vezetett. (ABH 2003, 676, 683–690). Az Alkotmánybíróság közjogi érvénytelenséget állapított meg abban az esetben is, amikor az Országgyűlés által elfogadott és kihirdetett törvény valamely rendelkezéséről később megállapításra került, hogy azt az Országgyűlés nem szavazta meg. Erre került sor a 155/2008. (XII. 17.) AB határozatban. A határozat indokolásában az Alkotmánybíróság kiemelte, hogy az Országgyűlés által meg nem szavazott törvényszöveg aláírása és a köztársasági elnöknek való megküldése a vizsgált esetben – egyebek mellett – az Alkotmány 25. § (3) bekezdésének a sérelmét is jelentette. (ABH 2008, 1240, 1259.) 1.2. Az Alkotmánybíróság az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében foglalt jogállamiság követelményének érvényesülése szempontjából több esetben vizsgálta a felhatalmazáson alapuló jogalkotás alkotmányosságának a kérdéseit.
\nAz Alkotmány és régi Jat. szabályozásának összefüggéseit a 2/2002. (I. 25.) AB határozat a következők szerint határozta meg: „[a]z Alkotmánybíróság az Alkotmány 7. § (2) bekezdését értelmezve több döntésében rámutatott, hogy [az] Alkotmány 7. § (2) bekezdése alapján ugyan a jogalkotás rendjét törvény szabályozza, amelynek elfogadásához a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges, ez a rendelkezés azonban önmagában nem tette alkotmányos szabállyá a jogalkotásról szóló törvény normáit (496/B/1990. AB határozat, ABH 1991, 493, 496.).
\nÍgy önmagában a Jat. szabályainak megsértése nem valósít meg alkotmányellenességet, csak akkor, ha egyben valamely alkotmányos elv vagy rendelkezés sérül [32/1991. (VI. 6.) AB határozat, ABH 1991, 146, 159.; 34/1991. (VI. 15.) AB határozat, ABH 1991, 170, 172.]. Az Alkotmánybíróság ugyanakkor az Alkotmány 2. § (1) bekezdésébe foglalt jogállamiságból eredő jogbiztonság védelme érdekében, illetve más alkotmányos rendelkezések alapján (lásd pl. a jogforrási hierarchiára vonatkozó alkotmányi szabályokat) egyes jogalkotási (a Jat.-ban is szereplő) alapelveket alkotmányos védelemben részesít.” (ABH 2002, 41, 56.) Az Alkotmánybírság a 15/2008. (II. 28.) AB határozatában kimondta, hogy a régi Jat. 15. § (1) bekezdésében foglalt törvényi rendelkezés „alkotmányos jelentőségű elvárást” fogalmaz meg akkor, amikor kimondja, hogy a magasabb szintű jogszabály által más jogalkotó számára adott felhatalmazásnak tartalmaznia kell a felhatalmazás jogosultját, tárgyát és kereteit. A delegált jogalkotás alkotmányossági követelményeinek meg nem felelő, felhatalmazást nélkülöző szabályozás ellentétes az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében foglalt jogállamiság, az ebből levezetett jogbiztonság követelményével. (ABH 2008, 1324, 1331.) Az Alkotmánybíróság korábbi gyakorlata szerint tehát a jogalkotásra szóló felhatalmazás kereteinek túllépése alkotmányellenességet eredményez [19/1993. (III. 27.) AB határozat, ABH 1993, 431, 433.; 551/B/1993. AB határozat, ABH 1995, 840, 841–842.; 467/B/2005. AB határozat, ABH 2007, 2526.]. A formai alkotmányellenesség pedig egyúttal a jogállam követelményeinek megsértését is megvalósítja [27/1997. (IV. 29.) AB határozat, ABH 1997, 122, 127–128.;
\n70/2002. (XII. 17.) AB határozat, ABH 2002, 409, 414.]. „Egy felhatalmazáson alapuló jogszabály akkor alkotmányos, ha nem lépi túl [...] az Alkotmány szerinti, valamint a felhatalmazó jogszabály által meghatározott törvényi szintű keretet. (551/B/1993. AB határozat, ABH 1995, 840, 841–842.)”
\nAz Alkotmánybíróság eddigi gyakorlatában az Alkotmány 2. § (1) bekezdése alapján döntően a törvények, kivételesen az alkotmánymódosító törvények megalkotásának az eljárási szabályait vizsgálta a közjogi érvényesség/érvénytelenség szempontjából és esetről-esetre, a vizsgált szabályozás összes sajátosságát figyelembe véve mérlegeléssel döntött. A mérlegelésnél fontos szempont volt az, hogy a sérelmet szenvedett eljárási szabály milyen jogforrásban volt megtalálható (Alkotmány, törvény, Házszabály) és az is, hogy milyen súlyú volt a szabályszegés, hogyan hatott az ki a megalkotott jogszabályra (befolyásolta-e pl. annak az érvényességét).
\nA felhatalmazáson alapuló (delegált vagy származékos) jogalkotást döntően olyan esetekben vizsgálta az Alkotmánybíróság, ahol törvény felhatalmazása alapján törvénynél alacsonyabb szintű végrehajtási jogszabályt kellett megalkotni, vagy a törvényi felhatalmazás keretei között az önkormányzatnak kellett/lehetett rendeletet alkotni. A felhatalmazás kereteinek a túllépését a jogforrási hierarchia és a jogállami követelmények megsértése miatt tekintette az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek. Több döntés is kimondja azt, hogy a felhatalmazás túllépése a felhatalmazáson alapuló jogalkotás jogállami követelményét is sérti.
\nAz Ár. kapcsán az Alkotmánybíróság egy sajátságos közjogi érvénytelenséget vizsgál, mivel a felhatalmazó rendelkezések is speciálisak; Alaptörvény ad felhatalmazást az alkotmányozó hatalomként eljáró Országgyűlésnek meghatározott – átmeneti – rendelkezések külön történő megalkotására.
\nAz Alkotmánybíróság a 22/2012. (V. 11.) AB döntésében foglaltak alapján az újabb ügyekben felhasználja azokat az érveket, amelyeket az Alaptörvény hatálybalépése előtt hozott korábbi határozata az akkor elbírált alkotmányjogi kérdéssel összefüggésben tartalmazott. [MK 2012/57, 9737, 9739–9740.] Az Alkotmánybíróság ennek megfelelően vizsgálata során figyelembe vette a közjogi érvénytelenség és a felhatalmazáson alapuló jogalkotás alkotmányossági vizsgálata során a korábbi – fent ismertetett – gyakorlatában kialakított alkotmányos elveket és követelményeket, figyelemmel arra, hogy az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében foglalt jogállamiság, az Alaptörvény B) cikk
\nAz Alaptörvényhez fűzött Indokolás szerint: „Rögzíti a Javaslat azt is, hogy az ugyancsak alkotmányozó hatalomként megalkotandó, az Alaptörvény részét képező, de attól fizikailag különváló átmeneti rendelkezéseket külön dokumentumként később fogadja el.” Egyértelmű tehát, hogy az alkotmányozó hatalom az elkülönülten megalkotandó rendelkezésekben csak az átmeneti rendelkezéseket kívánta szabályozni, az alkotmányozó hatalom szándéka egyértelműen az volt, hogy az átmeneti rendelkezések ne az Alaptörvény szövegét „terheljék”. Ugyanakkor ezeket a szabályokat is az Alkotmány (illetve annak módosítása) megalkotásának és elfogadásának szabályai szerint volt köteles az Országgyűlés megalkotni, mivel a Záró rendelkezések 3. pontja visszautal a 2. pontra, amely szabályozza, hogy az Alaptörvény elfogadására az Alkotmány 19. § (3) bekezdés a) pontja és 24. § (3) bekezdése alapján kerül sor. Az alkotmányozó hatalomként eljárt Országgyűlés megtehette volna, hogy a külön, az Alaptörvény szövegétől elváltan elfogadandó rendelkezések tárgyát és időbeliségét ne határozza meg. Azonban azzal, hogy a Záró rendelkezések 3. pontjában kimondta, hogy az átmeneti rendelkezések külön elfogadására ad felhatalmazást az Országgyűlésnek, behatárolta ezen rendelkezések tárgyi körét és időbeli hatályát. A külön rendelkezések tárgya csak az Alaptörvénnyel, illetve annak hatályba léptetésével kapcsolatos átmeneti rendelkezés lehet, időben pedig az Alkotmányról az Alaptörvényre való átállás, illetve az ehhez szorosan kapcsolódó időtartamig terjedhet [tipikusan ilyen pl. az Ár. 28. cikk (1) bekezdése]. Az Ár.-nak azok a rendelkezései, amelyek nem felelnek meg az Alaptörvény Záró rendelkezéseinek 3. pontjában foglalt korlátozásnak (vagyis nem átmenetiek, sem tárgyukat tekintve, sem időben) ellentétesek az Alaptörvény ezen pontjával, túllépik az ebben foglalt felhatalmazás kereteit. Az Alkotmánybíróság irányadó gyakorlata alapján az ilyen szabályok közjogilag érvénytelenek. Az Ár. tekintetében maga az Alaptörvény volt a felhatalmazó szabály. A felhatalmazás jogosultja az Országgyűlés, a tárgya átmeneti szabályok megalkotása volt.
\nAz Alaptörvény Záró rendelkezések 3. pontja utal arra, milyen eljárási keretek között kell az Ár.-t elfogadni.
\nMindezekből következően az Országgyűlés tehát az Ár. megalkotása során mind tartalmi szempontból, mind az időbeliséget tekintve túllépte a felhatalmazás kereteit azzal, hogy nem csak átmeneti rendelkezéseket alkotott meg.
\nAbból következően, hogy a felhatalmazás nem terjedt ki arra, hogy az Országgyűlés nem átmeneti rendelkezéseket is megalkosson az Ár.-ban, az Ár. részlegesen – a felhatalmazás kereteit túllépő, nem átmeneti rendelkezések tekintetében – közjogilag érvénytelen. A közjogilag érvénytelen jogszabály vagy jogszabályi rendelkezés semmis, úgy kell tekinteni, mintha létre sem jött volna, és az Alaptörvény 24. cikk (3) bekezdés a) pontja alapján az Alkotmánybíróság az ilyen jogszabályt, jogszabályi rendelkezést köteles megsemmisíteni.
\nA felhatalmazás kereteinek a túllépésén nem változtat az Ár. „öndefiníciója” sem; az Ár. nem mondhatja ki a nem átmeneti (tehát a felhatalmazás kereteit túllépő) rendelkezésekről azt, hogy azok az Alaptörvény részei, mivel azok
\nA felhatalmazáson túli rendelkezések közjogilag érvénytelenek, az érvénytelenség jogkövetkezménye pedig a semmisség. Semmis szabályok értelemszerűen nem lehetnek az Alaptörvény részei.
\nAz Am1.-gyel az Alaptörvénybe emelt, az Alaptörvény Záró rendelkezések 5. pontja nem változtat azon, hogy az Ár.-nak a felhatalmazás kereteit túllépő rendelkezései semmisek, és azon sem, hogy az átmeneti rendelkezések jórészt már teljesedésbe mentek. Az Ár. egésze nem vált az Alaptörvény részévé, mert az Országgyűlésnek nem volt felhatalmazása arra, hogy a Záró rendelkezések 3. pontja alapján elfogadott külön rendelkezések keretében nem átmeneti rendelkezéseket is megalkosson (ezek semmis rendelkezések), míg az átmeneti rendelkezések egyrészt eleve nem épültek be az Alaptörvénybe, másrészt jelentős részben már teljesedésbe mentek, illetve már nem hatályosak.
\nAz Am1. kimondja azt, hogy az Ár. az Alaptörvény része, de nem építi be az Ár. normaanyagát az Alaptörvénybe (hiszen ez ellentétes lenne az alkotmányozó eredeti szándékával). Az Ár. tehát az Am1. hatálybalépését követően is az Alaptörvénytől különálló jogszabály maradt. 4. Az Ár. a jelenlegi formájában egyfajta „nyitott kapu” vagy „csúszda törvény”, illetve az „Alkotmánybíróság hatáskörét elvonó törvény”. Ez azt jelenti, hogy a jogalkotó szándéka szerint az Ár.-on keresztül alaptörvényi szintű védelmet élveznének olyan újabb és újabb rendelkezések is, amelyek ténylegesen nem részei az „egy és egységes”
\nAlaptörvénynek (ennek következtében kizárt lenne az Alkotmánybíróság általi tartalmi felülvizsgálatuk). Az Ár. „nyitott kapu törvény” jellegét Magyarország Alaptörvényének második módosítása (2012. november 9.) (a továbbiakban:
\nAm2.) egyértelműen megerősíti, tekintettel arra, hogy hatályát és hatását tekintve egyértelműen nem átmeneti rendelkezést iktatott az Ár.-ba; olyan rendelkezést, amelynek alapján részben sarkalatos törvény került megalkotásra.
\nAz Országgyűlés olyan jogszabálynak tekinti az Ár.-t, amely korlátlanul bővíthető, kiegészíthető úgy, hogy a módosításai tényleges inkorporáció nélkül is – az Ár. és az Am1. „kettős definíciója” révén – mind az Alaptörvény részévé válnának. Az Ár. folyamatos módosítása alkotmányos jogbizonytalanságot eredményez. Az Alaptörvény tartalma folyamatosan olyan tárgyidegen rendelkezésekkel bővülne, amelyek nem az Alaptörvénybe valók (ezért nem az Alaptörvénybe építi be ezeket az Országgyűlés), amelyek ténylegesen nem épülnek be az Alaptörvénybe, viszont az egy és egységes Alaptörvény rendelkezéseivel egyenlő védelemben részesülnének. Ennek következtében – arra is tekintettel, hogy az Ár. egyes rendelkezéseit alacsonyabb szintű jogszabályok is megismétlik – vitatható válik az, hogy mi az Alaptörvény aktuális tartalma. Ezzel a jogalkotói gyakorlattal tovább szűkül az Alkotmánybíróság hatásköre, tovább bővülnek azok a szabályozási tárgyak, amelyekre az Alkotmánybíróságnak azért nincs hatásköre, mert az Alaptörvénybe bekerült rendelkezéseket tartalmilag nem vizsgálhatja felül. Alkotmányos jogrendben és demokratikus jogállami keretek között elképzelhetetlen az, hogy az Alkotmánybíróság számára mérceként szolgáló Alaptörvény tartalma folyamatosan vitatható legyen, de az is, hogy az újabb és újabb, nem alaptörvényi szintre való szabályozási tárgyak Alaptörvénybe vonásával akadályozzák az Alkotmánybíróságot a jogszabályok formai és tartalmi alkotmányossági vizsgálatában, alaptörvény-védelmi feladatának hatékony ellátásában. Így a jogszabályok címzettjei alkotmánybírósági védelem nélkül maradhatnak akár alapvető alkotmányos jogaik vonatkozásában is, és ez a jogalkotási gyakorlat időben és kiszámíthatatlan tartalomban határtalanul folytatható lenne.
\nA Záró rendelkezések 5. pontja, amely az Ár. egészét az Alaptörvény részének nyilvánítja utólag, az Alaptörvény módosításával került be az Alaptörvénybe. A különálló, csak átmeneti rendelkezéseket tartalmazó jogszabály ténylegesen nem lehet része az Alaptörvénynek (ez ellentétes lenne az alkotmányozó céljával és szándékával), a nem átmeneti rendelkezések tekintetében a felhatalmazás hiánya utólag már nem pótolható. Egy közjogilag részlegesen érvénytelen jogszabályról utólag már nem mondható ki, hogy az egészében az Alaptörvény része. A felhatalmazás alapján létrejött jogszabály magáról nem mondhatja ki, hogy a felhatalmazó szabály része. Az átmeneti szabályokat az alkotmányozó eleve nem akarta az Alaptörvény részévé tenni, hiszen ezekkel felesleges az Alaptörvényt megterhelni. Az Országgyűlésnek eredetileg nem volt alaptörvényi felhatalmazása arra, hogy az Ár.-on belül nem átmeneti szabályokat is megalkosson. Az eredeti alaptörvényi felhatalmazás kereteit túllépő – ezért közjogi értelemben semmis jogszabály – utólag már nem korrigálható, a felhatalmazás hiánya utólag már nem pótolható.
\nAz Alaptörvény kizárólag az S) cikk alapján, az ott meghatározott eljárásban módosítható, egészíthető ki.
\nAz alkotmányozó átmeneti szabályokat is alkothat, és ezek nem kell, hogy beépüljenek az Alaptörvénybe.
\nAz Alaptörvény maga azonban több rendelkezésében is, közvetlenül vagy közvetve [pl. az Alaptörvény preambuluma, R) cikk (1) bekezdése, posztambuluma] beépülési parancsot fogalmaz meg az alaptörvény-módosítások tekintetében.
\nAz ugyanis, hogy az Alaptörvény egy vagy több dokumentumból áll-e, nem pusztán jogtechnikai kérdés.
\nAz Alaptörvény módosításaira, kiegészítéseire (tehát azokra a rendelkezésekre, amelyek nem átmeneti rendelkezések) beépülési kötelezettséget ír elő az Alaptörvény, ezeknek inkorporálódniuk kell az Alaptörvény szövegébe, vagyis ténylegesen is a részévé kell, hogy váljanak. Az inkorporációs parancson az alkotmányozó változtathat, de csak az Alaptörvény módosításával. Ugyanígy beépíthet a jogforrási rendszerbe „alaptörvény-erejű” törvényt, mint új jogforrást, de ezt is csak magában az Alaptörvényben teheti meg, megjelölve egyúttal az új jogforrás jogforrási hierarchiában elfoglalt helyét.
\nAz alkotmányos legalitásnak nemcsak eljárásjogi, formai, közjogi érvényességi, de tartalmi követelményei is vannak.
\nA demokratikus jogállam alkotmányossági kritériumai, egyben nemzetközi egyezményekbe foglalt, a demokratikus jogállami közösségek által elismert és elfogadott alkotmányos értékek, alapelvek és alapvető demokratikus szabadságjogok, illetve az ezekkel részben egybeeső úgynevezett ius cogens. Adott esetben az Alkotmánybíróság a demokratikus jogállam alkotmányos tartalmi követelményeinek, garanciáinak és értékeinek a töretlen érvényesülését, alkotmányba foglalását is vizsgálhatja. Az alkotmányok tartalmi és eljárási mércéi és követelményei demokratikus jogállamban állandóak. A tartalmi és eljárási alkotmányos követelmények nem lehetnek alacsonyabbak az Alaptörvény időszakában, mint az Alkotmány(törvény) időszakában voltak. Az alkotmányos jogállam követelményei továbbra is és folyamatosan érvényesülő követelmények a jelenben és programok a jövőre nézve. Az alkotmányos jogállam konstans értékek, elvek és garanciák rendszere. Az alkotmányos jogállamban egyszer már elfogadott értékek, elvek, garanciák, követelmények szintjei nem csökkenhetnek, és azok érvényesülésének a megkövetelése sem veszíthet szigorából.
\nAz alkotmányos jogállam egyik konstans követelménye az, hogy a jogszabályok az Alaptörvényben szabályozott eljárási rendben szülessenek meg. Így például az Országgyűlés még kétharmados többséggel sem emelhet utólag a sarkalatos törvények rangjára eredetileg nem sarkalatos törvényként elfogadott törvényeket. Az eljárási szabályoknak való megfelelőség szempontjából kiemelten fontos vizsgálni azt, hogy a jogszabály tartalmilag és időbeliségében megfelel-e annak a felhatalmazásnak, amelynek alapján megszületett. Az átmeneti rendelkezések megalkotására vonatkozó, az Alaptörvénybe foglalt felhatalmazás nem terjed ki a nyilvánvalóan nem átmeneti tárgykörök szabályozására. A felhatalmazás túllépésével megalkotott, nem átmeneti rendelkezések utólag sem minősülnek és minősíthetők az Alaptörvény részévé, még az Alaptörvény módosításának egyébként az előírt többség szempontjából megfelelő módosításában (az Am1.-ben) sem. Az Alaptörvény elfogadása, az Alaptörvény módosítása, kiegészítése, a sarkalatos törvények meghozatala (az alkotmányozó hatalom előírása szerint) szigorú kötöttségekhez, előírásokhoz, a felhatalmazás tartalmához, tárgyához és a felhatalmazás terjedelméhez kötött szabályok alapján történhet csak. Ezeknek a szabályoknak a betartása a közjogi érvényesség alapvető feltétele az alkotmányozó által adott, törvényalkotásra vonatkozó felhatalmazás, és a törvényalkotó által adott rendeletalkotásra vonatkozó felhatalmazás során is.
\nAz Alkotmánybíróság alkotmányvédelmi funkciójának része az Ár. közjogi érvénytelenségének a vizsgálata, de a vizsgálat következik a 61/2011. (VII. 13.) AB határozatból is. Az Alaptörvénybe foglalt jogalkotási felhatalmazás kereteinek túllépése részleges közjogi érvénytelenséget okoz, amely indokot ad ezeknek a rendelkezéseknek a megsemmisítésére. Az Alaptörvény „egy és egységes” voltából az következik, hogy a nem átmeneti rendelkezéseknek be kell épülniük az Alaptörvénybe. Az Alaptörvényt kizárólag az S) cikk alapján lehet módosítani, kiegészíteni. A módosításoknak, kiegészítéseknek be kell épülniük az Alaptörvény normaszövegébe, az Alaptörvényt módosító jogszabályoknak pontosan meg kell határozniuk, hogy az Alaptörvény melyik részébe kerülnek beemelésre.
\nAz Alaptörvényt nem lehet egy „nyitott kapu” vagy „csúszda” jogszabályon keresztül módosítani. Ilyen jogszabályok nem használhatók fel arra, hogy inkorporáció nélküli az Alaptörvény részévé tegyenek Alaptörvénybe nem való rendelkezéseket, és – pusztán azáltal, hogy az Alaptörvény részének deklarálnak egy új rendelkezést – azok Alkotmánybíróság általi felülvizsgálhatóságát elvonják az Alkotmánybíróság elől. 8.1. A közjogi érvényességhez szükséges Alaptörvényben előírt formai (eljárási) szabályok maradéktalan betartása az alkotmányozó hatalomként eljáró Országgyűlésre is kötelező. Az Országgyűlés kötve van az Alaptörvényben az alkotmányozó részéről a számára adott jogalkotási felhatalmazáshoz. {Ld. 25/1999. (VII. 7.) AB határozat: „alkotmánymódosítás csak az Alkotmányban előírt eljárási rendben [Alkotmány 24. § (3) bekezdés] történhet”.
\nABH 1999, 251.} Az Alkotmánybíróság az Alaptörvény 24. cikk (1) bekezdése alapján jogosult, és megfelelő indítvány alapján egyben köteles utólagos normakontroll hatáskörben vizsgálni az Alaptörvényben foglalt jogalkotási felhatalmazás kereteinek az Országgyűlés által történő megtartását. Az Alaptörvényben foglalt jogalkotási felhatalmazás kereteinek az Országgyűlés által történő túllépése közjogi érvénytelenséget eredményez. Az alkotmányos követelmény levezethető az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdéséből (jogállamiság), és a Záró Rendelkezések 3. pontjából (felhatalmazás átmeneti rendelkezések megalkotására). Az Alkotmányozó hatalom az Alaptörvényben adhat felhatalmazást az Országgyűlés számára törvényalkotásra. Ilyen felhatalmazó szabály pl. a T) cikk (4) bekezdés, amely a sarkalatos törvények megalkotására ad felhatalmazást az Országgyűlésnek.
\nAz Alaptörvényben szereplő, az alkotmányozó által meghatározott jogalkotási felhatalmazás köti az Országgyűlést: meg kell alkotnia a felhatalmazásban szereplő törvényt, olyan tartalommal és terjedelemben, ahogyan azt az alkotmányozó az Alaptörvényben meghatározta. Az alkotmányos legalitást sérti az, hogy ha az Országgyűlés nem alkotja meg a felhatalmazásban szereplő törvényt (Alaptörvényt sértő mulasztás), de az is, ha túllépi az Alaptörvényben szereplő felhatalmazást, nem az Alaptörvényben meghatározott eljárási szabályok betartásával alkotja meg a törvényt (közjogi érvénytelenség). 8.2. Alkotmányos követelmény, hogy az alkotmányozó hatalom által az Alaptörvényben meghatározott jogalkotási felhatalmazás egyértelmű legyen (egyértelműen határozza meg a felhatalmazás jogosultját, tárgyát és kereteit). Ha az Országgyűlés az Alaptörvényben foglalt felhatalmazás alapján alkot törvényt, kizárólag olyan törvényt alkothat, amely egyértelműen elhelyezhető az Alaptörvényben meghatározott jogforrási rendszerben és megfelel a jogforrási hierarchia követelményének. Az alkotmányos követelmény levezethető az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdéséből (jogállamiság), és T) cikkéből.
\nA jogforrási rendszert az Alaptörvény határozza meg, ezen kívül jogforrás nem létezhet. Az Alaptörvényen „kívüli”, a jogforrási rendszerbe el nem helyezhető jogszabályok közjogilag érvénytelenek. Az alkotmányozó nem teremthet alaptörvényi szintű jogbizonytalanságot azzal, hogy nem határozza meg pontosan az Alaptörvényben a jogalkotásra szóló felhatalmazást (a felhatalmazó szabály tartalmát). Nem teremthet alaptörvényi szintű jogbizonytalanságot azzal sem, hogy a felhatalmazás alapján olyan jogszabályt alkot, amely nem helyezhető el a hatályos jogforrási rendszerben, illetve amely sérti a jogforrási hierarchiát. V. Az előző részekben kifejtettekből következően tehát az Ár.-nak azok a rendelkezései, amelyek nem átmeneti rendelkezések, közjogilag érvénytelenek, ezért azokat az Alkotmánybíróság megsemmisíti. Az Alkotmánybíróság az indítványban megjelölt Ár. rendelkezéseken kívül az Ár. összes többi, még hatályos rendelkezését is megvizsgálta az átmenetiség szempontjából. Ez következik egyrészt az Alkotmánybíróság alaptörvény-védelmi, illetve a jogrendszer belső összhangja megőrzésének a védelmére vonatkozó funkciójából, másrészről az Abtv. 52. §
\nAz indokolás szerint az átmeneti szabályok azt a célt is szolgálják, hogy ne legyen vitatott az, hogy az Alaptörvény hatálybalépése előtt megválasztott/kinevezett személyek és szervek megbízatása hogyan alakul az Alaptörvény hatálybalépésével; mi lesz az Alaptörvény hatálybalépése előtt elfogadott törvények és közjogi szervezetszabályozó eszközök sorsa, mi lesz a korábban megindult és folyamatban lévő ügyekkel. Az Ár. 1–4 cikke tekintetében az indokolás maga is csak „tág értelemben vett” átmenetiségről beszél, fellazítva ezzel az átmenetiség fogalmát és terjedelmét.
\nAz Alkotmánybíróság amellett, hogy figyelemmel volt az alkotmányozó szándékára, osztotta az indítványozónak azt az álláspontját is, mely szerint az „átmeneti” minőséget szűken kell értelmezni. Nem felel meg az átmenetiségnek az ezen akár tartalmilag, akár időben túlmutató szabályozás. Átmenetinek azok a rendelkezések tekinthetők, amelyek tartalmukat tekintve az Alaptörvényben már szabályozott kérdésekhez kapcsolódnak, átmeneti eltéréseket, kivételeket vagy egyszeri konkrét teendőket határoznak meg, vagy megalkotásukat a régi szabályozásból az új szabályozásba való átmenet teszi szükségessé, jelentős módosítások esetében megalkotásuk a jogbiztonságot szolgálja. Ezen szempontok alapján állapította meg az Alkotmánybíróság, hogy az Ár.-nak a rendelkező részben felsorolt rendelkezései túllépik az Alaptörvény Záró rendelkezések 3. pontjába foglalt felhatalmazás kereteit.
\nAz Ár.-nak tehát ezek azok a rendelkezései, amelyek az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésének sérelme miatt alaptörvény-ellenesek és közjogilag érvénytelenek. Az Alkotmánybíróság ebből következően az Ár.-nak a kommunista diktatúrából a demokráciába való átmenetről szóló részét (preambulumát), 1–4. cikkét, 11. cikk (3) és (4) bekezdését, 12., 13., 18., 21., 22. cikkeit, 23. cikk (1) és (3)–(5) bekezdéseit, 27. cikkét, 28. cikk (3) bekezdését, 29. cikkét, 31. cikk
\nAz alkotmányozó kiemelt jelentőséget tulajdonított a törvényalkotási eljárás Alaptörvényben foglalt szabályai betartásának. Az Alaptörvény 6. cikk (9) bekezdésében már a törvényalkotási eljárás folyamatában jelezte: az Alaptörvényben foglalt eljárási követelmények betartása a törvényalkotás során megkerülhetetlen. A köztársasági elnök megismételt törvényességi vétója azt a célt szolgálja, hogy ne válhassanak a jogrendszer részévé olyan törvények, amelyek megalkotására az Alaptörvényben foglalt eljárási követelmények megsértésével került sor.
\nAz Alaptörvényben foglalt, a törvényalkotási eljárásra vonatkozó rendelkezések betartását az alkotmányozó még olyan törvények esetében is feltétlen érvényesülést kívánó követelményként határozta meg, amelyek felülvizsgálatára az Alaptörvény alapján az Alkotmánybíróság korlátozott hatáskörrel rendelkezik. Az Alaptörvény 37. cikk
\nA vizsgált esetben az alkotmányozó hatalomként eljáró Országgyűlés az Alaptörvényben foglalt jogalkotásra szóló felhatalmazást tartalmazó eljárási szabályt szegett meg. Az Alaptörvényben foglalt jogalkotási felhatalmazás kereteinek a túllépése súlyos jogbizonytalanságot eredményezett az Alaptörvényben meghatározott jogforrási rendszerben; megtörte a jogrend és a jogrendszer alapját képező Alaptörvény egységét, vitahatóvá tette annak terjedelmét és tartalmát. Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróságnak az Ár. rendelkező részben megjelölt rendelkezéseit meg kellett semmisítenie. Az Alkotmánybíróság döntését követően az alkotmányozó feladata és felelőssége a részleges megsemmisítés utáni helyzet tisztázása. Az Országgyűlés köteles egyértelmű és világos jogi helyzetet teremteni.
\nAz Országgyűlésnek felül kell vizsgálnia a megsemmisített nem átmeneti rendelkezések szabályozási tárgyait, döntenie kell arról, hogy ezek közül melyek újraszabályozására van szükség, és milyen jogforrási szinten. Arról, hogy az újraszabályozandó rendelkezések közül mely rendelkezéseket kell az Alaptörvényben elhelyezni, és melyeket kell törvényi szinten újraszabályozni, szintén az Országgyűlésnek kell határoznia. Az Alaptörvényre tartozó és újraszabályozandó tárgyak kizárólag az Alaptörvény S) cikke szerinti eljárásban alkothatók meg, és be kell, hogy épüljenek az Alaptörvény normaszövegébe. Az Országgyűlés feladata annak a vizsgálata is, hogy az Ár. megsemmisített rendelkezései mely törvényekbe kerültek be azonos tartalommal. Az Országgyűlésnek kell eldöntenie, hogy az említett törvényi rendelkezések törvényi jogforrási szinten maradnak-e.
\nAz Ár. részleges megsemmisítésére formai okból kerül sor. A megsemmisült rendelkezések egy része már teljesedésbe ment, ezek újraszabályozása nem indokolt. A fennmaradó rendelkezések közül vannak olyanok, amelyek más törvényekben is benne vannak (azonos normatartalommal). Az Országgyűlésnek kell eldöntenie azt, hogy mely rendelkezések mentek már teljesedésbe, illetve azt, hogy a megsemmisített rendelkezéseket kívánja-e a továbbiakban is szabályozni, és ha igen milyen módon, milyen jogforrási szinten. Ennek során dönthet úgy, hogy fenntartja a meglevő törvényi szabályozást (törvényi szinten), de úgy is, hogy az Alaptörvény S) cikk alapján beemel valamely rendelkezést/rendelkezéseket az Alaptörvénybe, megszüntetve a párhuzamosságot/vagy ha nem állt fenn párhuzamosság formailag és tartalmilag is megfelelő módon az Alaptörvénybe emelve a szabályozást.
\nArra tekintettel, hogy a megsemmisítés indoka a közjogi érvénytelenség, a megsemmisítésre az Abtv. 45. §
\nAz Ár. 23. cikk (3)–(5) bekezdéseit az Am2. építette az Ár.-ba, ezért az Alkotmánybíróság ezeket a rendelkezéseket az Am2. kihirdetésének napjával, 2012. november 9-ével semmisíti meg. A megsemmisítés időbeli hatályának a megállapításakor az Alkotmánybíróság figyelembe vette a közjogi érvénytelenség, mint alaptörvény-ellenesség tárgyi súlyát, valamint az alaptörvény-védelmi kötelezettségét és jogbiztonság érvényesülését.
\nArra tekintettel, hogy az Alkotmánybíróság az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésének sérelme miatt az indítványozó által kifogásolt valamennyi Ár. rendelkezés alaptörvény-ellenességét megállapította és megsemmisítette, állandó gyakorlata alapján az indítvány további elemeit nem vizsgálta.
\nAz Alkotmánybíróság az Alaptörvény Záró rendelkezések 3. pontjába foglalt felhatalmazásnak megfelelő átmeneti rendelkezéseket nem semmisítette meg; ezek egy része már teljesedésbe ment, és mint ilyen már „nincs hatályban”, más részük – az Ár.-ban meghatározott időpontig – hatályban marad.
\nAz Alkotmánybíróság ugyanakkor felhívja a figyelmet arra, hogy az Ár.-nak minden olyan későbbi/további módosítása, amely további rendelkezéseket emelne be az Ár.-ba, közjogilag érvénytelen, és mint ilyen, semmis; az Alkotmánybíróság azokat az erre irányuló indítvány alapján meg fogja semmisíteni.
\nA határozat Magyar Közlönyben történő közzététele az Abtv. 44. § (1) bekezdésén alapul.
\nBudapest, 2012. december 28. Dr. Paczolay Péter s. k., az Alkotmánybíróság elnöke