3/2014. (I. 21.) AB határozata az adózás rendjéről szóló 2003. XCII. törvény 35. § (3) bekezdése alaptörvény-ellenességének megállapításáról és megsemmisítéséről, valamint az adózás rendjéről szóló 2003. XCII. törvény 2005. július 10-től…

3/2014. (I. 21.) AB határozata az adózás rendjéről szóló 2003. XCII. törvény 35. § (3) bekezdése alaptörvény-ellenességének megállapításáról és megsemmisítéséről, valamint az adózás rendjéről szóló 2003. XCII. törvény 2005. július 10-től 2006. december 31-ig hatályos 35. § (3) bekezdése alkalmazásának kizárásáról.

Az Alkotmánybíróság teljes ülése folyamatban lévő ügyben alkalmazandó jogszabályok alaptörvény-ellenességének megállapítására irányuló bírói kezdeményezések tárgyában – dr. Balsai István, dr. Bragyova András, dr. Kiss László, dr. Pokol Béla, dr. Salamon László és dr. Stumpf István alkotmánybírók párhuzamos indokolásával, valamint dr. Dienes-Oehm Egon, dr. Lenkovics Barnabás, dr. Szalay Péter és dr. Szívós Mária alkotmánybírók különvéleményével – meghozta a következő 1. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 2005. július 10-től 2006. december 31-ig hatályos 35. § (3) bekezdésének alkalmazása alaptörvény-ellenes, így az a Kúria előtt a Gfv.IX.30.170/2008. szám alatt folyamatban lévő eljárásban nem alkalmazható.

Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 35. § (3) bekezdése az Alkotmánybíróság megsemmisítésről szóló határozatának a hivatalos lapban való közzétételét követő napon veszti hatályát, és e naptól nem alkalmazható.

Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi. [1] 1.1. A Kúria (az indítvány benyújtásakor: Legfelsőbb Bíróság) tanácsa az előtte Gfv.IX.30.170/2008. szám alatt folyamatban lévő felülvizsgálati eljárásban az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: korábbi Abtv.) 38. § (1) bekezdése alapján – az eljárás egyidejű felfüggesztésével – egyedi normakontroll eljárást kezdeményezett az Alkotmánybíróságnál. Az indítványozó – az indítvány tartalma szerint – elsődlegesen az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) 2005. július 10-től 2006. december 31-ig hatályos 35. § (3) bekezdése alaptörvény-ellenességének megállapítását, valamint e rendelkezés Kúria előtt Gfv.IX.30.170/2008. szám alatt folyó eljárásban való alkalmazásának kizárását kérte. [2] 1.2. A felülvizsgálati eljárás alapját képező perben az alperes magánszemély beltagja volt egy utóbb felszámolás alá került adózó betéti társaságnak. Az adóhatóság a felszámolás eljárás során a – betéti társasággal szemben fennálló, korábban jogerős határozattal megállapított, a felszámoló által besorolt és visszaigazolt – adókövetelését 2005. december 15-ei hatállyal a felperes Magyar Követeléskezelő Zrt.-re (a továbbiakban: MKK Zrt.) engedményezte, ám e követelés a felszámolási eljárásban nem nyert kielégítést. A felperes az engedményezett követelést az Art. 2005. július 10-től 2006. december 31-ig hatályos 35. § (3) bekezdése, valamint a gazdasági társaságokról szóló 1997. évi CXLIV. törvény (a továbbiakban: korábbi Gt.) 101. § (1) bekezdése alapján polgári perben érvényesítette. A felperes kereseti kérelmének az elsőfokú bíróság helyt adott, ám a másodfokon eljáró Szolnoki Törvényszék (az ítélet meghozatalakor Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bíróság) az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta. A másodfokú bíróság döntését elsősorban – a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény (a továbbiakban: Alkotmány) 47. § (2) bekezdése alapján a bíróságokra kötelező, a felszámolási eljárás során hitelezői igényként bejelentett, a felszámoló által besorolt és visszaigazolt adókövetelésnek az APEH által harmadik személy javára történt engedményezése esetén az adótartozás megfizetésének követeléséről szóló 2/2004. Polgári jogegységi határozatra (a továbbiakban: Pjh.) alapította. Ennek értelmében a felszámolási eljárás során hitelezői igényként bejelentett, a felszámoló által besorolt és visszaigazolt adókövetelésnek az APEH által

harmadik személy javára történt engedményezése esetén a kötelezett tartozásaiért a rá vonatkozó anyagi jogi szabályok szerint helytállni köteles (mögöttesen felelős) személytől az engedményes polgári peres eljárásban nem követelheti az adótartozás megfizetését, mivel a mögöttesen felelős személy – az adó megfizetésére kötelező határozat hiányában – nem válik az ilyen tartozás kötelezettjévé. Mivel a konkrét esetben az adóhatóság nem hozott az Art. 35. § (2) bekezdése szerinti adó megfizetésére kötelező határozatot, ezért a mögöttes felelős polgári eljárásban történő marasztalásának nincs helye. Ugyan utalt arra a másodfokú bíróság, hogy a Pjh. meghozatalát követően – 2005. július 10-ei hatállyal – a törvényhozó az APEH-nek a felszámolás alatt álló szervezetekkel szemben fennálló, a központi költségvetést, az elkülönített állami pénzalapokat, illetve a Nyugdíjbiztosítási és az Egészségbiztosítási Alapot megillető követeléseivel kapcsolatos engedményezési joga gyakorlására, valamint a követelések érvényesítésének intézményrendszerére vonatkozó jogszabályok módosításáról szóló 2005. évi LVI. törvény (a továbbiakban: Módtv.) 2. és 3. §-ainak megalkotásával – éppen a Pjh.-ba foglalt értelmezés lerontása érdekében – kiegészítette és módosította az Art. 35. §-át, ám – álláspontja szerint – az új rendelkezéseknek sem tulajdonítható olyan értelmezés, amely alapján az engedményes – az Art. 35. § (2) bekezdésébe foglalt határozat hiányában – polgári eljárásban érvényesíthetné a mögöttes felelőssel szemben az engedményezett adótartozást. [3] A jogerős ítélet ellen benyújtott felülvizsgálati kérelmében a felperes jogszabálysértésként a Módtv. 2. és 3. §-ainak figyelmen kívül hagyását jelölte meg. Nézete szerint a Módtv. e rendelkezései lerontották a Pjh.-ba foglalt értelmezést, és 2005. július 10-ét követően kifejezetten lehetővé tették, hogy az engedményes peres vagy nemperes eljárásban érvényesítse a mögöttes felelőssel szemben az adótartozást akkor is, ha az adóhatóság az alapügyben nem hozott az Art. 35. § (2) bekezdése szerinti határozatot. [4] 1.3. Az indítványozó kúriai tanács – részletesen utalva a Pjh. meghozatalának körülményeire – kifejtette, hogy az Art.

2005. július 10-től 2006. december 31-ig hatályos 35. § (3) bekezdése ellentétes az Alkotmány 2. § (1) bekezdésébe foglalt jogállamiság (különösen az annak részét képező jogbiztonság), elvével, valamint a 70/A. § (1) bekezdésébe foglalt egyenlő bánásmód követelményével. [5] Utalva az egyenlő bánásmód Art.-be foglalt alapelvére, az indítványozó felsorolja azokat a jogokat, amelyeket az adó megfizetésére kötelezett személy gyakorolhat. Ilyen, kizárólag az adóigazgatási eljárásban gyakorolható jog a fizetési könnyítés kérése (a halasztás, részletfizetés engedélyezése), az adómérséklés lehetősége, a végrehajtási eljárásban az adó törlése. Utal továbbá arra is, hogy – főszabály szerint – az adóigazgatási eljárás költségei az államot terhelik, az Art.-nak speciális jogorvoslati rendszere van, és a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) XX. fejezete különös eljárási szabályokat tartalmaz a közigazgatási perekre. Ezzel szemben az Art. indítványozó által támadott 35. § (3) bekezdése alapján indított peres vagy nemperes eljárásokban a fenti adózói jogokat nem gyakorolhatja, az eljárás költségei a pervesztes felet terhelik és az eljárásban a Pp. általános szabályait alkalmazzák. Az adó megfizetésére kötelezett (a mögöttes felelős) jogai attól függően alakulnak, hogy az adóhatóság az Art. szerinti eljárásban, saját maga polgári úton érvényesíti a követelést vagy – engedményezve a követelést – engedményes érvényesíti azt. [6] A jogállamiság részét képező jogbiztonság sérelmét látja az indítványozó tanács abban, hogy a támadott rendelkezés nem tesz eleget az előreláthatóság, egyértelműség, normavilágosság alkotmányi követelményeinek.

Az egyenlő bánásmód követelményének megsértését pedig abban látja, hogy a támadott szabály kellő súlyú alkotmányos indok nélkül különbözteti meg a mögöttes felelősöket attól függően, hogy az adótartozást velük szemben közigazgatási vagy polgári úton érvényesítik. [7] 1.4. A Kúria eljáró tanácsa a fentieken túlmenően – az Art. támadott rendelkezésével összefüggésben előadottak alapján – indítványozta az Art. hatályos 35. § (3) bekezdése alkotmányellenességének utólagos normakontroll eljárásban való vizsgálatát, továbbá – az Art. egyedi normakontroll eljárás kezdeményezésekor hatályos 177/A. §-ával és a csődeljárásról és felszámolási eljárásról szóló 1991. évi IL. törvény 80. §-ával összefüggésben – mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítása iránti kérelmet is előterjesztett, mivel e két rendelkezés között a jogbiztonság elvét sértő kollízió állt fenn. [8] 1.5. A Kúria tanácsa indítványában az Alkotmány rendelkezésére hivatkozott, azonban az Alkotmány 2011. december 31-én hatályát vesztette, és helyébe 2012. január 1-jei hatállyal Magyarország Alaptörvénye (a továbbiakban: Alaptörvény) lépett. Az Alkotmánybíróság az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 25. §-ára és 52. § (1) bekezdés d) pontjára tekintettel felhívta az indítványozót, hogy egészítse ki indítványait azzal, hogy a bírói kezdeményezéssel érintett jogszabály az Alaptörvény mely rendelkezéseit sérti és miért. [9] 1.6. Az indítvány-kiegészítési felhívásra adott válaszában az eljárás kezdeményezője kizárólag az előtte folyó eljárásban még alkalmazandó, az Art. 2003. évi XCII. törvény 2005. július 10-től 2006. december 31-ig hatályos

35. §(3) bekezdésével összefüggésben tartotta fenn indítványát. Nézete szerint – az eredeti indítványában kifejtett

indokok miatt – a támadott rendelkezés ellentétes Magyarország Alaptörvénye XV. cikk (2) bekezdésével, amely a hátrányos megkülönböztetés tilalmát fogalmazza meg. [10] 2.1. A Szolnoki Járásbíróság (a bírói kezdeményezés előterjesztésekor: Szolnoki Városi Bíróság) bírája – megegyező tartalmú indítványokban – az előtte folyamatban levő 3.P.21.988/2009. és 3.P.21.921/2009. számú eljárásokban

Az adóhatóság a betéti társaság adótartozását a felszámolási eljárás során nem tudta érvényesíteni, és anélkül, hogy adóigazgatási eljárásban az Art. 35. § (2) bekezdésének megfelelően adó megfizetésére kötelező határozatot hozott volna, az adókövetelést engedményezéssel átruházta az MKK Zrt.-re. [12] 2.2. Az indítványozó szerint a bíróságokra az Alkotmány 47. § (2) bekezdése szerint kötelező Pjh. és a hatályos Art.

4. §(1) bekezdésével, 5. § (1) bekezdésével, 71. § (4) bekezdésével, 210. § (1) bekezdésével, 123. § (4) bekezdésével

és 123. §-ával. Az eljárás kezdeményezője kifejti, hogy adóügyekben az adóhatóságnak elvonhatatlan joga van eljárni, és sem a támadott szabály, sem a Ptk. 7. §-a nem tekinthető olyan szabálynak, mint amely az adóhatósági hatáskört polgári bírósági hatáskörbe utalná. [17] 2.5. Az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésébe foglalt egyenlő bánásmód elvét is sérti az Art. hatályos 35. §

Megjegyezte azt is, hogy Pjh. kötelező ereje jelenleg az Alaptörvény 25. cikk (3) bekezdésén alapul. [22] 3. A tartalmilag egymással megegyező alkotmányossági kérdéseket felvető bírói kezdeményezéseket – azok tárgyi összefüggése miatt – az Alkotmánybíróság az Abtv. 58. § (2) bekezdése, valamint az Ügyrend 34. § (1) bekezdése alapján egyesítette, és egy eljárásban bírálta el. [23] 4. Eljárása során az Alkotmánybíróság megkereste az adópolitikáért felelős minisztert, és a bírói kezdeményezésekre észrevételt tett az MKK Zrt. jogi képviselője is.

II. [24] Az Alkotmánybíróság az eljárása során a következő jogszabályi rendelkezéseket vette figyelembe: [25] 1. Az Alaptörvény érintett rendelkezései: „B) cikk (1) Magyarország független, demokratikus jogállam.” „XV. cikk (1) A törvény előtt mindenki egyenlő.

Az engedményezés részletes feltételeit az állami adóhatóság és az MKK Zrt. által kötött megállapodás szabályozza.

Az engedményezésre a Ptk. 328–330. §-ai megfelelően alkalmazandóak. Nem engedményezhető olyan követelés, amely mögött jogszabályon, vagy kötelmi jogviszonyon alapulva a Magyar Állammal, annak intézményeivel vagy egyszemélyes társaságaival szemben követelés lenne érvényesíthető.”

III. [29] A bírói kezdeményezések az alábbiak szerint megalapozottak. [30] 1. Az Alkotmánybíróság elsőként az adótartozásért való mögöttes felelősségre irányadó eddigi gyakorlatát tekintette át. Az Alkotmánybíróság 2/2013. (I. 23.) AB határozatában (a továbbiakban: Abh.1.) és 9/2013. (III. 6.) AB határozatában (a továbbiakban: Abh.2.) már vizsgálta az örökösök, illetve a gazdasági társaságok adótartozásáért helyt állni köteles tagok mögöttes felelősségi kötelezettségéről szóló, az Art. 35. § (2) bekezdése a) és f ) pontjaiba foglalt szabály és a jogállamiság-klauzulából eredő követelmények, továbbá a jogorvoslathoz való jog viszonyát. [31] Mivel az idézett döntések Magyarország Alaptörvényének negyedik módosítása (2013. március 25.; a továbbiakban: negyedik módosítás) hatálybalépését megelőzően, az Alkotmány hatálya alatt kialakított értelmezési gyakorlatot figyelembe véve és fenntartva születtek, állást kellett foglalni abban a kérdésben, hogy rendelkezik-e kötőerővel az Abh.1. és az Abh.2. (van-e akadálya alkalmazásuknak). [32] „Az Alaptörvény hatálybalépését követően az Alkotmánybíróság a korábbi alkotmányon alapuló határozatai tekintetében kimondta, hogy az újabb ügyekben felhasználhatja az Alaptörvény hatálybalépése előtt hozott határozataiban szereplő érveket, ha »az Alaptörvény konkrét – az előző Alkotmányban foglaltakkal azonos vagy hasonló tartalmú – rendelkezései és értelmezési szabályai alapján ez lehetséges.« {22/2012. (V. 11.) AB határozat, Indokolás [40]}. A korábbi Alkotmányon alapuló határozatokban kifejtett elvi jellegű megállapítások felhasználása tehát megkívánta az előző Alkotmány és az Alaptörvény megfelelő szabályainak tartalmi összevetését és mérlegelését az Alaptörvény értelmezési szabályaira is tekintettel. [33] Az Alaptörvény negyedik módosítása következtében – a Záró és vegyes rendelkezések 5. pontja alapján – azonban az Alkotmánybíróságnak ezen összevetés eredményeképpen az Alaptörvény hatálybalépése előtt meghozott határozataiban foglalt érvek felhasználását kellő részletességgel indokolni kell. A korábbi alkotmánybírósági döntésben megjelenő jogelvek figyelmen kívül hagyása ugyanakkor az előző Alkotmány és az Alaptörvény egyes rendelkezései tartalmi egyezősége esetén is lehetségessé vált, a szabályozás változása a felvetett alkotmányjogi probléma újraértékelését hordozhatja. [34] A hazai és európai alkotmányjogi fejlődés eddig megtett útja, az alkotmányjog szabályszerűségei szükségképpeni hatással vannak az Alaptörvény értelmezésére is. Az Alkotmánybíróság az újabb ügyekben vizsgálandó

alkotmányjogi kérdések kapcsán felhasználhatja a korábbi határozataiban kidolgozott érveket, jogelveket és alkotmányossági összefüggéseket, ha az Alaptörvény adott szakaszának az Alkotmánnyal fennálló tartalmi egyezése, az Alaptörvény egészét illető kontextuális egyezősége, az Alaptörvény értelmezési szabályainak figyelembevétele és a konkrét ügy alapján a megállapítások alkalmazhatóságának nincs akadálya, és szükségesnek mutatkozik azoknak a meghozandó döntése indokolásába történő beillesztése. [35] Az Alkotmánybíróság – a fenti feltételek vizsgálata mellett – a hatályát vesztett alkotmánybírósági határozat forrásként megjelölésével, a lényegi, az adott ügyben felmerülő alkotmányossági kérdés eldöntéséhez szükséges mértékű és terjedelmű tartalmi vagy szövegszerű megjelenítéssel hivatkozhatja vagy idézheti a korábbi határozataiban kidolgozott érveket, jogelveket. Az indokolásnak és alkotmányjogi forrásainak ugyanis a demokratikus jogállamban mindenki számára megismerhetőnek, ellenőrizhetőnek kell lennie, a jogbiztonság igénye az, hogy a döntési megfontolások átláthatóak, követhetőek legyenek. A nyilvános érvelés a döntés indoklásának létalapja. [36] A korábbi határozatokban kifejtett érvek felhasználhatóságát az Alkotmánybíróság mindig esetről esetre, a konkrét ügy kontextusában vizsgálja.” {először a 13/2013. (VI. 17.) AB határozatban, Indokolás [30–34]}. [37] Figyelemmel arra, hogy az Alkotmány 2. § (1) bekezdésébe foglalt jogállamiság-klauzula és az Alkotmány 57. §

vitathatta az adózó gazdasági társaság terhére jogerősen előírt adókülönbözet jogszerűségét (jogalapját és összegszerűségét), mint ahogy nem gyakorolhatta az adózót megillető önellenőrzési, beszámítási jogot sem.

A kizárólag az Art.-n alapuló rendesbírói magyarázat alapján e jogokkal, továbbá az Art. 100. § (3) bekezdésében szabályozott, az adózót megillető jogosultságokkal (iratbetekintés, felvilágosítás-kérés, észrevétel és bizonyítási indítvány tétele) azért nem élhetett az adó megfizetésére kötelezett személy, mint az adózó, mivel vonatkozásában az adóigazgatási eljárás első szakaszának minősülő ellenőrzési eljárás hiányzik. A mögöttes felelős csak az Art. 35. §

IV. [44] 1. A bírói kezdeményezések alapján az Alkotmánybíróság először azt vizsgálta, hogy az Art. adótartozás engedményezését – adó megfizetésére kötelező határozat nélkül – lehetővé tevő 2005. július 10-től 2006. december 31-ig, illetve jelenleg hatályos 35. § (3) bekezdése kielégíti-e az Alaptörvény XV. cikk (1) és (2) bekezdésébe foglalt általános egyenlőségi szabályból és a hátrányos megkülönböztetés tilalmából következő követelményeket – figyelemmel a jelen határozat Indokolásának [38]–[42] bekezdéseiben ismertetett, eddigi alkotmánybírósági gyakorlatban kialakított mércékre is. [45] 2. Az indítványozók az egyenlő bánásmód követelményének megsértését abban látják, hogy a támadott szabályok kellő súlyú alkotmányos indok nélkül különböztetik meg az adótartozásért helytállni köteles mögöttes felelősöket attól függően, hogy az adótartozást velük szemben közigazgatási vagy polgári úton érvényesítik. [46] Az Alkotmánybíróság a 42/2012. (XII. 20.) AB határozatban az Alkotmány és Alaptörvény irányadó rendelkezéseinek összevetése alapján megállapította, hogy az Alaptörvény XV. cikke változatlan tartalommal fenntartja az egyenlőség általános, a jogrendszer egészére, nem csak az alapjogokra kiterjedő követelményét és a hátrányos megkülönböztetés tilalmát. Ezért az általános egyenlőségi szabály alkalmazásának dogmatikájában változtatás nem indokolt, az Alkotmánybíróság az általános egyenlőségi szabállyal kapcsolatos eddigi gyakorlatát továbbra is irányadónak tekintette (Indokolás [22–27]). Mivel az Alaptörvény negyedik módosítását követően hozott 23/2013. (IX. 25.) AB határozat fenntartotta ezt az álláspontot (Indokolás [87]), ezért az általános egyenlőségi szabály és a hátrányos megkülönböztetés tilalma kapcsán nincs szükség a 13/2013. (VI. 17.) AB határozat szerinti vizsgálatra. [47] 3.1. Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint az azonos szabályozási körbe vont jogalanyok közötti olyan alkotmányos indok nélkül tett megkülönböztetés tilos, amelynek következtében egyes jogalanyok hátrányos helyzetbe kerülnek. Nem tekinthető viszont hátrányos megkülönböztetésnek, ha a jogi szabályozás különböző tulajdonságokkal bíró alanyi körre eltérő rendelkezéseket állapít meg, mert alkotmányellenes megkülönböztetés csak összehasonlítható – azonos csoportba tartozó – személyi körben lehetséges {lásd például: 3062/2012. (VII. 26.) AB határozat, Indokolás [168]}. [48] 3.2. A hátrányos megkülönböztetés vizsgálatánál tehát az első eldöntendő kérdés, hogy az adott szabályozás tekintetében állított megkülönböztetés egymással összehasonlítható (homogén csoportba tartozó) alanyi

körre vonatkozik-e. Az Alkotmánybíróság szerint a jelen ügyben homogén csoportot az Art. 35. § (2) bekezdése szerinti adó megfizetésére kötelezett mögöttesen felelős jogalanyok alkotnak. Közöttük a szabályozás aszerint tesz különbséget, hogy az adókövetelés érvényesítésére közigazgatási (adóigazgatási) eljárásban vagy

XX. fejezete különös eljárási szabályokat tartalmaz a közigazgatási perekre. [52] Így az adótartozásért fennálló felelősség kérdésében döntő fórumrendszer is eltérő ezekben az esetekben.

Míg adóügyekben a mögöttes felelős ezeket a jogokat kétfokú közigazgatási eljárásban érvényesítheti, majd az adóhatósági eljárást követően közigazgatási határozat felülvizsgálata iránti pert indíthat, addig a másik esetben az általános szabályok szerint lefolytatandó polgári eljárásokban egyfokú rendes jogorvoslat is rendelkezésre áll.

Mindkét pertípusnál, a hatályos szabályok szerint, korlátozott lehet a felülvizsgálat joga. [53] A Pp. 22. § (2) bekezdése értelmében pedig a közigazgatási és munkaügyi bíróság hatáskörébe tartoznak a közigazgatási perek. Ebből a szempontból további, alkotmányossági szempontból releváns különbség, hogy a Pp.

a jelen határozat Indokolásának [50]–[53] bekezdéseiben felsorolt jogok tekintetében, mivel ez utóbbi körben a jogorvoslathoz való jogot (vagy ezen alapjog gyakorlásának előfeltételéül szolgáló jogokat), illetve az Alaptörvény XXVIII. cikke (1) bekezdésébe foglalt tisztességes eljáráshoz való jog részét képező törvényes bíróhoz való jogot {993/B/2008. AB határozat, ABH 2009, 2352., 2354–2355.; megerősíti a 36/2013. (XII. 5.) AB határozat Indokolása [32]–[34] bekezdés} érintik, alapjogi különbségtételt eredményeznek. Ez utóbbi azzal igazolható, hogy az adótartozás érvényesítéséül szolgáló közigazgatási, illetve bírósági fórumrendszert nem előre meghatározott, nyilvános törvényi szabályok jelölik ki, hanem az aszerint alakul, hogy az adóhatóság – az Alaptörvény XXIV. cikk

A jogalkotó a korlátozás során köteles az adott cél elérésére alkalmas legenyhébb eszközt alkalmazni, és nem szabad érintenie az alapjog lényeges tartalmát (v.ö.: 879/B/1992. AB határozat, ABH 1996, 397, 401.). [62] Az Alkotmánybíróság megítélése szerint a támadott szabályok annyiban védenek alkotmányos értéket, hogy az állam működéséhez nélkülözhetetlen adók behajtását könnyítik meg, teszik költséghatékonyabbá (lásd a Módtv.-javaslathoz fűzött miniszteri indokolást). Ugyanakkor nem állapítható meg az, hogy a korlátozás feltétlenül, elkerülhetetlenül szükséges az adóbehajtáshoz fűződő alkotmányos érték védelme érdekében, mivel az adóhatóság számos olyan közhatalmi, hatósági hatáskörrel rendelkezik, amelyek már az adóengedményezés intézményének bevezetése előtt is lehetővé tették és jelenleg is lehetővé teszik az adókövetelések érvényesítését.

Amennyiben a korlátozás elkerülhetetlenségét elismerné az Alkotmánybíróság, akkor az azt is jelentené, hogy az adóigazgatási eljárás rendszere képtelen betölteni funkcióját. [63] 5.2. Az alapjognak nem minősülő, kizárólag Art.-n alapuló ügyféli jogok vonatkozásában az Alkotmánybíróság azt vizsgálta, hogy a megkülönböztetést eredményező (a joggyakorlást korlátozó) szabályok eleget tesznek-e az ésszerűségi tesztnek. [64] Ez alapján akkor alaptörvény-ellenes a megkülönböztetés, ha a megkülönböztetésnek nincs tárgyilagos mérlegelés szerinti ésszerű indoka, vagyis önkényes. Az önkényes, ésszerű indok nélküli megkülönböztetés – végső soron – az emberi méltóság alapjogát sérti, mert ilyen esetben a jogalkotó bizonyosan nem kezelte az érintetteket azonos méltóságú személyként, s nem értékelte mindegyikük szempontjait azonos körültekintéssel, figyelemmel és méltányossággal. [65] Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a megkülönböztetésnek nincs tárgyilagos mérlegelés szerinti ésszerű indoka. [66] Az adóhatóság ugyanis – a közhatalom-gyakorlásra irányadó, fent említett általános és az Alaptörvényből is fakadó indokolási kötelezettséggel ellentétesen – semmilyen normatív szemponthoz nincs kötve akkor, amikor arról dönt, hogy az adott adókövetelésből származó bevételhez vagy annak egy részéhez adóigazgatási eljárásban vagy az adótartozás engedményezése útján jut hozzá. Objektív okok hiányában a mögöttes felelősöket megillető, Art.-n alapuló ügyféli jogok gyakorlása teljesen esetlegessé válik, így a mögöttesen felelős személyek közötti osztályozásra, különbségtételre lehetőséget adó szabályozás önkényes. [67] Megjegyzi az Alkotmánybíróság, hogy a fenti következtetéseket az sem befolyásolná érdemben – az igénybe vehető eltérő jogorvoslati fórumrendszerben rendelkezésre eltérő jogorvoslati eszközök miatt (lásd a polgári és közigazgatási jogorvoslati eszközök különbözőségét) –, ha az adóhatóság – az indítványozók által is hiányolt – adó megfizetésére kötelező határozatot hozna vagy hozott volna, mivel önmagában az sem biztosítaná megkülönböztetés-mentesen az adó megfizetésére kötelezett mögöttes felelősök számára az érintett alapjogok, illetve Art.-n alapuló ügyféli jogok gyakorlását. [68] 6. A jelen ügy eldöntése szempontjából kiemelkedő jelentősége van annak is, hogy a törvényalkotó az adótartozás engedményezésének lehetőségével a végrehajtó hatalom alá tartozó adóhatóságnak biztosított olyan hatáskört, amely – a korábbi szabályozás alapján – más állami szerv vagy magánjogi jogalany, a hatályos szabályozás szerint

pedig elsődlegesen az állami tulajdonban álló MKK Zrt. (lásd a Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságról szóló 2001. évi XX. törvény 2. számú mellékletét és az Art. 177/A. §-át) hatalmazta fel olyan tevékenység végzésére (az adótartozásból eredő követelés érvényesítésére), amely tradicionálisan az állami szuverenitás részét képező közhatalmi tevékenység. A törvényhozó a sajátosan közhatalmi feladat körébe tartozó tevékenységet magánosította, privatizálta úgy, hogy a szabályozás lehetőséget ad egyes alapjogok, valamint az Art.-n alapuló egyes ügyféli jogok alaptörvény-ellenes korlátozására. Mind a korábbi, mind a hatályos szabályozás alapján ez egyben azzal a következménnyel is járt, hogy a támadott normák az állami „forum-shoppingnak” (a legkedvezőbb jog kiválasztásának) a lehetőségét is megteremtették, miközben az azonos ténybeli alapból származó ügyek más jog alapján történő megítélése a jogállamiság és az egyenlő bánásmód követelményével is ellentétes. [69] Mivel a magánszereplőkre delegált (a szakirodalmi megfogalmazás szerint: „kiszervezett”, „privatizált”) közhatalomgyakorlás számos esetben a csekélyebb érdekérvényesítési képességgel rendelkező emberek magánszféráját veszélyezteti, illetve az alapjogok gyakorlását fenyegeti – ezáltal a politikai közösség kohézióját és az állam hatékony működését gyengíti –, ezért az Alkotmánybíróságnak minden hasonló esetben szigorúan kell vizsgálnia, hogy a közhatalom magánosítása az alkotmányosság keretein belül maradt-e. [70] A fentiek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a támadott normák az Alaptörvény XV. cikk (1) és

V. [71] 1. A Szolnoki Járásbíróság által előterjesztett bírói kezdeményezések hivatkoztak arra is, hogy egyrészt a közigazgatási hatósági ügyek elintézésére irányadó tisztességes eljáráshoz való jog Alaptörvény XXIV. cikk

(pl. a társadalombiztosítási köztartozás polgári, míg a személyi jövedelemadó tartozás közigazgatási úton kerül behajtásra), így az adóhatóság (illetve – az „engedményezést” követően – az MKK Zrt.) teljes, és mérlegelés nélküli diszkrecionális döntésén múlik az, hogy először a közigazgatási eljárásban ügyféli, majd a közigazgatási perben alperesi jogokat gyakorolhat az adó megfizetésére kötelezett, esetleg csak a polgári eljárásban egyfokú rendes jogorvoslat mellett és korlátozott mértékben vitathatja alperesként – az Abh.2. közzététele óta – a köztartozás jogalapját és összegszerűségét. [77] A fentiek miatt a támadott normák ellentétesek az Alaptörvény XXIV. cikk (1) bekezdésével, továbbá a XXVIII. cikk

Budapest, 2014. január 14. Dr. Paczolay Péter s. k., az Alkotmánybíróság elnöke