polgári peres eljárás lefolytatását vagy a  bíróság a  keresetet elutasítja vagy a pert megszünteti. (3) A (2) bekezdésben foglalt esetben a pénzügyi intézménynek a fogyasztóval külön törvény szerint meghatározott módon kell elszámolnia.” „7. § (1) Az ezen alcím alatt szabályozott perre a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) rendelkezéseit az ezen alcímben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni. […] (5) A  perben az  idézés és a  többi bírósági irat kézbesítését bírósági alkalmazott végzi. A  bírósági alkalmazott a  kézbesítést munkanapon 8 és 18 óra között végzi. A  felek kötelesek biztosítani, hogy ebben az  időszakban az  átvételre jogosult személy részére az  idézés és a  többi bírósági irat kézbesíthető legyen. A  bírósági kézbesítő a  kézbesítésről feljegyzést készít, melynek minden esetben tartalmaznia kell a  bíróság nevét, a  bírósági irat kézbesítésének időpontját (év, hónap, nap, óra, perc pontossággal), a bírósági ügy számát és a bírósági alkalmazott aláírását. Ha a  kézbesítés eredményes, a  feljegyzésnek tartalmaznia kell az  átvevő aláírását is. Ha a  kézbesítést az  átvevő megtagadta, a  feljegyzésnek tartalmaznia kell ennek tényét is. Ha a  kézbesítés első alkalommal azért eredménytelen, mert azt az  átvételre jogosult személy nem vette át, a  feljegyzésnek tartalmaznia kell ennek tényét is. Ha az átvételre jogosult személy az idézést és a többi bírósági iratot nem vette át, a bírósági kézbesítőnek a  kézbesítést az  első kézbesítéstől számított legalább egy óra elteltével ismételten meg kell kísérelnie, az  első kézbesítés szabályainak alkalmazásával. Ha az  átvételre jogosult a  kézbesítést megtagadta, a  kézbesítés napján kézbesítettnek kell tekinteni az  idézést és a  többi bírósági iratot. Ha az  átvételre jogosult az  iratot nem veszi át, a kézbesítés második megkísérlését követő napon kézbesítettnek kell tekinteni az idézést és a többi bírósági iratot. A kézbesítési vélelem megdöntése iránti kérelem előterjesztésének nincs helye. […] (7) A perben nincs helye a) beavatkozásnak, b) keresetváltoztatásnak, c) viszontkeresetnek, d) szünetelésnek, e) a Pp. 104/A. § (1) bekezdése alkalmazásának, f ) a Pp. 121/A. § (1)–(3) bekezdése alkalmazásának, g) bírósági meghagyás kibocsátásának, h) hiánypótlásnak, i) csatlakozó fellebbezésnek és csatlakozó felülvizsgálati kérelemnek, j) a Pp. XXVIII. fejezete alkalmazásának.” „8.  § (1) A  pénzügyi intézmény 6.  § szerinti polgári peres eljárást megindító keresetlevelének, ha a  per tárgyát képező ÁSZF kikötést a) deviza alapú (devizában nyilvántartott vagy devizában nyújtott és forintban törlesztett) hitel- vagy kölcsönszerződés, pénzügyi lízingszerződés esetén alkalmazták, az e  törvény hatálybalépésétől számított harminc napon belül, […] kell a bírósághoz beérkeznie, a határidő jogvesztő. (2) Az (1) bekezdés szerinti határidő elmulasztása miatt igazolásnak nincs helye.” „9. § (1) A per a Fővárosi Törvényszék kizárólagos hatáskörébe és illetékességébe tartozik. (2) Ha a per bonyolultsága indokolja, az elsőfokú bíróság a tárgyalás megkezdése előtt elrendelheti, hogy a perben három hivatásos bíróból álló tanács járjon el. Ha a bíróság a per tanács elé utalásáról rendelkezett, utóbb a perben egyesbíró nem járhat el. (3) A bíróság a keresetet harminc napon belül bírálja el.” „10. § (1) A tárgyalást úgy kell kitűzni, hogy a keresetlevélnek az alperes részére való kézbesítése a tárgyalás napját legalább három nappal megelőzze. (2) A tárgyalást legkésőbb a keresetlevélnek a bírósághoz érkezésétől számított nyolcadik napra kell kitűzni. (3) Bizonyítás felvételének csak olyan bizonyítékokra vonatkozóan van helye, amelyek a tárgyaláson rendelkezésre állnak, és amelyek alkalmasak lehetnek arra, hogy a  keresetlevélben előadottakat vagy az  alperes védekezését igazolják. Bizonyítás felvételének helye van a felek által nyomban felajánlott bizonyítékokra is. (4) A tárgyalást egy alkalommal és csak akkor lehet elhalasztani – legfeljebb hét napra -, ha ez a felek által felajánlott bizonyítás lefolytatása érdekében szükséges.” „11.  § (1) A  bíróság az  eljárásban kizárólag azt vizsgálja, hogy a  pénzügyi intézmény által tisztességesnek tartott szerződéses kikötés a 4. § (1) bekezdése szerint tisztességes-e. (2) Ha a bíróság azt állapítja meg, hogy a pénzügyi intézmény által tisztességesnek tartott szerződéses kikötés nem felel meg a 4. § (1) bekezdés szerinti bármelyik feltételnek, és ezért a szerződéses kikötés tisztességtelen, a keresetet elutasítja. (3) Ha a  bíróság azt állapítja meg, hogy a  pénzügyi intézmény által tisztességesnek tartott szerződéses kikötés megfelel a 4. § (1) bekezdés szerinti valamennyi feltételnek, megállapítja, hogy a szerződéses kikötés tisztességes és ezért érvényes.” „19. § (1) Ez a törvény – a (2) bekezdésben foglalt eltéréssel – a kihirdetését követő napon lép hatályba. (2) Az 1–18. § a kihirdetést követő 8. napon lép hatályba.” III. [41] A bírói kezdeményezések nem megalapozottak. [42] 1. Az  indítványokban foglalt érdemi kérdések alkotmányossági vizsgálatát megelőzően az  Alkotmánybíróság áttekintette, hogy a Tv. szabályozási tárgyköre mire terjed ki, milyen szerződéseket érint. [43] 1.1. A Tv. tárgyi hatálya minden, 2004. május 1. napja és 2014. július 19. napja között kötött deviza és forint alapú fogyasztói kölcsönszerződésre (a  2014. október 15-én hatályba lépett törvénymódosítást követően ezek mellett a deviza szerződésekre) kiterjed. [44] Ami a  deviza alapú kölcsönszerződéseket illeti, általánosságban megállapítható, hogy azok hosszú időtartamra szóló (tartós), nagy kockázatú jogviszonyok. Piaci bevezetésüket megelőzően ezek tartalmával, rendes vagy rendellenes lebonyolódásával kapcsolatosan sem az  ilyen pénzügyi terméket értékesítő bankok és más pénzügyi intézmények (pénzügyi szolgáltatók), sem az  ezeket igénybe vevő adósok nem rendelkeztek kellő tapasztalattal. A nemzetközi kereskedelmi gyakorlatban ismert az ún. „elnehezedési klauzula” (Hardship clause), amely arra kötelezi a  feleket, hogy tárgyalják újra a szerződést, ha az említett klauzulában meghatározott körülmények (pl. a  jelentős árfolyamváltozás)  bekövetkeznek. Ez  a  klauzula a  felek közötti érdek- és értékegyensúly és ezáltal az  ügylet fenntartását segíti elő, különösen a  hosszú távú, nagy kockázatú szerződések esetén. Deviza alapú kölcsönzés – a kirovó pénznemtől eltérő lerovó pénznemben történő teljesítéssel – a bankok egymás közötti gyakorlatában nem volt ismeretlen, ezeket azonban csak nagyon rövid (napokban, hetekben, kivételesen hónapokban meghatározott) időszakra kötötték, az  árfolyamváltozás felső limitjét (mint megszüntető feltételt) is kikötve. Ilyen vagy ezekhez hasonló, a gyengébb feleket (a  termék „fogyasztóit”, az adósokat) védő garanciális feltételeket ezek a szerződések általában nem tartalmaztak. Köztudomású, hogy a  2008–2009-es globális pénzügyi válságot követően az  ilyen szerződések több százezres nagyságrendben tartósan és súlyosan elnehezültek. Háztartások tömege került nehéz élethelyzetbe, családok tízezreit fenyegette a  kilakoltatás stb. A  probléma negatív következményeit a  társadalom, a  nemzetgazdaság egésze viseli, ezek kezelése, orvoslása bírói úton (az individuális jogvédelem keretében) nem volt lehetséges. A Kúria 6/2013-as PJE határozatában nyíltan így foglalt állást és a jogalkotói beavatkozást sürgette. Kifejtette, hogy a  bírói szerződésmódosítás nem alkalmas jogi eszköz arra, hogy „társadalmi méretű gazdasági változásoknak azonos típusú szerződések nagy tömegét hasonlóan – csak az egyik fél számára hátrányosan – érintő következményeit orvosolja. Ha ezeket a  hátrányos következményeket a  jogalkotó bizonyos körben jogszabállyal rendezte, a  jogalkotói beavatkozás e körben az egyedi bírói mérlegelést kizárja.” A probléma kezelése mindhárom hatalmi ágnak, a  pénzügyi intézményrendszernek, az  adósoknak és az  egész társadalomnak is egyre sürgetőbb elemi érdeke. A kormány kérésére a szerződések módosítása révén megvalósítható, törvényhozó általi beavatkozás alkotmányos kereteit az  Alkotmánybíróság – fenntartva és megerősítve a  32/1991. (VI. 6.) AB határozatban kimunkált elveket – a 8/2014. (III. 20.) AB határozatában jelölte ki. [45] E határozatában az  Alkotmánybíróság alkotmányos követelményként mondta ki, hogy „[a]z M)  cikk (2)  bekezdése második mondatából általánosságban az  államnak az  a  kötelezettsége következik, amely – az  Alaptörvényben szereplő alkotmányos értékek figyelembevételével – a  fogyasztók érdekeit védő, az  erőfölénnyel való visszaéléssel szemben fellépő intézményrendszer létrehozására és fenntartására, továbbá a  fogyasztók jogait biztosító jogszabályok megalkotására vonatkozik. Ez  a  kötelezettség nem teljesen azonos az  állam alapvető jogok érvényesülését segítő intézményvédelmi kötelezettségével. Nem vezethető le az  Alaptörvényből alkotmányértelmezési hatáskörben az, hogy az  erőfölénnyel visszaélés, illetve a  fogyasztói jogok megsértésének bizonyos formája, mértéke, vagy bizonyos szerződéstípus, vagy annak valamely feltétele közvetlenül az  M)  cikk (2) bekezdésébe ütköző lehetne” {8/2014. (III. 20.) AB határozat, Indokolás [61]}. [46] 1.2. Mind a  jogalkotó, mind a  jogalkalmazás felismerte a  fogyasztói kölcsönszerződésekkel – elsősorban a  deviza alapú szerződésekkel – kapcsolatban az  elmúlt egy évtizedben felmerült problémákat, és a  saját eszközeivel megpróbálta kezelni azokat. A  jogalkotó értelemszerűen jogszabály-módosítás útján (l. pl. a  régi Hpt. 210–210/A.  §-ainak módosításai), illetve új jogszabályok alkotásával (pl. végtörlesztés, árfolyamgát bevezetése) avatkozott be, és kívánta az adósok pénzügyi helyzetére kedvezőtlen hatásokat ellensúlyozni, illetve a jövőre nézve kikerülni. A  szerződő felek konkrét jogvitáinak eldöntése a  bíróságokra hárult, a  joggyakorlat továbbfejlesztése érdekében végül több, a  bíróságokra kötelező jogegységi határozat is született (6/2013. Polgári jogegységi határozat, 2/2014. Polgári jogegységi határozat). Ennek a folyamatnak a végén került sor arra, hogy a törvényhozó – a végrehajtó hatalmi ág kezdeményezésére – a bíróságok ítélkezési gyakorlatának és a jogegységi határozatokban kialakult álláspontnak a  figyelemmel kísérése és elemzése után a  Tv. megalkotása mellett döntött, jogszabályi (törvényi) szintre emelve a  bíróságok joggyakorlatát. Az  alkotmányos kereteken belül a  vizsgált Tv. célja nem a szerződések módosítása, hanem a PJE határozatokból származó egyes követelmények általános érvényre juttatása, továbbá a fogyasztói kölcsönszerződésekkel összefüggő további kormányzati intézkedések előkészítése. [47] A PJE határozat tartalma három kérdés köré csoportosítható. Az  első pont a  deviza alapú szerződések esetében annak a  szerződési rendelkezésnek a  tisztességtelenségét vizsgálta, mely szerint az  árfolyamkockázatot – a kedvezőbb kamatmérték ellenében – korlátozás nélkül a  fogyasztó viseli. A PJE határozat második rendelkező részi pontja az  egyoldalú szerződésmódosítást lehetővé tevő szerződéses rendelkezés tisztességtelenségét vizsgálta. Ezzel összefüggésben – utalva a  2/2012. (XII. 10.) PK vélemény 6.  pontjában felsorolt elvekre – általános érvénnyel megállapította, hogy az  egyoldalú szerződésmódosítás lehetőségét szabályozó szerződéses rendelkezések akkor nem tisztességtelenek, ha azok a  fogyasztó számára világosan és érthetően meghatározzák, hogy a  hivatkozott PK véleménynek megfelelő ok-listában megjelölt körülmények változásai milyen módon és mértékben hatnak ki a fogyasztó fizetési kötelezettségére; egyben pedig lehetővé teszik annak ellenőrizhetőségét, hogy az  egyoldalú szerződésmódosításra a  szerződéses rendelkezések betartásával az  arányosság, a  ténylegesség és a  szimmetria elvének érvényre juttatása mellett került-e sor. Végül a  PJE határozat által szabályozott harmadik problémakör a  folyósításkor a  pénzügyi intézmény által meghatározott vételi, a  törlesztésekkor pedig az  eladási árfolyamok (különnemű árfolyamok) alkalmazásának tisztességtelenségét rendezte. A  határozat kimondta, hogy a deviza alapú fogyasztói kölcsönszerződésekben szereplő vételi és eladási árfolyamok, mint átszámítási árfolyamok helyett a  Magyar Nemzeti Bank hivatalos deviza árfolyama válik a  szerződés részévé mindaddig, amíg kógens törvényi rendelkezés nem lépett azok helyébe. [48] A jelen alkotmánybírósági határozatban vizsgált Tv. kizárólag a  PJE határozat 2. és 3. rendelkező részi pontjával kapcsolatos szabályokat tartalmaz. Jelen alkotmányossági vizsgálat azonban még ennél is szűkebb tárgykört érint: tekintettel arra, hogy az  árfolyamrés rendezésére vonatkozó törvényi szabályt, a  3.  §-t támadó indítvány nem érkezett, az  eljárás – az  indítványhoz kötöttség elve alapján – kizárólag az  egyoldalú szerződésmódosítás lehetőségét tartalmazó szerződéses kikötéseket érintő törvényi rendelkezések vizsgálatára terjed ki. [49] 2. Ezt követően az  Alkotmánybíróság a  Tv. támadott rendelkezéseinek alkotmányossági vizsgálatát az  alábbiak szerint végezte el. [50] 2.1. Az Alkotmánybíróság Magyarország Alaptörvényének negyedik módosítása (2013. március 25.) hatálybalépését követően, az  Alaptörvény Záró és vegyes rendelkezések 5.  pontjára tekintettel úgy foglalt állást, hogy az  újabb ügyekben vizsgálandó alkotmányjogi kérdések kapcsán felhasználhatja a  korábbi határozataiban kidolgozott érveket, jogelveket és alkotmányossági összefüggéseket, ha az  Alaptörvény adott szakaszának az  Alkotmánnyal fennálló tartalmi egyezése, az  Alaptörvény egészét illető kontextuális egyezősége, az  Alaptörvény értelmezési szabályainak figyelembevétele és a  konkrét ügy alapján a  megállapítások alkalmazhatóságának nincs akadálya, és szükségesnek mutatkozik azoknak a meghozandó döntése indokolásába történő beillesztése {13/2013. (VI. 17.) AB határozat, Indokolás [32]}. [51] Az Alkotmánybíróság az  Alaptörvény jogbiztonságra vonatkozó B)  cikk (1)  bekezdésének és az  Alkotmány 2.  § (1)  bekezdésének tartalmi egyezése, az  Alaptörvény egészét illető kontextuális megfelelősége, az  Alaptörvény értelmezési szabályainak figyelembevétele alapján arra jutott, hogy a  jogbiztonság követelményével kapcsolatos korábbi megállapításai alkalmazhatóságának nincs akadálya. Ugyanakkor a  konkrét üggyel összefüggésben nem hagyhatók figyelmen kívül a  deviza alapú kölcsönszerződések százezreinek súlyos és elhúzódó társadalmi, gazdasági következményei sem. Az  Alkotmánybíróság az  Alaptörvény R)  cikk (3)  bekezdésére tekintettel abból indult ki, hogy a  Nemzeti Hitvallás szerint „Valljuk az  elesettek és a  szegények megsegítésének kötelességét.” A  demokratikus jogállam ilyen kötelessége az  M)  cikk (2)  bekezdése alapján az, hogy fellépjen a  tisztességtelen versennyel, az  erőfölénnyel való visszaéléssel szemben és védje a  fogyasztók jogait. Ha a  gyengébb felek tömegeinek súlyos válsághelyzete folytán az  alapvető jogaik kerülnek veszélybe, ezek védelme az  állam (és minden hatalmi ág) – jogállamiságból és a  jogbiztonságból is eredő – elsőrendű kötelessége [Alaptörvény I.  cikk (1)  bekezdés]. Az  állam ilyen jellegű „beavatkozása” hiányában ugyanis a  kiszolgáltatott helyzetben levő adósok alapjogainak, végső soron emberi méltósághoz való joguknak a  sérelme visszafordíthatatlanul bekövetkezne. A  bíróságoknak az  Alaptörvény 28.  cikke alapján a  vizsgált Tv. hiányában is így kellett volna értelmezniük a jogszabályokat. [52] 2.2. Az Alkotmánybíróság a jogbiztonság sérelmével kapcsolatos indítványi elemek közül először azt vizsgálta meg, mely a Tv. alaptörvény-ellenességét formai okokból állítja. [53] Az indítványozó bíró kifogásolta, hogy a  jogszabály elfogadását megelőzően nem folytatták le az  Európai Unió működéséről szóló szerződésben előírt konzultációt az  Európai Központi Bankkal (a  továbbiakban: EKB). A törvényhozási eljárás szabályainak be nem tartása pedig az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésének a sérelme miatt kivételesen alapot adhat a jogszabály közjogi érvénytelenségének a megállapítására és megsemmisítésére. [54] Az EKB 2014. július 28-án tette közzé CON/2014/59 számú véleményét, melyben rámutatott, hogy 2014. június 27-én kapott felkérést arra, hogy véleményt alkosson a  fogyasztói kölcsönszerződésekre vonatkozó egyes intézkedésekre vonatkozó törvényjavaslatról. A  törvényt 2014. július 4-én elfogadta az Országgyűlés, még mielőtt az EKB elfogadhatta volna a véleményét. Az Alkotmánybíróság már több alkalommal leszögezte, hogy „[a]z Európai Közösségek alapító és módosító szerződései az  Alkotmánybíróság hatáskörének szempontjából nem nemzetközi szerződések, [...] e  szerződések, mint elsődleges jogforrások [...] közösségi jogként a  belső jog részei, mivel a Magyar Köztársaság 2004. május 1-jétől az Európai Unió tagja. Az Alkotmánybíróság hatáskörének szempontjából a  közösségi jog nem minősül [...] nemzetközi jognak”, ugyanakkor az  Alkotmánybíróságnak a  hatáskörét előíró jogszabályi rendelkezések alapján „nincs hatásköre annak vizsgálatára, hogy valamely jogszabály sérti-e az Európai Unió jogát” [61/2011. (VII. 13.) AB határozat, ABH 2011, 290, 325.] {L. még: 72/2006. (XII. 15.) AB határozat (ABH 2006, 819, 861.), 368/D/2010. AB végzés (ABH 2011, 2840, 2845.)} Az Alkotmánybíróság hatáskörére vonatkozó hatályos szabályok [Alaptörvény 24.  cikk (2)  bekezdés, illetve az  Abtv.] jelenleg sem biztosítanak lehetőséget arra, hogy az  Alkotmánybíróság azt a  kérdést megvizsgálja, hogy valamely jogszabály formai vagy tartalmi értelemben az  Európai Unió jogával összhangban került-e elfogadásra. Mindezek alapján az  Alkotmánybíróság a  jogszabály közjogi érvénytelenségének megállapítását kérő – az  EKB-val történő konzultáció hiányára alapított – bírói kezdeményezést hatáskörének hiánya miatt nem vizsgálhatta, ezért azt az  Abtv. 64.  § a)  pontja alapján visszautasította. [55] 2.3. Ezt követően az  Alkotmánybíróság az  indítványnak a  jogbiztonság sérelmét érdemben állító részeit vizsgálta meg. [56] 2.3.1. Az  indítványozó bíró álláspontja szerint a  jogalkotó – azáltal, hogy a Tv. egyes rendelkezéseit a  kihirdetését követő napon, más rendelkezéseit a  kihirdetést követő 8. napon léptette hatályba – nem biztosított kellő időt a jogszabály alkalmazására való felkészüléshez sem a címzettek, sem pedig a bíróság számára. [57] Az Alkotmánybíróság irányadó gyakorlata értelmében jogállami követelmény, hogy a jogszabály hatálybalépésének időpontját úgy kell meghatározni, hogy kellő idő maradjon a  jogszabály alkalmazására való felkészülésre. A  felkészülési idő „egy jogszabály megalkotása és kihirdetése, illetve hatálybalépése, azaz normatív hatásának kifejtése között eltelt idő” [165/2011. (XII. 20.) AB határozat, ABH 2011, 478, 498.]. [58] Az Alaptörvény B)  cikk (1)  bekezdésében rögzített jogállamiságból levezetett jogbiztonság követelménye a jogszabály hatálybalépése időpontjának megállapítására vonatkozóan azt a kötelezettséget hárítja a jogalkotóra, hogy kellő időt biztosítson – a jogszabály szövegének megismerésére; – a jogalkalmazó szervek számára a jogszabály alkalmazására való felkészüléshez; – a  jogszabállyal érintett szervek és személyek számára annak eldöntéséhez, hogy miként alkalmazkodjanak a jogszabály rendelkezéseihez. [59] Az Alkotmánybíróság rámutat arra is, hogy annak vizsgálatát, hogy a  felkészülési idő megfelelő-e, illetve, hogy sérti-e a  jogbiztonság követelményét, a  szabályozás tartalmi változásaira figyelemmel kell elvégeznie {összefoglalóan: 6/2013. (III. 1.) AB határozat, Indokolás [233]–[236], megerősítette: 20/2014. (VII. 3.) AB határozat, Indokolás [122]}. A „jogszabály alkalmazására való felkészüléshez szükséges kellő idő megállapítása és biztosítása a  jogalkotó felelősséggel terhelt mérlegelésének és döntésének függvénye. Az  alkotmányellenesség csak a  jogszabály alkalmazására való felkészülést szolgáló időtartam kirívó, a  jogbiztonságot súlyosan veszélyeztető vagy sértő elmaradása, illetőleg hiánya esetén állapítható meg {7/1992. (I. 30.) AB határozat, ABH 1992, 45, 47.; megerősítette: 6/2013. (III. 1.) AB határozat, Indokolás [238]}. „A jogbiztonságot súlyosan sérti, ha az  új, illetve többletkötelezettségeket előíró jogszabályi rendelkezés kihirdetése és hatálybalépése közötti felkészülési idő elmarad vagy olyan rövid, hogy nyilvánvaló, hogy a  jogszabály címzettjei jóhiszeműségük, legjobb szándékuk és igyekezetük ellenére sem – vagy csak rendkívüli erőfeszítések árán – tudnának kötelezettségeiknek eleget tenni. Ellentétes a  jogállamiság elvével, ha a  kellő felkészülési idő hiányából eredően a  jogszabály címzettjei a  megváltozott rendelkezéshez való alkalmazkodás rendkívüli nehézsége miatt nyilvánvalóan, illetve az  új szabályozás megismerhetőségének hiányában valószínűsíthetően jogsértő helyzetbe kerülnek; különösen, ha emiatt joghátrányok is érik (érhetik) őket” {6/2013. (III. 1.) AB határozat, Indokolás [239]}. Az  Alkotmánybíróság a döntését ezen általános elvek fényében, de mindig egyedi mérlegelés alapján hozza meg. [60] A Tv.-t 2014. július 18-án hirdették ki, rendelkezései pedig a  19.  §-ban foglaltaknak megfelelően két lépcsőben – a 19–21. §-ok a Tv. kihirdetését követő napon, míg az 1–18. §-ok a kihirdetést követő 8. napon – léptek hatályba. [61] A megjelölt időpontokat nem önmagukban kell vizsgálni, annak megítélésekor, hogy elegendő volt-e a jogszabály megismerésére, alkalmazására való felkészülési idő, hanem elsősorban annak van jelentősége, hogy a  Tv. rendelkezései pontosan milyen tartalmat hordoznak, és milyen, adott esetben felkészülést igénylő új, illetve többletkötelezettségeket írnak elő a címzettek számára. [62] A Tv. az  1.  §-ban meghatározott fogyasztói kölcsönszerződésekkel összefüggésben alapvetően két tárgykört szabályoz: a) egyrészt bizonyos szerződési kikötéseket semmisnek nyilvánít (árfolyamrés, 3.  §), illetve b) más szerződési kikötések tekintetében a  tisztességtelenség – megdönthető – törvényi vélelmét állítja fel (egyoldalú kamat-, költség-, és díjemelés lehetősége, 4. §). Az indítványozó bíró a Tv. 3. §-át nem kifogásolja, azzal kapcsolatban alaptörvény-ellenességet nem állít. A  felkészülési idő hiányára hivatkozással kizárólag a  4.  § által megállapított törvényi vélelem megdöntésére létrehozott eljárási rendet sérelmezi: azt, hogy a  vélelem megdöntésére irányuló pert deviza alapú szerződés esetében a  Tv. hatálybalépésétől számított 30 napos jogvesztő határidőn belül, míg forint alapú szerződés esetében a  hatálybalépést követő 90. és 120. nap között kell megindítani [Tv. 8.  § (1) bekezdés]. A bíróság e körben arra is utal, hogy a jelzett határidők a Tv. kétlépcsős hatálybalépése miatt 8 nappal megrövidülnek. [63] Az egyoldalú szerződésmódosítást lehetővé tevő szerződéses rendelkezések tisztességtelenségének vizsgálatakor irányadó elveket az  egységes ítélkezési gyakorlat kialakítása céljából a  2/2012. (XII. 10.) PK vélemény határozta meg. Ezeket az elveket vette át a Magyar Közlöny 2014. évi 91. számában 2014. július 3-án közzétett 2/2014. Polgári jogegységi határozat – ez  azt jelenti, hogy a  bíróságoknak az  egyes jogvitákat a  konkrét perekben a  jogegységi határozatban foglaltak alkalmazásával kell eldönteniük –, majd emelte törvényi szintre a  jogalkotó a  Tv.-nyel. Az  érintett pénzügyi intézmények számára már a  PK vélemény (de legkésőbb a  PJE határozat) elfogadásától kezdődően nyilvánvalóan ismert volt, hogy a fogyasztók által kezdeményezett jogvita esetében az eljáró bíróságok milyen elvek mentén fogják – illetve kötelesek – megítélni a vitatott szerződési kikötéseket. [64] A törvényi vélelem megdöntése iránt indított peres eljárás szabályai valóban a  Tv. kihirdetését követő 8. napon léptek hatályba. E  rendelkezések az  érintett pénzügyi (és nem pénzügyi) intézmények számára felkészülési időt igénylő rendelkezéseket annyiban tartalmaztak, hogy előírták: amennyiben a  Tv. 4.  §-a által tisztességtelennek minősített szerződési kikötésekkel összefüggésben nem kezdeményeznek peres eljárást meghatározott időtartamon belül, e  kikötések mindenképpen semmisnek tekintendők. Hangsúlyozandó: a  peres eljárás szabályai a kihirdetéstől kezdve ismertek voltak, a felkészülési idő szempontjából jelen ügyben annak nincs döntő jelentősége, hogy e szabályok csak a kihirdetést követő 8. napon léptek hatályba, azonban a kereset benyújtására nyitva álló határidőt a  kihirdetést követő naptól kellett számítani. Ennek megfelelően a  kérdés tehát az, hogy elegendőnek tekinthető-e a Tv. által biztosított időtartam arra, hogy az érintettek döntést hozzanak a keresetindítás tárgyában, előkészítsék és benyújtsák a vonatkozó keresetleveleket. [65] A Tv. alapján a  keresetindításról a  címzettek maguk dönthettek (a  korábban már ismert PK vélemény és a  PJE határozat tartalmának ismeretében is), azonban az is kétségtelen, hogy a perindítás elmaradásának következményei – arra figyelemmel, hogy nemcsak konkrét perekben vitássá tett, hanem általánosan valamennyi szerződést érintenek – azonnaliak és viszonylag súlyosak voltak …