4/2013. (II. 21.) AB határozata a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. IV. törvény 269/B. §-a alaptörvény-ellenességéről és megsemmisítéséről.

4/2013. (II. 21.) AB határozata a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. IV. törvény 269/B. §-a alaptörvény-ellenességéről és megsemmisítéséről. Az Alkotmánybíróság teljes ülése alkotmányjogi panasz tárgyában – dr. Bragyova András, dr. Dienes-Oehm Egon, dr. Holló András, dr. Kiss László és dr. Pokol Béla alkotmánybírók párhuzamos indokolásával, valamint dr. Balsai István, dr. Lenkovics Barnabás, dr. Paczolay Péter, dr. Szalay Péter és dr. Szívós Mária alkotmánybírók különvéleményével – meghozta az alábbi határozatot: Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény 269/B. §-a alaptörvény-ellenes, ezért azt 2013. április 30-ával megsemmisíti. Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi. Indokolás I. Vajnai Attila jogi képviselője útján alkotmányjogi panasszal fordult az Alkotmánybírósághoz. Az indítványozó 2008. július 14-én, a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: Btk.) 269/B. § (1) bekezdése „ötágú vöröscsillag” fordulatának megsemmisítését kérte utólagos normakontroll keretében, mivel az álláspontja szerint sérti a véleménynyilvánítás szabadságát. Az indítványozó kifejti, hogy a kifogásolt jogszabályi rendelkezés, az önkényuralmi jelképek használata büntetőjogi tényállás olyan szimbólumok terjesztését, nagy nyilvánosság előtti használatát és közszemlére tételét rendeli büntetni, amelyek alapvető emberi jogokat sértő politikai diktatúrák jelképei voltak. Véleménye szerint azonban az ötágú vöröscsillag összetett jelkép, amelynek többféle jelentése van, ugyanis a munkásmozgalom eszméinek kifejezésére is használják, illetve a fasizmus elleni küzdelmet is szimbolizálja. Álláspontja szerint a vöröscsillag éppen ezen a ponton állítható szembe a horogkereszttel, mert ez utóbbi mindenki számára egyértelműen a náci ideológiát és rendszert jelenti. Indítványában hivatkozik az Alkotmánybíróság 14/2000. (V. 12.) AB határozatára, amelyben a testület alkotmányosnak mondta ki a Btk. 269/B. §-át, azonban véleménye szerint az Emberi Jogok Európai Bíróságának Vajnai kontra Magyarország ügyben hozott ítélete indokolja az Alkotmánybíróság korábbi gyakorlatának felülvizsgálatát, mert már nem tartható az az érv, hogy „a politikai véleménynyilvánítás szabadságának korlátozása a demokrácia megszilárdításának és fenntartásának biztosítása végett szükséges.” Az indítványozó az Alkotmánybíróság XX/1223-1/2012. számú végzésére hivatkozással, kérelmét 2012. február 23-án az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 26. § (1) bekezdése és 71. § (3) bekezdése alapján jogi képviselője útján alkotmányjogi panaszként terjesztette elő. Alkotmányjogi panaszában kifejti, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság 16.B.21/571/2004/5. számú, a Fővárosi Bíróság 25.Bf.7262/2007/6. számú, valamint a Legfelsőbb Bíróság Bfv.II.37/2011/5. számú határozatában önkényuralmi jelkép vétsége miatt elmarasztalta. A Legfelsőbb Bíróság határozatában utalt arra is, hogy a vonatkozó strasbourgi ítélet nem helyezte hatályon kívül a Btk. 269/B. §-át, ezért az továbbra is irányadó. Az indítványozó ennek alapján hivatkozik arra, hogy az ügyében folytatott bírósági eljárásban alaptörvény-ellenes jogszabály alkalmazása folytán az Alaptörvény IX. cikk (1) bekezdésében biztosított jogának sérelme következett be. II. Az Alkotmánybíróság eljárása során a következő jogszabályi rendelkezéseket vette figyelembe: 1. Az Alaptörvénynek az indítvány elbírálása során figyelembe vett rendelkezései: „B) cikk (1) Magyarország független, demokratikus jogállam.” „I. cikk (3) Az alapvető jogokra és kötelezettségekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg. Alapvető jog más alapvető jog érvényesülése vagy valamely alkotmányos érték védelme érdekében, a feltétlenül szükséges mértékben, az elérni kívánt céllal arányosan, az alapvető jog lényeges tartalmának tiszteletben tartásával korlátozható.” „IX. cikk (1) Mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás szabadságához.” 2. A Btk. indítvánnyal érintett rendelkezése: „Önkényuralmi jelképek használata 269/B. § (1) Aki horogkeresztet, SS-jelvényt, nyilaskeresztet, sarló-kalapácsot, ötágú vöröscsillagot vagy ezeket ábrázoló jelképet a) terjeszt; b) nagy nyilvánosság előtt használ; c) közszemlére tesz; ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétséget követ el, és pénzbüntetéssel büntetendő. (2) Nem büntethető az (1) bekezdésben meghatározott cselekmény miatt, aki azt ismeretterjesztő, oktatási, tudományos, művészeti célból vagy a történelem, illetve a jelenkor eseményeiről szóló tájékoztatás céljából követi el. (3) Az (1)–(2) bekezdés rendelkezései az államok hatályban lévő hivatalos jelképeire nem vonatkoznak.” III. 1. Az Alkotmánybíróság korábban a 14/2000. (V. 12.) AB határozatában (ABH 2000, 83.; a továbbiakban: Abh.) már vizsgálta a Btk. 269/B. §-ának alkotmányosságát, ezért elsőként áttekintette, hogy az indítvány nem minősül-e „ítélt dolognak”. Az Abh. a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény (a továbbiakban: Alkotmány) több rendelkezésével, köztük a véleménynyilvánítás szabadságával összefüggésben vizsgálta a Btk. 269/B. §-ának alkotmányosságát. A határozat részletesen kitért arra, hogy melyek voltak ezen bűncselekményi tényállás megalkotásának indokai. A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról szóló 1993. évi XLV. törvény preambuluma, valamint annak indokolása szerint a XX. század szélsőséges politikai eszméi az emberi jogokat semmibe vevő diktatúrákat hoztak létre, és az ezen diktatúrákhoz kötődő szélsőséges szimbólumok továbbélése érzékenyen érinti, illetve sérti a társadalom jelentős részét, ezért szükséges ezen magatartások büntetőjog által történő szankcionálása. Az Abh. a Btk. kifogásolt rendelkezését a véleménynyilvánítás szabadságával összefüggésben is vizsgálta. Megállapította, hogy az önkényuralmi jelképek terjesztése, nagy nyilvánosság előtti használata és közszemlére tétele a politikai véleménynyilvánítás egyik formája, amelynek büntetendővé nyilvánítása korlátozza a véleménynyilvánítás szabadságát. Az Alkotmánybíróság ezzel kapcsolatban azt vizsgálta, hogy a korlátozás megfelel-e a szükségesség és az arányosság követelményének. A határozat értelmében a véleménynyilvánítás szabadságának alkotmányosan még megengedett korlátozhatóságát jelenti, ha „a tiltott magatartás nem pusztán egy – helyesnek vagy helytelennek tartott – politikai nézetet fejez ki, hanem annál több: a demokrácia értékei mellett elkötelezett közösségek méltóságát sértve veszélyezteti a köznyugalmat is.” (Abh., ABH 2000, 83, 92.) Az önkényuralmi jelképek Btk. 269/B. §-ában tiltott használatával kapcsolatban az Abh. kifejtette, hogy az az önkényuralmi rendszerekhez köthető eszmék, és az azokhoz kapcsolódó fenyegetettség érzet kialakulásához vezet, amely alkalmas a köznyugalom megzavarására. A véleménynyilvánítás szabadsága azonban korlátozható, ha az szükséges egy demokratikus társadalomban a közbiztonság, a zavargás vagy a bűnözés megelőzése, illetve mások védelme érdekében. Az Alkotmánybíróságnak az Abh.-ban kifejtett álláspontja szerint a Btk. 269/B. §-a a büntetőjog által megfogalmazott védett tárgy mellett más alkotmányos értékek védelmét is szolgálja, mint például a demokratikus jogállamot, vagy azt a követelményt, miszerint a jognak mindenkit egyenlő méltóságú személyként kell kezelnie. Az Abh. kitért arra is, hogy az adott történelmi helyzetben a büntetőjogi eszközrendszer biztosítja a hatékony védelmet (ultima ratio). Az Alkotmánybíróság mindezek alapján megállapította, hogy „a demokratikus társadalom védelmét jelenti az, s ezért nem alkotmányellenes, ha az állam a jelen történelmi helyzetben a demokráciával ellentétes, vagyis önkényuralmi hatalmi rendszerek adott jelképeivel kapcsolatos, egyes konkrét magatartásokat tilt meg: a terjesztést, a nagy nyilvánosság előtti használatot, közszemlére tételt…[A] Btk. 269/B. § (1) bekezdésében megjelenő korlátozás a védett célok súlyához képest nem minősíthető aránytalannak, a korlátozás terjedelme és szankciója az alkalmazható legenyhébb eszköznek minősül, ezért a Btk. e szabályában megfogalmazott alapjog-korlátozás megfelel az arányosság alkotmányos követelményének.” (Abh., ABH 2000, 83, 98, 100–101.) 2. Az Abtv. 31. § (1) bekezdése alapján, amennyiben az Alkotmánybíróság alkotmányjogi panasz vagy bírói kezdeményezés alapján az alkalmazott jogszabály vagy jogszabályi rendelkezés Alaptörvénnyel való összhangjáról már döntött, ugyanazon jogszabályra, illetve jogszabályi rendelkezésre és ugyanazon Alaptörvényben biztosított jogra, valamint azonos alkotmányos összefüggésre hivatkozással – ha a körülmények alapvetően nem változtak meg – nincs helye az alaptörvény-ellenesség megállapítására irányuló alkotmányjogi panasznak, valamint bírói kezdeményezés alaptörvény-ellenesség megállapítására irányuló vizsgálatának. Az Alkotmánybíróság korábbi gyakorlata szerint egy kérdés csak akkor minősül ítélt dolognak, ha az újabb indítványt ugyanazon jogszabályi rendelkezésre vonatkozóan azonos okból vagy összefüggésben terjesztik elő. (1620/B/1991. AB határozat, ABH 1991, 972, 973.) „Magyarország Alaptörvényének átmeneti rendelkezései” 31. cikk (3) bekezdése 2012. január 1-jei hatállyal hatályon kívül helyezte a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló, többször módosított 1949. évi XX. törvényt. Az Alkotmány helyébe az Alaptörvény lépett. Az Alkotmánybíróság az Alaptörvény hatályba lépését megelőzően hozott döntései alkalmazhatóságával kapcsolatban hangsúlyozta, hogy az Alaptörvény szerint az Alkotmánybíróság feladata az Alaptörvény védelme. Az Alkotmánybíróság az újabb ügyekben felhasználhatja azokat az érveket, amelyeket az Alaptörvény hatályba lépése előtt hozott korábbi határozata az akkor elbírált alkotmányjogi kérdéssel összefüggésben tartalmazott, feltéve, hogy az Alaptörvény konkrét – az előző Alkotmányban foglaltakkal azonos vagy hasonló tartalmú – rendelkezései és értelmezési szabályai alapján ez lehetséges. Az előző Alkotmányon alapuló alkotmánybírósági döntésekben kifejtett elvi jelentőségű megállapítások értelemszerűen irányadók az Alaptörvényt értelmező alkotmánybírósági döntésekben is. (22/2012. (V. 11.) AB határozat, Indokolás [39]–[40]; 30/2012. (VI. 27.) AB határozat, Indokolás [14].) Keletkezési idejétől függetlenül minden hatályos – vagy bírói kezdeményezéssel, alkotmányjogi panasszal érintett ügyben az alkalmazandó – jogszabálynak az Alaptörvénynek kell megfelelnie. [Ezzel azonosan foglalt állást az Alkotmánybíróság az Alkotmány és az „alkotmány előtti” és „utáni” jog viszonyát illetően a 11/1992. (III. 5.) AB határozatban (ABH 1992, 81.).] Habár valamely jogszabály alkotmányellenessége nem jelenti egyúttal annak alaptörvény-ellenességét is, azok az érvek, amelyeket az Alkotmánybíróság korábbi határozatai tartalmaznak, az újabb ügyekben is irányadók, feltéve, hogy azok az Alaptörvény azonos vagy hasonló rendelkezésein alapulnak. Mindezek alapján az előző Alkotmány és az Alaptörvény egyes rendelkezései tartalmi egyezősége esetén az ugyanazon jogszabályt, vagy jogszabályi rendelkezést kifogásoló ugyanazon alkotmányos alapjogra vagy jogelvre (értékre) alapított indítvány ítélt dolognak tekintendő. Jelen esetben az indítványozó a véleménynyilvánítás szabadságára hivatkozik. A véleménynyilvánítás szabadságához való jogot az Alkotmány 61. § (1) bekezdése, valamint az Alaptörvény IX. cikk (1) bekezdése azonos tartalommal rögzíti. Az Alkotmánybíróság ennek alapján megállapítja, hogy a Btk. 269/B. §-ának az Abh.-ban lefolytatott alkotmányossági vizsgálata a jelen ügyben is irányadó. 3. Az ítélt dolog azonban az Alkotmánybíróság relatív korlátja. Az Alkotmánybíróság számára is indokolt meghagyni annak lehetőségét, hogy a változó körülményekre tekintettel ugyanabban az alkotmányossági összefüggésben új vagy más indokot találva ismételten alkotmányossági vizsgálatot folytathasson le. Ezt maga az Abtv. is biztosítja azáltal, hogy kivételt enged az ítélt dolog szabálya alól abban az esetben, ha a körülmények – különösen a tény- és jogkérdések – alapvetően megváltoztak. Az Alkotmánybíróság már döntött a Btk. 269/B. § alkotmányosságáról a véleménynyilvánítás szabadságával összefüggésben. Az Abh. meghozatalát követően született meg azonban az Emberi Jogok Európai Bírósága (a továbbiakban: EJEB) kifogásolt jogszabályhellyel kapcsolatos Vajnai kontra Magyarország (33629/06 számú kérelem) ügyben hozott ítélete. Az EJEB ítélete deklaratív, azaz nem jelenti közvetlenül a jogkérdések megváltozását, gyakorlata azonban segítséget nyújthat az alkotmányos – Alaptörvényben és nemzetközi egyezményben rögzített – alapjogok értelmezéséhez, tartalmuk és kiterjedésük meghatározásához. Az Emberi Jogok Európai Egyezményében (a továbbiakban: Egyezmény) biztosított jogok jelentéstartalma ugyanis az EJEB egyedi ügyekben hozott döntéseiben testesül meg, amely elősegíti az emberi jogok értelmezésének egységesen érvényesülő felfogását. Az Egyezmény, valamint az EJEB gyakorlatának figyelembevétele nem vezethet az Alaptörvény szerinti alapjogvédelem korlátozásához, alacsonyabb védelmi szint meghatározásához. A strasbourgi gyakorlat, valamint az Egyezmény az alapjogvédelemnek azt a minimum szintjét határozza meg, amelyet minden részes államnak biztosítania kell, azonban a nemzeti jog ettől eltérő, magasabb követelményrendszert is kialakíthat az emberi jogok védelmére. Mindezek figyelembevételével az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az EJEB Vajnai kontra Magyarország ügyben hozott ítélete, amely a Btk. 269/B. §-a viszonylatában tartalmaz megállapításokat (lásd: IV.2.2.2.), olyan jogilag jelentős új körülményt és szempontot jelent, amely szükségessé teszi az ismételt alkotmányossági vizsgálat lefolytatását. IV. 1. Az önkényuralmi jelképek használata büntetőjogi tényállást a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról szóló 1993. évi XLV. törvény 1. §-a iktatta be a Btk. 269/B. §-ába. A törvény preambuluma, valamint indokolása szerint az új tényállás megalkotását az indokolta, hogy a XX. században létrejött szélsőséges diktatórikus rendszerekhez kötődő szimbólumok, jelképek továbbélése sértheti a társadalom jelentős részét, illetve ronthatja az ország hírnevét is. A büntetőjogi védelem tárgya a köznyugalom, valamint az emberi méltóság védelme. A Btk. 269/B. §-a taxatíve meghatározza, hogy mely jelképek minősülnek önkényuralmi jelképnek a tényállás szerint. Ezek a horogkereszt, az SS-jelvény, a nyilaskereszt, a sarló-kalapács, valamint az ötágú vöröscsillag. Az önkényuralmi jelképek használatával összefüggésben a Btk. a terjesztés, a közszemlére tétel, valamint a nagy nyilvánosság előtti használat magatartását rendeli büntetni, amennyiben súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg. Az önkényuralmi jelképek használata absztrakt veszélyeztető bűncselekmény, a nevesített önkényuralmi jelképekhez kapcsolódó magatartások büntetendők minden további szempontra tekintet nélkül. A kommentárirodalom – a jogalkotónak a törvény indokolásában megfogalmazott céljával összhangban – azonban úgy értelmezi a tényállást, hogy a törvényben felsorolt jelképek olyan eszmékhez, eseményekhez fűződnek, amelyek a hatalom erőszakos megragadásával és diktatórikus fenntartásával járnak együtt. A Btk. 269/B. §-ában felsorolt jelképek terjesztését, nagy nyilvánosság előtti használatát, valamint közszemlére tételét a tényállás akkor rendeli büntetni, ha a jelképek az állami önkény jelképeiként olyan magatartást szimbolizálnak, illetve népszerűsítenek, amely szoros összefüggésben van a XX. századi diktatórikus rendszerekkel. Ezen teleologikus értelmezésre a bírói gyakorlatban is van példa (BH2009. 131). 2. Az Alkotmánybíróság áttekintette az egyes európai országok önkényuralmi jelképekkel való visszaélésre vonatkozó büntetőjogi szabályozását, valamint az EJEB vonatkozó joggyakorlatát. Az Alkotmánybíróság az 1/2013. (I. 7.) AB határozatában kifejtette, hogy „[e]gy jogintézmény alkotmányosságának megítélése egy másik országban az adott állam alkotmánya, a szabályozásnak a jogrendszerbe illeszkedése, továbbá történeti és politikai háttér függvényében eltérő lehet. Ezért – elismerve, hogy egy szabályozási megoldás megítéléséhez segítséget jelenthet a külföldi tapasztalatok figyelembe vétele is – az Alkotmánybíróság nem tekintheti meghatározónak önmagában valamely külföldi ország példáját az Alkotmánnyal (Alaptörvénnyel) való összhang vizsgálata kérdésében.” (Indokolás [31]). Az Alkotmánybíróság jelen ügyben is fenntartja, hogy bár az Alaptörvénnyel való összhang megítélése szempontjából nem döntő jelentőségű más országok szabályozásának bemutatása, a külföldi megoldások ismertetése azonban hozzájárulhat a büntetőjogi tiltás indokoltságának megítéléséhez. 2.1. Az állampolgársági, faji, etnikai, vallási alapon történő gyűlöletkeltés formái számos európai országban tiltottak, a totalitariánus diktatúrák szimbólumainak használata azonban csak néhány államban büntetendő. Az európai országok többsége tilalmazza a nemzetiszocialista jelképek, köztük a horogkereszt, a náci Németország zászlóinak, himnuszának nyilvános használatát. A kommunista rendszer szimbólumai azonban túlnyomórészt a volt szocialista országokban tiltottak. Az alkalmazandó szankció általában pénzbüntetés (Litvániában), de előfordul a szabadságvesztés büntetéssel fenyegetettség is (például Németországban, Olaszországban vagy Szlovákiában). Németországban a büntető törvénykönyv (Strafgesetzbuch – StGB) nem tartalmaz a magyar szabályozáshoz hasonló taxatív felsorolást a tiltott jelképek vonatkozásában. A StGB 86a. §-a az alkotmányellenesnek minősített szervezetek (pártok, egyesületek) jelképeinek terjesztését és nyilvános használatát tiltja. A tényállás definiálja, hogy jelképnek minősül különösen a zászló, jelvény, egyenruha, jelszó, üdvözlési forma, valamint az ezekhez hasonló kifejezések. A tilalom alóli kivételt jelent, ha a jelképek terjesztése vagy nyilvános használata művészeti, tudományos, oktatási-kutatási, ismeretterjesztési vagy alkotmányellenes törekvések elleni védelmi célból történik. A törvény tartalmaz egy olyan kitételt is, miszerint ha a cselekmény társadalomra veszélyessége csekély, akkor a bíróság eltekinthet a büntetés alkalmazásától. A német szabályozás tehát a tilalmat nem úgy határozta meg, hogy a nevesített politikai rendszerekhez kötődő jelképek használatát tilalmazta, hanem azt az alkotmányellenesnek nyilvánított szervezetek vonatkozásában rögzítette. Ennek alapján nem lehet nyilvánosan használni és terjeszteni a nemzetiszocialista jelképeket Németországban, a vöröscsillag azonban nem tilalmazott, mert az több törvényes szervezet jelképe. A Német Szövetségi Alkotmánybíróság vizsgálta a StGB 86a. §-ának alkotmányosságát, és azt nem találta a német Alaptörvénybe ütközőnek [1 BvR 680/86 vom 3. 4. 1990, 1 BvR 204/03 vom 23. 3. 2006, 1 BvR 150/03 vom 1. 6. 2006, 2 BvR 2202/08 vom 18. 5. 2009]. Olaszországban külön törvény (Legge 25 giugno 1993, n. 205.) rendelkezik a fajgyűlölet elleni törvény által meghatározott tiltott szervezetekhez, egyesületekhez, mozgalmakhoz kötődő jobboldali diktatórikus szimbólumok nyilvános közzétételének büntetendővé nyilvánításáról. Ennek a szabálynak alkotmányos alapja az olasz Alkotmány XII. cikke, amely a fasiszta párt újjáalakításának tilalmáról rendelkezik. Az olasz Alkotmánybíróság nem vizsgálta ennek a törvénynek az alkotmányosságát, azonban egy más ügyben kimondta, hogy a véleménynyilvánítás szabadsága nem védi azokat a véleményeket, amelyek a feloszlatott fasiszta párt újjáalakulásáról szólnak, azt támogatják, azzal azonosulnak, mert az ezekhez kapcsolódó szimbólumok nyilvános használata alkalmas a tömegek befolyásolására, és a tiltott szervezetek újjáalakulása támogatásának tekinthető. Ezért az olasz Alkotmánybíróság megállapította, hogy ezen magatartások büntethetősége a demokrácia védelmét biztosító indokolt korlátozásnak tekinthető [Sentenza 74/1958 (20/12/1958)]. Szlovákiában a 2005. május 20-i 300/2005. törvény, a büntető törvénykönyv (Trestný Zákon) 421–422c. §-a rendelkezik a szabadságjogokat elnyomó mozgalmak visszaszorításáról, amely magában foglalja az ilyen mozgalmakkal kapcsolatos jelképek, többek között jelvények, zászlók, egyenruhák tilalmát. A szlovák szabályozás a német szabályozáshoz hasonlóan nem definiálja, hogy konkrétan mely rezsimek, mozgalmak jelképeit tilalmazza, hanem általánosan határozza meg, így a tilalom mind a nemzetiszocialista, mind a kommunista szimbólumokra vonatkoztatható. Litvániában a parlament 2008. június 18-án fogadta el azt a törvénymódosítást, amely betiltotta a nemzetiszocialista horogkereszt, valamint az egykori Szovjetunióban használatos kommunista jelképek mindenfajta nyilvános ábrázolását. Lettországban a gyülekezési jogról szóló törvényben tilalmazzák a kommunista jelképek nyilvános használatát. Romániában 2002-ben került beiktatásra a fasiszta szimbólumok és az idegengyűlölettel összefüggő cselekmények tilalma. Lengyelország 2009-ben módosította büntető törvénykönyvét, és büntetendővé nyilvánította a fasiszta, kommunista és más totalitariánus szimbólumok használatát. A szabályozás 2010. június 8-án lépett hatályba. A lengyel Alkotmánybíróság azonban 2011. július 19-i döntésében alkotmányellenesnek nyilvánította a törvényi tényállás fasiszta, kommunista és más totalitariánus szimbólumok tilalmára vonatkozó részét arra hivatkozással, hogy az – a strasbourgi Bíróság Vajnai kontra Magyarország ügyben hozott ítéletére is figyelemmel – sérti a nullum crimen sine lege elvét, valamint azzal összefüggésben a véleménynyilvánítás szabadságát. Ukrajnában 2012. április 26-án a lembergi (lvivi) képviselőtestület, 2012. május 9-én pedig a nyugat-ukrajnai ternopili terület tanácselnöke rendelkezett a kommunista és nemzetiszocialista szimbólumok betiltásáról. 2005-ben felmerült a nemzetiszocialista jelképek, különösen a horogkereszt európai uniós szintű betiltásának lehetősége, amely 2007-ben Németország soros elnökségének idején vált tervezetté. Több közép-kelet-európai ország, köztük Magyarország, Észtország, Lettország, Litvánia, Csehország és Szlovákia támogatták volna a tiltás kiterjesztését a kommunizmus jelképeire is. A rasszizmussal és idegengyűlölettel összefüggő bűncselekmények elleni egységes fellépés érdekében 2008. november 28-án elfogadták a Tanács 2008/913/IB kerethatározatát a rasszizmus és az idegengyűlölet egyes formái és megnyilvánulásai elleni, büntetőjogi eszközökkel történő küzdelemről [Hivatalos Lap L 328., 2008.12.6.], azonban ez nem tartalmazott rendelkezést az önkényuralmi jelképek tiltásának uniós szintű szabályozására. 2.2. Az EJEB a nemzetiszocialista és kommunista rendszerekkel összefüggő bűncselekmények Egyezménnyel való összeegyeztethetőségét az Egyezmény 10. cikkével összefüggésben vizsgálta. 2.2.1. Az Egyezmény 10. cikke értelmében „1. Mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás szabadságához. Ez a jog magában foglalja a véleményalkotás szabadságát és az információk, eszmék megismerésének és közlésének szabadságát országhatárokra tekintet nélkül és anélkül, hogy ebbe hatósági szerv beavatkozhasson…” A 10. cikk 2. bekezdése lehetővé teszi azonban e jog korlátozását azokban az esetekben, „amelyek szükséges intézkedéseknek minősülnek egy demokratikus társadalomban a nemzetbiztonság, a területi integritás, a közbiztonság, a zavargás vagy bűncselekmény megelőzése, a közegészség vagy az erkölcsök védelme, mások jó hírneve vagy jogai védelme, a bizalmas információ közlésének megakadályozása, a bíróságok tekintélyének és pártatlanságának fenntartása céljából.” Az Alkotmánybíróság tanulmányozta az EJEB véleménynyilvánítás szabadságáról kibontott gyakorlatát, különös tekintettel azokra a döntésekre, amelyek az Egyezmény értékrendjével összeegyeztethetetlennek minősítettek bizonyos megnyilvánulásokat, illetve amelyek a nemzetiszocialista és kommunista rendszerekkel összefüggő bűncselekményekkel kapcsolatos megállapításokat tartalmaznak. Az EJEB gyakorlatában a véleménynyilvánítás szabadsága a demokratikus társadalom alappilléreinek, haladásának és az egyén kibontakozásának egyik feltétele. Ez a szabadság az olyan véleményeket is megilleti, amelyek sértőek, meghökkentőek vagy aggodalmat keltenek. Ezt követeli meg a pluralizmus, a tolerancia és a felvilágosultság, amely nélkül a demokratikus társadalom elképzelhetetlen. (H. R. Handyside v. the United Kingdom, judgement of Az EJEB állandó gyakorlata szerint a véleménynyilvánítás szabadsága alóli kivételeket „szorosan kell értelmezni”, és „bármilyen korlátozás szükségességét meggyőzően kell bizonyítani.” (Pl. The Observer and The Guardian v. the United Kingdom, judgement of 26 November 1991, Series A no. 216.) Az EJEB széles mérlegelési lehetőséget biztosít az államoknak annak eldöntésénél, hogy mi tekinthető a demokratikus társadalomban szükséges korlátozásnak. Germany, judgement of 23 June, 1994, Series A no. 291-A.) Az EJEB gyakorlata emellett arra is tekintettel van, hogyan befolyásolhatja az érintett tagállam történelmi múltja, illetve jelene a véleménynyilvánítás korlátozása megengedett célját és szükségességét. (Rekvényi v. Hungary, judgement of 20 May 1999, Court Reports 99/12, 955.) Fontos azonban hangsúlyozni, hogy az Egyezmény 17. cikke kimondja, hogy „[a]z Egyezmény egyetlen cikkét sem lehet úgy értelmezni, hogy az bármely állam, csoport vagy személy számára jogot biztosítana olyan tevékenység folytatására vagy olyan cselekedet végrehajtására, amely az Egyezményben foglalt jogok és szabadságok megsértésére vagy pedig az Egyezményben meghatározottnál nagyobb mértékű korlátozására irányul.” Az EJEB több ügyben a 17. cikkre hivatkozással nyilvánította elfogadhatatlannak a kérelmet, amelyben a kérelmezők – önkényuralmi indíttatással rendelkező csoportok – a véleménynyilvánítás szabadságára hivatkoztak az Egyezmény szellemét és a demokrácia alapértékeit sértő szövegek közzétételének igazolása céljából. (Különösen pl. Glimmerveen of 20 February 2007, Appl. no. 35222/04.) Az EJEB ugyanakkor más, az Egyezmény céljával és értékrendjével összeegyeztethetetlen ideológiákat sem részesít védelemben, ha azok megnyilvánulási formája egyértelműen tanúsítja az Egyezménnyel való visszaélést, és voltaképpen az Egyezmény értékrendjének megsemmisítésére irányul (pl. a terrorizmus). A véleménynyilvánítás szabadsága büntetőjogi korlátaival kapcsolatban az EJEB következetesen hangsúlyozza, hogy az Egyezménnyel való összeegyeztethetőség szempontjából figyelembe kell venni az adott norma világos voltát, annak egyértelmű nemzeti gyakorlatát, valamint több tényezőt is vizsgálni kell a konkrét ügyben (pl. a megnyilatkozás földrajzi helye, ideje, politikai környezete, a megnyilatkozó személy státusa). Az EJEB jelentőséget tulajdonított annak is, hogy a totalitárius ideológiával való következetes azonosulásról van-e szó. 2.2.2. Az EJEB a Vajnai kontra Magyarország ügyben nem minősítette a kérelmet az Egyezmény 17. cikke alá tartozónak, mivel álláspontja szerint nem volt igazolható, hogy a vöröscsillag viselése az „önkényuralmi csoportokat” szolgáló totalitárius elnyomás igazolásának vagy népszerűsítésének szándékával történt. (A Vajnai ügyben hozott ítélet 25. pontja.) A „demokratikus társadalomban szükségesség” tesztje alapján az EJEB azt vizsgálta, hogy az adott ügyben a véleménynyilvánítás szabadságának korlátozása – a Btk. 269/B. §-a alapján – megfelelt-e a nyomós társadalmi szükségletnek. A Rekvényi kontra Magyarország ügytől eltérően az EJEB úgy ítélte meg, azzal, hogy már két évtized telt el a pluralizmussá történő átalakulás óta, az ország stabil demokráciának tekinthető. Jelen helyzetben tehát nem lehet arra hivatkozni, hogy a demokráciába való átmenet specifikus körülményei indokolnák a korlátozást. Álláspontja szerint nincs arra utaló bizonyíték, hogy jelenleg a kommunista diktatúra valamely politikai mozgalom vagy párt általi visszaállításának valós veszélye állna fenn. (A Vajnai ügyben hozott ítélet 48–49. pontja.) Az EJEB elismeri, hogy a kommunizmussal összekapcsolódó történelmi események, az ilyen szimbólumok viselése fájdalmat okoznak az áldozatoknak és családtagjaiknak, azonban úgy véli, hogy az ilyen érzések önmagukban nem elegendőek a szólásszabadság korlátozásához. (A Vajnai ügyben hozott ítélet 57. pontja.) Az EJEB ítéletében továbbra is fenntartotta, hogy az államok széles körű mérlegelési jogkörrel rendelkeznek a véleménynyilvánítás szabadságának korlátozhatósága terén, azonban nem foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy meddig terjedhet ez a mérlegelési jogkör a politikusok véleménynyilvánítási szabadságának korlátozása esetén. Álláspontja szerint a véleménynyilvánítás szabadsága korlátozásakor – különösen politikai szónoklatok esetén – a legnagyobb fokú óvatosságot kell tanúsítani, azt csak egyértelmű, nyomós és kifejezett társadalmi szükséglet igazolhatja. Ezt fokozottan figyelembe kell venni olyan esetekben, amikor többértelmű szimbólumokról van szó, mert az ilyen szimbólumok tiltása adott esetben a szimbólumok olyan kontextusban történő használatát is korlátozza, amely esetekben a korlátozás nem igazolható. (A Vajnai ügyben hozott ítélet 51. pontja.) Az EJEB álláspontja szerint a vöröscsillag nem tekinthető kizárólag a kommunizmust reprezentáló jelképnek, mivel az továbbra is a nemzetközi munkásmozgalom, valamint egyes törvényes politikai pártok szimbóluma is. Az EJEB ezenkívül úgy véli, hogy a vöröscsillag viselése nem jelenti kizárólag az önkényuralmi eszmékkel való azonosulást. Ennek fényében úgy ítélte meg, hogy a Btk. 269/B. §-ában foglalt tiltás túlságosan széleskörű, mert olyan tevékenységekre és eszmékre is kiterjed, amelyek egyértelműen az Egyezmény 10. cikkének védelme alá esnek. Az EJEB véleménye szerint egy pusztán spekulatív veszélynek a demokráciát védő preventív intézkedésként történő visszaszorítása nem tekinthető „nyomós társadalmi szükségletnek.” Az EJEB emellett kifogásolta, hogy a Btk. vitatott rendelkezése nem kívánja meg annak bizonyítását, hogy az önkényuralmi jelkép tényleges használata valóban önkényuralmi propagandának minősül, amely szintén alátámasztja a tényállás elfogadhatatlanul széleskörű jellegét. (A Vajnai ügyben hozott ítélet 52–56. pontja.) Az EJEB a 2011. november 3-án hozott Fratanoló kontra Magyarország ügyben (29459/10. sz. kérelem) hozott ítéletében összefoglalta és fenntartotta a Vajnai ügyben tett megállapításait. Az EJEB 2012. július 24-én Fáber kontra Magyarország ügyben hozott ítéletében megerősítette a Vajnai ügyben kifejtett álláspontját, miszerint amennyiben egy szimbólumnak többes jelentése van (a konkrét ügyben az Árpádsávos zászló egyrészt mint történelmi szimbólum, másrészt mint a nyilaskeresztes rendszer jelképe merült fel), csak részletes vizsgálat során lehet megállapítani, hogy mely jelentéssel összefüggő kijelentések tartoznak az Egyezmény 10. cikkének védelme alá, amelyek még tolerálhatók egy demokratikus társadalomban. (Fáber v. Hungary, judgement of 24 July 2012, Application no. 40721/08, az ítélet 54. pontja.) Az EJEB azt is elismeri, hogy az ilyen szimbólumokkal kapcsolatos kifejezések nem tekinthetők egyformán megengedettnek bármely helyen és időben. A Magyarországéhoz hasonló történelmi tapasztalatokkal bíró országokban, az áldozatokra való emlékezés jogának, valamint a rokonaik kegyeleti jogának védelme igényelhet beavatkozást a szólásszabadság jogába is, és az legitim lehet, ha egy egyébként védelmet élvező kifejezés egy különös helyen és időben egyértelműen megváltoztatja egy bizonyos kitétel jelentését. (A Fáber kontra Magyarország ügyben hozott ítélet 58. pontja. Hasonló megfontolások vonatkoznak az olyan megnyilatkozásokra, amelyek az adott helyen és az adott időben a háborús bűncselekmények, az emberiség elleni bűncselekmények vagy a népirtás dicsőítésének V. Az indítvány megalapozott. 1. Az indítványozó a Btk. 269/B. § (1) bekezdése „ötágú vöröscsillag” fordulatának megsemmisítését kérte a véleménynyilvánítás szabadságának sérelmére hivatkozással. Az Abtv. 52. § (2) bekezdése értelmében az Alkotmánybíróság által lefolytatott vizsgálat kizárólag a megjelölt alkotmányossági kérelemre korlátozódik, amely nem érinti az Alkotmánybíróság hivatalból gyakorolható hatásköreit. Az Abtv. 52. § (3) bekezdése azonban lehetővé teszi az indítványban megjelölt jogszabályi rendelkezéssel szoros tartalmi összefüggésben álló más rendelkezések vizsgálatát és megsemmisítését is, ha ennek elmaradása a jogbiztonságot sértené. Az önkényuralmi jelképek használata büntetőjogi tényállásának célja a diktatúrák jelképeivel kapcsolatos szélsőséges magatartások büntetendővé nyilvánítása, függetlenül attól, hogy mely diktatórikus rendszerrel összefüggő szimbólumok az elkövetési magatartás tárgyai. A tényállás nem tesz különbséget a nemzetiszocialista vagy kommunista diktatúrákkal kapcsolatos jelképpel összefüggő magatartások között, hanem valamennyi, a tényállásban felsorolt jelkép vonatkozásában azonos feltételek mellett ugyanazon magatartásokat nyilvánítja büntetendőnek. Mindezekre tekintettel megállapítható, hogy az ötágú vöröscsillag mellett a Btk. 269/B. § (1) bekezdésében felsorolt más jelképek, a horogkereszt, az SS-jelvény, a nyilaskereszt, valamint a sarló-kalapács osztja az ötágú vöröscsillag jogi sorsát, ezért az Alkotmánybíróság szoros összefüggés okán az alkotmányossági vizsgálatot kiterjesztette az önkényuralmi jelképek használata teljes tényállása Alaptörvénynek való megfelelősége vizsgálatára. 2. Az önkényuralmi jelképek terjesztése, nagy nyilvánosság előtti használata, közszemlére tétele a politikai véleménynyilvánítás egyik formája. A Btk. 269/B. §-a tehát, amely meghatározott önkényuralmi jelképek terjesztését, nagy nyilvánosság előtti használatát, közszemlére tételét tiltja, korlátozza a véleménynyilvánítás szabadságát. Jelen vizsgálat tárgya, hogy a büntetőjogi korlátozásnak a Btk. 269/B. §-ában megvalósult módja összhangban van-e az Alaptörvénnyel. Az Alkotmánybíróság korábbi határozataiban hangsúlyozta, hogy a véleménynyilvánítás szabadsága büntetőjogi eszközökkel történő korlátozása alkotmányosságának megítélésénél az alapjogok korlátozhatóságára vonatkozó általános megállapítások és elvek mellett érvényesülnie kell a büntetőjog egész rendszerére vonatkozó alkotmányos követelményeknek. Ezen formai és tartalmi alkotmányos követelményeket a testület az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében foglalt jogállamiságból, mint alapértékből vezette le. [30/1992. (V. 26.) AB határozat, ABH 1992, 167, 176.; 12/1999. (V. 21.) AB határozat, ABH 1999, 106, 112.] Az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdése az Alkotmánnyal azonos módon deklarálja, hogy Magyarország független, demokratikus jogállam. A kapcsolódó büntetőjogi alapelveket rögzítő XXVIII. cikk (4) bekezdésének tartalma szintén azonos az Alkotmány 57. § (4) bekezdése tartalmával. Éppen ezért az „alkotmányos büntetőjog”, azaz a büntetőjog alkotmányos korlátaival összefüggésben az alkotmánybírósági döntésekben kifejtett elvi jelentőségű vonatkozó megállapítások továbbra is irányadók. 2.1. A büntetőjog társadalmi rendeltetése, hogy a jogrendszer egészének „szankciós zárköve” legyen. A büntetőjog a jogi felelősségi rendszerben ultima ratio, azaz a büntetőjogi szankció, a büntetés szerepe és rendeltetése a jogi és erkölcsi normák épségének fenntartása akkor, amikor már más jogágak szankciói nem segítenek. Az alkotmányos büntetőjogból, azaz a büntetőjog alaptörvényi korlátaiból fakadó tartalmi követelmény, hogy a törvényhozó a büntetendő magatartások körének meghatározásakor nem járhat el önkényesen, hanem valamely magatartás büntetendővé nyilvánításának szükségességét szigorú mércével kell megítélni. A különböző életviszonyok, erkölcsi és jogi normák védelmében az emberi jogokat és szabadságokat szükségképpen korlátozó büntetőjogi eszközrendszert csak a feltétlenül szükséges esetben és arányos mértékben indokolt igénybe venni akkor, ha az alkotmányos vagy az Alaptörvényre visszavezethető állami, társadalmi, gazdasági célok, értékek megóvása más módon nem lehetséges. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy az önkényuralmi jelképek használatának büntetőjogi fenyegetettsége indokolt lehet, mert a XX. század szélsőséges politikai diktatúráihoz kötődő szimbólumaival összefüggő magatartások egyrészt érzékenyen érinthetik, illetve sérthetik az emberi méltóságot, másrészt ellentétesek az Alaptörvényből levezethető alkotmányos értékrenddel. 2.2. A büntetőjog fontos alaptörvényi korlátja, hogy a büntetőjogi szankció kilátásba helyezésével tilalmazott magatartást leíró diszpozíciónak határozottnak, körülhatároltnak, világosan megfogalmazottnak kell lennie. Az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdéséből, valamint a XXVIII. cikk (4) bekezdéséből fakadó fontos követelmény a védett jogtárgyra és az elkövetési magatartásra vonatkozó törvényhozói akarat világos kifejezésre juttatása, melynek egyértelmű üzenetet kell tartalmaznia arra vonatkozóan, hogy mikor valósul meg büntetőjogilag szankcionált jogsértés, ugyanakkor korlátoznia kell az önkényes jogértelmezés lehetőségét a jogalkalmazók részéről. [A korábbi alkotmánybírósági gyakorlatból ld. ehhez: 30/1992. (V. 26.) AB határozat, ABH 1992, 167, 176.; 12/1999. (V. 21.) AB határozat, ABH 1999, 106, 110–111; 95/2008. (VII. 3.) AB határozat, ABH 2008, 782, 786.] Jelen ügyben vizsgálni kell tehát, hogy az önkényuralmi jelképek használatának büntetőjogi tényállása megfelel-e a büntetőjog alaptörvényi korlátainak, azaz a tényállás határozottan, körülhatároltan és világosan jelöli-e ki a büntetendő magatartások körét. A tényállás határozatlan volta ugyanis magában foglalhatja a véleménynyilvánításhoz való jog önkényes korlátozásának lehetőségét. Az alapjogok védelmében fennálló állami intézményvédelmi kötelezettség indokolhatja az arányos, azaz alkotmányosan indokolt módon történő állami beavatkozást. Az Alkotmánybíróság legitim célnak tekinti, hogy a törvényalkotó az emberi méltóság és az alkotmányos rend, illetve értékek védelmében büntetőjogi eszközökkel tiltsa azon magatartásokat, amelyek ezekkel ellentétesek. A jogalkotónak azonban pontos fogalommeghatározással és az önkényes jogalkalmazás ellen védő garanciákkal kell biztosítania a jogintézmény működését, ha a jogintézmény alapjog korlátozással jár. A diktatórikus rendszerekkel való azonosulást kifejező nézetek nyilvános megfogalmazása, terjesztése vagy hasonló célzatos magatartások büntetendővé nyilvánítása alkotmányosan elfogadható lehet, ha a büntetőjogi szabályozás kellően pontos, konkrét és meghatározott ahhoz, hogy az ne jelentsen aránytalan beavatkozást a véleménynyilvánítás szabadságába, illetve a tényállás a cél elérése érdekében a lehető legszűkebb körre vonatkozik. Az Alkotmánybíróság azonban megállapította, hogy a Btk. 269/B. § (1) bekezdése túl tágan határozza meg a büntetendő magatartások körét, mert nem differenciál, hanem a jelképhasználatot általában rendeli büntetni, jóllehet a célzat, az elkövetési módozat vagy a kiváltott eredmény figyelembevétele az egyes szimbólumok esetében elengedhetetlen lehet. A jelképhasználat általános büntetendővé nyilvánítása ahhoz vezet, hogy olyan magatartások is büntetendőnek minősülnek, amelyek bűncselekménnyé nyilvánítása aránytalanul korlátozza a véleménynyilvánítás szabadságát. 3. A jogbiztonság szempontjából aggályos határozatlanság az önkényes jogértelmezés és jogalkalmazás lehetőségében jelentkezik. Az Alkotmánybíróság már korábbi gyakorlatában is nagy jelentőséget tulajdonított annak, hogy az általa vizsgált kérdés megválaszolásához rendelkezésre áll-e olyan kialakult bírói gyakorlat, amely – határozata meghozatala során – a jogalkalmazót a jogbiztonság érvényesüléséhez elengedhetetlenül szükséges mértékben segíti. [47/2003. (X. 27.) AB határozat, ABH 2003, 525, 535.] 3.1. Jelen esetben azonban az Alkotmánybíróság azt állapította meg, hogy a Btk. 269/B. §-ával összefüggő szűk körű bírósági gyakorlat ellentmondásos. Vannak olyan bírósági döntések, amelyek a törvényi tényállási elemek megvalósulása esetén megállapítják a bűncselekmény elkövetését, azonban számos ezzel ellentétes döntés is született, amely a törvényi tényállási elemek fennállása ellenére, a cselekmény önkényuralmi rendszerek propagálására irányuló célzata hiányában nem állapította meg a bűncselekmény elkövetését. A Btk. 269/B. §-ában foglalt tényállás beiktatását követő korai bírósági döntések elsősorban a törvényi tényállási elemek megvalósulását vizsgálták, kivételesen vették figyelembe azt, hogy a cselekmény ténylegesen alkalmas volt-e a köznyugalom veszélyeztetésére. A bíróságok több esetben is megállapították, hogy az önkényuralmi jelképpel ellátott zászló éjszaka történő kitűzése megvalósította az önkényuralmi jelkép közszemlére tételét. (A Fővárosi Bíróság 12.B.XI.370/1994. számú határozata, valamint 26.Bf.XI.8264/1994/5. számú határozata.) Egy másik ügyben 2006-ban a Szentendrei Városi Bíróság megállapította, hogy „bár a kétséget kizáróan önkényuralmi jelképeket is tartalmazó tárgyak közszemlére tétele […] tényállásszerűen megvalósult, […] ezen cselekményeknek nincs társadalomra veszélyessége, az adott konkrét cselekmény elkövetéskor sem volt veszélyes a társadalomra, a közszemlére tétel az említett propaganda jellegű, azonosulással párosuló indítéktól mentesen, kizárólag kereskedelmi, gyűjtők, illetve vásárlók részére való eladását szolgálta.” (3.B.102/2004/53. számú ítélet.) A másodfokú bíróság azonban megváltoztatta az elsőfokú bíróság ítéletét arra hivatkozással, hogy az önkényuralmi jelképek használata bűncselekmény törvényi tényállása nem tartalmazza a tiltott eszmék tiltásának célzatát, ezért az elsőfokú bíróság ideológiákkal való azonosulási és propagálási szándék célzatára tett megállapításai nincsenek összhangban a Btk. 269/B. §-ában írt törvényi tényállással. (A Pest Megyei Bíróság 3.Bf.48/2007/15. számú ítélete.) Egyedi megoldást választott a Fővárosi Ítélőtábla az ellentmondás feloldására, ugyanis a célzatot a terjesztés elkövetési magatartásával összefüggésben értelmezte. A Fővárosi Ítélőtábla mint harmadfokú bíróság kifejtette, hogy „a köznyugalom elleni bűncselekmények körében azok a bűncselekmények kerültek kodifikálásra, amelyek alapvetően a köznyugalom ellen intéznek közvetlen vagy közvetett támadást, amely által megbontják a társadalmi légkör nyugalmát, nyugtalanságot, zavart okoznak a törvényes rend iránt tiszteletet tanúsító állampolgárok körében […] A jelkép valamilyen eszmének, személynek vagy eseménynek, jelvénnyel vagy képpel való megjelölése, melynek az a rendeltetése, hogy a jel és a megjelölt eszmék, személyek vagy események közös vonásaik révén egymással kapcsolatba hozhatók legyenek. A jelkép megjelenítéséhez, észleléséhez éppen ezért mindig valamilyen tudati, érzelmi kapcsolat fűződik.” Ezért a bíróság azt állapította meg, hogy „a terjesztés mint elkövetési magatartás csak akkor valósul meg, ha az árusításhoz tudati, érzelmi motívum is kapcsolódik.” A bíróság ennek alapján, mivel a terheltek a megvetett ideológiák terjesztésének szándéka nélkül, kizárólag haszonszerzés motiválta árusítást végeztek, bűncselekmény hiányában felmentette a terhelteket. (A Fővárosi Ítélőtábla 3.Bhar.159/2008/7. számú ítélete.) Egy későbbi rendkívüli perorvoslatot is megjárt ügyben a Legfelsőbb Bíróság a célzat hiányát a bűncselekmény társadalomra veszélyességének hiányaként értékelte, és ennek alapján mondta ki a vádlott felmentését. Az ügyben az elsőfokú bíróság bűncselekmény elkövetését állapította meg, mert álláspontja szerint az önkényuralmi jelképeket ábrázoló politikai plakátok kiragasztása mondanivalójától függetlenül provokatív és sértő, amely kimeríti a Btk. 269/B. § (1) bekezdés c) pontjában foglalt tényállást. A másodfokú bíróság helybenhagyta az elsőfokú bíróság döntését. A Legfelsőbb Bíróság felülvizsgálati eljárás során azonban az első- és másodfokú bírósággal ellentétben azt állapította meg, hogy bár megvalósultak a bűncselekmény törvényi tényállási elemei, önmagában annak vizsgálata nem elegendő a bűncselekmény megállapításához. A Legfelsőbb Bíróság döntése szerint az elkövető szándéka, az elkövetés konkrét, sajátos körülményeinek vizsgálata és értékelése alapján ítélhető meg, hogy a konkrét cselekmény veszélyt vagy sérelmet jelent-e a jogrendre. A konkrét esetben a Legfelsőbb Bíróság úgy ítélte meg, hogy ha hiányzik a „szimbólumok továbbélésének elősegítése, a köztudatban megtartása, népszerűsítése”, akkor hiányzik a terhelt esetében „az önkényuralmi rendszerekkel, a megvetett ideológiákkal való azonosulás is.” Ennek alapján a bíróság megállapította, hogy bár a terheltek magatartása formálisan tényállásszerű volt, de nem volt alkalmas félelemkeltésre, fenyegető hatás kiváltására, és így a jogvédte érdek, a köznyugalom veszélyeztetésére, ezért nem valósult meg bűncselekmény. (A Legfelsőbb Bíróság Bfv.III.1037/2006/5. számú határozata, BH2009.131.) Ezzel ellentétes álláspontot fogalmazott meg egy évvel később a Pécsi Ítélőtábla mint harmadfokú bíróság. A bíróság elismerte, hogy viszonylag ritkán és rendkívül szűk körben elfogadott a cselekmény társadalomra veszélyességének hiánya alapján történő felmentés, azonban megítélése szerint „a büntethetőséget kizáró ok határai ennél tovább – a törvényesség sérelme nélkül – nem bővíthetőek. Ezért nincs jelentősége annak, hogy az elkövető az esetenként többértelmű jelképet milyen célból terjeszti, használja, vagy teszi közszemlére.” A bíróság hivatkozott továbbá arra, hogy a bűncselekmény ún. magatartási (immateriális) törvényi tényállás formájában került megfogalmazásra, amely azt jelenti, hogy a büntetendőnek nyilvánított elkövetési magatartás tanúsításával a bűncselekmény megvalósul, ahhoz további feltétel, vagy meghatározott eredmény már nem szükséges. Ennek alapján a bíróság a konkrét ügyben a törvényi tényállás elemeinek megvalósulására tekintettel a vádlottat bűnösnek mondta ki, azonban a cselekmény társadalomra veszélyességének csekély voltára tekintettel a vádlottat megrovásban részesítette. (A Pécsi Ítélőtábla Bhar.II.2/2010/4. számú ítélete.) 3.2. A bemutatott jogesetek alátámasztják azt, amire az Alkotmánybíróság már egy korábbi határozatában is utalt, hogy nemcsak a túlzottan általánosan (elvontan) megfogalmazott jogszabályok sértik a jogbiztonság elvét, hanem az is, ha a jogalkalmazói döntés jogszabályi kereteit a jogalkotó egyáltalán nem, vagy olyan túlzottan tágan határozza meg, hogy a jogalkalmazó szinte teljes egészében saját belátása szerint hozhat döntést. Ez ugyanúgy megnyitja az utat a szubjektív, önkényes jogalkalmazás előtt, mint mikor a jogalkotó a normavilágosságot sértő módon alkotja meg az alkalmazandó norma szövegét. [109/2008. (IX. 26.) AB határozat ABH, 2008, 886, 913.] 4. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Btk. 269/B. § (1) bekezdésében foglalt önkényuralmi jelképek használata tényállás megfogalmazása nem felel meg a büntetőjog Alaptörvényben foglalt korlátainak, az alkotmányos büntetőjog követelményeinek. Az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdéséből levezethető követelmények, a büntető törvény tényállásaival szemben megkövetelt határozottság, pontosság és egyértelműség szempontjából megítélve megállapítható, hogy az önkényuralmi jelképek használatát tényállásszerűen megvalósító magatartások esetén a büntetőjogi felelősség eldöntésénél a jogalkalmazónak az alkotmányosság szempontjából megengedhetetlenül nagyszámú, egymásnak ellentmondó körülményre – a törvény indokolása, ellentétes eseti döntések, kommentárok – kell figyelemmel lennie. Az ellentmondást tovább fokozza az EJEB-nek a Btk. 269/B. §-ával kapcsolatos jogértelmezése is. Az EJEB ítéleteinek a büntetőeljárásban történő direkt alkalmazására, azaz arra, hogy egy hazai ügyben egy, de ugyanarra az ügyre alapított panasz tárgyában hozott strasbourgi ítéletet, mint egészet alkalmazzák, csak az eljárás jogerős befejezését követően, a felülvizsgálati eljárásban van lehetőség. Ez azt is jelenti, hogy a bíróságoknak a hatályos magyar jog alapján kell elbírálniuk a cselekményeket akkor is, ha a strasbourgi ítélettel elbírált üggyel maradéktalanul megegyező tényállás az ügy tárgya. Mindezek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Btk. 269/B. § (1) bekezdése sérti az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdését, és ezzel összefüggésben a IX. cikk (1) bekezdését. 5. Az Alkotmánybíróság által megsemmisített jogszabály vagy jogszabályi rendelkezés főszabály szerint, az Abtv. 45. § (1) bekezdése értelmében az Alkotmánybíróság megsemmisítésről szóló határozatának a hivatalos lapban való közzétételét követő napon hatályát veszti, és e naptól nem alkalmazható, a kihirdetett, de hatályba nem lépett jogszabály pedig nem lép hatályba. Az Alkotmánybíróság ugyanakkor a főszabálytól eltérően is meghatározhatja az Alaptörvénnyel ellentétes jogszabály hatályon kívül helyezését, illetve a megsemmisített jogszabály általános vagy egyedi ügyekben történő alkalmazhatatlanságát, ha ezt az Alaptörvény védelme, a jogbiztonság vagy az eljárást kezdeményező különösen fontos érdeke indokolja [Abtv. 45. § (4) bekezdés]. Az Alkotmánybíróság korábbi határozataiban is hangsúlyozta, hogy a jogbiztonság érdekében adott esetben, adott szabályozási körben egyáltalában nem tűri el a joghézagot, ezért – a joghézag elkerülése céljából – a jövőbeni megsemmisítéssel időt hagy a törvényhozónak az új szabályozás megalkotására. [13/1992. (III. 25.) AB határozat, ABH 1992, 95, 97.; 22/1992. (IV. 10.) AB határozat, ABH 1992, 122, 125.; 29/1993. (V. 4.) AB határozat, ABH 1993, 227, 233.; 64/1997. (XII. 17.) AB határozat, ABH 1997, 380, 388.] Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint – korábbi gyakorlatával összhangban – a pro futuro megsemmisítés a jogbiztonságot szolgálja abban az esetben, ha az alaptörvény-ellenesség kimondására úgy kerül sor, hogy az Alkotmánybíróság indokoltnak tartja az alaptörvény-ellenes jogszabály helyett új szabályozás megalkotását. Ha az alaptörvény-ellenes jogszabály időleges hatályban tartása kevesebb veszélyt jelent a jogrend épsége szempontjából, mint az azonnali megsemmisítés, a jövőbeni hatályú megsemmisítés indokolt. [ld. korábban: 47/2003. (X. 27.) AB határozat, ABH 2003, 525, 550.; 132/2008. (XI. 6.) AB határozat, ABH, 2008, 1080, 1091.] Az Alkotmánybíróság a megsemmisítés időpontjának meghatározásakor figyelemmel volt arra, hogy a Btk. 269/B. § (1) bekezdésének megsemmisítésével bizonyos, a törvényalkotó által korábban büntetendővé nyilvánított magatartások szabályozatlanul maradnak. A büntetendő magatartások és a jogkövetkezményeik meghatározása büntetőpolitikai kérdés, amely törvényhozói hatáskörbe tartozik, ezért az Alkotmánybíróság a jövőbeli, 2013. április 30-ával történő megsemmisítésről döntött, időt hagyva a jogalkotónak az Alaptörvénynek megfelelő új szabályozás kidolgozására. A Btk. 269/B. § (1) bekezdésének megsemmisítésével a 269/B. § (2) és (3) bekezdése alkalmazhatatlanná válik, mivel azok visszautalnak az (1) bekezdésre. Erre tekintettel az Alkotmánybíróság – szoros összefüggés okán – a Btk. 269/B. §-át a rendelkező részben foglaltak szerint az Abtv. 41. § (1) bekezdése alapján megsemmisítette. Az Alkotmánybíróság megjegyzi, hogy 2013. július 1-jével hatályba lép a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: új Btk.), amelynek 335. §-a a hatályos Btk.-hoz hasonlóan szintén a köznyugalom elleni bűncselekmények között rendelkezik az önkényuralmi jelképek használatának büntethetőségéről. Ezzel összefüggésben az Alkotmánybíróság rámutat arra, hogy az új Btk. 335. §-a, valamint a Btk. 269/B. §-a azonos módon fogalmazza meg az önkényuralmi jelkép használata tényállási elemei közül a védett jogi tárgyat, a szóban forgó jelképeket, az elkövetési magatartásokat. Eltérés a büntetőjogi jogkövetkezmény tekintetében van, a hatályos szabályozás pénzbüntetéssel, az új Btk. elzárással rendeli büntetni az önkényuralmi jelképek használatát. Mivel a tényállási elemek lényegileg azonosak, erre tekintettel az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a Btk. 269/B. §-ával kapcsolatosan felmerült alkotmányossági aggályok a már kihirdetett, de még nem hatályos új Btk.-ban szereplő tényállásra is vonatkoznak. Az Alkotmánybíróság határozatának a Magyar Közlönyben történő közzététele az Abtv. 44. § (1) bekezdésén alapul. Budapest, 2013. február 19. Dr. Paczolay Péter s. k., az Alkotmánybíróság elnöke