23/2016. (XII. 12.) AB határozata a tőkepiac stabilitásának erősítése érdekében tett egyes kárrendezési intézkedésekről szóló 2015. CCXIV. törvény alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi…

23/2016. (XII. 12.) AB határozata a tőkepiac stabilitásának erősítése érdekében tett egyes kárrendezési intézkedésekről szóló 2015. CCXIV. törvény alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszok elutasításáról.

Az Alkotmánybíróság teljes ülése alkotmányjogi panaszok tárgyában – dr. Pokol Béla alkotmánybíró párhuzamos indokolásával, valamint dr. Salamon László és dr. Stumpf István alkotmánybírók különvéleményével – meghozta a következő 1. Az Alkotmánybíróság a tőkepiac stabilitásának erősítése érdekében tett egyes kárrendezési intézkedésekről szóló 2015. évi CCXIV. törvény 8. § e) pontjának, a 9. § d) pontjának, a 10. § (2) bekezdés b) és d) pontjainak, a 16. § (4) és (6) bekezdésének, valamint a 21. § (1) bekezdésének megsemmisítésére irányuló

17. §(2) bekezdése és 21. § (1) bekezdése alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére

irányuló – az Alaptörvény XIII. cikk (1) bekezdésére alapított – alkotmányjogi panaszokat elutasítja.

Az Alkotmánybíróság elrendeli e határozatának a Magyar Közlönyben való közzétételét.

I. [1] 1. Számos indítványozó 59 indítványban – az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban:

Abtv.) 26. § (2) bekezdése alapján – különböző tartalmú alkotmányjogi panaszokat terjesztett elő a tőkepiac stabilitásának erősítése érdekében tett egyes kárrendezési intézkedésekről szóló 2015. évi CCXIV. törvény (a továbbiakban: Tv.) alábbiakban felsorolásra kerülő rendelkezései, valamint a Tv. egésze alaptörvényellenességének megállapítása és megsemmisítése iránt. Az indítványok között számos olyan volt, melyek tartalma egymással teljes mértékben megegyezett. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az indítványok tárgya egymással összefügg, ezért azokat az Abtv. 58. § (2) bekezdése és az Ügyrend 34. § (1) bekezdése alapján egyesítette és egy eljárásban bírálta el. [2] 2. Az indítványok elsősorban a hátrányos megkülönböztetés tilalmának a sérelmét állították. [3] 2.1. Az első típusú kérelem indítványozói – akik a BUDA-CASH Brókerház Zrt. károsultjai – arra hivatkoztak, hogy a Tv. 1. és 2. §-a sértik az Alaptörvény hátrányos megkülönböztetés tilalmát előíró XV. cikk (1) bekezdését.

Érintettségükkel kapcsolatban előadták, hogy a Tv. személyi hatálya alatt állókkal azonos, homogén csoportba tartozó károsultaknak minősülnek. Azzal érveltek, hogy a Tv. támadott két rendelkezésén keresztül a jogalkotó önkényesen határozta meg a homogén csoportba tartozás feltételeit, kizárva a BUDA-CASH károsultakat a Tv. alapján járó kártalanításból. Utaltak arra, hogy a törvényjavaslat indokolásában szerepelő általános érvényű megállapítások (pl. tőkepiaci szektorban tapasztalt múltbeli visszaélések, ezzel összefüggésben a befektetői bizalom helyreállítása, stabil pénzügyi szektor biztosítása stb.) olyan tények és körülmények, melyek szükségszerűen kell, hogy az ő esetükre is vonatkozzanak. Kifejtették, hogy a károsultak közötti különbségtétel szempontjából nincs jelentősége annak, hogy a kárt okozó cégcsoport mire használta fel a szerintük „eltulajdonított” pénzeszközöket.

Relevanciája annak van – vélik az indítványozók – hogy a felügyeleti engedéllyel rendelkező pénzügyi befektetési szolgáltató visszaélt az engedélyében foglaltakkal, és a szabályozott piaci szereplői státuszt kihasználva okozott kárt az érintetteknek. E tekintetben az indítványozók szerint nincs jelentősége annak, hogy a károkozásra saját kötvény vagy nem saját kötvény kibocsátásával került sor, ezért a különbségtétel álláspontjuk szerint önkényes.

Utaltak arra is, hogy a BUDA-CASH Brókerház Zrt. maga is forgalmazott ACCESS PP DEPOSIT NY Befektetési Jegyet, mely többféle értékpapírt is magában foglalt, többek között a DRB Bank törzsrészvényt is. A DRB Bank ügyfelei azonban 30 millió forint erejéig kaptak kártalanítást, míg az ilyen befektetési jegyek tulajdonosaira ez az értékhatár nem terjedt ki. Utaltak az indítványozók arra is, hogy a BUDA-CASH Zrt. forgalmazott az állam által kibocsátott diszkontkincstárjegyet is, melyet a „TREND-05portfólió” tartalmazott, de az ilyen értékpapírral rendelkező befektetőkre sem vonatkozott az Országos Betétbiztosítási Alap (a továbbiakban: OBA) által nyújtott 30 millió forintos garancia. Mindezek miatt álláspontjuk szerint a Tv. 1. és 2. §-a a hátrányos megkülönböztetés tilalmába ütközik, ezért alaptörvény-ellenes. [4] 2.2. Egy másik BUDA-CASH károsult indítványozó szintén a Tv. 1. §-át, valamint a 2. § (1) bekezdését támadta, mert azok szerinte sértik az Alaptörvény XV. cikk (1) és (2) bekezdését. Álláspontja szerint a jogalkotó továbbra sem tett eleget az Alkotmánybíróság 32/2015. (XI. 19.) AB határozatában (a továbbiakban: Abh.) foglaltaknak, ugyanis a Tv. továbbra is csak a QUAESTOR Zrt. és kapcsolt vállalkozásainak károsultjaira vonatkozik és más károsulti csoportokra nem terjed ki. Úgy vélte, hogy a Tv. alapján kedvezőbb elbánásban részesül egy olyan károsult, aki a kötvénykibocsátásra engedéllyel nem rendelkező befektetési szolgáltatótól vásárolt kötvényt, mint az a károsult, akinek a kára abból származott, hogy a „külön, bankban vezetett értékpapír fedezeti számlán elhelyezett egyedileg beazonosítható értékpapírjaihoz nem jut hozzá”. [5] 2.3. Egy további indítványozó a Tv. 1. és 2. §-ával összefüggésben is azt állította, hogy e rendelkezések a hátrányos megkülönböztetés tilalmát sértik. Indítványában azt sérelmezte, hogy ő – mint BAUMAG-károsult – nem esik a Tv. hatálya alá, ezért a kártalanításból kimarad, ami álláspontja szerint diszkriminatív. Véleménye szerint a BUDA-CASH károsultakkal azonos csoportba tartozik, ugyanis a Tv.-nek ki kellene terjednie mindazokra, akik a tőkebefektetéseik révén károsodtak. Álláspontja szerint a befektetési szolgáltató által értékesített kötvény ebben a tekintetben nem különbözik a szövetkezeti üzletrésztől, ami miatt álláspontja szerint a Tv. alaptörvény-ellenes. [6] 2.4. Egy további indítványozó előadja, hogy a Tv. hatálya alá nem tartozó károsultak megkülönböztetett hátrányos helyzetben vannak, mivel míg a Tv. hatálya alá tartozó károsultak tekintetében a Tv. által létrehozott Alap

gondoskodik a kárrendezésükről, esetükben csak a Befektető-védelmi Alap (a továbbiakban: BEVA) kártalanítására számíthatnak, továbbá ezen károsultaknak ki kell várniuk a felszámolási eljárás lezárultát, és jelentős költségekkel járó, elhúzódó peres eljárás keretében kell érvényesíteniük igényüket. [7] 2.5. Más indítványozó szerint a Tv. 1. és 2. §-ába foglalt jogszabályi rendelkezések alapján a BUDA-CASH Brókerház Zrt. ügyfelei lényegesen és indokolatlanul megkülönböztetett hátrányban vannak a törvényben preferált csoport károsultjaival szemben. Indokolásul előadja, hogy a kötvénnyel okozott kár károsultjai a támadott jogszabály szerint soron kívül hozzájutnak veszteségükhöz, míg a BUDA-CASH károsultjait csupán a BEVA kártalanítja, amelynek értéke maximum 20 ezer euró, addig a támadott jogszabály szerint a Tv. hatálya alá tartozó károsultak maximum 30 millió forint erejéig kapnak kártalanítást. Mindezek alapján – álláspontja szerint – sérült az Alaptörvény XV. cikk

16. §ának (3) bekezdése szerint elérheti a 30 millió forint értékhatárt, nem érinti a Tpt. 213. §-a szerinti BEVA által

teljesítendő kártalanításra vonatkozó igényérvényesítést. Álláspontja szerint ebből következően a törvény 1. §-a által közvetetten, önkényesen kiemelt károsultaknak a BEVA által biztosított kártalanítást sokszorosan meghaladó támogatást, a Tv. megnevezésében kárrendezést biztosít. Mindezek alapján a Tv. visszamenőleges hatályú megsemmisítését kérik. [9] 2.7. Egy másik indítványozói csoport a Tv. 1. §-ában foglaltakon túlmenően a diszkrimináció tilalmába ütközőnek tartja a 2. §-ba foglalt azon rendelkezést, amely szerint a Tv. hatálya csak azon ügyfelekre terjed ki, akik a befektetési szolgáltatóval szemben fennálló követeléssel a felszámolás jogerős elrendelésének napján és a kárrendezési kérelem benyújtásának napján egyaránt rendelkeznek, vagyis a követelés átruházása esetén kizárja a jogosulti körből – az általános jogutódlás kivételével – mind az eredeti ügyfeleket, mind pedig az átruházott követelések jogosultjait. Az indítvány szerint a hátrányos megkülönböztetést eredményező rendelkezéssel a jogalkotó hátrányos jogkövetkezményt és tulajdonvesztést eredményező módon, visszaható jelleggel avatkozik be magánjogi jogviszonyokba, melynek szükségességét a törvényjavaslat indokolása sem igazolja. [10] 2.8. Az indítványozók álláspontja szerint a Tv. 3. § (3) bekezdés b) pontja indokolatlanul különbözteti meg hátrányosan a kárrendezésből kizárt károsultakat a kárrendezésre jogosult károsultakhoz képest, amikor az ügyfelek bizalmával visszaélő befektetési szolgáltatóval igen távoli jogviszonyban állókat és ezek hozzátartozóit is kizárja a kárrendezésből anélkül, hogy a károkozásért való felelősségük tekintetében bármilyen adat vagy akár csak a gyanú is felmerült volna. Önmagában az ügyfelek megtévesztésének „bizalmas” jellege okán, szinte kizárt, hogy a 3. § (3) bekezdés b) pontjában felsorolt érintetteknek bármilyen tudomásuk lehetett arról, hogy a befektetési szolgáltató súlyos jogsértéssel károsítja meg a befektetőket. [11] A diszkrimináció tilalmába ütközőnek tartják az indítványozók a Tv.-nek az Alap költségvetéséről rendelkező 10. §

Az indítványozók szerint a hivatkozott törvényi rendelkezés alkalmas lehet arra, hogy abban az esetben, ha később Alaptörvénybe ütközőként megsemmisített okból, a károsultak egy korábban a kárrendezésből kizárt csoportja felvetné a kárrendezési igényét, úgy a jogalkotó hivatkozhatna arra, hogy a törvény határidőben benyújtott kérelemhez kötötten rendezte a jogosultak kárát, és a jogvesztő határidő lejárt. [13] A Tv. 13. § (3) bekezdésének szabályát, miszerint „a kérelem benyújtása során a jogosultnak a kérelemben meg kell jelölnie az értékpapírszámlán nyilvántartott kötvények adatait”, az indítványozók azért tartják alaptörvényellenesnek, mivel nézetük szerint a befektetési szolgáltató magatartásának lényegi eleme épp abban állt, hogy a látszólagos kölcsönszerződés miatt az értékpapírszámla vezetés nem minden esetben volt szükségszerű. Maga az értékpapírszámla pedig, mint a károsulti jogosultságban érintettek homogén csoportjának meghatározója nem lehet elégséges, megfelelő indokoltságot szolgáltató megkülönböztető eszköz. [14] A diszkrimináció tilalmába ütközőnek tartja továbbá az indítvány a Tv. 15. § (4) bekezdésébe foglalt rendelkezését, amely szerint az ügyfél követelései a Kárrendezési Alapra szállnak át. Az indítványozók úgy vélik, hogy „[a] szabályozás a kárrendezési jogosultak döntő többségénél – mintegy harmincezer károsult – a kárrendezési jogosultság ellenében »megelégszik« a kárrendezés elszámolása során »ellentételezett« tételek valamint a hozzá tartozó jogok elvonásával”. Ez a jogalkotói gondolkodásmód álláspontjuk szerint „morálisan is megengedhetetlen, hovatovább demagóg tartalommal bír, de egyben félreérthetetlenül és súlyosan sérti az Alaptörvény és a nemzetközi szerződéseinkben foglalt kötelező erejű előírásokat is.” [15] Diszkriminatívnak tartja továbbá az indítvány a Tv. 16. § (3) bekezdésébe foglalt harmincmillió forintban meghatározott értékhatárt, mivel álláspontja szerint a rendelkezés hátrányosan különbözteti meg a befektetőket aszerint, hogy harmincmillió forint feletti vagy az alatti befektetéssel rendelkeztek, és a különbségtételt a jogalkotó nem is indokolja. Az indítványozók szerint nem lehet arányos az a kármegosztás, mely figyelmen kívül hagyja az állam által ellenőrzött tőkepiacon bekövetkezett visszaélések kapcsán érintettek teherviselő képességét, ekként az ügyben érintettek, az állam, a pénzpiaci szektor és a károsultak közt nem teherviselési képességük szerint osztja el a keletkezett károkat, sőt a keletkezett kárt a károsultak csoportjára, azon belül a nagyobb megtakarítással

rendelkezőkre telepíti aránytalanul. A jogalkotó a harmincmillió forint feletti tulajdont nem veszi figyelembe, nem ismeri el kárrendezésre jogosító befektetésként, ugyanakkor a Tv. 15. § (4) bekezdése szerint az ellenérték összegétől függetlenül ezt a vagyont is elvonja. [16] Az indítványozók álláspontja szerint sérti a hátrányos megkülönböztetés tilalmát a Tv. 16. § (4) bekezdésébe foglalt rendelkezés, amely szerint az ügyfél részére fizetendő ellenértéket csökkenteni kell a kárrendezéssel érintett kötvények után 2008. január 1-jét követően jóváírt hozamokkal. Nézetük szerint ezeket a hozamokat a jogalkotó önkényesen és nem is igazoltan káron szerzett jövedelemnek tekinti. Úgy vélik, hogy a rendelkezés hátrányos megkülönböztetésre vezet a harmincmillió forint feletti befektetéssel rendelkezők tekintetében amiatt, hogy a Tv. 15. § (3) bekezdése szerint maximalizált harmincmillió forintból arányosítás nélkül kell levonni „bármely kötvény” hozamait, és emiatt az ellenérték számos esetben nulla forint, mely az érintett piaci szereplők tekintetében és a károsultak homogén csoportján belül is a vagyoni helyzet szerinti hátrányos megkülönböztetés. [17] 2.9. Egy további indítványozó – aki az előző indítványozókkal ellentétben Quaestor-károsult – a Tv. 16. §

Úgy érvelnek, hogy ez a követelések ellenszolgáltatás nélküli elvonását jelenti, és ha a Tv. szerinti kifizetés esetleg ellenszolgáltatásnak tekinthető, a követelés ellenértéktől független átszállása miatt legalábbis értékaránytalanság áll fenn. Ezzel összefüggésben azt is hangsúlyozzák, hogy bár a Tv. 13. § (5) bekezdésében szerepel a kárrendezési kérelem visszavonásának lehetősége, ez csak formális kilépési lehetőség, ugyanis a felszámolási eljárásban követeléseik megtérülésére a Tv. 17. § (2) bekezdésében írtak miatt reális esély nincs [e rendelkezés szerint az Alap a követelés átszállásától számított 40 napon belül a folyamatban lévő felszámolási eljárásban akkor is jogosult hitelezői igényt érvényesíteni, ha a hitelezői bejelentésre rendelkezésre álló határidő eltelt, függetlenül attól, hogy a követelés eredeti jogosultja a hitelezői igényt bejelentette-e]. [23] A Tv. 15. § (5) bekezdése – amely a kárrendezési igény átruházását zárja ki – az indítványozók szerint indokolatlanul korlátozza a tulajdon feletti rendelkezés jogát. Úgy vélik, e korlátozás nem indokolt, különös figyelemmel arra, hogy az érintett befektetési szolgáltatók felszámolását 2015-ben rendelték el, tehát a károsultak majdnem egy éve nem jutnak hozzá a megtakarításaikhoz, és ez az életkörülményeiket jelentősen befolyásolja. [24] A Tv. 16. § (4) bekezdése [mely a kifizethető maximális összegből levonni rendeli a Tv. 1. § (1) bekezdése szerinti kibocsátó által kibocsátott kötvényre tekintettel 2008. január 1-jét követően jóváírt hozamot] az indítványozók szerint azért sérti a tulajdonhoz való jogot, mert indokolatlanul valamennyi hozamot („jóhiszeműen, jogszerűen birtokba vett tulajdont”) lényegében jogellenesnek – ún. „káron szerzett” jövedelemnek – minősít anélkül, hogy ezt bármilyen érvvel alátámasztaná, vagy igazolná, hogy a hozam jogsértő tevékenységből származott, esetleg vizsgálná a kötvények vásárlása érdekében megfizetett összeg forrását. [25] Az indítványozók a Tv. 21. § (1) bekezdését is ellentétesnek tartják az Alaptörvény XIII. cikkével azért, mert az a jogosultak hozzájárulása nélkül megszünteti a Quaestor károsultak kárrendezését biztosító követeléskezelő alap létrehozásáról szóló 2015. évi XXXIX. törvény (a továbbiakban: Quaestor-törvény) szerinti kárrendezésre való jogosultságot, ráadásul annak ellenére, hogy az Alkotmánybíróság az Abh.-val a törvény egészét nem semmisítette meg. Az indítványozók álláspontja az, hogy a Quaestor-törvény alapján már jogot szereztek az abban

meghatározott kárrendezés összegére [a követelések átszállása miatti, elismert pénzösszeg kifizetésére vonatkozó igény (pénzkövetelés) már a vagyonuk része], s a Tv. ezt a vagyoni értékű jogot, illetve tulajdoni várományt vonja el ellentételezés nélkül. [26] Az indítványozók egy másik része a tulajdonhoz való jog sérelmére hivatkozással egymással összefüggésben támadja a Tv. 4. §-át, 12. § (4) bekezdését, 15. § (4) bekezdését, 16. § (4)–(5)–(6) bekezdéseit és a 17. § (2) bekezdését.

Érvelésük lényege – más indítványozókéhoz egyébként hasonlóan – az, hogy a megjelölt szabályok egyrészt a levonások körének meghatározásával a károsultak egy részét kizárják a kárrendezésben ténylegesen részesülők köréből: a Tv. – szerintük indokolatlanul – 2008. január 1-jére visszamenően olyan múltbéli kötvények hozamát is a kárrendezés alapját jelentő összegből levonni rendeli, amelyek esetében a kötvénykibocsátó korábban teljes mértékben visszafizette a tőkét és a kamatokat is. Ez pedig azt jelenti, hogy lényegében megszerzett hozamot rendel elvonni a jogalkotó, márpedig a „hozam a kifizetéssel és annak a jogosult által történő átvételével a jogosult tulajdonába került és annak elvétele sérti a hivatkozott Alaptörvényben biztosított jogot”. [27] Egyidejűleg viszont a felszámolási eljáráson belül a követelések megtérülési esélyét az indítványozók érvelése szerint csökkenti „az Alapra átszállt követelések prioritásának megemelése” [a Tv. 17. § (2) bekezdése].

Az indítványozók rámutatnak, hogy a károsultak nagy része – bízva a Quaestor-törvényben – be sem jelentkezett a felszámolási eljárásba, s erre utólag már ugyanolyan feltételekkel nincs is lehetősége, az Alap viszont utólagos bejelentkezés esetében preferáltabb kielégítési kategóriába kerül. Ez azt jelenti, hogy a felszámolási eljárásba való utólagos bejelentkezés esetében a Tv. előírásai miatt sorrendben mindenképpen az Alap mögé kerülnének, s így követelésük megtérülési esélye jelentősen csökken. A panaszosok kifejtik, hogy még a felszámolási eljárásba már bejelentkezett károsultak számára is sérelmes lehet a Tv. 17. § (2) bekezdése, ugyanis e szabály nyomán az igényét határidőben bejelentő károsult kielégítési osztályában is megnő az összkövetelés, ezáltal pedig a követelések megtérülésének százaléka csökken. A károsultak számára mindezek alapján a kárrendezésben való részvétel lényegében kényszert jelent, s ráadásul egy olyan kárrendezési mérték elfogadására kényszeríti őket a jogalkotó, amely lényegesen alacsonyabb, mint a zár alatt lévő Quaestor-vagyon és a Quaestorral szembeni hitelezői összkövetelések becsült nagyságának az aránya. A Tv. 17. § (2) bekezdése és a 12. § (4) bekezdése – mely az Alap esetleges profitjának a központi költségvetés javára történő elvonását írja elő – így a kárrendezésben valamely ok miatt nem részesülőktől „vonja el a Quaestor-vagyont”. [28] Az indítványozók kifejtik, hogy a Tv. esetében ex gratia juttatásról nem lehet szó, mivel az Alap profitorientált: a Tv. 15. § (4) bekezdése alapján az Alapra egyrészt nagyobb követelés száll át, mint a kifizetett kárrendezés, másrészt pedig a Tv. 17. § (2) bekezdése alapján az Alap olyan helyzetbe kerül, hogy követeléseinek megtérülési esélye jelentősen megnő, továbbá a Tv. 12. § (4) bekezdése is azt jelzi, hogy a jogalkotó reális esélyként számol a profittal. [29] c) A tulajdonhoz való jog sérelmére hivatkozó kérelmek harmadik kategóriájába az az alkotmányjogi panaszos sorolható, akit BEVA-tagként a Tv. a kárrendezési folyamatban való részvételre kötelez. [30] Az indítványozó elsődlegesen a Tv. 1–3. §-ai, 5–18. §-ai és 20–21. §-ai vonatkozásában, másodlagosan – abban az esetben, ha az Alkotmánybíróság az indítványozói érintettséget szűkebben határozná meg – a Tv. egyes, konkrétan megjelölt rendelkezései [Tv. 3. § (1) bekezdés, 8. § e) pont, 9. § d) pont, 10. § (2) bekezdés d) pont, 11. §

Quaestor-törvény) alapján fennállt kárrendezési követelések megszűnését kimondó 21. § (1) bekezdése, végezetül a Quaestor-törvényt hatályon kívül helyezését kimondó – már nem hatályos – 27. §-a megsemmisítését is indítványozták. [34] 4.2. A Tv. hatálya alá tartozó befektetési szolgáltató korábbi ügyfele alkotmányjogi panaszában a Tv. 16. §

Előadták, hogy a Tv. nem felel meg az ex gratia jellegű juttatások – az Alkotmánybíróság korábbi határozataiban részletesen meghatározott – feltételeinek. Az indítványozók a Tv. 16. § (4) bekezdésével összefüggésben a visszaható hatályú jogalkotás tilalmára is hivatkoztak. Álláspontjuk szerint a rendelkezés a Tv. hatálybalépéséig esetlegesen már lejárt és visszafizetett kötvények hozamait is levonni rendeli, tehát e szerződésekhez visszaható hatállyal fűzött joghátrányt. Az indítványozók előadták, hogy vonatkozásukban – a Tv. hatálybalépése előtt – megtörtént a BEVA kártalanítás, azonban a Tv. olyan hozamok levonását is elrendeli, amelyeket a BEVA kártalanítás következtében (a Tpt. szabályainak megfelelően) a BEVA-ra szálltak. Az indítványozók a Tv. 17. § (2) bekezdését

27. §a sérti az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdését, ezért e rendelkezések megsemmisítését kérték

[45] Az indítványozók érvelése szerint a Tv. 2. § (1) bekezdése egyfelől visszaható hatállyal avatkozik be magánjogi jogviszonyokba (tulajdonvesztést eredményezve), másfelől pedig a jogalkotó a rendelkezéshez nem fűzött olyan (a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény [a továbbiakban: Jat.] 18. §-ának megfelelő) indokolást, amely a kárrendezésben érintettek körének meghatározását kellően alátámasztaná. Álláspontjuk szerint a Tv. 3. §

Az indítványozók a Tv. 10. § (4) bekezdését azért tartják az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésébe ütközőnek, mert a demokratikus jogállamiság elvét sértő módon korlátozza a kárrendezéshez felhasználható forrás nagyságát, tovább korlátozva a kárrendezésben részt vevők körét. A 13. § (2) bekezdését szintén a demokratikus jogállamiság elvének megsértése miatt sérelmezték. A Tv. 16. § (4) bekezdésével összefüggésben úgy érveltek, hogy a rendelkezés az általános elévülési időn túl avatkozik bele (visszaható hatállyal) magánjogi jogviszonyokba, ami sérti az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdését. A Tv. 21. § (1) bekezdését, illetve a – már nem hatályos – 27. §-át azért tartják az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésébe ütközőnek, mert visszaható hatállyal elvonta a Quaestor-törvény alapján – az Abh. által alkotmányosnak ítélt – kárrendezési jogosultságot. [46] 5. Az indítványozók a tisztességes eljáráshoz való jog [Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdés] sérelmét állították a Tv. 15. § (4) bekezdésével, a 21. § (1) bekezdésével, valamint a 27. §-sal összefüggésben. [47] 5.1. A 15. § (4) bekezdésével kapcsolatos indítványaikban kifejtették, hogy a Tv. a nemzetközi szerződésekben rögzített és az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésében biztosított bírósághoz való fordulás jogát azért sérti, mert megfosztja a károsultakat attól, hogy a máshonnan meg nem térülő kárukat peres eljárásban érvényesítsék.

Hangsúlyozták, hogy az igazságszolgáltatás bírói monopólium, vagyis kizárólag bíróságok útján történhet igazságszolgáltatás. Ennek alapján úgy vélték, hogy az állam kötelezettsége a polgári jogok és kötelezettségek elbírálásának bírói úton történő biztosítása. Sérül a tisztességes eljáráshoz való jog, ha a törvényhozás nem teszi lehetővé, hogy a károsult személyek az általuk hatékonynak ítélt jogi utat választva, bíróság előtt, az általuk megjelölt alperessel szemben érvényesítsék igényüket. A jogalkotó azzal, hogy a harmincmillió forint feletti károk bíróság előtti érvényesítését kizárta, a károsultak bírósághoz való fordulás jogát korlátozta. [48] Az indítványozók szerint fokozza a jogsérelmet az a körülmény, hogy a károsult nincs abban a helyzetben, hogy a kártérített összegen felül a bűncselekmény miatt elvesztett befektetését a bűncselekmény elkövetőitől, egyéb felelősöktől vagy pl. a felszámolói vagyonból, bírói elbírálás útján visszaszerezze. Végezetül azt sem tartják az Alaptörvénnyel összeegyeztethetőnek, hogy az ilyenkor szokásos általános szabályokkal szemben a törvényhozás utólag új hatásköri, illetékességi és eljárásjogi szabályokat állít fel. Úgy vélik, ha mindenkinek joga van ahhoz, hogy polgári jogi jogait és kötelezettségeit független bíróságok állapítsák meg, akkor ezzel a joggal ellentétes az, ha valakinek a polgári jogi jogait és kötelezettségeit a törvényhozás állapítja meg. [49] Az indítványozók szerint a Tv. 21. § (1) bekezdése a tisztességes tárgyaláshoz való jogot sérti, mivel megfosztja a károsultakat a bírósághoz fordulás jogától. Úgy vélik, a jogalkotó a Quaestor Károsultak Kárrendezési Alapja (a továbbiakban: Quaestor Alap) által elismert követelés peres eljárásban való, okkal vélelmezhetően tömeges érvényesíthetőségét kívánta megszüntetni, a 21. § (1) bekezdés „e jogosultság alapján igény nem érvényesíthető” szövegrészével. [50] A jogalkotó a Tv. 27. §-ával minden további rendelkezés nélkül szüntette meg a lehetséges perbeli alperest, az alperest illető jogokat és az őt terhelő kötelezettségek teljesítését jogalkotói mulasztással rendezetlenül hagyta, hiszen jogutódot nem jelölt meg. A Quaestor Alap létrehozását követően, mint jogi személy, jogokat és kötelezettségeket szerzett. Kifizetési kötelezettség terhelte, melyet törvényben rögzített határidőben kellett volna teljesítenie. A törvénysértő késedelem kapcsán az érintetteket megilleti a bírósághoz fordulás joga és az, hogy a Quaestor Alap által kötelezettségvállaló levélben elismert vagy akár megtagadott kifizetéssel kapcsolatos

igényüket tisztességes és nyilvános tárgyaláson bírálják el. Perbeli jogképességgel rendelkező, perelhető alperes hiányában a károsultak e joga gyakorlatilag elveszett. [51] 5.2. Az indítványozók egy része a jogorvoslathoz való jog [Alaptörvény XXVIII. cikk (7) bekezdés] sérelmét is állította a Tv. 3. § (1) bekezdésével, a 8. § e) pontjával, a 9. § d) pontjával, a 10. § (2) bekezdés d) pontjával, a 11. § (1),

utólag is bejelentkezhet, így azok a károsultak, akik hitelezői igényüket negyven napon belül bejelentették, azoknál a kielégítési osztályukon belül a megtérülés aránya azért csökken le, mert az Alappal megjelenik egy új, rendkívül nagy követelés. Azon károsultak pedig, akik a felszámolási eljárásba nem jelentkeztek be, kielégítésre várhatóan nem számíthatnak. Az indítványozók úgy vélik, hogy a támadott rendelkezések miatt a kárrendezési kérelem visszavonásához való joguk gyakorlatilag formálissá válik, a Tv. által szabályozott kárrendezést el kell fogadniuk, döntésük mérlegelésére nincs lehetőségük. [56] 6.2. A BEVA-tag indítványozó elsődlegesen a Tv. 1–3. §-ai, 5–18. §-ai, 20–21. §-ai vonatkozásában, másodlagosan

Véleménye szerint a Tv. támadott rendelkezései a BEVA-tagok tekintetében „kényszertagságot” hoztak létre azáltal, hogy egy tőlük független, a Tv. által meghatározott kör cselekményeiért helytállási, vagyis befizetési kötelezettséget írtak elő számukra, mely az emberi méltóságukból levezetett privátautonómiájukat, valamint vállalkozáshoz való jogukat [Alaptörvény XII. cikk (1) bekezdés] sérti. [57] Az indítványozó szerint a Tv. elsődleges, valamint másodlagos kérelmében megjelölt rendelkezései sértik továbbá az Alaptörvény C) cikk (1) bekezdésében megfogalmazott hatalommegosztás elvét azáltal, hogy azokban a jogalkotó a bíróság hatáskörébe tartozó kérdéseket rendez, elvonva ezzel a bíróság hatáskörét. [58] Az indítványozó kifejtette továbbá, hogy a Tv. 8. § e) pontja, 9. § d) pontja és 18. § b) pontja sérti az Alaptörvény I. cikk (3) bekezdésében foglaltakat, mert a támadott rendelkezések felhatalmazást adnak egyrészt a Kormánynak, hogy rendeletben állapítsa meg a BEVA tagok által az Alap részére a Tv. alapján teljesítendő befizetések részletes szabályait, másrészt az Alap igazgatóságának, hogy szabályzatban határozza meg a BEVA tagok általi befizetések mértékét és rendjét. Álláspontja szerint a tulajdonhoz való jog okán a fenti szabályozás megalkotására kizárólag törvényben kerülhetne sor. [59] 6.3. A Tv. hatálya alá nem tartozó indítványozók az Alaptörvény M) cikkére hivatkozva azt sérelmezték, hogy a Tv. 1. §-ának hatálya nem terjed ki rájuk, ami által a Questor-károsultak indokolatlan versenyelőnyhöz jutnak.

II. [60] 1. Az Alaptörvény alkotmányjogi panasszal érintett rendelkezései: „B) cikk (1) Magyarország független, demokratikus jogállam.” „M) cikk (1) Magyarország gazdasága az értékteremtő munkán és a vállalkozás szabadságán alapszik.

3. §(1) A kárrendezésre való jogosultság e törvény erejénél fogva jön létre

Az éves befizetési kötelezettség az Alap tevékenységének befejezéséig, legfeljebb azonban a 10. § (4) bekezdés szerinti kötvény vagy kölcsön futamidejének lejártáig áll fenn.

18. §Felhatalmazást kap a Kormány arra, hogy rendeletben állapítsa meg

19. §Ez a törvény 2016. január 1-jén lép hatályba.”

„21. § (1) A Quaestor-törvény alapján fennálló kárrendezésre való jogosultság megszűnik, és e jogosultság alapján igény nem érvényesíthető. A Quaestor-törvény 10. § (4) bekezdése szerinti tájékoztató kárrendezésre vonatkozó megállapításaihoz joghatás nem fűződik.

9. §a szerint, határidőben benyújtották

III. [63] Az alkotmányjogi panaszok nem megalapozottak. [64] 1. Az Alkotmánybíróság mindenekelőtt azt vizsgálta meg, hogy az indítványok megfelelnek-e az Abtv.-ben előírt formai és tartalmi feltételeknek. [65] 2. A formai feltételek teljesítése körében a testületnek azt kellett áttekintenie, hogy az alkotmányjogi panaszok határidőben érkeztek-e [Abtv. 30. §], illetve, hogy azok a határozott kérelem feltételeinek eleget tesznek-e [Abtv. 52. § (1b) bekezdés]. [66] 2.1. Az Abtv. 30. §-a szerint az Abtv. 26. § (2) bekezdése alapján benyújtott alkotmányjogi panaszt a jogszabály hatálybalépésétől számított 180 napon belül kell benyújtani. A Tv. a kihirdetését követő napon, tehát 2016. január 1-jén lépett hatályba. Az alkotmányjogi panaszokat 2016. január 1-je és 2016. június 30-a között, tehát – megállapíthatóan – határidőben adták postára, illetve érkeztek közvetlenül az Alkotmánybíróságra. [67] 2.2. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a benyújtott panaszok egy része az Abtv. 52. § (1) és

Alaptörvény-ellenes diszkrimináció ugyanis azáltal is megvalósulhat, hogy a jogalkotó meghatározott személyeket

IV. [82] Az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszokat érdemben, az alaptörvényi rendelkezésekhez kapcsolva, azokat csoportosítva az alábbiak szerint bírálta el. [83] 1. Az Alkotmánybíróság számos alkalommal értelmezte a visszaható hatályú jogalkotás tilalmának problematikáját.

Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint „[a] jogállamiság egyik legfontosabb alkotóeleme a jogbiztonság, amely – egyebek között – megköveteli, hogy a jogalanyoknak meglegyen a tényleges lehetőségük arra, hogy magatartásukat a jog előírásaihoz tudják igazítani, ennek érdekében a jogszabályok a kihirdetésüket megelőző időre nézve ne állapítsanak meg kötelezettséget, illetőleg valamely magatartást visszamenőleges hatállyal ne minősítsenek jogellenesnek” {34/2014. (XI. 14.) AB határozat, Indokolás [71] pontja}. Az 1/2016. (I. 29.) AB határozat, Indokolás [55] bekezdése kimondta, hogy „[a] visszamenőleges hatályú jogalkotás tilalmába ütközés vizsgálatánál az Alkotmánybíróság főszabályként abból a tételből indult ki, hogy valamely jogszabály nem csupán akkor minősülhet a visszaható hatályú jogalkotás tilalmába ütközőnek, ha a jogszabályt a jogalkotó visszamenőlegesen léptette hatályba, hanem akkor is, ha a hatálybaléptetés nem visszamenőlegesen történt ugyan, de a jogszabály rendelkezéseit – erre irányuló kifejezett rendelkezés szerint – a jogszabály hatálybalépése előtt létrejött jogviszonyokra is alkalmazni kell. […] a jogbiztonságból fakadó visszaható hatályú jogalkotás tilalma nem feltétlen és kizárólag a jogalanyok helyzetét elnehezítő (ad malam partem) jogalkotásra irányadó, továbbá a tilalom nem terjed ki a jogszabályok módosíthatóságának időbeli korlátaira sem”. Ugyanezen döntés Indokolás [22] bekezdése megerősítette az Alkotmánybírság azon gyakorlatát, amely szerint „[a] visszamenőleges hatályú jogalkotás tilalma nem abszolút érvényű, és egyértelműen élhet ezzel a jogalkotó akkor, amikor új jogosultságot állapít meg, meglévő jogosultságot terjeszt ki, vagy valamely jog korlátozását oldja fel”. [84] 2. Az Alkotmánybíróságnak – a visszaható hatályú jogalkotás tilalmába, ezáltal az Alaptörvény B) cikk

[88] Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az indítványozók által támadott rendelkezések [a Tv. 16. § (4) és

Az Alkotmánybíróság ugyanakkor az Abh.-val megsemmisítette a Quaestor-törvény személyi hatályát meghatározó 1. §-át. Ennélfogva – habár a Quaestor-törvény egyéb rendelkezései hatályban maradtak – a kárrendezési eljárást kezdeményezni jogosultak köre nem megállapítható. A Tv. 21. § (1) bekezdésének törvényi indokolása is rámutat arra, hogy a Quaestor-törvény személyi hatályát megsemmisítő Abh. a kárrendezés lehetőségét kiüresítette, meghatározhatatlanná tette a kárrendezés címzettjeit, tehát a szerzett jogok védelmének kérdése e vonatkozásban fogalmilag kizárt. Mindezekre tekintettel a Tv. támadott rendelkezése nem von el szerzett jogot és nem sérti a visszaható hatályú jogalkotás tilalmán keresztül az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdését. [89] 2.2. A BEVA tag befektetési szolgáltató a Tv.-nek a BEVA tagoknak az Alap felé fennálló (befizetési) kötelezettségeit szabályozó rendelkezései [8. § e) pontja, a 9. § d) pontja, valamint a 10. § (2) bekezdés b) és d) pontjai] megsemmisítését kérte. [90] Az indítványozó által előadott jogsérelem lényege, hogy a Tv. olyan esemény rendezéséhez kötelezi – visszaható hatállyal – hozzájárulni, amelynek előidézésében nem vett részt, illetve amelynek elhárítására nem volt lehetősége. [91] A Tv. az Alap forrásainak biztosítása céljából lehetővé teszi, hogy az Alap igazgatósága befizetést igényeljen.

A Tv. – az Abh., Indokolás [55]–[68] bekezdéseinek megfelelően – pontosan meghatározza a befizetés első esedékességét (2017. március), illetve annak maximális mértékét is. Hangsúlyozandó, hogy a BEVA tagok befizetése nem tekinthető véglegesnek, mivel azt a Tv. 11. § (3) bekezdése szerint a társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény (a továbbiakban: Taotv.) 29/B. §-nak megfelelően visszaigényelheti. A Tv. 11. §

Az értékpapírpiachoz és ezáltal tágabb értelemben az egész pénzügyi piachoz fűződő bizalom helyreállítása elsősorban a befektetői piac szereplőinek az érdeke, így indokolt az Alap által igényelt – az Alap működési költségeinek, valamint az Alap általi fizetési kötelezettségek teljesítéséhez szükséges – befizetések kötelezettjeként BEVA tagjait meghatározni. Annak érdekében, hogy a törvényi ex gratia megoldásban, ezáltal a befektetői piacban való bizalom helyreállításában valamennyi érintett tőkepiaci szereplő részt vállaljon, a törvény meghatározza, hogy a törvény alkalmazásában mely befektetési szolgáltatók tekintendőek a BEVA tagjának. Az indítványozó érvelésével ellentétben tehát a Tv. nem visszaható hatállyal kárfelelősséget telepít a BEVA tagra, hanem – az Abh.-ban meghatározott szempontok szerint – létrehoz egy, tágabban a pénzügyi rendszer megbízható működésébe vetett bizalom visszaállítását célzó, szűkebben a Tv. szerinti „kárrendezési” mechanizmust. [92] 3. Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Tv. 8. § e) pontja, a 9. § d) pontja, a 10. §

V. [93] Ezt követően az Alkotmánybíróság a hátrányos megkülönböztetés tilalmának a sérelmével összefüggésben az alábbiakat állapította meg. [94] 1. Az Alkotmánybíróság az Abh.-ban lényegi megállapításokat tett a pénzügyi befektetők kárainak rendezésével, valamint a hátrányos megkülönböztetés tilalmának sérelmével összefüggésben. [95] A pénzügyi befektetők védelmének alapvető intézménye a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvényben (a továbbiakban: Tpt.) szabályozott BEVA. A BEVA célja, hogy a befektetési szolgáltató tevékenységet végző vállalkozások felszámolása esetén a befektetők részére részleges kártalanítást biztosítson. [A Tpt. 210. §

megoldások alkalmazása mellett dönt, a jogosulti kör, a jogosultság mértéke és egyéb feltételei nem határozhatók meg önkényes módon. {vö. 3147/2015. (VII. 24.) AB határozat, [32]}, (Abh., Indokolás [77]). [98] 2. Az Alaptörvény XV. cikk (1) bekezdése kimondja, hogy a törvény előtt mindenki egyenlő, a (2) bekezdés szerint pedig Magyarország az alapvető jogokat mindenkinek bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, fogyatékosság, nyelv, vallás, politikai vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül biztosítja. [99] A megkülönböztetés alkotmányosságának vizsgálatakor alapvetően abból kell kiindulni, hogy „a diszkrimináció tilalma nem jelenti azt, hogy minden különbségtétel tilos, hanem azt az elvárást fogalmazza meg, hogy a jognak mindenkit egyenlő méltóságú személyként kell kezelnie” {3024/2015. (II. 9.) AB határozat, Indokolás [47]}.

Az Alaptörvény XV. cikk (1) bekezdésének sérelme miatti alaptörvény-ellenesség akkor állapítható meg, ha a jogszabály a szabályozás szempontjából azonos – homogén – csoportba tartozó (egymással összehasonlítható helyzetben lévő) jogalanyok között tesz különbséget, és a különbségtétel nem igazolható: az eltérő szabályozásnak nincs ésszerű, kellő súlyú alkotmányos indoka, vagyis önkényes {ld. különösen: 3009/2012. (VI. 21.) AB határozat, Indokolás [54], 43/2012. (XII. 20.) AB határozat, Indokolás [41], 14/2014. (V. 13.) AB határozat, Indokolás [32]}, (Abh., Indokolás [78]–[80]). [100] 2.1. A Tv. az ügyletek egy meghatározott csoportjára terjed ki, alapvetően olyan ügyletekre, melyek kötvény vásárlására irányultak úgy, hogy azokat a kötvény kibocsátója tekintetében kapcsolt vállalkozásának minősülő olyan befektetési szolgáltató értékesítette, amely szolgáltató felszámolását a bíróság a törvény hatálybalépését megelőző évben (2015) rendelte el, és a felszámolási eljárás 2016. február 15-ig jogerősen nem zárult le. Az indítványozók jelentős részének álláspontja szerint a jogalkotó a törvény hatályának meghatározása során indokolatlanul tesz különbséget a károsult befektetők között, ami sérti a hátrányos megkülönböztetés tilalmát rögzítő alaptörvényi rendelkezést. [101] A Tv. konstrukciójának egészét vizsgálva az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az általa kidolgozott és alkalmazott rendszer valójában nem tekinthető polgári jogi értelemben vett kártalanításnak. [102] 2.2. A Tv. által szabályozott, „kárrendezés”-nek nevezett konstrukció a BEVA által biztosított szolgáltatással együtt, a BEVA általi szolgáltatás mellett érvényesül. Megegyezik egymással a két szabályozás annyiban, hogy mindkettő felszámolással érintett pénzügyi szolgáltatók ügyfeleire vonatkozik, és mindkét esetben az ügyfelek (a felszámolási eljárás vonatkozásában: hitelezők) követeléseinek átvállalására vonatkozik. A Tv. által szabályozott „átvállalás” azonban nem pusztán az ügyfél részére kifizetett összegre vonatkozik, mivel a Tv. 15. § (4) bekezdése szerint a kárrendezésre jogosult [ügyfél] teljes követelése, a követelés biztosítékai, valamint a követeléshez kapcsolódó igények – ideértve a bűncselekménnyel okozott kár megtérítése, illetve az egyéb kártérítés iránti igényeket is – az ellenérték megfizetésével egyidejűleg e törvény erejénél fogva az Alapra szállnak át. Ennek megfelelően a Tv. más helyein már az ügyféli követelések „ellenértékéről” beszél [6. § (1) bekezdés, 16. §

A tőkepiacba vetett általános bizalmat jelentősen lerontja az, ha a kapcsolt vállalkozásként működő értékpapírkibocsátó és befektetési szolgáltató összehangoltan követi el a visszaéléseket, és a befektetési szolgáltató tevékenysége során visszaél szabályozott piaci jellegével, és „saját” – cégcsoporton belüli – kötvényeket értékesít.

Az államnak ügyelnie kell a stabil pénzügyi rendszer biztosítására, ehhez pedig hozzátartozik az is, hogy az ügyfelek bízzanak a pénzügyi szektor megfelelő működésében, betéteik és befektetéseik biztonságában. Az állam ezt a bizalmat bizonyos esetekben utólag, egyedi intézkedések alkalmazásával biztosíthatja. (A Tv. javaslatának indokolása) [107] A Tv. javaslatában meghatározott körülmények, vagyis a pénzügyi szolgáltatók fizetésképtelenségéhez vezető sajátos körülmények, a visszaélések sajátosságai a Tv. által meghatározott időintervallumban nagyszámú ügyletet és széles befektetői kört érintettek, amelyek a jogalkotó álláspontja szerint szükségessé tették azt, hogy a pénzügyi szolgáltatók, és az egész pénzügyi rendszer megfelelő működésébe vetett bizalmat elsősorban az érintett befektetői körre vonatkozó eltérő szabályozással megerősítsék. A kapcsolt vállalkozások általi kötvénykibocsátásés értékesítés kapcsán felmerülő, fizetésképtelenséget eredményező visszaélések korábbi – feltehetően – nem ismert volta indokolttá teheti az ebben érintett befektetői körnek az általános szabályoktól eltérő kezelését. Ebben az összefüggésben tehát az általánostól (a BEVA rendszerétől) eltérő szabályozásnak a tárgyilagos mérlegelés alapján van ésszerű oka, így az önkényesnek nem tekinthető. [108] 2.5. További kérdés azonban az, hogy a Tv. szabályozása egyértelműen kedvezőbb helyzetet teremt-e a hatálya alá tartozó befektetők számára (pozitív diszkrimináció), vagyis hátrányosabb helyzetben vannak-e a hatálya alá nem tartozó (azaz csak a BEVA szolgáltatására jogosult) pénzügyi befektetők. Az alapvető különbséget első megközelítésben az jelenti, hogy a BEVA által fedezett hatmillió forintos értékhatárig terjedő szolgáltatással szemben a Tv. az értékhatárt harmincmillió forintban határozza meg. Ezen (elvileg) harmincmilliós értékhatáron belül azonban a Tv. alapján a jogosult követelését különböző tételekkel csökkenteni kell. Le kell vonni belőle egyrészt a jogosultnak 2008. január 1-jétől a kibocsátó kötvényeire tekintettel jóváírt hozamokat. [Tv. 16. §

A 2008. január 1-jében meghatározott kezdő időpont pedig a visszaélésszerű gyakorlat – feltételezett – kezdő időpontja (a nyomozás adatai szerint). A Tv. 16. § (4) bekezdésébe foglalt rendelkezésnek az észszerű oka tehát konkrétan definiálható, vagyis a hozamok levonását előíró szabály önkényesnek nem tekinthető. Ilyen hozam-levonás a BEVA által teljesítendő szolgáltatás esetén nem áll fenn. Ugyancsak csökkenteni kell – az így meghatározott – követelést a BEVA által teljesített szolgáltatás összegével [Tv. 16. § (5) bekezdés]. A jogosultat megillető összeget – a BEVA által fizetett összeghez hasonlóan – terheli egy 11 százalékos „önrész” is. [109] A BEVA által teljesített szolgáltatás esetén a kifizetés erejéig a követelés az ügyfélről a BEVA-ra száll át [Tpt. 220. §

azáltal, hogy az elvileg magasabb összegű követelés átvállalásával együtt az érintetteket kizárja a további igényeik érvényesítésének lehetőségéből. [112] 2.6. Az egyik indítványozói felvetés szerint hátrányos megkülönböztetés valósul meg a Tv. 16. § (4) bekezdésében foglalt hozam-levonás tekintetében azon befektetők terhére, akik a hozamot felvették, szemben azokkal, akik azt újabb kötvények vásárlására fordították. Valójában azonban – éppen a hozam levonása folytán – az így vásárolt kötvények ellenértéke sem számít bele a juttatás alapjába, ténylegesen tehát nincs szó megkülönböztetésről.

Eszerint tehát a támadott rendelkezés nem sérti a diszkrimináció tilalmát kimondó alaptörvényi rendelkezést. [113] A törvény normatív szabályozásából következően egy általánosított helyzetre vonatkozó szabályokat állapít meg.

A konkrét jogviszonyok szélső esetben eredményezhetnek a felekre nézve sérelmes helyzeteket, ezek esetleges figyelembevétele azonban a törvényi szabályozás általánossága folytán nem írható a jogalkotó terhére. Mindezek alapján a Tv. 1. §-a, 2. §-a, 15. § (4) bekezdése valamint a 16. § (3)–(6) bekezdései tekintetében – a szabályozás ésszerű indoka miatt – az Alaptörvény XV. cikk (1) bekezdésének sérelme nem állapítható meg. [114] 3. Egyik indítvány a diszkrimináció tilalmába ütközőnek tartja a Tv. 2. §-ba foglalt azon rendelkezést, amely szerint a Tv. hatálya csak azon ügyfelekre terjed ki, akik a befektetési szolgáltatóval szemben fennálló követeléssel a felszámolás jogerős elrendelésének napján és a kárrendezési kérelem benyújtásának napján egyaránt rendelkeznek, vagyis a követelés átruházása esetén kizárja a jogosulti körből – az általános jogutódlás kivételével – mind az eredeti ügyfeleket, mind pedig az átruházott követelések jogosultjait. A forgalmazó pénzügyi szolgáltatóval szembeni követelés átruházásának – az indítványozó által felvetett kérdéskörben – nincs jelentősége akkor, ha az átruházásra a felszámolás kezdő időpontját megelőzően került sor, mivel az új jogosult ebben az esetben már megfelel a támadott törvényhely által meghatározott feltételeknek. A rendelkezés csak a felszámolás kezdetét követő átruházások esetére vonatkozik. A Tv. által biztosított szolgáltatások méltányossági alapúak, ex gratia jellegűek. Ez azt is jelenti, hogy a Tv.-ben szabályozott jogosultságokat és terheket maga a Tv. konstituálja, és maga határozza meg a jogosulti kört, amely tekintetben nagyfokú szabadsággal rendelkezik. Ebbe a szabadságba beletartozik az is, hogy figyelmen kívül hagyhassa a magánjogi jogviszony útján átruházott követelések jogosultjait, akik egyébként – a feltételek megléte esetén – az átruházott követelést mind a felszámolási eljárásban, mind pedig egyéb eljárásokban, bírói úton érvényesíthetik. A rendelkezés tehát nem ütközik a diszkrimináció tilalmába, mivel a fentiek alapján az eltérő szabályozás észszerű indokokon nyugszik. [115] 4. Más indítványozói felvetés szerint a Tv. 3. § (3) bekezdés b) pontja diszkriminációt eredményező módon zárja ki az egyébként jogosultak köréből – többek között – a befektetési szolgáltatóval munkaviszonyban álló személyeket és azok hozzátartozóit. Érvelése szerint szinte kizárt, hogy a felsorolt érintetteknek bármilyen tudomásuk lehetett arról, hogy a befektetési szolgáltató súlyos jogsértéssel károsítja meg a befektetőket. A támadott rendelkezés

által meghatározott személyi kör eltérő törvényi kezelése semmiképp nem hozható összefüggésbe az esetleges visszaélések miatti felelősséggel, vagy az ezekről való tudomásszerzéssel. A Tv. alapvető célja a pénzügyi intézményrendszerrel szemben megingott bizalom helyreállítása, amelynek egyik eszköze az érintett intézmény dolgozóinak kizárása a Tv. által biztosított szoláltatások igénybevételének lehetőségéből. A szabálynak, az érintett személyi kör eltérő kezelésének tehát a tárgyilagos mérlegelés szerinti észszerű oka megállapítható, ezért az nem sérti a diszkrimináció tilalmát, így az indítvány az Alkotmánybíróság e tekintetben is elutasította. Egyébként az e körben érintettekre is vonatkozik az a lehetőség, hogy követeléseiket mind a felszámolási eljárásban, mind pedig egyéb eljárásokban, bírói úton érvényesíthetik. [116] 5. Ugyancsak a diszkrimináció tilalmába ütközőnek tartja egy indítvány a Tv. 10. § (4) bekezdése utolsó mondatát, amely szerint „Ezen kibocsátott értékpapír-sorozatból későbbi időpontban újabb értékpapírok nem bocsáthatók ki.”, valamint a Tv. 13. § (2) bekezdését, amely szerint „a [»kárrendezés« iránti] kérelem 2016. február 15-ig nyújtható be. A határidő jogvesztő.” Mindkét törvényhely esetén az alaptörvény-ellenességet arra az esetre alapítja, hogy a Tv. személyi hatályát megállapító rendelkezéseket az Alkotmánybíróság megsemmisíti, amikor is újabb személyi kör válna a „kárrendezésre” jogosulttá. Érvelése szerint ebben az esetben a jogalkotó hivatkozhatna arra, hogy a törvény által meghatározott első és egyetlen kötvénykibocsátás által biztosított pénzügyi forrás elfogyott, illetve arra, hogy a Tv.-ben meghatározott jogvesztő határidő már eltelt. A támadott jogszabályhelyeknek egy hipotetikus helyzetben történő érvényesülésére történő hivatkozás az alaptörvény-ellenesség vonatkozásában alkotmányjogi szempontból értelmezhető érvelésnek nem tekinthető, ezért az indítványt az Alkotmánybíróság visszautasította. [117] 6. Szintén a diszkrimináció tilalmába ütközőnek tartja egy indítvány a Tv. 13. § (3) bekezdésének szabályát, miszerint „a kérelem benyújtása során a jogosultnak a kérelemben meg kell jelölnie az értékpapírszámlán nyilvántartott kötvények adatait”. Nézete szerint maga az értékpapírszámla mint a károsulti jogosultságban érintettek homogén csoportjának meghatározója nem lehet elégséges, megfelelő indokoltságot szolgáltató megkülönböztető eszköz, mivel a befektetési szolgáltató részéről a károsultak homogén csoportjába tartozó ügyfeleket megtévesztő

magatartás lényegi eleme épp abban állt, hogy a látszólagos kölcsönszerződés miatt az értékpapírszámla vezetés nem minden esetben volt szükségszerű. Ez az indítványozói megállapítás szintén nem tekinthető megalapozott érvelésnek az alaptörvény-ellenességet illetően, ezért az indítványt az Alkotmánybíróság ebben a vonatkozásban is visszautasította.

VI. [118] Az Alkotmánybíróság a tulajdonhoz való jog sérelmével összefüggésben az alábbiakat állapította meg. [119] 1. Az Alkotmánybíróság mindenekelőtt emlékeztet a Abh.-ban tett megállapítására, amely szerint „[a] befektetési szolgáltatók fizetésképtelensége illetve felszámolása estére vonatkozó – teljes vagy részleges – kártalanításra egyetlen befektetőnek sincs alanyi joga. A pénzügyi intézményrendszer akár törvényes, akár jogszabálysértő működéséből adódó kockázatok mérséklése érdekében az állam sajátos intézményrendszert hozhat létre, és természetesen meghatározhatja ezek működésének szabályait, feltételeit is. Tekintettel arra, hogy a kártalanítására az érintetteknek nincs alanyi joguk, a kártalanítás intézményrendszerének létrehozása, és működésének szabályozása méltányossági alapú, ex gratia jellegű megoldás […]” (Indokolás [77]). Ugyanez a megállapítás érvényes a Quaestor Károsultak Kárrendezési Alapja helyett a Tv.-nyel bevezetett Alapra is. A két alap funkciója ugyanis – a két jogszabály hatályának részbeni eltérése ellenére – lényegében azonos: meghatározott vállalatcsoportok kötvénykibocsátásával érintett befektetők helyzetének a rendezése eseti jelleggel, illetve általánosságban a tőkepiac működésébe vetett bizalom helyreállításához való hozzájárulás. [120] Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint – lásd legutóbb összefoglaló jelleggel 3051/2016. (III. 22.) AB határozat, Indokolás [20]–[21] – az Alaptörvény XIII. cikke alapvetően „két szempontból garantálja a tulajdonhoz való jogot.

Egyrészt védi a megszerzett tulajdont az elvonás ellen, másrészt védi a szintén már megszerzett tulajdont annak korlátozása ellen {3115/2013. (VI. 4.) AB határozat, Indokolás [34]}. Ugyanakkor – amint azt korábbi gyakorlatára hivatkozva az Alkotmánybíróság legutóbb a 3209/2015. (XI. 10.) AB határozatban megállapította – „az alkotmányos tulajdonvédelem köre és módja nem szükségképpen követi a polgári jogi fogalmakat, és nem azonosítható az absztrakt polgári jogi tulajdon védelmével. […] Az alkotmányos tulajdonvédelem terjedelme mindig konkrét; függ a tulajdon alanyától, tárgyától és funkciójától, illetve a korlátozás módjától is. A másik oldalról nézve: ugyanezen szempontoktól függően az adott fajta közhatalmi beavatkozás alkotmányos lehetősége a tulajdonba más és más” (Indokolás [64]). A tulajdonjog alkotmányos védelme kiterjed emellett a közjogi várományokra {„a társadalombiztosítási jogosultságokra vonatkozó várományokra […], amelyek az érdekeltek ellenszolgáltatásán, azaz járulékfizetésén alapulnak”, 3209/2015. (XI. 10.) AB határozat, Indokolás [66]}. Továbbá „[a] tulajdonvédelem […] nem kizárólag a polgári jogi értelemben vett tulajdonra, hanem egyéb vagyoni értékű jogokra is kiterjedhet, az Alaptörvény XIII. cikke tehát a tulajdonvédelem körében az egyéb, tulajdonszerű vagyoni értékű jogok védelmét is biztosítja” {3199/2013. (X. 31.) AB határozat, Indokolás [13]}. [121] Kétségtelen, hogy az indítványozók vagyoni helyzetét adott esetben jelentős mértékben befolyásolja a felszámolás alatt álló befektetési szolgáltatóval szembeni követeléseik megtérülése. Ugyanakkor sem a követelés megtérüléséhez, sem annak állam általi megtérítéséhez nincs senkinek Alaptörvényből levezetett joga. {Utal e körben az Alkotmánybíróság a 118/B/2009. AB határozatára, amely szerint az „Alkotmánybíróság – eddigi gyakorlata során – az olyan jogviszonyoknál, amelyek inkább voltak kötelmi jellegűek (in personam), mint dologi jellegűek (in rem), nem állapította meg a tulajdoni védelem fennálltát”, és ennek alapján azt állapította meg, hogy például a pénzkövetelésben marasztaló jogerős bírósági ítéletet nem lehet érdemi összefüggésbe hozni a tulajdonhoz való joggal (ABH 2010, 1959, 1963.). A 3209/2015. (XI. 10.) AB határozat pedig azt állapította meg, hogy a határozott időből hátralévő időre várható munkabér – mint a munkaviszony megszűnése/megszüntetése esetében az elmaradt munkabér kompenzációja – nem hozható kapcsolatba az Alaptörvényben szabályozott tulajdonhoz való joggal, Indokolás [62]–[74]}.

[122] A jogalkotó nem egy erre vonatkozóan fennálló kötelezettsége alapján vezette be a Tv.-ben szabályozott megoldást: az ún. „kárrendezésben” való részvétel nem jogi igények kielégítését jelenti (az érintetteknek nincs alkotmányos vagy alanyi joguk a Tv.-ben szabályozott „kárrendezésre” vagy valamely befektetési szolgáltató felszámolására tekintettel bármilyen utólagosan megállapított anyagi juttatásra), jelen esetben kivételes jellegű, méltányosságból történő állami beavatkozásról van szó. Valójában egyébként nem is juttatásról („kárrendezésről”) rendelkezett a jogalkotó, a Tv. tulajdonképpen a felszámolási eljárásból eredő kockázat ügyfelektől történő átvállalását jelenti. [123] Nem megalapozott az indítványozók egy részének azon érvelése, amely szerint az Alap profitorientált, e tény pedig minden más körülmény ellenére kizárja az ex gratia jelleg megállapítását. A Tv. szabályaiból az indítványozók által állított következtetés nem vonható le: a felszámolásban immanensen benne rejlő kockázat meghatározott feltételekkel történő és meghatározott szabályok szerinti átvállalása nem jelent mást, minthogy az Alapon keresztül az állam lényegében kockázatos követeléseket vásárol: a Tv. alapján kiszámított összeget azonnal kifizeti az érintetteknek, semmilyen garancia nincs azonban arra, hogy ez megtérül-e, s ha igen, mikor és milyen hányadban. Tehát ahogy az ügyfelek esetében, úgy az Alap esetében sincs megtérülési bizonyosság, a megtérülés az érintett befektetési szolgáltatók felszámolási eljárásának az eredményétől függ. [124] Az Alkotmánybíróság emlékeztet rá, hogy a méltányossági alapon bevezetett megoldások esetében, éppen azok természetéből fakadóan – tehát azért, mert nem jogi igények kielégítéséről van szó – Alaptörvényben biztosított jogok sérelmére történő hivatkozásnak csak korlátozottan lehet helye: a jogalkotó mérlegelési jogát alapvetően a diszkrimináció alkotmányos tilalma korlátozza (összefoglalóan: Abh., Indokolás [77]). [125] A kifejtettek alapján az Alkotmánybíróság – hangsúlyozva ismét, hogy a Tv. által bevezetett megoldás kivételes, méltányossági jellegű, és a szabályozás bevezetésének a kötelezettsége nem vezethető le a tulajdonhoz való jogból – elutasította Tv. hatálya alá nem tartozó indítványozók által benyújtott, a Tv. 1. §-át (a Tv. hatályát) támadó alkotmányjogi panaszokat. [126] 2. Az Alkotmánybíróság ezt követően a „kárrendezésben” részesülő indítványozók által a tulajdonhoz való joguk sérelmére alapítottan benyújtott kérelmeket vizsgálta meg.

[127] A panaszosok e körben kifogásolták – a tulajdonjoguk elvonásának tekintik – a követelések egészének az Alapra történő átszállását [Tv. 15. § (4) bekezdés] és ezzel összefüggésben az Alap esetlegesen megmaradó vagyonára vonatkozó előírást [Tv. 12. § (4) bekezdés]; az igény átruházásának kizártságát [Tv. 15. § (5) bekezdés]; az Alap által fizetendő összeg kiszámítására vonatkozó szabályokat [16. § (4)–(6) bekezdés] és ezzel összefüggésben a Tv. értelmező rendelkezéseit (Tv. 4. §), valamint az Alapnak a felszámolási eljárásba történő bekapcsolódására vonatkozó előírásokat [Tv. 17. § (2) bekezdés], végezetül pedig a Quaestor-törvény szerinti kárrendezési jogosultság megszüntetését [Tv. 21. § (1) bekezdés]. [128] 2.1. Az Alaptörvény – mint fentebb említésre került – a megszerzett tulajdont védi az elvonás és a korlátozás ellen, a „tulajdon alkotmányos védelme tehát tulajdonképpen bizonyos vagyoni jogi pozíciók (státuszok) alapjogi védelme” {3051/2016. (III. 22.) AB határozat, Indokolás [23]}. Tulajdonelvonásnak a tulajdonváltozás tekinthető, vagyis az, ha a tulajdon a tulajdonos akaratától függetlenül, közhatalmi aktus folytán más személy tulajdonába kerül {vö. 3199/2013. (X. 31.) AB határozat, Indokolás [20]; 3214/2013. (XII. 2.) AB határozat, Indokolás [30]}. [129] A Tv. az 1. §-ában meghatározott, felszámolás alá került befektetési szolgáltatók ügyfeleit érinti. A felszámolási eljárás sikere – az összes tartozás kiegyenlítése – egyetlen esetben sem garantált. A Tv. sem változtat ezen, viszont a hatálya alá tartozó szolgáltatók ügyfeleinek (azoknak, akik a felszámolási elrendelésekor és a Tv. szerinti „kárrendezési kérelem” benyújtásakor is még fennálló követeléssel rendelkeznek a befektetési szolgáltatóval szemben, Tv. 2. §) méltányosságból, helyzetük megkönnyítése érdekében lehetővé teszi a felszámolási eljárás kockázatának a kikerülését. Ez egy, az érintettek döntésétől függő lehetőség: a jogalkotó az általa „kárrendezésnek” nevezett folyamatban való részvételt nem teszi kötelezővé: a „kárrendezés” kifejezetten az érintett erre irányuló kérelmére történik [Tv. 13. § (1) bekezdés], és amennyiben a kérelmező – adott esetben annak az összegnek az ismeretében, amelyet az Alap a Tv. alapján számára kifizetne – mégis úgy dönt, hogy követelését egyénileg érvényesíti, a Tv. által szabályozott folyamatból kiléphet [Tv. 13. § (5) bekezdés]. Ebben az esetben az általános szabályok szerint érvényesítheti követelését a befektetési szolgáltatóval szemben.

[130] A Tv. tehát nem értelmezhető úgy, hogy bármely szempontból tulajdonjognak – a Tv. hatálybalépése időpontjában az indítványozók tulajdonában álló vagyonnak – az elvonásáról rendelkezne a tulajdonos akaratától függetlenül, a törvény rendelkezése alapján. Ebből következően pedig a követelések egészének