19/2017. (VII. 18.) AB határozata a tizenkettedik életévet be nem töltött személy sérelmére elkövetett szexuális erőszak értelmezéséről szóló 2/2016.

19/2017. (VII. 18.) AB határozata a tizenkettedik életévet be nem töltött személy sérelmére elkövetett szexuális erőszak értelmezéséről szóló 2/2016. Büntető jogegységi határozat alaptörvény-ellenességének megállapításáról és megsemmisítéséről. Az Alkotmánybíróság teljes ülése jogegységi határozat alaptörvény-ellenességének megállapítására irányuló bírói kezdeményezés tárgyában – dr.  Pokol Béla alkotmánybíró párhuzamos indokolásával, valamint dr.  Czine Ágnes, dr. Hörcherné dr. Marosi Ildikó, dr. Salamon László, dr. Stumpf István, dr. Szabó Marcel és dr. Szalay Péter alkotmánybírók különvéleményével – meghozta a következő Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a  tizenkettedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett szexuális erőszak értelmezéséről szóló 2/2016. Büntető jogegységi határozat alaptörvény-ellenes, ezért a jogegységi határozatot 2017. október hó 31. napjával megsemmisíti. Az Alkotmánybíróság e határozatát a Magyar Közlönyben közzé kell tenni. I. [1] A Szolnoki Törvényszék bírája (a  továbbiakban: indítványozó I.), a  6.B.1226/2016/9. számú végzésével, a  Fővárosi Törvényszék bírája (a  továbbiakban: indítványozó II.) a  8.B.879/2016/16-II. számú végzésével az  előtte folyamatban lévő büntető eljárást felfüggesztette és az  Alaptörvény 24.  cikk (2)  bekezdés b)  pontja, valamint az  Alkotmánybíróságról szóló 2011.  évi CLI.  törvény (a  továbbiakban: Abtv.) 25.  § (1)  bekezdése és 37.  § (2) bekezdése alapján kérte, hogy az Alkotmánybíróság a tizenkettedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett szexuális erőszak értelmezéséről szóló 2/2016. Büntető jogegységi határozat (a  továbbiakban: BJE) alaptörvény-ellenességét állapítsa meg. Az  indítványozók szerint a  BJE ellentétes az  Alaptörvény C)  cikk (1) bekezdésével és 25. cikkének (3) bekezdésével, továbbá sérti a XXVIII. cikk (4) bekezdését is, ezért az Abtv. 45. § (4)  bekezdésére és 45.  §-ának (6)  bekezdésére hivatkozva indítványozták a  BJE ex tunc hatályú megsemmisítését, valamint a BJE alkalmazásával meghozott, jogerős határozattal lezárt büntetőeljárások felülvizsgálatát [2] 1. Az indítványozó I. előtt folyamatban lévő büntetőügy egyik tényállása alapján, a megyei főügyészség 1 rendbeli, a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.) 197. § (2) bekezdésében meghatározott és figyelemmel a (3) bekezdés b) pontjára, a (4) bekezdés a) pontja szerint minősülő tizenkettedik életévét be nem töltött, hozzátartozó sérelmére elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt emelt vádat. A vádirat által tartalmazott, az  indítvány szempontjából releváns tényállás szerint a  vádlott 2014.  év folyamán, közelebbről meg nem határozható időpontban, szexuális célzattal közeledett sógornője (házastársának testvére), a tizenkettedik életévét be nem töltött sértett felé. A vádlott az egymás lakóhelyén való vendégeskedés, illetve az utcán való találkozások során dicsérte a sértett testalkatát, nőiességét és a 2014. február és 2015. március közötti időszakban minimálisan három alkalommal átölelte a  sértettet, a  ruházaton keresztül megfogdosta a  melleit, és alsóneműjébe nyúlva megkísérelte nemi szervét megsimogatni, ami azonban a  sértett védekezése miatt elmaradt. Az  indítvány szerint a megyei főügyészség vádirata megfelel a BJE rendelkező részében foglalt minősítésnek. [3] 2. Az  indítványozó II. előtt folyamatban lévő ügyben a Fővárosi Főügyészség 3 rendbeli, a Btk. 197. § (1) bekezdés b) pontjába ütköző és a (3) bekezdés b) pontjára figyelemmel a (4) bekezdés a) pontja szerint minősülő tizenkettedik életévét be nem töltött, az  elkövető felügyelete alatt álló személy sérelmére folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak bűntette, 2 rendbeli, a Btk. 196. § (1) bekezdésbe ütköző és a (3) bekezdés szerint minősülő tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére folytatólagosan elkövetett szexuális kényszerítés bűntette, 2 rendbeli, a  Btk. 196.  § (1)  bekezdésbe ütköző és a  (2)  bekezdés a) és b)  pontja szerint minősülő tizennyolcadik életévét be nem töltött, az  elkövető felügyelete alatt álló személy sérelmére folytatólagosan elkövetett szexuális kényszerítés bűntette, a Btk. 204. § (1) bekezdés b) pontjába ütköző és a (2) bekezdés szerint minősülő tizennyolcadik életévét be nem töltött személyről az  elkövető felügyelete alatt álló személy sérelmére pornográf felvétel készítésével elkövetett gyermekpornográfia bűntette és a  Btk. 204.  § (1)  bekezdés a)  pontjába ütköző, tizennyolcadik életévét be nem töltött személyekről pornográf felvétel megszerzésével elkövetett gyermekpornográfia bűntette miatt emelt vádat. A bíróság a 8.B.879/2016/16-I számú végzésével megállapította, hogy a vád tárgyává tett cselekmények közül azon részcselekmények, amelyek a  sértettek tizenkettedik életévének betöltése előtt történtek, a  vádtól eltérően, a  BJE-re figyelemmel a  Btk. 197.  § (1)  bekezdésébe ütköző és a  (2)  bekezdésre, valamint a  (3)  bekezdés b) pontjára figyelemmel a (4) bekezdés a) pontja szerint minősülő szexuális erőszak bűntettének is minősülhetnek. Az  indítványozó II. a  2017. február hó 10-én kelt indítvány-kiegészítésében akként pontosította indítványát, hogy az Abtv. 25. § (1) bekezdése alapján kéri a BJE alaptörvény-ellenességének megállapítását és az előtte folyamatban lévő egyedi ügyben történő alkalmazásának kizárását. [4] 3. Az  indítványozók szerint a BJE abban a kérdésben foglalt el igenlő álláspontot, hogy a Btk. 197. § (3) bekezdés b)  pontjában meghatározott minősítő körülmény alkalmazható-e a  (2)  bekezdésben meghatározott alapesetre és ezáltal minősíthető-e a  cselekmény a  (4)  bekezdés a)  pontja alapján. A  BJE – állítják az  indítványozók  – a  (2)  bekezdés dogmatikai karakterét nem tisztázva, azt inkább minősített esetnek tekintve, de egyértelműen ezt sem kimondva, arra az  eredményre jut, hogy öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett a  tizenkét éven aluli sértett hozzátartozója akkor is, ha a  szexuális cselekményt kényszerítés nélkül, a  sértett beleegyezésével követi el, és akkor is, ha a cselekményt a sértett erőszak, vagy kvalifikált fenyegetés útján történő kényszerítésével valósítja meg. Az  indítványozók szerint a Kúria minősítési bizonytalanságát már önmagában az  is mutatja, hogy a BJE rendelkező része generálisan az (1) bekezdésbe ütközőnek minősíti a cselekményt, holott annak két fordulata [az a) és b) pont] egyébként fogalmilag kizárja egymást. Ezzel szemben az  indítványozók – lényegét illetően azonos  – érvelése szerint, a  Btk. 197.  § (2)  bekezdése nyilvánvalóan önálló alapeseti tényállás, amely a kényszerítési elemet, vagy a gyermek állapotának felhasználását nem tartalmazza. Ez következik a (3) bekezdésből, amely a  minősített eseteket sorolja fel és egyértelműen azt mondja ki, hogy az  ott írt minősítő körülmények az (1) bekezdésben meghatározott alapesetekre alkalmazandók, a (2) bekezdésben meghatározott alapesetre nem. Indítványozói álláspont szerint ugyanezt az értelmezést támasztja alá a Btk. 197. § (4) bekezdés a) pontja is, amely az (1) bekezdés a) pontjában, vagy a (3) bekezdés b) vagy c) pontjában meghatározott esetekre vonatkozik és nincs benne visszautalás a (2) bekezdésben meghatározott alapesetre. [5] Az indítványozó II. hibásnak tartja a  Kúriának a  BJE-ben foglalt történeti értelmezését is, melynek során a  Btk. 197.  §-át az „elődbűncselekményekkel”, a  Büntető Törvénykönyvről szóló 1978.  évi IV.  törvény (a  továbbiakban: régi Btk.) 197. és 198.  §-aival veti össze, azonban figyelmen kívül hagyja azt a  tényt, hogy a  régi Btk. 197.  § (3)  bekezdésében írt minősített eset kizárólag akkor volt alkalmazható, ha a  tizenkét éven aluli gyermeket erőszakkal, vagy kvalifikált fenyegetéssel kényszerítették közösülésre, vagy fajtalanságra. A  történeti értelmezés ilyen módon a  Kúria álláspontjával ellentétes következtetés levonására alkalmas – véli az  indítványozó  II. Az  indítványozók szerint hibás – mind az  érvelés premisszája, mind annak módszertana tekintetében  – a  BJE-nek az  Európai Parlament és a  Tanács 2011/93/EU irányelvében (a  továbbiakban: Irányelv) foglaltakra való hivatkozása is. Az  Irányelv 2.  cikk b)  pontja alapján a  beleegyezési korhatár meghatározása tagállami hatáskör, a  3.  cikk (5)  bekezdése pedig differenciált szabályozást tartalmaz – egyebek mellett – arra figyelemmel, hogy a  sértett betöltötte-e a  beleegyezési korhatárt, illetve az  elkövető alkalmaz-e kényszert. Ennek alapján a  beleegyezési korhatárt el nem ért sértettek vonatkozásában „nem erőszakos fordulat” esetén legalább nyolc év, míg az  erőszakkal való elkövetésnél legalább tíz év az  Irányelvben meghatározott felső büntetési tétel. Ezt pedig a  jogalkotó jelentősen túl is teljesítette, hiszen a  Btk.-ban már a  197.  § (2)  bekezdés szerinti alapesetnél is tíz év a büntetési tételkeret felső határa, erőszak alkalmazása esetében pedig a Btk. 197. § (4) bekezdés a) pontja alapján akár tizenöt év kiszabására is lehetőség van. Az  indítványozók szerint, ugyan a  BJE az  Alaptörvény 28.  cikkére hivatkozik, valójában nem az  abból következő objektív teleologikus értelmezést alkalmazza, hanem a  jogalkotó feltehető, vélelmezett szándékára hivatkozik, vagyis szubjektív teleologikus értelmezési módszerrel kívánja igazolni álláspontját. Indítványozói okfejtés alapján azonban a  jogszabály céljára annak szövegéből kell levonni a következtetéseket, nem pedig a miniszteri indokolásból, amely miniszteri indokolás a minősítési rendszert illetően maga is zavaros, sőt téves, mert magát a védekezésre képtelen személy sérelmére történő elkövetést is minősített esetként nevesíti. Tévesnek tartja az indítványozó II. a BJE indokolásának rendszertani értelmezését is, amely a Btk. 197. §-ában szabályozott szexuális erőszak és a Btk. 196. §-ában szabályozott szexuális kényszerítés tényállásainak minősítési rendszerét veti össze. A  Btk. 196.  §-a ugyanis kizárólag kényszerítés alapú cselekményeket büntet, míg a BJE által megállapított értelmezési eredmény éppen a kényszerítés-mentes cselekmények súlyosabb minősítését eredményezi. Megjegyzi továbbá, hogy a  jogalkotó valójában nem a  szexuális kényszerítés, hanem a  szexuális visszaélés (Btk. 198. §) tényállásából emelte ki a vizsgált tényállást és ebben az összefüggésben viszont a  fokozott büntetőjogi védelem nem vitatható. Mindezek alapján az  indítványozók álláspontja szerint, a  BJE valójában nem értelmezte a  normát, hanem az  elkövető hátrányára a  világos és egyértelmű normaszöveggel ellentétesen terjesztette ki a Btk. 197. § (3) bekezdés b) pontjának és (4) bekezdés a) pont második fordulatának az alkalmazási körét, azaz felelősséget súlyosító normát alkotott, holott nem merül fel olyan jogértelmezési kérdés, amelyet a  szövegtől elrugaszkodva, teleologikus módszerrel kellene megoldani. Az  indítványozó II. végül hivatkozott az Alkotmánybíróság egyes döntéseire, így a 42/2004. (XI. 9.) AB határozatban, a 11/2015. (V. 14.) AB határozatban és a 2/2016. (II. 8.) AB határozatban foglalt, a „bírói jogalkotás határaival” kapcsolatos egyes megállapításokra, amely döntéseket is figyelembe véve a  BJE nem jogértelmezést, hanem jogalkotást – ráadásul a  felelősséget súlyosító  – normaalkotást tartalmaz, ezért sérti az  Alaptörvény C)  cikk (1)  bekezdését, XXVIII.  cikkének (4)  bekezdését és a 25. cikk (3) bekezdését. II. [6] 1. Az Alaptörvény indítvánnyal érintett rendelkezései: „C) cikk (1) A magyar állam működése a hatalom megosztásának elvén alapszik.” „XXVIII.  cikk (4) Senki nem nyilvánítható bűnösnek, és nem sújtható büntetéssel olyan cselekmény miatt, amely az  elkövetés idején a  magyar jog vagy – nemzetközi szerződés, illetve az  Európai Unió jogi aktusa által meghatározott körben – más állam joga szerint nem volt bűncselekmény.” „25. cikk (3) A Kúria a (2) bekezdésben meghatározottak mellett biztosítja a bíróságok jogalkalmazásának egységét, a bíróságokra kötelező jogegységi határozatot hoz.” [7] 2. A Btk. szexuális erőszak bűntettére vonatkozó rendelkezésének a BJE közzététele napján hatályos szövege: „197.  § (1) Szexuális erőszakot követ el, és bűntett miatt két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, aki a) a szexuális kényszerítést erőszakkal, illetve az élet vagy a testi épség elleni közvetlen fenyegetéssel követi el, b) más védekezésre vagy akaratnyilvánításra képtelen állapotát szexuális cselekményre használja fel. (2) Szexuális erőszakot követ el az  is, és öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés büntetéssel büntetendő, aki tizenkettedik életévét be nem töltött személlyel szexuális cselekményt végez vagy végeztet. (3) A büntetés öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, ha az (1) bekezdésben meghatározott bűncselekményt a) tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére követik el, b) az  elkövető a  hozzátartozója, vagy nevelése, felügyelete, gondozása, gyógykezelése, illetve egyéb módon a hatalma vagy befolyása alatt álló személy sérelmére követi el, vagy c) azonos alkalommal, egymás cselekményéről tudva, többen követik el. (4) Öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, a) aki az  (1)  bekezdés a)  pontjában vagy a  (3)  bekezdés b) vagy c)  pontjában meghatározott bűncselekményt tizenkettedik életévét be nem töltött személy sérelmére követi el, vagy b) ha a (3) bekezdés a) pontjában meghatározott bűncselekmény a (3) bekezdés b) vagy c) pontja szerint is minősül. (5) Aki szexuális erőszak elkövetéséhez szükséges vagy azt könnyítő feltételeket biztosítja, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.” [8] 3. A BJE rendelkező része: „A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012.  évi C.  törvény 197.  § (1)  bekezdésébe ütközik és a  (2)  bekezdésre figyelemmel a  (4)  bekezdés a)  pontja szerint minősül a  tizenkettedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett szexuális erőszak bűntette, ha a  cselekmény sértettje az  elkövető hozzátartozója, vagy nevelése, felügyelete, gondozása, gyógykezelése, illetve egyéb módon a  hatalma vagy befolyása alatt áll, függetlenül attól, hogy azt kényszerítéssel valósította-e meg.” III. [9] 1. Az  Alkotmánybíróság mindenekelőtt azt vizsgálta meg, hogy a  bírói indítványok megfelelnek-e az  Abtv.-ben előírt feltételeknek. Az  Abtv. 25.  §-ának (1)  bekezdése szerint a  bíró – a  bírósági eljárás felfüggesztése mellett  – abban az  esetben kezdeményezi az  Alaptörvény 24.  cikk (2)  bekezdés b)  pontja alapján az  Alkotmánybíróságnál a jogszabály vagy jogszabályi rendelkezés alaptörvény-ellenességének megállapítását, illetve az alaptörvény-ellenes jogszabály alkalmazásának kizárását, ha az  előtte folyamatban lévő egyedi ügy elbírálása során olyan jogszabályt kell alkalmazni, amelynek alaptörvény-ellenességét észleli, vagy alaptörvény-ellenességét az  Alkotmánybíróság már megállapította. Az indítványok jelen ügyben nem jogszabály vagy jogszabályi rendelkezés, hanem jogegységi határozat alaptörvény-ellenességének megállapítására irányulnak. Az  Abtv. 37.  § (2)  bekezdése alapján azonban az  Alkotmánybíróság bírói kezdeményezés alapján folytatott egyedi normakontroll eljárásban felülvizsgálja az  Alaptörvény 25.  cikk (3)  bekezdésében meghatározott jogegységi határozatoknak az  Alaptörvénnyel való összhangját, melynek során az  indítványozókra, az  eljárásra és a  jogkövetkezményekre a  jogszabályok felülvizsgálatára vonatkozó szabályokat kell alkalmazni. Az  egyedi normakontroll eljárást kezdeményező bírói indítványnak az  Abtv. 52.  § (1) és (1b)  bekezdése szerint határozott kérelmet kell tartalmaznia. A  kérelem akkor határozott, ha tartalmazza az  Alkotmánybíróság hatáskörére és az  indítványozó jogosultságára vonatkozó hivatkozást, megjelöli az eljárás megindításának indokait, az Alaptörvény megsértett rendelkezéseit és indokolása alkotmányjogilag is releváns. A  határozottság további feltétele, hogy az  indítvány jelölje meg a  sérelmezett jogszabályt (jogegységi határozatot) és tartalmazzon kifejezett kérelmet az alaptörvény-ellenesség megállapítására, illetve alkalmazásának a kizárására. [10] 2. A  vizsgált bírói kezdeményezések tartalmazzák az  Alkotmánybíróság hatáskörére és az  indítványozók jogosultságára való hivatkozást, tartalmazzák az  eljárás megindításának indokait, megjelölik a  megsérteni vélt alaptörvényi rendelkezéseket és a  vizsgálandó jogegységi határozatot, valamint indokolják azt, hogy a  BJE miért ellentétes az  Alaptörvény jelölt rendelkezéseivel. Az  Abtv. 25.  § (1)  bekezdésében foglaltakra figyelemmel az  Alkotmánybíróságnak vizsgálnia kellett a  BJE alkalmazásának szükségességét is. Ennek kapcsán azt állapította meg, hogy – figyelemmel a  sértetteknek az  egyes szexuális bűncselekmények elkövetésekor még be nem töltött tizenkettedik életévére, a  cselekmények jellegére és körülményeire, valamint a  sértettek és az  elkövetők közötti hozzátartozói, illetve felügyeleti viszonyra – az  indítványozók olyan jogegységi határozat felülvizsgálata iránt terjesztettek elő indítványt, amelyet az előttük folyamatban lévő büntetőeljárásban alkalmazniuk kellene. Mindezek alapján az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a bírói kezdeményezések az Abtv. 25. § (1) bekezdésben, valamint az 52. § (1) és (1b) bekezdéseiben előírt feltételeknek megfelelnek. IV. [11] Az indítványok megalapozottak. [12] 1. Az  indítványozók állítása szerint a  BJE azért sérti az  Alaptörvény C)  cikk (1)  bekezdését, XXVIII.  cikkének (4) bekezdését és 25. cikkének (3) bekezdését, mert a Kúria nem értelmezte a normát, hanem valójában felelősséget súlyosító normát alkotott. [13] 2. A  BJE indokolása I. részében több olyan büntetőeljárást ismertet, ahol a  nem erőszakkal, vagy kvalifikált fenyegetéssel megvalósított, a Btk. 197. § (2) bekezdésébe ütköző cselekmény elkövetője a tizenkettedik életévét be nem töltött sértett hozzátartozója, illetve a sértett felügyeletével megbízott személy volt. A bemutatott eljárásokban az első-, és másodfokon eljárt bíróságok által hozott ítéletek – egyes esetekben az eljárás során hozott, de a vitatott jogkérdés szempontjából relevanciával bíró, hatáskört megállapító végzések – között az alapvető különbség abban állt, hogy az adott cselekményt a Btk. 197. § (2) bekezdése szerint minősítették, vagy a Btk. 197. § (2) bekezdésébe ütköző, de a  (3)  bekezdés b)  pontjára figyelemmel a  (4)  bekezdés a)  pontja szerint. A  BJE az  indokolásában ezt követően áttekinti a  régi Btk. erőszakos közösülésre és szemérem elleni erőszakra vonatkozó szabályozását, a  Btk. indokolását, majd összeveti a  Btk. XIX. fejezetében („A nemi élet szabadsága és a  nemi erkölcs elleni bűncselekmények”) szabályozott szexuális erőszak tényállását a szexuális kényszerítés tényállásával. A BJE a Btk.-hoz fűzött indokolás szövegének idézésével ismerteti az Irányelv 2. cikkének a) és b) pontját, a 3. cikke (5) bekezdésének I., II. és III. pontját, valamint megjelöli a 3. cikk (6) bekezdését, továbbá az Európa Tanácsnak a gyermekek szexuális kizsákmányolás és szexuális zaklatás elleni védelméről szóló Egyezménye (a  továbbiakban: Lanzarote Egyezmény) 18. cikkének 1. bekezdés b) pontját. [14] 3. Az  Alkotmánybíróság elsőként a  Lanzarote Egyezménynek és az  Irányelvnek a  BJE által – a  törvényhez fűzött indokoláson keresztül – hivatkozott rendelkezéseit tekintette át. [15] 3.1. A  Lanzarote Egyezményt Magyarország 2010. november 29-én írta alá és bár kihirdetésére 2015. július 2-án a  2015.  évi XCII.  törvénnyel került sor, megállapítható, hogy az  Egyezmény rendelkezéseit a  törvényhozó a  Btk. megalkotásakor figyelembe vette. A  T/6958 irományszámon 2012. április 27-én benyújtott törvényjavaslathoz fűzött indokolás tanúsága szerint ugyanis kifejezetten a  Lanzarote Egyezmény volt az  egyik olyan nemzetközi dokumentum, amely a  – korábbi meghatározás szerinti – „nemi erkölcs elleni bűncselekményekkel” kapcsolatos változtatásokat szükségessé tette. A  Lanzarote Egyezménynek a  Btk. (és ezen keresztül a  BJE) indokolásában hivatkozott 18. cikke 1. bekezdésének b) pontja a következőket tartalmazza: „Mindegyik Fél megteszi a  szükséges jogalkotási vagy más intézkedéseket az  alábbi szándékos magatartás büntethetősége céljából: […] b) szexuális cselekmény folytatása gyermekkel – kényszer, erőszak vagy fenyegetés alkalmazásával; vagy – elismert bizalmi helyzettel, tekintéllyel vagy a gyermek befolyásolásával történő visszaéléssel, ideértve a családon belüli eseteket is; vagy – a  gyermek különösen veszélyeztetett helyzetével történő visszaéléssel, nevezetesen a  testi vagy szellemi fogyatékossága vagy függőségi helyzete miatt.” [16] A Lanzarote Egyezmény 3. cikkének a. pontja alapján „gyermek” alatt a  tizennyolcadik éven aluli személy értendő, míg a  18.  cikk 2. bekezdése a  felekre bízza azon életkor meghatározását, amely alatt tilos egy gyermekkel szexuális cselekményt folytatni. Az  Alkotmánybíróság a  Btk. 196–198.  §-aiban foglalt egyes törvényi tényállásokat megvizsgálva – a  sértetti (és az  elkövetői) életkori határokat, valamint az  egyéb körülmények szerinti minősítési rendszert figyelembe véve –, azt állapította meg, hogy a szexuális kényszerítésre, a szexuális erőszakra és a szexuális visszaélésre vonatkozó törvényi szabályozás tekintettel volt a  Lanzarote Egyezmény idézett rendelkezése által előírt követelményekre. A  Btk. fenti szabályai a  tizennyolcadik (meghatározott esetekben a  tizenkettedik, illetve a tizennegyedik) életévét be nem töltött passzív alanyok tekintetében – az elkövetői életkort is figyelembe véve – koherensen szabályozza és rendeli büntetni a gyermekek sérelmére elkövetett szexuális cselekményeket. [17] 3.2. Az Irányelvnek a jogalkotó – és így a BJE által is – idézett szövege a következő: „3. cikk Szexuális bántalmazással kapcsolatos bűncselekmények […] (5) A gyermekkel folytatott szexuális tevékenység, amennyiben: i. a  gyermekkel kapcsolatban fennálló, elismert bizalmi vagy hatalmi helyzettel vagy befolyással élnek vissza, szabadságvesztéssel büntetendő, melynek felső határa legalább nyolc év, ha a  gyermek a  beleegyezési korhatárt nem érte el, és legalább három év, ha a gyermek a beleegyezési korhatárt már betöltötte; vagy ii. a gyermek különösen kiszolgáltatott helyzetével, különösen szellemi vagy testi fogyatékosságával, vagy eltartotti helyzetével élnek vissza, szabadságvesztéssel büntetendő, melynek felső határa legalább nyolc év, ha a  gyermek a beleegyezési korhatárt nem érte el, és legalább három év, ha a gyermek a beleegyezési korhatárt már betöltötte; vagy iii. kényszert, erőszakot vagy fenyegetést alkalmaznak, szabadságvesztéssel büntetendő, melynek felső határa legalább tíz év, ha a gyermek a beleegyezési korhatárt nem érte el, és legalább öt év, ha a gyermek a beleegyezési korhatárt már betöltötte. (6) A  gyermeknek valamely harmadik féllel folytatott szexuális tevékenységre kényszer, erőszak vagy fenyegetés alkalmazásával történő késztetése szabadságvesztéssel büntetendő, melynek felső határa legalább tíz év, ha a  gyermek a  beleegyezési korhatárt nem érte el, és legalább öt év, ha a  gyermek a  beleegyezési korhatárt már betöltötte.” [18] Mivel a  BJE rendelkező része a  tizenkettedik életévét be nem töltött sértett sérelmére elkövetett cselekményekre vonatkozó szabályozást tartalmaz, ezért az  Alkotmánybíróság az  Irányelv felhívott rendelkezéseit erre tekintettel vizsgálta. Ennek során azt állapította meg, hogy a Btk. 197. §-ában szabályozott szexuális erőszak bűncselekmény alap- és minősített eseteihez rendelt büntetési tétel felső határa – tizenkettedik életévét be nem töltött sértett esetén – tíz, illetve tizenöt év, ezért a  Btk. szabályozása figyelembe vette az  Irányelv felhívott rendelkezéseiben a  [2.  cikk b)  pontja alapján a  nemzeti jogban meghatározandó] beleegyezési korhatárt be nem töltött személyek sérelmére elkövetett bűncselekményekhez rendelt minimum előírásokat. Az  Alkotmánybíróság ugyanakkor megállapítja azt is, hogy az  Irányelv 27.  cikk (1)  bekezdése alapján a  tagállamoknak volt arra vonatkozó kötelezettsége, hogy megalkossák és hatályba léptessék azon jogszabályokat, amelyek révén az  Irányelvben foglaltaknak a  tagállami szabályozás – legkésőbb 2013. december 18-ig – megfelel. Az  Irányelv az  ítélkezésre és így a  jogalkalmazás egységességének biztosítására nézve közvetlen hatállyal nem bír. Végül az  Alkotmánybíróság rögzíti azt is, hogy bár a  BJE indokolása áttételesen többször is felhívta a  Lanzarote Egyezmény és az  Irányelv ismertetett szövegrészeit, azokból azonban a  Btk. érintett rendelkezéseire – illetve azok megfelelőségére – nézve következtetést nem vont le. Ezt figyelembe véve, a  Lanzarote Egyezményt illetően ennek okán, míg az  Irányelvet illetően hatáskör hiányában az  Alkotmánybíróság nem folytatott le a  Btk. érintett normaszövegének vizsgálatára vonatkozó eljárást. Megjegyzendő, hogy az indítványozók e vizsgálatra irányuló kérelmet nem is terjesztettek elő. [19] 4. A  BJE a  történeti értelmezés keretében hivatkozik a  régi Btk. rendelkezéseire, a  következők szerint: „a 197.  § (3)  bekezdésében – a  (2)  bekezdés b)  pontjára figyelemmel – öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel rendelte büntetni az erőszakos közösülés elkövetőjét, ha a tizenkettedik életévét be nem töltött sértett az elkövető nevelése, felügyelete, gondozása vagy gyógykezelése alatt áll, illetve az elkövető az erőszakos közösülést a sértettel kapcsolatban fennálló egyéb hatalmi vagy befolyási viszonyával visszaélve követte el. Ugyanez volt a  büntetési tétele a szemérem elleni erőszak bűntettének a 198. § (2) bekezdés b) pontjára figyelemmel annak (3) bekezdése szerint, ha a tizenkettedik életévét be nem töltött sértett a fajtalanságot elkövető nevelése, felügyelete, gondozása vagy gyógykezelése alatt állt, illetve az  elkövető a  fajtalanságot a  sértettel kapcsolatban fennálló egyéb hatalmi vagy befolyási viszonyával visszaélve követte el. A  Btk. ezt a  korábban két külön tényállásban szabályozott bűncselekményt – az  erőszakos közösülést, illetve a  szemérem elleni erőszakot – összevonva, egy tényállásban rendeli büntetni, a bűncselekményt szexuális erőszaknak nevezve.” [20] Az Alkotmánybíróság az „elődbűncselekményekre” való hivatkozás kapcsán indokoltnak tartja felhívni a  figyelmet arra, hogy a  Btk. teljes egészében újraszabályozta a  régi Btk. (cím) megnevezése szerinti „nemi erkölcs elleni bűncselekmények” körét. A  Btk. fejezetcímének megváltozása egyértelműsíti azt a  jogalkotói szemléletváltozást („A nemi élet szabadsága és a  nemi erkölcs elleni bűncselekmények”), amely a  szabályozás további elemeiben is megmutatkozik. Változott – egyebek mellett – a  bűncselekmények megnevezése, változtak az  egyes tényállások, a  minősített esetek szabályozása, és – ami a  BJE által vizsgált passzív alanyi kört illető jogkérdés szempontjából a  legnagyobb jelentőséggel bír – megszűnt a  tizenkettedik életévét be nem töltött személy védekezésre képtelenségére vonatkozó, a  régi Btk. 210.  §-ában (azt megelőzően a  Büntető Törvénykönyvről szóló 1961.  évi V.  törvény 290. §-ában) meghatározott törvényi vélelem. Az említett változások miatt alappal kérdőjelezhető meg a régi Btk. és a Btk. szabályai összevetésének – a büntetés mértékére vonatkozó jogalkotói szándék meghatározását célzó – indokoltsága. Kizárólag a büntetési tételek mértékének oldaláról vizsgálva azonban az állapítható meg, hogy a  Btk. szabályozása – tizenkét év alatti sértett esetén megszüntetve az  alapesetnél alkalmazandó két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztést, valamint az ugyancsak tizenkét év alatti sértett esetén egyes minősített eseteknél az  öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztést – összességében szigorúbb a  megelőző szabályozásnál. A  BJE által hivatkozott, a  régi Btk. 197.  § (3)  bekezdése szerinti minősített eset – és e  tekintetben az  Alkotmánybíróság osztja az  indítványozó II. álláspontját – csak a  kényszerrel, illetve kvalifikált fenyegetéssel való elkövetés esetén volt alkalmazható, ezért az  összehasonlítás a  BJE rendelkező részében foglalt megállapítás alátámasztására még az esetben sem volna alkalmas, ha egyébként a szabályozás nem változott volna meg alapjaiban. [21] 5. A  BJE a  rendszertani értelmezés keretében ismerteti a  Btk. 196.  §-ában szabályozott szexuális kényszerítés alap- és minősített eseteit, valamint a  197.  §-ban szabályozott szexuális erőszak minősítési rendszerét, melynek alapján a  következő megállapítást teszi: „[í]gy akkor, ha a  jogalkotó csupán az  erőszakkal vagy kvalifikált fenyegetéssel végrehajtott szexuális erőszak miatt kívánta volna súlyosabban büntetni a  tizenkettedik életévét be nem töltött személy sérelmére a  minősített esetekben meghatározott módon elkövetett bűncselekményt a 197. § (2) bekezdésben meghatározottnál, elegendő lett volna a tizenkettedik életévét be nem töltött személlyel kényszerítés nélkül végzett vagy végeztetett szexuális cselekményt az  előzőekben kifejtetteknek megfelelően a  196.  §-ban szabályozottnak tekinteni, és ekkor – miután a  tizennyolcadik életévét be nem töltött személyek körébe ők is beletartoznak – a sérelmükre erőszakkal vagy kvalifikált fenyegetéssel elkövetett szexuális kényszerítést nem kellett volna külön kiemelni a 197. § (4) bekezdés a) pontjában. Azzal, hogy a  tizenkettedik életévét be nem töltött személlyel végzett vagy végeztetett szexuális cselekményt önmagában – azaz kényszerítés nélkül is  – szexuális erőszaknak tekinti a törvény, nem lehetett a jogalkotó célja az, hogy ugyanolyan – és ne magasabb fokú – büntetőjogi védelemben részesítse az ilyen korú személyt, mint a tizenkét és tizennyolc év közöttit.” [22] Az Alkotmánybíróság a  BJE rendszertani értelmezését illetően rámutat a  következőkre: a  jogalkotó úgy döntött, hogy a  tizenkettedik életévüket be nem töltött személyek sérelmére elkövetett szexuális cselekményeket a  Btk. 197.  §-a szerinti szexuális erőszak törvényi tényállásának keretei között szabályozza. A  Btk. 197.  § (2)  bekezdése a  kényszer alkalmazása nélkül végzett, vagy végeztetett szexuális cselekményeket is szexuális erőszaknak tekinti [a Btk. 459. § (1) bekezdés 27. pontja szerint: „szexuális cselekmény: a közösülés és minden súlyosan szeméremsértő cselekmény, amely a  nemi vágy felkeltésére, fenntartására vagy kielégítésére alkalmas, vagy arra irányul;”]. Amennyiben az  elkövető erőszakot, vagy kvalifikált fenyegetést alkalmaz, úgy – ha a  sértett a  tizenkettedik életévét nem töltötte be –, a  bűncselekménynek a  197.  § (4)  bekezdés a)  pontja szerinti minősített esete valósul meg. Ez  a  jogalkotói döntés egyben azt is jelenti, hogy a  tizenkettedik életévüket be nem töltött passzív alanyok sérelmére elkövetett cselekmény esetén a Btk. kizárja mind a 196. § szerinti szexuális kényszerítés, mind a 198. §-ban szabályozott szexuális visszaélés bűncselekményének megállapíthatóságát, így a  BJE által e  tekintetben végzett összevetésből a  197.  § szerinti normatartalomra – annak belső szerkezetére – vonatkozó következtetés nem vonható le. [23] 6. A  BJE a  Btk. 197.  § (1) és (2)  bekezdésének értelmezése során a  következőket állapítja meg: „[a]zaz a  jogalkotó a  (2)  bekezdésben nem egy önálló tényállásnak tekintendő, az  (1)  bekezdésben foglaltaktól eltérő magatartást határoz meg, hanem az  (1)  bekezdésben meghatározott szexuális erőszakot kiterjeszti arra az  esetre is, amikor a tizenkettedik életévét be nem töltött sértett sérelmére valósul meg a szexuális cselekmény, függetlenül attól, hogy arra az elkövető kényszerítette-e a sértettet, azonban annál súlyosabb büntetési tétellel fenyegetve.” [24] Az Alkotmánybíróság álláspontja – az idézett megállapítással szemben – a következő: a szexuális erőszak bűntette megvalósulhat a Btk. 197. § (1) bekezdés a) pontja szerint erőszakkal, illetve kvalifikált fenyegetéssel, vagy b) más védekezésre vagy akaratnyilvánításra képtelen állapotának felhasználásával, továbbá a  (2)  bekezdésben foglaltak alapján – kizárólag a tizenkettedik életévét be nem töltött személy esetén – már önmagában a szexuális cselekmény végzésével (végeztetésével). A  szexuális erőszak minősített eseteit megállapító (3) és (4)  bekezdés – részben közvetlen hivatkozással, részben utaló szabállyal – csak az (1) bekezdésben meghatározott fordulatokra hivatkozik, így a  (2) bekezdés szerinti tettesi alapcselekménynek a kontextuális értelmezés szabályainak megtartása mellett – a  törvény szövegéből következően nincs minősített esete. Annak megállapítása pedig, hogy a  konkrét esetben megvalósult-e az erőszak, illetve a kvalifikált fenyegetés, mindenkor az ügyben eljáró bíróság mérlegelését igényli. [25] 7. Az  Alkotmánybíróság a  fentiek szerint a  3.  pontban foglaltakon túlmenően megvizsgálta a  BJE indokolásának a történeti, rendszertani, szerkezeti és kontextuális jogértelmezését is. Ennek során – kizárólag az alkotmányossági vizsgálat szempontjait szem előtt tartva –, arra a megállapításra jutott, hogy a BJE által hivatkozott jogalkotói célt az indokolásban felhívott egyik értelmezési mód sem támasztotta alá. Márpedig abban az esetben, ha a teleologikus értelmezést az  adott jogág normáinak értelmezése során elfogadott egyetlen más interpretációs módszerrel sem lehet igazolni, úgy a  jogegység biztosítására irányuló jogalkalmazói döntés szinte szükségképpen átveszi a jogalkotó jogkörét. [26] 8. Az  Alkotmánybíróság a  hatalommegosztás elvének és a  bírói hatalmi ág önálló jogszabály-értelmező tevékenységének összefüggésével számos korábbi határozatában foglalkozott. Ennek során, megerősítve korábbi gyakorlatát – egyebek mellett – rámutatott arra, hogy „[a] jogalkalmazás egységességének biztosítása érdekében többféle alkotmányos megoldás lehetséges az  igazságszolgáltatás rendszerén belül. Önmagában azzal a  ténnyel nem sérül a  jogalkotói hatalom, benne a  törvényhozói hatalmi ág alkotmányos jogköre, hogy a bírói hatalom a  jogszabályoknak egységesen alkalmazandó tartalmat ad. A »bírói jogalkotás«, amíg az kizárólag a  jogszabályok értelmezésén alapul (amíg a  bírói-ítélkezési hatalom nem veszi át alapvetően és közvetlenül a  jogalkotás funkcióját), nem kerül ellentétbe a hatalommegosztás elvével” {2/2016. (II. 8.) AB határozat, Indokolás [40]}. A Kúriát az Alaptörvény 25. cikk (3) bekezdése hatalmazza fel – és kötelezi egyben – a bírósági jogalkalmazás egységességének biztosítására és a bíróságokra nézve kötelező jogegységi határozat meghozatalára. A jogegységi határozatra irányadó eljárást – az elvi bírósági határozat és az elvi bírósági döntés intézményére, valamint a bírósági joggyakorlat-elemző csoport működésére vonatkozó szabályok mellett –, a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011.  évi CLXI.  törvény (a  továbbiakban: Bszi.) 25–44.  §-ai állapítják meg. Az  Alaptörvény és a  Bszi. felhívott rendelkezéseiből az  is következik, hogy az  arra jogosult indítványa alapján eljárva a  Kúria alkotmányos jogköre annak eldöntése, hogy a  Bszi. 32.  § (1)  bekezdés a) vagy b)  pontjában foglaltak alapján helye van-e jogegységi eljárásnak, ahogyan értelemszerűen a Kúria el nem vonható hatáskörébe tartozik az egységes ítélkezési gyakorlat biztosítása érdekében szükséges elvi kérdés mikénti eldöntése. [27] A jogegységi határozat – a  bíróságokra nézve általánosan kötelező erejéből fakadó normatív jellege ellenére is  – bírói döntés. A bírói döntés előtt azonban – ahogyan forrásából, a bírói hatalomból eredően következik – korlát áll. Ez pedig nem más, mint az, a – történeti alkotmányunk vívmányának is tekinthető – töretlen jogértelmezési axióma, amely a  bírói döntést a  törvény alá rendeli, és amely felfogás a  több mint 1000 éves alkotmánytörténetünkben –  a  diktatúrák időszakait leszámítva – töretlenül érvényesült. Erre utal például a  bírói hatalom gyakorlásáról szóló 1869. évi IV. törvénycikk is, amely szerint a törvények érvényét a bíró nem vonhatja kétségbe. [28] A 19. § szerint: „[a] bíró a törvények, a  törvény alapján keletkezett s kihirdetett rendeletek s a törvényerejű szokás szerint tartozik eljárni és ítélni. A  rendesen kihirdetett törvények érvényét kétségbe nem veheti, de a  rendeletek törvényessége felett egyes jogesetekben a  bíró ítél.” Az  egyetlen korlát tehát: a  törvényeknek való alávetettség. Ez  a  korlát pedig – elsősorban az  Alaptörvény 26.  cikk (1)  bekezdéséből is következően – nemcsak alkotmányos múltunkban, hanem a  jelenben sem léphető át. A  jogszabály-értelmezés természetszerűen visel magán olyan jegyeket, melyeken keresztül e  tevékenység – különösen a  Kúria esetében – a  jogalkotás határán járhat, de ez a jogszabályoknak való alárendeltségen nem változtat. [29] A jogértelmezésre – akár az  adott jogvitához kötődően, akár, mint jelen esetben a  tartós jogalkalmazási gyakorlat egységének biztosítására irányulóan – csak a  jogi szabályozás keretei között kerülhet sor. A  bírói hatalom tehát alapvetően és közvetlenül nem veheti át a  jogalkotás funkcióját egyik – a  hatalommegosztás rendjében erre feljogosított – szervtől sem. A  BJE indokolásában foglaltak szerint a  jogegységi indítvány arra irányult, hogy „a  jogegységi tanács minősítse a  Btk. 197.  § (4)  bekezdés a)  pontja szerint annak a  cselekményét, aki a  hozzátartozója, vagy nevelése, felügyelete, gondozása, gyógykezelése, illetve egyéb módon a  hatalma vagy befolyása alatt álló, tizenkettedik életévét be nem töltött személlyel szexuális cselekményt végez vagy végeztet.” [30] A Btk. rendszerében a  törvényhozó az  általános részben állapítja meg az  egyes büntetési nemekre vonatkozó szabályokat, míg a  törvény különös részében az  egyes különös részi törvényi tényállásokhoz kapcsolódóan a  bűncselekmények súlya szerint, az  adott tényálláshoz tapadó speciális szabadságvesztési minimumot és maximumot. Jelen esetben a  BJE átvette a  törvényhozó hatalom jogkörét akkor, amikor a  Btk. 197.  § (2)  bekezdésében szabályozott, kényszerítés nélkül elkövetett cselekményt is a  kényszerítés, azaz a  Btk. 197.  § (1)  bekezdés [a)  pontjának] hatálya alá vonta annak érdekében, hogy egy meghatározott minősítő körülmény (a  hozzátartozója, vagy nevelése, felügyelete, gondozása, gyógykezelése, illetve egyéb módon a  hatalma vagy befolyása alatt álló sértett sérelmére történő elkövetés) fennállása esetén a  cselekményt a  bíróságok minősített esetként értékeljék. [31] 9. Az  Alkotmánybíróság álláspontja szerint a  Btk. 197.  §-ának szövegezése a  normavilágosság kérdését nem veti fel, mert a  norma tartalma megállapítható. A  Kúria pedig az  eltérő bírói döntések közül nem választhat szabad (diszkréciós) mérlegelés alapján. A  jogegységi határozatát – az  Alaptörvény 28.  cikkének megfelelően  – a  vizsgált törvényi rendelkezésnek az  Alaptörvénnyel összhangban álló értelmezésére kell alapítania. Ugyanakkor a  Btk. 197.  §-ában foglalt, a  12 év alatti sértettekre vonatkozó szabályozás – jogalkotói döntéstől függő  – esetleges jövőbeni módosítása során megfontolhatóak a  jogalkalmazói szempontok is. Az  Alkotmánybíróság megjegyzi, hogy a  Btk. 197.  § (2)  bekezdése szerinti alapeseti törvényi tényállás szabályozása nemcsak a  BJE-ben – egyébként a minősítési rendszert figyelembe véve érthető okokból – szabályozni kívánt esetkörben eredményez aránytalanságot, hanem más esetekben, így például a (3) bekezdés c) pontja szerinti úgynevezett „többes” elkövetés esetén is. [32] Az a  jogalkotói megoldás, amely nem engedett minősítő körülményt kapcsolni az  egyébként számos lehetséges elkövetési magatartást (és ezzel együtt más, lehetséges, büntetőjogi relevanciával bíró körülményt) magában foglaló (2)  bekezdés szerinti alapesethez, nyilvánvalóan megkérdőjelezhetővé teszi a  gradációt és szűkíti a  jogalkalmazói mérlegelés lehetőségét. A  BJE alkotmánybírósági megsemmisítésére is figyelemmel, a  Btk. szóbanforgó rendelkezésének jogpolitikai döntést követő felülvizsgálata során, az  Országgyűlésnek nyílik lehetősége arra, hogy a gyermekek sérelmére elkövetett szexuális cselekményt önállóan kiemelje a jelenlegi keretek közül és külön törvényi tényállásban szabályozza. Ez  esetben az  alap- és minősített esetek büntetési tételkereteit a  törvényhozó az  ítélkezési szempontokat is figyelembe véve, a  jelenleginél arányosabban határozhatja meg. Mindez értelemszerűen nem zárja ki azt sem, hogy a  jogalkotó – figyelembe véve a  BJE 2017. október 31-ével történt megsemmisítését is – a Btk. módosítása során a BJE által választott megoldásból induljon ki. V. [33] Az Alkotmánybíróság fentiek szerint megállapította, hogy a  BJE meghozatalakor a  Kúria túllépte a  jogegység biztosítására vonatkozó alaptörvényi felhatalmazás kereteit, ami az Alaptörvény C) cikk (1) bekezdésének sérelmét eredményezte. Mivel az  Alkotmánybíróság a  BJE alaptörvény-ellenességét az  Alaptörvény C)  cikk (1)  bekezdése alapján megállapította, az  indítványok által állított, az  Alaptörvény XXVIII.  cikk (4)  bekezdésével és a  25.  cikkének (3)  bekezdésével összefüggő vizsgálatot mellőzte. Az  Abtv. 37.  § (2)  bekezdése alapján az  Alkotmánybíróság utólagos normakontroll eljárásban, bírói kezdeményezés alapján folytatott egyedi normakontroll eljárásban, alkotmányjogi panasz alapján, vagy nemzetközi szerződésbe ütközés vizsgálata során felülvizsgálja a  közjogi szervezetszabályozó eszközöknek, valamint az  Alaptörvény 25.  cikk (3)  bekezdésében meghatározott jogegységi határozatoknak az  Alaptörvénnyel, illetve nemzetközi szerződéssel való összhangját. Az  indítványozókra, az  eljárásra és a  jogkövetkezményekre a  jogszabályok felülvizsgálatára vonatkozó szabályokat kell alkalmazni. Az Alkotmánybíróság által megsemmisített jogszabály vagy jogszabályi rendelkezés főszabály szerint az Abtv. 45. § (1)  bekezdése értelmében az  Alkotmánybíróság megsemmisítésről szóló határozatának a  hivatalos lapban való közzétételét követő napon hatályát veszti, és e  naptól nem alkalmazható, a  kihirdetett, de hatályba nem lépett jogszabály pedig nem lép hatályba. Az  Alkotmánybíróság ugyanakkor a  főszabálytól eltérően is meghatározhatja az  Alaptörvénnyel ellentétes jogszabály hatályon kívül helyezését, illetve a  megsemmisített jogszabály általános vagy egyedi ügyekben történő alkalmazhatatlanságát, ha ezt az  Alaptörvény védelme, a  jogbiztonság vagy az  eljárást kezdeményező különösen fontos érdeke indokolja [Abtv. 45.  § (4)  bekezdés]. Az  Alaptörvény 25.  cikk (3) bekezdésében foglaltak szerint a Kúria biztosítja a bíróságok jogalkalmazásának egységét, a bíróságokra kötelező jogegységi határozatot hoz. Az  Alkotmánybíróság e  hatáskör – és ezáltal az  Alaptörvény – védelme érdekében a  BJE pro futuro megsemmisítéséről döntött. Ily módon a  döntés kellő időt biztosít a  Kúria számára ahhoz, hogy az alaptörvény-ellenesség konzekvenciáit levonva megtegye a szükséges intézkedéseket az egységes joggyakorlás érdekében. VI. [34] Az alaptörvény-ellenesség megállapítására tekintettel az  Abtv. 44.  § (1)  bekezdés első mondata alapján e határozatot a Magyar Közlönyben közzé kell tenni. Budapest, 2017. július 11. Dr. Sulyok Tamás s. k., az Alkotmánybíróság elnöke