2/2019. (III. 5.) AB határozata az Alaptörvény R) cikk (1) bekezdésének, 24. cikk (1) bekezdésének, valamint a XIV. cikk (4) bekezdésének értelmezésér

2/2019. (III. 5.) AB határozata az Alaptörvény R) cikk (1) bekezdésének, 24. cikk (1) bekezdésének, valamint a XIV. cikk (4) bekezdésének értelmezéséről. Az Alkotmánybíróság teljes ülése az Alaptörvény értelmezése tárgyában – dr. Dienes-Oehm Egon, dr. Stumpf István, dr. Szívós Mária és dr. Varga Zs. András alkotmánybírók párhuzamos indokolásával, valamint dr. Czine Ágnes, dr. Juhász Imre, dr. Pokol Béla és dr. Salamon László alkotmányírók különvéleményével – meghozta a következő Az Alkotmánybíróság megállapítja: 1. Az  Alaptörvény R)  cikk (1)  bekezdése alapján az  uniós jog magyarországi alkalmazhatóságának alapja az Alaptörvény E) cikke. 2. Az Alaptörvény 24. cikk (1) bekezdése alapján az Alaptörvény autentikus értelmezője az Alkotmánybíróság. Az  Alkotmánybíróság értelmezését a  más szerv által adott értelmezés nem ronthatja le, azt mindenkinek tiszteletben kell tartania. Az  Alkotmánybíróság az  Alaptörvény értelmezése során tekintettel van az  Európai Uniós tagsággal együtt járó, valamint a  Magyarországot nemzetközi szerződés alapján terhelő kötelezettségekre. 3. Az  Alkotmánybíróság megállapítja, hogy az  Alaptörvény XIV.  cikk (4)  bekezdésének Magyarország vállalt nemzetközi kötelezettségeire tekintettel értelmezhető második mondata alapján a  menedékjog megadása nem tekinthető a magyar állam alkotmányos kötelezettségének olyan nem magyar állampolgárral szemben, aki Magyarország területére olyan országon keresztül érkezett, ahol üldöztetésnek vagy üldöztetés közvetlen veszélyének nem volt kitéve, azonban a  menedékjogot az  Országgyűlés az  általa meghatározott anyagi és eljárásjogi szabályok mentén az ilyen személyek számára is biztosíthatja. Az Alkotmánybíróság e határozatát a Magyar Közlönyben közzé kell tenni. I. [1] 1. A  Kormány nevében és annak felhatalmazása alapján az  igazságügyi miniszter (a  továbbiakban: indítványozó), az  Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 38.  § (1)  bekezdése alapján az  Alaptörvény E)  cikk (2)  bekezdése, R)  cikk (1)  bekezdése, XIV.  cikk (4)  bekezdése és 24.  cikk (1)  bekezdése értelmezésére irányuló indítványt nyújtott be. [2] Az indítványozó kifejti, hogy az  ügyben érintett konkrét alkotmányjogi problémát az  Alaptörvény és az  Európai Unió jogának viszonya képezi, pontosabban az  Alkotmánybíróság alaptörvény-értelmezési monopóliuma. E  konkrét alkotmányjogi probléma hátterében az  áll, hogy az  Európai Bizottság hivatalos felszólítást küldött az  egyes törvényeknek a  jogellenes bevándorlás elleni intézkedésekkel kapcsolatos módosításáról szóló 2018. évi VI. törvény, valamint az  Alaptörvény hetedik módosításának uniós joggal való összhangja tárgyában. A  felszólításban az  Európai Bizottság kifejtette, hogy értelmezése szerint az  Alaptörvény menedékjogról szóló, módosított XIV.  cikke sérti a  harmadik országbeli állampolgárok és hontalan személyek nemzetközi védelemre jogosultként való elismerésére, az  egységes menekült- vagy kiegészítő védelmet biztosító jogállásra, valamint a nyújtott védelem tartalmára vonatkozó szabályokról szóló, 2011. december 13-i 2011/95/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (a  továbbiakban: Irányelv) egyes cikkeit. Az  Alaptörvény ezen értelmezése kapcsán merül fel az a konkrét alkotmányjogi probléma, hogy az Európai Unió egy szervének Alaptörvényre vonatkozó értelmezése milyen viszonyban áll az Alkotmánybíróság autentikus értelmezésével. [3] Az indítványozó közelebbről az alábbi három alkotmányjogi probléma értelmezését kérte az Alkotmánybíróságtól: 1. Az  Alaptörvény R)  cikk (1)  bekezdéséből megállapítható-e, hogy az  Alaptörvény mint Magyarország jogrendszerének alapja, egyben a legitimációs forrása minden jogforrásnak – ideértve az Európai Unió Alaptörvény E) cikke szerinti jogát? 2. Következik-e az Alaptörvény 24. cikk (1) bekezdéséből, hogy az Alaptörvény Alkotmánybíróság általi értelmezését más szerv által adott értelmezés nem ronthatja le? 3. A második kérdésre adott igenlő válasz esetén, hogyan adja meg az Alkotmánybíróság az Alaptörvény XIV. cikk (4)  bekezdése második mondatának autentikus értelmezését a  menedékjogra való jogosultság vonatkozásában, az Alaptörvény hetedik módosítására figyelemmel? [4] Az első kérdés vonatkozásában az  indítványozó kifejtette, hogy az  Alaptörvény R)  cikk (1)  bekezdése értelmében „[a]z Alaptörvény Magyarország jogrendszerének alapja.” Ebből kifolyólag az  egyes, a  többi tagállammal közösen, az  Európai Unió intézményei útján gyakorolt hatáskörök keretei között megállapított általánosan kötelező magatartási szabályok (azaz lényegében az  Európai Unió joga) belső jogi érvényessége az  Alaptörvényből következik. Ezen állítás alátámasztására az  indítványozó a  magyar Alkotmánybíróság vonatkozó határozatainak egyes megállapításai mellett idézi a lengyel Alkotmánybíróság és a francia Alkotmánytanács egyes határozatait is. [5] A második kérdés vonatkozásában az indítványozó előadja, hogy az Alaptörvény 24. cikk (1) bekezdése értelmében „[a]z Alkotmánybíróság az  Alaptörvény védelmének legfőbb szerve.” A  3/2017. (II. 25.) AB határozat alapján az indítványozó úgy véli, hogy az Alaptörvény fentebb idézett 24. cikk (1) bekezdéséből következően az Alaptörvény autentikus értelmezésére kizárólag az  Alkotmánybíróság jogosult. Ennek következtében, ha az  Európai Bizottság egy kötelezettségszegési eljárás keretében az  Alaptörvényt saját értelmezése keretében vizsgálja a  másodlagos uniós jognak való megfelelés szempontjából, megtöri az Alkotmánybíróság értelmezési monopóliumát. [6] A harmadik kérdés vonatkozásában az  indítványozó kifejti, hogy az  Alaptörvény XIV.  cikk (4)  bekezdésének Alkotmánybíróság általi értelmezése elengedhetetlen ahhoz, hogy a  Kormány teljesíteni tudja az  Alaptörvény megtartására és az alkotmányos identitás védelmére vonatkozó kötelezettségét. Az Európai Bizottság értelmezése szerint az  Alaptörvény XIV.  cikk (4)  bekezdése azt jelenti, hogy minden olyan kérelmező jogosulatlanná válna a  menedékjogra, aki Magyarországra érkezését megelőzően áthaladt egy másik államon, hacsak nem tudja bizonyítani, hogy a tranzitországban üldözték, vagy ennek közvetlen veszélye állt fenn. Ezzel szemben a Kormány álláspontja szerint a  fenti rendelkezés értelme az, hogy menedékjogra alapvető jogként az  jogosult, aki olyan országból érkezik, ahol a  Genfi Egyezmény szerint üldözték vagy attól való félelme megalapozott volt. Mindenki más esetében az Országgyűlés szabadon dönthet arról, hogy részükre menedékjogot vagy ahhoz hasonló védelmet biztosít-e. II. [7] Az Alaptörvény értelmezni kért szabálya: „E)  cikk (2) Magyarország az  Európai Unióban tagállamként való részvétele érdekében nemzetközi szerződés alapján – az  alapító szerződésekből fakadó jogok gyakorlásához és kötelezettségek teljesítéséhez szükséges mértékig – az Alaptörvényből eredő egyes hatásköreit a többi tagállammal közösen, az Európai Unió intézményei útján gyakorolhatja. Az e bekezdés szerinti hatáskörgyakorlásnak összhangban kell állnia az Alaptörvényben foglalt alapvető jogokkal és szabadságokkal, továbbá nem korlátozhatja Magyarország területi egységére, népességére, államformájára és állami berendezkedésére vonatkozó elidegeníthetetlen rendelkezési jogát.” […] „R) cikk (1) Az Alaptörvény Magyarország jogrendszerének alapja.” […] „XIV.  cikk (4) Magyarország – ha sem származási országuk, sem más ország nem nyújt védelmet – kérelemre menedékjogot biztosít azoknak a nem magyar állampolgároknak, akiket hazájukban vagy a szokásos tartózkodási helyük szerinti országban faji, nemzeti hovatartozásuk, meghatározott társadalmi csoporthoz tartozásuk, vallási, illetve politikai meggyőződésük miatt üldöznek, vagy a  közvetlen üldöztetéstől való félelmük megalapozott. Nem jogosult menedékjogra az a nem magyar állampolgár, aki Magyarország területére olyan országon keresztül érkezett, ahol üldöztetésnek vagy üldöztetés közvetlen veszélyének nem volt kitéve.” […] „24. cikk (1) Az Alkotmánybíróság az Alaptörvény védelmének legfőbb szerve.” III. [8] 1. Az Alkotmánybíróság hatásköreit az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdése sorolja fel, amely az a)–h) pontok között nem nevesíti az  Alaptörvény rendelkezéseinek értelmezésére vonatkozó hatáskört. A  g)  pont szerint ugyanakkor sarkalatos törvény további hatáskörök gyakorlására jogosíthatja fel az  Alkotmánybíróságot. Ennek megfelelően rendelkezik az  Abtv. 38.  §-a az  Alaptörvény értelmezésére vonatkozó hatáskörről. Az  indítványozó az  Abtv. 38.  § (1) bekezdése alapján kezdeményezte az Alkotmánybíróság eljárását. Eszerint az „Országgyűlés vagy annak állandó bizottsága, a  köztársasági elnök, a  Kormány, illetve az  alapvető jogok biztosa indítványára az  Alkotmánybíróság az  Alaptörvény rendelkezését konkrét alkotmányjogi problémával összefüggésben értelmezi, ha az  értelmezés közvetlenül levezethető az  Alaptörvényből.” Az  Abtv. szövege alapján tehát az  Alaptörvény értelmezését csak meghatározott szervek (személyek) és csak meghatározott tartalmú indítványban kezdeményezhetik. Az  Alkotmánybíróságnak vizsgálnia kell, hogy az  indítvány jogosulttól származik-e, az  Alaptörvény konkrét rendelkezésének értelmezésére irányul-e, összefügg-e konkrét alkotmányjogi problémával, és az  értelmezés közvetlenül levezethető-e az  Alaptörvényből {8/2014. (III. 20.) AB határozat, Indokolás [20]–[27]; legutóbb megerősítette a 9/2018. (VII. 9.) AB határozat, Indokolás [20]}. [9] Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az  indítványt az  indítványozó a Kormány nevében nyújtotta be, vagyis az jogosulttól származik. [10] Az Alkotmánybíróság azt is megállapította, hogy az  indítvány az  Alaptörvény értelmezésére irányul, és megjelöli az Alaptörvény értelmezni kívánt konkrét rendelkezéseit. [11] Az Alaptörvény értelmezésének további feltételeit – azaz a  konkrét alkotmányjogi probléma meglétét, illetve az  értelmezésnek az  Alaptörvényből való közvetlen levezethetőségét – az  Alkotmánybíróság arra tekintettel vizsgálta meg, hogy e  hatáskörét mindig is megszorítóan értelmezte, és ezúttal is úgy ítélte meg, hogy enélkül az alkotmányértelmezések azzal a veszéllyel fenyegetnek, hogy az Alkotmánybíróság magára vállalja a törvényhozó, sőt a végrehajtó hatalom felelősségét is {17/2013. (VI. 26.) AB határozat, Indokolás [10]}. [12] Az indítványozó három alkotmányjogilag értékelhető kérdést terjesztett elő. Az  Alkotmánybíróság a  fentiekre tekintettel kérdésenként külön-külön folytatta le vizsgálatát. [13] 2. A  Kormány első kérdése arra irányult, hogy az  Alaptörvény R)  cikk (1)  bekezdése alapján megállapítható-e az, hogy az  Alaptörvény a  legitimációs forrása minden jogforrásnak, ideértve az  Európai Unió Alaptörvény E)  cikk szerinti jogát. [14] Az Alaptörvény R)  cikk (1)  bekezdése szerint az  Alaptörvény Magyarország jogrendszerének alapja. Az Alaptörvénynek részét képezi az E) cikk, amely azt az alkotmányos alapot tartalmazza, amelynek révén hazánk az Európai Unióban tagállamként részt vesz, és amely folyamatosan jogalapul szolgál az Európai Unió jogának belső jogként történő érvényesüléséhez, azaz közvetlen alkalmazhatóságához. [15] Az Alkotmánybíróság emlékeztet arra, hogy az  Alaptörvény E)  cikk (1)  bekezdése államcélként rögzíti az  európai egység megteremtésében való részvételt. A  részvétel nem öncélú, hanem az emberi jogok, a  jólét és a biztonság kiterjesztését kell szolgálnia [143/2010. (VII. 14.) AB határozat, ABH 2010, 698, 708. a  továbbiakban: Abh1.]. Az Alaptörvény szerkezeti felépítéséből az következik, hogy az Alaptörvény E) cikkének (1) és (2) bekezdései között összefüggés van: Magyarország az Európai Unióban tagállamként az európai egység megteremtése érdekében vesz részt, mégpedig az európai népek szabadságának, jólétének és biztonságának kiteljesedése céljából. [16] A magyar nemzet állammá alakulásával fejezte ki először európai identitását, amely a  történelem során adódott helyzetek által szilárd nemzeti meggyőződéssé érett. Ezt fejezi ki az  Alaptörvény Nemzeti Hitvallása azzal, hogy büszkék vagyunk arra, hogy Szent István királyunk ezer évvel ezelőtt szilárd alapokra helyezte a magyar államot, és hazánkat a keresztény Európa részévé tette. Nemzeti értékrendünk részét képezi az is, hogy népünk évszázadokon át harcokban védte Európát, s tehetségével, szorgalmával gyarapította közös értékeit, továbbá azzal is, hogy „[h]isszük, hogy nemzeti kultúránk gazdag hozzájárulás az  európai egység sokszínűségéhez.” Ebből az  európai identitásból egyenesen következett az, hogy a  rendszerváltást követően Magyarország folyamatosan törekedett az európai integrációban való részvételre, amit országos ügydöntő népszavazás hagyott jóvá. [17] Fentiekkel összhangban az  Alaptörvény indokolása rögzíti, „hogy Magyarország közreműködik az  európai népek szabadságának, jólétének és biztonságának kiteljesedését szolgáló európai egység megteremtésében, és nevesítve is utal az  európai egység megteremtésének legfontosabb intézményesült fórumára, az  Európai Unióra. Az  Európai Unió nemzetközi szerződésen alapuló önálló jogrenddel rendelkezik, amelynek értelmében az  uniós jog a  tagállamok területén közvetlenül alkalmazandó és a  jogalanyok számára közvetlenül is teremthet jogokat és kötelezettségeket. Mivel az  Európai Unióban való részvétel jelentősen befolyásolja a  magyarországi közhatalomgyakorlás rendjét és kereteit, valamint az  uniós jog nagymértékben meghatározza a  magyar jogalanyok jogait és kötelezettségeit, szükséges, hogy az  Európai Unió keretein belül történő hatáskörgyakorlásra az  Alaptörvény – az  Alaptörvény egészét átható rendezőelvek között – kifejezett felhatalmazást adjon. Az  Alaptörvény E)  cikke lehetővé teszi, hogy Magyarország az  Európai Unió tagállamaként, az  Európai Unió intézményei útján gyakorolja egyes hatásköreit. Az  érintett konkrét hatásköröket nemzetközi szerződésnek kell megállapítania, az  Európai Unió intézményei útján történő hatáskörgyakorlás nem haladhatja meg a  nemzetközi szerződésből fakadóan szükséges mértéket, valamint nem irányulhat több hatáskörre annál, mint amivel Magyarország az  Alaptörvény alapján egyébként rendelkezik. Az  Európai Unió intézményei útján történő hatáskörgyakorlás alapjául szolgáló nemzetközi szerződés kötelező hatályát kiemelkedő jelentőségénél fogva akkor lehet elismerni, ha arra az Országgyűlés a képviselők kétharmadának szavazatával felhatalmazást adott.” [18] Az Alkotmánybíróság hatáskörei szempontjából az  Alaptörvény E)  cikk (2) és (4)  bekezdései szerinti nemzetközi szerződések a hatálybalépésüket követően az uniós jog részét képezik, azonban ettől még nemzetközi szerződési eredetüket sem veszítik el. Arra az  Alaptörvény E)  cikk (2)  bekezdésének megfogalmazása is utal, hogy az  alapító szerződések Magyarország nemzetközi kötelezettségvállalásainak számítanak. E  nemzetközi jogi eredetre alkotmánybírósági döntés is utalt már [lásd 61/2008. (IV. 29.) AB határozat, ABH 2008, 546, 550.]. [19] Az uniós jognak mint belső jognak a  nemzetközi jogtól elkülönülő sui generis jellegét mutatja ugyanakkor az, hogy arra az Alaptörvény E) cikke vonatkozik, amely lex specialis a nemzetközi jogra vonatkozó Q) cikkhez képest. Ezt erősítette meg a  9/2018. (VII. 9.) AB határozat, amely szerint a  nemzetközi jogtól elválik és külön kezelendő az Alaptörvény E) cikk (2) bekezdése alapján történő hatáskörtranszfer, amit az uniós jog sui generis jellege indokol (vö. Indokolás [31]). [20] Mindazonáltal az  uniós jog mint belső jog nem illeszkedik bele a  hazai jogforrási hierarchiába, hanem az  Alaptörvényben foglalt alkotmányos parancs alapján kötelezően alkalmazandó jogszabályösszesség. Ezt támasztja alá az  is, hogy uniós jog megsemmisítésére az  Alkotmánybíróságnak nincs hatásköre, mivel az  Alkotmánybíróság az  Alaptörvény 24.  cikke alapján az  Alaptörvény T)  cikk (2)  bekezdésében felsorolt jogszabályokhoz fűzhet ilyen jogkövetkezményt, az  uniós belső jog pedig az  E)  cikk (3)  bekezdése alapján állapít meg kötelező magatartási szabályokat. Az  tehát, hogy az  uniós jog megsemmisítésére az  Alkotmánybíróság nem rendelkezik hatáskörrel, abból fakad, hogy az uniós jog rendszertani értelemben nem része az Alaptörvény T) cikke szerinti jogforrási rendszernek, hanem egy külön alkotmányos parancs teszi az  uniós jogot mint kötelezően alkalmazandó jogot a jogrendszer részévé. [21] Az Alaptörvény E) cikk (2) bekezdése alapján történő hatáskörtranszfer alapját a tagállamok által megkötött – annak sajátosságaira tekintettel az  Alkotmánybíróság gyakorlatában belső jogként kezelt – nemzetközi szerződések képezik, amelynek ratifikálásához alkotmányozó többségre van szükség az  Alaptörvény E)  cikk (4)  bekezdése alapján. Ezzel összefüggésben az  Alkotmánybíróság a  22/2012. (V. 11.) AB határozatban megerősítette, hogy „minden olyan szerződéshez, amely Magyarország Alaptörvényben megjelölt hatásköreinek további átadásához vezet az  Európai Unió intézményei útján történő közös hatáskörgyakorlás révén, az  országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával adott felhatalmazás szükséges. Vagyis az  E)  cikk (2) és (4)  bekezdése nemcsak a  csatlakozási szerződésre, és az  alapító szerződésekre, vagy ezek módosítására vonatkozik, hanem minden olyan szerződésre, amelynek kidolgozásában – az  Európai Unió reformjában – Magyarország már tagállamként vesz részt. […] Azt, hogy milyen szerződést kell ilyennek tekinteni, a  szerződés alanyai, tárgya, a  szerződésből eredő jogok és kötelezettségek alapján lehet esetenként megállapítani” (Indokolás [50]–[51]). Az  Alaptörvény E)  cikk (2) és (4)  bekezdéseinek lényeges tartalma tehát az, hogy garanciális előírást tartalmaznak a  hatáskörök uniós intézményekre történő telepítése esetére. Az  Alkotmánybíróság álláspontja szerint az  E)  cikk (4)  bekezdésében meghatározott alkotmányozó többség igényéből kooperatív jogértelmezési kötelezettség következik. Ez  alapján az  uniós jog alkalmazási elsőbbséggel bír a  hazai jogalkotó által alkotott belső joggal szemben, hiszen ahogy arra a  német Szövetségi Alkotmánybíróság is rámutatott, „az Európai Unió sikere szempontjából központi jelentőségű az  európai jog egységes érvényesülése a  tagállamokban” (vö. BVerfGE 73, 339, 368). A  jelenleg 28 tagból álló jogközösség nem tudná túlélni, ha az európai jognak nem volna egységes érvényesülése és hatálya a tagállamokban (vö. BVerfGE – 2 Bvr 2735/14, 37). [22] Mindazonáltal az  Alaptörvény E)  cikkéből több korlát is kiolvasható. Egyrészt az  Alaptörvény hetedik módosítása alapján a  közös hatáskörgyakorlás „nem korlátozhatja Magyarország területi egységére, népességére, államformájára és állami berendezkedésére vonatkozó elidegeníthetetlen rendelkezési jogát.” Az  E)  cikk (2)  bekezdése szerinti, Alaptörvényből eredő „egyes” hatáskörök konkrét hatásköröket jelenthetnek. A  hatáskörök közös gyakorlására pedig a  „szükséges mértékig” kerülhet sor. Az  Alkotmánybíróság emlékeztet arra, hogy a Lisszaboni Szerződés hatálybalépésekor megvizsgálta az új alapító szerződéseket, és megállapította, hogy annak eljárásai biztosítékot adnak arra, hogy „az alapító szerződésekből fakadó jogok gyakorlásához és kötelezettségek teljesítéséhez »szükséges mérték« ellenőrzésében az  Országgyűlés aktív, kezdeményező szerepet játsszon” (Abh1. 708–709.). Erre előzetesen a szubszidiaritási és arányossági vizsgálat, az elfogadott jogalkotási aktusok tekintetében pedig az  Európai Unió Bíróságánál (a  továbbiakban: EUB) kezdeményezhető megsemmisítési eljárás teremt lehetőséget. [23] Ezen túlmenően az ún. „fenntartott szuverenitás elvének” megfelelően az uniós tagság nem a szuverenitásról való lemondást jelenti, hanem a  hatáskörök nemzetközi közösségben történő közös gyakorlását. „[E]nnek megfelelően Magyarország szuverenitásának fenntartását kell vélelmezni az Európai Unió alapító szerződéseiben megállapított jogokhoz és kötelezettségekhez képest további hatáskörök közös gyakorlásának megítélésekor” {22/2016. (XII. 5.) AB határozat, Indokolás [60], a  továbbiakban: Abh2.}. A  hatáskörök közös gyakorlását az  Alaptörvény teszi lehetővé, Magyarország szuverenitásának alkotmányos önkorlátozása révén. Mindez azzal a  következménnyel jár, hogy a  közösen gyakorolt hatáskörök esetében is tiszteletben kell tartani az  Alaptörvény szabta kereteket, így elsődlegesen az  alapjogok védelmét, amely az  Alaptörvény I.  cikk (1)  bekezdése értelmében „az állam elsőrendű kötelezettsége”, valamint a szuverenitásnak az Alaptörvény E) cikk (2) bekezdés utolsó mondata szerinti elidegeníthetetlen elemeit. Ezt a  követelményt jelenítik meg az  Abh2. rendelkező részében megfogalmazott kontrollmechanizmusok. [24] Az Alkotmánybíróság ugyanakkor emlékeztet, hogy az Abh2.-ben már rámutatott arra, hogy „[a]z Alkotmánybíróság tudatában van annak, hogy az  EUB nézőpontjából az  uniós jog mint független, autonóm jogrend került meghatározásra (Vö. C-6/64 Costa v. ENEL [1964] ECR 585). Az  Európai Unió azonban egy olyan, az  alapító szerződésekben a  tagállamok által meghatározott körben és keretek között önálló jogalkotásra és a  saját nevében történő nemzetközi szerződés létrehozására is felhatalmazott jogközösség, amelynek végső alapját ezek a tagállamok által kötött nemzetközi szerződések képezik” (Indokolás [32]). Mint ezen szerződések urai, a tagállamok nemzeti, érvényesülésről szóló aktusai, végső soron a  tagállami alkotmány keretei határozzák meg azt, hogy az uniós jog az adott tagállamban mennyiben élvez elsőbbséget a tagállam saját jogával szemben. [25] Mindezek alapján, tiszteletben tartva azt, hogy az  uniós jognak alkalmazási elsőbbsége van a  tagállami joggal szemben, az  indítványozó kérdésére a  következő válasz adható: az  Alaptörvény R)  cikk (1)  bekezdése alapján az uniós jog magyarországi alkalmazhatóságának alapja az Alaptörvény E) cikke. [26] 3. A  Kormány második kérdése arra irányult, hogy az  Alaptörvény 24.  cikk (1)  bekezdéséből, amely szerint az  Alkotmánybíróság az  Alaptörvény védelmének legfőbb szerve, következik-e az, hogy az  Alaptörvény Alkotmánybíróság általi értelmezését más szerv által adott értelmezés nem ronthatja le. [27] 3.1. Az  Alkotmánybíróság elsőként arra emlékeztet, hogy az  Alaptörvény negyedik módosításáról szóló 12/2013. (V. 24.) AB határozatban az  Alaptörvény 24.  cikk (1)  bekezdéséhez kapcsolódóan az  Alkotmánybíróság rögzítette, hogy „[a]z adott alkotmányossági kérdés elbírálása során – az  irányadó szabályok szerint eljárva – tekintetbe veszi továbbá Magyarország nemzetközi szerződéseiben vállalt, az uniós tagsággal együtt járó kötelezettségeit, valamint a  nemzetközi jog általánosan elismert szabályait, az  azokban megjelenő alapvető elveket és értékeket. Mindezen szabályok ugyanis – különös tekintettel az  Alaptörvénybe is beépített értékeikre – olyan egységes rendszert (értékrendet) képeznek, melyek sem az  alkotmányozás, sem a  jogalkotás, sem pedig az  Alkotmánybíróság általi alkotmányossági vizsgálat lefolytatásakor nem hagyhatók figyelmen kívül” (Indokolás [48]). [28] A nemzetközi jog általánosan elismert szabályai közül az  államok nemzetközi együttműködését rendező pacta sunt servanda elv alapján a  vállalt nemzetközi kötelezettségek minden esetben teljesítendők. Ennek megfelelően a szerződések jogáról szóló, Bécsben az 1969. évi május hó 23. napján kelt szerződés kihirdetéséről szóló 1987. évi 12. törvényerejű rendelet 27.  cikke akként rendelkezik, hogy a  nemzetközi jogi kötelezettségek megsértését nem lehet a hazai jogszabályi rendelkezésekre hivatkozással igazolni. Ennek tudható be az, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága elmarasztalta Magyarországot a  korábbi Alkotmány 70.  § (5)  bekezdésében foglalt szabály miatt, amely az egyéni körülmények mérlegelése nélkül kizárta a gondokság alatt álló személyeket a választójog gyakorlásából [Kiss Alajos kontra Magyarország (38832/06) 2010. május 20.]. [29] 3.2. Minthogy a  Kormány indítványa az  Európai Bizottság által indított kötelezettségszegési eljárás keretében megfogalmazott értelmezésre tekintettel került benyújtásra, ezért az Alkotmánybíróság az alábbiakat hangsúlyozza. [30] Az Alkotmány és az Alaptörvény módosítására több alkalommal is sor került Magyarország Európai Uniós tagsága miatt. Először a 2002. évi LXI. törvény módosította a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvényt, amikor az  Európai Unióhoz történő csatlakozás érdekében az  Alkotmány kiegészült a  2/A.  §-sal. A  módosítás indokolásaként az  alkotmányozó rögzítette, hogy „[a] Magyar Köztársaságnak az  Európai Unióhoz történő csatlakozása megkívánja az Alkotmány módosítását, mivel a csatlakozási szerződés megerősítése és kihirdetése csak akkor történhet meg, ha a szerződés összhangban áll az Alkotmány rendelkezéseivel.” [31] Ezt követően az európai elfogatóparancs tárgyában hozott 32/2008. (III. 12.) AB határozatban az Alkotmánybíróság megállapította, hogy „az Európai Unió, valamint az  Izlandi Köztársaság és a  Norvég Királyság között az  Európai Unió tagállamai, valamint Izland és Norvégia közötti átadási eljárásról szóló Megállapodás” kihirdetéséről szóló, az  Országgyűlés 2007. június 11-i ülésnapján elfogadott törvény 3.  §-ában foglalt Megállapodás 3.  cikk (2) bekezdése, 3. cikk (3) bekezdése, és a törvény 4. §-a a Megállapodás 3. cikk (4) bekezdéséhez tett nyilatkozatot megállapító részében alkotmányellenes.” Ennek következtében a  2007. évi CLXVII. törvény ismét módosította a korábbi Alkotmány 57. § (4) bekezdését. A módosítás indokolása hangsúlyozta, hogy „[a]z Európai Unió joga nem a  tagállamok döntésétől függetlenül, feltétel nélkül érvényesülő szabályok összessége, mivel érvényességének alapja a  tagállamok nemzeti alkotmánya alapján meghozott azon, szabad elhatározáson alapuló döntés, hogy az  adott állam csatlakozni kíván az  Európai Unióhoz, illetve ratifikálja az  alapító szerződések módosítását. Amennyiben viszont egy állam e  csatlakozásról vagy a  ratifikációról döntött, vállalta azt is, hogy az  Európai Közösséget létrehozó szerződés jelenleg hatályos 10. cikke szerint meghoz minden általános és egyedi intézkedést az alapító szerződésekből fakadó kötelezettségek teljesítése érdekében.” [32] Végül, az  Alaptörvény ötödik módosítására is Európai Uniós tagságunk miatt került sor. A  módosítás 7.  cikk (1)  bekezdéséhez fűződő indokolás rögzíti, hogy a  szakasz „hatályon kívül helyezi az  Országos Bírósági Hivatal elnökének meghatározott ügycsoportokra vonatkozó, az  eljáró bíróság kijelölésére vonatkozó jogát rögzítő alaptörvényi rendelkezést. A  Kormány az  Európai Bizottság megkeresésére válaszul megszünteti a  bírósági ügyáthelyezés lehetőségét.” [33] A magyar alkotmányozó ezen döntései összhangban állnak az  indítványozó által előadott francia gyakorlattal is, amely szerint „[a]z elsődleges uniós jog és a  francia Alkotmány összeütközésének elkerülése érdekében az  előbbi elfogadását megelőzően ki kell kérni a  francia Alkotmánytanács álláspontját, és ha ellentétesnek találja azt a  francia Alkotmánnyal, akkor csak annak módosítását követően fogadható el Franciaország részéről az uniós jogi rendelkezés.” [34] Ehhez hasonlóan járt el a  magyar Alkotmánybíróság is, amikor az  Abh1.-ben az  Európai Unióról szóló szerződés és az  Európai Közösséget létrehozó szerződés módosításáról szóló lisszaboni szerződés kihirdetéséről szóló 2007. évi CLXVIII. törvény egésze alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasította. Az Alkotmánybíróság a vizsgálat megkezdése előtt rögzítette azt is, hogy „[a]bban az esetben azonban, ha az  Alkotmánybíróság az  ilyen – tehát az  Európai Unió alapító és módosító szerződéseit módosító – szerződést kihirdető törvény alkotmányellenességét állapítaná meg, az  Alkotmánybíróság alkotmányellenességet megállapító határozata a  Magyar Köztársaság európai uniós tagságából folyó kötelezettségvállalásaira kihatással nem lehet. Az  Alkotmánybíróság határozata folytán a  jogalkotónak kell megteremtenie azt a  helyzetet, hogy az európai uniós kötelezettségeket az Alkotmány sérelme nélkül maradéktalanul teljesíthesse a Magyar Köztársaság” (Abh1. ABH 2010, 698, 703.). Mindez összhangban áll az  uniós alapszerződések nemzetközi kötelezettségvállalást jelentő aspektusával, amely az  állam felelősségét alapozhatja meg a  kötelezettségének nem teljesítése esetén, valamint az Európai Unióról szóló Szerződés 4. cikk (3) bekezdésben foglalt lojális együttműködés elvével. [35] 3.3. Az  uniós és a  hazai normarendszer egymás mellettisége a  legtöbb esetben nem okoz alkotmányossági dilemmát, mivel a  két normarendszer közös értékrenden alapszik. Ugyanakkor az  eltérő mércék alapján eltérő eredményre juthat az Alkotmánybíróság és az Európai Unió Bírósága a nemzeti normák megfelelősége tekintetében. Minthogy azonban az  Alaptörvény Q)  cikke és az  uniós jogra vonatkozó speciális E)  cikke is alkotmányos kötelezettséggé teszi a nemzetközi jognak, illetve az uniós jognak való megfelelést, ebből következőleg az esetleges kollíziók feloldása az  alkotmányos párbeszéd tiszteletben tartása mellett lehetséges. Ebben a  tekintetben az  Abh1. rögzítette, hogy „[a]z Európai Unió alapító és módosító szerződéseinek, valamint az  ezek alapján megalkotott ún. másodlagos, vagy levezetett jognak, a  rendeleteknek, az  irányelveknek és az  egyéb európajogi normáknak a  hiteles értelmezése […] az  Európai Unió Bíróságának hatáskörébe tartozik.” Mindez természetesen nem azt jelenti, hogy csupán az  Európai Unió Bírósága értelmezi az  uniós jogot, hiszen például az  uniós jogot érvényesíteni hivatott tagállami bíróságoknak, illetve az eljárások egyéb alanyainak is értelmezniük kell azt. Ehhez hasonlóan, az  Alaptörvény 24.  cikk (1)  bekezdéséből az  következik, hogy az  Alaptörvény autentikus értelmezője az  Alkotmánybíróság, amely alapján az  Alkotmánybíróság feladata meghatározni Magyarország alkotmányos rendjének értelmezését, így az  alapvető alkotmányos berendezkedés autentikus értelmezését. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy egyéb hazai, illetve nemzetközi szervek, bíróságok, illetve intézmények ne értelmezhetnék a  saját eljárásuk során az  Alaptörvényt, illetve a  magyar jogszabályokat. Így például az  Alaptörvény 28.  cikke alapján minden bíróságnak kötelessége alaptörvény-konform értelmezést alkalmazni, ugyanakkor ezen értelmezés az Alkotmánybíróság autentikus értelmezési gyakorlatától nem térhet el. [36] Az Alkotmánybíróság Alaptörvény értelmezése – hasonlóan a  többi tagállami alkotmánybíróságok alkotmányértelmezéséhez – erga omnes jellegű, amelyet mint autentikus jelentést minden szervnek, illetve intézménynek tiszteletben kell tartania a maga előtt folyó eljárásokban. [37] Ezen túlmenően, nemzetközi, illetve európai uniós vonatkozásban az  Alkotmánybíróság emlékeztet arra, hogy az  Abh2.-ben az  Alkotmánybíróság elkötelezte magát az  alkotmányos párbeszéd követelménye mellett (vö. Abh2. Indokolás [33]). Ennek megfelelően a  3198/2018. (VI. 21.) AB végzéssel, a  3199/2018. (VI. 21.) AB végzéssel, a  3200/2018. (VI. 21.) AB végzéssel és a  3220/2018. (VII. 2.) AB végzéssel az  Alkotmánybíróság több eljárást is felfüggesztett „az európai jog lehetőség szerinti érvényesülését szem előtt tartva.” Enélkül ugyanis nem teljesülhet az Abh2.-ben megfogalmazott, „az egyenjogúság és kollegialitás alapelvein nyugvó, egymás kölcsönös tisztelete mellett folytatott együttműködés” (Abh2. Indokolás [63]) feltétele, amelyből az következik, hogy az eljáró bírói fórumoknak figyelembe kell venniük egymás autentikus értelmezését. Vélelmezhető ugyanis, hogy mind az  uniós jog, mind az  Alaptörvényen alapuló nemzeti jogrendszer az  E)  cikk (1)  bekezdésében megfogalmazott célokat hivatottak megvalósítani. Erre tekintettel az „európai egység megteremtése”, az  integráció nem csupán politikai szervek számára jelöl ki célt, hanem a bíróságok és az Alkotmánybíróság számára is, amelynek az „európai egységből” a  jogrendszerek harmóniája és koherenciája következik alkotmányos célként. Ezek elérése érdekében a  jogszabályokat és az  Alaptörvényt – amennyiben ez  lehetséges – úgy kell értelmezni, hogy a  normatartalom az Európai Unió jogával is összhangban álljon. [38] 3.4. Fentiek alapján az  indítványozó kérdésére a  következő válasz adható: az  Alaptörvény 24.  cikk (1)  bekezdése alapján az Alaptörvény autentikus értelmezője az Alkotmánybíróság, amelynek értelmezését más szerv által adott értelmezés nem ronthatja le, azt mindenkinek tiszteletben kell tartania. Az  Alkotmánybíróság az  Alaptörvény értelmezése során tekintettel van az  Európai Uniós tagsággal együtt járó, valamint a  Magyarországot nemzetközi szerződés alapján terhelő kötelezettségekre. [39] 4. Az  indítványozó végül lényegében annak a  kérdésnek a  megválaszolását kérte az  Alkotmánybíróságtól, hogy mi az  autentikus értelmezése az  Alaptörvény XIV.  cikk (4)  bekezdése második mondatában foglalt „nem jogosult” fordulatnak. Az  indítványozó szerint e  kifejezés pontos tartalma kérdéses. Egyrészt jelentheti azt, hogy egyáltalán nem kaphat menedékjogot az  a  nem magyar állampolgár, aki Magyarország területére olyan országon keresztül érkezett, ahol üldöztetésnek vagy üldöztetés közvetlen veszélyének nem volt kitéve, de ezzel szemben úgy is értelmezhető, hogy az  érintett kérelmezőnek ugyan alapjogi igénye nincs a  menedékjogra, és így azt a  magyar államnak nem lesz alkotmányos kötelezettsége számára biztosítani, de a  menedékjog az  Országgyűlés által meghatározott anyagi jogi feltételek és eljárásjogi szabályok mentén megadható neki. [40] A kérdéses fordulat értelmezése során az  Alkotmánybíróság a  koherens alkotmányértelmezés alapelvét követte. Ennek megfelelően az  Alkotmánybíróság „mint az  Alaptörvény védelmének legfőbb szerve [Alaptörvény 24.  cikk (1)  bekezdés] – hatáskörei (pl. előzetes és utólagos normakontroll eljárás, alkotmányjogi panaszok vizsgálata, Alaptörvény értelmezése) gyakorlása során az  Alaptörvényt – célkitűzésének megfelelően – továbbra is koherens rendszerként értelmezi és alkalmazza, és az Alaptörvény valamennyi, az adott ügy elbírálása szempontjából releváns rendelkezését figyelembe veszi és összeméri” {12/2013. (V. 24.) AB határozat, Indokolás [48]}. [41] Ennek megfelelően az  Alkotmánybíróság megvizsgálta, hogy az  Alaptörvény Szabadság és felelősség című részében a  „jogosult”, illetve a  „nem jogosult” kifejezések milyen értelemben használatosak. Az  Alaptörvény IV.  cikk (4)  bekezdése kimondja, hogy „[a]kinek szabadságát alaptalanul vagy törvénysértően korlátozták, kárának megtérítésére jogosult.” Az  Alaptörvény VII.  cikk (4)  bekezdése értelmében „[a] bevett egyházaknak a  közösségi célok elérését szolgáló feladatokban való részvételükre tekintettel az  állam sajátos jogosultságokat biztosít.” Az  Alaptörvény IX.  cikk (5)  bekezdése alapján a  magyar nemzethez, a  nemzeti, etnikai, faji vagy vallási közösségekhez „tartozó személyek – törvényben meghatározottak szerint – jogosultak a  közösséget sértő véleménynyilvánítás ellen, emberi méltóságuk megsértése miatt igényeiket bíróság előtt érvényesíteni.” Az  Alaptörvény X.  cikk (2)  bekezdése kimondja, hogy „[t]udományos igazság kérdésében az  állam nem jogosult dönteni, tudományos kutatások értékelésére kizárólag a  tudomány művelői jogosultak.” Az  Alaptörvény XIX.  cikk (1)  bekezdése rögzíti, hogy „[a]nyaság, betegség, rokkantság, fogyatékosság, özvegység, árvaság és önhibáján kívül bekövetkezett munkanélküliség esetén minden magyar állampolgár törvényben meghatározott támogatásra jogosult.” Ugyanezen alaptörvénybeli cikk (4)  bekezdésében olvasható, hogy „[t]örvény az  állami nyugdíjra való jogosultság feltételeit a nők fokozott védelmének követelményére tekintettel is megállapíthatja.” [42] Hogy a koherens alkotmányértelmezés elvének érvényesülését a jelen esetben az analógia eszközével biztosíthassa, az Alkotmánybíróság a XIV. cikk (2) bekezdésében foglalt kifejezés szabályozási környezetének absztrakt ismérveit az  alábbiak szerint határozta meg. Egyrészt az  állam és a  természetes személy közötti viszonyt kérelem alapozza meg, másrészt a kérelem megadásának feltételei vannak, amelyeket sarkalatos törvény határoz meg. [43] Az értelmezendő alaptörvénybeli rendelkezésen kívül az Alaptörvény a „nem jogosult” kifejezést egyszer használja, amikor a  tudományos igazság kérdésében kizárja az  állami döntéshozatalt. Mivel ez  a  cikk az  állam és nem egy természetes személy jogosultságának hiányát állapítja meg, a XIV. cikk (2) bekezdésében foglalt kérdéses kifejezés értelmezéséhez ad analogiam eredményesen nem használható fel. A három fenti, konjunktív feltételnek ezért csak a  bevett egyházakra vonatkozó alkotmányos szabályozási környezet felel meg. Az  Alaptörvény érintett VII.  cikk (4) bekezdésének szabályozási környezetét értelmezve a 36/2017. (XII. 29.) AB határozat kifejtette, hogy „az államnak és a  vallási közösségnek a  közösségi célok elérése érdekében történő együttműködéséről a  vallási közösség kérelme alapján az  Országgyűlés dönt, az  együttműködés feltételeit sarkalatos törvény határozza meg. Mivel az  Alaptörvény az  együttműködést feltételekhez köti, a  bevett egyházzá válás nem tekinthető a  vallási közösség alapvető alanyi jogának. Az  együttműködésről való döntés ugyanakkor az  Országgyűlésnek nem csak hatásköre, hanem a  vallási közösség kérelme alapján feladata is. A  vallási közösségnek tehát alapjogilag védett igénye van arra vonatkozóan, hogy kérelmét az  Országgyűlés a  törvény alapján elbírálja” (Indokolás [59]). Nyilvánvaló, hogy az  érintett alaptörvénybeli rendelkezések igen eltérő tartalma következtében e  fejtegetésből analógia alapján csak azon elemek használhatóak fel, amelyek a  két szabályozásban közös, hármas absztrakt feltételhez kötődnek és kellőképpen elvontak ahhoz, hogy mindkét alaptörvénybeli rendelkezés vonatkozásában észszerű tartalmat hordozzanak. [44] A fentieket figyelembe véve, az  Alkotmánybíróság megállapította, hogy az  Alaptörvény XIV.  cikk (4)  bekezdése második mondatában foglalt „nem jogosult” fordulat azt fejezi ki, hogy azon nem magyar állampolgár esetében, aki Magyarország területére olyan országon keresztül érkezett, ahol üldöztetésnek vagy üldöztetés közvetlen veszélyének nem volt kitéve, a menedékjog nem tekinthető alapvető alanyi jognak. Az  ilyen személynek azonban alapjogilag védett igénye van arra, hogy kérelmét az  illetékes hatóság a  menedékjog biztosításának alapvető szabályairól szóló, az  Alaptörvény XIV.  cikk (5)  bekezdése szerinti sarkalatos törvény alapján elbírálja. Ezen alapjogilag védett igény következtében az  Országgyűlés feladata, hogy a  menedékjog biztosításának alapvető szabályait sarkalatos törvényben rögzítse. [45] Ezen rendszertani értelmezést erősíti, hogy az Alaptörvény XIV. cikk (2) bekezdésének első mondata Magyarország nemzetközi kötelezettségvállalásának az  állam saját döntésén alapuló megkötését, a  szuverenitás külső oldalához tartozó kérdést {vö. 9/2018. (VII. 9.) AB határozat, (a  továbbiakban: Abh3.) Indokolás [50]} taglal. Ebből okkal feltételezhető, hogy az  első mondatot korlátozó második mondatot a  szuverenitás belső oldala felől kell értelmezni. Azaz úgy, hogy a magyar „állam más állam(ok) főhatalmától mentesen, önállóan alakítja ki alkotmányos berendezkedését és jogrendszerét, valamint az  alkotmány és a  jogszabályok által meghatározott módon teljes és kizárólagos főhatalmat gyakorol a  területén élő személyek felett” (lásd Abh3. Indokolás [50]). Mindebből az  Alaptörvény XIV.  cikk (2)  bekezdése második mondatában szereplő „nem jogosult” kifejezés tartalmára nézve az  következik, hogy a  menedékjogra való jogosultság nem a  menekült saját, alanyi joga, hanem az  a  vonatkozó, Magyarország által vállalt nemzetközi szerződésekből mint külső szuverenitáskorlátból fakad, és alapvető szabályait a nemzetközi szerződések keretein belül a magyar állam – belső szuverenitásából fakadóan – önállóan alakíthatja ki. [46] Az Alkotmánybíróság a  XIV.  cikk (4)  bekezdésének értelmezésével összefüggésben rámutat továbbá arra, hogy az  Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata 14.  cikke alapján „[m]inden személynek joga van az  üldözés elől más országban menedéket keresni, és a más ország nyújtotta menedéket élvezni”, a menekültek helyzetére vonatkozó 1951. évi július hó 28. napján elfogadott egyezmény 33. cikk 1. pontja szerint pedig „[e]gyetlen Szerződő Állam sem utasítja ki vagy küldi vissza („refouler”) a menekültet azon ország területének határára, ahol élete vagy szabadsága faji, vallási okokból, nemzeti hovatartozása miatt, vagy abból az okból van veszélyeztetve, hogy bizonyos társadalmi csoporthoz tartozik, vagy bizonyos politikai véleményt vall.” Mindezek alapján az  Alkotmánybíróság kiemeli, hogy a  Magyarország által kifejezetten vállalt nemzetközi kötelezettségek egyik minimuma a  non-refoulement elvének maradéktalan tiszteletben tartása. [47] Az Alkotmánybíróság megjegyzi továbbá, hogy a  nemzetközi védelem megadására és visszavonására vonatkozó közös eljárásokról szóló az Európai Parlament és a Tanács által kiadott 2013/32/EU Irányelv 39. cikk (1) bekezdése értelmében „[a] tagállamok úgy is rendelkezhetnek, hogy a  nemzetközi védelem iránti kérelmet és a  kérelmező biztonságát különleges körülményeire való tekintettel nem, vagy csak részben vizsgálják meg […], ha az  illetékes hatóság a  tények alapján azt állapította meg, hogy a  kérelmező egy, a  (2)  bekezdés értelmében biztonságos harmadik ország területéről kíván belépni, vagy lépett be illegálisan az  ország területére.” Ugyanezen cikk (4)  bekezdése alapján „[a]z érintett tagállamok a  visszaküldés tilalmának elvével összhangban, beleértve a humanitárius vagy politikai okokból, illetve nemzetközi közjogi rendelkezésekből következő, az e cikk alkalmazása alóli kivételeket is, nemzeti jogukban meghatározzák az  (1)  bekezdés rendelkezéseinek végrehajtására és a határozatok következményeire vonatkozó részletes szabályokat.” [48] Ekként az  Alaptörvény XIV.  cikk (4)  bekezdésének utolsó mondata a  fenti alkotmányértelmezés fényében és Magyarország vonatkozó nemzetközi kötelezettségvállalásaira tekintettel valójában annak alaptörvényi szintű rögzítése, hogy Magyarország a  visszaküldés (refoulement) tilalmának elvét a  XIV.  cikk (3)  bekezdésében alaptörvényi szintű védelemben részesíti, azonban annak részletes megállapítását, hogy ezen túlmenően milyen szabályok érvényesülnek azon menekültekkel szemben, akikre a  visszaküldés tilalma nem vonatkozik, nemzeti jogában nem az Alaptörvényben rögzíti, hanem törvényi szabályozási szintre utalja. [49] Az Alkotmánybíróság kiemeli, hogy a  fenti értelmezés során figyelembe vette az  Európai Unión belüli alkotmányos párbeszéd alapelvét {vö. 2/2016. (XII. 5.) AB határozat, Indokolás [33]}, valamint az  Alaptörvény E)  cikk (1)  bekezdéséből fakadó, az  európai egység kiteljesedése iránti elkötelezettségét (Europafreundlichkeit). Ezekre tekintettel az  Alkotmánybíróság az  Alaptörvény XIV.  cikk (4)  bekezdésének második mondatát abból a célból értelmezte, hogy annak eredménye egyrészt megfeleljen az Alaptörvény egész szellemiségének, másrészt az alkotmányos párbeszéd és az európai népek szabadságának, jólétének és biztonságának kiteljesedése érdekében az  európai egység megteremtésében való közreműködés jegyében figyelembe vegye az  Irányelv releváns, az Alapjogi Charta fényében értelmezett rendelkezéseivel való összhangját is. [50] 5. A határozatot az Abtv. 44. § (1) bekezdésének első mondata alapján közzé kell tenni a Magyar Közlönyben. Budapest, 2019. február 25. Dr. Sulyok Tamás s. k., az Alkotmánybíróság elnöke,