7/2015. (III. 19.) AB határozata a Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egye

7/2015. (III. 19.) AB határozata a Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló 2014. XXXVIII. törvény egyes rendelkezései alaptörvényellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszok elutasításáról és visszautasításáról. Az Alkotmánybíróság teljes ülése alkotmányjogi panaszok tárgyában – Dr. Salamon László alkotmánybíró párhuzamos indokolásával, valamint Dr. Czine Ágnes, Dr. Kiss László és Dr. Lévay Miklós alkotmánybírók különvéleményével – meghozta a következő 1. Az  Alkotmánybíróság a  Kúriának a  pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló 2014. évi XXXVIII. törvény 3.  §-a alaptörvényellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló – az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésére, a XIII. cikk (1) bekezdésére és a XV. cikk (1)–(2) bekezdéseire alapított – alkotmányjogi panaszt elutasítja. 2. Az  Alkotmánybíróság a  Kúriának a  pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló 2014. évi XXXVIII. törvény 1.  § (6) és (7)  bekezdései és a  3.  §-a alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló – az  Alaptörvény B)  cikk (1)  bekezdésére, a  T)  cikk (1) és (2)  bekezdéseire, az  M)  cikk (1) és (2)  bekezdéseire, az  I.  cikk (4)  bekezdésére, a XII. cikk (1) bekezdésére, és a XV. cikk (1) bekezdésére alapított – alkotmányjogi panaszt visszautasítja. 3. Az Alkotmánybíróság a 2/2014. Polgári jogegységi határozat 3. pontja alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja. Az Alkotmánybíróság elrendeli e határozatának a Magyar Közlönyben való közzétételét. I. [1] 1. Jelen ügyben három, a Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló 2014. évi XXXVIII. törvénnyel (a  továbbiakban: Tv.) érintett pénzügyi intézmény, valamint egy természetes személy adós terjesztett elő alkotmányjogi panaszt az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 26. § (2) bekezdése alapján. [2] 1.1. Az egyik indítvány arra irányult, hogy az Alkotmánybíróság állapítsa meg a Tv. 1. § (6)–(7) bekezdései és a 3. §-a, valamint a 2/2014. Polgári jogegységi határozat (a továbbiakban: PJE határozat) 3. pontja alaptörvény-ellenességét és semmisítse meg azokat. Az  indítványozó álláspontja szerint a Tv. támadott rendelkezései sértik az  Alaptörvény B) cikk (1) bekezdését. [3] 1.2. Egy másik indítványozó szintén a Tv. 3. §-ának alaptörvény-ellenességét állította egyfelől a visszaható hatályú jogalkotás tilalmába ütközés [Alaptörvény B)  cikk (1)  bekezdés], másfelől a  tulajdonhoz való jog [Alaptörvény XIII.  cikk (1)  bekezdés] sérelme miatt. Emellett indítványában csupán megjelölte az  Alaptörvény T)  cikk (1) és (2)  bekezdéseit, az  M)  cikk (1)  bekezdését, az  I.  cikk (4)  bekezdését, a  XII.  cikk (1)  bekezdését és a  XV.  cikk (1) bekezdését is, ezekre vonatkozóan azonban érdemi indokolást nem terjesztett elő. [4] 1.3. A harmadik indítványozó az első indítvánnyal lényegében azonos tartalmú alkotmányjogi panaszt terjesztett elő azzal a különbséggel, hogy álláspontja szerint a PJE határozat 3. pontja és a Tv. 3. §-a a hátrányos megkülönböztetés tilalmát [Alaptörvény XV. cikk (1) és (2) bekezdés] is sérti. [5] 1.4. A negyedik indítványozó – aki az ügyben devizaadósként érintett – a Tv. 3. § (2) bekezdésének megsemmisítését kérte arra hivatkozással, hogy az a tisztességes gazdasági verseny alaptörvényi rendelkezésbe [M) cikk (2) bekezdés] ütközik. [6] 2. A  Tv. 1.  § (6)  bekezdésével összefüggésben az  indítványozó előadta, hogy ezen jogalkotói megoldással a  hosszú távú szerződéses jogviszonyok már elévült részkövetelései újra érvényesíthetőkké válnak. Ezzel olyan kötelezettségeket kell teljesítenie az  érintett jogviszonyok alanyainak – érvel az  indítványozó –, amelyek múltbeli magatartásukhoz kapcsolódnak, és amelyek a  Tv. hatálybalépésekor már nem terhelték őket. A  Tv. 1.  § (7)  bekezdésével összefüggésben előadta, hogy az  ugyan a  jövőre nézve változtatja meg az  érintett fogyasztói kölcsönszerződések elévülési szabályait, de nem felel meg az  Alkotmánybíróság 8/2014. (III. 20.) AB határozatában foglalt követelményeknek, ami miatt a  jogosultak szerzett jogai is sérülnek. Ezt azzal indokolta, hogy a „kölcsönszerződések feleinek jogai olyan vagyoni értékű jogok, amelyeket az adott jogszabályi környezetben bízva anyagi befektetéssel szereztek meg”. Ugyanakkor nem mutatható ki olyan, a  szerződéskötést követően beállott, ésszerűen előre nem látható, a  „normális változás kockázatán túlmenő olyan körülményváltozás”, ami az elévülés nyugvásának törvényi kimondása útján lenne kompenzálandó. [7] 3.1. A Tv. 3. §-ával és a PJE határozat 3. pontjával összefüggésben az  indítványozó a visszaható hatályú jogalkotás tilalmának sérelmét állította, álláspontja szerint ugyanis e  rendelkezések mind a  múltra, mind a  jövőre nézve hátrányosan változtatják meg „az indítványozó szerződéses jogosítványait, és az  ebből eredő szerzett jogokat”. Sérelmezte, hogy a  Tv. a  2004. május 1-je és 2006. március 1-je közötti időszakra megtámadhatóság helyett semmisséget mond ki, megsértve ezzel a  visszaható hatályú jogalkotás tilalmát. Előadta, hogy az  árfolyamrésre vonatkozó kikötések a  Tv. és a  PJE határozat előtt nem minősültek eleve tisztességtelennek, a  Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: régi Ptk.) alapján a tisztességtelenség megállapításánál számos körülményt kellett figyelembe venni a  jogviszony megítélésénél. A Tv. azonban csak annak vizsgálatát írta elő, hogy a szerződés deviza alapú legyen, és a folyósításra vételi, a törlesztésre pedig eladási árfolyamon kerüljön sor, mely a  régi Ptk.-hoz képest lényegesen szűkebb körülmények vizsgálatát jelenti. Arra hivatkozott, hogy sem a 6/2013. PJE határozat, sem pedig az Európai Unió Bírósága a C-26/13. számú Kásler-ügyben nem állapította meg, hogy az  árfolyamrés per se tisztességtelen lenne, ezáltal az  indítványozó szerint a  PJE határozat 3.  pontja és a Tv. 3. §-a jogot alkotott, visszaható hatállyal. Utalt arra is, hogy a deviza alapú kölcsönök esetében van devizaátváltás, aminek következtében árfolyam-különbözet keletkezik, ezt valakinek viselnie kell. Ugyanakkor az  indítványozó álláspontja szerint minden, árfolyamrésre vonatkozó klauzula esetében vizsgálni kell az Európai Unió Bírósága által meghatározott kritériumokat, és nem állapítható meg általános jelleggel a klauzula tisztességtelensége. [8] Az indítványozó emellett úgy vélte, hogy a Tv. 3. §-a és a PJE határozat 3. pontja a  jövőre nézve változtatnak meg jogviszonyokat, mellyel a  szerzett jogok sérelmét is előidézik [B)  cikk (1)  bekezdés]. Az  árfolyamrés kapcsán álláspontja szerint nem mutatható ki a  szerződéskötést követően beállott, ésszerűen előre nem látható, a  normális változás kockázatán túlmenő olyan körülményváltozás, amely szerződéses jogviszonyok jogszabályi megváltoztatását indokolná. [9] 3.2. A  másik indítványozó szintén a  visszaható hatályú jogalkotás tilalmának megsértésére alapította az  alkotmányjogi panaszát. Előadta, hogy a  felek a  szerződésben meghatározott vételi-eladási devizaárfolyamon történő elszámolásban állapodtak meg, az ebből származó többletteher nem pusztán egy költségelemnek minősült, hanem olyan kötelezettség volt az  adós oldalán, mellyel a  szerződés megkötésekor – az  előzetes kockázatfeltárás miatt – számolnia kellett. Álláspontja szerint a  „törvényhozó nem működhet egyfajta árhatóságként és nem avatkozhat be paternalista módon […] a piacgazdasági viszonyokkal és a polgári jogviszonyok terén érvényesítendő szerződéses szabadsággal és rendelkezési elvvel szemben a felek jogviszonyába”. Utalt arra is, hogy a jogalkotó nem vette figyelembe, hogy a  pénzügyi intézményeknek a  devizahitelek folyósításához valós devizabeszerzést kellett foganatosítaniuk. Az  indítványozó tényleges devizaforrást szerzett akképp, hogy anyacégével refinanszírozási hitelszerződést kötött, így „valódi pénzváltási szolgáltatás állt a  hitelek kihelyezése mögött”. Azzal érvelt, hogy a  Kúria a  jogegységi határozatban azt fejtette ki, hogy az  árfolyamrés azért tisztességtelen, mert a  különnemű árfolyamok mögött pénzváltási tevékenység nincs. Ennek azonban az  indítványozó az  ellenkezőjét tudná bizonyítani, azonban a  jogalkotó az  ellenbizonyítás lehetőségét a  jogszabályba nem építette bele, hanem azt kihagyta, eleve tisztességtelennek minősítve az  árfolyamrést, ami álláspontja szerint a  jogbiztonság követelményével ellentétes. [10] Emellett ez az indítványozó a Tv. 3. §-ának a tulajdonhoz való jogba [Alaptörvény XIII. cikk (1) bekezdés] ütközését is állította. Az  árfolyamrésből származó bevételt az  indítványozó a  tulajdon tárgyának, vagyoni értékű jognak tekintette (ami tulajdoni védelemben részesül), a felek a szerződés teljesítésében megállapodtak, a Tv. azonban ezt a bevételt utólag mindenfajta ellentételezés nélkül elvonja a pénzügyi intézménytől és átadja az adósnak. [11] 3.3. A  harmadik indítványozó kérelme az  első indítvánnyal tartalmilag lényegében megegyezett azzal a  különbséggel, hogy álláspontja szerint a  PJE határozat 3.  pontja és a Tv. 3.  §-a hátrányos megkülönböztetést is megvalósít. Alkotmányjogi panaszának ezen részét azzal indokolta, hogy ő mint hitelezési tevékenységre jogosult pénzügyi vállalkozás saját árfolyam jegyzésére nem jogosult. A  hitelezési tevékenység végzéséhez szükséges pénzt elsősorban saját, rendelkezésre álló forintforrásaiból, illetve fennálló hitelkeret-szerződések alapján igénybe vett, másik pénzügyi intézmény által nyújtott piaci hitel útján biztosítja. Amennyiben devizára van szüksége az  indítványozónak, akkor ahhoz a  vele szerződött pénzügyi intézmény devizavételi árfolyamán juthat hozzá, amikor pedig deviza visszafizetési kötelezettsége válik esedékessé, akkor ugyanezen pénzügyi intézmény deviza eladási árfolyamán tudja az  átváltást elvégezni. Ebben a  tekintetben tehát vele szemben is árfolyamrést alkalmaz a folyósító pénzügyi intézmény, ami hátrányos megkülönböztetést eredményez, mivel azonos helyzetben levő jogi személyeket kezel a jogszabály eltérő módon. [12] 3.4. A negyedik indítványozó az árfolyamréssel kapcsolatban azt sérelmezte, hogy mivel a deviza vételi és eladási árfolyam alkalmazása tisztességtelen, ezért semmis, így annak helyébe a  jogalkotó nem írhatná elő a  Magyar Nemzeti Bank hivatalos deviza árfolyamának alkalmazását. Az  állam – véli az  indítványozó – a  semmis (és ezáltal álláspontja szerint nem is létező) kikötés helyett „törvénnyel segíti (menti) meg a  tisztességtelen Hitelezőt, és a tisztességes gazdasági verseny szereplőjével teszi egyenlővé”. Abban az esetben ugyanis, ha az érintett kikötéseket meghagyná a  jogalkotó semmisnek, akkor a  hitelezőnek az  adóssal nem deviza, hanem forint alapon kellene elszámolnia, melynek következtében az  adósnak lényegesen kevesebb lenne a  fennmaradó tartozása. Mindezek miatt az  indítványozó a Tv. 3.  § (2)  bekezdése megsemmisítését kérte, mivel az  szerinte a  tisztességes gazdasági verseny alaptörvényi rendelkezését és a „szabad szerződéskötéshez való alkotmányos jogot” [M) cikk (2) bekezdés] sérti. [13] 4. Az  Alkotmánybíróság az  alkotmányjogi panaszokat az  Abtv. 58.  § (2)  bekezdése alapján egyesítette és – az Ügyrend 31. § (6) bekezdését alkalmazva, külön befogadási eljárás mellőzésével – egy eljárásban bírálta el. [14] 5. Az Alkotmánybíróság beszerezte az igazságügyi miniszter véleményét. II. [15] 1. Az Alaptörvénynek az alkotmányjogi panaszokkal érintett rendelkezései: „B) cikk (1) Magyarország független, demokratikus jogállam.” „M) cikk (2) Magyarország biztosítja a tisztességes gazdasági verseny feltételeit. Magyarország fellép az erőfölénnyel való visszaéléssel szemben, és védi a fogyasztók jogait.” „XIII. cikk (1) Mindenkinek joga van a tulajdonhoz és az örökléshez. A tulajdon társadalmi felelősséggel jár.” „XV. cikk (1) A törvény előtt mindenki egyenlő. Minden ember jogképes. (2) Magyarország az  alapvető jogokat mindenkinek bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, fogyatékosság, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül biztosítja.” [16] 2. A Tv.-nek az alkotmányjogi panaszokkal támadott – azok elbírálásakor hatályos – rendelkezései: „1.  § (6) A  Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény elévüléssel kapcsolatos szabályait a  fogyasztói kölcsönszerződésből eredő követelések tekintetében úgy kell értelmezni, hogy e  követelések a  kölcsönszerződés fennállása alatt nem évülnek el, azok elévülése a szerződés megszűnésével kezdődik. (7) A  (6) bekezdés szerinti követelés elévülése e törvény hatálybalépésének napjától a 3. § (5) bekezdése és a 4. § (3) bekezdése szerinti külön törvényben meghatározott időpontig nyugszik. […] 3.  § (1) A  fogyasztói kölcsönszerződésben – az  egyedileg megtárgyalt szerződési feltétel kivételével – semmis az  a  kikötés, amely szerint a  pénzügyi intézmény a  kölcsön-, illetve a  lízingtárgy megvásárlásához nyújtott finanszírozási összeg folyósítására a vételi, a tartozás törlesztésére pedig az eladási vagy egyébként a folyósításkor meghatározott árfolyamtól eltérő típusú árfolyam alkalmazását rendeli. (2) Az (1) bekezdés szerinti semmis kikötés helyébe – a (3) bekezdésben meghatározott kivétellel – mind a folyósítás, mind pedig a törlesztés (ide értve a törlesztőrészlet és a devizában megállapított bármilyen költség, díj vagy jutalék fizetését) tekintetében a  Magyar Nemzeti Bank hivatalos deviza árfolyamának alkalmazására irányuló rendelkezés lép. (3) Ha a  hitelintézetekről és a  pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény 200/A.  §-ában vagy a  Hpt. 267.  §-ában meghatározott szerződések esetében és rendelkezések alapján az  azokban megjelölt devizaárfolyam alkalmazására vonatkozó rendelkezés a  szerződés részévé vált, vagy a  törlesztés során a  felek ennek megfelelően jártak el, a  (2)  bekezdés devizaárfolyamra vonatkozó előírását e  szerződések esetében és a  törlesztés e rendelkezések által érintett időszakára csak a folyósítás tekintetében kell alkalmazni. (4) (5) A pénzügyi intézménynek a fogyasztóval külön törvényben meghatározott módon kell elszámolnia.” III. [17] Az alkotmányjogi panaszok nem megalapozottak. [18] Az Alkotmánybíróság elsőként azt vizsgálta, hogy az eljárás alapjául szolgáló alkotmányjogi panaszok megfelelnek-e az Abtv.-ben foglalt formai és tartalmi követelményeknek. [19] 1. Az Alkotmánybíróság először a formai feltételeket vizsgálta meg. [20] 1.1. A  Tv. támadott rendelkezései 2014. július 26-án léptek hatályba, az  indítványozók alkotmányjogi panaszukat 2014. október 3-án, illetve november 17-én, a  magánszemély panaszos (adós) pedig november 4-én, az  Abtv. 30.  § (1)  bekezdésében megjelölt határidőben, a  vitatott jogszabály hatálybalépésétől számított 180 napon belül nyújtották be az Alkotmánybírósághoz. [21] Az alkotmányjogi panaszok részben megfelelnek az Abtv. 52. § (1b) bekezdésben foglalt, az indítványokkal szemben támasztott formai feltételeknek, mivel – megjelölik az Alkotmánybíróság hatáskörét megalapozó törvényi rendelkezést [az Abtv. 26. § (2) bekezdését], – megjelölik továbbá az  Alaptörvény sérülni vélt rendelkezéseit [B)  cikk (1)  bekezdés, M)  cikk (2)  bekezdés, XIII. cikk (1) bekezdés], – megjelölik az  Alkotmánybíróság által vizsgálandó jogszabályi rendelkezést [Tv. 1.  § (6)–(7)  bekezdései és a 3. §] – tartalmazzák a kifogásolt rendelkezések alaptörvény-ellenességének indokát, – kifejezett kérelmet fogalmaznak meg a támadott rendelkezések megsemmisítésére. [22] 1.2. Ugyanakkor az  egyik alkotmányjogi panasz megjelölte ugyan az  Alaptörvény T)  cikk (1) és (2)  bekezdéseit, az M) cikk (1) bekezdését, az I. cikk (4) bekezdését, a XII. cikk (1) bekezdését, és a XV. cikk (1) bekezdését is, ezekre vonatkozóan azonban érdemi indokolást nem terjesztett elő. Az  indítvány e  tekintetben tehát nem felel meg az Abtv. 52. § (1b) bekezdése e) pontjának, ezért az alkotmányjogi panasz ezen részeit az Alkotmánybíróság az Abtv. 64. § d) pontja alapján visszautasította. [23] 1.3. Ezen túlmenően az indítványozók deviza alapú hitel- és kölcsön nyújtásával foglalkozó pénzügyi intézmények, illetve egyikük egy devizaadós, érintettségük aktuális, ugyanis a  támadott törvény miatt a  2004. május 1. napja és a  törvény hatálybalépésének napja között kötött fogyasztói kölcsönszerződések tekintetében átszámítási és elszámolási kötelezettségük, illetve az adósnak jogosultsága áll fenn a semmissé nyilvánított szerződési kikötésekre tekintettel. Az  indítványozók érintettsége közvetlen, ugyanis a  vélt jogsérelem az  alaptörvény-ellenes jogszabály rendelkezéseinek hatályosulása folytán közvetlenül, bírói döntés nélkül következett be úgy, hogy nem állt rendelkezésre a jogsérelem orvoslására szolgáló jogorvoslati eljárás. [24] Mindezek miatt az  alkotmányjogi panaszoknak a  Tv. egyes rendelkezéseit támadó elemei – az  1.4., az  1.5. és az 1.6. pontok (Indokolás [25]–[32]) kivételével – a formai feltételeknek megfelelnek, így azokat az Alkotmánybíróság érdemben vizsgálta meg. [25] 1.4. Az egyik indítványozó a PJE határozat 3. pontját is alaptörvény-ellenesnek tartotta, és annak a megsemmisítését is kérte. [26] Ezzel összefüggésben az  Alkotmánybíróság az  alábbiakra mutat rá. Az  Alkotmánybíróság a  3246/2014. (X. 3.) AB végzésben a  1/2012. Büntető-közigazgatási-munkaügyi-polgári jogegységi határozat alaptörvény-ellenességét vizsgálta meg, és azt állapította meg, hogy „[a]z olyan jogszabályok, valamint az  Abtv. 37.  § (2)  bekezdésben meghatározott egyéb jogi eszközök esetében, melyek lényegüknél fogva nem hatályosulhatnak közvetlenül (ilyen például a  jogegységi határozat, mely csak a bíróságra kötelező, vagy általában a hatóságok és bíróságok eljárását szabályozó jogszabályok stb.), az Abtv. 26. § (2) bekezdése alapján történő eljárásban a közvetlen érintettség nem állapítható meg.” {Indokolás [10]} [27] Az indítványozó a  PJE határozat 3.  pontja ellen irányuló alkotmányjogi panaszát is az  Abtv. 26.  § (2)  bekezdésére alapította. Az  Abtv. 26.  § (2)  bekezdése alapján a  jelen esetben nem állapítható meg a  közvetlen érintettség, tekintettel a  támadott jogegységi határozat jogi jellegére, azaz arra, hogy az  csak a  bíróságokra kötelező. Emiatt az  indítványozó jogait érintő közvetlen hatályosulás nem állapítható meg. Hasonlóan döntött egyébként az Alkotmánybíróság a 3023/2012. (VI. 21.) AB végzésben is {ABH 2012, 1034. Indokolás [7]–[8]}. [28] Mindezekre tekintettel az  Alkotmánybíróság megállapította, hogy az  alkotmányjogi panasznak a  PJE határozat 3.  pontját támadó része nem felel meg az  indítványokra vonatkozó törvényi követelményeknek, ezért az  ennek vizsgálatára irányuló indítványt az Abtv. 64. § d) pontja alapján visszautasította. [29] 1.5. Az  alkotmányjogi panasz az  Abtv. 26.  §-a alapján az  Alaptörvényben biztosított jogok védelmének eszköze. A  3033/2013. (II. 12.) AB végzés az  Alkotmánybíróság korábbi határozatára utalva a  fentieket megerősítette: „az alkotmányjogi panasz az  Alkotmányban szabályozott alapvető jogok védelmének eszköze, mely alapvető jogok rendeltetése az, hogy az államhatalommal szemben alkotmányos garanciákat teremtsenek az állampolgár, az egyén vagy egy közösség jogainak védelmére, cselekvési autonómiájának biztosítására. [65/1992. (XII. 17.) AB határozat, ABH 1992, 289, 291.]” (Indokolás [7]). Ennek alapján alkotmányjogi panasz – a  jogbiztonság egyes elemeinek kivételével – csak Alaptörvényben biztosított jog sérelmére alapítható, valamely államcél vagy egyéb alaptörvényi rendelkezés megsértésének a megállapítása alkotmányjogi panasz keretében nem indítványozható. Az Abtv. 52. § (1b) bekezdés b) pontjából is következik, hogy alkotmányjogi panaszt csak Alaptörvényben biztosított jog sérelmére lehet alapítani. Az Alaptörvény M) cikk (2) bekezdése nem minősül az Alaptörvényben biztosított jognak, a felhívott alaptörvényi szakaszok címzettje nem az  indítványozó, nem biztosítanak számára jogot, ezért alkotmányjogi panaszt sem lehet közvetlenül ezekre az előírásokra alapítani [Lásd: 3267/2014. (XI. 4.) AB végzés]. [30] Mindezekre tekintettel az  Alkotmánybíróság az  M)  cikk (2)  bekezdésének sérelmét állító indítványi elemet – tekintettel arra, hogy a  fogyasztóvédelmi rendelkezés nem Alaptörvényben biztosított jog – az  Abtv. 64.  § d) pontja alapján érdemi vizsgálat nélkül visszautasította. [31] 1.6. Az  Alkotmánybíróság a Tv. 1.  § (6) és (7)  bekezdésének alaptörvény-ellenességét támadó indítványi elemeket áttekintve utal a 34/2014. (XI. 14.) AB határozatra, melyben e rendelkezések alaptörvény-ellenességét már vizsgálta. A  határozatban az  vizsgálatot az  Alkotmánybíróság hasonló alkotmányossági összefüggésre hivatkozó indítványi elem alapján folytatta le. Az Abtv. 31. § (1) bekezdése értelmében, ha alkotmányjogi panasz alapján az alkalmazott jogszabály vagy jogszabályi rendelkezés Alaptörvénnyel való összhangjáról az  Alkotmánybíróság már döntött, ugyanazon jogszabályra, illetve jogszabályi rendelkezésre és ugyanazon Alaptörvényben biztosított jogra, valamint azonos alkotmányjogi összefüggésre hivatkozással – ha a  körülmények alapvetően nem változtak meg – nincs helye az alaptörvény-ellenesség megállapítására irányuló alkotmányjogi panasznak, valamint bírói kezdeményezés alaptörvény-ellenesség megállapítására irányuló vizsgálatának. [32] Tekintettel arra, hogy a Tv. 1. § (6) és (7) bekezdése tekintetében ítélt dologról van szó, ezért az érdemi vizsgálatot mellőzve az Alkotmánybíróság az indítványt az Abtv. 64. § f ) pontja alapján visszautasította. [33] 2. Az Alkotmánybíróság ezt követően az indítványok tartalmi vizsgálatát az alábbiak szerint folytatta le. [34] 2.1. Az Alkotmánybíróság először azt vizsgálta meg, hogy a Tv. 3. §-a (az árfolyamrés tisztességtelenségének törvény által történő megállapítása) a visszaható hatályú jogalkotás tilalmába ütközik-e. [35] Az árfolyamrés tisztességtelenségével a  PJE határozat rendelkező részének 3.  pontja és az  ahhoz kapcsolódó indokolás foglalkozik. Ennek értelmében a különnemű árfolyamok alkalmazása két okból is tisztességtelen. Egyfelől mert ezekkel szemben nem áll a  fogyasztónak közvetlenül nyújtott szolgáltatás, így az  számára indokolatlan költséget jelent, másfelől azért, mert alkalmazásuk gazdasági indoka a fogyasztó számára nem világos, nem érthető, nem átlátható. [36] 2.1.1. A  PJE határozat indokolása szerint – utalva a  Kúria 6/2013. PJE határozatának 1.  pontjára – deviza alapú kölcsönszerződések esetén „a törlesztésekkor átváltásra nem, hanem csak átszámításra kerül sor. Így tehát a deviza alapú kölcsönszerződésekben szereplő különnemű árfolyamok mögött tényleges, a fogyasztó számára közvetlenül nyújtott pénzváltási szolgáltatás nincs”. Ez az indoka annak, hogy a PJE határozat meghozatalát követően a jogalkotó úgy döntött, hogy az  árfolyamrésre vonatkozó szerződéses kikötéseket további bírósági eljárás nélkül ex lege tisztességtelennek tekinti. Pénzváltási tevékenység hiányában ebben a körben a pénzügyi intézmény nem végzett olyan valódi szolgáltatási típusú műveletet, melyért az  adóssal szemben ellenértéket számíthatna fel. Tekintettel arra, hogy ezekben az  esetekben az  adós egy el nem végzett szolgáltatásért fizetett mégis ellenértéket, ezért azt a  jogalkotó tisztességtelennek minősítette. Ez  a  tény azonban a  visszaható hatállyal semmilyen közvetlen összefüggésben nem áll, ugyanis a pénzügyi intézménynek már a szerződés megkötésekor is tudnia kellett, hogy olyan szolgáltatásért követel ellenértéket, melyet ténylegesen és valósan az  adós részére nem fog teljesíteni. Az, hogy az  adós erről nem tudott (erről őt a  pénzügyi intézmény nem tájékoztatta), illetve, hogy a  szerződés megkötése óta viszonylag hosszabb idő telt el, nem teszi – az  egyébként egyoldalúan meghatározott – kikötést tisztességessé. A  visszaható hatályú jogalkotás tilalmára való hivatkozás nem adhat alapot arra, hogy a  múltban tömegesen keletkezett tisztességtelen – ezért semmis – szerződéses kikötések érinthetetlenek maradjanak, és annak következtében az adósok teljesítési kötelezettsége minden körülmények között, változatlanul fennmaradjon. [37] 2.1.2. Az átláthatóság és világosság követelményével összefüggésben az Alkotmánybíróság az alábbiakra mutat rá: [38] Az Európai Unió Bíróságának a  C-26/13. számú ügyben 2014. április 30-án hozott ítéletének 75.  pontja szerint a  93/13/EGK irányelv 4.  cikkének (2)  bekezdésében foglalt világos és érthető megfogalmazás követelménye alatt nem kizárólag azt kell érteni, hogy az  érintett feltételeknek nyelvtani szempontból kell érthetőnek lennie a fogyasztó számára, hanem azt is, hogy a szerződésnek átlátható jelleggel fel kell tüntetnie az érintett feltételben meghatározott külföldi pénznem átváltási mechanizmusának konkrét működését, valamint az  e  mechanizmus és a  kölcsön folyósítására vonatkozó többi feltételben előírt mechanizmus közötti viszonyt oly módon, hogy a  fogyasztónak módjában álljon egyértelmű és érthető szempontok alapján értékelni a  számára ebből eredő gazdasági következményeket. [39] Ennek alapján a  PJE határozatának 3.  pontja az  alábbiakat mondja ki: „A folyósításkor a  pénzügyi intézmény által meghatározott vételi, a  törlesztésekkor pedig az  eladási árfolyamok (különnemű árfolyamok) alkalmazása tisztességtelen, mert ezekkel szemben nem áll a  fogyasztónak közvetlenül nyújtott szolgáltatás, így az  számára indokolatlan költséget jelent. E  rendelkezések azért is tisztességtelenek, mert alkalmazásuk gazdasági indoka a  fogyasztó számára nem világos, nem érthető, nem átlátható. A  deviza alapú fogyasztói kölcsönszerződésekben szereplő vételi és eladási árfolyamok, mint átszámítási árfolyamok helyett az Magyar Nemzeti Bank hivatalos deviza árfolyama válik a szerződés részévé a Ptk. 231. § (2) bekezdésében meghatározott diszpozitív törvényi rendelkezésre tekintettel, mindaddig, amíg kógens törvényi rendelkezés nem lépett azok helyébe.” [40] Az Európai Unió Bírósága által adott szempontrendszer szerint a  Kúria megvizsgálta a  pénzügyi intézményeknek az  árfolyamréssel összefüggő gyakorlatát, és az  azzal kapcsolatos kérdéseket a  PJE határozatban rendezte. Ezzel összhangban – a  jogalkalmazó által kidolgozott egységes elveket figyelembe véve – alkotta meg a  törvényhozó a  támadott Tv.-t. A  szabályozás lényege az, hogy a  pénzügyi intézmények által alkalmazott védekezés ellenére a  szabályozási mechanizmus már a  szerződés megkötésekor sem felelt meg a  világos és egyértelmű szabályozás követelményének. [41] A jogalkotó tehát nem tett mást, mint a  jogalkalmazó bíróság által kidolgozott, jogegységi határozatba foglalt egységes gyakorlatot emelte jogszabályi szintre. [42] Ezzel összhangban a  törvény indokolása úgy fogalmaz, hogy a  Tv. 3.  §-a a  alapján létrejött kikötések „azért is tisztességtelenek, mert alkalmazásuk gazdasági indoka az  átlagos fogyasztó számára nem világos, nem átlátható. Az  ilyen módon történő árképzés nehezíti, hogy a  fogyasztó tisztán lássa az  őt terhelő fizetési kötelezettséget, azt, hogy azok hozzávetőleges mértékével előre számolni tudjon. Így függetlenül attól, hogy a  szerződésekben jellemzően nyelvtanilag egyértelműen, félre nem érthető módon szerepel a  különnemű árfolyam alkalmazásának ténye, az nem felel meg az Európai Unió Bíróságának ítélete által is értelmezett világos és egyértelmű szabályozás követelményének.” [43] A jogalkalmazó és a  jogalkotó ezen – a  jogegységet szolgáló értelmező –tevékenysége azonban a  visszaható hatályú jogalkotás tilalmával közvetlen összefüggésben nincs. Mindezekre tekintettel az  Alkotmánybíróság a  visszaható hatályú jogalkotás tilalmának sérelmét nem látta megalapozottnak, ezért az  indítványokat ebben a tekintetben elutasította. [44] 2.2. Az Alkotmánybíróság a tulajdonhoz való jog sérelmét állító indítványi elemmel összefüggésben az alábbiakat állapította meg. [45] Az Alkotmánybíróság a  tulajdonhoz való jog tartalmát és korlátozhatóságának alkotmányos kereteit átfogóan értelmező 64/1993. (XII. 22.) AB határozatában rámutatott arra, hogy bár a  tulajdonhoz való jog alapvető jog, az  alkotmányos tulajdonvédelem köre és módja nem szükségképpen követi a  polgári jogi fogalmakat és nem azonosítható az  absztrakt polgári jogi tulajdon védelmével. Az  alapjogként védett tulajdonhoz való jog tartalmát a mindenkori közjogi és (alkotmányos) magánjogi korlátokkal együtt kell érteni [ABH 1993, 373, 379.]. A tulajdonjog magánjogi korlátja viszont nem esik szükségképpen egybe az  alapjogi korlátozással. Másrészt a  szükséges és arányos korlátozásnak, illetve a  tulajdonjog lényeges tartalmának nincs polgári jogi megfelelője. Az  Alkotmány a tulajdonhoz való jogot az állammal szemben biztosítja, s azt mint alapjogot – az értékgarancia követelményével, illetőleg a közérdekű korlátozás arányosságának ismérvével – az állammal szemben védi (lásd először: 800/B/1993. AB határozat, ABH 1996, 420, 422.). [46] Az Alkotmánybíróság emellett egyes vagyoni jogok biztosítását is tulajdoni védelem alá helyezte, ugyanis már viszonylag korán, 1992-ben kimondta, hogy a tulajdonhoz való jog védelme nemcsak a tulajdonjog, hanem az azzal összefüggő minden vagyoni jog biztosítására vonatkozik [17/1992. (III. 30.) AB határozat, ABH 1992, 104, 108.]. Ebből a szempontból hivatkoztak az indítványozók a tulajdonhoz való jog megsértésére. [47] Az Alkotmánybíróság ezzel összefüggésben az alábbiakra mutat rá. [48] Az árfolyamrést megállapító szerződési kikötések már eleve, a  szerződések megkötésének időpontjában is tisztességtelenek – tehát semmisek – voltak, és az emiatt előálló egyensúlyhiányos helyzetet orvosolta a jogalkotó azzal, hogy kimondta, az  adósnak nem kell a  pénzügyi intézmény saját deviza vételi és eladási árfolyama közötti különbözetet megfizetnie, hanem minden esetben a  pénzügyi intézmény saját középárfolyamán, vagy a  Magyar Nemzeti Bank hivatalos deviza középárfolyamán kell visszafizetnie a  kölcsönösszeg érintett részletét a  pénzügyi intézménynek. Ebben az értelemben tehát nem egy, a pénzügyi intézmény által „már megszerzett” pénzösszegen fennálló tulajdonjogról és annak a  fogyasztó részére történő visszafizetéséről (azaz az  indítványozó által állított tulajdoni sérelemről) van szó, hanem a  semmiség jogkövetkezményének a  levonásáról és az  ennek a  jogi helyzetnek megfelelő tényállapot helyreállításáról. A  támadott jogszabályi rendelkezés kizárja, hogy egy, már eleve tisztességtelen szerződési kikötés – és az ebből eredő, a fogyasztót terhelő kifizetés – a tulajdonhoz való jog védelmét élvezze a pénzügyi intézmény oldalán. Ehhez az érveléshez hasonlóan fogalmazott az Alkotmánybíróság a  118/B/2009. AB határozatban, miszerint „[a] pénz megfizetésében marasztaló jogerős ítélet nem más, mint a bíróság – rajta keresztül az állam – parancsa a marasztalt fél felé arra, hogy a megjelölt összeget fizesse meg. […] A  kötelezettet marasztaló ítélet jogerőre emelkedésének jogkövetkezménye, hogy a  jogosult követelése jogilag többé nem tehető vitássá; azonban a  jogosultnak a  kötelezett (adós) vagyonán ezzel nem keletkezik közvetlen tulajdonjoga.” (ABH 2010, 1959.) [49] Erre az elszámolási kötelezettséggel járó kötelmi helyzetre és magára az elszámolásból eredő pénzmozgásra tehát a  pénzügyi intézmény tulajdoni védelmet nem alapíthat, ebben a  helyzetben nem értelmezhető az  indítványozó által használt „tulajdoni váromány” sem. Emiatt az  Alkotmánybíróság az  indítványokat ebben a  tekintetben is elutasította. [50] 2.3. Az  indítványozó azt is sérelmezte, hogy az  árfolyamréssel összefüggésben a  Magyar Nemzeti Bank deviza árfolyamának törvénnyel való előírása sérti a szerződéskötési szabadságot. [51] Az Alkotmánybíróság ezzel összefüggésben az alábbiakra mutat rá. [52] A Tv. 3. § (1) bekezdése értelmében az árfolyamrést tartalmazó szerződéses kikötés (folyósításra a vételi, a tartozás törlesztésére pedig az  eladási árfolyam alkalmazása) semmis. Ennek megfelelően a  pénzügyi intézményeknek a devizaadósokkal el kell számolniuk. Ennek az elszámolásnak – valójában forint-deviza átszámításnak – az alapját teremti meg a  jogalkotó által előírt MNB devizaárfolyam. A  Tv. 3.  § (3)  bekezdése – utalva a  hitelintézetekről és a  pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény 267.  §-ára – közvetve lehetőséget biztosít arra is, hogy a  pénzügyi intézmény (az MNB középárfolyam helyett) saját deviza közép-árfolyamot alkalmazzon, ha korábban ilyennel rendelkezett. A  pénzügyi intézmény számára ugyanis rendelkezésre kell állnia valamilyen árfolyamnak, amelyen a  devizát át kell számítania forintra, a  törlesztett forintot pedig visszaszámítani devizára. Tekintettel arra, hogy ez a számítás nem két külön (vételi és eladási), hanem egyazon (saját vagy MNB) árfolyamon történik, ezért árfolyamrés ténylegesen nincs. Az indítványozó azon hivatkozása, hogy az MNB devizaárfolyam előírása hiányában lényegében forinthitelről volna szó, nem megalapozott. A feleknek ugyanis egymással mindenképpen forint-deviza alapon kell elszámolniuk. Önmagában az, hogy a  forint és a  deviza egymáshoz képesti árfolyama változott, nem az árfolyamrés összegében, nagyságában jelenik meg, hanem az az árfolyammozgás körébe tartozó kérdés. Ez azt jelenti, hogy a  forint-deviza árfolyammozgásából adódó többletfizetési kötelezettség problémája élesen elválik az  árfolyamrés problémájától. Tekintettel arra, hogy a  törvényhozó az  árfolyamrést eleve – mindenfajta bírósági eljárás nélkül – tisztességtelennek minősítette, abból az adósnak semmifajta fizetési kötelezettsége nem keletkezik és nem is keletkezhet. Mindezekre tekintettel az  Alkotmánybíróság ezt az  indítványt mint megalapozatlant elutasította. [53] 2.4. Az  Alkotmánybíróság megvizsgálta azt az  indítványi elemet is, melyben az  indítványozó a  hátrányos megkülönböztetés tilalmának a sérelmére hivatkozott, és ezzel összefüggésben az alábbiakat állapította meg. [54] Az indítványban állított jogsérelem oka a  következő: a  kölcsönt igénybe vevő adós és az  indítványozó pénzügyi vállalkozás között fogyasztói kölcsönszerződés jött létre. Mivel az indítványozó pénzügyi vállalkozás saját árfolyam jegyzésére és pénzváltási tevékenységre nem volt jogosult, ezért a  devizaforrás biztosítása érdekében hitelkeretszerződést kötött egy másik pénzügyi intézménnyel. Ebben a jogviszonyban van szerepe az árfolyamrésnek, ugyanis a pénzügyi vállalkozás a szerződött másik pénzügyi intézménnyel deviza vételi- és eladási árfolyamon számol el, ami azt eredményezi, hogy az árfolyamrésből származó veszteség a közvetítő pénzügyi vállalkozást (az indítványozót) és nem pedig a forrást nyújtó pénzügyi intézményt terheli. [55] Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint a  jogegyenlőség követelménye arra vonatkozik, hogy a  jognak mindenkit egyenlőként kell kezelnie, azaz a  jogalkotás során a  jogalkotónak mindenki szempontjait azonos körültekintéssel, elfogulatlansággal és méltányossággal, az egyéni szempontok azonos mértékű figyelembevételével kell értékelnie [vö. 9/1990. (IV. 25.) AB határozat, ABH 1990, 46, 48.]. Az  alkotmánybírósági gyakorlatban a  megengedhetetlen megkülönböztetés tilalma a  jogi személyekre is vonatkozik [pl. 63/2008. (IV. 30.) AB határozat a  pártalapítványok támogatása tárgyában], ezt a  gyakorlatot megerősíti egyébként az  Alaptörvény XV.  cikk (1) és (2)  bekezdésének megfogalmazása, mely kifejezetten mindenkire vonatkoztatja az  általános jogegyenlőségi szabályt, illetve az  alapvető jogokat megkülönböztetés nélkül mindenkinek biztosítja {lásd legutóbb összefoglalóan: 20/2014. (VII. 3.) AB határozat, Indokolás [243]–[245]}. [56] A hátrányos megkülönböztetés tilalma az  Alkotmánybíróság gyakorlatában a  jogrendszer egészét átható alkotmányos alapelvként kapott értelmezést. A  tilalom elsősorban az  alkotmányos alapjogok terén tett megkülönböztetésekre terjed ki. Személyek közötti, alkotmánysértő hátrányos megkülönböztetés akkor állapítható meg, ha valamely személyt vagy embercsoportot más, azonos helyzetben lévő személyekkel vagy csoporttal történt összehasonlításban kezelnek hátrányosabb módon [21/1990. (X. 4.) AB határozat, ABH 1990, 73, 78.; 32/1991. (VI. 6.) AB határozat, ABH 1991, 146, 162.; 43/B/1992. AB határozat, ABH 1994, 744, 745.]. A  megkülönböztetés pedig akkor alkotmányellenes, ha a  jogszabály a szabályozás szempontjából azonos csoportba tartozó (egymással összehasonlítható) jogalanyok között tesz különbséget anélkül, hogy annak alkotmányos indoka lenne (191/B/1992. AB határozat, ABH 1992, 592, 593.). Rámutatott az  Alkotmánybíróság arra is, hogy az  alapjognak nem minősülő egyéb jogra vonatkozó, személyek közötti hátrányos megkülönböztetés vagy más korlátozás alkotmányellenessége akkor állapítható meg, ha a  sérelem összefüggésben áll valamely alapjoggal, végső soron az  emberi méltóság jogával, és a megkülönböztetésnek, illetve korlátozásnak nincs tárgyilagos mérlegelés szerint ésszerű indoka, vagyis önkényes [35/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994, 197, 200.] {l. legutóbb összefoglalóan: 14/2014. (V. 13.) AB határozat, Indokolás [32]}. [57] Az Alkotmánybíróság az  irányadó gyakorlatra figyelemmel először azt vizsgálta meg, hogy a  felek egymás közötti jogviszonyában kiket kell azonos csoportba tartozónak tekinteni. [58] Az indítványozó lényegében azt sérelmezte, hogy a  pénzügyi vállalkozás nem részesül a  fogyasztókat a  pénzügyi intézménnyel szemben megillető védelemben. [59] A Tv. támadott 3. § (1) bekezdése csak a fogyasztói kölcsönszerződésben alkalmazott árfolyamrés vonatkozásában állapít meg semmisséget. A  fogyasztói kölcsönszerződés meghatározását a  Tv. 1.  § (1) és (2)  bekezdése tartalmazza, melynek értelmében az  ilyen típusú megállapodások szerződő felei a  pénzügyi intézmény (jelen esetben a pénzügyi vállalkozás) és a fogyasztó. A Tv. 3. §-a jellemzően egy fogyasztóvédelmi típusú szabály, amely kifejezetten a  fogyasztókra vonatkozik, nem pedig az  üzletszerű gazdasági tevékenységet végző vállalkozásokra. Ez  a  rendelkezés tehát csak a  fogyasztó és a  pénzügyi vállalkozás közötti szerződésre irányadó, a  pénzügyi vállalkozás és a  vele szerződést kötő pénzügyi intézmény közötti szerződéses kapcsolatra azonban nem. Az indítványozó vállalkozás azzal, hogy a fogyasztó (adós) számára – mintegy közvetítőként – devizaforrást vásárol egy másik pénzügyi intézménytől, nem válik fogyasztóvá és nem részesül a fogyasztót megillető védelemben sem. Erre tekintettel a  fogyasztó és a  pénzügyi vállalkozás nincsenek összehasonlítható helyzetben, nem képeznek homogén csoportot, így közöttük a hátrányos megkülönböztetés tilalmának a sérelme nem állapítható meg. [60] A pénzügyi vállalkozás és a pénzügyi intézmény közötti jogviszonnyal kapcsolatban az indítványozó azt sérelmezte, hogy a  jogszabály őt, mint pénzügyi vállalkozási tevékenységet folytató pénzügyi intézményt azonos szabályozási körbe sorolja a devizaforrást nyújtó pénzügyi intézménnyel, a jogszabály azonban mégis eltérő módon kezeli őket, mert az árfolyamrésből adódó hátrányokat ebben a speciális hárompólusú jogviszonyban a pénzügyi vállalkozásnak kell viselnie. Az indítványozó pénzügyi vállalkozás arra hivatkozott, hogy vele szemben az árfolyamrést alkalmazza a  folyósító pénzügyi intézmény. A  pénzügyi vállalkozásnak ugyanis azzal, hogy devizát vásárol a  pénzügyi intézménytől és később forintot ad vissza neki, a vételi és az eladási árfolyam közti különbözetet viselnie kell. [61] A támadott jogszabályi rendelkezés a  pénzügyi intézmény és a  pénzügyi vállalkozás egymás közti viszonyára, illetve az  általuk megkötött szerződésre vonatkozóan nem tartalmaz semmilyen rendelkezést. Az  indítványozó mint pénzügyi vállalkozás és a  hitel forrását nyújtó bank mint pénzügyi intézmény közötti jogviszony nem esik a Tv. 3. §-ának a hatálya alá. Ennek a rendelkezésnek a tartalma ugyanis kizárólag a fogyasztó és a vele szerződő fél viszonylatában értelmezhető. A fogyasztó szempontjából emiatt a két gazdasági társaságot a jogszabály egymással ugyan közvetve azonosan kezeli (az árfolyamrésből adódó terhet nem a  fogyasztó viseli, hanem a  vele szerződő fél), ugyanakkor nem rendelkezik arról, hogy a  közvetítő vállalkozás a  vele szerződő pénzügyi intézménnyel szemben milyen követelést támaszthat. Az  Alkotmánybíróság megjegyzi, hogy nincs olyan jogszabály, amely kizárná, hogy a pénzügyi vállalkozás a vele szerződött pénzügyi intézmény ellen indított perben arra hivatkozzon, hogy a vele szemben alkalmazott szerződéses feltétel tisztességtelen volt. A Tv. 3. §-ából csupán annyi következik, hogy a  fogyasztónak nem minősülő pénzügyi vállalkozások és pénzügyi intézmények egymás közti szerződéses viszonyára ez a rendelkezés nem alkalmazható. [62] Emiatt az  Alkotmánybíróság a  hátrányos megkülönböztetés tilalmának a  sérelmét nem állapította meg, így az indítványt ebben a tekintetben is elutasította. [63] 3. Az Alkotmánybíróság a határozat Magyar Közlönyben történő közzétételét az Abtv. 44. § (1) bekezdés második mondata alapján, az ügy társadalmi jelentőségére és az érintettek nagy számára tekintettel rendelte el. Budapest, 2015. március 17. Dr. Lenkovics Barnabás s. k., az Alkotmánybíróság elnöke,