677/B/2005. AB határozat

677/B/2005. AB határozat. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára, valamint mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő h a t á r o z a t o t : 1. Az Alkotmánybíróság a társasházakról szóló 2003. CXXXIII. törvény 3. § (1) bekezdése második mondata [„A perbeli cselekvőképesség a közös képviselőt (az intézőbizottság elnökét) illeti meg.”], a 10. § (1) bekezdésének „amennyiben e törvény másképp nem rendelkezik” szövegrésze, a 14. § (2)–(4) bekezdése, a 15. § „a 14. §-ban meghatározottak szerint” szövegrésze, a 21. § (1) és (3) bekezdései, a 34. § (1) bekezdése, a 35. § (2) bekezdése, a 39. § (3)–(4) bekezdései, a 40. §-a és a 42. §-nak a „meghozatalától” szövegrésze alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.

Álláspontjuk szerint a Thtv. 10. § (2) bekezdésének (az alapító okirat megváltoztatásához szükséges többség szabályai) „amennyiben e törvény másképp nem rendelkezik” szövegrésze, illetve a (3) bekezdés egésze (az alapító okirat létrehozásához, módosításához a tulajdonosok 4/5-ének szavazata szükséges) sérti az Alkotmány 13. §

A Thtv. alapján a társasház szervezeti-működési szabályzatáról (a továbbiakban: SZMSZ) írásban is lehet szavazni, kötelező azonban a közgyűlés összehívása, ha a tulajdoni hányad 1/10-vel rendelkező tulajdonostársak bármilyen módosító javaslatot tesznek. Az indítványozók szerint ellentétes az Alkotmány 61. § (1) bekezdésével és a 70/A. § (1) bekezdésével „az 1/10 tulajdoni hányaddal rendelkezés előfeltételkénti előírása”. Az SZMSZ módosításánál [Thtv. 15. §] az előző korlátozó szabályra való visszautalás („a 14. §-ban meghatározottak szerint” szövegrész) ugyanezen okok miatt alkotmányellenes.

Az indítványozók az Alkotmány 13. § (1) bekezdésének, 61. § (1) bekezdésének és 70/A. § (1) bekezdésének a sérelmét látják abban is, hogy a tulajdonostárs lakásában végzett a Thtv. 21. § (1) bekezdése szerinti építési munkákhoz nem szükséges minden tulajdonostárs hozzájárulása. Hasonló okok miatt alkotmánysértő a Thtv. 21. §

Szintén nem egyeztethető össze az Alkotmány 13. §

Kifogásolják az indítványozók azt is, hogy miért nem tudja akár egyetlen tulajdonostárs is összehívni a közgyűlést, miért kell ehhez legalább 1/10 tulajdoni hányad [Thtv. 35. § (2) bekezdés]. Szerintük ez sérti a már korábban említett alkotmányos rendelkezéseket.

A véleménynyilvánítás szabadságát sérti – érvelnek az indítványozók –, hogy csak kérésre és csak költségtérítés mellett adandó ki a közgyűlési jegyzőkönyv a tulajdonostársaknak, sőt a határozatokról elegendő az értesítés is [Thtv. 39. § (2)–(3) bekezdések]. Az indítványozók rámutatnak: a jegyzőkönyv a többi tulajdonostárs véleményét tartalmazó okirat, s ha a többiek ezt nem automatikusan kapják meg, akkor a „vélemény teljes körű, minden érintettel való megismertetése eshetőlegesen (…) jut érvényre”.

Az indítványozók úgy vélik, az írásbeli szavazás intézménye [Thtv. 14. § (2) és (3) bekezdései, 40. §] is alkot mánysértő [Alkotmány 13. § (1) bekezdés, 61. § (1) bekezdés és 70/A. § (1) bekezdés], mivel indokolatlan, átláthatatlan és „szétzilálja a tulajdonostársak közös akaratának megjeleníthetőségét”.

Az indítványozók sérelmezik a közgyűlési határozatokkal kapcsolatos keresetindítás határidejének kezdő időpontját is, úgy vélik ugyanis, hogy a jogorvoslati kérelem benyújtására nyitva álló időtartam csak a közgyűlési jegyzőkönyvnek a tulajdonostárs aláírásával igazolt kézbesítése napjától kezdődhet. Az Alkotmány 57. § (5) bekezdésére hivatkozva kérték ezért a Thtv. 42. § (1) bekezdéséből (a közgyűlési határozat megtámadásának szabályai) a „meghozatalától” szó megsemmisítését.

Az Alkotmány 57. § (5) bekezdése „szellemében feltétlenül szükséges lenne”, hogy ”a társasházi jogviták ésszerű időn belül elbírálásának érdekében, azzal arányosan törvény korlátozza a jogorvoslati jogot (…) törvényességi felügyeleti eljárás bevezetésével” – mutatnak rá az indítványozók bővebb indokolás nélkül.

Az indítványozók felsorolják, hogy az SZMSZ-nek véleményük szerint milyen elemeket kellene kötelezően tartalmaznia, ezzel összefüggésben azonban alkotmányellenességet nem állítanak, és kérelmet sem terjesztenek elő.

Mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességnek tartják, hogy a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvényben jelenleg nincs külön bűncselekményként szabályozva az az eset, ha valaki a rendőrség, az ügyészségek, a bíróságok és az Alkotmánybíróság tekintélyének lejáratására, a közbizalom megingatására alkalmas kijelentéseket tesz nagy nyilvánosság előtt. Sérelmezik az indítványozók emellett azt is, hogy jelenleg jogszabály nem zárja ki azt, hogy a hatalmon lévő kormány „a következő kormány működési idejére eső (…) gazdasági kötelezettségeket vállaljon”, s ezzel ellehetetlenítse a következő kormány gazdálkodási, fejlesztési programját. Ezzel összefüggésben az indítványozók – indokolás nélkül – megjelölik az Alkotmány 19. § (2)–(3) bekezdését, 20. §

Kiegészítő kérelmükben az indítványozók a Thtv. 3. §

II. 1. Az Alkotmány indítvánnyal érintett rendelkezései: „2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokrati kus jogállam.” „13. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a tulajdonhoz való jogot.” „57. § (5) A Magyar Köztársaságban a törvényben meghatározottak szerint mindenki jogorvoslattal élhet az olyan bírósági, közigazgatási és más hatósági döntés ellen, amely a jogát vagy jogos érdekét sérti. A jogorvoslati jogot

III. Az indítvány nem megalapozott. 1. Az Alkotmánybíróság mindenekelőtt azt vizsgálta meg, hogy az indítvány érdemben elbírálható-e.

Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 22. § (2) bekezdése szerint az indítványnak a kérelem alapjául szolgáló ok megjelölése mellett határozott kérelmet kell tartalmaznia. Az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló, többször módosított és egységes szerkezetbe foglalt 2/2009. (I. 12.) Tü. határozat (ABK 2009. január, 3.; a továbbiakban: Ügyrend) 21. § (2) bekezdése értelmében a kérelem akkor tekinthető határozottnak, ha az indítvány tartalmazza a vizsgálandó jogszabály megjelölése mellett az Alkotmánynak azokat a rendelkezéseit, amelyeket – az indítványozó állítása szerint – a hivatkozott jogszabályok megsértenek. Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint továbbá – az Abtv. 22. § (2) bekezdésének az ok megjelölésére irányuló kötelezettsége alapján – az indítványozónak meg kell indokolnia, hogy a támadott jogszabály miért és mennyiben sérti az Alkotmány hivatkozott rendelkezését. Az indítvány érdemben nem bírálható el, ha az indítványozó nem támasztja alá összefüggően, érdemi vizsgálatra alkalmas érvekkel a megsemmisíteni kért jogszabályi rendelkezések és az Alkotmány megjelölt rendelkezései között fennálló alkotmányjogilag értékelhető összefüggéseket, nem jelöli meg, hogy az alkotmányellenesség milyen indokok alapján áll fenn (lásd pl.

477/B/2001. AB végzés, ABH 2005, 1596.).

Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy az indítványnak a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló elemei e feltételeknek nem tesznek eleget. Az indítványozók részben nem jelölték meg, hogy álláspontjuk szerint a kifogásolt szabályozási hiányok mely alkotmányi rendelkezés(eke)t sértenek (SZMSZ tartalma, közbizalom megingatására alkalmas kijelentések pönalizálása); más esetekben nem támasztották alá érdemi vizsgálatra alkalmas, alkotmányjogilag értékelhető, összefüggő érvekkel, hogy az alkotmányellenesség szerintük miben áll, a támadott rendelkezések milyen módon hozhatók összefüggésbe a megjelölt alkotmányi szakaszokkal (törvényességi felügyelet hiánya, hosszú távú hatásokkal járó kormányzati döntések).

Ezért az Alkotmánybíróság az indítványt ebben a tekintetben – az Ügyrend 29. § d) pontja alapján – visszautasította.

40. §t is

A 10. § korábbi (2) bekezdése jelenleg a 10. § (1) bekezdésében található lényegében változatlan tartalommal; a korábbi 10. § (3) bekezdésben szereplő rendelkezést a hatályos szabályozás nem tartalmazza. A 39. § (2)–(3) bekezdésében foglaltaknak tartalmilag megfelelő szabályozást pedig jelenleg a (3)–(4) bekezdések tartalmazzák.

Egyebekben a támadott rendelkezések módosulása az indítványozók által sérelmezett szabályozási tartalmat nem érintette.

Az Abtv. 1. §-a értelmében az Alkotmánybíróság – főszabályként – csak hatályban levő jogszabály (illetve állami irányítás egyéb jogi eszköze) alkotmányosságát vizsgálja. Ez alól kivétel lehet, ha az eljárás az Abtv. 38. §-a alapján bírói kezdeményezés vagy a 48. §-a alapján alkotmányjogi panasz tárgyában folyik, jelen ügyben azonban erről nincs szó. Jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatánál az Alkotmánybíróság a határozat meghozatalakor hatályos jogszabályok tekintetében végzi el az ellenőrzést, amennyiben megállapítható, hogy a hatályos jogszabályok azonos tartalmúak a támadott, de már hatályban nem lévő rendelkezésekkel (137/B/1991. AB határozat, ABH 1992, 456, 457.; 138/B/1992. AB határozat, ABH 1992, 579, 581.).

Mindezek alapján a Thtv. 10. § (3) bekezdése vonatkozásában az Alkotmánybíróság az Ügyrend 31. § a) pontja alapján az eljárást megszüntette; a Thtv. 10. § (2) bekezdése helyett pedig a hatályos (1) bekezdés, illetve a 39. §

17/1999. (VI. 11.) AB határozat, ABH 1999, 131, 133.;

5/2002. (II. 22.) AB határozat, ABH 2002, 78, 81.;

37/2004. (X. 15.) AB határozat, ABH 2004, 908, 911.].

Mindezek alapján jelen ügyben – az érdemi vizsgálat megkezdése előtt – abban a kérdésben is állást kellett foglalni, hogy az indítvány nem minősül-e ítélt dolognak.

A 3/2006. (II. 8.) AB határozat (ABH 2006, 65.; a továbbiakban: Abh.) többek között a Thtv. többségi döntéshozatalra vonatkozó szabályai és az Alkotmány 13. §

Az Alkotmánybíróság az Abh.-ban a Thtv. 35. § (2) bekezdésével és 42. § (1) bekezdésével is foglalkozott. Az alkotmányossági vizsgálatot a Thtv. 35. § (2) bekezdése vonatkozásában az Alkotmány 2. § (1) bekezdése (jogbiztonság) alapján folytatta le, és kimondta, hogy „a közgyűlés tartásának és összehívásának, a meghívó közlésének, a jegyzőkönyvvezetésnek, a határozatok nyilvántartásának és megismerhetőségének ismertetett szabályai – amennyire az a társasháztulajdonra, mint a közös tulajdon egyik típusára vonatkozó szabályozástól elvárható – elegendő garanciát tartalmaznak ahhoz, hogy a tulajdonostársak jogaikat érvényesíthessék.

További jogalkotással a vizsgált körben nem küszöbölhető ki eleve az esetleg előforduló visszaélésszerű jogalkalmazás vagy a kötelező szabályok alkalmazása mellőzésének veszélye.” (Abh., ABH 2006, 65, 92.) A Thtv. 42. § (1) bekezdését illetően pedig az Alkotmánybíróság az Abh.-ban az Alkotmány 57. § (1) bekezdésének (bírósághoz fordulás joga) esetleges sérelmét vizsgálta. A keresetindítási határidő jogvesztő jellegét alkotmányellenesnek találta, de emellett azt is kifejtette, hogy „[a] hatvan napos határidőt önmagában, a tartamára tekintettel nem lehet ésszerűtlennek tekinteni. Társasháztulajdonnál a tulajdonostársaknak érdekük fűződik ahhoz is, hogy a társasház működéséről szóló közgyűlési határozatok (pl. költségvetés vagy beszámoló elfogadása, közös képviselő megválasztása), megszabott határidő leteltével, megkérdőjelezhetetlenné váljanak. (…) jóllehet a társasháztulajdonnál a közgyűlés feladat- és hatáskörére figyelemmel másként jelentkeznek ezek a szempontok, önmagában az a körülmény, hogy a hatvan napos határidőt a határozat meghozatalától kell számítani, a társasházak esetében sem ellentétes a bírói úthoz való joggal.” (ABH 2006, 65, 93–94.) Mivel jelen ügy indítványozói mind a Thtv. 35. § (2) bekezdése, mind pedig a 42. § (1) bekezdése esetében az em lítettektől eltérő alkotmányi szabályok sérelmét állítják, res iudicata megállapításának e körben sincs helye.

Megállapítható végezetül az is, hogy az Alkotmánybíróság a Thtv. 14. § (4) bekezdése alkotmányosságával is foglalkozott már: az 573/B/2006. AB határozatban (ABK 2010. február, 141.) a vizsgálat célja annak megállapítása volt, hogy e rendelkezés megfelel-e az Alkotmány 2. §

4.1. Először a Thtv. 3. § (1) bekezdésével kapcsolatban előterjesztett, a Pp.-vel való ellentétet, s ezen keresztül a jogbiztonság sérelmét állító kérelem vizsgálatára került sor.

Az Alkotmánybíróság több korábbi határozatában foglalkozott már a társasházakra vonatkozó szabályozással, és megállapította többek között, hogy a társasház-tulajdon lényege az ún. osztott tulajdonjog: az épület bizonyos részei

Az indítványozók tehát tévesen hivatkoznak arra, hogy a társasház jogi személy, továbbá minden alapot nélkülöz az a megállapításuk is, hogy a társasháznak (perbeli) cselekvőképessége van: a cselekvőképesség kizárólag az emberhez kötődő fogalom, azt a jogot jelenti, hogy az az ember, aki az ügyei viteléhez szükséges belátási képességgel rendelkezik, saját akaratnyilatkozatával, saját nevében szerezhet jogokat és vállalhat kötelezettségeket. Megalapozatlan mindezek miatt az az álláspont, hogy a Thtv. 3. §

Megjegyzi az Alkotmánybíróság emellett azt is, hogy „[a] jogállamiság elvéből nem következik, hogy az azonos szintű jogszabályok közötti normakollízió kizárt. Törvényi rendelkezések összeütközése miatt az alkotmányellenesség pusztán az Alkotmány 2. § (1) bekezdése alapján tehát nem állapítható meg akkor sem, ha ez a kollízió nem kívánatos és a törvényhozónak ennek elkerülésére kell törekednie. Az Alkotmány 2. § (1) bekezdése szerint a Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam.

A jogállamiság alkotmányos deklarálása azonban tartalmi kérdésekben tovább utal az egyes nevesített alkotmányos elvekre és jogokra. Alkotmányellenesség megállapítására ezért törvényi rendelkezések kollíziója miatt csak akkor kerülhet sor, ha ezen alkotmányos elvek vagy jogok valamelyike megsérül annak folytán, hogy a szabályozás ellentmondása jogszabályértelmezéssel nem oldható fel és ez anyagi alkotmányellenességhez vezet, vagy ha a normaszövegek értelmezhetetlensége valamely konkrét alapjogi sérelmet okoz. Ennek hiányában azonban az azonos szintű normaszövegek lehetséges értelmezési nehézsége, illetőleg az értelmezéstől függő ellentéte, összeütközése önmagában nem jelent alkotmányellenességet” [35/1991. (VI. 20.) AB határozat, ABH 1991, 175, 176.]. Az Alkotmánybíróság jelen ügyben nem talált olyan jogalkotási fogyatékosságot, amely az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiság szerves részét alkotó jogbiztonság, illetve normavilágosság követelményének sérelmét idézné elő [Vö. 9/1992. (I. 30.) AB határozat, ABH 1992, 59, 65.;

1263/B/1993. AB határozat, ABH 1994, 672, 673–674.;

31/2007. (V. 30.) AB határozat, ABH 2007, 368, 378.].

Az Alkotmánybíróság mindezek alapján a Thtv. 3. §

4.2. Az Alkotmánybíróság ezt követően a tulajdonhoz való jog sérelmét állító hivatkozásokat tekintette át.

Az indítványozók ezen alkotmányi rendelkezés sérelmét a Thtv. 10. § (1) bekezdésének (az alapító okirat megváltoztatásához szükséges többség szabályai) „amennyiben e törvény másképp nem rendelkezik” szövegrésze, a

14. §(2)–(3) bekezdései, a 21. § (1) és (3) bekezdései, a

34. §(1) bekezdése, a 35. § (2) bekezdése és a 40. §-a vonatkozásában állították

Az Alkotmány 13. §-a a tulajdonhoz való jogot „az állammal szemben biztosítja, s azt mint alapjogot – az értékgarancia követelményével, illetőleg a közérdekű korlátozás arányosságának ismérvével [64/1993. (XII. 22.) AB határozat, ABH 1993, 380-382.] – az állammal szemben védi” (lásd először: 800/B/1993. AB határozat, ABH 1996, 420, 421–422.). A Thtv.-t vizsgálva az Alkotmánybíróság arra a következtetésre jutott, hogy „az Alkotmány

13. §a szerinti tulajdonvédelem nem érvényesíthető a tulajdonosoknak az egymással szembeni védelméről szóló

szabályoknál. A Ptk. és a Tv. szabályai a tulajdonosra és a tulajdonostársakra vonatkoznak, nem pedig ezeknek az államhoz való viszonyára.

A Tv. a társasháztulajdonnál a mellérendelt, egyenjogú személyek jogait és kötelezettségeit, a közös tulajdonnal járó terhek viselését, a társasház szervezetét, működését, a tulajdonostársak egymás közötti – és nem az állammal szemben fennálló – viszonyát rendezi. (…) A társasháztulajdon tartalmára, fenti jellegzetességeire, a közös és a külön tulajdoni elemek sajátos kapcsolódására figyelemmel az Alkotmánybíróság szerint a törvényhozónak az a feladata adódik az Alkotmány 13. §-ának a társasháztulajdonra való végrehajtása körében, hogy olyan szabályozást alkosson, amely az alkotmányos értelemben vett tulajdonvédelmet a tulajdonosra, a tulajdonostársakra, valamint a társasháztulajdonra is egyaránt kiterjeszti. A társasházakra vonatkozó szabályozásnak alkalmasnak kell lennie egyensúly teremtésére a társasháztulajdon egyes alanyainak esetenként eltérő érdekek által meghatározott pozíciója között.” (Abh., ABH 2006, 65, 81–82.) „A törvényhozónak viszonylag tág teret nyújt az Alkotmány

13. §a annak meghatározására, hogy a társasháztulajdon

szabályozásánál milyen eszközökkel teremt egyensúlyt a társasháztulajdon alanyainak esetenként eltérő érdekei között; a mellérendelt, egyenjogú személyek jogait és kötelezettségeit, a közös tulajdonnal járó terhek viselését, a társasház szervezetét, működését, a tulajdonostársak egymás közötti – és nem az állammal szemben fennálló – viszonyát hogyan rendezi” (Abh., ABH 2006, 65, 97–98.).

4.2.1. A „döntéshozatal szabályai csak szélsőséges esetben vethetnek fel alappal alkotmányjogi kérdést. Számos eszköz, többféle döntéshozatali arány stb. egyaránt alkalmas lehet arra, hogy a szabályozásnál egyensúlyt teremtsenek a társasháztulajdon alanyainak esetenként eltérő, különféle érdekei között” (Abh., ABH 2006, 65, 85.), és „[n]em lehet levezetni az Alkotmány (…) tulajdonhoz való jogról szóló 13. § (1) bekezdéséből (…) sem azt, hogy a közös tulajdon körében bizonyos döntésekhez – például az elidegenítés jogának gyakorlásához – valamennyi tulajdonostárs hozzájárulását meg kell-e kívánni, de azt sem, hogy ha a Tv. többségi döntéshozatalt tesz lehetővé, akkor a többségi döntéshozatalhoz legalább milyen mértékű szavazatarányt kell előírni” (Abh., ABH 2006, 65, 84.). Ezért önmagában az a tény, hogy a Thtv. bizonyos körben többségi szavazással is lehetővé teszi az alapító okirat módosítását, – különös tekintettel a kisebbségben maradt tulajdonostársaknak a Thtv. 42. § (1) bekezdése alapján fennálló megtámadási jogára – az Alkotmány 13. § (1) bekezdését nem sérti. Szintén nem sérti a tulajdonhoz való jogot az, hogy a Thtv. 21. § (1) és (3) bekezdése értelmében a tulajdonostárs lakásában végzett, de közös tulajdont érintő építkezéshez nem szükséges minden egyes érintett tulajdonostárs beleegyezése (csupán a közvetlenül érintettek tulajdoni hányada szerinti kétharmadának a hozzájárulása).

Az Alkotmánybíróság ezért a Thtv. 10. § (1) bekezdésének az „amennyiben e törvény másképp nem rendelkezik” szövegrésze, illetve a 21. § (1) és (3) bekezdése megsemmisítésére irányuló – az Alkotmány 13. § (1) bekezdésére alapított – indítványt elutasítja.

4.2.2. A Thtv. 14. § (1) bekezdése főszabályként a közgyűlés hatáskörébe utalja az SZMSZ-ről való döntést, de a

Amennyiben azonban a tulajdoni hányad 1/10-ével rendelkező tulajdonostársak támogatását élvező módosító javaslat érkezik, a (3) bekezdés alapján újra érvénybe lép a főszabály, és az SZMSZ-ről írásbeli eljárás során már nem, csak közgyűlésen lehet határozni. A 40. § továbbá más határozatok esetében is lehetővé teszi az írásbeli szavazást.

A döntéshez szükséges szavazattöbbség szabályai mindkét döntéshozatali mód esetében azonosak, s a kisebbség megtámadási joga is mindkét esetben fennáll.

Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az Alkotmány

13. §

35/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994, 197, 201.;

720/B/1997. AB határozat, ABH 1998, 1005, 1007.;

380/D/1999. AB határozat, ABH 2004, 1306, 1313–1314.], az Alkotmánybíróság elutasította a Thtv.

14. §(2)–(3) bekezdése, illetve a 40. §-a alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló

indítványt.

4.2.3. Megvizsgálta az Alkotmánybíróság a Thtv.-nek a közgyűlési meghívó tartalmáról rendelkező 34. § (1) bekezdését, illetve azon rendelkezést, hogy a közgyűlés összehívásának kezdeményezéséhez legalább a tulajdoni hányad 1/10-ével rendelkező tulajdonostársak javaslata szükséges [Thtv. 35. § (2) bekezdés]. E rendelkezések a tulajdonostársak tulajdonhoz való jogát nem korlátozzák, azzal összefüggésbe nem is hozhatók, ezért az Alkotmánybíróság az indítványt ebben a tekintetben is elutasította.

4.3. Ezt követően az Alkotmánybíróság a véleménynyilvánítás szabadságával kapcsolatban felhozott érveket vizsgálta meg.

Az Alkotmány 61. § (1) bekezdése tartalmával kapcsolatban az Alkotmánybíróság korábbi döntéseiben a következőket állapította meg. A szabad véleménynyilvánítás joga – amely a kommunikációs alapjogok anyajoga [30/1992. (V. 26.) AB határozat, ABH 1992, 167, 171.] – azt jelenti, hogy bárki gondolatát, meggyőződését szabadon, megfelelő keretek között kinyilváníthatja (987/B/1990. AB határozat, ABH 1991, 527, 528.). „Az egyéni véleménynyilvánítási szabadság szubjektív joga mellett (…) az Alkotmány 61. §-ából következik a demokratikus közvélemény kialakulása feltételeinek és működése fenntartásának biztosítására irányuló állami kötelezettség. A szabad véleménynyilvánításhoz való jog objektív, intézményes oldala nemcsak a sajtószabadságra, oktatási szabadságra stb. vonatkozik, hanem az intézményrendszernek arra az oldalára is, amely a véleménynyilvánítási szabadságot általánosságban a többi védett érték közé illeszti” [30/1992. (V. 26.) AB határozat, ABH 1992, 167, 172.].

Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a Thtv. támadott rendelkezései a társasházi tulajdonostársakat semmilyen módon nem akadályozzák, nem korlátozzák vélemé nyük magánjogi jogalanyként történő szabad kinyilvánításában, a Thtv. megjelölt előírásai továbbá a véleménynyilvánítási szabadság objektív, közjogi, intézményes oldalát sem érintik.

Mindezek alapján az Alkotmánybíróság a Thtv. 10. §

15. §ának „a 14. §-ban meghatározottak szerint” szövegrésze, a 21. § (1) és (3) bekezdései, a 34. § (1) bekezdése, a

35. §(2) bekezdése, a 39. § (3)–(4) bekezdései, illetve a

40. §a megsemmisítésére irányuló – az Alkotmány 61. §

4.4. Az Alkotmánybíróság ezután áttekintette az indítványozóknak a hátrányos megkülönböztetés tilalmának megsértésére alapított kifogásait.

Megállapítható, hogy többségi [Thtv. 10. § (1) bekezdés, 21. § (1) és (3) bekezdések], illetve az írásbeli döntéshozatal [Thtv. 14–15. §-ok, 40. § (1) bekezdés] szabályai, továbbá a közgyűlés összehívására vonatkozó előírások [34. § (1) bekezdés, 35. § (2) bekezdés] egységes, minden érintett vonatkozásában azonos módon történő szabályozást jelentenek. Az Alkotmánybíróság megítélése szerint ezen – a társasháztulajdon tartalmára, jellegzetességeire, a közös és a külön tulajdoni elemek sajátos kapcsolódására figyelemmel megalkotott – rendelkezések az indítványozók által felvetett összefüggésben egyik tulajdonostársat sem részesítik előnyben a másik javára, és megfelelnek annak a követelménynek, hogy „[a] társasházakra vonatkozó szabályozásnak alkalmasnak kell lennie egyensúly teremtésére a társasháztulajdon egyes alanyainak esetenként eltérő érdekek által meghatározott pozíciója között” [3/2006. (II. 8.) AB határozat, ABH 2006, 65, 82.].

Mivel a vizsgált rendelkezések a tulajdonostársakat azonos módon kezelik, és nem tesznek különbséget közöttük a jogok és kötelezettségek megállapítása terén, az Alkotmánybíróság az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésére alapított [a Thtv. 10. § (1) bekezdésének „amennyiben e törvény másképp nem rendelkezik” szövegrésze, a 14. §

34. §(1) bekezdése, a 35. § (2) bekezdése, illetve a 40. §-a

megsemmisítésére irányuló] indítványt nem találta megalapozottnak, így azt a rendelkező részben foglaltak szerint elutasította.

57. §(5) bekezdésével, hogy a közgyűlési határozatok esetében a megtámadási határidőt a határozat meghozatalától

kell számítani.

E körben mindenekelőtt azt kell hangsúlyozni, hogy a jogorvoslathoz való alapvető jog a bírósági, közigazgatási és más hatósági döntésekre terjed ki. Nem terjed ki a nem állami, pl. a munkáltatói (1129/B/1992. AB határozat, ABH 1993, 604, 605.) vagy a tulajdonosi (1534/B/1990.

AB határozat, ABH 1991, 602, 603.) döntésekre.

A társasház közgyűlésének határozata nem hatósági határozat, „hanem lényegében a közös tulajdon körében, általában szótöbbséggel hozott tulajdonosi döntéseket tartalmaz” (Abh., ABH 2006, 65, 92.). Mivel a tulajdonosi döntésekre a jogorvoslathoz való alapvető jog tárgyilag nem terjed ki, az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Thtv. támadott rendelkezése és az Alkotmány 57. § (5) bekezdésének tartalma között nincs alkotmányossági szempontból értékelhető összefüggés, s ezért a Thtv. 42. §-ának a „meghozatalától” szövegrésze megsemmisítésére irányuló indítványt is elutasította.

Budapest, 2010. április 27. Dr. Paczolay Péter s. k., az Alkotmánybíróság elnöke