46/2003. (X. 16.) AB határozata. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az Alkotmánybíróság alkotmányjogi panaszok, valamint jogszabály alkotmányellenességének

46/2003. (X. 16.) AB határozata. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az Alkotmánybíróság alkotmányjogi panaszok, valamint jogszabály alkotmányellenességének utólagos megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványok, továbbá mulasztásban megnyilvánuló alkotmányelle nesség megszüntetése tárgyában — dr. Bagi István és dr. Strausz János alkotmánybíróknak a határozat 1. pontjára vonatkozó különvéleményével, valamint dr. Erdei Árpád alkotmánybírónak a határozat 2. és 4., továbbá dr. Kiss László alkotmánybírónak a határozat 2., 3. és 4. pontjára vonatkozó különvéleményével — meghozta a következő határozatot: 1. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a jogalkotó alkotmányellenes helyzetet idézett elő azzal a mulasztásával, hogy nem szabályozta az erre irányuló törvényekben és más jogszabályokban a hivatalos irat postai kézbesítéséhez fűződő, bírósági és más hatósági eljárásban általánosan érvényesülő vélelem megdöntésének lehetőségét. Az Alkotmánybíróság felhívja a jogalkotót, hogy feladatának 2004. június hó 30. napjáig tegyen eleget. 2. Az Alkotmánybíróság a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 99. § (2) bekezdése, továbbá a hivatalos iratok kézbesítésének egyszerűsítéséről szóló 43/1953. (VIII. 20.) MT rendelet 9. § (1) és (4) bekezdései, valamint a postai szolgáltatások ellátásáról szóló 254/2001. (XII. 18.) Korm. rendelet 31. § (1) bekezdése és a bírósági ügyvitel szabályairól szóló 14/2002. (VIII. 1.) IM rendelet 35. §-a továbbá a hivatalos iratok kézbesítésének egyszerűsítéséről szóló 43/1953. (VIII. 20.) MT rendelet végrehajtása tárgyában kiadott 13/1953. (IK 17.) IM—KPM—BM együttes utasítás 3. § (1) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványokat elutasítja. 3. Az Alkotmánybíróság elutasítja az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény 77. § (1) bekezdése, az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény 52/A. § (1) bekezdése és a szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény 74. § (3) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt. 4. Az Alkotmánybíróság a hivatalos iratok kézbesítésének egyszerűsítéséről szóló 43/1953. (VIII. 20.) MT rendelet 8. § (1) bekezdése és a postai tevékenységről szóló 133/1993. (IX. 29.) Korm. rendelet 15. § (1) és (2) bekezdései alkotmányellenességének megállapítására irányuló alkotmányjogi panaszokat elutasítja. 5. Az Alkotmánybíróság a postai tevékenységről szóló 133/1993. (IX. 29.) Korm. rendelet 18. § (1) bekezdés b) pontja alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló eljárást megszünteti. 6. Az Alkotmánybíróság a Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság Pfv.I.21.317/1995/4. számú ítélete ellen irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja. Az Alkotmánybíróság határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi. INDOKOLÁS I. 1. Több indítványozó kezdeményezte — részben alkotmányjogi panasz, részben utólagos normakontroll formájában — a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 99. § (2) bekezdése, valamint ezzel összefüggésben a postai tevékenységről szóló 133/1993. (IX. 29.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Pr.) 15. § (1) és (2) bekezdései, illetve 18. § (1) bekezdés b) pontja, továbbá a hivatalos iratok kézbesítésének egyszerűsítéséről szóló 43/1953. (VIII. 20.) MT rendelet (a továbbiakban: R.) 8. § (1) bekezdése, illetve 9. § (1) és (4) bekezdése alkotmányellenességének megállapítását. Az indítványozók egy része e szabályokkal összefüggésben mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítását kérte a szabályozás ama hiányosságára figyelemmel, hogy ezek a jogszabályok nem tartalmaznak rendelkezést annak a sajátos kézbesítési vélelemnek a megdöntésével kapcsolatban, amely szerint ,,kézbesítettnek kell tekinteni’’ bizonyos feltételek fennállta esetén azt az iratot is, amelyet nem vettek át. Van olyan indítvány is, amelyben az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény (a továbbiakban: Art.) 77. § (1) bekezdése, az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény (a továbbiakban: Inytv.) 52/A. § (1) bekezdése, a szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény (a továbbiakban: Sztv.) 74. § (3) bekezdése alkotmányellenességét is állítják azért, mert ezek a Pp., az R. és a Pr. szabályaihoz hasonló rendelkezéseket tartalmaznak. Az Alkotmánybíróság ezeket az indítványokat egyesítette és egy eljárásban bírálta el. Az indítványok elsősorban azt sérelmezték, hogy a támadott rendelkezések nem nyújtanak garanciát arra, hogy az állandó lakóhelyétől tartósan, vagy öt napnál hosszabb időre távol lévő személy az Alkotmány 57. § (1) és (5) bekezdései szerinti alkotmányos alapjogát gyakorolhassa. Nézetük szerint alkotmányellenes és méltánytalan az önhibáján kívül vétlen állampolgárokat megfosztani a jogorvoslat lehetőségétől, illetve olyan — a Pp. szerinti igazolási kérelemmel kapcsolatos — eljárásra kényszeríteni a törvényes joggyakorlásban akadályozott állampolgárt, amelynek kimenetele kétséges és eredményessége esetén is indokolatlan sérelemmel, kárral jár. Sérelmezték az indítványozók azt is, hogy a támadott szabályozás — nézetük szerint — egy megdönthetetlen vélelmet állít fel, amelynek alapján a bíróság kizárólag a levélkézbesítő feljegyzése alapján állapítja meg azt, hogy kétszeri kézbesítési kísérlet történt, ez megfosztja a címzettet annak lehetőségétől, hogy a kézbesítő nyilatkozatát megcáfolja. 2. Más indítványozók azért támadták a jogbiztonság [Alkotmány 2. § (1) bekezdés] és a jogorvoslathoz való jog [Alkotmány 57. § (5) bekezdés], továbbá a szabad mozgás és a tartózkodási hely szabad megválasztása joga [Alkotmány 58. § (1) bekezdés] sérelmére hivatkozva az R. 9. §-át, mert ez a szabály a Pp. hatókörén kívül egyes más eljárásokban is általánosan érvényesülő és megdönthetetlen, sajátos vélelmet állít fel a kézbesítés megtörténtére. A másik indítványozó mint kirendelt védő mulasztott a bíróság szerint és ennek következtében bírsággal sújtották, szintén a kifogásolt vélelem alkalmazása alapján. Indítványa tartalma szerint kezdeményezte a bírósági ügyvitel szabályairól szóló 123/1973. (IK 1974. 1.) IM utasítás (a továbbiakban: Büsz.) 40. §-a alkotmányellenességének megállapítását a védelemhez való jog [Alkotmány 57. § (3) bekezdése] sérelmére hivatkozva; mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megszüntetését is kérte ,,a hivatalos iratok kézbesítésének egyszerűsítéséről szóló 43/1953. (VIII. 20.) MT rendelet vonatkozásában, mert az bárki ... részére ... nem biztosítja ... az Alkotmány 57. § (5) bekezdése érvényesíthetőségét’’. Álláspontja szerint a tértivevény nem alkalmas az iratok tényleges átvételének igazolására, különösen iratcsomó esetén, ezzel összefüggésben — az indítvány tartalma szerint — kezdeményezte a hivatalos iratok kézbesítésének egyszerűsítéséről szóló 43/1953. (VIII. 20.) MT rendelet végrehajtása tárgyában kiadott 13/1953. (IK 17.) IM—KPM—BM együttes utasítás (a továbbiakban: Ut.) 3. § (1) bekezdése alkotmányellenességének megállapítását. II. 1. Az Alkotmány felhívott rendelkezései: ,,2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam. (...) 8. § (1) A Magyar Köztársaság elismeri az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait, ezek tiszteletben tartása és védelme az állam elsőrendű kötelessége. (2) A Magyar Köztársaságban az alapvető jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg, alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja. (...) 54. § (1) A Magyar Köztársaságban minden embernek veleszületett joga van az élethez és az emberi méltósághoz, amelyektől senkit nem lehet önkényesen megfosztani. (...) 57. § (1) A Magyar Köztársaságban a bíróság előtt mindenki egyenlő, és mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat, vagy valamely perben a jogait és kötelességeit a törvény által felállított független és pártatlan bíróság igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el. (...) (3) A büntetőeljárás alá vont személyeket az eljárás minden szakaszában megilleti a védelem joga. A védő nem vonható felelősségre a védelem ellátása során kifejtett véleménye miatt. (...) (5) A Magyar Köztársaságban a törvényben meghatározottak szerint mindenki jogorvoslattal élhet az olyan bírósági, közigazgatási és más hatósági döntés ellen, amely a jogát vagy jogos érdekét sérti. A jogorvoslati jogot — a jogviták ésszerű időn belüli elbírálásának érdekében, azzal arányosan — a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával elfogadott törvény korlátozhatja. (...) 58. § (1) Mindenkit, aki törvényesen tartózkodik Magyarország területén — törvényben meghatározott esetek kivételével — megillet a szabad mozgás és a tartózkodási hely szabad megválasztásának joga, beleértve a lakóhely vagy az ország elhagyásához való jogot is. (...) 70/A. § (...) (3) A Magyar Köztársaság a jogegyenlőség megvalósu lását az esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölését célzó intézkedésekkel is segíti.’’ 2. A Pp.-nek az indítványokkal érintett rendelkezése: ,,99. § (2) A bírósági iratokat a kézbesítés második meg kísérlésének napját követő ötödik munkanapon kézbesítettnek kell tekinteni, ha a kézbesítés azért volt eredménytelen, mert a címzett az iratot nem vette át, illetve az átvételt megtagadta. Keresetlevél (fizetési meghagyás) kézbesítése esetén a vélelem beálltáról a bíróság az alperest (kötelezettet) értesíti, és egyúttal tájékoztatja a (3) bekezdésben, illetve a 128. §-ban foglaltakról.’’ 3. Az R.-nek indítvánnyal érintett, az indítvány benyújtásakor hatályos rendelkezései: ,,4. § (1) A tértivevényes közönséges vagy ajánlott levél a címzetten kívül a címzett felnőtt családtagjának, alkalmazottjának, szállásadójának vagy a címzett által a postai üzletszabályzat szerint meghatalmazott személynek — postafiók bérlete esetében a fiókot kiürítő meghatalmazottnak — is kézbesíthető. Ha a címzett jogi személy, a közönséges tértivevényes levelet is csak a könyvelt postai küldemények átvételére jogosult személynek lehet átadni. (2) Ha a megadott címen az (1) bekezdésben megjelölt személy nem található, a levélszekrényben vagy a postai küldemények elhelyezésére szolgáló más helyen, ilyennek hiányában pedig az ajtóra (kapura) kifüggesztve figyelmeztetést kell hagyni. Ebben közölni kell a címzettel, hogy a részére érkezett hivatalos irat kézbesítését a kézbesítő mikor kísérli meg újból, s ha az iratot akkor sem lehet kézbesíteni, a címzett azt további öt munkanap alatt a figyelmeztetésben megjelölt postahivatalban személyazonosságának igazolása után átveheti. A figyelmeztetésben meg kell jelölni az irat számát, továbbá hogy az irat melyik hatóságtól érkezett és hogy a postahivatalban milyen időben vehető át, végül figyelmeztetni kell a címzettet azokra a következményekre is, amelyek az irat átvételének elmulasztása esetében beállnak (9. §). (3) A postafiók számával megjelölt helyre, de nem a fiókbérlő címére irányított küldeményekre a (2) bekezdésben foglaltak azzal az eltéréssel irányadók, hogy az irat kézbesítése helyett a postafiókba figyelmeztetést kell helyezni. A címzett az iratot legkésőbb a második figyelmeztetésnek a postafiókba helyezésétől számított öt munkanap alatt veheti át a postahivatalnál. (4) A figyelmeztetés hátrahagyásának, illetőleg postafiókba helyezésének idejét, valamint ha a második kézbesítési kísérlet eredménytelen volt, ennek az idejét is a tértivevényen fel kell tüntetni. (5) Ha az iratot olyan személynek kézbesítették, aki abban az ügyben, amelyre az irat vonatkozik, a címzettnek ellenfele, a kézbesítés érvénytelen. 5. § (1) A tértivevényes közönséges vagy ajánlott levelet a címzettnek vagy az annak átvételére jogosult más személynek a tértivevény aláírása ellenében kell kézbesíteni. Ha azonban a címzett, illetőleg az irat átvételére jogosult más személy az irat átvételét vagy a tértivevény aláírását megtagadja, az iratot a tértivevény aláírása nélkül is át kell neki adni, illetőleg az iratot nála kell hagyni és a tértivevényen ezeket a körülményeket fel kell tüntetni (kényszerkézbesítés). (2) A külföldi bíróságok polgári ügyiratainak kézbesítésénél — a nemzetközi egyezményekben, illetőleg a fennálló viszonossági gyakorlatban meghatározott esetektől eltekintve — kényszerkézbesítésnek helye nincs. A kézbesítendő irat címzése mellett és az irathoz csatolt tértivevényen a bíróság ezt feltüntetni köteles. Az ilyen iratot átvételének megtagadása esetében — annak utólagos átvétele végett — a 6. §-nak megfelelően öt munkanapig a postahivatalban kell tartani. 6. § Ha a tértivevényes levelet a címzettnek, illetőleg az annak átvételére jogosult más személynek a 4. vagy 5. § rendelkezései szerint kézbesíteni nem lehet, az iratot a kézbesítés második megkísérlésének, illetőleg a második figyelmeztetés postafiókba helyezésének napját követő öt munkanapon át a kézbesítő postahivatalban kell tartani. Ha ezalatt az idő alatt a címzett az irat átvétele végett jelentkezik, az iratot neki — személyazonosságának igazolása után — át kell adni. (...) 8. § (1) Ha a címzett az iratot a postahivatalban a 6. §-ban meghatározott öt munkanap alatt nem veszi át, a postahivatal ezt a tértivevényen feljegyzi és az iratot a tértivevénnyel együtt visszaküldi a feladónak. (...) 9. § (1) A 8. § (1) bekezdése értelmében visszaküldött iratot — a jelen § (2), (3) és (4) bekezdésének eseteit kivéve — a kézbesítés második megkísérlésének, illetőleg a második figyelmeztetés postafiókba helyezésének napját követő ötödik munkanapon kézbesítettnek kell tekinteni. (2) A keresetlevélnek a 8. § (1) bekezdése alapján való visszaküldése esetében a bíróság a kézbesítés elmaradásáról és annak okairól a felperest értesíti, a felperes kérelmé re az alperes részére ügygondnokot rendel ki és a keresetlevelet ennek kézbesítteti, egyúttal erről az alperest — lakására címzett ajánlott levélben — értesíti. Ugyanez a szabály megfelelően irányadó minden olyan esetben, amikor valamely iratot a fennálló rendelkezések értelmében a keresetkézbesítés szabályai szerint kell kézbesíteni, valamint akkor is, ha valamely jogszabály eddig a saját kézbe való kézbesítést rendelte. (3) Büntetőparancsnak a 8. § (1) bekezdése alapján való visszaküldése esetében a bíróság az ügy tárgyalásának kitűzése iránt intézkedik. (4) Külföldi bíróságok polgári ügyiratainak a 8. § (1) bekezdése alapján való visszaküldése esetében a bíróság az ügyiratot tizenöt napig magánál tartja, s ha a címzett azt ez alatt az idő alatt sem veszi át, a bíróság úgy jár el, mintha a címzett a kézbesítés során az átvételt megtagadta volna.’’ 4. Az R. alkotmányjogi panasszal érintett szabálya szerint: ,,8. § (1) Ha a címzett az iratot a postahivatalban a 6. §-ban meghatározott öt munkanap alatt nem veszi át, a postahivatal ezt a tértivevényen feljegyzi és az iratot a tértivevénnyel együtt visszaküldi a feladónak.’’ 5. Az R. hatályos szabályai szerint: ,,9. § (1) A postai szolgáltatások ellátásáról szóló 254/2001. (XII. 18.) Korm. rendelet 31. § (1) bekezdése értelmében visszaküldött iratot — a jelen § (2) és (3) bekezdésének eseteit kivéve — a kézbesítés második megkísérlésének, illetőleg a második figyelmeztetés postafiókba helyezésének napját követő ötödik munkanapon kézbesítettnek kell tekinteni. (2) Az 1973. évi I. törvény XVII. fejezetében foglaltak szerint a tárgyalás mellőzésével hozott végzésnek a postai szolgáltatások ellátásáról szóló 254/2001. (XII. 18.) Korm. rendelet 31. § (1) bekezdése alapján való visszaküldése esetében a bíróság az ügy tárgyalásának kitűzése iránt intézkedik. (3) Külföldi bíróságok polgári ügyiratainak a postai szolgáltatások ellátásáról szóló 254/2001. (XII. 18.) Korm. rendelet 31. § (1) bekezdése alapján való visszaküldése esetében a bíróság az ügyiratot 15 napig magánál tartja, s ha a címzett azt ez alatt az idő alatt sem veszi át, a bíróság úgy jár el, mintha a címzett a kézbesítés során az átvételt megtagadta volna. (4) A (2) és (3) bekezdésekben meghatározott intézkedések megtétele előtt a bíróság vagy más hatóság elrendelheti az irat kézbesítésének újabb megkísérlését. (5) A címzett halála vagy a címzettnek, illetőleg lakóhelyének (tartózkodási helyének) ismeretlen volta esetében az eljárásra külön jogszabályok irányadók.’’ 6. Az Ut. szerint: ,,1. § (1) A hivatalos iratok kézbesítésére borítékot használni csak akkor szabad, ha az irat egynél több lapból (ívből) áll, vagy az iraton a címzésre felhasználható üres hely nincs, úgyszintén, ha a feladó hatóság az irat természeténél fogva annak borítékban való kézbesítését elrendeli. (...) 3. § (1) Az olyan hivatalos iratok kézbesítéséhez, amelyeket az R. 2. §-a alapján tértivevényes levélként kell kézbesíteni, a jelen utasításhoz mellékelt A és B mintának megfelelő tértivevényt kell használni, mégpedig: az A mintájú tértivevényt általában minden olyan esetben, amikor nem kell B mintájú tértivevényt használni; a B mintájú tértivevényt pedig a külföldi bíróságok olyan ügyiratainak kézbesítéséhez, amelyek kényszer alkalmazása nélkül kézbesítendők; ha azonban a külföldi bíróságok ügyiratai tekintetében a fennálló nemzetközi egyezmények vagy viszonossági gyakorlat alapján kényszerkézbesítésnek van helye, a tértivevényen a ,,kényszerkézbesítés kizárva’’ szavakat át kell húzni.’’ 7. A Pr. érintett rendelkezései: ,,15. § (1) Ha a címzett nem tartózkodik a címben meg jelölt helyen, és nincs meghatalmazottja, a postai küldemény — e jogszabályban meghatározott feltételek szerint — helyettes átvevőnek is kézbesíthető. (2) A kézbesítés szempontjából helyettes átvevő lehet a) a címhelyen tartózkodó 14. életévét betöltött és a 13. § (2) bekezdésében említett igazolvánnyal rendelkező közeli hozzátartozó [Ptk. 685. § b) pontja], az élettárs; b) a gondnok, a házfelügyelő; c) a bérbeadó, illetőleg a szállásadó, ha a címzettel azonos címen lakik; d) a munkahelyre címzett küldemény esetében a Pt. 19. §-ának (1) bekezdése szerinti képviselő vagy annak meghatalmazottja.’’ ,,18. § (1) A postai küldeményeket a jogosult átvevő az alábbi átvételi határidőn belül veheti át a szolgáltató hivatali helyiségében: (...) b) a hivatalos iratot a második értesítéstől számított öt munkanapig;’’ 8. A postai szolgáltatások ellátásáról szóló 254/2001. (XII. 18.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Pszr.) vizsgálatba bevont rendelkezése: ,,31. § (1) A szolgáltató a hivatalos iratnak a címhelyre történő első kézbesítése sikertelensége esetén — értesítő hagyása mellett — köteles a kézbesítést a sikertelen kézbesítés napját követő 5. munkanapon megismételni, kivéve, ha a kézbesítés a (2) bekezdésben meghatározott ok miatt minősül sikertelennek. Amennyiben a címhelyre történő második kézbesítés is sikertelennek bizonyul, a szolgáltató a 25. § (3) bekezdés b) pontjában meghatározott rendelkezésre tartási időt követően — ha ezalatt a címzett a szolgáltató helyen azt nem veszi át — ,,nem kereste’’ jelzéssel visszaküldi a feladónak.’’ 9. A Büsz. szerint: ,,40. § (1) A bírósági iratok kézbesítése — külön szabá lyok szerint — általában posta útján történik. (2) A bíróság elnöke elrendelheti, hogy a székhelyen a kézbesítést hivatalsegéd végezze. (3) A bíróság székhelyén működő másik bíróság, ügyészség részére, valamint ugyanazon az épületen belül az iratokat általában kézbesítőkönyvvel, hivatalsegéd útján kell kézbesíteni. Az ügyész részére tértivevénnyel kell kézbesíteni a perorvoslattal megtámadható határozatot, az ügyészt a tárgyaláson való részvételre kötelező értesítést, valamint a polgári perben a tárgyalásra szóló idézést, az olyan iratot, amelyre az ügyésznek határidőn belül nyilatkoznia kell. (4) A büntetőeljárásban részt vevők, az igazságszolgáltatást segítők Védelmi Programjáról szóló 2001. évi LXXXV. törvény hatálya alatt álló személy részére kézbesítendő iratot a Tanúvédelmi Szolgálat útján, hivatalsegéddel kell kézbesíteni. (5) A címzett a részére szóló iratot — személyazonosságának igazolása után — a bíróságon is átveheti. (6) Ha a kézbesítés tényéhez joghatás fűződik, a tértivevényt az intézkedés eredeti példányához kell kapcsolni.’’ 10. A bírósági ügyvitel szabályairól szóló 14/2002. (VIII. 1.) IM rendelet szerint: ,,35. § (1) A bírósági irat kézbesítése — ha jogszabály másként nem rendelkezik — külön szabályok szerint általában posta útján történik. (2) A bíróság elnöke elrendelheti, hogy a bíróság székhelyén a kézbesítést bírósági alkalmazott végezze. (3) A fogvatartásban lévő személy részére a fogvatartást foganatosító szerv parancsnoka útján kell kézbesíteni a bírósági iratot. (4) A címzett a részére szóló iratot — személyazonosságának igazolása után — a bíróságon is átveheti. (5) A bíróság az olyan iratot, amely átvételéhez joghatály fűződik, vagy amely átvételének igazolására szükség van, tértivevénnyel postázza; személyes kézbesítés esetén az átvevő az átvétel tényét keltezéssel ellátott aláírásával igazolja. Ha az átvételre nyomtatványt rendszeresítettek, az átvétel tényét ezen kell elismerni.’’ 11. Az Art. szerint: ,,77. § (1) Az adóhatósági iratot kézbesítettnek kell te kinteni, ha a postai kézbesítés második megkísérlését követő öt munkanapon belül a címzett azt nem vette át, és a posta a rá vonatkozó szabályoknak megfelelően az iratot visszaküldte az adóhatóságnak. Az irat átvételében akadályozott adózó igazolási kérelemmel élhet. Az adóhatósági iratot akkor is kézbesítettnek kell tekinteni, ha a címzett az átvételt megtagadta. Amennyiben a magánszemély adózó ismeretlen helyen tartózkodik, az adóhatóság az iratot a gyámhatóság által kirendelt ügygondnok részére kézbesíti.’’ Az Inytv. szerint: ,,52/A. § (1) Kézbesítettnek kell tekinteni a határozatot a kézbesítési címre, ennek hiányában az ingatlan-nyilvántartásban vagy a bejegyzés alapjául szolgáló okiratban meg jelölt lakcímre történő postai kézbesítés második megkísérlésének, illetőleg a második figyelmeztetés postafiókba (postaládába) helyezésének napját követő ötödik munkanapon.’’ Az Sztv. szerint: ,,74. § (3) Az iratokat a kézbesítés második megkísérlé sének napját követő ötödik munkanapon kézbesítettnek kell tekinteni, ha a kézbesítés azért volt eredménytelen, mert a címzett az iratot nem vette át, illetőleg az átvételt megtagadta.’’ III. Az R. 8. §-át a postai tevékenységről szóló 133/1993. (IX. 29.) Korm. rendelet 30. § (1) bekezdése 1993. október 14-ével, az Pr. 15. §-át a Pszr. 51. § (4) bekezdése 2001. december 23-ával, a Pr. 18. § (1) bekezdés b) pontját a Pszr. 51. § (5) bekezdése 2002. március 31-én hatályon kívül helyezte, azonban az R. 8. § (1) bekezdését továbbá a Pr. 15. § (1) és (2) bekezdését alkotmányjogi panaszban is kifogásolják az indítványozók. Az Alkotmánybíróság hatályon kívül helyezett jogszabály alkotmányellenességét nem vizsgálja, hacsak nem annak alkalmazhatósága is eldöntendő kérdés (335/B/1990/13. AB határozat, ABH 1990, 261, 262.). Hatályon kívül helyezett jogszabály alkotmányossági vizsgálata a konkrét normakontroll két esetében, az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 38. § (1) bekezdése szerinti bírói kezdeményezés, és a 48. § szerinti alkotmányjogi panasz alapján lehetséges, mivel ezekben az esetekben az alkalmazott jogszabály alkotmányellenességének megállapítására és — ha az indítványozó különösen fontos érdeke indokolja — a konkrét ügyben való alkalmazási tilalom kimondására van lehetőség. A konkrét esetben az Abtv. 1. § d) pontja alapján a beadványok egy része alkotmányjogi panasz, ezért az Alkotmánybíróság érdemben vizsgálta az R. 8. § (1) bekezdése és a Pr. 15. § (1) és (2) bekezdése rendelkezéseit. Az Alkotmánybíróság ugyanakkor a Pszr. 31. § (1) bekezdését is bevonta az alkotmányossági vizsgálatba, mert ez a szabály az R. 8. § (1) bekezdésében és a Pr. 18. § (1) bekezdés b) pontjában foglaltakhoz alkotmányjogi szempontból hasonló rendelkezést tartalmaz. Az Alkotmánybíróság a Pr. 18. § (1) bekezdés b) pontja tekintetében az alkotmánybírósági eljárást az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló 3/2001. (XII. 3.) Tü. határozat 31. § a) pontja alapján szüntette meg. Az indítványok egy részének benyújtását követően az R. 9. § (1) bekezdését módosította a Pszr. 51. § (11) bekezdése. Ennek értelmében a hivatalos iratok kézbesítésének egyszerűsítéséről szóló — többször módosított — 43/1953. (VIII. 20.) MT rendelet 9. §-a (1), (2) és (3) bekezdésében a ,,postai tevékenységről szóló 133/1993. (IX. 29.) Korm. rendelet 18. §-a (1) bekezdésének b) pontja’’ szövegrész helyébe a ,,postai szolgáltatások ellátásáról szóló 254/2001. (XII. 18.) Korm. rendelet 31. § (1) bekezdése’’ szövegrész lépett. Az Alkotmánybíróság az R. 9. § (1) bekezdésének a hatályos rendelkezéseit vizsgálta. IV. Az indítványok részben, az alábbiak szerint megalapozottak: Az indítványok mindegyike a hivatalos iratok kézbesítéséhez fűződő vélelmet tartalmazó egyes rendelkezéseket tartja az Alkotmány egyes szabályaiba ütközőnek. Azok az indítványozók is az indítványok tartalma szerint így vélekednek, akik hiányolják e jogszabályokból a vélelem megdöntésére, ezzel összefüggésben az átvétel elmaradásához fűződő jogkövetkezmény elhárítására vonatkozó szabályozást és ezért a beadványok egy részében mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítását is kezdeményezték. A támadott szabályok egy része (R. Pr., Pszr.) a postai szolgáltató feladatait szabályozza a hivatalos iratok kézbesítésével kapcsolatban. Ezek a szabályok a feladó, a postai szolgáltató és a címzett egyes cselekményeire vonatkoznak, és — az R. kivételével — nem tartalmaznak a hivatalos irat kézbesítéséhez fűződő vélelmet. Ezzel szemben a Pp. a bírósági iratok, az Art. az adóhatósági irat kézbesítéséről, az Inytv. az ingatlannyilvántartási eljárásban, az Sztv. pedig a szabálysértési eljárásban hozott határozat kézbesítéséről szól. Az egyes hatósági eljárásokról szóló törvények nem általában a kézbesítés rendjét szabályozzák önállóan, hanem az R. és a Pszr. szabályaira épülnek. Az említett törvények és az R. szabályai azonosan rendelkeznek abban a kérdésben, hogy vélelmet és ezzel együtt jogkövetkezményt alkalmaznak, ha az adott eljárásban résztvevő valamely címzett az iratot a postai szolgáltatótól nem veszi át. Ez a vélelem valamennyi itt említett eljárásban megdönthetetlen, noha egyes esetekben a vélelem alkalmazásának következményei, igaz bizonyos feltételek mellett, a tételes rendelkezések szerint (igazolás, perújítás stb.) rendszerint elháríthatók. Az indítványozók éppen azt kifogásolják, hogy ez szerintük nem minden esetben van így. 1. A hírközlésről szóló 2001. évi XL. törvény szerint hivatalos irat: a közigazgatás és az igazságszolgáltatás szervei által feladott olyan postai küldemény, melynek feladásához vagy kézbesítéséhez jogszabály jogkövetkezményt fűz, illetve mely határidő számításának alapjául szolgál. A hivatalos iratok az e célra rendszeresített tértivevénnyel adhatók fel. A hivatalos iratok kézbesítésére vonatkozó eljárási szabályoknak több alkotmányos követelményt kell egyszerre kielégíteniük. A hivatalos iratok kézbesítésére vonatkozó eljárási szabályoknak meg kell felelniük a jogbiztonság alkotmányos elvéből eredő követelményeknek. Csak a jogbiztonság követelményének megfelelő eljárási rend garantálhatja az Alkotmány 57. § (1) és (5) bekezdése szerinti általános garanciák megvalósulását. Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint: ,,A jogállamiság és jogbiztonság elvéből fakadnak az eljárási garanciák. Ezek alapvető jelentőségűek az egyes jogintézmények működésének kiszámíthatósága szempontjából.’’ [11/1992. (III. 5.) AB határozat, ABH 1992, 77, 85.] Ezt erősítette meg az Alkotmánybíróság a 75/1995. (XII. 21.) AB határozatában: ,,Az alanyi jogok és kötelezettségek érvényesítésére szolgáló eljárási garanciák a jogbiztonság alkotmányos elvéből következnek. Megfelelő eljárási garanciák nélkül működő eljárásban a jogbiztonság szenved sérelmet.’’ (ABH 1995, 376, 383.) A jogbiztonság kettős követelményt támaszt a jogalkotóval szemben. Ennek megfelelően elsősorban a létrejött jogviszonyok stabilitásának eljárásjogi biztosítékait kell megteremtenie. Az igazságszolgáltatás és a közigazgatás hatékony működésének biztosítása ugyanakkor nem eredményezheti a jogbiztonságból levezethető eljárási garanciák sérelmét azáltal, hogy a címzettek számára biztosított alkotmányos jogok gyakorlását akadályozza meg. A jogbiztonság követelményéből következik az igazságszolgáltatás és az államigazgatás kiszámítható és hatékony működése, de a címzettek joggyakorlásának biztosítása is. E követelményeknek azonban megfelelő egyensúlyban kell lenniük a jogi szabályozásban. Azt, hogy ez a megfelelő egyensúly a hatályos szabályokban fennáll-e, az Alkotmánybíróság vizsgálhatja. A hatékonyság, az eljárás mielőbbi befejezéséhez fűződő érdek és az eljárás alá vont személyek jogai érvényesítésének követelménye ellentétbe kerülhet egymással. Alkotmányellenességhez vezethet, ha a jogi szabályozás egyoldalúan biztosít elsőbbséget akár a hatékonyság, akár a címzettek jogai érvényesülése követelményének. A hatékonyságnak biztosított feltétlen elsőbbség az eljárás alá vont személyek jogai érvényesítését hiúsíthatja meg. Az eljárás alá vont személyek jogai érvényesítésének parttalan lehetősége pedig az eljárást kezdeményezők jogérvényesítését lehetetlenítheti el. Az Alkotmánybíróság hangsúlyozza, hogy a jogok és jogos érdekek hatékony érvényesítése, s ebből következően az igazságszolgáltatás és a közigazgatás kiszámítható működése azt igényli, hogy kivételes esetekben a kézbesítés eredménytelensége esetén is feltételezni lehessen a hivatalos iratok közlését, illetve ezzel kapcsolatban azt, hogy a közölt határozatok jogerőssé válhattak. Ez pedig nem függhet adott esetben attól, hogy a határozat címzettje képes vagy hajlandó-e átvenni a határozatot. A kézbesítés megtörténtére, megkísérlésére vonatkozó vélelem létét és a lehetséges jogkövetkezmények alkalmazhatóságát tehát a jogbiztonság, illetve az eljárást kezdeményező személyek jogai védelme is megköveteli. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy önmagában a kézbesítési vélelem, a jogkövetkezmények megjelenése a rendelkező részben szereplő támadott jogszabályokban nem ellentétes az Alkotmány 2. § (1) bekezdésével, nem sérti az Alkotmány 57. § (1) és (5) bekezdését sem. Ugyanakkor a vizsgálat tárgyát képező egyes rendelkezések alkotmányossága általában értékelhetetlen a jogszabály kontextusából kiragadva. Az elszigetelt vizsgálat eredménye más összefüggésbe helyezve érvényét vesztheti. [Hasonlóan foglalt állást az Alkotmánybíróság a 16/1991. (IV. 20.) AB határozatban, ABH 1991, 58, 60.] A jelen esetben is csak a szabályozási környezetre figyelemmel, a konkrét rendelkezések és ezek összefüggései áttekintése alapján dönthető el az, hogy a kézbesítésről szóló, a rendelkező részben megjelölt jogszabályok az egyes indítványok részben eltérő érvei alapján ellentétesek-e az Alkotmány indítványokban felhívott egyes szabályaival vagy az akár ellentétessé is válható érdekek között megfelelő kiegyensúlyozást tartalmaznak-e. A kézbesítés vélt szabályszerűségét a címzett vitássá teheti az eljárási szabályok értelmében. A kézbesítés szabályszerűségének ismételt vizsgálata járhat azzal az eredménnyel is, hogy a szabályszerűnek vélt kézbesítés utóbb szabálytalannak bizonyul. Előfordulhat az is, hogy a címzett igazolja: a kézbesítés önhibáján kívül bizonyult eredménytelennek. Az ilyen kézbesítések kockázatát a jogszabályoknak megfelelően kell elosztania a címzettek (az eljárás szempontjából a felek) között. Ugyanakkor a hivatalos iratok kézbesítésének szabályaival szemben más, részben eltérő követelmények támasztandók az Alkotmány alapján a bírói úthoz való jog érvényesülése és más a jogorvoslathoz való jog érvényesülése szempontjából (lásd IV. 2. és 3. pont); nem azonosak az eljárásban érvényesítendő követelmények a hivatalos iratok egyes típusait (keresetlevél, idézések stb.) illetően sem. 2. Az Alkotmánybíróság először azokat az indítványokat vizsgálta, amelyek a Pp. 99. § (2) bekezdése, valamint — ezzel összefüggésben — az R. 9. § (1) és (4) bekezdése, továbbá a Pszr. ezekhez kapcsolódó 31. § (1) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányultak. A fent megjelölt rendelkezések a polgári eljárásban a bírósági iratok, mint hivatalos iratok kézbesítésére vonatkozó egyes eljárási szabályokat tartalmazzák. E szabályok a mondottak szerint a jogviták bíróság előtti eljárásban való elbírálásának rendjén érvényesülő jogszabályi vélelmet, jogkövetkezményeket állapítanak meg, amelynek lényege, hogy a bírósági eljárásban a bírósági iratokat a második eredménytelen kézbesítéstől számított ötödik munkanapon kézbesítettnek kell tekinteni, ha azt a címzett a szolgáltató helyen nem vette át. A bírósági iratok közlésének nem csupán az érdemi határozatok esetében, és nem csupán a felek tekintetében van jogkövetkezménye, hanem más eljárási döntésekhez (pl. idézés), az eljárás más résztvevőihez (pl. tanú, szakértő, védő, meghatalmazott, jogi képviselő) egyes eljárási jogok gyakorlásához, illetve eljárási cselekményekhez (pl. keresetlevél kézbesítése) fűződően is. A bírói úthoz való alapvető jog értelmében mindenkinek joga van ahhoz, hogy valamely perben a jogait és kötelességeit a törvény által felállított független és pártatlan bíróság igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el. Az Alkotmánybíróság a bírósághoz fordulás jogával kapcsolatban egy korábbi ügyben kimondotta, hogy az Alkotmány 57. § (1) bekezdése alapján mindenkit alanyi jog illet meg arra, hogy jogait független és pártatlan bíróság előtt érvényesítse, és hogy a bírósági eljárásban a fél pozíciójában szerepelhessen (930/B/1994. AB határozat, ABH 1996, 502., 505.). Egy másik döntésben az Alkotmánybíróság abból indult ki, hogy a polgári perben a felek pozíciójának egyensúlyát nem lehet megbontani és nem sérülhet a felek mellérendeltségének elve [1/1994. (I. 7.) AB határozat, ABH 1994, 29, 37.]. A bírói úthoz való jog érvényesítése alkotmányosan nem korlátozható a csupán az érdemi határozatok ellen igénybe vehető jogorvoslat biztosítására a bírósági eljárásban. Az Alkotmánybíróság hangsúlyozza: annak, hogy a bírósági eljárásban mindenki a fél pozíciójában szerepelhessen feltétele, hogy már az eljárás megindulásáról is a lehető legnagyobb valószínűséggel tudomást szerezhessen. A bírósági iratok között ezért annak az iratnak a kézbesítése, amely az eljárás megindításáról tudósít (pl. keresetlevél, fizetési meghagyás) és az eljárás folyamán vagy a befejezésekor történő kézbesítés jelentősége (ideértve az érdemi, ügydöntő határozat kézbesítését is) a polgári ügyben a bírói úthoz való alapvető jog szempontjából eltér egymástól. Az ,,eljárás megindításáról tudósít’’ az eljárást kezdő irat. Ezt a kifejezést azonban az Alkotmánybíróság e határozatban más értelemben használja a továbbiakban, mint ahogyan azt az egyes eljárási törvények és más jogszabályok teszik. E határozat alkalmazásában ezt a kifejezést az Alkotmánybíróság a bírói úthoz való jog illetve az ezzel összefüggő kötelezettségek szemponjából értelmezi, és hangsúlyozza, hogy az nem azonos tartalmú az eljárási-ügyviteli szabályokban vagy akár az illetékjogszabályban alkalmazott kedző irat fogalmával. Az Alkotmánybíróság eljárást kezdő irat alatt azt az iratot érti az Alkotmány 57. § (1) bekezdése alkalmazásában, amelyről a címzett (fél, tanú stb.) tudomásszerzése vagy ennek vélelmezése jogokkal és kötelezettségekkel jellemezhető eljárási jogviszonyt keletkeztet a címzett és a bíróság között. A bírósági iratok között való ennek a különbségtételnek az az alkotmányjogi jelentősége, hogy az eljárást kezdő irat kézbesítését követően polgári ügyben a címzett (a fél, tanú, szakértő, képviselő) azzal számolhat, hogy a törvény szabályait követve folytatják le az eljárást vele vagy nélküle, azt eredményesen akadályozni pl. rosszhiszemű pervitellel nem lehet. Ahogy arra az Alkotmánybíróság rámutatott, a fél rendelkezési joga, mint az önrendelkezés alkotmányos jogának eljárásjogi aspektusa, magában foglalja azt a jogosultságot is, hogy a fél a perbevitt anyagi és eljárási jogaival szabadon rendelkezzen. A félnek szabadságában áll a peranyag ,,szolgáltatásában’’ való döntés jogosultsága is [1/1994. (I. 7.) AB határozat, ABH 1994, 29.]. Az Alkotmánybíróság hangsúlyozza: a postai kézbesítésre vonatkozó eljárási szabályoknak ki kell zárniuk annak lehetőségét, hogy a tudomásszerzést követően az eljárás alá vont személy az ellenérdekű fél jogérvényesítési lehetőségét a postai kézbesítések sorozatos vitássá tételével, rosszhiszemű pervitellel nehezítse el, az eljárás ésszerű időn belül történő befejezését akadályozva. 3. A jogorvoslathoz való jog, noha a bírói eljárásban is érvényesítendő, más jelentősséggel bír a közigazgatási és más hatósági döntésekkel kapcsolatban. A bírói úthoz való jog eltérő tartalmú a jogorvoslati joghoz képest, és részben több eljárási garancia érvényesülésének biztosítását írja elő. A jogorvoslati jognak is érvényesülnie kell a bírói eljárásban az Alkotmány 57. § (5) bekezdése alapján, a bírósági eljárásban azonban az érdemi, ügydöntő határozat postai kézbesítésének szabályozása — a IV. 2. pontban kifejtettekre figyelemmel — eltérhet a közigazgatási és más hatósági eljárásra előírt szabályoktól. A jogviták bírói elbírálásával szemben a közigazgatási és más hatósági eljárás egyik jellegzetessége, hogy azokban eltérően érvényesülhet a felek (ügyfelek) önrendelkezési joga, akár attól függően is, hogy az eljárás hivatalból vagy kérelemre indul. Előfordulhat egyes a közigazgatási és más hatósági eljárásokban, hogy a személy csupán az érdemi, ügydöntő határozat kézbesítésekor értesül az eljárásról. A különféle eljárások sajátos jellegzetességeire — a kézbesítés vagy eredménytelen kísérlete jogkövetkezményei elhárításának lehetőségeire vonatkozó szabályozásnál — a jogalkotónak tekintettel kell lenni. Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint az a szabály, hogy jogorvoslattal ,,a törvényekben meghatározottak szerint’’ lehet élni, utalás az eltérő szabályozási lehetőségekre; egyebek között arra, hogy a jogorvoslatnak többféle formája lehet [5/1992. (I. 30.) AB határozat, ABH 1992, 27, 31.]. A jogorvoslathoz való alapvető jog tárgyilag csak a hatósági döntésekre terjed ki. Nem terjed ki a nem állami, pl. a munkáltatói (1129/B/1992. AB határozat, ABH 1993, 604, 605.), vagy a tulajdonosi (1534/B/1990. AB határozat, ABH 1991, 602, 603.) döntésekre, és nem terjed ki az állami, de nem hatósági, pl. a katonai elöljárói [485/B/1992. AB határozat, ABH 1992, 611, 613.; 578/B/1992. AB határozat, ABH 1993, 590, 591.; 57/1993. (X. 25.) AB határozat, ABH 1993, 349, 351.] döntésekre. A jogorvoslathoz való jog immanens tartalma az érdemi [ügydöntő, az (elítélt) helyzetét, jogait lényegesen befolyá soló] határozatok tekintetében a más szervhez vagy a magasabb fórumhoz fordulás lehetősége [5/1992. (I. 30.) AB határozat, ABH 1992, 27, 31.]. A nem érdemi, nem ügydöntő határozat esetén ilyen felülvizsgálatot nem kötelező biztosítani. Az alkotmánybírósági eljárásban a jogorvoslathoz való alapvető jog szempontjából valamely döntés érdemi, ügydöntő volta a tételes jogok által ilyennek tartott döntésekhez képest viszonylagos: a vizsgált döntés tárgya és személyekre gyakorolt hatása által meghatározott [1636/D/1991. AB határozat, ABH 1992, 515, 516.; 4/1993. (II. 12.) AB határozat, ABH 1993, 48, 74—75.]. A jogorvoslathoz való jog gyakorlásához — egyebek mellett — elengedhetetlenül szükséges, hogy az érintettek értesüljenek a határozatról, amely jogukat vagy jogos érdekeiket érinti és megismerhessék annak tartalmát. Az Alkotmánybíróság a 24/1999. (VI. 30.) AB határozatában (ABH 1999, 237, 244.) a jogorvoslati határidő elbírálásával kapcsolatban azt is kimondta, hogy annak ,,alkotmányossága önmagában ... nem ítélhető meg, e tényező mellett más elemeket is figyelembe kell venni, mindenekelőtt a jogorvoslattal megtámadható döntésről való tudomásszerzés garantáltságát’’. Az Alkotmánybíróság szerint a tudomásszerzés akkor garantált, ha megállapítható, hogy a tudomásszerzés lehetősége minden kétséget kizáróan fennáll. Jelen ügyben az Alkotmánybíróság azt állapította meg, hogy ez a hivatkozott feltétel, a ,,tudomásszerzés garantáltsága’’, a megdönthetetlen kézbesítési vélelem a jogkövetkezmények feltétlen alkalmazásakor esetenként, kivételesen, hiányozhat. Előállhat a hatályos szabályozás mellett az a helyzet, hogy a közigazgatási és más hatósági döntés, az érdemi, ügydöntő határozat ellen önhibán kívül nem lehet jogorvoslattal élni és a hátrányos következmények másként sem háríthatók el. 4. A kézbesítés részletszabályai a bírói úthoz [Alkotmány 57. § (1) bekezdés] vagy a jogorvoslathoz [Alkotmány 57. § (5) bekezdés] való jogból nem vezethetők le. Többféle szabályozás egyaránt kielégítheti az eltérő alkotmányos követelményeket. A törvényhozónak viszonylag tág tere van arra, hogy egyensúlyozzon a különféle érdekek között. Minél kevésbé követelmény a jogszabály szerint a személyes tudomásszerzés bizonyossága, annál tágabb teret kell nyújtani ennek hiánya bizonyítására, az önhibán kívül eredménytelen maradt kézbesítés hátrányos következményei elhárítására. Jogviták bíróság előtti eljárásban való elbírálásakor az eljárás megindítását tudató határozatok kézbesítésénél is fontossággal bír annak megállapítása, hogy a fél az iratot valóban kézhez vehette-e. A bíróság a kézbesítés szabályszerűségéről ennek vizsgálatakor dönt, szükségszerűen a vizsgálata időpontjában a rendelkezésére álló adatok és ismert körülmények alapján. A Pp. szerint eltérő szabályok vonatkoznak az eljárásban az eljárást kezdeményező irat kézbesítésére. Az eljá rást kezdeményező irat kézbesítése vonatkozásban a Pp. azt a garanciális szabályt tartalmazza, hogy ha keresetlevél vagy fizetési meghagyás közlésére kerül sor, a vélelem beálltáról is az alperest (kötelezettet) külön tájékoztatni kell. Az erről szóló küldeményt azonban nem kell tértivevénnyel kézbesíteni, mert ilyenkor már a bíróság a törvény alapján beállt jogkövetkezményekről tájékoztat, a kézbesítés szabályszerűségének vizsgálatára már nincs szükség. A törvényben rögzített jogkövetkezmények akkor állnak be, ha a kézbesítésre a jogszabályi rendelkezések megtartásával, azaz szabályszerűen került sor. A kézbesítés szabályszerűségét a bíróságnak a kialakult bírói gyakorlat szerint mindenkor körültekintően és hivatalból kell vizsgálnia. A kézbesítésre vonatkozó szabályok nem maradéktalan teljesülése a bírósági percselekményeket jogellenessé teszi, lényeges eljárási szabálysértéshez vezet. Az eljárás megindítását tudató határozat szabályszerű kézbesítését követően a felek azzal számolhatnak, hogy a törvény szabályait követve az eljárást lefolytatják és befejezik. Az eljárást kezdeményező irat kézbesítésével előre megismerhető tartalmú eljárás jogi jogviszony jön létre, amelynek jellemzője, hogy a felek kötelesek jóhiszeműen és késlekedés nélkül eljárni. Ez a kötelezettség esetenként nem merül ki az eljárás puszta tűrésében, hanem elvárható az aktív közreműködés is (például a bíróság vagy a posta felkeresése személyesen vagy meghatalmazott útján). Olyan szabály kötelező megalkotása, amely a Pp. hatálya alá tartozó eljárásokban a kézbesítés tényleges megtörténte bizonyosságának vizsgálatára, vagy annak vizsgálatára kötelezne, hogy a címzett ténylegesen, valóban tudomást szerzett-e a hivatalos iratról, nem vezethető le követelményként az Alkotmány szabályaiból. Az azonban igen, hogy a kézbesítés jogszabályban előírt formális feltételeinek olyannak kell lenniük, amelyek megvalósulása esetén alapos okkal vonható le következtetés a kézbesítés szabályszerű megtörténtére. Ebben az összefüggésben a bíróság döntése a kézbesítés szabályszerűségéről azt jelenti, hogy a döntéskor rendelkezésre álló adatok ismerete alapján a kézbesítés elvileg megtörténhetett. V. Habár a kifejtettek szerint olyan szabály kötelező megalkotása, amely a postai kézbesítés tényleges megtörténte bizonyosságának vizsgálatát írná elő, vagy annak vizsgálatára kötelezne, hogy a címzett ténylegesen, valóban tudomást szerzett-e a hivatalos iratról, nem vezethető le követelményként az Alkotmány szabályaiból, az Alkotmánybíróság rámutat arra, hogy a hivatalos iratok kézbesítéséhez fűződő jogkövetkezmények beálltának előfeltétele az, hogy az irat vagy a kézbesítési jogszabályokban említett értesítés a címzetthez bizonyosan eljuthasson. A tudomásszerzésnek nem kell bekövetkeznie, de minden kétséget kizáróan fenn kell állnia a lehetőségének. Maga a Pszr. is a 16. § (6) bekezdésben számol azzal, hogy a postai szolgáltató nem vagy nem szerződésszerűen teljesít, amikor — a hírközlésről szóló 2001. évi XL. törvény 23. § (8) bekezdésével összhangban — kimondja, hogy a postai szolgáltató nem felel a szolgáltatás nem vagy nem szerződésszerű teljesítéséért, ha az ingatlan tulajdonosa (címzett) nem tesz eleget a Pszr. 16. § (1) bekezdésben foglalt kötelezettségeknek, vagy ha a meglévő levélszekrény nem felel meg a Pszr. 16. § (1)—(4) bekezdésben foglalt követelményeknek. A Pszr. 16. § (1) bekezdése értelmében az ingatlan tulajdonosának, illetve a címzettnek a feladata, hogy a küldemény épségét garantáló levélszekrény felszereléséről gondoskodjék, és lehetővé tegye az ahhoz való biztonságos hozzáférést, kivéve a támpontos kézbesítéssel ellátott területeket. (A postai szolgáltató támponton kézbesíthet, ha a küldemény címhelye település belterületén kívüli lakott hely. A támpontos kézbesítéssel ellátott területeken a támpontos csoportos levélszekrények felszerelése a területen kézbesítést végző kijelölt egyetemes, illetőleg a szolgáltatási engedéllyel rendelkező szolgáltató feladata.) A Pszr. 16. § (3)—(4) bekezdése a levélszekrénnyel szemben támasztott követelményekről szól. A Pp., az R. és a Pszr. jelenlegi szabályozása tehát abból indul ki, hogy a hivatalos iratok kézbesítésére vonatkozó eljárási szabályok minden előfordulható esetben biztosítják, hogy a címzett az iratot kézhez vehesse. Mindazonáltal előfordulhat, hogy az irat vagy az értesítés a címzetthez (akár azért, mert a postai szolgáltató a hivatalos iratok kézbesítésére vonatkozó kötelezettségének bármely okból nem tehetett teljes mértékben eleget, akár más olyan okból, amely a címzett önhibáján kívül esik) nem érkezik meg. A kézbesítés sikertelensége esetén az eljárási jogszabályokban, pl. a Pp-ben is általánosan ismert igazolás vagy adott esetben a perújítás jogintézménye lenne hivatott azt biztosítani, hogy az önhibáján kívül mulasztó címzett az elmulasztott eljárási cselekményt pótolni tudja. Azonban már az igazolás alkalmazásának is feltétele az, hogy az önhibáján kívül mulasztó címzett a mulasztásról tudomást szerezzen, éspedig időben. Előfordulhat az, hogy a vélelem beálltától, a jogkövetkezmények alkalmazásától a mulasztásról való tudomásszerzésig az igazolásra nyitva álló — esetenként viszonylag rövid és jogvesztő — határidő az érintett személy öhibáján kívüli okból telik el. A postai szolgáltató szerződésszerű kézbesítése esetén is előfordulhat az, hogy a kézbesítés a címzett önhibáján kívül marad eredménytelen, s az igazolási kérelem előterjesztésével sem lehet a mulasztás következményeit orvosolni. A hatályos szabályok a helyettes átvevők viszonylag széles körét határozzák meg. A postai szolgáltató a helyettes átvevőknek szerződésszerűen kézbesíthet, hacsak a feladó másként nem rendelkezett. Nem lehet eleve kizárni azonban annak lehetőségét a hatályos szabályozás mellett, hogy a helyettes átvevők (pl. bérbeadó, szállásadó, közeli hozzátartozó, élettárs) és a címzett között egyes esetekben érdekellentét állhat fenn az irat kézbesítését illetően. Nincs olyan szabály a Pp.-ben, amely — akár meghatározott feltételektől függően — előírná, hogy az eljárást kezdeményező iratnál a feladónak (a bíróságnak) kötelező úgy rendelkeznie, hogy az irat helyettes átvevőnek nem kézbesíthető. Nem minősül jogellenesnek önmagában, ha ilyen rendelkezést a bíróság nem tesz, de a kézbesítési vélelem annak ellenére beáll, hogy a címzett hihetően önhibáján kívül a küldeményről nem értesülhetett. A hatályos szabályozás sem a mulasztás okai szerint nem differenciál az igazolási kérelem szabályozásánál, sem külön szabályt nem tartalmaz az igazolás szabályai között az ,,első’’ idézés átvételének önhibán kívül való elmulasztása kimentésére. Az Alkotmánybíróság a cégautók adójával kapcsolatban meghozott 57/1995. (IX. 15.) AB határozatában (ABH 1995, 284.) a korábban hatályos, a magánszemélyek jövedelemadójáról szóló 1991. évi XC. törvény 29/A. §-ában megszövegezett azon rendelkezések alkotmányellenességét vizsgálta, amelyek az úgynevezett cégautók adókötelezettségét a törvény által vélelmezett magáncélú használat alapján állapították meg. A döntés arra adott választ, hogy a törvényes vélelem alkalmazása alkotmányosan megengedhető-e, illetőleg, hogy az adójogi szabályokban melyek a vélelem alkalmazásának alkotmányos feltételei. E határozatában az Alkotmánybíróság magát az átalányadózást és a törvényes vélelmet mint adótechnikai megoldást nem találta alkotmányosan kifogásolhatónak, ha azokat kivételesen alkalmazza a jogalkotó, és a vélelem megdöntésére is lehetőséget biztosít. Az Abtv. 49. § (1) bekezdése szerint ha az Alkotmánybíróság hivatalból, illetőleg bárki indítványára azt állapítja meg, hogy a jogalkotó szerv a jogszabályi felhatalmazásból származó jogalkotói feladatát elmulasztotta és ezzel alkotmányellenességet idézett elő, a mulasztást elkövető szervet — határidő megjelölésével — felhívja feladatának teljesítésére. A (2) bekezdés kimondja, hogy a mulasztást elkövető szerv a megjelölt határidőn belül köteles jogalkotói feladatának eleget tenni. Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata, hogy mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet állapít meg, ha alapjog érvényesüléséhez szükséges jogszabályi garanciák hiányoznak [35/1992. (VI. 10.) AB határozat, ABH 1992, 204, 205.; 37/1992. (VI. 10.) AB határozat, ABH 1992, 227, 231.]. A 22/1990. (X. 16.) AB határozatban elvi jelentőséggel rámutatott arra, hogy a jogalkotó szerv jogszabályalkotási kötelezettségének konkrét jogszabályi felhatalmazás nélkül is köteles eleget tenni, ha a jogi szabályozás iránti igény annak nyomán állott elő, hogy az állam jogszabályi úton rendezett bizonyos életviszonyokat és ezáltal a személyek egy csoportját megfosztotta alkotmányos joguk érvényesítésének gyakorlati lehetőségétől (ABH 1990, 83, 86.). A vizsgált esetben a bírói úthoz és a jogorvoslathoz való alapjog érvényesüléséhez szükséges egyes jogszabályi rendelkezések a kifejtettek szerint hiányoznak. Minthogy egyes konkrét esetekben a különböző eljárási jogosultságok gyakorlásának, valamint a kötelezettségek teljesítésének ellehetetlenülését eredményezheti a hivatalos iratok postai kézbesítésének jelenlegi szabályozása, a postai kézbesítéshez fűződő vélelem megdöntésére, bizonyos esetekben a jogkövetkezmények elhárítására vonatkozó külön szabályok hiánya, az Alkotmánybíróság mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet állapított meg a rendelkező részben foglaltak szerint. A mulasztás többféleképpen orvosolható. A különböző szintű hatályos rendelkezések áttekintése alapján a jogalkotónak a kifejtettek szerint egyidejűleg kell az alkotmányos követelményeket kielégítő korszerű szabályozással biztosítania a bírói úthoz és a jogorvoslathoz való alapvető jog érvényesülését az eljárások hatékony befejezéséhez fűződő érdek szem előtt tartásával, a különféle hivatalos iratokra vonatkozó, megfelelően differenciált szabályozással. Az eljárási törvényt illetően törvényalkotás szükséges, az Alkotmánybíróság ezért a jogalkotót felhívta teljesítésre. VI. A vizsgálat tárgyát képező szabályok alkotmányossága a Pp. összefüggésében csak a szabályozási környezetre figyelemmel, a konkrét rendelkezések és ezek összefüggései áttekintése alapján dönthető el. A támadott szabályok egy része a bírói eljárásban a Pp. szabályai szerint alkalmazott kézbesítésről szól. Mind az eljárás kezdeményezésekor, mind a már megindult eljárásban előfordulhat olyan eset, amikor a fél vagy képviselője hibáján kívül mulaszt. Ilyenkor a Pp. lehetővé teszi a mulasztás következményeinek orvoslását (Pp. 105—110. §). E szabályok értelmében, ha a fél vagy képviselője valamely határnapon hibáján kívül nem jelent meg, vagy valamely határidőt hibáján kívül mulasztott el, a mulasztás következményei — bizonyos kivételektől eltekintve — igazolással orvosolhatók. A sikeres igazolási kérelem jogkövetkezménye, hogy ha a bíróság a fél által elmulasztott tárgyaláson határozatot hozott, a sikeres igazolási kérelem alapján megismételt tárgyalás eredményeként új határozatot kell hozni. Az igazolási kérelmet az elmulasztott határnaptól, illetőleg az elmulasztott határidő utolsó napjától, ha pedig a mulasztás csak később jutott a fél vagy képviselője tudomására, vagy az akadály csak később szűnt meg, a tudomásszerzéstől, illetőleg az akadály megszűnésétől számított tizenöt napon belül lehet előterjeszteni. A mulasztástól számított három hónap eltelte után azonban igazolási kérelmet előterjeszteni nem lehet. Az első tárgyalásra történő idézés szabályszerűségének vitatását igazolási kérelemmel ez a jogvesztő határidő ki zárja. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a keresetlevél kézbesítése szabálytalanságának következménye ne lenne elhárítható olyan esetben, amikor a fél önhibáján kívül mulasztott. Az Alkotmánybíróság indítvány alapján jár el (Abtv. 20. §). Az Abtv. 22. § (2) bekezdése szerint az indítványnak a kérelem alapjául szolgáló ok megjelölése mellett határozott kérelmet kell tartalmaznia. Az indítványozók a fél tekintetében állították a Pp. kézbesítési szabályának elégtelen voltát. Az ,,első’’ idézés elmulasztásának kimentését a Pp. rendelkezései akkor is lehetővé teszik a fél számára, ha igazolási kérelemmel már nem élhet, igaz meghatározott feltételek mellett. A Pp. 260. § (1) bekezdés a) pontja szerint a jogerős ítélet ellen perújításnak van helye, ha a fél oly tényre vagy bizonyítékra, illetőleg olyan jogerős bírói vagy más hatósági határozatra hivatkozik, amelyet a bíróság a perben nem bírált el, feltéve, hogy az — elbírálás esetén — reá kedvezőbb határozatot eredményezhetett volna. A (2) bekezdés szerint e szabály alapján a felek bármelyike csak akkor élhet perújítással, ha az ott említett tényt, bizonyítékot vagy határozatot a korábbi eljárás során hibáján kívül nem érvényesíthette. Az Alkotmánybíróság ezért megállapította, hogy a hivatalos iratok kézbesítéséhez fűződő törvényi vélelmet és jogkövetkezményeket tartalmazó szabályozás, a Pp., az R. és a Pszr. támadott rendelkezései, az ismertetett jogszabályi környezetre figyelemmel, nem ellentétesek az utólagos normakontrollra irányuló indítványokban felhívott érvek alapján a jogállamiság Alkotmány 2. § (1) bekezdése szerinti követelményével, illetve az Alkotmány 57. §-ában foglalt általános eljárási garanciákkal. Így az Alkotmánybíróság a Pp. 99. § (2) bekezdése, valamint az R. 9. § (1) és (4) bekezdése, továbbá a Pszr. 31. § (1) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére vonatkozó indítványokat elutasította. Az Art. 77. § (1) bekezdése, az Inytv. 52/A. § (1) bekezdése és az Sztv. 74. § (3) bekezdése támadott rendelkezései alkotmányjogi szempontból azonosak a Pp. 99. § (2) bekezdésében, valamint az R. 9. § (1) és (4) bekezdésében, továbbá a Pszr. 31. § (1) bekezdésében foglaltakkal. Minthogy e szabályok alkotmányellenességét az indítványozó csupán erre az azonosságra visszavezethetően állította, az Alkotmánybíróság az alkotmányellenesség megállapítására és megsemmisítésére irányuló ezt az indítványt is elutasította. VII. Más indítványozók azért támadják a jogbiztonság [Alkotmány 2. § (1) bekezdés] és a jogorvoslathoz való jog [Alkotmány 57. § (5) bekezdés], továbbá a szabad mozgás és a tartózkodási hely szabad megválasztása joga [Alkotmány 58. § (1) bekezdés] sérelmére hivatkozva az R. 9. §-át, mert ez a szabály a Pp. hatókörén kívül egyes más eljárásokban is érvényesül és megdönthetetlen vélelmet állít fel a kézbesítés megtörténtére. Egy indítványozó, mint kirendelt védő eljárási cselekményt mulasztott a bíróság szerint és ennek következtében bírsággal sújtották, szintén a kifogásolt vélelem alkalmazása alapján. Erre figyelemmel kezdeményezte a Büsz. 40. §-a alkotmányellenességének megállapítását a védelemhez való jog [Alkotmány 57. § (3) bekezdése] sérelmére hivatkozva. A Büsz.-t 2003. július 1-jétől hatályon kívül helyezte a bírósági ügyvitel szabályairól szóló 14/2002. (VIII. 1.) IM rendelet (a továbbiakban: Büsz2.) 88. § (2) bekezdés a) pontja, de a Büsz2. 35. §-a a Büsz. 40. §-ával alkotmányjogi szempontból azonosan rendelkezik, ezért az Alkotmánybíróság kialakult gyakorlata szerint ennek a szabálynak az alkotmányellenességét vizsgálta érdemben. A védőről a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (a továbbiakban: Be.) 44—50. §-ai tartalmaznak rendelkezéseket. Az idézéssel szembeni mulasztás következményeit a Be. 69. §-a tartalmazza. Ennek értelmében, ha a védő az idézés ellenére nem jelenik meg, és ezt alapos okkal előzetesen, haladéktalanul nem menti ki, a hatóság rendbírsággal sújthatja. A kirendelt védőt akkor lehet rendbírsággal sújtani, ha idézése a Be. szabályainak megfelelően megtörtént. Az ismertetett szabályok nem írják elő kötelezően a rendbírság alkalmazását. A bíróság mérlegelésére tartozik, hogy a kirendelt védőt, ha mulasztott, rendbírsággal sújtja-e. A Be. 65—66. §-ai értelmében ha a védő határidőt vagy határnapot, illetőleg a jogorvoslatra jogosult határidőt öhibáján kívül mulasztott el — eltérő rendelkezés hiányában —, igazolásnak van helye. Az igazolási kérelmet az elmulasztott határidő utolsó napjától, illetőleg a határnaptól számított nyolc napon belül lehet előterjeszteni. Ha a mulasztás később jutott a mulasztó tudomására, vagy az akadály később szűnt meg, az igazolási kérelem határideje a tudomásszerzéssel, illetőleg az akadály megszűnésével kezdődik. Hat hónapon túl igazolási kérelmet nem lehet előterjeszteni. Az igazolási kérelmet méltányosan kell elbírálni. Ha a hatóság az igazolási kérelemnek helyt ad, az igazo lást kérő által pótolt cselekményt olyannak kell tekinteni, mintha azt az elmulasztott határidőn belül teljesítette volna, az elmulasztott határnapon végzett eljárási cselekményt pedig a szükséges keretben meg kell ismételni. A megismétlés eredményéhez képest a korábbi eljárási cselekmény hatályban tartásáról vagy teljes, illetőleg részleges hatályon kívül helyezéséről is határozni kell. A Be.-nek ezek a rendelkezései kellő biztosítékot jelentenek ahhoz, hogy az önhibáján kívül mulasztó kirendelt védővel szemben ne lehessen rendbírságot alkalmazni. A Büsz2. 35. §-a alkotmányellenességét a védelemhez való jog [Alkotmány 57. § (3) bekezdése] sérelmére hivatkozva állító indítvány, ezért alaptalan, így azt az Alkotmánybíróság elutasította. Az Alkotmánybíróság azt az indítványt, amely a tértivevény alkalmas voltát kétségbe vonva a tartalma szerint az Ut.-nak a tértivevény mintájával kapcsolatos rendelkezései vizsgálatára irányul, elutasította, mert e szabályok nem hozhatók alkotmányjogilag értékelhető kapcsolatba az indítványozó által felhívott védelemhez való joggal. VIII. 1. Az Alkotmánybíróság az egyik, a Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság Pfv. I. 21.317/1995/4. számú ítéletével kapcsolatban benyújtott alkotmányjogi panaszt — amelyben a Pp. 99. § (2) bekezdése alkotmányellenességét állították — visszautasította, mert az elkésett. Az Abtv. 48. § (1) bekezdése szerint az Alkotmányban biztosított jogainak megsértése miatt alkotmányjogi panasszal fordulhat az Alkotmánybírósághoz az, akinek a jogsérelme az alkotmányellenes jogszabály alkalmazása folytán következett be, és egyéb jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette, illetőleg más jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva. A (2) bekezdés értelmében az alkotmányjogi panaszt a jogerős határozat kézbesítésétől számított 60 napon belül lehet az Alkotmánybírósághoz írásban benyújtani. Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata az, hogy az Abtv. 48. §-ának (1)—(2) bekezdéseiben foglaltakat együttesen kell értelmezni és figyelembe venni [23/1991. (V. 18.) AB végzés, ABH 1991, 361, 362.]. Ebből következik, hogy az Abtv. 48. § (1 …