2/2017. (II. 10.) AB határozata a büntetőeljárásról szóló 1998. XIX. törvény 258. § (3) bekezdés e) pontjával kapcsolatos alkotmányos követelmény megá

2/2017. (II. 10.) AB határozata a büntetőeljárásról szóló 1998. XIX. törvény 258. § (3) bekezdés e) pontjával kapcsolatos alkotmányos követelmény megállapításáról és bírói döntések alaptörvény-ellenességének megállapítására irányuló alkotmányjogi panasz elutasításáról. Az Alkotmánybíróság teljes ülése alkotmányjogi panasz tárgyában – dr. Czine Ágnes és dr. Varga Zs. András alkotmánybírók párhuzamos indokolásával, valamint dr. Balsai István, dr. Dienes-Oehm Egon, dr. Juhász Imre, dr. Salamon László, dr. Stumpf István és dr. Szívós Mária alkotmánybírók különvéleményével – meghozta a következő 1. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 258. § (3) bekezdés e)  pontjának alkalmazása során az  Alaptörvény XXVIII.  cikk (1)  bekezdéséből fakadó alkotmányos követelmény, hogy amennyiben a bíróság a  terhelttel szemben alkalmazott büntetőjogi jogkövetkezményt az  eljárás elhúzódása miatt enyhíti, akkor határozatának indokolása rögzítse az  eljárás elhúzódásának a tényét, valamint azzal összefüggésben a büntetés enyhítését és az enyhítés mértékét. 2. Az Alkotmánybíróság a Kúria Bfv.II.1304/2014/6. számú végzése, a Tatabányai Törvényszék 2.Bf.364/2013/15. számú, az  Esztergomi Járásbíróság 3.B.310/2008/102. számú ítéletei alaptörvény-ellenességének a  megállapítására és a  megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt – az  Alaptörvény XXVIII.  cikk (1) bekezdése vonatkozásában – elutasítja. 3. Az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt egyebekben visszautasítja. Az Alkotmánybíróság elrendeli e határozatának a Magyar Közlönyben való közzétételét. I. [1] 1. Az  indítványozó (Nógrádi Miklós Györgyné) jogi képviselője (dr. Alberti Péter, 2500 Esztergom, Kossuth Lajos utca 2. I/11.) útján 2015. április 10-én az  elsőfokú bíróságnál alkotmányjogi panaszt terjesztett elő, amely az  Alkotmánybírósághoz 2015. április 21-én érkezett. Az  indítványozó felhívásra 2015. július 13-án az  indítványát kiegészítette (a továbbiakban együtt: indítvány). [2] Az indítvány az  Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 27.  §-a alapján a  Kúria Bfv.II.1304/2014/6. számú végzése, továbbá a  Tatabányai Törvényszék 2.Bf.364/2013/15. számú és az  Esztergomi Járásbíróság 3.B.310/2008/102. számú ítéletei alaptörvény-ellenességének a megállapítására és a megsemmisítésére irányult. [3] Az indítványozót a  Tatabányai Városi Ügyészség B.767/2005/4. számú, 2005. március 18. napján kelt vádiratában 1 rendbeli sikkasztás bűntettével [a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: régi Btk.) 317. § (1), (4) bekezdés a) pont], majd az Esztergomi Városi Ügyészség B.456/2005/9. számú, 2005. június 17. napján kelt vádiratában 9 rendbeli sikkasztás bűntettével [régi Btk. 317. § (1), (2) bekezdés c) pont, (5) bekezdés b) pont], valamint 33 rendbeli sikkasztás bűntettével [régi Btk. 317. § (1), (2) bekezdés c) pont, (4) bekezdés b) pont] vádolta. A  vádiratokban foglalt tényállások szerint az  indítványozó ügyvezetőként dolgozott egy nyílászárókat forgalmazó gazdasági társaságnál és előlegeket vett fel a  megrendelt ajtókra, ablakokra és azok szerelvényeire. A  vád szerint az  indítványozó az  átvett összegeket nem a  sértettek által megrendelt termékek beszerzésére, hanem a  cég adósságainak a rendezésére fordította. [4] Az Esztergomi Városi Bíróság 4.B.190/2005/58. számú, 2007. május 23. napján kelt ítéletével az  indítványozót 10 rendbeli nagyobb értékre, üzletszerűen elkövetett sikkasztás bűntette, valamint 33 rendbeli sikkasztás bűntette miatt 1 év 10 hónap börtönbüntetésre és 300 000 Ft pénzmellékbüntetésre ítélte. A szabadságvesztés végrehajtását 4 év próbaidőre felfüggesztette. [5] A Komárom-Esztergom Megyei Bíróság mint másodfokú bíróság, az  1.Bf.405/2007/14. számú, 2008. március 6. napján kelt végzésével az  elsőfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte és az  elsőfokú bíróságot új eljárás lefolytatására utasította. [6] A megismételt eljárásban az  Esztergomi Járásbíróság 3.B.310/2008/102. számú, 2013. április 29. napján kelt ítéletében az  indítványozót 10 rendbeli sikkasztás bűntette [régi Btk. 317.  § (1), (2)  bekezdés II. fordulat c)  pont, (5)  bekezdés b)  pont] és 33 rendbeli sikkasztás bűntette [régi Btk. 317.  § (1), (2)  bekezdés II. fordulat c)  pont, (4) bekezdés b) pont] miatt 1 év börtönbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását 3 év próbaidőre felfüggesztette, továbbá rendelkezett a magánfelek által előterjesztett polgári jogi igényekről. [7] Az Esztergomi Járásbíróság az  ítéletének indokolásában kifejtette, hogy „a vádlott terhére nem róható” „rendkívül hosszú időmúlásra” tekintettel a  szabadságvesztés időtartamát a  törvényi minimumban állapította meg, és annak végrehajtását felfüggesztette, valamint a  próbaidő tartamát „a törvényi minimumhoz közel” határozta meg (támadott elsőfokú ítélet 21. oldalának 6–8. bekezdései). [8] A Tatabányai Törvényszék mint másodfokú bíróság 2.Bf.364/2013/15. számú, 2014. április 3-án kelt és jogerőre emelkedett ítéletével az  indítványozó bűnösségét 36 rendbeli sikkasztás bűntettében [a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.), 372. § (1) bekezdés, (3) bekezdés b) pont, (2) bekezdés bc) pont], valamint 6 rendbeli sikkasztás vétségében [Btk. 372.  § (1)  bekezdés, (2)  bekezdés bc)  pont] állapította meg. A kiszabott szabadságvesztés-büntetés, valamint a próbaidő tartamát nem módosította. [9] A Kúria 2015. február 9. napján kelt Bfv.II.1304/2014/6. számú végzésével a  felülvizsgálati indítványt elutasította, illetve az elsőfokú és a másodfokú bírósági ítéletet hatályában fenntartotta. [10] 2. Az  indítványozó az  Abtv. 27.  §-ára alapította az  alkotmányjogi panaszát. Álláspontja szerint a  Kúria Bfv. II.1304/2014/6. számú végzése, továbbá a Tatabányai Törvényszék mint másodfokú bíróság 2.Bf.364/2013/15. számú, és az Esztergomi Járásbíróság 3.B.310/2008/102. számú ítéletei sértik az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésében rögzített tisztességes eljáráshoz való jogát, valamint az  Alaptörvény XXVIII.  cikk (4)  bekezdésében foglalt nullum crimen sine lege és nulla poena sine lege elvét, továbbá az  Alaptörvény XXVIII.  cikk (7)  bekezdésében szereplő jogorvoslathoz való jogát. [11] Az indítvány szerint a  Kúria megsértette az  Alaptörvény XXVIII.  cikk (4)  bekezdésében foglalt nullum crimen sine lege és nulla poena sine lege elvét azzal, hogy hatályában fenntartotta a Tatabányai Törvényszék mint másodfokú bíróság 2.Bf.364/2013/15. számú ítéletét, amely sikkasztás bűntette miatt állapította meg az  indítványozó büntetőjogi felelősségét. A  Kúria ugyanis rögzítette, hogy a  cselekmény sikkasztásnak minősítése törvénysértő, mivel a  sértettektől átvett pénzen az  indítványozó által vezetett gazdasági társaság a  Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: régi Ptk.) 119. §-a értelmében tulajdonjogot szerzett. Az  indítványozó álláspontja szerint a bíróság a  jogerős ítéletben olyan cselekmény miatt szabott ki vele szemben büntetést, amely cselekmény a  magyar jog szerint nem volt bűncselekmény. Az  indítvány szerint az  Alaptörvény XXVIII.  cikk (1) és (7) bekezdéseinek a sérelmét az okozta, hogy a Kúria a  felülvizsgálati eljárásban a  jogerős ítéletben nem szereplő tényállási elemmel – az  indítványozó teljesítési akaratának hiányával – egészítette ki a  tényállást, és a  jogerős ítéletben foglalt sikkasztást csalásnak minősítette. [12] Az indítványozó kifejtette, hogy a bíróságok megsértették az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésben foglalt azon jogát is, amely szerint az ellene emelt vádat a bíróságnak észszerű határidőn belül kell elbírálnia (a továbbiakban: észszerű határidőn belüli elbíráláshoz való jog). Az  indítványozó álláspontja szerint a  vele szemben folytatott büntetőeljárás indokolatlanul elhúzódott. Az ügyészség ugyanis az első vádiratot 2005. március 18. napján nyújtotta be, míg a Kúria felülvizsgálati végzését 2015. február 26. napján kézbesítették részére, így a büntetőeljárás bírósági szakasza közel 10 évig tartott. [13] 3. Az  indítványozó az  Alkotmánybíróság felhívására kiegészítette alkotmányjogi panaszát. Álláspontja szerint az Alaptörvény XXVIII. cikk (4) bekezdésének a megsértése a Kúria helytelen jogértelmezése miatt következett be. Az  indítványozó kérte, hogy amennyiben az  Alkotmánybíróság a  büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (a továbbiakban: Be.) 416.  § (1)  bekezdés b)  pontja és a  Be. 427.  § (1)  bekezdés b)  pontja tekintetében a  Kúria jogértelmezését mégis helytállónak tartja, akkor az  Abtv. 28.  § (1)  bekezdésére igyelemmel – az  Abtv. 26.  § (1)  bekezdése alapján – ezeknek a  jogszabályi rendelkezéseknek az  Alaptörvénnyel való összhangjára irányuló eljárást is folytassa le. Az indítvány szerint a Kúria helyes jogértelmezése esetén a támadott törvényi rendelkezések az Alaptörvény XXVIII.  cikk (4) bekezdésébe ütköznek, ugyanis lehetővé teszik, hogy a  terheltet olyan cselekmény miatt mondják ki bűnösnek és sújtsák büntetéssel, amelyet nem követett el. II. [14] 1. Az Alaptörvénynek az indítvánnyal érintett rendelkezései: „XXVIII.  cikk (1) Mindenkinek joga van ahhoz, hogy az  ellene emelt bármely vádat vagy valamely perben a  jogait és a  kötelezettségeit törvény által felállított, független és pártatlan bíróság tisztességes és nyilvános tárgyaláson, ésszerű határidőn belül bírálja el. […] (4) Senki nem nyilvánítható bűnösnek, és nem sújtható büntetéssel olyan cselekmény miatt, amely az  elkövetés idején a magyar jog vagy – nemzetközi szerződés, illetve az Európai Unió jogi aktusa által meghatározott körben – más állam joga szerint nem volt bűncselekmény. […] (7) Mindenkinek joga van ahhoz, hogy jogorvoslattal éljen az olyan bírósági, hatósági és más közigazgatási döntés ellen, amely a jogát vagy jogos érdekét sérti.” [15] 2. A Be.-nek az indítvánnyal érintett rendelkezései: „258. § (3) Az ítélet és az ügydöntő végzés indokolása összefüggően tartalmazza e) a  bíróság által megállapított tényállás szerinti cselekmény jogi minősítését, büntetés kiszabása, intézkedés alkalmazása, illetőleg ezek mellőzése esetén e döntés indokolását, az alkalmazott jogszabályok megjelölésével,” „416. § (1) Felülvizsgálatnak a bíróság jogerős ügydöntő határozata ellen akkor van helye, ha b) a  bűncselekmény törvénysértő minősítése, a  büntetőjog más szabályának megsértése miatt törvénysértő büntetést szabtak ki, vagy törvénysértő intézkedést alkalmaztak, illetve a  büntetés végrehajtását a  Btk. 86.  § (1) bekezdésében foglalt kizáró ok ellenére függesztették fel” „427. § (1) A Kúria a felülvizsgálati indítvánnyal megtámadott határozatot megváltoztatja, és a törvénynek megfelelő határozatot hoz, ha b) a  bűncselekmény törvénysértő minősítése, a  büntetőjog más szabályának megsértése miatt törvénysértő büntetést szabtak ki, vagy törvénysértő intézkedést alkalmaztak, illetve a büntetés végrehajtását a Btk. 86. §-ában foglalt kizáró ok ellenére függesztették fel” III. [16] Az Alkotmánybíróságnak a  befogadási eljárás során az  Abtv. 56.  § (1)  bekezdése értelmében először azt kellett megvizsgálnia, hogy az alkotmányjogi panasz eleget tesz-e a befogadhatóság feltételeinek. [17] 1. Az  Alkotmánybíróság az  alkotmányjogi panasz formai követelményeinek való megfelelés körében áttekintette, hogy az  indítvány határidőben érkezett-e [Abtv. 30. §-a], illetve, hogy tartalmaz-e határozott kérelmet [Abtv. 52. § (1b) bekezdése]. [18] 1.1. Az  Abtv. 30.  § (1)  bekezdése értelmében – az  Abtv. 27.  §-a szerinti alkotmányjogi panaszt – a  sérelmezett döntés kézbesítésétől számított hatvan napon belül lehet írásban benyújtani. Az  indítványozó a  Kúria végzését 2015. február 26-án vette át, az alkotmányjogi panaszt pedig 2015. április 10-én nyújtotta be az elsőfokú bíróságnál, ezért az indítvány az Abtv. 30. § (1) bekezdésének megfelelően határidőben beérkezettnek tekinthető. [19] 1.2. Az alkotmányjogi panasznak az Abtv. 52. § (1b) bekezdése szerinti határozott kérelmet kell tartalmaznia. [20] Az indítvány tartalmazza az  Alkotmánybíróság hatáskörét megalapozó törvényi rendelkezést [az Abtv. 27.  §], az  Alaptörvény sérülni vélt rendelkezéseit [XXVIII.  cikkének (1), (4) és (7)  bekezdései], a  támadott bírósági határozatokat (a Kúria Bfv.II.1304/2014/6. számú végzése, a  Tatabányai Törvényszék mint másodfokú bíróság 2.Bf.364/2013/15. számú, és az Esztergomi Járásbíróság 3.B.310/2008/102. számú ítéletei). Az indítványozó kifejezett kérelmet is előterjeszt arra nézve, hogy az  Alkotmánybíróság állapítsa meg a  felsorolt bírósági határozatok alaptörvény-ellenességét és semmisítse meg azokat. [21] Az Alkotmánybíróság rögzíti, hogy az  alkotmányjogi panasz az  Alaptörvény XXVIII.  cikk (7)  bekezdésére alapított indítványi elem vonatkozásában az Abtv. 52. § (1b) bekezdése szerinti határozott kérelem feltételeinek csak részben felel meg. [22] Az indítványozó hivatkozik az  Alaptörvény XXVIII.  cikk (7)  bekezdésének sérelmére, azonban ezen alaptörvényi rendelkezéssel összefüggésben nem terjeszt elő az  alapjogsérelmét alátámasztó, alkotmányjogilag megalapozott indokolást, így kérelme ezen alaptörvényi rendelkezés vonatkozásában nem felel meg az Abtv. 52. § (1b) bekezdés b)  pontjában foglaltaknak. Az  Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint az  ilyen indokolás hiánya az indítványi elem érdemi elbírálásának az akadálya {pl. 3149/2016. (VII. 22.) AB végzés, Indokolás [27]}. [23] 2. Az  alkotmányjogi panasz befogadhatóságának vizsgálata során a  törvényben előírt tartalmi feltételeknek (az Abtv. 27.  §-ának, illetve a  29–31.  §-ainak) való megfelelés tekintetében az  Alkotmánybíróság a  következőket állapította meg. [24] 2.1. Az Abtv. 27. § a) pontja értelmében az alaptörvény-ellenes bírói döntéssel szemben az egyedi ügyben érintett személy vagy szervezet alkotmányjogi panasszal fordulhat az Alkotmánybírósághoz, ha az ügy érdemében hozott döntés vagy a bírósági eljárást befejező egyéb döntés az indítványozónak az Alaptörvényben biztosított jogát sérti. Az  Alkotmánybíróság rögzíti, hogy az  indítványozó az  alapul szolgáló büntető ügyben terheltként szerepelt, így érintettsége a támadott bírósági határozatokkal összefüggésben egyértelműen megállapítható. [25] 2.2. Az Abtv. 27. § b) pontjában foglaltak szerint a bírói döntéssel szemben alkotmányjogi panasz akkor terjeszthető elő, ha az  indítványozó a  jogorvoslati lehetőségeit kimerítette vagy a  jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva. Az  indítványozó az  alkotmányjogi panaszt a  Kúria Bfv.II.1304/2014/6. számú felülvizsgálati végzésének kézbesítését követően nyújtotta be. Az  Alkotmánybíróság ennek alapján megállapította, hogy az  indítványozó a  jogorvoslati lehetőségeit kimerítette, így az  alkotmányjogi panasz megfelel az  Abtv. 27.  §-ában előírt követelményeknek. [26] 3. Az  Abtv. 29.  §-a alapján az  alkotmányjogi panasz befogadhatóságának további feltétele, hogy a  bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenességet vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést vessen fel. E két feltétel alternatív jellegű, így az  egyik fennállása önmagában megalapozza az  Alkotmánybíróság érdemi eljárását {3/2013. (II. 14.) AB határozat, Indokolás [30], illetve 34/2013. (XI. 22.) AB határozat, Indokolás [18]}. A  feltételek meglétének a vizsgálata az Alkotmánybíróság mérlegelési jogkörébe tartozik. [27] 3.1. Az  Alkotmánybíróság megállapítja, hogy az  indítvány egyes elemei tekintetében érdemi vizsgálatnak a következő indokok alapján nincs helye. [28] 3.1.1. Az  indítványozó a  kiegészített panaszában azt kérte az  Alkotmánybíróságtól, hogy az  Abtv. 28.  § (1)  bekezdésében meghatározott jogkörében járjon el. Az  Abtv. 28.  § (1)  bekezdése szerint ugyanis az Alkotmánybíróság az Abtv. 27. §-ában meghatározott bírói döntés felülvizsgálatára irányuló eljárásban az Abtv. 26.  § szerinti, a  jogszabály Alaptörvénnyel való összhangját illető vizsgálatot is lefolytathatja. Az  indítványozó ezért azt kérte, hogy amennyiben az  Alkotmánybíróság a  Kúria támadott határozatában foglaltakat helytállónak tartja, akkor az  Abtv. 26.  § (1)  bekezdése alapján a  Be. 416.  § (1)  bekezdés b)  pontjának, valamint a  Be. 427.  § (1)  bekezdés b)  pontjának alkotmányossági vizsgálatát folytassa le. Az  indítványozó álláspontja szerint ugyanis a Kúria helyes jogértelmezése esetén a támadott jogszabályi rendelkezések nem állnak összhangban az Alaptörvény XXVIII. cikkének (4) bekezdésével. [29] Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint az  Abtv. 28.  § (1)  bekezdése szerinti vizsgálat kezdeményezésére az  indítványozó nem jogosult, a  felhívott rendelkezés alapján ugyanis az  Alkotmánybíróság – kivételesen hivatalból eljárva – dönthet az  ott meghatározott alkotmányossági vizsgálatok lefolytatásáról {3254/2015. (XII. 22.) AB határozat, Indokolás [11]}. Az  Alkotmánybíróság az  indítványozó jogosultságának hiánya miatt ezen indítványi elem érdemi vizsgálatát mellőzte. [30] 3.1.2. Az indítvány szerint az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésében rögzített tisztességes eljárás követelményébe ütközik az, hogy a  Kúria a  felülvizsgálati eljárás során a  jogerős ítéletben nem szereplő tényállási elemmel – az  indítványozó teljesítési akaratának hiányával – kiegészítette a  tényállást és ennek alapján csalás bűntettében állapította meg a bűnösségét. [31] Az indítványozót a  másodfokú bíróság jogerős ítéletében sikkasztás bűntettében mondta ki bűnösnek. A  Kúria a  felülvizsgálat során hozott végzésében a  jogerős ítéletet helyben hagyta, de a  bűncselekmény minősítése tekintetében törvénysértést állapított meg. A  Kúria a  bűncselekmény sikkasztásnak minősítését azért tartotta törvénysértőnek, mert az átvett készpénz a gazdasági társaság tulajdonába került, így azzal a társaság ügyvezetését ellátó indítványozó szabadon rendelkezhetett, vagyis a  sikkasztás törvényi tényállását nem valósította meg. A  támadott végzés indokolása rögzíti, hogy a  felülvizsgálati eljárásban a  jogerős határozatban megállapított tényállás az irányadó. A terhelt 9 hónapon át 43 sértett tekintetében újra és újra ugyanazt a magatartást tanúsította, vagyis felvette a  megrendelés során a  díjelőleget, de azt nem a  szerződésben foglalt célra, hanem a  gazdasági társaság adósságainak a  rendezésére fordította. A  Kúria álláspontja szerint ezek a  tények azt támasztják alá, hogy az  indítványozó szándéka nem a  szerződések teljesítésére irányult. Tekintettel arra, hogy az  indítványozó a  sértetteket a  szerződések teljesítése tekintetében megtévesztette, és azok emiatt kárt szenvedtek, így az indítványozó a csalás törvényi tényállását valósította meg. [32] A Kúria megállapította továbbá azt is, hogy a  csalás és a  sikkasztás büntetési tételei azonosak és a  terhelt büntetésének a  mértéke ezen belül maradt. A  Kúria álláspontja szerint a  bűncselekmény törvénysértő minősítése nem vezetett törvénysértő büntetéshez [Be. 416.  § (1)  bekezdés b)  pont első fordulat], így a  jogerős ítéletet hatályában fenntartotta (a támadott végzés 6. oldala). [33] Az Alkotmánybíróság rögzíti, hogy az  Alaptörvény XXVIII.  cikk (1)  bekezdésével kapcsolatban kizárólag az  eljárás alkotmányos kereteit vizsgálja, jelen esetben azt, hogy a  Kúria támadott végzése tekintetében felmerült-e olyan alaptörvény-ellenesség, amely a  döntés érdemét, vagyis a  bűnösség megállapítását és a  kiszabott büntetést befolyásolta. [34] A támadott végzés indokolásából egyértelműen megállapítható, hogy a Kúria a jogerős ítéletben rögzített tényállás alapján vont le a megállapított jogi minősítéstől eltérő következtetést. [35] Az Alkotmánybíróság következetes álláspontja az, hogy alkotmányos vizsgálati jogköre nem teremthet alapot arra, hogy minden olyan esetben beavatkozzon a bíróságok tevékenységébe, amikor olyan (állítólagos) jogszabálysértő jogalkalmazásra került sor, amely egyéb jogorvoslati eszközzel már nem orvosolható {3325/2012. (XI. 12.) AB végzés, Indokolás [14], legutóbb pl. 14/2015. (V. 26.), Indokolás [54]}. Az Alkotmánybíróság ennek következtében az  Alaptörvény XXVIII.  cikk (1)  bekezdésének a  megsértését – az  észszerű határidőn belüli elbíráláshoz való jog kivételével – nem vizsgálta. [36] 3.1.3. Az  indítványozó szerint a  támadott bírósági határozatok az  Alaptörvény XXVIII.  cikk (4)  bekezdésében foglalt nullum crimen sine lege és nulla poena sine lege elv megsértése következtében is alaptörvény-ellenesek. Az  indítvány szerint a  Kúria jogértelmezése arra vezethet, hogy valakit olyan cselekmény miatt mondanak ki bűnösnek és sújtanak büntetéssel, amelyet nem követett el, vagy amelyben vele szemben nem folytatták le törvényesen a büntetőeljárást. [37] Az Alaptörvény XXVIII.  cikk (4)  bekezdésében foglalt nullum crimen sine lege és nulla poena sine lege elvet megfogalmazó alkotmányos szabály az  állami büntetőhatalom gyakorlását övező feltételek előre megismerhetőségének követelményét, vagyis a visszaható hatályú büntetőjogi jogalkotás és jogalkalmazás tilalmát tartalmazza {16/2014. (V. 22.) AB határozat, Indokolás [33]}. [38] Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy jelen ügyben az  eljáró bíróságok az  indítványozót olyan cselekmények elkövetése miatt marasztalták el, amely a  magyar jog, vagyis az  elkövetés idején hatályos és törvényben kihirdetett régi Btk. szerint bűncselekménynek minősültek (sikkasztás, csalás) és a  jelenleg hatályos Btk. szerint is bűncselekménynek számítanak. [39] Az Alkotmánybíróság utal arra, hogy a  jogértelmezés körébe tartozik az, hogy a  Kúria a  jogerős ítéletben megállapított tényállásra alapozva az  elkövetett cselekmény jogi minősítését megváltoztatta, továbbá az, hogy a  bizonyítás eredményeként rögzített tényeket másként értékelte. Erre nézve az  Alkotmánybíróság az  előző pontban, az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésére alapozott indítványi elem kapcsán már kifejtette álláspontját. [40] Az Alkotmánybíróság szerint ennek következtében az  indítványozó által a  nullum crimen sine lege és a  nulla poena sine lege elvek megsértésére nézve felhozott érvek nem állnak érdemi alkotmányjogi összefüggésben az Alaptörvény XXVIII. cikk (4) bekezdésében rögzített rendelkezéssel. [41] Az Alkotmánybíróság a  kifejtett indokok alapján az  indítvány azon elemeinek a  vizsgálatát, amelyeket az  indítványozó – az  észszerű határidőn belüli elbíráláshoz való jog kivételével – az  Alaptörvény XXVIII.  cikk (1)  bekezdésére, a  XXVIII.  cikk (4)  bekezdésére, valamint a  XXVIII.  cikk (7)  bekezdésére alapított, továbbá az  Abtv. 28. §-ának alkalmazása iránti kérelmét az Abtv. 64. § d) pontja alapján visszautasította. [42] 3.2. Az alkotmányjogi panaszt az Alkotmánybíróság tanácsa 2015. november 17-i ülésén befogadta, mert álláspontja szerint az ügyben alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés merült fel. [43] Az Alkotmánybíróság alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdésnek tekinti annak vizsgálatát, hogy az Abtv. 27. § alapján benyújtott alkotmányjogi panaszban támadott büntetőeljárás időtartama milyen feltételek fennállása esetén áll összhangban az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésében foglalt észszerű határidőn belüli elbíráláshoz való joggal. IV. [44] Az indítvány az alábbiak szerint nem megalapozott. [45] 1. Az Alkotmánybíróság elsőként az alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést vizsgálta meg. [46] Az Alaptörvény a  tisztességes eljáráshoz való jogot és az  annak részét képező „észszerű határidő” követelményét két cikkében rögzíti. A  hatósági eljárások vonatkozásában az  Alaptörvény XXIV.  cikk (1)  bekezdése kimondja, hogy „[m]indenkinek joga van ahhoz, hogy ügyeit a hatóságok részrehajlás nélkül, tisztességes módon és ésszerű határidőn belül intézzék. […]” A  bírósági eljárások tekintetében az  Alaptörvény XXVIII.  cikk (1)  bekezdése szerint „[m]indenkinek joga van ahhoz, hogy az  ellene emelt bármely vádat vagy valamely perben a  jogait és a  kötelezettségeit törvény által felállított, független és pártatlan bíróság tisztességes és nyilvános tárgyaláson, ésszerű határidőn belül bírálja el.” Az  észszerű határidőn belüli eljárás követelménye ennek következtében a hatóságokra és a bíróságokra egyaránt vonatkozik. [47] Az eljárás tisztességességének alkotmányos követelményrendszerét a  2011. december 31-éig hatályban volt Alkotmány 57.  § (1)  bekezdése úgy fogalmazta meg, hogy „a bíróság előtt mindenki egyenlő, és mindenkinek joga van ahhoz, hogy az  ellene emelt bármely vádat, vagy valamely perben a  jogait és kötelességeit a  törvény által felállított független és pártatlan bíróság igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el.” Az  „észszerű időn” belüli elbírálás, mint részjogosítvány ebben a  rendelkezésben nem szerepel, mert arra nézve csak az  Alkotmány 57.  § (5)  bekezdése tartalmaz utalást. Eszerint „[a] jogorvoslati jogot – a  jogviták ésszerű időn belüli elbírálásának érdekében, azzal arányosan – a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával elfogadott törvény korlátozhatja” [Alkotmány 57. § (5) bekezdés második mondat]. [48] Az Alkotmánybíróság a  tisztességes eljáráshoz való jog lényegéről kialakított álláspontját elvi jelentőséggel a 6/1998. (III. 11.) AB határozatában foglalta össze, amelyet utóbb több döntésében [5/1999. (III. 31.) AB határozat, ABH 1999, 75.; 14/2002. (III. 20.) AB határozat, ABH 2002, 101, 108.; 15/2002. (III. 29.) AB határozat, ABH 2002, 116, 118–120.; 35/2002. (VII. 19.) AB határozat, ABH 2002, 199, 211.] megerősített és továbbfejlesztett. Az  Alaptörvény negyedik módosítása 2013. április 1. napjával megváltoztatta az  Alaptörvény Záró és vegyes rendelkezések 5.  pontját, és ennek alapján az  Alaptörvény hatálybalépése előtt meghozott alkotmánybírósági határozatok hatályukat vesztették. Az  Alkotmánybíróság kimondta, hogy az  újabb ügyekben felhasználhatja az  Alaptörvény hatálybalépése előtt hozott határozataiban szereplő érveket {13/2013. (VI. 17.) AB határozat, Indokolás [33], 22/2012. (V.11.) AB határozat, Indokolás [40]}. Az  Alkotmánybíróság a  7/2013. (III. 1.) AB határozatában – kifejezetten az  Alaptörvény 24.  cikk (2)  bekezdés d)  pontján és az  Abtv. 27.  §-án alapuló hatáskörével összefüggésben – megerősítette a  tisztességes eljáráshoz való joggal kapcsolatos gyakorlatát, és megállapította, hogy a  tisztességes eljáráshoz való jogból fakadó – az Alkotmánybíróság által korábbi gyakorlatában kimunkált – alkotmányos követelmények nemcsak a szabályozási környezettel, hanem az egyedi bírói döntésekkel szemben is érvényesíthetők (Indokolás [27]). [49] A tisztességes eljárás (fair trial) olyan minőség, amelyet az  eljárás egészének és körülményeinek a  igyelembevételével lehet csupán megítélni. Ezért egyes részletek hiánya ellenére éppúgy, mint az  összes részletszabály betartása dacára lehet az  eljárás méltánytalan vagy igazságtalan, avagy nem tisztességes [6/1998. (III. 11.) AB határozat, ABH 1998, 91, 95.]. A  tisztességes eljáráshoz való jog olyan abszolút jog, amellyel szemben nem létezik mérlegelhető más alapvető jog vagy alkotmányos cél, mert már maga is mérlegelés eredménye [14/2004. (V. 7.) AB határozat, ABH 2004, 241, 266.]. [50] A tisztességes eljáráshoz való jog több garanciális szabályból áll. Az  Alaptörvény XXVIII.  cikk (1)  bekezdésében foglalt tisztességes eljáráshoz való jog részjogosítványai különösen: a  bírósághoz fordulás joga, a  tárgyalás igazságossága, a tárgyalás nyilvánosságának és a bírói döntés nyilvános kihirdetésének a követelménye, a törvény által létrehozott bíróság, a  bírói függetlenség és a  pártatlanság kívánalma, továbbá az  észszerű határidőn belüli elbírálás követelménye. A  szabály de facto nem állapítja meg, de az  Alkotmánybíróság értelmezése szerint része a  tisztességes eljárásnak az  is, hogy az  eljárásban biztosítva legyen a  fegyverek egyenlősége {22/2014. (VII. 15.) AB határozat, Indokolás [49]}. [51] Az Alaptörvény tehát – a nemzetközi kötelezettségekre tekintettel – az Alkotmány szövegéhez képest a XXVIII. cikk (1) bekezdésben foglalt tisztességes eljáráshoz való jog részelemeként rögzíti az észszerű határidőn belüli elbírálás követelményét is. Az  Alkotmánybíróság azonban már korai határozataiban is foglalkozott a  bírósági eljárás észszerű időn belüli befejezésének követelményével, és noha ezen elvárás az  Alkotmány 57.  § (1)  bekezdésében szövegszerűen nem szerepelt, azt a  tisztességes eljárás részjogosítványaként kezelte [pl. 38/1991. (VII. 3.) AB határozat, ABH 1991, 183–184., 994/D/2005. AB határozat, ABH 2010, 1527, 1533.] [52] Az Alkotmánybíróság az  Alaptörvény XXVIII.  cikk (1)  bekezdéséhez kapcsolódó határozataiban is rögzítette, hogy az  észszerű határidőn belüli elbíráláshoz való jog a  tisztességes eljáráshoz fűződő alapjog egyik részjogosítványa {3024/2016. (II. 23.) AB határozat, Indokolás [18]}, ezért az  Alaptörvényben biztosított azon jogok körébe tartozik, amelyek sérelme alkotmányjogi panasz alapját képezheti {3174/2013. (IX. 17.) AB végzés, Indokolás [18]}. [53] Jelen ügyben az indítványozó a bírósági eljárás elhúzódását sérelmezi, és az indítványát az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésére alapozza, ezért az Alkotmánybíróság ennek megfelelően csak a bíróságokkal szembeni alaptörvényi követelményt vizsgálta. [54] 2. Az  Alaptörvény hatálybalépése után lehetőség nyílt arra, hogy az  indítványozók az  Abtv. 27.  §-a szerinti alkotmányjogi panaszaikban az  annak alapjául szolgáló bírósági eljárás elhúzódására és emiatt az  észszerű határidőn belüli elbíráláshoz való joguk megsértésére hivatkozzanak. Az Alkotmánybíróság azonban ezen alapjogi részjogosítvány sérelmére alapozott panaszokat általában visszautasította. Ennek egyik indoka az volt, hogy az Abtv. 29. §-a alapján az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény ellenesség, vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés esetén fogadja be. Abban az  esetben tehát, ha a  bírósági eljárás elhúzódása nem hatott ki az  ügyben hozott bírói döntés érdemére, akkor az  Alkotmánybíróság az  alkotmányjogi panaszt nem fogadta be {pl. 3237/2012. (IX. 28.) AB végzés, Indokolás [8]}. Visszautasítás alapját képezték egyéb okok is, pl. a  kifogás mint jogorvoslat kimerítésének hiánya {3309/2012. (XI. 12.) AB végzés, Indokolás [5]}, vagy a hatáskör hiánya {3174/2013. (IX. 17.) AB végzés, Indokolás [20]–[21]}. [55] Az Alkotmánybíróság néhány alkalommal érdemben is vizsgálta az  észszerű határidőn belüli elbíráláshoz való jog sérelmét. Az  egyik ügyben rögzítette például, hogy az  alapeljárás elhúzódását jelentős mértékben az  eljáró szervektől független, objektív okok váltották ki, így az  alkotmányjogi panaszt elutasította {3115/2013. (VI. 4.) AB határozat, Indokolás [30]}. [56] Az Alkotmánybíróság rögzítette azt is, hogy az  Alaptörvény védelmének legfőbb szerveként a  tisztességes eljáráshoz való jog részelemét képező észszerű határidőn belüli elbírálás alaptörvényi rendelkezéséhez kapcsolódó alapjogvédelmi feladatát nem tudja hatékonyan ellátni {3024/2016. (II. 23.) AB határozat, Indokolás [20]}. Nem áll ugyanis az  Alkotmánybíróság rendelkezésére olyan törvényi lehetőség, amelynek alkalmazása révén egy adott bírósági eljárás jelentős elhúzódásából eredő következményeket enyhíteni vagy orvosolni tudná. Az Alkotmánybíróság az Abtv. 27. §-a alapján folytatott eljárásban az alkotmányjogi panasz alapján megállapíthatja a bírói döntés alaptörvény-ellenességét abból az okból, hogy nem felel meg az észszerű határidőn belüli elbírálás követelményének, és ekkor az  Abtv. 43.  § (1)  bekezdése szerint a  bírósági határozatot meg kell semmisítenie. A támadott határozat megsemmisítése azonban nem alkalmas minden esetben arra, hogy az eljárás elhúzódásából eredő sérelmeket orvosolja, és azt is eredményezi, hogy a  már indokolatlanul hosszúra nyúlt eljárás tovább folytatódik és tovább elhúzódik. [57] Az eljárás elhúzódásából származó igényét az indítványozó ennek következtében csak egyéb jogi úton – elsősorban polgári perben – tudja érvényesíteni. A  polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) szerint a  panaszos fél az  észszerű határidőn belüli elbíráláshoz való jogának megsértése esetén – az  alapvető jogait ért sérelemre hivatkozással – sérelemdíjra tarthat igényt, feltéve, hogy a  sérelem a  jogorvoslati eljárásban nem orvosolható. Amennyiben alapjogának sérelme következtében a  fél kárt is szenved és az  a  jogorvoslati eljárásban nem orvosolható, akkor a szerződésen kívül okozott károkért való felelősség szabályai szerint követelheti a  jogsértőtől kárának megtérítését [Pp. 2.  § (3)  bekezdés]. Az  Alkotmánybíróság határozataiban általában felhívja az indítványozó igyelmét erre a jogorvoslati lehetőségre {pl. 3174/2013. (IX. 17.) AB végzés, Indokolás [21]}. [58] Mindezek alapján az  Alkotmánybíróság álláspontja szerint az  elhúzódó eljárásból eredő sérelmek orvoslására elsősorban az  eljáró bíróságok rendelkeznek a  megfelelő jogi eszközökkel. Ezen eszközök alkalmazásakor azonban szem előtt kell tartaniuk azokat az  alkotmányos szempontokat, amelyek alapján megítélhető, hogy egy bírósági eljárás milyen feltételek mellett tesz eleget az  észszerű határidőn belüli elbírálás követelményének, ezért az Alkotmánybíróság az alábbiakban összefoglalja azokat. [59] 3. Az  Alaptörvény XXVIII.  cikk (1)  bekezdésében foglalt észszerű határidőn belüli elbírálás követelményének érvényesülnie kell minden olyan eljárásban, ahol az  érintett személy ellen emelt bármely vádról vagy valamely perben a  jogairól és a  kötelezettségeiről a  bíróság dönt. Az  Alkotmánybíróság jelen indítvány alapján a  bírósági eljárások közül is kizárólag az  észszerű határidőn belüli elbíráláshoz való jog azon aspektusát vizsgálta, amely a büntetőeljárás elhúzódásával függ össze. [60] 3.1. Az  eljárás észszerű határidőn belül történő befejezésének követelménye a  Be. számos rendelkezésében érvényesül. A  Be. az  egész büntetőeljárásra – és nemcsak annak bírósági szakaszára nézve – tartalmaz olyan rendelkezéseket, amelyek az eljárás gyors és észszerű lefolytatását szolgálják. [61] A Be. több eljárási határidőt szab, amely a büntetőeljárás mielőbbi befejezésére irányul. Így pl. a nyomozási határidő tekintetében rögzíti, hogy a  nyomozást a  lehető legrövidebb időn belül le kell folytatni, és az  elrendelésétől számított két hónapon belül be kell fejezni. A  nyomozási határidő további meghosszabbítása szigorú feltételekhez kötött és a  Be. meghatározza a  nyomozás maximális időtartamát is [Be. 176.  §]. A  büntetőeljárás gyorsítása érdekében a  Be. olyan rendelkezéseket is tartalmaz, amelyek az  általános eljárási határidőkhöz képest soronkívüliséget biztosítanak. Soron kívül kell lefolytatni az eljárást, ha a terhelt előzetes letartóztatásban van, vagy a kiskorú sérelmére elkövetett egyes bűncselekmények esetén, továbbá a megismételt eljárásban, stb. [Be. 64/A. § (1) bekezdés]. [62] A Be. a  bírósági tárgyalás határidejének kitűzésével kapcsolatban kifejezetten utal az  észszerű határidőn belüli elbírálás követelményére. Eszerint a  tárgyalás határnapját – igyelemmel az  ügyek érkezési sorrendjére és a  soronkívüliségre – a  lehető legközelebbi napra úgy kell kitűzni, hogy a  bíróság az  ügyet lehetőleg elnapolás nélkül észszerű határidőn belül be tudja fejezni. Ha ez  nem lehetséges, akkor folytatólagos tárgyalási napot kell kitűzni és törekedni kell arra, hogy a bizonyítási eljárást észszerű határidőn belül be lehessen fejezni [Be. 278. § (3), (4) bekezdés]. [63] A Be.-ben foglalt ezen rendelkezéseknek a  megsértése befolyásolhatja a  büntetőeljárás időtartamát. Az  Alkotmánybíróság korábbi határozatában hangsúlyozta, hogy az  ügy elbírálásához szükséges pertartam megítélése törvényességi szakkérdés {3174/2013. (IX. 17.) AB végzés, Indokolás [20]}. Az  eljáró bíróságok mérlegelési jogkörébe tartozik, hogy a  vizsgált ügyben milyen bizonyítási cselekmények elvégzésére, milyen kényszerintézkedések elrendelésére van szükség és azok tekintetében – a  Be. rendelkezései alapján – milyen határidőt szabnak. Az  Alkotmánybíróság mindig is tartózkodott attól, hogy a  bírósági szervezet feletti „szuperbíróság” szerepébe lépjen, és hagyományos jogorvoslati fórumként járjon el {3325/2012. (XI. 12.) AB végzés, Indokolás [14], legutóbb pl. 14/2015. (V. 26.), Indokolás [54]}. Ennek következtében alkotmányossági szempontból nem az  egyes eljárási cselekmények és az  elvégzésükre kitűzött határidők indokoltságát kell vizsgálni, hanem a bíróság azon törekvését, hogy a terhelttel szembeni vádat – a tisztességes eljárás egyéb követelményeinek a szem előtt tartása mellett – mielőbb elbírálja. Kétségtelen azonban, hogy az  Alkotmánybíróság erre a  törekvésre nézve az egyes percselekményekből, a  fegyelmezett pervezetésből, a pertörténet egyes tényeiből tud következtetéseket levonni. [64] 3.2. Az  Alkotmánybíróság az  észszerű határidőn belüli elbírálás követelménye vizsgálati szempontjainak rögzítése előtt áttekintette az  Emberi Jogok Európai Bíróságának (a továbbiakban: EJEB) ebben a  tárgykörben kialakított esetjogát. [65] Az Alkotmánybíróság mindenekelőtt utal arra, hogy az  általa nyújtott alapjogvédelem szintje semmiképpen sem lehet alacsonyabb, mint az EJEB által meghatározott jogvédelem szintje {legutóbb pl. 15/2016. (IX. 21.) AB határozat, Indokolás [42], 30/2015. (X. 15.) AB határozat, Indokolás [35]}. Ennek feltétele, hogy az  Alaptörvény ugyanúgy fogalmazza meg az  alapjog lényegi tartalmát, mint valamely nemzetközi szerződés, jellemzően az  Emberi Jogok Európai Egyezménye (a továbbiakban: EJEE). [66] Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy az  EJEE 6.  cikk 1. bekezdésének első mondata és az  Alaptörvény XXVIII.  cikkének (1)  bekezdése lényegileg azonosan határozza meg a  vád észszerű határidőn belüli elbírálásának a  követelményét. Az  Alaptörvény XXVIII.  cikk (1)  bekezdésében foglalt jogvédelem szintje tehát nem lehet alacsonyabb az  EJEB gyakorlata alapján megállapítható mértéknél. Az  Alkotmánybíróság ezen mérték megítélése érdekében az  EJEE 6.  cikk 1. bekezdésével kapcsolatos EJEB esetjogból a  büntetőeljárások tekintetében összefoglalóan az alábbi fontosabb elveket emeli ki. [67] 3.3. A  büntető ügyekben az  EJEE 6.  cikkének 1. bekezdésében foglaltak (a tisztességes tárgyaláshoz való jog) célja, hogy a meggyanúsított személy ne álljon indokolatlanul sokáig a vád hatálya alatt. Az EJEB által igyelembe vett időtartam kezdete a  terhelt letartóztatásának (őrizetbe vételének), illetve a  nyomozó hatóság azon hivatalos közlésének az  időpontja, amely szerint bűncselekményt követett el [legutóbb pl. Buzadji kontra Moldova, (23755/07), 2016. július 5., 85. pont]. Az EJEB a magyar ügyekben a gyanúsítottként történő kihallgatás időpontját tekinti az  eljárás kezdetének, így az  eljárás nyomozási szakaszának egy részére is kiterjed a  vizsgálata [legutóbb pl. Csák kontra Magyarország, (25749/10), 2015. október 15., 5.  pont, Udvardy kontra Magyarország, (66177/11), 2015. október 1., 5. pont]. [68] Az EJEE 6.  cikk 1. bekezdése szerinti „észszerű idő” tartalmi követelményeit az  EJEB általában a  büntetőeljárás befejezéséig vizsgálja, beleértve annak a  fellebbviteli szakaszát is mindaddig, amíg a  fellebbviteli bíróságok a vád érdeméről és nem csupán járulékos kérdésekről hoznak érdemi határozatot [legutóbb pl. O’Neill és Lauchlan kontra Egyesült Királyság, (41516/10, 75702/13), 2016. június 28., 82.  pont]. Az  EJEB nemcsak a  büntetőeljárás nyomozási szakaszának egy részét, hanem a  jogerős ítélet végrehajtását is a  vizsgálati körébe vonja. Álláspontja szerint a jogerős döntés büntetőjogi jogkövetkezményeinek az érvényesítése is az eljárás részét képezi, így az ennek során bekövetkező késedelem is a  hatóságok terhére esik, pl. a  felmentő ítélet jogerőre emelkedését követően a  fogva tartott terheltet megfelelő indok nélkül nem helyezik azonnal szabadlábra {Assanidze kontra Grúzia [GC], (71503/01), 2004. április 8., 181. pont}. [69] Az EJEB szerint az eljárás elhúzódásának a megítélése az eset konkrét körülményeinek a fényében és átfogó jelleggel történhet. Önmagában az eljárás hosszú időtartama még nem jelenti azt, hogy az eljárás elhúzódott és a bíróságok egyezménysértést követtek el. Az EJEE 6. cikk. 1. bekezdése megköveteli, hogy az eljárás jó ütemben haladjon előre, de az  EJEB szerint ez  nem mehet a  megfelelő szintű igazságszolgáltatási tevékenység biztosításának a  rovására. A tagállamok feladata az említett két alapvető szempont közötti megfelelő egyensúly megtalálása [Gankin és mások kontra Oroszország, (2430/06, 1454/08, 11670/10, 12938/12), 2016. május 31., 26. pont]. [70] Az EJEB az eljárás abszolút időtartamát is vizsgálja, mert előfordulhat olyan eset, hogy az eljárás bizonyos szakaszai megfelelő tempóban haladnak, de annak egésze mégis túllépi az  észszerű időtartamot [legutóbb pl. O’Neill és Lauchlan kontra Egyesült Királyság, (41516/10, 75702/13), 2016. június 28., 95.  pont, Moreno Carmona kontra Spanyolország, (26178/04), 2009. június 9., 63. pont]. Az EJEB a 10 év időtartamot megközelítő vagy azt meghaladó büntetőeljárásokat olyan hosszúnak tekinti, amelyek egyértelműen megsértik az  EJEE 6.  cikk 1. bekezdésében foglalt „észszerű idő” követelményét. {Legutóbb pl. a Csák kontra Magyarország ügyben 13 év 9 hónap [(25749/10), 2015. október 15., 11. pont], az Udvardy kontra Magyarország ügyben 8 év 3 hónap [(66177/11), 2015. október 1., 11. pont], a Szabó János Dániel kontra Magyarország ügyben 7 év 4 hónap [(30361/12), 2015. február 17., 8. pont], a  Balázs és mások kontra Magyarország ügyben 9 év volt a  igyelembe vehető időtartam hossza [(27970/12), 2015. február 17., 9. pont], amelyek miatt az EJEB az EJEE 6. cikk 1. bekezdésének a sérelmét állapította meg.} [71] Az EJEB a  büntetőeljárás észszerű időtartamának megítélésekor nemcsak az  eljárás hosszát, hanem más szempontokat is igyelembe vesz, így elsősorban az ügy bonyolultságát, továbbá a kérelmező és az érintett állami, illetve bírói szervek magatartását [pl. Magyar László kontra Magyarország, (73593/10), 2014. május 20., 64. pont]. [72] Az ügy bonyolultságát támaszthatják alá olyan körülmények, mint pl. a vádpontok, a vádlottak vagy a tanúk nagy száma [C. P. és társai kontra Franciaország, (36009/97), 2000. augusztus 1., 30. pont]. Az ügy bonyolultsága esetén az abszolút időtartamában hosszúnak tűnő büntetőeljárás sem sérti az „észszerű idő” követelményét [Lakos kontra Magyarország, (51751/99), 2003. március 11-i elfogadhatósági határozat]. [73] Az EJEB szerint a  kérelmező magatartásának megítélésekor igyelemmel kell lenni arra, hogy az  EJEE 6.  cikke nem követeli meg tőle az  igazságszolgáltatási szervekkel történő együttműködést. Az  sem róható fel neki, hogyha minden rendelkezésére álló jogorvoslatot igénybe vesz. Mindazonáltal a  kérelmező is tanúsíthat olyan perelhúzó magatartást, amely az  eljárás észszerű időn belül történő lefolytatása szempontjából nem róható a  hatóságok terhére [legutóbb pl. Süveges kontra Magyarország, (50255/12), 2016. január 5., 124.  pont]. Az  EJEB szerint a  kérelmezőnek kell felróni, ha az  iratokból nyilvánvalóan kitűnik, hogy az  eljárást késleltette (I. A. kontra Franciaország, (28213/95), 1998. szeptember 23., 121.  pont). A  kérelmező a  saját szökéséből eredő eljárás elhúzódásra sem alapozhat – ellenkező bizonyításig – sikeres igényt [Vayic kontra Törökország, (18078/02), 2006. június 20., 44.  pont, Czimbalek kontra Magyarország, (23123/07), 2013. szeptember 23., 18. és 19.  pontok]. A  kérelmezőnek ki kell merítenie a  rendelkezésre álló hazai jogorvoslatokat, kivéve azokat, amelyek nem hatékonyak. Az EJEB a magyar ügyek tekintetében rögzítette, hogy az eljárás elhúzódása miatt benyújtható kifogást (Be. 262/A.  §, 262/B.  §) nem tekinti olyan hatékony jogorvoslatnak, amelyet a  kérelmezőnek ki kell merítenie [Barta és Drajkó, (35729/12), 2013. december 17., 26. pontok]. [74] Az EJEB álláspontja szerint az  EJEE 6.  cikkének 1. bekezdése a  tagállamokra azt a  kötelezettséget rója, hogy az  igazságszolgáltatási rendszerüket olyan módon szervezzék meg, amely a  bíróságaik számára lehetővé teszi az  „észszerű idő” követelményének történő megfelelést [Grujovic kontra Szerbia, (25381/12), 2015. július 21., 65–66.  pontok]. A  komoly ügyhátralékra és annak felszámolására tett erőfeszítésekre hivatkozás nem mentesíti a  tagállamot az  eljárás elhúzódásával kapcsolatos egyezménysértés megállapítása alól [Szabó Béla kontra Magyarország, (37470/06), 2008. december 9., 12. pont]. [75] Az EJEB gyakorlata szerint nemcsak a  nyilvánvalóan hosszú, de az  abszolút értelemben rövidnek látszó eljárás is egyezménysértő lehet, ha abban a  bíróság (vagy hatóság) részéről – az  eljárás alatt álló személynek fel nem róható – jelentősebb, indokolatlan tétlenségi időszakok tapasztalhatók (inaktivitás). Az EJEB inaktivitásnak tekinti, ha a bíróság (vagy a hatóság) nem jár el megfelelő gyorsasággal, illetve nem tesz erőfeszítéseket az eljárás folytatására vagy az  adott eljárási cselekmény végrehajtásának elősegítésére [pl. Németh Zoltán kontra Magyarország, (29436/05), 2011. június 14., 55.  pont]. Az  EJEB inaktívnak tekinti az  eljárás azon részét, amikor általában fél évet meghaladóan nem történik előrelépés az  eljárásban [pl. Barta és Drajkó kontra Magyarország, (35729/12), 2013. december 17., 20–21.  pontok]. Inaktívnak minősülhet egy időszak abban az  esetben is, ha pl. a  bíróságok – sürgetés vagy egyéb intézkedés nélkül – a  szakértői véleményre várnak [Pélissier és Sassi kontra Franciaország, (25444/94), 1999. március 25., 69–70. pontok]. Az EJEB esetjoga szerint a büntetőeljárás felfüggesztése csak abban az esetben nem számít bele az egyezménysértés alapjául szolgáló időtartamba, ha az intézkedés észszerű indokkal történt és a bíróságok (valamint a hatóságok) mindent megtettek az eljárás folytatása érdekében [pl. Kriston kontra Magyarország, (39154/09), 2013. szeptember 24., 5. és 12. pontok]. [76] Az EJEB gyakorlata szerint további tényezőként meg kell vizsgálni a  kérelmező szempontjából az  eljárás tétjét, fontosságát is. Ennek következtében a  fogvatartott esetén az  EJEB az  alapeljárás késedelmét súlyosabbnak tekinti, mint a szabadlábon védekező terhelt esetében [legutóbb pl. Süveges kontra Magyarország, (50255/12), 2016. január 5., 121. pont]. [77] Az EJEE-ben foglalt többi joggal ellentétben az  észszerű időn belüli eljárás követelményének a  megsértése különleges abból a szempontból, hogy a kérelmezőnek nem kell megvárnia a hazai eljárások befejeződését, hanem pl. egy folyamatban lévő büntetőeljárásban is az EJEB-hez fordulhat az EJEE 6. cikk 1. bekezdésének a megsértése miatt [pl. Palásti kontra Magyarország, (54244/10), 2014. április 22., 10. és 14. pontok]. [78] Az EJEB gyakorlata szerint a  büntetőeljárásban hozott ítéletben az  elítélt büntetésének enyhítése vagy a szabadságvesztés végrehajtásának a  felfüggesztése az elhúzódó eljárásból eredő egyezménysértés tekintetében jogorvoslatnak minősíthető [Lie and Berntsen v. Norvégia (25130/94), 1999. december 16-i határozat]. [79] Az EJEB azonban csak akkor tekinti megfelelő jogorvoslatnak a  büntetés tekintetében alkalmazott enyhítést, vagy annak felfüggesztését, ha a  nemzeti bíróság az  ítéletének indokolásában kifejezetten rögzíti, hogy az  eljárás elhúzódott. Az  indokolásnak utalnia kell továbbá arra, hogy a  bíróság a  büntetést az  eljárás elhúzódása miatt enyhítette, beleértve a  szabadságvesztés felfüggesztését is. A  büntetés enyhítésének nem csupán látszólagosnak, hanem érdemi mértékűnek kell lennie [Lie és Berntsen kontra Norvégia (25130/94), 1999. december 16-i határozat, „The law” c. fejezet, 1. pont, negyedik bekezdés]. [80] Az EJEB több magyar vonatkozású ügyben is megállapította, hogy az  elhúzódó büntetőeljárásra tekintettel a  büntetés enyhítését jogorvoslatnak tekinti. Amennyiben az  ítélet indokolásából megállapítható az  eljárás elhúzódása miatt nyújtott kedvezmény mértéke, akkor a  kérelmező ebben a  tekintetben már nem tarthat igényt további kártérítésre. Az EJEE 34. cikke alapján a kérelmező ebben az esetben ugyanis nem állíthatja magáról, hogy az EJEE 6. cikk 1. bekezdése megsértésének az áldozata. [Pl. Somogyi kontra Magyarország, (5770/05), 2011. január 11., 31.  pont, Goldmann és Szénászky kontra Magyarország, (17604/05), 2010. november 30., 26.  pont, Földes és Földesné Hajlik kontra Magyarország, (41463/02), 2006. október 31., 24.  pont, Kalmár kontra Magyarország, (32783/03), 2006. október 3, 27.  pont, Kovács Tamás kontra Magyarország, (67660/01), 2004. szeptember 28., 26.  pont.] Az  EJEB egyes ügyekben már be sem fogadta azoknak a  kérelmezőknek a  panaszait, akik ilyen jogorvoslatban részesültek [pl. Csorba kontra Magyarország, (944/12), 2015. június 23-i határozat, Lehel kontra Magyarország, (8185/05), 2008. szeptember 16-i határozat, Dányádi kontra Magyarország, (10656/03), 2006. július 6-i határozat, B/1. pont]. A büntetés enyhítésének azonban ki kell tűnnie az ítélet indokolásából akkor is, ha az ítélet – a Be. 259. § alapján – rövidített formában készült [Bodor kontra Magyarország, (31181/07), 2011. június 14., 13. pont]. [81] 3.4. Az  Alkotmánybíróság a  korábbi gyakorlata, valamint az  EJEB kiforrott esetjoga alapján annak megítéléséhez, hogy a támadott bírósági eljárás az észszerű határidőn belüli elbíráláshoz való joggal összhangban áll-e, a következő alkotmányos szempontokat rögzíti. [82] Az észszerű határidőn belüli elbíráláshoz való jog a  tisztességes eljáráshoz való jog egyik részjogosítványa. Ennek következtében e  részjogosítvány vizsgálatakor is alkalmazni kell azt az  alkotmányos megközelítést, amely szerint egyszerre kell megítélni a  bírósági eljárás egészét és egyes részelemeit annak érdekében, hogy az  eljáró bíróságnak a  vád észszerű határidőn belüli elbírálására irányuló törekvése megállapítható legyen. Amennyiben a  vizsgált bírósági eljárás cselekményeiből, a  per történetéből arra lehet következtetni, hogy a  bíróság nem tartotta szem előtt az észszerű határidőn belüli elbírálás alaptörvényi követelményét, akkor az adott büntetőeljárás elhúzódása, az érintett bíróság tétlensége, az ún. inaktivitás következtében – az eljárás időtartamától függetlenül – megállapítható. Ennek alapján egy abszolút értelemben rövid időtartamú büntetőeljárás is lehet elhúzódó, ha a  büntetőeljárás tényeiből nem állapítható meg az  eljáró bíróságok azon erőfeszítése, amely arra irányul, hogy a  vádról a  tisztességes eljárás követelményrendszerének szem előtt tartása mellett mielőbb döntést hozzanak. A  büntetőeljárás időtartama – a  büntetőeljárásra vonatkozó törvény betartása esetén is – sérti az  Alaptörvény XXVIII.  cikk (1)  bekezdését, ha abban az  eljáró bíróságoknak felróható indokolatlan tétlenségi időszakok tapasztalhatók és a  büntetőper kirívó hosszát az  ügy bonyolultsága sem indokolja. Az  elhúzódó eljárás időtartamába nem számít bele azonban az a késedelem, amelyet a  terhelt felróható magatartása okozott, feltéve, hogy azt az  eljáró bíróság a  rendelkezésére álló jogi eszközökkel nem tudta kiküszöbölni [pl. eljárás a  távollévő terhelttel szemben (Be. XXV. Fejezet), idézéssel szembeni mulasztás jogkövetkezményei (Be. 69. §)]. [83] 3.5. Az  Alkotmánybíróság rögzíti, hogy a  büntető ügyben eljáró bíróságnak az  észszerű határidőn belüli elbírálás követelményének megítéléséhez szükséges, jelen határozatban szereplő alkotmányos szempontok ismeretében lehetősége van arra, hogy a büntetőeljárás elhúzódásából származó sérelmet orvosolja. [84] Az Alkotmánybíróság korábbi határozatában már megállapította, hogy a  büntetőjog büntetési rendszerében a szankció meghatározásának a joga megoszlik a jogalkotó és a jogalkalmazó között [13/2002. (III. 20.) AB határozat, ABH 2002, 85, 91.]. A  Btk. szerint a  büntetést e  törvényben meghatározott keretek között, a  céljának szem előtt tartásával úgy kell kiszabni, hogy az igazodjon a bűncselekmény tárgyi súlyához, a bűnösség fokához, az elkövető társadalomra veszélyességéhez, valamint az egyéb enyhítő és súlyosító körülményekhez [80. § (1) bekezdés]. [85] A Btk. rendelkezései alapján a  büntetőbíróságok következetes gyakorlata szerint az  elhúzódó büntetőeljárások vonatkozásában enyhítő körülménynek számít a  büntetéskiszabás során az  időmúlás. Ennek az  enyhítő körülménynek az értékelése a büntetés mértékének csökkentését eredményezi, ha a terhelt indokolatlanul hosszú ideig állt a  büntetőeljárás hatálya alatt. A  terhelt így már az  eljárás során jogorvoslatban részesülhet az  eljárás elhúzódása miatt. [86] A Kúria Büntető Kollégiuma – szem előtt tartva az  Európa Tanács Miniszteri Bizottságának R (92) 17. számú, a  büntetéskiszabás egyöntetűségéről szóló Ajánlását és a  több évtizedes bírói gyakorlatot – a  büntetéskiszabás során értékelhető tényezőkről szóló 56/2007. BK véleményében rögzítette a  bíróságok által igyelembe vehető enyhítő és súlyosító körülményeket. A BK vélemény szerint „[e]nyhítő körülmény, ha a bűncselekmény elkövetésétől hosszabb idő telt el; minél súlyosabb a bűncselekmény, annál hosszabb az az idő, amely enyhítőként értékelhető. Nagyobb a nyomatéka, ha megközelíti az elévülési időt; csökken a nyomatéka, vagy el is enyészhet, ha az időmúlást maga az  elkövető idézte elő. Enyhítő körülmény, ha az  elkövető hosszabb ideig állt a  büntetőeljárás súlya alatt; nagyobb a  nyomatéka, ha előzetes fogva tartásban volt, és ilyenkor az  előzőnél rövidebb tartam is enyhítőként értékelhető” (56/2007. BKv, III/10. pont). [87] A bírói gyakorlat tehát enyhítő körülményként veszi igyelembe az időmúlást és a büntetés kiszabása során értékeli. A  büntetőeljárás elhúzódása azonban nem pusztán időmúlást vagy hosszú eljárást jelent, hanem felelősségi kérdés is. Egy hosszú ideig tartó eljárás is eleget tehet az  észszerű határidő követelményének, míg egy abszolút tartamában rövidnek látszó eljárás ugyanakkor megsértheti az  alaptörvényi elvárást. Az  eljárás elhúzódásának fogalma magában foglalja azt, hogy az eljáró bíróság a büntetőeljárás valamely szakaszában inaktivitást mutatott és a lefolytatott eljárás nem minden részletében tükrözi azt az erőfeszítést, amelyet a bíróság az észszerű határidőn belüli elbírálás érdekében kifejtett. Az  időmúlás helyett az  elhúzódó eljárásra utalás tehát az  ügyben eljáró bíróságok (hatóságok) azon tétlenségének az elismerése, amelyet az eljárás egyes szakaszaiban tanúsítottak. [88] Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az  elhúzódó büntetőeljárás miatt bekövetkező alaptörvény-ellenesség orvosolható a büntetéskiszabás során. Amennyiben az ítélet indokolásából megállapítható, hogy a bíróság az eljárás elhúzódására tekintettel a  terheltet a  büntetés kiszabása során valamilyen „kedvezményben részesítette”, vagyis az időmúlásra, az eljárás elhúzódására tekintettel enyhébb büntetést szabott ki, vagy a büntetés helyett intézkedést alkalmazott, akkor a terhelt az észszerű határidőn belüli elbíráláshoz való jogának a megsértésére a továbbiakban megalapozottan nem hivatkozhat. [89] 4. Az  Alkotmánybíróságnak az  alkotmányjogi panasz alapján folytatott eljárásokban elsősorban alapjogvédelmi szerepe van, mert az  Abtv. 26–27.  § rendelkezései értelmében az  a  feladata, hogy az  Alaptörvényben biztosított alkotmányos alapjogoknak érvényt szerezzen. Az  Alkotmánybíróság az  alkotmányjogi panasz alapján indult eljárásokban kiemelt feladatának tekinti, hogy a jogszabályoknak olyan értelmezését fogadja el, amely összhangban áll az  Alaptörvényben biztosított jogok érvényesülésével. Ennek során – az  Abtv. 46.  § (3)  bekezdésében előírtakra igyelemmel – az  Alkotmánybíróság kötelessége, hogy a  hatáskörei gyakorlása során megállapítsa azokat az  Alaptörvény szabályozásából eredő és az  Alaptörvény rendelkezéseit érvényre juttató alkotmányos követelményeket, amelyeket a  jogszabályok értelmezése és alkalmazása során a  jogalkalmazóknak feltétlenül szükséges érvényesíteniük {8/2013. (III. 1.) AB határozat, Indokolás [54], 34/2013. (XI. 22.) AB határozat, Indokolás [55]}. [90] Jelen ügyben az  indítványozó által támadott büntetőeljárási rendelkezések tekintetében az  Alkotmánybíróság a  befogadás során az  indítványozónak az  Abtv. 28.  § (1)  bekezdése szerinti eljárásra áttérés iránti kérelmét visszautasította, de ennek alkalmazása hivatalból és más jogszabályi rendelkezés tekintetében szükségessé vált. [91] Az Abtv. 52.  § (2)  bekezdése alapján az  Alkotmánybíróság által lefolytatott vizsgálat kizárólag az  alkotmányjogi panaszban megjelölt alkotmányossági kérelemre vonatkozik. Ez  a  rendelkezés ugyanakkor nem érinti az  Alkotmánybíróságnak az  Abtv. 28.  § (1)  bekezdésében meghatározott, hivatalból megtehető megállapításokra vonatkozó hatáskörét. Az Abtv. 28. § (1) bekezdése lehetővé teszi az Alkotmánybíróság számára az átjárást a 27. § szerinti panaszeljárásból a 26. § szerinti panaszeljárásba {3/2013. (II. 14.) AB határozat, Indokolás [21]–[24]}. [92] Az Alkotmánybíróság utal arra, hogy a Be. 258. § (3) bekezdés e) pontjában foglaltak szerint az ítélet és az ügydöntő végzés indokolása összefüggően tartalmazza – többek között – a  büntetés kiszabása, az  intézkedés alkalmazása, illetőleg ezek mellőzése esetén a döntés indokait az alkalmazott jogszabályok megjelölésével. [93] Az indítvány nem tartalmazza a  Be. 258.  § (3)  bekezdés e)  pontját és a  támadott bírósági határozatokban a  Be. ezen rendelkezésére vonatkozó hivatkozás nem szerepel. Az  Alkotmánybíróság rögzíti azonban, hogy a Be. 258. § (3) bekezdés e) pontja olyan általános büntetőeljárási szabály, amelyet a bírói döntés határozati formába foglalása esetén külön hivatkozás nélkül az eljáró bíróságnak alkalmaznia kell. A támadott határozatok tartalmából egyértelműen megállapítható az, hogy az  eljáró bíróságok alkalmazták a  Be. 258.  § (3)  bekezdés e)  pontját. A  rendelkezésnek az  alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló eljárásban való alkalmazása az  Alkotmánybíróságnak az Abtv. 28. § alapján az Abtv. 26. § (1) bekezdése szerinti hatáskörének a gyakorlására történő áttérést indokolja. [94] A Be. vizsgált rendelkezése a bírói mérlegelésre bízza azt, hogy az  ítélet indokolásában a bíróság milyen tényekre, bizonyítékokra, körülményekre tér ki. A  rendelkezés lehetővé teszi azt, hogy a  bíróság az  ítélet indokolásában az  elhúzódó bírósági eljárás tényét megállapítsa és a  Kúria 56/2007. BK véleményének III/10.  pontjában foglalt időmúláshoz kapcsolódva a büntetés kiszabása során az enyhítő körülmények között igyelembe vegye. [95] Az Alkotmánybíróság a  7/2013. (III. 1.) AB határozatában kimondta, hogy az  Alaptörvény XXVIII.  cikk (1)  bekezdésében foglalt tisztességes eljárás követelményrendszere magában foglalja az  indokolt bírói döntéshez való jogot is (Indokolás [28]–[34]). Amennyiben a  terhelt büntetését a  bíróság az  eljárás elhúzódására tekintettel enyhíti, azt részletesen indokolnia kell. Ennek egyik oka az, hogy a BK véleményben foglalt időmúlás mint enyhítő körülmény nem azonosítható maradéktalanul az  eljárás elhúzódása miatt eltelt idővel. Az  időmúlásnak a  BK véleményben szereplő meghatározása a bűncselekmény elkövetésétől eltelt hosszabb időt értékeli, míg az eljárás elhúzódásának vizsgálata az  alapos gyanú közlésének időpontjától kezdődik. Az  időmúlás objektív tényező, míg az eljárás elhúzódásának a rögzítése az ítélet indokolásában a bírósági inaktivitás elismerésére is utal. Amennyiben tehát az  eljáró bíróság nemcsak az  időmúlást kívánja enyhítő körülményként igyelembe venni, hanem a  bírósági eljárás – terheltnek fel nem róható – elhúzódását is orvosolni kívánja, akkor azt részletesen indokolnia kell. [96] Az ítélet indokolásának tartalmaznia kell, hogy a büntetés vagy az intézkedés enyhítése a büntetőeljárás elhúzódása miatt történt. Tekintettel arra, hogy a büntetőeljárás elhúzódását a terhelt saját magatartása is okozhatja, így a neki felróható időtartam nem vehető igyelembe. [97] A bíróságnak az  ítélet indokolásában – rövidített indokolás esetén is – részleteznie kell továbbá a  büntetőeljárás elhúzódására tekintettel a  terheltnek nyújtott kedvezményt. A  bíróság mindezt rögzítheti például úgy, hogy uta …