9/2016. (IV. 6.) AB határozata a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 35.M.59/2015.3 számú és a 12.M.1642/2015/5. számú ítéletei alaptörvény-el

9/2016. (IV. 6.) AB határozata a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 35.M.59/2015.3 számú és a 12.M.1642/2015/5. számú ítéletei alaptörvény-ellenességének megállapításáról és megsemmisítéséről. Az Alkotmánybíróság teljes ülése jogszabály és bírói döntés alaptörvény-ellenességének vizsgálatára irányuló alkotmányjogi panaszok tárgyában – dr.  Czine Ágnes alkotmánybíró párhuzamos indokolásával, valamint dr.  Balsai István, dr.  Dienes-Oehm Egon, dr.  Lévay Miklós, dr.  Stumpf István és dr.  Szívós Mária alkotmánybírók különvéleményével – meghozta a következő 1. Az  Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a  Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 35.M.59/2015/3. sorszámú ítélete és 12.M.1642/2015/5. sorszámú ítélete alaptörvény-ellenes, ezért azokat megsemmisíti. 2. Az  Alkotmánybíróság a  kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997.  évi LXXXIII.  törvény 2014. december 31-ig hatályban volt 42. § (5) bekezdése és a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997.  évi LXXXIII.  törvény végrehajtásáról szóló 217/1997. (XII. 1.) Korm. rendelet 26/A.  § (3)  bekezdése alaptörvény-ellenességének megállapítására irányuló alkotmányjogi panaszokat elutasítja, egyebekben az alkotmányjogi panaszokat visszautasítja. Az Alkotmánybíróság elrendeli e határozatának a Magyar Közlönyben való közzétételét. I. [1] 1. Az  indítványozó 2015. október 8-án az  Alaptörvény 24.  cikk (2)  bekezdés c)  pontjában foglaltakra, illetve az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 26. § (1) bekezdésében és a 27. §-ában meghatározottakra hivatkozva alkotmányjogi panaszt terjesztett elő. A panasz – amelyben nyilvánvaló elírási hiba folytán formálisan tévesen jelölték meg a  kifogásolt szabályt – a  tartalma szerint a  kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997.  évi LXXXIII.  törvény (a  továbbiakban: Ebtv.) végrehajtásáról szóló 217/1997. (XII. 1.) Korm.  rendelet (a  továbbiakban: Korm. rendelet) 26/A.  § (3)  bekezdése alaptörvény-ellenességének, illetve a  Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 35.M.59/2015/3. sorszámú ítélete alaptörvény-ellenességnek megállapítására és megsemmisítésére irányul. A  támadott szabály úgy szól, hogy a  gyermekgondozási díjra – ha jogszabály eltérően nem rendelkezik – a táppénzre vonatkozó rendelkezéseket megfelelően alkalmazni kell. [2] 1.1. A  panasz szerint az  indítványozó 2011. március 1-jétől 2013. október 31-ig egyéni vállalkozói tevékenységet folytatott, ekkortól egyéni vállalkozói jogviszonyát szüneteltette és 2013. november 1-jétől gazdasági társasággal munkaviszonyt létesített. 2014. január 30. napján gyermeke született, akire tekintettel – az  akkor hatályban volt rendelkezések alapján – terhességi-gyermekágyi segélyt (a  továbbiakban: TGYÁS) állapítottak meg részére. Ennek lejártát követően gyermekgondozási díjat (a  továbbiakban: GYED) igényelt, a  kérelmét az  illetékes szakigazgatási szerv elutasította, fellebbezésére a határozatot helybenhagyták (Budapest Főváros Kormányhivatala Egészségbiztosítási Pénztár Szakigazgatási Szerve BPK-232/15861-1/2014. sorszámú elsőfokú határozata; az  Országos Egészségbiztosítási Pénztár S011/564-2/2014. sorszámú másodfokú határozata). Ezt követően más ügyben megállapították azt is, hogy a  terhességi-gyermekágyi segélyre sem jogosult. E  határozatok ellen az indítványozó keresettel fordult a bírósághoz. [3] A GYED-et illetően a  bíróság a  35.M.59/2015/3. sorszámú ítéletével a  keresetet elutasította. A  panasz szerint az igazgatási szervek és az eljáró bíróság a határozatokat az Ebtv. 42/A. § (1) bekezdésére, a Korm. rendelet 26/A. § (3)  bekezdésére és az  Ebtv. 43.  § (2)  bekezdésére alapították. E  szabályok lényege szerint az  igényelt ellátásokra való jogosultság egyik feltétele meghatározott tartamú előzetes biztosítási idő szerzése, az  egyidejűleg fennálló biztosítási jogviszony esetén a  jogosultságot, azok időtartamát, az  ellátás mértékét, illetőleg összegét mindegyik jogviszonyban külön-külön kell megállapítani, az  ellátásokra a  táppénz szabályait kell megfelelően alkalmazni. A hatóságok és a bíróság jogértelmezése szerint a vállalkozói jogviszony szüneteltetése alatt biztosítási jogviszony áll fenn, ezért a  panaszost a  munkaviszonyára tekintettel többes jogviszonyban álló személynek kell tekinteni. A  vállalkozói jogviszonyában a  szüneteltetés alatt járulékot nem kellett fizetnie, ezért e  jogviszony alapján nem szerzett ellátási jogosultságot a  GYED-et illetően. A  munkaviszonyában viszont nincs meg a  megkívánt mértékű előzetes biztosítási idő, mert abba az  egyéni vállalkozói jogviszonyban az  annak szünetelése előtt szerzett időt – minthogy azt mint fennálló biztosítást külön kell vizsgálni – nem lehet beleszámítani. [4] 1.2. A  panaszos szerint az  eljáró bíróság a  hatályos jogszabályoknak megfelelő, de az  Alaptörvénnyel ellentétes döntést hozott. A  Korm. rend. 26/A.  §-a (3)  bekezdése ellentétes az  Alaptörvény B)  cikk (1)  bekezdése szerinti jogállamisággal, annak immanens, elidegeníthetetlen részét képező jogbiztonsággal és sérti az  Alaptörvény XV. cikk (1) és (2) bekezdését. Véleménye szerint az nem vitás, hogy az igényléséhez szükséges alapvető feltételnek, miszerint a  szülést megelőző két éven belül 365 nap szolgálati idővel kell rendelkeznie, megfelel. Csupán azért, mert 2013. október 31. napján egyéni vállalkozói jogviszonyát nem megszüntette, hanem szüneteltette, semmiféle előnyre nem tett szert, járulékfizetési kötelezettségét mindkét esetben ugyanolyan mértékben teljesítette. A  szabályozás oda vezet, hogy különbséget tesz állampolgárok között aszerint, hogy biztosítási jogviszonyukat megszüntetik, vagy csupán szüneteltetik, annak ellenére, hogy ezen különbségtétel irracionális, így a  hivatkozott alaptörvényi rendelkezésekkel ellentétes, hiszen a kétféle állampolgár között semmilyen különbség nincs (és nem is lehet) a jogokat illetve kötelezettségeket illetően. [5] A panasz kiegészítésében az  indítványozó az  Abtv. 27.  §-ára történő hivatkozással a  bírói ítélet vizsgálatát és megsemmisítését is kérte. Azzal is érvelt, hogy a Korm. rend. és bírói döntés azért ellentétes az Alaptörvénnyel, mert egy törvény (az Ebtv.) rendelkezéseinek alkalmazhatóságát egy alacsonyabb szintű jogszabály (a Korm. rendelet) szűkíti, ami nyilvánvalóan sérti az  Alaptörvény B)  cikk (1)  bekezdésében foglaltakat, hiszen az  egy demokratikus jogállamban nem megengedett, hogy egy alacsonyabb szintű jogszabály korlátozza egy magasabb szintű jogszabály alkalmazhatóságát. [6] 2. 2015. december 15-én ugyanez az  indítványozó a  TGYÁS iránti igényt elutasító (BPK 233/08714-2/2014., S011/682-2/2014.) és ezzel egyidejűleg a  2014. január 13. napjától 2014. május 31. napjáig terjedő időszakra 0 forint jogalap nélkül kifizetett TGYÁS ellátás visszafizetésére kötelező (BPK 232/08713-2/2014., S011/682-3/2014.) határozatok törvényességét felülvizsgáló bírói döntéssel összefüggésben is alkotmányjogi panasszal fordult az  Alkotmánybírósághoz. Előadta, hogy amikor a  TGYÁS lejártát követően GYED-et igényelt (amelyet az  illetékes igazgatási szerv elutasított), a már korábban részére kiutalt TGYÁS-t is megvonták tőle, továbbá kötelezték a TGYÁS ellátás visszafizetésére is. Mindkét határozat ellen eredménytelenül fellebbezett, majd ezt követően a  másodfokú határozatok ellen bírósághoz fordult. [7] A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság a 12.M.1642/2015/5. sorszámú ítéletével az  indítványozó keresetét jogerősen elutasította, hivatkozva arra, hogy a megtámadott határozatok jogszerűek. Az Ebtv. 2014. december 31-ig hatályban volt 42.  § (5)  bekezdése értelmében a  TGYÁS-ra, ha jogszabály eltérő rendelkezést nem tartalmaz, a  táppénzre vonatkozó rendelkezéseket kell megfelelően alkalmazni. Az  Ebtv. 43.  § (2)  bekezdése szerint az egyidejűleg fennálló biztosítási jogviszony esetén a keresőképtelenséget és a táppénzre való jogosultságot, azok időtartamát, az ellátás mértékét, illetőleg összegét mindegyik jogviszonyban külön-külön kell megállapítani. A Tbj. 5. § (1) bekezdés e) pontja alapján az egyéni vállalkozó biztosított jogállású. A 7. § (1) bekezdés szerint a biztosítás az  ennek alapját képező jogviszony kezdetétől annak megszűnéséig áll fenn. A  8.  § szerint szünetel a  biztosítás az  f )  pont értelmében az  egyéni vállalkozói tevékenység szünetelésének ideje alatt. A  29.  § (4)  bekezdése értelmében az egyéni vállalkozó nem köteles az egyéni vállalkozói jogviszonya szünetelésének ideje alatt bármilyen járulékot fizetni. [8] A panasz értelmében a  jogszabály és meghozott bírói döntés ellentétes az  Alaptörvény B)  cikk (1)  bekezdése és XV. cikk (1)–(2) bekezdése szabályaival. Az indítványozó szerint a TGYÁS igényléséhez szükséges alapvető feltételnek, miszerint a  szülést megelőző két éven belül 365 nap szolgálati idővel kell rendelkezni, megfelel. Csupán azért, mert 2013. október 31. napján egyéni vállalkozói jogviszonyát nem megszüntette, hanem szüneteltette, semmiféle előnyre szert nem tett, járulékfizetési kötelezettsége mindkét esetben ugyanannyi. Így a TGYÁS esetén a táppénzre vonatkozó Ebtv. 43.  § (2)  bekezdésében írt szabály alkalmazása oda vezet, hogy különbséget tesz állampolgárok között csak aszerint, hogy biztosítási jogviszonyukat megszüntetik, vagy csupán szüneteltetik. Annak ellenére így van ez, hogy ez  a  különbségtétel irracionális, így a  hivatkozott alaptörvényi rendelkezésekkel ellentétes, mert sérti egyrészt a jogbiztonságot, másrészt az egyenlő elbírálás, azaz a különbségtétel tilalma (azonos jogok, azonos kötelezettségek) elvét, hiszen a kétféle állampolgár között semmilyen különbség nincs (és nem is lehet) a  jogokat illetve kötelezettségeket illetően. Figyelemmel a fentiekre, az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdés c) és d) pontjában foglaltakra, illetve az  Abtv. 26.  § (1)  bekezdésében és 27.  §-ában meghatározottakra, indítványozta az  Ebtv. 2014.  december 31-ig hatályban volt 42.  § (5)  bekezdésében foglalt szabály alaptörvény-ellenességének, illetve – ebből adódóan – a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 12.M.1642/2015/5. sorszámú ítélete alaptörvényellenességnek megállapítását és a hivatkozott jogszabályhely, valamint az ítélet megsemmisítését is. [9] 3. A TGYÁS-t 2015. január 1-jével felváltotta a csecsemőgondozási díj, ezzel kapcsolatban az Ebtv. 42. §-a módosult. Figyelemmel arra, hogy a  jelen ügyben alkotmányjogi panasz alapján kell eljárni, az Alkotmánybíróság a panaszra okot adó ügyben alkalmazott rendelkezéseket vizsgálta. II. [10] 1. Az Alaptörvény felhívott szabályai szerint: „B) cikk (1) Magyarország független, demokratikus jogállam.” „XV. cikk (1) A törvény előtt mindenki egyenlő. Minden ember jogképes. (2) Magyarország az  alapvető jogokat mindenkinek bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, fogyatékosság, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül biztosítja. […] (4) Magyarország az esélyegyenlőség és a társadalmi felzárkózás megvalósulását külön intézkedésekkel segíti. (5) Magyarország külön intézkedésekkel védi a  családokat, a  gyermekeket, a  nőket, az  időseket és a  fogyatékkal élőket.” [11] 2. Az Ebtv. 2014. december 31-ig hatályban volt, kifogásolt szabálya szerint: „42.  § (5) A  terhességi-gyermekágyi segélyre, ha jogszabály eltérő rendelkezést nem tartalmaz, a  táppénzre vonatkozó rendelkezéseket kell megfelelően alkalmazni.” [12] 3. A Korm. rendelet támadott rendelkezése szerint: „26/A.  § (3) A  gyermekgondozási díjra – ha jogszabály eltérően nem rendelkezik – a  táppénzre vonatkozó rendelkezéseket megfelelően alkalmazni kell.” III. [13] A bírói döntések elleni alkotmányjogi panaszok megalapozottak, az egyedi ügyben alkalmazott jogszabályok elleni alkotmányjogi panaszok megalapozatlanok. [14] 1. Az Abtv. 56. § (1) bekezdése alapján az Alkotmánybíróság az ügyrendjében meghatározottak szerinti tanácsban dönt az alkotmányjogi panasz befogadásáról, az 56. § (2) bekezdése értelmében pedig a befogadhatóságról dönteni jogosult tanács mérlegelési jogkörében vizsgálja az  alkotmányjogi panasz befogadhatóságának törvényben előírt tartalmi feltételeit, különösen a 26. §-a szerinti érintettséget, a jogorvoslat kimerítését, valamint a 29–31. § szerinti feltételeket. [15] Az Abtv. 29.  §-a alapján az „Alkotmánybíróság az  alkotmányjogi panaszt a  bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség, vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés esetén fogadja be”. Az  Ügyrend 31.  § (6) bekezdése azonban lehetővé teszi, hogy az előadó alkotmánybíró a panasz befogadásáról szóló döntés helyett a panasz érdemi elbírálását tartalmazó határozat-tervezetet terjesszen a testület elé. [16] Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy mindkét panasz megfelel az Abtv. 52. § (1b) bekezdésében támasztott –  a  határozott kérelemre vonatkozó – törvényi feltételeknek. Mindkét indítvány megjelölte az  indítványozó jogosultságát és az  Alkotmánybíróság hatáskörét megalapozó törvényi rendelkezést [Abtv. 51.  § (1)  bekezdés és 52.  § (1b)  bekezdés a)  pont]; az  Abtv. 26.  § (1)  bekezdésében és 27.  §-ában foglalt hatáskörben kérte az  Alkotmánybíróság eljárását. A  panaszos megjelölte továbbá az  Alkotmánybíróság által vizsgálandó törvényi rendelkezést és a bírói ítéleteket [Abtv. 52. § (1b) bekezdés c) pont], valamint az Alaptörvény sérelmet szenvedett rendelkezéseit [Abtv. 52.  § (1b)  bekezdés d)  pont]. A  panaszos indokát adta az  eljárás megindításának, kifejtette az  Alaptörvényben foglalt és az  indítványban felhívott jogok sérelmének a  lényegét [Abtv. 52.  § (1b)  bekezdés b)  pont], indokolta továbbá azt is, hogy a  támadott törvényi rendelkezések és az  azokat értelmezve alkalmazó bírói ítéletek miért ellentétesek az  Alaptörvény általa felhívott rendelkezéseivel [Abtv. 52.  § (1b)  bekezdés e)  pont]. A  panaszos kifejezett kérelmet terjesztett elő a  támadott törvényi rendelkezések és a  bírói ítéletek megsemmisítésére [Abtv. 52. § (1b) bekezdés f ) pont]. [17] Az indítványozó a bírósági eljárásokban felperesként vett részt, a bírói döntések alkalmazták a támadott szabályokat, így az indítványozó érintettsége mind az alkalmazott jogszabályokkal, mind a támadott ítéletekkel összefüggésben egyértelműen megállapítható. Az Abtv. 27. §-a azonban nem csupán az alkotmánybírósági eljárás alapjául szolgáló ügyben (jelen esetben: közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata) való érintettséget követeli meg, hanem feltételezi az  összefüggést az  alapügy és az  alkotmányjogi panasz eljárás között. Az  alapügyben való érintettség az  alkotmányjogi panasz eljárás szükséges, de nem elégséges feltétele. Az  alkotmányjogi panasz funkciója a  szubjektív jogvédelem, amely az  indítványozó Alaptörvényben biztosított jogainak sérelmét feltételezi. Jelen alkotmányjogi panaszok esetében az  az alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés (Abtv. 29.  §) merül fel, hogy a szóban lévő ellátásokra jogosultság szempontjából a  jogértelmezés és jogalkalmazás során lehet-e különbséget tenni azok között az  anyák között, akik vállalkozásukat szüneteltetik, vagy a  vállalkozásukat megszüntették, ti. a  panaszok szerint egyik esetben sem lehet fennálló párhuzamos biztosítási jogviszonyról beszélni (a vállalkozás szüneteltetése esetén a  biztosítási jogviszony szünetel, megszüntetése esetén megszűnik); így az  indítványozó szerint kizárólag a  mondott szemponton alapuló különbségtétel az  anyák között önkényes, ugyanolyan járulékfizetési és egyéb kötelezettségek mellett. [18] 2. Az  indítványozó panaszaiban az  Alaptörvény XV.  cikk (1) és (2)  bekezdésében deklarált hátrányos megkülönböztetés tilalmára hivatkozva sérelmezte azt, hogy az egyéni vállalkozás szüneteltetése folytán szünetelő biztosítását fennálló biztosítási jogviszonynak tekintették, és ezért az  abban szerzett előzetes biztosítási időt nem számították hozzá a  munkaviszonyban szerzett biztosítási időhöz, ezzel az  egyéni vállalkozás szüneteltetése és megszüntetése között önkényes különbséget tettek. Más megfogalmazásban ez  azt jelenti, hogy a  panaszos tartalmi szempontból a  járulékfizetéssel szerzett közjogi várományának sérelmére hivatkozik a  bírói döntésben megjelenő, hátrányos különbségtételt eredményező jogértelmezéssel kapcsolatban. [19] A diszkrimináció-tilalom Alkotmánybíróság általi értelmezése az, hogy egy jogszabálynál meg kell tudnia indokolnia a  jogalkotónak, hogy „a különbségtétel tárgyilagos mérlegelés szerinti ésszerű okaként” elfogadható körülmény hívható fel. Legutóbb: Quaestor-ügy, 32/2015. (XI. 19.) AB határozat, Indokolás [91]. A  „tárgyilagos mérlegelés szerinti ésszerű ok” visszaköszön a  strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának Kamarája 2015. december 15-én a  78117/13. (Fábián kontra Magyarország) számú ügyben hozott határozata indokolásában, a Tny. 83/C. és 102/I. §-ai alkalmazásával kapcsolatban, az ún. kettős juttatás tilalmáról. Ennek az a lényege, hogy a Kormány által felhozott érvek alapján az a különbségtétel, amelyet a panaszos köztisztviselő sérelmezett a nyugdíjasok különféle csoportjai között az  öregségi nyugdíjat illetően, nem alapul semmilyen objektív és ésszerű okon. Ugyanakkor ott egyezményben biztosított jogot illetően merült fel a diszkrimináció kérdése. [20] A jelen ügyben azt kellett vizsgálni, hogy a bírói döntésekben megjelenő az a normatartalom, amely minden más szempontból azonos helyzetben lévő, járulékfizető személyek között egyedül annak alapján tesz különbséget az  ellátásra való jogosultságukat illetően, hogy az  egyéni vállalkozói jogviszonyuk szünetel vagy megszűnt-e, összhangban áll-e az Alaptörvénnyel. [21] Az Alkotmánybíróság gyakorlatában a  diszkrimináció-tilalom e  típusát illetően lényeges kérdés a  csoportképzés. Ehhez ugyanis egyfelől meg kell jelölni az alkalmazott megkülönböztetést, hogy a jogszabály célja beazonosítható legyen. Ahhoz viszont, hogy megállapítható legyen, kik között tett különbséget a  jogalkotó, már ismernünk kell az  elérendő célt. Az  Alkotmánybíróság a  csoportképzés során nem kötheti magát a  törvényhozó által választott megoldáshoz, hiszen vizsgálata során éppen arra keresi a választ, hogy a  törvényhozó csoportképzése megfelel-e az Alaptörvénynek. Másrészt, a  jogalanyok között nemcsak egy jogszabályon belül tehet különbséget a  jogalkotó. Ezért olykor előfordul, hogy az Alkotmánybíróságnak több jogszabály tartalmát kell összevetnie, hogy megállapítsa, történt-e alkotmánysértő megkülönböztetés. [22] Az Alaptörvény XV. cikke alapján a törvény előtt mindenki egyenlő, Magyarország az alapvető jogokat mindenkinek bármely megkülönböztetés nélkül biztosítja. A  hátrányos megkülönböztetés tilalma az  Alkotmánybíróság gyakorlatában a  jogrendszer egészét átható alkotmányos alapelvként kapott értelmezést. A  hátrányos megkülönböztetés tilalma nem jelenti minden megkülönböztetés tilalmát, a  tilalom elsősorban az  alkotmányos alapjogok terén tett megkülönböztetésekre terjed ki. Személyek közötti, alkotmánysértő hátrányos megkülönböztetés akkor állapítható meg, ha valamely személyt vagy embercsoportot más, azonos helyzetben lévő személyekkel vagy csoporttal történt összehasonlításban kezelnek hátrányosabb módon. A megkülönböztetés pedig akkor alkotmányellenes, ha a  jogszabály a szabályozás szempontjából azonos csoportba tartozó (egymással összehasonlítható) jogalanyok között tesz különbséget anélkül, hogy annak alkotmányos indoka lenne. Rámutatott az  Alkotmánybíróság arra is, hogy az  alapjognak nem minősülő egyéb jogra vonatkozó, személyek közötti hátrányos megkülönböztetés vagy más korlátozás alkotmányellenessége akkor állapítható meg, ha a  sérelem összefüggésben áll valamely alapjoggal, végső soron az  emberi méltóság jogával, és a  megkülönböztetésnek, illetve korlátozásnak nincs tárgyilagos mérlegelés szerint ésszerű indoka, vagyis önkényes {lásd összefoglalóan: 14/2014. (V. 13.) AB határozat, Indokolás [32]}. Az Alaptörvény XV. cikke (1) és (2) bekezdésének ezt az értelmezését követte a 32/2015. (XI. 19.) AB határozat is (Indokolás [78]–[80] és [91] pontja). A jelen esetben nem a diszkrimináció tilalmának általános szabályát, hanem a  XV.  cikk (4) és (5)  bekezdésében biztosított esélyegyenlőség és a  nőket védő külön intézkedésekre vonatkozó szabályát kell alkalmazni. A  diszkrimináció tilalom sérelme – legalább közvetve – összefüggésben áll az Alaptörvény XIII. cikk (1) bekezdése szerinti tulajdonhoz való joggal, és a XIX. cikk (1)  bekezdésében szereplő anyaság támogatásra jogosultságával. A  konkrét esetben mind a TGYÁS, mind a  GYED anyaság esetére szól, biztosítási alapú ellátás, járulékfizetés áll mögötte. Habár a tulajdon jogi fogalmát és tartalmát általában nem közvetlenül az Alaptörvény, hanem a más jogi normák határozzák meg, az Alaptörvény által védett jogok körét és tartalmát az Alaptörvény alapján kell megállapítani. Ez azt jelenti, hogy a törvényhozás a tulajdonhoz való alapvető jog alapján köteles tiszteletben tartani azokat a jogosultságokat, amelyek az alkotmányos értelemben vett tulajdonhoz való alapvető jog összetevői {25/2015. (VII. 21.) AB határozat, Indokolás [55]}. A 3048/2013. (II. 28.) AB határozat (Indokolás [39]) értelmében a  társadalombiztosítási jogviszonyokkal összefüggő szolgáltatások esetében továbbra is fennáll az  alkotmányos tulajdonvédelem. A  jelen esetben azonban éppen a  jogosultság egyik törvényi feltételének a  mikénti értelmezése kérdés. A TGYÁS és a  GYED megállapításának és folyósításának törvényben rögzített feltételei vannak, amelyek vizsgálhatók abból a szempontból, hogy a megkülönböztetésnek, illetve korlátozásnak van-e tárgyilagos mérlegelés szerint ésszerű indoka, vagyis nem önkényes-e. [23] Az Alkotmánybíróságnak ez  az értelmezése azonban szabályozási koncepcióra, vagyis jogszabályok vizsgálatára vonatkozik. Ezért kérdés, hogy valamely jogszabály mikénti értelmezésére alkalmazható-e olyan követelményként, mint amely az Alaptörvény említett cikkéből folyik és a jogot értelmező bírói döntésekkel szemben is támasztható. [24] 3. Hazánk Alaptörvénye – az R) cikk (1) bekezdése szerint Magyarország jogrendszerének az alapja. Az Alaptörvény és a jogszabályok pedig a (2) bekezdés szerint mindenkire kötelezőek. Az Alaptörvénynek az egész jogrendszert át kell hatnia és normáinak a jogrendszer egészében érvényesülniük kell. [25] Az Alaptörvény 28. cikke szerint a bíróságok a jogalkalmazás során a jogszabályok szövegét elsősorban azok céljával és az Alaptörvénnyel összhangban értelmezik. Az Alaptörvény és a jogszabályok értelmezésekor azt kell feltételezni, hogy a józan észnek és a közjónak megfelelő, erkölcsös és gazdaságos célt szolgálnak. [26] A bíróságnak a  jogalkalmazása és a  jogértelmezése során megfelelően figyelembe kell vennie az  Alaptörvényben foglaltakat. Az Alaptörvényben foglaltak lehetnek alapjogok, államcélok vagy alkotmányos értékek. Nyilvánvalóan a  rendes bíróságnak minden rendelkezést megfelelően és differenciáltan kell figyelembe vennie az  ítélkezés során. Az  Alaptörvény értelmezésekor ezzel azonosan foglalt állást a  8/2014. (III. 20.) AB határozat indokolásának [64] pontja. Az  Alaptörvény XV.  cikke (1) és (2)  bekezdésének az  értelmezett tartalma nemcsak a  jogszabályokra irányadó alaptörvény-ellenességük vizsgálatakor, hanem a  bírói döntésekben megjelenő jogszabály-értelmezésre is, a  jogszabályok normatartalmának meghatározása során, a  jogszabály konkrét tényállásra vonatkoztatásánál. Az, hogy egy-egy ügyben az  eset összes körülményeinek mérlegelésénél a  rendes bíróság az  anyagi jog értelmezésekor milyen intenzíven hivatkozik a XV. cikk egyes elemeire, elsősorban a rendes bíróságra tartozó kérdés, de az  értelmezés nem vezethet sem a  jogszabály szövegének figyelmen kívül hagyására, sem az  Alaptörvénnyel ellentétes eredményre. [27] 4. Bírósági ítélet alaptörvény-ellenességének vizsgálatára az  Alaptörvény 24.  cikk (2)  bekezdésének d)  pontja az Alkotmánybíróságot jogosítja fel. [28] Ezt a hatáskört az Alaptörvény teremtette meg. E vizsgálódás alkotmányjogi panaszra lehetséges; a feltétele, hogy a  bírói döntés az  indítványozó „Alaptörvényben biztosított jogát” sértse. Bírói döntés alaptörvény-ellenessége jogszabálynak az  Alaptörvénnyel összhangban nem álló értelmezése és alkalmazása, vagy alaptörvény-ellenes jogszabály alkalmazása folytán állhat elő. Konkrét bírói döntés alaptörvény-ellenességének megállapítására az Alaptörvény alapján, megfelelő indítványra, az Alkotmánybíróság jogosult. [29] 5. A jelen esetben azt kellett vizsgálni a panasz alapján, hogy az Alaptörvénnyel összhangban áll-e a jogszabálynak az  az értelmezése és alkalmazása, amely a  biztosított fennálló jogviszonyának tekinti az  egyéni vállalkozói jogviszonyt az egyéni vállalkozói tevékenység szünetelésének ideje alatt is, amikor a Tbj. szövege szerint „szünetel a  biztosítás”, és ezzel kizárja az  egyéni vállalkozói jogviszonyban töltött előzetes biztosítási idő összeszámítását más biztosítási jogviszonyban töltött biztosítási idővel. [Az Ebtv. 42/A.  § (1)  bekezdése a)  pontja szerint gyermekgondozási díjra jogosult a  biztosított szülő, ha a  gyermekgondozási díj igénylését – a  gyermeket szülő anya esetén a szülést – megelőzően két éven belül 365 napon át biztosított volt és a gyermekét saját háztartásban neveli; hasonló szabályt tartalmazott 2014. december 31-ig az Ebtv. 40. § (1) bekezdése: ennek értelmében – egyéb feltételek mellett – terhességi-gyermekágyi segélyre jogosult, aki a szülést megelőzően két éven belül 365 napon át biztosított volt.] [30] Az Ebtv.-nek sem az a  szabálya, amely szerint a  terhességi-gyermekágyi segélyre (és Korm. rendelet folytán a gyermekgondozási díjra) a  táppénzre vonatkozó rendelkezéseket kell megfelelően alkalmazni, sem az a szabály, amely szerint az egyidejűleg fennálló több biztosítási jogviszony esetén az ellátásra jogosultságot, azok időtartamát, az ellátás mértékét, illetőleg összegét mindegyik jogviszonyban külön-külön kell megállapítani, nem határozza meg azt, hogy mit kell érteni „fennálló biztosítási jogviszony” alatt. Ennek meghatározása a jogalkalmazó szervek, végső soron a  rendes bíróság feladata. A  bíróságnak ilyen esetben, a  többféleképpen értelmezhető jogszabályszöveg normatartalommal kitöltésekor lehetősége és az  Alaptörvény 28.  cikke értelmében kötelessége is van arra, hogy a  norma alkalmazásakor és értelmezésekor az  Alaptörvénnyel összhangban álló értelmezést válasszon. Az Alaptörvénnyel összhangban álló értelmezés, ha egy jogszabálynak több lehetséges értelme is van, nem jelent contra legem értelmezést vagy a normatartalom mellőzését. [31] Az egymást követő jogviszonyokban az  előzetes biztosítási idő mikénti számításának jelentősége van az  ellátásra jogosultság feltételei miatt. Ezt a számítást befolyásolja annak vizsgálata, és az abban való állásfoglalás, hogy milyen fennálló biztosítási jogviszonyra kell tekintettel lenni. A jogosultság szempontjából meghatározó kérdés a panaszra okot adó ügyekben a „fennálló biztosítási jogviszony” fogalmának, tartalmának az  Alaptörvénnyel összhangban álló, a  józan észnek és jogszabály céljának megfelelő értelmezése. A  jogszabálynak a TGYÁS és a  GYED feltételeit illetően kifejezett rendelkezése, hogy az egymást követő jogviszonyokban szerzett biztosítási idő összeszámítandó, és csupán a fennálló többes jogviszonynál kell másként eljárni. [32] 6. Az egyéni vállalkozás szünetelését az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről szóló 2009. évi CXV. törvény (Evtv.) vezette be. A  törvény 18.  § (3)  bekezdése értelmében a  szünetelés bejelentését követően, annak tartama alatt az egyéni vállalkozó egyéni vállalkozói tevékenységet nem végezhet, egyéni vállalkozói tevékenységhez kötődő új jogosultságot nem szerezhet, új kötelezettséget nem vállalhat. A törvényjavaslat indokolása értelmében „a törvény – az  érdekképviseleti szervek egybehangzó kérésének megfelelően – megteremtené a  szünetelés intézményét annak érdekében, hogy a nem folyamatosan, nem egész évben tevékenykedők egyéni vállalkozókat járulékfizetési kötelezettség ne terhelje arra az  időszakra, amikor tevékenységüket nem végzik, anélkül, hogy tevékenységüket meg kellene szüntetni. Mivel a  szünetelés legalább egy hónaptól legfeljebb öt évig tarthat, lehetőség van a tevékenység egyéb okokból történő, hosszabb megszakítására is, például külföldi tanulmányok folytatása, beteg családtag ápolása és hasonló okok alapján.” [33] 2010. január 1-jétől az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről szóló 2009. évi CXV. törvénnyel és a megtakarítások ösztönzésével összefüggő törvénymódosításokról szóló 2009.  évi CXVI.  törvény 67.  §-a kiegészítette a  Tbj.-t. A módosítás értelmében szünetel a biztosítás az egyéni vállalkozói tevékenység szünetelésének ideje alatt. [34] A biztosítás szünetelése azt jelenti, hogy az  ideje alatt nem kell járulékot fizetni, viszont a  társadalombiztosítás ellátásait nem lehet igénybe venni. A  biztosítás szünetelése esetén nem alkalmazhatók a  passzív jogosultságra vonatkozó szabályok sem. Az  egészségügyi szolgáltatási járulék fizetésének kötelezettsége a  biztosítási jogviszony szünetelése esetén a  szünetelés első napjától fennáll. A  Tbj. 39.  § (2)  bekezdése értelmében egészségügyi szolgáltatási járulékot fizet az  a  belföldi személy, aki nem biztosított és egészségügyi szolgáltatásra nem jogosult. Vagyis a  szünetelő biztosítás és a  megszűnt biztosítás abban az  értelemben azonos, hogy egyik esetben sincs járulékfizetés, nincs jogszerző idő, nincs ellátásra jogosultság. Az  érintett személyeket a  vizsgált társadalombiztosítási következmények szempontjából azonos csoportba tartozónak lehet tekinteni. [35] Az irányadó bírói gyakorlat összességében úgy értelmezi a  Tbj., az  Ebtv. és az  Evtv. szabályait, hogy az  egyéni vállalkozói biztosítás szüneteltetése alatt az  egyéni vállalkozói biztosítási jogviszony fennáll, így a  felperes táppénzigényét, társas vállalkozói jogviszonyára figyelemmel az  Ebtv. 43.  § (2)  bekezdése alapján kell elbírálni (BH2015.138.). Ezzel nem teljesen összhangban, hasonló ügyben a K-H-MJ-2014-73. bírósági határozat értelmében a  Kúria a  közigazgatási és munkaügyi bíróság ítéletének indokolásából és az  általa hivatkozott jogszabályhelyből ugyancsak azt a  következtetést vonta le, hogy az  adott esetben a  vállalkozás szünetelése azt jelentette, hogy a  felperes kereső tevékenységet nem folytatott, bevétele nem volt, sem adó-, sem társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettsége nem volt, hiszen a  biztosítási jogviszonya is szünetelt. Ezt pedig akként értelmezni, hogy mindezek ellenére a felperes az Flt. rendelkezések szerint kereső tevékenységet folytató személynek minősül, ésszerűen nem lehet, különös tekintettel az  Evtv. 18.  § (3)  bekezdésében írt tiltó rendelkezésére. A  két döntés között a  különbség abban áll, hogy az  első esetben a  társadalombiztosítás mint másodlagos jogviszony alapjául a szüneteltetett vállalkozói jogviszonyt elfogadták kereső tevékenységnek, a másik esetben nem. [36] 7. Az alapjognak nem minősülő egyéb jogra vonatkozó, személyek közötti hátrányos megkülönböztetés vagy más korlátozás alaptörvény-ellenessége a  fentiek értelmében akkor állapítható meg, ha a  sérelem összefüggésben áll valamely alapjoggal, végső soron az  emberi méltóság jogával, és a  megkülönböztetésnek, illetve korlátozásnak nincs tárgyilagos mérlegelés szerint ésszerű indoka, vagyis önkényes. [37] Az alkotmányjogi panaszokra okot adó ügyekben az  ellátásra való jogosultság egyes jogszabályi feltételeit a panaszosra hátrányosan és korlátozóan értelmezték, amikor a szüneteltetett tevékenységet és ezáltal a szünetelő biztosítást fennálló biztosítási jogviszonynak tekintették. A  bírói ítéletekben megjelenő jog ezzel az  értelmezett tartalommal olyan különbségtételt valósít meg a  vállalkozás szüneteltetése és megszüntetése között, amely a  törvényekből nem következik egyértelműen. Ilyen esetben a  28.  cikk alapján többféle lehetséges értelmezés mellett az Alaptörvény alapján azt kell feltételezni, hogy a jogszabály erkölcsös és gazdaságos célt szolgál, a józan észnek és a  közjónak megfelelnek. Az  adott esetben ez  azt jelenti, hogy azonos tisztelettel és körültekintéssel, az egyéni szempontok azonos mértékű figyelembevételével kell a  jogosultságok és a kedvezmények elosztásának szempontjait meghatározni az  érintett személyeket illetően, az  értelmezés nem vezethet önkényes eredményre. Az  Alkotmánybíróság megállapítja: az  Alaptörvény XIX.  cikke elsősorban államcélt fogalmaz meg, ez  azonban –  különösen az  (1)  bekezdés második mondatában megjelölt személyi körök esetén – a  jogalkalmazót annyiban köti, hogy a jogszabályokat kétség esetén úgy kell értelmezni, hogy annak eredménye az államcél magvalósulását és ne akadályozását szolgálja. Jelen esetben ezért az  Alaptörvény XIX.  cikke (1)  bekezdésében szereplő anyaság támogatásra jogosultsága javára kell értelmezni a törvényt. [38] Ezt erősíti, hogy nincs felismerhető célja és semmilyen ésszerű indoka annak, a  bíróság által értelmezés útján a  jogszabályoknak tulajdonított normatartalomnak, hogy a  jelen ügyben vizsgált egyes társadalombiztosítási következmények (a TGYÁS és a  GYED jogosultsági feltételei) szempontjából az  egyéni vállalkozói tevékenység megszüntetése más, az érintett személyre kedvezőbb eredményre vezessen, mint az egyéni vállalkozói tevékenység szüneteltetése, és ezzel a biztosítás szünetelése. [39] Az indítványra okot adó esetekben az ezzel ellentétes jogértelmezés arra a hátrányos, az Alaptörvény XV. cikk (1) és (2)  bekezdését sértő eredményre vezetett, hogy a  gyermek születéséhez kötődő, járulékfizetéssel megalapozott ellátásoknál, a jogosultsági feltételek elbírálásánál az előzetes biztosítási idő hiánya miatt az igényeket az igazgatási szervek elutasították, a  közigazgatási határozatokat felülvizsgáló bíróság pedig az  indítványozó keresetét utasította el. [40] Ezért az  Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a  Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 35.M.59/2015/3. sorszámú ítélete és 12.M.1642/2015/5. sorszámú ítélete alaptörvény-ellenes. Az  alaptörvény-ellenes ítéleteket az Alkotmánybíróság megsemmisítette. [41] 8. Az Ebtv. 42. § (5) bekezdése és a Korm. rend. 26/A. § (3) bekezdése alaptörvény-ellenességének megállapítására irányuló alkotmányjogi panaszokat az Alkotmánybíróság elutasította. [42] A bírói döntésekben megjelenő, a panaszosra az adott esetben hátrányos eredmény a jelen ügyben több törvény, több rendelkezésének [különösen a Tbj. 5.  § (1)  bekezdés e)  pontja, 7.  § (1)  bekezdése, 8.  § f )  pontja, Ebtv. 42.  § (5)  bekezdése, 43.  § (2)  bekezdése, Evtv. 18.  § (3)  bekezdése] az  értelmezéséből és a  panaszokra okot adó ügyek egyes tényállási elemeiből együttesen ered. Az  Ebtv. 2014. december 31-ig hatályban volt 42.  § (5)  bekezdése és a  Korm. rendelet 26/A.  § (3)  bekezdése nem tartalmaz közvetlen szabályt a  vállalkozás szüneteltetése és megszüntetése, ezzel a  biztosítás szünetelése és megszüntetése egyes, így az  indítványban szereplő eseteire, vagy társadalombiztosítási jogkövetkezményeire. Az  alkotmányjogi panaszban kifogásolt társadalombiztosítási következményre értelmezéssel lehet eljutni. A kifejtettek szerint a Tbj. 5. § (1) bekezdés e) pontja, 7. § (1) bekezdése, 8.  § f )  pontja, Ebtv. 42.  § (5)  bekezdése, 43.  § (2)  bekezdése, Evtv. 18.  § (3)  bekezdése rendelkezéseit együttesen, az  Alaptörvénnyel összhangban úgy kell értelmezni, hogy az  egyéni vállalkozás szünetelése alatt biztosítási jogviszony nem áll fenn. [43] Azok a  támadott rendelkezések, amelyek szerint a  terhességi-gyermekágyi segélyre és a  gyermekgondozási díjra – ha jogszabály eltérően nem rendelkezik – a  táppénzre vonatkozó rendelkezéseket megfelelően alkalmazni kell, önmagukban nem hozhatók összefüggésbe a  panaszban foglalt érvek alapján az  Alaptörvény XV.  cikk (1)–(2)  bekezdésével. Az  Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint az  érdemi alkotmányossági összefüggés hiánya az indítvány elutasítását eredményezi {3176/2013. (X. 9.) AB határozat, Indokolás [24]}. [44] Az Alkotmánybíróság a  fentiekre figyelemmel a  törvényi és kormányrendeleti szabály alaptörvény-ellenességének megállapítására irányuló alkotmányjogi panaszokat elutasította. Ezek a szabályok, az Alaptörvénnyel összhangban álló értelmezett tartalommal, alkalmazhatók maradnak. Ez a megoldás összhangban áll az Alaptörvényben foglalt jogkövetkezményekkel, az  Alaptörvény lehetővé teszi önmagában a  bírói döntés megsemmisítését [24.  cikk (3) bekezdés b) pont] az alkalmazott jogszabály (jogszabályi rendelkezés) megsemmisítése nélkül. [45] 9. Alkotmányjogi panaszban az  Alaptörvényben biztosított jog sérelmére lehet hivatkozni. A  3001/2014. (I. 24.) AB végzés [13] pontja ezt úgy értelmezte, hogy az Alaptörvényben biztosított jogoknak két csoportja van. Egyfelől az alapvető emberi és alapvető állampolgári jogok (alapvető jogok, vagy rövid megnevezéssel: alapjogok), melyek az  Alaptörvényben jellemzően a  Szabadság és felelősség címszó alatt találhatóak, másfelől az  Alaptörvényben biztosított nem alapvető jogok, vagyis olyan Alaptörvényben biztosított jogok, melyek nem minősülnek alapvető jogoknak. [46] Az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésének az, az indítványokban állított aspektusa, amely szerint a Kormány rendelete törvénnyel nem lehet ellentétes, az  Alaptörvény 15.  cikk (4)  bekezdésében szerepel, és nem minősül alapvető jognak vagy Alaptörvényben biztosított jognak; ezért az  Alkotmánybíróság a  Korm. rendeletnek az  Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésébe ütközését állító részében a panaszt visszautasította. [47] 10. Az  Alkotmánybíróság az  Abtv. 44.  § (1)  bekezdés második mondata alapján elrendelte e  határozatának közzétételét a Magyar Közlönyben. Budapest, 2016. március 29. Dr. Lenkovics Barnabás s. k., az Alkotmánybíróság elnöke