154/2008. (XII. 17.) AB határozata. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára és mula

154/2008. (XII. 17.) AB határozata. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára és mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítványok tárgyában – dr. Balogh Elemér és dr. Kiss László alkotmánybírók párhuzamos indokolásával, valamint dr. Bragyova András alkotmánybíró különvéleményével – meghozta a következő határozatot: 1. Az Alkotmánybíróság megállapítja: az azonos nemű személyek számára a bejegyzett élettársi kapcsolat jogintézményének létrehozása nem alkotmányellenes. 2. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló 2007. évi CLXXXIV. törvény az indokolásban kifejtett okokból alkotmányellenes, ezért azt a jelen határozat közzétételének napjával megsemmisíti, ennek folytán a törvény nem lép hatályba. Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi. INDOKOLÁS I. Az Alkotmánybírósághoz hat indítvány érkezett a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló 2007. évi CLXXXIV. törvényt (a továbbiakban: Béktv.) érintően, amelyet a Magyar Közlöny 2007/186. számában, 2007. december 29-én hirdettek ki, hatálybalépésének időpontja 2009. január 1. napja. 1. Az első indítványozó a Béktv. 1. § (1) bekezdésének, a 2. § (1)–(2) bekezdéseinek és a 3. § (2) bekezdésének a megsemmisítését kérte. Indítványozta emellett azt is, hogy az Alkotmánybíróság semmisítse meg a törvény 15. §-ának a házasságkötési eljárásról és a névviselésről szóló 1982. évi 17. törvényerejű rendelet (a továbbiakban: At.) módosításáról rendelkező egyes szakaszait is: az At. 26/G. § (3) bekezdését („Az élettársi kapcsolat bejegyzése nyilvános és ünnepélyes.”) beiktató szakaszt, illetve az At. 26/H. § (1) bekezdését megállapító szakaszból a második mondatot („A tanúkról a leendő élettársak gondoskodnak.”). Indokolása szerint az Alkotmányba ütközik, hogy a Béktv. 2. § (2) bekezdése azonosítja a bejegyzett élettársi kapcsolatot a házassággal. A két jogintézmény lényegét, létesítésének formai kellékeit, joghatásait tekintve tulajdonképpen semmiben nem különbözik egymástól, ezért a bejegyzett élettársi kapcsolat „a házasság Alkotmány által védett intézményét gyengíti, diszkriminálja és végső soron ellehetetleníti”. A törvényalkotó – érvel tovább az indítványozó – a Béktv.-vel megteremtette a „majdnem házasságot”, amit „immár nem szükséges egy férfi és egy nő életközösségeként felfogni, hanem azonos neműek között is létesíthető”. Úgy véli, hogy a közgondolkodás a két jogintézmény között – rendkívüli hasonlóságuk miatt – nem tud majd különbséget tenni [különösen, hogy az At. beiktatott 26/G. § (3) bekezdése szerint: „Az élettársi kapcsolat bejegyzése nyilvános és ünnepélyes.”], ami zavarokat fog okozni a „közgondolkodásban és -gyakorlatban”, és szintén a „valódi” házasság intézményének a gyengítéséhez vezet. Érveit a 14/1995. (III. 13.) AB határozatban foglaltak idézésével kívánja alátámasztani az indítványozó. Kifejti, hogy az Alkotmány 15. §-a nem pusztán a házasság elnevezést védi, a házasságot az Alkotmány alapján „annak valóságos tartalmi és eljárásjogi, valamint kulturális külsőségei tekintetében is védettnek kell tekinteni”. Ezzel pedig nem egyeztethető össze egy olyan jogintézmény, amely – elnevezését kivéve – a házassághoz a megtévesztésig hasonlít. Az indítványozó sérelmezi azt is, hogy a bejegyzett élettársi közösség a házassággal azonos módon keletkezik, azonban egyszerűsített módon, közjegyző által is megszüntethető, ami szerinte „súlyosan sérti és diszkriminálja” a házasság intézményét. A törvény belső ellentmondásaként értékeli az indítványozó, hogy a 3. § (2) bekezdése a házasság felbontására vonatkozó szabályokat rendeli alkalmazni a bejegyzett élettársi kapcsolat megszüntetésére vonatkozóan, míg a 4. § egy egyszerűsített, közjegyző általi megszüntetést is lehetővé tesz. Jogalkotói mulasztásnak tartja emellett, hogy a Béktv. nem garantálja megfelelően az érintett tisztségviselők (anyakönyvvezetők, közjegyzők) lelkiismereti és vallásszabadságát, ők ezért a „házasság intézménye mellé alacsonyabb jogszabály által rendelt intézménnyel szemben támasztott lelkiismereti aggályaik, kulturális, vallási, erkölcsi megfontolásaik ellenére is kötelesek annak létesítésekor és megszüntetésekor közreműködni”. Véleménye szerint a törvény az egyházi autonóm szervezeteket és egyházi személyeket is hátrányosan diszkriminálja, mivel a bejegyzett élettársi kapcsolatot létesítő személyek „a Béktv. törvényi hátterével egészen nyilvánvalóan a tanításuk, önértelmezésük alapelemei közé tartozó, a hetero- és homoszexuális élettársi közösség és házasságkötés intézményét maguk részéről nem támogató, illetve elutasító, diszkvalifikáló egyházi szervezetek autonómiájának és függetlenségének megsértésére, illetve gyengítésére fognak törekedni”. Végezetül utal rá az indítványozó, hogy szerinte a Béktv. az Alkotmány 15. §-ának módosításaként fogható fel, a törvényalkotó azonban a bejegyzett élettársi kapcsolat intézményét önálló törvény formájában, egyszerű többséggel alkotta meg, ami a 65/2007. (X. 18.) és a 75/2007. (X. 19.) AB határozatok alapján alkotmánysértő. Az indítványozó tehát kérelmét az Alkotmány 2. § (1) bekezdésére, 15. §-ára, valamint 60. § (1) bekezdésére alapította, illetve – az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésének megjelölése nélkül – kifejezetten utalt a diszkrimináció tilalmára is. 2. A második indítványozó a Béktv.-vel összefüggésben az Alkotmány 2. § (1) bekezdésének, 15. §-ának, 67. §-ának és 70/A. §-ának, valamint az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata 16. Cikkének, végezetül pedig az Emberi Jogok Európai Egyezménye 12. Cikkének a sérelmét állította. Indokolásában kifejtette, hogy álláspontja szerint állami védelem csakis a házasságot illeti meg, a házasságot tartalmilag megkettőzni (Béktv. 2. §) felesleges és a jogbiztonságra ártalmas. Mivel a házasság férfi és nő életközössége, ezzel párhuzamosan egy másik, a házassággal azonos tartalmú jogintézményt létrehozni az egynemű párok élettársi kapcsolatának bejegyzésére, az Alkotmány 15. §-ába ütközik. A házasság intézményét „rombolja” szerinte az is, hogy az At. módosítása a házasságkötési szertartás ünnepélyességét írja elő az élettársi kapcsolat bejegyzése esetére is. Az indítványozó – az első indítványozóhoz hasonlóan – szintén burkolt alkotmánymódosításnak tartja a Béktv.-t, mivel az, álláspontja szerint, tartalmi vonatkozásban valójában az egynemű párokra is kiterjeszti a házasságkötés lehetőségét. A Béktv. 3. §-a szerinte azzal, hogy a felek akaratának mélyebb megismerésére alkalmatlan közjegyzői közreműködéssel is lehetővé teszi a bejegyzett élettársi kapcsolat megszüntetését, a gyengébb fél, különösen az érintett, de nem közös gyermek érdekeinek sérelmét jelentheti, ami sérti az Alkotmány 15., 16. és 70/A. §-ait. Az érintett kiskorú gyermek érdekeit – és ezáltal az Alkotmány 16. és 70/A. §-ait – sértőnek tartja az indítványozó a Béktv. 15. §-ának az At.-t érintő módosítását, jelesül a 26/C. § (3) bekezdés beiktatását is („Az apai elismerő nyilatkozat alapján a férfi élettársat akkor lehet a gyermek apjának tekinteni, ha a nyilatkozat megtételétől számított hat hónapon belül az élettársi kapcsolatot bejegyzik.”). E rendelkezés az indítványozó szerint ugyanis arra ösztönzi a „gyermeke sorsa iránt elkötelezett anyát, hogy még abban az esetben is tartózkodjék élettársi kapcsolatának bejegyeztetésétől, ha az apa nem kíván vele házasságra lépni. Az élettársi kapcsolat bejegyeztetésétől való tartózkodás ugyanis elősegíti a gyermek jogállásának és eltartása anyagi feltételeinek apasági elismeréssel történő rendezését.” Az indítványozó állítása szerint végezetül ellentmondás feszül a Béktv. 17. § 11. és 15. pontja, valamint a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 615. § (2) bekezdése között, ugyanakkor a vélt ellentmondás mibenlétét, és az emiatt sérülni vélt alkotmányi rendelkezést nem jelölte meg. 3. A harmadik indítványozó elsősorban a Béktv. formai alkotmányellenességét, közjogi érvénytelenségét állítja súlyos eljárási szabálytalanság okán. Álláspontja szerint azzal, hogy a törvény tervezetét nem bocsátották szakmai-társadalmi vitára, közigazgatási egyeztetésre, sérült az Alkotmány 2. § (1) bekezdése, a 19. § (2) bekezdése, a 35. § (1) bekezdésének a) és b) pontja, a 36. §-a, a 37. § (2) bekezdése, az 50. § (1) bekezdése, az 51. § (1) bekezdése, valamint a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény (a továbbiakban: Jat.) 19–20. §-ai, 27–28. §-ai, 31–32. §-ai, illetve a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 1997. évi LXVI. törvény 39. § e) pontja [összefüggésben az Alkotmány 50. § (5) bekezdésével]. Másodsorban azonban az indítványozó a Béktv.-t tartalmilag is Alkotmányba ütközőnek találja. Véleménye szerint a törvény ellentétes az Alkotmány 2. § (1) bekezdésével, a 7. § (1) bekezdésével, a 15–16. §-aival, az 54. § (1) bekezdésével, a 67. § (1) bekezdésével és a 70/A. § (1) bekezdésével. Indokolása szerint az Alkotmány felhívott rendelkezéseiből az következik, hogy a jogalkotó nem fűzhet ugyanolyan joghatásokat az azonos neműek életközösségéhez, mint a különneműek házasságkötéséhez. A szabadság – érvel az indítványozó, konkrétan megemlítve az Alkotmány 54. § (1) bekezdését – csak a férfi és nő közötti házasságkötésre terjed ki, „ez méltó az emberhez, az emberi méltósághoz való jog is ezt védi”. Kifejti emellett azt is, hogy az azonos neműek bejegyzett élettársi közösségének szabályozása kioltja a házasságot megillető kiemelt védelmet. Mindez a házasság rendeltetésének, céljának figyelmen kívül hagyását jelenti, önkényes, aláássa a házasság intézményét, és ez az Alkotmány 15. §-án kívül a 70/A. § (1) bekezdését is sérti. Szerinte a Béktv. sérti az Alkotmánynak az ifjúság védelmére vonatkozó 16. §-át, a gyermekeknek az Alkotmány 67. §-ában foglalt jogait, a kiskorú gyermekek Alkotmányban biztosított „mindenek felett álló” érdekét. 4. A negyedik indítványozó az Alkotmány 15. §-ába ütközés miatt kéri a Béktv. megsemmisítését az Alkotmánybíróságtól. Úgy véli, hogy a Béktv. egyetlen célja az azonos nemű személyek számára egy, a házassággal lényegileg azonos intézmény létrehozása. 5. Az ötödik indítványozó szintén úgy véli, hogy a Béktv. sérti az Alkotmány 15. §-át. A törvény 2. §-ában foglalt szabályozással álláspontja szerint a jogalkotó az azonos neműek házasságát intézményesíti, amely összeegyeztethetetlen a házasság Alkotmányban védett intézményével. Elfogadhatatlan és „házasságellenes” emellett szerinte az is, hogy a bejegyzett élettársi kapcsolat házas ságkötési akadály, illetve az is, hogy a Béktv. a családjogi törvény mint háttértörvény alkalmazását írja elő a bejegyzett élettársi kapcsolatra vonatkozóan. A jogszabály emellett az Alkotmány 67. § (1) bekezdését is sérti, mivel a közös gyermekké fogadás tilalma nem zárja ki, hogy az azonos nemű élettársak közösen gyermeket neveljenek. Ilyen helyzetet – mivel abban a gyermek megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődése nem biztosítható – a jogalkotó nem mozdíthat elő az azonos neműek együttélésének quasi házasságként történő elismerésével. Diszkriminatív emellett – érvel az indítványozó –, hogy a jogalkotó különbséget tesz a bejegyzett és a nem bejegyzett élettársi kapcsolat között. Sérti továbbá az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében foglalt követelményeket, hogy a Béktv. 2. § (2) bekezdése túl általános. Tovább növeli a jogbizonytalanságot, hogy a szabályozás teljessé tételéhez számos más jogszabály módosítása is szükséges lenne, nincs azonban garancia arra, hogy ez a Béktv. hatálybalépéséig megtörténik. A jogbiztonságot emellett szerinte az is sérti, hogy a bejegyzett élettársi kapcsolat a Ptk. rendszerén kívül került szabályozásra. Konkrét jogszabályhely megjelölése nélkül hivatkozik az indítványozó arra, hogy a Béktv. a Jat.-ba ütközik, mert nem végeztek számításokat arra vonatkozóan, hogy az özvegyi nyugdíj intézményének a regisztrált élettársakra történő kiterjesztése milyen költségvetési kiadásokkal, társadalmi hatásokkal jár majd. 6. A hatodik indítványozó szintén az Alkotmány 15. §-ának sérelmére hivatkozással kéri a Béktv. megsemmisítését. Úgy véli, hogy a törvény burkoltan az azonos neműek házasságkötési lehetőségét kívánta elismerni, amely azonban vallási és erkölcsi alapon elfogadhatatlan. Az Alkotmánybíróság a kérelmeket – tárgyi összefüggésükre tekintettel – az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló módosított és egységes szerkezetbe foglalt 3/2001. (XII. 3.) Tü. határozat (ABH 2003, 2065.) 28. § (1) bekezdése alapján egyesítette és egy eljárásban bírálta el. II. 1. Az Alkotmány indítványokkal érintett rendelkezései: „2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokrati kus jogállam.” „7. § (1) A Magyar Köztársaság jogrendszere elfogadja a nemzetközi jog általánosan elismert szabályait, biztosítja továbbá a vállalt nemzetközi jogi kötelezettségek és a belső jog összhangját.” „15. § A Magyar Köztársaság védi a házasság és a család intézményét.” „16. § A Magyar Köztársaság különös gondot fordít az ifjúság létbiztonságára, oktatására és nevelésére, védelmezi az ifjúság érdekeit.” „54. § (1) A Magyar Köztársaságban minden embernek veleszületett joga van az élethez és az emberi méltósághoz, amelyektől senkit nem lehet önkényesen megfosztani.” „60. § (1) A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadságára.” „67. § (1) A Magyar Köztársaságban minden gyermeknek joga van a családja, az állam és a társadalom részéről arra a védelemre és gondoskodásra, amely a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges.” „70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.” 2. A Béktv. indítványokkal konkrétan is támadott rendelkezései: „1. § (1) Bejegyzett élettársi kapcsolat akkor jön létre, ha az anyakönyvvezető előtt együttesen jelenlévő két, tizennyolcadik életévét betöltött személy személyesen kijelenti, hogy egymással bejegyzett élettársi kapcsolatban kíván élni.” „2. § (1) Az e törvényben nem szabályozott kérdésekben a bejegyzett élettársi kapcsolatra a házasságról, a családról és a gyámságról szóló 1952. évi IV. törvény (a továbbiakban: Csjt.) házasságra vonatkozó rendelkezéseit alkalmazni kell. A Csjt. közös gyermekké fogadásra és a házastársak névviselésére vonatkozó rendelkezései nem alkalmazhatóak a bejegyzett élettársakra. (2) Ha törvény eltérően nem rendelkezik, a) a házasságra vonatkozó szabályokat a bejegyzett élettársi kapcsolatra, b) a házastársra vagy házastársakra vonatkozó szabá lyokat a bejegyzett élettársra vagy élettársakra, c) az özvegyre vonatkozó szabályokat az elhunyt be jegyzett élettárs túlélő bejegyzett élettársára, d) az elvált személyre vonatkozó szabályokat arra a személyre, akinek bejegyzett élettársi kapcsolatát megszüntették, e) a házaspárra vonatkozó szabályokat a bejegyzett élettársakra is megfelelően alkalmazni kell.” „3. § (1) A bejegyzett élettársi kapcsolat megszűnik az egyik élettárs halálával, vagy ha az élettársak egymással házasságot kötnek, valamint az élettársi kapcsolat megszüntetésével. (2) A bejegyzett élettársi kapcsolat megszüntetésére a házasság felbontására vonatkozó rendelkezéseket alkalmazni kell.” „15. § (1) Az At. a következő, II/A. fejezettel, fejezetcímmel, alcímmel és 26/B–26/H. §-sal egészül ki: (…) 26/C. § (3) Az apai elismerő nyilatkozat alapján a férfi élettársat akkor lehet a gyermek apjának tekinteni, ha a nyilatkozat megtételétől számított hat hónapon belül az élettársi kapcsolatot bejegyzik. (…) 26/G. § (3) Az élettársi kapcsolat bejegyzése nyilvános és ünnepélyes. 26/H. § (1) (…) A tanúkról a leendő élettársak gondoskodnak.” „16. § Ez a törvény 2009. január 1-jén lép hatályba.” „17. § (1) A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (…) 11. 607. § (4) bekezdésében, 615. § (2) bekezdésében, 616. § (1) bekezdésében, 616. § (2) bekezdésében, 616. § (3) bekezdés második mondatában és 671. § (1) bekezdésében a házastárs szövegrész helyébe a házastárs vagy a bejegyzett élettárs, (…) 15. 615. § (2) bekezdésében a házasságot köt szöveg rész helyébe a házasságot köt, vagy bejegyzett élettársi kapcsolatot létesít, (…) szöveg lép.” III. Az indítványok az alábbiak szerint megalapozottak. Az Alkotmánybíróság előzetesen megvizsgálta azt a kérdést, hogy hatáskörébe tartozik-e az indítványozók által támadott, kihirdetett, de hatályba még nem lépett törvény vizsgálata. Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 42. § (2) bekezdése alapján az Alkotmánybíróság gyakorlata az, hogy a kihirdetett, de hatályba még nem lépett törvény (törvényi rendelkezés) is képezheti utólagos absztrakt normakontroll tárgyát. Ha a kifogásolt rendelkezések alkotmányellenessége megállapítást nyer, az Alkotmánybíróság az alkotmányellenesség megállapításának a következményeként a hatálybalépés elmaradását mondja ki [28/1993. (IV. 30.) AB határozat, ABH 1993, 220, 225.; 19/1999. (VI. 25.) AB határozat, ABH 1999, 150, 158.; 14/2002. (III. 20.) AB határozat, ABH 2002, 101, 114.]. A fentiekre tekintettel az Alkotmánybíróság a Béktv. alkotmányossági vizsgálatát az egyesített indítványok alapján lefolytatta. IV. 1. Az Alkotmánybíróság – a támadott törvény és az indítványok tartalmának érdemi részeit vizsgálva – mindenekelőtt áttekintette, hogy a házasság intézményének védelmére vonatkozó, az államot terhelő alkotmányi kötelezettség mit jelent, annak mi a tartalma. 1.1. Az Alkotmány 15. §-a mondja ki, hogy a Magyar Köztársaság védi a házasság és a család intézményét. Annak a ténynek, hogy a házasság és a család intézményét már az 1972-es alkotmánymódosítás áthelyezte a VIII. fejezetből az I. fejezetbe, az 1989-es köztársasági Alkotmányunk pedig a demokratikus jogállam alapvető értékeit felsoroló „Általános rendelkezések” között tartotta, önmagában is jelentősége van: az Alkotmány a házasságot és a családot a magyar társadalom egyik alapintézményének tekinti. Az Alkotmány 15. §-a amikor kimondja, hogy a Magyar Köztársaság védi a házasság és a család intézményét, nem csupán egy államcélt, állami feladatot deklarál, hanem egy objektív intézményvédelmi kötelezettséget állapít meg. „Erre a rendelkezésre alanyi jog nem alapítható, ez ugyanis az államnak a házasság és a család védelmére vonatkozó kötelességét fogalmazza meg: azt az államcélt, hogy a törvényhozó jogszabályok megalkotása útján részesítse védelemben a házasság és a család intézményét” [7/2006. (II. 22.) AB határozat, ABH 2006, 181, 207.]. Ezt a védelmi kötelezettséget úgy rögzíti az Alkotmány, hogy mind a házasság, mind a család fogalmát adottnak veszi, a házasfeleknek és a családoknak konkrét jogokat nem állapít meg, az állam részére konkrét, nevesített védelmi eszközöket és kötelezettségeket nem ír elő. Ahogyan arra a 48/1998. (XI. 23.) AB határozat is rámutatott: „Az Alkotmány egyes esetekben nevesíti az intézményvédelmi kötelességeket, másutt nem, előfordul az is, hogy éppen az alanyi jogi oldal marad háttérben; a megfogalmazás és a hangsúlybeli különbségek nem változtatnak azon, hogy az alapjogok egyaránt tartalmazzák a szubjektív jogokat és az objektív, ennél szélesebb állami kötelességeket is” (ABH 1998, 333, 341.). Az Alkotmánybíróság a 14/1995. (III. 13.) AB határozatában a társadalmi felfogással összhangban értelmezte az Alkotmány 15. §-át, és kimondta, hogy a házasság „tipikusan közös gyermekek születését és a családban való felnevelését célozza, amellett, hogy a házastársak kölcsönös gondoskodásban és támogatásban élésének is kerete. (…) A házasság intézményét az állam arra tekintettel is részesíti alkotmányos védelemben, hogy elősegítse a házastársak számára a közös gyermekkel is rendelkező család alapítását. Ez a magyarázata annak, hogy az Alkotmány 15. §-a együtt említi a védelem két tárgyát: A Magyar Köztársaság védi a házasság és a család intézményét” (ABH 1995, 82, 83.). Az idézett határozat kimondja azt is, hogy: „Az utóbbi évtizedekben (…) mozgalmak indultak a homoszexuálisok hátrányos megkülönböztetése ellen. Másrészt változások tapasztalhatók a hagyományos családmodellben is, elsősorban a házasságok tartósságát tekintve. Mindez azonban nem ok arra, hogy a jog eltérjen a házasságnak attól a jogi fogalmától, amely a mai állapothoz vezető hagyományban mindig is élt, és amely a mai jogokban is általános, továbbá amely a köztudat és köznyelv házasság-fogalmával összhangban van. A mai alkotmányok és a házasságra és családra vonatkozó rendelkezések összefüggéséből levezethetően a magyar Alkotmány is, a férfi és nő közötti házasságot tartja értéknek, és azt védi (Alkotmány 15., 67., 70/J. §)” (ABH 1995, 82, 83.). Az Alkotmánybíróság értelmezésében tehát a házastársak különneműsége fogalmi eleme a házasságnak. Ebből következően a házasságkötéshez való – az Alkotmány 54. § (1) bekezdéséből levezetett – jog is csak a különböző nemű párokat illeti meg. A 37/2002. (IX. 4.) AB határozat ismét leszögezte, hogy: „A heteroszexuális, illetve a homoszexuális irányultság egyaránt az emberi méltóság lényegéhez tartozik, szétválasztásukra, az érintett személyek méltóságának nem egyenlő kezelésére kivételes indokok szükségesek. Ilyen például a házassághoz való jog tekintetében a homoszexuális irányultság megkülönböztetése [14/1995. (III. 13.) AB határozat, ABH 1995, 82, 84.].” (ABH 2002, 230, 245.) Álláspontját, amely szerint tehát a házasság intézményét egy férfi és egy nő életközösségeként védi az Alkotmány 15. §-a, az Alkotmánybíróság későbbi határozataiban is fenntartotta [65/2007. (X. 18.) AB határozat, ABH 2007, 726.; 75/2007. (X. 19.) AB határozat, ABH 2007, 731.] és továbbra is fenntartja. 1.2. Az Alkotmánybíróság vázolt gyakorlata és álláspontja összhangban áll a legfontosabb emberi jogi nemzetközi egyezmények rendelkezéseivel, amelyek a házasságot szintén férfi és nő életközösségeként fogják fel [ENSZ Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata, 16. cikk; Európai Emberi Jogi Egyezmény (a továbbiakban: EEJE) 12. cikk; Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya 23. cikk]. Az Emberi Jogok Európai Bírósága (a továbbiakban: EJEB) több ítéletében is foglalkozott az indítványhoz áttételesen vagy közelebbről is kapcsolódó problémakörökkel. Így érintette az eredeti nemüket orvosi beavatkozással megváltoztató személyek (transzszexuálisok) esetében a változásnak a születési anyakönyvi kivonatban való átvezetésének kérdését (Rees v. Egyesült Királyság ügyben 1986. október 17-én hozott ítélet, Nr. 9532/81, illetve a Cossey v. Egyesült Királyság ügyben 1990. szeptember 27-én hozott ítélet Nr. 10843/84). Az EJEB ezen ügyekben hangsúlyozta, hogy a házasságkötés jogát az EEJE-ben részes államok nemzeti jogrendszerei által lefektetett szabályok alapján lehet gyakorolni. Az a korlát, amely szerint azonos neműek nem házasodhatnak, nem tekinthető olyannak, mint amely az EEJE 12. cikkében biztosított jog lényeges tartalmát korlátozná. Eddig négy, az EEJE-ben részes állam tette lehetővé a házasságkötést azonos nemű párok számára is. Az EJEB azonban leszögezte, hogy ez a döntés kizárólag az adott államnak a házasság társadalomban betöltött szerepéről vallott aktuális felfogását tükrözi, az EEJE által garantált jogok értelmezéséből ilyen döntés kötelezettsége nem vezethető le (R. és F. v. Egyesült Királyság ügy befogadhatósága tárgyában 2006. november 28-án hozott határozat, Nr. 35748/05). Az EJEB-nek a 12. cikkhez kapcsolódó későbbi gyakorlata úgy módosult, hogy a transzneműek vonatkozásában a házasságkötéshez való jogot úgy kell értelmezni, hogy ők nem születési nemükkel, hanem új nemükkel ellentétes nemű személlyel köthetnek házasságot (Christine Goodwin v. Egyesült Királyság ügyben 2002. július 11-én hozott ítélet, Nr. 28957/95, § 100.). Az EJEB ezen kívül több ügyben is foglalkozott a homoszexuális párokat közvetlenül érintő problémákkal, mint például az ilyen jellegű kapcsolat dekriminalizációjával (Dudgeon v. Egyesült Királyság ügyben 1981. október 22-én hozott ítélet, Nr. 7525/76, vagy Sutherland v. Egyesült Királyság ügyben 2001. március 27-én hozott ítélet); a homoszexuális volt házastárs szülői felügyeleti jogának kérdésével (Salgueiro da Silva Mouta v. Portugália ügyben 1999. december 21-én hozott ítélet, Nr. 33290/96); illetve a hadseregből a homoszexualitásuk miatt elbocsátott személyek ügyével (Smith és Grady v. Egyesült Királyság ügyben 1999. szeptember 27-én hozott ítélet, Nr. 33985/96 és 33986/96). Az EJEB az azonos nemű párok által történő örökbefogadás korlátozásával kapcsolatban hozott az államot felmentő (Fretté v. Franciaország ügyben 2002. február 26-án hozott ítélet, Nr. 36515/97), illetve az eset sajátos körülményeire figyelemmel elmarasztaló ítéletet (E.B. v. Franciaország ügyben 2008. január 22-én hozott ítélet, 43546/02). A Karner v. Ausztria ügyben 2003. július 24-én hozott ítéletében (Nr. 40016/98) pedig azért marasztalta el az EJEB az alperes államot, mivel az megtagadta a lakásbérleti jogviszonyt a túlélő házastárs tekintetében folytatni engedő szabálynak az elhunytat túlélő homoszexuális élettársra való alkalmazását. Az Európai Unió Alapjogi Chartája – tekintettel az Unión belül fennálló nemzeti szabályozás-béli különbségekre – csak annyit mond ki, hogy: „A házasságkötéshez és a családalapításhoz való jogot, az e jogok gyakorlását szabályozó nemzeti törvények szerint, biztosítani kell.” A Charta tehát nem tiltja meg az azonos neműek házasságkötését, de számukra házasságkötéshez való jogot sem biztosít, a megoldást a nemzeti jogrendszerekre bízza. A D. és Svéd Királyság v. az Európai Unió Tanácsa ügyben (C-122/99 és C-125/99 egyesített ügyek, 2001) az Európai Közösségek Bírósága kimondta, hogy a tagállamok által általánosan elfogadott definíció szerint a házasság fogalma két különnemű ember unióját jelenti. 1.3. Az Alkotmánybíróság hangsúlyozza, hogy a párválasztás szabadsága, a házasságkötés, valamint a családalapítás joga, és a házasság mint társadalmi intézmény védelmére vonatkozó alkotmányi kötelezettség szoros összefüggésben állnak. Az Alkotmánybíróság egyrészt már egy egészen korai, a 4/1990. (III. 4.) AB határozat határozatában kimondta, hogy „[a] társadalmat alkotó polgárok legalapvetőbb és legtermészetesebb közössége a házasság és a család. A házasságra és a család viszonyaira vonatkozó szabályokat a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. tv. 5. §-ának e) pontja vonta az állampolgárok alapvető jogai és kötelességei körébe, de nyilvánvalóan következik ez az Alkotmány 15. és 67. §-ának rendelkezéseiből is” (ABH 1990, 28, 30.). A 995/B/1990. AB határozat kiegészítette mindezt azzal, hogy „[h]a tehát az Alkotmány 15. §-ában foglalt védelem alapjogként kiterjed a házasság és a család jogi szabályozásának legfontosabb kérdéseire, akkor az Alkotmány 8. § (2) bekezdéséből egyértelmű, hogy e viszonyokat csak törvénnyel lehet szabályozni, és az is, hogy e jogok lényeges tartalmukban nem korlátozhatók. A nem lényeges tartalmi körben lehetséges törvényi korlátozásoknak pedig arányosnak, és szükségesnek kell lenniök” (ABH 1993, 515, 519.). A házasságra vonatkozó állami intézményvédelmi kötelezettség mellett (melyet az Alkotmány 15. §-a kifejezetten tartalmaz) az Alkotmánybíróság az emberi méltósághoz való jogból [Alkotmány 54. § (1) bekezdése] a házasságkötéshez való jogot is levezette. A 22/1992. (IV. 10.) AB határozat szerint: „A házasság intézményének alkotmányos védelme az Alkotmánybíróság álláspontja szerint azt is jelenti, hogy az Alkotmány egyben garantálja a házasságkötés szabadságát. Az Alkotmánybíróság az emberi méltósághoz való jog alkotmányos értelmezése során már több határozatában rámutatott arra, hogy az emberi méltósághoz való jog, mint az általános személyiségi jog egyik megfogalmazása, magába foglalja az önrendelkezés szabadságához való jogot is [8/1990. (IV. 23.) AB és 57/1991. (XI. 8.) AB határozatok]. Márpedig az önrendelkezési jog része a házasságkötés szabadságához való jog, így ez a jog az Alkotmány 54. § (1) bekezdése alapján ugyancsak alkotmányos védelemben részesül.” (ABH 1992, 122, 123.) Az állam kötelezettsége a házasságkötéshez való jog biztosítása körében elsősorban és minimálisan arra terjed ki, hogy a házasságkötés és családalapítás feltételeit, jogi kereteit megteremtse. Ebből következően a jogalkotó a házasság intézményét nem szüntetheti meg, a házasságkötést nem teheti lehetetlenné, és a házasság esetleges feltételeit, akadályait is rendkívüli körültekintéssel kell meghatároznia [Vö. pl. 22/1992. (IV. 10.) AB határozat, ABH 1992, 122.]. Az Alkotmány 15. §-ában megfogalmazott intézményvédelmi kötelezettségből azonban az is következik, hogy az állam nem teremthet olyan törvényi helyzetet sem, amely a házaspárokat összességében hátrányosabb helyzetbe hozza a nem házas személyekkel, párokkal szemben. Mindezeken túlmenően pedig az, hogy a Magyar Köztársaság védi a házasság intézményét, pozitív viszonyulást, aktivitást és támogatást is feltételez. A házasság és család intézménye állam általi védelmének alkotmányos felső határa (maximális terjedelme) azonban nem állapítható meg, ez nem is alkotmányos kérdés. Az állam, lehetőségeihez mérten, az Alkotmány keretei között viszonylag szabadon döntheti el, hogy milyen „házasság- és családpolitikát” folytat, és ehhez milyen jogi eszközöket vesz igénybe. 1.4. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az önrendelkezési jogból nem csupán a házasságkötéshez való jog vezethető le, hanem az élettársi kapcsolat létesítése is szorosan e joghoz kötődik. Az a tény azonban, hogy a magyar Alkotmány – a nemzetközi egyezményekkel összhangban – csak a házasság intézményének biztosít kifejezett alkotmányos védelmet, alapot teremt arra, hogy a törvényhozó a házastársak és a házasságkötést mellőző élettársak jogviszonyát eltérően szabályozza. Az 1097/B/1993. AB határozat kimondta: „Mivel az élettársi kapcsolat – a házasság intézményével szemben – kifejezett alkotmányos védelmet nem élvez, alkotmányjogi szempontból a házastársak közös lakáshasználata az élettársak lakáshasználatával, illetőleg ennek jogi rendezésével összehasonlíthatatlan. Az Alkotmány alapján tehát e lakáshasználatok tekintetében nincs szó összemérhető kategóriákról (…)” (ABH 1996, 456, 464.). Ugyanakkor az Alkotmánybíróság azt is megállapítja, hogy az Alkotmányból nem a házassági kötelék mint együttélési forma „egyedüli” (kizárólagos), hanem a „különös” (kiemelt, alkotmányos szintű) védelme vezethető le, vagyis az alaptörvény nem zárja ki más, a házasságtól eltérő párkapcsolatok törvényi szintű oltalmát. A jogalkotónak tehát, figyelembe véve a különféle párkapcsolatok jogi rendezettség iránti igényét, lehetősége van a házasságon kívül más együttélési formákat is elismerni és törvényi szintű védelemben részesíteni. Az egyes párkapcsolati formák törvényi szintű elismerésének és a védelem szükségességének és mértékének megítélése a jogalkotó mérlegelési körébe tartozik. A törvényhozónak tehát lehetősége van egyfelől arra, hogy a rövidebb vagy hosszabb időtartamú, lazább vagy szorosabb de facto élettársi viszonyban élők, a bejegyzett élettársak, másfelől a házastársak jogait és kötelességeit differenciáltan, eltérő módon és mértékben határozza meg. Mivel maga az Alkotmány sem a házasfeleket megillető konkrét alanyi jogokat, sem pedig őket terhelő kötelezettségeket nem határoz meg, a jogalkotónak ebben a tekintetben is nagy a szabadsága annak eldöntésében, hogy milyen eszközökkel (előnyök, közvetlen és közvetett támogatások nyújtásával) milyen mértékben, illetőleg milyen kötelezettségek előírásával „védi”, erősíti a házasság és a család intézményét. Ugyanakkor egyfelől a házasság intézményének kiemelt védelmére vonatkozó absztrakt kötelezettség, másfelől a házasfeleknek nyújtott különböző konkrét támogatások és kedvezmények összessége közé nem tehető egyenlőségjel. Így nem alkotmányellenes sem az, ha a jogalkotó bizonyos joghatásokat kizárólag a házassághoz kapcsol, sem pedig az, ha a házasságra vonatkozó egyes szabályokat – esetről esetre mérlegelve és azok tartalmát, az esetleges eltéréseket pontosan megjelölve – más együttélési formára is alkalmazni rendel, mindaddig, ameddig ezt az együttélési formát tartalmilag nem azonosítja a házassággal. 2. Az Alkotmánybíróság – a házasság intézményére vonatkozó hazai alkotmánybírósági gyakorlat áttekintését követően – azokat az indítványi kérelmeket vizsgálta meg, amelyek az Alkotmány 15. §-a, illetve ezzel összefüggésben az Alkotmány 2. § (1) bekezdése alapján támadták a Béktv.-t. Az indítványozók szerint egyrészt az Alkotmánynak a házasság védelmére vonatkozó rendelkezésével nem egyeztethető össze egy olyan jogintézmény, amely a házassághoz a megtévesztésig hasonlít. Álláspontjuk szerint továbbá, mivel a házasság férfi és nő életközössége, szintén alkotmányellenes az azonos neműek számára egy olyan regisztrált kapcsolatot lehetővé tenni, amelynek a joghatásai lényegében azonosak a házasságéval. A házassággal összekeverhető jogintézmény pedig szerintük jogbizonytalanságot okoz. 2.1. Az állami jogi szabályozás a házasság mellett más együttélési formát hosszú időn keresztül sem családjogi, sem polgári jogi jogintézményként nem ismert el, az utóbbi évtizedekben azonban a világ számos országa értékelte úgy, hogy a társadalmi változásokra a jogalkotónak is reagálnia kell. Az élettársi kapcsolatok jogi elismerésének folyamatában – ami most is tart, ennek része a Béktv. – több modell alakult ki. Számos országban (Magyarország is ebbe a körbe tartozik) mindenfajta regisztráció nélkül elismerik a de facto élettársi kapcsolatot, ahhoz a bírói gyakorlat nyomán egyes jogszabályok a házassági életközösségben jellemző – elsősorban vagyonjogi – joghatásokat fűznek. Ma már több országban létezik a bejegyzett élettársi kapcsolat intézménye, többnyire az azonos neműek számára, ritkábban egyidejűleg a különneműek számára is, amelyet legelőször az északi államok vezettek be (1989-ben Dánia, 1993-ban Norvégia, 1994-ben Svédország, 2001-ben Finnország). Ezen országokban a bejegyzett társkapcsolat („életpartnerség” stb.) a feleknek lényegében a házassággal azonos jogokat biztosít, különbségek elsősorban a gyermekek örökbefogadása terén maradtak. Franciaországban például 1999-ben vezették be a „polgári szolidaritási szerződést” (PaCS), amelyet azonos és különnemű párok is köthetnek. Számos kedvezménnyel jár, alapvető szerződési jellege azonban megmaradt, amit az is jelez, hogy egyoldalúan is felmondható. Az előnyök közül sok kötődik a tulajdonhoz, így például a bérleti jog öröklése az egyik élettárs halála esetén, vagy harmadik személy felé meglevő adósság visszafizetésének közös kötelezettsége. Ezen felül léteznek még bizonyos szociális jogok, így például a gyászszabadságra való jogosultság az egyik élettárs halála esetén, vagy közszférában dolgozók számára az a lehetőség, hogy az élettársukhoz közelebbi elhelyezésüket kérjék. Mégis tudatos erőfeszítések történtek, hogy ezt a státust megkülönböztessék a házasságtól. Az élettársak polgári jogi státusa például nem változik: továbbra is egyedülállók maradnak. A 2001-ben bevezetett német megoldás csak az azonos nemű párok számára tette lehetővé az élettársi kapcsolat regisztrálását, majd ugyanezt a szűkítést alkalmazza az Egyesült Királyságban 2005-től létező regisztrált párkapcsolat intézménye is. Ez az intézmény tehát újabban és az országok többségében – a szabályozás elsődleges célját tekintve – az azonos neműek számára létrehozott, a számukra nem elérhető házasságot pótló jogintézmény. A regisztrált kapcsolat az azonos neműek jogainak kiterjesztése szempontjából többet kínál az eddigi megoldásoknál: majdnem házasságot, de mégsem azt. Erre utalnak a házassághoz képest fenntartott különbségek (pl. annak megtiltása, hogy az azonos nemű párok gyermeket fogadhassanak örökbe, vagy emberi reprodukciós eljárásban vehessenek részt). A bejegyzett élettársi kapcsolaton túlmenően egyes országokban az azonos neműek házasságát is lehetővé tették (pl. Hollandia, Belgium, Spanyolország, Kanada, Dél-Afrika, az USA két állama, valamint 2009. januárjától Norvégia). Ez a folyamat ugyanakkor megtorpanni látszik például az USA-ban, ahol 1996-ban szövetségi törvényt fogadtak el a házasság védelméről – Defense of Marriage Act –, amely a házasságot egy férfi és egy nő kapcsolataként határozza meg. Jelenleg több mint húsz szövetségi állam alkotmánya kifejezetten tiltja az azonos neműek házasságának elismerését. Ezek sorába lépett 2008. november 4-én Kalifornia, ahol az elnökválasztással együtt tartott népszavazás kiegészítette az alkotmányt azzal, hogy „házasságot csak egy férfi és egy nő köthet” és ezzel megsemmisítette az azonos neműek házasságkötésének fél évvel korábbi, a Kaliforniai Legfelsőbb Bíróság általi engedélyezését. Az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése 2000-ben 1474. számon ajánlást adott ki az azonos nemű párok helyzetével kapcsolatban, amelyben a tolerancia erősítését, és a homofób jelenségek elleni küzdelem fontosságát hangsúlyozva számos egyéb mellett javasolta a Miniszteri Bizottságnak, hogy hívja fel a tagállamokat, hozzanak szabályokat a regisztrált párkapcsolatok vonatkozásában. Ezzel nagyfokú szabadságot hagyott a részes államok jogalkotói számára annak eldöntésében, hogy mikor, milyen módon és mértékben kapcsolódnak be a szabályozási folyamatba. A Miniszteri Bizottság erre adott 2001. szeptember 19-i válasza inkább csak üdvözölte az ajánlást, illetve az abban foglalt javaslatokat, és a maga részéről a tolerancia növelésének fontosságát hangsúlyozta [CM/AS(2001)Rec1474finalE/19 September 2001]. Az Alkotmánybíróság tanulmányozta több európai alkotmánybíróság vonatkozó joggyakorlatát, így többek között a Német Szövetségi Alkotmánybíróság 2002. július 17-i (1 BvF 1/01 jelzetű) és 2008. május 6-i (2 BvR 1830/06 jelzetű), a francia Alkotmánytanács 1999. november 9-i (99-419 DC jelzetű) és a belga Alkotmánybíróság 2000. február 23-i (23/2000 jelzetű), valamint 2002. január 23-i (24/2002 jelzetű), határozatait. Az alkotmánybíróságok általában különös figyelmet fordítottak a bejegyzett élettársi kapcsolathoz kapcsolódó konkrét jogviszonyok és jogintézmények vizsgálatára. Kiemelték, hogy a törvényhozó pontosan, részletekbe menően felsorolta azokat a felelősségi, tartási, családjogi, öröklési, adójogi és egyéb szabályokat, amelyek tekintetében a házasságéval azonos, és azokat, amelyekben ahhoz hasonló joghatásokat kívánt kapcsolni a bejegyzett élettársi kapcsolathoz. Az Alkotmánybíróság észlelte továbbá azt is, hogy a Német Szövetségi Alkotmánybíróság 2002-ben hozott – fentebb hivatkozott – ítéletének egyik vezérmotívuma az volt, hogy a bejegyzett élettársi viszony bevezetése azért sem sérti a különneműek által köthető házasság intézményét, mert bejegyzett élettársi kapcsolatot csak azonos neműek létesíthetnek. A Német Szövetségi Alkotmánybíróság 2008-ban azonban azt is hangsúlyozta, hogy a tör vényhozónak nem állt szándékában a teljes azonosságot megteremteni a csak különneműek előtt nyitott házasság és a csak az azonos neműek előtt nyitott bejegyzett élettársi viszony között, hanem csak egyes jogintézményeket illetően, részleges, bizonyos pontok tekintetében történő közelítésre törekedett, még az intézmény 2004-ben végrehajtott reformja során is. 2.2. A magyar családjogi rendszer is hagyományosan a házasság jogintézményére épül, más együttélési formákat hosszú időn keresztül a magyar jog sem ismert el. A Ptk.-ba az 1977. évi IV. törvény nyomán került be egy olyan rendelkezés (578. §, később: 578/G. §), amely az élettársak – házasságkötés nélkül, közös háztartásban, érzelmi és gazdasági közösségben együtt élő nő és férfi – vagyoni viszonyait rendezte. Az Alkotmánybíróság a 14/1995. (III. 13.) AB határozatában (ABH 1995, 82.) azt állapította meg, hogy ellentétes az Alkotmánnyal, ha a jogalkotó az érzelmi, szexuális és gazdasági közösségben együtt élők esetében jogokat és kötelezettségeket csak a Ptk. 578/G. §-ában meghatározott élettársi viszony fogalmának megfelelő (férfi és nő közötti) együttéléshez fűz. Az 1996. június 19. napjától hatályos új törvényi értelmező szabály megszüntette a hátrányos megkülönböztetés alkotmányos tilalmába ütköző jogi szabályozást: a 685/A. § szerint az élettárs – ha jogszabály másként nem rendelkezik – két, házasságkötés nélkül közös háztartásban, érzelmi és gazdasági közösségben együtt élő személy. Ettől kezdve az azonos és különböző neműek élettársi kapcsolatát a jog egyenlően kezeli. A fogalommeghatározásnak az értelmező rendelkezések között elhelyezése jelzi, hogy e rendelkezést nem csak a Ptk. 578/G. §-a vonatkozásában, hanem minden más olyan esetben is alkalmazni kell, amikor jogszabályi rendelkezés az élettársakra utal, kivéve, ha külön jogszabály az általa szabályozott sajátos élethelyzetre tekintettel az élettárs fogalmát ettől eltérően határozza meg. A jogalkotó tehát mindezidáig az élettársi kapcsolatot mint polgári jogi – elsődlegesen mint kötelmi, vagyonjogi – jogviszonyt ismerte el. 2.3. A jelenlegi de facto élettársi és a házassági jogviszony szabályozásának érintetlenül hagyása mellett a Béktv. elfogadásával a jogalkotó – mintegy harmadik lehetőségként – biztosítani kívánja a személyek számára, hogy kapcsolatukat regisztráltassák. A törvény szövege és indokolása szerint a magyar megoldás nem kizárólag az azonos nemű személyek kapcsolatának jogi szabályozására jött létre. A regisztrált élettársi kapcsolat bevezetését az Alkotmánybíróság által e határozatban fentebb már említett két összekapcsolódó motívum indokolja: a különböző neműek élettársi kapcsolatainak száma és aránya a házasságokhoz képest, illetve az azonos neműek partnerkapcsolatuk jogi rendezettsége iránti igénye. A jogilag rendezett következményekkel járó házasság intézménye ugyanis – az európai országok többségéhez hasonlóan Magyarországon is – csak különneműek számára nyitva álló lehetőség. A Béktv. 1. § (1) bekezdése – anélkül, hogy a két fél azonos, vagy különböző nemére utalást tenne – tehát úgy rendelkezik, hogy: „Bejegyzett élettársi kapcsolat akkor jön létre, ha az anyakönyvvezető előtt együttesen jelenlévő két, tizennyolcadik életévét betöltött személy személyesen kijelenti, hogy egymással bejegyzett élettársi kapcsolatban kíván élni.” A Béktv. egységes szabálya nyomán tehát a különböző neműek párkapcsolatának jogi elismerése háromféle jogi kategóriába lenne sorolható: a) házasság, b) bejegyzett élettársi kapcsolat és c) élettársi kapcsolat. Az azonos neműek számára pedig kétféle alternatíva kínálkozik: választhatják a bejegyzett élettársi kapcsolatot vagy élhetnek anélküli élettársi kapcsolatban. 3. Az indítványok nyomán az Alkotmánybíróságnak azokban a kérdésekben kellett állást foglalnia, hogy egyfelől a bejegyzett élettársi kapcsolat létesítésének a differenciálatlan lehetősége, másfelől a szabályozás adott módja sérti-e az Alkotmány 15. §-ában megfogalmazott, a házasság védelmére vonatkozó kötelezettséget. 3.1. Mivel az indítványozók kérelmüket a bejegyzett élettársi kapcsolat (a továbbiakban: BÉK) és a házasság lényegi tartalmi azonosságára alapították, az Alkotmánybíróság először a BÉK jogi jellegét és a házassághoz való viszonyát vizsgálta meg. A Béktv. szóhasználata arra utal, mintha a BÉK az eddig is létező élettársi kapcsolat szabályozásához állna közelebb, csupán annak regisztrált változatáról volna szó. A szabályozás áttekintése nyomán mindazonáltal arra a következtetésre kell jutni, hogy a BÉK keletkezése (konstitutív hatályú bejegyzés) és tartalma folytán sokkal jobban hasonlít a házasságra, mint az élettársi kapcsolatra. A Béktv. 2. § (1) bekezdése szerint az e törvényben nem szabályozott kérdésekben – lényegében tehát minden személyállapoti és vagyonközösségi kérdésben, néhány kivétellel – a BÉK-re alkalmazni kell a házasságról, a családról és a gyámságról szóló 1952. évi IV. törvény (a továbbiakban: Csjt.) házasságra vonatkozó rendelkezéseit. Ugyanezen paragrafus (2) bekezdése szerint pedig minden más törvény vonatkozásában: „Ha törvény eltérően nem rendelkezik, a) a házasságra vonatkozó szabályokat a bejegyzett élettársi kapcsolatra, b) a házastársra vagy házastársakra vonatkozó szabályokat a bejegyzett élettársra vagy élettársakra, c) az özvegyre vonatkozó szabályokat az elhunyt bejegyzett élettárs túlélő bejegyzett élettársára, d) az elvált személyre vonatkozó szabályokat arra a személyre, akinek bejegyzett élettársi kapcsolatát megszüntették, e) a házaspárra vonatkozó szabályokat a bejegyzett élettársakra is megfelelően alkalmazni kell.” Ezen általános, a jogrendszer egészére kiható utaló szabályok nyomán a BÉK „quasi házassággá” és valódi családjogi intézménnyé válna, amelyre tehát – kifejezetten szabályozott kivételektől eltekintve – nem csupán a Csjt., hanem minden egyéb törvény összes, a házastársakra, há zasságra stb. vonatkozó szabálya alkalmazandó lenne. Ez azt jelentené, hogy a házasfeleket megillető jogok a bejegyzett élettársakat is megilletnék, ezzel párhuzamosan pedig a házastársakat terhelő kötelességek is terhelnék a bejegyzett élettársakat. Főszabályként tehát a BÉK joghatásai azonosak a házasságéval (pl. bejegyzett élettársak törvényes öröklési státusza, özvegyi nyugdíj szabályai, tartási kötelezettség, összeférhetetlenségi szabályok stb.). Egyidejűleg módosul a Ptk. 685/A. §-a, és így élettársnak már csak azok a közös háztartásban, érzelmi és gazdasági közösségben együttélő személyek minősülnek, akik házasságkötés, vagy BÉK létesítése nélkül élnek együtt. Továbbá a Béktv. 17. §-a a záró rendelkezések körében a Csjt., az At. és a Ptk. módosításáról is rendelkezik: a házastárs, házasság szövegrész mellé e jogszabályokban beilleszti a bejegyzett élettárs, bejegyzett élettársi kapcsolat szövegrészeket. Ezek a módosítások és a 2. § általános utaló szabályán keresztül módosuló összes törvényhely együttesen a „bejegyzett élettársat” tartalmilag és érdemben a „házastárs” jogi státusába helyezik, azzal lényegileg azonos, új személyállapotot, személyi státusjogot keletkeztetnek. A házasság és a BÉK között fennmaradó különbségek a következőkre korlátozódnak: a) Házasságra csak különnemű személyek léphetnek, BÉK-et azonban különnemű és azonos nemű személyek is létesíthetnek; b) tizenhatodik életévét betöltött kiskorú a gyámhatóság előzetes engedélyével házasságot köthet, BÉK-re azonban csak nagykorú személyek léphetnek egymással; c) házasságkötést főszabály szerint a szándék bejelentését követő harminc nap elteltével tűzheti ki az anyakönyvvezető, ezt a szabályt azonban nem kell alkalmazni, ha a házasuló felek már BÉK-ben élnek; d) a Csjt.-nek a közös gyermekké fogadásra vonatkozó szabályai nem alkalmazhatóak BÉK esetében, tehát nem érvényesül az a szabály, hogy „azt, akit mindkét házastárs – akár együttesen, akár külön-külön – örökbefogadott, a házastársak közös gyermekének kell tekinteni”; e) az egyik regisztrált élettárs a másik (vér szerinti vagy örökbefogadott) gyermekét szintén nem fogadhatja örökbe; f) a regisztrált élettársak egymás nevét semmilyen formában nem vehetik fel; g) a BÉK nem csupán a házasság megszüntetésére vonatkozó szabályok alkalmazásával szüntethető meg (bontóper), hanem bizonyos feltételek fennállása esetén (pl. közös kérelem; nincs közös kiskorú vagy tartásra szoruló gyermek; lakáshasználatban, vagyoni kérdésekben megegyeztek; stb.) közjegyző által is. A házasság és a BÉK viszonyában vannak tehát bizonyos, inkább formainak tekinthető különbségek (az életkori eltérés, a létesítés és a megszüntetés egyes eltérései, névviselés szabályai), illetve tartalmi eltérések (az örökbefogadásra vonatkozó szabályok) is. Az Alkotmánybíróság érzékelte, hogy az említett különbségek fenntartásával, illetve a Csjt. szabályai „mögöttes jogként” történő alkalmazásának elrendelésével a jogalkotó azt kívánta kifejezésre juttatni, hogy a BÉK-et a házasságtól elkülönülő jogintézménynek tekinti, amely egy felől a házastársak személyi státuszától, illetve másfelől a de facto élettársak jogi helyzetétől is eltérő – a magyar jogrendben eddig nem létező, új – jogviszonyt, személyállapotot keletkeztet. Vizsgálatot igényel ugyanakkor, hogy a fenntartott különbségek és a szabályozás módja folytán mi a BÉK viszonya az alkotmányosan védett házasság intézményéhez. 3.1.1. Az Alkotmánybíróság először az örökbefogadásra vonatkozó rendelkezéseket vizsgálta meg. Az Alkotmánybíróság egy korábbi határozatában megállapította: a házasság „tipikusan közös gyermekek születését és a családban való felnevelését célozza, amellett, hogy a házastársak kölcsönös gondoskodásban és támogatásban élésének is kerete” [14/1995. (III. 13.) AB határozat]. A Béktv. a közös örökbefogadás, illetőleg egymás gyermeke örökbefogadásának kizárásával látszólag csupán két személy tartós életközösségének a tényét ismeri el és részesíti védelemben, és a jogszabálynak nem célja a bejegyzett élettársaknak közös gyermekkel is rendelkező család alapítását előmozdítani. Különneműek esetében azonban az örökbefogadás nem az egyetlen, és nem is a tipikus módja a jogi értelemben vett család létrejövetelének: a különnemű élettársaknak lehet saját, vér szerinti gyermekük, vagy részt vehetnek humán reprodukciós eljárásban (egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 167. §-a). A Csjt. 35–44. §-aiban foglalt, az apasági vélelmekre vonatkozó szabályoknak a bejegyzett élettársakra történő kiterjesztésével [Béktv. 17. § (2) bekezdés c)–k) pontjai] a különnemű bejegyzett élettársak a házastársakkal teljesen azonos helyzetbe kerülnek a vér szerinti, illetve a humán reprodukciós eljárás eredményeként született gyermekeikkel fennálló kapcsolatuk tekintetében. Az azonos nemű bejegyzett élettársak esetében ezzel szemben jogi értelemben vett család kizárólag közös örökbefogadás (illetve egymás gyermekének örökbefogadása) útján jöhetne létre. Ennek kizárásával a jogalkotó számukra nem kívánja elősegíteni a jogi értelemben vett családdá válást. Mindezek alapján megállapítható, hogy a Béktv.-nek az örökbefogadásra vonatkozó szabályai különneműek vonatkozásában nem elegendőek arra, hogy a BÉK és a házasság érdemi különbségét megalapozzák. 3.1.2. Az Alkotmánybíróság ezt követően a névviselés szabályait tekintette át. A házastársak közös névviselése nem csupán összetartozásuk olyan szimbóluma, amelynek a társadalomban mélyen gyökerező, hosszú időre visszatekintő hagyománya van. A házassági státusz egyben meghatározója a felek névviselési jogának is. A házasságkötés ténye ugyan nem jelenti automatikusan a névváltoztatás kötelezettségét sem a férfi, sem a nő számára [Csjt. 26. § (1) bekezdés], azonban a személy neve az individualitás és az identitás kifejezésére alkalmas, és a névnek adott esetben (az érintett döntésétől függően) a családjogi státus feltüntetése, az összetartozás kifejezése is lehet a funkciója. A házasfeleknek a törvényben biztosított lehetőségek közül történő választása következtében a választott név az érintett fél (felek) saját nevévé válik. [Vö.: 58/2001. (XII. 7.) AB határozat, ABH 2001, 527, 562.] A házastársakkal ellentétben a Béktv. a bejegyzett élettársaknak közös név viselését nem teszi lehetővé. Említésre méltó viszont e körben, hogy amennyiben a felek összetartozásukat közös név viselésével is ki szeretnék fejezni, erre a névváltoztatás közigazgatási útján lehetőségük van. A névviselés szabályainak nem csupán formális jelentősége van, e szabályok alapvető célja mégis inkább szimbolikus, a házastársak például a házasságkötést követően saját nevüket is megtarthatják. Az a tény, hogy a házastársak összetartozásukat a külvilág felé házasságkötésük időpontjától kezdve közös név viselésével is kifejezhetik, míg a bejegyzett élettársaknak erre nincs módjuk, nem tekinthető olyan súlyúnak, mint amely a két jogintézmény (a házasság és a BÉK) egyértelmű elhatárolására alkalmas lenne. A névviselés szabályainak különbsége a házasság és a BÉK lényegileg azonos tartalmát és funkcióját nem érinti. Az Alkotmánybíróság a kifejtettek alapján a házasság és a BÉK között kifejezetten fenntartott különbségek egyikét sem tudta olyan lényegesnek értékelni, mint amelyből a jogalkotó szándéka egyértelműen igazolható lenne abban a vonatkozásban, hogy a BÉK új jogintézményét a magyar jogrendszerben a házasság intézményétől egyértelműen el kívánta volna határolni. 3.2. A BÉK és a házasság viszonyát az Alkotmánybíróság álláspontja szerint ezért alapvetően a szabályozás módja, a Béktv. 1. § (1) bekezdésében az azonos és különböző nemű személyek homogén csoportként való kezelése, valamint a 2. § (1) és (2) bekezdéseiben foglalt generális utaló szabályok határozzák meg. Ezt nem lehet másképpen értékelni, mint úgy, hogy a jogalkotó nem kívánta részleteiben is áttekinteni a magyar jogrendszerben létező összes, a házastársakra (elváltakra, özvegyekre stb.) vonatkozó rendelkezést, és nem kívánta mérlegelni, hogy ezek közül mely szabályok alkalmazását rendeli el, és melyekét tiltja meg a különböző neműek, illetőleg az azonos neműek bejegyzett élettársi kapcsolata vonatkozásában. Ilyen jogszabályhelyenkénti mérlegelést kizárólag a Ptk., Csjt. és az At. vonatkozásában végzett el a jogalkotó, e jogszabályokat ugyanis kifejezett rendelkezésekkel kiegészíti a Béktv. Más következtetés mindebből nem vonható le, mint az, hogy a Béktv. a házassággal ugyan nem minden elemében és részletszabályában, de lényeges jellemzőit tekintve azonos tartalmú és funkciójú jogviszonyt létesít, más elnevezés alatt, a különböző és az azonos nemű párkapcsolatok számára egységesen, differenciálatlanul. Az Alkotmánybíróság szerint azonban a megkülönböztetés indokolatlan hiánya az Alkotmány 70/A. §-ában deklarált alkotmányos egyenlőség sérelméhez vezet [42/2007. (VI. 20.) AB határozat, ABH 2007, 564, 569]. A házasságon kívül, de bejegyzett élettársi kapcsolatban együtt élők jogai és kötelezettségei tekintetében azonban az Alkotmánybíróság alapvető különbséget lát a különböző nemű és az azonos nemű személyek vonatkozásában. 3.2.1. A különböző neműek számára – amint az jelen határozat indokolásában már kifejtésre került – az életkö zösségnek három szintje válna elérhetővé a Béktv. nyomán: az eddig is létező (de facto) élettársi és a házassági kapcsolat (amelyek szignifikánsan különböznek egymástól), továbbá a kettő közé kerülő regisztrált kapcsolat, a BÉK. Figyelemmel a Béktv. 2. §-a által alkalmazott szabályozási módra, a Csjt. házasságra vonatkozó teljes szabályanyagának felhívására és kötelező alkalmazásának elrendelésére, valamint arra, hogy a fenntartott szabályozásbeli különbségek nem szignifikánsak, a BÉK a különneműek számára a házasság mint jogintézmény megkettőzésének tekinthető. Ha a jogalkotó célja az volt, hogy egyfajta „köztes intézményt” hozzon létre a házasság és az élettársi viszony között (amint az különneműek esetében a törvényjavaslat indokolása szerint valóban célja is volt), akkor nemcsak nevében, hanem lényeges tartalmi elemeiben is különböznie kell a házasságtól. E két intézmény elválasztása a különneműek esetében szigorúbb alkotmányossági mércét kíván. A jogalkotó által választott – most vizsgált – jogi megoldás következtében azonban a férfi és nő házasságának valódi konkurenciát jelentene a BÉK. A BÉK alkotmányossági megítélését ez a veszély alapvetően befolyásolja. Az Alkotmánybíróság szerint a házasságra vonatkozó intézményvédelmi kötelezettség nem pusztán a „házasság” elnevezésre vonatkozik. Az Alkotmány alapján a házasságot tartalmi jellemzői tekintetében is valóságos védelem illeti meg. Ahhoz a tényhez, hogy „a Magyar Köztársaság védi a házasság és a család intézményét”, az Alkotmány ereje és kiemelt jogforrási helye kapcsolódik. Ha az Alkotmány 15. §-ában rögzített intézmény és egy törvénnyel védett intézmény azonos helyet foglalhatna el, akkor az „alkotmányi védelem” azonossá válna a „törvényi védelemmel”. Az Alkotmány azonban a legmagasabb szintű jogforrás a jogrendszerben, törvényi szinten tehát nem lehet alkotmányos intézményekkel azonos, új intézményeket létrehozni. Ez a megállapítás összhangban áll az Alkotmánybíróság korábbi határozatával, amely szerint „[a]z egyetlen szakaszban tömörített két intézmény közül az Alkotmány első helyen a házasság intézményét védi, ugyanakkor ilyen védelmet az élettársi kapcsolatnak nem biztosít” (1097/B/1993. AB határozat, ABH 1996, 456, 464). Az Alkotmány 15. §-ában írt védelem magában foglalja továbbá azt a követelményt is, hogy az állam ne csupán a fennálló házasságokat védje, hanem olyan jogi környezetet teremtsen (pl. a házasságban élőknek olyan előnyöket nyújtson), amely arra ösztönzi polgárait, hogy a lehetséges együttélési formák közül a házasságot válasszák és családot alapítsanak. A házasságot a versengő életmodellekkel szemben csak úgy tudja hatékonyan védeni a jogalkotó, ha az attól eltérő modelleket valóban eltérően is szabályozza. Ilyen értelemben pedig az alkotmányos védelmi kötelezettség kiüresítésének veszélyével jár, továbbá jogbizonytalanságot is okoz, ha a különneműek számára két, jogi tartalmát tekintve azonos, csupán elnevezésében különböző intézmény áll rendelkezésre kapcsolatuk állami közreműködéssel történő elismerésére. Egyrészt arról van tehát szó, hogy a különneműek vonatkozásában az azonos funk ciójú házasság és BÉK „felcserélhető” jogintézményeknek tekinthetők, másrészt arról is, hogy ez a jogi helyzet, az alkotmányos és a törvényi védelem egy szintre hozása az Alkotmány 15. §-át tartalmában és jelentőségében is sérti. A házasságnak biztosított alkotmányos védelem fenntartása érdekében a házasságkötést tudatosan és akaratlagosan mellőző együttélés nem kaphat egy generális utaló szabály közvetítésével ugyanolyan oltalmat, mint a házasság maga. A házasfeleket megillető jogok és kötelezettségek teljes spektruma a házasságkötési joggal rendelkező, azonban a házasságkötést mellőző személyek számára nem nyitható meg. Egy ilyen döntés a házasság alkotmányos „leértékelését” eredményezné, társadalmi-intézményi jelentőségének csökkentésével járna, ami alkotmányosan nem elfogadható. Az Alkotmánybíróság e körben végezetül hangsúlyozza: A jogalkotónak továbbra is lehetősége van arra, hogy a de facto élettársi kapcsolatok körén belül, esetről esetre mérlegelve, egyes jogi tényekhez (pl. tartós életközösség, az élettársi kapcsolat hatósági nyilvántartásba vétele, teljes vagyonközösség, gyermek születése) speciális joghatásokat fűzzön. Alkotmányosan tehát nem kizárt, hogy a jogalkotó a de facto élettársi viszony és a házasság mellett a különnemű párok más együttélési formáját is törvényi védelemben részesítse, tehát, hogy e két jogintézmény mellett egy – lényegét tekintve – köztes intézményt is létrehozzon. Egy ilyen jogintézmény létrehozásának a kötelezettsége azonban sem az általános cselekvési szabadságból, sem az Alkotmány más rendelkezéséből nem következik kényszerítően. Egyes élettársi tényállásokra nézve – ha azok a házasságon belüliekhez hasonlók – elfogadható a közvetett jogi szabályozás is, azaz egy utaló szabályon keresztül a Csjt., a Ptk., vagy más törvény hasonló (analóg) szabályának a felhívása és alkalmazni rendelése. Az azonban nem fogadható el, hogy egyetlen generális utaló szabállyal a törvényhozó a jogrendszer egészének a házasságra, a házastársakra stb. – tehát a házasság intézményére – vonatkozó összes szabályát felhívja és „megfelelően” alkalmazni rendelje, rábízva ezzel a jogalkalmazó fórumokra, hogy eseti mérlegeléssel kivételesen eltekintsenek egy-egy jogszabályi rendelkezés alkalmazásától. Ez a megoldás még a vagyonjogban is súlyos jogbizonytalansághoz vezethet, a személyi státusjogokat, a személyállapotot érintő kérdésekben (ahol a szabályozás kogens, sőt imperatív) azonban a jogbiztonság [Alkotmány 2. § (1) bekezdés] követelménye alapján megengedhetetlen. 3.2.2. A házasság mint alapvető társadalmi intézmény alkotmányi védelmének fentebb kifejtett követelménye azonban értelemszerűen nem érvényesül azok vonatkozásában, akik azonos nemük következtében nem köthetnek egymással házasságot. Míg a különnemű párok esetében a „házasság vagy élettársi kapcsolat” szabad választás kérdése, addig az azono …