8/2013. (III. 1.) AB határozata alkotmányos követelmény megállapításáról és alkotmányjogi panasz elutasításáról.

8/2013. (III. 1.) AB határozata alkotmányos követelmény megállapításáról és alkotmányjogi panasz elutasításáról. Az Alkotmánybíróság teljes ülése bírói döntés alaptörvény-ellenességének megállapítására irányuló alkotmányjogi panasz alapján meghozta a következő h a t á r o z a t o t: 1. Az Alkotmánybíróság megállapítja: az Alaptörvény XXVIII. cikk (3) bekezdéséből fakadó alkotmányos követelmény, hogy a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 48. § (1) bekezdésének alkalmazásakor a terhelt érdekében kirendelt védőt a terhelti kihallgatás helyéről és időpontjáról igazolható módon, olyan időben értesítsék, hogy a kirendelt védőnek lehetősége legyen az eljárási törvényben foglalt jogait gyakorolni és a terhelti kihallgatáson részt venni. Ilyen értesítés elmaradása esetén a terhelt vallomása bizonyítékként nem értékelhető. 2. Az Alkotmánybíróság a Győri Törvényszék 3.Bf.109/2012/6. számú ítélete alaptörvény-ellenessé nyilvánítása és megsemmisítése érdekében benyújtott alkotmányjogi panaszt elutasítja. Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi. I. [1] Az indítványozó alkotmányjogi panaszt terjesztett elő az Alkotmánybíróságnál, amelyben a Győri Törvényszék 3.Bf.109/2012/6. számú büntetőügyben hozott jogerős ítéletét (a továbbiakban: törvényszéki ítélet) kifogásolta. [2] 1. Az alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló bűnügyben a Soproni Városi Ügyészség az indítványozóval szemben a Büntető Törvénykönyvről szóló (a továbbiakban: Btk.) 323. § (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdés b) pontja szerint minősülő folytatólagosan, súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntette miatt emelt vádat. Az első fokon eljáró Soproni Városi Bíróság a B.374/2010/8. számú ítéletében megállapított tényállás alapján az ügyben eljáró bíróságok az indítványozót a vádirati minősítéssel egyezően súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntettében bűnösnek mondták ki. A megállapított tényállás lényege szerint az indítványozó 2004-ben ismerte meg a sértettet, aki rendszeres munkalehetőséget biztosított az indítványozónak, illetve később az indítványozó családtagjainak is. A sértett az indítványozót először a Nyugat-Dunántúlon található sportpálya gondnokaként foglalkoztatta, majd később a tulajdonában lévő lovardában is alkalmazta. A sértett 2007 szeptemberétől kezdődően már nem tudta tovább foglalkoztatni az indítványozót, azonban annak kérésére ezek után is kisebb pénzösszegekkel támogatta. Az indítványozó a 2008-as évtől kezdődően a sértettet, annak családi együttélését, házasságát és egzisztenciáját veszélyeztető, folyamatos fenyegetéssel már arra kényszerítette, hogy heti rendszerességgel adjon át számára százezer forint nagyságrendű összegeket készpénzben. Az indítványozó azért, hogy a fenyegetések komolyságát alátámassza azt is közölte a sértettel, hogy fegyvert tart magánál és utalt arra, hogy a követelt pénz megszerzéséért bármire képes. Az indítványozó e zsarolási cselekményeket egészen az alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló büntetőeljárás megindulásáig, 2010 januárjának elejéig folytatta. A fenyegetések hatására a sértett összesen huszonkét millió forintot adott át az indítványozónak. [3] A Győri Törvényszék a városi bíróság ítéletével szemben előterjesztett, részben azonos irányú ügyészi és védelmi fellebbezések alapján, másodfokon járt el. A törvényszéki ítélet a városi bíróság által megállapított tényállást túlnyomó részben megalapozottnak találta, ezért újabb bizonyítást már nem vett fel. Mind az ügyészi, mind a védelmi fellebbezések egyaránt kifogásolták, hogy a nyomozást folytató rendőrség az indítványozó első terhelti kihallgatásának tervezett időpontjáról, valamint az indítványozó fogva tartásának helyéről elmulasztotta értesíteni az indítványozó részére kirendelt védőt. A nyomozást folytató Soproni Városi Rendőrkapitányság az indítványozót a nyomozás elrendelésekor bűnügyi őrizetbe vette, ezért a büntetőeljárásról szóló 1998. XIX. törvény (a továbbiakban: Be.) 46. § b) pontjában és a Be. 48. § (1) bekezdésében foglalt kötelező rendelkezések alapján a fogva tartott indítványozó részére az őrizetbe vétellel egyidejűleg, 2010. január 5. napján védőt rendelt ki, azonban a védőt a terhelti kihallgatás tervezett időpontjáról igazolható módon nem értesítette. A fellebbezések szerint a kirendelt védő értesítésének elmaradása a Be. 43. § (2) bekezdés c) pontjában foglalt terhelti jogot sértette, amely szerint a terhelt jogosult arra, hogy megfelelő időt és lehetőséget kapjon a védekezésre való felkészülésre. A másodfokon eljáró Győri Törvényszék a fellebbezéseket ebben a részükben is megvizsgálta, azonban a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján nem tudta egyértelműen megállapítani, hogy a nyomozó hatóság értesítette-e a kirendelt védőt az indítványozó első terhelti kihallgatásának pontos időpontjáról. (Erről lásd: törvényszéki ítélet indokolásának 5. oldalát) A törvényszék ugyanakkor azt az álláspontot foglalta el, hogy a kirendelt védő értesítésének elmaradása a terhelti kihallgatás tervezett időpontjáról nem jelenti a védekezéshez való jog lényeges korlátozását. Ennek okaként a törvényszéki ítélet indokolása azt tartalmazza, hogy a Be. kifejezetten nevesíti azokat az eljárási szabálysértéseket, amelyek a vallomás bizonyítékként történő értékelését kizárják. Ilyen jellegű eljárási szabálysértésként a jogalkotó kizárólag a Be. 117. § (2) bekezdésében foglalt, „Miranda formulaként” ismert figyelmeztetés elmulasztását nevesíti. Hivatkozással a Be. 117. § (2) bekezdés utolsó mondatában előírtakra, a törvényszéki ítélet kiemeli, hogy a figyelmeztetés garanciális jelentőségű, és amennyiben elmarad, avagy ami ezzel egyenértékű, ha a jegyzőkönyv nem tartalmazza, akkor a terhelt vallomását bizonyítékként nem lehet figyelembe venni, és a büntetőeljárásban a bizonyítékok értékelése során felhasználni. A büntetőeljárási törvény azonban nem fűz ilyen jellegű jogkövetkezményt ahhoz, ha a kirendelt védő értesítése a terhelti kihallgatás tervezett helyéről és időpontjáról elmarad. A törvényszék megállapította, hogy az indítványozót a terhelti kihallgatásának kezdetekor a Be. 117. § (2) bekezdésében foglalt jogokra a nyomozó hatóság részletesen figyelmeztette, így többek között az indítványozó figyelmét felhívta arra is, hogy érdekében védőt rendeltek ki, aki azonban a gyanúsítottként történő kihallgatásán nem vesz részt. Az indítványozó a kirendelt védő személyét elfogadta, és a vallomásmegtagadási jog ismeretében, önként döntött úgy, hogy mégis vallomást tesz. Az indítványozó a védelemhez fűződő jogosítványai ismeretében, önként döntött úgy, hogy vallomást tesz, ezért a törvényszéki ítélet azt állapította meg, hogy a védelemhez fűződő jogok nem serültek olyan fokban, amely a szóban forgó vallomás bizonyítékként történő értékelésének kizárását megalapozná. (Erről lásd: törvényszéki ítélet indokolásának 6. oldalát) A törvényszéki ítélet tehát azt rögzítette, hogy kirendelt védő a terhelti kihallgatás tervezett helyéről és időpontjáról történő értesítésének elmaradása nem olyan súlyú eljárási jogkorlátozás, amely akár a városi bíróság ítéletének hatályon kívül helyezését, akár a szóban forgó terhelti vallomásnak a bizonyítékok köréből történő kirekesztését indokolná. [4] 2. Az indítványozó a törvényszék ítéletével szemben az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 27. §-a alapján alkotmányjogi panasszal fordult az Alkotmánybírósághoz, amelyben a törvényszéki ítélet alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését kezdeményezte. Az alkotmányjogi panaszban előadott érvelés szerint az Alaptörvény XXVIII. cikk (3) bekezdésében foglalt védelemhez fűződő, és ezzel összefüggésben az Alaptörvény XXIV. cikk (1) bekezdésében foglalt tisztességes eljáráshoz való jog sérelmét okozta, hogy a nyomozó hatóság a panaszos érdekében kirendelt védőt nem tájékoztatta az első terhelti kihallgatás tervezett időpontjáról. Az indítványozó álláspontja szerint az Alaptörvényben biztosított védelemhez fűződő jog egyfelől a terhelti védekezés egyes jogosítványait, másfelől pedig egy olyan személy közreműködéséhez való jogot jelent, aki mindazoknak az ismereteknek a birtokában van, amelyek a büntetőeljárásban a terhelti jogok hatékony érvényesítéséhez szükségesek. A védelemhez való jog megfelelő érvényesülése egyúttal a büntetőeljárás törvényességének is garanciája. A Be. 48. § (1) bekezdésének utolsó mondata úgy szól, hogy a fogva lévő terhelt érdekében kirendelt védőt a kirendelő határozatban tájékoztatni kell a terhelt fogva tartásának helyéről, valamint kihallgatásának tervezett helyéről és idejéről. Az indítványozó szerint a védelemhez fűződő jog jelen bűnügyben azért sérült, mert a nyomozó hatóság a Be. 48. § (1) bekezdésében előírtakat figyelmen kívül hagyva nem tájékoztatta a panaszos érdekében kirendelt védőt a terhelti kihallgatás időpontjáról, így a kirendelt védőnek nem is lehetett tudomása a panaszossal szemben foganatosított eljárási cselekményről. Ebből következően a kirendelt védő nem gyakorolhatta a Be. 50. §-ában biztosított jogait, így a terhelti kihallgatáson nem jelenhetett meg, a panaszossal előzetesen nem tudta felvenni a kapcsolatot, illetve nem tudott számára felvilágosítást nyújtani a védekezés törvényes eszközeiről, illetve eljárási jogairól. [5] Az indítványozó alkotmányjogi panaszában előadja, hogy a bűnügyben eljáró bíróságok a cselekmény tényállásának megállapítása során az alapjogok megsértésével beszerzett terhelti vallomást is értékelték. A törvényszéki ítélet az erre irányuló fellebbezések ellenére a bizonyítékok közül nem rekesztette ki az alkotmányjogi panaszban kifogásolt eljárási cselekményből származó vallomást. Az indítványozó szerint azonban a nyomozó hatóság törvénysértése a védelemhez fűződő jogot oly fokban csorbította, amely a terhelt eljárási jogainak lényeges korlátázását eredményezte, így a Be. 78. § (4) bekezdésében foglaltaknak megfelelően a vallomást nem lehetett volna bizonyítékként értékelni. A panaszos előadásában a büntetőeljárásban beszerzett bizonyítékoknak „egyenként is és összességükben is alkalmasnak kell lenniük arra, hogy bűnösséget megállapító ítélet születhessen.” Érvelése szerint abból, hogy a bíróság a terhelt vallomását nem rekesztette ki a bizonyítékok köréből, a törvényszéki ítélet alaptörvény-ellenességére lehet következtetni. [6] Az indítványozó szerint tehát az alapjogok megsértésével beszerzett terhelti vallomás felhasználása a törvényszéki ítélet alaptörvény-ellenességét eredményezi, ezért az indítványozó a törvényszéki ítélet megsemmisítését kezdeményezte. II. [7] Az alkotmányjogi panasz elbírálása során irányadó jogszabályi rendelkezések [8] 1. Az Alaptörvény alkotmányjogi panaszban hivatkozott rendelkezései: „XXIV. cikk (1) Mindenkinek joga van ahhoz, hogy ügyeit a hatóságok részrehajlás nélkül, tisztességes módon és ésszerű határidőn belül intézzék. A hatóságok törvényben meghatározottak szerint kötelesek döntéseiket indokolni.” „XXVIII. cikk „(3) A büntetőeljárás alá vont személynek az eljárás minden szakaszában joga van a védelemhez. A védő nem vonható felelősségre a védelem ellátása során kifejtett véleménye miatt.” [9] 2. A Be. vonatkozó rendelkezései: „8. § Senki sem kötelezhető arra, hogy önmagát terhelő vallomást tegyen, és önmaga ellen bizonyítékot szolgáltasson.” „46. § A büntetőeljárásban védő részvétele kötelező, ha [...] b) a terheltet fogva tartják,” „48. § (1) A bíróság, az ügyész, illetőleg a nyomozó hatóság védőt rendel ki, ha a védelem kötelező, és a terheltnek nincs meghatalmazott védője. A terheltet a kirendelést követően tájékoztatni kell a védő személyéről és elérhetőségéről. A 46. § b) pontja esetén a védőt legkésőbb a terhelt első kihallgatásáig ki kell rendelni. A kirendelő határozatban a védőt tájékoztatni kell a terhelt fogva tartásának helyéről, valamint kihallgatásának tervezett helyéről és idejéről. (2) A bíróság, az ügyész, illetőleg a nyomozó hatóság akkor is védőt rendel ki, ha a védelem nem kötelező, de a terhelt védő kirendelését azért kéri, mert a jövedelmi viszonyai miatt nem tud a védelméről gondoskodni.” „78. § [...] (4) Nem értékelhető bizonyítékként az olyan bizonyítási eszközből származó tény, amelyet a bíróság, az ügyész vagy a nyomozó hatóság bűncselekmény útján, más tiltott módon vagy a résztvevők eljárási jogainak lényeges korlátozásával szerzett meg.” „117. § (1) A terhelt kihallgatása előtt meg kell állapítani a személyazonosságát, ennek érdekében meg kell kérdezni a terhelt nevét, születési nevét, korábbi nevét, születési idejét és helyét, anyja nevét, lakóhelyének és tartózkodási helyének lakcímét, a személyazonosító okmánya számát és az állampolgárságát. Ezekre a kérdésekre a terhelt akkor is köteles válaszolni, ha egyébként a vallomástételt megtagadja. (2) A terheltet a kihallgatásának megkezdésekor figyelmeztetni kell arra, hogy nem köteles vallomást tenni, a vallomás tételét, illetve az egyes kérdésekre történő válaszadást a kihallgatás folyamán bármikor megtagadhatja, de bármikor dönthet úgy, hogy vallomást tesz, akkor is, ha korábban a vallomástételt megtagadta. Figyelmeztetni kell arra is, hogy amit mond, illetve rendelkezésre bocsát, bizonyítékként felhasználható. A figyelmeztetést, valamint a terheltnek a figyelmeztetésre adott válaszát jegyzőkönyvbe kell venni. A figyelmeztetés és a figyelmeztetésre adott válasz jegyzőkönyvezésének elmaradása esetén a terhelt vallomása bizonyítási eszközként nem vehető figyelembe. ” „179. § [...] (3) A gyanúsítottat figyelmeztetni kell arra, hogy védőt választhat, illetőleg védő kirendelését kérheti. Ha az eljárásban védő részvétele kötelező, a gyanúsított figyelmét arra is fel kell hívni, hogy ha három napon belül nem hatalmaz meg védőt, az ügyész, illetve a nyomozó hatóság rendel ki védőt. Ha a gyanúsított kijelenti, hogy nem kíván védőt megbízni, az ügyész, illetve a nyomozó hatóság nyomban védőt rendel ki. (4) A gyanúsított kihallgatásáról a nyomozó hatóság olyan időben köteles intézkedni, hogy a terhelt megfelelő időt és lehetőséget kapjon a védekezésre való felkészülésre [43. § (2) bek. c) pont].” III. [10] Az Alkotmánybíróság az Abtv. 56. § (1) bekezdésében foglaltak alapján mindenekelőtt abban a kérdésben döntött, hogy a törvényszéki ítélettel szemben benyújtott alkotmányjogi panasz befogadható-e, vagyis megfelel-e az Abtv. alkotmányjogi panasz befogadhatóságára vonatkozó feltételrendszerének. [11] 1. A befogadhatóság formai természetű feltételeit vizsgálva az Alkotmánybíróság az alábbi következtetésekre jutott: [12] 1.1. Az indítványozó teljesítette az Abtv. 51. § (2) bekezdésében meghatározott feltételeket, mert képviseletében a Vas Megyei Ügyvédi Kamara által nyilvántartott ügyvéd nyújtotta be az alkotmányjogi panaszt, és az indítványozó csatolta a szabályos ügyvédi meghatalmazást. [13] 1.2. Az indítványozó a kifogásolt törvényszéki ítéletet 2012. július 16. napján vette kézhez, míg az alkotmányjogi panaszt az ügyben eljáró első fokú bíróságnál 2012. szeptember 12-én terjesztette elő, így az alkotmányjogi panasz benyújtására az Abtv. 30. § (1) bekezdésében előírt hatvan napos határidőt az indítványozó megtartotta. [14] 1.3. Az indítvány megfelel az Abtv. 52. § (1) bekezdésében foglalt feltételeknek is. Az alkotmányjogi panasz tartalmazza az Alkotmánybíróság Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdésének d) pontja szerinti, illetve az Abtv. 27. §-a szerinti hatáskörére vonatkozó indokolt hivatkozást. Az indítványozó kifejezetten megjelöli az Alaptörvény XXVIII. cikk (3) bekezdésében elismert védelemhez való jogot, és ezzel összefüggésben az Alaptörvény XXIV. cikk (1) bekezdésében biztosított tisztességes eljáráshoz fűződő jogának sérelmét, illetve egyúttal előadja az Alaptörvényben biztosított jogok sérelmének okait. [15] Az Abtv. 52. § (1) bekezdés f) pontja szerint az indítvány – többek között – akkor minősül határozottnak, ha kifejezett kérelmet tartalmaz a jogszabály, jogszabályi rendelkezés vagy a bírói döntés megsemmisítésére. Az alkotmányjogi panasz határozott kérelmet tartalmaz, mert a panaszos a bűnügyben hozott törvényszéki ítélet alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését indítványozza. [16] 2. Az Abtv. 56. § (2) bekezdése alapján a befogadhatóságról dönteni jogosult tanács mérlegelési jogkörében vizsgálja az alkotmányjogi panasz befogadhatóságának törvényben előírt tartalmi feltételeit, különösen az Abtv. 27. § szerinti érintettséget, a jogorvoslat kimerítését, valamint az Abtv. 29–31. §§ szerinti tartalmi követelményeket. Az Abtv. 27. §-a alapján alaptörvény-ellenes bírói döntéssel szemben az egyedi ügyben érintett személy vagy szervezet alkotmányjogi panasszal fordulhat az Alkotmánybírósághoz, ha az ügy érdemében hozott döntés vagy a bírósági eljárást befejező egyéb döntés a) az indítványozó Alaptörvényben biztosított jogát sérti, és b) az indítványozó a jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette, vagy jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva. A befogadhatóság tartalmi természetű feltételeit vizsgálva az Alkotmánybíróság a következőket állapította meg: [17] 2.1. Az indítványozó az Abtv. 27. §-a, és az Abtv. 51. § (1) bekezdése szerinti jogosultnak tekinthető, és figyelemmel arra, hogy a jelen alkotmánybírósági eljárás alapjául szolgáló bűnügyben az indítványozó terheltként szerepel, így az egyedi ügyben való érintettsége kétség nélkül megállapítható. [18] 2.2. Az Abtv. 27. §-a szerint alkotmányjogi panasz az ügy érdemében hozott bírósági döntés, vagy a bírósági eljárást befejező egyéb döntéssel szemben terjeszthető elő, feltéve, hogy az indítványozó jogorvoslati lehetőségeit kimerítette, vagy jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva. Az indítványozó a rendelkezésére álló jogorvoslati lehetőséget kimerítette, mert az indítványozó az alkotmányjogi panaszt a fellebbezési lehetőségének kimerítését követően, a Győri Törvényszék másodfokú, jogerős ítéletével szemben terjesztette elő. Így az alkotmányjogi panasz megfelel az Abtv. 27. §-ában foglalt e követelménynek is. [19] 2.3. Az Abtv. 29. §-a alapján az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés esetén fogadja be. Bár e két befogadhatósági követelmény alternatív jellegű, a jelen alkotmányjogi panasz mindkét feltételt teljesíti. [20] Egyfelől az indítványozó az Alaptörvény XXVIII. cikk (3) bekezdésében biztosított védelemhez fűződő jog sérelmére azért hivatkozott, mert a nyomozó hatóság az érdekében kirendelt védőnek lehetőséget sem biztosított arra, hogy az első terhelti kihallgatáson jogait gyakorolja. A védelemhez fűződő alkotmányos alapjog az Alkotmánybíróság olvasatában egy olyan összetett jogként jelentkezik, amely elsősorban a büntetőeljárásban terheltként szereplő saját eljárási jogosítványaiban és a védő igénybevételéhez való jogban, másfelől magának a védőnek a jogállásában realizálódik. [legutóbb megerősítve: 166/2011. (XII. 20.) AB határozat, ABH 2011, 545, 576.] A védelemhez fűződő jog alkotmányos tartalma alapján tehát ésszerű kétely fogalmazható meg a törvényszéki ítéletben kifejtett érvelés alaptörvényességével szemben, amely érdemi alkotmánybírósági vizsgálatot indokol. [21] Másfelől az Alkotmánybíróság figyelemmel volt arra is, hogy a bűnügyi nyomozások során számos alkalommal fordul elő, hogy az éjjeli órákban bűnügyi őrizetbe vett és kihallgatott terhelt részére a kirendelt védőt a nyomozó hatóság telefax útján, úgy értesíti, hogy a védő nyilvánvalóan csak a következő munkanap reggeli óráiban, már a terhelti kihallgatás foganatosítását követően értesül az eljárási cselekményről. Az ilyen jellegű nyomozó hatósági mulasztások elszaporodottsága miatt a jelen alkotmányjogi panaszhoz szorosan kapcsolódó kérdést az Alkotmánybíróság alapvető alkotmányjogi jelentőségűnek értékelte. Az Alkotmánybíróság az érdemi eljárás során megválaszolandó alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdésnek elsősorban azt tekinti, hogy összhangban áll-e az Alaptörvénnyel, ha a nyomozást folytató hatóság nem teremti meg annak lehetőségét, hogy a büntetőeljárásban kirendelt védő az eljárási törvényben foglalt jogait ténylegesen gyakorolhassa. [22] Mindezen szempontok alapján az Alkotmánybíróság 1. számú tanácsának 2013. január 14-ei tanácsülése az alkotmányjogi panaszt befogadásáról döntött, és az ügyben elrendelte az érdemi alkotmánybírósági vizsgálatot. IV. [23] Az indítványozó alkotmányjogi panaszában a védelemhez fűződő jog sérelmére hivatkozott, így az Alkotmánybíróság elsőként azt vizsgálja meg, hogy az Alkotmánybíróság a 2011. december 31-ig hatályos Alkotmány alapján milyen értelmet kölcsönzött a védelemhez való jognak, és ehhez képest az Alaptörvény szövege alapján felhasználhatók-e az alkotmánybírósági gyakorlatban korábban kimunkált alkotmányos elvek. Ezt követően az Alkotmánybíróság összefoglaló jelleggel áttekinti a védelemhez fűződő jog körében kialakított korábbi alkotmánybírósági gyakorlatot, valamint felvázolja az Emberi Jogok Európai Egyezményének (a továbbiakban: Egyezmény) rendszerében megjelenő felfogását. Az Alkotmánybíróság ezt követően bemutatja, hogy a védő igénybevételéhez fűződő jog és a védői jelenlét feltételei között milyen alkotmányos összefüggések állapíthatók meg, majd végül a védő alkotmányos büntetőeljárásban betöltött szerepéből kiindulva értékeli az alkotmányjogi panaszban előadott sérelmet. [24] 1. Az indítványozó a védelemhez való jog Alaptörvényt sértő korlátozásának tartja, hogy a bűnügyi nyomozást folytató rendőrhatóság az első terhelti kihallgatás időpontjáról és helyszínéről a terhelt kirendelt védőjét nem értesítette. Az indítványozó állítása szerint bár az első terhelti kihallgatása során eljáró nyomozók folyamatosan azzal hitegették, hogy a kirendelt ügyvédje bármelyik percben megérkezhet, az értesítés elmaradása miatt a kirendelt védőnek lehetősége sem volt részt venni a terhelt kihallgatásán, és így nem gyakorolhatta az eljárási törvényben foglalt jogait sem. Az indítványozói álláspont értelmében a nyomozó hatóság a védelem Alaptörvény XXVIII. cikk (3) bekezdésében foglalt alkotmányos alapjogához tartozó garanciális jelentőségű eljárási szabályt sértett, amikor nem teremtette meg a védő kihallgatási részvételéhez szükséges feltételeket. Az indítványozó következtetése értelmében ilyen okokból a terhelti vallomást a bíróság bizonyítási eljárása során nem lehetett volna bizonyítékként értékelni. [25] 2.1. A védelemhez fűződő jogot a korábban hatályban volt Alkotmány 57. § (3) bekezdése úgy fogalmazta meg, hogy „[a] büntetőeljárás alá vont személyeket az eljárás minden szakaszában megilleti a védelem joga. A védő nem vonható felelősségre a védelem ellátása során kifejtett véleménye miatt.” A védelemhez való jog lényeges tartalmát tekintve a 2012. január elsejétől hatályos Alaptörvény XXVIII. cikk (3) bekezdése a korábban hatályban volt Alkotmány 57. § (3) bekezdésével azonosan rendelkezik, amikor azt írja elő, hogy „[a] büntetőeljárás alá vont személynek az eljárás minden szakaszában joga van a védelemhez. A védő nem vonható felelősségre a védelem ellátása során kifejtett véleménye miatt.” Az Alkotmánybíróság a 22/2012. (V. 11.) AB határozat megállapításaiból indult ki, amely úgy fogalmaz, hogy az „Alkotmánybíróság az újabb ügyekben felhasználhatja azokat az érveket, amelyeket az Alaptörvény hatályba lépése előtt hozott korábbi határozata az akkor elbírált alkotmányjogi kérdéssel összefüggésben tartalmazott, feltéve, hogy az Alaptörvény konkrét – az előző Alkotmányban foglaltakkal azonos vagy hasonló tartalmú – rendelkezései és értelmezési szabályai alapján ez lehetséges. [...] Az egyes intézményekről, alapelvekről és rendelkezésekről kialakított értelmezése a határozataiban található meg. Az Alkotmánybíróságnak azokra az alapértékekre, emberi jogokra és szabadságokra, továbbá alkotmányos intézményekre vonatkozó megállapításai, amelyek az Alaptörvényben nem változtak meg alapvetően, érvényesek maradnak.” (Indokolás [40]–[41]) Az Alkotmánybíróság mindezek alapján az Alaptörvény XXVIII. cikk (3) bekezdésében biztosított védelemhez fűződő jog értelmezésekor irányadónak tekinti a korábbi alkotmánybírósági gyakorlatban kimunkált alkotmányos tételeket. [26] 2.2. Az Alkotmánybíróság már működésének kezdetén kimondta, hogy a védelemhez fűződő jog az alkotmányos büntetőeljárási jog egyik olyan alapelve, amely a büntetőeljárás valamennyi szakaszában számtalan különböző részletszabályban érhető tetten. Az Alkotmánybíróság a 25/1991. AB határozatában ezt úgy fogalmazta meg, hogy „[a] védelemhez való jog alkotmányos büntetőeljárási alapelve az eljárás egész menetében számtalan részletszabályban ölt testet. A védelemhez való jog a büntetőeljárás alá vont személy azon jogaiban, illetve a hatóságok azon kötelezettségeiben realizálódik, amelyek biztosítják, hogy a vele szemben érvényesített büntetőjogi igényt megismerje, arról álláspontját kifejthesse, az igénnyel szembeni érveit felhozhassa, a hatóságok tevékenységével kapcsolatos észrevételeit és indítványait előterjeszthesse, továbbá védő segítségét vehesse igénybe. A védelemhez való jog tartalmát képezik a védő azon eljárási jogosítványai, illetve a hatóságok azon kötelezettségei, amelyek részéről a védelem ellátását lehetővé teszik.” (ABH 1991, 414, 415.) A büntetőeljárásban a terheltnek joga van ahhoz, hogy saját magát megvédje, és ahhoz is, hogy ennek érdekében védőt vegyen igénybe. Sőt az eljárási törvényben meghatározott esetekben, jellemzően akkor, ha a gyanú szerinti bűncselekmény tárgyi súlya jelentősebb, vagy a terhelt az állami büntetőigényt érvényesítő hatóságokkal szemben jóval kiszolgáltatottabb helyzetben van, a terhelt döntésétől függetlenül védő vesz részt a büntetőeljárásban. A törvény ilyen kiszolgáltatott helyzetnek ismeri el, ha a terhelt hallássérült, siketvak, vak, beszédképtelen vagy kóros elmeállapotú, a magyar nyelvet nem ismeri, vagy nem képes személyesen védekezni, illetve ha a fogva tartják. [Be. 46. § a)– f) pontok] [27] Éppen ezért a védelemhez való jog alkotmányos megítélése csakis a terhelt és a védő jogainak együttes szemlélete alapján lehetséges. Az Alkotmánybíróság azt is kimondta, hogy a védelemhez főződő jog felöleli egyfelől a terhelt saját eljárási jogosítványait, másfelől pedig a védő jogállását, ugyanis a védő a büntetőeljárás önálló perbeli személye, ezért jogai nem átruházott, hanem önálló eljárási jogosítványok, amelyek külön alkotmányos védelemben részesülnek. [1320/B/1993. AB határozat, ABH 1995, 684–686.] Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlatában a jogállami büntetőeljárás korlátozhatatlan minősége az eljárás tisztessége, amelynek egyik eleme az a követelmény, hogy a terhelt védelemhez való joga hatékony érvényesüljön. [17/2005. (IV. 28.) AB határozat, ABH 2005, 175, 185.; 14/2004. (V. 7.) AB határozat, ABH 2004, 241, 255.] A tisztességes eljárás követelményrendszerét az Alkotmánybíróság elvi jelentőséggel a 6/1998. AB határozatában fogalmazta meg, amelyben a védelemhez fűződő jog körében kifejtett álláspontja során utalt arra, hogy „[m]ind a Polgári és Politikai Jogok Egyezségokmánya [14. Cikk 3. b)], mind az Emberi Jogok Európai Egyezménye [6. Cikk 3. b)] (a kihirdetett magyar szövegekkel ellentétben) egyező szóhasználattal írják elő a bűncselekménnyel vádolt minden személy számára feltétlenül megadandó »minimális« jogok között, hogy az »legalább« »megfelelő idővel és lehetőséggel rendelkezzék védelme előkészítésére«, illetve »rendelkezzék a védelmének előkészítéséhez szükséges idővel és eszközökkel« (az egyezmények szövege szerint: »to have adequate préparation de sa défense”). Ezek az eszközök vagy lehetőségek pedig felölelnek minden olyan »elemet«, amely a büntető felelősség alóli mentesülést vagy a büntetés csökkentését szolgálhatja, s amelyeket a hatáskörrel rendelkező hatóságok gyűjtöttek vagy gyűjthetnek össze. [Vö. Report of the Commission of 14 December 1981, Jespers Case, DR 27 (1982), p. 61, 72.]” Az Egyezmény a védő igénybevételéhez fűződő jogot a 6. Cikk (3) bekezdés c) pontjában garantálja, amelynek értelmében minden bűncselekménnyel gyanúsított személynek joga van ahhoz, hogy az általa választott védő segítségével védekezhessék. Az Egyezmény ezen kívül arra is jogot biztosít, hogy ha jövedelmi viszonyai miatt a védő díjazását nem engedheti meg, és amennyiben az igazságszolgáltatás érdekei ezt követelik meg, hivatalból és ingyenesen rendeljenek ki számára ügyvédet. [28] 2.3.1. A védelemhez fűződő összetett jog tehát magában foglalja a védő igénybevételéhez való jogot is, amelynek büntetőeljárási garanciáit jelenleg a Be. 5. § (3) és (4) bekezdései, valamint a Be. 44. § (1) és (2) bekezdései biztosítják, amelyek értelmében a terhelt védelmét az eljárás bármely szakaszában védő is elláthatja. Ennek megfelelően a terhelt egyéni alapjogához tartozik, hogy az állami büntetőigény érvényesítésével szemben történő védekezése során védőt vegyen igénybe. A büntetőeljárás teljes egészében alkotmányosan elismert védelemhez fűződő jog ugyanakkor nem jelenti annak alkotmányos kötelezettségét, hogy az alapjog az egyes eljárási szakaszokban azonos tartalommal és egységes részletszabályokkal érvényesüljön. Az Alkotmánybíróság annak a büntetőeljárási szabályozásnak az alkotmányossági vizsgálata során, amely az eljárási cselekményeknél a védői jelenlét lehetőségéről rendelkezik, arra a következtetésre jutott, hogy a jogalkotó különbözőképpen határozhatja meg a védelemhez való jog egyes részletszabályait a törvényes vád megalapozottságát szolgáló nyomozás, valamint a büntetőjogi felelősség kérdése felől döntő bírósági eljárásban. A Be. 164. § (2) bekezdése értelmében a büntetőeljárás nyomozási szakaszának célja a gyanú szerinti bűncselekmény rekonstruálása, az ehhez szükséges bizonyítási eszközök beszerzése, biztosítása, rögzítése és értékelése, a cselekmény elkövetőinek azonosítása, felkutatása, majd e bizonyítás eredményéhez képest elfogásuk és a megalapozott gyanú közlését követően a kihallgatásuk foganatosítása. Az ügyészi irányítás és felügyelet alatt álló bűnügyi nyomozás feladata a vádelőkészítés, vagyis az, hogy a Be. 28. §-a szerinti közvádlói felelősséget gyakorló ügyész megalapozottan állást foglalhasson az állami büntetőigény fennállásáról, és annak érvényesíthetőségéről. Az ügyész a nyomozás során beszerzett adatok alapján dönt a vádemelésről, vagyis a terhelt büntetőjogi felelősségének bíróság útján történő érvényesítéséről. Ehhez képest a büntetőbírósági eljárás a törvényes vádban rögzített, meghatározott személy pontosan körülírt, büntető törvénybe ütköző cselekményét értékeli és bírálja el. [Be. 2. § (1) és (2) bekezdései, illetve a Be. 6. § (1) bekezdése] Míg tehát a nyomozási szakasz szerepe az, hogy a bűncselekmény elkövetésének gyanújától a vádemeléshez megkívánt bizonyosság fokáig a cselekményt felderítése, addig a büntetőbírósági szakasz feladata a vádban foglalt cselekmény elbírálása. Éppen ezért a nyomozás feladatainak teljesíthetősége miatt a fegyverek egyenlőségének alkotmányos elve a büntetőeljárás nyomozási szakaszában csak korlátozásokkal érvényesülhet. A hatályos büntetőeljárás szabályainak rendszerében a nyomozás befejezését megelőzően a vád és a védelem az eljárási cselekményeknél történő jelenléti, kérdezési és indítványtételi, valamint az iratok megismeréséhez fűződő jogosítványai a bíróság előtti eljáráshoz képest csak korlátokkal érvényesülhetnek. Ennek megfelelően, amíg a kötelező védelem esetén a bírósági tárgyalás megtartásának egyik akadálya a védő távolmaradása, addig a nyomozás során a Be. 184. § (1) és (2) bekezdései, illetve a Be. 185. § (1) bekezdése kimerítően határozza meg azokat a nyomozási cselekményeket, amelyeknél a védői jelenlét lehetősége biztosított. Így a nyomozás során a védő csak a védence, illetve az általa tanúként kihallgatni indítványozott személy kihallgatásán, a szakértő meghallgatásán, a szemlén, a bizonyítási kísérleten és a felismerésre bemutatáson lehet jelen. A Be. 186. § (1) és (3) bekezdései a nyomozás során kizárólag azon eljárási cselekményekről készült iratok megismerésének lehetőségét biztosítják a védelem számára, amelyeknél egyúttal a védői jelenlétre lehetőség van. A védelemhez fűződő jog keretében elismert ezen részjogosítványok korlátozását a nyomozás befejezését követően a Be. 193. § (1) bekezdésében foglalt szabály oldja fel, amelynek értelmében a nyomozás befejezésekor a védő a beszerzett bizonyítékokat, a nyomozás összefűzött iratait annak mellékleteivel együtt megtekintheti, azokról másolatot kérhet, a nyomozás kiegészítését indítványozhatja, és egyéb észrevételeket tehet. [29] 2.3.2. A bírósági tárgyalás megtartásának tehát főszabály szerint egyik akadálya a védő távolmaradása, feltéve, hogy a védő tárgyalási részvétele kötelező. [Be. 281. § (3) bekezdés] Az Alkotmánybíróság korábban már vizsgálta védői részvétel és a tisztességes eljárás követelményrendszeréhez tartozó időszerűség érvényesítésének kapcsolatát. Ezzel összefüggésben megállapította, hogy az időszerűség követelményének érvényesítése ugyan fontos szempont, de a bírósági eljárás során alkotmányos alapjogok korlátozását nem igazolhatja. Az Alkotmánybíróság megállapítása szerint „[a] védelem jogának korlátozásából eredő »időnyereség« nem tekinthető olyan számottevő értéknek, amely az alkotmányos jogok és követelmények megszorítását indokolhatná.” [20/2005. (V. 26.) AB határozat, ABH 2005, 202, 236–237.] [30] A büntetőeljárásban a bírósági tárgyaláshoz képest eltérő szerepet játszó nyomozás során azonban a védői jelenlét az egyes eljárási cselekményeknél még a védelem kötelező eseteiben is csak lehetőségként szabályozott. Ennek megfelelően önmagában a védő megjelenésének hiánya nem akadályozza a megalapozott gyanú közlését, a terhelt első és folytatólagos kihallgatásainak foganatosításait. A védői jelenlét kötelező előírása és a bírósági tárgyaláshoz hasonló szankcionálása ugyanis a bűnügyi nyomozások gyors és időszerű teljesítése ellen hathat. Figyelemmel azonban arra, hogy a nyomozás célja egy múltban történt, a hatóságok előtt ismeretlen cselekmény felderítése, és a bizonyítékok rögzítése, az idő tényező a bűnügyi nyomozások során kulcsszerepet játszik. A nyomozás feladatai annál nehezebben teljesíthetőek, minél több idő telik el a bűncselekmény elkövetésének időpontjától. Másként fogalmazva, annál nagyobb az esély a cselekmény valósághű rekonstruálására, az elkövető kétséget kizáró azonosítására, és az állam büntető igényének hatásos érvényesítésére, minél hamarabb rögzítik és elemzik a bizonyítékokat. A nyomozások időszerű, a lehető legrövidebb időn belül történő teljesítésének követelményét ezen kívül számos más ok is igazolja, így például a bűncselekmény befejezésének, vagy újabb bűncselekmények elkövetésének megakadályozása, a bűncselekmény hátrányos következményeinek elhárítása, társas bűnelkövetés esetén a szökésben lévő bűntársak gyors elfogása, a bűncselekmény sértettjeinek vagy a tanúknak a védelme. Ennek megfelelően, amint arra az Alkotmánybíróság korábbi határozatában már rámutatott, alkotmányosan igazolható, ezért nem jelenti a védelemhez való jog szükségtelen és aránytalan korlátozását, hogy a hatályos büntetőeljárás szabályai szerint a védő megjelenésének hiánya a kötelező védelem eseteiben sem akadálya a terhelti kihallgatás foganatosításának. Ilyen következmények előírása ugyanis a nyomozás feladatainak időszerű teljesítését veszélyeztetnék. (Erről lásd: 209/B/2003. AB határozat, ABH 2008, 1926, 1942.) [31] 2.3.3. Ez a szabályozási módszer összhangban áll a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bírósága (a továbbiakban: Bíróság) által kiépített követelményrendszerrel is. A Bíróság a tisztességes eljárás egyezménybeli követelményének érvényesülését a bírósági szakaszt megelőző nyomozás során is megkívánja. A Bíróság abból a megfontolásból terjeszti ki az Egyezmény 6. Cikkében foglalt alapjogi jellegű elvárás alkalmazását a büntetőeljárás bírósági tárgyalás előtti szakaszára, mert értékelése szerint a bűnügyi eljárások kezdeti részében elkövetett jogsértés komoly hatást gyakorolhat a bíróság előtt folyó tárgyalás tisztességére is. Ennek megfelelően a Bíróság olvasatában a védő igénybevételének jogát és lehetőségét már a büntetőeljárás kezdeti szakaszától kezdődően szükséges biztosítani. (Imbrioscia kontra Svájc, 13972/88.; 1993. november 24.; § 36; legutóbb megerősítve: Margus kontra Horvátország, 4455/10.; 2012. november 13.; § 50.) [32] Ugyanakkor a Bíróság azt is elismeri, hogy a nyomozás során olyan versengő érdekek vannak jelen, amelyek a terhelt védő igénybevételéhez fűződő jogának korlátozását megfelelően igazolhatják. A korlátozás jogszerűségének megítélésénél a Bíróság álláspontja szerint azt szükséges mérlegelni, hogy a korlátozásnak van-e igazolható oka, és ha igen, akkor az eljárás egészét értékelve megőrzi-e a tisztességesség egyezménybeli követelményét. (John Murray kontra Egyesült Királyság, 18731/91.; 1996. február 8.; § 63.; Thomas John Brennan kontra Egyesült Királyság, 39846/98.; 2001. október 16.; § 45.; legutóbb megerősítve: Šebalj kontra Horvátország, 4429/09.; 2009. június 28.; § 52.) [33] Az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága az ötödik alkotmány kiegészítésben biztosított védelemhez való jog hatékony garantálását hasonló megfontolásból terjesztette ki a bírósági tárgyalást megelőző vizsgálati, nyomozási szakaszra. A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint egyfelől a bűnügy kezdeti szakasza olyan kritikus része az eljárásnak, ahol leginkább szükség van professzionális jogi tanácsra és segítségre. Éppen ezért a védő igénybevételéhez való jog fogyatékos lenne, ha érvényesülését csak egy olyan szakasztól kezdve biztosítanák, amelyben a vallomástétel jelentősége csökken. Másfelől közvetlen az összefüggés a bűnügyi vizsgálatok kezdeti, kritikus szakaszaiban beszerzett információk és a tárgyalások végkimenetele között, ezért a nyomozás során foganatosított terhelti kihallgatások döntő hatásúak lehetnek. A nyomozás kezdeti szakaszában a bizonyítékok gyors és hatékony beszerzése, illetve a terhelt jogi segítség iránt jelentkező igénye között kényes az egyensúly, amelyet mindig a terhelt alkotmányos jogainak érvényesülése javára szükséges eldönteni. [Erről lásd: Massiah v. United States [34] 2.4. A védői jelenlét lehetőségként történő szabályozásának ellensúlyozásaként a büntetőeljárási jog számos olyan garanciális rendelkezést tartalmaz, amely a védelem jogát igyekszik erősíteni. Ilyen törvényi rendelkezés, hogy a gyanúsított kihallgatásáról a nyomozó hatóság olyan időben köteles intézkedni, hogy a terhelt megfelelő időt és lehetőséget kapjon a védekezésre való felkészülésre. [Be. 43. § (2) bekezdés c) pont és Be. 179. § (4) bekezdés] A gyanúsítottat figyelmét szükséges felhívni arra, hogy védőt választhat, illetőleg védő kirendelését kérheti. Ha pedig az eljárásban védő részvétele kötelező, a gyanúsított figyelmét arra is fel kell hívni, hogy védő meghatalmazásának hiányában a bűnügyben eljáró hatóság rendel ki védőt. Az eljáró hatóság védőt rendel ki akkor is, ha a terhelt a védő kirendelését azért kéri, mert a jövedelmi viszonyai miatt nem tud védelméről gondoskodni. A fogva tartott terhelt részére a védőt legkésőbb a terhelt első kihallgatásáig szükséges kirendelni, és a kirendelő határozatban tájékoztatni kell a terhelt fogva tartásának helyéről, valamint kihallgatásának tervezett helyéről és idejéről. [Be. 179. § (2) bekezdés és Be. 48. § (1) és (2) bekezdései] A Be. szabályait a belügyminiszter irányítása alá tartozó nyomozó hatóságok nyomozásának részletes szabályairól és a nyomozási cselekmények jegyzőkönyv helyett más módon való rögzítésének szabályairól szóló, a legfőbb ügyésszel egyetértésben alkotott 23/2003. (VI. 24.) BM–IM együttes rendelet (a továbbiakban: Rendelet) egészíti ki. A Rendelet 6. §-a értelmében a fogva lévő terhelt első kihallgatását megelőzően biztosítani kell, hogy védőt hatalmazhasson meg. A Rendelet 9. § (2) bekezdése pedig előírja, hogy a védőt kellő időben, legkevesebb huszonnégy órával korábban, a hely és időpont megjelölésével szükséges értesíteni azokról az eljárási cselekményekről, amelyeken az eljárási törvény alapján jelen lehet. [35] Az alkotmányjogi panasszal kifogásolt nyomozásban a bűnügyi őrizetbe vett terhelt részére kirendelt védőnek a kihallgatás időpontjáról és helyszínéről történt igazolt értesítése elmaradt. Az Alkotmánybíróságnak így az egyedi üggyel összefüggésben azt a kérdést kellett megvizsgálnia, hogy egy ilyen jellegű mulasztás sérti-e az Alaptörvény XXVIII. cikk (3) bekezdésében biztosított védelem jogát. V. [36] 1. Az indítványozó többek között azért jelentett be fellebbezést a Soproni Városi Bíróság elsőfokú ítéletével szemben, mert az első terhelti kihallgatásán a nyomozó hatóság nem biztosította az érdekében kirendelt védő jelenlétét. A nyomozást folytató Soproni Rendőrkapitányság az indítványozót 2010. január 5. napján 16 óra 30 perckor bűnügyi őrizetbe vette, és a Be. 46. § b) pontja alapján részére védőt rendelt ki. A nyomozó hatóság a terhelt kihallgatását ugyanaznap 21 óra 5 perckor a Soproni Rendőrkapitányság épületében megkezdte, azonban a terhelt érdekében kirendelt védőt a kihallgatás időpontjáról és helyszínéről igazolható módon nem értesítette. A védő így azért nem tudott jelen lenni a kihallgatáson, mert a Be. 48. § (1) bekezdésében foglalt kötelező rendelkezés ellenére nem értesítették annak időpontjáról és helyszínéről. Az indítványozó álláspontja szerint a mulasztás sérti a védelemhez fűződő jogot, és fellebbezésében ezért azt kifogásolta, hogy a városi bíróság annak ellenére értékelte bizonyítékként a terhelti vallomást, hogy azt a nyomozó hatóság az eljárási jogainak súlyos megsértésével szerezte be. [37] A fellebbezés ezen része tekintetében a törvényszéki ítélet arra mutatott rá, hogy a terhelt kihallgatásakor a Be. 117. § (2) bekezdésben foglalt, egyedül az úgynevezett „Miranda formulaként” ismert, vallomás megtagadásának jogáról szóló figyelmeztetésnek van garanciális jelentősége. A törvényszék értékelése szerint a nyomozó hatóság nem sértett lényeges eljárási szabályt, mert a terheltet „a Be. 117. § (2) bekezdésében foglaltakra – a Miranda szabályra – részletesen figyelmeztették, felhívták a figyelmét arra is, hogy számára védőt rendeltek ki, aki azonban a kihallgatáson nem vesz részt.” A törvényszék következtetése szerint nem lehet szó a védelemhez fűződő jogok olyan súlyos fokú megsértéséről, ami a vallomás bizonyítékként történő értékelését kizárná, mert „[a] védő kirendelését és annak személyét a gyanúsított elfogadta, és vallomás-megtagadási jog ismeretében, önként döntött úgy, hogy vallomást tesz.” [38] 2.1. Az Alkotmánybíróság megítélése szerint a törvényszék idézett érvelése nincs összhangban az Alaptörvényben biztosított védelem jogából fakadó követelménnyel. Az Alkotmánybíróság álláspontja értelmében a terheltnek az Alaptörvény XXVIII. cikk (3) bekezdésében elismert joga, hogy a bűnügyben eljáró hatóságok igazolható módon biztosítsák annak lehetőségét, hogy a terhelt kihallgatásán az érdekében kirendelt védő jelen lehessen, és a terhelttel a kapcsolatot felvehesse, valamint az eljárási törvényben biztosított egyéb jogait gyakorolhassa. A következőkben bemutatott indokok miatt e lehetőség biztosításának hiánya a terheltnek az Alaptörvény XXVIII. cikk (3) bekezdésében foglalt védelemhez fűződő jogát sérti. [39] 2.2. Az Alkotmánybíróság a kérdés vizsgálatakor a terhelt helyzetéből, és erre tekintettel a védői jelenlét funkciójából indult ki. A büntetőeljárás bírósági szakaszában a tárgyalás szűk, kimerítő jelleggel meghatározott kivételektől eltekintve nyilvános, a döntés kihirdetése pedig mindig nyilvános. A tárgyalás nyilvánossága a tisztességes eljárás védelme alá tartozó garanciális szabály, amely az igazságszolgáltatás társadalmi ellenőrzését segíti. [58/1995. (IX. 15.) AB határozat, ABH 1995, 589, 292–293.; 20/2005. (V. 26.) AB határozat, ABH 2005, 202, 236–237.] Ezzel szemben a nyomozás főszabály szerint nem nyilvános. Ennek megfelelően a nyomozás során foganatosított terhelti kihallgatások sem nyilvánosak, azokon a nyomozó(k), a jegyzőkönyvvezető, és a terhelt vesz részt, illetőleg a védő részt vehet. A nyomozás során foganatosított kihallgatásoknak független résztvevői nincsenek. A nyilvánosság hiányának egyik következménye, hogy a kihallgatáson történtek később nehezebben ellenőrizhetők, rekonstruálhatók. A nyomozó hatóság a kihallgatásokat általában a nyomozó hatóság épületének hivatalos kihallgató helyiségében, illetve a fogva lévő terheltek esetén a büntetés-végrehajtási intézet hivatalos helyiségében foganatosítja. A kihallgatások a nyomozást folytató nyomozók teljes irányítása alatt állnak, így ők jogosultak meghatározni annak helyszínét, időpontját, a terheltnek feltett kérdéseket, és e kérdések ütemezését, sorrendjét. Önmagában a kihallgatások környezete és körülményei sajátos pszichikai hatást gyakorolnak a terheltre. Mindezekből megállapítható, hogy a nyomozó hatósági dominancia mellett, a terhelt számára idegen és izolált környezetben folytatott kihallgatások során a terhelt kiszolgáltatottá válhat. Kiszolgáltatottságát növeli, ha valamilyen testi vagy szellemi fogyatékossága, vagy az eljárási nyelv ismeretének hiánya miatt nem képes a nyomozást végző nyomozókkal megfelelően kommunikálni, illetve ha a fogva tartása miatt a külvilágtól tartósan el van zárva. A Be. 46. §-a éppen ezért, ilyen esetekben kötelező jelleggel írja elő a védői közreműködést. Ezen kívül az életkori sajátosságokból adódóan kiszolgáltatottabb a fiatalkorú terhelt helyzete, a személyes védekezési lehetősége pedig fogyatékos annak a terheltnek, aki azért nem vesz, vagy nem vehet részt az eljárásban, mert a hatóságok előtt ismeretlen helyen, avagy külföldön tartózkodik. A kiemelt jelentőségű eljárásokban önmagában a bűncselekmény tárgyi súlya, és a bűncselekmény elkövetésének megállapítása esetén kiszabható büntetés nagysága fokozza a terhelt kiszolgáltatott helyzetét. Ennek megfelelően a Be. 450. §-a, a Be. 527. § (2) bekezdése és a Be. 554/D. §-a az ilyen típusú külön eljárásokban kötelező jelleggel írják elő a védői részvételt. [40] Ezek a körülmények magyarázzák, hogy a bírósági tárgyalás során tett vallomásokéhoz képest a nyomozás során beszerzett terhelti vallomások önkéntessége tekintetében miért merül fel jóval több alkalommal kétség. Olyan eljárási garanciák beépítésének hiányában, amelyek képesek megfelelően ellensúlyozni a terhelt e kiszolgáltatott helyzetéből fakadó hátrányokat, a terhelti vallomások önkéntességét mindig kétely övezheti. A vallomások önkéntességéről abban az esetben lehet meggyőződni, ha a nyomozást folytató hatóságok igazolják, hogy a terheltet védő eljárásjogi garanciáknak érvényt szereztek. [41] Ezzel összhangban az amerikai Legfelsőbb Bíróság azt fogalmazta meg, hogy amikor a nyomozás egy olyan fázisba érkezik, amelynek célja már nem egy megoldatlan bűnügy feltárása, hanem a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható konkrét személy büntetőjogi felelősségre vonásának előkészítése, akkor az alkotmányos ellensúlyoknak azonnal működésbe kell lépniük. [Escobedo v. Illinois 378 U.S. 478 (1964)] [42] 2.3. A hatályos magyar büntetőeljárás rendszere a gyanúsítotti kihallgatás megkezdésekor két kiemelten fontos, garanciálisnak minősülő rendelkezéssel ellensúlyozza a terhelt e kiszolgáltatott helyzetét. Egyfelől a Be. 8. §-a, illetve a Be. 117. § (2) bekezdése az önvádra kötelezés tilalmának klauzuláját, illetve a vallomás megtagadásának lehetőségére történő figyelmeztetést tartalmazza, amely szerint a kihallgatás megkezdését megelőzően a terheltet figyelmeztetni kell arra, hogy nem köteles vallomást tenni, a vallomás tételét, illetve az egyes kérdésekre történő válaszadást a kihallgatás folyamán bármikor megtagadhatja, de bármikor dönthet úgy, hogy vallomást tesz, akkor is, ha korábban a vallomástételt megtagadta. Ezen kívül a terhelt figyelmét arra is fel kell hívni, hogy amit mond, illetve rendelkezésre bocsát, bizonyítékként felhasználható. Másfelől a Be. 5. § (3) bekezdése és a Be. 179. § (3) bekezdése alapján a törvény biztosítja a védő igénybevételéhez való jogot, amely szerint a kihallgatás kezdetekor a terhelt figyelmét szükséges felhívni arra, hogy védőt választhat, illetőleg védő kirendelését kérheti. A terheltet arról is szükséges tájékoztatni, hogy amennyiben az eljárásban védő részvétele kötelező, és védőt nem hatalmaz meg, úgy az eljáró hatóság a védelme ellátása érdekében védőt rendel ki. A Be. 48. § (1) bekezdése előírja, hogy ha a terheltet fogva tartják, akkor a védőt legkésőbb a terhelt első kihallgatásának időpontjáig ki kell rendelni, és szükséges tájékoztatni a terhelt fogva tartásának helyéről, illetve a kihallgatás tervezett időpontjáról és helyszínéről. Mindezekből megállapítható, hogy a terhelt kihallgatása során az önvádra kötelezés tilalmának büntetőeljárási alapelvéből fakadó vallomás megtagadásának joga, és a védő igénybevételéhez való jog garantálja, hogy a terhelt vallomása szabad elhatározáson alapult és önkéntes volt. E terhelti jogok érvényesítésének hatósági igazolása pedig azt tanúsítja, hogy a terhelt kihallgatását a garanciális jelentőségű eljárási szabályok megtartásával foganatosították. [43] Az Alkotmánybíróság értékelése szerint mind a vallomás megtagadásának lehetőségére történő figyelmeztetés, mind a védő igénybevételéhez való jog hatékony érvényesítése olyan jelentős büntetőeljárási garanciák, amelyek az Alaptörvény XXVIII. cikk (3) bekezdésének védelmi körébe tartoznak. Éppen ezért a védői közreműködés hatékony biztosításának hiánya csakúgy, mint a vallomás megtagadásának lehetőségére történő figyelmeztetés elmaradása azzal a következménnyel jár, hogy a terhelti vallomás nem használható fel bizonyítékként. Ennek okai a következők. [44] A terhelti kihallgatásokon a védő személyes jelenléte biztosítja az eljárási szabályok megtartását. Ezért a védő jelenlétének legjelentősebb funkciója az, hogy képes garantálni a terhelti vallomás önkéntességét. A védő, amikor a terhelti kihallgatáson való részvételi jogát gyakorolja nem tesz mást, mint mind a szakmai és hivatásbeli, mind az eljárási törvényben foglalt kötelezettségeit teljesíti: védencével a kapcsolatot mihamarabb felveszi, jogairól és a védekezés törvényes eszközeiről felvilágosítja, a legjobb tudása és lelkiismerete szerint minden védekezési eszközt felhasznál érdekében, illetve a terheltet mentő és felelősségét enyhítő tények felderítését szorgalmazza. [Erről lásd: Be. 50. § (1) bekezdés a)–f) pontjait; és az ügyvédekről szóló 1998. XI. törvény 16. § (2) bekezdését] A védő ennek megfelelően a feladatainak teljesítése során létfontosságú, garanciális jelentőségű szerepet tölt be az alkotmányos büntetőeljárásban. Éppen ezért a védői részvétel hozzájárul ahhoz, hogy a terhelt által tett vallomás később, mindenféle kételyek nélkül használható fel a bírósági tárgyaláson. [45] A védelemhez fűződő alkotmányos alapjog azt követeli meg a bűnügyekben eljáró hatóságoktól, hogy biztosítsák az alapjogban rejlő részjogosítványok hatékony érvényesülését. A védő igénybevételéhez fűződő jog hatékony érvényesítéséről pedig kizárólag akkor lehet szó, ha a nyomozást folytató hatóság biztosította annak lehetőségét, hogy a védő ténylegesen részt vehessen a terhelti kihallgatáson. Az Alkotmánybíróság 209/B/2003. AB határozatával összhangban alkotmányosan igazolható korlátozása a védelem jogának, hogy a védő megjelenések hiánya nem akadálya a terhelti kihallgatás foganatosításának A védői jelenlét ilyen hiánya azonban csak abban az esetben egyeztethető össze védelemhez fűződő joggal, ha a nyomozást folytató hatóság képes igazolni, hogy kellő időben megtette mindazokat az intézkedéseket, amelyek alapján a védőnek lehetősége lett volna részt venni a kihallgatáson. Ellenkező értelmezés esetén ugyanis e jog tényleges gyakorolhatósága lehetetlenülne el, amely mind a terhelt védő igénybevételéhez való jogát, mind a védő saját jogainak gyakorlását kiüresíti. Összeegyeztethetetlen ezért a védelemhez fűződő jog hatékony érvényesülésével, ha a terhelt érdekében kirendelt védő nem tud arról, hogy védencét pontosan hol, és mikor hallgatják ki, ebben az esetben ugyanis a kirendelt védőnek lehetősége sincs a kihallgatáson megjelenni, védence ügyét megismerni, a kapcsolatot vele felvenni, illetve az eljárási törvényben meghatározott egyéb feladatait ellátni. Az alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló eljárásban a kihallgatást foganatosító rendőrség éppen az erre vonatkozó igazolt értesítést mulasztotta el, így a terhelt első kihallgatása nem felelt meg az Alaptörvény XXVIII. cikk (3) bekezdésében rejlő eljárási garanciáknak. [46] 2.5. Az Alkotmánybíróság jelen alkotmányjogi panasszal összefüggésben indított eljárása során észlelte, hogy a bűnügyi eljárások során számos esetben fordul elő, hogy a nyomozó hatóság az éjjeli órákban bűnügyi őrizetbe vett és kihallgatott terheltek részére a kirendelt védőt telefax útján, úgy értesíti, hogy a védő nyilvánvalóan csak a következő munkanap reggeli óráiban, már a terhelti kihallgatás foganatosítását követően értesül az eljárási cselekményről. Hasonló helyzet áll elő, ha a nyomozó hatóság hétvégén hallgatja ki a terheltet. Ilyen esetekben a kirendelt védő ugyan formálisan kap értesítést a kihallgatás tervezett időpontjáról és helyszínéről, azonban az értesítés módja és ideje miatt ténylegesen még sincsen lehetősége a kihallgatáson megjelenni és az eljárási törvényben meghatározott feladatait teljesíteni. Az Országos Rendőr-főkapitányság a rendőrség 23 területi nyomozó hatóságánál (a budapesti és a megyei rendőr-főkapitányságok, a Nemzeti Nyomozó Iroda, az Autópálya-rendőrség és a Repülőtéri Biztonsági Szolgálat) 2006 novemberében a védők kirendelésével összefüggő tapasztalatokat vizsgálta. A felmérés eredménye szerint országosan jóval több azoknak az ügyeknek a száma, amelyeknél a kirendelt védő nem jelenik meg védence első kihallgatásán, mint amelyeknél jelen van. Tizennégy területi nyomozó hatóság esetében a fogva tartott terheltek első kihallgatásának átlagosan alig több mint ötödén volt jelen a terhelt érdekében kirendelt védő. Kilenc területi nyomozó hatóság esetében ez az arány átlagosan nem érte el a 60%-t. Ennek egyik oka, hogy a kirendelt védő olyan időpontban értesül a kihallgatásról, amikor már nincsen lehetősége azon részt venni. (Erről lásd: Rendészeti Szemle 2007/3. szám, 19–41. oldalait) A nyomozást végző hatóság ezekben az esetekben nem teremti meg annak feltételeit, hogy a terhelt védő igénybevételéhez fűződő joga ténylegesen, hatékonyan érvényesüljön. Az Alkotmánybíróság a nyomozást folytató hatóságok ilyen jellegű intézkedéseinek vizsgálatát a jelen alkotmányjogi panasszal összefüggésben alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdésnek minősítette. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a védelemhez fűződő joggal az sem fér össze, ha a védőt olyan időpontban tájékoztatják a kihallgatás helyszínéről és időpontjáról, hogy ténylegesen már nincs lehetősége azon részt venni, és az eljárási törvényben meghatározott feladatait ellátni. A nyomozó hatóság ilyen értesítéseket követően foganatosított terhelti kihallgatásai ebből következően nem egyeztethetők össze az Alaptörvény XXVIII. cikk (3) bekezdésében foglalt védelemhez fűződő jog hatékony érvényesítésével. [47] Összhangban áll ez az érvelés a törvényszéki ítéletben egyébként példaként hivatkozott „Miranda formula” alapjául szolgáló ügyben kifejtettekkel is. Az amerikai Legfelsőbb Bíróság már egy korai döntésében megfogalmazta, hogy a civilizált nemzetek alkotmányos kultúrájának minőségét leginkább az mutatja, hogy milyen alkotmányos garanciákat alkalmaznak a büntető hatalmuk érvényesítését megelőző eljárásaik során. [Olmstead v. United States 277 U.S. 438 (1928)] A személyi szabadságától megfosztott terhelt kihallgatásának megítélésekor a Legfelsőbb Bíróság kiindulópontja az volt, hogy ilyen esetekben az önvádra kötelezés tilalmának érvényesülése fokozott veszélyben van. Ezt követően döntött úgy a bíróság, hogy a szabadságától megfosztott terhelt kihallgatásának mellőzhetetlen előfeltétele, és egyúttal érvényességi kelléke a következő figyelmeztetés: joga van hallgatni, minden amit mond a bíróságon felhasználható ellene, joga van arra, hogy kihallgatásán védő legyen jelen, és ha védőt a jövedelmi viszonyai miatt nem képes megengedni, akkor joga van arra, hogy a kihallgatását megelőzően védő kirendelését kérje. Amíg a vádló nem tudja bizonyítani, hogy a terhelt számára ezeket a lehetőségeket biztosították, addig a vallomás bizonyítékként nem használható fel. Az amerikai Legfelsőbb Bíróság tehát ebben az ügyben mondta ki elvi jelentőséggel, hogy a terheltnek alkotmányos joga egyfelől az önvádra kötelezés tilalmára vonatkozó figyelmeztetés, másfelől pedig a védői jelenlét biztosítása. [Miranda v. Arizona 384 U. S. 436 (1966)] [48] 3.1. Az Alkotmánybíróság a 61/2011. (VII. 13.) AB határozatában elvi jelentőséggel kimondta, hogy az „[e]gyes alapjogok esetében az Alkotmány ugyanúgy fogalmazza meg az alapjog lényegi tartalmát, mint valamely nemzetközi szerződés (például a Polgári és Politikai Jogok Egyezségokmánya és az Emberi Jogok Európai Egyezménye). Ezekben az esetekben az Alkotmánybíróság által nyújtott alapjogvédelem szintje semmiképpen sem lehet alacsonyabb, mint a nemzetközi (jellemzően a strasbourgi Emberi Jogok Bírósága által kibontott) jogvédelem szintje.” [ABH 2011, 291, 321.; legutóbb megerősítve: 32/2012. (VII. 4.) AB határozat; ABK 2012, 228, 233.] A hazai alapjogvédelem minimumszintje tehát nem süllyedhet a vállalt nemzetközi jogi elvárások alá. Mindebből következően az Alkotmánybíróság az Alaptörvény XXVIII. cikk (3) bekezdésben elismert védelemhez fűződő jogból fakadó minimális elvárások meghatározásakor figyelemmel volt a vállalt nemzetközi és uniós jogi elvárásokra, különösképpen a Bíróság által kimunkált gyakorlatra. [49] 3.2. Magyarország részes állama a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának (a továbbiakban: Egyezségokmány), amelynek 14. és 15. Cikkei tartalmazzák a tisztességes eljárásra vonatkozó rendelkezéseket, míg a 14. Cikk (2)–(5) bekezdései határozzák meg azokat a büntetőeljárási garanciákat, amelyek a bűncselekmény elkövetésével gyanúsított személyekkel szemben folytatott eljárásban alkalmazni kell. Ezen belül a védelemhez és a védő igénybevételéhez fűződő jogot az Egyezségokmány 14. Cikk (3) bekezdésének b) és d) pontjai írják elő. Eszerint mindenki megfelelő idővel és lehetőséggel szükséges, hogy rendelkezzék a védelme előkészítésére és az általa választott védővel való érintkezésre. Ezen kívül joga van arra, hogy az általa választott védő útján védekezhessék, és minden olyan esetben, ha az igazság érdekei ezt megkövetelik, hivatalból védőt rendeljenek ki számára, éspedig ingyenesen, amennyiben nem rendelkezik a védő díjazásához szükséges anyagi eszközökkel. Az Egyezségokmány ellenőrző mechanizmusának keretében az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa 2010. november 16. napján kelt, CCPR/C/HUN/CO/5. számon észrevételt fogalmazott meg Magyarország tekintetében. A védelemhez fűződő jog érvényesülésének vizsgálata során az észrevétel 13. pontja éppen arra hívja fel Magyarország figyelmét, hogy a jogi segítségnyújtás biztosítása még mindig hiányos, és ajánlása szerint szükséges lenne megteremteni azokat a feltételeket, amelyek minden szabadságától megfosztott személynek garantálnák a tényleges jogi segítséget. (Erről lásd: http://daccess-dds-ny.un.org/doc/UNDOC/GEN/G10/466/91/PDF/G1046691.pdf?OpenElement) [50] 3.3. Az Alkotmánybíróság a 209/B/2003. AB határozatában a védő nyomozási közreműködését, valamint a nyomozásban a bizonyítási cselekmények rögzítését meghatározó büntetőeljárási szabályok alkotmányosságát ítélte meg. Az Alkotmánybíróság ennek során figyelemben vette az Európai Unió Bizottsága által a büntetőeljárásban terheltként szereplők eljárási jogaival összefüggésben bemutatott zöld könyv tanulságait és a Bizottság jogalkotási javaslatait. Az Alkotmánybíróság ekkor megállapította, hogy „[a] dokumentumok hangsúlyozzák, hogy a büntetőeljárás alá vont személyt védő minimális szabályok megfogalmazásának nem célja, hogy a tagállamok által már …