8/2017. (IV. 18.) AB határozata az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. XXVIII. törvény 43. § (1) és (4) bekezdésének alkalmazásával kapcsola

8/2017. (IV. 18.) AB határozata az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. XXVIII. törvény 43. § (1) és (4) bekezdésének alkalmazásával kapcsolatos alkotmányos követelmény megállapításáról. Az Alkotmánybíróság teljes ülése jogszabály alaptörvény-ellenességének megállapítására irányuló bírói kezdeményezés tárgyában – dr. Hörcherné dr. Marosi Ildikó, dr. Juhász Imre, dr. Pokol Béla, dr. Schanda Balázs, dr. Szívós Mária, dr. Varga Zs. András alkotmánybírók párhuzamos indokolásával, valamint dr. Balsai István, dr. Czine Ágnes, dr. Salamon László, dr. Szabó Marcel alkotmánybírók különvéleményével – meghozta a következő 1. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény 43.  § (1) és (4)  bekezdésének alkalmazása során az  Alaptörvény B)  cikk (1)  bekezdéséből és XXVIII.  cikk (6)  bekezdéséből, a  jogbiztonság elvéből, valamint a  kétszeres eljárás alá vonás és büntetés tilalmából eredő alkotmányos követelmény, hogy ha állatkínzás vétsége vagy bűntette miatt büntetőjogi felelősség megállapításának van helye, vagy a  büntetőjogi felelősség kérdésében már jogerős marasztaló döntés született, akkor ugyanazon tényállás alapján indult állatvédelmi hatósági eljárásban, ugyanazon jogellenes cselekmény miatt állatvédelmi bírság kiszabására ugyanazon személlyel szemben nem kerülhet sor. 2. Az  Alkotmánybíróság az  állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény 43.  § (1)–(4)  bekezdése alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló bírói kezdeményezést – az Alaptörvény XXVIII. cikk (6) bekezdés tekintetében – elutasítja. 3. Az Alkotmánybíróság a bírói kezdeményezést egyebekben visszautasítja. Az Alkotmánybíróság elrendeli e határozatának a Magyar Közlönyben való közzétételét. I. [1] 1. A  Debreceni Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság bírája 10.K.27.636/2015/7. számú, 10.K.27.636/2015/9. számú és 10.K.27.636/2015/12. számú végzéseiben az  Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a  továbbiakban: Abtv.) 25.  § (1)  bekezdése alapján a  bírósági eljárás felfüggesztése mellett az  állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény (a továbbiakban: Átv.) 43. § (1), (2), (3) és (4) bekezdései alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál. [2] Az indítványozó bíró tanácsa előtt folyamatban lévő, állatvédelmi bírság tárgyában hozott közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata iránti perben megállapítható – a bírói kezdeményezésben kifejtett alkotmányjogi probléma alapjául szolgáló – tényállás szerint a  felperes állattartó lakóhelyén egy kistermetű keverék szuka kutyát tartott hosszabb ideje. A kutya 2011 tavaszán öt kutyakölyköt fialt, amelyek közül az állattartó négyet azonnal, míg további egyet néhány nap múlva vízbe fojtott. [3] A fenti cselekmény miatt a  Debreceni Járásbíróság – a  Debreceni Törvényszék ítéletével megváltoztatott – 2014.  június 12. napján jogerős ítéletében állatkínzás vétségben megállapította az  állattartó büntetőjogi felelősségét és 125 000 Ft összegű pénzbüntetésre ítélte. [4] A Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség Közjogi Szakága 2014. szeptember 19. napján kelt T.K.5029/2014/1-I. számon állatvédelmi bírság kiszabása iránt állatvédelmi hatósági eljárást kezdeményezett arra hivatkozva, hogy az állattartó megszegte az  Átv. 4.  § (1)  bekezdésében, 11.  § (1)  bekezdésében, valamint 12.  § (1)  bekezdésében foglalt állatvédelmi rendelkezéseket. [5] Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatának Jegyzője 2014. november 20. napján kelt IGAZ-20077/2014. számú határozatával (a továbbiakban: I. fokú határozat) a büntetőügyben megállapított tényállást alapul véve az állattartót 450 000 Ft állatvédelmi bírsággal sújtotta. [6] Az állattartó fellebbezést terjesztett elő a  határozattal szemben, amelyben előadta, hogy igazságtalannak tartja, hogy „két helyről” is megbírságolják. [7] A Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal az  állattartó fellebbezését elutasította és Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzat Jegyzőjének IGAZ-20077-3/2014. számú határozatát (a  továbbiakban: II. fokú határozat) helybenhagyta. A határozat indokolása szerint az Átv. 43. § (1) és (4) bekezdésében foglaltak alapján egyértelműen megállapítható, hogy az állatvédelmi jogszabály megsértése esetén a bírság kiszabása nem mellőzhető és nem szorul háttérbe más jogkövetkezmények esetén sem, hanem párhuzamosan megállapítható más – akár büntetőjogi – szankció mellett is. [8] Az állattartó keresetet terjesztett elő a határozattal szemben, törvénytelennek tartva az eljárást, illetve a kétszeres büntetést kifogásolta. [9] 2. A  bírói kezdeményezésben és annak kiegészítéseiben az  indítványozó bíró kifejtette, hogy az  Átv. támadott rendelkezései a  ne bis in idem elvének megsértését jelentik, ezért Alaptörvény XXVIII.  cikk (6)  bekezdésébe ütköznek, illetve a szabályozás hiányosságai miatt a B) cikk sérelme is megvalósul. [10] 2.1. Érvelése szerint az  Átv. támadott rendelkezései azért sértik az  Alaptörvény XXVIII.  cikk (6)  bekezdésében meghatározott kétszeres eljárás tilalmát, mert az  említett jogszabályi rendelkezések lehetővé teszik, hogy ugyanazon jogsértés miatt két eljárást folytassanak le és két szankciót szabjanak ki az  érintettel szemben. Az  indítványozó bíró az  általa állított alaptörvény-ellenesség fennállásának alátámasztására megjelölte az  Európai Unió Bíróságának (a továbbiakban: EUB) C-617/10. számú ítéletét is. [11] 2.2. Az  indítványozó bíró utalt arra is, hogy az  Alaptörvény B)  cikkében garantált jogállamiság részét képező jogbiztonság követelményének sérelmét okozza, hogy a jogalkotó az Átv. 43. §-ában nem szabályozta megfelelően az  állatvédelmi bírság körében a  felelősség alóli mentesülés eseteit abban az  esetben, amennyiben a  magatartás kimeríti az állatkínzás bűncselekményének törvényi tényállási elemeit, és megfelel az Átv. 43. § (1) bekezdésében és 11. § (1) bekezdésében foglaltaknak is. [12] Mindezekre figyelemmel az  indítványozó bíró az  Átv. támadott rendelkezései alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte az Alkotmánybíróságtól. II. [13] 1. Az Alaptörvény indítvánnyal érintett rendelkezései: „B) cikk (1) Magyarország független, demokratikus jogállam.” „XXVIII.  cikk (6) A  jogorvoslat törvényben meghatározott rendkívüli esetei kivételével senki nem vonható büntetőeljárás alá, és nem ítélhető el olyan bűncselekményért, amely miatt Magyarországon vagy – nemzetközi szerződés, illetve az Európai Unió jogi aktusa által meghatározott körben – más államban törvénynek megfelelően már jogerősen felmentették vagy elítélték.” [14] 2. Az Átv. indítvánnyal érintett rendelkezései: „43.  § (1) Aki tevékenységével vagy mulasztásával az  állatok védelmére, kíméletére vonatkozó jogszabály vagy hatósági határozat előírását megsérti vagy annak nem tesz eleget, magatartásának súlyához, ismétlődéséhez, és különösen az  állatnak okozott sérelem jellegéhez, időtartamához igazodó mértékű állatvédelmi bírságot köteles fizetni. (2) Az állatvédelmi bírságot az állatvédelmi hatóság szabja ki. (3) Az állatvédelmi bírság kiszabására az állatvédelmi hatóságnak az (1) bekezdésben meghatározott magatartásról történt tudomásszerzését követő egy éven túl nincs lehetősége. Az elkövetéstől számított öt éven túl nem szabható ki bírság, kivéve, ha a  magatartás jogszerűtlen állapot fenntartásával valósul meg. Ebben az  esetben az  elévülés mindaddig nem kezdődik meg, amíg a jogszerűtlen állapot fennáll. (4) A bírság megfizetése nem mentesít más jogkövetkezmények alól.” III. [15] 1. Az  Alkotmánybíróság mindenekelőtt azt vizsgálta meg, hogy a  bírói kezdeményezés megfelel-e a  törvényben előírt feltételeknek. [16] 2. Az  Abtv. 25.  §-a szerint a  bíró – a  bírósági eljárás felfüggesztése mellett – abban az  esetben kezdeményezi az  Alaptörvény 24.  cikk (2)  bekezdés b)  pontja alapján az  Alkotmánybíróságnál a  jogszabály vagy jogszabályi rendelkezés alaptörvény-ellenességének megállapítását, illetve az  alaptörvény-ellenes jogszabály alkalmazásának kizárását, ha az  előtte folyamatban levő egyedi ügy elbírálása során olyan jogszabályt kell alkalmazni, amelynek alaptörvény-ellenességét észleli, vagy alaptörvény-ellenességét az Alkotmánybíróság már megállapította. [17] Az egyedi utólagos normakontroll eljárást kezdeményező bírói indítványnak az  Abtv. 52.  § (1)  bekezdése szerinti határozott kérelmet kell tartalmaznia. A  kérelem akkor határozott, ha tartalmaz az  Alkotmánybíróság hatáskörére és az indítványozó jogosultságára vonatkozó hivatkozást, megjelöli az Alaptörvényben biztosított jogok sérelmének lényegét, az  Alaptörvény megsértett rendelkezéseit és megfelelő indokolást is tartalmaz. Ezenkívül megjelöli a sérelmezett jogszabályi rendelkezést és kifejezetten kéri annak megsemmisítését. [18] 2.1. Az  Alkotmánybíróság megállapította, hogy a  bírói kezdeményezés abban a  részében, amelyben az  Átv. támadott rendelkezéseit az  Alaptörvény B)  cikkével összefüggésben támadja, alaptörvény-ellenes mulasztás megállapítására irányul, márpedig az  Alkotmánybíróság már több döntésében megállapította, hogy a  bíró a  folyamatban lévő ügyben alaptörvény-ellenes mulasztás kimondását nem indítványozhatja {lásd például 3009/2012. (VI. 21.) AB határozat, Indokolás [62]; 3135/2013. (VII. 2.) AB határozat, Indokolás [19]–[20]; 3238/2013. (XII. 21.) AB végzés, Indokolás [10]}. Minderre figyelemmel az  Alkotmánybíróság a  bírói kezdeményezést – az Alaptörvény B) cikkének sérelmét állító részében – az indítványozó jogosultságának hiánya miatt az Abtv. 64. § b) pontja alapján visszautasította. [19] 2.2. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a bírói kezdeményezés – egyebekben – megfelel az Abtv. 25. §-ában foglalt, valamint Abtv. 52. § (1b) bekezdés a)–f ) pontjaiban meghatározott feltételeknek. IV. [20] A bírói kezdeményezés az alábbiak szerint nem megalapozott. [21] 1. Az  Alkotmánybíróság mindenekelőtt röviden áttekintette azt, hogy a  magyar jogrendszer milyen módon szankcionálta az állatok védelmét és kíméletét érintő jogellenes cselekményeket. [22] 1.1. A magyar büntető törvénykönyv a kihágásokról szóló 1879. évi XL. törvénycikk (a továbbiakban: Kbtk.) 86. §-a az állatkínzást elzárással és pénzbírsággal rendelte büntetni. A későbbiek során az említett jogellenes cselekmény a szabálysértési joganyagba került és pénzbírsággal szankcionálták [lásd: a szabálysértésekről szóló 17/1968. (IV. 14.) Kormány rendelet 25.  §, illetve a  szabálysértésekről szóló 218/1999. (XII. 28.) Kormány rendelet 2.  §]. A  jogalkotó 2004. április 24. napjától a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: régi Btk.) 266/B. §-ának beiktatásával létrehozta az  állatkínzás bűncselekményi alakzatát, amelyet szabadságvesztéssel, közérdekű munkával, vagy pénzbüntetéssel rendelt büntetni, majd ezt követően – 2004. szeptember 3. napjával – hatályon kívül helyezte az állatkínzás szabálysértési alakzatát. A hatályos jogunkban a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.) 244. §-a a következőképpen fogalmazza meg az állatkínzás bűncselekményének tényállását: „(1) Aki a) gerinces állatot indokolatlanul oly módon bántalmaz, vagy gerinces állattal szemben indokolatlanul olyan bánásmódot alkalmaz, amely alkalmas arra, hogy annak maradandó egészségkárosodását vagy pusztulását okozza, b) gerinces állatát vagy veszélyes állatát elűzi, elhagyja vagy kiteszi, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. (2) A büntetés bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztés, ha az állatkínzás a) az állatnak különös szenvedést okoz, vagy b) több állat maradandó egészségkárosodását vagy pusztulását okozza.” [23] 1.2. Az  Átv. 1999. január 1-jei hatálybalépésétől kezdve a  jogalkotó lehetőséget biztosított bizonyos, az  állatok védelmét és kíméletét érintő jogellenes cselekmények esetén közigazgatási eljárás keretein belül állatvédelmi bírság kiszabására, illetve egyéb közigazgatási jogkövetkezmény alkalmazására is. Az Átv. 43. § (1) bekezdése szerint állatvédelmi bírságot annak kell fizetni, aki a tevékenységével vagy mulasztásával az állatok védelmére, kíméletére vonatkozó jogszabály vagy hatósági határozat előírásait megsérti vagy annak nem tesz eleget. [24] 1.3. Az  Alkotmánybíróság megállapította, hogy a  magyar jogrendszerben – az  alapügy tárgyát képező jogellenes cselekmény elkövetésének időpontjában és jelenleg is – az  állatok védelmét, illetve kíméletét érintő jogellenes cselekmények két, eltérő jogágba tartozó eljárás lefolytatását követően, más-más felelősségi forma alapján is szankcionálhatók. A  Btk.-ban meghatározott cselekmények miatt a  büntetőeljárás lefolytatása során vizsgálandó (bűnösségen alapuló) büntetőjogi felelősség megállapítását követően szabható ki büntetőjogi szankció. Az állatok védelmére és kíméletére vonatkozó előírások megsértése, illetve be nem tartása esetén pedig közigazgatási eljárás lefolytatásának van helye, amelynek során – objektív felelősségi forma alapján – az Átv.-ben meghatározott közigazgatási jogkövetkezmények alkalmazhatók. Az  Alkotmánybíróság megállapította, hogy azon jogellenes magatartások köre, amelyek közigazgatási jogkövetkezménnyel sújthatók, jóval szélesebb, mint a  büntetőjogilag releváns cselekmények köre, mivel a  Btk.-ban foglalt tényállás kizárólag a  gerinces, illetve veszélyes állatokat érintő bizonyos, a  jogalkotó által a  legsúlyosabbnak értékelt magatartásokat rendeli büntetni (maradandó egészségkárosodás vagy pusztulás előidézésére alkalmas, indokolatlan bántalmazás vagy bánásmód; valamint az  állat elűzése, elhagyása, kitevése; minősített esetet képez az  állatnak okozott különös szenvedés, vagy a  több állat maradandó egészségkárosodását, pusztulását okozó cselekmény). Ezenkívül állatkínzás vétségében vagy bűntettében kizárólag természetes személy, szándékos magatartása esetén állapítható meg a  büntetőjogi felelősség. Ezzel szemben az  állatvédelmi bírság (illetve más közigazgatási jogkövetkezmény) alkalmazásának kizárólagos feltétele a – az Átv.-ben igen tágan meghatározott állatvédelmi, illetve állattartási előírások megsértését, illetve be nem tartását magában foglaló – jogsértés(ek) megállapítása, ahhoz nem kell társulnia a  bűnösség/ vétkesség feltételének, illetve közigazgatási szankciókat nem kizárólag természetes személlyel szemben lehet kiszabni. [25] 2. A  bírói kezdeményezésben állított alaptörvény-ellenesség vizsgált indoka abban áll, hogy az  Átv. kifogásolt rendelkezései a  kétszeres eljárás alá vonás és büntetés tilalmának az  Alaptörvény XXVIII.  cikk (6)  bekezdésében foglalt szabályába ütköznek. Erre tekintettel az  Alkotmánybíróság mindenekelőtt azt mutatja be, hogy hogyan értelmezi a kétszeres eljárás alá vonás és büntetés tilalmának alaptörvényi rendelkezését. [26] 2.1. Az Alkotmánybíróságnak következetes a gyakorlata a tekintetben, hogy az Alaptörvény XXVIII. cikkében foglalt, egyes büntető anyagi jogi, illetve eljárásjogi gyökerű alkotmányos alapelvek érvényesülési körét nem szűkíti le a szorosan vett büntetőjog területére, hanem esetről esetre mérlegeli, hogy a konkrét ügyben vizsgált jogszabályok a  széles értelemben vett jogi felelősségi rendszer olyan elemei-e, amelyek alkalmazásakor érvényesülnie kell az alapelveknek. Az Alkotmánybíróság az értékelés során tehát nem a formális természetű jogági besorolást tekinti döntőnek, hanem az érintett jogszabály tartalmából, funkciójából indul ki. Ennek megfelelően az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a  büntetőjogi gyökerű alkotmányos alapelveknek érvényesülniük kell az  olyan – más jogágba sorolt – eljárások tekintetében is, amelyek valamely jogellenes magatartás szankcionálására irányulnak és preventív, valamint represszív jellegű jogkövetkezmény alkalmazásával zárulnak. [Lásd különösen: 19/2009. (II. 25.) AB határozat, ABH 2009, 146, 152–154, 157.] Az  Alkotmánybíróság legutóbb a  30/2014. (IX. 30.) AB  határozatban foglalta össze és erősítette meg ebbéli álláspontját a  tisztességes bírósági eljáráshoz való jog, valamint az  ártatlanság vélelme tekintetében, megállapítva, hogy az  említett rendelkezések által felölelt alkotmányos garanciarendszer nem csupán a szoros értelemben vett büntetőjog (hard core of criminal law) területére terjedhet ki, hanem például a  szabálysértési, fegyelmi vagy versenyfelügyeleti (közigazgatási) eljárásokra is. {lásd: 30/2014. (IX. 30.) AB határozat, Indokolás [48]–[63]} [27] 2.2. A  kétszeres eljárás alá vonás és büntetés tilalmának alkotmányos szabályát korábban az  Alkotmány nem nevesítette, de a  ne bis in idem elvét az  Alkotmánybíróság már a  42/1993. (VI. 30.) AB határozatában olyan alkotmányos jelentőségű rendelkezésnek tekintette, amelyik – összekapcsolva a  res iudicata elvével – az  állam büntetőhatalmának korlátját jelentheti [lásd: ABH 1993, 300, 306.]. Az  Alkotmánybíróság az  Alaptörvény hatálybalépését, a kétszeres eljárás alá vonás és büntetés tilalmának kifejezett nevesítését követően is fenntartotta korábbi értelmezését és leszögezte, hogy a  ne bis in idem elve „egyfelől alapjogi rendelkezés az  állami büntetőhatalom visszaélésszerű gyakorlásával szemben, másfelől pedig a  jogbiztonság érvényesülésének érdekében működő szabály, hiszen garantálja az  érdemi bírósági döntések végleges jellegét” {lásd: 33/2013. (XI. 22.) AB határozat, Indokolás [19]}. Az  említett határozatokban vizsgált alkotmányossági probléma (elévülés joghatása; illetve a törvényes vád hiánya miatt megszüntetett büntetőeljárásban az ismételt vádemelés lehetősége) ugyanakkor eltér a  bírói kezdeményezésben felmerült kérdéstől, ugyanis az  Alkotmánybíróságnak jelen ügyben arról kell állást foglalnia, hogy alkotmányosan összeegyeztethető-e a  kétszeres eljárás alá vonás és büntetés tilalmával annak a  lehetősége, hogy meghatározott személy által elkövetett cselekményt két, egyébként más jogágba tartozó eljárás (egymás utáni, vagy párhuzamos) lefolytatását követően – mindkét eljárásban – külön szankcióval sújtsanak. A  jelen ügyben vizsgálandó kérdés ugyan felmerült már korábban – bizonyos közlekedési szabályszegésekkel kapcsolatban párhuzamosan lefolytatható szabálysértési és közigazgatási eljárások vonatkozásában – benyújtott indítványokban is, ugyanakkor az  Alkotmánybíróságnak – a  határozott kérelem feltételeinek hiányában – abban az ügyben nem volt alkalma érdemben állást foglalnia a felvetett probléma és a ne bis in idem elvének alkotmányos összefüggései tekintetében [lásd: 60/2009. (V. 28.) AB határozat, ABH 2009, 501, 505, 542.]. [28] 2.3. A kétszeres eljárás alá vonás és büntetés tilalmának elvét – az Alaptörvényben megfogalmazotthoz hasonlóan – valamennyi jelentős emberi jogi egyezmény is tartalmazza. Az  1976. évi 8. törvényerejű rendelettel kihirdetett, Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya (a  továbbiakban: Egyezségokmány) 14.  cikkének 7. bekezdése szerint: „[s]enkivel szemben sem lehet büntetőeljárást indítani vagy büntetést kiszabni olyan bűncselekmény miatt, amely miatt az  adott ország törvényének és büntetőeljárásának megfelelően jogerős ítélettel már elítélték vagy felmentették.” Az 1993. évi XXXI. törvénnyel kihirdetett, az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló Egyezmény (a  továbbiakban: Egyezmény) hetedik kiegészítő jegyzőkönyvének 4.  cikke pedig úgy fogalmaz, hogy: „[h]a valakit egy állam büntető törvényének és büntető eljárási törvényének megfelelően egy bűncselekmény kapcsán már jogerősen felmentettek vagy elítéltek, e  személlyel szemben ugyanennek az  államnak az  igazságszolgáltatási szervei ugyanezen bűncselekmény miatt nem folytathatnak büntető eljárást, és vele szemben abban büntetést nem szabhatnak ki.” Tekintettel az  Alkotmánybíróság következetes, arra vonatkozó gyakorlatára, hogy az  alapjogok érvényesülésének minimális mércéjeként fogadja el a  nemzetközi szerződésekben foglalt, illetve az  ahhoz kapcsolódó ítélkezési gyakorlatban kibontott jogvédelmi szintet {32/2012. (VII. 4.) AB határozat, Indokolás [41]; 3206/2014. (VII. 21.) AB határozat, Indokolás [30]; 32/2014. (XI.  3.) AB határozat, Indokolás [50]}, az  Alkotmánybíróság áttekintette az  Egyezmény rendelkezéseinek értelmezésére, tartalmának kibontására felruházott Emberi Jogok Európai Bírósága (a továbbiakban: EJEB) ne bis in idem elvével kapcsolatos ítélkezési gyakorlatát. Az Alkotmánybíróság továbbá – figyelemmel korábbi határozatában feltárt azon alapjogi megfontolásra, hogy az  EJEB az  idézett elv értelmezéséhez mérceként fogadja el az  EUB-nak az Európai Unió Alapjogi Chartája 50. cikkében foglalt ne bis in idem elvét kibontó gyakorlatát {lásd 33/2013. (XI. 22.) AB határozat, Indokolás [26]} – felvázolja az EUB kétszeres eljárás alá vonás és büntetés tilalmát érintő jelentősebb megállapításait is. [29] 2.3.1. Az  EJEB következetes ítélkezési gyakorlata szerint az  Egyezmény hetedik kiegészítő jegyzőkönyvének 4.  cikkében szereplő „azonos bűncselekmény” kitétel megállapíthatósága szempontjából nem a  jogi minősítés bír meghatározó jelentőséggel, hanem a cselekmény ténybeli alapjainak kell azonosnak lenni {lásd Sergey Zolotukhin kontra Oroszország [GC] (14939/03.), 2009. február 10., 81. és 82. bekezdés; Maresti kontra Horvátország (55759/07.), 2009. június 25., 62. bekezdés}. Az EUB szintén arra az álláspontra helyezkedett, hogy az „ugyanazon cselekmény” fogalma alatt a történeti tényállás azonosságát kell érteni, függetlenül a  jogi minősítéstől és a védett jogi tárgytól {lásd: Van Esbroeck ügy, C-436/04., 2006. március 9., 42. pont}. [30] 2.3.2. Az  EJEB leszögezte azt is, hogy az  Egyezmény hetedik kiegészítő jegyzőkönyvének 4.  cikkében említett „büntetőeljárás” fogalmat az  Egyezmény 6. és 7.  cikkében írt „büntetőjogi vádak” és „büntetés” kifejezésekre figyelemmel, azokkal összhangban kell értelmezni {Sergey Zolotukhin kontra Oroszország [GC] (14939/03.), 2009.  február 10., 52. bekezdés; Boman kontra Finnország (41604/11.) 2015. február 17., 29. bekezdés}. Ennek megfelelően az EJEB az idézett cikk értelmezése során is – az Egyezmény 6. cikkéhez kapcsolódó joggyakorlatában kimunkált – ún. Engel kritériumokat hívja segítségül annak eldöntéséhez, hogy mely eljárások, illetve szankciók tekinthetőek „büntetőjogi” természetűeknek {Maresti kontra Horvátország (55759/07.), 2009. június 25.,  57.  bekezdés; Nykänen kontra Finnország (11828/11.), 2014. május 20.}. Az  EJEB a  kérdés eldöntéséhez először azt vizsgálja meg, hogy az érintett állam nemzeti joga szerint a  jogellenes cselekmény bűncselekménynek minősül-e. A nemleges válasz önmagában nem zárja ki a „büntetőjogi” jelleg megállapítását, mivel az EJEB a nemzeti jog szerinti minősítést csupán kiindulási pontként értékeli. További kritériumként figyelembe veszi ugyanis azt is, hogy a  jogellenes cselekmény milyen természetű, majd harmadik elemként azt elemzi, hogy az  alkalmazott szankció milyen jellegű, illetve súlyú {lásd: Engel és társai kontra Hollandia (5100/71; 5101/71; 5102/71; 5354/72; 5370/72), 1976. június 8., 82. bekezdés}. Az EJEB az utóbb említett két feltételnek nagyobb jelentőséget tulajdonít, mint az  elsőnek, valamint az  állandósult ítélkezési gyakorlata szerint e  kritériumoknak nem szükségképpen kell együttesen fennállniuk, hanem a  büntetőjogi jelleg fennállását megalapozhatja önmagában valamelyik feltétel megállapíthatósága is {lásd: Ezeh és Connors kontra Egyesült Királyság [GC] (39665/98; 40086/98), 2003. október 9., 86. bekezdés}. Az  EJEB a  nemzeti jogban nem a  büntetőjog keretein belül szabályozott jogkövetkezmények – különösen (adó)bírság – büntető jellegének vizsgálatára irányuló ügyeiben, annak eldöntésére, hogy az  Engel kritériumok második és harmadik eleme megállapítható-e a  konkrét ügyben, figyelembe veszi azt is, hogy (1) a bírság alkalmazását előíró jogszabály általánosságban kiterjed-e minden állampolgárra; (2) a bírság az újabb jogsértések megakadályozását célzó büntetés-e, vagy inkább a  pénzbeli kompenzációt szolgálja; (3) a  bírságot olyan általános szabály alapján szabták-e ki, amelynek célja az  elrettentés és büntetés; (4) a  kiszabott bírság jelentős mértékűnek tekinthető-e. Az EJEB hangsúlyozta, hogy a „büntető” jelleg megállapítható abban az esetben is, ha az  egyes feltételek önmagukban nem alapozzák meg e  minősítést, de a  vizsgált kritériumok együttes hatásukban mégis ilyen eredményre vezetnek {lásd: Bendenoun kontra Franciaország (12547/86), 1994. február 24., 47. bekezdés; Jussila kontra Finnország [GC] (73053/01), 2006. november 23., 32. bekezdés}. [31] A fentiek alapján tehát az  Egyezmény hetedik kiegészítő jegyzőkönyve 4.  cikkének a  sérelme abban az  esetben állapítható meg, ha (1) a  kérelmezővel szemben két olyan eljárás folyt; (2) amelyek mindegyike büntető jellegű; (3) mindkét eljárás tárgya a  kérelmező által elkövetett ugyanazon jogellenes cselekmény volt; és (4) a  kérelmezőt az egyik eljárásban jogerős döntésben elítélték vagy felmentették {összefoglalóan lásd: Dungveckis kontra Litvánia (32106/08), 2016. április 12., 42. bekezdés}. [32] Az EUB ítélkezési gyakorlatában úgy foglalt állást, hogy a  ne bis in idem elve alapján az  ugyanazon tényállás alapján, ugyanazon személlyel szemben a büntetőeljárás során kiszabható szankció és a közigazgatási eljárás során alkalmazható adóbírság együttes kiszabása abban az  esetben kizárt, ha az  adóbírság büntető jellegűnek minősül a  tagállami jog tekintetében {lásd: Hans Akerberg Fransson ügy, C-617/10., 2013. február 26., 33.  pont}. Ennek mérlegelése során a  jogsértés tagállami jogi minősítésének, a  jogsértés jellegének, illetve az  érintett személlyel szemben kiszabható szankció természetének és súlyának van jelentősége {lásd: Bonda ügy, C-489/10., 2012. június 5., 37. pont}. [33] Az EJEB szerint ugyanakkor nem állapítható meg egyezménysértés, ha valamely szerződő állam nemzeti joga az adó meg nem fizetésében testet öltő jogellenes cselekmények vizsgálatára közigazgatási és büntetőeljárás integrált, párhuzamos és egymással összekapcsolt alkalmazására biztosít lehetőséget, amennyiben az  eljárások, illetve az  azok eredményeként alkalmazható szankciók előreláthatók az  érintett számára és a  különböző joghátrányok között szoros tárgyi és időbeli kapcsolat áll fenn, így különösen, ha a  büntetőeljárás eredményeként alkalmazott büntetés mértékének meghatározásakor figyelembe vették a  korábban kiszabott közigazgatási szankciót is {lásd: A és B kontra Norvégia [GC] (24130/11; 29758/11), 2016. november 15., 146., 147., 151–153. bekezdés}. [34] 3. A  kétszeres eljárás alá vonás és büntetés tilalmával kapcsolatban a  fentiekben kifejtetteket értékelve az  Alkotmánybíróság jelen ügyben az  alábbi következtetésre jutott az  Alaptörvény XXVIII.  cikk (6)  bekezdését illetően. [35] 3.1. A  szóban forgó alaptörvényi rendelkezés nem tiltja önmagában azt, hogy valakivel szemben, ugyanazon jogellenes cselekménye miatt több, más jogágba tartozó, eltérő funkciójú eljárást folytassanak le és ezek eredményeként jogkövetkezményt alkalmazzanak. A  ne bis in idem elvében testet öltő alkotmányos garancia kifejezetten az  állami büntetőhatalom visszaélésszerű gyakorlásával szemben védi az  egyént, ezért annak a  tilalmát foglalja magában, hogy meghatározott személlyel szemben, ugyanazon büntetendő cselekmény miatt – azt követően, hogy büntetőjogi felelősségéről jogerős döntés született – újabb, büntető szankció alkalmazására irányuló eljárást indítsanak, illetve büntető jogkövetkezményt alkalmazzanak. Az Alkotmánybíróság – összhangban a korábban ismertetett, XXVIII. cikket érintő gyakorlatával – annak mérlegelésekor, hogy a vizsgálat alá vont eljárás, illetve szankció „büntető” jellegű-e vagy sem, nem az  adott eljárás jogági besorolását tekinti döntőnek, hanem az eljárás és jogkövetkezmény funkciójából indul ki. Mindez nem jelenti azt, hogy ne bis in idem elve érvényesülési körének meghatározása korlátlan lenne, hiszen az  Alkotmánybíróság korábbi gyakorlata és az  azzal összhangban álló EJEB-gyakorlat alapján megfelelő mértékben kimunkált mérce áll rendelkezésre annak meghatározására, hogy mely eljárás, illetve jogkövetkezmény tekinthető büntető jellegűnek. Az  Alkotmánybíróság értelmezésében – összegezve eddigi gyakorlatát, illetve felhasználva a nemzetközi jogvédelmi mechanizmusokban kikristályosodott mércét – az  Alaptörvény XXVIII.  cikk (6)  bekezdése tekintetében egy eljárás abban az  esetben büntető jellegű, ha valamely természetes személy által megvalósított jogellenes cselekmény miatti felelősségre vonásra irányul, amennyiben az eljárás során alkalmazandó jogkövetkezmény büntetésnek minősül, azaz – célját és hatását tekintve – megtorló jellegű és prevenciót szolgáló joghátrány. [36] 3.2. Jelen ügyben az  Alkotmánybíróság mindenekelőtt rögzíti, hogy az  egyértelműen megállapítható, hogy az  alapügy felperesét az  alapügy megindulását megelőzően az  ismertetett tényállás alapján lefolytatott büntetőeljárás során jogerősen elítélték, azaz megállapították büntetőjogi felelősségét állatkínzás vétségében és ezért büntetőjogi szankcióval (pénzbüntetés) is sújtották. Az  alapügyben az  sem vitatott, hogy az  állatvédelmi bírság kiszabására irányuló közigazgatási eljárás során is teljes egészében a  büntetőjogi felelősséget megalapozó történeti tényállás az  irányadó (lásd: I. fokú határozat 2. o.; II. fokú határozat 1. o.), amelynek során ugyanazon jogellenes cselekmény értékelésére kerül sor. Ennek megfelelően az  Alkotmánybíróságnak arra kell választ adnia, hogy az  állatvédelmi bírság kiszabására irányuló közigazgatás eljárás az  Alaptörvény XXVIII.  cikk (6)  bekezdésével összefüggésben tekinthető-e büntető jellegű eljárásnak, illetve az eljárás során alkalmazható szankció büntetésnek minősül-e, tehát a fentiekben rögzített feltételek mellett kiterjed-e az említett eljárásra a ne bis in idem alkotmányos elvének érvényesülési köre. [37] 3.3. Az  Alkotmánybíróság ezt követően tehát az  állatvédelmi bírság kiszabására irányuló állatvédelmi hatósági eljárás jogi természetét vizsgálta. [38] 3.3.1. Az  Átv. tartalmazza az  állatok védelmére és kíméletére vonatkozó általános előírásokat, amelyeket különböző alacsonyabb rendű, ágazati jogszabályok részleteznek [lásd például: a  veszélyes állatfajokról és egyedeik tartásának szabályairól szóló 85/2015. (XII. 17.) FM rendelet]. Az  említett előírások megszegése esetén indítható meg – mint speciális közigazgatási eljárás – az  állatvédelmi hatósági eljárás, amelynek lefolytatására a  közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a  továbbiakban: Ket.) és az  Átv. tartalmaz rendelkezéseket. Az  állatvédelmi hatóság folytatja le az  eljárást, amelynek célja – a  tényállás tisztázását követően – a  jogsértés tényének megállapítása, illetve kizárása. Az  Átv.-ben találhatók a  jogsértés megállapítása során alkalmazható – objektív felelősségen nyugvó – jogkövetkezmények főbb szabályai is, amelyek szerint az  állatvédelmi hatóság állatvédelmi bírságot szab(hat) ki, emellett vagy ehelyett kötelezheti az  állattartót a  hiányosságok kijavítására, pótlására, vagy arra, hogy az  állatok gondozásával, a  velük való helyes bánásmóddal kapcsolatos állatvédelmi oktatáson vegyen részt [lásd: Átv. 43.  § (1) és (6)  bekezdései]. Abban az  esetben, ha a  jogsértést szándékosan vagy ismételt jelleggel követik el és ez  a  kedvtelésből tartott állat maradandó egészségkárosodását vagy pusztulását okozza – amennyiben a  kedvtelésből tartott vagy a  jövőben tartandó állat jóléte állatvédelmi bírság kiszabásával és az  állatvédelmi képzésen való részvételével sem biztosítható – a  bírság kiszabása mellett az  állattartó 2–8 évre eltiltható az  állattartástól [lásd: Átv. 43.  § (9)  bekezdése]. A  nem kedvtelésből tartott állat tartója által szándékosan és ismételt jelleggel elkövetett jogsértés esetén – a  fentiekkel megegyező egyéb feltételek fennállása mellett – szintén alkalmazható az említett jogkövetkezmény [lásd: Átv. 43. § (10) bekezdése]. Ezen kívül az állatvédelmi hatóság a nem kedvtelésből tartott állat tartóját az általa szándékosan vagy ismételt jelleggel elkövetett jogsértése esetén – a  fentiekkel megegyező egyéb feltételek fennállása mellett – arra kötelezheti, hogy az  állatok tartása, egészségi állapota tekintetében rendszeres jelentést tegyen, vagy az  érintett állatfaj vonatkozásában tartási gyakorlattal rendelkező személyt vegyen igénybe, 2 és 8 év között meghatározott időtartamban [lásd: Átv. 43.  § (11)  bekezdése]. Az  Alkotmánybíróság megállapította, hogy az  Átv. a  jogsértés megállapításának esetére – meghatározott körben – mérlegelési jogot biztosít az  állatvédelmi hatóság részére a különböző funkciójú jogkövetkezmények közüli választásra, illetőleg együttes alkalmazására. [39] 3.3.2. Az  Alkotmánybíróság – figyelemmel a  3.1.  pontban kifejtett mércére is – megvizsgálta, az  állatvédelmi bírság – mint közigazgatási (anyagi jogi) bírság – természetét, funkcióját. Az  Alkotmánybíróság már korábbi határozataiban is a  jogsértésért való felelősség érvényesítésének módjaként [lásd: 498/D/2000. AB határozat, ABH 2003, 1202, 1206.], illetve a  tilalmak megszegőivel szemben kilátásba helyezett represszív jellegű, preventív funkciójú közigazgatási jogi szankcióként {lásd: 60/2009. (V. 28.) AB határozat, ABH 2009, 501, 526.; 38/2012. (XI. 14.) AB határozat, Indokolás [83]} jellemezte a  közigazgatási (anyagi jogi) bírság különböző típusait. Mindez összhangban van azzal, ahogy a  jogirodalom elhelyezi a  közigazgatási eljárásban alkalmazható bírságot a közigazgatási jogkövetkezmények – funkciójuk alapján történő – felosztásában. Eszerint ugyanis a közigazgatási bírság egyértelműen a büntető jellegű jogkövetkezmény, és nem a valamely tevékenység kikényszerítésére irányuló jogkövetkezmények közé sorolandó. [40] Az állatvédelmi bírsággal kapcsolatban az  Átv. előírja, hogy azt a  szankcionált magatartás súlyához, ismétlődéséhez, és különösen az  állatnak okozott sérelem jellegéhez, időtartamához igazodó mértékben kell kiszabni, amelynek módját és mértékének konkrét nagyságát az  állatvédelmi bírság kiszabásáról szóló 244/1998. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) tartalmazza részletesebben. Eszerint a bírság alapösszege 15 000 Ft és ezt az összeget kell a Korm. rendelet 1–4. számú mellékleteiben az ott meghatározott körülményekhez kapcsolt – bizonyos esetekben alsó és felső határ, míg más esetekben egy konkrét érték feltüntetésével meghatározott – szorzókkal megszorozni. Ennek során jelentősége van a különböző állatcsoportoknak, illetve annak, hogy a mulasztó természetes személy vagy jogi személy, illetőleg más gazdálkodó szervezet (lásd: 1. számú melléklet), állatlétszámnak (lásd: 2. számú melléklet), a jogsértés jellegének (lásd: 3. számú melléklet), illetve a jogsértés súlyának, következményének (lásd: 4. számú melléklet). A Korm. rendelet általános jelleggel írja elő, hogy a jogsértés szándékos elkövetése esetén az adott tényálláshoz tartozó legmagasabb szorzó(ka)t kell alkalmazni [lásd: 2. § (6) bekezdés]. [41] 3.3.3. Az  Alkotmánybíróság a  IV/1.3.  pontban (Indokolás [24]) utalt rá, hogy az  állatvédelmi hatósági eljárásban jogkövetkezménnyel szankcionálható jogsértések köre szélesebb, mint a  büntetőjogi felelősséget megalapozó elkövetési magatartások köre. Az  állatvédelmi hatósági eljárás ismertetett rendelkezései alapján megállapítható továbbá, hogy az  állatvédelmi bírság alapjául szolgáló magatartások köre – mint többen a  kevesebb – magában foglalja mindazon jogellenes cselekmények körét is, amelyek büntetőjogi felelősség alapjául szolgálnak [lásd különösen: Átv. 6.  §, 8.  § és 11.  § (1)  bekezdés]. Mindez azzal is jár – azonos történeti tényállás esetén –, hogy a  Btk.-ba (is) ütköző jogellenes cselekmények megvalósulása esetén kizárólag természetes személy szándékosan elkövetett cselekménye képezi az állatvédelmi hatósági eljárás tárgyát is, ennek megfelelően a jogsértővel szemben kiszabott állatvédelmi bírság elsődleges funkciója a  szándékosan elkövetett jogellenes cselekmény miatti állami helytelenítés kifejezése, ezzel összefüggésben a  jogsértés arányos megtorlása (represszió), amelynek célja, hogy a  jogsértő – vagy más személy – a  jövőben ne kövessen el ismét jogsértést (speciális és generális prevenció). A Korm. rendelet ismertetett rendelkezése alapján a hatósági eljárás során a szándékosan elkövetett cselekmények esetén (amelyek egy része büntetőjogilag is fenyegetett) – mérlegelést nem tűrő módon – a legmagasabb szorzók alkalmazásával kell meghatározni a  bírság összegét. Mindez tehát azt jelenti, hogy a  jogalkotó az  állatvédelmi hatósági ügyekben az állatvédelmi bírság feltételeit rögzítő szabályozás által a közigazgatási szervek számára olyan büntető szankció alkalmazását tette lehetővé, amely a Btk.-ban szabályozott pénzbüntetéssel megegyező jellegű, és – ahogy arra jelen ügy is rámutat – bizonyos esetekben az azonos jogsértések esetén a pénzbüntetésnél súlyosabb hátránnyal járhat a jogsértő számára. [42] Az Alkotmánybíróság mindezek alapján megállapította tehát, hogy a  fentiekben írt feltételekkel kiszabott állatvédelmi bírság, illetve az  annak kiszabására irányuló közigazgatási eljárás büntető jellegű szankciónak, illetve eljárásnak minősül az Alaptörvény XXVIII. cikk (6) bekezdése szempontjából. [43] 3.3.4. Az  Alkotmánybíróság megállapította ugyanakkor azt is, hogy az  állatvédelmi bírság helyett (vagy amellett) alkalmazható jogkövetkezmények nem sorolhatók a  büntető jellegű jogkövetkezmények közé, azok nem az  elkövetett jogsértés megtorlására irányulnak, hanem meghatározott tevékenységre kötelezést, vagy az állattartástól való tiltást tartalmaznak és céljuk elsősorban a reparáció, a tudatformálás és a prevenció. [44] 3.3.5. Az  Alkotmánybíróság megállapította, hogy a  kétszeres eljárás alá vonás és büntetés alaptörvényi tilalma nem zárja ki minden esetben az  állatvédelmi hatósági eljárás lefolytatását ugyanazon személlyel szemben, a  büntetőjogi felelősségének jogerős ítéletben történt megállapítását követően, azzal azonos tényállás és jogellenes cselekmény mellett sem, hiszen az említett – a bírság helyett alkalmazható – jogkövetkezmények nem tekinthetők büntető jellegű szankciónak. Az Alkotmánybíróság a IV/3.3.1. pontban (Indokolás [38]) megállapította, hogy az  Átv. rendelkezései alapján az  állatvédelmi hatóság (illetve a  felülvizsgálatot végző bíróság) mérlegelési joggal rendelkezik a  tekintetben, hogy az  állatvédelmi hatósági ügyben bírságot alkalmaz, vagy más, nem represszív jogkövetkezményt. Mindezekre figyelemmel az  Alkotmánybíróság álláspontja szerint a  támadott rendelkezések – önmagukban – nem sértik az Alaptörvény XXVIII. cikk (6) bekezdését, ezért az Alkotmánybíróság a  bírói kezdeményezést – a  kétszeres eljárás alá vonás és büntetés tilalmának sérelmét állító részében – elutasította. [45] 4. Az  Alkotmánybíróság ugyanakkor a  sérelmezett rendelkezésekkel kapcsolatos vizsgálata során – a  bírói kezdeményezés elutasítása mellett – az alábbi megállapításokra jutott. [46] 4.1. Az  Alkotmánybíróság észlelte, hogy a  meghatározott természetes személy büntetőjogi felelősségének állatkínzás vétségében vagy bűntettében történt jogerős megállapítását követően, ugyanazon személlyel szemben, ugyanazon tényállás és jogellenes cselekmény alapján indított állatvédelmi hatósági eljárás – amely az állatvédelmi bírság büntető jellegű jogkövetkezményére figyelemmel a párhuzamos represszió lehetőségét hordozza magában – alappal vetheti fel a ne bis in idem elvének sérelmét, mert ilyen esetekben az állatvédelmi bírság kiszabása az állami büntetőhatalom visszaélésszerű gyakorlását jelentheti. [47] 4.2. Az  Alkotmánybíróság a  bírói indítvány elbírálásakor azt is észlelte, hogy az  állatok védelmét és kíméletét célzó jogi szabályozással kapcsolatban a  konkrét ügyben felvetett alkotmányjogi problémán túlmutató körben is szükséges az  Alaptörvénnyel való összhang vizsgálata. A  ne bis in idem alapelve ugyanis – ahogy erre az  Alkotmánybíróság már utalt – abban az  esetben szolgál alkotmányos rendezőelvként, ha már létezik egy büntetőjogi felelősségről szóló jogerős döntés. Az Átv. és a Btk. párhuzamos alkalmazásának a lehetősége azonban oly módon is megvalósulhat, hogy egy büntetőjogilag is releváns cselekmény közigazgatási eljárásban történő elbírálása jogerős büntetőjogi döntés hiányában indul meg. Mindezekre figyelemmel az  Alkotmánybíróság –  hivatalból eljárva – megvizsgálta, hogy a  jogalkotó a  jogbiztonság alkotmányos követelményével összhangban szabályozta-e az  Átv.-ben azon tényállások elbírálását, amelyek büntetőjogi felelősségrevonás alapjául is szolgálhatnak. Az  Alkotmánybíróság azért tartotta szükségesnek az  erre vonatkozó vizsgálatának jelen ügyben történő lefolytatását, mert – bár a  kérdés az  alapügyben tárgyalt probléma kereteit meghaladja – azzal szorosan összefügg. [48] Az Alkotmánybíróságnak következetes a  gyakorlata a  tekintetben, hogy „[a] jogállam nélkülözhetetlen eleme a  jogbiztonság. A  jogbiztonság az állam – s elsősorban a  jogalkotó – kötelességévé teszi annak biztosítását, hogy a  jog egésze, egyes részterületei és az  egyes jogszabályok is világosak, egyértelműek, működésüket tekintve kiszámíthatóak és előreláthatóak legyenek a norma címzettjei számára. Vagyis a jogbiztonság nem csupán az egyes normák egyértelműségét követeli meg, de az  egyes jogintézmények működésének kiszámíthatóságát is. Ezért alapvetőek a  jogbiztonság szempontjából az  eljárási garanciák. Csak formalizált eljárás szabályainak követésével keletkezhet érvényes jogszabály, csak az eljárási normák betartásával működnek alkotmányosan a jogintézmények.” {9/1992. (I. 30.) AB határozat, ABH 1992, 59, 65.; 33/2014. (XI. 7.) AB határozat, Indokolás [32]} [49] Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy az  Alaptörvény rendelkezései nem zárják ki általános jelleggel, hogy a  jogalkotó a  büntetendő cselekményekhez – a  büntetőjogi szankció mellett – más jogágba tartozó jogkövetkezmény(eke)t is fűzzön. A  jogbiztonságból eredő kiszámíthatóság követelményéből ugyanakkor következik, hogy a  jogalkotónak – amennyiben a  büntetőjogi fenyegetettséggel rendelkező jogellenes cselekményhez más jogágba tartozó jogkövetkezmény is társul – egyértelműen, megfelelő részletességgel szabályoznia kell a  különböző eljárások egymáshoz való viszonyát. Különösen hangsúlyos ez  az alkotmányos követelmény a büntetőjogi, valamint az azzal rokon, de a büntetőjog „kemény magjához” nem sorolható eljárások viszonyában, ugyanis – ahogy az  Alkotmánybíróság több határozatában megállapította – a  büntetőjogi jellegű eljárások egyik jellemzője, hogy a büntetőjogi elmarasztaláshoz sok tekintetben hasonló funkciójú joghátrányokkal járnak {lásd: 8/2004. (III. 25.) AB határozat, ABH 2004, 144, 156.; 30/2014. (IX. 30.) AB határozat, Indokolás [50]}, így felvetődhet a kettős szankcionálás lehetősége. [50] Az Alkotmánybíróság már utalt rá (lásd: IV/1.  pont), hogy hazai jogunkban az  állatok kíméletét, illetve védelmét érintő jogellenes cselekményeket a  jogalkotó büntetőjogi, szabálysértési jogi és közigazgatási jogi jogkövetkezményekkel sújtotta/sújtja, időszakonként az  említett jogkövetkezményeket eredményező eljárások párhuzamos alkalmazásának a  lehetőségével. (Ennek megfelelően 1999. január 1. napjától az  állatkínzás szabálysértési alakzatának érintetlenül hagyása mellett az  Átv. megteremtette az  állatvédelmi hatósági eljárás lefolytatásának lehetőségét, majd – mindezek mellett – 2004. április 24. napjától a jogalkotó büntetőjogi tényállást is alkotott az  állatkínzásnak, amely részben lefedte a  szabálysértési alakzatban foglalt elkövetési magatartást, egészen 2004. szeptember 3. napjáig, a szabálysértési jogi fenyegetettség megszüntetéséig). [51] Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a jogalkotó a felsorolt jogterületek hatályos szabályozásának egymáshoz való viszonya tekintetében általánosságban azt a  rendezőelvet tartja irányadónak, hogy a  védett jogtárgy megsértésének mértéke (azaz a  cselekmény súlyossága) alapján tartja indokoltnak büntetőjogi, szabálysértési, vagy közigazgatási szankció – differenciált – alkalmazását [lásd: a  szabálysértési eljárásról és a  szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény (a  továbbiakban: Szabs.tv.) javaslatához fűzött általános indokolást]. Ennek megfelelőn a  Szabs.tv. 2.  § (4)  bekezdése értelmében nem állapítható meg szabálysértés, ha a  cselekmény bűncselekményt valósít meg, illetve szintén nincs helye szabálysértés megállapításának abban az esetben, ha a tevékenységre vagy mulasztásra törvény vagy kormányrendelet közigazgatási bírság alkalmazását írja elő. E  rendezőelv logikus jogalkotói továbbvitelét jelenthetné a  jogellenes cselekményeket körülíró anyagi jogi szabályok oly módon való meghatározása, amely – bizonyos esetekben – megszünteti ugyanazon jogellenes cselekmények párhuzamos büntetőjogi és közigazgatási jogi szankcionálását. [52] A jelenlegi szabályozás ugyanakkor nem zárja ki kifejezetten annak a lehetőségét, hogy egy jogellenes cselekményt párhuzamosan büntetőjogi és közigazgatási jogi szankcióval is sújtsanak. Az  Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a párhuzamos eljárások lehetőségének fenntartása mellett szem előtt kell tartani a jogrendszer kiszámítható működését is, ezért a közigazgatási és büntetőeljárások párhuzamossága csak a következő feltételek érvényesülése esetén nem okoz alaptörvény-ellenességet. [53] 4.2.1. Az  állami büntetőhatalom gyakorlásának egyik megnyilvánulási formája a  jogalkotó azon döntése, hogy valamely cselekményt bűncselekménnyé nyilvánít. E  tevékenysége során a  jogalkotó – mérlegelve az  adott magatartás társadalomra veszélyességét – úgy foglal állást, hogy a  jogellenes cselekmény visszaszorítása, illetve megelőzése más jogág által biztosított lehetőségekkel nem érhető el. Ahogy az  Alkotmánybíróság korábban megfogalmazta: „[a] büntetőjog a  jogi felelősségi rendszerben az  ultima ratio. Társadalmi rendeltetése, hogy a  jogrendszer egészének szankciós zárköve legyen. A  büntetőjogi szankció, a  büntetés szerepe és rendeltetése a jogi és erkölcsi normák épségének fenntartása akkor, amikor már más jogágak szankciói nem segítenek.” {30/1992. AB határozat, ABH 1992, 167, 176.; 16/2013. AB határozat, Indokolás [53]; 3116/2016. (VI. 21.) AB határozat, Indokolás [25]} [54] Hazai büntetőeljárási jogunkban főszabályként az  officialitás elve érvényesül, azaz bűncselekmény gyanúja esetén az  államnak érvényesíteni kell büntetőjogi igényét. A  büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (a  továbbiakban: Be.) 171.  § (2)  bekezdése értelmében pedig a  hatóság tagja, illetve a  hivatalos személy köteles a  hatáskörében tudomására jutott bűncselekményt feljelentenie. A  büntetőeljárás során irányadó különböző hatásköri szabályok részletezik, hogy az  államnak mely esetben, mely szerve jogosult egyedüliként eljárni és – az  Alaptörvény XXVIII.  cikk (1)  bekezdésével összhangban – megkerülhetetlen garanciaként érvényesül, hogy meghatározott személynek a  büntetőjogi felelősségét kizárólag bíróság állapíthatja meg. Az  Alkotmánybíróság a  támadott rendelkezések vizsgálata során megállapította, hogy azok megfogalmazása lehetőséget teremt olyan jogalkalmazói értelmezésre is, amely nem felel meg a  kiszámíthatóság elvéből fakadó, fentiekben vázolt követelményeknek. [55] 4.2.2. Az Abtv. 46. § (3) bekezdése szerint „[a]z Alkotmánybíróság hatáskörei gyakorlása során folytatott eljárásában határozattal megállapíthatja azokat az  Alaptörvény szabályozásából eredő, és az  Alaptörvény rendelkezéseit érvényre juttató alkotmányos követelményeket, amelyeknek a  vizsgált, illetve a  bírósági eljárásban alkalmazandó jogszabály alkalmazásának meg kell felelnie”. A  támadott jogszabályi rendelkezések megsemmisítésére irányuló bírói kezdeményezés elutasítása mellett ezért az  Alkotmánybíróság, a  kétszeres eljárás alá vonás és büntetés tilalmának, valamint a jogbiztonság követelményének maradéktalan érvényesülését biztosító egységes állatvédelmi hatósági és bírósági gyakorlat kialakítása érdekében, élve az  Abtv. 46.  § (3)  bekezdésébe foglalt felhatalmazással, az  Abtv. 25.  §-a szerinti hatáskörében eljárva alkotmányos követelményként határozta meg, hogy az  Átv. 43.  § (1) és (4) bekezdésének alkalmazása során az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdéséből és XXVIII. cikk (6) bekezdéséből eredő alkotmányos követelmény, hogy ha állatkínzás vétsége vagy bűntette miatt büntetőjogi felelősség megállapításának van helye, vagy a  büntetőjogi felelősség kérdésében már jogerős marasztaló döntés született, akkor ugyanazon tényállás alapján indult állatvédelmi hatósági eljárásban, ugyanazon jogellenes cselekmény miatt állatvédelmi bírság kiszabására ugyanazon személlyel szemben nem kerülhet sor. V. [56] A határozat Magyar Közlönyben való közzététele az Abtv. 44. § (1) bekezdésének második mondatán alapul. Budapest, 2017. április 11. Dr. Sulyok Tamás s. k., az Alkotmánybíróság elnöke