8/2014. (III. 20.) AB határozata az Alaptörvény M) cikk (2) bekezdésének, valamint ezzel összefüggésben az Alaptörvény II. cikkének és a B) cikk (1) b

8/2014. (III. 20.) AB határozata az Alaptörvény M) cikk (2) bekezdésének, valamint ezzel összefüggésben az Alaptörvény II. cikkének és a B) cikk (1) bekezdésének értelmezéséről. Az Alkotmánybíróság teljes ülése a közigazgatási és igazságügyi miniszternek a Kormány nevében az Alaptörvény értelmezése tárgyában előterjesztett indítványa alapján – dr. Juhász Imre, dr. Lenkovics Barnabás és dr. Salamon László alkotmánybírók párhuzamos indokolásával, valamint dr. Pokol Béla alkotmánybíró különvéleményével – meghozta a következő I. 1. Az  Alkotmánybíróság megállapítja: az  Alaptörvény M)  cikk (2)  bekezdése második mondatából az  államnak az  a  kötelezettsége következik, amely – az  Alaptörvényben szereplő alkotmányos értékek figyelembevételével – a fogyasztók érdekeit védő, az erőfölénnyel való visszaéléssel szemben fellépő intézményrendszer létrehozására és fenntartására, továbbá a fogyasztók jogait biztosító jogszabályok megalkotására vonatkozik. 2. Konkrét bírói döntés alaptörvény-ellenességének megállapítására az  Alaptörvény alapján, megfelelő indítványra, az  Alkotmánybíróság jogosult. Bírósági ítéletnek azokat a  konkrét jellemzőit, amelyek közvetlenül az  M)  cikk (2)  bekezdéséből eredő alaptörvény-ellenességet okoznának, alkotmányértelmezési hatáskörben nem lehet megállapítani. 3. Az  M)  cikk (2)  bekezdéséből közvetlenül következhet valamely jogszabály alkotmányellenessége. Valamely jogszabály vagy rendelkezésének Alaptörvénnyel való összhangja megítélésénél a vizsgált rendelkezés szabályozási környezetét is figyelembe kell venni. II. Az Alkotmánybíróság az  Alaptörvény II.  cikkét és a  B)  cikk (1)  bekezdésében foglalt jogbiztonság elvét az  M)  cikk (2)  bekezdése második mondatával összefüggésben értelmezve megállapítja, hogy jogszabály a  hatályba lépése előtt megkötött szerződések tartalmát kivételesen – a clausula rebus sic stantibus elve alapján – megváltoztathatja. Az állam jogszabállyal a szerződések tartalmát általában csak ugyanolyan feltételek fennállása esetén változtathatja meg alkotmányosan, mint amilyen feltételek fennállását a bírósági úton való szerződésmódosítás is megköveteli. Az Alkotmánybíróság ezt a határozatot a Magyar Közlönyben közzéteszi. I. [1] 1. Az  Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a  továbbiakban: Abtv.) 38.  § (1)  bekezdése alapján a Kormány nevében a közigazgatási és igazságügyi miniszter indítványozta, hogy az Alkotmánybíróság értelmezze az Alaptörvény M) cikk (2) bekezdését, továbbá a II. cikkét és a B) cikk (1) bekezdését. [2] Az indítvány részletesen ismerteti az Alaptörvény értelmezésének a Kormány szerint indokául szolgáló azt a konkrét problémát, amely a fennálló devizahitelekkel összefüggésben merült fel. [3] Utal arra, hogy a  devizaárfolyamok váratlan, nagymértékű változása és a  devizaalapú kölcsönök törlesztőrészleteinek – részben ebből, részben más tényezőkből eredő – növekedése a  társadalom széles rétegei számára okoz nehézséget, ami elengedhetetlenné teszi a  devizahitelezésből adódó problémák végleges rendezését. A  helyzetet bonyolítja, hogy a  devizahitelezés, illetve a  devizahitel-szerződések bíróságok általi megítélése sem egységes a Kormány szerint. [4] Ezért a Kormány két, az Alaptörvény értelmezésére irányuló kérdést tett fel az indítványban. [5] 1.1. Az  első kérdés szerint az  Alkotmánybíróság értelmezze „az Alaptörvény M)  cikk (2)  bekezdését, abból a  szempontból, hogy abból közvetlenül levezethető-e valamely tömegesen alkalmazott, a  fogyasztók számára egyoldalúan és jelentős hátrányt okozó módon meghatározott – így különösen az  ún. devizahitel szerződések esetében az  árfolyamkockázatnak kizárólag az  adósra hárítását rögzítő, a  hitelező számára az  egyoldalú kamatemelés lehetőségét viszonylag szabad mérlegelés alapján és széles körben biztosító, valamint az árfolyamrés alkalmazását előíró – szerződési feltétel, illetve az ezt megerősítő bírósági ítélet, valamint az ezek alapjául szolgáló jogszabályi rendelkezés alaptörvény-ellenessége”. [6] 1.2. A második kérdés, hogy az Alkotmánybíróság értelmezze „az Alaptörvény II. cikkét és a B) cikk (1) bekezdését abból a  szempontból, hogy milyen – az  Alkotmányhoz képest mennyiben eltérő – alkotmányossági feltételekkel kerülhet sor fennálló szerződéseknek jogszabály útján történő módosítására.” [7] 2. Mindkét kérdéssel összefüggésben az indítvány további körülményekre hívja fel a figyelmet. [8] Utal arra is, hogy az Alkotmánybíróság már foglalkozott a devizahitelek problémájával, illetve az azzal kapcsolatos állami beavatkozás lehetőségével. A  3048/2013. (II. 28.) AB határozat a  fennálló devizahitel-szerződések esetében a  végtörlesztés lehetőségét biztosító jogszabályi rendelkezések vonatkozásában utasította vissza az  alaptörvényellenesség megállapítását kérő indítványokat. A döntés indoklása szerint: „Az Alkotmánybíróság megítélése szerint a  törvényalkotói beavatkozás alkotmányos feltételei a  támadott jogszabály tekintetében teljesültek. Az  állam a  körülményeknek az  ésszerűen előre nem látható és a  normális változás kockázatán túlmenő alakulása, az  általa csak korlátozottan befolyásolható forint árfolyam gyengülése és ehhez kapcsolódóan a  devizahitelesek jelentős számának nehéz helyzetbe kerülése, valamint az  ország általános deviza-eladósodottsága miatt kényszerült gyors beavatkozásra egyes intézkedésekkel – köztük a  végtörlesztési törvénnyel – az  adósok érdekében, az  országot fenyegető jelentős anyagi és szociális károk elkerülése céljából.” Az  indítványok jellege, célhoz kötöttsége folytán azonban az Alkotmánybíróság nem foglalkozhatott önmagában a devizahitel-szerződések alkotmányosságával. [9] 2.1. A Kormány kifejtette, hogy az Alaptörvény M) cikk (2) bekezdésének második mondatával analóg rendelkezést az  előző Alkotmány nem tartalmazott, így az  Alkotmánybíróságnak nem volt lehetősége arra, hogy annak tartalmát értelmezze. A Kormány szerint a megfogalmazásból kétségtelenül következik az állam intézményvédelmi kötelezettsége, kérdéses azonban, hogy ezen túlmenően, tehát a  fogyasztók érdekeit védő intézményrendszer létrehozásán és fenntartásán, továbbá a fogyasztók jogait biztosító jogszabályok megalkotásán túl, az Alaptörvény rendelkezéséből közvetlenül is levezethető-e az  erőfölénnyel visszaélés, illetve a  fogyasztói jogok megsértésének olyan formája, mértéke, amely – akár külön jogszabályi tiltó vagy korlátozó rendelkezés nélkül is – alaptörvényellenes lehet. Megfelelő alkotmánybírósági gyakorlat hiányában különösen kérdéses, hogy alkalmazható-e az  Alaptörvény M)  cikk (2)  bekezdése közvetlenül olyan esetben, amikor a  fogyasztók széles tömege kerül súlyos helyzetbe valamilyen szerződéstípus miatt, és a  bíróságok következetlenek annak megítélése tekintetében, hogy e szerződéstípus megfelel-e a jogszabályi feltételeknek. [10] A Kormány szerint a kérdés az, hogy a fogyasztói jogok jelentős – így „különösen az árfolyamkockázatnak kizárólag az  adósra hárításából, az  egyoldalú kamatemelésnek a  hitelező által meglehetősen szabad mérlegelés alapján és széles körben történő alkalmazásából, valamint az  árfolyamrés hitelező általi kihasználásából eredő – megsértése elérheti-e azt a  szintet, amely alapján az  ilyen típusú szerződések, illetve az  azokat megerősítő bírósági ítéletek alaptörvény-ellenessége lesz megállapítható”. [11] 2.2. A  Kormány indítványa emlékeztet arra, hogy az  Alkotmánybíróság a  szerződési szabadságot korábban az  Alkotmány 9.  § (1)  bekezdésének Magyarország gazdaságát piacgazdaságként meghatározó rendelkezéséből vezette le. [12] 2.2.1. Az  Alkotmánybíróságnak az  Alkotmány szabályain alapuló gyakorlata szerint a  szerződési szabadság önálló alkotmányos jog, amely nem minősül alapjognak, de az  Alkotmány 9.  § (1)  bekezdésében szabályozott piacgazdaság lényeges elemeként alkotmányos védelem alatt áll [13/1990. (VI. 18.) AB határozat, 32/1991. (VI. 6.) AB határozat, 6/1999. (IV. 21.) AB határozat, 109/2009. (XI. 18.) AB határozat]. Az Alkotmánybíróság ugyanakkor azt is elismerte, hogy a  szerződési szabadság nem korlátozhatatlan, a  piacgazdaságban is szükséges, hogy az  állam beavatkozzon a  felek magánjogi kapcsolataiba, és meghatározza egyes szerződési típusok formáját vagy kötelező tartalmi elemeit. Az  Alkotmánybíróság a  32/1991. (VI. 6.) AB határozatban megállapította, hogy kivételes esetben az állam már megkötött szerződések tartalmát is meghatározhatja. Erre különösen a hosszú távra kötött szerződések esetén kerülhet sor, e  hosszú távú magánjogi jogviszonyok esetén ugyanis fennáll annak a  veszélye, hogy a szerződéskötéskor nem látott olyan gazdasági és társadalmi változások zajlanak le, amelyek a felek valamelyikének érdekét lényegesen sértik, és amelyeknek tudatában a felek nem vagy más tartalommal kötöttek volna szerződést. Ha ezek a  változások társadalmi méretet öltenek, és így a  szerződések nagy számát érintik, a  körülmények megváltozása az  állam beavatkozását teheti szükségessé. Ezzel összefüggésben megállapította, hogy a  fennálló szerződések tartalmának megállapítása a Ptk. 241. §-ában rögzített feltételekkel történhet, tehát az állam jogszabály útján olyan esetben változtathatja meg a megkötött szerződések tartalmát, amilyen esetben a Ptk. a megállapodás bíróság általi módosítását lehetővé teszi. Az Alkotmánybíróság a fennálló szerződésekbe történő állami beavatkozás feltételeit az  Alkotmánynak a  szerződési szabadságot integráló 9.  § (1)  bekezdéséből vezette le. Az  Alaptörvény azonban az Alkotmány 9. § (1) bekezdéséhez hasonló rendelkezést nem tartalmaz. Az Alaptörvény hatálybalépése óta már foglalkozott az  Alkotmánybíróság a  clausula rebus sic stantibus elvének határaival, korlátaival, például éppen a 3048/2013. (II. 28.) AB határozatban is. [13] A Kormány indítványa megállapítja, hogy ezekben a döntéseiben a testület a korábbi, még az Alkotmány kapcsán hozott határozataira utalt, dacára az Alkotmány 9. § (1) bekezdése szerinti rendelkezés hiányának. [14] Az indítvány szerint „nem kétségbe vonva azt, hogy Magyarország gazdasági berendezkedése külön alaptörvényi rendelkezés hiányában is piacgazdaságnak minősül, kérdéses, hogy az Alkotmány 9. § (1) bekezdésével megegyező tartalmú szabály hiányában az  Alaptörvény milyen – logikusan, mennyivel enyhébb – feltételeket szab a  fennálló szerződések tartalmának jogszabály útján történő módosításához.” [15] 2.2.2. Az  indítványozó azzal is érvel, hogy az  Alaptörvény II.  cikke rögzíti az  emberi méltósághoz való alapjogot, amelyet az Alkotmánybíróság az elvi jelentőségű 8/1990. (IV. 23.) AB határozatában az általános személyiségi joggal azonosított. Az Alkotmánybíróság gyakorlata az általános személyiségi jogot olyan anyajogként határozza meg, amit az egyén autonómiájának védelme érdekében a bíróságok és az Alkotmánybíróság minden esetben felhívhatnak, ha az adott tényállásra a nevesített alapjogok egyike sem alkalmazható. A 24/1996. (VI. 25.) AB határozat az egyéni cselekvési autonómia egyik megnyilvánulási formájaként határozta meg a jogügyletek létrehozásának szabadságát, az  egyénnek azt a  jogát, hogy önállóan, hatalmi befolyástól mentesen dönthessen a  magánjogi jogügyletek létrehozása, tartalma és módosítása tekintetében. Az Alkotmánybíróság gyakorlata alapján az általános cselekvési jog más alapjogokhoz hasonló feltételekkel, más alkotmányos jog vagy érték védelme érdekében, az elérendő céllal arányos mértékben korlátozható. [16] A Kormány szerint „nem egyértelmű ugyanakkor, hogy az  általános cselekvési szabadság korlátozásának feltételei ebben a  tekintetben mennyiben másak – feltételezhetően, mennyiben enyhébbek – az  Alkotmány 9.  § (1) bekezdéséből levezetett szerződési szabadság korlátozásának feltételeihez képest.” [17] 2.2.3. A  Kormány indítványa hivatkozik arra is, hogy a  jogállamiság egyik leglényegesebb eleme a  jogbiztonság követelménye, amelyből fakad az, hogy a  jogalkotónak a  jogszabályi környezet módosítása során figyelembe kell vennie az  érintetteknek a  jogrendszer stabilitásába vetett bizalmát. E  bizalom védelme a  tartós jogviszonyok alanyait is megilleti, mivel a különböző szerződések megkötése arra a bizakodásra épül, hogy a szerződést a részes feleken kívül más nem változtathatja meg. A fennálló szerződések tartalma jogszabály útján történő módosításának lehetősége tehát a jogbiztonságból fakadó bizalomvédelem követelménye alapján is korlátozás alá eshet. [18] A Kormány szerint „az Alkotmánybíróság 32/1991. (VI. 6.) AB határozata alapján azonban a  szerződési szabadság az Alkotmány 9. § (1) bekezdésének tartalmába integrálódik, és ezáltal része a jogállamiságnak, de a »clausula rebus sic stantibus« elve a jogbiztonság követelményéből közvetlenül nem vezethető le. Mindezekre tekintettel kérdéses, hogy a  jogbiztonság elve alapján mennyiben eltérő feltételekkel lehetséges a megkötött szerződések tartalmának jogszabály útján történő meghatározása, mint a szerződési szabadság alapján.” [19] 3. Az Alaptörvény indítványban felhívott rendelkezései: „B) cikk (1) Magyarország független, demokratikus jogállam. […]” „M) cikk (2) Magyarország biztosítja a tisztességes gazdasági verseny feltételeit. Magyarország fellép az erőfölénnyel való visszaéléssel szemben, és védi a fogyasztók jogait.” „II.  cikk […] Az  emberi méltóság sérthetetlen. Minden embernek joga van az  élethez és az  emberi méltósághoz, a magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti meg.” II. [20] 1.1. Az  Alaptörvény 24.  cikk (2)  bekezdése a)–g)  pontjai határozzák meg az  Alkotmánybíróság hatáskörét. Az Alaptörvény 24. cikke nem tartalmaz az Alaptörvény rendelkezéseinek értelmezésére irányuló alkotmánybírósági hatáskört, ugyanakkor a  24.  cikk (2)  bekezdés g)  pontja alapján sarkalatos törvény további feladat- és hatáskört állapíthat meg. [21] Az Abtv. II. fejezetének 16. címe az Alaptörvény értelmezéséről szól. A 38. § (1) bekezdés szerint „az Országgyűlés vagy annak állandó bizottsága, a  köztársasági elnök, illetve a  Kormány indítványára az  Alkotmánybíróság az  Alaptörvény rendelkezését konkrét alkotmányjogi problémával összefüggésben értelmezi, ha az  értelmezés közvetlenül levezethető az Alaptörvényből.” [22] Az Abtv. normaszövege alapján az Alaptörvény értelmezését csak meghatározott szervezetek (személyek), és csak meghatározott tartalmú indítványban, az Abtv.-ben rögzített feltételek mellett kezdeményezhetik. [23] Az Alkotmánybíróságnak ezért vizsgálnia kellett, hogy az indítvány [24] a) az Abtv. 38. § (1) bekezdésében meghatározott szervtől vagy személytől származik-e, [25] b) az Alaptörvény konkrét rendelkezésének értelmezésére vonatkozik-e, [26] c) konkrét alkotmányjogi problémával összefügg-e, és végül [27] d) az értelmezés közvetlenül levezethető-e az Alaptörvényből. [28] 1.2. a) Az  indítványt a  Kormány nevében a  közigazgatási és igazságügyi miniszter nyújtotta be, vagyis az a jogosulttól származik. [29] b) Az  indítvány az  Alaptörvény B)  cikk (1)  bekezdése, M)  cikk (2)  bekezdése, II.  cikke értelmezésére, vagyis az Alaptörvény egyes rendelkezéseinek értelmezésére vonatkozik. [30] c) Az indítvány konkrét alkotmányjogi problémákat fogalmaz meg. [31] Az egyik alkotmányjogi probléma lényege az, hogy az  Alaptörvény M)  cikk (2)  bekezdéséből közvetlenül, más jogszabály közbejötte nélkül következik-e, levezethető-e szerződési feltétel, bírósági ítélet vagy jogszabály alaptörvény-ellenessége. [32] A másik alkotmányjogi probléma, hogy az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdése és a II. cikk milyen alkotmányi kereteket jelöl ki egy jövőben alkotandó olyan jogszabály számára, amely szerződések tartalmának módosítására irányul. [33] d) Mindkét értelmezés közvetlenül levezethető az Alaptörvényből. [34] 1.3. A  Kormány indítványa abból indul ki, hogy az  értelmezési kérdések egy, az  indítványban feltételezett helyzet kapcsán merülnek fel. [35] Eszerint az  első, megszövegezésében rendkívül összetett, több elemet és feltételt tartalmazó kérdés az, hogy „valamely tömegesen alkalmazott, a  fogyasztók számára egyoldalúan és jelentős hátrányt okozó módon meghatározott […] szerződési feltétel, illetve az  ezt megerősítő bírósági ítélet, valamint az  ezek alapjául szolgáló jogszabályi rendelkezés” alaptörvény-ellenessége levezethető-e közvetlenül az Alaptörvényből. [36] A Kormánynak ebben az  első kérdésében három, együttesen érvényesülő feltétel (tömeges, egyoldalú, jelentős hátrányt okozó), és három, a  feltételeknek megfelelő vizsgálódási tárgy (szerződési feltétel, ítélet, jogszabály) szerepel, mint amelyeknek a közvetlenül az Alaptörvényt sértő volta felmerülhet. [37] Ebben az  első kérdésben gondolatjelek között jelennek meg az  ún. devizahitel szerződések. Ezek közül kiemelten azok, amelyeknél arról lehet beszélni az  indítvány szerint, hogy a  szerződések bizonyos elemei –  „az árfolyamkockázatnak kizárólag az  adósra hárítását rögzítő, a  hitelező számára az  egyoldalú kamatemelés lehetőségét viszonylag szabad mérlegelés alapján és széles körben biztosító, valamint az árfolyamrés alkalmazását előíró” elemei – az együttesen érvényesülő három feltételnek – tipikus elemeik révén – megfelelnek. A gondolatjeles beszúrás a  devizahitel szerződések három tipikus elemét emeli ki: (1) az  árfolyamkockázatnak kizárólag az  adósra hárítása, (2) a hitelező számára az egyoldalú kamatemelés lehetősége, (3) az árfolyamrés alkalmazása. Az indítvány tartalma szerint a  három tipikus elemet tartalmazó valamennyi szerződésről el lehet mondani, hogy „tömeges, egyoldalú, jelentős hátrányt okozó”. [38] 1.3.1. Az  árfolyamkockázat megítéléséről általánosságban a  6/2013. számú PJE határozat döntött, a  Kormány alkotmányértelmezési indítványának benyújtását követően, 2013. december 16-án, és polgári jogi szempontból nem észlelt jogellenességet. A határozat nem tartalmaz alkotmányjogi megfontolásokat. [39] Azzal kapcsolatban, hogy az  egyoldalú szerződésmódosítást lehetővé tevő szerződési feltétel [ezek között kiemelten a  kamat (2), továbbá a  költség és a  díj emelése] mikor felel meg az  átláthatóság követelményének, a  jogegységi tanács a  döntését az  Európai Unió Bírósága előtt C–26/13. szám alatt folyó előzetes döntéshozatali eljárásban történő határozathozatalt követően fogja meghozni. A  Kúria ugyanis az  előtte folyamatban levő Pfv.VII.21.247/2012.  számú ügyben 2013. január 15-én előzetes döntéshozatali eljárást kezdeményezett a  külföldi pénznemben meghatározott, de ténylegesen hazai pénznemben folyósított és a  fogyasztó által kizárólag hazai pénznemben törlesztendő kölcsöntartozás esetén az  átváltási árfolyamokat meghatározó, egyedileg meg nem tárgyalt szerződéses kikötésekkel összefüggő egyes jogi kérdések megítélését illetően. [40] A Kúria Gfv.VII.30.078/2013/14. számú határozata 2013. július 4-én az  árfolyamrésről döntött: egy konkrét szerződésnél, amelyet az  árfolyamrés miatt támadtak, a  kölcsönszerződést érvényessé nyilvánította akként, hogy a szerződés részét képező devizavételi és -eladási árfolyam közötti eltérés mint költség 1% (deviza-középárfolyamtól +/–0,5%). [41] Elvi jelentőségű ügyben a  Kúria a  Pfv.I.20.728/2013. számú, 2014. február 4-én hozott határozata azt is kimondta, hogy a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény (Hpt.) 213. § (1) bekezdésének e)  pontja értelmében semmis az  a  fogyasztási, lakossági kölcsönszerződés, amelyik nem tartalmazza a  kölcsön törlesztőrészleteinek számát, összegét, és mindezek bírói mérlegeléssel sem határozhatók meg (tehát a semmisség nem orvosolható). A  határozat szerint kölcsönszerződés érvénytelensége az  azt biztosító vételi jogot alapító szerződés érvénytelenségét is maga után vonja, így az  arra alapított ingatlan kiürítése iránti végrehajtás alapját veszti, annak megszüntetése indokolt. [42] 1.3.2. A  Kormány indítványában említett ún. „devizahitel szerződések” gyűjtőfogalom, számos – tárgyában, céljában, tartalmában, futamidejében – eltérő szerződés összefoglaló neve. Vannak köztük lakáscélú jelzáloghitelek, befektetési céllal vásárolt lakásokra is, fogyasztási hitelek, nem jelzálogalapú hitelek, gépjárműhitel szerződések stb. [43] A devizahitel szerződések révén felmerült alkotmányjogi probléma előzményéhez tartozik, hogy a  devizakorlátozások megszüntetéséről, valamint egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2001.  évi XCIII.  törvény 2002. január 1-jétől hatályon kívül helyezte a  kötött devizagazdálkodás szabályait. A  devizakorlátozások megszüntetése az  uniós csatlakozási folyamat része volt, a  tőke szabad áramlása elvéhez kötődik. A  törvény koncepciója szerint minden devizális megkötés, amely a  Magyarországon végzett ügyletekkel volt kapcsolatos, megszűnt. A  törvény főszabályként kimondta, hogy devizával, valutával, forinttal kötött jogügyletek és cselekmények minden korlátozástól és bejelentési kötelezettségtől mentesen, szabadon végezhetők. [44] [Az Alaptörvény K)  cikkének ez  nem mond ellent: a  K)  cikk a  pénzrendszer alkotmányi alapja. Nemzeti fizetőeszközünk 1946. augusztus elseje óta a  forint. A  forint bevezetéséről szóló miniszterelnöki rendelet – 9000/1946. (VII. 28.) ME rendelet a forintérték megállapításáról és az ezzel összefüggő rendelkezésekről – előírta, hogy a  forintértékre szóló érméket minden állami és egyéb közpénztár fizetésképp névértéken köteles elfogadni. Kimondta, hogy 1946. évi augusztus hó 1. napjától kezdve minden állami, törvényhatósági és községi bevételt és kiadást forintértékben kell megállapítani, úgyszintén minden állami, törvényhatósági és községi pénztár és hivatal számadását ebben az  értékben kell vezetni, a  közokiratokban a  pénzösszeget forintértékben kell meghatározni. Az Alaptörvény ezzel szemben maga mondja ki, hogy „Magyarország hivatalos pénzneme a forint.”] [45] A 2008. őszi pénzügyi válság, ezt követően a forint devizákhoz mért árfolyama változása, a munkaerő-piaci helyzet alakulása szociális problémákhoz vezetett, amely az államot jogalkotásra késztette. [46] A 775/B/2009. AB határozat (ABH 2010, 2125.) olyan törvényt vizsgált, amely az  állam készfizető kezességét állapította meg megszűnt munkaviszonyú személyek bizonyos, lakáshitelhez kapcsolódó áthidaló kölcsöne esetében. [47] A devizahiteleseket segítő, jogszabályban testet öltő intézkedéseket számos törvény tartalmaz. – egyes pénzügyi tárgyú törvényeknek a  nehéz helyzetbe került lakáscélú hitelt felvevő fogyasztók megsegítése érdekében szükséges módosításáról szóló 2010. évi XCVI. törvény (MNB deviza árfolyamok alkalmazása, egyoldalú szerződésmódosítás korlátozása). – a  devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséről és a  lakóingatlanok kényszerértékesítésének rendjéről szóló 2011. évi LXXV. törvény (árfolyamrögzítési törvény, gyűjtőszámlahitel). – a  devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséről és a  lakóingatlanok kényszerértékesítésének rendjéről szóló 2011. évi LXXV. törvény módosításáról szóló 2011. évi CXVI. törvény (gyűjtőszámlahitel – egyes rendelkezések pontosítása). – a  devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséről és a  lakóingatlanok kényszerértékesítésének rendjéről szóló 2011. évi LXXV. törvény módosításáról szóló 2012. évi XVI. törvény (árfolyamgát – egyes rendelkezések módosítása). – az  otthonvédelemmel összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXI. törvény (végtörlesztési törvény, fix árfolyamú végtörlesztés). – az otthonvédelmi intézkedések kiterjesztése kapcsán a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény módosításáról szóló 2011. évi CXXX. törvény (egyes rendelkezések pontosítása). – az otthonvédelmi intézkedésekkel kapcsolatos egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXLVII. törvény (fix árfolyamú végtörlesztés lehetőségének kiterjesztése a pénzügyi lízingszerződésekre). [48] Az Alkotmánybíróság 2013. február 11-én kelt, 3048/2013. (II. 28.) AB határozatában az  otthonvédelemmel összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXI. törvényt, valamint a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény 200/B. §-át támadó indítványokat (végtörlesztés) elutasította. [49] Az is megállapítható az eddigi törvényhozói beavatkozások alapján, hogy az ún. devizahitel szerződésekre irányuló jogalkotás nemcsak szociális, hanem magánjogi és pénzpiaci kérdéseket is érint. III. [50] Az Alkotmánybíróság alkotmányértelmezési hatáskörben elvont értelmezést végez, amely szükségképpen általános megállapításokhoz vezet. Az  értelmezés az  indítványra okot adó konkrét alkotmányjogi problémához kötődik, de ez  nem azt jelenti, hogy az  alkotmányértelmezésből konkrétan meghatározott tartalmú, egyetlen jogalkotói feladat következik. Az értelmezett Alaptörvénnyel az indítványra okot adó probléma megoldására irányuló számos megoldás összhangban lehet, ezek közül választani a  jogalkotó feladata. Az  Alkotmánybíróság feladata ezzel kapcsolatban ott kezdődik, amikor normakontrollra, alkotmányjogi panaszra irányuló indítványok elbírálása során, illetve – jogkövetkezményként – mulasztásos alkotmánysértés konkrét kérdéseiben kell állást foglalnia arról, hogy a  törvényhozás által választott szabályozás, illetve a  jogalkalmazásban követett törvényértelmezés tartalmilag alkotmányosan kielégítő-e. [51] Az Alkotmánybíróságnak a két alkotmányértelmezési kérdést külön kell vizsgálnia (1. és 2. pont). Minthogy az egyes kérdések külön-külön is több értelmezési problémát vetnek fel, az  Alkotmánybíróságnak külön kell tárgyalnia a kérdések egyes, egymástól elválasztható elemeit. [52] 1. Alkotmányértelmezési hatáskörben, az első kérdést illetően az Alkotmánybíróságnak kizárólag azt kell vizsgálnia, hogy az  Alaptörvény M)  cikk (2)  bekezdéséből közvetlenül nem vezethető-e le valamely szerződési feltétel (1.1.  pont), illetve az  ezt megerősítő bírósági ítélet (1.2.  pont), valamint az  ezek alapjául szolgáló jogszabályi rendelkezés (1.3. pont) alaptörvény-ellenessége. [53] 1.1. A  kormány az  indítványban magánjogi szerződésnek közvetlenül az  Alaptörvénybe való ütközését veti fel. A  szerződési feltételeket illetően megállapítható, hogy a  tudományban vita van arról, milyen szerepe lehet egy alkotmány-törvénynek a magánjogi jogviszonyokban, közvetlenül vagy közvetve. [54] 1.1.1. Hazánk Alaptörvénye Magyarország jogrendszerének az  alapja. Az  Alaptörvény Záró rendelkezését követő, az  Alaptörvény legvégén szereplő fordulat „Magyarország első egységes Alaptörvényéről” szól, kimondva az Alaptörvény jogrendszerbeli primátusát. Az Alaptörvény és a jogszabályok mindenkire kötelezőek. [55] Az Alaptörvénynek az egész jogrendszert át kell hatnia és normáinak a jogrendszer egészében érvényesülniük kell. Ez  az  érvényesülés eltérő a  közjogban és a  magánjogban. Míg a  közjogban az  Alaptörvény általában közvetlenül érvényesül, addig a magánjogban közvetetten, az Alaptörvényben szereplő alapvető jogok és alkotmányos értékek [I. cikk (1) és (3) bekezdés] átsugárzása folytán, a magánjogi normák értelmezése útján. [56] 1.1.2. Az a vita, hogy az alapjogok és az államcélok a magánjogra hatással vannak-e, ma már csak arról folyik, hogyan van hatással az  alkotmány-törvény a  magánjogi viszonyokra. Vagyis a  behatás módszerei és intenzitása a  vita tárgya. A  közvetett hatály tana értelmében az  alkotmány-törvény érvényesülésével együtt a  polgári jogviszonyok azonban továbbra is polgáriak maradnak. Az Alaptörvényben foglalt jogok a magánjog generálklauzuláin keresztül képesek beszűrődni a  magánjog rendszerébe. Ahol tehát még generálklauzula alkalmazására sincs lehetőség, ott az alkotmányi jogok sem képesek közvetlenül hatni a magánjogban. [57] 1.1.3. Az Alaptörvényben az M) cikk nem a „Szabadság és felelősség” címet viselő részben, vagyis nem az alapjogok között helyezkedik el. Az M) cikk (2) bekezdése mindkét mondatának az alanya „Magyarország”, és nem „mindenki” vagy a „magyar állampolgár”, mint általában az alapvető jogoknál. Az M) cikk (2) bekezdés második mondata szerint ugyanakkor „Magyarország […] védi a  fogyasztók jogait.” Ez a  fordulat – „Magyarország védi” – az Alaptörvényben hét helyen fordul elő: eszerint Magyarország védi a  magyar nyelvet és jelnyelvet, a  házasság intézményét, a  fogyasztók jogait, a  sajtó szabadságát és sokszínűségét, a  tudományos és művészeti szabadságot, a  családokat, a  gyermekeket, a  nőket, az  időseket és a  fogyatékkal élőket. A  hét előfordulásból három az  alapjogi fejezetben található. [58] Az is megállapítható, hogy az  M)  cikk (2)  bekezdése általánosságban, gyűjtőfogalomként, konkrét fogyasztói jog nevesítése nélkül, többes számban említi a fogyasztók „jogait”, mint amelyek tárgyai a védelemnek, és amelyeknek a védelmére az állami cselekvésnek irányulnia kell. Másrészről az M) cikk (2) bekezdése „fogyasztókról” szól, s nem a „fogyasztó” jogairól, a  többes szám használata a  kollektív fogyasztói jogokra, a  kollektív fogyasztói jogorvoslati mechanizmusokra emlékeztet. [59] A fentiek alapján az M) cikk (2) bekezdése úgy értelmezhető, hogy más országok alkotmányaiban alapvető jogként megfogalmazott, nevesített fogyasztói jogok (így jellemzően a  jó minőségű áruhoz és szolgáltatáshoz, ezzel kapcsolatban a felvilágosításhoz és tájékoztatáshoz, az egészség, a biztonság és a gazdasági érdekek védelméhez, illetve a  kártérítéshez való jog) az  Alaptörvény M)  cikk (2)  bekezdése alapján közvetlenül nem, hanem csak más jogszabály közbejöttével érvényesíthetők magánszemélyeknek a szerződéses kapcsolataira. [60] Valamely szerződés alaptörvény-ellenessége önálló megállapításának jogintézményét az  Alaptörvény egyébként sem ismeri. Nincsen erre irányuló eljárás, hatáskörrel felruházott szervezet, és a  jogkövetkezmények meghatározására sincs szabály. Az  Alaptörvény T)  cikk (3)  bekezdése szerint jogszabály nem lehet ellentétes az  Alaptörvénnyel. Jóllehet egy-egy szerződés jogellenességére vonatkozó általános szabályt az  Alaptörvénnyel összhangban kell értelmezni, ez a követelmény a jogszabály szövegével ellentétes értelmezést nem igazolhat. [61] Az M)  cikk (2)  bekezdése második mondatából általánosságban az  államnak az  a  kötelezettsége következik, amely –  az  Alaptörvényben szereplő alkotmányos értékek figyelembevételével – a  fogyasztók érdekeit védő, az  erőfölénnyel való visszaéléssel szemben fellépő intézményrendszer létrehozására és fenntartására, továbbá a  fogyasztók jogait biztosító jogszabályok megalkotására vonatkozik. Ez  a  kötelezettség nem teljesen azonos az  állam alapvető jogok érvényesülését segítő intézményvédelmi kötelezettségével. Nem vezethető le az Alaptörvényből alkotmányértelmezési hatáskörben az, hogy az erőfölénnyel visszaélés, illetve a fogyasztói jogok megsértésének bizonyos formája, mértéke, vagy bizonyos szerződéstípus, vagy annak valamely feltétele közvetlenül az M) cikk (2) bekezdésébe ütköző lehetne. [62] Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint mind a „fogyasztók jogai” definiálása, mind pedig az  erőfölénnyel való visszaéléssel szemben történő fellépéssel és a  fogyasztóvédelemmel kapcsolatos állami feladatok felsorolása elvégezhető törvényhozási úton, de egyik sem lehet feladata elvont alkotmányértelmezésnek. Számos koncepció lehet egyaránt alkotmányos, az ezek közötti választás nem alkotmánybírósági feladat. [63] Az Alkotmánybíróság egy ügyben már megállapította: „a szerződéseken, mint jogi kereteken keresztül megvalósuló gazdasági verseny fogyasztóvédelmi célú korlátozásának alkotmányos alapjait teremtette meg az  Alaptörvény M)  cikkének (2)  bekezdése, anélkül azonban, hogy konkrét fogyasztói jogosultságokat megfogalmazott volna. Mind a gazdasági verseny, mind a fogyasztói jogok védelme olyan állami kötelezettség, amelyhez külön nevesített alapjogok is kapcsolódnak [pl. vállalkozáshoz való jog (XII.  cikk), tulajdon védelme (XIII.  cikk)]. Önmagában ebből a  rendelkezésből tehát nem vezethető le, hogy egy szerződéses jogviszonyban miként kell a  jogokat és kötelezettségeket a  fogyasztó és a  vele szerződő fél között elosztani, miként kell a  fogyasztói érdekek védelmét érvényre juttatni.” {3175/2013. (X. 9.) AB határozat, Indokolás [10]} [64] 1.1.4. A  deviza-szerződésekkel kapcsolatban azt lehet megállapítani, hogy a  horizontális hatály kérdése a  magyar alkotmánybíróság értelmezése szerint nem arról szól, hogy egyes szerződések közvetlenül alaptörvény-ellenesek lehetnének, hanem arról, hogy a  bíróság a  jogalkalmazása és a  jogértelmezése során megfelelően figyelembe vette-e az  Alaptörvényben foglaltakat. Az  Alaptörvényben foglaltak pedig lehetnek alapjogok, államcélok vagy alkotmányos értékek. Nyilvánvalóan a  rendes bíróságnak minden rendelkezést megfelelően és differenciáltan kell figyelembe vennie az  ítélkezés során. Így az  M)  cikkből például a  fentiek szerint nem következnek alanyi jogok. Az Alaptörvény 28. cikke kifejezetten tartalmazza, hogy a bíróságok a jogalkalmazás során a jogszabályok szövegét elsősorban azok céljával és az  Alaptörvénnyel összhangban értelmezik. Az, hogy egy-egy konkrét perben az  eset összes körülményeinek mérlegelésénél a  rendes bíróság a  polgári jog generálklauzulái értelmezésekor milyen intenzíven hivatkozik az  M)  cikk (2)  bekezdése egyes elemeire, elsősorban a  rendes bíróságra tartozó kérdés, de az  értelmezés nem vezethet jogszabály (versenyjogi, fogyasztóvédelmi, pénzpiaci rendelkezés) szövegével ellentétes eredményre. [65] 1.2. Bírósági ítélet alaptörvény-ellenességének vizsgálatára az  Alaptörvény 24.  cikk (2)  bekezdésének d)  pontja az Alkotmánybíróságot jogosítja fel. [66] Ezt a  hatáskört az  Alaptörvény teremtette meg. Az  Alaptörvény hatályba lépését megelőzően bírói döntés alkotmánybírósági vizsgálatára nem volt lehetőség. Az Abtv. alapján lehet bírói döntés alkotmányosságát vizsgálni. E vizsgálódás alkotmányjogi panaszra lehetséges; a feltétele, hogy a bírói döntés az indítványozó „Alaptörvényben biztosított jogát” sértse. [67] Habár az Alaptörvényben az M) cikk nem az alapjogi fejezetben helyezkedik el, az Alaptörvény és az Abtv. nemcsak alapvető jog, hanem Alaptörvényben biztosított jog sérelmére való hivatkozást is lehetségesnek tart alkotmányjogi panaszban. Azt, hogy milyen jogokat kell „Alaptörvényben biztosított jog” alatt érteni, az  Alkotmánybíróság gyakorlata alakítja ki. [68] Az Alaptörvény egy-egy, nem az  alapvető jogokat tartalmazó fejezetében fellelhető szabályából az  Alkotmánybíróság kivételesen Alaptörvényben biztosított jogot vezethet le megfelelő indítvány alapján. [A  Kormány második kérdésére e  határozatban adott válaszként ilyen jog az  Alaptörvény alapján az  M)  cikk (1)–(2) bekezdéséből eredő szerződéses szabadság.] [69] A jelen esetben a Kormány első kérdése és a kérdés indokolása ilyen jogra nem utal. [70] Bírói döntés alaptörvény-ellenessége jogszabálynak az  Alaptörvénnyel összhangban nem álló értelmezése és alkalmazása, vagy alaptörvény-ellenes jogszabály alkalmazása folytán állhat elő. Konkrét bírói döntés alaptörvényellenességének megállapítására az Alaptörvény alapján, megfelelő indítványra, az Alkotmánybíróság jogosult. [71] Az Alkotmánybíróság szerint bírósági ítéletnek azokat a  konkrét jellemzőit, amelyek közvetlenül az  M)  cikk (2)  bekezdéséből eredő alaptörvény-ellenességét okoznák, alkotmányértelmezési hatáskörben nem lehet megállapítani. [72] 1.3. A  jogszabályt illetően azt lehet megállapítani, hogy a  jogalkotói (ezen belül a  törvényhozói) hatalom intézkedései ellen igénybe vehető jogvédelem kivételes. Szabályai az  Alaptörvényben és ennek alapján más törvényekben jelennek meg (lásd pl. az  absztrakt és konkrét normakontroll kezdeményezésének jogát, az alkotmányjogi panaszt, a Kúria törvényességi ellenőrzését az önkormányzati rendeletek felett). [73] Sajátos problémát vet fel az  a  helyzet, amikor arra hivatkoznak, hogy egy jogszabály hiánya okoz sérelmet. Az  Alkotmánybíróságnak – indítvány alapján indult eljárásban – esetről esetre kell vizsgálnia, hogy az  ilyen hátrányokozás megalapozza-e jogkövetkezményként mulasztásban megnyilvánuló alaptörvény-ellenesség megállapítását. [74] Valamely jogszabály alaptörvény-ellenességének vizsgálatát, az eljáró szervet, az eljárását, a  jogkövetkezményeket az  Alaptörvény és az  Abtv. rendezi. E  rendelkezésekből az  következik, hogy mindaddig, amíg a  jogszabály alaptörvény-ellenességét az  Alkotmánybíróság nem állapítja meg, a  jogszabályt az  Alaptörvénnyel összhangban állónak kell tekinteni. [75] Nem lehet kizárni olyan eset előfordulását, amikor bármely alaptörvényi szabályból – így az M) cikk (2) bekezdéséből is – közvetlenül következik valamely jogszabály alkotmányellenessége. Ez  azonban nemcsak az  M)  cikk (2) bekezdése értelmezésétől, hanem az érintett jogszabály tartalmától is függ. Azt, hogy ilyen eset mikor, milyen feltételek mellett áll fenn, vagyis milyen feltételeknek kell teljesülnie az  alaptörvény-ellenesség megállapításához, nem lehet annál konkrétabban megfogalmazni, mint ahogyan azt maga az Alaptörvény teszi pl. az alapvető jogok korlátozására vonatozóan az  I.  cikk (3)  bekezdésben. Valamely jogszabály vagy rendelkezésének Alaptörvénnyel való összhangja megítélésénél a vizsgált rendelkezés szabályozási környezetét is figyelembe kell venni. Különösen így van ez, ha nem alapvető jogról van szó, mint az  M)  cikk (2)  bekezdésében, hanem állami kötelezettségek teljesítéséről jogalkotás útján. [76] 2. A  második alkotmányértelmezési kérdést illetően azt kell vizsgálni, hogy milyen alkotmányossági feltételekkel kerülhet sor fennálló szerződéseknek jogszabály útján történő módosítására. A  második alkotmányértelmezési kérdés megválaszolásához az  első lépés az, hogy a  szerződési szabadság, amely szövegszerűen nem szerepel az  Alaptörvényben, sem az  alapjogi fejezetben, sem az  alapelvek között, az  Alaptörvényből levezethető-e (Indokolás [77]–[86] bekezdések), és ha igen, akkor ezt a  jogot milyen feltételekkel lehet korlátozni (Indokolás [87]–[95] bekezdések). [77] 2.1. Az  indítvány kifejezetten utal arra, hogy ezeket a  kérdéseket az  előző Alkotmány alapján, igaz nem alkotmányértelmezési hatáskörben, az Alkotmánybíróság egy korai határozata már eldöntötte. [78] 2.1.1. Akkor, amikor az előző Alkotmány elismerte és támogatta a vállalkozás jogát és a verseny szabadságát, egyben rögzítette azt is, hogy Magyarország gazdasága piacgazdaság. [79] Az Alkotmánybíróság következetes volt abban, hogy a  piacgazdaság, a  versenyszabadság és más hasonló államcélok alkotmányellenes megsértését csak szélsőséges esetben állapítja meg, ha az  állami beavatkozás, fogalmilag és nyilvánvalóan ellentétes az  államcéllal. (818/B/1997. AB határozat, ABH 1998., 759, 761.) [Lásd még: 21/1994. (IV. 16.) AB határozat, ABH 1994., 117, 120., 35/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994., 197, 200.] Kimondta azt is az  Alkotmánybíróság, hogy „önmagában abból a  tényből, hogy a  versenyszabadság nem alapvető jog, következik az, hogy arra nem vonatkozik az  Alkotmány 8.  § (2)  bekezdésében foglalt, az  alapvető jogok lényeges tartalma korlátozására vonatkozó tilalom.” (782/B/1998. AB határozat, ABH 2002., 854, 856.) [80] 2.1.2. Az  alkotmány az  írott alkotmánnyal rendelkező államokban a  legmagasabb szintű jogforrás, amely meghatározza és biztosítja azt a  jogi és intézményi feltételrendszert, amelynek keretei között minden gazdasági szereplő és az állam működik. Az alkotmányok általában rögzítik a gazdaság működésének legfontosabb, alapvető kereteit, a  gazdasági szereplők jogait, az  állami beavatkozás határait, az  állam kötelezettségeit a  gazdasági szereplőket illetően. [81] A „gazdasági alkotmány” fogalmát különféle jelentéstartalmakkal szokták használni. [82] Szűkebb értelemben gazdasági alkotmánynak a  gazdasági rend alkotmányból eredő szabályait nevezzük. Ide tartoznak egyes alapvető jogok (a  munka, a  foglalkozás szabad megválasztása, a  vállalkozás joga, a  tulajdon védelme), a  közpénzügyek, de az  állam szociális szerepvállalása is – ez  utóbbi, mint a  társadalmi szolidaritás kifejeződésének Alaptörvényben való megjelenése. A  gazdasági alkotmány más megfogalmazásban olyan összefoglaló név, amelynek elemei alapvetően három fő csoportba rendezhetők: a) a gazdasági jogok elismerése, a  tulajdon védelme (XIII. cikk), a munka és foglalkozás szabad megválasztása, a vállalkozás joga (XII. cikk), ezekkel összefüggésben a verseny védelme (M) cikk), b) a közpénzügyek (adózás, költségvetés, államadósság, pénzrendszer) c) a szociális biztonság nyújtása (XIX. cikk). [83] Jóllehet az előző Alkotmány korábban deklarálta, hogy Magyarország piacgazdaság (a tervgazdaság elvetéseként), az  Alaptörvény a  gazdasági rendszerről nem tartalmaz hasonló döntést. Ugyanakkor az  Alapvetés szabályai között [M) cikk] szerepel, hogy hazánkban a vállalkozás szabad, és az állam biztosítja a verseny feltételeit, továbbá mindenkinek joga van a tulajdonhoz [XIII. cikk (1) bekezdés]. [84] A vállalkozás szabadsága, a  tisztességes gazdasági verseny feltételeinek biztosítása, továbbá a  tulajdon alapvető jogként való szabályozása – a  piacgazdaság deklarálása nélkül is – azt jelenti, hogy Magyarország gazdasága piacgazdaság. [85] Az Alkotmánybíróság a 3192/2012. (VII. 26.) AB határozatában rámutatott arra, hogy bár az Alaptörvény – szemben a  korábbi Alkotmánnyal – nem nevesíti külön a  piacgazdaság követelményét, az  alkotmánybírósági gyakorlat alapján annak két létfontosságú elemét, a  vállalkozás és a  verseny szabadságát azonban tartalmazza (Indokolás [19]). Kifejtette továbbá: „A piacgazdaság, és így az  Alaptörvény M)  cikke által védett vállalkozás és verseny szabadsága működésének elengedhetetlen feltétele a  szerződési szabadság, amely ennek következtében szintén élvezi az Alaptörvény védelmét. Ezt támasztják alá a szerződési szabadságnak a Ptk.-ban foglalt garanciális szabályai is.” (Indokolás [21]) [86] A jelen ügyben az Alkotmánybíróság nem látott okot arra, hogy ettől az értelmezéstől eltérjen. [87] 2.2. A  kormány által készített beadvány abból indul ki, hogy az  Alaptörvény enyhébb feltételeket határozna meg a  fennálló szerződések tartalmának jogszabály útján történő módosításához, mint az  a  2012-ig hatályban volt Alkotmány alapján értelmezhető volt. Az a várakozás is kiolvasható a kormány beadványából, hogy a szerződéses szabadság közérdekből és arányosan megvalósuló korlátozhatóságának feltételei szintén enyhébbek lettek. A jelen esetben létrejött szerződésekről van szó; ezek módosítása jogszabállyal más – szigorúbb – alkotmányos elbírálás alá esik, mint azok a  szabályok, amelyek a  szerződés létrejötte előtt a  szerződés kötelező tartalmi elemeit határozzák meg. [88] Az Alkotmánybíróság már többször – az  Alaptörvény hatályba lépését követően is – döntött arról, hogyan lehet szerződéseket jogszabállyal módosítani. [89] Az Alkotmánybíróság Magyarország Alaptörvényének negyedik módosítása (2013. március 25.) hatálybalépését követően, az  Alaptörvény Záró és vegyes rendelkezések 5.  pontjára tekintettel úgy foglalt állást, hogy „az újabb ügyekben vizsgálandó alkotmányjogi kérdések kapcsán felhasználhatja a  korábbi határozataiban kidolgozott érveket, jogelveket és alkotmányossági összefüggéseket, ha az  Alaptörvény adott szakaszának az  Alkotmánnyal fennálló tartalmi egyezése, az  Alaptörvény egészét illető kontextuális egyezősége, az  Alaptörvény értelmezési szabályainak figyelembevétele és a konkrét ügy alapján a megállapítások alkalmazhatóságának nincs akadálya, és szükségesnek mutatkozik azoknak a  meghozandó döntése indokolásába történő beillesztése” {13/2013. (VI. 17.) AB határozat, Indokolás [32]}. [90] 2.2.1. Az  Alkotmánybíróság a  32/1991. (VI. 6.) AB határozatában (ABH 1991, 146, 166., a  továbbiakban: Abh.) rámutatott arra, hogy különösen a  hosszú évekig fennálló szerződési jogviszonyokra a  jelentős gazdasági –  esetleg politikai –, pénzügyi és egyéb társadalmi változások nyilvánvalóan számottevő hatást, lényegi befolyást gyakorolnak. A  szerződéskötéskor előre nem látott körülmények ugyanis lényegesen megváltoztathatják a  szerződő felek helyzetét, a  jogok és kötelezettségek arányát, és valamelyikük számára rendkívül terhessé vagy egyenesen lehetetlenné tehetik a  szerződés változatlan tartalommal történő fenntartását, illetőleg a  szerződés teljesítését. Ezekben a  rendkívüli változást előidéző esetekben a  törvények lehetővé teszik, hogy az  egyes egyedi jogviszonyokba a  bíróság beavatkozzék és módosítsa, a  megváltozott körülményekhez igazítsa a  tartós, hosszú lejáratú szerződések eredeti tartalmát. Kimondta az  Alkotmánybíróság továbbá azt is, hogy ha a  társadalmi méretű változások a  szerződések nagy tömegét érintik, indokolt – és alkotmányosan nem kifogásolható –, hogy a  jogviszonyok megváltoztatására, módosítására a  törvényhozás dolgozzon ki általános megoldást. Az  állam azonban jogszabállyal a  fennálló szerződések tartalmát általában csak ugyanolyan feltételek fennállása esetén módosíthatja, változtathatja meg alkotmányosan, mint amilyen feltételek fennállását a  bírósági úton való szerződésmódosítás megkövetel. Vagyis a  tartós jogviszonyok jogszabállyal történő alakítására a  clausula rebus sic stantibus tételének alkalmazásával kerülhet sor. Eszerint a  jogalkotó – akárcsak a  bíróság – akkor jogosult a  fennálló és tartós szerződési jogviszonyokat módosítani, ha a  szerződéskötést követően beállott valamely körülmény folytán a  szerződés változatlan tartalommal történő fenntartása valamelyik fél lényeges jogos érdekét sérti, a körülményváltozás nem volt ésszerűen előrelátható, továbbá, ha az túlmegy a normális változás kockázatán. A  jogszabályi beavatkozásnak pedig további feltétele, hogy a  lényeges körülményváltozás társadalmi méretű legyen, vagyis a  szerződések nagy tömegét érintse. A  törvényhozó feladata meghatározni és egyúttal felelőssége eldönteni, hogy melyek azok a  területek, amelyeken a beavatkozás már jogalkotási követelmény. Azt pedig, hogy a  beavatkozás feltételei alkotmányosan fennállnak-e, köteles bizonyítani. Vita esetén viszont az  Alkotmánybíróság jogosult a  beavatkozás alkotmányosságát eldönteni, ugyanúgy, ahogy a  konkrét, egyes szerződésekben a  Ptk. 241. §-a alapján esetenként a bíróság jár el és a feltételek fennállása esetén módosítja a szerződések tartalmát. [91] Az Alkotmánybíróság szerint az  Abh.-ban kifejtett elvek nem azt jelentik, hogy a  Ptk. válna alkotmányos mércévé a  szerződésekbe való állami beavatkozás megítélésénél, hanem csak azt, hogy a  jogbiztonság követelményei, a  szerződéses szabadság, a  megkötött szerződés teljesítésébe vetett bizalom akkor érvényesülnek, ha az  egyedi szerződések bírói úton való módosítása feltételeitől a  jogalkotó a  szerződések tömegének módosításakor nem térhet el. A magánjogi tartós jogviszonyok jogszabállyal történő alakítására a clausula rebus sic stantibus tételének alkalmazásával kerülhet sor. A  bírói szerződésmódosítás a  magánfelek eltérő érdekeinek új egyensúlyba hozására alkalmas eszköz az eset összes körülményeinek mérlegelésével. A törvényi úton történő szerződésmódosításnak is, amennyire lehet, mindegyik fél méltányos érdekeit figyelembe kell vennie, vagyis az ilyen szerződésmódosításnak is érdekegyensúlyra kell törekednie a megváltozott körülmények mellett. [92] 2.2.2. Az emberi méltóság védelméhez való jog és a jogállamiságot tartalmazó alaptörvényi szabály a jelen ügyben eldöntendő alkotmányjogi kérdés szempontjából az előző Alkotmány azonos szabályaival megegyezik. [93] Az emberi méltóság védelméhez való jog sérelmére, miként azt az  indítvány is megemlíti, csak akkor lehet hivatkozni, ha más, nevesített alapjog nem áll rendelkezésre. Az  indítvány szerint a 24/1996. (VI. 25.) AB határozat az  egyéni cselekvési autonómia egyik megnyilvánulási formájaként határozta meg a  jogügyletek létrehozásának szabadságát, az  egyénnek azt a  jogát, hogy önállóan, hatalmi befolyástól mentesen dönthessen a  magánjogi jogügyletek létrehozása, tartalma és módosítása tekintetében. [94] Az Alkotmánybíróság a  szerződési szabadság és „az általános cselekvési szabadság” viszonyát értelmezve megállapította: „[a]z, hogy a szerződési szabadság joga végső soron az emberi méltósághoz való jogból levezethető, nem jelenti azt, hogy az  egyszersmind alapjogi védelmet is kap. A  szerződési szabadságot az  Alkotmánybíróság nem az  egyén legbensőbb szféráját érintő megállapodások megkötésének szabadságával azonosítja, hanem ennél szűkebben, az  egyén gazdasági életben való részvételét biztosító jogként részesíti védelemben, és azt hangsúlyozza, hogy a  szerződési szabadság a  piac működésének és a  gazdasági versenynek az  egyik fontos feltétele. Ebből következik az, hogy az  alkotmánybírósági gyakorlatban a  szerződési szabadság az  Alkotmány 9.  § (1)  bekezdésében biztosított piacgazdaság lényegi elemének és önálló alkotmányos jognak (de nem alapvető jognak) minősül.” [7/2006. (II. 22.) AB határozat, ABH 2006, 181, 198–199.] [95] Az indítványban is hivatkozott 3048/2013. (II. 28.) AB határozatban – amelynek az  ügyben elbírált alkotmányjogi panaszok alapján kifejezetten állást kellett foglalnia a  magánjogi jogviszonyokba való állami beavatkozással szemben felállított alkotmányos követelményekről – az  Alkotmánybíróság tanácsa egyhangú döntéssel már az  Alaptörvény alapján is alkalmazhatónak találta az  Abh.-ban a  szerződésmódosítással kapcsolatban kifejtett elveket (Indokolás [34]–[36] bekezdései). Az adott esetben – a végtörlesztés kapcsán – egy nemzetközi válságban Magyarországon előállt, jelentős, kivételes és súlyos helyzetben történő jogszabályi beavatkozásról volt szó. [96] 2.3. A megkötött szerződéseket illetően megfelelően tekintettel kell lenni arra az általános elvre is, hogy valamely ország a közérdek – mint például politikai, társadalmi vagy gazdasági rendjének megőrzése – szempontjából döntő fontosságúnak ítélheti, és megkövetelheti bizonyos szabályok (imperatív rendelkezések) alkalmazását valamely tényállásra; annak mérlegelése során, hogy érvényre kell-e juttatni e  rendelkezéseket, figyelembe kell venni természetüket és céljukat, és alkalmazásuk vagy nem alkalmazásuk következményeit. [Az elv megjelenik az Európai Parlament és Tanács 593/2008/EK rendelete (2008. június 17.) „a szerződéses kötelezettségekről alkalmazandó jogról (Róma I.)” 9. cikkében.] [97] Az Alkotmánybíróság határozatát az Abtv. 44. § (1) bekezdése alapján tette közzé. Budapest, 2014. március 17. Dr. Paczolay Péter s. k., az Alkotmánybíróság elnöke,