34/2013. (XI. 22.) AB határozata a büntetőeljárásról szóló 1998. XIX. törvény 207. § (6) bekezdésével kapcsolatos alkotmányos követelmény megállapítás

34/2013. (XI. 22.) AB határozata a büntetőeljárásról szóló 1998. XIX. törvény 207. § (6) bekezdésével kapcsolatos alkotmányos követelmény megállapításáról és alkotmányjogi panaszok elutasításáról. Az Alkotmánybíróság teljes ülése bírói döntés alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló, egyesített alkotmányjogi panaszok alapján – dr. Lévay Miklós, dr. Bragyova András és dr. Kiss László alkotmánybíróknak a  határozat 2.  pontjára vonatkozó párhuzamos indokolásával, valamint dr. Bragyova András, dr. Kiss László, dr. Lévay Miklós, dr. Pokol Béla és dr. Stumpf István alkotmánybíróknak a határozat 1. pontjára vonatkozó különvéleményével – meghozta a következő 1. Az  Alkotmánybíróság megállapítja: az  Alkotmánybíróság jelen határozatának kihirdetését követően indult büntetőeljárásokban az  Alaptörvény XXVIII.  cikk (1)  bekezdéséből fakadó alkotmányos követelmény, hogy a  büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 207.  § (6)  bekezdése szerint eljáró bíró ugyanezen törvény 21.  § (3) bekezdés a) pontjának megfelelően a bíróság további eljárásából ki van zárva. 2. Az  Alkotmánybíróság a  Győri Ítélőtábla Bf.86/2012/86. számú ítélete alaptörvény-ellenessé nyilvánítása és megsemmisítése érdekében benyújtott, és egyesített alkotmányjogi panaszokat elutasítja. Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi. I. [1] A indítványozó fogvatartottak alkotmányjogi panaszokat terjesztettek elő az  Alkotmánybíróságnál, amelyben a Győri Ítélőtábla Bf.86/2012/86. számú büntetőügyben hozott jogerős ítéletét (a továbbiakban: ítélőtábla ítélete), valamint az  annak alapjául szolgáló Pest Megyei Bíróság 7.B.81/2006/2005. számú ítéletét (a  továbbiakban: törvényszéki ítélet) kifogásolták. [2] 1. Az alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló bűnügyben a Pestvidéki Nyomozó Ügyészség, valamint a Pest Megyei Főügyészség az indítványozókkal, illetve 38 társukkal szemben a korábban hatályban volt Büntető Törvénykönyvről szóló (a  továbbiakban: Btk.) 316.  § (1)  bekezdésébe ütköző – és figyelemmel a  (2)  bekezdés c) és d)  pontjaira – a  (7)  bekezdés b)  pontja szerint minősülő különösen nagy értékre, üzletszerűen, folytatólagosan elkövetett lopás bűntette, és számos más bűncselekmény miatt emelt vádat, amelyeket a  terheltek bűnszervezetben követtek el. A  terheltek 2002 tavasza és 2005 ősze között kiemelt tárgyi súlyú bűncselekmények rendszeres elkövetése érdekében alakítottak bűnszervezetet. Az  ítéleti tényállás szerint a  bűnszervezet tagjai az  első időben a  Magyar Olaj és Gázipari (a  továbbiakban: MOL) Nyrt. Százhalombattán lévő Dunai Finomítójából gázolajat, illetve egyéb kőolajszármazékot eltulajdonító bűnözői csoportokat kényszerítettek úgynevezett védelmi pénz átadására. A  bűnszervezet tagjai ezt követően, 2004 novembere és 2005 áprilisa között pontosan meg nem állapítható, de legkevesebb 300 000 liter gázolajat tulajdonítottak el a MOL Nyrt. kőolaj-finomítójából, amelynek eredményeként a  MOL Nyrt.-t több száz millió forint kár érte. A  lopási cselekmények megszervezése, illetve a  lopási és zsarolási cselekmények végrehajtásának biztosítása érdekében a  bűnszervezet tagjai különböző erőszakos, élet-, és testi épség elleni bűncselekményeket, így több emberen elkövetett emberölést, illetve súlyos testi sértéseket követtek el. A  bűnszervezet tagjai az  olajlopásból származó bevételek egy részét pénzszállító autók és pénzintézetek ellen szervezett fegyveres rablási cselekmények végrehajtásához szükséges támadóeszközök vásárlására fordították. A  bűnszervezet tagjai ennek megfelelően a  megyei bíróság által vizsgált időszakban több fegyveres rablás végrehajtását kísérelték meg. Az  első fokon eljáró megyei bíróság ilyen bűncselekmények miatt mondta ki a terheltek bűnösségét. [3] A Győri Ítélőtábla a  megyei bíróság ítéletével szemben előterjesztett kétirányú ügyészi és védelmi fellebbezések alapján, másodfokon járt el. A  védelmi fellebbezések egy része azt kifogásolta, hogy az  öttagú tanácsban eljáró megyei bíróság két hivatásos bírája a büntetőeljárás nyomozási és vádelőkészítési szakaszában a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (a  továbbiakban: Be.) 207. § (6) bekezdése alapján nyomozási bírói feladatot látott el. Az  öttagú tanács egyik bírája a  XXIII. rendű, a  XXVI. rendű, a  XXVII. rendű, és XXIX. rendű terheltekkel szemben elrendelt, míg az  öttagú tanács másik bírája a  XXIII. rendű, a  XXVII. rendű, és a  XXIX. rendű terheltekkel szemben elrendelt előzetes letartóztatás egy éven túli meghosszabbításáról döntött. A  védelmi álláspont szerint a  bírói tanács két tagjával szemben a Be. 21. § (3) bekezdés a) pontja alapján kizáró ok állt fenn, ugyanis a büntetőeljárási törvény felhívott szabálya úgy rendelkezik, hogy a  bíróság további eljárásából ki van zárva, aki az  ügyben nyomozási bíróként járt el. A  védelmi álláspont így arra a  következtetésre jutott, hogy a  tanács két tagja az  ítélet meghozatalában nem vehetett volna részt. Az  ítélőtábla a  védelmi fellebbezéseket ebben a  részükben is megvizsgálta, és azokat nem találta megalapozottnak. Értelmezése szerint a  Be. 21.  § (3)  bekezdés a)  pontjában megfogalmazott kizárási szabályt kizárólag a  törvényszék elnöke által, a  Be. 207.  § (1)  bekezdése szerint kijelölt nyomozási bíró tekintetében szükséges érvényesíteni. A  Be. 207.  § (6)  bekezdése szerint eljáró törvényszéki egyesbíró azonban nem minősül kijelölt nyomozási bírónak, így megőrzi perbírói minőségét és ebből következően az ítélkezésben is részt vehet. Az ítélőtábla ennek alapján azt az álláspontot képviselte, hogy az eljárási törvényben megfogalmazott kizárási szabály megszorító értelmezést nyerhet, és így a  szabály alkalmazása kizárólag a nyomozási bíró esetében kíván érvényesülést (erről lásd: az ítélőtábla ítélete indokolásának 52. oldalát). [4] 2. Az  indítványozók az  ítélőtábla ítéletével szemben az  Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a  továbbiakban: Abtv.) 27.  §-a alapján alkotmányjogi panasszal fordultak az  Alkotmánybírósághoz, amelyekben az  ítélőtábla ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését kezdeményezték. Az  alkotmányjogi panaszban előadott érvelés szerint az  indítványozókkal szemben folytatott büntetőeljárás nem felelt meg az  Alaptörvény XXVIII.  cikk (1)  bekezdésében foglalt tisztességes eljárás alkotmányos követelményrendszerének. A  Be. 207.  § (6)  bekezdésének értelmében a  vádirat benyújtását megelőzően az  előzetes letartóztatás meghosszabbítására, valamint az  ideiglenes kényszergyógykezelés felülvizsgálatára irányuló eljárásokat a  nyomozási bíró eljárására vonatkozó szabályok szerint a  törvényszék egyesbírája folytatja le. A  törvényszék egyesbírája ugyan nem nyomozási bíró, de a  Be. 207.  § (6)  bekezdése szerinti eljárásában a  nyomozási bírókhoz hasonlóan, a  büntetőeljárás vádemelést megelőző, vádelőkészítési szakaszában jár el. Az  alkotmányjogi panaszokban kifogásolt bűnügy első fokú ítéletének meghozatalában olyan bírák vettek részt, akik korábban nyomozási bírói jogkörben eljárva több terhelttel szemben foganatosított kényszerintézkedés időtartamának meghosszabbításáról döntöttek. Az  indítványozók tartalmukban egyező érvelései szerint a  bírák ítélkezési részvétele nemcsak a Be. 21. § (3) bekezdését sérti, hanem az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésében rejlő pártatlanság alkotmányos követelményének sem felel meg. Ennek indokául az  indítványozók azt adták elő, hogy a  Be. 21.  § (3)  bekezdésében előírt kizárási szabály célja a  büntető ítélkezés pártatlanságának megőrzése. Az indítványozók érvelése szerint „[n]yilvánvalóan nem azért nem várható el az  ilyen bírótól a pártatlan megítélés, mert a törvényszék elnöke jelöli ki (nyomozási bíró fogalma) hanem amiatt, mert olyan feladatokat telepít a törvény személyéhez, amely miatt a későbbiekben nem tud az előfeltevések hiányát jelentő pártatlanság köntösébe bújva ítélkezni.” Következésképpen a Be. 21. § (3) bekezdésének olyan értelmezése áll összhangban a tisztességes eljárás alkotmányos elvárásával, illetve az  Alaptörvény 28.  cikkében előírt jogszabály alkalmazási kötelezettséggel, amely szerint minden olyan bíró kizárt az  ítélkezésből, aki a  büntetőeljárás vádelőkészítési szakaszában nyomozási bírói feladatokat látott el. Az  indítványozók ebből következően az eljáró bíróság jogértelmezését tartották alaptörvényellenesnek, amely álláspontjuk szerint a  panaszolt büntetőügyben a  bírói döntést érdemben befolyásolta, ezért a törvényszéki ítélet alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését kezdeményezték. [5] Az ügyben benyújtott alkotmányjogi panaszokkal párhuzamosan, azzal részben azonos okra alapítva, a  védelem felülvizsgálati indítványokat is előterjesztett. A  felülvizsgálati eljárás eredményeként a  Kúria a  Bfv.III.953/2012/34. számú, 2013. június 26. napján kelt döntésében az  alsóbb fokú bíróságok ítéleteit hatályukban fenntartotta. A  Kúria az  ítélőtábla kizárással összefüggésben képviselt jogértelmezését, annak indokaival egyezően hatályában fenntartotta megerősítve, hogy a  kényszerintézkedés egy éven túli meghosszabbításáról rendelkező törvényszéki egyesbíró azért nem tekinthető a Be. 21. § (3) bekezdés a) pontja szerint kizártnak a büntetőügy későbbi elintéséből, mert nem a törvényszék elnöke által kijelölt nyomozási bíró. A Kúria évelése szerint „[…] a kényszerintézkedés egy éven túli meghosszabbítása során az  erről rendelkező törvényszéki egyesbíró nem nyomozási bíró, tehát az  ügy későbbi elintézéséből a  Be. 21.  § (3)  bekezdés a)  pontja alapján nem kizárt.” (Erről lásd: Kúria Bfv.III.953/2012/34. számú ítéletének 24–27. oldalait.) II. [6] Az alkotmányjogi panasz elbírálása során irányadó jogszabályi rendelkezések [7] 1. Az Alaptörvény alkotmányjogi panasz megítéléséhez szükséges rendelkezései: „Q) cikk (2) Magyarország nemzetközi jogi kötelezettségeinek teljesítése érdekében biztosítja a nemzetközi jog és a magyar jog összhangját. (3) Magyarország elfogadja a  nemzetközi jog általánosan elismert szabályait. A  nemzetközi jog más forrásai jogszabályban történő kihirdetésükkel válnak a magyar jogrendszer részévé.” „XXVIII. cikk (1) Mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat vagy valamely perben a jogait és kötelezettségeit törvény által felállított, független és pártatlan bíróság tisztességes és nyilvános tárgyaláson, ésszerű határidőn belül bírálja el.” „28. cikk A bíróságok a jogalkalmazás során a jogszabályok szövegét elsősorban azok céljával és az Alaptörvénnyel összhangban értelmezik. Az Alaptörvény és a jogszabályok értelmezésekor azt kell feltételezni, hogy a józan észnek és a közjónak megfelelő, erkölcsös és gazdaságos célt szolgálnak.” [8] 2. A Be. vonatkozó rendelkezései: „21. § (1) Bíróként nem járhat el, […] (3) Az (1) bekezdésben szabályozott eseteken kívül a) a bíróság további eljárásából ki van zárva, aki az ügyben nyomozási bíróként járt el, […]” „207.  § (1) A  vádirat benyújtása előtt a  bíróság feladatait első fokon a  törvényszék elnöke által kijelölt bíró (nyomozási bíró) látja el. […] (6) A  vádirat benyújtása előtt az  előzetes letartóztatás egy éven túli meghosszabbítására, valamint az  ideiglenes kényszergyógykezelés felülvizsgálatára irányuló eljárást a  törvényszék egyesbírája e  Címben foglalt rendelkezések szerint folytatja le.” III. [9] Az Alkotmánybíróság az Abtv. 56. § (1) bekezdésében foglaltak alapján mindenekelőtt abban a kérdésben döntött, hogy az  ítélőtábla ítéletével szemben benyújtott alkotmányjogi panaszok befogadhatóak-e, vagyis megfelelnek-e az Abtv. alkotmányjogi panasz befogadhatóságára vonatkozó feltételrendszerének. [10] 1. A befogadhatóság formai természetű feltételeit vizsgálva az Alkotmánybíróság az alábbi következtetésekre jutott: [11] 1.1. Az  indítványozók teljesítették a  befogadhatóság vizsgálatakor hatályban volt Abtv. 51.  § (2)  bekezdésében meghatározott feltételeket, mert képviseletükben a  Budapesti Ügyvédi Kamara által nyilvántartott ügyvédek nyújtották be az alkotmányjogi panaszokat, és az indítványozók csatolták a szabályos ügyvédi meghatalmazásokat is. [12] 1.2. A  Győri Ítélőtábla az  alkotmányjogi panaszokban kifogásolt ítéletének kiadmányait a  Be. 367.  § (1)  bekezdésében előírtak ellenére kézbesítési bizonyítvány nélkül postázta. A  kézbesítési ív tanúsága szerint a  IV/3376/2012. ügyszámon nyilvántartásba vett alkotmányjogi panasz esetében a  fogvatartott indítványozó az  ítélet kiadmányát 2012. június 14. napján vette kézhez, míg az  indítványozó képviseletében eljáró ügyvéd az  alkotmányjogi panaszt az  első fokú bíróságnál 2012. augusztus 3. napján terjesztette elő, így az  alkotmányjogi panasz benyújtására az  Abtv. 30.  § (1)  bekezdésében előírt hatvan napos határidőt az  indítványozó megtartotta. A  IV/3387/2012. és a  IV/304/2013. ügyszámokon nyilvántartásba vett alkotmányjogi panaszok esetében az  ítélőtáblai határozat átvételének időpontja nem volt megállapítható. Figyelemmel azonban arra, hogy az  Abtv. 30. § (1) bekezdésében előírt feltétel teljesítése az indítványozók érdekkörén kívül eső okból nem állapítható meg, így az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszokat határidőben érkezettnek tekintette. [13] 1.3. Az indítványok megfelelnek az Abtv. 52. § (1) bekezdésében foglalt feltételeknek is. Az alkotmányjogi panaszok tartalmazzák az Alkotmánybíróság Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdésének d) pontja szerinti, illetve az Abtv. 27. §-a szerinti hatáskörére vonatkozó indokolt hivatkozást. Az  indítványozók kifejezetten megjelölik az  Alaptörvény XXVIII.  cikk (1)  bekezdésében elismert tisztességes eljáráshoz való jogot, és egyúttal előadják az  Alaptörvényben biztosított jog sérelmének okait. [14] Az Abtv. 52.  § (1b)  bekezdés f )  pontja szerint az  indítvány – többek között – akkor minősül határozottnak, ha kifejezett kérelmet tartalmaz a  jogszabály, jogszabályi rendelkezés vagy a  bírói döntés megsemmisítésére. Az  alkotmányjogi panaszok határozott kérelmet tartalmaznak, mert a  panaszosok a  bűnügyben hozott ítélőtáblai döntés alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését indítványozzák. [15] 2. Az  Abtv. 56.  § (2)  bekezdése alapján a  befogadhatóságról dönteni jogosult tanács mérlegelési jogkörében vizsgálja az  alkotmányjogi panasz befogadhatóságának törvényben előírt tartalmi feltételeit, különösen az  Abtv. 27. § szerinti érintettséget, a jogorvoslat kimerítését, valamint az Abtv. 29–31. §§ szerinti tartalmi követelményeket. A befogadhatóság tartalmi természetű feltételeit vizsgálva az Alkotmánybíróság a következőket állapította meg. [16] 2.1. Az  indítványozók az  Abtv. 27.  §-a, és az  Abtv. 51.  § (1)  bekezdése szerinti jogosultnak tekinthetők, és figyelemmel arra, hogy a  jelen alkotmánybírósági eljárás alapjául szolgáló bűnügyben az  indítványozók valamennyien terheltként szerepelnek, így az egyedi ügyben való érintettségük kétség nélkül megállapítható. [17] 2.2. Az  Abtv. 27.  §-a szerint alkotmányjogi panasz az  ügy érdemében hozott bírósági döntéssel, vagy a  bírósági eljárást befejező egyéb döntéssel szemben terjeszthető elő, feltéve, hogy az indítványozó jogorvoslati lehetőségeit kimerítette, vagy jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva. Jelen ügyben az indítványozók az alkotmányjogi panaszokat a  fellebbezési lehetőségük kimerítését követően, a  Győri Ítélőtábla másodfokú, jogerős döntésével szemben nyújtották be. Így az alkotmányjogi panaszok megfelelnek az Abtv. 27. §-ában foglalt követelménynek is. [18] 2.3. Az Abtv. 29. §-a alapján az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés esetén fogadja be. A két befogadhatósági követelmény alternatív jellegű, így az Alkotmánybíróság külön-külön vizsgálta a feltételek kimerülését. [19] Az alkotmányjogi panaszok alapjául szolgáló büntetőügyben előadott bírói jogértelmezés az  egységes bírói gyakorlatba illeszkedik, amely szerint a  büntetőeljárási törvény kizárási szabályaiból önmagában nem következik, hogy a  büntetőeljárás vádelőkészítési szakaszában eljárt törvényszéki egyesbíró az  ítélkezésben ne vehetne részt. Az  indítványozók okfejtése értelmében azonban nemcsak a  büntetőeljárási törvényből, hanem egyúttal az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésében rejlő pártatlanság követelményéből fakad azon alkotmányos elvárás, hogy a  büntetőeljárás vádelőkészítési szakaszában a  nyomozási bírói feladatokat ellátó bíró ne ítélkezhessen. Ennek megfelelően az Alkotmánybíróságnak az  indítványok alapján abban a kérdésben szükséges állást foglalnia, hogy a  pártatlan ítélkezés alkotmányos védelmének körébe tartozik-e a  nyomozás során eljárt bíró ítélkezésből történő kizárása, vagyis a büntetőügyben kifejtett bírói jogértelmezés összhangban áll-e az Alaptörvény XXVIII. cikk (1)  bekezdésében rejlő követelményekkel. Az  Alkotmánybírósághoz több olyan alkotmányjogi panasz érkezett, amely egyidejűleg, ugyanezt az alkotmányjogi kérdést tartalmazza (a IV/3376/2012., a IV/3387/2012, a IV/304/2013. és a IV/2514/2012. ügyszámokon nyilvántartásba vett alkotmányjogi panaszok). Ezen kívül az Alkotmánybíróság azt is észlelte, hogy a Kúria az országos bírói gyakorlatot orientáló 1/2013. számú büntető elvi határozatában a Be. 21. § (3) bekezdés a) pontja szerinti kizárási szabályt kizárólag a törvényszék elnöke által kijelölt bíró tekintetében tartja érvényesítendőnek, és az előzetes letartóztatás egy éven túli meghosszabbításáról döntést hozó törvényszéki bírót a Kúria nem tekinti olyan bírónak, aki nyomozási bírói feladatokat lát el. Következésképpen a Kúria jogértelmezése szerint az ügy érdemi elbírálásából nincs kizárva az előzetes letartóztatás egy éven túli meghosszabbítását elbíráló törvényszéki egyesbíró (erről lásd: a Kúria Bfv.III.427/2012. számú döntését). Az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszokban előadott alkotmányjogi kérdést annak súlyára és összetett megítélésére, valamint arra figyelemmel, hogy az egységes bírói gyakorlat miatt országosan elterjedt, alapvető alkotmányjogi jelentőségűnek értékelte {ezzel egyező érvelésről lásd: 8/2013. (III. 1.) AB határozat, Indokolás [21]}. Az Alkotmánybíróság éppen ilyen megfontolás alapján az  alkotmányjogi panasszal támadott egyedi büntetőügyön túl, alkotmányossági vizsgálatát kiterjesztette a Be. 21. § (3) bekezdésének a) pontjához kapcsolódó, egységesen követett bírói gyakorlat értékelésére is. Minthogy az alkotmányjogi probléma alapvető jelentősége önmagában megalapozza az Alkotmánybíróság érdemi eljárását, így az  Alkotmánybíróság jelen ügy befogadási eljárásában már nem foglalt állást arról, hogy a  kifogásolt bírói ítéleteket a panaszosok által állított alaptörvény-ellenesség érdemben befolyásolhatta-e. [20] Az Alkotmánybíróság figyelemmel volt arra is, hogy az  Alkotmánybíróság 3077/2013. (III. 27.) AB végzésének alapjául szolgáló alkotmányjogi panasz ugyan hasonló alkotmányjogi kérdést adott elő, azonban az  Alkotmánybíróság az  Abtv. 52.  § (1)  bekezdésében megkívánt határozott kérelem, és a  kellő indokolás hiánya miatt a  panaszt visszautasította (Indokolás [5]). Az  Alkotmánybíróság így a  panaszokban előadott alkotmányjogi kérdést eddig még nem vizsgálta érdemben. [21] Mindezen szempontok alapján az  Alkotmánybíróság 1. számú tanácsának 2013. március 11-ei tanácsülése az  alkotmányjogi panaszokat befogadta, és az  ügyben elrendelte az  érdemi alkotmánybírósági vizsgálatot. Még ugyanezen a  napon az  előadó alkotmánybíró az  Abtv. 58.  § (2)  bekezdése, valamint az  Alkotmánybíróság Ügyrendjének 34. § (1) bekezdése alapján a kifogásolt bírói döntés, valamint az alkotmányos kifogás azonosságára tekintettel elrendelte a  IV/3387/2012. számú, valamint a  IV/304/2013. számú ügyeknek a  IV/3376/2012. számú ügyhöz történő egyesítését. [22] Az alkotmányjogi panaszokkal párhuzamosan benyújtott és részben azonos okra alapított felülvizsgálati indítványok miatt az  Alkotmánybíróság eljárása az  Alkotmánybíróság Ügyrendjének 46.  § (2)  bekezdés b)  pontja alapján szünetelt. A  Kúria a  2013. június 26. napján kelt döntésében a  támadott ítéleteket indokaival egyezően, hatályukban fenntartotta, így az  előadó alkotmánybíró az  alkotmányossági vizsgálat folytatását az Alkotmánybíróság Ügyrendjének 46. § (5) bekezdés b) pontja alapján még ugyanaznap elrendelte. IV. [23] Az indítványozók a  pártatlan bírói eljáráshoz fűződő alkotmányos jog sérelmére hivatkoztak. Ennek megfelelően az  Alkotmánybíróság, figyelemmel az  Alaptörvény R)  cikk (3)  bekezdésére, valamint az  Alaptörvény Q)  cikk (2) és (3) bekezdéseire, a határozat Indokolásának IV. részében ([24]–[29]) elsőként bemutatja, hogy a törvényben felállított független és pártatlan bíróság elvének milyen értelme jelenik meg az  Alaptörvényben, illetve a  nemzetközi jog általánosan elismert szabályaiban és a  vállalt nemzetközi jogi kötelezettségekben. Az  Alkotmánybíróság ezt követően áttekinti a  bírói pártatlanság követelményének az  emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4. napján aláírt Egyezményben (a továbbiakban: Egyezmény) kibontott, valamint az  egyéb nemzetközi jogvédelmi mechanizmusokban fellelhető felfogásait (Indokolás [30]–[35] bekezdései). Az Alkotmánybíróság ezek után a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bíróságának (a továbbiakban: EJEB) döntésein és más külföldi jogállami példák vizsgálatán keresztül mutatja be, hogy a  pártatlanság alaptörvényi követelménye és a  nyomozási bíró ítélkezésből történő kizárása között milyen alkotmányjogi összefüggések állapíthatók meg (Indokolás [46]–[54]). [24] 1. Az  indítványozók a  pártatlan bírósági eljáráshoz fűződő jog Alaptörvényt sértő korlátozásának tartják, hogy a  büntetőeljárás nyomozási szakaszában az  előzetes letartóztatás meghosszabbításának megalapozottságát a  Be. 207. § (6) bekezdése alapján elbíráló Pest Megyei Bíróság bírái a vádemelést követően a bűnügyben ítélkező öttagú tanács tagjai voltak. Az indítványozók álláspontja értelmében a törvényszék a Be. 207. § (6) bekezdése alapján eljáró bírája olyan feladatokat lát el a  bűnügyi nyomozásokban, amely képtelenné teszi arra, hogy a  büntetőbírósági eljárásban később előfeltevésektől és elfogultságtól mentesen, azaz pártatlanul ítélkezzék. Az  indítványozó következtetése szerint ilyen okból az  első fokú bíróság eljárása nem felelt meg az  Alaptörvény XXVIII.  cikk (1) bekezdésében megfogalmazott pártatlanság követelményének. [25] 1.1. Az  Alaptörvény XXVIII.  cikk (1)  bekezdése mindenkinek alapvető jogot biztosít ahhoz, hogy az  ellene emelt vádról, vagy valamely perben a  jogairól és kötelezettségeiről törvény által felállított, független és pártatlan bíróság tisztességes és nyilvános tárgyaláson, ésszerű határidőn belül döntsön. Az  alkotmányos szabály többek között azt kívánja meg, hogy a  büntetőügyekben emelt vádról olyan bíróság hozzon döntést, amely független és pártatlan. A  törvény által felállított bíróság függetlensége és pártatlansága egy olyan általános jogelv, amely az  emberi jogok védelme érdekében megkötött valamennyi jelentősebb univerzális és regionális nemzetközi egyezménynek sajátja. Az  Egyesült Nemzetek Szervezetének (a  továbbiakban: ENSZ) Közgyűlése által 1948. december 10. napján elfogadott Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 10. Cikke, a  Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának (a  továbbiakban: Egyezségokmány) 14. Cikk (1)  bekezdése, az  Egyezmény 6. Cikk (1)  bekezdése, az  Emberi Jogok Amerikai Egyezményének 8. Cikk (1)  bekezdése, valamint az  Emberek és Népek Jogainak Afrikai Kartája a  7. Cikk a), b) és d)  pontjai is hasonlóan szabályozzák a  független és pártatlan bírósági eljáráshoz fűződő jogot. Ebből fakad, hogy a törvény által felállított bíróság függetlensége és pártatlansága egy olyan általánosan elismert jogelv, amely a  legalapvetőbb emberi jogok közé számít. Ezt támogatja a  volt Jugoszláviával foglalkozó Nemzetközi Büntető Törvényszéknek e szabály értelmezése során előadott véleménye is, amely szerint a vádlott azon alapvető joga, hogy ügyét egy független és pártatlan bíróság bírálja el a tisztességes eljárás szerves részét alkotó, általános elismert jog (ICTY, Anto Furundžija ügy, 95–17/1–A99, § 43.). Mindemellett a  törvény által felállított független és pártatlan bíróság elve kétségkívül egy olyan általános jogelv is, amely megjelenik valamennyi művelt nemzet alkotmányában, és egyúttal áthatja jogrendjük egészét (hasonlóan lásd: Nemzetközi Bíróság, A  Maine-öböl tengeri határ ügye, 1984. október 12., Rec., 1984., 246. oldalát). Éppen ezért a törvény által felállított független és pártatlan bíróság elve a Nemzetközi Bíróság Statútumának 38. Cikk 1. c) pontja értelmében része a  nemzetközi jog általános szabályainak is, hiszen a  nemzetközi jog saját erejét többek között a  művelt nemzetek által elismert jogelvekből nyeri. Az  Alaptörvény Q)  cikkének (2) és (3)  bekezdéseiben foglalt alkotmányos szabályok szerint Magyarország arra vállal kötelezettséget, hogy elfogadja a nemzetközi jog általános szabályait, és biztosítja a nemzetközi jog és a belső jog összhangját. Az Alaptörvény e rendelkezései Magyarországot azoknak az államoknak a közösségébe sorolja, amelyek az általános nemzetközi jogot magukra nézve kötelezőnek ismerik el, és ugyanazokat a  nemzetközi szabályokat követik [hasonlóan lásd: Állandó Nemzetközi Bíróság, A  Lotus-ügy (Franciaország kontra Törökország), 1927. szeptember 7. Série A  no10.]. Magyarország részvétele az  államok közösségében, az  Alaptörvény Q)  cikk (2) és (3)  bekezdéseiben foglalt rendelkezésekre figyelemmel, azt a  kötelezettséget hárítja az  Alkotmánybíróságra, hogy a  hazai jogszabályoknak a  nemzetközi jog általánosan elismert szabályaival, illetve a  nemzetközi jog más forrásai esetén a  jogszabályban kihirdetett nemzetközi jogi kötelezettségekkel összhangban álló értelmezését fogadja el és érvényesítse mindaddig, amíg ez  az értelmezés az  Alaptörvény értékrendszerével is összeegyeztethető. Az  Alkotmánybíróság ilyen megfontolásokból kiindulva vizsgálta a  jogelv nemzetközi jogban, illetve annak jogvédelmi mechanizmusaiban fellelhető értelmét, keresve azt is, hogy a  nemzetközi jogban megjelenő felfogás az  alkotmányjog panaszokban felvetett konkrét kérdés megválaszolásához milyen mércét nyújthat. [26] 1.2. Az Alkotmánybíróság értékelése szerint a  tisztességes bírói eljárásokhoz tartozó függetlenség és pártatlanság két különböző, önálló követelmény, amelyek ugyanakkor az  egyes bírósági eljárásokban kizárólag egymásra tekintettel nyerhetnek értelmet a következők szerint. A bírói hatalom önállósága és függetlensége az Alaptörvény C)  cikk (1)  bekezdésében deklarált államhatalmi ágak elválasztásának alkotmányos elvén nyugszik, amely szerint a demokratikus jogállamok egyik lényegi ismérve, hogy a törvényhozó, a végrehajtó és a bírói hatalom egymástól elválasztva működik. Az  Alaptörvény 25.  cikk (1) és (2)  bekezdései értelmében a  bíróság igazságszolgáltatási tevékenységet lát el, amelynek során a  bírói hatalom a  vitássá tett, avagy megsértett jogokról kötelező erővel, vagyis a  véglegesség igényével hoz döntést. A  bírói hatalom függetlensége olyan alkotmányos érték, amelynek érvényesülését egyfelől az  intézményi-szervezeti, pénzügyi és döntéshozatali autonómia, másfelől pedig az egyes bírák függetlensége tekintetében megfogalmazott szabályoknak szükséges biztosítaniuk. Az  Alaptörvény 26.  cikk (1)  bekezdése rendelkezik a  bírák függetlenségéről, valamint arról, hogy a  bírák ítélkezési tevékenységükben nem utasíthatóak, és csak a  törvénynek vannak alárendelve. Az  Alkotmánybíróság az  Alaptörvény e  szabályának értelmezése során a  bírói szolgálati jogviszonnyal összefüggésben azt állapította meg, hogy a  bíróság szervezeti és a  bírák státusbeli függetlensége az  igazságszolgáltatás függetlenségének egyik legfontosabb garanciája {erről lásd részletesen: 33/2012. (VII. 17.) AB határozat, Indokolás [72]–[81]}. A  bírói hatalom intézményi, valamint személyi függetlensége az  igazságszolgáltatási tevékenység függetlenségének, és a tisztességes bírósági eljárások alkotmányos biztosítéka, amely arra nyújt garanciát, hogy az egyedi jogvitákban eljáró bíró kizárólag a jogszabályok alapján, és belső meggyőződése szerint, minden, akár a  bírói szervezeten kívülről, akár azon belülről érkező meg nem engedett befolyástól mentesen hozhasson döntést. A bíróság pártatlan eljárása a  függetlenség alkotmányos értékéhez szorosan kapcsolódik: kizárólag egy független bíróság képes az  egyedi ügyekben pártatlanul eljárni. A  függetlenség követelményéhez képest a pártatlanság az ügyben eljáró bíróval szemben egyfelől azt az elvárást fogalmazza meg, hogy a megítélendő ügy tekintetében ne rendelkezzék előítéletekkel, másfelől pedig az ügyben szereplő egyik fél javára, avagy hátrányára se legyen elfogult [erről lásd: ENSZ Emberi Jogi Bizottságának (a  továbbiakban: Emberi Jogi Bizottság) 387/1989. számú, Arvo O. Karttunen kontra Finnország ügyben hozott döntésének 7.2. pontját]. [27] Ezzel az  értelmezéssel vannak összhangban a  nemzetközi jogi irodalmat meghatározó Kanada Legfelső Bíróságának döntései, amelyek szoros kapcsolatuk ellenére a  függetlenséget és pártatlanságot két különálló követelményként kezelik. A  pártatlanság egy adott ügyben a  bírónak az  üggyel és a  felekkel kapcsolatos magatartását jelenti. A függetlenség fogalma ezzel szemben a bíró jogállásában, és a bíróság külső kapcsolataiban értelmezhetők, amelyek objektív feltételeken és garanciákon nyugodnak. [Valente v. The Queen (1985) S.C.R. 673, 1985–12–19.; elérhető: http://scc.lexum.org/decisia-scc-csc/scc-csc/scc-csc/en/item/108/index.do., 2013. június 20. napi állapot szerint.] A  bírói pártatlanság érvényesítése alapvető jelentőségű abból a  szempontból, hogy a  társadalom ténylegesen függetlennek láthassa a  bíróság működését: a  bíróság függetlensége pedig sarokköve, nélkülözhetetlen előfeltétele a  bírói pártatlanságnak [R. kontra Lippé (1991) 2 S.C.R. 114, 1990–12–05.]. Hasonló érvelést adott elő a Ruandával foglalkozó Nemzetközi Büntető Törvényszék is, amikor kifejtette, hogy míg a bíróság függetlensége a  külső nyomásgyakorlástól és befolyástól való szabadságot jelenti, addig a  pártatlanságot az ügyben jelen lévő érdekek szabályai jellemzik (ICTR, Prosecutor kontra Joseph Kanyabashi ügy, 96–15–A, 1999. június 3., § 35.). [28] Az Alkotmánybíróság megítélése szerint a  független és pártatlan bírósághoz való jog a  tisztességes eljárás követelményrendszerének olyan lényeges elemei, amelyek érvényesülése nélkülözhetetlen a  többi alkotmányos alapjog védelméhez. E  követelmények nyújthatnak ugyanis garanciát arra, hogy a  felek egyéni jogairól egy valóban semleges fórum hoz döntést. Másfelől a  független és pártatlan bíróság a  jogállamok működésének egyik legfontosabb alapelve. A  demokratikus jogállamokban ugyanis nélkülözhetetlen, hogy a  bíróság döntései a  kötelező erő, és a  véglegesség igényével léphessenek fel. A  bíróság pedig kizárólag akkor felelhet meg ezeknek a  várakozásoknak, ha eljárásait függetlenül és pártatlanul, a  tisztességes eljárás alkotmányos követelményrendszerével összhangban folytatja {erről lásd: 7/2013. (III. 1.) AB határozat, Indokolás [24]}. Független és pártatlan bíráskodás hiányában az  egyéni jogok érvényesítése szenved csorbát. Mindebből követezik, hogy a tisztességes eljárás követelményrendszerének szerves részét alkotó függetlenség és pártatlanság a demokratikus jogállamokban feltétlen érvényesülést kívánó alkotmányos igényként jelentkeznek. [29] Az Alkotmánybíróság e  felfogását támogatja az  Egyezségokmány ellenőrző mechanizmusában szerepet játszó Emberi Jogi Bizottság releváns értelmezése is. Magyarország részes állama az  Egyezségokmánynak, amelynek 14. és 15. Cikkei tartalmazzák a  tisztességes eljárásra vonatkozó rendelkezéseket. Az  Egyezségokmány 14. Cikk (1)  bekezdése formál jogot a  független és pártatlan bírósági tárgyalásra. Az  Emberi Jogi Bizottság az Egyezségokmány 14. Cikk (1) bekezdésének egyezménybeli követelményéhez fűzött érvelése szerint a független és pártatlan bírói eljárás igénybevételéhez való jog olyan abszolút jog, amely minden körülmények között érvényesítendő, és amely alól nem lehet kivételt engedni (erről lásd: 263/1978. számú, M. Gonzalez del Rio kontra Peru ügyben hozott döntésének 5.2. pontját). [30] 2.1. A pártatlan bírói eljáráshoz fűződő alkotmányos alapjog az adott ügyben eljáró bírótól az eljárásban szereplő fél, vagy az  eljárás alá vont személy, illetve az  ügy iránti elfogulatlanságot és előítéletek hiányát kívánja meg. A pártatlanság követelményének tényleges érvényesülését többek között az eljárási törvényekben megfogalmazott kizárási szabályok garantálják. Ennek megfelelően a  büntetőügyekben a  Be. 21–22.  §§ tartalmazzák azokat az  okokat, amelyek megállapítása esetén a  bíró nem járhat el vagy a  további eljárásban nem vehet részt. A jogirodalom a kizárási feltételeket abszolút és relatív okok csoportjaiba sorolja annak megfelelően, hogy a kizárást egy másik funkció ellátása, jogkör gyakorlása [Be. 21. § (1) bekezdés a)–d) pontjai, a Be. 21. § (3) és (4) bekezdései és a Be. 22. §], avagy olyan előítélet alapozza meg, amely gátolja az ügy elfogulatlan megítélését [Be. 21. § (1) bekezdés e) pontja] {erről lásd részletesen: 25/2013. (X. 4.) AB határozat, Indokolás [26], [29]–[32]}. Jelen ügyben a panaszosok a  Be. 21.  § (3)  bekezdésében foglalt abszolút kizárási szabályt hívták fel, amely szerint, aki az  ügyben korábban nyomozási bíróként eljárt, az  a  bíróság további eljárásában nem már vehet részt. Érvelésük szerint e  kizárási szabály értelmezése abban az esetben felelhet meg a pártatlanság alkotmányos követelményének, ha valamennyi olyan bíróval szemben érvényesítést nyer, aki a  bűnügy nyomozása és a  vádelőkészítés során intézkedést hozott. Az Alkotmánybíróság e kérdés eldöntéséhez a pártatlan bírósági eljáráshoz fűződő jog pontos mércéjét határozta meg. [31] 2.2. Magyarország alávetette magát az  európai közrend és az  emberi jogok védelme érdekében életre hívott EJEB joghatóságának, továbbá részes állama az  Egyezségokmánynak így az  Alkotmánybíróság a  következőkben felvázolja, hogy a  Bíróság, illetve az  Emberi Jogi Bizottság saját joggyakorlatában pontosan milyen értelmet ad a pártatlanság követelményének. [32] 2.2.1. Az Egyezmény 6. Cikk (1) bekezdése mindenkinek jogot biztosít arra, hogy ügyét a  törvény által létrehozott független és pártatlan bíróság tisztességesen, nyilvánosan és ésszerű időn belül tárgyalja, és hozzon határozatot polgári jogi jogai és kötelezettségei tárgyában, illetőleg az  ellene felhozott vádak megalapozottságát illetően. Az  EJEB felfogása szerint a  pártatlanság követelménye a  tisztességes eljárás fogalmának meghatározó elemeként előkelő helyet foglal el az  EJEB esetjogában. A  demokratikus társadalmakban ugyanis a  pártatlanság a  bíróságok működésébe vetett közbizalom megteremtésében és erősítésében nélkülözhetetlen szerepet játszik [erről lásd: EJEB, Sramek kontra Ausztria, (8790/79), 1984. október 22., 42. bekezdését; legutóbb megerősítve: EJEB, Henryk Urban és Ryszard Urban kontra Lengyelország, (23614/08), 2010. november 30.; 45. bekezdését]. Az  EJEB a  pártatlanság követelményének alapjait elvi jelentőséggel a  Piersack kontra Belgium ügyben munkálta ki. A  pártatlanság általános értelemben az  előítélet, illetve az  elfogultság hiányát jelenti, és erről a  hiányról többféleképpen lehet meggyőződni. Az  EJEB a  pártatlanság szubjektív és objektív tesztje között különböztet. A  pártatlanság szubjektív olvasatában a  bíró adott ügyben tanúsított magatartásával és hozzáállásával szembeni elvárásként jelentkezik, míg ezzel szemben az objektív teszt arra enged következtetést levonni, hogy a bíró, illetve az eljárásjogi szabályozás elégséges garanciát nyújt-e minden olyan helyzet kiküszöbölésére, amely a pártatlanság tekintetében jogos kételyeket ébreszthet [EJEB, Piersack kontra Belgium (8692/79), 1982. október 1., 30. bekezdés]. A szubjektív teszt során az EJEB a bírónak az adott ügyben tapasztalható személyes elfogultságát és előre kialakított meggyőződését vizsgálja. [EJEB, Piersack kontra Belgium, (8692/79), 1982. október 1., 30. bekezdés, EJEB, Hauschlidt kontra Dánia, (10486/83), 1989. május 24., 46. bekezdés; EJEB, Castillo Algar kontra Spanyolország, (79/1997/1074), 1998. október 28., 43. bekezdés, legutóbb megerősítve: EJEB, Romenskiy kontra Oroszország, (22875/02), 2013. június 13., 26. bekezdés.] A  Bíróság ezen elv kialakításának kezdetén egy vélelmet formált, amely szerint az  ügy bírájának szubjektív értelemben vett pártatlansága vélelmet élvez mindaddig, amíg ennek ellenkezője bizonyítást nem nyer [EJEB, Le Compte, Van Leuven és De Meyere kontra Belgium, (6878/75), (7238/75), 1981. június 23., 58. bekezdés]. E vélelem megdöntését és a bíró személyes elfogultságát számos esetben azonban igen nehéz igazolni. Ugyanakkor a  pártatlanság objektív tesztjének alkalmazása a  pártatlanságot megkérdőjelező helyzetek kizárásán keresztül már elégséges garanciát nyújt a követelmény kellő érvényesüléséért (EJEB, Pullar kontra Egyesült Királyság, 1996. május 20., 32. bekezdés). Az  EJEB már egy korai döntésében megfogalmazta, hogy a  bírói pártatlanság tekintetében még a  külső látszat is jelentős szerephez jut, ugyanis annak elvesztése a  bíróságok működésébe és döntéseibe vetett közbizalom megrendülésének kockázatát hordozza [EJEB, Delcourt kontra Belgium, (2689/65), 1970. január 17., 31. bekezdés]. Ennek megfelelően azokban az  ügyekben, amelyekben kétség támad a  bíró pártatlansága tekintetében, az  eljárás alá vont személy kételye fontos ugyan, de a  döntő jelentőségű körülmény mégis az, hogy ez  a  kétely objektív szempontokkal igazolható-e, vagyis a  bíró pártatlanságának látszata válik-e kétségessé [erről lásd: EJEB, Piersack kontra Belgium, (8692/79), 1982. október 1., 31. bekezdését; EJEB, De Cubber kontra Belgium, (9186/80), 26. bekezdését; amelyet legutóbb megerősített: EJEB, Marguš kontra Horvátország, (4455/10), 2012. november 13., 45. bekezdése.]. [33] Az EJEB ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy a  pártatlanság szubjektív és objektív feltételrendszerei egymástól nem szigetelhetők el teljesen: ha ugyanis a  bíró magatartása, vagy hozzáállása a  pártatlanságát érintő kételyeket kelt a  külső szemlélő szemében, akkor az  a  személyes meggyőződésére is nyilvánvalóan kihat {erről lásd: EJEB, Kyprianou kontra Cyprus, [GC] (73797/01), 2005. december 15., 119. bekezdését; EJEB, Buscemi kontra Olaszország, (29569/95), 1999. szeptember 16., 68. bekezdését}. Az EJEB két olyan nagy esetcsoportot különített el, amelyekben a bírói eljárás pártatlanságát kétely övezi. Az első esetcsoport az EJEB olvasatában kizárólag funkcionális természetű, amelyben a  bíró ügyben tanúsított magatartása nem feltétlenül kérdőjelezhető meg. Ide tartozik, ha ugyanazon személy többféle, különböző természetű funkciót lát el ugyanabban a  bírói eljárásban, vagy alá-fölérendeltségi, illetve más intézményi kapcsolatban áll ugyanazon eljárásban részt vevő más személlyel. Ezek a  helyzetek az  eljáró bíróság pártatlansága tekintetében objektív igazolható kételyeket hordoznak magukban. A  második esetcsoport kizárólag személyes természetű, amely a bíró adott ügyben tanúsított magatartásával összefüggésben tapasztalható {erről lásd bővebben: EJEB, Kyprianou kontra Cyprus, [GC] (73797/01), 2005. december 15., 121. bekezdését}. [34] 2.2.2. Az EJEB felfogásával csak részben áll összhangban az Emberi Jogi Bizottságnak az Egyezségokmány 14. Cikk (1) bekezdésének végrehajtása során, a pártatlanság tekintetében kialakított értelmezése. Az Emberi Jogi Bizottság felfogásában a pártatlanság elvének szubjektív és objektív oldala között nem húzható éles határvonal. Ugyanakkor az  Emberi Jogi Bizottság által vizsgált ügyekben bemutatott indokolásokból kitűnik, hogy melyek a  pártatlanság szubjektív igazolt (Ashurov kontra Tadszikisztán, 1348/2008.; 2007. április 2.; 6.2.  pont; Kurbonov kontra Tadzsikisztán, 1208/2003.; 2006. április 19.; 6.3. pont), és melyek az objektív igazolható (Karttunen kontra Finnország, 387/1989.; 1992. október 23.; 7.2.  pont; Juan Larrange kontra Fülöp-szigetek, 1421/2005.; 2006. szeptember 14.; 7.9. pont) esetei. Az Emberi Jogi Bizottság értelmezése szerint a tisztességes eljáráshoz tartozó fogalmak együttesen is sérülhetnek, így a  pártatlan bírói eljárás biztosításának hiánya egyben a  tisztességes bírói út igénybevételének lehetőségét is kizárja (Wright kontra Jamaika, 349/1989.; 1992. július 27.; 8.2. pont). [35] 2.3. Az Alkotmánybíróság jelen ügy vizsgálatával összefüggésben megállapította, hogy az EJEB gyakorlata részletes iránymutatást nyújt az  ügyben eljáró bíró többes szerepvállalásának és a  pártatlanság elvének kapcsolatáról, illetve arról a  mércéről, amely alapján ez  a  szerepvállalás megítélhető. A  többes szerepvállalás tekintetében az  EJEB különbséget tesz a  bírósági eljárást előkészítő szakaszban történő részvétel, mint például a  bűnügyi nyomozásokban történő döntéshozatal, illetve a  bírósági eljáráson belüli többes részvétel között, mint például a  tárgyalás mellőzése alapján hozott döntést követő tárgyaláson, avagy a  fellebbviteli fórum eljárásában történő ismételt ítélkezés. Az EJEB az első esetkör tekintetében hozott döntései során több alkalommal megerősítette, hogy önmagában az  a  tény, hogy a  tárgyaló bíró részt vett a  bíróság tárgyalást megelőző vádelőkészítő szakaszában, még nem igazolja, hogy pártatlanságát kétely övezi. Az  ítélkező bíró pártatlanságát a  részvételének intenzitása, illetve a  vádelőkészítésben biztosított döntési jogköre határozza meg. A  pártatlanság megítéléséhez szükséges mérce kialakításakor többek között annak vizsgálata szükséges, hogy a vádelőkészítési szakaszban az ítélkező bíró rendelkezhet-e az  eljárásról, jogkörének gyakorlását milyen korlátok határozzák meg, döntései során szükséges-e az  ügy bizonyítékait értékelnie, illetve szükséges-e állást foglalnia a  terhelt bűncselekményben való részvételéről, vagy e  részvétel mértékéről. [EJEB, Piersack kontra Belgium, (8692/79), 1982. október 1., 31. bekezdés, EJEB, De Cubber kontra Belgium, (9186/80), 26–27. bekezdések; EJEB, Hauschildt kontra Dánia, (10486/83), 1989. május 24., 49–50. bekezdések, Fey kontra Ausztria, (14396/88), 1993. február 24., 30. bekezdés, EJEB, Padovani kontra Olaszország, (13396/87), 1993. február 26., 28. bekezdés, EJEB, Nortier kontra Hollandia, (13924/88), 1993. augusztus 24., 33. bekezdés; Bulut kontra Ausztria, (17358/90), 1996. február 22., 34. bekezdés.] E  mérce meghatározásakor az  is döntő jelentőségű körülmény, hogy a  vádelőkészítés során eljáró bíró hozzáférhet-e olyan adatokhoz, amelyek előzetes vélemény formálására alkalmasak ugyan, de amelyeket a tárgyalás során bizonyítékként mégsem használnak fel [EJEB, De Cubber kontra Belgium, (9186/80), 1984. október 26., 27–29. bekezdések]. [36] 3. Az  EJEB több ügyben részletesen vizsgálta annak az  ítélkező bírónak a  pártatlanságát, aki az  eljárás vádelőkészítési szakaszában a  terhelt előzetes fogvatartásáról hoz döntést. Az  EJEB ezekben a  döntéseiben is megerősítette, hogy önmagában az  ítélkező bírónak a  tárgyalás előkészítő eljárásban történő részvétele még akkor sem jár a pártatlanság elvesztésének veszélyével, ha a bíró jogköre a terhelt személyi szabadságáról történő döntést is magában foglalja. Ennek okát az EJEB abban látta, hogy a vádelőkészítés során az előzetes fogvatartásról rendelkező döntés nem egyenértékű a  büntetőjogi felelősség kétséget kizáró megállapításával [lásd: EJEB, Hauschildt kontra Dánia, (10486/83), 1989. május 24.; 50. bekezdését; illetve EJEB, Jasiński kontra Lengyelország, (30865/96), 2005. december 20.; 55–56. bekezdéseit]. Kizárólag a  bíró jogkörét érintő valamely különleges körülmény igazolhatja a pártatlanság elvesztésének veszélyét. Így, ha a büntetőeljárási szabályok azt kívánják meg, hogy az  előzetes fogvatartás kérdésében döntést hozó bíró elsőként arról foglaljon állást, hogy a  terhelt valóban megalapozottan gyanúsítható-e a terhére rótt bűncselekmény elkövetésével. A megalapozott gyanú fennállásának kérdésében történő állásfoglalás feltételezi azt a  bírói meggyőződést, amely szerint „nagy a  valószínűsége” annak, hogy a  bűncselekményt a  terhelt követte el, illetve olyan bizonyítékok állnak rendelkezésre, amelyekből bűncselekmény elkövetése következik. A „megalapozott gyanú” vizsgálata éppen ezért, csakúgy, mint a bűnösség kérdésében történő bírói álláspont kialakítása, a rendelkezésre álló bizonyítékok értékelése nélkül nem teljesíthető. Figyelemmel arra, hogy e  két kérdésben kialakított bírói álláspont között vékony határvonal húzódik, így az  EJEB következtetése szerint a megalapozott gyanú kérdésében állást foglaló bíró ítélkezési részvételét már a pártatlanság kételye övezi. [lásd: EJEB, Hauschildt kontra Dánia, (10486/83), 1989. május 24.; 50–52. bekezdéseket, amelyet megerősített: EJEB, Perote Pellon kontra Spanyolország, (45238/99), 2002. július 25., 2002. október 25.; 48. és 50–51. bekezdések]. Az  EJEB ezzel párhuzamosan a  Sainte-Marie kontra Franciaország ügyben azt állapította meg, hogy a  francia vádtanács bírái egyáltalán nem foglalnak állást a  bizonyítékok értékelését igénylő kérdésben, amikor a  terhelt szabadlábra helyezés iránti kérelmét elutasító döntést vizsgálják felül. Ennek megfelelően a  vádtanács bíráinak a  bűnügy fellebbviteli szakaszában történő részvétele nem veszélyezteti a  bíróság pártatlanságának elvesztését [EJEB, Sainte-Marie kontra Franciaország, (12981/87), 1992. december 16., 30–32. bekezdések]. [37] Ezt az érvelési rendszert támogatja, illetve az ebben kimunkált mércét erősíti az Emberi Jogi Bizottság álláspontja is. Olvasatában ugyanis az  a  kérdés döntő jelentőségű, hogy az  ítélkező bíró az  előkészítő eljárásban biztosított jogköreinek gyakorlása alapján az ügyről kialakíthat-e egy olyan előzetes véleményt, amely később a tárgyalás során befolyásolja az ügy megítélését (Juan Larranaga kontra Fülöp-szigetek, 1421/2005.; 2006. szeptember 14.; 7.9. pont.). [38] A kényszerintézkedések foganatosítását és felülvizsgálatát, valamint a  pártatlanság elvének egyes összefüggéseit az EJEB a De Cubber kontra Belgium ügyben vizsgálta. Értékelése szerint amennyiben az ítélkező bíró vizsgálja felül a  kényszerintézkedések foganatosítását elrendelő bíró döntésének jogszerűségét, vagy megalapozottságát, úgy a  két döntés egyazon bíró által történő elbírálása jogos kételyeket ébreszt a  pártatlanság tekintetében [EJEB, De Cubber kontra Belgium, (9186/80), 1984. október 26., 27. bekezdés]. Ezzel az érveléssel van összhangban az egyesült államokbeli Tenessee állam legfelső bíróságának azon döntése, amely szerint a  letartóztatási parancsot kibocsátó bíró az  esküdtszéki tárgyalás vezetéséből ki van zárva. A  döntés indokai értelmében a  bíró egy mérlegelési jogkörbe tartozó döntést hoz, amikor aláírja a  letartóztatási parancsot: az  a  kérdés igényel állásfoglalást, hogy megalapozottan helyezik-e vád alá a  terheltet. Anélkül, hogy a  konkrét bíró pártatlansága megkérdőjeleződnék, a tények, illetve azok értékelésének előzetes ismerete a büntetőbírót képes befolyásolni a mérlegelési jogkörében hozott döntésének felülvizsgálatában. A  döntésben ismételt megerősítést nyert, hogy az  eljárás garanciáit övező kételyeket az alkotmányos büntetőeljárásban a terhelt alapjogai érvényesülésének javára szükséges eldönteni [erről lásd: Hamilton v. State, 218 Tenn. 317, 403 S.W.2d 302 (1966)]. V. [39] 1. Az  indítványozók többek között azért jelentettek be fellebbezést a  Pest Megyei Bíróság elsőfokú ítéletével szemben, mert álláspontjuk szerint a  megyei bíróság öttagú tanácsának azon bírái, akik az  ítélkezést megelőző nyomozás során a Be. 207. § (6) bekezdése szerint jártak el, nem vehettek volna részt az ügy elbírálásában. Érvelésük szerint a  terheltek előzetes letartóztatásának határidejét egy éven túl felülvizsgáló bíró tekintetében is szükséges érvényesíteni a Be. 21. § (3) bekezdés a) pontjában foglalt kizárási szabályt, amelynek értelmében a bíróság további eljárásában nem vehet részt, aki az ügyben korábban nyomozási bíróként járt el. Az indítványozók fellebbezésben előadott álláspontja szerint az  ezzel ellentétes bírósági jogértelmezés sérti a  büntetőeljárási törvény szabályait, illetve az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésében foglalt pártatlanság elvét. [40] A fellebbezések e részei tekintetében az ítélőtábla döntésének indokolásában arra mutatott rá, hogy „a nyomozási bíró kizárására vonatkozó eljárási szabály ilyen kiterjesztő értelmezése a  hatályos joganyagból, és a  kialakult joggyakorlatból nem következik. A nyomozási bíróhoz kapcsolódó szabály az erre kijelölt bírákra, a vádemelés előtti szakaszban elvégzett eljárás-jogi cselekményeik esetére vonatkozik. Az egy éven túli fellebbviteli bíróság egyesbírói, és másodfokú eljárásában részt nem vevő bírákra nem. A hivatkozott jogeseti döntés sem tehet különbséget ebből a  szempontból a  két eljárási mód között, hiszen könnyű belátni, hogy a  védelem érvelése egyébként mindkét perjogi helyzetre igaz kell hogy legyen, vagy egyikre sem. Tehát a  nyomozati szakban eljárt perbíróság tagjaira a kijelölt nyomozási bíróra vonatkozó speciális kizárási szabályt az ítélőtábla nem alkalmazta” (erről lásd: az ítélőtábla ítéleti indokolásának 52. oldalát). [41] Az Alkotmánybíróság vizsgálódása során észlelte azt is, hogy a Be. 21. § (3) bekezdés a) pontjában foglalt kizárási szabályt az  alkotmányjogi panasszal érintett egyedi büntetőügyben hozott bírói döntésekkel egyezően értelmezi az  egységesen követett bírói gyakorlat is. E  bírói gyakorlatot a  Kúria 1/2013. számú büntető elvi határozata orientálja, amely azt az álláspontot fogadta el, hogy „[a] Be. 21. § (3) bekezdés a) pontja […] nem azt tekinti kizárási oknak, ha a  bíró olyan tárgyban határozott, ami (bizonyos körben) a  nyomozási bíró hatáskörébe is tartozhat, hanem azt, ha a  bíró az  ügyben nyomozási bíróként – tehát a  megyei bíróság (törvényszék) elnöke által a  Be. 207.  § (1)  bekezdése alapján kijelölt bíróként – járt el.” Ebből következik, hogy a  Kúria jogértelmezése szerint a  büntetőeljárási törvény hivatkozott kizárási szabályának érvényesítését a  vádelőkészítés során foganatosított bírói intézkedés nem, csak a nyomozási bírói hivatal, tisztség alapozza meg (erről lásd: Kúria Bfv.III.427/2012. számú döntését, illetve vö. jelen Indokolás [18]–[22] bekezdéseivel). Ennek megfelelően az Alkotmánybíróság az eljárását a Be. 21. § (3) bekezdés a) pontját megszorítóan értelmező, állandósult bírói gyakorlat vizsgálatára is kiterjesztette, és az  Abtv. 27.  § szerinti eljárásban e  bírói jogértelmezést vetette össze a  pártatlanság korábban bemutatott alkotmányos mércéjével {vö. jelen Indokolás [18]–[22] bekezdéseivel, illetve a  korábbi alkotmánybírósági gyakorlatból lásd az ún. „élő jog” doktrínáját: 57/1991. (XI. 8.) AB határozat, ABH 1991, 272, 277.; 38/1993. (VI. 11.) AB határozat, ABH 1993, 256, 267., amely alkotmánybírósági döntésekben kibontott doktrína a  13/2013. (VI. 17.) AB határozat, Indokolás [32]–[33] előírt feltételeknek történő megfelelés alapján felhasználható, és ezzel együtt legutóbb a 25/2013. (X. 4.) AB határozatban nyert megerősítést, Indokolás [35]}. [42] 2. Az  Alkotmánybíróság megítélése szerint az  ítélőtábla és ezzel egyidejűleg az  egységes bírói gyakorlat hivatkozott, a  Be. 21.  § (3)  bekezdésének a)  pontjában foglalt kizárási szabályhoz fűzött jogértelmezése nem áll teljes összhangban a pártatlanság jelen Indokolás IV. pontjában kibontott mércéjével (vö. jelen határozat [35]–[38]). Ennek megfelelően az  Alkotmánybíróság értékelése szerint az  Alaptörvény XXVIII.  cikk (1)  bekezdésében elismert pártatlanság követelménye azt kívánja meg, hogy az  előzetes letartóztatás meghosszabbításának kérdésében a  hatályos jogszabályok szerinti döntést hozó bíró az  ítélkezésben már ne vehessen részt. A  következőkben bemutatott indokok alapján e  kizárási követelmény érvényesítésének hiánya nem áll teljes összhangban az  Alaptörvény XXVIII.  cikk (1)  bekezdésében foglalt tisztességes eljárásban rejlő pártatlan bírósági tárgyaláshoz fűződő jog követelményével. [43] 2.1. Az  Alkotmánybíróság a  kérdés vizsgálatakor a  büntetőeljárás funkciójából, a  nyomozási bíró eljárási szerepköréből, illetve Be. 207.  § (6)  bekezdése szerint eljáró törvényszéki bíró jogkörének tartalmából indult ki. A  büntetőeljárás a  büntetőjogi felelősségre vonás törvényben meghatározott rendje, a  büntető anyagi jog kizárólagos alkalmazásának kerete: azoknak a  garanciális elveknek és eljárási cselekményeknek a  sorozata, amelyek megtartása mellett a  bíróság arról dönt, hogy történt-e bűncselekmény, és ha igen, akkor azt a  terhelt követte-e el {erről lásd: 8/2013. (III. 1.) AB határozat, Indokolás [28]}. Az állam egyik fontos közjogi kötelezettsége, hogy érvényt szerezzen a  büntetőjogi igénynek, amelyet az  alkotmányos rend fenntartása, illetve a  polgárok személyének és jogainak védelme követel meg a  bűnös cselekménnyel szemben. Ugyanakkor az  Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésben rejlő jogállami garancia, és egyúttal az Alaptörvény IV. cikk, illetve az Alaptörvény XXVIII. cikk rendszerének oltalmi körébe tartozik, hogy a  büntetőjogi igény érvényesítése, illetve a  bűnösség megállapítása kizárólag a  büntetőeljárás keretei között, a  büntetőeljárásban biztosított alapvető garanciák megtartásával történjék. Ilyen alapvető, alkotmányos garancia többek között a tisztességes eljárásból fakadó követelményrendszer, az önvádra kötelezés tilalmának elvéből fakadó jogosítványok, a védelemhez fűződő jog és az ártatlanság vélelme. Az alkotmányos védelem egyidejű oltalmát elvező eljárásjogi garanciák érvényesítése a jogállami működés feltétlen követelménye. Éppen ebből következik, hogy a  büntetőjogi felelősségre vonás során a  büntetőeljárási garanciák nem kerülhetők meg, és a  legtöbb esetben nem is korlátozhatóak. A  büntetőeljárás valamennyi garanciális, és egyéb szabálya egyetlen célt szolgálhat: egy múltban elkövetett cselekmény minél megalapozottabb feltárását. Míg az  állami büntetőhatalmat érvényesítő hatóságok rendelkezésére álló jogkorlátozó eszközök alkalmazásának lehetősége a  bűnügyi eljárások időszerű, hatékony és elsőbbséget élvező teljesítését segítik, addig a  terheltet, valamint a  védőjét megillető alkotmányos garanciák és ellensúlyok egyebek között a  tévedés esélyét igyekeznek minimálisra csökkenteni. A  büntetőeljárás sikerének mércéjét elsősorban nem a  bűnösség kimondása jelenti, hanem az, ha az  eljárás a  lehető legrövidebb időn belül volt képes a  feljelentésben megjelölt tények valósághű rekonstruálására. [44] A büntetőjogi felelősség megállapításának folyamata során a  bizonyítás eredményének függvényében a  terhelt cselekményért viselt felelősségének valószínűsége növekedhet. Ennek megfelelően a  büntetőeljárás egyes, jól körülhatárolható fázisaihoz kapcsolódóan e  valószínűség a  bűncselekmény elkövetésének egyszerű gyanújától [Be. 6. § (2) bekezdés, illetve Be. 170. § (2) bekezdés] a konkrét személyt terhelő megalapozott gyanún [Be. 179. § (1) bekezdés], illetve a vádemeléshez szükséges bizonyosságon [Be. 4. § (2) bekezdése, illetve Be. 216. §] keresztül a  bűnösség kétséget kizáró megállapításáig erősödhet [Be. 4.  § (2)  bekezdés, illetve Be. 330.  §]. A  bűnösség jogerős bírói kimondása pedig nem más, mint a  cselekmény és az  annak elkövetéséért felelős személy(ek) kétséget kizáró bizonyítása, vagyis az  alkotmányos oltalom alatt álló ártatlanság vélelmének megdöntése [lásd: az  Alaptörvény XXVIII.  cikk (2)  bekezdését, illetve a  Be. 3.  §-át]. Az  ártatlanság vélelmének megdöntése a legsúlyosabb jogkorlátozó büntetések kiszabásának, illetve intézkedések alkalmazásának lehetőségét nyitja meg. A bűnügyi igazságszolgáltatás szereplőinek tévedése így helyrehozhatatlan károkkal járhat. Éppen ezért az eljárási garanciáknak és ellensúlyoknak kiemelt a  szerepük abban, hogy kiküszöböljék a  bűnügyi eljárások hibáit, és így megóvhassák a terheltet a büntetőjogi igényt érvényesítő hatóságok esetleges tévedéseivel szemben. [45] 2.2. Az  Alkotmánybíróság mindezek megfontolása alapján arra a  felismerésre jutott, hogy a  tisztességes eljárás követelményrendszerének érvényesítését nemcsak a  terhelt alapjogi igényei, hanem a  jogállami igazságszolgáltatásba vetett közbizalom megőrzése, illetve megerősítése is megkívánja. Az  Alkotmánybíróság a  8/2013. (III. 1.) AB határozatában többek között ilyen megfontolások mentén döntött úgy, hogy a  terheltet oltalmazó eljárásjogi garanciák hatékony érvényesítése felöleli a kirendelt védő kellő időben történő értesítésének kötelezettségét is, hiszen a  védő a  feladatainak teljesítése során létfontosságú, garanciális szerepet tölt be az alkotmányos büntetőeljárásban (Indokolás [44]). Igaz ez azonban a védelemhez való jog hatékony érvényesítésén kívül a  tisztességes eljárás követelményrendszerében rejlő pártatlan bírósághoz fűződő jogra is. Mind a függetlenség, mind a pártatlanság garanciájának következetes érvényesítése is annak megerősítéséhez szükséges, hogy a  büntetőeljárás rendszere képes a  tények valósághű megállapítására, így a  bíróság végső döntése valóban jogot formálhat arra, hogy a véglegesség igényével, kételyek nélkül léphessen fel a társadalomban. [46] 3. Az  Alkotmánybíróság ezen megfontolást követően vizsgálat alá vonta a  pártatlanság és a  bíró tárgyalás előtti büntetőeljárási szerepvállalása közötti alkotmányjogi összefüggést. A  tárgyalás előtti szakaszok, illetve a  bíró tárgyalást megelőző részvételi intenzitása alapján a büntetőeljárási rendszereket két főbb csoportba lehet sorolni: a  vizsgálóbíró vagy vádtanács intézményével működő eljárási rendszerbe, illetve abba a  rendszerbe, ahol a  bíró csak meghatározott kérdésekben rendelkezik eljárási jogkörrel. Előbbit többek között az Amerikai Egyesült Államok, Belgium, Franciaország, és Olaszország vezette be, míg az  utóbbira elsődlegesen Németország, Ausztria és Svájc büntetőeljárási rendszere szolgálhat példaként. A  két eljárási rendszer közötti egyik legfontosabb különbség az, hogy a vizsgálóbírói intézményt alkalmazó országokban végső soron a vizsgálóbíró vagy vádtanács dönti el, hogy mely bűnügyek érdemesek vagy alkalmasak arra, hogy a bíróság a tárgyalásukat megkezdje. Másként fogalmazva ezekben a  rendszerekben a  vizsgálóbíró vagy vádtanács rendelkezik a  nyomozásról. Azokban az  országokban, ahol ez  a  jogintézmény nem ismert, tipikusan a  közvádlói jogosítványt birtokló ügyész rendelkezik a  bűnügyi nyomozások sorsáról, és egyúttal az ügyész viseli a végső felelősséget mind a büntetőeljárás előkészítő szakaszának törvényességéért, mind a vádirat megalapozottságáért. [47] 3.1.1. Magyarország korábban ismerte a  vizsgálóbíró intézményét: az  1896:XXXIII. törvénycikk a büntetőperrendtartásról (a továbbiakban: Bp.) 102–129. §§ szóltak a vizsgálati szakaszról, amely a kiemelt tárgyi súlyú, illetve az összetett megítélésű ügyekben a nyomozás, és az ügyészi szakasz mellett a büntető perek előkészítő szakaszához tartozott. A  vádtanács a  vizsgálat eredményétől függően döntött a  főtárgyalás megtarthatóságáról vagy a  bűnvádi eljárás megszüntetéséről (Bp. 102.  §). A  vádtanács, illetve felügyelete mellett a  vizsgálóbíró bizonyítást vehetett fel (Bp. 177.  §, 185.  §, 202.  §), illetve a  bűnügyi vizsgálatot a  vádtanács megszüntethette (Bp. 128.  §). Mindeb …