14/2014. (V. 13.) AB határozata a családok támogatásáról szóló 1998. LXXXIV. törvénynek a családi pótlékról szóló szabályaival kapcsolatos, mulasztásb

14/2014. (V. 13.) AB határozata a családok támogatásáról szóló 1998. LXXXIV. törvénynek a családi pótlékról szóló szabályaival kapcsolatos, mulasztásban megnyilvánuló alaptörvény-ellenesség megállapításáról. Az Alkotmánybíróság teljes ülése jogszabály Alaptörvénnyel való összhangjának utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában – Dr. Bragyova András, Dr. Lévay Miklós alkotmánybírók párhuzamos indokolásával és Dr. Juhász Imre, Dr.  Pokol Béla, Dr.  Salamon László és Dr.  Szívós Mária alkotmánybírók különvéleményével  – meghozta a következő 1. Az  Alkotmánybíróság – hivatalból eljárva – megállapítja, hogy az  Országgyűlés mulasztásban megnyilvánuló alaptörvény-ellenességet idézett elő azáltal, hogy a  családok támogatásáról szóló 1998.  évi LXXXIV.  törvénynek a  családi pótlékról szóló szabályaiban nem alakította ki az  Alaptörvény XV.  cikk (2)  bekezdésének és XVI.  cikk (1)  bekezdésének megfelelően annak a  lehetőségét, hogy a  közös háztartásban, együtt nevelt gyermekek után azonos mértékű családi pótlék járjon akkor is, ha az  őket nevelő szülők házasságban, és akkor is, ha élettársi kapcsolatban élnek egymással. Az Alkotmánybíróság felhívja az  Országgyűlést, hogy jogalkotói kötelezettségének 2014. december 31-ig tegyen eleget. 2. Az Alkotmánybíróság a családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény 7. § (1) bekezdés a) pontja és 12. § (1) bekezdés a) pontja megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja. Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi. I. [1] 1. Az  alapvető jogok biztosa (a  továbbiakban: indítványozó) az  Alkotmánybírósághoz 2012. június 1-jén érkezett indítványában az alapvető jogok biztosáról szóló 2011. évi CXI. törvény 2. § (3) bekezdése és az Alkotmánybíróságról szóló 2011.  évi CLI.  törvény (a  továbbiakban: Abtv.) 24.  § (2)  bekezdése alapján kezdeményezte, hogy az Alkotmánybíróság utólagos normakontroll eljárásban vizsgálja meg és az Abtv. 41. § (1) bekezdésében biztosított jogkörében semmisítse meg a  családok támogatásáról szóló 1998.  évi LXXXIV.  törvény (a  továbbiakban: Cst.) 7.  § (1) bekezdés a) pontját, valamint a Cst. 12. § (1) bekezdés a) pontját, mivel azok ellentétesek az Alaptörvény XV. cikk (2)  bekezdésével (egyenlő bánásmód követelménye), a  XVI.  cikk (1)  bekezdésével (a gyermekek védelméhez és gondoskodáshoz való joga), valamint a B) cikk (1) bekezdésével (a jogállamiság elve). [2] 2. Az  indítvány előzményeinek bemutatásaként az  indítványozó előadta, hogy 2011. szeptember 12-én kelt, AJB-2293/2011. számú jelentésében megállapította, hogy „a gyermekek gondoskodáshoz és védelemhez való jogával és az  egyenlő bánásmód követelményével összefüggő visszásságot okoz, hogy a  Cst. rendelkezései következtében – a  ténylegesen együtt élő szülők között fennálló jogi kapcsolat miatt – egyes családi formák összességében kevesebb családi pótlékra jogosultak, továbbá más, a gyermekek számára tekintettel megállapított állami támogatástól is elesnek.” Az  e  jelentést megelőző vizsgálat azért indult, mert több panasz is érkezett az indítványozóhoz élettársi kapcsolatban álló panaszosoktól, akik az általuk közös háztartásban nevelt gyermekek után járó családi pótlék megállapítására vonatkozó szabályozást kifogásolták, amiért a  Cst. nem teszi lehetővé a  korábbi házastársi vagy élettársi kapcsolatból származó, együtt nevelt gyermekek összeszámítását. Az  ilyen helyzetben lévők a  kifogásolt számítási mód miatt évente mintegy 50–100 ezer forint támogatástól esnek el, és egyéb támogatásokra (tankönyvtámogatásra, kedvezményes térítési díjra) sem jogosultak; hátrányosabb helyzetbe kerülnek továbbá amiatt, hogy élettársi kapcsolatukat hivatalosan bejelentik, mert így mindketten elesnek a gyermeküket egyedül nevelő szülőnek járó magasabb összegű családi pótléktól is, ugyanis a családban nevelkedő gyermeknek járó összegű családi pótlékot kapják. [3] Az indítványozó felkérte a  hatáskörrel és illetékességgel rendelkező minisztert, hogy kezdeményezze a  Cst. olyan módosítását, amely biztosíthatja a  különböző családi formák egyenlőként kezelését azzal, hogy megteremti az  egymás gyermekeit élettársi kapcsolatban, közös háztartásban nevelő szülők esetében az  egybeszámítás lehetőségét. A miniszter a  javasolt törvénymódosítással nem értett egyet, ezért az  indítványozó szerint a hatályos szabályozás miatt a  gyermekek védelméhez és gondoskodáshoz való jogával, és az  egyenlő bánásmód követelményével összefüggő visszásság továbbra is fennáll. [4] 3. Indítványa indokolásában az  indítványozó rámutatott arra, hogy mivel az  Alaptörvény releváns, alapjogokkal kapcsolatos szövege nagyrészt megegyezik a korábbi Alkotmány szövegezésével, ezért főszabály szerint továbbra is irányadónak tekinti az eddigi alkotmánybírósági esetjogot – ahogyan ezt egyébként maga az Alkotmánybíróság is megfogalmazta a 22/2012. (V. 11.) AB határozatban {Indokolás [40]–[41]}. [5] 3.1. Az indítványozó szerint a családok, a családban nevelkedés segítése és támogatása nem pusztán szociálpolitikai kérdés, az  egyes támogatási formák működtetésével az  állam, ha közvetve is, a  gyermekeket támogatja. A családtámogatási rendszer kialakítása során ezért elsődlegesen a „gyermekek mindenek felett álló érdekét, mint az egész jogrendszert átható elvet” kell a jogalkotónak szem előtt tartania. [6] 3.2. Az  indítvány ismertette a  Cst.-nek a  felvetett alkotmányossági problémához kapcsolódó rendelkezéseit. A Cst. 4. § a) pontja adja meg az „egyedülálló” személy definícióját. Eszerint: „E törvény alkalmazásában egyedülálló: az a személy, aki hajadon, nőtlen, özvegy, elvált, házastársától külön él és nincs élettársa”. [7] A Cst. 6.  § (1)  bekezdése a  családi pótlékot a  következőképpen határozza meg: „A gyermek nevelésével, iskoláztatásával járó költségekhez az állam havi rendszerességgel járó nevelési ellátást vagy iskoláztatási támogatást (a továbbiakban együtt: családi pótlékot) nyújt.” [8] A Cst. támadott 7.  § (1)  bekezdés a)  pontja, a  nevelési ellátásra jogosult személyek körét megállapító egyik szabályként kimondja: „Nevelési ellátásra jogosult a  vér szerinti, az  örökbe fogadó szülő, a  szülővel együtt élő házastárs, az  a  személy, aki a  saját háztartásában nevelt gyermeket örökbe kívánja fogadni, és az  erre irányuló eljárás már folyamatban van (a  továbbiakban együtt: szülő), a  nevelőszülő, a  gyám, továbbá az  a  személy, akihez a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény (a továbbiakban: Gyvt.) 72. §-ának (1)  bekezdése alapján a  gyermeket ideiglenes hatállyal elhelyezték, a  saját háztartásában nevelt, még nem tanköteles gyermekre tekintettel, a gyermek tankötelessé válása évének október 31-éig.” [Erre a szabályra a Cst. 8. § (1) bekezdés a) pontja is visszautal, amikor az iskoláztatási támogatásra jogosult személyek körét határozza meg.] [9] A családi pótlék havi összegének mértékét a  Cst. 11.  § (1)  bekezdése határozza meg. Ennek a)–f )  pontjai szerint: „A családi pótlék havi összege a) egygyermekes család esetén 12 200 forint, b) egy gyermeket nevelő egyedülálló esetén 13 700 forint, c) kétgyermekes család esetén gyermekenként 13 300 forint, d) két gyermeket nevelő egyedülálló esetén gyermekenként 14 800 forint, e) három- vagy többgyermekes család esetén gyermekenként 16 000 forint, f ) három vagy több gyermeket nevelő egyedülálló esetén gyermekenként 17 000 forint”. [10] A Cst. szintén támadott 12.  § (1)  bekezdés a)  pontjába foglalt, a  családi pótlék összegének megállapítására vonatkozó összeszámítási szabály kimondja: „A családi pótlék összegének megállapítása szempontjából azt a  vér szerinti, örökbe fogadott vagy nevelt gyermeket kell figyelembe venni, aki az igénylő háztartásában él, és aa) akire tekintettel a szülő, a nevelőszülő, a gyám családi pótlékra jogosult, ab) aki közoktatási intézmény tanulója vagy felsőoktatási intézményben első felsőfokú szakképzésben, első alapképzésben, első mesterképzésben vagy első egységes, osztatlan képzésben részt vevő hallgató és rendszeres jövedelemmel nem rendelkezik, ac) aki a  családi pótlékra – a  8.  § (3)  bekezdés e)  pontja szerinti eset kivételével – saját jogán jogosult”. [A Cst. 12.  § (1)  bekezdés a)  pont aa)  alpontjából a  gyermekek védelméről és a  gyámügyi igazgatásról szóló 1997.  évi XXI.  törvénynek és egyes kapcsolódó törvényeknek a  nevelőszülői jogviszony és a  speciális ellátás átalakításával összefüggő módosításáról szóló 2013. évi CCV. törvény 68. § b) pontja 2014. január 1-jei hatállyal törölte »a hivatásos nevelőszülő,« szövegrészt, a családi pótlék szabályozási koncepcióján azonban érdemben nem változtatott.] [11] 3.3. Az  indítványozó rámutatott, hogy a  család fogalmát sem a  Cst., sem más jogszabály nem határozza meg. [Az indítvány benyújtását követően az  Alkotmánybíróság a  43/2012. (XII. 20.) AB határozattal (ABH 2012, 296.) alaptörvény-ellenesnek mondta ki és megsemmisítette a  családok védelméről szóló 2011.  évi CCXI.  törvénynek az „1. A családi jogállás keletkezése” alcímébe tartozó 7. §-át, amely 2012. december 20-áig úgy szólt, hogy: „A család a  természetes személyek érzelmi és gazdasági közösségét megvalósító olyan kapcsolatrendszer, amelynek alapja egy férfi és egy nő házassága vagy egyenesági rokoni kapcsolat, vagy a  családbafogadó gyámság.” Ezt követően az  alkotmányozó hatalom a  Magyarország Alaptörvényének negyedik módosítása (2013. március 25.) 1.  cikkével, 2013. április 1-jei hatállyal az  Alaptörvény L)  cikk (1)  bekezdését az  alábbiak szerint módosította: „Magyarország védi a házasság intézményét, mint férfi és nő között, önkéntes elhatározás alapján létrejött életközösséget, valamint a családot mint a nemzet fennmaradásának alapját. A családi kapcsolat alapja a házasság, illetve a szülő-gyermek viszony.” Az  indítvány benyújtásához képest jelenleg tehát az  Alaptörvény L)  cikk (1)  bekezdése tartalmaz utalást a családi kapcsolat alapjára.] Az indítványozó szerint a Cst. ugyanakkor – meghatározás nélkül – használja a család fogalmát a  családi pótlék egyes kategóriáinak és összegeinek felsorolásakor, az  egyedülállók, azaz a  gyermeket vagy gyermekeket egyedül nevelők ellentéteként. Álláspontja szerint ebből nem következik, hogy az  élettársi kapcsolatban gyermeket nevelő párokat ne kellene családnak tekinteni. Az  állam e  támogatások kapcsán elvárja, hogy az  igénylő élettársi kapcsolat létesítését bejelentse, ez azonban a gyakorlatban azzal a következménnyel jár, hogy a  bejelentést követően az  igénylő már nem lesz jogosult az  egyedülállókat megillető, magasabb összegű családi pótlékra. A Cst. 4. § a) pontja ilyen helyzetekben a gyermeket quasi családban nevelkedőnek tekinti – mert szülője már nem minősül egyedülállónak –; de az  élettársi kapcsolatot létesített, és ezt bejelentő szülők együtt nevelt, de nem közös gyermekei esetében a Cst. nem engedi a gyermekszámot összeadni, e tekintetben tehát már nem ismeri el a családi jelleget. [12] A hatóság a  családtámogatási ellátások jogosultságáról az  ügyfelek adatszolgáltatása alapján dönt, és mind a  kérelem formanyomtatványában, mind a  határozatban felhívja a  figyelmet arra, hogy a  jogosultságot érintő változást be kell jelenteni, ennek elmulasztása miatt a  jogosulatlanul felvett ellátást pedig kamattal növelve kell visszafizetni. Az  élettársi kapcsolat bejelentését követően a  jogkövető szülők abba a  helyzetbe kerülnek, hogy az  ellentmondásos szabályozási környezet miatt a  támogatás szempontjából nem tekintik őket egyedülállónak, hanem úgy tekintenek rájuk, mint akik házasságban élnek és csak saját gyermekeiket nevelnék, ugyanakkor nem veszik figyelembe, hogy további más tagjai is vannak annak a  családnak, amelynek a  tagjai lettek. A  törvényi szabályozás, családtámogatási szempontból, nem engedi egy családnak tekinteni az élettársakat és gyermekeiket, hanem az  egyik szülőt és leszármazóit tekinti egy, illetve a  másik szülőt és leszármazóit egy másik családnak. Az  élettársi kapcsolatban közösen több gyermeket nevelők emiatt bizonytalan helyzetbe kerülnek, sem egyedülállónak, sem közös családnak nem tekinthetők – ez pedig az indítványozó érvei szerint sérti az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdéséből fakadó jogbiztonság követelményét. [13] 3.4. Az  indítványozó a  támadott törvényhelyeknek az  Alaptörvény XV.  cikk (2)  bekezdésében szereplő hátrányos megkülönböztetés tilalmába ütközésére is hivatkozott. Az Alkotmánybíróság gyakorlata alapján azzal érvelt, hogy a hátrányos megkülönböztetés tilalma arra vonatkozik, hogy a  jognak mindenkit egyenlőként, egyenlő méltóságú személyként kell kezelnie, az  egyéni szempontok azonos mértékű figyelembevételével kell a  jogosultságok és kedvezmények elosztásának szempontjait meghatározni. Hivatkozott a  megkülönböztetés alkotmányossága kapcsán az  Alkotmánybíróság által alkalmazott két tesztre: alapvető jogok tekintetében felmerülő egyenlőtlen bánásmód esetén annak alkotmányossága az  Alaptörvény I.  cikk (3)  bekezdésében rögzített szükségességiarányossági teszt alapján ítélhető meg; míg abban az esetben, ha a megkülönböztetés nem alkotmányos alapjogok kapcsán áll fenn, a  szabályozás akkor alaptörvény-ellenes, ha a  jogalkotó önkényesen, ésszerű indok nélkül tett különbséget az azonos helyzetű, azonos szabályozási kör alá vont jogalanyok között. Ez az „ésszerűségi teszt” egy összehasonlíthatósági és egy indokolhatósági próbából áll, melyek közül az  első kapcsán azt kell vizsgálni, hogy a  megkülönböztetés azonos helyzetben lévő jogalanyok között merül-e fel, a  második kapcsán pedig azt, hogy az  azonos csoportba tartozók között fennálló megkülönböztetésnek van-e tárgyilagos mérlegelés szerinti ésszerű indoka. [14] Az indítvány rámutatott, hogy az  Alaptörvény XVI.  cikk (1)  bekezdése alapján minden gyermeknek joga van a  megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéshez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz. Ezek biztosítására elsősorban a  gyermek családja, másodsorban, ezt kiegészítve, illetve meghatározott esetekben pótolva, az  állam, és – kivételesen – a társadalom köteles. A gyermek családban történő nevelkedéséhez való joga olyan jogosultság, amely egyaránt fakad a  nemzetközi dokumentumokból, elsősorban az  1991.  évi LXIV.  törvénnyel kihirdetett, a  Gyermek jogairól szóló, New Yorkban, 1989. november 20-án kelt Egyezmény rendelkezéseiből, valamint ezt diktálja a gyermekvédelem alaptézise, „a gyermek mindenek felett álló érdekének érvényre juttatása”. Az államnak megfelelő jogalkotási és jogalkalmazási eszközökkel segítenie kell a családokat feladatuk ellátásában. [15] Az indítványozó szerint a  Cst. azzal, hogy nem engedi az  összeszámítást az  élettársak és egymás gyermekei tekintetében, közvetett módon a házasság megkötése felé kívánja terelni a szülőket. Márpedig a családtámogatási ellátás folyósításának célja elsődlegesen a  családban nevelkedő gyermek helyzetének a  javítása. A  Cst. egyértelműen különbséget tesz a  gyermekek között aszerint, hogy az  őket nevelő szülők egymással házasságban vagy élettársi kapcsolatban élnek-e. Márpedig ebből a  szempontból a  házasság és az  élettársi kapcsolat között a joghatásokban egyébként meglévő különbségek nem igazolják azt, hogy az egyik családi forma a másikhoz képest hátrányosabb helyzetbe kerüljön, és az  sem igazolható, hogy az  élettársi kapcsolatban élők – jogi kötelezettség hiányában – ne tartanák el egymás gyermekeit. [16] A családi pótlékkal az  állam, ha közvetve is, a  gyermekeket támogatja. A  gyermekek mindenek felett álló érdekét nem az  szolgálja, ha az  őket nevelő szülők, a  közöttük lévő életközösségi kapcsolat alapján, összegszerűen kevesebb támogatáshoz jutnak. A  törvényalkotót széleskörű mérlegelési jog illeti meg a  támogatási rendszer kialakítása és átalakítása során, köti ugyanakkor alkotmányos mérceként a  gyermekek jogainak védelmével kapcsolatos kötelezettség és az  egyenlő bánásmód követelménye. A  jogalkotónak lehetősége van a  házasság, mint párkapcsolati forma preferálására, de csak addig, amíg más alapvető jogot vagy alkotmányos kötelezettséget nem sért meg. Az  indítványozó szerint a  házasság intézményének védelmével kapcsolatos állami kötelezettség addig tart, amíg az nem okozza az egyenlő bánásmód követelményének, illetve a gyermekek gondoskodáshoz és védelemhez való alkotmányos jogának az  aránytalan korlátozását. A  gyermekneveléshez való állami hozzájárulás feltételeinek kialakításakor minden olyan szempont elfogadható, amely a  gyermek jogainak előmozdításához kapcsolódik, és alkotmányosan lehet különbséget tenni a  támogatás mértékének meghatározásakor a  családok között számos körülmény, pl. a  rászorultság, a  gyermek kora, egészségi állapota alapján. A  családi pótlék szabályozása szempontjából – figyelemmel arra, hogy annak célja a  gyermekek nevelkedéséhez való állami hozzájárulás – valamennyi gyermek azonos jogi helyzetben van. A  támogatás összegének megállapítása során aszerint különbséget tenni közöttük, hogy a  szüleik milyen társkapcsolati formában élnek, önkényes, mert tárgyilagos mérlegelés alapján nincs ésszerű indoka. [17] Az indítványozó statisztikai felmérésekre és társadalmi folyamatokra hivatkozva azt is előadta, hogy a házasságok számának folyamatos csökkenésével és a  válások számának emelkedésével a  valós életviszonyokban egyre nő az  élettársi kapcsolatokon alapuló családok száma. Erre tekintettel egyre gyakrabban fordulhat elő az  az említett helyzet, hogy két élettársi kapcsolatban álló személy közös háztartásban neveli a  korábbi – házassági vagy élettársi – kapcsolatból származó gyermekeit. Az  indítványozó arra is hivatkozott, hogy az  egyenlő bánásmód követelményéből, az önrendelkezési jogból, valamint az Alaptörvény VI. cikk (1) bekezdésében biztosított magánés családi élet tiszteletben tartásához való jogból kiindulva mindenki jogosult szabadon megválasztani azt a párkapcsolati formát, amelyben élni kíván. [18] Összefoglalva az  indítvány szerint a  Cst. 7.  § (1)  bekezdés a)  pontja, valamint a  12.  § (1)  bekezdés a)  pontja a  gyakorlatban azt eredményezi, hogy a  valóságos családként funkcionáló életközösségek a  családi pótlék mértékének megállapítása szempontjából nem számítanak családnak, mivel nincs lehetőség a  nem közös, de közösen nevelt gyermekek számának összeszámítására, ennek következtében pedig az  élettársi kapcsolatban nevelkedő gyermekek összegszerűen kevesebb támogatásra válnak jogosulttá. E  törvényhelyek ezért ellentétesek az Alaptörvény XV. cikk (2) bekezdésében, a XVI. cikk (1) bekezdésében, valamint – a  fent részletezett bizonytalan jogi helyzet összefüggésében – a B) cikk (1) bekezdésében foglaltakkal. [19] 4. Az  indítványozó a  Cst. megjelölt rendelkezései alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló kérelmének kifejtését követően az  alábbi megjegyzéseket tette. Véleménye szerint a  Cst. családi pótlék megállapítására vonatkozó, sokszor módosított, nehezen áttekinthető rendszere aggályos az  Alaptörvény hivatkozott rendelkezései szempontjából, és ezek kezelésére nem feltétlenül elégséges megoldás a  Cst. támadott rendelkezéseinek megsemmisítése. Szükséges lehet ezen kívül annak áttekintése, hogy az  egybeszámítás kapcsán fennáll-e jogalkotói mulasztás az  egyenlő bánásmód követelménye, és a  gyermek gondoskodáshoz és védelemhez való joga szempontjából. [20] Az Abtv. alapján az  alapvető jogok biztosának nincs lehetősége arra, hogy mulasztásban megnyilvánuló alaptörvény-ellenesség megállapítását kezdeményezze az  Alkotmánybíróságnál. E  lehetőség hiánya ugyanakkor nem zárja ki azt, hogy az indítványban az Alkotmánybíróság figyelmét felhívják egy adott jogi szabályozás kapcsán a  jogalkotói feladat esetleges elmulasztására, ha a  szabályozási hiányosság alapvető jogok, követelmények érvényesülését gátolja. Az Abtv. 46. § (1) bekezdése szerint: „Ha az Alkotmánybíróság hatáskörei gyakorlása során folytatott eljárásában a  jogalkotó általi mulasztással előidézett alaptörvény-ellenesség fennállását állapítja meg, a mulasztást elkövető szervet – határidő megjelölésével – felhívja feladatának teljesítésére.” A (2) bekezdés szerint: „(2) A jogalkotói feladat elmulasztásának minősül, ha a) nemzetközi szerződésből származó jogalkotói feladat elmulasztása valósul meg, b) kifejezett jogszabályi felhatalmazásból származó jogalkotói feladat ellenére nem került sor a  jogszabály megalkotására, vagy c) a jogi szabályozás Alaptörvényből levezethető lényeges tartalma hiányos.” [21] A jogalkotó általi mulasztással előidézett alaptörvény-ellenesség fennállására történő figyelemfelhívás nem önálló kérelem, az Alkotmánybíróság joga és lehetősége eldönteni azt, hogy kívánja-e alkalmazni ezt a jogkövetkezményt. II. [22] 1. Az Alaptörvény indítvánnyal érintett rendelkezései: „B) cikk (1) Magyarország független, demokratikus jogállam.” „XV. cikk (2) Magyarország az alapvető jogokat mindenkinek bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, fogyatékosság, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül biztosítja.” „XVI.  cikk (1) Minden gyermeknek joga van a  megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz.” 2. Az Cst. indítvány által támadott rendelkezései: „7. § (1) Nevelési ellátásra jogosult a) a  vér szerinti, az  örökbe fogadó szülő, a  szülővel együtt élő házastárs, az  a  személy, aki a  saját háztartásában nevelt gyermeket örökbe kívánja fogadni, és az erre irányuló eljárás már folyamatban van (a továbbiakban együtt: szülő), a  nevelőszülő, a  gyám, továbbá az  a  személy, akihez a  gyermekek védelméről és a  gyámügyi igazgatásról szóló 1997.  évi XXXI.  törvény (a  továbbiakban: Gyvt.) 72.  §-ának (1)  bekezdése alapján a  gyermeket ideiglenes hatállyal elhelyezték, a saját háztartásában nevelt, […] még nem tanköteles gyermekre tekintettel, a gyermek tankötelessé válása évének október 31-éig.” „12. § (1) A családi pótlék összegének megállapítása szempontjából azt a vér szerinti, örökbe fogadott vagy nevelt gyermeket kell figyelembe venni, a) aki az igénylő háztartásában él, és aa) akire tekintettel a szülő, a nevelőszülő, a gyám családi pótlékra jogosult, ab) aki közoktatási intézmény tanulója vagy felsőoktatási intézményben első felsőfokú szakképzésben, első alapképzésben, első mesterképzésben vagy első egységes, osztatlan képzésben részt vevő hallgató és rendszeres jövedelemmel nem rendelkezik, ac) aki a családi pótlékra – a 8. § (3) bekezdés e) pontja szerinti eset kivételével – saját jogán jogosult; […].” III. [23] Az indítvány részben megalapozott. [24] 1. Az  Alkotmánybíróság megállapította, hogy az  indítvány jogszabályi rendelkezések alaptörvény-ellenességének utólagos vizsgálatára irányul, amelyet az  Alaptörvény 24.  cikk (2)  bekezdésének e)  pontja valamint az  Abtv. 24.  § (2)  bekezdése alapján a  jogosult nyújtott be, és tartalmát tekintve megfelel az  52.  § (1) és (1b)  bekezdéseiben foglaltaknak. [25] 2. Az  indítványozó a  Cst. 7.  § (1)  bekezdés a)  pontja és 12.  § (1)  bekezdés a)  pontja alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte indítványában, mert azokat ellentétesnek tartja az  Alaptörvény XV.  cikk (2)  bekezdésével (egyenlő bánásmód követelménye), a  XVI.  cikk (1)  bekezdésével (a gyermekek védelméhez és gondoskodáshoz való joga), valamint a  B)  cikk (1)  bekezdésével (a jogállamiság elve). Kifogásolta, hogy a  Cst. családi pótlék megállapítására vonatkozó szabályai nem teszik lehetővé az  élettársi kapcsolatban élők közös háztartásban együtt nevelt, de korábbi házastársai vagy élettársi kapcsolatból származó gyermekeinek összeszámítását a  támogatás mértékének megállapításakor, így ők nem lesznek jogosultak sem az  egyedülállókat megillető, magasabb összegű családi pótlékra, és nem részesülnek abból az előnyből sem, ami a házasságban élő, ugyancsak több gyermeket közös háztartásban nevelő párokat a  gyermekek számának összeszámítása alapján megilleti. Az ilyen helyzetben lévőket a Cst. sem egyedülállónak, sem közös családban élőknek nem tekinti, amivel – az indítványozó szerint – megsérti a jogbiztonság követelményét. Ezen kívül az indítvány a támadott szabályozást a  gyermekek jogait érintő hátrányos megkülönböztetés tilalmába ütközőnek is tartja, mert a  Cst. kifogásolt rendelkezései a  támogatás mértékének megállapításakor önkényesen különbséget tesznek a  gyermekek között aszerint, hogy az őket nevelő szülők egymással házasságban vagy élettársi kapcsolatban élnek-e. [26] 3. Az Alkotmánybíróság elsőként azt vizsgálta, hogy a Cst. támadott rendelkezései sértik-e az Alaptörvény XV. cikk (2)  bekezdésében rögzített hátrányos megkülönböztetés tilalmát, illetve ezen keresztül a  gyermek – Alaptörvény XVI. cikk (1) bekezdésében foglalt – védelemhez és gondoskodáshoz való jogát. [27] 3.1. A  családi pótlék intézménye – mint arra az  Alkotmánybíróság több korábbi határozata is rámutatott már [l. különösen: 559/B/2000. AB határozat, ABH 2004, 1458, 1467.; 1007/B/2006. AB határozat, ABH 2009, 2019, 2023–2024.] – a  családtámogatási ellátási formák egyikeként az  állam által nyújtott, hagyományosan a  gyermekneveléshez, iskoláztatáshoz kapcsolódó pénzbeli támogatások rendszeréhez kapcsolódik, s ennek keretében a jelenleg hatályos szabályozás szerint az intézmény részletes szabályait, így a jogosultak körét, az ellátás jogosultsági feltételeit, annak mértékét a Cst. II. Fejezete tartalmazza. [28] A Cst. preambuluma szerint az  Országgyűlés a  törvényt „a családok és gyermekek jólétéért érzett felelősségtől vezérelve az  Alaptörvényben, továbbá a  nemzetközi egyezményekben rögzített szociális jogok érvényre juttatása érdekében” alkotta meg. A  törvény célját a  Cst. 1.  §-a rögzíti, eszerint: „E törvény célja, hogy a  családok szociális biztonságának elősegítése, a  gyermeknevelés anyagi terheinek csökkentése érdekében meghatározza az  állam által nyújtandó családtámogatási ellátások rendszerét, formáit, az  ellátások jogosultsági feltételeit, valamint az  ellátások megállapításával és folyósításával kapcsolatos legfontosabb hatásköri és eljárási szabályokat.” A családi pótlék célja a Cst. 6. § (1) bekezdése alapján: „A gyermek nevelésével, iskoláztatásával járó költségekhez az állam havi rendszerességgel járó nevelési ellátást vagy iskoláztatási támogatást (a továbbiakban együtt: családi pótlékot) nyújt.” A  gyermek vállalásával a  család mindig többletterhet vállal, amit az  állam a  maga eszközeivel csökkenteni igyekszik. Ez fejeződik ki az Alaptörvény L) cikk (2) bekezdésében rögzített államcélban is, amely szerint Magyarország támogatja a gyermekvállalást. [29] A családi pótlék szociális juttatás, amely az  Alaptörvény XIX.  cikk (1)–(2)  bekezdésein alapuló állami kötelezettségvállalásból származik. Az Alaptörvény ezen rendelkezései szerint: „(1) Magyarország arra törekszik, hogy minden állampolgárának szociális biztonságot nyújtson. Anyaság, betegség, rokkantság, fogyatékosság, özvegység, árvaság és önhibáján kívül bekövetkezett munkanélküliség esetén minden magyar állampolgár törvényben meghatározott támogatásra jogosult. (2) Magyarország a szociális biztonságot az (1) bekezdés szerinti és más rászorulók esetében a szociális intézmények és intézkedések rendszerével valósítja meg.” Az Alaptörvény e  cikkeit vizsgálva a  3230/2013. (XII. 21.) AB végzésben az  Alkotmánybíróság az  alábbi megállapításokat tette: „A szociális intézményrendszer és az  Alaptörvény XIX.  cikk (1)  bekezdés második mondatában foglalt támogatások kialakítása és szabályozása a jogalkotó feladata, melynek során – az Alaptörvény keretei között – széles körű mérlegelés illeti meg. Az  egyes támogatási formákra vonatkozó jogszabályi rendelkezések részletszabályait (ide értve a  támogatásra való jogosultság feltételeit és annak mértékét is) – az Alaptörvény keretei között – a jogalkotó szabadon alakíthatja. Az Alaptörvény XIX. cikk (1) bekezdéséből nem vezethető le az állam számára egy konkrét támogatási forma konkrét részletszabályának a megalkotására vonatkozó kötelezettség.” {3230/2013. (XII. 21.) AB végzés, Indokolás [3]} [30] A szociális ellátórendszer egyes ellátásait – változó gazdasági környezetben, az  állam mindenkori gazdasági teljesítőképességére, különösen „a pénzügyi és gazdasági válság által elmélyített államháztartási szükséghelyzetre” {23/2013. (IX. 25.) AB határozat, Indokolás [47]} tekintettel – a  törvényhozó átalakíthatja vagy akár meg is szüntetheti, az  ilyen intézkedések önmagukban nem alaptörvény-ellenesek. Alkotmányossági kérdést csak a jogalkotói beavatkozás mélysége, illetve az vethet fel, hogy a változtatás nem ütközik-e más, az Alaptörvény által védett jogokba vagy elvekbe, így különösen a jogbiztonság elvébe, a hátrányos megkülönböztetés tilalmába, vagy meghatározott feltételek fennállása esetén a tulajdonhoz való jogba. [31] 3.2. Az  Alaptörvény XV.  cikke kapcsán a  42/2012. (XII. 20.) AB határozat már rámutatott, hogy az  „egyaránt tartalmazza az általános egyenlőségi szabályt [(1) bekezdés], és az alapjogok egyenlőségét, illetve a diszkrimináció tilalmát [(2)  bekezdés].” {42/2012. (XII. 20.) AB határozat, Indokolás [22].} E  határozat azt is kimondta, hogy: „A  XV.  cikk (2)  bekezdésében foglalt tilalom kiterjeszthető a  teljes jogrendszerre, mert az  ott felsorolt diszkriminatív megkülönböztetésnek nemcsak az  alapvető jogok védelmi körébe tartozó jogszabályokban, hanem bármely jogszabályban előfordulhatnak. Joggal feltételezhető, hogy az  Alaptörvény értékrendje szerint ezek a  megkülönböztetések akkor is tilosak, ha nem az  alapvető jogok védelmi körébe eső tárgyakat szabályozó jogszabályok tartalmazzák. A  tilalom ugyanis nem az  alapvető jogok egyenlőségét szolgálja, amelyet az  I.  cikk és az  Alaptörvény más rendelkezései különben is biztosítanak, hanem éppen az  ott megjelölt (változatlan) tulajdonságok szerinti megkülönböztetést tiltja.” {42/2012. (XII. 20.) AB határozat, Indokolás [42]} [32] A megkülönböztetések alkotmányosságának megítélésére alkalmazott teszteket az  Alkotmánybíróság már számos korábbi döntésében rögzítette. Összefoglalva: az  Alkotmánybíróság más mércét alkalmaz az  alkotmányos alapjogokat érintő diszkriminációra – az  Alaptörvény I.  cikk (3)  bekezdésében rögzített szükségesség/ arányosság tesztjét –, s más mércét arra az  esetre, ha a  diszkrimináció-tilalmat az  alapjogokon kívüli egyéb jogok tekintetében vizsgálja. Itt akkor állapít meg az  Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenes megkülönböztetést, ha a  megkülönböztetésnek nincs tárgyilagos mérlegelés szerint ésszerű indoka, vagyis önkényes {l. különösen: 3009/2012. (VI. 21.) AB határozat, Indokolás [54]; 3062/2012. (VII. 26.) AB határozat, Indokolás [166]; 43/2012. (XII. 20.) AB határozat, Indokolás [41]; 1/2013. (I. 7.) AB határozat, Indokolás [89]; 3087/2013. (III. 27.) AB határozat, Indokolás [37]; 23/2013. (IX. 25.) AB határozat, Indokolás [87]; 3/2014. (I. 21.) AB határozat, Indokolás [56]}. Az  Alkotmánybíróság azt is több határozatában megerősítette, hogy a  hátrányos megkülönböztetés tilalma arra vonatkozik, hogy a  jognak mindenkit egyenlőként (egyenlő méltóságú személyként) kell kezelnie, azonos tisztelettel és körültekintéssel, az  egyéni szempontok azonos mértékű figyelembevételével kell a  jogosultságok és a  kedvezmények elosztásának szempontjait meghatározni {3009/2012. (VI. 21.) AB határozat, Indokolás [53]; 3132/2013. (VII. 2.) AB határozat, Indokolás [96]–[97]}. Kifejtette továbbá azt is, hogy nem minősül megengedhetetlen megkülönböztetésnek, ha a  jogi szabályozás eltérő jogalanyi körre vonatkozóan állapít meg eltérő rendelkezéseket. Az egyenlőség követelménye a  jog általi egyenlőként való kezelésre irányuló alkotmányos elv, amely az  azonos (homogén) szabályozási körbe vont jogalanyoknak a  jogokból való egyenlő részesedését védi. Más megfogalmazásban ez  azt jelenti, hogy akkor alaptörvény-ellenes a  megkülönböztetés, ha a  jogszabály a  szabályozás szempontjából azonos csoportba tartozó (egymással összehasonlítható) jogalanyok között tesz különbséget anélkül, hogy annak alkotmányos indoka lenne {l. különösen: 3009/2012. (VI. 21.) AB határozat, Indokolás [54]; 43/2012. (XII. 20.) AB határozat, Indokolás [41]}. [33] 3.3. Az  Alaptörvény XVI.  cikk (1)  bekezdésében foglalt a  gyermekek védelméhez és gondoskodáshoz való joga kapcsán az  Alkotmánybíróság rámutat, hogy kifejezetten a  jelen ügy összefüggésében az  Alaptörvény ezen rendelkezését az L) cikk (1) és (2) bekezdései, illetve a XV. cikk (5) bekezdése kontextusában lehetséges értelmezni. Az  L)  cikk (1)  bekezdése a  családot, mint a  nemzet fennmaradásának alapját részesíti alkotmányos védelemben, és a családi kapcsolat alapjaként külön nevesíti a szülő-gyermek viszonyt. A  (2) bekezdés pedig a gyermekvállalás támogatását államcélként fogalmazza meg, amelyet a  jelenlegi demográfiai állapot külön is indokol. A  XV.  cikk (5)  bekezdése szintén államcélként, és a  tényleges esélyegyenlőség elérése érdekében megteendő pozitív diszkriminációként mondja ki, hogy: „Magyarország külön intézkedésekkel védi a  családokat, a  gyermekeket, a nőket, az időseket és a fogyatékkal élőket.” E rendelkezések együttes értelmezéséből kitűnik, hogy az Alaptörvény XVI.  cikk (1)  bekezdésében biztosított alapjog, a  gyermekek védelemhez és gondoskodáshoz való joga speciális szerkezetű és többpólusú: jogosultja a  gyermek, míg kötelezettje elsődlegesen a  család (a szülők), másodlagosan pedig – kiegészítő, illetve bizonyos esetekben pótló jelleggel – az  állam. Az  L)  cikk (2)  bekezdése és a  XV.  cikk (5)  bekezdése alapján az  államnak – ebben a  szerepkörében – a  gyermekek védelemhez és gondoskodáshoz való jogát aktív, tevőleges, támogató (nem pusztán passzív) magatartással kell érvényre juttatnia. Míg a  család (a  szülők) XVI.  cikk (1)  bekezdésből fakadó kötelezettsége elsősorban a  magánszférában, a  gyermek megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges tartás, gondozás, nevelés, oktatás és az  ezeket elősegítő családi légkör kialakításának kötelezettségeként értelmezhető; addig az  állami kötelezettség a  családokon keresztül a gyermekek támogatását, a fejlődésükre károsan ható kockázatvállalásoktól való megóvását, és az önálló, felelős és tájékozott döntéshozatalra történő felkészítés lehetővé tételét jelenti, akár a gyermekek jogainak az Alaptörvénnyel összhangban álló korlátozásának eszközével is. [34] 3.4. A  családi pótlék – a  Cst. preambuluma, 1.  §-a és 6.  § (1)  bekezdése alapján – az  állam által nyújtott szociális juttatásként olyan családtámogatási ellátást jelent, melynek célja a gyermekek nevelési és iskoláztatási költségeihez való, elsődlegesen pénzbeli hozzájárulás. A  családi pótlékra való jogosultság – figyelemmel annak célhoz kötöttségére és arra, hogy a  gyermekekre tekintettel jár – az  Alaptörvény XVI.  cikk (1)  bekezdésében biztosított alapjog, a  gyermekek védelemhez és gondoskodáshoz való jogának védelmi körébe tartozik, ezen belül azonban megőrzi szociális juttatás-jellegét, mivel törvényen (a Cst.-n), és nem közvetlenül az Alaptörvényen alapul. [35] A családi pótlék intézményének működtetésével tehát az  állam az  Alaptörvény XIX.  cikk (1)–(2)  bekezdésein, valamint az L) cikk (2) bekezdésén és a XV. cikk (5) bekezdésén alapuló kötelezettségvállalásainak tesz eleget. Ebből következően a családi pótlékra, mint a családtámogatási ellátórendszer egyik elemére is érvényes az a megállapítás, hogy részletszabályait az Alaptörvény keretei között a jogalkotó szabadon alakíthatja, mivel egy konkrét támogatási forma változatlan működtetésének kötelezettsége, illetve az  erre való alanyi jogosultság az  Alaptörvényből nem vezethető le. A  jogalkotói beavatkozás, illetve a  választott jogi megoldás alkotmányosságának megítélése szempontjából csak a  változtatás mértékének, és az  Alaptörvényben védett egyéb jogoknak és elveknek – mint korlátoknak – van jelentőségük. [36] Ilyen korlátnak minősül különösen az  indítványban is vizsgálni kért, az  Alaptörvény XV.  cikk (2)  bekezdésében rögzített hátrányos megkülönböztetés tilalma. Ennek sérelme a  jelen ügyben – figyelemmel arra, hogy a  fent kifejtettek alapján a  családi pótlékra való jogosultság nem alapvető jog, hanem az  Alaptörvény XVI.  cikk (1)  bekezdésének védelmi körébe tartozó, de törvényi szinten garantált, szociális juttatásra való „egyéb jog” – az  alapján vizsgálható, hogy a  szabályozás szempontjából azonos (homogén, egymással összehasonlítható) csoportba tartozó jogalanyok között fennáll-e megkülönböztetés, és amennyiben igen, az nem önkényes-e, vagyis van-e tárgyilagos mérlegelés szerint ésszerű indoka. [37] 3.4.1. A  családi pótlék a  Cst. 6.  § (1)  bekezdése, valamint a  7. és 8.  §-ai alapján a  gyermekekre tekintettel, az  ő nevelésük és iskoláztatásuk költségeihez való hozzájárulásként jár. Jelen esetben tehát a szabályozás szempontjából azonos csoportba azok az egy háztartásban nevelt gyermekek tartoznak, akiknek a Cst. 7. és 8. §-ai nevelési ellátást, illetve iskoláztatási támogatást biztosítanak. [38] Az Alkotmánybíróság megjegyzi, hogy e  csoporton belül a  jogalkotónak a  támogatás mértékének megállapítása során jogában áll olyan szempontok szerint differenciálni, amelyek a  valós esélyegyenlőséget, és ezen keresztül a  gyermekek jogainak teljesebb érvényre juttatását szolgálják. Ilyen szempontból nem kifogásolhatók például a gyermekek számától, egészségi állapotától, rászorultsági helyzetétől függően különböző mértékkel megállapított támogatások. [39] 3.4.2. Az  indítványban felvetett megkülönböztetést vizsgálva az  Alkotmánybíróság az  alábbi megállapításokat teszi. A  Cst. alkalmazásában az „egyedülálló” fogalmát a  4.  § a)  pontjában szereplő értelmező rendelkezés adja meg. Eszerint: „egyedülálló: az  a  személy, aki hajadon, nőtlen, özvegy, elvált, házastársától külön él és nincs élettársa”. A  nevelési ellátásra jogosultak körét a  Cst. 7.  §-a tartalmazza. Ennek (1)  bekezdés a)  pontja szerint: „Nevelési ellátásra jogosult a  vér szerinti, az  örökbe fogadó szülő, a  szülővel együtt élő házastárs, az  a  személy, aki a  saját háztartásában nevelt gyermeket örökbe kívánja fogadni, és az  erre irányuló eljárás már folyamatban van (a  továbbiakban együtt: szülő), a nevelőszülő, a gyám, továbbá az a személy, akihez a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI.  törvény (a továbbiakban: Gyvt.) 72. §-ának (1) bekezdése alapján a  gyermeket ideiglenes hatállyal elhelyezték, a  saját háztartásában nevelt, még nem tanköteles gyermekre tekintettel, a  gyermek tankötelessé válása évének október 31-éig.” A  korábban ismertetettek szerint a  Cst. 8.  § (1) bekezdés a) pontja az iskoláztatási támogatásra jogosultak körét is hasonlóan szabályozza azáltal, hogy visszautal a Cst. 7. § (1) bekezdés a)–c) pontjaira. A szabályozásból kitűnik, hogy a szülővel együtt élő házastárs jogosult családi pótlékra a háztartásában nevelt gyermek után, a szülővel együtt élő élettárs azonban nem szerepel a felsorolásban, így ő nem tarthat igényt a támogatásra. A családi pótlék havi összegét a Cst. 11. § (1) bekezdése szabályozza, a fent bemutatottak szerint olyan módon, hogy magasabb mértékű támogatást juttat a  több gyermeket nevelőknek, a  gyermeküket (vagy gyermekeiket) egyedülállóan nevelőknek, a  tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos gyermeket nevelőknek, továbbá eltérő mértékű támogatást állapít meg a  gyermekotthonban, javítóintézetben, büntetés-végrehajtási intézetben vagy szociális intézményben élő, nevelőszülőnél elhelyezett, ideiglenes hatállyal elhelyezett, és a szülői házat a gyámhatóság engedélyező határozatával elhagyó gyermek után. [40] A Cst. 4. § a) pontját és a 11. § (1) bekezdését értelmezve megállapítható, hogy az a szülő, aki élettársi kapcsolatot létesít, a  Cst. alkalmazásában már nem minősül egyedülállónak; és nem a  gyermeket egyedülállóként nevelőnek járó (magasabb), hanem a  gyermeket családban nevelőknek járó (alacsonyabb) összegű családi pótlékra lesz jogosult. A Cst. 7. és 8. §-ai, valamint a 11. § (1) bekezdése és a 12. § (1) bekezdés a) pontja együttes értelmezéséből az  is kitűnik, hogy az élettársi kapcsolatban élőknek, ha közös háztartásukba mindketten hoznak nem egymástól, hanem korábbi, külön kapcsolatukból származó gyermeket, nincs lehetőségük a  családi pótlék összege szempontjából e gyermekek egybeszámítására, mert a szülővel együtt élő élettárs – a házastárssal szemben – nem jogosult a saját háztartásában nevelt, nem vér szerinti gyermekre tekintettel családi pótlékra. [41] Mindezek alapján egyértelműen megállapítható, hogy a  családi pótlék összegének szempontjából fennáll a  megkülönböztetés az  azonos szabályozási csoportba tartozó gyermekek között; mert ha a  szülők közös háztartásukban együtt nevelnek több, nem egymástól, hanem korábbi, külön kapcsolatukból származó gyermeket, akikre tekintettel családi pótlékra jogosultak, akkor magasabb összegű támogatás jár azoknak a  gyermekeknek, akiknek a szülei egymással házasságot kötöttek (mivel ebben az esetben lehetőség van a családi pótlék mértékének megállapítása szempontjából a  gyermekek egybeszámítására), mint azoknak a  gyermekeknek, akiknek a  szülei, bár jogszabályi lehetőségük volna rá, nem léptek házasságra, hanem élettársi kapcsolatban élnek (mert esetükben hasonló egybeszámításra nincs lehetőség). [42] 3.4.3. Következőként az  Alkotmánybíróság azt vizsgálta, hogy a  megkülönböztetés összhangban áll-e az Alaptörvénnyel, vagyis az nem önkényes-e, van-e tárgyilagos mérlegelés szerint ésszerű indoka. [43] A házasság – mint az Alaptörvény által is védett együttélési forma – és az élettársi kapcsolatok joghatásai számos tekintetben eltérnek egymástól. Amint arra már a 154/2008. (XII. 17.) AB határozat is rámutatott: „A törvényhozónak […] lehetősége van egyfelől arra, hogy a  rövidebb vagy hosszabb időtartamú, lazább vagy szorosabb de facto élettársi viszonyban élők, a  bejegyzett élettársak, másfelől a  házastársak jogait és kötelességeit differenciáltan, eltérő módon és mértékben határozza meg.” [154/2008. (XII. 17.) AB határozat, ABH 2008, 1203, 1214.] A  közös háztartásban lévő gyermekek együttes nevelése tekintetében azonban nem áll fenn olyan különbség a házasság és az élettársi kapcsolatok között, amely magyarázná a gyermekek után járó támogatás mértékében az alapján fennálló különbséget, hogy a  szülők melyik társkapcsolati formát választják. A  konkrét ügyben nem tekinthető ilyennek a  rokontartási kötelezettség megléte vagy hiánya sem, hiszen a  jogalkotó is ettől eltérően alakította ki a  családi pótlékra való jogosultság szabályait, amikor előírja az élettársi kapcsolat létesítése bejelentésének kötelezettségét, és ennek megtörténtét követően a  támogatás mértékének megállapításakor már nem tekinti egyedülállónak (hanem gyermeket családban nevelőnek) az  élettársi kapcsolatban élő szülőt. A  szülő által választott együttélési formának a vizsgált szempontból való közömbösségét mutatja továbbá, hogy a Cst. 11. § (1) bekezdése magasabb összegű családi pótlékot biztosít a gyermeket egyedül nevelő szülőnek, mint a gyermeket családban nevelőknek. Ez  a  szabályozási koncepció egyúttal azt a  fent írt megállapítást is megerősíti, hogy – mivel a  családi pótlék a gyermekekre tekintettel, az ő nevelésük és iskoláztatásuk költségeihez való hozzájárulásként jár – a szabályozás szempontjából a gyermekek tartoznak azonos csoportba, nem pedig a szülők által választott társkapcsolati formák. [44] Az államnak az  Alaptörvény L)  cikk (1)  bekezdéséből fakadó házasságvédelmi kötelezettségét az  Alaptörvényben rögzített egyéb alapvető jogokkal és értékekkel összhangban kell ellátnia. Nem valósítható meg az  állam házasságvédelmi kötelezettsége a  gyermekek védelemhez és gondoskodáshoz való joga ellenében, nem érvényesíthető a  gyermekek alaptörvényben biztosított jogainak a  kárára, mert ez  ellentétben állna a  gyermekek mindenek felett álló érdekének elvével. A  családi pótlék, mint a  gyermekek nevelését és iskoláztatását támogató ellátás, nem szolgálhat eszközéül annak, és alkalmatlan is arra, hogy ezzel az  állam a  feleket a  házasságkötés felé orientálja, mert ez  a  támogatás a  gyermekek jogainak minél teljesebb érvényre juttatását szolgálja (a  gyermekekre tekintettel, nekik jár), arra a  szülők nem saját jogon, és nem is az  általuk választott együttélési forma miatt jogosultak. A szabályozás szempontjából azonos csoportba tartozó jogalanyok – a közös háztartásban nevelt gyermekek, akik egymásnak nem vér szerinti testvérei, és szüleiknek van absztrakt jogi lehetőségük a  házasságkötésre – között, a  nekik járó támogatás mértékében, nem lehet pusztán az  alapján a  körülmény alapján alaptörvényszerűen különbséget tenni, hogy a  szüleik jogviszonya, az  általuk választott együttélési forma nem egyezik meg; és erre való hivatkozással hátrányosabb helyzetbe hozni azokat, akiknek a  szülei az  élettársi kapcsolatban élést választották, azokkal szemben, akiknek a  szülei a  házasságkötést választották. Ez  a  szempont, vagyis a  szülők által választott társkapcsolati forma, a  házasság megkötése vagy meg nem kötése, egyébként is a  vizsgált támogatás tekintetében irreleváns, az  érintett gyermekeken teljesen kívül álló, és általuk jellemzően nem befolyásolható körülménynek tekinthető. Megjegyzi az Alkotmánybíróság azt is, hogy már a 43/2012. (XII. 20.) AB  határozatban is alkotmányos követelményként mondta ki: „[…] az  Alaptörvényből fakadó követelmény az  is, hogy a házasságot és a családot érintő intézményvédelmi kötelezettség nem eredményezheti a gyermekek bármely, közvetlen vagy közvetett jellegű hátrányos megkülönböztetését azon az  alapon, hogy szüleik házasságban, vagy más típusú életközösségben nevelik őket.” {43/2012. (XII. 20.) AB határozat, Indokolás [45]}. [45] A fentiek alapján az  Alkotmánybíróság megállapította, hogy a  Cst. támadott szabályai nem vették kellő módon figyelembe a  gyermekek érdekeit, amikor a  családi pótlék mértékét az  azonos szabályozási csoportba tartozó gyermekek tekintetében eltérően állapították meg aszerint, hogy szüleik házasságban, vagy élettársi kapcsolatban élnek-e, és ezzel alaptörvény-ellenes megkülönböztetést valósítottak meg; ezért az  Alaptörvény XV.  cikk (2) bekezdésébe, és a XVI. cikk (1) bekezdésébe ütköznek. [46] 4. Mivel az Alkotmánybíróság a Cst. indítvány által támadott 7. § (1) bekezdés a) pontja, valamint 12. § (1) bekezdés a) pontja által előidézett állapot alaptörvény-ellenességét megállapította az Alaptörvény XV. cikk (2) bekezdése, és a XVI. cikk (1) bekezdése alapján, ezért az alaptörvény-ellenességet a B) cikk (1) bekezdése alapján állító indítványi elemet érdemben nem bírálta el. [47] 5. Az indítványozó a Cst. 7. § (1) bekezdés a) pontja, valamint 12. § (1) bekezdés a) pontja megsemmisítését kérte. Ezek a  szabályok tartalmazzák a  nevelési ellátásra illetve – a  Cst. 8.  § (1)  bekezdés a)  pontjának utaló szabálya alapján – az  iskoláztatási támogatásra jogosultak körét, valamint meghatározzák, hogy mely gyermekeket kell figyelembe venni a  családi pótlék összegének megállapítása szempontjából. Az  Alkotmánybíróság megállapítja, hogy az  indítvány ebben a  tekintetben nem megalapozott. A  korábban kifejtettek szerint megállapított hátrányos megkülönböztetés azon érintettekre (a közös háztartásban nevelt gyermekekre, akik egymásnak nem vér szerinti testvérei, és szüleik egymással nem kötöttek házasságot) nézve áll fenn, akik a  szabályozási technikából következően a  Cst. ezen rendelkezéseiből éppen kimaradnak. A  támadott törvényi rendelkezések megsemmisítése ezért nem szolgálná a  gyermekek mindenek felett álló érdekét, nem vezetne a  fennálló hátrányos megkülönböztetés megszüntetéséhez, és ezáltal az  alkotmányjogi probléma megoldásához; hanem ezzel ellenkezőleg: a  családi pótlékra jelenleg jogosult személyi kör jogosultságának alapját is megszüntetné, ellehetetlenítve ezzel a jogintézmény működését. Ezért a Cst. 7. § (1) bekezdés a) pontja, valamint 12. § (1) bekezdés a) pontja megsemmisítésére irányuló indítványt az Alkotmánybíróság elutasította. [48] 6. Ugyanakkor az  Alkotmánybíróság az  indítványban felvetett, az  élettársi kapcsolatban élők közös háztartásban együtt nevelt, de nem egymástól származó gyermekeinek a  családi pótlék mértékének megállapításakor kimutatható hátrányos megkülönböztetésével kapcsolatos aggályokat észlelte, és a  szabályozás alkotmányossági vizsgálatát hivatalbóli eljárás keretében az alábbiak szerint folytatta le. [49] Az Abtv. 46. § (2) bekezdés c) pontja szerint az Alkotmánybíróság – többek között – akkor állapít meg mulasztásban megnyilvánuló alaptörvény-ellenességet, ha a  jogi szabályozás Alaptörvényből levezethető lényeges tartalma hiányos. A  már kifejtettek szerint a  Cst.-t a  törvényalkotó „a családok és gyermekek jólétéért érzett felelősségtől vezérelve” alkotta meg, annak célja „a családok szociális biztonságának elősegítése, a  gyermeknevelés anyagi terheinek csökkentése” (Cst. 1.  §). A  családi pótlék, mint a  Cst.-ben megállapított egyik ellátási forma pedig olyan szociális juttatás, amely az  állam Alaptörvényen alapuló kötelezettségvállalásából származik, és a  gyermekek neveltetésével, iskoláztatásával járó költségekhez való, havi rendszerességgel járó állami hozzájárulást jelent. E szabályozási koncepciónak a jogalkotót megillető széles körű mérlegelési lehetőség mellett is az Alaptörvényből –  annak XV.  cikk (2)  bekezdéséből, és XVI.  cikk (1)  bekezdéséből – levezethető lényeges tartalmi eleme, hogy a  szabályozás szempontjából homogén, egymással összehasonlítható csoportba tartozó jogalanyokat (jelen esetben az egy háztartásban nevelt gyermekeket, akiknek a törvény nevelési ellátást, illetve iskoláztatási támogatást biztosít) a  támogatások elosztásakor azonosan kezelje. A  Cst. jelenlegi szabályozása a  fent részletezett érvek alapján nem tesz eleget ennek a  kritériumnak, mert indokolatlanul tesz különbséget a  közös háztartásban nevelt gyermekek (akiknek a szülei nem közösek) között aszerint, hogy a szüleik élettársi kapcsolatban, vagy házasságban élnek-e. Ennek a  jelenleg fennálló, és az Alaptörvényt sértő hátrányos megkülönböztetésnek a megszüntetéséhez a törvényhozó aktív közreműködésére, és a Cst. megfelelő szabályainak megváltoztatására van szükség. [50] Az Abtv. 46.  § (1)  bekezdése szerint: „Ha az  Alkotmánybíróság hatáskörei gyakorlása során folytatott eljárásában a  jogalkotó általi mulasztással előidézett alaptörvény-ellenesség fennállását állapítja meg, a  mulasztást elkövető szervet – határidő megjelölésével – felhívja feladatának teljesítésére.” Az Alkotmánybíróság ezért hivatalból eljárva megállapítja, hogy az Országgyűlés mulasztásban megnyilvánuló alaptörvény-ellenességet idézett elő azáltal, hogy a  Cst.-nek a  családi pótlékra jogosultakat, a  családi pótlék összegének megállapítása szempontjából figyelembe veendő gyermekek körét, illetőleg az  értelmező rendelkezéseket meghatározó szabályaiban nem alakította ki az  Alaptörvény XV.  cikk (2)  bekezdésének és XVI.  cikk (1)  bekezdésének megfelelően annak a  lehetőségét, hogy azok után a közös háztartásban, együtt nevelt gyermekek után, akik egymásnak nem vér szerinti testvérei, azonos mértékű családi pótlék járjon akkor is, ha az őket nevelő szülők házasságban, és akkor is, ha élettársi kapcsolatban élnek egymással. Az  Alkotmánybíróság felhívja az  Országgyűlést, hogy jogalkotói kötelezettségének 2014. december 31-ig tegyen eleget. [51] 7. Az  Alkotmánybíróság e  határozatának a  Magyar Közlönyben történő közzétételét az  Abtv. 44.  § (1)  bekezdés második mondata alapján rendelte el. Budapest, 2014. május 5. Dr. Paczolay Péter s. k., az Alkotmánybíróság elnöke