12/2018. (VII. 18.) AB határozata a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. LXXXI. törvénnyel kapcsolatos mulasztásban megnyilvánuló alaptörv

12/2018. (VII. 18.) AB határozata a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. LXXXI. törvénnyel kapcsolatos mulasztásban megnyilvánuló alaptörvény-ellenesség megállapításáról. Az Alkotmánybíróság teljes ülése jogszabály alaptörvény-ellenességének megállapítására irányuló bírói kezdeményezés tárgyában – dr.  Juhász Imre és dr.  Pokol Béla alkotmánybírók különvéleményével meghozta – a következő 1. Az  Alkotmánybíróság – hivatalból eljárva – megállapítja: az  Alaptörvény B)  cikk (1)  bekezdéséből, XIII.  cikk (1)  bekezdéséből és XV.  cikk (1)  bekezdéséből fakadó mulasztással előidézett alaptörvény-ellenesség áll fenn amiatt, hogy a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény nem ad lehetőséget az  alaptörvény-ellenes, illetve az  uniós jogot sértő szabályozásra visszavezethető okból nyugalmazott bíróknak és ügyészeknek arra, hogy szolgálati jogviszonyuk helyreállítását követő nyugalmazásukra tekintettel öregségi nyugdíjukat kérelmükre ismételten megállapítsák úgy, mintha arra e későbbi időpontban első alkalommal került volna sor. Az Alkotmánybíróság felhívja az  Országgyűlést, hogy jogalkotói feladatának 2018. december 31-ig tegyen eleget. 2. Az  Alkotmánybíróság a  társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997.  évi LXXXI.  törvény 22/A.  § (1) bekezdése alaptörvény-ellenességének megállapítására irányuló indítványt elutasítja. Az Alkotmánybíróság elrendeli e határozatnak a Magyar Közlönyben való közzétételét. I. [1] A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság az előtte 59.M.2270/2017. számon folyamatban lévő ügyben egyedi normakontroll eljárást kezdeményezett az  Alkotmánybíróságnál az  Alaptörvény 24.  cikk (2)  bekezdés b)  pontja, valamint az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 25. § (1) bekezdése alapján. [2] 1. A bírói kezdeményezésre okot adó ügy lényege a következők szerint foglalható össze. [3] 1.1. Az  alapügy felperese 2009. december 18-án elérte az  öregségi nyugdíjkorhatárt, amelynek betöltése után – nyugdíja megállapítása nélkül – továbbra is bírói szolgálati jogviszonyban dolgozott, amíg tisztségéből a köztársasági elnök 2012. március 29-i határozata fel nem mentette a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011.  évi CLXII.  törvény (a  továbbiakban: Bjt.) határozathozatalkor hatályos 90.  § ha)  pontja, valamint 230.  §-a alapján. Munkaviszonya 2012. június 30-ával megszűnt. [4] Az elsőfokú nyugdíjbiztosítási szerv igénybejelentés alapján eljárva az  alapügy felperese számára öregségi nyugdíjat állapított meg 2012. július 1-jei folyósítási kezdettel a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény (a továbbiakban: Tny.) irányadó rendelkezéseinek megfelelően. [5] 1.2. A  megállapított öregségi nyugdíj folyósításának szüneteltetését rendelték el 2013. július 1-jével a  Tny. 83/C.  §-a szerint. Az  alapügy felperesének bírói szolgálati jogviszonyát ugyanis helyreállították azt követően, hogy az  Alkotmánybíróság a  33/2012. (VII. 17.) AB határozattal (a  továbbiakban: Abh.1.) alaptörvény-sértőnek, és az  Európai Unió Bírósága (a  továbbiakban: EuB) a  C-286/12. számú ügyben (a  továbbiakban: EuB ítélete) az  uniós jogba ütközőnek minősítette a nyugalmazására vonatkozó szabályozást. [6] 1.3. Az alapügy felperesének bírói szolgálati jogviszonya a rá – az új szabályok szerint – irányadó korhatár (69. életév) betöltésénél fogva ismételten megszűnt 2016. december 17-én; ezt követő naptól a  korábban megállapított öregségi nyugdíját ismételten folyósítják. [7] Az alapügy felperese kérelmet terjesztett elő az elsőfokú nyugdíjbiztosítási szervnél, amelyben kérte, hogy öregségi nyugdíját úgy állapítsák meg újból, hogy nem veszik figyelembe a „kényszernyugdíjazását”, azaz a bírói jogviszonya helyreállításától kezdve eltelt időt szolgálati időként veszik figyelembe és havi átlagkeresete kiszámítása során elismerik az ezen időszak alatt szerzett, felső határ nélküli nyugdíjjárulék-fizetéssel terhelt illetményét. [8] Kérelmét határozattal elutasították, amelynek indokolásában többek között az áll, hogy „[a] jogerősen megállapított saját jogú nyugellátásról már nem lehet lemondani, ezért a  nyugellátás újbóli, illetve későbbi időponttól történő megállapítására […] nincs jogi lehetőség. Az előzőekben megállapított és jelenleg is folyósított ellátás illeti meg.” [9] A másodfokú nyugdíjbiztosítási szerv az  alapügy felperesének fellebbezését elutasította és az  elsőfokú döntést helybenhagyta. E döntés „megokolása” azt tartalmazza, hogy az elsőfokú hatóság határozata helytálló, figyelemmel a Tny. 22/A. § 2017. január 1-jétől hatályos változatára és 83. § (1) bekezdésére. [10] A másodfokú határozatot keresettel támadta az alapügy felperese, amelyben azt is kérte az indítványozó bíróságtól, hogy forduljon az Alkotmánybírósághoz. [11] 2. A bírósági kezdeményezés elsősorban a felperes és kisebb részben az alperes érveit adta elő. A főtitkári előkészítő eljárás során hiánypótlásra került sor. A  kiegészítő indítványban foglaltak szerint a Tny. 22/A.  § (1)–(3)  bekezdései sértik az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdését, II. cikkét, XIII. cikk (1) bekezdését és XV. cikk (2) bekezdését. Ezek alapján kérte az indítványozó bíróság azt, hogy az Alkotmánybíróság a támadott szabály alkalmazását zárja ki a folyamatban lévő perben. [12] 2.1. Az  indítvány szerint az  Alaptörvény B)  cikk (1)  bekezdése azért sérül, mert „[a] saját jogú nyugellátás mellett folytatott keresőtevékenység jogállami keretek között alkotmányosan nem korlátozható, ha az  nem sérti mások jogait vagy jogos érdekeit. A nyugellátás mellett folyatott keresőtevékenységhez nem fűződnek ugyanazon jogok, mint az általában vett, nyugellátás előtti keresőtevékenységhez. Ez pedig olyan korlátozás, mely jogállami elvekkel nem alátámasztott, és kifejezetten sérti a jogállamiság részét képező jogegyenlőség elvét […].” [13] 2.2. Az  Alaptörvény II.  cikkének a  sérelmére az  vezet az  indítványban írtak szerint, hogy alaptörvényellenes jogszabály folytán nyugellátás igénybevételére kényszerült az  alapügy felperese, és a  jogsértő állapot kiküszöbölésére megalkotott jogszabály nem hozta ugyanolyan jogi helyzetbe, mint amilyenben az alaptörvénysértő jogszabály alkalmazása előtt volt. A  jogalkotó megoldása az alapügy felperesét nyilvánvalóan méltatlan helyzetbe hozta, ami által sérült az emberi méltósága. [14] 2.3. Az  Alaptörvény XIII.  cikk (1)  bekezdése sérelmét a  kérelmező bíróság a  következőkben jelölte meg: „kellő társadalmi cél és indok nélküli tulajdonkorlátozás valósul meg azáltal, hogy a  korlátozás indok és alátámasztás nélkül fosztja meg a  tevékenység gyakorlóját a  munkája gyümölcsétől úgy, hogy egyúttal a  tevékenységét beszolgáltatási kötelezettséggel sújtja és ezzel kettős aránytalanságot valósít meg: a saját jogú nyugellátás mellett folytatott keresőtevékenységet folytató felső korlát nélkül fizeti a  járulékot, ugyanakkor nem jut ezzel arányos juttatáshoz, hanem csak egy erősen korlátozott kompenzációhoz […].” [15] 2.4. Az  indítványozó bíróság a  jogállamiság részét képező jogegyenlőség elvét vezette át a  hátrányos megkülönböztetés tilalmával kapcsolatos panaszelembe. Eszerint a  támadott szabályozás „különbséget tesz az  emberek két csoportja között aszerint, hogy valaki nyugellátás előtt kötelezett nyugdíjjárulék fizetésére, vagy e kötelezettségnek a nyugellátása mellett tesz eleget. Mindkét csoport eleget tesz normatív módon meghatározott kötelezettségnek, de ezzel egyidejűleg negatív megkülönböztetés történik: a  nyugellátáshoz az  a  szankció társul, hogy a  felső határ nélkül járulékot fizető nem jut hozzá ahhoz a  jogosultsághoz, ami a  másik csoportot megilleti. Ezen hátrányos megkülönböztetés nincs semmilyen jogállami elvvel alátámasztva. […] Az itt vázolt különbségtétel a diszkrimináció tilalmába ütközik és sérti az alapvető jogokat. Ezáltal sérti az Alaptörvény XV. cikk (2) bekezdését.” II. [16] 1. Az Alaptörvény vonatkozó rendelkezései: „B) cikk (1) Magyarország független, demokratikus jogállam.” „II.  cikk Az  emberi méltóság sérthetetlen. Minden embernek joga van az  élethez és az  emberi méltósághoz, a magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti meg.” „XIII. cikk (1) Mindenkinek joga van a tulajdonhoz és az örökléshez. A tulajdon társadalmi felelősséggel jár.” „XV. cikk (1) A törvény előtt mindenki egyenlő. Minden ember jogképes. (2) Magyarország az  alapvető jogokat mindenkinek bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, fogyatékosság, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül biztosítja.” [17] 2. A Tny. sérelmezett rendelkezései: „22/A. § (1) A saját jogú nyugellátás mellett folytatott keresőtevékenység időtartama szolgálati időként nem vehető figyelembe. A saját jogú nyugellátás mellett folytatott keresőtevékenységgel szerzett, nyugdíjjárulék-alapot képező kereset, jövedelem összege az  öregségi nyugdíj alapját képező havi átlagkereset kiszámítása során nem vehető figyelembe. (2) Az  öregségi nyugellátásban részesülő személy – ideértve azt a  személyt is, akinek nyugellátása szünetel  – nyugellátását a  sajátjogú nyugdíjasként történt foglalkoztatása, illetve egyéni vagy társas vállalkozóként végzett kiegészítő tevékenysége alapján a  naptári évben elért, nyugdíjjárulék-alapot képező kereset, jövedelem összege egytizenketted részének 0,5 százalékával – a jövedelem megszerzését követő naptári év január 1-től – növelni kell. A nyugdíjnövelés kiszámítása során az a nyugdíjjárulék-alapot képező kereset, jövedelem vehető figyelembe, amely után az előírt nyugdíjjárulékot megfizették. (3) A  nyugdíjnövelést a  nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv hivatalból állapítja meg a  nyugdíjjárulék-alapot képező kereset, jövedelem megszerzését követő naptári év a) szeptember 30-áig, ha kizárólag a  Tbj. 5.  § (1)  bekezdés a)  pontja szerinti jogviszonyból származó keresetet, jövedelmet kell figyelembe venni, b) október 31-éig az a) pontban nem említett esetben.” III. [18] A bírói kezdeményezés részben alkalmas az érdemi vizsgálatra az alábbiak szerint. [19] 1. Az  Alkotmánybíróság megvizsgálta, hogy a  bírói indítvány megfelel-e az  Abtv. 25.  §-ában lefektetett kritériumoknak, amelyeket már több ügyben is összefoglalt a  testület {vö. 3058/2015. (III. 31.) AB végzés, Indokolás  [8]–[24], 2/2016. (II. 8.) AB határozat, Indokolás [26]–[28], 3064/2016. (III. 22.) AB határozat, Indokolás  [8]–[13]}. Ezek alapján az  Alkotmánybíróság megállapította, hogy a  kezdeményező bíróság az  eljárás felfüggesztése mellett végzésekben fordult az  Alkotmánybírósághoz, amelyek közül a  kiegészítő végzésben (59.M.2270/2017/8.) konkrét, indokolt kérelmet terjesztett elő az ügyben alkalmazott Tny. 22/A. § (1) bekezdésével szemben. [20] Az indítványozó végzés (59.M.2270/2017/6.) nem a bíróság, hanem a felek álláspontjáról szólt, ezért az abban írtakat az  Alkotmánybíróság nem tudta figyelembe venni a  határozottság hiánya miatt [vö. az  Abtv. 25.  § (1)  bekezdés és 52.  § (1b)  bekezdés b) és e)  pont]. Az  Alkotmánybíróságnak alkotmányos funkciójával összefüggésben az Alaptörvényből és az Abtv.-ből fakadó feladata, hogy a bírói kezdeményezés törvényi feltételeinek a fennállását megvizsgálja, és azok nyilvánvaló hiánya esetében a  hiányossággal érintett panaszelem(ek) érdemi vizsgálatát ne folytassa le {lásd például: 3193/2014. (VII. 15.) AB végzés, Indokolás [7]; 3058/2015. (III. 31.) AB végzés, Indokolás [19]; 3195/2018. (VI. 8.) AB végzés, Indokolás [10]}. [21] 2. Az  Alkotmánybíróság megállapította, hogy a  Tny. 22/A.  § (2)–(3)  bekezdéseinek alaptörvény-ellenességét csak állította az  indítványozó bíróság; ennek alátámasztása érdekében semmilyen jogi érvet nem fogalmazott meg. A  kiegészítő végzés nem tartalmaz (alkotmányjogi érvekkel alátámasztott) indokolást arra nézve, hogy e  két bekezdés miért ellentétes az  Alaptörvénnyel. Az  indokolás hiánya az  ügy érdemi elbírálásnak akadályát képezi {például: 3058/2016. (III. 22.) AB végzés, Indokolás [11]; 3229/2017. (X. 3.) AB végzés, Indokolás [10]}. Az előbbi kettő bekezdéssel szemben előterjesztett panaszelem tehát nem alkalmas az  érdemi vizsgálatra, mert nem felel meg az Abtv. 52. § (1b) bekezdés e) pontjának. [22] 3. A fentieknek megfelelően az Alkotmánybíróság a Tny. 22/A. § (1) bekezdését vizsgálta felül a kiegészítő végzésben felhívott alaptörvényi rendelkezések állítólagos megsértése okán. IV. [23] A bírói kezdeményezés nem megalapozott. [24] Az Alkotmánybíróság előbb áttekintette az Abh.1.-et, az EuB ítéletét, az ezekre adott jogalkotói válaszokat, valamint a  saját jogú nyugdíjasként a  közszférában foglalkoztatottakkal kapcsolatos 29/2017. (X. 31.) AB határozatot (a továbbiakban: Abh.2.), az 1157/B/2008. AB határozatot (a továbbiakban: Abh.3.), majd megvizsgálta a támadott és az ahhoz szorosan kapcsolódó szabályozást, végül döntött arról, hogy a támadott szabály sérti-e a négy felhívott alaptörvényi rendelkezést az indítványban írt okokból. [25] 1. Az  Alkotmánybíróság az  Abh.1.-gyel visszamenőleges hatállyal megsemmisítette a  Bjt. 90.  § ha)  pontját és 230. §-át, amelyek lényegében arra vezettek, hogy az öregségi nyugdíjkorhatárt betöltött bíróknak a bírói szolgálati jogviszonyuk 70. életévük betöltése helyett már a 62. életévük betöltésével megszűnt. [26] 1.1. Az  Abh.1.-ben többek között azt állapította meg az  Alkotmánybíróság, hogy „[a] bírák jogállásának lényeges eleme a  személyes függetlenséggel, az  elmozdíthatatlansággal összefüggésben a  jogviszonyuk megszűnésének a  szabályozása. […] A  bírókat illetően a  nyugalomba helyezés életkora – amely elsősorban jogállási és nem nyugdíj-szakmai kérdés –, valamint a nyugellátásra való jogosultság életkora akkor válhat el, ha ez összhatásában, a  következményeit illetően nem hátrányos rájuk nézve. […] A  nyugalomba helyezést lehet magasabb és alacsonyabb életkorhoz kötni, mint ami a nyugdíjkorhatár a más foglalkozást gyakorló személyeknél. Ha a korhatár változik, ennek alkotmányjogi jelentősége nem önmagában a korhatár mértékének meghatározásában, hanem az új korhatár bevezetésének módjában és határidejében, a bírákra gyakorolt hatásában lehet” (Abh.1., Indokolás [87]). [27] Azt is megállapította az Alkotmánybíróság, hogy „a törvényes bíró garanciáját egyértelműen sérti az olyan törvény, amely viszonylag rövid időn belül eredményezi a  bírói tisztség időtartamának a  lerövidülését, vagyis a  bíró gyors eltávolítását tisztségéből” (Abh.1., Indokolás [101]). Azt is megfogalmazta a  testület, hogy „[a] bírák szolgálati viszonya felső korhatárának mértékét az  alkotmányozó, vagy ennek hiányában sarkalatos törvény viszonylag szabadon állapíthatja meg. Az  Alaptörvényből konkrét életkor nem vezethető le. Az  azonban igen, hogy új korhatár bevezetésének, ha ez a felső korhatár csökkentését, és nem a korábbi korhatár megemelését jelenti, csak fokozatosan, kellő átmeneti idő alatt, a  bíró elmozdíthatatlansága elvének sérelme nélkül lehet helye” (Abh.1., Indokolás [106]). [28] Az Alkotmánybíróság rögzítette azt is, hogy „az alkotmányellenessé nyilvánított törvény alapján felmentett bírák szolgálati jogviszonya nem áll helyre az alkotmánybírósági döntés erejénél fogva” (Abh.1., Indokolás [100]). [29] 1.2. Az  Abh.1. alapján adottnak kellett tekintenie az  Alkotmánybíróságnak a  jelen ügyben egyfelől azt, hogy az  érintett bírók nyugalmazását az  Alaptörvénnyel ellentétes módon szabályozta a  jogalkotó. Másfelől azt, hogy az  Abh.1. indokolásából egyértelműen következett: a  törvényalkotónak szabályokat kell alkotnia a  jogviszony jogellenes megszüntetésének orvoslása érdekében, mert az eredeti állapot nem áll helyre az Abh.1. erejénél fogva. [30] 2. Az  EuB kötelezettségszegési eljárásban hozott ítélete megállapította: „Magyarország a  bírák, ügyészek és közjegyzők szolgálati jogviszonyának 62 éves korban történő megszüntetését előíró nemzeti szabályozás elfogadásával – amely életkoron alapuló, az  elérni kívánt célokkal arányban nem álló eltérő bánásmódot eredményez – nem teljesítette a  foglalkoztatás és a munkavégzés során alkalmazott egyenlő bánásmód általános kereteinek létrehozásáról szóló, 2000. november 27-i 2000/78/EK tanácsi irányelv (a  továbbiakban: Irányelv) 2. cikkéből és 6. cikkének (1) bekezdéséből eredő kötelezettségeit” (EuB ítélete rendelkező rész). [31] 2.1. Az  EuB ítélete indokolása szerint a  magyar szabályozás közvetlenül az  életkoron alapuló eltérő bánásmódot valósít meg a  három jogászi hivatásrend tagjai tekintetében. Mindazonáltal az  Irányelv 6.  cikke (1)  bekezdésének első albekezdéséből az  következik, hogy az  életkoron alapuló eltérő bánásmód nem jelent hátrányos megkülönböztetést, ha – a  nemzeti jog keretein belül – jogszerű céllal, például jogszerű foglalkoztatáspolitikai, munkaerőpiaci vagy szakképzési céllal, objektív és észszerű módon igazolható, valamint e cél elérésének eszközei megfelelőek és szükségesek (EuB ítélete 54–55. pontjai). [32] Az EuB megállapította, hogy a  vitatott rendelkezések jogszerű célokkal igazolhatók. Ezek egyike a  fiatal jogászok bíróvá, ügyésszé és közjegyzővé válását megkönnyítő, kiegyensúlyozottabb korstruktúrához vezető jogi környezet kialakítása volt. A másik pedig a szolgálati jogviszony kötelező megszűnésével járó korhatár közszolgálati hivatások tekintetében történő egységesítése (EuB ítélete 59–64. pontjai). [33] Az EuB azonban azt is megvizsgálta, hogy a  vitatott nemzeti rendelkezések „az említett két cél megvalósításának megfelelő és szükséges eszközei-e”. Az  EuB megállapította, hogy nem azok, mert rövid felkészülési időt követően lépett hatályba a  nyugalmazási szabályozás módosítása; nem volt előre látható a  módosítás; a  nyugdíjkorhatár emelésével ellentétes irányú, és a  nyugdíjkorhatár-emelés lépcsőzetes módszerével ellentétben azonnali hatás kiváltására irányult (EuB ítélete 65–75. pontjai). [34] 2.2. Az EuB ítélete alapján figyelemmel kellett lennie az Alkotmánybíróságnak a jelen ügyben is arra, hogy az érintett bírák szolgálati jogviszonyát az  uniós joggal ellentétben álló hátrányos megkülönböztetéssel szüntette meg a  jogalkotó 2012-ben. A diszkriminációt azonban nemcsak a bírók vonatkozásában állapította meg az EuB, hanem az azonos szabályozási koncepció hatálya alá tartozott közjegyzők és ügyészek tekintetében is. [35] 3. Az új szabályozást a jogalkotó az egyes igazságügyi jogviszonyokban alkalmazandó felső korhatárral kapcsolatos törvénymódosításokról szóló 2013. évi XX. törvénnyel (a továbbiakban: Mód.tv.) ültette a Bjt.-be és más törvényekbe annak a szándékával, hogy megfeleljen az Abh.1.-ben és az EuB ítéletében foglalt követelményeknek, ahogyan arra a Mód.tv. miniszteri indokolása rámutatott (lásd: a Mód.tv. általános indokolása). [36] 3.1. A  törvényalkotó a  Mód.tv.-vel iktatta a  Bjt.-be azokat a  szabályokat, amelyek kezelték a  bírói szolgálati jogviszony jogellenes megszüntetése által létrejött helyzetet, különös tekintettel arra, hogy miként állítható helyre a jogviszony és miként nyerhetnek kártérítést az érintett bírák [lásd: Bjt. 145. § (3)–(7) bekezdés és 232/B–232/K. §]. A  jogellenes megszüntetéssel érintett, a  szükséges nyilatkozatot megtevő 229 bíró közül 56 fő választotta az ítélkezési tevékenység folytatását. A bírók többsége az átalány-kártérítést választotta a visszahelyezés helyett és elfogadta bírói jogviszonya megszűnését (az Országos Bírósági Hivatal elnökének 2013. évi beszámolója, 81. oldal). A  tevékenység folytatását választó bírókra az  a  szabály vonatkozott, hogy jogosultak az  elmaradt illetményükre, egyéb járandóságukra, vezetői pótlékukra, felmentésüket megelőző beosztási helyükön kell továbbfoglalkoztatni őket és tanácselnöki tisztségükbe is vissza kell helyezni a volt tanácselnököket [lásd: Bjt. 232/J. § (2) bekezdés]. [37] Arról is rendelkezett a  törvényalkotó a  bírók nyugalmazásával kapcsolatban, hogy az  Alaptörvény 26.  cikk (2) bekezdésében meghatározott általános öregségi nyugdíjkorhatár a Tny.-ben meghatározott öregségi nyugdíjra jogosító legmagasabb öregségi nyugdíjkorhatár, de legalább a 65. életév és ezt a szabályt 2023. január 1-jétől kell alkalmazni. Addig a születési évszámtól függővé tett lépcsőzetes rendszer szerint csökken a nyugalmazási korhatár a 70. életévről a 65. életévre (lásd: a Bjt. Mód.tv.-vel megállapított 91. §-át és 232/C. §-át). [38] A Mód.tv. az  ügyészek jogviszonyával kapcsolatban is azonos nyugalmazási szabályozást iktatott a  jogrendszerbe és az  ügyészek számára is lehetővé tette, hogy átalány-kártérítést kapjanak vagy kérelmükre visszakerüljenek tisztségükbe az  elmaradt illetmény megtérítése mellett (lásd: a  Mód.tv. 27–35.  §-ával módosított legfőbb ügyész, az ügyészek és más ügyészségi alkalmazottak jogállásáról és az ügyészi életpályáról szóló 2011. évi CLXIV. törvény 165/A–J.  §). Az  érintett 101 ügyész közül 19 kérte az  ügyészi tisztségbe történő visszahelyezését 2013-ban (A legfőbb ügyész országgyűlési beszámolója az ügyészség 2013. évi tevékenységéről, 56. oldal). [39] A közjegyzők nyugalmazási korhatárát az  egyes törvények Alaptörvénnyel összefüggő módosításáról szóló 2011.  évi CCI.  törvény 45.  § (4)  bekezdése szállította volna le 2014. január 1-jei hatállyal, de hangsúlyozandó, hogy ez végül nem lépett hatályba a Mód.tv. 37. §-a értelmében. Helyette a bírák és az ügyészek nyugalmazására vonatkozó lépcsőzetes rendszerrel azonos szabályozás épült be a Mód.tv. 5. §-a útján a közjegyzőkről szóló 1991. évi XLI. törvény 178. §-ába 2013. április 2-i hatálybalépéssel. [40] 3.2. A  fentiek alapján az  Alkotmánybíróság megállapította, hogy a  törvényalkotó célja az  volt, hogy orvosolja az  alaptörvény-ellenes, illetve az  uniós jogot sértő jogviszony-megszüntetést a  bírók, illetve az  ügyészek esetében, és hogy megelőzze e  megszüntetés hatályosulását a  közjegyzők esetében. Lehetőséget adott ugyanis a törvényalkotó arra, hogy a bírók és az ügyészek válasszanak: jogviszonyukat helyreállítják, vagy átalány-kártérítést kérnek. A törvényalkotó arra törekedett, hogy ha a jogellenes jogviszony-megszüntetéssel érintettek úgy döntenek, hogy folytatják tevékenységüket, kérelmükre olyan helyzetbe kerüljenek, mintha nem szüntették volna meg státuszukat. [41] Ezeken túlmenően a  nyugalmazási korhatárra vonatkozó új szabályozást alakítottak ki az  egységesség és a fokozatosság elve mentén haladva a bírókra, a közjegyzőkre és az ügyészekre kiterjedően. [42] 4. Az Alkotmánybíróság áttekintette az Abh.2.-őt és az Abh.3.-at, mert az azokban tett megállapítások szoros tárgyi összefüggésben állnak a jelen ügyben felmerült alkotmányossági kérdésekkel. [43] 4.1. Az  Alkotmánybíróság az  Abh.2.-vel a  Tny. 83/C.  §-ával, 102/J.  §-ával, 102/I.  §-ával, 102/K.  §-ával szemben előterjesztett alkotmányjogi panaszt bírálta el, amely a  közszférában az  ún. „dupla ellátás tilalmával” volt kapcsolatos. Az indítványozó mint öregségi nyugdíjban részesülő személy egy önkormányzatnál köztisztviselőként dolgozott 2012. július 1-jétől. A  Tny. 2013. január 1-jei módosítását követően felfüggesztették azoknak a  személyeknek a  nyugdíjfolyósítását, akiket a  közszféra meghatározott területein foglalkoztatnak, de nem lépett hatályba ilyen korlátozás azoknak az öregségi nyugdíjára, akiket a magánszektorban foglalkoztatnak. Az új szabály alkalmazásával a  kérelmező nyugdíjának folyósítását 2013. július 2-án felfüggesztették. Az  indítványozó azzal érvelt, hogy szolgálati idő alapján részesül öregségi nyugellátásban, amely őt pusztán emiatt, tehát a megszerzett szolgálati idő alapján illeti meg, ezt tőle meg nem vonhatják, annak folyósítását fel nem függeszthetik, nem szüneteltethetik, mert ezzel a  tulajdonhoz való jogát sértik meg. A  hivatkozott jogszabály ezen túlmenően a  köztisztviselői, illetve a  Tny. 83/C.  § (1)  bekezdésében felsorolt jogviszonyban álló személyeket hátrányosan megkülönbözteti, mivel a  már megszerzett öregségi nyugdíjak folyósítását csak ezen foglalkoztatottak esetében rendeli szüneteltetni, más esetekben ilyen korlátozást nem lát indokoltnak (Abh.2., Indokolás [13] és [81]). [44] A támadott jogszabályokat az  Emberi Jogok Európai Bírósága (a  továbbiakban: EJEB) is megvizsgálta a  javak békés élvezetéhez való jog (tulajdonhoz való jog) és a  diszkrimináció tilalma szempontjából a  78117/13. számon folyamatban volt, Fábián kontra Magyarország ügyben. Az  EJEB Nagykamarája a  kérelmet elutasította. Megállapította, hogy az  állami nyugdíj felfüggesztése a  közszolgálatban foglalkoztatott nyugdíjas számára nem sérti a  javak békés élvezetéhez való jogot. Megállapította továbbá azt, hogy nem ütközik a  megkülönböztetés tilalmába, hogy a  magyar szabályozás különbséget tesz a  köztisztviselők és a  magánszektorban foglalkoztatott nyugdíjasok nyugdíjának a folyósítása között azon az alapon, hogy az államháztartásból kapják-e a munkabérüket vagy a  magánszférából (Abh.2., Indokolás [83]). Az  EJEB döntése alapvetően nem tér el sem a  tulajdonhoz való jog, sem a hátrányos megkülönböztetés tilalma tekintetében attól az értelmezéstől, amelyet az Alkotmánybíróság az alábbiak szerint kifejtett az Abh.2.-ben. [45] Az Alkotmánybíróság az  Alaptörvény XIII.  cikk (1)  bekezdésére alapított panaszelemet elutasította. Ennek során arra mutatott rá, hogy a  vizsgált szabályozás megfelelő egyensúlyt teremt a  közösség általános érdekei és az  érintett személy alapvető jogainak védelme követelményei között. Kétségtelen, hogy a  kétféle jövedelem (az államháztartásból származó munkabér és az  öregségi nyugdíj) egyszerre nem folyósítható, ám a  döntés arról, hogy a munkavégzésből származó jövedelem vagy az ennek pótlását szolgáló nyugdíj folyósítása történjen-e meg, a nyugdíjra jogosult személy saját személyes döntése (Abh.2., Indokolás [65]–[66]). [46] Az Alkotmánybíróság az  Alaptörvény XV.  cikk (1)–(2)  bekezdésével kapcsolatban is elutasította a  panaszt. Azt állapította meg, hogy „nem igazolható, hogy a  közszférában alkalmazott, öregségi nyugdíjban részesülő személy hasonló vagy lényegében hasonló helyzetben van, mint a  magángazdaságban foglalkoztatott, öregségi nyugdíjban részesülő személy. […] Habár mind az  állami, mind pedig a  magánszektor alkalmazottai a  kötelező társadalombiztosítási nyugdíjrendszerhez kapcsolódnak, amelyhez hasonlóan, és ugyanolyan mértékben járulnak hozzá, ez  önmagában nem jelenti azt, hogy hasonló helyzetben vannak. Az  államháztartásból eredő forrással való gazdálkodásra lehet eltérő szabályt alkotni különösen az  államháztartási pénzügyi egyensúly fenntartása érdekében. A szabály nem akadályozza a magángazdaságban foglalkoztatottak nyugdíjának és fizetésének együttes folyósítását” (Abh.2., Indokolás [71]–[72]). [47] 4.2. Az  Alkotmánybíróság már ütköztette a Tny. 22/A.  §-át az  Alkotmánnyal az  Abh.3.-ban, jóllehet a  sérelmezett rendelkezés nem a  jelenleg hatályos szövegezéssel volt hatályban, bár tartalmilag hasonló volt. Ezek miatt a  res iudicata helyzet nem állapítható meg. Elvi éllel mutatott rá azonban az  Alkotmánybíróság a  diszkriminációval összefüggésben az  Abh.3.-ban a  következőkre: „[a] Tny. támadott rendelkezése a  foglalkoztatott nyugdíjasoknak a  nyugdíj mellett elért jövedelmük után járó […] nyugdíjemelését írja elő. E  szabályt az  indítványozó az  aktív dolgozók várható nyugdíjának […] számítási módjával vetette össze, és állította a  nyugdíjasok hátrányos megkülönböztetését. E  rendelkezés tárgya azonban eltérő – a  várható nyugellátás tényezőit foglalja magában, és más személyi körre – aktív dolgozókra – vonatkozik, alanyai tehát nem alkotnak azonos csoportot, nem hasonlíthatók össze. Így a jogalkotói különbségtétel nem veti fel az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésének sérelmét, ezért az indítványt Alkotmánybíróság ebben a vonatkozásban is elutasította” (Abh.3., ABH 2010, 1913, 1916–1917.). [48] 4.3. A  fentiek alapján az  Alkotmánybíróság megállapította, hogy melyek a  már kikristályosodott csoportképzési szabályok az  öregségi nyugdíjjal kapcsolatos rendelkezések körében, amelyek az  Alaptörvény hatálya alatt is irányadók. [49] Egyrészt az  öregségi nyugdíjasként adó- és járulékköteles tevékenységet végző személyek nem tartoznak egy csoportba az  ilyen tevékenységet végző, ám öregségi nyugdíjasnak nem minősülő aktív dolgozókkal abban az esetben, amelyben a járulékok és járadékok allokációjáról szól a szabályozás. Az Alkotmánybíróság az Alkotmány és az  Alaptörvény vonatkozó szabályainak az  összevetése alapján megállapította, hogy „az általános egyenlőségi szabály alkalmazásának dogmatikájában – pl. a csoportképzés vizsgálatában – a mondottak szerint változtatás nem indokolt, az  Alkotmánybíróság gyakorlata továbbra is irányadó” {42/2012. (XII. 20.) AB határozat, Indokolás [26]}. A csoportképzés előbbi logikája tehát az Alaptörvény hatálya alatt is alkalmazandó a 13/2013. (VI. 17.) AB határozat, Indokolás [32] bekezdésében lefektetett teszt tükrében, hiszen az  Alkotmány 54.  § (1)  bekezdése és 70/A.  §-a és az  Alaptörvény XV.  cikk (1)–(2)  bekezdései között nincs olyan eltérés, amely változtatna azon, hogy miként alakítandó ki az összehasonlítható helyzetben lévő személyek köre. [50] Másrészt a  közszférában foglalkoztatott öregségi nyugdíjasnak minősülő személyek nincsenek összehasonlítható helyzetben a  magánszférában foglalkoztatott öregségi nyugdíjasnak minősülő személyekkel. Ezt a  csoportképzési szabályt már az  Alaptörvény hatálya alatt állította fel az  Alkotmánybíróság a  IV.4.1.  pontban írtak szerint (Indokolás [43]–[45]). [51] Az indítványban állított módon nem áll fenn hátrányos megkülönböztetés. Az  indítvány ugyanis a  fentebb említett, különböző csoportokba tartozó személyek eltérő kezelését tette a  probléma tárgyává. Diszkrimináció megállapítása azonban azt feltételezi, hogy homogén csoporton belül történjen hátrányt okozó, de nem igazolható megkülönböztetés {lásd: 42/2012. (XII. 20.) AB határozat, Indokolás [28]; legutóbb: 3172/2017. (VII. 14.) AB határozat, Indokolás [18]}. [52] 5. Az  Alkotmánybíróság röviden áttekintette a  sérelmezett és az  ahhoz szorosan kapcsolódó szabályozás kialakulását és tartalmát. [53] 5.1. A  saját jogú nyugdíjas foglalkoztatott 2006. december 31-ig nem volt köteles nyugdíjjárulékot fizetni a  társadalombiztosítás ellátásaira és a  magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e  szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény (a továbbiakban: Tbj.) 25. §-a szerint. 2007. január 1. óta azonban köteles. Ezáltal megszűnt az  a  különbségtétel, amely a  nyugdíjas és a  nem nyugdíjas személyek járulékfizetési kötelezettségét érintően az addig hatályos szabályok alapján fennállt. [54] A törvényalkotó a Tny. módosításával kompenzálta azt, hogy a  nyugdíjas foglalkoztatott is fizet nyugdíjjárulékot. A  többletjárulék-fizetéshez ugyanis többletjuttatást kapcsolt a Tny. 22/A.  §-ának a  betűzésével, ami az  eredetileg hatályos állapota szerint arról a  képletről rendelkezett kettő bekezdésben, amely alapján a  megállapított nyugdíj összegét emelni kellett. A Tny. 22/A. §-át a jogalkotó többször módosította. [55] 5.2. A Tny. 22/A. §-ának hatályos szövegét 2017. január 1-jei hatálybalépéssel a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény és egyéb törvények módosításáról szóló 2016. évi CLXVII. törvény 12. §-a állapította meg. [56] A Tny. 22/A. § (1) bekezdése tartalmazza azt a szabályt, amellyel szemben a kezdeményező bíróság megfogalmazta a  határozott alkotmányjogi panaszát. Ez  a  szabály korlátozást jelent. A  szolgálati idő, illetve az  átlagkereset figyelembe vételének a  kizárása ugyanis alacsonyabb összegű nyugdíj megállapításához vezet ahhoz képest, mintha a  szolgálati időben és az  átlagkeresetben benne lenne a  saját jogú nyugellátás mellett folytatott keresőtevékenység is. [57] A Tny. 22/A.  § (2)  bekezdése a  kompenzációról szól, ami ellentételezi az  előbbi bekezdésben lefektetett korlátozó szabályt. Ez  a  bekezdés tartalmazza azt a  képletet, amely alapján kiszámolható a  megállapított havi nyugdíj összegének a  növelése. A  Tny. 22/A.  § (2)  bekezdése szerinti kompenzáló szabály célja nem az, hogy pontosan akkora összegű nyugdíjhoz vezessen, mintha a  korlátozó szabály nem létezne, hanem az, hogy számszerű egyenértékűségre törekvés nélkül elismerje a  saját jogú nyugellátás mellett folytatott keresőtevékenységgel 2007.  január  1. óta együtt járó nyugdíjjárulék-fizetési kötelezettséget ahelyett, hogy szolgálati időként, illetve az átlagkereset számításakor venné figyelembe. [58] A Tny. 83.  § (1)  bekezdése szerint „[a]z e  törvény alapján megállapított nyugellátásról lemondani, azt – mint a  jogosult személyéhez kötött ellátást – átruházni (engedményezni) nem lehet”. Ez  a  rendelkezés teremti meg az öregségi nyugdíjas státusz élethosszig tartó garanciáját. [59] A Tny. 83/C. § (1) bekezdése értelmében az öregségi nyugdíj folyósítását szüneteltetni kell, ha a nyugdíjas – többek között – bírói vagy ügyészségi szolgálati viszonyban áll. Ez a kötelező szüneteltetési szabály az Alaptörvényt sem és az Emberi Jogok Európai Egyezményt sem sérti, ahogyan azt az Alkotmánybíróság a  IV.4.1. pontban összefoglalta (Indokolás [43]–[46]). [60] 5.3. A  fenti szabályozás áttekintése alapján az  Alkotmánybíróság a  következőket állapította meg a  bírók és az ügyészek nyugalmazásával összefüggésben. [61] A nyugdíjkorhatár betöltése akkor jár együtt a  nyugdíjba vonulással, ha a  nyugdíjkorhatár és a  nyugalmazási korhatár megegyezik. 2012-ben a  jogviszonyok jogellenes megszüntetése abban nyilvánult meg, ahogyan lecsökkentette a  jogalkotó a  70. életévről a  nyugalmazási korhatárt a  62. életévben megjelölt nyugdíjkorhatárra. Az érintett bírók és ügyészek ekkor értelemszerűen igénybejelentést tettek öregségi nyugdíjuk megállapítása iránt, hiszen megélhetésüket biztosítaniuk kellett. Ennek következtében 2012-ben kényszerűen öregségi nyugdíjassá váltak és ezt a  státuszt nem állt és nem áll módjukban megváltoztatni. Az  öregségi nyugdíj megállapítása nélküli továbbfoglalkoztatás előnyét, amit a Tny. 21. § (2) bekezdése intézményesít speciális növelő tételként, sem élvezik innentől kezdve. Az  Abh.1.-et és az  EuB ítéletét követően a  Mód.tv. alapján a  jogviszonyok egy részét kérelemre helyreállították 2013-ban. A  nyugalmazási korhatárt ismételten elérők – mint ahogyan az  alapügy felperese is  – azonban végső soron a  nyugellátás szempontjából nem kerültek olyan helyzetbe, mintha jogviszonyukat nem szüntették volna meg jogellenesen. A nyugdíj ismételt megállapítása helyett azt a többször módosított szabályozást vonatkoztatják rájuk bármiféle eltérés nélkül, ami eredetileg 2007. január 1-jén lépett hatályba azon oknál fogva, hogy innentől az  öregségi nyugdíjas foglalkoztatottnak is nyugdíjjárulékot kell fizetnie. Ez  a  szabályozás nincs tekintettel arra, hogy a saját jogú nyugdíjas foglalkoztatott személyes döntése alapján vagy a jogellenes jogviszonymegszüntetés folyományaként került a  Tny. 22/A.  § hatálya alá. Figyelemmel azonban arra, hogy a  kompenzáló szabály nem biztosít egyenértékű ellentételezést, az érintett biztosítottak akár hátrányt is szenvedhetnek, mert nem biztosítja a szabályozás, hogy az eredetileg megállapított öregségi nyugdíjuk emelésekkel növelt összege elérje azt a szintet, amire az ismételt nyugalmazásuk időpontjában hatályos rendelkezések szerint jogosultak lennének. [62] 6. A  fenti megfontolásokat követően az  Alkotmánybíróság megvizsgálta a  Tny. 22/A.  § (1)  bekezdését a  bírói kezdeményezésben előadottakra figyelemmel. [63] 6.1. Az  indítvány szerint az  Alaptörvény B)  cikk (1)  bekezdése azáltal sérül, hogy „a nyugellátás mellett folyatott keresőtevékenységhez nem fűződnek ugyanazon jogok, mint az  általában vett, nyugellátás előtti keresőtevékenységhez. Ez pedig olyan korlátozás, mely jogállami elvekkel nem alátámasztott, és kifejezetten sérti a  jogállamiság részét képező jogegyenlőség elvét […].” Az  indítvány a  B)  cikk (1)  bekezdésének a  sérelmét tehát abban jelölte meg, hogy a Tny. 22/A.  § (1)  bekezdése egy korlátozó szabály, ami igazolhatatlan különbséget tesz a nyugellátás mellett folyatott keresőtevékenység és a nyugellátás előtti keresőtevékenység között. [64] Az Alkotmánybíróság emlékeztet arra, hogy „az egyenlőség végső forrása az egyenlő emberi méltóság” {lásd ebben a  megfogalmazásban először: 3206/2014. (VII. 21.) AB határozat, Indokolás [23]; legutóbb: 3157/2018. (V. 16.) AB határozat Indokolás [32]}. A jogegyenlőség tehát az Alaptörvény II. cikkére vezethető vissza, jóllehet az általános egyenlőségi szabály az  Alaptörvény XV.  cikk (1)  bekezdésére alapozható. Ez  dogmatikai egyszerűsítés, miközben a  szükségszerű kapcsolat az  egyenlő méltóság és a  törvény előtti egyenlőség között változatlanul fennáll, mert az  egyenlőség végső alapja az  egyenlő méltóság {lásd először: 42/2012. (XII. 20.) AB határozat, Indokolás [25]; legutóbbi megerősítő döntések: 30/2017. (XI. 14.) AB határozat, Indokolás [48]; 3157/2018. (V. 16.) AB határozat, Indokolás [32]}. [65] Ezek alapján az  Alkotmánybíróság megállapította, hogy nincs érdemi alkotmányos összefüggés a  Tny. 22/A.  § (1)  bekezdése és az  Alaptörvény B)  cikk (1)  bekezdése között az  indítványban előadott jogegyenlőségi okból kifolyólag. Az egyenlőség egyrészt az Alaptörvény II. cikkével hozható összefüggésbe, amit a bírói kezdeményezés az  egyenlőséggel kapcsolatban nem hívott fel. Másrészt az  Alaptörvény XV.  cikkéhez kötődik, amire önálló panaszelem vonatkozott. Utóbbi cikk sérelmének a  vizsgálatakor – az  indítványok tartalmi elbírálásának a jegyében – az Alkotmánybíróság kitért a B) cikk (1) bekezdése kapcsán előadott különbségtételre is. [66] 6.2. Az emberi méltóság (Alaptörvény II. cikk) sérelmét az indítvány abban jelölte meg, hogy a jogviszony jogellenes megsértésének a  kiküszöbölésére megalkotott jogszabály nem hozta ugyanolyan jogi helyzetbe az  érintetteket, mint amilyenben az alaptörvénysértő jogszabály alkalmazása előtt voltak. [67] Az Alkotmánybíróság emlékeztet arra, hogy az  emberi méltóság az  ember érinthetetlen lényegét juttatja kifejezésre. „Az egyén számára szubjektíve bosszúságot okozó helyzetek, esetleg célszerűtlennek tartott jogszabályi rendelkezések az  emberi méltósághoz való jog alkotmányos értelemben vett tartalmával nem állnak összefüggésben” {3181/2018. (VI. 8.) AB határozat, Indokolás [27]}. Az indítvánnyal támadott jogszabályi rendelkezés vonatkozásában a  bírói kérelem alapján az  Alkotmánybíróság nem tudott olyan tartalmat azonosítani, amelyben az emberi méltósághoz fűződő elidegeníthetetlen jog összefüggésbe hozható lett volna az előadott sérelemmel. [68] 6.3. A  tulajdonhoz való jog [Alaptörvény XIII.  cikk (1)  bekezdése] állított sérelme az  indítványban írtak szerint a  következő: a  Tny. 22/A.  § (1)  bekezdése értelmében a  nyugellátás mellett folytatott keresőtevékenység annak ellenére nem keletkeztet szolgálati időt és nem vehető figyelembe az  átlagkereset számítása során, hogy nyugdíjjárulékot ugyanúgy kell fizetni utána a Tbj. 25. §-a alapján, mint a nyugellátás előtti keresőtevékenység után. Ez  tehát egy ellentmondás, amely akként összegezhető, hogy a  nyugellátás mellett folytatott keresőtevékenység után ugyanannyi nyugdíjjárulékot kell fizetni, mint a  nem nyugellátás mellett folytatott keresőtevékenység után, mégse ugyanazok a jogkövetkezmények kapcsolódnak az előbbi befizetéshez, mint az utóbbihoz. [69] Az Alkotmánybíróság ezt az  ellentmondást már megvizsgálta. Az  Alkotmány hatálya alatt a  Tbj. 25.  §-ának a  felülvizsgálatakor arra az  álláspontra helyezkedett, hogy „önmagában az  a  tény, hogy egyes tényállások ellentétes törvényi rendezést nyernek, még nem jelent szükségképpen alkotmányellenességet. »Az ilyen rendezés alkotmányellenessé csak akkor válik, ha az  egyben az  Alkotmány valamely rendelkezésének a  sérelmével is együtt jár, vagyis, ha az  ellentétes tartalmú szabályozás anyagi alkotmányellenességhez vezet, tehát például ha a  rendelkezések valamelyike meg nem engedett diszkriminációt, egyéb alkotmányellenes helyzet megteremtését, vagy alkotmányos alapjog korlátozását eredményezi.« [35/1991. (VI. 20.) AB határozat, ABH 1991, 175, 176.]” {Abh.3., ABH 2010, 1913, 1915.} [70] Az előbb idézett megállapítást az Alkotmánybíróság az Alaptörvény hatálya alatt számos döntésében megerősítette {lásd először: 43/2012. (XII. 20.) AB határozat, Indokolás [54]; legutóbb: 3155/2018. (V. 11.) AB határozat, Indokolás [23]}. Azt is kifejtette már az Alkotmánybíróság, hogy a társadalombiztosítási jogviszonyokkal összefüggő szolgáltatások alkotmányossági felülvizsgálatakor felhasználhatók az  Alaptörvény negyedik módosítása előtt hozott kapcsolódó döntései, figyelemmel azokra az elvekre, amelyeket a 13/2013. (VI. 17.) AB határozat, Indokolás [32] bekezdése leszögezett {lásd: 3048/2013. (II. 28.) AB határozat, Indokolás [39], 3226/2015. (XI. 23.) AB határozat, Indokolás [12]; 3237/2015. (XII. 8.) AB határozat, Indokolás [19]; 3238/2017. (X. 10.) AB határozat, Indokolás [58]}. [71] Emlékeztet az  Alkotmánybíróság megerősített gyakorlatának azon releváns részére, amit egyik legutóbbi határozatában összefoglalt a  társadalombiztosítási jogviszonyok alkotmányos tulajdonvédelme kapcsán. Eszerint a tulajdonhoz való jog sérelmére a társadalombiztosítási rendszerben ígért váromány korlátozása okán akkor lehet sikeresen hivatkozni, ha a  szóban forgó ellátás biztosítási elemet is tartalmaz. A  nyugdíjjárulék fizetésén alapuló öregségi nyugdíj kétség kívül ilyen, hiszen az  állami nyugdíjrendszerben az  ellátási jogosultság nyugdíjjárulék fizetésen alapul a Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvény 40. § (2) bekezdése szerint. Ugyanakkor az Alkotmánybíróság arra is rámutatott már, hogy a társadalombiztosításban keverednek a biztosítási és a szolidaritási elv szerint finanszírozott ellátások. Ez a megállapítás a felosztó-kirovó rendszerben működő állami nyugdíjbiztosításra kifejezetten helytálló. Emiatt a  korlátozás alkotmányossága nem ítélhető meg önmagában a  fizetett járulék és az  ellenszolgáltatás közötti mennyiségi viszony alapján. A  befizetések és az  ellátások pontos egyezőségére nem terjed ki a  védelem. A  szolidaritási elem miatt a  járulékfizetés és a  társadalombiztosítási szolgáltatások pontos megfeleltetése az  Alaptörvény alapján nem követelhető meg. Ez  azt jelenti, hogy az  állami nyugdíjalapba történő befizetések és az  onnan kapott ellátások nem mérhetők közvetlenül össze egymással. A  tulajdonhoz való jogot sértő csökkentés határa ott húzódik meg, ahol a  járulékkal vásárolt ellátás elveszíti funkcióját {3238/2017. (X. 10.) AB határozat, Indokolás [59]–[69]}. [72] A Tny. 22/A. § (1) bekezdésében található korlátozó szabály felülvizsgálata során szem előtt kellett tartani azt, amit a testület a IV.5.2. pontban megállapított (Indokolás [55]–[59]). A Tny. 22/A. § (2) bekezdése egy kompenzáló szabály, amelynek célja ugyan nem az, hogy pontosan akkora összegű nyugdíjhoz vezessen, mintha a  korlátozó szabály nem lenne a  hatályos jog része, hanem az, hogy számszerű egyenértékűségre törekvés nélkül elismerje a  saját jogú nyugellátás mellett folytatott keresőtevékenységgel 2007. január 1. óta együtt járó nyugdíjjárulék-fizetési kötelezettséget. [73] A kompenzáció pontosan azt biztosítja, hogy a  járulékkal vásárolt ellátás ne veszítse el funkcióját abban a sajátos értelemben, hogy a  többlet-járulékfizetés magasabb összegű nyugdíjhoz vezet a  nyugellátás mellett folytatott keresőtevékenység esetében is. Következésképpen nem állapítható meg, hogy a felosztó-kirovó elv szerint működő állami nyugdíjbiztosítás rendszerében a támadott szabály sértené az Alaptörvény XIII. cikk (1) bekezdését. [74] 6.4. Az  Alkotmánybíróság megvizsgálta az  Alaptörvény XV.  cikk (2)  bekezdésének a  sérelmét állító panaszelemet is, ami úgy szólt, hogy a támadott szabály „különbséget tesz az emberek két csoportja között aszerint, hogy valaki nyugellátás előtt kötelezett nyugdíjjárulék fizetésére, vagy e  kötelezettségnek a  nyugellátása mellett tesz eleget.” Ezt az érvelést egészítik ki a IV.6.1. pontban írtak: a nyugellátás mellett folyatott keresőtevékenység és a nyugellátás előtti keresőtevékenység között áll fenn diszkrimináció (Indokolás [63]–[65]). [75] Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az  indítvány fenti két állítása tulajdonképpen ugyanazt a  problémát fogalmazza meg: másként kezeli a  hatályos szabályozás a  munkavállalók azon csoportját, akik öregségi nyugellátásban részesülnek és azokat, akik nem részesülnek ebben az ellátásban. [76] Az Alkotmánybíróság gyakorlatában diszkrimináció összehasonlítható – azonos csoportba tartozó – személyi körön belül állapítható meg. A hátrányos megkülönböztetésnek tehát homogén csoporton belül kell fennállnia fogalmilag. Nem lehet hátrányos megkülönböztetésről beszélni, ha a  jogi szabályozás eltérő alanyi körre állapít meg eltérő rendelkezéseket {lásd az Alaptörvény hatálya alatt először: 42/2012. (XII. 20.) AB határozat, Indokolás [28]; legutóbb: 3172/2017. (VII. 14.) AB határozat, Indokolás [18]}. Emiatt az  Alkotmánybíróság mindenekelőtt az  indítványban megfogalmazott, fentebb ismertetett csoportképzés helyességét vizsgálta meg. [77] Az Alkotmánybíróság a  IV.4.3. pontban rögzítette: az öregségi nyugdíjasként adó- és járulékköteles tevékenységet végző személyek nem tartoznak egy csoportba az  ilyen tevékenységet végző, ám öregségi nyugdíjasnak nem minősülő aktív dolgozókkal (Indokolás [48]–[50]). E csoportképzés jelen ügyben is alkalmazandó. [78] Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az  indítványban előadott hátrányos megkülönböztetés nem áll fenn, mert két különböző csoportra vonatkozik eltérő szabályozás. Egyfajta nyugdíj-megállapítási rezsim vonatkozik az  öregségi nyugellátásban nem részesülő adó- és járulékköteles tevékenységet végző személyekre és egy másik rendezi az öregségi nyugdíjasként adó- és járulékköteles tevékenységet végző személyek helyzetét a megállapított nyugdíj összegének az emelése érdekében. [79] 6.5. Mindezek alapján az  Alkotmánybíróság megállapította, hogy a  Tny. 22/A.  § (1)  bekezdése nem sérti az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdését, II. cikkét, XIII. cikk (1) bekezdését és XV. cikk (2) bekezdését az indítványban előadottakkal ellentétben. V. [80] Az Alkotmánybíróság eljárása során annak a  kételye merült fel, hogy nem a  támadott szabályozás tartalma ellentétes az  Alaptörvénnyel, hanem annak a  hiányossága. Emiatt hivatalból vizsgálta, hogy teljesülnek-e azok a  feltételek, amelyek a  jogalkotó általi mulasztással előidézett alaptörvény-ellenesség fennállásának a megállapítását lehetővé teszik [lásd: Abtv. 46. § (2) bekezdés c) pont]. Az Alkotmánybíróság támaszkodott azokra a megállapításokra, amelyeket a IV. pontban tett. [81] 1. Az  Alkotmánybíróság a  mulasztás megállapítását alapozta már a  hátrányos megkülönböztetés tilalmának a  megsértésére {lásd legutóbb: 17/2017. (VII. 18.) AB határozat, Indokolás [36]–[44]}. Az  előbbi ügyben az  egyes vallások követői minősültek homogén csoportnak, amelyen belül tett indokolatlan különbséget a  sérelmezett szabályozás {17/2017. (VII. 18.) AB határozat, Indokolás [42]}. [82] A jelen ügyben abból szükséges kiindulni, hogy diszkrimináció nemcsak akkor állapítható meg, ha a  szabályozás azonos csoporton belül vezet hátrányos megkülönböztetésre, hanem akkor is, ha eltérő csoportba tartozó személyeket kezel azonos módon. A  kezelésnek ez  a  módja is hátrányos megkülönböztetéshez vezet ugyanis abban a  sajátos értelemben, hogy a  korlátozást az  okozza, hogy a  szabályozás nem reflektál az  elkülönülő csoport megkülönböztető jegyeire, jóllehet az  Alaptörvényre visszavezethető, hogy figyelemmel kellene lennie azokra. A  diszkrimináció tilalma tehát egyfelől azt követeli meg, hogy a  különbözőeket különbözően, másfelől azt, hogy az  azonosakat azonos módon kezelje a  jog. Az  Alkotmánybíróság mindezt úgy fogalmazta meg korábban, hogy „az egyenlő bánásmód követelményéből az  fakad, hogy a  hasonló eseteket hasonlóan, míg a  különböző eseteket különbözőképpen kell kezelni” {3073/2015. (IV. 23.) AB határozat, Indokolás [45]}. Azt is megállapította már a  testület, hogy „[h]a az  állam a  különböző helyzetek között – azzal, hogy az  azokban rejlő lényeges különbözőségeket figyelmen kívül hagyja – egyenlőtlen elbánást eredményező módon azonosságot állapít meg, az  személyek közötti tilos megkülönböztetést eredményez, és ezért alkotmányellenes” {20/2014. (VII. 3.) AB  határozat, Indokolás [244]; 3024/2015. (II. 9.) AB határozat, Indokolás [49]; 1/1995. (II. 8.) AB határozat, ABH 1995, 31, 56.}. [83] Következésképpen a  lényeges és releváns szempontból különböző helyzetben lévő személyeket nem lehet egyformán kezelni. Ebben az  értelemben véve érvényesülhet a  maga teljességében az  Alaptörvény XV.  cikk (1) bekezdése, miszerint „[a] törvény előtt mindenki egyenlő”. [84] A Tny. 22/A.  § (1)  bekezdése minden egyes, saját jogú nyugellátás mellett keresőtevékenységet folytató személyt azonos módon kezel: senkinek sem keletkeztet szolgálati időt és járulékalapot képező jövedelmet a  járulékköteles tevékenysége. Viszonzásképpen minden egyes, saját jogú nyugellátás mellett keresőtevékenységet folytató személynek azon képlet szerint kell emelni a  megállapított öregségi nyugdíja összegét, amely a  Tny. 22/A.  § (2) bekezdésében szerepel (lásd: jelen határozat IV.5. pont, Indokolás [52]–[61]). [85] 2. Ezt követően az Alkotmánybíróság azt vizsgálta, hogy a jogviszony-helyreállítással érintett, öregségi nyugdíjasnak minősülő bírák és ügyészek, akik saját jogú nyugellátásuk mellett keresőtevékenységet folytatnak, azonos csoportba tartoznak-e a  többi öregségi nyugdíjassal, akik szintén keresőtevékenységet folytatnak. Figyelemmel arra, hogy az  Alkotmánybíróság megállapította: a  közszférában foglalkoztatott öregségi nyugdíjasnak minősülő személyek nincsenek összehasonlítható helyzetben a  magánszférában foglalkoztatott öregségi nyugdíjasnak minősülő személyekkel (lásd: jelen határozat IV.4.3.  pont, Indokolás [48]–[51]), kizárólag a  közszférán belül foglalkoztatott öregségi nyugdíjasokon belüli csoportképzése volt a vizsgálat tárgya az alábbiakban. [86] Az Alkotmánybíróság emlékeztet arra, hogy a  jogviszony jogellenes megszüntetéssel két olyan alanyi kört érintett a  közszférában, akiknek státuszát a  Mód.tv. alapján helyreállította a  jogalkotó. Ezek a  bírók és az  ügyészek voltak. A  közjegyzők jogviszonyát nem kellett helyreállítani, mert a  Mód.tv. alapján nem lépett hatályba az  a  jogszabály, amely alapján megszűnt volna a jogviszonyuk (lásd: jelen határozat IV.3.1. pont, Indokolás [36]–[39]). [87] Az érintett bírók és ügyészek vonatkozásában megkülönböztető ismérv az  összes többi, nyugalmazott és a közszférában keresőtevékenységet folytató személyhez képest az, hogy öregségi nyugdíjuk megállapítására végső soron nem saját elhatározásuk alapján, hanem jogellenes szabályozásra visszavezethető kényszerű okból került sor. Ez olyan lényeges különbséget jelent a saját jogú nyugellátás mellett a közszférában keresőtevékenységet folytató személyeken belül, ami miatt ezen alanyi kör kettő csoportra bontandó. Az elhatárolás alapja tehát a nyugalmazás körülménye, ami megkülönböztető ismérvnek minősül. A  jogellenes szabályozással érintett, majd a  jogviszonyuk helyreállítását kérők elkülönülnek a  saját jogú nyugellátás mellett a  közszférában keresőtevékenységet folytató többi személytől a nyugdíjbiztosításra vonatkozó szabályozással összefüggésben. [88] 3. Az  Alaptörvény XV.  cikk (1)  bekezdése hatálya alá tartozó esetben a  „személyek közötti hátrányos megkülönböztetés vagy más korlátozás alkotmányellenessége akkor állapítható meg, ha a sérelem összefüggésben áll valamely alapjoggal, végső soron az emberi méltóság jogával, és a megkülönböztetésnek, illetve korlátozásnak nincs tárgyilagos mérlegelés szerint észszerű indoka, vagyis önkényes [35/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994, 197, 200.] {lásd legutóbb összefoglalóan: 14/2014. (V. 13.) AB határozat, Indokolás [32]}” {7/2015. (III. 19.) AB határozat, Indokolás [56]}. [89] A diszkrimináció igazolására vonatkozó kérdést úgy kell feltenni a jelen ügyben, hogy van-e tárgyilagos mérlegelés szerint észszerű indoka annak, hogy a  különböző csoportba tartozókat azonos módon kezelte a  jogalkotó. Az  azonos csoporton belüli megkülönböztetésre vonatkozó, előbb idézett tesztet ugyanis megfelelően kell alkalmazni, azaz logikailag meg kell fordítani. Ebben az  esetben a  megkülönböztetés a  tulajdonhoz való joggal áll összefüggésben, hiszen a  társadalombiztosítási jogviszonyokra kiterjed az  alkotmányos tulajdonvédelem az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint (lásd: jelen határozat IV.6.3., Indokolás [68]–[73]). [90] Az Alkotmánybíróság nem találta észszerű magyarázatát annak, hogy elmaradt a  speciális szabály megalkotása azokra a bírókra és ügyészekre nézve, akiknek a szolgálati jogviszonyát azzal a célkitűzéssel állították helyre, hogy a jogellenes megszüntetéssel együtt járó hátrányokat orvosolják. Ahogyan a szolgálati jogviszony is helyreállítható volt törvénymódosítások alapján, úgy a  nyugdíjbiztosítási jogviszonyra is kialakítható hasonló szabályozás. Kérelemre eljárva olyan helyzetbe hozhatók az  érintett bírók és ügyészek, mintha nem lett volna megszakadás nyugdíjbiztosítási jogviszonyukban. Ezzel a  megoldással biztosítható, hogy saját személyes döntésük legyen a  fő szabály és a jelenleg hiányzó speciális szabály közti választás. Így elérhető, hogy az érintettek mérlegre tegyék a már megállapított nyugdíj növelt összegének a  megtartása, illetve az  öregségi nyugdíj ismételt megállapítása mellett szóló érveket egyéni körülményeikre figyelemmel. E megoldás következménye, hogy a Tny. 22/A. § (1) bekezdése szerinti korlátozó szabályból és a számszerű egyenértékűségre törekvés nélküli kompenzáló szabályból [Tny. 22/A. § (2) bekezdés] származó jogkövetkezményeket csak akkor viselik, ha maguk döntenek így. [91] 4. Ahhoz, hogy a különbözők azonos kezelése miatt mulasztás megállapítható legyen, nem elegendő önmagában az Alaptörvény XV. cikk (1) bekezdésére hivatkozni. Míg ugyanis az Alaptörvény XV. cikk (1) bekezdése kifejezi, hogy a  jogban minden ember egyenlő, addig a  materiális életviszonyokban minden ember különböző. Nem vezethető le az  Alaptörvényből, hogy egyediesíteni kellene a  jogi szabályozást; ezzel ellentétben a  jogi normával szemben támasztott elvárás az általánosság és a hipotetikusság. Az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésébe foglalt jogbiztonság és jogállamiság elvéből azonban az  következik, hogy az  előbb megállapított két csoportra különböző normának kell vonatkoznia. Ez az a többletelem, amely miatt a jogi szabályozás Alaptörvényből levezethető lényeges tartalma hiányosnak minősíthető a jelen ügyben. [92] Az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdése alapján Magyarország független, demokratikus jogállam. Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata alapján „ennek a  jogállami minőségnek nélkülözhetetlen eleme a jogbiztonság. A jogbiztonság az állam – s elsősorban a jogalkotó – kötelességévé teszi annak biztosítását, hogy a jog egésze, egyes részterületei és az  egyes jogszabályok is világosak, egyértelműek, működésüket tekintve kiszámíthatóak és előreláthatóak legyenek a norma címzettjei számára. A jogbiztonság nem csupán az egyes normák egyértelműségét követeli meg, de az egyes jogintézmények működésének kiszámíthatóságát [9/1992. (I. 30.) AB határozat, ABH 1992, 59, 65-66.]” {lásd  az  Alaptörvény hatálya előtt először: 31/2012. (VI. 29.) AB határozat, Indokolás [25]; legutóbbi döntések például: 24/2016. (XII. 12.) AB határozat, Indokolás [10]; 3098/2016. (V. 24.) AB határozat, Indokolás [30]}. [93] A testület azt is megállapította már, hogy „a jogbiztonság elve többek között megköveteli a  szerzett jogok védelmét, a  véglegesen teljesedésbe ment jogviszonyok érintetlenül hagyását, továbbá a  múltban keletkezett tartós jogviszonyok megváltoztathatóságának alkotmányos szabályokkal való korlátozhatóságát. Mindemellett az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint «a jogbiztonság és a szerzett jog alkotmányos védelme nem értelmezhető akként, hogy a  múltban keletkezett jogviszonyokat soha nem lehet alkotmányos szabályozásokkal megváltoztatni» {515/B/1997. AB határozat, ABH 1998, 976, 977., legutóbb megerősítve: 3244/2014. (X.  3.) AB  határozat, Indokolás [28] és [38]}” {idézi legutóbb: 3078/2017. (IV. 28.) AB határozat, Indokolás [22]; az Alaptörvény hatálya előtt először: 3062/2012. (VII. 26.) AB határozat, Indokolás [114]}. [94] „Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az  Alaptörvény B)  cikk (1)  bekezdésében meghatározott jogállamiság elvéből következik az Alaptörvényben szabályozott szerveknek az a kötelezettsége, hogy alkotmányos jelentőségű hatásköreiket, feladataik teljesítését kölcsönösen segítve, együttműködve gyakorolják” {18/2013. (VII. 3.) AB határozat, Indokolás [15]}. [95] Azzal, hogy jogviszonyuk helyreállítását kérték az  érintett bírók és ügyészek, egyértelműen és joghatályosan kifejezésre juttatták, hogy tovább kívántak volna dolgozni; nyugdíjuk megállapítása iránti első igénybejelentésük a  nyugalmazási határidő jogellenes leszállítása miatt következett be. A  szükséges jogalkotási lépéseket a  jogalkotónak kell azonosítania és végrehajtania jogállami keretek között. Ez  következik ugyanis a  törvényalkotó és az  Alkotmánybíróság hatáskörgyakorlása közti interakcióból a  jogállamban, amelyben a  jogszabályok megalkotására és megsemmisítésére elkülönült fórumokat hatalmaz fel az Alaptörvény. Egyrészt ily módon válhat a  társadalombiztosítási jog egyik kiemelkedően fontos jogintézménye (az öregségi nyugdíj) kiszámíthatóvá, másrészt ekként számolhatók fel a  jogellenesnek minősített szabályozás hátrányos jogkövetkezményei. Ezek megszüntetése szintén egyike a jogállamiságból fakadó követelményeknek. [96] Amíg a  múltban keletkezett társadalombiztosítási jogviszony tartalma alkotmányos szabályozással megváltoztatható, addig nem korlátozható azzal, hogy csak részben orvosolják a  jogellenes jogviszonymegszüntetés különböző jogkövetkezményeit. A  jogállamiságból levezetett előbbi elvárás mellett a  nyugdíjbiztosítási jogviszonyokra vonatkozó rendelkezések stabilitása, kiszámítható működtetése is azt követeli meg, hogy a  státuszváltozás helyreállítható legyen. Megjegyzendő: a  Mód.tv. rendelkezéseinek az  áttekintéséből az  Alkotmánybíróság e  következtetéssel összhangban álló jogalkotói célkitűzést állapított meg: a  törvényalkotó arra törekedett, hogy ha a  jogellenes jogviszony-megszüntetéssel érintettek úgy döntenek, hogy folytatják tevékenységüket, kérelmükre olyan helyzetbe kerüljenek, mintha nem szüntették volna meg jogviszonyukat (lásd: jelen határozat IV.3.2. pont, Indokolás [40]–[41]). [97] 5. Az  Alkotmánybíróság az  Alaptörvény XV.  cikk (1)  bekezdéséből és a  B)  cikk (1)  bekezdéséből levezetve az  előbbiek szerint megállapította, hogy az  elfogadott szabályozás hiányos. A  hatályos jog ugyanis nem rendezi speciális szabályokkal azt a  kérdést, hogy miként állítható helyre nyugdíjbiztosítási szempontból az  aktív (nem öregségi nyugdíjas) státusza azoknak, akiknek szolgálati jogviszonyát kérelemre egyébként visszaállították. Tehát a kérelemnek megfelelő státuszrendezés maradt el a nyugdíjbiztosítási jogviszonyban. [98] A 2013-as módosítások egyik kimutatható szabályozási eleme az  volt, hogy az  érintett bírókat és ügyészeket választási lehetőség illette meg. Kérelmükre helyreállították szolgálati jogviszonyukat, mintha a  megszüntetés nem törte volna meg a  jogviszonyt. Ezzel szem …