9/2016. (IV. 6.) AB határozata a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 35.M.59/2015.3 számú és a 12.M.1642/2015/5. számú ítéletei alaptörvény-ellenességének megállapításáról és megsemmisítéséről

9/2016. (IV. 6.) AB határozata a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 35.M.59/2015.3 számú és a 12.M.1642/2015/5. számú ítéletei alaptörvény-ellenességének megállapításáról és megsemmisítéséről.

Az Alkotmánybíróság teljes ülése jogszabály és bírói döntés alaptörvény-ellenességének vizsgálatára irányuló alkotmányjogi panaszok tárgyában – dr. Czine Ágnes alkotmánybíró párhuzamos indokolásával, valamint dr. Balsai István, dr. Dienes-Oehm Egon, dr. Lévay Miklós, dr. Stumpf István és dr. Szívós Mária alkotmánybírók különvéleményével – meghozta a következő 1. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 35.M.59/2015/3. sorszámú ítélete és 12.M.1642/2015/5. sorszámú ítélete alaptörvény-ellenes, ezért azokat megsemmisíti.

Az Alkotmánybíróság elrendeli e határozatának a Magyar Közlönyben való közzétételét.

I. [1] 1. Az indítványozó 2015. október 8-án az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdés c) pontjában foglaltakra, illetve az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 26. § (1) bekezdésében és a 27. §-ában meghatározottakra hivatkozva alkotmányjogi panaszt terjesztett elő. A panasz – amelyben nyilvánvaló elírási hiba folytán formálisan tévesen jelölték meg a kifogásolt szabályt – a tartalma szerint a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény (a továbbiakban: Ebtv.) végrehajtásáról szóló 217/1997. (XII. 1.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) 26/A. § (3) bekezdése alaptörvény-ellenességének, illetve a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 35.M.59/2015/3. sorszámú ítélete alaptörvény-ellenességnek megállapítására és megsemmisítésére irányul. A támadott szabály úgy szól, hogy a gyermekgondozási díjra – ha jogszabály eltérően nem rendelkezik – a táppénzre vonatkozó rendelkezéseket megfelelően alkalmazni kell. [2] 1.1. A panasz szerint az indítványozó 2011. március 1-jétől 2013. október 31-ig egyéni vállalkozói tevékenységet folytatott, ekkortól egyéni vállalkozói jogviszonyát szüneteltette és 2013. november 1-jétől gazdasági társasággal munkaviszonyt létesített. 2014. január 30. napján gyermeke született, akire tekintettel – az akkor hatályban volt rendelkezések alapján – terhességi-gyermekágyi segélyt (a továbbiakban: TGYÁS) állapítottak meg részére.

Ennek lejártát követően gyermekgondozási díjat (a továbbiakban: GYED) igényelt, a kérelmét az illetékes szakigazgatási szerv elutasította, fellebbezésére a határozatot helybenhagyták (Budapest Főváros Kormányhivatala Egészségbiztosítási Pénztár Szakigazgatási Szerve BPK-232/15861-1/2014. sorszámú elsőfokú határozata; az Országos Egészségbiztosítási Pénztár S011/564-2/2014. sorszámú másodfokú határozata). Ezt követően más ügyben megállapították azt is, hogy a terhességi-gyermekágyi segélyre sem jogosult. E határozatok ellen az indítványozó keresettel fordult a bírósághoz. [3] A GYED-et illetően a bíróság a 35.M.59/2015/3. sorszámú ítéletével a keresetet elutasította. A panasz szerint az igazgatási szervek és az eljáró bíróság a határozatokat az Ebtv. 42/A. § (1) bekezdésére, a Korm. rendelet 26/A. §

A hatóságok és a bíróság jogértelmezése szerint a vállalkozói jogviszony szüneteltetése alatt biztosítási jogviszony áll fenn, ezért a panaszost a munkaviszonyára tekintettel többes jogviszonyban álló személynek kell tekinteni.

A vállalkozói jogviszonyában a szüneteltetés alatt járulékot nem kellett fizetnie, ezért e jogviszony alapján nem szerzett ellátási jogosultságot a GYED-et illetően. A munkaviszonyában viszont nincs meg a megkívánt mértékű előzetes biztosítási idő, mert abba az egyéni vállalkozói jogviszonyban az annak szünetelése előtt szerzett időt

A szabályozás oda vezet, hogy különbséget tesz állampolgárok között aszerint, hogy biztosítási jogviszonyukat megszüntetik, vagy csupán szüneteltetik, annak ellenére, hogy ezen különbségtétel irracionális, így a hivatkozott alaptörvényi rendelkezésekkel ellentétes, hiszen a kétféle állampolgár között semmilyen különbség nincs (és nem is lehet) a jogokat illetve kötelezettségeket illetően. [5] A panasz kiegészítésében az indítványozó az Abtv. 27. §-ára történő hivatkozással a bírói ítélet vizsgálatát és megsemmisítését is kérte. Azzal is érvelt, hogy a Korm. rend. és bírói döntés azért ellentétes az Alaptörvénnyel, mert egy törvény (az Ebtv.) rendelkezéseinek alkalmazhatóságát egy alacsonyabb szintű jogszabály (a Korm. rendelet) szűkíti, ami nyilvánvalóan sérti az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésében foglaltakat, hiszen az egy demokratikus jogállamban nem megengedett, hogy egy alacsonyabb szintű jogszabály korlátozza egy magasabb szintű jogszabály alkalmazhatóságát. [6] 2. 2015. december 15-én ugyanez az indítványozó a TGYÁS iránti igényt elutasító (BPK 233/08714-2/2014., S011/682-2/2014.) és ezzel egyidejűleg a 2014. január 13. napjától 2014. május 31. napjáig terjedő időszakra 0 forint jogalap nélkül kifizetett TGYÁS ellátás visszafizetésére kötelező (BPK 232/08713-2/2014., S011/682-3/2014.) határozatok törvényességét felülvizsgáló bírói döntéssel összefüggésben is alkotmányjogi panasszal fordult az Alkotmánybírósághoz. Előadta, hogy amikor a TGYÁS lejártát követően GYED-et igényelt (amelyet az illetékes igazgatási szerv elutasított), a már korábban részére kiutalt TGYÁS-t is megvonták tőle, továbbá kötelezték a TGYÁS ellátás visszafizetésére is. Mindkét határozat ellen eredménytelenül fellebbezett, majd ezt követően a másodfokú határozatok ellen bírósághoz fordult. [7] A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság a 12.M.1642/2015/5. sorszámú ítéletével az indítványozó keresetét jogerősen elutasította, hivatkozva arra, hogy a megtámadott határozatok jogszerűek. Az Ebtv. 2014. december 31-ig hatályban volt 42. § (5) bekezdése értelmében a TGYÁS-ra, ha jogszabály eltérő rendelkezést nem tartalmaz, a táppénzre vonatkozó rendelkezéseket kell megfelelően alkalmazni. Az Ebtv. 43. § (2) bekezdése szerint az egyidejűleg fennálló biztosítási jogviszony esetén a keresőképtelenséget és a táppénzre való jogosultságot, azok időtartamát, az ellátás mértékét, illetőleg összegét mindegyik jogviszonyban külön-külön kell megállapítani. A Tbj.

5. §(1) bekezdés e) pontja alapján az egyéni vállalkozó biztosított jogállású. A 7. § (1) bekezdés szerint a biztosítás

az ennek alapját képező jogviszony kezdetétől annak megszűnéséig áll fenn. A 8. § szerint szünetel a biztosítás az f ) pont értelmében az egyéni vállalkozói tevékenység szünetelésének ideje alatt. A 29. § (4) bekezdése értelmében az egyéni vállalkozó nem köteles az egyéni vállalkozói jogviszonya szünetelésének ideje alatt bármilyen járulékot fizetni. [8] A panasz értelmében a jogszabály és meghozott bírói döntés ellentétes az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdése és XV. cikk (1)–(2) bekezdése szabályaival. Az indítványozó szerint a TGYÁS igényléséhez szükséges alapvető feltételnek, miszerint a szülést megelőző két éven belül 365 nap szolgálati idővel kell rendelkezni, megfelel. Csupán azért, mert 2013. október 31. napján egyéni vállalkozói jogviszonyát nem megszüntette, hanem szüneteltette, semmiféle előnyre szert nem tett, járulékfizetési kötelezettsége mindkét esetben ugyanannyi. Így a TGYÁS esetén a táppénzre vonatkozó Ebtv. 43. § (2) bekezdésében írt szabály alkalmazása oda vezet, hogy különbséget tesz állampolgárok között csak aszerint, hogy biztosítási jogviszonyukat megszüntetik, vagy csupán szüneteltetik. Annak ellenére így van ez, hogy ez a különbségtétel irracionális, így a hivatkozott alaptörvényi rendelkezésekkel ellentétes, mert sérti egyrészt a jogbiztonságot, másrészt az egyenlő elbírálás, azaz a különbségtétel tilalma (azonos jogok, azonos kötelezettségek) elvét, hiszen a kétféle állampolgár között semmilyen különbség nincs (és nem is lehet) a jogokat illetve kötelezettségeket illetően. Figyelemmel a fentiekre, az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdés c) és d) pontjában foglaltakra, illetve az Abtv. 26. § (1) bekezdésében és 27. §-ában meghatározottakra, indítványozta az Ebtv.

2014. december 31-ig hatályban volt 42. § (5) bekezdésében foglalt szabály alaptörvény-ellenességének, illetve

Figyelemmel arra, hogy a jelen ügyben alkotmányjogi panasz alapján kell eljárni, az Alkotmánybíróság a panaszra okot adó ügyben alkalmazott rendelkezéseket vizsgálta.

II. [10] 1. Az Alaptörvény felhívott szabályai szerint: „B) cikk (1) Magyarország független, demokratikus jogállam.” „XV. cikk (1) A törvény előtt mindenki egyenlő. Minden ember jogképes.

III. [13] A bírói döntések elleni alkotmányjogi panaszok megalapozottak, az egyedi ügyben alkalmazott jogszabályok elleni alkotmányjogi panaszok megalapozatlanok. [14] 1. Az Abtv. 56. § (1) bekezdése alapján az Alkotmánybíróság az ügyrendjében meghatározottak szerinti tanácsban dönt az alkotmányjogi panasz befogadásáról, az 56. § (2) bekezdése értelmében pedig a befogadhatóságról dönteni jogosult tanács mérlegelési jogkörében vizsgálja az alkotmányjogi panasz befogadhatóságának törvényben előírt tartalmi feltételeit, különösen a 26. §-a szerinti érintettséget, a jogorvoslat kimerítését, valamint a 29–31. § szerinti feltételeket. [15] Az Abtv. 29. §-a alapján az „Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség, vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés esetén fogadja be”. Az Ügyrend 31. §

a jogalkotónak, hogy „a különbségtétel tárgyilagos mérlegelés szerinti ésszerű okaként” elfogadható körülmény hívható fel. Legutóbb: Quaestor-ügy, 32/2015. (XI. 19.) AB határozat, Indokolás [91]. A „tárgyilagos mérlegelés szerinti ésszerű ok” visszaköszön a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának Kamarája 2015. december 15-én a 78117/13. (Fábián kontra Magyarország) számú ügyben hozott határozata indokolásában, a Tny. 83/C. és 102/I. §-ai alkalmazásával kapcsolatban, az ún. kettős juttatás tilalmáról. Ennek az a lényege, hogy a Kormány által felhozott érvek alapján az a különbségtétel, amelyet a panaszos köztisztviselő sérelmezett a nyugdíjasok különféle csoportjai között az öregségi nyugdíjat illetően, nem alapul semmilyen objektív és ésszerű okon. Ugyanakkor ott egyezményben biztosított jogot illetően merült fel a diszkrimináció kérdése. [20] A jelen ügyben azt kellett vizsgálni, hogy a bírói döntésekben megjelenő az a normatartalom, amely minden más szempontból azonos helyzetben lévő, járulékfizető személyek között egyedül annak alapján tesz különbséget az ellátásra való jogosultságukat illetően, hogy az egyéni vállalkozói jogviszonyuk szünetel vagy megszűnt-e, összhangban áll-e az Alaptörvénnyel. [21] Az Alkotmánybíróság gyakorlatában a diszkrimináció-tilalom e típusát illetően lényeges kérdés a csoportképzés.

Ehhez ugyanis egyfelől meg kell jelölni az alkalmazott megkülönböztetést, hogy a jogszabály célja beazonosítható legyen. Ahhoz viszont, hogy megállapítható legyen, kik között tett különbséget a jogalkotó, már ismernünk kell az elérendő célt. Az Alkotmánybíróság a csoportképzés során nem kötheti magát a törvényhozó által választott megoldáshoz, hiszen vizsgálata során éppen arra keresi a választ, hogy a törvényhozó csoportképzése megfelel-e az Alaptörvénynek. Másrészt, a jogalanyok között nemcsak egy jogszabályon belül tehet különbséget a jogalkotó.

Ezért olykor előfordul, hogy az Alkotmánybíróságnak több jogszabály tartalmát kell összevetnie, hogy megállapítsa, történt-e alkotmánysértő megkülönböztetés. [22] Az Alaptörvény XV. cikke alapján a törvény előtt mindenki egyenlő, Magyarország az alapvető jogokat mindenkinek bármely megkülönböztetés nélkül biztosítja. A hátrányos megkülönböztetés tilalma az Alkotmánybíróság gyakorlatában a jogrendszer egészét átható alkotmányos alapelvként kapott értelmezést. A hátrányos megkülönböztetés tilalma nem jelenti minden megkülönböztetés tilalmát, a tilalom elsősorban az alkotmányos alapjogok terén tett megkülönböztetésekre terjed ki. Személyek közötti, alkotmánysértő hátrányos megkülönböztetés akkor állapítható meg, ha valamely személyt vagy embercsoportot más, azonos helyzetben lévő személyekkel vagy csoporttal történt összehasonlításban kezelnek hátrányosabb módon. A megkülönböztetés pedig akkor alkotmányellenes, ha a jogszabály a szabályozás szempontjából azonos csoportba tartozó (egymással összehasonlítható) jogalanyok között tesz különbséget anélkül, hogy annak alkotmányos indoka lenne. Rámutatott az Alkotmánybíróság arra is, hogy az alapjognak nem minősülő egyéb jogra vonatkozó, személyek közötti hátrányos megkülönböztetés vagy más korlátozás alkotmányellenessége akkor állapítható meg, ha a sérelem összefüggésben áll valamely alapjoggal, végső soron az emberi méltóság jogával, és a megkülönböztetésnek, illetve korlátozásnak nincs tárgyilagos mérlegelés szerint ésszerű indoka, vagyis önkényes {lásd összefoglalóan:

14/2014. (V. 13.) AB határozat, Indokolás [32]}. Az Alaptörvény XV. cikke (1) és (2) bekezdésének ezt az értelmezését követte a 32/2015. (XI. 19.) AB határozat is (Indokolás [78]–[80] és [91] pontja). A jelen esetben nem a diszkrimináció tilalmának általános szabályát, hanem a XV. cikk (4) és (5) bekezdésében biztosított esélyegyenlőség és a nőket védő külön intézkedésekre vonatkozó szabályát kell alkalmazni. A diszkrimináció tilalom sérelme – legalább közvetve – összefüggésben áll az Alaptörvény XIII. cikk (1) bekezdése szerinti tulajdonhoz való joggal, és a XIX. cikk

során. Az Alaptörvény értelmezésekor ezzel azonosan foglalt állást a 8/2014. (III. 20.) AB határozat indokolásának [64] pontja. Az Alaptörvény XV. cikke (1) és (2) bekezdésének az értelmezett tartalma nemcsak a jogszabályokra irányadó alaptörvény-ellenességük vizsgálatakor, hanem a bírói döntésekben megjelenő jogszabály-értelmezésre is, a jogszabályok normatartalmának meghatározása során, a jogszabály konkrét tényállásra vonatkoztatásánál.

Az, hogy egy-egy ügyben az eset összes körülményeinek mérlegelésénél a rendes bíróság az anyagi jog értelmezésekor milyen intenzíven hivatkozik a XV. cikk egyes elemeire, elsősorban a rendes bíróságra tartozó kérdés, de az értelmezés nem vezethet sem a jogszabály szövegének figyelmen kívül hagyására, sem az Alaptörvénnyel ellentétes eredményre. [27] 4. Bírósági ítélet alaptörvény-ellenességének vizsgálatára az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdésének d) pontja az Alkotmánybíróságot jogosítja fel. [28] Ezt a hatáskört az Alaptörvény teremtette meg. E vizsgálódás alkotmányjogi panaszra lehetséges; a feltétele, hogy a bírói döntés az indítványozó „Alaptörvényben biztosított jogát” sértse. Bírói döntés alaptörvény-ellenessége jogszabálynak az Alaptörvénnyel összhangban nem álló értelmezése és alkalmazása, vagy alaptörvény-ellenes jogszabály alkalmazása folytán állhat elő. Konkrét bírói döntés alaptörvény-ellenességének megállapítására az Alaptörvény alapján, megfelelő indítványra, az Alkotmánybíróság jogosult. [29] 5. A jelen esetben azt kellett vizsgálni a panasz alapján, hogy az Alaptörvénnyel összhangban áll-e a jogszabálynak az az értelmezése és alkalmazása, amely a biztosított fennálló jogviszonyának tekinti az egyéni vállalkozói jogviszonyt az egyéni vállalkozói tevékenység szünetelésének ideje alatt is, amikor a Tbj. szövege szerint „szünetel a biztosítás”, és ezzel kizárja az egyéni vállalkozói jogviszonyban töltött előzetes biztosítási idő összeszámítását más biztosítási jogviszonyban töltött biztosítási idővel. [Az Ebtv. 42/A. § (1) bekezdése a) pontja szerint gyermekgondozási díjra jogosult a biztosított szülő, ha a gyermekgondozási díj igénylését – a gyermeket szülő anya esetén a szülést – megelőzően két éven belül 365 napon át biztosított volt és a gyermekét saját háztartásban neveli; hasonló szabályt tartalmazott 2014. december 31-ig az Ebtv. 40. § (1) bekezdése: ennek értelmében – egyéb feltételek mellett – terhességi-gyermekágyi segélyre jogosult, aki a szülést megelőzően két éven belül 365 napon át biztosított volt.] [30] Az Ebtv.-nek sem az a szabálya, amely szerint a terhességi-gyermekágyi segélyre (és Korm. rendelet folytán a gyermekgondozási díjra) a táppénzre vonatkozó rendelkezéseket kell megfelelően alkalmazni, sem az a szabály, amely szerint az egyidejűleg fennálló több biztosítási jogviszony esetén az ellátásra jogosultságot, azok időtartamát, az ellátás mértékét, illetőleg összegét mindegyik jogviszonyban külön-külön kell megállapítani, nem határozza meg

azt, hogy mit kell érteni „fennálló biztosítási jogviszony” alatt. Ennek meghatározása a jogalkalmazó szervek, végső soron a rendes bíróság feladata. A bíróságnak ilyen esetben, a többféleképpen értelmezhető jogszabályszöveg normatartalommal kitöltésekor lehetősége és az Alaptörvény 28. cikke értelmében kötelessége is van arra, hogy a norma alkalmazásakor és értelmezésekor az Alaptörvénnyel összhangban álló értelmezést válasszon.

Az Alaptörvénnyel összhangban álló értelmezés, ha egy jogszabálynak több lehetséges értelme is van, nem jelent contra legem értelmezést vagy a normatartalom mellőzését. [31] Az egymást követő jogviszonyokban az előzetes biztosítási idő mikénti számításának jelentősége van az ellátásra jogosultság feltételei miatt. Ezt a számítást befolyásolja annak vizsgálata, és az abban való állásfoglalás, hogy milyen fennálló biztosítási jogviszonyra kell tekintettel lenni. A jogosultság szempontjából meghatározó kérdés a panaszra okot adó ügyekben a „fennálló biztosítási jogviszony” fogalmának, tartalmának az Alaptörvénnyel összhangban álló, a józan észnek és jogszabály céljának megfelelő értelmezése. A jogszabálynak a TGYÁS és a GYED feltételeit illetően kifejezett rendelkezése, hogy az egymást követő jogviszonyokban szerzett biztosítási idő összeszámítandó, és csupán a fennálló többes jogviszonynál kell másként eljárni. [32] 6. Az egyéni vállalkozás szünetelését az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről szóló 2009. évi CXV. törvény (Evtv.) vezette be. A törvény 18. § (3) bekezdése értelmében a szünetelés bejelentését követően, annak tartama alatt az egyéni vállalkozó egyéni vállalkozói tevékenységet nem végezhet, egyéni vállalkozói tevékenységhez kötődő új jogosultságot nem szerezhet, új kötelezettséget nem vállalhat. A törvényjavaslat indokolása értelmében „a törvény

A módosítás értelmében szünetel a biztosítás az egyéni vállalkozói tevékenység szünetelésének ideje alatt. [34] A biztosítás szünetelése azt jelenti, hogy az ideje alatt nem kell járulékot fizetni, viszont a társadalombiztosítás ellátásait nem lehet igénybe venni. A biztosítás szünetelése esetén nem alkalmazhatók a passzív jogosultságra vonatkozó szabályok sem. Az egészségügyi szolgáltatási járulék fizetésének kötelezettsége a biztosítási jogviszony szünetelése esetén a szünetelés első napjától fennáll. A Tbj. 39. § (2) bekezdése értelmében egészségügyi szolgáltatási járulékot fizet az a belföldi személy, aki nem biztosított és egészségügyi szolgáltatásra nem jogosult. Vagyis a szünetelő biztosítás és a megszűnt biztosítás abban az értelemben azonos, hogy egyik esetben sincs járulékfizetés, nincs jogszerző idő, nincs ellátásra jogosultság. Az érintett személyeket a vizsgált társadalombiztosítási következmények szempontjából azonos csoportba tartozónak lehet tekinteni. [35] Az irányadó bírói gyakorlat összességében úgy értelmezi a Tbj., az Ebtv. és az Evtv. szabályait, hogy az egyéni vállalkozói biztosítás szüneteltetése alatt az egyéni vállalkozói biztosítási jogviszony fennáll, így a felperes táppénzigényét, társas vállalkozói jogviszonyára figyelemmel az Ebtv. 43. § (2) bekezdése alapján kell elbírálni (BH2015.138.). Ezzel nem teljesen összhangban, hasonló ügyben a K-H-MJ-2014-73. bírósági határozat értelmében a Kúria a közigazgatási és munkaügyi bíróság ítéletének indokolásából és az általa hivatkozott jogszabályhelyből ugyancsak azt a következtetést vonta le, hogy az adott esetben a vállalkozás szünetelése azt jelentette, hogy a felperes kereső tevékenységet nem folytatott, bevétele nem volt, sem adó-, sem társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettsége nem volt, hiszen a biztosítási jogviszonya is szünetelt. Ezt pedig akként értelmezni, hogy mindezek ellenére a felperes az Flt. rendelkezések szerint kereső tevékenységet folytató személynek minősül, ésszerűen nem lehet, különös tekintettel az Evtv. 18. § (3) bekezdésében írt tiltó rendelkezésére. A két döntés között a különbség abban áll, hogy az első esetben a társadalombiztosítás mint másodlagos jogviszony alapjául a szüneteltetett vállalkozói jogviszonyt elfogadták kereső tevékenységnek, a másik esetben nem. [36] 7. Az alapjognak nem minősülő egyéb jogra vonatkozó, személyek közötti hátrányos megkülönböztetés vagy más korlátozás alaptörvény-ellenessége a fentiek értelmében akkor állapítható meg, ha a sérelem összefüggésben áll

valamely alapjoggal, végső soron az emberi méltóság jogával, és a megkülönböztetésnek, illetve korlátozásnak nincs tárgyilagos mérlegelés szerint ésszerű indoka, vagyis önkényes. [37] Az alkotmányjogi panaszokra okot adó ügyekben az ellátásra való jogosultság egyes jogszabályi feltételeit a panaszosra hátrányosan és korlátozóan értelmezték, amikor a szüneteltetett tevékenységet és ezáltal a szünetelő biztosítást fennálló biztosítási jogviszonynak tekintették. A bírói ítéletekben megjelenő jog ezzel az értelmezett tartalommal olyan különbségtételt valósít meg a vállalkozás szüneteltetése és megszüntetése között, amely a törvényekből nem következik egyértelműen. Ilyen esetben a 28. cikk alapján többféle lehetséges értelmezés mellett az Alaptörvény alapján azt kell feltételezni, hogy a jogszabály erkölcsös és gazdaságos célt szolgál, a józan észnek és a közjónak megfelelnek. Az adott esetben ez azt jelenti, hogy azonos tisztelettel és körültekintéssel, az egyéni szempontok azonos mértékű figyelembevételével kell a jogosultságok és a kedvezmények elosztásának szempontjait meghatározni az érintett személyeket illetően, az értelmezés nem vezethet önkényes eredményre.

Az Alkotmánybíróság megállapítja: az Alaptörvény XIX. cikke elsősorban államcélt fogalmaz meg, ez azonban

Budapest, 2016. március 29. Dr. Lenkovics Barnabás s. k., az Alkotmánybíróság elnöke