2/2015. (II. 2.) AB határozata a Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes

2/2015. (II. 2.) AB határozata a Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló 2013. XXXVIII. törvény egyes rendelkezései alaptörvény-ellenességének megállapítására irányuló bírói kezdeményezések elutasításáról. Az Alkotmánybíróság teljes ülése folyamatban lévő ügyben alkalmazandó jogszabály alaptörvény-ellenességének megállapítására irányuló bírói kezdeményezések tárgyában – dr. Czine Ágnes és dr. Sulyok Tamás alkotmánybírók párhuzamos indokolásával, továbbá dr. Kiss László, dr. Lévay Miklós, dr. Paczolay Péter és dr. Pokol Béla alkotmánybírók különvéleményével – meghozta a következő 1. Az  Alkotmánybíróság a  Kúriának a  pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló 2014. évi XXXVIII. törvény 4.  § (2)–(3)  bekezdései, 7–15.  §-ai alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló bírói kezdeményezéseket elutasítja. 2. Az  Alkotmánybíróság a  Kúriának a  pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló 2014. évi XXXVIII. törvény 6.  §-a alaptörvényellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló bírói kezdeményezéseket visszautasítja. Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi. I. [1] 1. A  Fővárosi Ítélőtábla bírói tanácsa – az  előtte 9.Pf.21.279/2014., a  9.Pf.21.395/2014., a  9.Pf.21.415/2014., valamint a  9.Pf.21.464/2014. számok alatt folyamatban lévő perek tárgyalását felfüggesztve – 2014. október 7-én, 15-én és 17-én az  Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a  továbbiakban: Abtv.) 25.  § (1)  bekezdése alapján bírói kezdeményezésekkel fordult az  Alkotmánybírósághoz. Tartalmukban teljesen egyező indítványaiban azt kérte, az  Alkotmánybíróság állapítsa meg, hogy a  Kúriának a  pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló 2014. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: Tv.) 4. § (2)–(3) bekezdései, 6–15. §-ai az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésébe, a C) cikk (1) bekezdésébe, a XXVIII. cikk (1) bekezdésébe, valamint a 25. cikk (1) bekezdésébe és a 26. cikk (1) bekezdésébe ütköznek. [2] A támadott jogszabály a  Kúria 2/2014. Polgári jogegységi határozatát (a  továbbiakban: PJE határozat) követően született, mely a  deviza és a  forint alapú fogyasztói kölcsönszerződések vonatkozásában – egyebek mellett – azt határozta meg, hogy az egyoldalú szerződésmódosítás lehetőségét szabályozó szerződési kikötés mikor tekinthető tisztességtelennek [utalva a 2/2012. (XII. 10.) PK véleményben foglaltakra], illetve azt mondta ki, hogy a folyósításkor a  pénzügyi intézmény által meghatározott vételi, a  törlesztésekkor pedig az  eladási árfolyamok (ún. különnemű árfolyamok) alkalmazása tisztességtelen. [3] 2. Az  Alkotmánybírósághoz érkezett bírói indítványok szerint a Tv. 7.  § (2)  bekezdése a  jogállamiság [Alaptörvény B)  cikk (1)  bekezdés] és a  hatalommegosztás elvét [Alaptörvény C)  cikk (1)  bekezdés] sérti. Ennek indokát az indítványozó bírói tanács abban látta, hogy az államnak a közérdekvédelmi funkciójából fakadó jogosítványaitól meg kell különböztetni azt a jogát, melyet egy polgári jogi kötelem közvetlen alanyaként gyakorolhat. Álláspontja szerint harmadik személyek magánjogi jogviszonyára kiható intézkedéseket kizárólag alkotmányos keretek között, törvény által megjelölt és a  feladatkörének megfelelően kiválasztott szervezet útján tehet (pl. ügyészség, fogyasztóvédelmi hatóság). Úgy vélte, hogy a  pénzügyi intézmény és a  Magyar Állam között még közvetve sem áll fenn olyan polgári jogi jogviszony, melynek „védelme érdekében” a  felperesnek a  Magyar Állammal szemben pert kellene indítania. A Tv.-nyel érintett kölcsönszerződések vonatkozásában az  Állam nem jogosított és nem is kötelezett, így e jogviszonyokban polgári jogi jogalanynak nem tekinthető. [4] 3. Az indítványozó bíró emellett úgy érvelt, hogy az alperes Magyar Állam szerepe a perben „nem értelmezhető”, mivel a  perbeli jogképességének alapjaként nem rendelkezik olyan jogokkal, amelyeket az  ítélet jogerőre emelkedésével az  érintett fogyasztókra származtathat. Az  állam közvetlen perben állása (és nem más szerven keresztüli alperesi pozíciója), valamint a  jogszerzés hatályának szabályozatlansága a  bírósági döntések személyi és tárgyi hatályát kétségessé teszik, mely a  bíró szerint a  jogállamiság [Alaptörvény B)  cikk (1)  bekezdés] követelményének sérelmét eredményezi. Szintén a  jogállamiság sérelmét állította a  bíró azzal összefüggésben (Tv. 6.  §), hogy az  általános szerződési feltételek részbeni érvénytelenségének a  joghatása kizárólag magát a  fogyasztóval megkötött egyedi kölcsönszerződést érinti. A  bíróságnak a  támadott típusú perben hozott ítéletei azonban, mivel konkrét kölcsönszerződéseket nem jelöltek meg bennük, a jogalkotó szándéka ellenére sem lehetnek erga omnes hatályúak. Sérelmezte a jogállamiság követelményére hivatkozva a Tv. 7–15. §-aival összefüggésben azt is, hogy az ítélet alapján nem határozható meg egyértelműen, hogy annak jogereje mely személyek, milyen ténybeli alapból származó jogaira és kötelezettségeire terjed ki, és ez a probléma jogértelmezéssel sem oldható fel. [5] Az indítványában rámutatott arra, hogy a pénzügyi intézmény maga válogatja ki azokat a  feltételeket, amelyekről úgy ítéli meg, hogy egyedileg nem tárgyalták meg, miközben a  régi Polgári Törvénykönyv (1959. évi IV. törvény – a továbbiakban: régi Ptk.) alapján valamennyi esetben neki kellene bizonyítania, hogy a feltételeket a fogyasztóval egyedileg megtárgyalta. A pénzügyi intézmény tehát a kikötést egyoldalú nyilatkozattal helyezheti a Tv. hatálya alá, illetve veheti ki a Tv. hatálya alól. [6] 4. Azzal is érvelt az indítványozó bíró, hogy a Tv. figyelmen kívül hagyja a hatálya alá tartozó polgári jogi jogviszonyok alapján indult bírósági eljárásokban korábban meghozott határozatok alaki és anyagi jogerejét, mert a  Tv. 4.  § (2) és (3)  bekezdései alapján a  szerződési feltételek semmisségét a  perindítástól és annak kimenetelétől függően joghatást kiváltó jogi tényként kell elfogadni. Álláspontja szerint a  jogerő áttörésének alkotmányos indokai nem állnak fenn, hiszen a Tv. időbeli hatálya alatti időszakban (2004–2014) az igazságszolgáltatás demokratikus jogállami környezetben működött. Az  Alkotmánybíróság korábbi határozatait idézve kifejtette, hogy a  jogállamban működő igazságszolgáltatás mint önálló hatalmi ág hatáskörébe tartozó polgári peres eljárás útján védett alanyi jogok fennállásába vetett bizalmat a jogerő áttörése olyan mértékben megrendíti, amelynek következtében a Tv. 4. § (2) és (3) bekezdései az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdést, a C) cikk (1) bekezdését, valamint a 26. cikk (1) bekezdését sértik. [7] 5. A  tisztességes eljáráshoz való jog sérelmét az  indítványozó bíró az  alábbiakkal indokolta. Álláspontja szerint különleges szakismeretet igénylő következtetéseket a bíró pusztán a logika szabályai alapján, szakértői segítség nélkül nem tud levonni. Egyes kérdések eldöntése olyan különleges közgazdasági és pénzügyi szakismeretet igényelhet, amellyel a  bíróság nem rendelkezik. Ennek megfelelően például a Tv. 4.  § (1)  bekezdésének d)  pontja szerinti tény kizárólag szakértői véleménnyel bizonyítható. Szakértő igénybevételét azonban az  eljárási határidők rendkívül szűk volta többnyire lehetetlenné teszi. Az  okirati bizonyításra korlátozott eljárás a  periratok szükségszerű felduzzadását eredményezi, amelynek áttanulmányozására és érdemi elbírálására a  bíróságnak nem áll rendelkezésre elegendő idő. A  szükségszerű keresethalmazat több ezer oldalas peranyagot eredményez, melynek elbírálására a  bíróságnak csak néhány napja van, anélkül, hogy lehetősége lenne arra, hogy az  egyes kereseti kérelmeket elkülönítse. Mindez az indítványozó bíró állítása szerint a döntésének helyességét megerősítő meggyőződését jelentősen gyengítheti, és ezáltal ítélkezési feladatát a Pp. szabályai szerint megfelelően elvégezni nem tudja. Ennek következtében az ítélet előre láthatóan formálissá válik, és a polgári per a felek alanyi jogainak védelmét is csak látszólag biztosítja. A bíró kiemelte: a bírói függetlenség alkotmányos elvével [Alaptörvény 26. cikk (1) bekezdés] is összeegyeztethetetlen, ha a jogalkotó nem biztosítja „a bizonyításra szoruló tény bizonyításának, valamint a bíró belső meggyőződésére épülő megalapozott ítélkezésének eljárásjogi feltételeit”, ugyanis ebben az esetben a  jogalkotó közvetlen befolyást gyakorol az  ítélkezési tevékenységre. Mindezek alapján a bírói tanács a Tv. 7–15. §-ainak alaptörvény-ellenességét állította. [8] Az Alkotmánybíróság a bírói kezdeményezéseket az Abtv. 58. § (2) bekezdése alapján egyesítette és egy eljárásban bírálta el. [9] Az igazságügyi miniszter az Abtv. 57. § (1b) bekezdése alapján megküldte véleményét az Alkotmánybíróság számára. II. [10] 1. Az Alaptörvény bírói kezdeményezéssel érintett rendelkezései: „B) cikk (1) Magyarország független, demokratikus jogállam.” „C) cikk (1) A magyar állam működése a hatalom megosztásának elvén alapszik.” „XXVIII. cikk (1) Mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat vagy valamely perben a jogait és kötelezettségeit törvény által felállított, független és pártatlan bíróság tisztességes és nyilvános tárgyaláson, ésszerű határidőn belül bírálja el.” „25. cikk (1) A bíróságok igazságszolgáltatási tevékenységet látnak el. A legfőbb bírósági szerv a Kúria. (2) A bíróság dönt a) büntetőügyben, magánjogi jogvitában, törvényben meghatározott egyéb ügyben;” „26.  cikk (1) A  bírák függetlenek, és csak a  törvénynek vannak alárendelve, ítélkezési tevékenységükben nem utasíthatóak. A  bírákat tisztségükből csak sarkalatos törvényben meghatározott okból és eljárás keretében lehet elmozdítani. A bírák nem lehetnek tagjai pártnak, és nem folytathatnak politikai tevékenységet.” [11] 2. A Tv.-nek a bírói kezdeményezésekkel támadott, az első indítvány benyújtásakor hatályos főbb rendelkezései: „4. § (2) Az (1) bekezdés szerinti szerződéses kikötés semmis, ha a pénzügyi intézmény a 8. § (1) bekezdés szerinti határidőben nem kezdeményezte a  polgári peres eljárás lefolytatását vagy a  bíróság a  keresetet elutasítja vagy a pert megszünteti. (3) A (2) bekezdésben foglalt esetben a pénzügyi intézménynek a fogyasztóval külön törvény szerint meghatározott módon kell elszámolnia.” „6. § Ha a pénzügyi intézmény a vizsgálat során azt állapítja meg, hogy az általa alkalmazott valamely ÁSZF tartalmaz olyan szerződéses kikötést, mely esetében a  4.  § (1)  bekezdésében foglalt rendelkezésre figyelemmel vélelmezni kell a  szerződéses kikötés tisztességtelenségét, de a  pénzügyi intézmény álláspontja szerint a  szerződéses kikötés tisztességes, a vélelem megdöntése iránt a 6. alcímben foglalt szabályok szerint polgári peres eljárást indíthat.” „7. § (1) Az ezen alcím alatt szabályozott perre a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) rendelkezéseit az ezen alcímben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni. […] (5) A  perben az  idézés és a  többi bírósági irat kézbesítését bírósági alkalmazott végzi. A  bírósági alkalmazott a  kézbesítést munkanapon 8 és 18 óra között végzi. A  felek kötelesek biztosítani, hogy ebben az  időszakban az  átvételre jogosult személy részére az  idézés és a  többi bírósági irat kézbesíthető legyen. A  bírósági kézbesítő a  kézbesítésről feljegyzést készít, melynek minden esetben tartalmaznia kell a  bíróság nevét, a  bírósági irat kézbesítésének időpontját (év, hónap, nap, óra, perc pontossággal), a bírósági ügy számát és a bírósági alkalmazott aláírását. Ha a  kézbesítés eredményes, a  feljegyzésnek tartalmaznia kell az  átvevő aláírását is. Ha a  kézbesítést az  átvevő megtagadta, a  feljegyzésnek tartalmaznia kell ennek tényét is. Ha a  kézbesítés első alkalommal azért eredménytelen, mert azt az  átvételre jogosult személy nem vette át, a  feljegyzésnek tartalmaznia kell ennek tényét is. Ha az átvételre jogosult személy az idézést és a többi bírósági iratot nem vette át, a bírósági kézbesítőnek a  kézbesítést az  első kézbesítéstől számított legalább egy óra elteltével ismételten meg kell kísérelnie, az  első kézbesítés szabályainak alkalmazásával. Ha az  átvételre jogosult a  kézbesítést megtagadta, a  kézbesítés napján kézbesítettnek kell tekinteni az  idézést és a  többi bírósági iratot. Ha az  átvételre jogosult az  iratot nem veszi át, a kézbesítés második megkísérlését követő napon kézbesítettnek kell tekinteni az idézést és a többi bírósági iratot. A kézbesítési vélelem megdöntése iránti kérelem előterjesztésének nincs helye. […] (7) A perben nincs helye a) beavatkozásnak, b) keresetváltoztatásnak, c) viszontkeresetnek, d) szünetelésnek, e) a Pp. 104/A. § (1) bekezdése alkalmazásának, f ) a Pp. 121/A. § (1)–(3) bekezdése alkalmazásának, g) bírósági meghagyás kibocsátásának, h) hiánypótlásnak, i) csatlakozó fellebbezésnek és csatlakozó felülvizsgálati kérelemnek, j) a Pp. XXVIII. fejezete alkalmazásának.” „8.  § (1) A  pénzügyi intézmény 6.  § szerinti polgári peres eljárást megindító keresetlevelének, ha a  per tárgyát képező ÁSZF kikötést a) deviza alapú (devizában nyilvántartott vagy devizában nyújtott és forintban törlesztett) hitel- vagy kölcsönszerződés, pénzügyi lízingszerződés esetén alkalmazták, az e  törvény hatálybalépésétől számított harminc napon belül, […] kell a bírósághoz beérkeznie, a határidő jogvesztő. (2) Az (1) bekezdés szerinti határidő elmulasztása miatt igazolásnak nincs helye.” „9. § (1) A per a Fővárosi Törvényszék kizárólagos hatáskörébe és illetékességébe tartozik. (2) Ha a per bonyolultsága indokolja, az elsőfokú bíróság a tárgyalás megkezdése előtt elrendelheti, hogy a perben három hivatásos bíróból álló tanács járjon el. Ha a bíróság a per tanács elé utalásáról rendelkezett, utóbb a perben egyesbíró nem járhat el. (3) A bíróság a keresetet harminc napon belül bírálja el.” „10. § (1) A tárgyalást úgy kell kitűzni, hogy a keresetlevélnek az alperes részére való kézbesítése a tárgyalás napját legalább három nappal megelőzze. (2) A tárgyalást legkésőbb a keresetlevélnek a bírósághoz érkezésétől számított nyolcadik napra kell kitűzni. (3) Bizonyítás felvételének csak olyan bizonyítékokra vonatkozóan van helye, amelyek a tárgyaláson rendelkezésre állnak, és amelyek alkalmasak lehetnek arra, hogy a  keresetlevélben előadottakat vagy az  alperes védekezését igazolják. Bizonyítás felvételének helye van a felek által nyomban felajánlott bizonyítékokra is. (4) A tárgyalást egy alkalommal és csak akkor lehet elhalasztani – legfeljebb hét napra –, ha ez a felek által felajánlott bizonyítás lefolytatása érdekében szükséges.” „11.  § (1) A  bíróság az  eljárásban kizárólag azt vizsgálja, hogy a  pénzügyi intézmény által tisztességesnek tartott szerződéses kikötés a 4. § (1) bekezdése szerint tisztességes-e. (2) Ha a bíróság azt állapítja meg, hogy a pénzügyi intézmény által tisztességesnek tartott szerződéses kikötés nem felel meg a 4. § (1) bekezdés szerinti bármelyik feltételnek, és ezért a szerződéses kikötés tisztességtelen, a keresetet elutasítja. (3) Ha a  bíróság azt állapítja meg, hogy a  pénzügyi intézmény által tisztességesnek tartott szerződéses kikötés megfelel a 4. § (1) bekezdés szerinti valamennyi feltételnek, megállapítja, hogy a szerződéses kikötés tisztességes és ezért érvényes. 12. § (1) Az ítélet kihirdetését – legfeljebb tizenöt napra – halaszthatja el a bíróság. (2) Az elsőfokú határozatot – kivéve, ha annak kihirdetését a bíróság elhalasztotta – annak meghozatalától számított legkésőbb nyolc napon belül kell írásba foglalni, és az  írásba foglalást követő három napon belül kézbesíteni kell. Ha az ítélet kihirdetését a bíróság elhalasztotta, a kihirdetéskor jelen lévő feleknek a bíróság az írásba foglalt ítéletet nyomban kézbesíti, és ezt a  jegyzőkönyvben is feltünteti, a  meg nem jelent feleknek pedig három napon belül kézbesíti. 13. § (1) A fellebbezés határideje a határozat közlésétől számított nyolc nap. (2) Az ítélet elleni fellebbezés illetéke 2 500 000 forint. (3) Ha a  fellebbezés nem felel meg a  Pp. rendelkezéseinek vagy elmulasztották az  eljárási illeték megfizetésére vonatkozó kötelezettség teljesítését, a bíróság a fellebbezést – hiánypótlási felhívás kiadását mellőzve – elutasítja. Ha elutasításra nincs ok és a  fellebbezési határidő valamennyi féllel szemben lejárt, illetve ha a  fellebbezést valamennyi fél hiánytalanul benyújtotta, az  elsőfokú bíróság azt a  per összes irataival együtt legkésőbb három napon belül felterjeszti a másodfokú bírósághoz. (4) A bíróság a fellebbezést a (3) bekezdés szerinti felterjesztéstől számított harminc napon belül bírálja el. (5) A  tárgyalást úgy kell kitűzni, hogy a  fellebbezésnek az  ellenfél részére való kézbesítése a  tárgyalás napját legalább három nappal megelőzze. A bíróság az ítélet elleni fellebbezést tárgyaláson bírálja el. (6) A bíróság a tárgyalást legkésőbb az iratoknak a másodfokú bírósághoz érkezésétől számított tizenötödik napra tűzi ki. (7) A fellebbezési ellenkérelmet legkésőbb a tárgyaláson kell a másodfokú bíróságnál előterjeszteni. A tárgyalás egy alkalommal – legfeljebb hét napra – halasztható el. 14.  § (1) A  másodfokú eljárást befejező határozatot – kivéve, ha annak kihirdetését a  bíróság elhalasztotta – annak meghozatalától számított legkésőbb nyolc napon belül kell írásba foglalni. A  másodfokú eljárást befejező határozatot a másodfokú bíróság három napon belül kézbesíti a  feleknek. A másodfokú bíróság akkor küldi vissza az iratokat az elsőfokú bíróságnak, ha az ítélet ellen nem terjesztettek elő felülvizsgálati kérelmet. Ha a másodfokú bíróság az  elsőfokú ítéletet hatályon kívül helyezte, a  másodfokú eljárás befejezése után az  iratokat a  másodfokú bíróság legkésőbb az írásba foglalást követő három napon belül megküldi az elsőfokú bíróságnak. (2) Ha a  másodfokú bíróság az  ítélet kihirdetését elhalasztotta, a  már írásba foglalt ítéletét a  jelenlévő feleknek nyomban kézbesíti és ezt a jegyzőkönyvben is feltünteti. 15. § (1) A felülvizsgálati kérelmet a másodfokú határozatot hozó bíróságnál a határozat közlésétől számított nyolc napon belül kell benyújtani vagy ajánlott küldeményként postára adni kettővel több példányban, mint ahány fél a perben érdekelve van. (2) Az ítélet elleni felülvizsgálat illetéke 3 500 000 forint. (3) Ha a  felülvizsgálati kérelem benyújtására nyitva álló határidő valamennyi féllel szemben lejárt, illetve ha a felülvizsgálati kérelmet valamennyi fél benyújtotta, a másodfokú bíróság azt az ügy irataival együtt haladéktalanul, de legkésőbb három napon belül felterjeszti a Kúriához. (4) A Kúria a felülvizsgálati eljárást a (3) bekezdés szerinti felterjesztéstől számított 30 napon belül folytatja le. (5) A  Kúria a  felülvizsgálati kérelmet tárgyaláson kívül bírálja el, kivéve ha a  Kúria a  felülvizsgálati kérelemnek tárgyaláson való elbírálását tartja szükségesnek. A Kúria – ha a felülvizsgálati kérelemnek tárgyaláson való elbírálását tartja szükségesnek – a tárgyalást legkésőbb az iratoknak a Kúriához érkezésétől számított nyolcadik napra tűzi ki. A tárgyalást úgy kell kitűzni, hogy a felülvizsgálati kérelemnek az ellenfél részére való kézbesítése a tárgyalás napját legalább három nappal megelőzze. (6) A  felülvizsgálati eljárást befejező határozatot – kivéve, ha annak kihirdetését a  Kúria elhalasztotta – annak meghozatalától számított legkésőbb nyolc napon belül kell írásba foglalni, és azt a  Kúria három napon belül kézbesíti a  feleknek. Ha a  Kúria az  első- vagy másodfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasítja, az  írásba foglalást követő három napon belül megküldi az  iratokat a  bíróságnak. Ha a  Kúria az  ítélet kihirdetését elhalasztotta, a  már írásba foglalt ítéletét a  jelenlévő feleknek nyomban kézbesíti és ezt a  jegyzőkönyvben is feltünteti.” III. [12] A bírói kezdeményezések nem megalapozottak. [13] 1. Az  Alkotmánybíróság a  34/2014. (XI. 14.) számú, elsőfokú bíróságoktól származó bírói kezdeményezéseken alapuló határozatában (a  továbbiakban: Abh.) már vizsgálta a Tv.-nek a  jelen bírói kezdeményezésekkel (Fővárosi Ítélőtábla mint másodfokú bíróság) támadott számos rendelkezését. [14] Az Abtv. 31.  § (1)  bekezdése alapján, ha alkotmányjogi panasz vagy bírói kezdeményezés alapján az  alkalmazott jogszabály vagy jogszabályi rendelkezés Alaptörvénnyel való összhangjáról az  Alkotmánybíróság már döntött, ugyanazon jogszabályra, illetve jogszabályi rendelkezésre és ugyanazon Alaptörvényben biztosított jogra, valamint azonos alkotmányjogi összefüggésre hivatkozással – ha a  körülmények alapvetően nem változtak meg – nincs helye az alaptörvény-ellenesség megállapítására irányuló alkotmányjogi panasznak, valamint bírói kezdeményezés alaptörvény-ellenesség megállapítására irányuló vizsgálatának. [15] Az Alkotmánybíróság az Abh.-ban már vizsgálta a Tv. 6. §-ával összefüggésben, hogy a bírósági ítéletek hordoznak-e erga omnes hatályt. Tekintettel arra, hogy az indítványozó bírói tanács a Tv. ugyanezen szakaszával összefüggésben ugyanazon indokok alapján kérte az  alaptörvény-ellenesség megállapítását, mint az  Abh. alapjául szolgáló indítvány, ezért az  Alkotmánybíróság megállapította, hogy a  Tv. 6.  §-a tekintetében ítélt dologról van szó, így az indítványt az Abtv. 64. § f ) pontja alapján visszautasította. [16] 2. Az  Alkotmánybíróság a  Tv. támadott rendelkezéseinek alkotmányossági vizsgálatát megelőzően utal korábbi állásfoglalására, mely szerint az  újabb ügyekben vizsgálandó alkotmányjogi kérdések kapcsán felhasználhatja az  AB határozat előtti határozataiban kidolgozott érveket, jogelveket és alkotmányossági összefüggéseket, ha az  Alaptörvény adott szakaszának az  Alkotmánnyal fennálló tartalmi egyezése, az  Alaptörvény egészét illető kontextuális egyezősége, az  Alaptörvény értelmezési szabályainak figyelembevétele és a  konkrét ügy alapján a  megállapítások alkalmazhatóságának nincs akadálya, és szükségesnek mutatkozik azoknak a  meghozandó döntése indokolásába történő beillesztése {13/2013. (VI. 17.) AB határozat, Indokolás [32]}. Jelen ügyben alapvetően a  jogállamiság-jogbiztonság követelményével összefüggő lentebb idézett alkotmánybírósági határozatokban kifejtetteket használta fel az Alkotmánybíróság. [17] 3. Ezt követően az  Alkotmánybíróság azokat az  indítványi elemeket vizsgálta meg, melyek az  indokolás 1.  pontja alapján nem minősültek ítélt dolognak. [18] 3.1. A  bírói indítványok szerint a  Tv. 7.  § (2)  bekezdése a  jogállamiságot [Alaptörvény B)  cikk (1)  bekezdés] és a  hatalommegosztás elvét [Alaptörvény C)  cikk (1)  bekezdés] azért sérti, mert az  állam jogalanyisága kizárólag azokra a  jogviszonyokra vonatkozhat, amelyekből eredő jogok és kötelezettségek az  államot jogosítják és kötelezik. Az  állam azonban a  jelen kölcsönszerződések vonatkozásában nem jogosított és nem is kötelezett, így e jogviszonyokban polgári jogi jogalanynak nem tekinthető. [19] Az Alkotmánybíróság a  hatalommegosztás elvével számos határozatában foglalkozott, melyekben az  alábbi főbb megállapításokat tette. „A hatalmi ágak elválasztásának elve nem pusztán annyit jelent, hogy az  egyik hatalmi ág nem vonhatja el a  másik jogosítványait, hanem azt is jelenti: a  demokratikus jogállamban korlátlan és korlátozhatatlan hatalom nincs, s ennek érdekében bizonyos hatalmi ágak szükségképpen korlátozzák más hatalmi ágak jogosítványait.” [28/1995. (V. 19.) AB határozat, ABH 1995, 142, 143.] A  hatalommegosztás elve magában foglalja azt a  követelményt is, hogy „nincsen az  Országgyűlésnek alárendelt hatalmi ág, s egyik hatalmi ág sem vonhatja el a  másik jogosítványát. A  hatalommegosztás elvéből ugyanakkor az  is következik, hogy alkotmányos demokráciában nincs korlátlan és korlátozhatatlan hatalom, s az  egyes hatalmi ágak hatalmi ellensúlyt képeznek a többi hatalmi ággal szemben.” [Először: 38/1993. (VI. 11.) AB határozat, ABH 1993, 256, 261.] [20] Az Alkotmánybíróság az  56/1991. (XI. 8.) AB határozatában a  jogállamiság követelményével összefüggésben kifejtette: „A jogállamiság egyik alapvető követelménye, hogy a  közhatalommal rendelkező szervek a  jog által meghatározott szervezeti keretek között, a jog által megállapított működési rendben, a jog által a polgárok számára megismerhető és kiszámítható módon szabályozott korlátok között fejtik ki a tevékenységüket”. (ABH 1991, 454, 456.) [21] A jogbiztonság nem csupán az  egyes normák egyértelműségét követeli meg, de az  egyes jogintézmények működésének a kiszámíthatóságát is. [75/1995. (XII. 21.) AB határozat, ABH 1995, 383.] [22] A hatalommegosztás és a  jogállamiság követelményének az  indítványozók által állított sérelme a  konkrét eset körülményei között, annak sajátosságai alapján vizsgálandó meg. [23] A Tv. szerint a  pénzügyi intézményeknek kell pert indítaniuk a  szerződéseikben alkalmazott feltételek tisztességtelensége vélelmének megdöntése iránt. Ennek a  pernek az  alperese a  Tv. 7.  § (2)  bekezdése alapján az adósok – illetőleg a képviseletükre jogosított valamely állami szerv – helyett maga a Magyar Állam. [24] Az indítványozó bíró amiatt vélte a  Tv. e  rendelkezését a  hatalommegosztás elvébe ütközőnek, mert a kölcsönszerződések vonatkozásában az állam nem jogosított és nem is kötelezett, ezért e jogviszonyokban polgári jogi jogalanynak nem tekinthető. [25] A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: új Ptk.) 3:405. § (1) bekezdése szerint az állam a  polgári jogi jogviszonyokban jogi személyként vesz részt. A  jogi személy jogképes: jogai és kötelezettségei lehetnek, jogképessége az új Ptk. 3:1. § (2) bekezdése értelmében – egyezően a régi Ptk.-ban foglaltakkal – kiterjed minden olyan jogra és kötelezettségre, amely jellegénél fogva nem csupán az emberhez fűződhet. [26] A 32/D/2004. AB határozatban már az  Alkotmánybíróság is megállapította, hogy „az állam – mint a  vagyoni jogviszonyok alanya – jogi személy. [...] a Magyar Állam mint jogi személy rendelkezik egyrészt általános értelemben vett jogalanyisággal, másrészt konkrét jogképességgel, jogi személyiséggel is. Eszerint az Állam jogokat szerezhet és kötelezettségeket vállalhat, továbbá pert indíthat, illetve perelhető.” (32/D/2004. ABH, 2008, 2057, 2064.) Az  állam mint jogi személy jogképessége tehát abszolút jellegű. Az  állam absztrakt polgári jogi jogalanyisága és jogképessége független attól, hogy milyen konkrét jogviszonyokban jogosított vagy kötelezett. [27] A polgári jogi jogalanyisághoz kapcsolódik a  perbeli jogképesség. Erről pedig a  polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. tv. (a  továbbiakban: Pp.) 48.  §-a rendelkezik. A  perbeli jogképesség azt a  képességet jelenti, hogy valaki a  perben fél lehet. A  perbeli jogképesség tehát általában a  polgári jogi jogképességhez igazodik, azonban attól egyes kivételes esetekben el is térhet. Közigazgatási perekben, sajtó-helyreigazítási perekben pl. fél lehet az is, akinek perbeli jogképessége egyébként nincs (pl. közigazgatási szerv, illetve pl. sajtótermék szerkesztősége), vagy adott esetben az csak feltételezett (pl. ismeretlen örökös). [28] A perbeli jogképességtől elkülönülő kérdés a  perbeli legitimáció, mely a  fél és a  per tárgya közötti anyagi jogi kapcsolatra vonatkozik, azt jelenti, hogy a  keresetet az  igényérvényesítés alapjául szolgáló anyagi jogosult érvényesíti-e (aktív perbeli legitimáció), illetve a  kötelezettel szemben indul-e meg a  per (passzív perbeli legitimáció). A  legitimáció általában anyagi jogi kérdés, de kivételesen lehet eljárásjogi, mint jelen esetben is, amikor törvény határozza meg, hogy egy adott perben ki ellen lehet (vagy kell) a keresetet előterjeszteni. A perbeli legitimációt a  jelen ügyben közvetve az  M)  cikk (2)  bekezdése alapozza meg, mivel az  Abh.-ban részletesen ismertetett rendkívüli körülmények szükségessé tették az állam polgári eljárásban történő szerepvállalását, atipikus perbeli pozícióban. [29] A felperes vagy alperes és az  anyagi jogosult személye a  Pp. alapján is elkülönülhet. A  perjogi rendelkezések általában a felperes oldalán engednek perbe lépni olyan személyt, aki nem azonos az anyagi jogi jogosulttal. Ilyen lehet az  ügyész perindítási joga, illetve egyes személyállapottal kapcsolatos perekben más személyek részvétele. Ugyanakkor a  jogrendszerben nem ismeretlen megoldás az  sem, amikor a  jogszabály nem a  felperes, hanem az alperes személyét jelöli ki jogszabályban. Ilyen pl. amikor a pert a bíróság által kirendelt ügygondnok ellen kell megindítani, noha nyilvánvalóan nem az ügygondnok az anyagi jog jogosultja [pl. Pp. 312. § (1) bekezdése alapján]. Hasonló a helyzet az ügyész esetében, amikor törvény által feljogosított absztrakt közjogi jogalanyként a fél jogait gyakorolja. A  fél jogainak ügyész általi gyakorlásáról szóló 2/2012. Közigazgatási-munkaügyi-polgári jogegységi határozat szerint „[a]zokban a  polgári peres vagy nemperes eljárásokban, amelyeket külön törvény alapján indít vagy amelyeket ellene indítanak, felperesként, illetve alperesként vesz részt az  eljárás valamennyi szakaszában. Az  ügyészt mint absztrakt közjogi jogalanyt az  illetékes ügyészi szerv képviseli, amely eljárási szakaszonként változhat.” [30] Általánosságban tehát elmondható, hogy az állam perbeli jogképességét mindazokban az esetekben, amelyekben a  vagyoni viszonyok alanyaként jár el, polgári jogi jogalanyisága alapozza meg. A  perbeli legitimációja azonban kivételesen olyan esetekben is megállapítható, amikor az  állam – törvény rendelkezése alapján – nem az  érintett vagyoni viszonyok alanyaként jár el a  perben. Ilyen esetekben funkcióját tekintve ugyanúgy vélhetően védendő magánérdekek érvényesítője, mint az ügyész egyes esetekben. [31] Ugyanakkor az állam magánjogi és közjogi minősége jelen esetben nem választható el élesen egymástól. Az állam ugyanis tisztán magánjogi igények érvényesítésében működik közre a  felek egyenlőségén és mellérendeltségén alapuló polgári peres eljárásban, ugyanakkor mindezt közfeladatként, a közjó érdekében, a közérdek védelmében is teszi. Jelen esetben ez  az erőfölényes, egyensúlyhiányos fogyasztói kölcsönszerződések százezreit érintően a  gyengébb felek pozíciójának kiegyensúlyozása érdekében történik. A  fogyasztók (adósok) igényeinek az  érvényesítésére vonatkozó jogosultsága közhatalmi aktuson – törvényen –, annak hátterében az  Alaptörvény M) cikk (2) bekezdésén alapul. A Magyar Államnak a törvényhozó által vállalt közfeladata tehát a fogyasztók védelme és érdekeik érvényesítése. Hasonlóan foglalt állást az  Alkotmánybíróság a  perbeli önrendelkezési jog sérelmét vizsgálva a  96/2008. (VII. 3.) AB határozatában, melyben az  alábbiakat állapította meg. „Az Alkotmánybíróság 1146/B/2005. AB határozatában vizsgálta és alkotmányosnak ítélte a  környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény (a  továbbiakban: Ktv.) 98.  § (1)  bekezdésében, illetve 99.  § (1)  bekezdés b)  pontjában foglalt szabályozást. Megállapította, hogy Ktv. 99.  § (1)  bekezdésében a  környezetvédelmi érdekek védelmének képviseletére létrehozott egyesületek és más, politikai pártnak, érdekképviseletnek nem minősülő társadalmi szervezet számára biztosított perindítási jog nem az  Alkotmány 57.  § (1)  bekezdésén alapuló jogosultság, mivel e  szervezetek nem egyéni jogsérelmek orvoslására jogosultak. A  perindítás indoka esetükben a  köz érdekében történő fellépés, egy alkotmányos cél és érték, a  környezethez való alapjog védelme [ABH 2006, 1849, 1851.]. Az  Alkotmány 18.  §-ának értelmezése kapcsán az  Alkotmánybíróság már korábban megállapította, hogy az egészséges környezethez való jog [...] elsősorban önállósult és önmagában vett intézményvédelem, azaz olyan sajátos alapjog, amelynek az  objektív, intézményvédelmi oldala túlnyomó és meghatározó. A  környezetvédelmi vonatkozású alanyi jogokat elsődlegesen eljárási jellegűnek minősítette, amelyeket hatósági eljárásokban gyakorolhatnak a jogosultak. [28/1994. (V. 20.) AB határozat, ABH 1994, 134, 138–139.] [32] A fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény (a  továbbiakban: Fgytv.) 39.  §-a is a  fogyasztók széles körét érintő, vagy jelentős nagyságú hátrányt okozó tevékenység esetén a  jogsértővel szembeni fellépés jogát, tehát eljárási jogot biztosít a  fogyasztói érdekek képviseletét ellátó társadalmi szervezet (vagy a  fogyasztóvédelmi hatóság, az ügyész, valamint konkrétan meghatározott szolgáltatással kapcsolatban a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete) részére. A peres eljárás megindításának joga akkor is fennáll, ha a károsult fogyasztók személye nem állapítható meg, illetve független a  kárt szenvedett fogyasztók alanyi jogérvényesítésétől. A  társadalmi szervezet tehát nem a fogyasztó alanyi jogait védi, hanem közérdekből, jellegétől függő alkotmányos cél vagy érték érvényre juttatásáért lép fel.” (ABH 2008, 816, 832–833.). [33] A jelen – nagyon hasonló – esetben azt kellett tehát megvizsgálni, hogy az állam milyen szerepet tölt be a vizsgált Tv. alapján. [34] Az Alkotmánybíróság a  20/2014. (VII. 3.) AB határozatában már vizsgálta az  állam gazdasági szerepvállalását a  szövetkezeti hitelintézetek integrációjának alkotmányosságával kapcsolatban, az  ott tett megállapításait jelen ügyben is fenntartja. [35] Ezen túlmenően a  8/2014. (III. 20.) AB határozatban az  Alkotmánybíróság az  állam jogalkotói funkciójával összefüggésben megállapította: az  Alaptörvény M)  cikk (2)  bekezdése második mondatából az  államnak az  a  kötelezettsége következik, amely – az  Alaptörvényben szereplő alkotmányos értékek figyelembevételével – a fogyasztók érdekeit védő, az erőfölénnyel való visszaéléssel szemben fellépő intézményrendszer létrehozására és fenntartására, továbbá a fogyasztók jogait biztosító jogszabályok megalkotására vonatkozik. [36] Ebben a  tekintetben az  Alkotmánybíróság a  határozatában az  állam mint jogalkotó részére írt elő alkotmányos követelményt azzal, hogy a fogyasztóvédelmi intézményrendszer kiépítésének és az ezzel kapcsolatos jogszabályok megalkotásának kötelezettségét az Alaptörvényből levezette. [37] Az indítványozó bírói tanács azonban az államnak nem ezt a kötelezettségét kérdőjelezte meg, hanem pusztán azt, hogy az ennek eredményeként megindított perben alperesként is az állam vesz részt. [38] Jelen ügyben azonban az  alkotmányossági aggály ezzel összefüggésben sem megalapozott. Az  állam ugyanis a  pénzügyi intézmények által alkalmazott szerződési feltételek tisztességtelensége vélelmének megdöntésére irányuló eljárásban a  gyengébb felek érdekeinek érvényesítőjeként, az  Alaptörvény M)  cikk (2)  bekezdésével összhangban született Tv. végrehajtása céljából vesz részt. Tevékenysége – ahogy más eljárásokban az  ügyészé, vagy a  Gazdasági Versenyhivatalé – a  végrehajtó hatalom gyakorlása körébe tartozó – lényegileg perbeli – cselekményekre korlátozódik. Ebben a tekintetben tehát a törvényhozótól elválik a jogi személy Magyar Állam mint a  perben alperes (a  fogyasztók jogainak érvényesítője), amely a  jelen esetben nem az  egyik hatalmi ágat jeleníti meg, hanem magánjogi jogalanyként segíti elő a  perek mihamarabbi befejezését. A  jogalkotó önmagában azzal, hogy az államot a per alpereseként nevesíti, nem preferálja mint peres felet, hanem csupán a  fogyasztók érdekeit védő speciális eljárási szabályokat vezet be. Nem arról van tehát szó, hogy az állam a hatalmával visszaélve olyan helyzetet teremtett, melyben az ellenérdekű fél hátrányosabb pozícióba kerül a másik félhez képest, hanem arról, hogy a  pénzügyi intézményeknek – a  törvényi vélelem specialitásából adódóan – az  állammal szemben kellett megindítani a  vélelem megdöntésére irányuló peres eljárást. Ebben a  tekintetben nincs jelentősége annak, hogy a Magyar Állam vagy annak valamely szerve az alperes. [39] Az Alkotmánybíróság emellett arra is rámutat, hogy a  Magyar Állam a  per ellene történő megindításával sem lesz részese a  pénzügyi intézmények és az  adósok közötti anyagi, magánjogi jogviszonyoknak. Jogtechnikai szükségszerűség az, hogy a  lényegében fordított, inverz közérdekű keresettel meginduló perben az  alperesi oldal nem maradhat üresen. A per megindításához és lefolytatásához szükség van egy olyan jogi személyre, jogalanyra, aki alperesi pozícióba anélkül kényszeríthető, hogy pervesztesség esetén közvetlenül jogsérelme következne be. [40] Alkotmányjogi megítélés szempontjából nincs különbség aközött, hogy a perben félként az állam valamely szerve vesz részt vagy pedig közvetlenül a  Magyar Állam (konkrétan a  nemzeti fejlesztési miniszter, mint törvényes képviselője útján). Jelentősége annak van, hogy a Magyar Állam alperes ezzel senkinek a jogát nem vonta el és nem is korlátozta. [41] Emellett további indoka az  állam perben állásának az, hogy a  fogyasztói szerződések olyan, közgazdasági és szociális, össztársadalmi szintű problémákat érintenek, melyek esetlegesen több ezer egyedi bírósági eljárás keretében – ahogyan ezt a PJE határozatban a Kúria is hangsúlyozta – nem voltak hatékonyan kezelhetők. Éppen ezért volt szükséges egy olyan jogalkotói megoldás, amely a  hagyományos perjogi lehetőségeken belül, annak kereteit túl nem lépve teremti meg a  jogviták gyors és hatékony befejezésének a  lehetőségét, érvényre juttatva ezzel a közérdek védelmét. [42] Az Alkotmánybíróság az  Abh.-ban megállapította, hogy a  „Tv. alapján indított perek miatt ugyanis a  korábban folyamatban volt, a  fogyasztók által a  pénzügyi intézményekkel szemben indított peres eljárások felfüggesztésre kerültek (Tv. 16. §), valamint a végrehajtási eljárások szünetelnek [Tv. 17. § (3) bekezdés]. Annak érdekében, hogy ez a bizonytalan jogi helyzet a  lehető legrövidebb ideig álljon csak fenn, a  jogalkotó úgy döntött, hogy szigorú és szűk, de általánosságban nem teljesíthetetlen eljárási határidőket vezet be az  ilyen perek mielőbbi befejezésére.” Mivel a fent kifejtettek alapján sem a hatalommegosztás elvét, sem pedig a jogállamiság követelményét nem sérti a támadott jogi szabályozás, ezek tekintetében az Alkotmánybíróság a bírói kezdeményezéseket elutasította. [43] 3.2. Az  indítványozó bírói tanács azt is sérelmesnek [a jogbiztonság – Alaptörvény B)  cikk (1)  bekezdés – követelményébe ütközőnek] tartotta, hogy az ítélet hatálya (az, hogy az mely személyekre terjed ki) jogértelmezéssel sem határozható meg pontosan, emellett a  pénzügyi intézmények a  szerződési kikötéseket lényegében egyoldalú nyilatkozattal helyezhetik a Tv. hatálya alá, illetve vehetik ki a Tv. hatálya alól, valamint, hogy a  jogerő áttörésének alkotmányos indokai sem állnak fenn. [44] A Tv. 1. § (1) bekezdése határozza meg azoknak a  fogyasztói kölcsönszerződéseknek a körét, amelyekre a  törvény hatálya kiterjed. A  Tv. 1.  § (2)  bekezdése e  szerződések közül bizonyos szerződéseket kivesz, tovább pontosítva a  jogszabály hatályát. A  tárgyi hatályból lehet pontosan következtetni a  törvény személyi hatályára. Eszerint a  Tv. személyi hatálya kiterjed mindazokra a  fogyasztókra, akik a  Tv. 1.  § (1)  bekezdésében meghatározott és a (2) bekezdésében kivételként nem említett fogyasztói kölcsönszerződésekben félként szerepelnek, már megszűnt szerződések esetén pedig szerepeltek. Erre tekintettel a törvény személyi hatálya egyértelműen megállapítható. [45] Az indítványozó bírói tanács azt is sérelmezte, hogy nem állapítható meg a  bírói ítélet hatálya sem. A  Tv. 4.  § (1)  bekezdése a  Tv. hatálya alá tartozó fogyasztói kölcsönszerződésekben szereplő egyoldalú kamatemelést, költségemelést, díjemelést lehetővé tevő szerződéses kikötések tisztességtelenségének vélelmét mondja ki. A Tv. 4.  § (2)  bekezdése szerint amennyiben a  pénzügyi intézmény a  Tv. 8.  § (1)  bekezdése szerinti határidőben nem kezdeményezte a polgári peres eljárás lefolytatását, vagy a bíróság a keresetet elutasítja vagy a pert megszünteti, akkor az  (1)  bekezdés szerinti szerződéses kikötések semmisek. A  Tv. 8.  § (3)  bekezdése értelmében a  pénzügyi intézménynek egy keresetlevélben kell kérnie az általa alkalmazott valamennyi ÁSZF – 4. § (1) bekezdése szerinti – szerződéses kikötései érvényességének megállapítását. A keresetlevélben azt az időszakot is meg kell jelölni, amely alatt a pénzügyi intézmény a szerződéses kikötést alkalmazta. [46] Amennyiben a  kikötések semmisek, akkor a  pénzügyi intézménynek a  fogyasztóval külön törvényben (a  Kúriának a  pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló 2014. évi XXXVIII. törvényben rögzített elszámolás szabályairól és egyes egyéb rendelkezésekről szóló 2014. évi XL. törvény; a  továbbiakban: Tv2.) meghatározott módon kell elszámolnia. Mindezek alapján megállapítható, hogy a  keresetet jogerősen elutasító ítélet hatálya a  perben felperesként részt vevő pénzügyi intézmény valamennyi olyan fogyasztónak minősülő szerződéses partnerére kiterjed, akinek a  pénzügyi intézménnyel a  Tv. szerinti időtartamban kötött szerződése tartalmazza, illetve tartalmazta a  semmis kikötést. [47] A másik esetet a  Tv. 11.  § (3)  bekezdése rendezi, melynek értelmében amennyiben a  bíróság úgy határoz, hogy a  pénzügyi intézmény által tisztességesnek tartott szerződéses kikötés megfelel a  4.  § (1)  bekezdés szerinti valamennyi feltételnek, akkor megállapítja, hogy a  szerződéses kikötés tisztességes és ezért érvényes. Ebben az  esetben a  törvényi vélelem megdől, a  kikötés érvényes, ebből az  érintett felekre továbbra is jogok és kötelezettségek származnak. Az ítélet jogerejének az alanyi hatálya, az anyagi jogerő tehát mind a keresetnek helyt adó döntés, mind pedig a kereset elutasítása esetén is ugyanazokra a személyekre terjed ki. [48] Ezt az  értelmezést támasztja alá a  fogyasztói szerződéssel kapcsolatos közérdekű kereset elbírálásának egyes kérdéseiről szóló 3/2011. PK vélemény 4.  pontjához fűzött indokolás is. E  szerint „[a] Ptké. II. 5.  §-ban nevesített szervezetek a Ptk. 209/B. § szerinti pereket – jogszabályi felhatalmazás alapján – a saját nevükben, de a fogyasztók érdekében indítják, erre utal ennek az  eljárásnak a  szakirodalomban is meghonosodott elnevezése (közérdekű perek). Mivel ezek a  szervezetek nem alanyai a  vitás szerződéses kikötésnek, tényleges jogvita nem is köztük és a  szerződési feltételt használó fél, hanem ez  utóbbi és a  fogyasztók között van. Az  ilyen perekben meghozott ítélet hatálya kiterjed az  érvénytelennek nyilvánított kikötés alkalmazójával szerződő valamennyi félre, amiből az következik, hogy a keresetet elutasító ítélet hatálya is vonatkozik rájuk.” [49] Lényegében a  vizsgált esetben is ilyen közérdekű igényérvényesítésről rendelkezik a  Tv., csak éppen fordított formában: nem a  közérdekű kereset megindítója jár el fogyasztóvédelmi funkcióban, hanem az  alperes, aki ellen a  tisztességtelenség törvényi vélelmének megdöntése iránt a  peres eljárást meg kell indítaniuk a  pénzügyi intézményeknek. [50] Az, hogy a Tv.-ben szabályozott perekben hozott ítélet hatálya minden olyan fogyasztóra kiterjed, akinek valamely pénzügyi intézménnyel fennálló vagy fennállt szerződése a perben elbírált szerződéses kikötést tartalmazza, illetve tartalmazta, abból is következik, hogy a bíróságok a folyamatban levő pereket a Tv. 16. §-a alapján felfüggesztették. E felfüggesztett perek sorsáról a Tv2. 38–40. §-ai rendelkeznek. [51] Az, hogy egy polgári perben a  tömegesen felmerülő igényeket az  anyagi jogosultaktól különböző személy vagy szervezet érvényesíti, nem szokatlan jelenség. A  Pp. 229.  § (2)  bekezdése értelmében egy ítélet anyagi jogereje arra a  személyre is kiterjed, aki a  perben ugyan nem fél, hanem az  érdekében eljáró ügyész, illetőleg a  külön jogszabállyal erre feljogosított személy vagy szervezet jár el helyette és az  ő keresete alapján hozott a  bíróság ítéletet, feltéve, hogy a  fél részére az  ítéletet szabályszerűen kézbesítették, és az  vele szemben is jogerőre emelkedett. A  leggyakrabban olyan esetekben fordul ez  elő, amikor az  igény érvényesítéséhez közérdek (pl. fogyasztóvédelem) fűződik. A  Tv. alapján lefolytatott eljárásban éppen ilyen igényérvényesítésről van szó. Az Alaptörvény M) cikk (2) bekezdésével összhangban az alperesi pozícióban levő állam a fogyasztók érdekeit védő szerepet tölt be. [52] Az Alkotmánybíróság az  Abh.-ban megjegyezte: „A bíróságok csak egyedi ügyekben biztosíthatják a fogyasztóvédelmi jogszabályok érvényesülését, társadalmi szintű problémák esetén az államnak kell beavatkoznia, és megoldást nyújtania, akár jogalkotás útján is. Önmagában az  a  tény, hogy az  állam egy konkrét szerződéses kikötés vonatkozásában átvállalta az igényérvényesítést a fogyasztótól, illetve a közérdekű kereset előterjesztésére jogosulttól, összhangban áll a  fogyasztóvédelem alkotmányos követelményével. Ezt támasztják alá az  Irányelv [a  fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló 93/13/EGK irányelv] 7.  cikkének (1)–(3)  bekezdései, melyek szerint »a tagállamok a  fogyasztók és a  szakmai versenytársak érdekében gondoskodnak arról, hogy megfelelő és hatékony eszközök álljanak rendelkezésre ahhoz, hogy megszüntessék az eladók vagy szolgáltatók fogyasztókkal kötött szerződéseiben a tisztességtelen feltételek alkalmazását.«” [53] 3.3. Az  indítványozó bíró fentieken túlmenően a „jogerő feltörését” is a  jogbiztonság követelményébe ütközőnek vélte. Az Alkotmánybíróság számos határozatában foglalkozott a lezárt jogviszonyok viszonylag szűk körben történő megváltoztathatóságával. E  határozataiban kimondta, hogy a  „jogerő tisztelete nem abszolút és áttörhetetlen” (először: 1459/B/1992. AB határozat). [54] A legkézenfekvőbb megoldás a  rendkívüli jogorvoslatok – pl. perújítás, felülvizsgálat – jogintézménye. A  jogorvoslatok igénybevételével konkrét ügyekben, konkrét döntések jogerejének áttörésére kerülhet sor bírói döntés alapján. „A jogerő áttörését biztosító törvényi szabályozásnak alkotmányossági feltétele, hogy az  azokra vonatkozó szabályokat a  jogalkotó pontosan meghatározza, s így azok működésüket tekintve előreláthatóak és kiszámíthatóak legyenek.” (769/B/2000. AB határozat) [55] A rendkívüli jogorvoslatokhoz némileg hasonlít a  jogegységi határozatok helyzete. A  jogegységi határozatnak nincs jogorvoslati funkciója és főszabály szerint nincs a  felekre kiterjedő hatálya sem, ugyanakkor az  eljárási törvények rendelkezhetnek úgy, hogy a  jogegységi határozat közvetlenül érinti az  alapul fekvő ügyet is. [vö: 12/2001. (V. 14.) AB határozat, ABH 2001, 163, 171.] Hangsúlyozta ugyanakkor az  Alkotmánybíróság, hogy „a Bszi. [a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 1997. évi LXVI. törvény] 32.  § (6)  bekezdésébe foglalt felhatalmazás nem teremt korlátlan lehetőséget arra, hogy a  jogegységi határozatnak a felekre közvetlenül kiható hatálya intézményessé váljon. Az eljárási törvények vagy más jogszabályok ilyen tartalmú módosítása, kiegészítése esetén az  Alkotmánybíróságnak – erre irányuló indítvány alapján – esetenként kell vizsgálnia, hogy a  jogegységi határozat feleket közvetlenül érintő hatálya nem sért-e alkotmányos jogot, vagy alapelvet (pl. hogy a jogbiztonságot szolgálja-e, nem töri-e át alkotmánysértő módon a  jogerő intézményét), illetve vizsgálnia kell azt, hogy megvan-e a kellő súlyú alkotmányos indoka az adott kivételnek”. [12/2001. (V. 14.) AB határozat, ABH 2001, 136, 172.] [56] Hasonlóan kellő súlyú alkotmányos indok meglétének igazolását kívánja meg az  Alkotmánybíróság azokban az  esetekben, amikor a  jogerő áttörése – közvetlenül vagy közvetve – jogalkotói aktus miatt következik be. Az  eddigi gyakorlat alapján azonban kizárólag olyan ügyek kerültek az  Alkotmánybíróság elé, amikor a  jogalkotó a  büntetőjogi elítélések semmissé nyilvánításáról rendelkezett. Ezekkel összefüggésben az  Alkotmánybíróság az alábbi megállapításokat tette. A 10/1992. (II. 25.) AB határozat értelmében a jogbiztonság elvéből főszabályként az  következik, hogy lezárt jogviszonyokat sem jogszabállyal, sem jogszabály hatályon kívül helyezésével –  származzék ez  akár a  jogalkotótól, akár az  Alkotmánybíróságtól – nem lehet alkotmányosan megváltoztatni. (ABH 1992, 75.) Ezt a főszabályt az Alkotmánybíróság a jövőre nézve is irányadónak tekinti. [57] Ugyanakkor a  lezárt jogviszonyok érinthetetlenségének tilalma alól engedhető kivétel, ha azt a  jogbiztonsággal konkuráló más alkotmányos elv elkerülhetetlenné teszi és ezzel nem okoz céljához képest aránytalan sérelmet. (ABH  1992, 75.) Ilyen kivételnek minősítette az  Alkotmánybíróság a  jogerősen lezárt büntetőeljárások felülvizsgálatát az  elítélt javára, ha az  eljárás később alkotmányellenesnek bizonyult jogszabály alapján folyt. Önmagában tehát nem alkotmányellenes az, hogy a  törvényalkotó az ügyek viszonylag nagy számában, az elítélt javára, a  büntetőeljárás rendkívüli jogorvoslatai mellett, a  semmissé nyilvánítási eljárás útján is lehetővé tette a  jogerő áttörését. Hasonlóan a  jogerő áttörhetetlensége alóli kivételként értékelte a  bíróság a  11/1992. (III. 5.) AB  határozatban a  büntetőpolitika változását, illetve az  eljáró hatóságok mulasztását vagy hibáját, melyek egyike sem eshet az elkövető terhére. (ABH 1992, 88.) [58] Az 1459/B/1992. AB határozatban az  Alkotmánybíróság leszögezte, hogy a  jogerő feltörésének a  jogbiztonsággal és a jogerő tiszteletével konkuráló alkotmányos indoka lehet a jogállami követelményeknek megfelelő büntetőjogi értékelés érvényre juttatása a  már lezárt jogviszonyok tekintetében is, ezért az  Alkotmánybíróság nem találta alkotmányellenesnek azt, hogy az ügyek viszonylag nagy számában, az elítéltek javára, a büntetőeljárás rendkívüli jogorvoslatai mellett, a semmissé nyilvánítási eljárás útján törvénnyel (1992. évi XI. törvény) lehetővé tegye a jogerő áttörését. (ABH 1994, 566, 569–570.). [59] A 24/2013. (X. 4.) AB határozatban az  Alkotmánybíróság megerősítette, hogy a  jogerő olyan áttörése, amely kizárólag az  elítéltek javára történt, nem sérti az  Alaptörvény B)  cikk (1)  bekezdésében deklarált jogállamiság követelményét. (Indokolás [47]). [60] Végül a  25/2013. (X. 4.) AB határozat összefoglaló jelleggel kimondta, hogy „[ö]nmagában az  anyagi igazság érvényre juttatása, vagyis az anyagi és eljárási jogszabályoknak mindenben megfelelő, igazságos döntés általában még nem szolgál elégséges alkotmányos igazolásaként a  bírói döntések jogerejének áttöréséhez. A  rendkívüli jogorvoslati lehetőségek garantálása és eljárások lefolytatása különösen azokban az  esetekben indokolt, amikor a  jogerős döntés olyan jogi hibában, avagy ténybeli tévedésben szenvedhet, amely feltétlenül szükségessé teszi az  érintett jogainak, vagy jogos érdekeinek megóvását, így kiküszöbölésükhöz fűződő érdek felülmúlja a  döntés jogerejének tiszteletéhez, illetve ezen keresztül a  jogállam stabilitását adó jogbiztonság érvényesüléséhez kapcsolódó érdeket. Másként fogalmazva az  ilyen kivételes esetekben inkább a bírói döntés jogerejének feloldása szolgálja a bírói döntésekbe vetett közbizalom megőrzését és erősítését, mintsem a jogi hibában, vagy tévedésben szenvedő döntés jogerejének tisztelete. Valamennyi eljárásjogi garancia érvényesülése ellenére, illetve ellensúly működésének dacára, a  bíróság pontos ténymegállapítási, illetőleg jogalkalmazói munkája mellett sem zárhatók ki az  eljárásnak olyan súlyos tévedései, amelyek reparálására már csak a  rendkívüli jogorvoslati eljárás biztosíthat lehetőséget. Annak a  kérdése, hogy pontosan mely esetekben élvezhet előnyt az  anyagi igazság érvényesítése, vagyis mely esetekben indokolt a  rendkívüli jogorvoslati reparáció, számos körülménytől, így többek között az eljárás típusától, az ügy jelentőségétől, a hiba súlyától, vagy a tévedés nagyságától tehető függővé.” (Indokolás [36]). [61] Az Alkotmánybíróság gyakorlata tehát egyértelmű abban a  tekintetben, hogy a  jogerő áttörése nem eleve alaptörvény-ellenes, ugyanakkor a  már jogerősen lezárt jogviszonyok csak nagyon kivételes esetben, különösen fontos okból, alapvető jogok védelme érdekében, a  szükségesség és arányosság követelményének megfelelően változtathatóak meg utólag. [62] Jelen esetben azt kellett megvizsgálni, hogy a Tv. elfogadásának indokai alkotmányosan megalapozzák-e a  jogerő áttörését. [63] A Tv. által érintett (már lezárt és még le nem zárt) jogviszonyokat maga a jogszabály egységesen rendezi valamennyi adós viszonylatában. Maga a  szokatlan törvényi megoldás is azért vált szükségessé, mert az  adósok gazdaságilag és szociálisan szinte teljesen ellehetetlenültek, és a  fogyasztói kölcsönszerződések nagy száma miatt a  probléma össztársadalmi méreteket öltött, melynek nemzetgazdasági kihatásai is súlyosak. Az  adósok között a  jogalkotó – helyesen – nem kívánt hátrányos különbséget tenni azon az  alapon, hogy egyesekre – akik pert indítottak a  szerződési feltételek tisztességtelenségének megállapítása iránt, azonban a  jogegységesítő PJE határozat meghozatala előtt pert vesztettek – nem vonatkozik a Tv., míg mások – akik ilyen pert nem indítottak, így helyettük és érdekükben a  törvényhozó „avatkozott be” – automatikusan a Tv. hatálya alá kerültek. A  jelen helyzetben tehát a  törvényhozó a  pervesztes adósokat nem kívánta hátrányos helyzetben hagyni amiatt, mert önrendelkezési jogukból fakadóan peres eljárásokat indítottak. Ezért döntött úgy, hogy a  jogegységi határozaton alapuló törvény általi egységes megoldásból azok a pervesztes adósok sem maradhatnak ki, akiknek az ügyében korábban jogerős ítélet született. A  jogalkotó a  bírói ítélettel lezárt jogviszonyokra a Tv. hatályát kizárólag azért terjesztette ki, mert –  a  Tv. előtti egyenlőség követelményét és a  hátrányos megkülönböztetés alaptörvényi tilalmát is szem előtt tartva – a pervesztes adósokat azonos módon kívánta kezelni az ilyen pereket nem indító adósokkal. Az azonos jogi helyzetben lévő adósok ügyei a Tv.-ben alkalmazott megoldással azonos elbírálást nyertek. [64] Megjegyzendő, hogy az  Alkotmánybíróság a  8/1990. (IV. 23.) AB határozatban azt állapította meg, hogy az  emberi méltóság mint az  általános személyiségi jog anyajoga magában foglalja a  személyiség szabad kibontakoztatásához, továbbá az önrendelkezés szabadságához való jogot, a cselekvési autonómiát is. (ABH 1990, 42.) Az  Alkotmánybíróság a  64/1993. (XII. 22.) AB határozatban pedig megállapította, hogy a  tulajdonjog, mint az  egyéni cselekvési autonómia hagyományos anyagi alapja részesül védelemben. (ABH 1993, 373, 380.) Ezen megállapítások alkalmazhatóságának – a 2008-2009-es globális pénzügyi válság és a tömegesen kötött deviza alapú kölcsönszerződések következtében kialakult szociális válsághelyzetre tekintettel – nincs akadálya, sőt szükségesnek mutatkozik ezeknek a  jelen döntés indokolásába történő beillesztése. A  fogyasztói kölcsönszerződések adósai – a szerződéskötést megelőzően cselekvési autonómiával rendelkező tulajdonosok – az egyensúlytalan szerződési feltételek (így az  egyoldalú szerződésmódosítások) teljesítésének kényszere következtében olyan gazdasági szükséghelyzetbe kerültek, mely a  cselekvési autonómiájukat, az  önrendelkezési szabadságukat kiüresítette, ez  a  helyzet pedig emberi méltóságukat is sérti. Márpedig az  emberi méltóság sérthetetlen (Alaptörvény II.  cikk), védelme az  állam elsőrendű kötelessége [Alaptörvény I.  cikk (1)  bekezdés]. Ennek a  sérelmes helyzetnek a  megoldása érdekében döntött úgy a  törvényhozó, hogy kivételesen, szűk körben, az  Alaptörvény I. és II.  cikkét az M) cikkel együttesen értelmezve, a  jogegységi határozatban foglaltakat szem előtt tartva a már egyszer elbírált jogviszonyokat mintegy újraértékeli. A  törvényhozó ezen alaptörvény-konform megoldásával lényegesen kisebb érdeksérelmet okozott (az egyébként vélelmezetten tisztességtelen kikötést alkalmazó) pénzügyi intézményeknek, mint a  pervesztes adósoknak okozott volna azzal, ha a Tv.-i megoldásból történő kirekesztéssel az  elszámolásból kimaradtak volna. [65] Mivel a tisztességtelennek minősített kikötések már a szerződések létrejöttekor semmisek voltak, azokhoz joghatás nem fűződhetett volna, a  jogerő feltörése kivételesen az  in integrum restitutio során is szükségesnek minősült. Az adósok jogbiztonságba vetett bizalmát ugyanis éppen az  rendítette volna meg, ha a  tisztességtelenség – akár a jogerőre hivatkozással – következmények nélkül maradt volna. [66] Mindezekre tekintettel a  jogbiztonság sérelme az  indítványozó bíró által állított okokból a  törvénnyel összefüggésben nem állapítható meg, ezért a  bírói kezdeményezést az  Alkotmánybíróság ebben a  tekintetben is elutasította. [67] 3.4. Ezt követően az Alkotmánybíróság a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmét állító indítványi elemet vizsgálta meg. Arra hivatkozott az  eljáró bírói tanács, hogy egyes kérdések eldöntése olyan különleges közgazdasági és pénzügyi szakismeretet igényelhet, amellyel a  bíróság nem rendelkezik, és a  fogyasztótól sem várható el, hogy a  ténylegesség és az  arányosság „belső közgazdasági tartalmát” megértse. Ennek megfelelően a  Tv. 4.  § (1)  bekezdésének d)  pontja szerinti tény kizárólag szakértői véleménnyel bizonyítható, aminek igénybevételére a  perben – az  irányadó rövid határidők miatt – lényegében nincs lehetőség. Emellett az  indítványozó bíró azzal érvelt, hogy az iratok megalapozott áttanulmányozására és érdemi elbírálására a bíróságnak nem áll rendelkezésre elegendő idő. Mindezek miatt az  ítélet előre láthatóan formálissá válik, és a  polgári per a  fél alanyi jogainak védelmét is csak látszólag biztosítja, ami álláspontja szerint a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmét eredményezi. [68] Az Alkotmánybíróság az  Abh.-ban már vizsgálta a  támadott jogszabályi rendelkezéseket a  tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben, de más érvek alapján, ezért ítélt dolog nem állapítható meg. [69] Ugyanakkor jelen határozatban is irányadónak tekinti az Abh.-ban a tisztességes eljáráshoz való joggal kapcsolatban kifejtetteket, különösen azt, hogy „[a] Tv. által szabályozott polgári perek alapvetően ténykérdések okirati bizonyításáról és ehhez kapcsolódó jogkérdések megítéléséről szólnak, ezek pedig szakértők bevonását nem teszik indokolttá. […] A  bizonyítás lényege banki okiratokon alapul, tanú és szakértő meghallgatásának az  igénye nem eleve kizárt ugyan, de meglehetősen szűk körben tűnik szükségesnek.” {Indokolás [170]} [70] A jelen bírói kezdeményezésben foglaltakkal összefüggésben az Alkotmánybíróság az alábbi megállapításokat teszi: [71] A polgári peres eljárásban igénybe vehető bizonyítási eszközöket a  Pp. tartalmazza, a  vizsgált Tv. ezek körét nem korlátozza. Ez  azt jelenti, hogy a Tv. egyetlen szabálya sem zárja ki a  szakértői bizonyítás igénybevételének a  lehetőségét, amennyiben ez  a  tényállás maradéktalan felderítése érdekében feltétlenül szükségesnek és indokoltnak mutatkozik. [72] Az adott ügyben igénybe veendő bizonyítási eszközöket, valamint a  bizonyítás terjedelmét a  jogszabályok által biztosított keretek között az  eljáró bíró dönti el, a  konkrét ügy körülményeit figyelembe véve. A  2/2012. PK vélemény, valamint a  2/2014. PJE határozat világosan meghatározza, hogy a  bíróságnak a  kikötések tisztességességével összefüggésben mit kell vizsgálnia. A  jelen ügyben ez  akként jelenik meg, hogy a  bíróság csupán azt vizsgálja/vizsgálhatja: a pénzügyi intézmény által tisztességesnek tartott szerződési kikötések a Tv. 4. § (1) bek …