14/2014. (V. 13.) AB határozata a családok támogatásáról szóló 1998. LXXXIV. törvénynek a családi pótlékról szóló szabályaival kapcsolatos, mulasztásban megnyilvánuló alaptörvény-ellenesség megállapításáról

14/2014. (V. 13.) AB határozata a családok támogatásáról szóló 1998. LXXXIV. törvénynek a családi pótlékról szóló szabályaival kapcsolatos, mulasztásban megnyilvánuló alaptörvény-ellenesség megállapításáról.

Az Alkotmánybíróság teljes ülése jogszabály Alaptörvénnyel való összhangjának utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában – Dr. Bragyova András, Dr. Lévay Miklós alkotmánybírók párhuzamos indokolásával és Dr. Juhász Imre, Dr. Pokol Béla, Dr. Salamon László és Dr. Szívós Mária alkotmánybírók különvéleményével – meghozta a következő 1. Az Alkotmánybíróság – hivatalból eljárva – megállapítja, hogy az Országgyűlés mulasztásban megnyilvánuló alaptörvény-ellenességet idézett elő azáltal, hogy a családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvénynek a családi pótlékról szóló szabályaiban nem alakította ki az Alaptörvény XV. cikk (2) bekezdésének és XVI. cikk

Az Alkotmánybíróság felhívja az Országgyűlést, hogy jogalkotói kötelezettségének 2014. december 31-ig tegyen eleget.

Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.

I. [1] 1. Az alapvető jogok biztosa (a továbbiakban: indítványozó) az Alkotmánybírósághoz 2012. június 1-jén érkezett indítványában az alapvető jogok biztosáról szóló 2011. évi CXI. törvény 2. § (3) bekezdése és az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 24. § (2) bekezdése alapján kezdeményezte, hogy az Alkotmánybíróság utólagos normakontroll eljárásban vizsgálja meg és az Abtv. 41. § (1) bekezdésében biztosított jogkörében semmisítse meg a családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény (a továbbiakban: Cst.) 7. §

megfogalmazta a 22/2012. (V. 11.) AB határozatban {Indokolás [40]–[41]}. [5] 3.1. Az indítványozó szerint a családok, a családban nevelkedés segítése és támogatása nem pusztán szociálpolitikai kérdés, az egyes támogatási formák működtetésével az állam, ha közvetve is, a gyermekeket támogatja.

A családtámogatási rendszer kialakítása során ezért elsődlegesen a „gyermekek mindenek felett álló érdekét, mint az egész jogrendszert átható elvet” kell a jogalkotónak szem előtt tartania. [6] 3.2. Az indítvány ismertette a Cst.-nek a felvetett alkotmányossági problémához kapcsolódó rendelkezéseit.

A Cst. 4. § a) pontja adja meg az „egyedülálló” személy definícióját. Eszerint: „E törvény alkalmazásában egyedülálló: az a személy, aki hajadon, nőtlen, özvegy, elvált, házastársától külön él és nincs élettársa”. [7] A Cst. 6. § (1) bekezdése a családi pótlékot a következőképpen határozza meg: „A gyermek nevelésével, iskoláztatásával járó költségekhez az állam havi rendszerességgel járó nevelési ellátást vagy iskoláztatási támogatást (a továbbiakban együtt: családi pótlékot) nyújt.” [8] A Cst. támadott 7. § (1) bekezdés a) pontja, a nevelési ellátásra jogosult személyek körét megállapító egyik szabályként kimondja: „Nevelési ellátásra jogosult a vér szerinti, az örökbe fogadó szülő, a szülővel együtt élő házastárs, az a személy, aki a saját háztartásában nevelt gyermeket örökbe kívánja fogadni, és az erre irányuló eljárás már folyamatban van (a továbbiakban együtt: szülő), a nevelőszülő, a gyám, továbbá az a személy, akihez a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény (a továbbiakban: Gyvt.) 72. §-ának

nevelt, de nem közös gyermekei esetében a Cst. nem engedi a gyermekszámot összeadni, e tekintetben tehát már nem ismeri el a családi jelleget. [12] A hatóság a családtámogatási ellátások jogosultságáról az ügyfelek adatszolgáltatása alapján dönt, és mind a kérelem formanyomtatványában, mind a határozatban felhívja a figyelmet arra, hogy a jogosultságot érintő változást be kell jelenteni, ennek elmulasztása miatt a jogosulatlanul felvett ellátást pedig kamattal növelve kell visszafizetni. Az élettársi kapcsolat bejelentését követően a jogkövető szülők abba a helyzetbe kerülnek, hogy az ellentmondásos szabályozási környezet miatt a támogatás szempontjából nem tekintik őket egyedülállónak, hanem úgy tekintenek rájuk, mint akik házasságban élnek és csak saját gyermekeiket nevelnék, ugyanakkor nem veszik figyelembe, hogy további más tagjai is vannak annak a családnak, amelynek a tagjai lettek. A törvényi szabályozás, családtámogatási szempontból, nem engedi egy családnak tekinteni az élettársakat és gyermekeiket, hanem az egyik szülőt és leszármazóit tekinti egy, illetve a másik szülőt és leszármazóit egy másik családnak.

Az élettársi kapcsolatban közösen több gyermeket nevelők emiatt bizonytalan helyzetbe kerülnek, sem egyedülállónak, sem közös családnak nem tekinthetők – ez pedig az indítványozó érvei szerint sérti az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdéséből fakadó jogbiztonság követelményét. [13] 3.4. Az indítványozó a támadott törvényhelyeknek az Alaptörvény XV. cikk (2) bekezdésében szereplő hátrányos megkülönböztetés tilalmába ütközésére is hivatkozott. Az Alkotmánybíróság gyakorlata alapján azzal érvelt, hogy a hátrányos megkülönböztetés tilalma arra vonatkozik, hogy a jognak mindenkit egyenlőként, egyenlő méltóságú személyként kell kezelnie, az egyéni szempontok azonos mértékű figyelembevételével kell a jogosultságok és kedvezmények elosztásának szempontjait meghatározni. Hivatkozott a megkülönböztetés alkotmányossága kapcsán az Alkotmánybíróság által alkalmazott két tesztre: alapvető jogok tekintetében felmerülő egyenlőtlen bánásmód esetén annak alkotmányossága az Alaptörvény I. cikk (3) bekezdésében rögzített szükségességiarányossági teszt alapján ítélhető meg; míg abban az esetben, ha a megkülönböztetés nem alkotmányos alapjogok kapcsán áll fenn, a szabályozás akkor alaptörvény-ellenes, ha a jogalkotó önkényesen, ésszerű indok nélkül tett különbséget az azonos helyzetű, azonos szabályozási kör alá vont jogalanyok között. Ez az „ésszerűségi teszt” egy összehasonlíthatósági és egy indokolhatósági próbából áll, melyek közül az első kapcsán azt kell vizsgálni, hogy a megkülönböztetés azonos helyzetben lévő jogalanyok között merül-e fel, a második kapcsán pedig azt, hogy az azonos csoportba tartozók között fennálló megkülönböztetésnek van-e tárgyilagos mérlegelés szerinti ésszerű indoka. [14] Az indítvány rámutatott, hogy az Alaptörvény XVI. cikk (1) bekezdése alapján minden gyermeknek joga van a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéshez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz. Ezek biztosítására elsősorban a gyermek családja, másodsorban, ezt kiegészítve, illetve meghatározott esetekben pótolva, az állam, és – kivételesen – a társadalom köteles. A gyermek családban történő nevelkedéséhez való joga olyan jogosultság, amely egyaránt fakad a nemzetközi dokumentumokból, elsősorban az 1991. évi LXIV. törvénnyel kihirdetett, a Gyermek jogairól szóló, New Yorkban, 1989. november 20-án kelt Egyezmény rendelkezéseiből, valamint ezt diktálja a gyermekvédelem alaptézise, „a gyermek mindenek felett álló érdekének érvényre juttatása”. Az államnak megfelelő jogalkotási és jogalkalmazási eszközökkel segítenie kell a családokat feladatuk ellátásában.

[15] Az indítványozó szerint a Cst. azzal, hogy nem engedi az összeszámítást az élettársak és egymás gyermekei tekintetében, közvetett módon a házasság megkötése felé kívánja terelni a szülőket. Márpedig a családtámogatási ellátás folyósításának célja elsődlegesen a családban nevelkedő gyermek helyzetének a javítása. A Cst. egyértelműen különbséget tesz a gyermekek között aszerint, hogy az őket nevelő szülők egymással házasságban vagy élettársi kapcsolatban élnek-e. Márpedig ebből a szempontból a házasság és az élettársi kapcsolat között a joghatásokban egyébként meglévő különbségek nem igazolják azt, hogy az egyik családi forma a másikhoz képest hátrányosabb helyzetbe kerüljön, és az sem igazolható, hogy az élettársi kapcsolatban élők – jogi kötelezettség hiányában – ne tartanák el egymás gyermekeit. [16] A családi pótlékkal az állam, ha közvetve is, a gyermekeket támogatja. A gyermekek mindenek felett álló érdekét nem az szolgálja, ha az őket nevelő szülők, a közöttük lévő életközösségi kapcsolat alapján, összegszerűen kevesebb támogatáshoz jutnak. A törvényalkotót széleskörű mérlegelési jog illeti meg a támogatási rendszer kialakítása és átalakítása során, köti ugyanakkor alkotmányos mérceként a gyermekek jogainak védelmével kapcsolatos kötelezettség és az egyenlő bánásmód követelménye. A jogalkotónak lehetősége van a házasság, mint párkapcsolati forma preferálására, de csak addig, amíg más alapvető jogot vagy alkotmányos kötelezettséget nem sért meg. Az indítványozó szerint a házasság intézményének védelmével kapcsolatos állami kötelezettség addig tart, amíg az nem okozza az egyenlő bánásmód követelményének, illetve a gyermekek gondoskodáshoz és védelemhez való alkotmányos jogának az aránytalan korlátozását. A gyermekneveléshez való állami hozzájárulás feltételeinek kialakításakor minden olyan szempont elfogadható, amely a gyermek jogainak előmozdításához kapcsolódik, és alkotmányosan lehet különbséget tenni a támogatás mértékének meghatározásakor a családok között számos körülmény, pl. a rászorultság, a gyermek kora, egészségi állapota alapján. A családi pótlék szabályozása szempontjából – figyelemmel arra, hogy annak célja a gyermekek nevelkedéséhez való állami hozzájárulás – valamennyi gyermek azonos jogi helyzetben van. A támogatás összegének megállapítása során aszerint különbséget tenni közöttük, hogy a szüleik milyen társkapcsolati formában élnek, önkényes, mert tárgyilagos mérlegelés alapján nincs ésszerű indoka. [17] Az indítványozó statisztikai felmérésekre és társadalmi folyamatokra hivatkozva azt is előadta, hogy a házasságok

számának folyamatos csökkenésével és a válások számának emelkedésével a valós életviszonyokban egyre nő az élettársi kapcsolatokon alapuló családok száma. Erre tekintettel egyre gyakrabban fordulhat elő az az említett helyzet, hogy két élettársi kapcsolatban álló személy közös háztartásban neveli a korábbi – házassági vagy élettársi – kapcsolatból származó gyermekeit. Az indítványozó arra is hivatkozott, hogy az egyenlő bánásmód követelményéből, az önrendelkezési jogból, valamint az Alaptörvény VI. cikk (1) bekezdésében biztosított magánés családi élet tiszteletben tartásához való jogból kiindulva mindenki jogosult szabadon megválasztani azt a párkapcsolati formát, amelyben élni kíván. [18] Összefoglalva az indítvány szerint a Cst. 7. § (1) bekezdés a) pontja, valamint a 12. § (1) bekezdés a) pontja a gyakorlatban azt eredményezi, hogy a valóságos családként funkcionáló életközösségek a családi pótlék mértékének megállapítása szempontjából nem számítanak családnak, mivel nincs lehetőség a nem közös, de közösen nevelt gyermekek számának összeszámítására, ennek következtében pedig az élettársi kapcsolatban nevelkedő gyermekek összegszerűen kevesebb támogatásra válnak jogosulttá. E törvényhelyek ezért ellentétesek az Alaptörvény XV. cikk (2) bekezdésében, a XVI. cikk (1) bekezdésében, valamint – a fent részletezett bizonytalan jogi helyzet összefüggésében – a B) cikk (1) bekezdésében foglaltakkal. [19] 4. Az indítványozó a Cst. megjelölt rendelkezései alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló kérelmének kifejtését követően az alábbi megjegyzéseket tette. Véleménye szerint a Cst. családi pótlék megállapítására vonatkozó, sokszor módosított, nehezen áttekinthető rendszere aggályos az Alaptörvény hivatkozott rendelkezései szempontjából, és ezek kezelésére nem feltétlenül elégséges megoldás a Cst. támadott rendelkezéseinek megsemmisítése. Szükséges lehet ezen kívül annak áttekintése, hogy az egybeszámítás kapcsán fennáll-e jogalkotói mulasztás az egyenlő bánásmód követelménye, és a gyermek gondoskodáshoz és védelemhez való joga szempontjából. [20] Az Abtv. alapján az alapvető jogok biztosának nincs lehetősége arra, hogy mulasztásban megnyilvánuló alaptörvény-ellenesség megállapítását kezdeményezze az Alkotmánybíróságnál. E lehetőség hiánya ugyanakkor nem zárja ki azt, hogy az indítványban az Alkotmánybíróság figyelmét felhívják egy adott jogi szabályozás kapcsán a jogalkotói feladat esetleges elmulasztására, ha a szabályozási hiányosság alapvető jogok, követelmények

érvényesülését gátolja. Az Abtv. 46. § (1) bekezdése szerint: „Ha az Alkotmánybíróság hatáskörei gyakorlása során folytatott eljárásában a jogalkotó általi mulasztással előidézett alaptörvény-ellenesség fennállását állapítja meg, a mulasztást elkövető szervet – határidő megjelölésével – felhívja feladatának teljesítésére.” A (2) bekezdés szerint: „(2) A jogalkotói feladat elmulasztásának minősül, ha

II. [22] 1. Az Alaptörvény indítvánnyal érintett rendelkezései: „B) cikk (1) Magyarország független, demokratikus jogállam.” „XV. cikk (2) Magyarország az alapvető jogokat mindenkinek bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, fogyatékosság, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül biztosítja.” „XVI. cikk (1) Minden gyermeknek joga van a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz.”

III. [23] Az indítvány részben megalapozott. [24] 1. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az indítvány jogszabályi rendelkezések alaptörvény-ellenességének utólagos vizsgálatára irányul, amelyet az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdésének e) pontja valamint az Abtv. 24. §

A családi pótlék célja a Cst. 6. § (1) bekezdése alapján: „A gyermek nevelésével, iskoláztatásával járó költségekhez az állam havi rendszerességgel járó nevelési ellátást vagy iskoláztatási támogatást (a továbbiakban együtt: családi pótlékot) nyújt.” A gyermek vállalásával a család mindig többletterhet vállal, amit az állam a maga eszközeivel csökkenteni igyekszik. Ez fejeződik ki az Alaptörvény L) cikk (2) bekezdésében rögzített államcélban is, amely szerint Magyarország támogatja a gyermekvállalást. [29] A családi pótlék szociális juttatás, amely az Alaptörvény XIX. cikk (1)–(2) bekezdésein alapuló állami kötelezettségvállalásból származik. Az Alaptörvény ezen rendelkezései szerint: „(1) Magyarország arra törekszik, hogy minden állampolgárának szociális biztonságot nyújtson. Anyaság, betegség, rokkantság, fogyatékosság, özvegység, árvaság és önhibáján kívül bekövetkezett munkanélküliség esetén minden magyar állampolgár törvényben meghatározott támogatásra jogosult.

Az Alaptörvény e cikkeit vizsgálva a 3230/2013. (XII. 21.) AB végzésben az Alkotmánybíróság az alábbi megállapításokat tette: „A szociális intézményrendszer és az Alaptörvény XIX. cikk (1) bekezdés második mondatában foglalt támogatások kialakítása és szabályozása a jogalkotó feladata, melynek során – az Alaptörvény keretei között – széles körű mérlegelés illeti meg. Az egyes támogatási formákra vonatkozó jogszabályi rendelkezések részletszabályait (ide értve a támogatásra való jogosultság feltételeit és annak mértékét is)

tekintetében vizsgálja. Itt akkor állapít meg az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenes megkülönböztetést, ha a megkülönböztetésnek nincs tárgyilagos mérlegelés szerint ésszerű indoka, vagyis önkényes {l. különösen:

3009/2012. (VI. 21.) AB határozat, Indokolás [54]; 3062/2012. (VII. 26.) AB határozat, Indokolás [166]; 43/2012. (XII. 20.) AB határozat, Indokolás [41]; 1/2013. (I. 7.) AB határozat, Indokolás [89]; 3087/2013. (III. 27.) AB határozat, Indokolás [37]; 23/2013. (IX. 25.) AB határozat, Indokolás [87]; 3/2014. (I. 21.) AB határozat, Indokolás [56]}.

Az Alkotmánybíróság azt is több határozatában megerősítette, hogy a hátrányos megkülönböztetés tilalma arra vonatkozik, hogy a jognak mindenkit egyenlőként (egyenlő méltóságú személyként) kell kezelnie, azonos tisztelettel és körültekintéssel, az egyéni szempontok azonos mértékű figyelembevételével kell a jogosultságok és a kedvezmények elosztásának szempontjait meghatározni {3009/2012. (VI. 21.) AB határozat, Indokolás [53]; 3132/2013. (VII. 2.) AB határozat, Indokolás [96]–[97]}. Kifejtette továbbá azt is, hogy nem minősül megengedhetetlen megkülönböztetésnek, ha a jogi szabályozás eltérő jogalanyi körre vonatkozóan állapít meg eltérő rendelkezéseket. Az egyenlőség követelménye a jog általi egyenlőként való kezelésre irányuló alkotmányos elv, amely az azonos (homogén) szabályozási körbe vont jogalanyoknak a jogokból való egyenlő részesedését védi. Más megfogalmazásban ez azt jelenti, hogy akkor alaptörvény-ellenes a megkülönböztetés, ha a jogszabály a szabályozás szempontjából azonos csoportba tartozó (egymással összehasonlítható) jogalanyok között tesz különbséget anélkül, hogy annak alkotmányos indoka lenne {l. különösen: 3009/2012. (VI. 21.) AB határozat, Indokolás [54]; 43/2012. (XII. 20.) AB határozat, Indokolás [41]}. [33] 3.3. Az Alaptörvény XVI. cikk (1) bekezdésében foglalt a gyermekek védelméhez és gondoskodáshoz való joga kapcsán az Alkotmánybíróság rámutat, hogy kifejezetten a jelen ügy összefüggésében az Alaptörvény ezen rendelkezését az L) cikk (1) és (2) bekezdései, illetve a XV. cikk (5) bekezdése kontextusában lehetséges értelmezni.

Az L) cikk (1) bekezdése a családot, mint a nemzet fennmaradásának alapját részesíti alkotmányos védelemben, és a családi kapcsolat alapjaként külön nevesíti a szülő-gyermek viszonyt. A (2) bekezdés pedig a gyermekvállalás támogatását államcélként fogalmazza meg, amelyet a jelenlegi demográfiai állapot külön is indokol. A XV. cikk

kifejtettek alapján a családi pótlékra való jogosultság nem alapvető jog, hanem az Alaptörvény XVI. cikk

bár jogszabályi lehetőségük volna rá, nem léptek házasságra, hanem élettársi kapcsolatban élnek (mert esetükben hasonló egybeszámításra nincs lehetőség). [42] 3.4.3. Következőként az Alkotmánybíróság azt vizsgálta, hogy a megkülönböztetés összhangban áll-e az Alaptörvénnyel, vagyis az nem önkényes-e, van-e tárgyilagos mérlegelés szerint ésszerű indoka. [43] A házasság – mint az Alaptörvény által is védett együttélési forma – és az élettársi kapcsolatok joghatásai számos tekintetben eltérnek egymástól. Amint arra már a 154/2008. (XII. 17.) AB határozat is rámutatott: „A törvényhozónak […] lehetősége van egyfelől arra, hogy a rövidebb vagy hosszabb időtartamú, lazább vagy szorosabb de facto élettársi viszonyban élők, a bejegyzett élettársak, másfelől a házastársak jogait és kötelességeit differenciáltan, eltérő módon és mértékben határozza meg.” [154/2008. (XII. 17.) AB határozat, ABH 2008, 1203, 1214.] A közös háztartásban lévő gyermekek együttes nevelése tekintetében azonban nem áll fenn olyan különbség a házasság és az élettársi kapcsolatok között, amely magyarázná a gyermekek után járó támogatás mértékében az alapján fennálló különbséget, hogy a szülők melyik társkapcsolati formát választják. A konkrét ügyben nem tekinthető ilyennek a rokontartási kötelezettség megléte vagy hiánya sem, hiszen a jogalkotó is ettől eltérően alakította ki a családi pótlékra való jogosultság szabályait, amikor előírja az élettársi kapcsolat létesítése bejelentésének kötelezettségét, és ennek megtörténtét követően a támogatás mértékének megállapításakor már nem tekinti egyedülállónak (hanem gyermeket családban nevelőnek) az élettársi kapcsolatban élő szülőt. A szülő által választott együttélési formának a vizsgált szempontból való közömbösségét mutatja továbbá, hogy a Cst. 11. § (1) bekezdése magasabb összegű családi pótlékot biztosít a gyermeket egyedül nevelő szülőnek, mint a gyermeket családban nevelőknek.

Ez a szabályozási koncepció egyúttal azt a fent írt megállapítást is megerősíti, hogy – mivel a családi pótlék a gyermekekre tekintettel, az ő nevelésük és iskoláztatásuk költségeihez való hozzájárulásként jár – a szabályozás szempontjából a gyermekek tartoznak azonos csoportba, nem pedig a szülők által választott társkapcsolati formák. [44] Az államnak az Alaptörvény L) cikk (1) bekezdéséből fakadó házasságvédelmi kötelezettségét az Alaptörvényben rögzített egyéb alapvető jogokkal és értékekkel összhangban kell ellátnia. Nem valósítható meg az állam házasságvédelmi kötelezettsége a gyermekek védelemhez és gondoskodáshoz való joga ellenében, nem érvényesíthető a gyermekek alaptörvényben biztosított jogainak a kárára, mert ez ellentétben állna a gyermekek mindenek felett álló érdekének elvével. A családi pótlék, mint a gyermekek nevelését és iskoláztatását támogató ellátás, nem szolgálhat eszközéül annak, és alkalmatlan is arra, hogy ezzel az állam a feleket a házasságkötés felé orientálja, mert ez a támogatás a gyermekek jogainak minél teljesebb érvényre juttatását szolgálja (a gyermekekre tekintettel, nekik jár), arra a szülők nem saját jogon, és nem is az általuk választott együttélési forma miatt jogosultak. A szabályozás szempontjából azonos csoportba tartozó jogalanyok – a közös háztartásban nevelt gyermekek, akik egymásnak nem vér szerinti testvérei, és szüleiknek van absztrakt jogi lehetőségük a házasságkötésre – között, a nekik járó támogatás mértékében, nem lehet pusztán az alapján a körülmény alapján alaptörvényszerűen különbséget tenni, hogy a szüleik jogviszonya, az általuk választott együttélési forma nem egyezik meg; és erre való hivatkozással hátrányosabb helyzetbe hozni azokat, akiknek a szülei az élettársi kapcsolatban élést választották, azokkal szemben, akiknek a szülei a házasságkötést választották. Ez a szempont, vagyis a szülők által választott társkapcsolati forma, a házasság megkötése vagy meg nem kötése, egyébként is a vizsgált támogatás tekintetében irreleváns, az érintett gyermekeken teljesen kívül álló, és általuk jellemzően nem befolyásolható körülménynek tekinthető. Megjegyzi az Alkotmánybíróság azt is, hogy már a 43/2012. (XII. 20.) AB határozatban is alkotmányos követelményként mondta ki: „[…] az Alaptörvényből fakadó követelmény az is, hogy a házasságot és a családot érintő intézményvédelmi kötelezettség nem eredményezheti a gyermekek bármely, közvetlen vagy közvetett jellegű hátrányos megkülönböztetését azon az alapon, hogy szüleik házasságban, vagy

más típusú életközösségben nevelik őket.” {43/2012. (XII. 20.) AB határozat, Indokolás [45]}. [45] A fentiek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Cst. támadott szabályai nem vették kellő módon figyelembe a gyermekek érdekeit, amikor a családi pótlék mértékét az azonos szabályozási csoportba tartozó gyermekek tekintetében eltérően állapították meg aszerint, hogy szüleik házasságban, vagy élettársi kapcsolatban élnek-e, és ezzel alaptörvény-ellenes megkülönböztetést valósítottak meg; ezért az Alaptörvény XV. cikk

Ezek a szabályok tartalmazzák a nevelési ellátásra illetve – a Cst. 8. § (1) bekezdés a) pontjának utaló szabálya alapján – az iskoláztatási támogatásra jogosultak körét, valamint meghatározzák, hogy mely gyermekeket kell figyelembe venni a családi pótlék összegének megállapítása szempontjából. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy az indítvány ebben a tekintetben nem megalapozott. A korábban kifejtettek szerint megállapított hátrányos megkülönböztetés azon érintettekre (a közös háztartásban nevelt gyermekekre, akik egymásnak nem vér szerinti testvérei, és szüleik egymással nem kötöttek házasságot) nézve áll fenn, akik a szabályozási technikából következően a Cst. ezen rendelkezéseiből éppen kimaradnak. A támadott törvényi rendelkezések megsemmisítése ezért nem szolgálná a gyermekek mindenek felett álló érdekét, nem vezetne a fennálló hátrányos megkülönböztetés megszüntetéséhez, és ezáltal az alkotmányjogi probléma megoldásához; hanem ezzel ellenkezőleg: a családi pótlékra jelenleg jogosult személyi kör jogosultságának alapját is megszüntetné, ellehetetlenítve ezzel a jogintézmény működését. Ezért a Cst. 7. § (1) bekezdés a) pontja, valamint 12. § (1) bekezdés

E szabályozási koncepciónak a jogalkotót megillető széles körű mérlegelési lehetőség mellett is az Alaptörvényből

Budapest, 2014. május 5. Dr. Paczolay Péter s. k., az Alkotmánybíróság elnöke