Obsah (7)

Art. 129Art. 33Art. 134Art. 26Art. 165Art. 170Art. 164

8/2010. (I. 28.) AB határozata. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Alkotmánybíróság jogszabály alkot mány elle nességének utólagos vizsgálatára irányuló indítványok tárgyában meghozta a következő határozatot: 1.

Alkotmánybíróság megállapítja, hogy

egyes nagy értékű vagyontárgyakat terhelő adóról szóló 2009. évi LXXVIII. törvény 1. §

egyes nagy értékű vagyontárgyakat terhelő adóról szóló 2009. évi LXXVIII. törvény 1. §

alábbi szövegezéssel marad hatályban: „1. §

e törvény szerinti vízi jármű, légi jármű, nagy teljesítményű személygépkocsi.” 2.

Alkotmánybíróság megállapítja, hogy

adózás rendjéről szóló

1. évi XCII. törvény
2. §

egyes nagy értékű vagyontárgyakat terhelő adóról szóló 2009. évi LXXVIII. törvény kihirdetésére visszamenőleges hatállyal megsemmisíti.

adózás rendjéről szóló

1. évi XCII. törvény
2. §

alábbi szövegezéssel marad hatályban: „

egyszerűsített bevallás lehetőségével –

egyes nagy értékű vagyontárgyakat terhelő adót a személyi jövedelemadóról szóló bevallásában, a nem magánszemély adózó a társasági adóról szóló bevallásában,

egyszerűsített vállalkozói adó alanya

egyszerűsített vállalkozói adó bevallásában –

egyes nagy értékű vagyontárgyakat terhelő adóról szóló törvény szerinti vízi jármű, légi jármű, illetve nagy teljesítményű személygépkocsi

onosító adatainak a feltüntetésével –

adóévre vonatkozóan állapítja meg és vallja be. Ha

egyes nagy értékű vagyontárgyakat terhelő adó alanya személyi jövedelemadóról, társasági adóról, illetve egyszerűsített vállalkozói adóról szóló bevallás benyújtására nem kötelezett – ideértve

e törvény 31. §

egyszerűsített bevallás lehetőségével,

egyes nagy értékű vagyontárgyakat terhelő adóbevallás-benyújtási kötelezettségét a külön

erre a célra rendszeresített nyomtatványon

adóév május 20-áig teljesíti.” „

egyes nagy értékű vagyontárgyakat terhelő adóról bevallást benyújtani

adóalany, akit teljes személyes mentesség illet meg, továbbá nem kell bevallást adni arról a vízi járműről, légi járműről, nagyteljesítményű személygépkocsiról, amely után adófizetési kötelezettség nem áll fenn.” 3.

Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a lakóingatlanok adójának bevallásához felhasználható becsült forgalmi érték közléséről szóló 242/2009. (X. 29.) Korm. rendelet alkot mány elle nes, ezért

t kihirdetésére visszamenőleges hatállyal megsemmisíti. 4.

Alkotmánybíróság

egyes nagy értékű vagyontárgyakat terhelő adóról szóló

1. évi LXXVIII. törvény
2. §-a,
3. §-a, 20–
4. §-a,
5. §-a,
6. §-a,
7. §-a, 32–
8. §-a és
9. §-a alkot mány elle nességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványokat elutasítja.

Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi. Indokolás I.

Alkotmánybírósághoz számos indítványt terjesztettek elő

egyes nagy értékű vagyontárgyakat terhelő adóról szóló 2009. évi LXXVIII. törvény (a továb biak ban: Nért.) rendelkezései alkot mány elle nességének megállapítására és megsemmisítésére. 1.

indítványozók túlnyomó többsége a Nért. lakóingatlanok adójával kapcsolatos rendelkezéseit kifogásolta. A lakóingatlanok adójával kapcsolatos indítványok lényege a következőképpen foglalható össze: 1.1. Több indítványozó kifogásolta a Nért.

on rendelkezéseit, amelyek a lakóingatlanok adójának alapját, illetve

adófizetésre kötelezett adóalanyi kört határozzák meg, valamint szankció alkalmazását teszik lehetővé.

indítványozók kifejtették, hogy a Nért. 15–

1. §-a, illetve
2. és
3. számú melléklete alapján kiszámítható a lakóingatlanoknak a törvényhozó által vélelmezett értéke (számított érték), de ugyanakkor a Nért.
4. §-a értelmében

adó alapja nem

előbbi számított érték, hanem a lakóingatlannak

adóév első napján fennálló forgalmi értéke. Utaltak továbbá arra, hogy a Nért.

1. §
2. pontja definiálja a forgalmi érték fogalmát. A Nért.
3. §-a alapján

adóalany e törvényi definíció figye lembe véte lével köteles a konkrét ingatlant illetően

adó alapjául szolgáló forgalmi értéket megállapítani, illetve bevallani, s adóbevallása alapján

adót megfizetni.

indítványozók a fentiekkel kapcsolatban

t sérelmezték, hogy a Nért. alapján nem egyértelmű, miként lehet pontosan megállapítani

adó alapját, vagyis a lakóingatlanok forgalmi értékét.

adóalap bizonytalansága következtében

adóhatóság

adókötelezettség teljesítésének ellenőrzése során korlátlan mérlegelési joggal rendelkezik, mely sérti a jogbiztonság elvét. Ezen túlmenően

adóztatott vagyon és

adóztatás közvetlen kapcsolatának követelményére figyelemmel a vagyonadó pontosan meg nem határozható összegű alapja ellentétes

arányos közteherviselés elvével.

indítványozók

ismertetett rendelkezésekkel összefüggésben a jogbiztonság elvébe ütközőnek tartották továbbá, hogy

adóalany a Nért. 39–40. §-a alapján szankcionálható, ha nem tudja pontosan, vagyis

adóhatóság által utólagosan megállapított forgalmi értékkel

onosan meghatározni a lakóingatlan forgalmi értékét. Sérti szerintük a jogbiztonság elvét, hogy a törvényhozó bizonytalan feltételekhez köti

adófizetési kötelezettséget, mely kötelezettség elmulasztása esetén szankciót helyez kilátásba. A jogbiztonság sérelmét jelenti továbbá, hogy nincs rögzítve, miként bizonyíthatja

adóalany

általa megállapított forgalmi érték helyességét. Mindezek alapján

indítványozók a Nért. hivatkozott rendelkezéseivel összefüggésben

Alkotmány 2. §

egyik indítványozó ezen túlmenően

Alkotmány 57. §

az a bírósághoz fordulás jogával is ellentétesnek tartotta

t, hogy a Nért. alapján nem egyértelmű, miként lehet a forgalmi érték helyes megállapítását bizonyítani. 1.2.

indítványozók a Nért.

1. §-ával és
2. §
3. pontjával összefüggésben

adó alapjául szolgáló forgalmi érték fogalmát érintően kifogásolták a „vagyontárgyat terhelő adósságok” fordulatot.

indítványozók

t sérelmezték, hogy a vagyontárgyat terhelő adósságokat nem lehet figye lembe venni

adó alapjául szolgáló forgalmi érték megállapításánál. Így a törvényhozó „nem

adózó tényleges vagyonát”, „hanem a vagyontárgyat terhelő tartozást is adóztatja”, melynek következtében

adóteher nem áll közvetlen összefüggésben

adózó tényleges vagyoni helyzetével. Ezért

indítványozók a Nért. hivatkozott rendelkezéseivel összefüggésben

Alkotmány 70/I. §-a sérelmének megállapítását indítványozták. Kifogásolták továbbá, hogy nem egyértelmű, mit kell egyáltalán a „vagyontárgyat terhelő adósságok” alatt érteni. Mivel

adósság fogalmát a Nért. nem definiálja, annak értelmezéséhez

egyik indítványozó

államháztartásról szóló

1. évi XXXVIII. törvény
2. §

következik, hogy

adóév első napján fennálló kezelői jog, vagyonkezelői jog, haszonélvezeti jog, valamint használat joga értékcsökkentő tényezőként nem minősül adósságnak, ezért

t a lakóingatlan forgalmi értéke kapcsán figye lembe kell venni, vagyis a forgalmi értékből le kell vonni. Ez viszont ellentmond annak, hogy a Nért. 5. §-a alapján adóalany a vagyoni értékű jog jogosultja. Ehhez hasonlóan

indítványozók szerint

sem világos, hogy a Nért. alapján adóköteles-e

elidegenítési és terhelési tilalommal terhelt lakóingatlan, illetve

elidegenítési és terhelési tilalmat figye lembe kell-e venni a forgalmi érték meghatározásánál. Ha

elidegenítési és terhelési tilalom értékcsökkentő tényezőként nem vehető figye lembe, akkor

indítványozók szerint a Nért. olyan személyeket is adófizetésre kötelez, akik megélhetésük biztosítása érdekében eltartási, életjáradéki szerződést kötöttek, s éppen nehéz anyagi helyzetük miatt vállalták

e szerződés részét képező elidegenítési és terhelési tilalmat. Ezért

ilyen nehéz anyagi helyzetben lévők megadóztatását

Alkotmány 70/E. §-a szerinti szociális biztonsághoz való joggal ellentétesnek tartották. 1.3. Más indítványozók

adó alapjául szolgáló forgalmi értékkel összefüggésben a Nért. 5. §-át sérelmezték, mely nemcsak a tulajdonosokat, hanem a vagyoni értékű jogok gyakorlására jogosultakat is

adóalanyok körébe sorolja. Ennek kapcsán

t állították, hogy bár a vagyoni értékű jogok jogosultjai is adóalanyok, de mivel a vagyoni értékű jog

adó alapjául szolgáló forgalmi értékben nem szerepel, ezért adófizetésre e jogosultak tulajdonképpen nem lennének kötelezhetők, illetve ilyen kötelezettségük a normavilágosság követelményét,

Alkotmány 2. §

arányos közteherviselés követelményének sérelmére is hivatkoztak.

zal érveltek, hogy a vagyoni értékű jog értéke alacsonyabb a tulajdon értékénél, ezért

eltérő vagyonnagyságot arányosan eltérő mértékben terhelő adókötelezettség felelne meg

Alkotmány 70/I. §-ának, illetve a 70/A. §-ban rögzített vagyoni helyzet szerinti különbségtétel tilalmának. A Nért. alapján viszont

eltérő vagyonnagysághoz

onos mértékű adóelvonás tartozik.

indítványozók szerint továbbá

is ellentétes a jogállamiság elvével, hogy a Nért. 5. §

adótartozást megfizetni, ha a vagyoni értékű jog jogosultjával szemben –

utóbbit terhelő adókötelezettség teljesítésére irányuló – végrehajtás eredménytelenül zárult. Ezzel összefüggésben

indítványozók

Alkotmánybíróság 60/2009. (V. 28.) AB határozata alapján úgy vélték, hogy a köztartozás behajtásának,

az a vagyoni értékű jog jogosultjával szemben lefolytatott végrehajtási eljárás eredménytelenségének kockázata

államot terheli. Jogállami keretek között nincs arra lehetőség, hogy – megfelelő ellentételezés nélkül – ezt a kockázatot a tulajdonos

állam helyett viselje.

indítványozók

ért is kifogásolták a Nért. 5. §-át, mert e rendelkezés szerint a lakóingatlan több tulajdonosa, illetve több vagyoni értékű jogosult között megoszlik

adóalanyiság.

adóalanyiság ugyanakkor nem osztható fogalom (csak

adófizetetési kötelezettség osztható meg). Így a Nért. 5. §-a a tulajdonosok számától függő többszörös adóztatás veszélyét rejti magában, mely sérti a normavilágosság követelményét.

indítványozók a lakóingatlant terhelő több vagyoni értékű jog esetén értelmezhetetlennek tartották a Nért. 5. §

t a kitételét, hogy a jogosultak „jogosultságaik arányában minősülnek adóalanynak”.

indítványozók szerint nem világos a „különböző jogok közötti kapcsolat megítélése, főleg »arányosításának« módszere”. A jogosultságok arányától függő adóalanyiság különösen

ért okoz bizonytalanságot, mert a Nért. a vagyoni értékű jogok értékének meghatározására nem ad iránymutatást. Így a bizonytalan értékű jogosultságok nem ismert módon történő arányosításával kellene

adóalanyiságot meghatározni, mely nyilván valóan ellentétes

Alkotmány 2. §

indítványozók

t is kifogásolták továbbá, hogy a lakóingatlanok adóztatása nincs tekintettel

adóalanyok jövedelmi helyzetére. Sérelmezték továbbá, hogy a Nért. szerint

ingatlanok közül csupán a – rendszerint a természetes személyek tulajdonában álló – lakóingatlanok adókötelesek, más ingatlanok (pl. irodaházak, banképületek, gyárépületek stb.) viszont nem. Ezért

indítványozók a Nért. 1. §

Alkotmány 9. §

arányos közteherviselésnek

Alkotmány 70/I. §-a szerinti elvével. A természetes személyek lakóingatlanát érintő tulajdonkorlátozás révén pedig sérül továbbá „

alapvető emberi jogok körébe” tartozó „lakhatáshoz való jog”, melynek biztosítása

államnak

Alkotmány 8. §

indítványozók szerint a Nért. „indokolatlanul, és ezáltal alkot mány elle nesen tesz különbséget –

egyébként

onos paraméterekkel rendelkező – társasházi lakóingatlanok, valamint a jogilag közös tulajdonnak minősülő, de adott esetben műszakilag megosztott, két vagy több önálló lakást tartalmazó lakóingatlanok között. Ez utóbbi adóalapja – társasházzá történő átalakulás hiányában – a lakóingatlan (

az a két vagy több lakás) teljes forgalmi értéke alapján kerül meghatározásra, mely hátrányosabb adófizetési kötelezettséget teremt.” Ezzel összefüggésben

indítványozók

Alkotmány 70/A. §-ának sérelmét kérték megállapítani.

indítványozók továbbá a lakóingatlanok adójának a Nért. 11. §-ában meghatározott mértékét aránytalannak, illetve túlzottnak tartották, mely álláspontjuk szerint ellentétes

Alkotmány 70/I. §-ával.

adó mértéke

adóalanyok és ezáltal a családok ellehetetlenülését idézi elő, ezáltal sérti

Alkotmány 15. §-át.

indítványozók sérelmezték, hogy a lakóingatlanokat nemcsak a Nért. szerinti adó, hanem személyi jövedelemadó fizetési kötelezettség is terheli, ha a lakóingatlan átruházására a megszerzés évét követő öt éven belül kerül sor. Álláspontjuk szerint a lakóingatlanok adója és a lakóingatlanok átruházásával összefüggő személyi jövedelemadó fizetési kötelezettség kétszeres adóterhelést eredményez, amely ellentétes

Alkotmány 70/I. §-ával. 1.5.

indítványozók közül többen támadták a Nért. adófelfüggesztésről szóló, illetve adómentességet biztosító rendelkezéseit.

Alkotmány 2. §

adófelfüggesztést, illetve

adómentességet a 62. életév betöltéséhez kötik, vagyis egy életkor eléréséhez kapcsolják

adófelfüggesztésre, illetve adómentességre való jogosultságot. Ezáltal

életkor szerint tesznek különbséget

adóalanyok között, s a 62. életévüket be nem töltött személyeket

adózás szempontjából indokolatlanul diszkriminálják. Sérelmezték továbbá a Nért. 8. §-át, mert

álláskeresők esetében a két éves adófelfüggesztés alkalmazásának egyik feltétele, hogy a munkavégzésre irányuló jogviszony „a munkáltató érdekkörében felmerült ok” miatt szűnjön meg. A törvényhozó

onban nem határozta meg

t, hogy mit ért e feltétel alatt, s miként lehet annak meg valósulását igazolni. A feltétel kikötése ezért

indítványozók szerint

Alkotmány 2. §

indítványozók a Nért. 7–8. §-ával kapcsolatban kifogásolták továbbá, hogy

adóhatóság adófelfüggesztés esetén köteles

érintett ingatlanra jelzálogjogot bejegyeztetni. Számos ingatlant ugyanakkor már elidegenítési és terhelési tilalom, illetve jelzálogjog terhel, s a jogosult nem ritkán maga

állam, vagy a terhek közvetve éppen

állam által előírt kötelezettségen alapulnak (pl. lakáscélú állami támogatások esetén). Nem egyértelmű, hogy ez akadályát képezi-e

adófelfüggesztésnek, illetve

adófelfüggesztés feltételéül szolgáló jelzálogjog-bejegyzésnek. E bizonytalanság

indítványozók szerint

Alkotmány 2. §

indítványozók

Alkotmány 70/A. §-át sértőnek vélték

t, hogy a Nért. 7. §

indítványozók szerint a Nért.

adóhatóságot egyéb jelzálogjog jogosultjával szemben indokolatlanul előnyben részesíti. 1.7.

indítványozók a Nért. 7–

1. §-ával, illetve
2. §

adófelfüggesztés, illetve

adómentesség feltételeként

életvitelszerű bentlakás megkövetelése szükségtelenül korlátozza

Alkotmány 58. §-ában rögzített szabad mozgás és tartózkodási hely szabad megválasztásának jogát.

életvitelszerű bentlakás követelménye továbbá

onos vagyoni helyzetben lévők eltérő adófizetési kötelezettségét, s így

Alkotmány 70/I. § szerinti arányos közteherviselés elvének sérelmét eredményezi. 1.8.

indítványozók a Nért. 12. §

adóalany három vagy több gyermek eltartása esetén a harmadik és minden további gyermek után 15% adókedvezményre jogosult.

indítványozók szerint e szabály a nagycsaládosok hátrányos megkülönböztetését valósítja meg, s ezért sérti

Alkotmány 70/A. §-át, továbbá ellentétes

Alkotmány 15. §-ával, mely

államnak a család védelmére vonatkozó kötelezettségét rögzíti. A nagycsaládosok ugyanis szükségszerűen nagyobb, s ezáltal rendszerint értékesebb ingatlannal rendelkeznek, melyhez viszonyítva a Nért. alapján csupán egy jelképes adókedvezményre jogosultak. Velük szemben a kisebb létszámú háztartások kisebb méretű és rendszerint alacsonyabb értékű ingatlana a Nért. 14. §-a alapján adómentességet élvez. A Nért. 12. §

adó. 1.

1. Többen támadták a Nért.
2. §

adóalany a lakóhelyéül szolgáló lakása után őt terhelő adó alól, ha a lakás forgalmi értéke a naptári év első napján a 30 millió forintot nem éri el, illetve további egy,

adóalany döntése szerinti lakóingatlana után őt terhelő adó alól, ha e lakóingatlan forgalmi értéke a naptári év első napján a 15 millió forintot nem éri el.

indítványozók ezzel kapcsolatban

t kifogásolták, hogy a több, kisebb értékű lakóingatlannal rendelkező adóalany harmadik ingatlanát már adófizetési kötelezettség terheli, ezzel szemben akinek egy nagyobb értékű (29 millió forintos) lakóingatlana van, mentességben részesül. Így a Nért. 14. §

arányos közteherviselés elvét. A Nért. 14. §-a kapcsán

indítványozók

t is kifogásolták, hogy míg

adófizetési kötelezettség megoszlik a tulajdonosok között, addig

adómentesség nem

egyes tulajdonosok tulajdoni hányadának értékéhez igazodik. A Nért. 14. §-a szerinti adómentesség ugyanis kizárólag

egész ingatlan értékéhez kötődik, függetlenül a tulajdonosok számától. Ezt

Alkotmány 2. §

Alkotmány 70/A. §-ában foglalt hátrányos megkülönböztetés tilalmával ellentétesnek tartották. 1.10.

indítványozók a Nért. 15. §-ával kapcsolatban

t sérelmezték, hogy a bevallás-benyújtási kötelezettség többféleképpen értelmezhető, illetve félreérthető. Nem egyértelmű ugyanis, hogy

adót a Nért. szerinti számított (vélelmezett) érték vagy a forgalmi érték alapul vételével kell-e bevallani. Ezért

indítványozók szerint a Nért. 15. §-a nem felel meg a normavilágosság követelményének. Kifogásolták továbbá

adóbevallással összefüggésben a Nért. 2. számú mellékletében foglalt korrekciós tényezőket is. Nem egyértelmű ugyanis, hogy a korrekciós tényezőkkel kiszámított összegek hozzáadandóak-e

1. számú melléklet szerint kiszámított alapértékhez, vagy a korrekciós tényezőkkel felszorzott alapértéket kell-e

újabb korrekciós tényezővel megszorozni. Így

indítványozók szerint

adóbevallás bizonytalan feltételeken alapul, mely sérti

Alkotmány 2. §

adózás rendjéről szóló

1. évi XCII. törvény (a továb biak ban: Art.)
2. §

Art. 129. §

t sérelmezték ugyanis, hogy a Nért.

1. §-ának második fordulata, illetve a Nért.
2. §-ának

Art. 33. §

indítványozó szerint ebben

esetben – a bevallás-benyújtási kötelezettségen keresztül –

adatgyűjtésre nem

adófizetési kötelezettséggel összefüggésben, hanem kizárólag

ért kerül sor, mert a lakóingatlannak a Nért. által előírt számított, vélelmezett értéke a Nért. 14. §

Alkotmány

1. §-ában foglalt, magántitokhoz és a személyes adatok védelméhez való jogot, indokolatlan, céltalan adatgyűjtést tesz lehetővé. Ráadásul a Nért.
2. §-ának

Art. 129. §

t, aki a számított érték szerinti adóbevallási kötelezettségének nem tesz eleget. E rendelkezés így

Alkotmány 8. §

indítványozók a lakóingatlanok adójával összefüggésben a Nért. értelmező rendelkezéseit is kifogásolták, s

okat ellentmondásos voltuk miatt a jogbiztonság követelményével ellentétesnek tartották. Kifejtették, hogy bár a Nért.

1. §
2. pontja meghatározza a lakóingatlan fogalmát (lakásnak, üdülőnek minősülő épület/épületrész és

ahhoz tartozó telek/telekhányad), a törvény más rendelkezései ellentmondanak e fogalom-meghatározásnak. A lakás fogalmát ugyanis a Nért. 2. § 4. pontja

„ingatlan” szó segítségével definiálja. Ezért

indítványozók szerint a lakóingatlan fogalmának meghatározása során a törvényhozó kétszeresen vette figye lembe a telket, illetve a földet, hiszen

már a Nért.

1. §
2. pontjában szereplő lakás fogalmának is része. Ellentmondásos továbbá, hogy a Nért.
3. §
4. és
5. pontja szerinti lakás, illetve üdülő fogalmába beletartozik

épületrész is, s e fogalom lényege, hogy

ingatlan szerepel

ingatlan-nyilvántartásban, vagy legalábbis ilyenként feltüntetésre vár. Ezzel szemben a Nért. 2. § 3. pontja szerint

épületrész fogalmának lényege, hogy

ingatlan-nyilvántartásban önálló ingatlanként nem szerepel. További ellentmondáshoz vezet, hogy a Nért.

1. §
2. pontja a lakás fogalmának meghatározásakor hivatkozik a lakások és helyiségek bérletére, valamint

elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló

1. évi LXXVIII. törvénynek (a továb biak ban: Lakástv.) a lakás fogalmát értelmező rendelkezéseire (91/A. § 1–
2. pont). A Lakástv. 91/A. § 1–
3. pontjában – egyebek mellett – szerepel a szükséglakás fogalma is, s

t a Lakástv. a lakás fogalmától megkülönbözteti. Míg ugyanis a Lakástv. 91/A. §

1. pontja szerint a lakás mindig helyiségcsoport, addig a Lakástv. 91/A. §
2. pontja szerinti szükséglakás nem feltétlenül minősül lakásnak, hiszen a szükséglakás lehet akár egyetlen helyiség is. Több törvény is definiálja továbbá

épület,

építmény, illetve a lakás fogalmát [pl. A helyi adókról szóló

1. évi C. törvény (a továb biak ban: Hatv.)
2. §
3. pontja,

épített környezet kialakításáról és védelméről szóló

1. évi LXXVIII. törvény
2. §
3. és
4. pontja, vagy a társasági adóról és osztalékadóról szóló
5. évi LXXXI. törvény
6. §
7. pont b) alpontja]. Ennek ellenére a Nért. új fogalmat vezetett be úgy, hogy mellőz bizonyos fogalmi elemeket (pl. használhatóság, ellátást biztosító vezetékek, berendezések stb.). 1.12.

indítványozók a Nért. 1. §

Art.-t a Nért. háttérjogszabályaként rendeli alkalmazni. Így a Nért. 38. §-a által

Art.-be beiktatott rendelkezés értelmében a forgalmi érték megállapítása a személyi jövedelemadó-bevallás alá tartozik. Ezt ellenőrizendő

adóhatóság jogosult arra, hogy

adózó lakásába belépjen, s ilyen módon a magánlakás sérthetetlenségéhez való alapjogot „kényszerítő ok nélkül korlátozza”. Ez

indítványozó szerint

Alkotmány 59. §

indítványozók a Nért. 1. §

t is sérelmezték, hogy

Art. 134

. §-a „

adófizetés alóli mentesülés, illetve kedvezmény feltételeit nem tartalmazza világosan, egyértelműen, ami önkényes megkülönböztetést eredményez, ezáltal kizárva

arra jogosultak alanyi jogát a kedvezmények igénybevételére, ami sérti a diszkrimináció tilalmát”. 1.13.

egyik indítványozó a Nért. egészének megsemmisítését kezdeményezte, bár valójában kizárólag a lakóingatlanok adóját kifogásolta.

t sérelmezte, hogy a Nért. szerint

egész lakóingatlan adóköteles. Állítása szerint a Nért. nincs figyelemmel arra, hogy

adó alapjául szolgáló lakóingatlan egy részét

adóalanyok adott esetben vállalkozói tevékenység folytatására használják.

ilyen ingatlanok egészének lakóingatlanként történő adóztatása hátrányos helyzetbe hozza a vállalkozói tevékenységet folytató adóalanyokat. 2.

indítványozók a vízi és légi járművek, valamint a nagy teljesítményű személygépkocsik adójával kapcsolatban is alkot mány elle nesnek tartották a Nért. rendelkezéseit. 2.1. A Nért. 17. §-a és 23. §-a alapján adókötelesek

ok a vízi és légi járművek, amelyek megfelelnek a hatósági nyilvántartásba bejegyzés műszaki feltételeinek, de bejegyzésükre külföldön került sor.

indítványozók szerint a magyar adóhatóságok nem tudják ellenőrizni, hogy egy külföldön bejegyzett jármű magyar belföldi illetőségű magánszemély, illetve belföldön bejegyzett szervezet tulajdonában van-e. Ezzel a Nért. egy ellenőrizhetetlen és betarthatatlan adókötelezettséget hoz létre, amely sérti a jogbiztonságot, valamint ellentétes a hátrányos megkülönböztetés tilalmával, mivel a jogalkotó a jogkövetők adóztatásával párhuzamosan nem teremti meg a jogsértők adóztatásának elvi és gyakorlati lehetőségét. 2.2.

indítványozók a Nért.-nek a vízi és légi járművek, valamint a nagy teljesítményű személygépkocsik adóalapját meghatározó 20–

1. §-át, valamint
2. §-át,
3. §-át és 32–
4. §-át is sérelmezték. E rendelkezések szerint nem a járművek forgalmi értékéhez igazodik

adó, hanem más, a járművek értékétől független tényezőhöz (pl.: vitorlaméret, felszálló tömeg, teljesítmény). Ennek következtében előfordulhat, hogy egy kisebb értékű jármű után ugyanolyan mértékű, vagy akár még nagyobb adófizetési kötelezettség terheli

adóalanyt, mint egy nagyobb értékű jármű után. Erre figyelemmel a támadott rendelkezéseket

Alkotmány 70/A. §-a szerinti hátrányos megkülönböztetés tilalmába és

Alkotmány 70/I. §-ában rögzített arányos közteherviselés elvébe ütközőnek tartották. 2.3.

indítványozók a Nért.

1. §-át és
2. §-át is támadták, mert e rendelkezések alapján

„old timer” autók adómentességben,

elektromos, illetve a hybrid meghajtású személygépkocsik 50%-os adókedvezményben részesülnek, valamint adókedvezmény illeti meg

adóalanyt a személygépkocsija után, ha szülőként, nevelőszülőként, örökbefogadó szülőként háztartásában három vagy annál több gyermeket nevel.

adókedvezményt megállapító szabály így éppen a nagyobb értékű személygépkocsival rendelkező, tehát vagyonosabb adóalanyoknak kedvez, lévén

„old timer”,

elektromos, illetve a hybrid meghajtású személygépkocsik jellemzően jóval drágábbak. Másrészről mivel

adókedvezmény csak három gyermek után jár, két gyermek, vagy például egy mozgáskorlátozott gyermek szállításához semmilyen kedvezményt nem biztosít a törvényhozó. Mindennek kapcsán

indítványozók szerint

adókedvezmény biztosításánál a törvényhozó figyelmen kívül hagyta

adóalanyok tényleges vagyoni helyzetét, s ezért sérül a hátrányos megkülönböztetés tilalma és

arányos közteherviselés elve.

1. Többen kifogásolták, hogy a Nért.
2. §-a alapján teljes személyes mentességben részesül a Magyar Állam, a helyi önkormányzatok és

ok társulásai, a települési, területi és országos kisebbségi önkormányzatok, a költségvetési szervek,

egyházak,

Észak-atlanti Szerződés Szervezete. E rendelkezés

indítványozók szerint ellentétes

arányos közteherviselés elvével, mert a törvényhozó a kedvezményezett személyi kört indokolatlanul részesíti előnyben, s vonja ki

adófizetési kötelezettség alól. A Nért. 3. §-a továbbá

Alkotmány 70/A. §-át sértő indokolatlan megkülönböztetést tesz a köztulajdon és a magántulajdon között, ezáltal ellentétes a köztulajdon és magántulajdon egyenjogúságának

Alkotmány 9. §

esetben is adómentességet élveznek, ha lakóingatlanaik és járműveik nem közcélt, hanem egyértelműen vállalkozási célt szolgálnak. Ehhez képest a magántulajdonban álló és hasonló célt szolgáló adótárgyak adókötelesek.

indítványozók továbbá kifogásolták, hogy a jogalkotó

egyházi és

önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanok adófizetési kötelezettség alóli mentesítésével korlátozza

Alkotmány 9. §

indítványozók kifogásolták továbbá a Nért. 36. §-ával kapcsolatban a törvény alkalmazására való felkészüléshez biztosított fél éves felkészülési időt.

indítványozók szerint ez nem elegendő, mert

új vagyoni típusú adó lényeges változást jelent

alapul fekvő jogviszonyok szereplői számára. E jogviszonyok adott esetben nem, vagy csak igen nehezen, s jellemzően hosszabb idő alatt módosíthatóak (pl. tartási, életjáradéki szerződéssel elidegenített, illetve elidegenítési és terhelési tilalom alatt álló, továbbá kölcsönfelvétellel vásárolt, évekig-évtizedekig jelzálogjoggal terhelt ingatlanok esetében). A féléves felkészülési idő ezért nem biztosít reális lehetőséget arra, hogy a jogalanyoknak módjukban álljon magatartásukat

új jogszabályi környezethez igazítani. Ezzel összefüggésben

indítványozók

Alkotmány 2. §

Alkotmánybíróság a folyamatban levő ügyeket –

ok tárgyi összefüggésére tekintettel –

Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló, többször módosított és egységes szerkezetbe foglalt 2/2009. (I. 12.) Tü. határozat (ABK 2009. január, 3.) 28. §

Alkotmány indítványokkal érintett rendelkezései: „2. §

ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait, ezek tiszteletben tartása és védelme

állam elsőrendű kötelessége.

alapvető jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg, alapvető jog lényeges tartalmát

onban nem korlátozhatja.” „9. §

onnali kártalanítás mellett lehet.” „58. §

ország elhagyásához való jogot is.” „59. §

emberi, illetve

állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.

embereknek

esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölését célzó intézkedésekkel is segíti.” „70/E. §

ellátáshoz való jogot a társadalombiztosítás útján és a szociális intézmények rendszerével valósítja meg.” „70/I. § Minden természetes személy, jogi személy és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet köteles jövedelmi és vagyoni viszonyainak meg fele lően a közterhekhez hozzájárulni.” 2. A Nért. érintett rendelkezései: „2. § E törvény alkalmazásában: (...) 10. forgalmi érték:

a pénzben kifejezhető érték, amely a vagyontárgy eladása esetén – a vagyontárgyat terhelő adósságok figye lembevétele nélkül – árként általában elérhető; (...)” „5. §

adó alanya

a személy vagy szervezet, aki vagy amely a naptári év (a továb biak ban: év) első napján a lakóingatlan tulajdonosa. Több tulajdonos esetén a tulajdonosok tulajdoni hányadaik arányában adóalanyok. Amennyiben a lakóingatlant

ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett vagyoni értékű jog terheli,

annak gyakorlására jogosult

adó alanya, több jogosult esetén a jogosultak jogosultságaik arányában minősülnek adóalanynak.

adót

adóalanynak kell megfizetnie. Ha

adó alanya a vagyoni értékű jog jogosítottja, és a végrehajtás vele szemben végrehajtható vagyon hiányában eredménytelenül zárult, úgy

adótartozást a tulajdonosnak kell tulajdoni hányada arányában megfizetni. Ha a vagyoni értékű jog jogosítottjának a lakóingatlan után adótartozása keletkezik,

adóhatóság a tartozás tényéről a tulajdonosokat értesíti.” „10. §

adó alapja a lakóingatlannak

adóév első napján fennálló forgalmi értéke.” „15. § Bevallást kell benyújtani arról a lakóingatlanról, amely után

adóalanyt adófizetési kötelezettség terheli, továbbá arról a lakóingatlanról is, amelynek a 16. § szerinti számított értéke a 14. §

adó alapja: a) vitorlás vízi jármű esetén a vízi jármű névleges vitorlafelülete négyzetméterben kifejezve, b)

a) pont alá nem tartozó vízi jármű esetén a vízi jármű főgépének, több főgép esetén főgépeinek összegzett, hatósági nyilvántartásban, külföldön nyilvántartatott vízi jármű esetén a külföldi hatóság nyilvántartásában, ezek hiányában a vízi jármű bizonyítványában feltüntetett kilowattban kifejezett teljesítménye.” „21. §

adó évi mértéke:

1. a)a 20. §
2. a)pontja szerinti vízi járművek esetén

adóalap minden megkezdett négyzetmétere után: aa) a vízi jármű gyártási évében és

t követő 10 naptári évben 2000 Ft;

1. ab)a vízi jármű gyártási évét követő 11–21. naptári évben 1000 Ft;
2. ac)a vízi jármű gyártási évét követő 22. évtől 500 Ft;
3. b)a 20. §
4. b)pontja szerinti vízi járművek esetén kilowattonként:
5. ba)a vízi jármű gyártási évében és

t követő 5 naptári évben 300 Ft;

1. bb)a vízi jármű gyártási évét követő 6–10. naptári évben 250 Ft;
2. bc)a vízi jármű gyártási évét követő 11–15. naptári évben 200 Ft;
3. bd)a vízi jármű gyártási évét követő 16. naptári évtől 150 Ft.” „23. § Adóköteles a hatósági nyilvántartásban szereplő légi jármű, illetve a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerinti belföldi illetőségű magánszemély vagy belföldön bejegyzett szervezet olyan légi járműve, amely a hatósági nyilvántartásba bejegyzés műszaki feltételeinek megfelel, de a nyilvántartásban nem szerepel, vagy bejegyzésére külföldön került sor.” „27. §

adó alapja a légi jármű hatósági bizonyítványában szereplő legnagyobb felszálló tömege.” „28. §

adó évi mértéke

adóalap minden megkezdett 100 kilogrammja után:

1. a)motoros légi járművek (ide nem értve a motoros és segédmotoros vitorlázó repülőgépet és a léghajót) esetén:
2. aa)a légi jármű gyártási évében és

t követő 5 naptári évben 8000 Ft;

1. ab)a légi jármű gyártási évét követő 6–10. naptári évben 7000 Ft;
2. ac)a légi jármű gyártási évét követő 11–15. naptári évben 6000 Ft;
3. ad)a légi jármű gyártási évét követő 16. naptári évtől 5000 Ft; b)

1. a)pontban nem említett légi járművek esetén:
2. ba)a légi jármű gyártási évében és

t követő 5 naptári évben 4000 Ft;

1. bb)a légi jármű gyártási évét követő 6–10. naptári évben 3500 Ft;
2. bc)a légi jármű gyártási évét követő 11–15. naptári évben 3000 Ft;
3. bd)a légi jármű gyártási évét követő 16. naptári évtől 2500 Ft.” „29. § Adóköteles a 125 kilowatt teljesítményt elérő hajtómotorral rendelkező személygépkocsi,

OT betűjelű rendszámtáblával ellátott személygépkocsi kivételével.” „32. §

adó alapja a személygépkocsi hatósági nyilvántartásban feltüntetett teljesítménye kilowattban kifejezve. Ha a hatósági nyilvántartásban a személygépkocsi teljesítménye csak lóerőben van feltüntetve, akkor a lóerőben kifejezett teljesítményt 1,36-tal kell osztani, s

eredményt a kerekítés általános szabályai szerint egész számra kell kerekíteni. Hatósági nyilvántartásban nem szereplő személygépkocsi esetén

adó alapja a személygépkocsi műszaki adatait tartalmazó hatósági okiratban szereplő teljesítmény kilowattban kifejezve.” „33. §

adó mértéke a Gjt. 7. §-ának

adóalanynak a – legfeljebb egy darab – személygépkocsiját, aki szülőként, nevelőszülőként, örökbefogadó szülőként háztartásában 3 vagy annál több gyermeket nevel (tart el).” 3.

Art. érintett rendelkezései: „26. §

adót, a költségvetési támogatást – ha törvény előírja –

adózó köteles megállapítani, bevallani és megfizetni (önadózás).

adót és a költségvetési támogatást –

építményadó, a telekadó, a gépjárműadó, a vagyonszerzési illeték és a kiszabással megállapított eljárási illeték kivételével – önadózással állapítja meg.

adóját akkor állapítja meg önadózással, ha (...) d)

egyes nagy értékű vagyontárgyakat terhelő adó alanya.” „33. §

egyszerűsített bevallás lehetőségével –

egyes nagy értékű vagyontárgyakat terhelő adót a személyi jövedelemadóról szóló bevallásában, a nem magánszemély adózó a társasági adóról szóló bevallásában,

egyszerűsített vállalkozói adó alanya

egyszerűsített vállalkozói adó bevallásában –

egyes nagy értékű vagyontárgyakat terhelő adóról szóló törvény szerinti lakóingatlan, vízi jármű, légi jármű, illetve nagy teljesítményű személygépkocsi

onosító adatainak a feltüntetésével –

adóévre vonatkozóan állapítja meg és vallja be. Ha

egyes nagy értékű vagyontárgyakat terhelő adó alanya személyi jövedelemadóról, társasági adóról, illetve egyszerűsített vállalkozói adóról szóló bevallás benyújtására nem kötelezett – ideértve

e törvény 31. §

egyszerűsített bevallás lehetőségével,

egyes nagy értékű vagyontárgyakat terhelő adóbevallás-benyújtási kötelezettségét a külön

erre a célra rendszeresített nyomtatványon

adóév május 20-áig teljesíti.

onban

egyes nagy értékű vagyontárgyakat terhelő adóról szóló törvény szerinti számított értéke –

egyes nagy értékű vagyontárgyakat terhelő adóról szóló törvény 14. §

egyes nagy értékű vagyontárgyakat terhelő adóról szóló törvény 14. §

egyes nagy értékű vagyontárgyakat terhelő adóról bevallást benyújtani

adóalany, akit teljes személyes mentesség illet meg, továbbá nem kell bevallást adni – a

egyes nagy értékű vagyontárgyakat terhelő adó bevallásának benyújtására kötelezett adózó a) a lakóingatlan forgalmi értékét

adóhatóság által megállapított forgalmi érték 10 százalékát meg nem haladó eltéréssel vallotta be, vagy b) bevallás-benyújtási kötelezettségének nem tett eleget és

adóhatóság által megállapított forgalmi érték és

egyes nagy értékű vagyontárgyakat terhelő adóról szóló törvény ben meghatározott adómentességi értékhatár közötti eltérés a 10 százalékot nem haladja meg,

adóhatóság

adózó terhére –

adóhiányon túl – a lakóingatlanok adója után jogkövetkezményt nem állapít meg. Amennyiben

eltérés a 10 százalékot meghaladja,

adóhiányhoz kapcsolódó jogkövetkezményeket

általános szabályok alapján kell megállapítani.

egyes nagy értékű vagyontárgyakat terhelő adó bevallás-benyújtásra kötelezett adózó, ha lakóingatlanának számított értéke

egyes nagy értékű vagyontárgyakat terhelő adóról szóló 2009. évi LXXVIII. törvény 14. §

egyes nagy értékű vagyontárgyakat terhelő adóról szóló törvény 14. §

egyes nagy értékű vagyontárgyakat terhelő adó bevallásának benyújtására kötelezett adózó a lakóingatlan forgalmi értékét a tényleges forgalmi érték 10 százalékát meg nem haladó eltéréssel vallotta be és e miatt önellenőriz,

adózó mentesül a lakóingatlan adója után

önellenőrzési pótlék megfizetése alól. Ismételt önellenőrzés esetén, vagy ha

eltérés a 10%-ot meghaladja,

önellenőrzési pótlékot

általános szabályok szerint kell megállapítani

zal, hogy

önellenőrzési pótlékot

egyes fizetési kötelezettségek esedékességét követő naptól kell felszámítani.” III.

indítványok részben megalapozottak. 1.

indítványozók a Nért. számos rendelkezését kifogásolták, egyebek mellett

okat is, amelyek

Art. szövegét módosították.

Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint nem a módosító rendelkezéseket hatályba léptető, hanem a módosított rendelkezéseket magába foglaló (inkorporáló) jogszabályok rendelkezéseit vizsgálja. [8/

1. (III. 14.) AB határozat, ABH 2003, 74, 81.; 51/
2. (XII. 8.) AB határozat, ABH 2004, 679, 683.; 28/
3. (VII. 14.) AB határozat, ABH 2005, 290, 297.; 55/
4. (IV. 24.) AB határozat, ABH 2008, 525, 530.] Erre tekintettel

Alkotmánybíróság vizsgálatát kiterjesztette

Art.-nek a Nért. által módosított rendelkezéseire. 1.1.

indítványozók többsége a lakóingatlanok adójával kapcsolatban kezdeményezte a Nért. alkot mány elle nességének megállapítását és megsemmisítését.

Alkotmánybíróság a lakóingatlanok adójának alkotmányossági vizsgálata kapcsán mindenekelőtt megjegyzi, hogy a vagyon, s

on belül

ingatlanok adóztatása számos országban ismert és alkalmazott, alapvetően a közteherviselés arányosabbá tételét szolgáló megoldás.

ingatlanadó tehát különböző formában és variációban létező adónem, melyet jellemzően a helyi közfeladatok ellátásának biztosítására, helyi adó formájában vezetnek be. A különböző országok ingatlanadóztatási gyakorlata alapján változatos képet kapunk arról, hogy valójában mi képezi

ingatlanadó alapját: bérleti díj (Franciaország), ingatlankataszter (Olaszország, Spanyolország), négyzetméter (Csehország, Lengyelország), forgalmi érték (Kanada), biztosítási érték (Svájc) stb. Ezzel szemben vannak olyan országok, amelyek

ingatlanadó megszüntetése mellett foglaltak állást (pl.: Luxemburg), illetve amelyek úgy döntöttek, hogy a nem lakás céljára szolgáló ingatlanokra vonatkozóan tartják fenn

ingatlanadót (pl.: Írország).

ingatlanadó alkalmazásának, mely helyi adó formájában nálunk is már két évtizede ismert, alapvetően semmilyen alkotmányos elv nem áll

útjában.

Alkotmánybíróság nyomatékosan rámutat tehát arra, hogy

ingatlanadó alkotmányosan nem kifogásolható, nem ellentétes

Alkotmánnyal. 1.2.

Alkotmánybíróság megállapítja: a Nért. kifogásolt szabályozásának megalkotására

t köve tően került sor, hogy

Alkotmánybíróság 155/2008. (XII. 17.) AB határozatában (ABH 2008, 1240.; a továb biak ban: Abh.) már állást foglalt

ingatlanok adóztatásával kapcsolatban.

Alkotmánybíróság

Abh.-ban megsemmisítette a luxusadóról szóló 2005. évi CXXI. törvényt (a továb biak ban: Ltv.).

Ltv. bizonyos értékhatár felett vagyoni típusú adót vetett ki

ingatlanokra.

Ltv. szerinti ingatlanadó megállapítására a következőképpen került sor: „törvény határozza meg

egyes értékeket (

értékhatárok között), vagyis

Országgyűlés vélelmezi, hogy

egyes megyékben és a főváros egyes kerületeiben

ingatlanok legalább és legfeljebb mennyit érnek. Ezt köve tően a települési önkormányzat rendeletben határozza meg

átlagértékeket, vagyis

t, hogy a törvényi határok között

adott településen,

adott utcában lévő ingatlan (lakás, üdülő, vagy telek) egy négyzetmétere hány forint értékű. Ez

érték képezi a vagyoni típusú adó alapját.” (Abh., ABH 2008, 1240, 1264.)

önkormányzati rendelet megalkotásával,

ingatlanok értékövezetekbe sorolásával tehát közvetlenül meghatározottá vált egy ingatlan számított értéke.

adókötelezettség alapját jelentő ingatlanérték-megállapítással kapcsolatban a helyi önkormányzatok kötetlen döntéshozatalra kaptak lehetőséget. Mindemellett a vagyoni típusú adó alapját képező számított érték jogszabályban rögzített jellege miatt

érték-megállapítás érdemben (a valódi piaci értékviszonyokra figyelemmel) nem volt vitatható. Ezért elsősorban

érdemi bírói felülvizsgálat hiánya, valamint a helyi önkormányzati rendeletalkotás kereteinek meghatározatlansága miatt állapította meg

Alkotmánybíróság

Ltv. alkot mány elle nességét.

Alkotmánybíróság

Abh.-ban egyértelműen meghatározta

ingatlanokat terhelő vagyoni típusú adó szabályozásának alkotmányos kereteit. Határozatában leszögezte: „önmagában nem alkot mány elle nes, hogy a jogalkotó

ingatlanokra vagyonadót vet ki.” (Abh., ABH 2008, 1240, 1271.)

Alkotmánybíróság szerint továbbá: „[ö]nmagában

sem alkot mány elle nes, hogy ezt

ingatlan számított értéke alapján veti ki, amennyiben ez megfelel

Alkotmány rendelkezéseinek”. (Abh., ABH 2008, 1240, 1271.) Ezzel kapcsolatban

Alkotmánybíróság

Alkotmány 2. §

t, hogy a jogalkotó biztosítsa

adó megfizetésére kötelezett számára a tényleges helyzet – bíróság előtti – bizonyításának lehetőségét.

Abh. meghozatalát köve tően

onban a jogalkotó nem úgy döntött, hogy a vagyoni típusú adóra vonatkozó korábbi szabályozást hozza összhangba

Alkotmánnyal, lehetővé téve

adó alapját képező számított érték megállapításának érdemi bírói felülvizsgálatát, ha

a mindenkori piaci, forgalmi értéket meghaladja, valamint részletesen meghatározva a helyi önkormányzati jogalkotás kereteit, hanem a Nért. megalkotásával más, új adótechnikát választott

ingatlanok megadóztatására. A Nért. alapján

adó tárgya már nem a lakóingatlan jogszabályban előírt számított értéke, hanem a Nért. 10. §-a szerint a lakóingatlannak

adóév első napján fennálló forgalmi értéke, melyet

Art. 26. §

indítványozók a lakóingatlanokat terhelő adó alapját,

adóbevallási és adófizetési kötelezettséget megállapító, illetve e kötelezettségek megsértését szankcionáló szabályozást a jogbiztonság és

arányos közteherviselés elvébe ütközőnek tartották, ezért

Alkotmánybíróság

indítványozók által megjelölt alkotmányossági szempontból vizsgálta a támadott törvényi szabályozást. A Nért. a lakóingatlanok adójáról szóló szabályozás elején rögzíti, hogy

adó tárgya a lakóingatlan (4. §).

adó alapja pedig – a Nért. 10. §-a szerint – a lakóingatlannak

adóév első napján fennálló forgalmi értéke. A forgalmi érték a Nért. 2. § 10. pontja szerint „

a pénzben kifejezhető érték, amely a vagyontárgy eladása esetén – a vagyontárgyat terhelő adósságok figye lembevétele nélkül – árként általában elérhető”.

Abh. tárgyát képező,

ingatlan számított értéke alapján kivetett adótól eltérően tehát a Nért. értelmében

adó alapja a lakóingatlan forgalmi értéke, vagyis a „vagyontárgy eladása esetén (...) árként általában elérhető”, „pénzben kifejezhető”, számszerűsíthető összeg. A forgalmi érték-alapú közteherviselés nem ismeretlen fogalom a magyar jogrendszerben. Összehasonlítva a Nért. 2. § 10. pontját

illetékekről szóló

1. évi XCIII. törvény (a továb biak ban: Itv.)
2. §

onos módon határozza meg a közteherviselés alapjául szolgáló forgalmi érték fogalmát.

Itv. alkalmazásában ugyanis „forgalmi érték:

a pénzben kifejezett érték, amely a vagyontárgy eladása esetén

illetékkötelezettség keletkezésekor volt állapotában – a vagyontárgyat terhelő adósságok, továbbá

ingatlanon a vagyonszerző javára

elidegenítéskor megszűnő bérleti jog figye lembevétele nélkül – árként általában elérhető (...)”. Jóllehet a forgalmi érték fogalma szinte

onos

Itv.-ben és a Nért.-ben,

onban a Nért. szerint

Itv.-ben foglaltaktól teljesen eltérő módon kerül sor a forgalmi értéken alapuló vagyoni típusú adó megállapítására.

Itv. alapján a vagyonszerzési illetéket a hatóság közreműködése mellett,

adóalany bejelentésére, de kiszabás alapján kell megfizetni, amely lényegében a bejelentett érték hatósági ellenőrzését, elfogadását vagy módosítását jelenti (Itv. 77. §). A kiszabás alapján fizetendő illetékről

adóhatóság fizetési meghagyást (határozatot) ad ki [Itv. 78. §

illetékkiszabás alapjául szolgáló forgalmi értéket is

illeték fizetésére kötelezett fél köteles bejelenteni (Itv. 69. §), de a bejelentés alapján

adóhatóság dönti el, hogy

illetékkiszabás alapjául elfogadja-e a bejelentett értéket vagy esetleg attól eltérően állapítja-e meg a forgalmi értéket [Itv. 70. §

adóhatóság határozata alapján kell

illetéket megfizetni.

Itv. továbbá

t is előírja, hogy amennyiben

adóhatóság a bejelentett értéktől eltér, akkor milyen szempontok figye lembe véte lével állapítja meg a forgalmi értéket [Itv. 70. §

illetékekkel kapcsolatos ügyiratok kezeléséről, valamint

illetékek kiszabásáról, elszámolásáról és könyveléséről szóló 40/2006. (XII. 25.) PM rendeletet]. Lényeges továbbá, hogy amennyiben

adóhatóság

illetékkiszabás során eltér a bejelentett értéktől, akkor pusztán e miatt nem érheti hátrányos jogkövetkezmény a forgalmi érték bejelentésére kötelezett személyt, ha

eltérés kevesebb, mint 50% (Itv. 23/C. §.).

Itv.-től eltérően a Nért., és a Nért. által módosított Art. alapján a feltételezett forgalmi értékben való viszonylag kis mértékű tévedés is olyan kockázatot jelent, amelynek következményeit a törvény a vagyonadónál egyoldalúan

adóalanyra hárítja. Ez alapvetően arra vezethető vissza, hogy

Art. 26

. §-a szerint a vagyonadót nem bejelentésen alapuló adókiszabás, hanem bevallás alapján, önadózással kell megfizetni.

Art. 26. §-ával összhangban a Nért.

15. §-a kifejezetten arra kötelezi

adóalanyt, hogy

adókötelezettség tárgyát képező lakóingatlanról bevallást tegyen, amelynek keretében a lakóingatlannak

adózás szempontjából releváns forgalmi értékéről, mint

adó alapjáról nyilatkozatot kell tennie.

Art., illetve a Nért. alapján tehát

adóalany kötelezettsége, hogy

adó alapját, vagyis a lakóingatlan forgalmi értékét pénzben kifejezett, konkrét összegként meghatározza,

t bevallja, s a bevallásában szereplő forgalmi érték alapul vételével

adót kiszámítsa és befizesse. Maga a Nért. nem adja meg, s egy általános érvényű törvény értelemszerűen nem is adhatja meg minden egyes lakóingatlan konkrét forgalmi értékét, vagyis

t

adott lakóingatlan „eladása esetén” „árként általában elérhető” összeget, amely a Nért. szerint

adó alapját képezi. Így

adó alapjául szolgáló forgalmi érték a Nért. alkalmazásában egy pontosan meg nem határozott összeget takar.

adózó Art. és Nért. szerinti adókötelezettsége akkor válik egyértelművé, ha sikerül

adó alapjául szolgáló forgalmi értéket kellő bizonyossággal, konkrétan megállapítani. A bizonytalanság forrása

, hogy

adó alapjául szolgáló forgalmi érték a Nért. alkalmazásában nem kapcsolódik konkrét jogügylethez, (adó)hatósági megállapításhoz vagy szakértői értékbecsléshez. A Nért. nem állapít meg olyan számítási módszert sem, amellyel

adó alapja

adóalany által meghatározható lenne (pl.

ingatlan egykori vételára, korrigálva a lakásárindex mértékével).

Art., illetve a Nért. ezért olyan adatszolgáltatásra kötelezi – a lakóingatlannal, illetve annak forgalmi értékével kapcsolatban –

adóalanyt, amelynek pontos ismeretével

adó alanya általában nem rendelkezik. Különösen

ért nem, mert amíg

ingatlan értékesítéséről csak feltételesen van szó, addig

ingatlan forgalmi értéke, vagyis a „vagyontárgy eladása esetén (...) árként általában elérhető” érték csak feltételezhető, vagyis bizonytalan.

adóalany adóbevallásában meg tudja adni

ingatlan adatait,

ingatlan megszerzésére egykor fordított összeg nagyságát, a megszerzés évét, vagy

t

összeget, amelyért

ingatlant eladásra felkínálná. Ezzel szemben

„árként általában elérhető” összegről nem lehet

adóbevallásban feltüntetett más adatok bizonyosságához hasonló pontossággal nyilatkozatot tenni, különösen, ha

ingatlant már régebben vásárolták. Egy lakóingatlan aktuális forgalmi értéke, vagyis a „vagyontárgy eladása esetén (...) árként általában elérhető” pénzösszeg nagysága rendszerint széles – a mindenkori ingatlanpiaci viszonyoktól függő – alkusávban mozog. Egy lakóingatlan árát illetően 10 százalékosnál jóval nagyobb, akár 30–40 százalékos, vagy néha még ennél is nagyobb eltérések sem szokatlanok. (Pl. egy kölcsönügylet kapcsán a hitelintézet a hitel fedezetéül elfogadott ingatlan forgalmi értékét általában alacsony összegben állapítja meg. A hitelintézetek ugyanis számolnak a hiteltörlesztés meghiúsulásának lehetőségével, s ezért biztosítani kívánják

t, hogy a hitel fedezetéül szolgáló vagyontárgyat rövid időn belül pénzzé téve mihamarabb kiegyenlítésre kerüljön a tartozás. A hitel fedezetéül szolgáló ingatlan gyors értékesítése pedig leginkább viszonylag alacsony vételár kikötésével biztosítható. Ilyen esetekben a lakóingatlan eladása esetén árként elérhető pénzösszeg akár 60–70 százaléka is lehet annak, amit ugyanazért a lakóingatlanért más körülmények között, hosszabb idő alatt, meg lehetne szerezni.)

Alkotmánybíróság vizsgálata során figyelemmel volt arra is, hogy a lakóingatlanok adójának bevallásához felhasználható becsült forgalmi érték közléséről szóló 242/2009. (X. 29.) Korm. rendelet (a továb biak ban: Korm.r.) szerint

állami adóhatóság

adóalany kérelmére –

általa közölt adatok, valamint

adóhatóság forgalmiérték-adatbázisában lévő forgalmi érték-adatok ismeretében – még

adóbevallás előtt közli a lakóingatlan becsült forgalmi értékét. Ettől

onban

adóhatóság utólagos adómegállapítás során – pozitív és negatív irányban is – eltérhet. Így

adóhatóság által közölt érték nem feltétlenül egyezik meg

adóhatóság által utólagos adómegállapítás során, helyszíni szemle alkalmazásával, szükség esetén külső szakértő bevonásával (Art. 126. §) megállapított forgalmi értékkel. A Korm.r. mindazonáltal garantálja

t, hogy amennyiben

adózó

adóhatóság által becsült értéket jelöli meg

adóbevallásában, vagy adóbevallást erre tekintettel nem nyújt be, akkor ezt úgy kell értékelni, hogy

adózó

adott helyzetben a tőle elvárható körültekintéssel járt el, ezért

adóhatóság vele szemben

adóbírság kiszabását, illetve a késedelmi pótlék felszámítását hivatalból mellőzi. E szabályok értelmében tehát nem kell hátrányos adójogi jogkövetkezményektől tartania annak a személynek, aki bevallásában óvatosságból

adóhatóság által közölt értékből indul ki, jóllehet ingatlanának tényleges forgalmi értéke alatta marad a becsült adóhatósági értéknek. Mentesül ugyanakkor

a személy, akinek

ingatlana –

egyedi jellemzőire, kialakítására tekintettel –

adóhatóság által becsült forgalmi értéket jelentős mértékben,

Art. szerinti tíz százalékot meghaladóan meghaladja. Ez utóbbi esetben a jogszabályi környezet lehetővé teszi a becsült értéknél értékesebb ingatlanok adóalanyainak akár jelentős kedvezményezését is.

Alkotmánybíróság a továb biak ban megjegyzi, hogy a Korm.r. szerint a becsült forgalmi érték elő ze tes megállapítására kizárólag kérelem alapján kerül sor.

adóalanyok nem kötelesek arra, de nem is várható el minden adóalanytól, hogy a Korm.r. 1. §

állami adóhatóság honlapján elérhető on-line adatlap kitöltésével” elektronikus úton kérelmet nyújtsanak be arra vonatkozóan, hogy

adóhatóság

adóbevallásuk benyújtása előtt elektronikus úton közölje velük lakóingatlanuk becsült forgalmi értékét.

adóhatóság még abban

esetben is csak becsült értéket tud

adózókkal közölni, amennyiben

ok élnek a Korm.r. által felkínált lehetőséggel. A fentiek szerint a becsült érték a Korm.r. értelmében akár egy olyan számított érték is lehet, amely eltér

ingatlan forgalmi értékétől. A Nért.

1. §-a és
2. §
3. pontja alapján nem férhet kétség ahhoz, hogy – különösen jelentősebb eltérés esetén –

utóbbi, vagyis

ingatlan forgalmi értéke kell, hogy

adó alapja legyen. Ilyen esetben tehát a Korm.r. alapján

adóhatóság által közölt becsült érték nem jelent tényleges segítséget

adózónak, s főképp nem nyújt számára biztosítékot

adóhatóság által alkalmazható joghátrányokkal szemben, ha a forgalmi érték a becslésnek alatta marad. Ebben a helyzetben a Korm.r. tulajdonképpen csak elbizonytalanítja

adóalanyt atekintetben, hogy melyik összeget tüntesse fel

adó alapjaként

adóbevallásában: a Korm.r. szerint

adóhatóság által becsült forgalmi értéket, melyhez a jogalkotó egyoldalú garanciát kapcsol (ti. a magasabb forgalmi értékű ingatlanok adóalanyainak egyértelműen kedvez,

alacsonyabb forgalmi értékű ingatlanok adóalanyait választás elé állítja), de amely a Nért.

1. §
2. pontjában foglalt definíció szerinti forgalmi értéktől nyilván valóan eltér, vagy épp ellenkezőleg, a Nért.
3. §
4. pontjában foglalt definíció szerinti, „a vagyontárgy eladása esetén – a vagyontárgyat terhelő adósságok figye lembevétele nélkül – árként általában elérhető” értéket, mely a Nért.
5. §-a alapján

adó alapja kell, hogy legyen.

Alkotmánybíróság megállapítja, hogy

önadózás nem alkot mány elle nes.

önadózást, mint adótechnikát elsősorban akkor alkalmazza a jogalkotó, ha

adózó számára pontosan rendelkezésre állnak

ok

adatok, amelyek alapján

adózó meg tudja állapítani

adó alapját, s amelyből ki tudja számítani

adót. A forgalmi érték-alapú közteherviselés önadózással való párosítása a jelen szabályozási környezetben ugyanakkor

t eredményezheti, hogy

adózó

általa pontosan nem ismert, eleve bizonytalan összegű, vélelmezett forgalmi érték bevallására köteles, s ez a bevallásában feltüntetett összeg képezi

adófizetési kötelezettsége, illetve

adóellenőrzés alapját. Ezzel pedig szükségszerűen együtt jár

is, hogy

adózó szankcionálhatóvá válik, ha a lakóingatlan általa bevallott forgalmi értéke

Art.-ben elfogadott mértéken (10%) túl kevesebb annál, mint amit

adóhatóság – ellenőrzés eredményeként –

adó alapjául szolgáló forgalmi értékként utóbb megállapít. Más oldalról nézve viszont, mentesül a hátrányos következmények alól

, akinek

ingatlana a Korm.r. szerinti eljárásban becsült értéknél esetleg lényegesen magasabb forgalmi értékű, mégis a becsült értékkel

onos forgalmi értéken adózik.

utólagos adómegállapítás során

adózóval szemben alkalmazandó jogkövetkezményekről

Art. 129. §

esetre, ha

adózó nem teljesíti meg fele lően

– összegét tekintve – eleve bizonytalan forgalmi érték bevallására irányuló kötelezettségét.

Art. 129. §

adóhiányhoz kapcsolódó jogkövetkezményeket rendeli alkalmazni akkor, ha

adóbevallás benyújtására kötelezett a lakóingatlan forgalmi értékét

adóhatóság által megállapított forgalmi érték 10 százalékát meghaladó eltéréssel vallotta be, vagyis értelemszerűen legalább ezzel a mértékkel kisebb összegben. (Ugyanilyen módon szankcionálható továbbá

adóalany akkor is, ha bevallás-benyújtási kötelezettségének egyáltalán nem tett eleget, s

adóhatóság által megállapított forgalmi érték, illetve a Nért.-ben meghatározott adómentességi értékhatár közötti eltérés a 10 százalékot meghaladja.) Vagyis miközben a jogalkotó egy bizonytalan összegű forgalmi érték bevallására kötelezi

adóalanyokat, még szankcionálja is őket, ha ingatlanuk forgalmi értékének bevallásánál 10 százalékkal lefelé eltérnek attól

általuk elő ze tesen nem ismert összegtől, amit

adóhatóság – ellenőrzés alapján, utólagos adómegállapítás során – forgalmi értékként esetleg majd megállapít. Ugyanakkor mentesülnek, akiknél a forgalmi érték

adóhatóság által becsült,

adóalany által elfogadott értéktől felfelé tér el, több mint 10 százalékkal. A Nért. 2. §

adózó, aki ingatlanja forgalmi értékének bevallásánál 10 százalékkal lefelé eltér attól

általa elő ze tesen nem ismert összegtől, amit

adóhatóság – ellenőrzés eredményeként, utólagos adómegállapítás során – forgalmi értékként megállapít.

Art. 165. §

adó késedelmes megfizetése miatt

esedékesség napjától késedelmi pótlékot köteles fizetni, melynek mértéke minden naptári nap után a felszámítás időpontjában érvényes jegybanki alapkamat kétszeresének 365-öd része. Ezen túlmenően

Art. 170. §

adóhiány esetén adóbírságot is kell fizetnie, melynek mértéke – ha e törvény másként nem rendelkezik –

adóhiány 50%-a.

Art. 170. §

adózó terhére megállapított adókülönbözet. Mindezen felül különösen méltánytalan, hogy ezeket a hátrányos jogkövetkezményeket aránytalanul hosszú ideig, öt évig lehet alkalmazni a jóhiszemű adózóval szemben is pusztán

ért, mert nem tudta meg fele lően teljesíteni

– összegét tekintve – eleve bizonytalan forgalmi érték bevallására irányuló kötelezettségét.

Art. 164. §

elévülés általános szabályai vonatkoznak a Nért. szerinti adókötelezettség esetére is. Ennek értelmében

adó megállapításához való jog annak a naptári évnek

utolsó napjától számított 5 év elteltével évül el, amelyben

adóról bevallást, bejelentést kellett volna tenni, illetve bevallás, bejelentés hiányában

adót meg kellett volna fizetni. A fentieket figye lembe véve

Art. 129. §

adóköteles lakóingatlan forgalmi értékének bevallásánál a jogalkotó által még eltűrt 10 százalékos eltérés aránytalanul szűknek bizonyul. Ha

adóalany által közölt forgalmi érték csupán ennyivel kisebb, akkor ennek számos,

adóalany érdekkörén kívül álló körülmény is oka lehet. A forgalmi érték pontos ismeretével többségében nem rendelkező adózóktól nem várható el

adózásnak ebben a rendszerében, hogy ilyen pontossággal meg tudják határozni lakóingatlanuk törvény szerinti forgalmi értékét. A törvény szabályai következtében szinte mindig lehetőség van arra, hogy egy ingatlan forgalmi értékét

adóhatóság a bevallotthoz képest 10 százalékkal eltérően ítélje meg, hiszen ennyit a „vagyontárgy eladása esetén” is rendszerint mozog

ár. Így

adózók a pusztán 10 százalékos eltérést megengedő szabály miatt ki vannak szolgáltatva annak a kockázatnak, hogy

adóhatóság – utólagos adómegállapítás során – magasabb forgalmi érték formálisan jogszerű megállapításával is hátrányos jogkövetkezményeket alkalmazzon velük szemben.

Art. ráadásul

adókötelezettségek nem megfelelő teljesítését úgy teszi szankcionálhatóvá, hogy

adóalap meghatározására vonatkozó adókötelezettség teljesítésekor még nem feltétlenül ismert

adóalany által a szükséges bizonyossággal

a feltétel (

adóhatóság által utólagos adómegállapítás során meghatározott forgalmi érték, illetve a bejelentett érték különbözete), amely

ellenőrzés alapján akár szankció kiszabásának alapját is képezheti. Mindemellett a vonatkozó jogszabályi környezet alapján

sem kizárt, hogy

adóhatóság közel egy időben történő illetékfizetésre kötelezés, illetve utólagos adómegállapítás során eltérően határozza meg ugyanannak a lakóingatlannak a forgalmi értékét. Mindezek alapján megállapítható, hogy – kellő ingatlanforgalmi szakértelem hiányában –

adóalanyok önhibájukon kívül nem tudnak megfelelni annak a követelménynek, hogy adóbevallási kötelezettségüket hibátlanul, helyes és valós adattartalommal teljesítsék. A Nért. tehát arra kötelezi

adóalanyokat, hogy adófizetési kötelezettségüket egy általuk megjelölt, vélelmezett, utóbb a hatóság által vizsgálható értéken alapuló, s ezért nem, vagy legalábbis nem feltétlenül helyes értéket tükröző adóbevallás alapján teljesítsék. Ráadásul mindezért a törvényalkotó, – ha alulbecslés történik –, egyoldalúan

adóalanyokra hárítja a felelősséget.

ingatlanok értékmeghatározásával kapcsolatban tehát, – figyelemmel a törvény forgalmi-érték fogalmára –, a jogalkotó tág teret ad

önkényes adóhatósági jogalkalmazásnak, amely lehetőséget teremt

adózókra nézve súlyosan hátrányos jogkövetkezmények adóhatósági megállapítására. Mindezek alapján

Art. 129. §

adóalanyokra nézve. 1.4.

Alkotmánybíróság a Nért.

1. §-a és
2. §
3. pontja alapján

t is megállapította továbbá, hogy a Nért. minden esetben a lakóingatlan forgalmi értékét, vagyis a lakóingatlan eladása esetén árként általában elérhető összeget tekinti

adó alapjának. A Nért. 11. §-a értelmében

adó évi mértéke a Nért. 10. §-a szerinti adóalaphoz,

az a lakóingatlan (bevallott) forgalmi értékéhez igazodik. Másképpen megfogalmazva: a lakóingatlan adója a (bevallott) forgalmi érték előírt százalékában meghatározott összeg, amelyet „

adóalanynak kell megfizetnie” [5. §

adó alanyát. Eszerint

adó alanya a lakóingatlan tulajdonosa. Ha

onban a lakóingatlant

ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett vagyoni értékű jog terheli, akkor

annak gyakorlására jogosult válik

adó alanyává.

Itv., mely a Nért.-hez hasonlóan definiálja a forgalmi érték fogalmát, e fogalom meghatározásán kívül kifejezetten rendelkezik arról, hogy

illeték alapjául szolgáló forgalmi érték megállapításánál figye lembe kell venni a forgalmi értéket csökkentő vagyoni értékű jogokat. Vagyis a tulajdonszerző a haszonélvezet, a használat értékével csökkentett forgalmi érték után fizeti a visszterhes vagyonátruházási illetéket. A haszonélvező, használó pedig a haszonélvezet, használat számított értéke után fizeti meg a szerzés jogcímének megfelelő vagyonszerzési illetéket (Itv. 20. §). A Nért., bár átveszi

Itv. forgalmi érték fogalmát, nem rendelkezik arról, hogy a tulajdonosnak

adót a vagyoni értékű jogok értékével csökkentett forgalmi érték után kell megfizetni, s ugyanakkor a vagyoni értékű jog jogosultjának e jog értéke után kell adózni. Ehelyett a Nért. a vagyoni értékű jog jogosultját és a tulajdonost „egyetemleges” adóalanyként kezeli:

onos adóalapra vonatkozóan írja elő a tulajdonosnak a vagyoni értékű jog jogosultjával „egyetemleges” adófizetési kötelezettségét. Tekintettel arra, hogy a Nért.

adó alapját egységesen határozza meg,

adó alanya, vagyis mind a tulajdonos, mind a vagyoni értékű jog jogosultja a lakóingatlan forgalmi értékéhez, a lakóingatlan eladása esetén árként általában elérhető teljes összeghez mérten köteles

adó megfizetésére. Ennek következtében a vagyoni értékű jog gyakorlására jogosult adóalanynak nem csupán a tényleges vagyona (vagyoni értékű joga) képezi

adó alapját, hanem a lakóingatlan (egészének) forgalmi értéke. Amennyiben pedig a vagyoni értékű jog jogosultja nem teljesíti

adókötelezettségét, és a végrehajtás vele szemben végrehajtható vagyon hiányában eredménytelenül zárul, akkor a Nért. 5. §

adót megfizetni. A tulajdonos szintén a lakóingatlan Nért. szerinti forgalmi értéke után adózik, annak ellenére, hogy lakóingatlanának tényleges forgalmi értékét a vagyoni értékű jog nyilván valóan csökkenti. A Nért. alapján a forgalmi érték fogalmának más értelmezése sem zárható ki.

adó alapjául szolgáló forgalmi érték meghatározásából akár arra a következtetésre is juthatunk, hogy a törvényhozó a forgalmi érték alatt a vagyoni értékű jogok értékével csökkentett „vételárat” érti. Ebben

esetben viszont a Nért. 5. §

adókötelezettséget teljesíteni. Nem tisztázott

onban sem

arányosítás módszere, sem

, hogy miként határozható meg a Nért. szerinti vagyoni értékű jogok értéke. A Nért. alapján tehát bizonytalan értékű vagyoni értékű jogok szabályozatlan módon történő arányosításával kellene

adóalanyiságot megállapítani, s ezek

adóalanyok lennének kötelesek

egyértelműen meg nem határozott adófizetési kötelezettséget teljesíteni.

adókötelezettség szempontjából mindenekelőtt bizonytalanságot jelent

, hogy a Nért.

1. §-a és
2. §
3. pontja alapján

adóalap többféleképpen is megállapítható. (

adó alapjául szolgáló forgalmi érték megállapítása és bevallása – a fentiekben kifejtett módon –

adóalany kötelezettsége, amelynek valóságáért

adó alanya felelős, s amellyel kapcsolatban

Art. 129

. §-a szerint szankcionálható.) Növeli

adóalap megállapításával kapcsolatos bizonytalanságot, hogy a Nért.-nek

adó alapját kijelölő

1. §-a nem differenciál kellőképpen a Nért.
2. §

Alkotmánybíróság

Alkotmány 2. §

Alkotmánybíróság a 9/1992. (I. 30.) AB határozatában kifejtette, hogy a jogállamiság alapvető ismérve a jogbiztonság, amely nemcsak „

egyes normák egyértelműségét követeli meg, de

egyes jogintézmények működésének kiszámíthatóságát is” (ABH 1992, 59, 65.). A 11/1992. (III. 5.) AB határozat szerint „a jogbiztonság

államtól és elsősorban a jogalkotótól

t várja el, hogy a jog egésze, egyes részterületei és egyes szabályai is világosak, egyértelműek, hatásukat tekintve kiszámíthatóak és a norma címzettjei számára előre láthatóak legyenek.” (ABH 1992, 77, 84.) A 42/1997. (VII. 1.) AB határozatában

Alkotmánybíróság továbbá megállapította: „Alkotmányellenessé nyilvánítható

a szabály, amely értelmezhetetlen voltánál fogva teremt jogbizonytalanságot, mert hatását tekintve nem kiszámítható és címzettjei számára előre nem látható.” (ABH 1997, 299, 301.)

Alkotmánybíróság a 47/2003. (X. 27.) AB határozatában többek között megkövetelte

t is, hogy a jogszabály világosan kijelölje

adott jogintézmény alkalmazásának kereteit (ABH 2003, 525, 549–550.). A bizonytalan összegű forgalmi értéken alapuló, önadózással megállapítandó adó fizetésére vonatkozó kötelezettség, vagyis egy eleve vitatható összeg adóalapként történő feltüntetésére kényszerítő adóbevallás-benyújtási, illetve

ezen nyugvó adófizetési kötelezettség, s különösen e kötelezettségek teljesítésének

Art. 129. §

adókötelezettség teljesítésének joghatása előre nem látható, kiszámíthatatlan. Ezen túlmenően

adó alapjának a lakóingatlan forgalmi értékeként történő meghatározása, egyúttal a lakóingatlant terhelő vagyoni értékű jog jogosultjának és a lakóingatlan tulajdonosának „egyetemleges” adófizetési kötelezettsége, illetve a bizonytalan értékű vagyoni értékű jogok jogosultjainak szabályozatlan módon történő arányosításával megállapítandó adófizetési kötelezettsége szintén jogbizonytalanságot hoz létre. A bizonytalan adófizetési kötelezettség a jogbiztonság követelményébe ütközik. Erre figyelemmel megállapítható, hogy

Art. 129. §

Alkotmány 2. §

Alkotmánybíróság a fentiek alapján a Nért. 2. § 10. pontját, 5. §

Art. 129. §

alkot mány elle nesség megállapítása közvetlenül csak

előbbiekben felsorolt rendelkezésekre terjedt ki, de ezek nélkül a Nért.-nek, illetve

Art.-nek a lakóingatlanok adójára vonatkozó szabályozása, valamint a Korm.r. alkalmazhatatlanná válik. Egy alkalmazhatatlan adójogszabálynak a jogrendszerben maradása a jogbiztonságra súlyos sérelemmel járna, ezért

Alkotmánybíróság szoros tárgyi összefüggés alapján nemcsak a Nért. és

Art. felsorolt rendelkezéseit, hanem a Nért. 1. §

Art. 33. §

Alkotmánybíróságról szóló

1. évi XXXII. törvény (a továb biak ban: Abtv.)
2. §

Alkotmánybíróság által megsemmisített jogszabály

erről szóló határozat közzétételét köve tően veszti hatályát.

Abtv. 43. §

onban a jogbiztonság, vagy

eljárást kezdeményező különösen fontos érdeke indokolhatja

ettől eltérő döntést. A jelen esetben

Alkotmánybíróság a jogbiztonságra tekintettel döntött a vizsgált jogszabályok kihirdetésére visszamenőleges hatályú megsemmisítése mellett. A visszamenőleges hatállyal megsemmisített jogszabályi rendelkezések a keletkezésük időpontjára visszahatóan semmisek, ami esetükben kizárja alkalmazásukat. 1.7. Mivel

Alkotmánybíróság a Nért., illetve

Art. lakóingatlanok adójára vonatkozó rendelkezéseinek alkot mány elle nességét a fentiek alapján megállapította, e rendelkezéseknek

indítványokban felhívott további okokból és más alkotmányi rendelkezésekkel fennálló ellentétét már nem vizsgálta. 1.8. Több indítványozó is kifogásolta a Nért. 1. §

Alkotmánybíróság a Nért. lakóingatlanok adójára vonatkozó rendelkezéseinek

alkot mány elle nességét a fentiek alapján megállapította, ezért a lakóingatlanok adójával összefüggésben kifogásolt rendelkezés alkot mány elle nességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló további indítványoknak

elbírálását mellőzte.

1. Több indítványozó a Nért.
2. §-a alkot mány elle nességének megállapítását és megsemmisítését kezdeményezte.

indítványozók a Nért. 3. §-a szerinti személyes adómentességgel kapcsolatban

t állították, hogy sérti a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogúságának elvét, indokolatlan megkülönböztetést tesz a köztulajdon és a magántulajdon között, ellentétes

arányos közteherviselés elvével, valamint a gazdasági verseny szabadságával. Ezért

indítványozók

Alkotmány

1. §-ának, 70/A. §-ának és 70/I. §-ának a sérelmét kérték megállapítani. 2.
2. A Nért.
3. §-a személyes adómentességet biztosít

egyes nagy értékű vagyontárgyakat terhelő adóval kapcsolatban a Magyar Államnak, a helyi önkormányzatoknak és

ok társulásainak, a települési, területi és országos kisebbségi önkormányzatoknak, a költségvetési szerveknek,

egyházaknak,

Észak-atlanti Szerződés Szervezetének, továbbá

oknak, akiknek a mentességét nemzetközi szerződés biztosítja. „

Alkotmány 70/I. §-a

állampolgárok egyik alapvető kötelezettségeként mondja ki, hogy mindenki köteles jövedelmi és vagyoni viszonyainak meg fele lően a közterhekhez hozzájárulni. E hozzájárulás módját és mértékét

adókról,

illetékekről, a vámokról stb. szóló törvények állapítják meg.

említett törvények megalkotása során

Országgyűlés rendszerint kedvezményeket is nyújt a jogszabály címzettjeinek meghatározott köre számára, ille tő leg bizonyos tevékenységfajtákra vagy árucikkekre. Amíg

onban a közterhekhez való hozzájárulás

állampolgároknak

Alkotmányból eredő alapvető kötelezettsége, addig a kötelezettség alóli mentesülésre vagy bizonyos mértékű kedvezményre senkinek sincs

Alkotmányon alapuló alanyi joga. A mentességek és kedvezmények meghatározásánál a jogalkotót széles körű mérlegelési jog illeti meg. Ennek gyakorlása során tekintettel lehet bizonyos,

Alkotmányban is nevesített jogokra – pl.

egészséges környezethez vagy a szociális biztonsághoz való jogra – de ezen túlmenően érvényre juttathat

Alkotmányból közvetlenül le nem vezethető, esetenként rövid távra irányadó gazdaságpolitikai, életszínvonal-politikai, szociálpolitikai és egyéb célkitűzéseket. Ekként tehát, noha a jogalkotót a mentességek és kedvezmények megállapításánál is kötik

Alkotmányban meghatározott jogi korlátok, a jogalkotói mérlegelésnél nem a jogi, hanem

egyéb szempontok játsszák a meghatározó szerepet, s ebből eredően

esetleges helytelen, a társadalom érdekeivel ellentétes tartalmú mérlegelés is elsődlegesen politikai felelősséget von maga után. A kifejtettekből következik, hogy a kedvezményekre vonatkozó jogszabályi rendelkezések alkotmányossági felülvizsgálata során

Alkotmánybíróság hatáskörébe kizárólag annak ellenőrzése tartozik: a jogalkotó mérlegelési jogának gyakorlása során nem került-e ellentétbe

Alkotmány valamely rendelkezésével, s

Alkotmánybíróság nem jogosult a jogalkotói mérlegelés célszerűségi – pl. gazdaságpolitikai – szempontú felülbírálatára.” [61/1992. (XI. 20.) AB határozat, ABH 1992, 280, 280–281.]

adókedvezményekkel, adómentességekkel kapcsolatosan

Alkotmánybíróság állandó gyakorlata során követett álláspontja

, hogy adókedvezményre, adómentességre senkinek sincs

Alkotmányon alapuló alanyi joga.

adókedvezmények, adómentességek megadása, ille tő leg visszavonása a jogalkotó mérlegelési jogkörébe tartozik, önmagában alkotmányossági problémát nem képez.

adókedvezményre, adómentességre vonatkozó jogszabályi rendelkezések vizsgálata során

Alkotmánybíróság hatáskörébe kizárólag annak a megállapítása tartozik, hogy a jogalkotó a mérlegelési jogkörében megállapított kedvezményekkel nem sért-e alkotmányos rendelkezést (1393/B/1992. AB határozat, ABH 1993, 626, 629.).

Alkotmánybíróság a 33/

1. (V. 28.) AB határozatában – utalva a 21/
2. (X. 4.) AB határozatára – kifejtette, hogy „

Alkotmány 9. §

Alkotmánybíróság több más határozatában is továbbfejlesztett –

Alkotmány 70/A. §

Alkotmány 9. §

abból folyó egyéb vagyoni jogokra is vonatkozik. Így a polgári jogi jogalanyok (a társasági jogban a társaságok) között a vagyoni viszonyok körében tett megkülönböztetés – kellő súlyú alkotmányos indok hiányában – alkotmányosan megengedhetetlen. Mindebből

következik, hogy a polgári jogi (társasági jogi) szabályozás során a jogviszonyok alanyait (beleértve

államot is) –

onos szabályozási koncepción belül, tekintettel

Alkotmány 9. §

Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint a diszkrimináció Alkotmányban meghatározott tilalma elsősorban

alkotmányos alapjogok tekintetében tett megkülönböztetésekre terjed ki. Ha a megkülönböztetés nem emberi jog vagy alapvető jog tekintetében történt,

eltérő szabályozás alkot mány elle nessége akkor állapítható meg, ha

emberi méltósághoz való jogot sérti.

Alkotmánybíróság kifejtette

t is, hogy alkot mány elle nes megkülönböztetésről csak akkor lehet szó, ha a jogszabály egymással összehasonlítható, a szabályozás szempontjából

onos csoportba tartozó jogalanyok között tesz különbséget anélkül, hogy annak alkotmányos indoka lenne. Alkotmányellenes megkülönböztetés mindezek alapján csak akkor állapítható meg, ha összehasonlítható helyzetben lévő személyek között tesz a jogalkotó olyan különbséget, amely alapjogsérelmet okoz, ille tő leg

zal

egyenlő méltóság alkotmányos követelményét sérti. Nem minősül

onban megengedhetetlen különbségtételnek, ha a jogi szabályozás eltérő jogalanyi körre vonatkozóan állapít meg eltérő rendelkezéseket. [408/H/

1. AB határozat, ABH 2000, 760, 763.; 9/
2. (IV. 25.) AB határozat, ABH 1990, 46, 48.; 21/
3. (X. 4.) AB határozat, ABH 1990, 73, 77–78.; 61/
4. (XI. 20.) AB határozat, ABH 1992, 280, 282.; 35/
5. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994, 197, 203.; 30/
6. (IV. 29.) AB határozat, ABH 1997, 130, 138.].

egyes nagy értékű vagyontárgyakat terhelő adókötelezettség megállapítása szempontjából

érintett vagyontárgyak tulajdonosai

onos csoportba tartozóknak – homogén csoportnak – tekinthetők.

egyes nagy értékű vagyontárgyak adója, mint vagyoni típusú adó esetében

adókötelezettségnek minden érintett vonatkozásában ugyanaz

alapja.

adókötelezettség tehát

érintettek – mint adóalanyok esetében –

onos törvényi okból keletkezik.

Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint

onos helyzetben lévők között nem alapjogok tekintetében tett megkülönböztetés csak akkor tekinthető alkot mány elle nesnek, ha nincs tárgyilagos megítélés szerinti ésszerű indoka, tehát önkényes [16/1991. (V. 20.) AB határozat, ABH 1991, 58, 62.; 61/1992. (XI. 20.) AB határozat, ABH 1992, 280, 280–282.]. A jogalkotó

adórendszert nagyfokú önállósággal alakítja ki. E körben

adóalanyok egyes, speciális jellemzőkkel rendelkező csoportjaira, egy adott vagyontárgy jellegére, közérdekű vagy más funkciójára tekintettel differenciált szabályrendszer megalkotására kerülhet sor. [55/2008. (IV. 24.) AB határozat, ABH 2008, 525, 537.] A 3/1995. (II. 17.) AB határozat rámutatott: „

önkormányzatok személyes illetékmentességének megállapítása mögött

a gazdasági, pénzügyi megfontolás áll, hogy

önkormányzat közfeladatokat lát el, s kiadásait saját bevételeiből és a központi költségvetés juttatásaiból fedezi. Ha illetéket volna kénytelen fizetni,

indokolatlanul csökkentené a közfeladatok ellátására

önkormányzat rendelkezésére álló pénzügyi fedezetet, s esetenként

önkormányzat

illetéket a központi költségvetési támogatásból fizetné a költségvetésbe.” (ABH 1995, 67, 69.) Erre figyelemmel

Alkotmánybíróság 1190/B/

1. AB határozata – utalva a 3/
2. (II. 17.) AB határozatra (ABH 1995, 67, 69.) – megállapította, hogy

önkormányzatoknak teljes személyes illetékmentességet adó rendelkezés „nem jelent

Alkotmány 70/A. §-ába ütköző hátrányos megkülönböztetést a mentességet nem élvező ügyféllel szemben”. (ABH 2006, 1867, 1869.) A Nért. 3. §-ában felsorolt személyi körbe tartozó szervezetek közfeladatot látnak el, közérdekű tevékenységet végeznek, közcélú funkcióval rendelkeznek. E jogalanyok sajátossága elegendő indokul szolgál

érintett személyi kör adómentességének biztosításához. (E speciális jellemzőkkel rendelkező személyi kört a jogalkotó saját mérlegelése körében bővítheti.) Ezért a Nért. 3. §-ával összefüggésben nem állapítható meg

Alkotmány 9. §

Alkotmány 70/I. §-ában foglalt arányos közteherviselés elvének sérelme. 2.

1. A Nért.
2. §-át érintően a gazdasági verseny szabadságának sérelmére hivatkozó indítványokkal kapcsolatban

Alkotmánybíróság rámutat arra, hogy a gazdasági verseny szabadsága nem alapjog [21/

1. (IV. 16.) AB határozat, ABH 1994, 117, 120.]. „A verseny szabadságának állami elismerése és támogatása [Alkotmány
2. §

érvényesítése és védelme útján valósul meg.” [59/1995. (X. 6.) AB határozat, ABH 1995, 295, 297–298.] Utóbbi határozatában

Alkotmánybíróság

t is megállapította, hogy

„adóbevételek elsősorban állambevételi célokat szolgálnak, de ugyanakkor a kedvezményes, a jövedelmet gyakorlatilag köztehermentessé tevő adókulcs és annak differenciált szabályozása

állami adó- és gazdaságpolitika eszköze is.

adókulcs,

adómérték (

adófizetési kötelezettség mértékének) meghatározása (...) jogalkotási mérlegelés kérdése, ennek alkotmányossági megítélésére a gazdaságpolitikailag semleges Alkotmány

Alkotmánybíróság számára csak korlátozott mértékben ad lehetőséget. A gazdaságpolitika meghatározása, ezen belül egyes tevékenységek támogatása, befektetések ösztönzése vagy éppen háttérbe szorítása önmagában nem alkotmányossági kérdés (620/B/

1. AB határozat, ABH 1994, 542.). Alkotmányossági kérdéssé akkor válik, ha a gazdaságpolitika konkrét jogszabályi meg valósítása alkotmányos jogot sértő vagy diszkriminatív módon történik.” [59/
2. (X. 6.) AB határozat, ABH 1995, 295, 300.] Mivel a Nért.
3. §-ával összefüggésben

indítványozók által hivatkozott alkotmányos jogok sérelme – a fentiek szerint – nem volt megállapítható, ezért a Nért. 3. §-a szerinti személyes adómentesség

Alkotmány 9. §

egyik indítványozó kifogásolta a Nért.

1. §-át és
2. §-át, melyek alapján adókötelesek

ok a vízi és légi járművek is, amelyek megfelelnek a hatósági nyilvántartásba bejegyzés műszaki feltételeinek, de a bejegyzésükre külföldön került sor.

indítványozó szerint a magyar adóhatóságok nem tudják ellenőrizni, hogy egy külföldön bejegyzett jármű magyar belföldi illetőségű magánszemély, illetve belföldön bejegyzett szervezet tulajdonában van-e, ezért a jogalkotó ellenőrizhetetlen és betarthatatlan adókötelezettséget teremtett, amely a jogbiztonságot sérti, illetve hátrányos megkülönböztetést tesz

adózók között, mivel nem teremti meg a jogsértők adóztatásának elvi és gyakorlati lehetőségét. A Nért. 17. §-a és 23. §-a

adó tárgyát állapítja meg a vízi és légi járművek adójával kapcsolatban.

adótárgy meghatározásával pedig közvetve meghatározza

adókötelezettség hatályát. A Nért. 17. §-a és 23. §-a

adókötelezettség hatályát kiterjeszti

okra is, akiknek a járművét külföldön vették hatósági nyilvántartásba. Adókötelezettségük tehát a Nért.

1. §-a és
2. §-a alapján egyértelműen, különbségtétel nélkül megállapítható.

adózók

adókötelezettséget a Nért. 37–38. §-a értelmében önadózással teljesítik, tehát kötelesek

adót önadózással megállapítani, bevallani és befizetni. A Nért. 17. §-a és 23. §-a

adókötelezettség ellenőrzésének, betartatásának módjáról nem rendelkezik, erre vonatkozó következtetést a támadott rendelkezésekből nem lehet levonni. Figyelemmel

Alkotmánybíróságnak

Alkotmány 2. §

érintett adóalanyok között

adóztatás szempontjából nem tesz különbséget. Ezért a támadott rendelkezéseknek

Alkotmány 2. §

Alkotmánybíróság a Nért.

1. §-a és
2. §-a alkot mány elle nességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasította.
3. Több indítványozó kifogásolta a Nért. 20–
4. §-át,
5. §-át,
6. §-át és 32–
7. §-át

ért, mert e rendelkezések szerint a vízi és légi járművek, valamint a nagy teljesítményű személygépkocsik adójának alapja nem a járművek értékéhez igazodik, hanem más, a járművek értékétől független tényezőhöz (pl. vitorlaméret, felszálló tömeg, teljesítmény).

indítványozók

Alkotmány 70/A. §-a és 70/I. §-a alapján kezdeményezték e rendelkezések alkot mány elle nességének megállapítását és megsemmisítését. 4.1.

Alkotmány 70/I. §-a szerint a Magyar Köztársaság minden állampolgára köteles jövedelmi és vagyoni viszonyainak meg fele lően a közterhekhez hozzájárulni.

Alkotmánybíróság korábbi határozataiban

Alkotmány 70/I. §-a értelmezésével kapcsolatosan kifejtette, hogy e rendelkezés „állampolgári kötelezettségként fogalmazza meg a közteherviselés elvét. A közterhekhez való hozzájárulási kötelezettség megállapítása tekintetében egyedül

t

általános követelményt támasztja, hogy annak meg kell felelnie

állampolgárok jövedelmi és vagyoni viszonyainak.

az a közterhekhez való hozzájárulási kötelezettségnek közvetlen összefüggésben kell állnia, arányosnak kell lennie

állampolgár jövedelmi és vagyoni viszonyaival, helyzetével. Ebből

általános követelményből a jogalkotónak nem származik kötelezettsége arra, hogy minden egyes adó megállapítása során

adó mértékét,

adó tárgyaként megállapított jövedelem vagy vagyon nagyságától, ille tő leg értékétől függően, differenciáltan,

zal arányosan kell szabályoznia. Nem tekinthető alkot mány elle nesnek

a szabályozás, amely valamely adó mértékét tételesen meghatározott összegben állapítja meg.” [66/B/

1. AB határozat, ABH 1992, 735, 737.; 544/B/
2. AB határozat, ABH 2000, 893, 898–899.; 956/B/
3. AB határozat, ABH 2000, 937, 939.; 55/
4. (IV. 24.) AB határozat, ABH 2008, 525, 532.] Nem alkot mány elle nes tehát, ha a jogalkotó

adókötelezettség megállapítása kapcsán olyan adótechnikát választ, amely szerint nem

adóköteles vagyontárgy értéke képezi

adó alapját. Ez különösen a gépjárművek adóztatása esetében tűnik indokoltnak.

Alkotmánybíróság a gépjárműadó alkotmányossági vizsgálata kapcsán már rámutatott arra, hogy: „A gépjárműadó évente visszatérő fizetési kötelezettséget jelent, a gépjármű értéke

onban évről-évre jelentősen változhat, a tényleges (forgalmi) érték a gépjármű meghatározott időpontban fennálló állapotát adja, amelyet a használati mód befolyásol. Mindezekre tekintettel célszerűtlen és

adóigazgatási eljárásban gyakorlatilag kivitelezhetetlen helyzetet teremtene, ha

adóalap a nehezen követhető és jogvitát gerjesztő – meghatározott időpontban fennálló, vagy évente folyamatosan változó – érték alapján kerülne meghatározásra. A katalógus ár alkalmazása sem tükrözné a tényleges értéket. Mind

adófizető gépjármű-tulajdonos, mind

adóhatóság számára kiszámíthatóbb, egyszerűbb adózástechnikai megoldás a Gjt. [a gépjárműadóról szóló

1. évi LXXXII. törvény] által alkalmazott adómegállapítási módszer.” (126/B/
2. AB határozat, ABH 2001, 1048, 1051.) A törvényalkotó tehát figyelemmel lehet a gépjármű, mint adótárgy sajátos jellegére, s ennek meg fele lően a gépjárművek adóztatása esetén nem feltétlenül a gépjármű értéke kell, hogy

adó alapja legyen. A Nért. 20–

1. §-a,
2. §-a,
3. §-a és 32–
4. §-a szerint a vízi és légi járművek, valamint a nagy teljesítményű személygépkocsik adójának alapja valóban nem a járművek értékéhez igazodik. Ez a fentiekben hivatkozott alkotmánybírósági gyakorlat alapján nem alkot mány elle nes akkor, ha

adókötelezettség alá vont jármű után fizetendő adó közvetlen összefüggésben áll és arányos

állampolgár jövedelmi és vagyoni viszonyaival, helyzetével.

Alkotmánybíróság korábbi határozatában rámutatott arra, hogy „a gépjármű jellemzően értékes vagyontárgy, amelynek mind a megszerzése, mind pedig a fenntartása feltételez egy megfelelő vagyoni, jövedelmi helyzetet,

az teherviselő képességet”. (125/B/

1. AB határozat, ABH 2006, 1213, 1216.) A Nért. 20–
2. §-a,
3. §-a,
4. §-a és 32–
5. §-a szerint

adó mértéke

adott jármű valamely lényeges sajátosságához (pl. vitorlaméret, felszálló tömeg, teljesítmény) igazodik úgy, hogy

adó mértéke a jármű életkorával, vagyis értékvesztésével csökken. Ez

adótechnika garantálni képes

t, hogy a járművek után fizetendő adó mértéke a tényleges vagyoni viszonyokhoz közelítsen, s ilyen módon közvetlen összefüggésben álljon

állampolgár jövedelmi és vagyoni viszonyaival. Erre figyelemmel nem állapítható meg, hogy a Nért. 20. §-a, 27. §-a és 32–33. §-a

Alkotmány 70/I. §-ában foglalt arányos közteherviselés elvét sértené. 4.2. A fentiekben kifejtettek szerint

egyes nagy értékű vagyontárgyakat terhelő adókötelezettség megállapítása szempontjából

érintett vagyontárgyak tulajdonosai

onos csoportba tartozóknak – homogén csoportnak – tekinthetők.

egyes nagy értékű vagyontárgyak adója, mint vagyoni típusú adó esetében

adókötelezettségnek minden érintett vonatkozásában ugyanaz

alapja.

adókötelezettség tehát

érintettek – mint adóalanyok – esetében

onos törvényi okból keletkezik. A Nért. 20–

1. §-a,
2. §-a,
3. §-a és 32–
4. §-a minden érintett adózóra vonatkozóan

onosan állapítja meg a vízi és légi járművek, valamint a nagy teljesítményű személygépkocsik adójának alapját. A különbségtétel hiányában nem állapítható meg, hogy a Nért. 20. §-a, 27. §-a és 32–33. §-a a diszkrimináció tilalmába ütközik. Mindezek alapján

Alkotmánybíróság a Nért. 20–

1. §-a,
2. §-a,
3. §-a és 32–
4. §-a alkot mány elle nességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványokat elutasította. 5.

egyik indítványozó a Nért.

1. §-át és
2. §-át is támadta, mert e rendelkezések alapján

„old timer” autók adómentességben,

elektromos, illetve a hybrid meghajtású személygépkocsik 50%-os adókedvezményben részesülnek, valamint adókedvezményben részesül személygépkocsija után

, aki szülőként, nevelőszülőként, örökbefogadó szülőként háztartásában három vagy annál több gyermeket nevel.

indítványozó szerint

adómentességet, adókedvezményt biztosító rendelkezések éppen a nagyobb értékű személygépkocsival rendelkező, tehát vagyonosabb adóalanyoknak kedvez, lévén

„old timer”,

elektromos, illetve a hybrid meghajtású személygépkocsik jellemzően jóval drágábbak. Sérelmezte továbbá, hogy

adókedvezmény csak három gyermek után jár. Mindennek kapcsán a hátrányos megkülönböztetés tilalmának és

arányos közteherviselés elvének sérelmét kérte megállapítani.

Alkotmánybíróság 127/2009. (XII. 17.) AB határozatában megállapította, hogy

arányos közteherviselés

Alkotmánybíróság gyakorlatában

Alkotmány 70/I. §-ából levezetett, speciális jogegyenlőségi tétel (MK 2009/184., 45206, 45212.).

Alkotmánybíróság a fentiekben továbbá már kifejtette, hogy

Alkotmány 70/I. §-ában foglalt arányos közteherviselés elve alapján adókedvezményre, adómentességre senkinek sincs

Alkotmányon alapuló alanyi joga. Adókedvezmények, adómentességek megadása, ille tő leg visszavonása a jogalkotó mérlegelési jogkörébe tartozik, önmagában alkotmányossági problémát nem képez.

adókedvezményre, adómentességre vonatkozó jogszabályi rendelkezések vizsgálata során

Alkotmánybíróság hatáskörébe kizárólag annak a megállapítása tartozik, hogy a jogalkotó a mérlegelési jogkörében megállapított kedvezményekkel nem sért-e alkotmányos rendelkezést (1393/B/1992. AB határozat, ABH 1993, 626, 629.). A „kedvezményekre vonatkozó jogszabályi rendelkezések alkotmányossági felülvizsgálata során

Alkotmánybíróság hatáskörébe kizárólag annak ellenőrzése tartozik: a jogalkotó mérlegelési jogának gyakorlása során nem került-e ellentétbe

Alkotmány valamely rendelkezésével, s

Alkotmánybíróság nem jogosult a jogalkotói mérlegelés célszerűségi – pl. gazdaságpolitikai – szempontú felülbírálatára.” [61/1992. (XI. 20.) AB határozat, ABH 1992, 280, 280–281.]

Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint

onos helyzetben lévők között nem alapjogok tekintetében tett megkülönböztetés csak akkor tekinthető alkot mány elle nesnek, ha nincs tárgyilagos megítélés szerinti ésszerű indoka, tehát önkényes [16/1991. (V. 20.) AB határozat, ABH 1991, 62.; 61/1992. (XI. 20.) AB határozat, ABH 1992, 280–282.].

Alkotmánybíróság

Alkotmány 70/A. §-ával és 70/I. §-ával kapcsolatos, fentiekben már ismertetett gyakorlata alapján megállapítható, hogy nem ellentétes

arányos közteherviselés elvével, illetve a diszkrimináció tilalmával, ha a jogalkotó

elektromos és a hybrid meghajtású, valamint

„old timer” személygépkocsik után

adóalanyoknak mentességet, kedvezményt ad.

adómentességek és adókedvezmények körét ugyanis a jogalkotó nagyfokú önállósággal alakítja ki. Ennek során tekintettel lehet bizonyos,

Alkotmányban is nevesített jogokra (pl.

egészséges környezethez való jogra). [61/1992. (XI. 20.) AB határozat, ABH 1992, 280, 280–281.] Alapvetően e jognak

adórendszer szabályain keresztül történő érvényre juttatása jelenik meg a Nért.

1. § a) pontja szerinti adókedvezményben. A Nért.
2. §-a alapján

„old timer” autók adómentességben részesítésére pedig e gépkocsik muzeális jellege miatt került sor. Alapvetően közérdekű célt szolgál a muzeális tárgyak megóvása, megőrzése.

„old timer” járművek muzeális jellegének hatósági elismertetése, forgalomba helyezésének engedélyeztetése, illetve fenntartása többletkötelezettséggel és -költséggel jár. A tulajdonosok számára megállapított kötelezettségeket a jogalkotó kedvezmények megállapításával ellensúlyozhatja, ilyen módon érdekeltté téve őket a muzeális jellegű járművek eredeti – műszaki és esztétikai – állapotának megőrzésében.

elektromos és a hybrid meghajtású, valamint

„old timer” személygépkocsik után megállapított adómentesség, adókedvezmény révén

onos helyzetben lévő adóalanyok között tett különbségtétel nem önkényes, a jogalkotó nem indokolatlanul tér el

arányos közteherviselés elvének alkalmazásától, ezért a Nért. 29. §-a és 34. § a) pontja nem sérti

Alkotmány 70/I. §-át és 70/A. §-át. A Nért. 34. § b) pontja 50%-os adókedvezményben részesíti

adóalanyt a személygépkocsija után, ha szülőként, nevelőszülőként, örökbefogadó szülőként háztartásában három vagy annál több gyermeket nevel.

Alkotmánybíróság rámutatott arra, hogy a mentességek és kedvezmények meghatározásánál a jogalkotó „érvényre juttathat

Alkotmányból közvetlenül le nem vezethető, esetenként rövid távra irányadó gazdaságpolitikai, életszínvonal-politikai, szociálpolitikai és egyéb célkitűzéseket.” [61/1992. (XI. 20.) AB határozat, ABH 1992, 280, 280–281.] A három vagy annál több gyermek nevelése esetén biztosított adókedvezmény is szociálpolitikai célkitűzéseket valósít meg. Ennek

Alkotmány 70/A. §-ába, illetve 70/I. §-ába való ütközése nem állapítható meg. Mindezekre tekintettel

Alkotmánybíróság a Nért.

1. §-a és
2. §-a alkot mány elle nességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasította.
3. Több indítványozó támadta a Nért. hatályba léptető rendelkezését, mivel szerintük a törvény kihirdetése és hatálybalépése közötti féléves időintervallum nem elegendő a Nért. alkalmazására való felkészüléshez,

adózók ennyi időn belül nem tudják élethelyzetüket, körülményeiket a megváltozott jogszabályi feltételekhez (jelentős adóterhekhez) igazítani. Ezért

indítványozók szerint a felkészülési idő hiánya a jogbiztonság sérelmét idézi elő. A Nért.

1. július 8-án jelent meg a Magyar Közlönyben, s a Nért.
2. §-a szerint
3. január 1-jén lép hatályba. A Nért. szerinti adókötelezettséget már a törvény hatálybalépésének évében kötelező teljesíteni, mégpedig

év első napján, vagyis első alkalommal a 2010. január 1-jén fennálló állapot figye lembe véte lével. A Nért. alkalmazására való felkészülésre tehát mintegy fél évet biztosított a jogalkotó. Tekintettel arra, hogy

Alkotmánybíróság a Nért.-nek a lakóingatlanok adójáról szóló szabályait a fentiekben kifejtettek szerint megsemmisítette,

Alkotmánybíróság a törvény alkalmazására való felkészülési idő hiányával kapcsolatos indítványokat már csak a Nért.-nek a vízi és légi járművek, illetve a nagy teljesítményű személygépkocsik adójára vonatkozó rendelkezéseivel összefüggésben vizsgálta.

Alkotmánybíróság a 28/1992. (IV. 30.) AB határozatában a következőképpen fogalmazta meg

Alkotmány 2. §

érintett előfizet a hivatalos lapra, akár úgy, hogy annak egyes számait a szükséghez képest megvásárolja) és áttanulmányozására (ide értve bonyolultabb jogszabályok esetében

ille té kes hatóságtól történő felvilágosítás kérését is);

1. b)a jogalkalmazó szervek számára a jogszabály alkalmazására való felkészüléshez (ide értve szükség esetén a jogszabály szervezett továbbképzés keretében való alapos megismerését, a felmerülő jogszabályértelmezési problémák tisztázását, a jogszabály végrehajtásához szükséges nyomtatványok, űrlapok beszerzését vagy előállítását, a zökkenőmentes végrehajtás személyi és tárgyi feltételeiről való gondoskodást);
2. c)a jogszabállyal érintett személyek és szervek számára annak eldöntéséhez, hogy miként alkalmazkodjanak a jogszabály rendelkezéseihez (pl. a környezetvédelmi kibocsátási értékek szigorítása esetén: egyes termékek gyártásának megszüntetése útján, korszerű technikai eszközök beszerzése útján,

alkalmazott technológia megváltozásával vagy nagyobb hatásfokú tisztítóberendezés létesítésével)

önkéntes jogkövetés személyi és tárgyi feltételeiről való gondoskodáshoz.” (ABH 1992, 155, 157.)

Alkotmánybíróság különösen akkor állapítja meg valamely jogszabály alkot mány elle nességét, ha

szerzett jogot korlátoz, a korábbihoz képest úgy állapított meg hátrányosabb rendelkezést, ille tő leg oly módon hárított fokozott kockázatot a címzettekre, hogy a megismerés és a felkészülés lehetőségének hiánya sérelmet okozott

érintettek számára, akadályozta a jogalkalmazót a jogszabály alkalmazásában. [7/

1. (I. 30.) AB határozat, ABH 1992, 45, 47.; 25/
2. (IV. 30.) AB határozat, ABH 1992, 131, 132.; 43/
3. (VI. 30.) AB határozat, ABH 1995, 188, 196.; 44/
4. (VI. 30.) AB határozat, ABH 1995, 203, 207.; 723/B/
5. AB határozat, ABH 1999, 795, 799–800.; 1025/B/
6. AB határozat, ABH 2003, 1456, 1459–1460.; 797/B/
7. AB határozat, ABH 2003, 1437, 1441–1442.]

Alkotmánybíróság álláspontja szerint a Nért. 36. §-a nem sérti a jogbiztonság elvét. A törvényhozó elegendő felkészülési időt hagyott arra, hogy a Nért. hatályba lépéséig a vízi és légi járművek, illetve a nagy teljesítményű személygépkocsik adója által érintettek alkalmazkodni tudjanak a megváltozott jogszabályi környezethez, a megnövekedett adóterhekhez. Erre tekintettel

Alkotmánybíróság a Nért. 36. §-a alkot mány elle nességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványokat elutasította. A határozat Magyar Közlönyben történő közzététele

Abtv.

1. §-án alapul. Budapest,
2. január
3. Dr. Paczolay Péter s. k.,

Alkotmánybíróság elnöke