1/2015. (I. 16.) NFM rendelethez Az R. 1. számú mellékletének módosítása Az R. 1. számú melléklete a következő 51. sorral egészül ki: [A hajózási ható

1/2015. (I. 16.) NFM rendelethez Az R. 1. számú mellékletének módosítása Az R. 1. számú melléklete a következő 51. sorral egészül ki: [A hajózási hatósági eljárások (szolgáltatások) díjai A B Eljárás Díj (Ft)] 51. a tengerész munkaközvetítő és a tengerész kölcsönbeadó nyilvántartásba vétele és a nyilvántartásba vételt tanúsító bizonyítvány kiállítása 153 700 VI. Az Alkotmánybíróság határozatai, teljes ülési állásfoglalásai és végzései Az Alkotmánybíróság 1/2015. (I. 16.) AB határozata a Fővárosi Ítélőtábla 3.Bhar.16/2013/5. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapításáról és megsemmisítéséről. Az Alkotmánybíróság teljes ülése alkotmányjogi panasz tárgyában – dr. Lévay Miklós, dr. Paczolay Péter, dr. Stumpf István, dr. Sulyok Tamás alkotmánybírók párhuzamos indoklásaival – meghozta az alábbi 1. Az  Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a  Fővárosi Ítélőtábla, mint harmadfokú bíróság 3.Bhar.16/2013/5. számú ítélete az Alaptörvény VI. cikk (1) bekezdése tekintetében alaptörvény-ellenes, ezért azt megsemmisíti. 2. Az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt egyebekben visszautasítja. Az Alkotmánybíróság jelen határozatát a Magyar Közlönyben közzé teszi. I. [1] Az indítványozó az  Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a  továbbiakban: Abtv.) 27.  §-a alapján alkotmányjogi panasszal élt, melyben kérte a Fővárosi Ítélőtábla mint harmadfokú bíróság 3.Bhar.16/2013/5. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését, az  Alaptörvény VI.  cikk (1)  bekezdésének, valamint XXIV. cikk (1) bekezdésének sérelmére tekintettel. [2] Az alkotmányjogi panasz eljárás alapjául szolgáló ügyben az  indítványozót egy magánszemély, iwiw felhasználói adatlapján, személy szerint megnevezve, az állatai között tüntette fel, valamint ügyvédi minőségét is érintően a jó hírnevét és hitelét rontó bejegyzéseket szerepeltetett. [3] Az indítványozó mint magánvádló ismeretlen személy ellen tett feljelentése nyomán indult bírósági eljárásban, az  első fokon eljárt bíróság megállapította az  iwiw felhasználói adatlap tulajdonosának bűnösségét egy rendbeli, folytatólagosan elkövetett becsületsértés vétségében, és ezért három évre próbára bocsátotta. A  vádlott és védője fellebbezése nyomán, a  másodfokon eljáró törvényszék az  első fokú ítéletet megváltoztatta, a  vádlottat az ellene emelt két rendbeli becsületsértés vétsége miatt emelt vád alól – bizonyítottság hiányában – felmentette, míg a  rágalmazás vétsége miatt indult eljárást – a  magánvádló vádelejtése okán – megszüntette. A  magánvádló bizonyítási indítványait azonban elvetette. A  másodfokú bíróság ítélete ellen a  magánvádló jelentett be másodfellebbezést a  vádlott terhére. A  harmadfokú bíróság a  másodfokú bíróság felmentő ítéletével más jogi indokok alapján egyetértett. A  vádlott felmentését bűncselekmény hiányára tekintettel állapította meg, mivel az ügyvéd olyan közszereplőnek tekintendő, aki tűrni köteles az ügyben szereplő és ahhoz hasonló kifejezéseket. [4] Az indítványozó ezt követően terjesztette elő az  Abtv. 27.  §-a szerinti alkotmányjogi panaszát, melyben kérte a  Fővárosi Ítélőtábla mint harmadfokú bíróság ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítását, és megsemmisítését, az  Alaptörvény VI.  cikk (1)  bekezdésének, valamint a  XXIV.  cikk (1)  bekezdésének sérelmére tekintettel. Alkotmányjogi panaszában sérelmezte az eljárás elhúzódását, valamint a bizonyítékok eljáró bíróságok általi értékelését, illetve bizonyítási indítványainak mellőzését. Ezen túlmenően álláspontja szerint a  harmadfokú bíróság alaptörvény-ellenesen adott nagyobb teret a szólás szabadságának a jó hírnév és a tisztességes eljáráshoz való joggal szemben. Azzal ugyanis, hogy a  bíróság szerint az  ügyvédi minőség olyan közszereplővé teszi a  panaszost, amely révén az  egyéb személyek esetében büntetendő cselekmény nem szankcionálandó, a  bíróság megsértette a részrehajlás nélküli, tisztességes módon történő ügyintézéshez való jogot. [5] Az indítványozó bejelentette, hogy az ügyben felülvizsgálati eljárást nem kezdeményezett. II. [6] Az indítvány elbírálásakor az Alkotmánybíróság Magyarország Alaptörvényének alábbi rendelkezéseire figyelemmel járt el: „I. cikk (1) AZ EMBER sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait tiszteletben kell tartani. Védelmük az állam elsőrendű kötelezettsége. […] (3) Az  alapvető jogokra és kötelezettségekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg. Alapvető jog más alapvető jog érvényesülése vagy valamely alkotmányos érték védelme érdekében, a  feltétlenül szükséges mértékben, az  elérni kívánt céllal arányosan, az  alapvető jog lényeges tartalmának tiszteletben tartásával korlátozható.” „II.  cikk Az  emberi méltóság sérthetetlen. Minden embernek joga van az  élethez és az  emberi méltósághoz, a magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti meg.” „VI. cikk (1) Mindenkinek joga van ahhoz, hogy magán- és családi életét, otthonát, kapcsolattartását és jó hírnevét tiszteletben tartsák.” „IX. cikk (1) Mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás szabadságához. […] (4) A véleménynyilvánítás szabadságának a gyakorlása nem irányulhat mások emberi méltóságának a megsértésére.” „XXIV.  cikk (1) Mindenkinek joga van ahhoz, hogy ügyeit a  hatóságok részrehajlás nélkül, tisztességes módon és ésszerű határidőn belül intézzék. A hatóságok törvényben meghatározottak szerint kötelesek döntéseiket indokolni.” „28. cikk A bíróságok a jogalkalmazás során a jogszabályok szövegét elsősorban azok céljával és az Alaptörvénnyel összhangban értelmezik. Az Alaptörvény és a jogszabályok értelmezésekor azt kell feltételezni, hogy a józan észnek és a közjónak megfelelő, erkölcsös és gazdaságos célt szolgálnak.” III. [7] Az Alkotmánybíróság az Abtv. 56. §-a értelmében az érdemi vizsgálat előtt megvizsgálta az alkotmányjogi panasz befogadásának törvényi feltételeit. [8] Az Abtv. 27.  §-a értelmében az  alaptörvény-ellenes bírói döntéssel szemben az  egyedi ügyben érintett személy alkotmányjogi panasszal fordulhat az  Alkotmánybírósághoz, ha az  ügy érdemében hozott döntés vagy a  bírósági eljárást befejező egyéb döntés az  indítványozó Alaptörvényben biztosított jogát sérti, és jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette, vagy jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva. Az  indítványozó a  Fővárosi Ítélőtábla mint harmadfokú bíróság ítélete ellen nyújtott be alkotmányjogi panaszt, amely ellen további fellebbezésnek nincs helye, egyben bejelentette, hogy felülvizsgálati eljárást nem kezdeményezett. Az  Ügyrend 32.  §-a értelmében a  jogorvoslati lehetőség kimerítésének kötelezettsége nem vonatkozik a  felülvizsgálatra, mint rendkívüli jogorvoslatra, tehát a beadvány e tekintetben a törvényi feltételeknek megfelel. [9] Az indítványozó érintettségét illetően a  befogadás során vizsgálandó volt, hogy a  büntetőeljárás keretein belül milyen minőségben vett részt az  alkotmányjogi panaszos, mivel önmagában a  sértetti pozíció nem biztosít alapot a  személyes érintettség megállapítására a  tekintetben, hogy az  állam miként gyakorolja bűntető igényét. A panaszos azonban sértetti minőségén túl, magánvádlóként lépett fel az alapügyben és személyére vonatkozóan alapjogát érintő bírósági döntés született, mely szintén az  alkotmányjogi panasz törvényi feltételeinek fennálltát igazolja. [10] Az Abtv. 30. §-a értelmében az alkotmányjogi panaszt a sérelmezett döntés kézbesítésétől számított hatvan napon belül lehet benyújtani. A támadott bírósági döntés kézbesítésére 2013. november 19-én került sor. [11] Az alkotmányjogi panaszt az  indítványozó 2014. január 17-én, ajánlott küldeményként adta postára mind az  Alkotmánybíróság, mind az  első fokon eljárt Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) számára. Az  Abtv. 53.  § (1)  bekezdése értelmében az  alkotmányjogi panasz iránti beadványt – a  26.  § (2)  bekezdés esete kivételével – az  ügyben első fokon eljárt bíróságnál kell az  Alkotmánybíróságnak címezve benyújtani, e  feltételnek a  PKKB felé benyújtott indítvány megfelel. [12] Az alkotmányjogi panaszos beadványában megjelölte az  Abtv. 27.  §-át, mely alapján kérte az  Alkotmánybíróság eljárását, valamint a  beadvány határozott kérelmet tartalmaz a  sérelmezett bírósági döntés alaptörvényellenességének megállapítására és megsemmisítésére vonatkozóan, melyet az  Alaptörvény érintett rendelkezéseinek megjelölése mellett, azok sérelmének alátámasztására irányulóan indokolt. [13] Az Abtv. 29. §-a értelmében az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség, vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés esetén fogadja be. [14] A beadvány összetett alkotmányjogi panaszt tartalmaz. Egyrészt sérelmezi az  indítványozó, hogy az  ügyében előterjesztett bizonyítási indítványait a  bíróság elutasította, és az  eljárás elhúzódása miatt azok részben már nem is lennének pótolhatók. Ezen túlmenően állítása szerint az ellentmondó tanúvallomások sem kerültek megfelelően értékelésre, ahogy a cselekmény elkövetését magára vállaló személy felelősségre vonása is elmaradt. [15] Az indítványozó a  fentieken túl azt is sérelmezi, hogy a  harmadfokú bíróság, bár a  másodfokon eljáró bírósággal egyetértve felmentő ítéletet hozott, az  indokolásban annak jogcímét bűncselekmény hiányára változtatta. A  bíróság álláspontja szerint ugyanis az  ügyvédi minőség olyan közszereplővé teszi a  panaszost, amely révén az egyéb személyek esetében esetleg büntetendő cselekmény nem szankcionálandó. A panaszos szerint a bíróság ezzel az Alaptörvénnyel ellentétesen adott nagyobb teret a szólás szabadságának a  jó hírnévhez és a  tisztességes eljáráshoz való joggal szemben. [16] A beadvány ezen részét illetően olyan alapvető alkotmányossági problémát vet fel az  indítványozó, amely nem a konkrét ítélkező tevékenység része, hanem túlmutat az egyedi, bíróság előtti büntetőügy eldöntésén. [17] A fentiekre tekintettel az  Alkotmánybíróság megállapította, hogy a  kérelem a  befogadhatóság formai és tartalmi feltételeinek egyaránt megfelel, így az alkotmányjogi panaszt érdemben vizsgálta. IV. [18] Az Alkotmánybíróság döntését a rendelkezésre álló iratokból megállapított, alábbi tényállás alapján hozta meg. [19] Az elsőfokú bíróság ítéletének indokolása szerint a  magánvádló a  Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: régi Btk.) 179. § (1) bekezdésébe ütköző, és a (2) bekezdés a)–c) pontjai szerinti – aljas indokból, nagy nyilvánosság előtt, jelentős érdeksérelmet okozva elkövetett – rágalmazás vétsége elkövetésével vádolta az  elkövetőt, aki az  Internet útján elérhető iwiw közösségi alkalmazáshoz tartozó felhasználói adatlapján a  személyes adatok állatok rovatában a  „Zizi, a  gyönyörű magyarvizsla leány és X. Y. (teljes névvel kiírva) ügyvédutánzat” bejegyzést tette. Az első fokon eljáró bíróság megállapította, hogy a jelzett adatlapon a sérelmezett közlések voltak olvashatók, valamint hogy nem merült fel olyan adat, amely azt bizonyítaná, hogy a  vádlott számítógépéhez, felhasználói nevéhez és jelszavához – a vád tárgyává tett időszakban – bárki más hozzáfért volna. E  tekintetben informatikai igazságügyi szakértő véleményét is kikérte. A  bíróság arra az  álláspontra jutott, hogy a cselekményt maga az  iwiw adatlap tulajdonosa követte el, ezért a vádlott bűnösségét kimondva 3 évre próbára bocsátotta. [20] A vádlott és védője fellebbezése nyomán a  másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék az  első fokú ítéletet megváltoztatta, a  vádlottat az  ellene emelt 2 rendbeli becsületsértés vétsége [régi Btk 180.  § (1)  bekezdés b)  pontja] miatt emelt vád alól felmentette, míg a  rágalmazás vétsége [régi Btk. 179.  § (1)  bekezdés] miatt indult eljárást – a  magánvádló vádelejtése okán – megszüntette. A  másodfokú bíróság az  első fokú ítéletet részben megalapozatlannak tartotta, a  megállapított tényállás hiányos voltára tekintettel, másrészt azért, mert annak indokolása logikai hibát tartalmaz. A  tényállás hiányos voltát pótolva rögzítette, hogy az  iwiw bejegyzés később kiegészítésre került, mely szerint: „X. Y. (teljes névvel kiírva), a  ronda lop-csal-hazudik-kutya”, valamint a  védelem által bejelentett tanút hallgatott meg, aki a  fellebbezési tárgyaláson úgy nyilatkozott, hogy a  sérelmezett bejegyzéseket ő tette meg. E  tanúvallomásra tekintettel a  bíróság megcáfoltnak látta az  elsőfokú bíróság azon ténybeli következtetését, mely szerint nincs olyan más személy, aki a vádlotton kívül a  sérelmezett bejegyzéseket megtehette volna, és a  vádlottat bizonyítottság hiányában felmentette. A  másodfokú bíróság ugyanakkor elutasította a  magánvádló azon bizonyítási indítványát, mely a  szolgáltató megkeresésére irányult, hogy a  vádlott iwiw oldalán a  cselekmény időpontjában milyen IP címről történt belépés, valamint elutasításra került az a bizonyítási indítvány is, mely a cselekmény elkövetését magára vállaló tanú mobiltelefonjának cellainformációi beszerzésére irányult. [21] A másodfokú bíróság ítélete ellen a magánvádló jelentett be másodfellebbezést a vádlott terhére, felmentése miatt. A  harmadfokú bíróság a  kiegészített tényállást megalapozottnak ítélte és a  harmadfokú eljárásban irányadónak tekintette. Azonban arra az álláspontra helyezkedett, hogy az első- és másodfokú bíróság túlzott hangsúlyt fektetett a bejegyző személyének tisztázására, holott az ügyben ennek nem volt elsődleges jelentősége. A felelősségi alakzat kérdésével pedig részletesebben azért nem foglalkozott, mert a  másodfokú bíróság felmentést eredményező álláspontjával – más jogi indokok alapján – egyetértett. A  Fővárosi Ítélőtábla álláspontja szerint „az ügyvédként eljáró személyt, mint közszereplőt, fokozottabb tűrési kötelezettség terheli, amely csupán gyalázkodó kijelentések elleni fellépést tesz lehetővé. Az  ilyen minőségben eljáró személynek abból eredően, hogy tűrési küszöbe magasabb, a méltatlan, sértő hangvételű kritikát is el kell viselnie.” Erre tekintettel a vádlottat az ellene emelt vád alól bűncselekmény hiányában felmentette. [22] Az ügyben harmadfokon eljáró bíróság megállapította, hogy a  magánvádló ügyvédként került a  vádlottal kapcsolatba, amikor családjogi perben ellenérdekű félként a  terhelt házastársának perbeli képviseletét látta el. Álláspontja szerint: „[a]z arra feljogosító képesítés birtokában mindenki maga dönti el, hogy vállalkozik-e ügyvédi tevékenység folytatására, s aki ügyvédként bejegyzésre kerül, munkája kapcsán közszereplővé válik, miként az  igazságszolgáltatás más jogi végzettséggel rendelkező résztvevői is. A  sértett ügyvédi tevékenységének folytatásához kapcsolódik, hogy róla inkriminált bejegyzések kerültek közzétételre olyan személy részéről, akinek érdekei ellentétesek az  ügyvéd által képviselt személy érdekeivel.” Utalt a  bíróság az  Alkotmánybíróság 36/1994. (VI. 24.) AB határozatára, melyet úgy értelmezett, hogy a  kritika megengedhetőségének határai tágabbak a  közszereplők esetében, mint a  magánszemélyek tekintetében, álláspontja szerint: „[a] közszereplést vállaló személyeknek vállalni kell azt is, hogy mind a sajtó, mind pedig a szélesebb közvélemény figyelemmel kíséri minden szavukat és cselekedetüket, így nagyobb türelmet kell tanúsítaniuk a  kritikai megnyilvánulásokkal szemben.” A harmadfokú bíróság, miután megállapította, hogy a vádban foglalt kifejezések egyértelműen a panaszos ügyvédi mivoltára utalnak, kifejtette, hogy mindennapos dolog a  közszereplőket hasonló kifejezésekkel illetni. Mint az  ítélet indokolásában fogalmaz: „[a]z ügyvédi tevékenység szokásos velejárója, hogy az  ügyvédekkel szemben hozzáértésükkel, jellemvonásaikkal kapcsolatban hasonló kifejezések használatára kerül sor.” Azonban ez  nem befolyásolja, hogy az  illetőt magánemberként hogyan ítélik meg, és nem éri el azt a  szintet, ami büntetőjogi felelősséget alapozna meg. Ezen indokok alapján a  harmad fokon eljáró bíróság úgy ítélte meg, hogy a  vád tárgyává tett cselekmény nem valósította meg a  becsületsértés vétségének törvényi tényállását, ezért a  vádlottat bűncselekmény hiányában felmentette. Ugyanakkor utalt arra, hogy a  polgári bírói gyakorlat eltér a  büntetőjogi megítéléstől, peres félként olyan személy marasztalására is sor kerülhet, akit a  büntető bíróság bűncselekmény hiányában felmentett. V. [23] 1. Az alkotmányjogi panasz részben megalapozott. [24] Az Alkotmánybíróság elsőként azt az indítványozói állítást vizsgálta, mely szerint a harmadfokú bíróság alaptörvény ellenesen terjesztette ki a  véleménynyilvánítás szabadságát, és ezzel a  panaszosnak az  emberi méltóság részét képező jó hírnévhez való joga indokolatlanul csorbult. [25] Az érdemi vizsgálat során röviden áttekintette az  Alkotmánybíróság e  tárgykörben hozott – hatályban már nem lévő – korábbi határozatait. [26] Az emberi méltósághoz való alapjog, illetve annak nevesített elemeként szereplő jó hírnévhez való jog és a  véleménynyilvánítás szabadságának egymáshoz való viszonya, alkotmányos alapjogok versengését feltételezi. Az  Alkotmánybíróság előtt számos esetben szereplő kérdés szinte valamennyi eljárástípusban a  legkülönbözőbb aspektusokban kívánta meg az Alkotmánybíróság alkotmányossági szempontból levezetett állásfoglalását. [27] A Fővárosi Ítélőtábla által indokolása alapjául felhívott 36/1994. (IV. 24.) AB határozatban [ABH 1994, 219–237.] az  Alkotmánybíróság a  hatóság illetve hivatalos személy becsületének és jó hírnevének büntetőjogi védelme és a  szabad véleménynyilvánításhoz való jog szabadsága összefüggéseit vizsgálva kimondta, hogy nem ellentétes az  Alkotmánnyal ezen személyek becsületének, jó hírnevének büntetőjogi védelme. A  határozat rendelkező részében rögzítette ugyanakkor, hogy az  alkotmányosan védett véleménynyilvánítás köre a  közhatalmat gyakorló személyekkel, valamint a  közszereplő politikusokkal kapcsolatban tágabb, mint más személyek esetében. A  határozat indokolása [jelentős mértékben a  30/1992. (V. 26.) AB határozat, ABH 1992, 167–181. indokolásából merítve] kitért arra, hogy bár a  véleménynyilvánításnak kitüntetett a  szerepe, ez  nem jelenti azt, hogy – mint az élethez és az emberi méltósághoz való jog – korlátozhatatlan lenne, sőt az emberi méltóság, becsület, jó hírnév adott esetben a véleménynyilvánítás szabadságának korlátja lehet. [28] Az Alkotmánybíróság tehát már ekkor állást foglalt a  két alapjog versengésének elvi alapjait illetően. Tekintettel azonban arra, hogy a  határozat egyúttal megsemmisítette a  régi Btk.-nak a  hatóság vagy hivatalos személy megsértése törvényi tényállását tartalmazó 232. §-át, az  ítélkező bíróságok e határozat nyomán eltérő álláspontot foglaltak el az előttük folyó büntető ügyekben. Egyes esetekben bűncselekmény hiányára alapítva megszüntették az eljárást (BH1995.6.), míg más esetben arra jutott a bíróság, hogy a már folyamatban lévő eljárás folytatására csak magánindítványra van lehetőség (BH1998.162.) Számos esetben gondot okozott annak megítélése is, hogy milyen személyi körre értendő az Alkotmánybíróság megállapítása. [29] Az ítélkezési gyakorlat bizonytalansága oda vezetett, hogy a  Legfelsőbb Bíróság elnöke 2006-ban alkotmányértelmezést kért e  témában. Az  538/G/2006. számú ügyben az  akkor hatályban volt Alkotmány 61.  § (1)  bekezdésének az  54.  § (1)  bekezdésében és az  59.  §-ban foglaltak figyelembevételével történő értelmezésére irányult az  indítvány. Az  Alkotmánybíróság elismerte, hogy az  indítvány igen fontos alkotmányjogi problémákról szól, melyekkel az Alkotmánybíróság működése kezdete óta folyamatosan foglakozott, és számos e körbe tartozó kérdésben állást foglalt. Végzésében azonban kifejtette, hogy az Alkotmánybíróság érdemben nem foglalkozhatott a kérdéssel, mivel az indítványban megfogalmazott kérdések nem voltak önmagában az Alkotmány értelmezésével megválaszolhatók, nem voltak eléggé konkrétak, másrészt még létre sem jött törvények alkotmányos megítélésére irányultak. Ezen túlmenően pedig a  bíróságok ítélkezési gyakorlatát érintő kérdéseket fogalmazott meg, amelyek eldöntése kizárólag a bíróságok jogértelmező tevékenységébe tartozott, egységességének megteremtésére pedig a Legfelsőbb Bíróság volt hivatott. [ABH 2009, 2876–2890.] [30] 2012. január 1-jével hatályba lépett Magyarország Alaptörvénye, mely az  emberi méltóság, és annak elemeként nevesített jó hírnévhez való jog, valamint a véleménynyilvánítás szabadságának egymáshoz való viszonyát, annak alkotmányos kereteit is rögzíti. [31] Az Alaptörvény II.  cikke kimondja, hogy az  emberi méltóság sérthetetlen, míg a  VI.  cikkben külön nevesítve említi, hogy mindenkinek joga van a  jó hírnevének tiszteletben tartására. Az  I.  cikkben szerepel, hogy az  ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait tiszteletben kell tartani, annak védelme az  állam kötelessége. Alapvető jog korlátozására pedig csak más alapvető jog érvényesülése vagy valamely alkotmányos érték védelme érdekében, a szükségesség, arányosság és az alapvető jog lényeges tartalmának tiszteletben tartásával kerülhet sor. [32] A véleménynyilvánítás szabadsága szintén az  Alaptörvényben rögzített alapjog, mely a  IX.  cikk értelmében mindenki számára biztosított. Mint alapvető jog, korlátozására az Alaptörvény I. cikkében rögzített módon kerülhet sor, tehát más alapvető jog érvényesülése, vagy alkotmányos érték védelme céljából, a  szükségesség, arányosság megtartásával, a  másik alapvető jog lényeges tartalmára tekintettel történhet. Az  emberi méltósághoz való jog azonban nem egyszerű versengő alapjogként szerepel, hanem azt az  Alaptörvény IV. módosítása értelmében, mintegy kiemelten védett alapjogot a  véleménynyilvánítás elé helyezve kimondja, hogy a  véleménynyilvánítás szabadságának a gyakorlása nem irányulhat mások emberi méltóságának a megsértésére. [33] A jelen ügyben az  Alkotmánybíróságnak azt kellett megvizsgálnia, hogy a  Fővárosi Ítélőtábla ítéletében az  Alaptörvénnyel összhangban értelmezte-e a  jó hírnév védelméhez való jog és a  véleménynyilvánítás szabadságának egymáshoz való viszonyát. [34] Az alapul szolgáló ügyben a  sérelmezett kifejezések alapvetően két csoportba oszthatók. Az  egyik – mely szerint a  háziállatok rovatban, illetve kutyaként került feltüntetésre a  sértett – jellegét tekintve értékítéletnek tekinthető, mely az egyénnek a sértettről kialakult szubjektív véleményének megjelenése. A demokratikus közélet kialakítása, illetve a  közügyekre vonatkozó vélemények ütköztetése terén gyakorlatilag semmilyen szereppel nem bíró, olyan öncélú, lealacsonyító megnyilvánulásnak minősül, mely alkalmas lehet a becsület csorbítására. [35] A másik csoport – „lop-csal-hazudik” – tényállításnak tekinthető. A  tényállítások céljától, megjelenési formájától függően változhat alkotmányos védelmük. Amennyiben ugyanis ezen kifejezések, esetleg bizonyítékokkal alátámasztva az  eljárásra hivatott hatóságok felé fogalmazódnak meg, úgy megfelelnek az  alkotmányosan védendő véleménynyilvánítás feltételeinek, hiszen a  demokratikus közélet gyakorlásának elengedhetetlen eleme a  közügyeket érintő visszaéléseknek a  hatóságok tudomására jutása. Hasonló megítélés alá esik, ha ügyfél által peres, vagy egyéb hatósági eljárásban az  ügy érdemével összefüggésben történik a  tényállítás. Ennek ellentéte, a  csak és kizárólag az  érintett személy lejáratására irányuló, egyfajta szitokszóként megjelenő forma nem tartozik a véleménynyilvánításhoz való jog gyakorlásának alkotmányosan védett körébe. [36] A bíróságok jogalkalmazása során alapvető kötelezettség a  jogszabályok szövegének elsősorban azok céljával és az  Alaptörvénnyel összhangban történő értelmezése, mely során kiemelt szereppel bír a  közjó és az  erkölcs szem előtt tartása (Alaptörvény 28.  cikk). A  Fővárosi Ítélőtábla megállapítása azonban, mely szerint a  sérelmezett kifejezések megfelelnek a  társadalomban szokásos érintkezési formák minimum szintjének, és nem voltak olyan súlyúak illetve tartalmúak, hogy gyalázkodó jellegűnek lehetne tekinteni őket, nem áll összhangban az  Alaptörvénnyel, még akkor sem, ha – mint a  bíróság azt az  ítéletében rögzítette – mindennapos a  hasonló kifejezések használata. [37] A Fővárosi Ítélőtábla döntése kialakításakor az  Európai Emberi Jogi Bíróság (a  továbbiakban: EJEB) ítélkezési gyakorlatára utalva arra a  megállapításra jutott, hogy az  európai demokratikus országok joggyakorlata egyértelműen a  véleménynyilvánítás szabadságának felértékelődéséhez, ezzel együtt a  büntetőjogi eszközökkel történő korlátozásnak a háttérbe szorulása irányába mutat. Az EJEB esetjoga lépésről-lépésre, az eléje vitt konkrét jogvitákat megválaszolva értelmezi az  alapul szolgáló (az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában 1950. november 4-én kelt) Egyezmény [Magyarországon kihirdetve az  1993. évi XXXI. törvény által] rendelkezéseit. Azonban önmagában az  a  tény, hogy az  EJEB elé kerülő jogviták sorában viszonylag nagy számban szerepelnek a véleménynyilvánítás szabadságának megsértését sérelmező esetek, nem teszi mellőzhetővé az  Egyezmény 10. Cikke 2.  pontjában foglaltakat, mely értelmében a  véleménynyilvánítás kötelezettségekkel és felelősséggel együtt járó szabadságjog. Gyakorlása törvényben meghatározott korlátozásoknak vethető alá, amelyek szükséges intézkedéseknek minősülnek egy demokratikus társadalomban a  védett jogi tárgyak biztosítása érdekében. Ilyennek minősül: a nemzetbiztonság, a területi sértetlenség, a közbiztonság, a zavargás vagy bűnözés megelőzése, a közegészség vagy az erkölcsök védelme, mások jó hírneve vagy jogai védelme, a bizalmas értesülés közlésének megakadályozása, vagy a  bíróságok tekintélyének és pártatlanságának fenntartása céljából. Az Egyezményben külön nevesítve is elismert tehát a jó hírnév védelme, mint a véleménynyilvánítás lehetséges, és adott körülmények között, kellő indokok alapján elfogadható korlátja. [38] A sértetti kört illetően a Fővárosi Ítélőtábla az alkotmányjogi panasszal támadott ítéletében azt a megállapítást tette, hogy aki ügyvédként bejegyzésre kerül, munkája során közszereplővé válik, miként az igazságszolgáltatás más jogi végzettségű résztvevői, és mint közszereplőt, fokozottabb tűrési kötelezettség terheli. [39] Az Alkotmánybíróság szükségesnek tartja megjegyezni, hogy a  Fővárosi Ítélőtábla által indokolása alapjául felhívott 36/1994. (VI. 24.) AB határozat a  közhatalmat gyakorló személyekkel és intézményekkel, valamint a  közszereplő politikusokkal kapcsolatban írta elő alkotmányos követelményként, hogy esetükben a  szabad véleménynyilvánításhoz való jog által alkotmányosan védett, így nem büntethető, véleménynyilvánítás köre tágabb legyen, mint más személyeknél. Az ügyvédként eljáró személy azonban önmagában ügyvédi minősége miatt nem tekinthető sem közhatalmat gyakorló személynek, sem közszereplő politikusnak. A Büntető Törvénykönyvről szóló jelenleg hatályos 2012. évi C. törvény – a régi Btk.-val szó szerint egyezően – az értelmező rendelkezések körében rögzíti, hogy a bírósági vagy más hatósági eljárásban a védő, vagy jogi képviselő közfeladatot ellátó személy. Ezzel szemben a bíró, és az ügyész hivatalos személynek minősül, illetve hatóságnak tekintendő. [40] Nem helytálló tehát a  Fővárosi Ítélőtábla azon megállapítása miszerint az  ügyvédként bejegyzett személy az  igazságszolgáltatás más jogi végzettségű résztvevőivel azonos minőségben szerepelne. Ezen túlmenően, a  konkrét, alapügybeni esetet tekintve, a  panaszos sem közhatalmat gyakorló személynek, sem közszereplő politikusnak nem minősült, tehát nem volt alkotmányos indoka annak, hogy az egyébként büntetendő cselekmény a sértett-magánvádló ügyvédi minőségére tekintettel ne lett volna szankcionálandó. [41] Fentieken túlmenően az  Alkotmánybíróság a  7/2014. (III. 7.) AB határozatban is foglalkozott a  közéleti szereplők személyiségi jogainak védelmével, azaz a  közügyek szabad vitathatóságának és a  személyiségi jogok egymáshoz való viszonyával. E határozatában az Alkotmánybíróság az akkor még hatályba nem lépett a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 2:44.  §-ának „méltányolható közérdekből” szövegrésze alkotmányossági vizsgálatát végezte el, absztrakt normakontroll keretében. A  vizsgálat alapjául szolgáló ombudsmani indítvány az  alkotmányossági probléma a  polgári jogi keretek elvi jellegű, a  jövőre nézve kivetített kérdéseinek megválaszolására irányult, tehát nem a  jelen ügyhöz hasonló konkrét egyedi tényállás alapján kellett az Alkotmánybíróságnak döntést hoznia. [42] A 13/2014. (IV. 18.) AB határozatban büntetőjogi aspektusból, és a  jelen ügyhöz hasonlóan az  Abtv. 27.  §-a szerinti alkotmányjogi panasz eljárásban vizsgálta az  Alkotmánybíróság a  közügyek szabad vitathatóságát, illetve a  közszereplők bírálhatóságát biztosító véleménynyilvánítás szabadságát. E  határozatában az  Alkotmánybíróság – utalva korábbi 7/2014. (III. 7.) AB határozatára – kimondta, hogy „[a]z Alaptörvény IX.  cikk (4)  bekezdéséből is kitűnően az emberi méltóságból fakadó becsületvédelem, jó hírnév és az állami intézményekbe vetett közbizalom a  véleményszabadság és így a  közügyeket érintő szólás alkotmányosan igazolható korlátját jelenti. Nyilvánvaló emellett az  is, hogy nem a közéleti véleménynyilvánítás szabadságával él, aki a másik személy emberi mivoltában való megalázása érdekében használ súlyosan bántó, vagy sértő kifejezéseket.” {13/2014. (IV. 18.) AB határozat, Indokolás [29]}. [43] A Fővárosi Ítélőtábla ítéletében utalt arra, hogy a  polgári bírói gyakorlat eltér a  büntetőjogi megítéléstől, más aspektusú vizsgálat eredményeként, peres félként olyan személy marasztalására is sor kerülhet, akit a  büntetőbíróság bűncselekmény hiányában felmentett. Ezért hasonló ügyekben célszerűbb megoldásnak tartja a polgári per kezdeményezését, mint büntető eljárás indítását. [44] Az Alkotmánybíróság e  tekintetben összevetette az  alapjaiban hasonló tényállásokra épülő büntető jogi illetve polgári jogi szabályozás – jelen ügyre vetített – lényegi elemeit. A büntető jogi szabályozás, bár a sértett személyét, becsületét védi, azt a  társadalom egy tagjának sérelmeként, a  társadalom által elítélendő, az  egész társadalomra veszélyes cselekményként fogja fel, és a  szankcionálás elsősorban az  erkölcsi elégtételt, valamint a  prevenciót szolgálja. Az  egyén pedig éppen azért mond le bizonyos egyéni jogainak korlátlan gyakorlásáról, hogy adott esetben az  őt sérelemért a  társadalom útján vehessen elégtételt, a  társadalom megvédje őt. A  polgári jogi szabályozás ugyan szintén nem kívánatosnak tekinti a  személyiségi jogok sérelmét, azonban alapvetően a  sértő magatartás abbahagyása, illetve a sértett kártalanítása a cél. Ugyanakkor jelentős eltérések mutatkoznak a büntető eljárás (esetleg szabálysértési eljárás) és a  polgári eljárás között, pl. a  garanciális szabályok, vagy a  bizonyítási eszközök, illetve azok igénybevételének lehetőségét tekintve. Nem lehet tehát elhárítani a sértett-magánvádlónak az  elkövető büntető jogi felelősségre vonása iránti igényét azzal, hogy a  polgári jogi út célra vezetőbb lenne. A  személyiségi jogok alkotmányos védelme ugyanis a  különböző jogágak által párhuzamosan, akár egyidejűleg biztosított igényérvényesítési rendszeren keresztül valósul meg. [45] Az Alkotmánybíróság a  fentiekre tekintettel megállapította, hogy a  Fővárosi Ítélőtábla sérelmezett ítélete alaptörvény-ellenesen terjesztette ki a  véleménynyilvánítás szabadságát, mely révén a  panaszosnak az  emberi méltósága, és jó hírnévhez való joga szükségtelenül csorbult. Az Alkotmánybíróság ezért az  ítéletet az Abtv. 43. § (1) bekezdése értelmében megsemmisítette. [46] Az indítványozó alkotmányjogi panaszában sérelmezte, hogy az  ügyében előterjesztett bizonyítási indítványait a bíróság elutasította, és az eljárás elhúzódása miatt azok egy része már nem is lenne pótolható. Ezen túlmenően állítása szerint az  ellentmondó tanúvallomások sem kerültek megfelelően értékelésre, ahogy a  cselekmény elkövetését magára vállaló személy felelősségre vonása is elmaradt. Az  alkotmányjogi panasz indítványban sérelmezett bizonyítási eljárás – ezen belül a  bizonyítékok értékelése, illetve a  panaszos által kezdeményezett bizonyítási indítványok elutasítása, illetve a  bizonyítási eljárás elhúzódása –, az  eljáró bíróságok konkrét ítélkező tevékenységének részét képezik. Az Alkotmánybíróság sem az Alaptörvény 24. cikke, sem az Abtv.-ben szabályozott hatáskörei révén nem tekinthető általános felülvizsgálati bíróságnak. Az  alkotmányjogi panasz eljárásban is az  alkotmányosság érvényesülésének biztosítása a  feladata, és ebbe nem tartozik bele a  konkrét ügyekben való ítélkező tevékenység, kizárólag arra van hatásköre, hogy alkotmányossági szempontból vizsgálja felül az  eléje tárt bírói döntést, és kiküszöbölje az  azt érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenességet, ezért az  alkotmányjogi panaszt e részében hatáskör hiánya miatt visszautasította. {3029/2013. (II. 12.) AB végzés, Indokolás [16]} [47] Fentiekre tekintettel az  Alkotmánybíróság a  Fővárosi Ítélőtábla alkotmányjogi panasszal támadott ítéletét alaptörvény-ellenesnek minősítette, és az Abtv. 43. § (1) bekezdése értelmében azt megsemmisítette, egyebekben az Abtv. 64. § a) pontja értelmében az indítványt visszautasította. [48] 2. A Magyar Közlönyben való közzétételt az Alkotmánybíróság az Abtv. 44. § (1) bekezdése alapján rendelte el. Dr. Paczolay Péter s. k., az Alkotmánybíróság elnöke