10/2012. (II. 28.) NEFMI rendelete a gyógyító-megelőző ellátás jogcímén az Egészségbiztosítási Alap terhére finanszírozható homogén betegségcsoportok

10/2012. (II. 28.) NEFMI rendelete a gyógyító-megelőző ellátás jogcímén az Egészségbiztosítási Alap terhére finanszírozható homogén betegségcsoportok kódolási és besorolási szabályairól. A kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény 83. § (6) bekezdés f) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a 17. § (12) bekezdése, a 18–19. §, valamint az 1., a 10., a 14. és a 15. melléklet tekintetében a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény 83. § (6) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 41. § b) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el: 1. A rendelet hatálya 1. § E rendelet hatálya kiterjed az Országos Egészségbiztosítási Pénztárra (a továbbiakban: OEP), valamint a kötelező egészségbiztosítás keretében szolgáltatást nyújtó egészségügyi szolgáltatókra. 2. Értelmező rendelkezések 2. § E rendelet alkalmazásában: a) BNO (Betegségek Nemzetközi Osztályozása) kód: a betegségek és az egészséggel kapcsolatos problémák nemzetközi statisztikai osztályozása alapján alkalmazott, a Betegségek Nemzetközi Osztályozása X. Revíziója bevezetéséről szóló 42/1995. (XI. 14.) NM rendelet által alkalmazni rendelt kód; b) OENO (Orvosi Eljárások Nemzetközi Osztályozása) kód: az egészségügyi eljárások jelölésére használatos és az egészségügyi dokumentációban alkalmazandó, az egészségügyi eljárások azonosítására és csoportosítására használatos kód; c) FNO (Funkcióképesség, fogyatékosság és egészség Nemzetközi Osztályozása): a funkcióképesség, fogyatékosság és egészség nemzetközi osztályozására használt kódrendszer; d) finanszírozási eset: az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történő finanszírozásának részletes szabályairól szóló 43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Kr.) és az egészségügyi szakellátás társadalombiztosítási finanszírozásának egyes kérdéseiről szóló 9/1993. (IV. 2.) NM rendelet (a továbbiakban: R.) alapján megállapított önálló – az összetartozó ellátási esetek komplex egységeként meghatározott – finanszírozási tétel; e) homogén betegségcsoport (HBCs): az aktív fekvőbeteg szakellátási esetek osztályozási rendszere az orvos-szakmai és a ráfordítás-igényesség szerinti azonosság vagy hasonlóság alapján; f) homogén betegségcsoportok besorolási tényezői: az ellátás azon objektív tényezői, amelyek alapvetően meghatározzák az ellátás erőforrás igényét; g) elsődleges besorolási tényező: az ellátást indokoló fődiagnózis, valamint a beavatkozással végzett ellátások esetén – amennyiben az szerepel a 2. mellékletben – az ellátást igénylő fődiagnózis miatt végzett beavatkozás, továbbá ezen beavatkozás kombinációja más minősítéssel feltüntetett beavatkozással, vagy beavatkozásokkal; h) másodlagos besorolási tényező: olyan beavatkozások, amelyek meghatározott ápolást indokoló fődiagnózissal együtt való előfordulása egyértelműen jelzi a preferálandó magas szintű ellátás elvégzését, vagy egy speciális ellátási esemény megvalósítását; i) homogén betegségcsoport elő-főcsoportjába tartozó finanszírozási esetek: az olyan különösen magas költségű, vagy több főcsoportba tartozó megbetegedés esetén is alkalmazandó beavatkozásokkal jellemzett csoportok, amelyek a besorolás szempontjából elsődleges besorolási prioritással rendelkeznek a főcsoportok szerinti besorolással szemben; j) elő-főcsoport: főcsoport nélküli homogén betegségcsoportok; k) homogén betegségcsoport főcsoportjaiba tartozó finanszírozási esetek: olyan ellátások, amelyeknél a besorolást a finanszírozási eset ellátást indokoló fődiagnózisa alapján kell meghatározni, ha egyébként az ellátás nem felelt meg az elő-főcsoportba tartozó csoportok besorolási feltételeinek; l) homogén betegségcsoportok megkülönböztetett jelzései főcsoporton belül: la) beavatkozással jelzett csoport: a HBCs kódban a főcsoport jel melletti „P” jelzéssel minősített csoport, amely alapján a betegségek mellett meghatározott szabályok szerint, az elvégzett beavatkozásokat is figyelembe kell venni a besorolási feltételek között; lb) beavatkozással nem jelzett csoport: a HBCs kódban a főcsoport jel mellett „M” jelzéssel minősített csoport, amely alapján a betegségek mellett – az igazoló eljárások kivételével – beavatkozás nem szerepel a besorolási feltételek között; lc) sürgősségi jelzéssel minősített csoport: a HBCs kódban a főcsoport jel mellett „S” jelzéssel minősített csoport, amely a legalább 6 órás fekvőbeteg intézeti ellátást igénylő – általában 6–24 óra között lezajló – speciális ellátási esetet jelöli, amelyek során a betegek számára az előírt feltételeknek megfelelő beavatkozásokat elvégezték; ld) társult betegséggel minősített csoportok: az ellátás során olyan társult betegségek kezelését jelzi, amely megfelel a 19. §-ban és az 5. mellékletben foglaltaknak; le) súlyos társult betegséggel minősített csoport: a HBCs kódban a csoportkód utolsó karakterén „Z” betűvel minősített csoportok, mely alapján a beteg állapota és az elvégzett beavatkozások megfeleltek a 20. §-ban és a 6. mellékletben meghatározott feltételeknek; lf) életkori határral minősített csoport: a 2. melléklet szerinti életkori csoportra meghatározott csoport; m) betegszámla: az egyedi ellátások költségráfordításai alapján egy betegségcsoportra kiszámított átlagköltség, az egyes költségelemek feltüntetésével; n) garanciális szabály: a Kr. 40. § (13) és (14) bekezdése, valamint az R. 1. § (14) bekezdése szerinti szabály; o) hosszúnap: a Kr. 40. § (8) bekezdése szerinti eset. 3. A homogén betegségcsoportok létrehozásának részletszabályai 3. § (1) Új HBCs-t létrehozni abban az esetben lehetséges, amennyiben a szakmai és a várható erőforrás-igényesség szerinti homogenitás növekedését idézi elő. A HBCs homogenitása a variancia csökkenésével mérhető, oly módon, hogy minél nagyobb az elért variancia csökkenés mértéke, annál homogénebbek az új HBCs-k. (2) Új HBCs létrehozásakor meg kell különböztetni a koncentráltan, kevés szolgáltatónál ellátott esetcsoportokat a kórházak többségénél egyforma valószínűséggel megjelenő esetcsoportoktól. Új HBCs-t akkor kell létrehozni, ha az esetszám mértéke és az esetek koncentrációja ezt indokolja. 4. § (1) A HBCs-k osztályozása elő-főcsoportnak és főcsoportnak nevezett alcsoportokat, valamint ezeken belül megkülönböztetett csoport tételeket tartalmaz, a besorolási tényezőknek, besorolási szabályoknak és a besorolási táblázatoknak megfelelően. (2) Új HBCs kialakításának folyamata: a) az előre definiált csoportokba történő besorolás érdekében – statisztikai adatokon és a szakmai ismereteken alapulóan – betegségek és beavatkozások orvos-szakmai meghatározása; b) a kialakított besorolási szabályok szerinti vizsgált esetek betegségcsoportokba történő besorolása; c) betegszámla elkészítése. (3) A betegszámla elkészítése során vizsgálni kell: a) az egyedi ellátási esetek költségét; b) matematikai statisztikai módszerekkel a csoportok költség szerinti homogenitását; c) a kiemelt tételek (laboratóriumi vizsgálatok, röntgen, gyógyszer, stb.) egyedi mennyiségét, a szolgáltatás típus egységköltségét; d) az erőforrás felhasználások költségét, a tényleges ráfordítások mennyisége alapján; e) az adott ellátási osztályon végzett és egyedileg megfigyelhető – a ráfordítási adatoknak megfelelő – orvosi szolgáltatások költségét; f) az osztályos orvosi tevékenység költségét, a külön nem megfigyelt egyéb osztályos orvosi tevékenységek költségeként, szakma szerinti megkülönböztetéssel; g) az ápolás költségét (szakképzett ápolók bére, szakmai anyagok és eszközök költsége); h) hotelszolgáltatás költségét (kisegítő személyzet bére, nem orvos-szakmai anyagok, eszközök költsége, segédüzemi szolgáltatások, energia, szállítás, mosoda, élelmezés költsége); i) központi irányítás, vezetés költségét. (4) Az egyes HBCs-k ráfordítás-igényességi súlyszámát az adott HBCs tényleges átlagköltsége és a teljes minta átlagköltsége hányadosaként kell kiszámítani. A súlyszám alapján megállapítható, hogy a) egy adott HBCs ráfordítás-igényessége mennyivel alacsonyabb vagy magasabb az átlagköltségnél, b) milyen a HBCs-k egymáshoz viszonyított költségigénye. 4. Általános szabályok, az osztályos ellátás során kezelt megbetegedés diagnózisainak meghatározása 5. § (1) A beteg állapotának pontos definiálását a kórházi ápolás okainak kiválasztásával, minősítésével, a különböző diagnózis típusok megfelelő használatával kell biztosítani. A minősítéseket az osztályos ellátás jellemzői alapján kell megtenni. (2) Az osztályos ellátást jellemző BNO kódokat az osztályos ellátás végén, az összes vizsgálati eredmény birtokában, az osztályos elbocsátáskor, a diagnosztikus vizsgálatok elvégzését követően, az összes lényeges ismeret birtokában és szintjének megfelelően kell meghatározni. (3) Az „F” típusjelű diagnózisként jelentendő funkcionális állapot kódokat a beteg felvételkori státuszának megfelelően kell rögzíteni. (4) Az ellátás jellemzőinek meghatározásához kiválasztott diagnózisoknak és diagnózis típus minősítéseknek azonosnak kell lennie a beteg kóranyagában, zárójelentésében feltüntetett diagnózisokkal és minősítésekkel. A betegségkódok és minősítések nem lehetnek ellentmondásban az egyéb az ellátásról vezetett szakmai dokumentációkban leírtakkal sem. (5) Egy betegség nem adható meg általánosabb BNO kóddal, mint ahogy az adott osztályos ellátás vagy a megelőző egészségügyi ellátások során végzett és dokumentált diagnosztikus eljárásokkal már meghatároztak. 6. § (1) Beutaló iránydiagnózisként kell minősíteni azt a diagnózist, amely a beteg beutalóján a kórházi ellátás igényének fő okaként feltüntetésre került. A beutaló iránydiagnózist „0” típusjellel minősítve kell jelölni, melyet a kórházon belül az első osztályos ellátás során kell meghatározni. E jelöléssel egy diagnózis jelölhető. Kitöltése kötelező minden olyan esetben, amikor a kórházi ellátásra egészségügyi szolgáltató beutalásával került sor. (2) A beteg osztályos ellátási esetének kórházi ápolást indokoló fődiagnózisaként azon kórismét kell kiválasztani, amelynek kezelésére az osztályos ellátás irányult, amely fő oka volt az elvégzett vizsgálatoknak és beavatkozásoknak. Amennyiben nem állítottak fel diagnózist, akkor a főtünetet, vagy problémát kell helyette kiválasztani. A meghatározása minden esetben kötelező, amelyet a „3” jellel minősítve kell kódolni. Csak egy diagnózis kaphatja ezt a minősítést. Ha több jelentős oka volt az osztályos ellátásnak, azaz egymástól függetlenül, párhuzamosan többféle megbetegedési folyamat is jellemezte az ellátott osztályos esetet, azt a megbetegedési folyamatot kell kiválasztani, amely leginkább felelős a ráfordításokért. A kiválasztott fő megbetegedési folyamatnak a kódolási szabályok szerinti fődiagnózisát kell ezzel a minősítéssel kódolni. (3) Az ápolást indokoló fődiagnózis alapjául szolgáló betegség (alapbetegség) minősítéssel az ellátott osztályos ellátási esetének azon diagnózisát kell megjelölni, amely a kórházi kezelést indokoló fődiagnózis kialakulásának alapjául szolgált, a kialakulásához közvetlenül hozzájárult. A meghatározása kötelező, „1” jellel kell kódolni. Ezzel a minősítéssel kizárólag egy diagnózis jelölhető. Az ápolást indokoló fődiagnózis és az ápolást indokoló fődiagnózis alapjául szolgáló betegség azonos is lehet. (4) Szövődményként kell feltüntetni azt a megbetegedést, amely az ellátást indokoló fő kórisme, vagy a gyógykezelés következményeként jelentkezett. A szövődményeket az eredetük alapján az alábbi kategóriák szerint kell minősíteni: a) az ápolást indokoló fődiagnózis következményeként kialakult szövődmény jele „4”; b) a kórházi ellátás során, a kezelés következtében kialakult nosocomiális eredetű fertőzés jele „C”; c) az adott kórházi ellátás során, a kezelés következtében kialakult egyéb, nem nosocomiális eredetű fertőzés jele „D”. (5) Kísérő megbetegedésként azon betegség folyamatot kell jelölni, amely az ellátást indokoló fődiagnózissal egy időben, vagy az adott ellátást megelőzően jelentkezett, de egymás között ok-okozati kapcsolat nem áll fenn. A kísérő megbetegedés ellátás során kezelt betegségnek minősül, kivéve a (6) bekezdésben foglaltakat. A kísérő megbetegedés jele „5”. (6) Kísérő betegségnek minősül a fődiagnózistól eltérő diagnózisú olyan traumás sérülés is, amely azzal egyidejűleg, ugyanazon külső körülmény miatt keletkezett, függetlenül attól, hogy az ellátást indokoló fődiagnózissal azonos vagy attól eltérő testtájon keletkezett. (7) Áthelyezést indokoló diagnózisként azt a fő okot kell megjelölni, amely miatt elsődlegesen szükségessé vált a beteg más ápoló osztályra, vagy más kórházba történő áthelyezése. Áthelyezés esetén a meghatározása kötelező, típusjele „2”. (8) Az ellátás igénybevételi okának meghatározásához a „V” jelű „Z” kódokat abban az esetben lehet rögzíteni, ha az egészségi állapotra ható és az egészségügyi szolgálat igénybevételét befolyásoló tényezők kerülnek definiálásra. A kód feltüntetése a 2. mellékletben nevesített esetekben, valamint a 11. melléklet I. rész 1.4. pontja szerint kötelező. (9) Az „E” jelű, „A sérülések és mérgezések külső okai”-nak kiegészítő osztályozására kialakított BNO-kódokat (a BNO–10 S, T, V, W, X, Y betűvel kezdődő tételei) kötelezően kell használni, amikor a diagnózisok között megjelennek a sérülések, mérgezések, egyéb külső okok következményei. Ezt a jelzést akkor is alkalmazni kell, ha a T80-T88 kóddal, (Orvosi ellátás máshova nem osztályozott szövődményei”) „K” jelzéssel az állapot oka más jellemző kiemelésével már minősítésre került. (10) A morfológiai kódokat „M” jelzéssel minősítve kell rögzíteni. A morfológiai kódok alkalmazása kötelező minden olyan esetben, amikor az ellátást indokoló fődiagnózis, vagy az ellátást indokoló fődiagnózis alapjául szolgáló betegség, vagy a kísérőbetegség vagy a szövődmény daganatos betegség, és a daganatos betegség igazolása a szakma szabályai szerint legalább kórszövettani vizsgálattal, képalkotó eljárással, vagy molekuláris biológiai módszerrel megtörtént. 7. § A más jelzéssel már definiált állapotokra az állapot pontosításaként kiegészítő minősítés határozható meg „K” jelzéssel, az alábbiak szerint: a) az ellátást indokoló fődiagnózisra valamennyi kiegészítő minősítés alkalmazható, a szövődmények pontosítására kizárólag a c) pontban meghatározott kiegészítő minősítések adhatók meg; b) amennyiben fődiagnózisként „†” jelű BNO került rögzítésre, minden esetben kötelező annak valamelyik „” jelű párját is rögzíteni; c) minden esetben alkalmazni kell a következmény kódot, ha az a 2. mellékletnek megfelelően besorolási szempont; d) amikor a szövődmény vagy a fődiagnózis orvosi kezelés következtében jött létre, a BNO–10. XIX. „Sérülések, mérgezések és külső okok bizonyos egyéb következményei” főcsoportjából alkalmazni kell az erre utaló kódokat; e) az osztályos ellátás befejezését követően érkezett diagnosztikus lelet alapján „K” jelzéssel az előzetesen már meghatározott ellátást indokoló fődiagnózis utólagosan pontosítható. 5. A haláloki diagnózisok meghatározása 8. § (1) A halálokok jelölésének meg kell felelnie a WHO előírásainak, a halottvizsgálati bizonyítványnak, illetve boncolás esetén a boncolási jegyzőkönyv kitöltésére vonatkozó szabályoknak. A klinikusi diagnózisok megadása minden esetben kötelező, a többi diagnózis csak boncolás esetén. (2) Halálozás esetén a diagnózis típusokat a BNO–10 előírásai alapján az alábbiak szerint kell meghatározni: a) a megelőző ok, vagyis azon betegség vagy állapot megállapítása a patológus által „A” típusjellel, amely közvetlenül előidézte a halált okozó betegséget vagy állapotot; b) a halált közvetlenül előidéző betegség vagy állapot megjelölése a klinikus „6” jellel és a patológus „8” jel szerint, amely az események sorozatában az alapbetegségből kiindulva a halált közvetlenül előidézte; c) a halál alapjául szolgáló betegség vagy állapot megjelölése a patológus által „7” jellel és a klinikus „B” jellel, amely a halálhoz vezető események sorozatát elindította; d) kísérő betegségek vagy állapotok megállapítása a patológus által „9” jellel, amely még kedvezőtlenebbül befolyásolta a kóros folyamat lezajlását és így hozzájárult a halálhoz. 6. A különböző diagnózis típusok kódolásának szabályai 9. § (1) Ápolást indokoló fődiagnózis, ápolást indokoló fődiagnózis miatti szövődmény, kísérő betegség, nosocomiális eredetű szövődmény a kezelés következtében, egyéb szövődmény a kezelés következtében diagnózisként csak olyan BNO kód tüntethető fel, amely a beteg állapotát az osztályos ellátás során is jellemezte. (2) Egy megbetegedés az (1) bekezdésben meghatározott diagnózis típusok körén belül kétszer nem rögzíthető sem eltérő, sem azonos típusú minősítéssel, sem azonos, sem más, de tartalmában azonos, vagy ugyanazon állapot különböző szintű definiálását jelentő BNO kóddal, sem annak tüneteivel. (3) Az ápolást indokoló fődiagnózis csak olyan betegség lehet, amelynek kezelésére az osztályos ellátás során legalább egy releváns vizsgálatot – amely lehet az adott ellátást megelőzően már elvégzett, dokumentált vizsgálat kontrollja is – és egy releváns terápiát elvégeztek. (4) Csak olyan betegség minősíthető az ápolást indokoló fődiagnózis miatti szövődménynek vagy kísérő betegségnek, amelyet az ellátás során meghatározott módon, a minősítésének megfelelően elláttak. Ezen megbetegedések akkor tekinthetők kezelt betegségnek, ha az ellátás során az adott betegségre legalább egy releváns vizsgálatot elvégeztek, vagy rendelkeztek a diagnózisra vonatkozó, más orvosi szolgálat által igazolt érvényes dokumentummal, és egy releváns terápiát alkalmaztak. (5) Nosocomiális eredetű szövődmény a kezelés következtében (C), vagy egyéb szövődmény a kezelés következtében (D) típusú diagnózisok lehetnek nem kezelt betegségek is. Ezeket a diagnózis típusokat kötelező rögzíteni, ha az adott ellátás következtében alakultak ki. Ez a szabály vonatkozik arra az esetre is, ha az adott ellátás során már nem került sor a létrejött szövődmény kezelésére, azt majd egy másik egészségügyi szolgáltató végzi. (6) Nem adható meg az osztályos eset leírásában olyan diagnózis, amelyre vonatkozóan adekvát, a szakmai szabályok szerint elegendőnek minősülő információ az osztályos elbocsátás végén nem áll rendelkezésre, kivéve a kiegészítő kódokra vonatkozó 7. § e) pontjában leírt eseteket, továbbá halálozás esetén a kórbonctani diagnózisokat. Az állapot leírását az ismeret szintjének megfelelően kell megtenni. 7. A kórházi ellátást indokoló fődiagnózis kapcsolata az alapbetegséggel és a fődiagnózis miatti szövődménnyel 10. § (1) A megbetegedés stádiumának súlyosbodása esetén a betegség folyamatot eltérő módon kell rögzíteni: a) amennyiben az ellátást megelőzően vagy az ellátás során az adott megbetegedés saját rendszerén belül változik, a folyamatot mindig az „alapbetegség-fődiagnózis” kapcsolattal kell leírni oly módon, hogy az osztályon ellátott előrehaladott stádiumú megbetegedést fődiagnózisként, az eredeti megbetegedést alapbetegségként kell rögzíteni; b) a megbetegedés stádiuma más szervrendszerre való kiterjedéssel is változik, amely folyamat a „fődiagnózis-szövődmény a fődiagnózis miatt” kapcsolattal, és egyes esetekben az „alapbetegség-fődiagnózis” kapcsolattal is definiálható. (2) A kezelt betegségnek minősülő krónikus megbetegedések – ha nem áll fenn kapcsolat a fődiagnózissal – kísérő betegségként írhatók le. Ha a krónikus megbetegedés a szabályokban megfogalmazottak szerint kapcsolatban van a fődiagnózissal, akkor értelemszerűen rögzíthető alapbetegségként is a (3)–(4) bekezdésben foglalt szabályok szerint. (3) A szövődmény nem lehet az ellátás fődiagnózisa a következő esetekben: a) ha az ellátás az eredeti megbetegedés felszámolására irányul és a szövődmény felszámolása ennek nyomán következik be, akkor az eredeti betegséget fődiagnózisként, a szövődményt szövődményként kell rögzíteni; b) amennyiben a szövődmény megjelenése ad közvetlen okot a kórházi felvételre, de az az eredeti betegség kezelése nélkül nem szüntethető meg, szintén az eredeti megbetegedés a fődiagnózis – a 6. § (3) bekezdése szerinti esetben az eredeti megbetegedés rögzíthető alapbetegségként is, a betegség kiterjedését jelző BNO kódok szövődménynek minősítve jelenthetők; c) ha a kórházi ellátás ideje alatt a megbetegedés súlyosbodik és az ellátás alapjául szolgáló betegség kiterjed más szervrendszerre, a kiterjedésre vonatkozó diagnózist szövődményként, az ezt kiváltó eredeti megbetegedést fődiagnózisként kell minősíteni. (4) Az eredeti megbetegedés következtében fellépő szövődmény csak akkor rögzíthető fődiagnózisként, ha önmagában kezelve is megszüntethető, miközben az eredeti betegség közvetlen ellátására beavatkozás egyáltalán nem, vagy elhanyagolható mértékben történt. (5) Ha valamely betegségre jellemző tünetcsoport megjelenése miatt került sor kórházi ellátásra, a kezelést indokoló fődiagnózis mellett a tünetcsoport diagnózisai nem rögzíthetőek. (6) A diagnózis típusok kiválasztási szabályait minden szakma esetén alkalmazni kell, a betegségek rögzítését az összes szabály együttes alkalmazásával kell elvégezni. (7) Az ellátás adatainak meghatározásánál alkalmazni kell a Kr. 14. számú mellékletének „Kitöltési útmutató” előírásait is. 8. A kórházi ellátást indokoló fődiagnózis, a fődiagnózis szövődménye és a fődiagnózis miatt végzett beavatkozások kapcsolata 11. § (1) Nem adható meg egy besorolási szempontnak számító beavatkozás mellett fődiagnózisként olyan betegség, amely az eredeti betegség tüneteként vagy szövődményeként lépett fel, még akkor sem, ha ez a betegség adott okot a vizsgálatok elkezdésére, és csak az eredeti betegség megismerését követően, az eredeti betegség megoldására végzett beavatkozással szüntethető meg. (2) Minden olyan kórházi bázisadatnak minősülő beavatkozást rögzíteni kell az adatlapon, amelyet az adott ellátás során elvégeztek, beleértve az ebben az időtartamban más szervezeti egységben, vagy más egészségügyi szolgáltatónál végzett ellátásokat is. A bázisadatoknak minősülő beavatkozások listáját a 4. melléklet tartalmazza. (3) A beavatkozás típusok minősítésének ki kell fejeznie a diagnózis típusokkal meghatározott megbetegedésekkel fennálló kapcsolatot. A besorolási tényezőnek számító beavatkozás kódolása során ezzel összhangban kell meghatározni és kiválasztani az ellátás tényleges szakmai jellegével összhangban a fődiagnózist. 9. Besorolási szabályok 12. § (1) A HBCs rendszer egy elő-főcsoportból és 25, a betegségek szerint meghatározott főcsoportból áll. Az elő-főcsoportra végzett vizsgálatokat követően az eseteket főcsoporthoz kell rendelni, majd a főcsoporton belül a megfelelő csoportot ki kell választani. (2) A besorolás eljárása arra irányul, hogy az ellátás összes jellemzőjének ismeretében, az esettípus jellegét figyelembe véve, a szakmai szempontból meghatározható legmagasabb súlyszám kerüljön elszámolásra. (3) A besorolás első lépésében vizsgálni kell, hogy az elő-főcsoportba tartozás feltételei fennállnak-e. Az elő-főcsoportba tartozás általános jele a „99” főcsoport kód, de egyéb főcsoportban is találhatóak olyan csoportok, amelyeket a besorolás elő-főcsoportként kezel. (4) Elő-főcsoportba tartoznak azok az ellátások, amelyeknél: a) az ellátás jellegét meghatározó fődiagnózisok alapján a csoport tételei többféle betegség szerinti főcsoportba is tartozhatnának, a kezelés homogén jellege azonban nem indokolja, hogy betegségtől függően minden főcsoportban önálló altételként jelenjenek meg; b) az eset-csoport ráfordítás-igényessége, súlyossága miatt indokolt. (5) Ha a besorolási paraméterek alapján az eset mind az elő-főcsoport egy HBCs-jébe, mind valamely főcsoport P jelű HBCs-jébe is besorolható, akkor a magasabb súlyszámú HBCs-t kell elszámolni, a 15. sorszámú „Újszülöttek” főcsoport kivételével. 13. § (1) Az elő-főcsoportba nem tartozó esetek a fődiagnózis alapján kerülnek a főcsoportba besorolásra. A főcsoportba tartozik az adott szervrendszer minden megbetegedése, amennyiben az az adott szervrendszerre lokalizáltan jelenik meg. A fertőzéses eredetű megbetegedések, valamint a sérülések, mérgezések, daganatos betegségek önálló főcsoporttal is rendelkeznek, amelyekbe azonban csak a szisztémás, több szervrendszert érintő megbetegedések kerülhetnek. (2) A főcsoportokba sorolást követően az adott betegségek mellett már csak meghatározott beavatkozások fogadhatók el besorolási tényezőként. Nem megfelelő fődiagnózis választása esetén az elvégzett beavatkozás már nem besorolási tényező. 14. § A főcsoporton belüli csoportok meghatározásának módszerei: a) a kombinációs besorolásoktól eltekintve a besorolás fő tényezői az ellátást indokoló fődiagnózis, és a fődiagnózis miatt végzett főbeavatkozás; b) besorolás történhet a fődiagnózis és a fődiagnózis miatti főbeavatkozás együttes figyelembe vételével, azok együttes fennállása esetén; c) besorolás történhet csak a fődiagnózis szerint; d) besorolás történhet csak a főbeavatkozás szerint, ha az a főcsoportba tartozó összes megbetegedéssel előfordulhat; e) megadott beavatkozások kombinációjának meghatározásával; f) a besorolás feltétele egy adott beavatkozás kizárólagos elvégzése, amennyiben azonban más beavatkozásra is sor kerül, akkor az eset másik csoportba sorolódhat; g) megadott betegségek, betegség típusok kombinációja alapján; h) megadott betegség kombinációk és beavatkozás kombinációk együttes fennállása alapján; i) a besorolás típusok variálódhatnak a szerint is, hogy a beteg honnan érkezett, hova távozik, mi a további sorsa; j) újszülöttek esetén meghatározó tényező a születési, ezt követően a felvételkori testsúly; k) igazoló eljárások esetén besorolást befolyásoló tényező a szolgáltatás mennyisége; l) csoport besorolást módosító tényező meghatározott esetekben a társult betegség vagy a súlyos társult betegség fennállása és kezelése. 10. A társult betegség minősítésének szabályai 15. § (1) Az esetek – a szülészeti és az újszülött ellátás főcsoportokat kivéve – a társult betegségek alapján négyféle minősítésű kategóriába kerülhetnek: a) társult betegség nélkül, b) társult betegséggel, c) súlyos társult betegséggel, d) társult betegség szerint nem minősített. (2) Az esetnek csak azon másodlagos diagnózisa kaphat társult betegség minősítést, amely adatai között volt szövődmény az ellátást indokoló fődiagnózis miatt, vagy kísérő betegség minősítéssel megjelenő diagnózis, valamint a több osztályos ellátásból álló ellátási eseteknél a fő ellátási eseten kívüli ellátások szakmai szempontból ezzel egyenértékű diagnózisai is. (3) Nem lehetnek társult betegségek a kezelés miatt bekövetkezett szövődmények. (4) Nem besorolási szempontnak számító társult betegségek: a) tünet, tüneti diagnózis; b) amennyiben a fődiagnózis és a társult betegség „M” jelű HBCs-je megegyezik, vagy a társult betegség „M” jelű HBCs-ben fődiagnózisként nem elfogadható; c) a kezelés következménye; d) a 5. melléklet szerint egyéb speciális kizáró feltétel esetén megjelölt betegség. 11. A súlyos társult betegség minősítésének szabályai 16. § (1) A társult betegségnek számító betegségek közül meghatározott betegségek súlyos társult minősítést kapnak, melyeket a 6. melléklet tartalmaz. Súlyos társult betegség lehet az a megbetegedés, amely a) társult betegségnek számít az adott ellátási eset HBCs jellemzőinek tekintetében, és b) ezen belül súlyos társult betegség minősítést kapott. (2) Az ellátási eset súlyos társult betegség minősítést akkor kaphat, ha a) a beteg rendelkezik legalább egy súlyos társult betegséggel, b) a kórház rendelkezik súlyos társult betegség ellátására alkalmas egységgel és c) a b) pont szerinti egységen egy napot meghaladó időtartamban ellátták a beteget, és itt a részére ca) egy napot meghaladó időtartamban igazolható eljárást végeztek, vagy cb) immunglobulin pótlás esetén az alkalmazott mennyiség eléri a meghatározott betegségekben, illetve életkori csoportokban besorolási feltételként elfogadott minimumot. (3) Egy napot meghaladó a súlyos társult betegség ellátása akkor, ha egyfajta igazoló eljárást legalább 36 órán keresztül folyamatosan végeztek, vagy legalább kétfajta igazoló eljárásból nem egyidejűleg biztosítottak ellátást egy-egy napon, azaz legalább kétszer 20 órán keresztül. (4) Az intenzív igazoló eljárásnál egy ellátási nap akkor kerülhet beírásra, ha azt a beteg részére legalább 20 órán keresztül nyújtották. (5) A 36 órát meghaladó ellátásokat lehet 2 ellátási napként rögzíteni. (6) Az újszülött problémák minősítésénél a súlyos társult betegségek listája az újszülött súlyos problémák kódjával bővül. 12. Speciális besorolási szabályok 17. § (1) A beültetett implantátumok eszköz kódja „A” jelzéssel csak akkor rögzíthető, ha azt számlával igazolható módon az ellátó intézmény biztosította a beteg részére és az implantátum nem tételesen finanszírozott. Ha az implantátumok egy része tételes elszámolással („6” és „8” beavatkozás típus), vagy egyéb módon („7”, „9” és „D” beavatkozás típus) finanszírozott, az implantátum árát nem tartalmazó csoportoknál az implantátum beépítése besorolási tényezőként meghatározott esetekben figyelembe vehető. (2) Műtét esetén csak a fődiagnózis miatti főműtét (1-es típus) vehető figyelembe, kivéve, ha kombinációs besorolást kell elvégezni, vagy igazoló eljárással végzett ellátást kell minősíteni. (3) Műtéti úton végzett biopsiák esetén – ha nem terápiás célú műtét közben történik a mintavétel – „1” típusú beavatkozásként rögzíteni kell azt a feltáró műtétet, amely az eljárást lehetővé tette, és „2” típussal kell megadni a biopsia kódját. (4) Az igazoló eljárásként besorolási tényezőnek számító tevékenységeket, ha más besorolási tényezőnek számító beavatkozást nem végeztek, „1” jelzéssel kell ellátni, az elsődleges besorolási szempontnak számító beavatkozás mellett pedig „2” jelzéssel kell rögzíteni. (5) A beavatkozás kódok meghatározásánál – kivéve a műtéti úton végzett biopsiákat és egyéb műtéti mintanyerési eljárásokat – egy eljárást csak azzal a jellel kell megnevezni, amely a tevékenységet teljes mértékben azonosítja. Nem rögzíthetők önálló beavatkozás jelekkel azok az eljárások, amelyek minden esetben szerves részei egy másik eljárásnak. (6) A beavatkozások mennyiségi rovatába a mennyiségi egységben meghatározott értéket kell beírni. (7) A Kr. 14. számú mellékletében a „Beavatkozás minősítése az ellátásban elfoglalt helye szerint (M)” mezőt csak onkológiai daganatellenes kezelések és reoperáció esetén kell kitölteni. (8) A daganatellenes kezeléseknél meg kell jelölni a beavatkozás helyét a betegellátás folyamatában az alábbi kódok szerint: a) 1. adjuváns beavatkozás, b) 2. első vonalbeli kezelés, c) 3. másodvonalbeli kezelés, d) 4. harmad vonalbeli kezelés. (9) Az „M” mezőben 5 kódjelű reoperáció az a műtéti beavatkozás, amelyet egy megelőző, bármely egészségügyi szolgáltatónál végzett műtéti jellegű tevékenységet követően ugyanabban a régióban végeznek a) a beavatkozás nem tervezett elégtelensége miatt, ide nem értve a bármilyen ok miatt tervezetten szükséges sorozat műtéteket, vagy b) a beavatkozás következtében kialakult szövődmény elhárítása céljából. (10) A tételesen finanszírozott gyógyszeres kezelést tartalmazó protokollokat „F” beavatkozás típussal kell rögzíteni. Ezzel párhuzamosan az „F” beavatkozás típussal jelentett protokollokban felhasznált tételes elszámolás alá eső gyógyszereket is jelenteni kell az R. 1/A. számú mellékletében meghatározott OENO kóddal, szintén „F” beavatkozás típussal. (11) Abban az esetben, ha a beteg adott ellátást követően visszatér a megbetegedés következményeinek további kezelésére, és ezen megbetegedés ténylegesen már nem áll fenn, vagy csak tünet szintű következménye regisztrálható, a következő kódolási szabályt kell alkalmazni: a) az alapbetegség megjelölése, amely az a megbetegedés, ami korábban fennállt, de vizsgálat során már nem, vagy amelyre korábban már történt kórházi ellátás, és amely következményének vizsgálatára vagy ellátására került sor az aktuális kórházi ellátásban; b) kórházi ellátást indokoló fődiagnózis megjelölése, az állapotnak megfelelően U9920 Status post sanationem BNO kóddal. (12) Aktív részszámlák esetén a legnagyobb felső határnapú HBCs felső határnapját meghaladó ápolási napokra számolhatók el hosszúnapok a hosszúnap elszámolás szabálya szerint. Azaz a legnagyobb felső határnapú HBCs felső határnapját meghaladó időtartamból intenzív osztályon töltött napokra intenzív hosszúnap jár, a többi osztályos ápolásra hosszúnap. A tényleges elszámolási csoport hosszúnapja szerint járó különbözet az eset lezárásakor kerül elszámolásra. 18. § (1) Az „S” jelű sürgősségi csoportok elszámolása csak Sürgősségi Betegellátó Osztályon (SBO) végzett 6–24 óra közötti időtartamú ellátásokra történhet meg, ha az ellátás megfelel a vonatkozó besorolási szempontoknak. A 6 óránál rövidebb SBO-n végzett ellátási események járóbeteg-szakellátásként számolhatók el. A sürgősségi csoportba tartozó esetet az összevonási és garanciális szabály alkalmazásakor esetenként egy ápolási nappal kell figyelembe venni. Az „S” jelű csoportok a 24 órát meghaladó ellátás esetén a nem SBO-n is elszámolhatók. (2) A 24 órán belüli ellátási események, amelyek nem sorolhatók be az egynapos műtéti eseményekbe, az „S” jelű csoportokba, vagy a Kr. 36. § (2) bekezdésében meghatározott kivételek közé, ambuláns ellátásként számolhatók el. (3) A „társult betegséggel”, illetve „súlyos társult betegséggel” minősített csoport csak akkor számolható el, ha a kórházi ápolás ideje elérte az adott társult betegséges HBCs alsó határnapját. A társult betegséges, az R. 1. § (7) bekezdés b) pontja szerinti rövid eseteket a minősítés nélküli HBCs-be kell besorolni. (4) A „609Z Veseelégtelenség súlyos társult betegséggel” csoport csak akkor kerülhet elszámolásra, ha az egyéb feltételek teljesülése mellett a beteg részesült peritonealis vagy haemodializálási szolgáltatásban – a 88530, 88531, 88585, 88586, 88570, 88600, 88604, 88605 kódok alapján – is a kórházi ellátás időtartama alatt. Ha a beteg nem részesült dializálási szolgáltatásban, akkor a besorolást a 2. mellékletben foglaltak szerint a következő elszámolható legmagasabb súlyszámú HBCs szerint kell elvégezni. (5) A tételesen finanszírozott, nagy értékű országosan nem elterjedt műtéti eljárással, az eljárással összefüggő ellátások esetén két finanszírozási eset számolható el, amennyiben a kórházi felvétel és a nagy értékű műtét elvégzésének időpontja között 10 ápolási napnál hosszabb idő telt el. Ebben az esetben a nagy értékű műtéti eljárás, valamint az azt megelőző ellátás önálló finanszírozási tételként számolható el az elszámolási szabályok figyelembe vételével. Az adatlapok kitöltésére az általános fekvőbeteg jelentési szabályok érvényesek, azzal, hogy nagy értékű, országosan nem elterjedt műtéti beavatkozás előtti ellátás lezárása az adatlapon „További sorsa = „N” jelzéssel” rögzíthető. Ezt az értéket kell rögzíteni az osztályos eset további sorsa mezőjébe is, ha a továbbiakban műszív beültetésre vagy transzplantációra kerül sor. 13. Összevonási szabályok 19. § (1) A Kr. 40. § (3) bekezdése alapján az egy kórházi ellátás során több aktív osztályon történt kezelést – az áthelyezés indokától függetlenül–egy finanszírozási esetként kell elszámolni. Ez alól kivételt jelent, ha a) két aktív osztályos esemény között 30 napot meghaladó krónikus ellátásra került sor, b) a kórházi felvételtől számított 10 napon túl történt az R. 8. számú mellékletének 1., 2., és 8–12. pontja szerinti nagy értékű beavatkozást tartalmazó ellátás és az azt megelőző ellátás önálló finanszírozási esetként számolható el. (2) Az összevonás – a R. 14. számú mellékletében meghatározott kivételektől eltekintve – az első ellátás elszámolási csoportjának felső határnapját megelőzően ugyanazon kórházba visszavett betegek ellátási eseteire is vonatkozik. Az összevonás elvégzése során érvényesíteni kell a legmagasabb díj elszámolásának szabályát. (3) Az összevont kórházi eset meghatározásának fő szabályai: a) az aktív osztályos esetek közül fő osztályos esetként – önálló HBCs besorolással – ki kell választani azt az ellátást, amelynek erőforrásigénye a legjelentősebb – csoportjának súlyszáma a legmagasabb – volt; b) a kiválasztott fő osztályos eset „3” típusú diagnózisát és a besorolásban hozzátartozó beavatkozást kell az összevont eset „3” típusú diagnózisának és „1” típusú beavatkozásának tekinteni, a többi osztályos eset diagnózisai és beavatkozásai társult betegségként, egyéb szövődményként, egyéb beavatkozásként kezelendőek; c) az a) és b) pontok alól kivételt jelentenek az önálló intenzív osztályon végzett ellátást tartalmazó több osztályos ápolások; d) ha az intenzív osztályos ápolás „3”, vagy „4”, vagy „5” típusú diagnózisai – a típustól függetlenül – és az elvégzett beavatkozások alapján „súlyos társult betegséggel” minősítésnek megfelelő, akkor a többi osztályos eset adatait ki kell egészíteni az intenzív ellátás jellemzőivel, és ezt követően kell elvégezni a súlyszám értékek alapján történő kiválasztást; e) az intenzív ellátás csak akkor nem vehető figyelembe a kiválasztásban, ha ea) a fődiagnózis („3”) légzőrendszeri megbetegedés, de a többi osztályos ellátás fődiagnózisa nem légzőrendszeri megbetegedés, vagy eb) a szeptikémiás csoporthoz tartozó a fődiagnózis (kivéve „A4191 Septicaemia többszervi elégtelenséggel”), de a többi osztályon nem szeptikémiás a fődiagnózis; f) az összevont eset összes jellemzője szerint kell meghatározni a végső HBCs-t, mely alól kivételt képez, ha a fő osztályos esetnek tekintett ellátás önálló besorolással meghatározott súlyszáma magasabb, mint az összevont eset összes jellemzője alapján meghatározott HBCs súlyszám; g) újszülött esetén elsődlegesen újszülött-ellátási csoport kerül kiválasztásra; h) szülés első ellátása esetén elsődlegesen szülési csoport kerül kiválasztásra; i) a garanciális szabály alkalmazásakor az összevonás előtt történik annak a vizsgálata, hogy megfelel-e az eset a garancia kivételnek, garancia kivétel vizsgálata minden esetben a súlyos társult minősítés nélküli csoportra történik. (4) Az összevonási algoritmust részletesen az 1. melléklet „I. Az aktív és kúraszerű ellátások folyamatábrái” rész 1. pontja tartalmazza. (5) A más intézetben folytatódó aktív fekvőbeteg-ellátás elszámolásának szabályai az 1. melléklet „II. A más intézetben folytatódó aktív fekvőbeteg ellátás folyamatábrája” rész szerinti folyamatábrában találhatók. (6) Ha egy adott kórházi eset a besorolási feltételeknek megfelelően a polirezisztens TBC csoportba tartozó, akkor–függetlenül az ellátó osztályok számától és jellegétől – a normatív napig mindenképpen aktív finanszírozási esetként kell elszámolni a „1360 Gümőkór polirezisztens kórokozóval” csoportban. Az összevonás során nem kell érvényesíteni a 30 napot meghaladó krónikus ellátás esetén új aktív finanszírozási eset elszámolására vonatkozó szabályt. Amennyiben az összes osztályos eset ellátási napjai együttesen meghaladják a fenti csoport normatív idejét, a normatív feletti napokra az ellátó osztály jellegétől függően vagy az aktív elszámolási szabályokat kell alkalmazni, vagy a krónikus ellátásra járó naparányos díjat kell elszámolni. (7) A HBCs összevonási és garanciális szabályt alkalmazni kell a kúraszerű ellátásra, valamint a fekvőbeteg- és kúraszerű ellátási események között is. A kúraszerű ellátási események kezelése ebben a tekintetben is azonos a kórházi ellátási eseményekkel. 14. Ismételt besorolást igénylő elszámolási szabályok az alkalmazás sorrendjében 20. § (1) Ha fődiagnózisként a tünetek az „R” betűvel kezdődő BNO kódok, valamint az U9990, az U9920, alapbetegségként daganat, váz-izomrendszeri betegségek, a maxillofacialis régió megbetegedései, vagy a Q6760, az S4270, az S5270, az S6240, az S6270 diagnózisok vannak feltüntetve, és a beavatkozás megtörtént, akkor a besorolás az alapbetegség és a beavatkozás alapján történik. (2) Ha a besorolási paraméterek alapján az eset mind az elő-főcsoport egy HBCs-jébe, mind valamely főcsoport P jelű HBCs-jébe is besorolható, akkor a magasabb súlyszámú HBCs-t kell elszámolni, kivéve a „15. Újszülöttek” főcsoportot. (3) Amennyiben egy csillagos HBCs-be tartozó ellátásra az adott intézet nem jogosult, és az eset nem tartozik a 14. mellékletben meghatározott kivételek közé, a következő elszámolható legmagasabb súlyszámú csoportba kell besorolni. (4) A társult betegséggel, illetve súlyos társult betegséggel minősített csoport csak akkor számolható el, ha a kórházi ápolás ideje elérte az adott társult betegség HBCs alsó határnapját. A társult betegséges rövid eseteket a minősítés nélküli HBCs-be kell besorolni. 21. § (1) A rehabilitációs ellátási program szerinti nappali ellátás keretében rehabilitációs tevékenységnek elfogadott, a 16. mellékletben szereplő OENO kódok esetén az adatlapon a mennyiség rovatba a tevékenység elvégzésének tényleges időtartamát kell beírni percben, kezelési naponként. (2) A rehabilitáció eredményességének mérése érdekében a rehabilitációs ellátási program szerinti nappali ellátás keretében a nappali ellátási program kezdetén, a program közepén és végén, a beteg hazabocsátásakor szükséges a beteg állapotát felmérni, és a beteg állapotának megfelelő – a 9. mellékletben szereplő – funkcionális kódot rögzíteni. Az adatlapon a köztes kezelési napokon az előző felmérés eredményét kell feltüntetni. 22. § (1) Az aktív és kúraszerű ellátások, valamint a más intézetben folytatódó aktív fekvőbeteg ellátás folyamatábráit az 1. melléklet tartalmazza. (2) Az aktív fekvőbeteg-ellátás diagnózisainak és beavatkozásainak besorolási táblázatait a 2. melléklet tartalmazza. (3) A meghatározott módon kódolható diagnózisok listáját a 3. melléklet tartalmazza. (4) A beavatkozások listáját a 4. melléklet tartalmazza. (5) A társult betegségként nem elfogadott, de kódolható BNO kódok listáját az 5. melléklet tartalmazza. (6) A súlyos társult betegségek listáját a 6. melléklet tartalmazza. (7) Az újszülöttek első ellátását követő kórházi ellátások során használható fődiagnózisok listáját a 7. melléklet tartalmazza. (8) Az emberi felhasználásra kerülő gyógyszerek rendeléséről és kiadásáról szóló 44/2004. (IV. 28.) ESZCSM rendelet 2/A. § (6) bekezdése szerinti egyszerűsített eljárás értelmében indikáción túl alkalmazható gyógyszerek listáját a 8. melléklet tartalmazza. (9) Az FNO kódokat a 9. melléklet tartalmazza. (10) A többparaméteres non-invazív monitorizálás tevékenység részletszabályait a 10. melléklet tartalmazza. (11) A szülés és az újszülöttek kódolásának és besorolásának szabályait a 11. melléklet tartalmazza. (12) Egyes különleges kórházi ellátások kódolásának és besorolásának szabályait a 12. melléklet tartalmazza. (13) A kúraszerű ellátások kódolásának és besorolásának szabályait a 13. melléklet tartalmazza. (14) A meghatározott intézeti körben végezhető ellátásokat tartalmazó homogén betegségcsoportok eseteinek elszámolási szabályait a 14. melléklet tartalmazza. (15) A rehabilitációs ellátási program szerinti nappali ellátás keretében végezhető rehabilitációs tevékenységek elszámolási szabályait a 15. melléklet tartalmazza. (16) A rehabilitációs ellátási program szerinti nappali ellátás keretében végezhető rehabilitációs tevékenységek besorolási szabályait a 16. melléklet tartalmazza. 15. Záró rendelkezések 23. § (1) Ez a rendelet – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – a kihirdetése napján 18 órakor lép hatályba. (2) A 24. § és a 17. és 18. melléklet 2012. március 1-jén lép hatályba. 24. § (1) Az 1. melléklet helyébe a 17. melléklet lép. (2) A 2. melléklet helyébe a 18. melléklet lép. Dr. Réthelyi Miklós s. k., nemzeti erőforrás miniszter