40/2007. (VI. 20.) AB határozata. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára és megsem

40/2007. (VI. 20.) AB határozata. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára és megsemmisítésére, továbbá mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség vizsgálatára irányuló indítványok alapján – dr. Bragyova András, dr. Kiss László, dr. Kukorelli István, dr. Lévay Miklós és dr. Trócsányi László alkotmánybírók különvéleményével – meghozta a következő határozatot: 1. Az Alkotmánybíróság a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 1997. évi LXVI. törvény 29. § (1) bekezdés a) pontja, 30. § (1) és (2) bekezdése, illetve a III. Fejezet egésze alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja. 2. Az Alkotmánybíróság a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 439. § (1) bekezdés a) pontja, 441. § (2)–(3) és (4) bekezdései, 442. § (1) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja. 3. Az Alkotmánybíróság elutasítja azon mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítványt, amely szerint az Országgyűlés hiányosan szabályozta a jogegységi eljárás eljárási rendjét. 4. Az Alkotmánybíróság elutasítja azt az indítványt, amely mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítását azért kezdeményezte, mert a polgári, gazdasági, munkaügyi, közigazgatási ügyszakokra vonatkozóan a jogegységi eljárás szabályait külön-külön törvényben kell megállapítani. 5. Az Alkotmánybíróság a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 1997. évi LXVI. törvény 27. § (2) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló eljárást megszünteti. Az Alkotmánybíróság e határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi. INDOKOLÁS I. 1. A legfőbb ügyész az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény 1. § b) pontja és az ügyészségről szóló 1972. évi V. törvény 5. § (2) bekezdés j) pontja alapján utólagos normakontroll iránti kérelmet terjesztetett elő a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 1997. évi LXVI. törvény (a továbbiakban: Bsz.) 29. § (1) bekezdés a) pontjának első fordulata, továbbá a 30. § (1) és (2) bekezdései, valamint ezzel összefüggésben a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (a továbbiakban: Be.) 439. § (1) bekezdés a) pontjának első fordulata, valamint 441. § (2) és (3) bekezdései alkotmányellenességének vizsgálatára és megsemmisítésére. A legfőbb ügyész ugyanezen indítványában kezdeményezte a Be. 51. § (1) bekezdésének és 53. § (1) bekezdésének a pótmagánvádlóra vonatkozó szabályai alkotmányellenességének utólagos vizsgálatát és megsemmisítését, illetve a 3/2004. BJE. számú jogegységi határozat vizsgálatát is. Az Alkotmánybíróság a Be. 51. § (1) bekezdése és 53. § (1) bekezdése, valamint a 3/2004. BJE. számú jogegységi határozat vizsgálatára irányuló indítványi részeket elkülönítette, s azt a 42/2005. (XI. 14.) AB határozatban bírálta el. (ABH 2005, 504.) A jelen eljárás alapjául szolgáló legfőbb ügyészi indítvány a Bsz. 29. § (1) bekezdés a) pontjának első fordulatát és a Be. 439. § (1) bekezdés a) pontjának első fordulatát azért tartotta alkotmánysértőnek, mert álláspontja szerint a „joggyakorlat továbbfejlesztése” – mint a jogegységi eljárás alapjául szolgáló ok – az Alkotmány 47. § (2) bekezdésével és 50. § (3) bekezdésével ellentétes. Az indítványozó kifejtette, hogy az Alkotmány alapján a Legfelsőbb Bíróság „nem kapott alkotmányos hatalmat arra, hogy preventív módon kötelezze a bírákat a saját belső meggyőződésükkel ellentétes döntésekre”. Utalt arra, hogy „e rendelkezés bizonytalansága azt sem zárja ki, hogy a jogegységi határozatok az Alkotmány rendelkezéseivel össze nem férő tartalmat vagy célt tulajdonítanak a jogszabályoknak”. Az indítványozó a Bsz.-nek a jogegységi tanács megalakítására vonatkozó 30. § (1)–(2) bekezdéseit, illetve a Be. hasonló tartalmú 441. § (2)–(3) bekezdéseit is vizsgálni kérte. Az Alkotmány 47. § (2) bekezdés alapján kifogásolta, hogy a jogegységi eljárásban nem kapott szerepet a Legfelsőbb Bíróság teljes ülése, illetve a szakmai testüle tek sem hozhatnak jogegységi határozatot, holott – mint kifejtette – az Alkotmányból nem következik, hogy csak a jogegységi tanácsok hozhatnak jogegységi határozatot. Álláspontja szerint továbbá a jogegységi tanács tagjai kiválasztásának – a vizsgálni kért törvényekben szabályozott – rendje, a jogegységi tanács kis létszámú (öt, illetve hét tagú) összetétele is sérti az Alkotmány jelölt rendelkezését. Végül – utólagos normakontroll indítványában – felvetette, hogy szabályozatlan a jogegységi határozatok megváltoztatásának, hatályon kívül helyezésének intézményesített lehetősége. 2. Magánszemély indítványozó is kérelmet terjesztett elő a Bsz. és a Be. jogegységi eljárást érintő egyes rendelkezései vizsgálatára. Álláspontja szerint a Bsz. 27. § (2) bekezdése ellentétes az Alkotmány 2. § (1) és 47. § (2) bekezdésével: az elvi bírósági határozatok közzétételének lehetősége alkotmányellenesen bővíti a joggyakorlat egységesítésének eszköztárát, az elvi határozatok fogalma a jogbiztonságot sérti. Ellentétes az Alkotmánnyal a Bsz. 29. § (1) bekezdés a) pontjának és a 439. § (1) bekezdés a) pontjának egésze. Az indítványozó szerint nemcsak a „joggyakorlat továbbfejlesztése”, hanem a normaszövegben szereplő „elvi kérdés” is bizonytalan jogfogalom. Ezen indítványozó is kérelmet terjesztett elő a Bsz. 30. § (1)–(2) bekezdései, illetve a Be. 441. § (2)–(3) bekezdései, továbbá a Be. 441. § (4) és 442. § (1) bekezdésének alkotmányossági vizsgálatára és megsemmisítésére. A jogegységi tanács összetételére, a jogegységi eljárásra vonatkozóan a fentiekben ismertetett indítványhoz hasonló kifogásokat fogalmazott meg azzal, hogy az indítványa kiterjedt a Be. 441. § (4) bekezdésének vizsgálatára, mert e szabály – véleménye szerint – eleve lehetetlenné teszi, hogy az ellentétes bírói álláspont a jogegységi tanácskozás során megjelenjen, valamint a Be. 442. § (1) bekezdésére is, amely kimondja, hogy a jogegységi eljárást a tanács elnöke készíti elő, és az ügyet tanácsülésre vagy ülésre tűzi ki. Az indítványozó alapvetően a jogbiztonság sérelmét vetette fel. Ugyanezen indítványozó mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség vizsgálatát is kezdeményezte két szempont szerint. Egyrészt, ha az Alkotmánybíróság utólagos normakontroll indítványának nem adna helyt, úgy indítványozta annak megállapítását, hogy az Országgyűlés hiányosan szabályozta a jogegységi eljárás eljárási rendjét. Másrészt ettől függetlenül is kérte mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítását, mert a polgári, gazdasági, munkaügyi, közigazgatási ügyszakokra vonatkozóan a jogegységi eljárás szabályait különkülön törvény nem határozza meg. 3. Újabb indítványozó a Bsz. III. – „Az ítélkezés egységének biztosítása” című – Fejezete egészének kéri az alkotmányossági vizsgálatát és megsemmisítését. Álláspontja szerint a Bsz.-nek a jogegységi eljárásra vonatkozó rendelkezései az Alkotmány 2. § (1) bekezdéséből fakadó jogbiztonság követelményét sértik. Kifejtette továbbá, hogy a Bsz. III. Fejezetébe foglalt szabályok az Alkotmány 32/A. § (1) bekezdésével is ellentétesek „mivel a Legfelsőbb Bíróság normatív jellegű határozatait kivonja a jogrendszerben fennálló alkotmányossági ellenőrzés alól”. 4. Újabb indítványozó – az utólagos absztrakt normakontroll és az alkotmányjogi panasz hatásköröket egyaránt megjelölve – kérelmet terjesztett elő a Bsz. 29–33. §-ai (lényegében a Bsz. III. fejezetének) alkotmányossági vizsgálatára. Kifejtette, hogy a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény értelmében a jogegységi határozat nem jogszabály, ezzel szemben az állampolgárokra jogokat és kötelezettségeket határoz meg. Ez sérti a jogbiztonságot. Szintén a jogbiztonsággal ellentétes – indítványozó szerint – az, hogy jogegységi határozattal meg lehet változtatni a kialakult ítélkezési gyakorlatot. A törvényi előtti egyenlőség sérelmét is abban látja az indítványozó, hogy a kihirdetett jogegységi határozatot követő és a kihirdetést megelőző ügyek eltérő elbírálásban részesülhetnek, mert a jogegységi határozat módosítja az ítélkezés tartalmát. Az indítványozó mindezeken túl kérte, megfogalmazása szerint: „az EBH 2001. 408. Jogegységi döntés megsemmisítését”. Az indítványozó alkotmányjogi panaszának alapjául a Legfelsőbb Bíróság Pfv. V. 22.420/2006/3. és a Pfv. V. 21.841/2006/5. számú döntéséit jelölte meg. Az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt és az EBH vizsgálatára irányuló kérelmet elkülönítette és külön eljárásban bírálta el. 5. Az Alkotmánybíróság a Bsz.-t és Be.-t érintő indítványokat tárgyuk részbeni azonosságára tekintettel egyesítette, és egy eljárásban bírálta el. II. 1. Az Alkotmány felhívott rendelkezései szerint: „2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokrati kus jogállam.” „32/A. § (1) Az Alkotmánybíróság felülvizsgálja a jog szabályok alkotmányosságát, illetőleg ellátja a törvénnyel hatáskörébe utalt feladatokat. (2) Az Alkotmánybíróság alkotmányellenesség megállapítása esetén megsemmisíti a törvényeket és más jogszabályokat. (3) Az Alkotmánybíróság eljárását törvényben meghatározott esetekben bárki kezdeményezheti. (...)” „47. § (1) A Legfelsőbb Bíróság a Magyar Köztársaság legfőbb bírósági szerve. (2) A Legfelsőbb Bíróság biztosítja a bíróságok jogal kalmazásának egységét, jogegységi határozatai a bíróságokra kötelezőek.” „50. § (1) A Magyar Köztársaság bíróságai védik és biztosítják az alkotmányos rendet, a természetes személyek, a jogi személyek és a jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetek jogait és törvényes érdekeit, büntetik a bűncselekmények elkövetőit. (2) A bíróság ellenőrzi a közigazgatási határozatok törvényességét. (3) A bírák függetlenek és csak a törvénynek vannak alárendelve. A bírák nem lehetnek tagjai pártnak és politikai tevékenységet nem folytathatnak. (4) A bíróságok igazgatását az Országos Igazságszolgáltatási Tanács végzi, az igazgatásban bírói önkormányzati szervek is közreműködnek. (5) A bíróságok szervezetéről és igazgatásáról, továbbá a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló törvény elfogadásához a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges.” 2. A Bsz. érintett szabályai értelmében: „27. § (1) A bírósági jogalkalmazás egységének biztosí tása a Legfelsőbb Bíróság feladata. (2) A Legfelsőbb Bíróság az (1) bekezdésben meghatá rozott feladatának ellátása körében jogegységi határozatokat hoz, és elvi bírósági határozatokat tesz közzé.” „29. § (1) Jogegységi eljárásnak van helye, ha a) a joggyakorlat továbbfejlesztése vagy az egységes ítélkezési gyakorlat biztosítása érdekében elvi kérdésben jogegységi határozat meghozatala szükséges, b) a Legfelsőbb Bíróság valamely tanácsa jogkérdésben el kíván térni a Legfelsőbb Bíróság másik ítélkező tanácsának határozatától. (2) Az (1) bekezdés b) pontjában említett esetben a Legfelsőbb Bíróság tanácsa kezdeményezi a jogegységi eljárást, és a jogegységi határozat meghozataláig az eljárást felfüggeszti. Jogegységi tanács 30. § (1) A Legfelsőbb Bíróságon büntető, polgári, gazdasági, munkaügyi és közigazgatási szakágú jogegységi tanács működik. A jogegységi tanácsot az elnök, az elnökhelyettes, a kollégiumvezető vagy a kollégiumvezetőhelyettes vezeti. A jogegységi tanács 5 tagból áll, tagjait a tanács elnöke választja ki. (2) Ha a jogegységi eljárásban hozandó döntés több szakág ügykörét érinti, a tanács elnöke az eljáró jogegységi tanácsot az érintett szakágban eljáró bírák közül arányosan jelöli ki. E tanács 7 tagból áll, elnöke a Legfelsőbb Bíróság elnöke vagy elnökhelyettese. 31. § (1) Jogegységi eljárást kell lefolytatni, a) ha azt Legfelsőbb Bíróság elnöke vagy kollégiumve zetője, illetőleg – a (2) bekezdésben meghatározott körben – a legfőbb ügyész indítványozza, továbbá b) a 29. § (1) bekezdésének b) pontjában említett esetben. (2) A legfőbb ügyész jogegységi eljárást indítványozhat büntetőeljárásban, továbbá polgári eljárásban akkor, ha az eljárás megindítására vagy az abban való részvételre külön jogszabály feljogosítja. 32. § (1) A jogegységi határozat hozatalára irányuló indítványban az indítványozónak meg kell jelölnie, hogy milyen kérdésekben és mely okokból kéri a jogegységi tanács határozatának meghozatalát. (2) Az indítvány alapján a jogegységi tanács elnöke tűzi ki az ülés határnapját. A jogegységi tanács ülésére az indítványozót és a legfőbb ügyészt meg kell hívni. (3) Az ülést az elnök vezeti, az indítványozó és a legfőbb ügyész felszólalhat. (4) Az indítvány alapján a jogegységi tanács határozatot hoz. A jogegységi határozatát „A Magyar Köztársaság nevében” hozza és azt a Magyar Közlönyben közzé kell tenni. (5) A Legfelsőbb Bíróság jogegységi határozatát és a jogegységi tanács által kiválasztott elvi bírósági határozatot hivatalos gyűjteményében közzéteszi. (6) A jogegységi határozatnak – ha törvény kivételt nem tesz – a felekre kiterjedő hatálya nincs. (7) A Törvény a jogegységi eljárásra vonatkozóan további szabályokat állapíthat meg. (8) A jogegységi eljárásra vonatkozó ügyviteli rendelkezéseket a Legfelsőbb Bíróság ügyviteli szabályzata állapítja meg.” „105. § Az e törvény hatálybalépését megelőzően hozott irányelvek, elvi döntések és kollégiumi állásfoglalások az eltérő iránymutatást tartalmazó jogegységi határozat meghozataláig alkalmazhatók.” 3. A Be. jelen ügyben irányadó rendelkezései szerint: „XIX. Fejezet JOGEGYSÉGI ELJÁRÁS 439. § (1) Jogegységi eljárásnak van helye, ha a) a joggyakorlat továbbfejlesztése vagy az egységes ítélkezési gyakorlat biztosítása érdekében elvi kérdésben jogegységi határozat meghozatala szükséges, b) a Legfelsőbb Bíróság valamely tanácsa jogkérdésben el kíván térni a Legfelsőbb Bíróság másik ítélkező tanácsának határozatától. (2) Az (1) bekezdés a) pontja alapján az egységes ítélkezési gyakorlat biztosítása érdekében jogegységi eljárásnak van helye különösen akkor, ha az ítélőtábla, a megyei bíróság vagy a helyi bíróság elvi kérdésben korábban hozott jogerős bírósági határozattól eltérő jogerős határozatot hozott, és a Legfelsőbb Bíróság elnöke vagy a legfőbb ügyész az elvi kérdés eldöntését szükségesnek tartja. 440. § (1) Jogegységi eljárást kell lefolytatni, a) ha azt a Legfelsőbb Bíróság elnöke vagy a büntető kollégiumának vezetője, illetőleg a legfőbb ügyész indítványozza, továbbá b) a 439. § b) pontja esetén. (2) Az (1) bekezdés b) pontjában írt ok miatt a Legfel sőbb Bíróság tanácsa indítványozza a jogegységi eljárást. (3) Ha a jogegységi eljárás eredménye a Legfelsőbb Bíróság előtt folyamatban lévő más rendkívüli jogorvoslati eljárásra kihatással lehet, a Legfelsőbb Bíróság a rendkívüli jogorvoslati eljárást a jogegységi határozat meghozataláig felfüggeszti. 441. § (1) A jogegységi indítványban meg kell jelölni az elbírálandó elvi kérdést (jogkérdést) és az indítvány előterjesztőjének javaslatát annak mikénti eldöntésére. Az indítványhoz mellékelni kell az indítvánnyal érintett bírósági határozatok kiadmányát. (2) A jogegységi indítványt a Legfelsőbb Bíróság öt hivatásos bíróból álló jogegységi tanácsa bírálja el. (3) A jogegységi tanács elnöke a Legfelsőbb Bíróság elnöke vagy büntető kollégiumának vezetője. A jogegységi indítvány előterjesztője nem lehet a jogegységi tanács elnöke vagy tagja. (4) A jogegységi tanács tagja nem lehet az, aki a jogegységi indítvánnyal érintett bírósági határozat meghozatalában részt vett. 442. § (1) A jogegységi eljárást a tanács elnöke készíti elő, és az ügyet tanácsülésre vagy nyilvános ülésre tűzi ki. (2) A jogegységi tanács tanácsülésen dönt, ha a) a törvényben kizárt vagy az arra nem jogosulttól származó indítványt érdemi elbírálás nélkül elutasítja, b) a jogegységi indítvány visszavonása miatt a jogegy ségi eljárást megszünteti. (3) Ha a jogegységi tanács az indítványt érdemben elbí rálja, nyilvános ülésen határoz. A jogegységi határozat hozatalára irányuló indítványt – ha azt nem a legfőbb ügyész nyújtotta be – a tanács elnöke a jogegységi indítvánnyal érintett bírósági határozat kiadmányával együtt megküldi a legfőbb ügyésznek. A legfőbb ügyész az indítvány kézbesítésétől számított tizenöt napon belül megküldi a jogegységi indítványra tett nyilatkozatát a Legfelsőbb Bíróságnak. (4) A nyilvános ülést a tanács elnöke vezeti, az eljárásban egy vagy két előadó bírót jelölhet ki. (5) A nyilvános ülés megnyitása után az előadó bíró összefoglalja a jogegységi indítványt, illetve az elbírálandó elvi kérdés lényegét. Ezt követően az indítványozó felszólalhat. Ha nem a legfőbb ügyész a jogegységi indítvány előterjesztője, akkor a legfőbb ügyész az indítványozó felszólalását követően felszólalhat. (6) A felszólalásokat követően a jogegységi tanács határozat meghozatala céljából tanácsülésre visszavonul. A jogegységi tanács a határozatát tanácskozás után szavazással hozza meg. Ha a szavazás nem egyhangú, a határozatot a többségi szavazat dönti el. (7) A tanácskozás és a szavazás titkos. A tanácskozáson és a szavazásnál a jogegységi tanács elnökén és tagjain kívül csak jegyzőkönyvvezető lehet jelen. (8) A nyilvános ülést a jogegységi tanács fontos okból elnapolhatja. 443. § (1) A jogegységi tanács a nyilvános ülésen határozatot hoz. A jogegységi tanács a jogegységi határozatot „A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN” hozza, és azt nyilvánosan hirdeti ki. (2) A jogegységi indítványnak helyt adó határozat rendelkező része tartalmazza a jogegységi eljárás tárgyául szolgáló, illetve azzal szorosan összefüggő elvi kérdésben adott iránymutatást. (3) Ha az elvi kérdésben adott iránymutatásból következően a jogegységi határozattal érintett jogerős bírósági határozatnak a terhelt büntetőjogi felelősségét megállapító rendelkezése törvénysértő, a jogegységi tanács a törvénysértő rendelkezést hatályon kívül helyezi, és a terheltet felmenti, illetve az eljárást megszünteti. Ha a terhelt fogva van, a fogvatartást is megszünteti. (4) A jogegységi határozat indokolása tartalmazza, hogy a jogegységi indítványt ki terjesztette elő, az indítvány mire irányul, és mely bírósági határozatokat érint. Ismerteti az elbírálandó elvi kérdésben kialakult eltérő álláspontokat, szükség esetén az indítvánnyal érintett bírósági határozatokban megállapított tényállás lényegét, számot ad a rendelkező részben adott iránymutatás indokairól. A határozat indokolása tartalmazza a terhelt felmentésének és az eljárás megszüntetésének indokait is. 444. § A jogegységi tanács elutasítja a jogegységi indítványt, ha jogegységi határozat meghozatala nem szükséges. A határozat indokolása az elutasítás okát tartalmazza. 445. § (1) A jogegységi tanács a határozatát nyomban kihirdeti, ezt követően tizenöt napon belül írásban közli az indítvány előterjesztőjével és – ha az előterjesztő nem a legfőbb ügyész volt – a legfőbb ügyésszel is. A határozatot közölni kell azzal a terhelttel is, akit felmentettek vagy akivel szemben az eljárást megszüntették. Ha az alapeljárásban a vádat magánvádló vagy pótmagánvádló képviselte, a határozatot vele is közölni kell. (2) A tanács elnöke gondoskodik a jogegységi határozatnak a Magyar Közlönyben történő közzétételéről.” III. Az indítványok az alábbiak szerint megalapozatlanok. 1. Az Alkotmánybíróság az indítványok alapján elsőként azt vizsgálta, hogy a Bsz. 29. § (1) bekezdés a) pontja és az e rendelkezéssel szó szerint megegyező Be. 439. § (1) bekezdés a) pontja sérti-e az Alkotmány 2. § (1) bekezdését, 47. § (2) bekezdését, és 50. § (3) bekezdését. Az indítványozók által felvetett alkotmányossági problémák lényege, hogy – a vizsgálni kért szabályok lehetővé teszik – ahogy az indítványozók fogalmaznak – preventív jogegységi határozat meghozatalát, ami szemben áll a jogegységi határozat alkotmányos funkciójával, sérti a bírói függetlenséget; – ,,a joggyakorlat továbbfejlesztése” és az „elvi kérdés” – mint a jogegységi eljárás alapjául szolgáló okok – törvényi megfogalmazás homályos, értelmezhetetlen, ezért ellentétben áll a jogbiztonság követelményével. 1.1. Az Alkotmánybíróság megítélése szerint a Bsz. 29. § (1) bekezdés a) pontjából [és a Be. 439. § (1) bekezdés a) pontjából] nem következik, hogy e rendelkezések a Legfelsőbb Bíróságot olyan jogegységi határozat meghozatalára is felhatalmazzák, amely a törvényértelmezés bírósági gyakorlatát megelőzve, előzetes magyarázattal szolgál a törvény alkalmazását illetően. A Magyar Köztársaság Alkotmányának módosításáról szóló 1997. évi LIX. törvényt (a továbbiakban: Alkmód.) megelőzően az Alkotmány 47. §-a a következő rendelkezést tartalmazta: „A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága elvi irányítást gyakorol az összes bíróságok bírói működése és ítélkezése fölött. A Legfelsőbb Bíróság irányelvei és elvi döntései a bíróságok számára kötelezők.” Ez a szabály a Legfelsőbb Bíróság alkotmányos feladataként az elvi irányítást határozta meg, amelynek eszközei az irányelv és az elvi döntés voltak. Az Alkmód. a Legfelsőbb Bíróságra vonatkozó alkotmányi rendelkezést megváltoztatta. Az Alkotmány 47. § (1) bekezdésében rögzítette, hogy a Legfelsőbb Bíróság a Magyar Köztársaság legfőbb bírói szerve, a 47. § (2) bekezdés pedig a Legfelsőbb Bíróság alkotmányos feladataként a bíróságok jogalkalmazása egységességének biztosítását jelölte meg, amelynek eszköze a jogegységi határozat. Az Alkmód.-al egyidőben lépett hatályba (a jelen ügyben vizsgált) Bsz., így e szabályok együttesen határozták (határozzák) meg a bíró szervezet új rendjét. Az Alkmód. hatálybalépését követő alkotmányszöveg – az Alkotmány 47. §-a – alapján egyértelmű, hogy a jogegységi határozat meghozatala a Legfelsőbb Bíróság alkotmányos funkciójához kapcsolódik, nevezetesen: az Alkotmány a jogalkalmazás – azaz az élő joggyakorlat – egységességének biztosítása érdekében hatalmazza fel a Legfelsőbb Bíróságot jogegységi határozat meghozatalára. Az Alkotmány tehát a már kialakult joggyakorlat egységesítéséről, s nem pedig ún. előzetes egységesítésről szól. Mindezek alapján elsőként az állapítható meg, hogy a Bsz. (valamint a Be.) vizsgált szabálya alkalmazásának kereteit maga az Alkotmány jelöli ki, e törvényi rendelkezések az Alkotmánnyal – benne a Legfelsőbb Bíróság alkotmányos funkciójával – együtt értelmezendőek. A Bsz. 29. § (1) bekezdés a) pontja [illetve a Be. 439. § (1) bekezdés a) pontja] a jogegységi eljárás alapjául szolgáló okok között említi a joggyakorlat továbbfejlesztését, illetve az egységes ítélkezési gyakorlat biztosítása érdekében az elvi kérdések eldöntését. Az Alkotmánybíróság álláspontja, hogy a vizsgált törvényi rendelkezések nem lépnek túl az Alkotmány szövegén. Azok csupán – az Alkotmány végrehajtásaként – a jogalkalmazás jogegységi határozattal való egységesítésének esetköreit részletezik. A joggyakorlat továbbfejlesztése, mint ok révén a Legfelsőbb Bíróságnak lehetősége nyílik valamely jogszabály-értelmezési gyakorlat (tehát a normához „tapadt” ítélkezés) alapján dönteni az ítélkezési gyakorlat új irányáról. Ebbe az esetkörbe tartozhat a Bsz. 29. § (1) bekezdés b) pontja alapján induló jogegységi eljárás is. A joggyakorlat továbbfejlesztése fogalomba így kétségkívül bele érthető, hogy a „továbbfejlesztés” az egységes gyakorlathoz képest eltérő értelmezési irány megfogalmazását is jelentheti, minderre azonban – ahogy a Bsz. fogalmaz – csak joggyakorlat alapján van lehetőség, amely eleve kizárja azt, hogy még nem értelmezett normához ún. „preventív” jogegységi határozat kapcsolódjon. Az elvi kérdések jogegységi határozattal való eldöntése pedig – az előzőekkel összhangban – a norma alkalmazása során felmerült különböző (általános érvénnyel megfogalmazott) értelmezések egységesítésének eszköze. Az Alkotmánybíróság szerint a Bsz. 29. § (1) bekezdés a) pontja [illetve a Be. 439. § (1) bekezdés a) pontja] e tekintetben követi az Alkotmány 47. § (2) bekezdésének normatartalmát. Az Alkotmánybíróság több határozatában foglalkozott a bírósági jogértelmezés és a bírói függetlenség kapcsolatával. Ennek keretében rámutatott: „A „jogot” végül is a bíróságok saját értelmezésük szerint állapítják meg. [...] A csak a törvényeknek való alávetettség nemcsak a másik két hatalmi ág befolyását zárja ki tehát az ítélkezésre, hanem – az Alkotmány határai és követelményei között maradó – független, folyamatos és rendszerképző törvényértelmezés és jogalkalmazás révén is biztosítja a bírói függetlenséget.” [38/1993. (VI. 11.) AB határozat, ABH 1993, 256, 262.]. Ezen értelmezést alapul véve a 42/2004. (XI. 9.) AB határozat megállapította, hogy „[a] jogalkalmazás egységességének biztosítása érdekében többféle alkotmányos megoldás lehetséges az igazságszolgáltatás rendszerén belül. Önmagában azzal a ténnyel nem sérül a jogalkotói hatalom, benne a törvényhozói hatalmi ág alkotmányos jogköre, hogy a bírói hatalom a jogszabályoknak egységesen alkalmazandó tartalmat ad.” (ABH 2004, 551, 571.) A 42/2005. (XI. 14.) AB határozat pedig különös hangsúlyt helyezett „a bírói (a Legfelsőbb Bíróság-i) önálló jogszabály-értelmezés – és ezen keresztül a bírói függetlenség – alkotmánybírósági védelmére” (ABH 2005, 504, 513.). Az idézett határozatokban az Alkotmánybíróság elismerte, hogy a jogalkalmazói jogértelmezés önálló rendszerként tapadhat a normához; e rendszeren belül pedig a jogalkalmazói gyakorlat egységességét a Legfelsőbb Bíróságnak nemcsak lehetősége, hanem alkotmányos kötelezettsége is biztosítani. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint ennek esetköreit szabályozza a Bsz. (és a Be.) vizsgált rendelkezése, amikor kimondja, hogy jogegységi eljárás lefolytatására alapul szolgálhat a joggyakorlat továbbfejlesztése, illetve az egységes ítélkezési gyakorlat biztosítása érdekében az elvi kérdésekben való döntés. E rendelkezésekből tehát nem következik, hogy a Legfelsőbb Bíróságot „preventív” – még nem alkalmazott törvény értelmezésére irányadó – jogegységi határozat meghozatalára jogosítják fel. Ezért az indítványnak az Alkotmány 50. § (3) bekezdése sérelmére alapozott kérelme nem tekinthető megalapozottnak. Az Alkotmánybíróság a jogegységi határozat alkotmányossági felülvizsgálatát megteremtő 42/2005. (XI. 14.) AB határozatában rámutatott: „Az Alkotmánybíróság megítélése szerint az Alkotmány 47. § (2) bekezdésében nevesített jogegységi határozat – a Legfelsőbb Bíróság önálló jogszabály-értelmezése folytán (amelyre a joggyakorlat egységesítése érdekében alkotmányos felhatalmazása van) – adott esetben az alapul fekvő jogszabály tartalmát bővítetheti, szűkítetheti, vagy éppen az értelmezéssel joghézagot tölthet ki. ... A jogegységi határozat az Alkotmány 32/A. § (1) bekezdése alapján válik az alkotmányossági vizsgálat tárgyává.” (ABH 2005, 504, 514.) E határozat a bírói függetlenséggel összefüggésben rámutatott: az Abtv. 38. §-a alapján az eljáró bíró, a számára kötelező valamennyi norma, így a jogegységi határozat alkotmányossági vizsgálatát is kérheti. Ennek jelen ügyben azért van relevanciája, mert az Alkotmánybírósághoz fordulás lehetősége nyilvánvalóan fenn áll valamennyi bírónak abban az esetben is, ha olyan normát kell alkalmaznia, amelyet az adott szerv nem az alkotmányos funkciójával összhangban (alkotmányos felhatalmazását túllépve) hozott meg. Mindez biztosítéka a Bsz. 29. § (1) bekezdés a) pontja és a Be. 439. § (1) bekezdés a) pontja alkotmánnyal összhangban történő alkalmazásának is. A fentiek alapján az Alkotmánybíróság az Alkotmány 47. § (2) bekezdése, és 50. § (3) bekezdése sérelmére alapított indítványt elutasította. Megállapította, hogy a Bsz. és a Be. vizsgált szövege önmagában nem ad alapot olyan értelmezésre, amely „preventív” jogegységi határozat meghozatalára hatalmazza fel a Legfelsőbb Bíróságot, illetve nyomatékosította ennek alkotmányos biztosítékát: az alkotmánybírósági védelem szerepét esetleges eltérő értelmezés esetén. 1.2. Az egyik indítványozó a „a joggyakorlat továbbfejlesztése” és az „elvi kérdés” törvényi meghatározását a normavilágosság követelményével is ellentétesnek vélte. A 26/1992. (IV. 30.) AB határozat megállapította: „Az Alkotmánybíróság elvi éllel mutat rá arra, hogy a világos, érthető és megfelelően értelmezhető normatartalom a normaszöveggel szemben alkotmányos követelmény. A jogbiztonság – amely az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiság fontos eleme – megköveteli, hogy a jogszabály szövege értelmes és világos, a jogalkalmazás során felismerhető normatartalmat hordozzon.” [ABH 1992, 142.] Az Alkotmánybíróság megítélése szerint a világos, érthető és megfelelően értelmezhető normatartalom alkotmányos követelményének a Bsz. 29. § (1) bekezdés a) pontjában [és a Be. 439. § (1) bekezdés a) pontjában] szereplő normaszöveg megfelel. Mint ahogy fentebb kifejtésre került, a Legfelsőbb Bíróság jogalkalmazás egységességét biztosító funkciójához kapcsolódik a „joggyakorlat továbbfejlesztése”, amely normaszöveg eleve már meglévő gyakorlatot feltételez. A jogegységi határozat nem a jogalkalmazási gyakorlatot megindító, hanem a jogalkalmazási gyakorlatra tekintettel meghozott döntés. A jogegységi eljárás megindításának ezen oka tehát pusztán nyelvtani értelmezés alapján (fogalmilag) is mindenki számára érthető és értelmezhető. Az ítélkezési gyakorlat egy-egy problé májának esetleg új megközelítések alapján történő rendezése, a törvény szóhasználata szerint: „továbbfejlesztése” alapot adhat jogegységi eljárás megindítására. A vizsgált törvényszöveg szerint: „az egységes ítélkezési gyakorlat biztosítása érdekében elvi kérdésben” is helye van jogegységi határozat meghozatalának. E törvényi szabály – csakúgy mint az első fordulatban szereplő „joggyakorlat” kifejezés – ítélkezési gyakorlatot feltételez. Az elvi kérdés, mint fogalom a Bsz.-nek nemcsak az itt vizsgált szabályában, hanem egyéb rendelkezései között is szerepel [pl. 28. § (3) bekezdés]. Az Alkotmánybíróság szerint az „elvi kérdés” a jogalkalmazói gyakorlatban (a bírói jogértelmezés során) széles körben ismert és alkalmazott kifejezés: az egységes jogalkalmazás (elvi állásfoglalás) igényét megalapozó problémafelvetés. Az Alkotmánybíróság a 12/2001. (V. 14.) AB határozatában vizsgálta a Bsz. azon rendelkezését, amely feljogosítja a Legfelsőbb Bíróságot, hogy elvi bírósági határozatot is közzétegyen. Az Alkotmánybíróság e döntésében tényként kezelte, hogy a bírósági jogalkalmazás során felmerülhetnek olyan elvi kérdések, amelyeket a bíróságoknak, végső soron az Alkotmány alapján erre feljogosított Legfelsőbb Bíróságnak kell eldönteni. (ABH 2001, 163, 173.) A jogalkalmazói gyakorlatban felmerült elvi kérdések eldöntésének rendszerébe kapcsolódik be a Bsz. 29. § (1) bekezdés a) pontja [és a Be. 439. § (1) bekezdés a) pontja] második fordulata: elvi kérdések egységesítése esetén is van helye jogegységi eljárás megindításának. Az Alkotmánybíróság a 36/1997. (VI. 11.) AB határozatában utalt arra, hogy csak a jogalkalmazás számára eleve értelmezhetetlen jogszabály sérti a jogbiztonságot (ABH 1997, 222, 227–228.). Az Alkotmánybíróság jelen ügyben, a fenti indokok alapján megállapította, hogy a vizsgált rendelkezés a jogalkalmazók számára – megfelelő pontossággal – felismerhető normatartalmat hordoz, így az Alkotmány 2. § (1) bekezdésének sérelmére alapított indítványt sem találta megalapozottnak. Az 1.1. és 1.2. pontokban kifejtett indokok alapján az Alkotmánybíróság a Bsz. 29. § (1) bekezdés a) pontja és a Be. 439. § (1) bekezdés a) pontja alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványokat elutasította. 2. Az indítványozók vizsgálni és megsemmisíteni kérték a Bsz. jogegységi tanácsra vonatkozó 30. § (1) és (2) bekezdéseit, illetve a Be. 441. § (2)–(3) bekezdéseit az Alkotmány 2. § (1) bekezdése és 47. § (2) bekezdése alapján. A Bsz. és a Be. szabályainak tartalmi hasonlóságára – és a vizsgálni kért alkotmányossági probléma azonosságára – tekintettel az Alkotmánybíróság a Bsz. 30. § (1) és (2) bekezdését, illetve a Be. 441. § (2) (3) bekezdései alkotmányosságát együtt bírálta el. Az indítványok lényege szerint e rendelkezések alkotmánysértők mert: – Az Alkotmányból nem következik, hogy jogegységi határozatot csak a jogegységi tanács hozhat, a Bsz. a Legfelsőbb Bíróság teljes ülésének az ítélkezési gyakorlat elvi irányításával kapcsolatosan nem ad hatáskört, a szakmai testületek, a kollégiumok sem hozhatnak jogegységi határozatot; – a jogegységi tanács tagjait nem ügyenként, hanem eseti jelleggel választja ki a tanács elnöke, amely kihatással lehet a döntésre; – a jogegységi tanács öt tagból áll, több szakág ügykörét érintően hét tagból, így a törvény „a legmagasabb ítélkezési fórum legfontosabb feladatkörének gyakorlását csekély számú ad-hoc testületre bízza”; – szabályozatlan a jogegységi határozatok megváltoztatásának, hatályon kívül helyezésének intézményesített lehetősége. 2.1. Az Alkotmánybíróság megítélése szerint helytálló az az indítványozói állítás, mely szerint az Alkotmányból nem következik, hogy jogegységi határozatot csak jogegységi tanács hozhat. Az Alkotmány 47. § (2) bekezdése a jogegységi határozat fogalmát csupán a Legfelsőbb Bíróság alkotmányos feladatellátásával kapcsolatos szövegösszefüggésben említi, a jogegységi határozat meghozatalára vonatkozóan további rendelkezéseket nem tartalmaz. Az Alkotmánybíróság megítélése szerint ezért az Alkotmányból nem következik olyan szabály, amely irányadó lenne arra nézve, hogy a jogegységi határozat meghozatalára a Legfelsőbb Bíróságon belül mely testület jogosult, így nem következik az sem, hogy a jogegységi tanácson kívül a Legfelsőbb Bíróság más fórumait (teljes ülését, szakmai kollégiumait) is fel kell jogosítani. Annak a kérdésnek az eldöntésében tehát, hogy az Alkotmány 47. § (2) bekezdésében nevesített jogegységi határozat meghozatalára a Legfelsőbb Bíróság mely bírói testülete jogosult, a törvényhozó – az Alkotmány keretei között – viszonylag nagy szabadságot élvez. Az Alkotmány 50. § (5) bekezdése felhatalmazást ad arra, hogy minősített többséggel elfogadandó törvény határozza meg a bíróságok szervezetét és igazgatását. Míg az igazgatás vonatkozásában az Alkotmány konkrét rendelkezéseket tartalmaz [az 50. § (4) bekezdés kimondja, hogy ezt az Országos Igazságszolgáltatási tanács végzi], addig ilyen jellegű rendelkezést nem foglal magában a jogegységi határozat meghozatala feladatához kapcsolódóan, csupán annyit mond: a Legfelsőbb Bíróság „jogegységi határozatai”. Mindebből következik, hogy nem alkotmánysértő [nem sérti a jogbiztonságot és az Alkotmány 47. § (2) bekezdését] a törvényhozás azon választása, amely a jogegységi határozat meghozatalára a – speciálisan e célból alakítandó – jogegységi tanácsot jogosítja fel. Az Alkotmánybíróság hangsúlyozza, hogy a törvényhozás dönthetett volna akként is – mint ahogy az indítványozó felvetette –, hogy a Legfelsőbb Bíróság más bírói testületeinek (pl. teljes ülésének) érdemi szerepet, esetleg döntési jogkört biztosít. Viszont nem ütközik az Alkotmányba a Bsz.-ben szabályozott jogegységi tanácsnak a jogegységi határozatok meghozatalában meghatározott szerepe sem. 2.2. Az Alkotmánybíróság megítélése szerint nem sértik az Alkotmány 2. § (1) bekezdését és 47. § (2) bekezdését azok a szabályok, amelyek a jogegységi tanács vezetésére, tagjai kiválasztására vonatkoznak. Az Alkotmánybíróság e kérdés kapcsán elsőként áttekintette azokat a nemzetközi megoldásokat, amelyek (az absztrakt jogértelmezést végző) bírói tanácsok összetételének a megállapítását érintik. A magyar jogegységi eljáráshoz hasonló értelmezési mód, főként a közép-kelet európai országokban ismert. A horvát bírósági törvény 34. § és 36. §-a alapján a Legfelső Bíróság összes bírájából álló közgyűlés dönt a jogegységi kérdésekben. A Cseh Köztársaságban jogegységesítésre irányuló értelmező döntéseket (stanoviska) a Legfelső Bíróság és Legfelső Közigazgatási Bíróság hozhat. Az eljárásban az adott (polgári, közigazgatási, büntető) ügyszak összes bírája részt vesz (a bíróságokról szóló törvény, November 30, 2001 no. 6/2002 Sb.). Lengyelországban a Legfelső Bíróságról szóló törvény 60. §-ának (1) bekezdése szerint az értelmező döntést hozó tanács a Legfelső Bíróság hét bírájából áll, de más formában is eljárhat a legfőbb lengyel rendesbírói testület. Amennyiben kiemelt fontosságú jogkérdésről kell döntést hozni, vagy a jogkérdés több ügyszak ítélkezését érinti, a héttagú testület az adott ügyszakokhoz tartozó összes bíróból álló testület elé is utalhatja a kérdést, sőt a Legfelső Bíróság összes bírája is tagja lehet az értelmező döntést hozó testületnek. A lengyel Legfelső Bíróság működéséről szóló, legfelső bírósági bírák közgyűlése által 2003. december 1-jén hozott határozat 99. §-a alapján az értelmező döntést hozó tanács elnöke a Legfelső Bíróság elnöke vagy valamely kollégiumvezetője. A Bsz. 30. § (1) bekezdés szerint a jogegységi tanácsot az elnök, az elnökhelyettes, a kollégiumvezető vagy a kollégiumvezető-helyettes vezeti, tagjait a tanács elnöke választja ki. A Bsz. 30. § (2) bekezdés értelmében a több szakág ügykörét érintő hét tagú tanács elnöke a Legfelsőbb Bíróság elnöke vagy elnökhelyettese. A Be. – jelen ügyben szintén vizsgált – 441. § (3) bekezdése pedig kimondja, hogy a (büntető) jogegységi tanács elnöke a Legfelsőbb Bíróság elnöke vagy büntető kollégiumának vezetője. E szabályok azt tükrözik, hogy az öttagú jogegységi tanács vezetését (s ezáltal a jogegységi tanács tagjainak kiválasztását) a törvény alapvetően a Legfelsőbb Bíróság adott kollégiumvezetőjére vagy kollégiumvezető-helyettesére bízza, míg a több szakág ügykörét érintő hét tagú jogegységi tanács vezetését a Legfelsőbb Bíróság elnökére vagy elnökhelyettesére. A jogegységi tanács tagjainak kiválasztásánál figyelembe veendő továbbá a Bsz. 30. § (1) bekezdésének első mondata is, amely meghatározza: büntető, polgári, gazdasági, munkaügyi és közigazgatási szakágakban működik jogegységi tanács. E szabályok a jogegységi tanács tagjai kiválasztásának szakmai szempontjait messzemenően tükrözik. Tehát ha nem is ügyenként (mint ahogy azt az indítványozó felveti), de tartalmaz a Bsz. a tanács tagjainak kiválasztására vonatkozó rendezőelvet. Ezzel az értelmezéssel összhangban a Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bíróságának Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló – többször módosított – 3/2000. számú elnöki utasítás 10. § (2) bekezdése kimondja „A jogegységi tanács öt tagból áll, tagjait a tanács elnöke választja ki. Ha a jogegységi eljárásban hozandó döntés több szakág ügykörét érinti, a tanács elnöke a hét tagú jogegységi tanácsot az érintett szakágban eljáró bírók közül arányosan jelöli ki.” A 10. § (3) bekezdése értelmében pedig „A büntető szakágú jogegységi tanácsot a büntető kollégium vezetője, a közigazgatási szakágú jogegységi tanácsot a közigazgatási kollégium vezetője, míg a polgári, gazdasági, illetve munkaügyi szakágú jogegységi tanácsot a polgári kollégium vezetője, vagy helyettese vezeti. A szakági jogegységi tanácsokat a Legfelsőbb Bíróság elnöke és elnökhelyettese is vezetheti, míg a több szakágat is érintő kérdésekben döntő hét tagú jogegységi tanács vezetésére kizárólag ők jogosultak....” Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a Bsz. és a Be. fenti szabályai (illetve ezt összefoglalandó a Legfelsőbb Bíróság – idézett – Szervezeti és Működési Szabályzata) a jogegységi tanács vezetésére és tagjai kiválasztására vonatkozóan megfelelő rendezőelveket fektetnek le, a vizsgált törvényi rendelkezések alapján nem állítható, hogy törvényi korlátok nélküli a jogegységi tanács vezetésének, tagjai kiválasztásának rendje. Az egyik indítványban felvetettek szerint a Bsz. és a Be. ezen szabályai azért alkotmánysértők, mert lehetőséget biztosítanak a jogegységi tanács vezetőjének olyan tanács összeállítására, amely várhatóan a tanács vezetőjével egyetértésben határoz majd. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint önmagában azzal, hogy a jogegységi tanács összetételének eldöntésében a jogegységi tanács vezetőjének van (a fent bemutatott törvényi korlátok között) meghatározó szerepe, nem sérül sem a jogbiztonság [Alkotmány 2. § (1) bekezdés], sem a Legfelsőbb Bíróság joggyakorlat egységesítésére fennálló alkotmányos funkciója [Alkotmány 47. § (2) bekezdés]. A törvényi szabályozás tekintetében, annak alkalmazási gyakorlatát illetően feltételezett diszfunkció – contra legem joggyakorlat veszélye – önmagában nem lehet tárgya az alkotmánybírósági vizsgálatnak. 2.3. Az Alkotmánybíróság megítélése szerint a törvényhozói mérlegelés körébe tartozik a jogegységi tanács tagjai számának meghatározása. Az Alkotmányból – mint e határozat már utalt rá – csupán az következik, hogy a Legfelsőbb Bíróság hivatásos bíráiból álló valamely testület döntési kompetenciája a jogegységi határozat meghozatala. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a jogegységi tanács tagjai számának törvényhozói meghatározása, csak szélső esetekben vethet fel alkotmányossági problémát. A Bsz. 30. § (1) és (2) bekezdésében, illetve a Be. 441. § (2) bekezdésben meghatározott öt, illetve hét tagból álló jogegységi tanács törvényi előírása nem ilyen szélső eset, így az nincs összefüggésben, ezáltal nem is sérti az Alkotmány 2. § (1) és 47. § (2) bekezdéseit. 2.4. Az indítványozók a Bsz. 30. § (1) és (2) bekezdéseivel és a Be 441. § (2)–(3) bekezdésével kapcsolatban felvették, hogy nem tartalmaznak előírást a jogegységi határozatok megváltoztatásának, hatályon kívül helyezésének intézményesített rendjére vonatkozóan. A Bsz. 105. §-a szerint „Az e törvény hatálybalépését megelőzően hozott irányelvek, elvi döntések és kollégiumi állásfoglalások az eltérő iránymutatást tartalmazó jogegységi határozat meghozataláig alkalmazhatók.” E rendelkezés a korábbi szakmai iránymutatások és a jogegységi határozatok kapcsolatát fogalmazza meg, s valóban – mint ahogy az indítványozó állítja – sem a Bsz. ezen szabálya, sem más rendelkezése nem szól az azonos vagy hasonló tárgyban született jogegységi határozatok egymáshoz való viszonyáról. E szabályozási hiány miatt azonban nem állapítható meg a vizsgálni kért rendelkezések alkotmányellenessége. Az Alkotmánybíróság megítélése szerint a jogegységi határozatok – kizárólag e vizsgált probléma szemszögéből – hasonlítanak az alkotmánybírósági határozatokhoz. Míg az alkotmánybírósági határozat az Alkotmány, addig a jogegységi határozatok a törvények (és egyéb jogszabályok) kötelező értelmezésének eszközei. Amennyiben tartalmában is megváltozik az értelmezett jog (más lesz az Alkotmány, más a törvények tartalma), úgy az szükségképpen kihat az értelmezésre is. Jogegységi határozattal értelmezett törvényi rendelkezés hatályvesztése, módosulása esetén a jogegységi határozat is csak azokra az esetekre irányadó, amikor a „régi jogot” még alkalmazni kell. A Bsz. pedig nem tartalmaz korlátozást arra nézve, hogy az eljáró jogegységi tanács határozatában korábbi jogegységi határozatok alkalmazhatóságát illetően is rendelkezzen. [Így pl. a 2/2007. Közigazgatási és Polgári jogegységi határozat annak megállapításáról szól, hogy a 2/2005. KJE jogegységi határozat 2007. március 29-étől nem alkalmazható.] Az Alkotmánybíróság megítélése szerint az indítványban jelölt probléma nem éri el azt a szintet, amely alapján a jogbiztonság, és az indítványozók által felhívott más alkotmányi rendelkezések sérelme megállapítható lenne. A 2.1–2.4. pontokban kifejtett indokok alapján az Alkotmánybíróság a Bsz. 30. § (1) és (2) bekezdései, illetve a Be. 441. § (2)–(3) bekezdései alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványokat elutasította. 3. Az egyik indítványozó kérelmet terjesztett elő a Bsz. III. Fejezet egészének, míg egy másik indítványozó a Bsz. 29. §-a, illetve ehhez kapcsolódva a 30–33. §-ai (lényegében a Bsz. III. Fejezete) alkotmányossági vizsgálatára és megsemmisítésére mert álláspontjuk szerint: – a jogegységi eljárás sérti a jogbiztonságot, különösen azért, mert a jogegységi határozat nem jogszabály, mégis kihathat az állampolgárokra, illetve mert a jogegységi határozat meg is változtathatja az ítélkezési gyakorlatot; – sérül továbbá az Alkotmánybíróság alkotmányos feladatellátása, mert a jogegységi határozat alkotmányossági ellenőrzésére a Bsz. alapján nincs lehetőség. 3.1. Az Alkotmánybíróság e határozat III/1–III/2. pontjaiban (és az ezekhez tartozó alpontokban) részletesen vizsgálta a Bsz.-ben található jogegységi eljárás egyes szabályainak alkotmányosságát az Alkotmány 2. § (1) bekezdésébe foglalt jogállamiságból eredő jogbiztonság alapján. Mindehhez képest más indítványi elem, hogy a jogegységi határozat azért sérti a jogbiztonságot, mert nem szerepel a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvényben (a továbbiakban: Jat.) mint jogszabály, mégis kihat az állampolgárokra. Megállapítható, hogy a jogegységi határozat valóban nem szerepel a Jat. rendelkezéseiben, viszont – mint a Legfelsőbb Bíróság által kiadható jogegységesítési eszköz – megjelenik az Alkotmány 47. § (2) bekezdésébe foglalt szabályban. Az Alkotmánybíróság a jogegységi határozat állampolgárokra kiható voltát – épp az Alkotmány 47. § (2) bekezdése alapján – már több határozatában vizsgálta. Az Alkotmánybíróság megállapításainak lényege szerint az ítélkezési tevékenységből szükségképpen következik, hogy a jogegységi határozat a bírói jogalkalmazás útján kihat a felekre is, alkotmánysértés pusztán e miatt nem állapítható meg [lásd: 12/2001. (V. 14.) AB határozatot, ABH 2001, 163, 171.; 42/2004. (XI. 9.) AB határozat, ABH 2004, 551, 575–576.; 70/2006. (XII. 13.) AB határozat 2006, december 1042, 1048.]. Az Alkotmánybíróság megítélése szerint – a fenti érveléssel összhangban – jelen ügyben a Bsz. vizsgált rendelkezéseinek az Alkotmány 2. § (1) bekezdésével való ellentéte sem állapítható meg. Az indítványozó azt is kifogásolta, hogy jogbiztonság és a törvény előtti egyenlőség sérül a miatt, mert a jogegységi határozattal megváltoztatható az ítélkezési gyakorlat. Az Alkotmánybíróság megítélése szerint mindez a jogegységi határozat funkciójából ered. Az Alkotmány 47. § (2) bekezdése értelmében a jogegységi határozat a jogalkalmazás egységesítése érdekében hozható, amelyből következik a jogegységi határozat joggyakorlatot alakító, befolyásoló volta. Ezért az Alkotmány 2. § (1) bekezdésének, de a törvény előtti egyenlőség sérelme sem állapítható meg. Ahogy egy új jogi szabályozás is megváltoztatja a korábbi jogi helyzetet, úgy a bíróságokra kötelező jogegységi határozat kihirdetése is nyilvánvalóan hat a bíróságok ítélkezésére (hiszen a célja is ez). Minderre tekintettel az Alkotmánybíróság a fenti indítványokat elutasította. 3.2. Az indítványozó a Bsz. III. Fejezetének azért is kérte az alkotmányossági vizsgálatát, mert sérül az Alkotmány 32/A. § (1) bekezdése azáltal, hogy a Bsz. „a Legfelsőbb Bíróság normatív jellegű határozatait kivonja a jogrendszerben fennálló alkotmányossági ellenőrzés alól”. Az Alkotmánybíróság a 42/2005. (XI. 14.) AB határozatában az Alkotmány 32/A. § (1) bekezdése és az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény rendelkezései – s nem a Bsz. alapján – állapította meg hatáskörét a jogegységi határozat alkotmányossági vizsgálatára (ABH 2005, 504.). Következésképpen [elhárult annak a veszélye, hogy a jogegységi határozat kikerül(ne) az alkotmá nyossági ellenőrzés alól] – az indítványozó által felvetett alkotmányossági probléma megoldást nyert. Erre tekintettel az Alkotmánybíróság elutasította a Bsz. III. Fejezetének – az Alkotmány 32/A. § (1) bekezdése alapján történő – vizsgálatára irányuló indítványt is. 4. Az egyik indítványozó kérelmet terjesztett elő a Be. 441. § (4) bekezdésének és 442. § (1) bekezdésének megsemmisítésére. Álláspontja szerint az Alkotmány 2. § (1) bekezdéséből eredő jogbiztonságot sérti, hogy – a Be. 441. § (4) bekezdése a jogegységi döntés meghozatalának folyamatából kizárja azt a bírót aki részt vett a jogegységi indítvánnyal érintett bírósági határozat meghozatalában. Ezzel a Be. eleve lehetetlenné teszi, hogy az ellentétes álláspont a jogegységi tanácskozás során megjelenjen; – illetve a Be. 442. § (1) bekezdése amikor kimondja, hogy a jogegységi eljárást a tanács elnöke készíti elő, és az ügyet tanácsülésre vagy ülésre tűzi ki. 4.1. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a Be. 441. § (4) bekezdése az Alkotmány 2. § (1) bekezdését nem sérti. A támadott rendelkezés csupán a jogegységi tanács összetételére vonatkozóan fogalmaz meg egy szempontot, nevezetesen: egy kizáró okot. E rendelkezés világos, érthető, megfelelően értelmezhető. A jogbiztonság és azon további indítványozói érv között pedig nincs összefüggés, mely szerint a Be. ezen rendelkezése eleve lehetetlenné teszi, hogy az ellentétes álláspont a jogegységi tanácskozás során megjelenjen. 4.2. Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésével a Be. 442. § (1) bekezdése sem áll ellentétben. A Be. 442. § (1) bekezdését – az indítvány benyújtását követően – 2006. július 1-jei hatállyal módosította a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény módosításáról szóló 2006. évi LI. törvény 215. §-a. A Be. módosított 442. § (1) bekezdése (illetve a módosítással érintett 442. § egésze) az „ülés” helyett a „nyilvános ülés” intézményét vezeti be. A Be. 442. § (1) bekezdésének a tanácsülésre, illetve a nyilvános ülésre vonatkozó rendelkezései tehát nem önmagukban, hanem a Be. 442. § további szabályaival együtt értelmezendők. A Be. 442. § (2) bekezdése ugyanis pontosan meghatározott okait adja annak, hogy a jogegységi tanács mikor dönt tanácsülésen, a 442. § (3) bekezdés pedig azt, hogy mely esetben határoz nyilvános ülésen (a 442. § további eljárási szabályokat is rögzít). A Be. 442. §-a a jogegységi tanács elnökének nem biztosít mérlegelési jogot a tekintetben, hogy mikor, milyen formában (tanácsülés vagy nyilvános ülés) kell eljárni. A 442. § (3) bekezdés első mondata szerint: „Ha a jogegységi tanács az indítványt érdemben elbírálja, nyilvános ülésen határoz”. Mindemellett a Be. további szabályai (a bírósági szakaszra vonatkozó általános rendelkezések között) a tanácsülés és nyilvános ülés mibenlétéről is rendelkeznek. Így nem megalapozott az indítványozónak az a felvetése, hogy ezen eljárási forma a jogbiztonságot sérti. A 4.1. és 4.2. pontokban foglalt indokok alapján az Alkotmánybíróság a Be. 441. § (4) és 442. § (1) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasította. 5. Az Alkotmánybíróság az egyesített ügyek kapcsán mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet is vizsgált: – az egyik indítványozó másodlagos kérelmében kifejtette, hogy ha az Alkotmánybíróság az utólagos normakontrollra irányuló indítványát elutasítja, akkor állapítson meg mulasztást, mert a törvényhozás nem a jogbiztonság és a tisztességes eljárás követelményeinek megfelelően szabályozta a jogegységi határozat meghozatalának jogi rendjét; – az indítványozó a normakontroll eredményétől függetlenül további mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítását is kérte, mert – tekintettel a Bsz. 32. § (7) bekezdésére is – a törvényhozás nem szabályozta a jogegységi eljárás lefolytatásának követelményrendszerét a polgári, gazdasági, munkaügyi, közigazgatási ügyszakok esetén. Az Abtv. 49. §-a szerint a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására akkor kerülhet sor, ha a jogalkotó szerv a jogszabályi felhatalmazásból származó jogalkotói feladatát elmulasztotta, és ezzel alkotmányellenességet idézett elő. Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata értelmében a jogalkotó szerv jogalkotási kötelezettségének konkrét jogszabályi felhatalmazás nélkül is köteles eleget tenni, ha az alkotmányellenes helyzet – a jogi szabályozás iránti igény – annak nyomán állott elő, hogy az állam jogszabályi úton avatkozott bizonyos életviszonyokba, és ezáltal az állampolgárok egy csoportját megfosztotta alkotmányos jogai érvényesítésének lehetőségétől [22/1990. (X. 16.) AB határozat ABH 1990, 83, 86.]. Az Alkotmánybíróság mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet állapít meg akkor is, ha alapjog érvényesüléséhez szükséges jogszabályi garanciák hiányoznak [37/1992. (VI. 10.) AB határozat ABH 1992, 227, 231.]. Az Alkotmánybíróság mulasztásban megnyilvánuló alkotmánysértést nemcsak akkor állapít meg, ha az adott tárgykörre vonatkozóan semmilyen szabály nincs [35/1992. (VI. 10.) AB határozat ABH 1992, 204.], hanem akkor is, ha az adott szabályozási koncepción belül az Alkotmányból levezethető tartalmú jogszabályi rendelkezés hiányzik [22/1995. (III. 31.) AB határozat ABH 1995, 108, 113.; 29/1997. (IV. 29.) AB határozat ABH 1997, 122, 128.]. 5.1. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint nem áll fenn mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség a jogegységi eljárás eljárási rendjének szabályozatlansága miatt. A jogegységi határozatra vonatkozó szabályozás „négy szintű”. Egyrészt az Alkotmány 47. § (2) bekezdése szól erről: a jogegységi határozatot a Legfelsőbb Bíróság hozza. A szabályozás második szintje az Alkotmány 50. § (3) bekezdésének felhatalmazása alapján minősített szótöbbséggel elfogadott Bsz., amelynek második rész III. fejezete az ítélkezés egységességének biztosítása érdekében fogalmaz meg a jogegységi eljárásra és a jogegységi határozat meghozatalára vonatkozó szabályokat. A Bsz. a szabályozás további szintjére, egyszerű szótöbbséggel elfogadható törvényre utal, amikor a 32. § (7) bekezdésében kimondja, hogy „törvény a jogegységi eljárásra vonatkozóan további szabályokat állapíthat meg.” E körbe tartoznak a jelen ügyben vizsgált Be.-beli rendelkezések, de ide vonható pl. a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvények a felülvizsgálati eljárás és a jogegységi eljárás kapcsolatát szabályozó rendelkezései [Pp. 274. § (5) bekezdés] is. A szabályozás negyedik szintjére szintén a Bsz. ad felhatalmazást, a 32. § (8) bekezdés kimondja: „A jogegységi eljárásra vonatkozó ügyviteli rendelkezéseket a Legfelsőbb Bíróság ügyviteli szabályzata állapítja meg”. A Legfelsőbb Bíróságnak tehát törvényi felhatalmazása van, hogy az önszabályozás körében a jogegységi eljárást érintően maga is rendelkezzen; az önszabályozás körbe tartozik – e határozat III/2.2. pontjában már idézett – a Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bíróságának Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló – többször módosított – 3/2000. számú elnöki utasítás is. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint abban a kérdésben, hogy fennáll-e mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség a jogegységi határozat meghozatalának eljárási rendje tekintetében, nem csupán a Bsz.-t, hanem e négy szabályozási szintet együtt kell figyelembe venni. Nem megalapozott így az indítványozónak az az állítása, hogy a jogegységi eljárás jogintézménye mögül csaknem teljes egészében hiányoznak az eljárási szabályok. Megállapítható továbbá, hogy a Bsz. a jogegységi eljárás garanciális rendelkezéseit tartalmazza. Meghatározza a bírói gyakorlatban felmerülő elvi kérdések egységesítésének rendjét (28. §), meghatározza a jogegységi eljárás indítványozására jogosultak körét (31. §), rendelkezést tartalmaz a jogegységi határozat hozatalára irányuló indítvány kellékeit illetően [32. § (1) bekezdés], meghatározza a jogegységi tanács ülésére meghívandók körét [32. § (2) bekezdés], előírást fogalmaz meg a jogegységi határozat formai követelménye, illetve közzététele tekintetében [32. § (4)–(5) bekezdés] stb. A Bsz.-beli szabályok a jogegységi eljárás főbb vonulatait megfelelően rendezik, azokból az eljárás jellege mindenki számára megismerhető. Az Alkotmánybíróság szerint az Alkotmány 2. § (1) bekezdése alapján, de a Bsz. megalkotására felhatalmazást adó alkotmányi tétel, az Alkotmány 50. § (5) bekezdése alapján sem állapítható meg mulasztás a Bsz. tekintetében: az Alkotmány e rendelkezéseiből kényszerítően nem következik, hogy a törvényhozó további eljárási szabályokat is köteles felvenni a Bsz.-be. Nem állapítható meg mulasztás az Alkotmány 2. § (1) bekezdése és 57. § (1) bekezdése egymásra vonatkoztatásából fakadó tisztességes eljárás hoz való jog [lásd: 75/1995. (XII. 21.) AB határozatot, ABH 1995, 376, 382–383.] sérelme alapján sem, hiszen a jogegységi eljárás fentebb ismertetett Be.-beli szabályai megfelelő törvényi keretet biztosítanak arra, hogy a jogegységi eljárás garanciákkal övezet eljárásként szolgálja a Legfelsőbb Bíróság jogegységesítésre fennálló alkotmányos funkcióját. Az indítványozó szerint azért is fennáll mulasztásban megnyilvánuló alkotmánysértés, mert pl. a jegyzőkönyvvezetésre, a szavazati arányok nyilvánosságára, a res iudicata meghatározására, az elutasított jogegységi kezdeményezés büntetőeljáráson kívüli formájának meghatározására és más eljárási kérdésekre vonatkozóan sem tartalmaz a Bsz. rendelkezéseket. Az Alkotmánybíróság a 2/2002. (I. 25.) AB határozatában – a saját ügyrendjéről szóló törvény hiánya miatti mulasztás vizsgálata kapcsán – kitért az önálló hatalmi ágak, alkotmányos szervek saját eljárásukra vonatkozó belső szabályozási autonómiájának kérdésre (ABH 2002, 41, 53–54.). Összegzésképp megállapította: „Látható tehát, hogy valamennyi, függetlenséggel rendelkező alkotmányos szervnél van egy olyan határ, amelyen belül a belső szabályozási autonómia érvényesül, azaz önmagára vonatkozóan az adott szerv maga hozhat rendelkezéseket. Megállapítható az is, hogy a hatályos jogban nincs különösebb rendező elv arra nézve, hogy ennek az autonómiának milyen mélységűnek kell lennie” (ABH 2002, 54.). Az Alkotmánybíróság álláspontja, hogy a belső szabályozási autonómia körébe tartozó eljárási rendelkezések meghozatalára lehetősége van a Legfelsőbb Bíróságnak a Bsz. 32. § (8) bekezdésébe foglalt felhatalmazás alapján: ha szükségesnek véli további, a tágabb értelembe vett ügyvitel körébe tartozó eljárási kérdések is meghatározhat. Önmagában nem állapítható meg az Alkotmány 2. § (1) bekezdésből fakadó jogbiztonság, továbbá a tisztességes eljáráshoz való jog sérelme alapján mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség pusztán azért, mert a jogegységi eljárásban pl. a jegyzőkönyvvezetésre, vagy a res iudicata meghatározására a Bsz. nem tartalmaz külön rendelkezést. A fentiekre tekintettel az Alkotmánybíróság elutasította azt az indítványt amely mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítását azért kezdeményezte, mert az Országgyűlés hiányosan szabályozta a jogegységi eljárás eljárási rendjét. 5.2. Az indítványozó kérte mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség vizsgálatát azért is, mert a törvényhozás nem szabályozta a jogegységi eljárás lefolytatásának követelményrendszerét a polgári, gazdasági, munkaügyi, közigazgatási ügyszakok esetén. Az Alkotmánybíróság ezzel kapcsolatban elsőként azt állapította meg, hogy a Bsz. 32. § (7) bekezdésébe foglalt, további törvényi szabályozásra utaló rendelkezés nem szól mindenképpen megalkotandó törvényről, csupán azt mondja, hogy törvény további szabályokat „állapíthat meg”. A Bsz. 32. § (7) bekezdéséből azonban az végképp nem következik, hogy szakáganként, külön-külön a büntető, polgári, gazdasági, munkaügyi, közigazgatási ügyszakra vonatkozóan törvényhozási kötelezettség áll fenn. Megállapítható továbbá, hogy a Bsz. 30. § (1) bekezdése sem külön szakági törvények megalkotására ad felhatalmazást, amikor felsorolja a büntető, polgári, gazdasági, munkaügyi és közigazgatási ügyszakokat. E rendelkezés a jogegységi eljárás Legfelsőbb Bíróságon belüli rendjére, s nem pedig a jogágat érintő törvényi szabályozási kötelezettségre vonatkozik. Tehát jogszabályi felhatalmazásból eredő jogalkotó feladat nem áll fenn. Az Alkotmánybíróságnak a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség vizsgálatára irányuló – fentebb összefoglalt – gyakorlata szerint felhatalmazás hiányában is megállapítható a mulasztás, ha a szabályozás elmaradása miatt alkotmányellenes helyzet keletkezett. Ilyen alkotmányellenes helyzet jelen ügyben nem állapítható meg. Az Alkotmánybíróság megítélése szerint ugyanis az Alkotmánynak a jogegységi határozatra vonatkozó szabályából még a jogegységi tanácsok szakágak szerinti megalakulásának rendje sem következik. Ez nem alkotmányi, hanem törvényi követelmény a Bsz. 30. § (1) bekezdése alapján. Önmagában pedig az a körülmény, hogy a Be. a büntető szakágú jogegységi eljárásra vonatkozóan a Bsz.-n túl is tartalmaz rendelkezéseket, nem ad alapot arra, mely szerint a többi szakágban is további törvényhozói kötelezettség áll fenn. Mindezek alapján az Alkotmánybíróság elutasította azt az indítványt, amely mulasztásban megnyilvánuló …