24/2019. (VII. 23.) AB határozata a lakástakarékpénztárakról szóló 1996. CXIII. törvény 22. § (1) bekezdése, 24/A. §-a és 29. §-a alaptörvény-elleness

24/2019. (VII. 23.) AB határozata a lakástakarékpénztárakról szóló 1996. CXIII. törvény 22. § (1) bekezdése, 24/A. §-a és 29. §-a alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítvány elutasításáról. Az Alkotmánybíróság teljes ülése jogszabály Alaptörvénnyel való összhangjának utólagos vizsgálata tárgyában – dr. Czine Ágnes és dr. Pokol Béla alkotmánybírók különvéleményével – meghozta a következő Az Alkotmánybíróság a  lakástakarékpénztárakról szóló 1996. évi CXIII. törvény 22.  § (1)  bekezdése, 24/A.  §-a és 29. §-a alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja. Az Alkotmánybíróság elrendeli e határozatának közzétételét a Magyar Közlönyben. I. [1] 1. Ötvenegy országgyűlési képviselő az  Alaptörvény 24.  cikk (2)  bekezdés e)  pontja, valamint az  Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 24.  § (1)  bekezdése alapján kezdeményezte, hogy az Alkotmánybíróság állapítsa meg a  lakástakarékpénztárakról szóló 1996. évi CXIII. törvény (a továbbiakban: Ltp. törvény) 22.  § (1)  bekezdése, 24/A.  §-a és 29.  §-a alaptörvény-ellenességét, és azokat a hatálybalépésükre visszamenőlegesen semmisítse meg. [2] 1.1. Bánki Erik, a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség képviselőcsoportjának országgyűlési képviselője 2018. október 15. napján 10 óra 55 perckor nyújtotta be a T/2600. számú, a lakástakarékpénztárakról szóló 1996. évi CXIII. törvény módosításáról címet viselő törvényjavaslatot. A  törvényjavaslat benyújtója ezzel egyidejűleg kezdeményezte a törvényjavaslat kivételes eljárásban történő tárgyalását is. [3] Az indítványozók érvelése szerint a  kivételes eljárás kezdeményezése és alkalmazása formálisan jogszerű volt, azonban valójában mégsem felelt meg az eljárás céljának. A kivételes eljárás ugyanis a különösen sürgős megoldást igénylő társadalmi célok eléréséhez szükséges gyors döntéshozatal lehetőségét teremti meg, ugyanakkor életszerűtlen, hogy egy olyan törvényt, amely már több mint egy évtizede a jogrendszer részét képezi, ilyen módon kellene megváltoztatni. Az indítványozók szerint az előre nem látható, gyors változtatás ráadásul veszélyt is hordoz magában, mivel nem mérték fel, hogy milyen hatással lehet a gazdaságra, ezzel pont egy olyan helyzetet teremthet, amely sürgős megoldást igényel majd az Országgyűléstől. Az indítványozók azt is kiemelik, hogy a kivételes eljárásra vonatkozóan a 10/2014. (II. 24.) OGY határozat (a továbbiakban: Határozati Házszabály) rendelkezései, nevezetesen az  alkalmazás lehetőségének maximális száma és a  kevés kizárt témakör, nem nyújtanak megfelelő védelmet a jogintézmény visszaélésszerű használata ellen. Az indítványozók megítélése szerint a kivételes eljárás intézménye jelen esetben nem a  céljának megfelelően került alkalmazásra, hiszen semmi nem indokolta a  rendkívüli, sürgős törvénymódosítást, ekként pedig a  kivételes eljárás szabályainak alkalmazása valójában joggal való visszaélést eredményezett. Ez  már önmagában is megalapozza az  elfogadásra került 2018. évi LXIII. törvény közjogi érvénytelenségét, és ezáltal alaptörvény-ellenességét az  Alaptörvény B)  cikk (1)  bekezdésének, illetőleg R)  cikk (2)  bekezdésének sérelme miatt. Ezzel összefüggésben rámutatnak: a  Törvényalkotási Bizottság elnöke láthatóan nem volt tisztában sem az előterjesztés indokolásával, sem pedig a kivételes eljárás egyes szabályaival. [4] 1.2. Az  indítványozók ugyancsak joggal való visszaélésként értékelik, hogy a  nyíltan kormányzati célt tartalmazó törvényjavaslat önálló képviselői indítványként lett benyújtva, hiszen ezáltal a  törvényjavaslatra nem vonatkozott a  jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Jat.) szerinti előzetes hatásvizsgálat, illetőleg a jogszabálytervezet véleményezésére vonatkozó szabályozás sem. A javaslat a benyújtását megelőzően egyáltalán nem kapott nyilvánosságot, a  társadalmi egyeztetés teljes hiánya miatt véleményezésre sem került sor, ami miatt ugyancsak megállapítható az eljárás szabálytalansága. Az indítványozók arra is rámutatnak, hogy a törvényjavaslat indokolása csupán egy-két felületesen kidolgozott kormányzati célt tartalmaz, mellőzve a  szükségességet alátámasztó körülményeket, illetve a  lehetséges gazdasági vagy társadalmi hatásokat. Ezen szabálytalanságok pedig külön-külön és együttesen is alkalmasak a  jogbiztonság aláásására, és ezáltal az  Alaptörvény B)  cikk (1) bekezdésének sérelmét eredményezik az elfogadott törvényjavaslat tekintetében. [5] 1.3. A  törvényjavaslat összevont vitájára és zárószavazására 2018. október 16. napján, a  benyújtást követő napon került sor, a  törvényjavaslatot pedig az  Országgyűlés 125 igen szavazattal, 49 nem szavazat ellenében elfogadta. A  törvényjavaslat elfogadását követően az  Országgyűlés elnöke azt azonnal aláírta és megküldte a  köztársasági elnöknek, aki még aznap ugyancsak aláírta és elrendelte a kihirdetését. A 2018. évi LXIII. törvény még 2018. október 16. napján, 19 óra 10 perckor megjelent a  Magyar Közlöny 2018. évi 161. számában, majd a  következő napon, 2018. október 17. napján hatályba is lépett. A törvény hatálybalépésének ilyen módja az indítványozók álláspontja szerint nem tesz eleget az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdése szerinti jogbiztonság szerves részének tekinthető kellő felkészülési idő követelményének. [6] A Jat. 2.  § (3)  bekezdése szerint a  jogszabály hatálybalépésének időpontját úgy kell megállapítani, hogy elegendő idő álljon rendelkezésre a  jogszabály alkalmazására való felkészülésre. A  felkészülési idő azt a  reális időtartamot jelöli, amely szükséges és elegendő ahhoz, hogy mindenki megismerhesse a törvényben megszabott módon kihirdetett és bárki által hozzáférhető jogszabályok tartalmát, magatartását, döntéseit mindenki az  új rendelkezésekhez igazíthassa. A rendkívül gyors eljárás miatt sem az érintett piaci szereplőknek, sem pedig az ezen megtakarítási forma iránt érdeklődést mutató természetes személyeknek nem volt lehetőségük a  megváltozott jogszabályi környezethez alkalmazkodni. Az  Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint a  jogszabály hatálybalépésének időpontját úgy kell meghatározni, hogy kellő idő maradjon a  jogszabály szövegének megismerésére, a  jogalkalmazó szervek számára a  jogszabály alkalmazására való felkészülésre, és a  jogszabállyal érintett szervek és személyek számára annak eldöntésére, hogy miként alkalmazkodjanak a  jogszabály rendelkezéseihez. Az indítványozók érvelése szerint ezen három feltétel egyike sem teljesült, mert a törvényjavaslat benyújtása és hatálybalépése között eltelt példátlanul kevés idő nem volt elegendő sem a  jogszabály szövegének megismerésére, sem a jogalkalmazó szervek és a piaci szereplők megfelelő felkészülésére, sem pedig a jogszabállyal érintett szervek és személyek számára annak eldöntésére, hogy miként alkalmazkodjanak a  jogszabály rendelkezéseihez. A szabályozással sérelmet szenvedtek azok a személyek, akik a módosításról való tudomásszerzés után még szerettek volna állami támogatási feltételek mellett szerződést kötni, de a rövid idő miatt és a szolgáltatók túlterheltsége miatt már nem tudtak. Sérelmet szenvedtek azok a szolgáltatók, akik a törvényjavaslat benyújtásával szereztek tudomást a  változásokról, és mindössze két nap múlva már az  esetleg fő profiljukat kitevő szolgáltatást nem tudták azonos formában nyújtani. [7] 1.4. Az  indítványozók szerint sérelmet szenvedtek továbbá azok a személyek is, akik a  törvényjavaslat elfogadását megelőzően kötöttek 10 évnél rövidebb futamidejű szerződést olyan feltételek mellett, hogy azt esetleg később lehetőségük lesz magasabb futamidejű szerződésre módosítani, és ezzel több állami támogatáshoz jutni, hiszen az  új szabályozás alapján az  ilyen, a  törvény hatálybalépését követően utólag módosított futamidőre sem jár immáron az  állami támogatás. Ezzel az  indítványozók érvelése szerint az  Ltp. törvény szerzett jogot is sért, ami ugyancsak ellentétes az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésével. [8] 1.5. Az  indítványozók érvelése szerint a  támadott szabályozás ellentétes az  Alaptörvény XV.  cikkének (1) és (2) bekezdésével is, a XXII. cikk (1) bekezdésével, illetőleg az M) cikk (2) bekezdésével összefüggésben. [9] Miközben az Alaptörvény XXII. cikk (1) bekezdése kimondja az otthon védelmét és az emberhez méltó lakhatáshoz való jogot, melyek minden magyar állampolgár alapvető jogai, addig a  támadott szabályozás a  lakosság nagy részét kizárja a  kedvezményes lakáshoz jutás lehetőségéből. Amíg a  korábbi szabályozás sok fiatalnak lehetőséget teremtett arra, hogy megteremtse az  önrészt a  lakáshoz, illetőleg az  ingatlannal már rendelkezőknek a  felújításhoz, a  szabályozás elfogadását követően ezekhez a  támogatásokhoz már csak az  juthat hozzá, aki a Családi Otthonteremtési Kedvezmény igénybevételére jogosult. Tekintettel arra, hogy a Családi Otthonteremtési Kedvezmény csak a  gyermekvállalók számára elérhető, és megszabja a  vásárolható ingatlan típusát és jellemzőit, ezért az a szabályozás, amely megszünteti a mindenki által igénybe vehető lakástakarékpénztári konstrukciók állami támogatását, hátrányosan megkülönbözteti a  magyar állampolgárokat családi állapotuk, illetőleg gyermekeik száma alapján, ekként olyan védett tulajdonságok alapján tesz különbséget az  állampolgárok között, amelyek az Alaptörvény alapján tiltottak. [10] Az Alaptörvény M)  cikk (2)  bekezdése rögzíti, hogy Magyarország biztosítja a  tisztességes gazdasági verseny feltételeit, fellép az  erőfölénnyel való visszaéléssel szemben, és védi a  fogyasztók jogait. Ezen rendelkezések a  piacgazdaság működésének alapértékei, melyek érvényesülése megköveteli, hogy a  törvények pontosan meghatározzák annak kereteit. Az  indítványozók megítélése szerint az állam önhatalmú beavatkozása a gazdasági folyamatokba azt eredményezi, hogy a  hasonló gazdasági szereplők eltérő feltételek mellett folytathatják a  működésüket. Egyes piaci szereplőknek ugyanis a  fő profilját kifejezetten a  jogalkotó által megszüntetett konstrukció jelentette, mégsem kaptak előzetes tájékoztatást és felkészülési időt, hogy üzleti terveiket a  megváltozott jogi környezethez igazítsák. Az  ilyen szolgáltatókat lényegesen hátrányosabban érintette a  szabályozás módosulása, mint azokat, amelyeknek a  megszüntetett konstrukció csak a  szolgáltatásai egy kis részét tette ki. Az indítványozók arra is rámutatnak, hogy a lakástakarékpénztárak hátrányos megkülönböztetésével egyidejűleg a  nemzeti otthonteremtési közösségek mint lakáscélú megtakarítási forma kedvező helyzetbe hozatala is megvalósult, ugyanis a nemzeti otthonteremtési közösségek esetében járó, a  lakástakarékpénztárakkal megegyező mértékű állami támogatást az  állam nem szüntette meg. Az  indítványozók megítélése szerint ezért az egyes piaci szereplők közötti hátrányos megkülönböztetés tilalmát is sérti a támadott szabályozás. [11] 1.6. Az  indítványozók szerint a  szabályozás sérti a  tulajdonhoz való jogot, az  emberhez méltó lakhatáshoz való jogot, illetve az  otthon védelmét, megvalósítva ezáltal az  Alaptörvény XIII.  cikk (1)  bekezdése, XIX.  cikk (1)–(2) és (4) bekezdései, XXII. cikk (1) bekezdése, és Q) cikk (2) és (3) bekezdései sérelmét. [12] Az Alaptörvény XIII.  cikk (1)  bekezdése a  tulajdonhoz való alapjogot az  állammal szemben védi. Az  Alkotmánybíróság gyakorlata értelmében tulajdonvédelem alatt állnak olyan jogosultságok is – mint például egyes közjogi várományok –, amelyek polgári jogi értelemben nem tekinthetőek tulajdonnak. A  támadott szabályozás elvonta a lakástakarékpénztári megtakarítások állami támogatását, amellyel a lakáshoz való hozzájutást nehezítette meg, vagy tette elérhetetlenné számos magyar állampolgár számára, megvalósítva ezzel a tulajdonhoz való jog sérelmét. Az  indítványozók megítélése szerint sem a  szabályozás szükségessége, sem pedig arányossága nem indokolható, tekintettel arra, hogy személyenként évi maximum 72 ezer forintos állami támogatásról van szó. [13] Az Alaptörvény XIX. cikkében foglaltak alapján az államnak a szociális biztonság megteremtésére is törekednie kell, melyhez szorosan kapcsolódik az emberhez méltó lakhatás biztosítása az Alaptörvény XXII. cikk (1) bekezdésének megfelelően. Az indítványozók érvelése szerint a támadott szabályozás ellentétes ezzel az alaptörvényi céllal. [14] A szabályozás ellentétes továbbá az  Alaptörvény Q)  cikk (2) és (3)  bekezdéseiből fakadó nemzetközi kötelezettségekkel is, így különösen az  1976. évi 9. törvényerejű rendelettel kihirdetett Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmányával, melynek 9. cikke értelmében mindenkinek joga van a szociális biztonságra, míg a  11.  cikk 1.  pontja külön hangsúlyt helyez az  életkörülmények javítása érdekében az  egyes létfeltételek megteremtésére irányuló folyamatos, tevőleges állami cselekvésre. Az  Alaptörvény Q)  cikk (2) és (3) bekezdései egyértelművé teszik, hogy a belső jogi szabályozást a nemzetközi kötelezettségeknek megfelelve kell kialakítani, a támadott szabályozás ugyanakkor szembemegy az Egyezségokmányban szereplő követelményekkel. [15] 1.7. Az  Alaptörvény T)  cikk (3)  bekezdése értelmében jogszabály nem lehet ellentétes az  Alaptörvénnyel. Az  indítványozók érvelése szerint ugyanakkor a  támadott szabályozás több alaptörvényi rendelkezést is megsért, anélkül azonban, hogy megfelelne az  Alaptörvény I.  cikk (3)  bekezdése szerinti azon követelménynek, miszerint alapvető jog csak más alapvető jog érvényesülése vagy valamely alkotmányos érték védelme érdekében, a  feltétlenül szükséges mértékben, az  elérni kívánt céllal arányosan, az  alapvető jog lényeges tartalmának tiszteletben tartásával korlátozható. Jelen esetben ugyanis a  jogalkotónak nem volt olyan alkotmányos szempontból kiemelkedő fontosságú célja a  módosítással, amely szükségessé tette volna az  állami támogatás megszüntetését. [16] 1.8. Az  indítványozók szerint a  támadott szabályozás ellentétes az  M)  cikk (1) és (2)  bekezdéseivel és az  R)  cikk (1) bekezdésével is. Az indítvány ugyanakkor az M) cikk (2) bekezdésének sérelmét nem önállóan, hanem kizárólag a XV. cikk (1) és (2) bekezdéseivel összefüggésben állítja, az M) cikk (1) bekezdése, illetőleg az R) cikk (1) bekezdése sérelmére vonatkozóan pedig külön indokolást nem tartalmaz. [17] 2. Az  Alkotmánybíróság határozatának meghozatala előtt az  Ügyrend 36.  § (3)  bekezdése alapján szakmai álláspontjának kifejtése céljából megkereste az igazságügyi minisztert és a pénzügyminisztert. II. [18] Az Alkotmánybíróság az  alábbi alaptörvényi, nemzetközi szerződési, illetőleg jogszabályi rendelkezések alapján hozta meg döntését. [19] 1. Az Alaptörvény indítvánnyal érintett rendelkezései: „B) cikk (1) Magyarország független, demokratikus jogállam.” „M) cikk (1) Magyarország gazdasága az értékteremtő munkán és a vállalkozás szabadságán alapszik. (2) Magyarország biztosítja a  tisztességes gazdasági verseny feltételeit. Magyarország fellép az  erőfölénnyel való visszaéléssel szemben, és védi a fogyasztók jogait.” „Q) cikk […] (2) Magyarország nemzetközi jogi kötelezettségeinek teljesítése érdekében biztosítja a nemzetközi jog és a magyar jog összhangját. (3) Magyarország elfogadja a  nemzetközi jog általánosan elismert szabályait. A  nemzetközi jog más forrásai jogszabályban történő kihirdetésükkel válnak a magyar jogrendszer részévé.” „R) cikk (1) Az Alaptörvény Magyarország jogrendszerének alapja. (2) Az Alaptörvény és a jogszabályok mindenkire kötelezőek.” „T) cikk […] (3) Jogszabály nem lehet ellentétes az Alaptörvénnyel.” „I. cikk […] (3) Az  alapvető jogokra és kötelezettségekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg. Alapvető jog más alapvető jog érvényesülése vagy valamely alkotmányos érték védelme érdekében, a  feltétlenül szükséges mértékben, az  elérni kívánt céllal arányosan, az  alapvető jog lényeges tartalmának tiszteletben tartásával korlátozható.” „XIII. cikk (1) Mindenkinek joga van a tulajdonhoz és az örökléshez. A tulajdon társadalmi felelősséggel jár.” „XV. cikk (1) A törvény előtt mindenki egyenlő. Minden ember jogképes. (2) Magyarország az  alapvető jogokat mindenkinek bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, fogyatékosság, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül biztosítja.” „XIX.  cikk (1) Magyarország arra törekszik, hogy minden állampolgárának szociális biztonságot nyújtson. Anyaság, betegség, rokkantság, fogyatékosság, özvegység, árvaság és önhibáján kívül bekövetkezett munkanélküliség esetén minden magyar állampolgár törvényben meghatározott támogatásra jogosult. (2) Magyarország a szociális biztonságot az (1) bekezdés szerinti és más rászorulók esetében a szociális intézmények és intézkedések rendszerével valósítja meg. […] (4) Magyarország az  időskori megélhetés biztosítását a  társadalmi szolidaritáson alapuló egységes állami nyugdíjrendszer fenntartásával és önkéntesen létrehozott társadalmi intézmények működésének lehetővé tételével segíti elő. Törvény az  állami nyugdíjra való jogosultság feltételeit a  nők fokozott védelmének követelményére tekintettel is megállapíthatja.” „XXII. cikk (1) Az állam jogi védelemben részesíti az otthont. Magyarország törekszik arra, hogy az emberhez méltó lakhatás feltételeit és a közszolgáltatásokhoz való hozzáférést mindenki számára biztosítsa.” [20] 2. Az  1976. évi 9. törvényerejű rendelettel kihirdetett, az  Egyesült Nemzetek Közgyűlése XXI. ülésszakán, 1966. december 16-án elfogadott Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya indítvánnyal érintett rendelkezései: „9.  cikk Az  Egyezségokmányban részes államok elismerik, hogy mindenkinek joga van a  szociális biztonságra, beleértve a társadalombiztosítást is.” „11.  cikk 1. Az  Egyezségokmányban részes államok elismerik mindenkinek a  jogát önmaga és családja megfelelő életszínvonalára, ideértve a kellő táplálkozást, ruházkodást és lakást, valamint az életkörülmények állandó javulását. A részes államok megfelelő intézkedéseket hoznak e jog megvalósítása érdekében, továbbá elismerik, hogy evégből alapvető fontosságú a szabad elhatározás alapján nyugvó nemzetközi együttműködés.” [21] 3. Az Ltp. törvény az indítvány elbírálásakor hatályos, az indítvánnyal érintett rendelkezései: „22.  § (1) Az  állami támogatás éves mértéke a  lakás-előtakarékoskodó által az  adott megtakarítási évben a  lakástakarékpénztárnál az  adott szerződés alapján betétként elhelyezett összeg harminc százaléka, legfeljebb azonban megtakarítási évenként hetvenkétezer forint. A  támogatás mértékének és felső határának módosítása a  már megkötött szerződéseket – a  lakás-előtakarékossági szerződés megtakarítási idejének 29.  § szerinti meghosszabbítását kivéve – nem érinti.” „24/A.  § A  lakástakarékpénztárakról szóló 1996. évi CXIII. törvény módosításáról szóló 2018. évi LXIII. törvény hatálybalépését követően kötött lakás-előtakarékossági szerződés esetében a  lakás-előtakarékoskodót a 21. § szerinti állami támogatás nem illeti meg.” „29.  § A  lakástakarékpénztárakról szóló 1996. évi CXIII. törvény módosításáról szóló 2018. évi LXIII. törvény hatálybalépését megelőzően kötött lakás-előtakarékossági szerződés megtakarítási idejének meghosszabbítása esetén a 21. § szerinti állami támogatás a meghosszabbított megtakarítási időre nem illeti meg a lakás-előtakarékoskodót, az állami támogatás ezen meghosszabbított megtakarítási időre nem igényelhető.” III. [22] Az indítvány részben érdemi elbírálásra alkalmatlan, részben nem megalapozott. [23] 1. Az  Alkotmánybíróság az  Alaptörvény 24.  cikk (2)  bekezdés e)  pontja alapján „a Kormány, az  országgyűlési képviselők egynegyede, a  Kúria elnöke, a  Közigazgatási Felsőbíróság elnöke, a  legfőbb ügyész vagy az  alapvető jogok biztosa kezdeményezésére felülvizsgálja a  jogszabályoknak az  Alaptörvénnyel való összhangját.” Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a kezdeményezés az arra jogosulttól érkezett, azt a százkilencvenkilenc országgyűlési képviselő több, mint egynegyede, ötvenegy képviselő nyújtotta be. [24] Az Alkotmánybíróság megállapította továbbá, hogy az  indítvány az  Abtv. 52.  § (1b)  bekezdése szerinti határozott kérelem követelményének csak részben tesz eleget. A  kérelem tartalmazza annak az  alaptörvényi rendelkezésnek a  megjelölését, amely megállapítja az  Alkotmánybíróság hatáskörét az  indítvány elbírálására, illetve megjelöli azt a  rendelkezést is, amely az  indítványozó indítványozói jogosultságát megalapozza [Alaptörvény 24.  cikk (2)  bekezdés e)  pont]; az  eljárás megindításának indokait; az  Alkotmánybíróság által vizsgálandó jogszabályi rendelkezéseket [az Ltp. törvény indítványban megjelölt egyes rendelkezéseit]; az  Alaptörvény megsértett rendelkezéseit [B) cikk (1) bekezdés, M) cikk (1) és (2) bekezdés, Q) cikk (2) és (3) bekezdés, R) cikk (1) és (2) bekezdés, T)  cikk (3)  bekezdés, I.  cikk (3)  bekezdés, XIII.  cikk (1)  bekezdés, XV.  cikk (1) és (2)  bekezdés, XIX.  cikk (1), (2) és (4)  bekezdés, XXII.  cikk (1)  bekezdés]; valamint kifejezett kérelmet arra, hogy az  Alkotmánybíróság állapítsa meg a  megjelölt rendelkezések alaptörvény-ellenességét és azokat semmisítse meg. Az  indítvány indokolása azonban arra nézve, hogy a  támadott jogszabályi rendelkezések miért ellentétesek az  Alaptörvény megjelölt rendelkezéseivel, nem teljes körű, az alábbiak szerint. [25] Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az  indítvány nem tartalmaz indokolást arra vonatkozóan, hogy az  Ltp. törvény támadott rendelkezései miért ellentétesek az  Alaptörvény M)  cikk (1)  bekezdésével, illetőleg R)  cikk (1)  bekezdésével. Az  indítvány nem tartalmaz továbbá alkotmányjogilag értékelhető indokolást arra nézve, hogy az  Ltp. törvény támadott rendelkezései miért ellentétesek az  Alaptörvény XIX.  cikk (4)  bekezdésével. Az indítvány azon eleme vonatkozásában, amelyben az Ltp. törvény támadott rendelkezései T) cikk (3) bekezdésébe ütközését állítja, ugyancsak nem tartalmaz önálló, alkotmányjogilag értékelhető indokolást. Az Alaptörvény I.  cikk (3)  bekezdése nem önálló jogosultságot teremt, hanem az  alapvető jogok korlátozásának mércéjét határozza meg. Ennek megfelelően amennyiben egy szabályozás valamely Alaptörvényben meghatározott alapvető joggal összefüggésben nem teljesíti az  I.  cikk (3)  bekezdése szerinti szükségességi-arányossági teszt követelményét, az  Alkotmánybíróság nem az  I.  cikk (3)  bekezdése, hanem az  Alaptörvényben meghatározott alapvető jog sérelmét állapíthatja meg. Mindezekre tekintettel az  Alkotmánybíróság megállapította, hogy az  indítvány azon elemei, amelyek szerint az  Ltp. törvény támadott rendelkezései az  Alaptörvény M)  cikk (1)  bekezdésével, R)  cikk (1) bekezdésével, T) cikk (3) bekezdésével, I. cikk (3) bekezdésével, illetőleg XIX. cikk (4) bekezdésével ellentétesek, nem felelnek meg az Abtv. 52. § (1b) bekezdés e) pontja szerinti követelménynek. [26] Az Alkotmánybíróság a  fentiek szerint tehát az  Ltp. törvény támadott rendelkezéseinek az  Alaptörvény B)  cikk (1)  bekezdésébe, Q)  cikk (2) és (3)  bekezdéseibe, R)  cikk (2)  bekezdésébe, XIII.  cikk (1)  bekezdésébe, az  M)  cikk (2)  bekezdésére és a  XXII.  cikk (1)  bekezdésére tekintettel a  XV.  cikk (1) és (2)  bekezdéseibe, a  XIX.  cikk (1) és (2) bekezdéseibe, valamint a XXII. cikk (1) bekezdésébe ütközését vizsgálhatta meg érdemben. [27] 2. Az  Alkotmánybíróság elsőként az  indítványozók Ltp. törvényt módosító 2018. évi LXIII. törvény közjogi érvénytelenségét állító érveit vizsgálta meg. [28] 2.1. Az  indítványozók érvelése szerint a  Határozati Házszabály kivételes eljárásra vonatkozó szabályai mögött meghúzódó cél megsértése, és az  ezáltal megvalósított joggal való visszaélés miatt az  elfogadott jogszabály közjogilag érvénytelen, és ellentétes az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésével, valamint az R) cikk (2) bekezdésével. [29] A T/2600. számú, a  lakástakarékpénztárakról szóló 1996. évi CXIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat benyújtója a  benyújtással egyidejűleg kezdeményezte a  törvényjavaslat kivételes eljárásban történő tárgyalását. A  Határozati Házszabály 61.  § (2)  bekezdése értelmében a  képviselő által benyújtott kivételességi javaslathoz a  képviselők legalább egyötödének támogató aláírása szükséges. Az  Alkotmánybíróság megállapította, hogy a  kivételességi javaslatot 45 képviselő látta el támogató aláírásával, ekként a  Határozati Házszabály 61.  § (2)  bekezdésében meghatározott, a  képviselők legalább egyötödének támogatását előíró feltétel teljesült. A törvényjavaslat nem tartozott a Határozati Házszabály 61. § (4) bekezdése szerinti kizáró okok körébe, és teljesült a  Határozati Házszabály 61.  § (5)  bekezdése szerinti azon követelmény is, hogy kivételes eljárás elrendelésére félévente legfeljebb négy alkalommal kerülhet sor. Az  Alkotmánybíróság ezzel összefüggésben arra is utal, hogy maga az  indítvány is azt rögzíti, hogy a  kivételes eljárás alkalmazása formálisan jogszerű volt, mely tényre az  indítványozók állításával azonos módon az  igazságügyi miniszter is kitért az Alkotmánybíróságnak megküldött állásfoglalásában. [30] Az Alkotmánybíróság legutóbb a  15/2019. (IV. 17.) AB határozatában foglalkozott a  Határozati Házszabály megsértésének alkotmányjogi következményeivel, és megállapította, hogy a  Határozati Házszabály bármely rendelkezésének megsértése nem eredményezi automatikusan a törvény közjogi érvénytelenségét. Az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésének sérelme akkor állapítható meg, ha a törvényhozási eljárás a Határozati Házszabály lényeges, közvetlenül az  Alaptörvényből fakadó rendelkezéseit sérti {Indokolás [32]}. Tekintettel arra, hogy jelen esetben maguk az  indítványozók is azt állítják, hogy a  törvényjavaslat kivételes eljárásban történő tárgyalása a  Határozati Házszabály rendelkezéseivel összhangban történt, és az  Alkotmánybíróság sem állapította meg a  Határozati Házszabály vonatkozó rendelkezéseinek sérelmét, ezért eljárási szabálysértés hiányában fel sem merülhet a támadott rendelkezések közjogi érvénytelensége a 2018. évi LXIII. törvény elfogadási körülményeire tekintettel. [31] Az Alkotmánybíróság ezzel összefüggésben rámutat: annak megítélése, hogy a  Határozati Házszabály 61.  § (4)  bekezdésének megfelelően mely kérdésekben kérhető, illetőleg mely kérdésekben nem kérhető a  kivételes eljárás, illetőleg hogy a  61.  § (5)  bekezdésének megfelelően félévente hány alkalommal lehetséges a  kivételes eljárásra vonatkozó szabályok alkalmazása, legfeljebb annyiban tekinthető az  Alkotmánybíróság hatáskörébe tartozó alkotmányjogi kérdésnek, amennyiben ezen rendelkezések valamely, az  Országgyűlés működésére, illetőleg a  jogalkotási eljárásra vonatkozóan közvetlenül az  Alaptörvényből fakadó követelménnyel kerülnek ellentétbe. Még abban az esetben is azonban, ha az  indítvány alkotmányjogilag értékelhető indokolással állítaná a  kivételes eljárás szabályainak alaptörvény-ellenességét, nem az  Ltp. törvény, illetőleg az  azt módosító 2018. évi LXIII. törvény, hanem az  indítvánnyal nem támadott Határozati Házszabály alaptörvény-ellenességének vizsgálatát kellene az Alkotmánybíróságnak elvégeznie, melyre az Alkotmánybíróságnak az indítványhoz kötöttség elvéből következően jelen eljárás keretei között egyébként sem lenne hatásköre. [32] Annak az  indítványban megjelölt kérdésnek a  vizsgálata pedig, hogy az  adott kivételes eljárás indítványozói milyen célszerűségi, illetőleg politikai szempontok alapján döntenek a  kivételes eljárás lefolytatásának kezdeményezése mellett olyan esetekben, amikor a  kivételes eljárás egyébként a  Határozati Házszabály rendelkezéseiből következően és annak megfelelően, az  Alaptörvénnyel összhangban álló módon alkalmazható, az Alkotmánybíróság hatáskörén kívül eső, politikai kérdésnek tekinthető. Jelen esetben az országgyűlési képviselők több, mint fele indokoltnak látta a  kivételes eljárás elrendelését, és azt a  Határozati Házszabálynak megfelelően támogatta. [33] 2.2. Az  indítványozók ugyancsak joggal való visszaélésként és ezáltal az  Alaptörvény B)  cikk (1)  bekezdése, illetőleg R)  cikk (2)  bekezdése sérelmeként értékelik, hogy a  nyíltan kormányzati célt tartalmazó törvényjavaslat önálló képviselői indítványként került benyújtásra, hiszen ezáltal a  törvényjavaslatra sem a  Jat. szerinti előzetes hatásvizsgálat, sem pedig a  jogszabálytervezet véleményezésére vonatkozó, a  2011. évi CXXXI. törvény szerinti szabályozás nem vonatkozott, és annak társadalmi véleményezésére sem kerülhetett sor. Az  igazságügyi miniszter az  Alkotmánybíróság megkeresésére hangsúlyozta: az  indítványozók által támadott rendelkezések módosítását jelen esetben nem a Kormány, hanem egy országgyűlési képviselő kezdeményezte, és a Jat., illetőleg a 2011. évi CXXXI. törvény vonatkozó szabályait jelen esetben erre a tényre figyelemmel kellett alkalmazni. [34] Az Alkotmánybíróság kiemeli: a Jat., illetőleg a 2011. évi CXXXI. törvény szabályai nem alaptörvényi szintű szabályok, ekként önmagában azok megsértése sem eredményezheti valamely jogszabály alaptörvény-ellenességének megállapítását, ahhoz annak igazolása szükséges, hogy a  jogszabály a  Jat., illetőleg a  2011. évi CXXXI. törvény lényeges, közvetlenül az  Alaptörvényből fakadó rendelkezéseit sértette meg {hasonlóan a  Jat. vonatkozásában: 45/2012. (XII. 29.) AB határozat, Indokolás [99]}. Az  Alkotmánybíróság korábban már abban a  kérdésben is állást foglalt, hogy önmagában a  (korábban hatályos) Jat. szerinti általános egyeztetési kötelezettség be nem tartása sem eredményez alaptörvény-ellenességet, ahhoz az  szükséges, hogy az  általános egyeztetési kötelezettség figyelmen kívül hagyása egyben konkrét alaptörvényi rendelkezések sérelmét is eredményezze {44/2012. (XII. 20.) AB határozat, Indokolás [15]}. Tekintettel arra, hogy jelen esetben maguk az  indítványozók is azt állítják, hogy a  törvényjavaslat benyújtójának személyére tekintettel az  előzetes hatásvizsgálat, illetőleg a  társadalmi véleményezés elmaradása még csak a  Jat., illetőleg a  2011. évi CXXXI. törvény szabályainak megsértését sem eredményezte, ezért az Alkotmánybíróság következetes gyakorlatának megfelelően eljárási szabálysértés hiányában e  vonatkozásban sem merülhet fel az  Ltp. törvényt módosító 2018. évi LXIII. törvény közjogi érvénytelensége. Ezzel összefüggésben az  Alkotmánybíróság kiemeli: az  Alaptörvény 6.  cikk (1)  bekezdése értelmében a  törvény kezdeményezésének joga az  országgyűlési képviselőket is megilleti. Ennek megfelelően nem tekinthető joggal való visszaélésnek, ha egy országgyűlési képviselő él a  számára az  Alaptörvényben kifejezetten nevesített, az  országgyűlési képviselői jogállásból közvetlenül fakadó legfontosabb jogosultságok egyikével, a  törvények kezdeményezésének jogával. Ez  már csak azért is igaz, mert valamennyi országgyűlési képviselő (alkotmány) jogi helyzete azonos, az  Országgyűlésnek felelős Kormány pedig az  Alaptörvény 15.  cikk (1)  bekezdéséből következően a végrehajtó hatalom általános szerve. A hatalmi ágak elválasztásának közvetlenül az Alaptörvényből fakadó elvével lenne ezért ellentétes az  a  jogi szabályozás, amely a  politikai hovatartozástól függetlenül azonos jogállású országgyűlési képviselők törvénykezdeményezési jogát a  Kormány javára, vagy a  Kormány kötelező közbeiktatásával korlátozná. [35] 2.3. Az  indítványozók a  2018. évi LXIII. törvény közjogi érvénytelenségével összefüggésben végezetül arra is hivatkoznak, hogy a törvényjavaslat indokolása csupán egy-két felületesen kidolgozott kormányzati célt tartalmaz, mellőzve a szükségességet alátámasztó körülményeket, illetve a lehetséges gazdasági vagy társadalmi hatásokat. [36] A Jat. 18.  § (1)  bekezdése értelmében a  jogszabály tervezetéhez indokolást kell csatolni, melyben bemutatásra kerülnek azok a  társadalmi, gazdasági, szakmai okok és célok, amelyek a  javasolt szabályozást szükségessé teszik, továbbá ismertetésre kerülnek a  jogi szabályozás várható hatásai. Az  Alkotmánybíróság megállapította, hogy a  T/2620. számon benyújtásra került törvényjavaslat mind általános, mind pedig részletes indokolást tartalmaz, melyben az  előterjesztő egyértelműen megjelölte a  javasolt szabályozás indokait. A  jogszabályok indokolása terjedelmének, illetőleg az  indokolás mélységének vizsgálata ugyanakkor nem tekinthető alkotmányjogi kérdésnek és ekként nem tartozik az Alkotmánybíróság hatáskörébe, ennek megfelelően az Ltp. törvényt módosító 2018. évi LXIII. törvény közjogi érvénytelensége e vonatkozásban sem állapítható meg. [37] 2.4. Mindezen érvekre tekintettel az  Alkotmánybíróság az  Ltp. törvényt módosító 2018. évi LXIII. törvény közjogi érvénytelenségére, és erre tekintettel az  Alaptörvény B)  cikk (1)  bekezdésébe, illetőleg R)  cikk (2)  bekezdésébe ütközésére vonatkozó indítványi elemet nem találta megalapozottnak. [38] 3. Az indítványozók az Ltp. törvényt módosító 2018. évi LXIII. törvény Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésébe ütközését a kellő felkészülési idő követelményének sérelme miatt két különböző okból is állították. [39] 3.1. A  törvényjavaslat összevont vitájára és zárószavazására 2018. október 16. napján, a  benyújtást követő napon került sor, a  törvényjavaslat elfogadását követően pedig azt az  Országgyűlés elnöke azonnal aláírta és megküldte a köztársasági elnöknek, aki még aznap ugyancsak aláírta és elrendelte a kihirdetését, a törvény pedig 2018. október 16. napján, 19 óra 10 perckor megjelent a Magyar Közlöny 2018. évi 161. számában. Az indítványozók érvelése szerint ez a rendkívüli, gyors eljárás sérti a kellő felkészülési idő követelményét. [40] Az Alaptörvény 6.  cikk (3)  bekezdése értelmében az  elfogadott törvényt az  Országgyűlés elnöke öt napon belül írja alá, és küldi meg a  köztársasági elnöknek, aki a  megküldött törvényt [amennyiben nem él az  Alaptörvény 6.  cikk (4) és (5)  bekezdése szerinti jogkörével] ugyancsak öt napon belül aláírja, és elrendeli annak kihirdetését. Az  Alaptörvény normaszöveg-javaslatának indokolása szerint „[a] Javaslat az  Országgyűlés elnöke és a köztársasági elnök aláírása tekintetében is garanciális jellegű rövid határidőt állapít meg annak érdekében, hogy a  kihirdetés mielőbbi megtörténtével – melyet a  köztársasági elnök rendel el a  kihirdetésre való megküldéssel – megkezdődhessen a  törvény alkalmazására való felkészülés.” Az  Alaptörvény vonatkozó rendelkezései kifejezetten azt a  célt szolgálják, hogy az  elfogadott törvény Országgyűlés elnöke, illetőleg a  köztársasági elnök általi aláírása rövid határidőn belül megtörténjen. Nem vetheti fel ezért az  alaptörvény-ellenesség kételyét sem általában, és különösen nem a  kivételes eljárásban, ha az  Országgyűlés elnöke, illetőleg a  köztársasági elnök a  számukra az  Alaptörvényben biztosított határidőn belül írják alá az  elfogadott törvényt, és kerül sor annak a  Magyar Közlönyben történő kihirdetésére, hiszen az  Alaptörvény B)  cikk (1)  bekezdése szerinti kellő felkészülési idő követelményét a Magyar Közlönyben történő kihirdetés időpontjától kezdődően kell vizsgálni. [41] 3.2. Az  indítványozók a  kellő felkészülési idő követelményének sérelmét arra hivatkozással is állították, hogy a  2018. évi LXIII. törvény a  Magyar Közlönyben 2018. október 16. napján jelent meg, és a  kihirdetését követő napon, 2018. október 17. napján lépett hatályba, márpedig sem az érintett piaci szereplőknek, sem pedig az ezen megtakarítási forma iránt érdeklődést mutató természetes személyeknek nem volt lehetőségük a  megváltozott jogszabályi környezethez igazodni. [42] Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint az  Alaptörvény B)  cikk (1)  bekezdéséből fakadó követelmény, hogy a  jogszabály hatálybalépésének időpontját úgy kell meghatározni, hogy kellő idő maradjon a  jogszabály alkalmazására való felkészülésre. A  felkészülési idő egy jogszabály megalkotása és kihirdetése, illetve hatálybalépése, vagy amennyiben a hatálybalépés időpontjától elválik annak alkalmazhatósága, akkor a kihirdetés és az  alkalmazhatóság között eltelt időtartam. Az  Alaptörvény B)  cikk (1)  bekezdésében rögzített jogállamiság elvéből levezetett jogbiztonság követelménye a  jogszabály hatálybalépése, illetőleg alkalmazhatósága időpontjának megállapítására vonatkozóan azt a  kötelezettséget hárítja a  jogalkotóra, hogy kellő időt biztosítson a  jogszabály szövegének megismerésére; a  jogalkalmazó szervek számára a  jogszabály alkalmazására való felkészüléshez; a  jogszabállyal érintett személyek és szervek számára annak eldöntéséhez, hogy miként alkalmazkodjanak a jogszabály rendelkezéseihez. [43] A kellő felkészülési idő követelményének a  jogbiztonság elvéből következő lényegi eleme, hogy a  jogszabályi rendelkezéseknek mindazok a  címzettjei, akik részére a  jogszabály új, illetve többletkötelezettségeket ír elő – legyenek akár a  jogszabály végrehajtásáért felelős (jogalkalmazó) szervek, akár az  önkéntes jogkövetés szempontjából érintett egyéb személyek és szervek –, a  kötelezettségeiket potenciálisan teljesíteni tudják, és akaratuk ellenére ne kövessenek el kötelességszegést, ne valósítsanak meg jogellenes magatartást. Mind a  jogalkalmazásnak, mind pedig a  jogkövető magatartásnak feltétele a  jogszabály megismerése, ebből a  szempontból tehát a  jogszabály alkalmazására való felkészülés és a  jogszabály megismerése a  cél-eszköz viszonyban áll egymással {6/2013. (III. 1.) AB határozat, Indokolás [233]–[236]}. A  jogszabály alkalmazására való felkészüléshez szükséges kellő idő megállapítása és biztosítása a  jogalkotó felelősséggel terhelt mérlegelésének és döntésének függvénye, mellyel összefüggésben alaptörvény-ellenesség csak a  jogszabály alkalmazására való felkészülést szolgáló időtartam kirívó, a  jogbiztonságot súlyosan veszélyeztető vagy sértő elmaradása, illetőleg hiánya esetén állapítható meg {3209/2015. (XI. 10.) AB határozat, Indokolás [51]}. Miközben annak elbírálása, hogy egy konkrét jogszabály esetében pontosan mennyi idő szükséges a  jogszabály alkalmazására való felkészüléshez, nem alkotmányjogi kérdés, a  felkészülési idő elmaradása, vagy kirívó hiánya már alaptörvény-ellenességet eredményez. A  jogbiztonságot súlyosan sérti ugyanis, ha az  új, illetve többletkötelezettséget előíró jogszabályi rendelkezés kihirdetése és hatálybalépése közötti felkészülési idő elmarad, vagy annyira rövid, hogy nyilvánvaló, hogy a jogszabály címzettjei jóhiszeműségük, legjobb szándékuk és igyekezetük ellenére sem – vagy csak rendkívüli erőfeszítések árán – tudnának kötelezettségeiknek eleget tenni {Indokolás [52]}. [44] Ennek megfelelően az  Alkotmánybíróságnak azt kellett megvizsgálnia, hogy az  Ltp. törvényt módosító 2018. évi LXIII. törvény mikor lépett hatályba, rendelkezései mikortól voltak alkalmazandóak, pontosan milyen tartalmat hordoznak, és ezek kapcsán az  indítványban szereplő indokolásra figyelemmel a  jogszabály megismerésére, alkalmazására rendelkezésre álló felkészülési idő kirívóan rövidnek tekinthető-e. [45] Az indítványozók érvelése szerint a törvényjavaslat benyújtása és hatálybalépése között eltelt példátlanul kevés idő nem volt elegendő sem a jogszabály szövegének megismerésére, sem a jogalkalmazó szervek és a piaci szereplők megfelelő felkészülésére, sem pedig a jogszabállyal érintett szervek és személyek számára annak eldöntésére, hogy miként alkalmazkodjanak a  jogszabály rendelkezéseihez. A  szabályozással sérelmet szenvedtek azok a  személyek, akik a módosításról való tudomásszerzés után még szerettek volna állami támogatási feltételek mellett szerződést kötni, de a rövid idő miatt és a szolgáltatók túlterheltsége miatt már nem tudtak. Sérelmet szenvedtek továbbá azok a szolgáltatók is, akik a törvényjavaslat benyújtását követő második napon már nem tudták az esetleg fő profiljukat kitevő szolgáltatást a korábbival azonos formában nyújtani. [46] Az Alkotmánybíróság mindenekelőtt megjegyzi: következetes gyakorlatának megfelelően a  felkészülési idő nem a  törvényjavaslat benyújtása és hatálybalépése közötti időtartam, hanem a  jogszabály kihirdetése és hatálybalépése, vagy amennyiben a hatálybalépés időpontjától elválik annak alkalmazhatósága, akkor a kihirdetés és az  alkalmazhatóság közötti időtartam tekintetében vizsgálandó. Ennek megfelelően az  Alkotmánybíróságnak a  felkészülési idő követelményének sérelmét a  támadott jogszabály Magyar Közlöny 2018. évi 161. számában történő megjelenése (2018. október 16. napja, 19 óra 10 perc) és a  jogszabály hatálybalépése és egyben alkalmazhatósága (2018. október 17. napja) közötti időszak vonatkozásában kell jelen eljárásában értékelnie. [47] Az Ltp. törvény 21.  § (1)  bekezdése értelmében a  lakás-előtakarékoskodót, illetve a  kedvezményezettet az  adott megtakarítási évben befizetett betét összegéhez igazodó mértékben állami támogatás illeti meg, amelyet a  lakás-előtakarékoskodónak a  lakás-takarékpénztárnál a  szerződéskötéskor vagy később benyújtott kérelme alapján a  központi költségvetés évente nyújt. A  lakás-előtakarékosság állami támogatásáról szóló 215/1996. (XII. 23.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdése értelmében a lakás-előtakarékoskodó a lakás-előtakarékossági szerződés megkötésekor az állami támogatásra kérelmet nyújthat be a  lakástakarékpénztárhoz. A szerződéskötést megelőzően, az  állami támogatás iránti igény esetén a  lakástakarékpénztár a  saját és a  kincstár elektronikus nyilvántartási rendszerében ellenőrzi az állami támogatásra való jogosultságot. [48] Az Ltp. törvény támadott rendelkezései a  szerződésekhez kapcsolódó állami támogatásokat (nem pedig a szerződések megkötésének lehetőségét) érintették. Mindez azt jelenti, hogy a módosítás a potenciális szerződő felek részéről mindössze annak eldöntését igényli, hogy a  megváltozott jogszabályi feltételekre (a korábbi állami támogatás megszűnésére) tekintettel kívánnak-e a  jövőben lakás-előtakarékossági szerződést kötni, mely vonatkozásban az  Ltp. törvényt módosító 2018. évi LXIII. törvény szerinti felkészülési idő nem tekinthető kirívóan rövidnek. Az  Alaptörvény B)  cikk (1)  bekezdése szerinti felkészülési idő követelménye nyilvánvalóan nem értelmezhető akként, hogy az  államnak egyes állami támogatások megszüntetésekor lehetőséget kellene arra biztosítania, hogy mindazok, akik az  adott állami támogatás fennállásának kellően hosszú (jelen esetben több, mint két évtizedes) ideje alatt nem éltek a támogatás igénybevételének lehetőségével, az adott állami támogatási forma megszüntetését megelőzően, de már a  megszüntetés jogalkotó általi elhatározását követően még további időt kapjanak a  támogatás igénylésére. Ezzel összefüggésben az  Alkotmánybíróság megjegyzi: miként arra a pénzügyminiszter rámutatott az Alkotmánybíróság megkeresésére adott válaszában, a törvényjavaslat benyújtása és hatálybalépése között mintegy 140 ezer új szerződés került megkötésre, amely egyértelműen arra utal, hogy az új szerződések megkötése mögött már nem egy átgondolt jövőbeni lakáscél, hanem a termék általános megtakarítási jellege és állami támogatással elérhető hozama húzódott meg, ugyanakkor pedig még ez  a  törvényjavaslat benyújtása és a  törvény hatálybalépése közötti relatíve rövid időtartam is jelentős költségvetési többletterhet eredményezett. [49] Az Ltp. törvény támadott rendelkezései a  lakástakarékpénztárak részéről azt követelik meg, hogy a  potenciális szerződő feleket tájékoztassák az  állami támogatás megszűnéséről, melyre tekintettel a  szerződéskötés folyamatában pedig immáron nem szükséges elvégezniük a 215/1996. (XII. 23.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdése szerinti előzetes ellenőrzést. Az Alkotmánybíróság megítélése szerint az Ltp. törvény által meghatározott felkészülési idő e vonatkozásban sem tekinthető kirívóan rövidnek, hiszen sem az állami támogatás megszűnéséről szóló eseti tájékoztatás, sem pedig a szerződéskötési folyamatban egy korábban végzett ellenőrzés (az állami támogatásra való jogosultság vizsgálata) megszüntetése nem igényel olyan felkészülést a  lakástakarékpénztárak részéről, amelyekre a  2018. évi LXIII. törvény kihirdetése és hatálybalépése közötti idő ne lett volna alkotmányjogi értelemben véve elegendő. [50] 3.3. Mindezen érvekre tekintettel az  Alkotmánybíróság az  Alaptörvény B)  cikk (1)  bekezdéséből következő kellő felkészülési idő követelményébe ütközését állító indítványi elemet sem találta megalapozottnak. [51] 4. Az  indítványozók az  Alaptörvény B)  cikk (1)  bekezdésének sérelmét arra tekintettel is állították, hogy az  Ltp. törvény módosításának hatálybalépését megelőzően 10 évnél rövidebb futamidejű szerződést kötők a  szerződésük megkötésekor még számíthattak arra, hogy esetleg később lehetőségük lesz a  futamidő módosítására és ezáltal az állami támogatás növelésére, azonban az új szabályozás alapján a futamidő módosítása esetén sem jár az állami támogatás. Az indítványozók érvelése szerint a szabályozás ezért szerzett jogot is sért. [52] Az Alaptörvény B)  cikk (1)  bekezdéséből következő jogbiztonság elve megköveteli a  szerzett jogok védelmét. A hatályos jogi szabályozás megváltoztatása önmagában nem alkotmányossági kérdés, azonban a jogalkotó a már fennálló jogviszonyokba nem avatkozhat be korlátlanul. A szerzett jogok alkotmányos védelme nem értelmezhető akként, hogy a múltban keletkezett jogviszonyokat soha nem lehet alkotmányos szabályozásokkal megváltoztatni {legutóbb például: 12/2018. (VII. 18.) AB határozat, Indokolás [93]}, azonban esetről esetre kell mérlegelni, hogy hol húzódik a határ a jogalkotó szabadsága és a címzetteknek a jogi szabályozás állandóságához, kiszámíthatóságához fűződő érdeke között, vizsgálva, hogy a  jogi szabályozás változása következtében a  jogalanyokat ért hátrány indokolja-e a  jogbiztonság sérelme alapján az  alaptörvény-ellenesség megállapítását {3061/2017. (III. 31.) AB határozat, Indokolás [13]}. [53] Az Ltp. törvény módosítása a  már megkötött szerződések után járó állami támogatásokat nem érinti abban az esetben, ha a szerződés módosítására nem kerül sor. Azokban az esetekben, amikor a már megkötött szerződések esetében a  szerződés megkötésekor hatályos szabályozás elvi lehetőséget biztosított a  futamidő, és ezáltal végső soron az  állami támogatás módosítására, az  Ltp. törvény módosítását megelőzően megkötött szerződésekre tekintettel az Alkotmánybíróság az alábbiakat emeli ki. [54] A szerzett jogok védelme nem jelenti azt, hogy a  jogalkotó megfelelő súlyú alkotmányos indokkal (és különösen a  jövőre nézve) ne változtathatná meg a  szabályozási környezetet {lásd például: 3244/2014. (X. 3.) AB határozat, Indokolás [38]}. Jelen esetben az  Alkotmánybíróság megítélése szerint a  jogalkotó (egyebek között a  T/2600. számú törvényjavaslat indokolásában is) egyértelmű és megfelelő súlyú, alkotmányosan is értékelhető indokát adta a  lakástakarékpénztárakra vonatkozó szabályozás megváltoztatásának: a  lakástakarékpénztári szerződések állami támogatására 2018-ban közel 70 milliárd forintot fordított a  központi költségvetés, miközben több új otthonteremtési támogatási forma került bevezetésre, ráadásul a  magyar lakástakarékpénztári állami támogatási rendszer kiemelkedően nagyvonalú, ugyanakkor megkérdőjelezhető hatékonyságú rendszerként működött, mely rendszer további fenntartását (ideértve a  már megkötött szerződések futamidejének meghosszabbítását is) az állam nem kívánta a továbbiakban támogatni. [55] Az Ltp. törvény módosítása a  már megkötött szerződések után a  szerződésnek megfelelően járó állami támogatásokat nem érinti, hanem csupán a  jövőre nézve zárja ki a  szerződések oly módon történő módosítását, hogy a  módosítást követően a  megváltozott futamidőre vonatkozzon az  állami támogatás lehetősége. Ennek megfelelően a  szerződést kötő fél szabadon mérlegelheti, hogy az  állami támogatásra vonatkozó szabályok megváltozására tekintettel kezdeményezi-e a szerződés módosítását, melyre tekintettel a jövőre nézve már nem lesz jogosult állami támogatásra, vagy pedig változatlan feltételekkel a szerződés futamidejének végéig igénybe veszi-e a számára a  törvény, illetőleg a szerződés szerint járó, a megkötött szerződésben foglaltaknak megfelelő mértékű állami támogatást. Az  Alkotmánybíróság ezért megállapítja, hogy az  Ltp. törvény módosításának elfogadását megelőzően megkötött lakástakarékpénztári szerződések futamidejének módosítása esetére az  állami támogatás lehetőségének elvesztése nem ellentétes az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésével. [56] Az Alkotmánybíróság ezért az  Alaptörvény B)  cikk (1)  bekezdéséből következő szerzett jogok alkotmányos védelmére vonatkozó kötelezettség sérelmét állító indítványi elemet sem találta megalapozottnak. [57] 5. Az  Alkotmánybíróság ezt követően az  Alaptörvény XIII.  cikk (1)  bekezdésének sérelmére vonatkozó indítványi elemet vizsgálta meg. Az indítványozók érvelése szerint az Alaptörvény XIII. cikk (1) bekezdése szerint tulajdonhoz való alapjog védelme alatt állnak olyan jogosultságok is, amelyek polgári jogi értelemben nem tekinthetőek tulajdonnak. Az  indítvány szerint a  támadott szabályozás elvonta a  lakástakarékpénztári megtakarítások állami támogatását, ezáltal valósítva meg a XIII. cikk (1) bekezdésének sérelmét, ugyanis sem a szabályozás szükségessége, sem pedig annak arányossága nem indokolható, tekintettel arra, hogy az  elvonással érintett állami támogatás összege személyenként évi maximum 72 ezer forint lehet. [58] Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint az  Alaptörvény XIII.  cikk (1)  bekezdése szerinti alkotmányos tulajdonvédelem köre és módja nem szükségképpen követi a  polgári jogi fogalmakat, és nem azonosítható az  absztrakt polgári jogi tulajdon védelmével, sem a  birtoklás, használat, rendelkezés részjogosítványaival, sem pedig negatív és abszolút jogként való meghatározásával. Az  alapjogként védett tulajdonhoz való jog tartalmát a mindenkori közjogi és (alkotmányos) magánjogi korlátokkal együtt kell érteni. Az alkotmányos tulajdonvédelem terjedelme mindig konkrét; függ a  tulajdon alanyától, tárgyától és funkciójától, illetve a  korlátozás módjától is. A tulajdonhoz való alapjog a már megszerzett tulajdont, illetve kivételes esetekben a tulajdoni várományokat védi {legutóbb: 3002/2019. (I. 7.) AB határozat, Indokolás [36]}. [59] Az Alkotmánybíróságnak a  XIII.  cikk (1)  bekezdése állított sérelmével összefüggésben mindenekelőtt azt kellett értékelnie, hogy az állami támogatás lehetőségének megvonása alkotmányjogi értelemben vett tulajdonnak, illetve tulajdoni várománynak tekinthető-e, hiszen csak ebben az  esetben vetheti fel a  támadott szabályozás a  XIII.  cikk (1) bekezdése sérelmét. [60] Az Ltp. törvény 22.  § (1)  bekezdése értelmében az  állami támogatás mértékének és felső határának módosítása a  már megkötött szerződéseket nem érinti, az  állami támogatás megszüntetése a  24/A.  § értelmében kizárólag a  2018. évi LXIII. törvény hatálybalépését követően kötött lakás-előtakarékossági szerződésekre vonatkozik. Tekintettel arra, hogy az Ltp. törvény támadott módosítása a korábban megkötött szerződéseket nem érinti, ezért ezek vonatkozásában az  Alaptörvény XIII.  cikk (1)  bekezdésének sérelme sem vethető fel. Megkötött szerződés és ezáltal az  állam által a  megkötés időpontjában hatályos jogszabályban kifejezetten vállalt állami támogatás hiányában ugyanakkor az  Ltp. törvény támadott módosítása az  alkotmányjogi értelemben vett tulajdonhoz való jog sérelmét a  jövőben megkötésre kerülő szerződések vonatkozásában pedig azért nem vetheti fel, mert még megkötésre nem került szerződés alapján a  jövőben szerződő félnek a  szerződés megkötését megelőzően sem alkotmányjogi értelemben vett tulajdonjoga, sem pedig tulajdoni várománya nem lehetett az állami támogatásra. Önmagában az a tény, hogy valamely jogszabály egy adott időben lehetőséget biztosít egy meghatározott állami támogatás igénybevételére, ezen lehetőség jogalkotó általi, jövőre nézve történő megszüntetése a  támogatást bármely okból igénybe nem vett személyek számára alkotmányjogi értelemben nem értelmezhető a  XIII.  cikk (1)  bekezdése hatálya alá tartozó tulajdoni várományként. Erre tekintettel az  Alkotmánybíróság a  XIII.  cikk (1) bekezdésének sérelmét állító indítványi elemet a fentiek szerinti érdemi alkotmányossági összefüggés hiányában nem találta megalapozottnak. [61] 6. Az  Alkotmánybíróság az  indítvány további elemeinek vizsgálatát megelőzően a  lakástakarékpénztárkonstrukciókhoz kapcsolódó állami támogatás intézményét helyezte el az  Alaptörvény rendszerében. Az  Ltp. törvény preambuluma szerint a  törvény egyik célja, hogy „ösztönözze a  lakáscélok saját erőből történő megvalósítását elősegítő előtakarékosságot”, a  törvény 21–24/A.  §-ai is egyértelműen a  lakás-előtakarékoskodók állami támogatását jelölik meg az  intézkedés céljaként. Ezzel összhangban, az  Ltp. törvény indokolása szerint a  lakástakarékpénztár-konstrukciókhoz kapcsolódóan „[a] törvényjavaslat más országokhoz hasonlóan támogatást nyújt a  lakáscélú megtakarítónak. A  hiteloldal támogatása az  alacsony és fix kölcsönkamatok miatt szükségtelen. A  betéti oldal támogatása azonban fontos, egyrészt a  megtakarítások ösztönzése érdekében, másrészt a  betétek alacsony kamatának ellensúlyozására.” (Általános indokolás az  Ltp. törvényhez, 4.  pont). Mindez azt jelenti, hogy az  Ltp. törvénnyel megteremtett állami támogatás sem közvetlen, sem közvetett formában nem a  lakástakarékpénztárak működésének támogatását célozta, hanem a  lakás-előtakarékoskodó magánszemélyek lakáscéljainak megvalósítását kívánta meghatározott feltételek teljesülése esetén, meghatározott összeghatárig állami támogatással ösztönözni. [62] Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint az  Alaptörvény XIX.  cikke eredendően államcélokat határoz meg {például: 32/2017. (XII. 6.) AB határozat, különösen Indokolás [22]}, és csupán két esetben nevesít jogosultságokat: a XIX. cikk (4) bekezdése az állami nyugdíjra való jogosultságot rögzíti, melynek feltételeit törvény állapítja meg, míg a  XIX.  cikk (1)  bekezdésének második mondata azt rögzíti, hogy minden magyar állampolgár – a  bekezdésben tételesen felsorolt élethelyzetek esetén – törvényben meghatározott támogatásra jogosult {2/2018. (IV. 6.) AB határozat, Indokolás [12]}. Az  Alaptörvény XXII.  cikk (1)  bekezdése ugyancsak szociális jellegű államcélt, és nem pedig jogosultságot fogalmaz meg, amikor azt rögzíti, hogy Magyarország törekszik arra, hogy az emberhez méltó lakhatás feltételeit és a közszolgáltatásokhoz való hozzáférést mindenki számára biztosítsa. [63] Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a lakástakarékpénztár-konstrukciókhoz kapcsolódó állami támogatás sem a XIX. cikk (1) bekezdése, sem pedig a XIX. cikk (4) bekezdése szerinti jogosultságnak nem tekinthető. [64] 7. Az  indítványozók érvelése szerint a  támadott szabályozás ellentétes az  Alaptörvény XIX.  cikk (1) és (2)  bekezdésében, illetőleg a  XXII.  cikk (1)  bekezdésében megjelölt alaptörvényi célokkal. Az  Alaptörvény XIX.  cikkében foglaltak alapján az  államnak ugyanis a  szociális biztonság megteremtésére is törekednie kell, melyhez szorosan kapcsolódik az emberhez méltó lakhatás biztosítása az Alaptörvény XXII. cikk (1) bekezdésének megfelelően. [65] Az Alkotmánybíróság kiemeli: az  Alaptörvényben megfogalmazott államcélok, így például a  XIX.  cikk (1) és (2)  bekezdése, illetőleg a  XXII.  cikk (1)  bekezdése szerinti szociális jellegű államcélok a  jogalkotót csak annyiban kötelezik, amennyiben nem alkothatnak az  adott államcél megvalósulását kifejezetten ellehetetlenítő vagy azt akadályozó szabályozást. Az  államcélokból azonban (szemben az  Alaptörvényben nevesített jogosultságokkal) csak annyiban következik az  adott államcél jogalkotással történő kifejezett biztosításának kötelezettsége, amennyiben ezt a  jogalkotási kötelezettséget maga az  Alaptörvény rögzíti. A  jogalkotó ugyanakkor még ilyen kifejezett jogalkotási kötelezettség hiányában sem alkothat az  adott államcéllal ellentétes tartalmú, az  államcél megvalósulását kifejezetten ellehetetlenítő vagy elnehezítő jogszabályokat. Abban az esetben pedig, ha a jogalkotó valamely, az  Alaptörvényben nevesített államcél megvalósítása érdekében korábban intézkedéseket fogadott el, ezen intézkedések visszavonása esetén az  Alkotmánybíróságnak esetről esetre kell vizsgálnia az  intézkedés visszavonásának indokoltságát, illetőleg azt, hogy az  intézkedés visszavonása az  államcél megvalósulását mennyiben lehetetleníti vagy nehezíti el. Ezen szempontok vizsgálata során pedig az Alkotmánybíróságnak arra is tekintettel kell lennie, hogy az adott államcél megvalósulását a jogalkotó milyen további intézkedésekkel segítette elő adott esetben. [66] Az Alkotmánybíróság megítélése szerint lakástakarékpénztári szerződések állami támogatása nem hozható közvetlen összefüggésbe az  Alaptörvény XIX.  cikk (1) és (2)  bekezdésével, és nem tekinthető az  Alaptörvény XXII.  cikk (1)  bekezdése szerinti államcél megvalósulása közvetlen eszközének sem. A  lakástakarékpénztári szerződések olyan betét- és hitelszerződések, amelyek alapján a  lakás-előtakarékoskodó a  szerződésében meghatározott befizetések teljesítését követően a  szerződésben meghatározott módon kiszámított összegű lakáscélú kölcsönt kaphat az  Ltp. törvényben meghatározott lakáscélú felhasználás céljából. Ahogyan arra az  Ltp. törvényt módosító 2018. évi LXIII. törvény indokolása is utal, „a jellemzően kis összegű konstrukció miatt ráadásul alig épültek a  megtakarításokból új lakások. Számos esetben pedig nem is a  közvetlen lakáscél valósult meg, hiszen a  megtakarítást a  futamidő végén akár medence vagy szauna építésére is fel lehet használni.” Mindez azt jelenti, hogy a  lakástakarékpénztári szerződésekhez kapcsolódó állami támogatások (az adott lakástakarékpénztári szerződéses konstrukcióból egyenesen következő módon) csak közvetett módon járultak hozzá az Alaptörvény XXII. cikk (1) bekezdése szerinti államcél előmozdításához. [67] Az Alkotmánybíróság ezen túlmenően arra is rámutat, hogy számos más, a  lakhatáshoz való jog közvetlen vagy közvetett formában történő előmozdítását célzó intézmények is léteznek a  magyar jogban, melyek némelyikére (így például a  Családi Otthonteremtési Kedvezményre, illetőleg a  nemzeti otthonteremtési közösségekre) maga az indítvány is kifejezetten utal. [68] Az Alkotmánybíróság ugyanakkor azt is megjegyzi, hogy az  indítványban is megjelölt támogatási formákon túlmenően számos további, az  indítványban nem nevesített lakáscélú támogatás is létezik Magyarországon, például a  12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet 1.  § (2)  bekezdés a)–i)  pontjai szerinti támogatások. Ennek megfelelően a  lakástakarékpénztári szerződések állami támogatásának megszüntetése, mint a  lakhatáshoz való jog előmozdítását legfeljebb közvetett formában elősegítő állami támogatási forma megszüntetése részben az államcél közvetett módon történő elősegítésére, részben pedig a  lakhatáshoz való jog előmozdítását biztosító további állami intézkedésekre és támogatásokra tekintettel nyilvánvalóan nem veszélyezteti az  Alaptörvény XXII.  cikk (1) bekezdése szerinti cél megvalósulását. [69] Mindezekre figyelemmel az  Alkotmánybíróság az  Alaptörvény XIX.  cikk (1) és (2)  bekezdése, illetőleg XXII.  cikk (1) bekezdése sérelmét állító indítványi elemet sem találta megalapozottnak. [70] 8. Az  indítványozók érvelése szerint a  támadott szabályozás ellentétes az  Alaptörvény XV.  cikkének (1) és (2) bekezdésével is, a XXII. cikk (1) bekezdésével, illetőleg az M) cikk (2) bekezdésével összefüg …