6/2015. (II. 25.) AB határozata a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. II. törvény 76. §-ának (1) bekezdésébe

6/2015. (II. 25.) AB határozata a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. II. törvény 76. §-ának (1) bekezdésében előírt „jogszerűen” kitétel alaptörvény-ellenességének megállapításáról és megsemmisítéséről. Az Alkotmánybíróság teljes ülése jogszabály alaptörvény-ellenességének megállapítása iránti bírói kezdeményezés tárgyában – dr. Czine Ágnes alkotmánybíró párhuzamos indokolásával, valamint dr. Balsai István, dr. Dienes-Oehm Egon, dr. Kiss László, dr. Lenkovics Barnabás, dr. Lévay Miklós, dr. Paczolay Péter, dr. Pokol Béla, dr. Salamon László és dr. Varga Zs. András alkotmánybírók különvéleményével – meghozta a következő 1. Az  Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a  harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi II. törvény 76.  §-ának (1)  bekezdésében előírt „jogszerűen” kitétel alaptörvény-ellenes, ezért azt 2015. szeptember 30-i hatállyal megsemmisíti. A megsemmisítésnek megfelelően a törvény 76. § (1) bekezdése a következő szöveggel marad hatályban: „76.  § (1) A  hontalanság megállapítására irányuló eljárás Magyarország területén tartózkodó kérelmező által az  idegenrendészeti hatóságnál benyújtott kérelemre indul, amelyet a  hontalankénti elismerését kérő (a továbbiakban: kérelmező) szóban vagy írásban terjeszthet elő.” 2. Az Alkotmánybíróság az általános-, és a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság előtt 17.K.30.417/2014. szám alatt folyamatban lévő egyedi ügyben történő alkalmazási tilalom kimondására irányuló indítványt elutasítja. Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi. I. [1] 1. A  Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság bírája az  előtte 17.K.30.417/2014. szám alatt folyamatban lévő, közigazgatási határozat felülvizsgálata iránti perben – a  per egyidejű felfüggesztése mellett – az  Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 25.  § (1)  bekezdésére alapított bírói kezdeményezést terjesztett az Alkotmánybíróság elé, amelyben indítványozta a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi II. törvény (a továbbiakban: Harmtv.) 76.  §-ának (1)  bekezdésében előírt, Magyarország területén való „jogszerű tartózkodás” kitétel Alaptörvénybe ütközésének megállapítását, továbbá általános, valamint az adott perben történő alkalmazási tilalom elrendelését. [2] A bírói kezdeményezésből és a  csatolt iratanyagból megállapíthatóan a  felperes – aki 1985-ben nigériai anyától és szomáliai apától Szomáliában született – 2002-ben illegálisan érkezett Magyarországra, első alkalommal 2010.  szeptember 16-án terjesztett elő hontalanság megállapítása iránti kérelmet a  Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalnál (a továbbiakban: hatóság, illetve alperes). A felperes ekkor a 2010. október 1-ig érvényes, a  Harmtv. 30.  §  (1)  bekezdés h)  pontja szerinti (jogellenes beutazás, illetve tartózkodás miatt folyamatban lévő idegenrendészeti eljárás) ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolással rendelkezett. [3] A hatóság a  felperes hontalanság megállapítására irányuló kérelmét a  Harmtv. 76.  §-ának (1)  bekezdése és 79.  §-ának (1)  bekezdése alapján 2010. november 18-án elutasította, egyrészt azért, mert jogszerű tartózkodás hiányában a  hontalanság megállapítása a  törvény erejénél fogva kizárt, másrészt arra hivatkozva, hogy az  eljárás során a  felperes személyazonosságának valódiságát a  megkérdőjelezhető szavahihetősége miatt bizonyítani nem tudta, így hitelt érdemlően nem volt bizonyítható, hogy a felperes egyik államnak sem állampolgára. [4] A felperes által e  határozat ellen benyújtott keresetnek a  Fővárosi Törvényszék helyt adott, és 2012. február 2-án hozott 24.K.36.132/2010/14. számú ítéletével a  hatóság határozatát megváltoztatva a  felperest hontalanként elismerte. [5] A hatóság fellebbezésére a  Fővárosi Ítélőtábla 2012. október 17-én hozott 2.Kf.27.209/2012/10. számú jogerős ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és a felperes keresetét elutasította. [6] A felperes felülvizsgálati kérelme alapján a Kúria 2013. december 11-én kelt Kfv.III.37.229/2013/7. számú ítéletével a  jogerős ítéletet hatályában fenntartotta, megállapítva, hogy az  jogszabályt nem sértett. Egyben leszögezte, hogy nem látja szükségesnek alkotmánybírósági eljárás kezdeményezését, mert a Harmtv. 78. §-a kifejezett utalást tartalmaz arra, hogy a  Hontalansági Egyezmény a  jogalkotás során a  jogszabályba megfelelő helyen beépítésre került. [7] A felperes már a jogerős ítélet kihirdetését követően 2012. december 10-én – a korábbi, hontalanság megállapítása iránti kérelmére folyamatban volt eljárásra tekintettel a  Harmtv. 30.  § (1)  bekezdés i)  pont (aki hontalansága megállapítását kérte, az eljárás időtartamára, feltéve, hogy Magyarország területén történő tartózkodásra jogosító engedéllyel nem rendelkezik) szerint számára kiállított ideiglenes tartózkodási igazolás birtokában – ismét hontalanság megállapítása iránti kérelmet terjesztett elő arra hivatkozva, hogy ezzel a tartózkodási igazolással már teljesíti a jogszerűen tartózkodás feltételeit. [8] A hatóság végzésével előbb érdemi vizsgálat nélkül utasította el a  felperes ismételt kérelmét majd – miután megállapította, hogy tévesen tájékoztatta a  felperest a  jogorvoslati jogosultságról –, e végzését saját hatáskörben visszavonta és az  ismételt hontalanság megállapítása iránti kérelmet érdemben vizsgálta. Érdemi vizsgálata során – megállapítva azt, hogy a felperes valószínűsítette hontalanságát a Harmtv. 79. § (1) bekezdésének megfelelően – a  hatóság arra hivatkozva utasította el a  kérelmet, hogy a  felperes jogerős kiutasítás hatálya alatt állt kérelme benyújtásának időpontjában, így nem felelt meg a Harmtv. 76. § (1) bekezdésében foglaltaknak, mert jogszerűtlenül tartózkodott az ország területén. [9] A felperesnek a  határozat felülvizsgálata iránt előterjesztett keresete alapján indult, a  bírói kezdeményezés alapjául szolgáló peres eljárásban a  felperes pernyertességének előmozdítása érdekében a  Magyar Helsinki Bizottság, valamint az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága beavatkozóként vesz részt. A felperesi beavatkozók a bírói kezdeményezéssel kapcsolatos – azt támogató – észrevételeiket megküldték az Alkotmánybíróságnak. [10] 2. A  bírói kezdeményezés szerint a  2002. évi II. törvénnyel kihirdetett, az  Egyesült Nemzetek Szervezete keretében New Yorkban, 1954. szeptember 28-án létrejött, a  Hontalan Személyek Jogállásáról szóló Egyezmény (a továbbiakban: Hontalansági Egyezmény) 1. Cikke – amellyel szemben a  38. Cikk alapján egyetlen állam sem jogosult fenntartást tenni – a Harmtv. 76. §-ának (1) bekezdésével ellentétben az adott állam területén való jogszerű tartózkodást nem teszi a hontalanság megállapíthatóságának előfeltételévé. A Harmtv. 76. § (1) bekezdése alapján azonban meg kell tagadni a Hontalansági Egyezmény 1. Cikke szerint hontalannak minősülő személytől a hontalan státusz elismerését, ha bármely okból jogszerűtlenül tartózkodik Magyarországon, így szükséges annak vizsgálata, hogy a Hontalansági Egyezménybe ütközik-e a Harmtv. 76. §-a (1) bekezdésének „jogszerű tartózkodás” szövegrésze, megsértve ezzel az Alaptörvény Q) cikk (2) bekezdését és XV. cikk (2) bekezdését. [11] A bírói kezdeményezés szerint a hontalanság deklaratív és nem konstitutív aktus, csak megállapítja a hontalanságot, mint tényt, de nem keletkezteti azt. A hontalan személy akkor is hontalan, ha jogszerűtlenül lép be, vagy tartózkodik egy részes állam területén. Az  úti okmányok meglétének hiánya a  hontalanság gyakori velejárója, minthogy a  hontalan személyt egyetlen állam sem ismeri el állampolgárának. Ennek eredményeképpen a  Harmtv. 76.  § (1)  bekezdésének a  jogszerű tartózkodásra vonatkozó kitétele a  Hontalansági Egyezmény alapján hontalannak minősülő személyeket eleve megfosztja attól, hogy kérelmüket Magyarországon érdemben megvizsgálják. Túl azon, hogy a  kezdeményezéssel támadott szövegrész nemzetközi szerződésbe ütközés okán sérti az  Alaptörvény Q)  cikkének (2)  bekezdését, állítható az  Alaptörvény XV.  cikke (2)  bekezdésének sérelme is, mert diszkriminatív módon indokolatlan különbségtételt vezet be a  Magyarország által elfogadott úti okmánnyal rendelkező és a beutazás és tartózkodás szigorú anyagi feltételeit teljesítő (teljesíteni képes) hontalanok és az úti okmánnyal nem rendelkező hontalanok között. II. [12] 1. Az Alaptörvény indítvánnyal érintett rendelkezései: „Q) cikk (2) Magyarország nemzetközi jogi kötelezettségeinek teljesítése érdekében biztosítja a nemzetközi jog és a magyar jog összhangját.” „XV. cikk (2) Magyarország az alapvető jogokat mindenkinek bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, fogyatékosság, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül biztosítja.” [13] 2. A Harmtv. indítvánnyal érintett rendelkezése: „76. § (1) A hontalanság megállapítására irányuló eljárás Magyarország területén jogszerűen tartózkodó kérelmező által az  idegenrendészeti hatóságnál benyújtott kérelemre indul, amelyet a  hontalankénti elismerését kérő (a továbbiakban: kérelmező) szóban vagy írásban terjeszthet elő.” [14] 3. A Hontalansági Egyezmény érintett rendelkezései: „1. Cikk A »hontalan személy« kifejezés meghatározása 1. A jelen Egyezmény céljából a »hontalan személy« kifejezés olyan személyt jelent, akit egy állam sem tart saját joga alapján állampolgárának. 2. A jelen Egyezmény nem vonatkozik: (i) olyan személyekre, akik jelenleg – az  Egyesült Nemzetek Menekültügyi Főbiztosának kivételével – az  Egyesült Nemzetek szerveitől vagy szervezeteitől védelemben vagy segélyben részesülnek, addig, amíg ez a védelem vagy segély fennáll; (ii) olyan személyekre, akiket annak az  országnak az  illetékes hatóságai, melyben lakóhelyük van, olyan személyeknek ismertek el, mint akiket megilletnek az adott ország állampolgárságának birtoklásával járó jogok és kötelezettségek; (iii) olyan személyekre, akiket illetően komoly okok állnak fenn annak feltételezésére, hogy: a) a  nemzetközi okmányokban megfogalmazottaknak megfelelően béke elleni, háborús vagy az  emberiség elleni bűnöket követtek el; b) a  tartózkodási helyük államán kívül, mielőtt abba az  államba bebocsátást nyertek, súlyos, nem politikai bűncselekményt követtek el; c) az Egyesült Nemzetek céljaival és elveivel ellentétes cselekmények elkövetésében vétkesek.” „38. Cikk Fenntartások 1. Az 1., 3., 4. Cikk, a 16. Cikk (1) bekezdése és a 33–42. Cikkek kivételével bármely állam az aláírás, megerősítés vagy csatlakozás alkalmával az Egyezmény cikkeivel kapcsolatban fenntartást tehet. 2. Bármely, a  jelen cikk 1. bekezdésével összhangban fenntartást tevő állam, az  Egyesült Nemzetek Főtitkárához intézett ilyen értelmű közlés útján bármikor visszavonhatja fenntartását.” III. [15] A bírói kezdeményezés részben megalapozott. [16] 1. Az  Alkotmánybíróság az  Alaptörvény 24.  cikk (2)  bekezdés b)  pontjában foglalt felhatalmazás alapján az  Abtv. 25.  § (1)  bekezdés szerinti bírói kezdeményezésre felülvizsgálja az  egyedi ügyben alkalmazandó jogszabálynak az Alaptörvénnyel való összhangját. A  jelen eljárásra okot adó ügyben mind a felperes és a felperesi beavatkozók, mind az  alperes – értelemszerűen ellentétes végkövetkeztetéssel – igen részletesen kifejtette álláspontját a Harmtv. 76. § (1) bekezdésének a Hontalansági Egyezménnyel való összevetéséről, valamint – a korábbi eljárása során – érintőlegesen a  Kúria is véleményt nyilvánított a  támadott jogszabályi rendelkezés vonatkozásában az  alkotmánybírósági eljárás szükségtelenségéről. Erre tekintettel az  Alkotmánybíróság szükségesnek tartja leszögezni, hogy egyrészt a  konkrét perben a  döntés az  eljáró bíróság hatáskörébe tartozik, másrészt az  Alkotmánybíróság eljárása során a  bírói kezdeményezésben foglaltakat értékelte, a  per iratanyagához csatolt egyéb indítványok, továbbá az  Alkotmánybírósághoz közvetlenül intézett észrevételek érvelése csak annyiban képezte a  vizsgálat tárgyát, amennyiben azok az  eljáró bíró indítványában foglaltakkal közvetlen összefüggésben állnak. [17] 2. Figyelemmel arra, hogy az indítvány szerint a támadott jogszabályi rendelkezés elsősorban az eleve hontalanként létező, úti okmánnyal soha nem rendelkezett hontalan kényszermigránsok esetében akadályozza meg az  eljárás lefolytatását, az  Alkotmánybíróság indokoltnak látta a  menedékjogra és a  hontalanságra vonatkozó egyes összefüggések vizsgálatát. [18] A Hontalansági Egyezmény preambuluma és – azzal összhangban – az  ENSZ Menekültügyi Főbiztosának a  2012. április 5-i, a  Hontalanságról szóló 2. számú Iránymutatása (továbbiakban: Iránymutatás) is rögzíti, hogy a  Hontalansági Egyezmény elsősorban a  menekültnek nem minősülő hontalalanokkal kapcsolatos bánásmód szabályozására jött létre. A menekültekre – így főszabályszerűen a menekült hontalan személyekre – a menekültek helyzetére vonatkozó 1951. évi július hó 28. napján elfogadott egyezmény, valamint a  menekültek helyzetére vonatkozóan az 1967. évi január hó 31. napján létrejött jegyzőkönyv kihirdetéséről szóló 1989. évi 15. törvényerejű rendelet és a  menedékjogról szóló 2007. évi LXXX. törvény (továbbiakban: Mjtv.) rendelkezései az  irányadók. Az  Mjtv. 6.  §-a szerint Magyarország menekültként ismeri el azt a  külföldit, akinek az  esetében az  Alaptörvény XIV.  cikk (3)  bekezdésében meghatározott feltételek („akiket hazájukban vagy a  szokásos tartózkodási helyük szerinti országban faji, nemzeti hovatartozásuk, meghatározott társadalmi csoporthoz tartozásuk, vallási, illetve politikai meggyőződésük miatt üldöznek, vagy az  üldöztetéstől való félelmük megalapozott.”) fennállnak, míg a  12.  § (1)  bekezdése szerint oltalmazottként kiegészítő védelemben részesül az  a  külföldi, aki nem felel meg a  menekültkénti elismerés feltételeinek, de fennáll annak a  veszélye, hogy származási országába történő visszatérése esetén őt súlyos sérelem érné, és nem tudja, vagy az  e  veszélytől való félelmében nem kívánja a származási országa védelmét igénybe venni. Végül az Mjtv. 19. §-a szerint menedékesként ideiglenes védelemben részesül az  a  külföldi, aki Magyarország területére tömegesen menekülők olyan csoportjába tartozik, amelyet az  Európai Unió Tanácsa, vagy a  Kormány ideiglenes védelemre jogosultként ismert el, mivel a  csoportba tartozó személyek hazájukból fegyveres konfliktus, polgárháború vagy etnikai összecsapás, illetve az  emberi jogok általános, módszeres vagy durva megsértése – így különösen kínzás, kegyetlen, embertelen vagy megalázó bánásmód – miatt elmenekülni kényszerültek. A  hontalan státusz megállapítására a  Harmtv. és a  Harmtv. végrehajtásáról szóló 114/2017. (V. 24.) Korm. rendelet (továbbiakban: Vhr.) alapján, míg a  menekültkénti vagy oltalmazottkénti elismerésre irányuló eljárásra az  Mjtv. alapján kerül sor. A  státuszok és a  megállapításukra vonatkozó eljárások különbözősége azonban nem jelenti azt, hogy a  külföldi csak az  egyik, vagy csak a  másik kritériumrendszernek felelhetne meg, mint ahogy az  sem kizárható, hogy egyiknek sem, avagy mindkettőnek. E párhuzamosságokból fakadó eljárási problémák megoldására ad javaslatot az  Iránymutatás. Bár az  Iránymutatás az  ún. nem kötelező nemzetközi jogi instrumentumok közé tartozik, ennek ellenére nem vitatható, hogy a  Hontalansági Egyezménnyel kapcsolatos nemzetközi jogi kérdések értelmezésére és a  kapcsolódó gyakorlat feltárására leginkább az  ENSZ Menekültügyi Főbiztossága hivatott. Ezt támasztja alá egyrészt az, hogy az  ENSZ Közgyűlése határozatával általános felelősséggel ruházta fel a  Főbiztost minden hontalan személy tekintetében, ideértve a  hontalanság felismerését/azonosítását, megelőzését, csökkentését, valamint a  hontalan személy védelmét, másrészt maga a  jogalkotó is biztosította a  Harmtv. 81.  §-ában az  ENSZ Menekültügyi Főbiztossága képviselője részére a  hontalanság megállapítására irányuló eljárásban való részvétel lehetőségét. A  Vhr. 164.  §-a pedig kötelezi a  hatóságot a  bizonyítás során a  Főbiztosság által adott vélemény mérlegelésére. Az  Iránymutatás 26–30.  pontjai részletes javaslatot fogalmaznak meg a  menekültügyi és a  hontalansági eljárás összehangolására. E  szerint, ha egy személy hontalansági és menekültügyi kérelmet is benyújt, fontos, hogy mindkét kérelem elbírálásra kerüljön és indokolt esetben mindkét ügyben megkapja az  elismert státuszt a  kérelmező. Bár az  Iránymutatás jogi értelemben kötelező előírást nem tartalmaz, de ajánlása szerint egyidejű előterjesztés esetén a  személyazonossággal kapcsolatos titoktartás miatt célszerű először a  menekültügyi eljárás lefolytatása és ezen időtartamra a  hontalansági eljárás felfüggesztése. Megjegyzendő, hogy az  Mjtv. 42.  § (1)  bekezdése kifejezett előírást tartalmaz arra vonatkozóan, hogy magyar hatóság, illetve bíróság nem léphet kapcsolatba az  elismerést kérő származási országával, valamint olyan országgal, amelyről feltételezhető, hogy információt továbbít a  származási országba, továbbá olyan személlyel vagy szervezettel, akiről, vagy amelyről feltételezhető, hogy az  elismerését kérőt üldözte, üldözné vagy információt továbbítana az  elismerését kérő üldözőinek, ha a  kapcsolatfelvétel eredményeként az  üldözők tudomást szereznének arról, hogy az  elismerését kérő elismerés iránti kérelmet nyújtott be, vagy a kapcsolatfelvétel következtében az elismerését kérő, illetve valamely családtagja testi épségét vagy az  elismerését kérő származási országában élő családtagjának szabadságát vagy biztonságát veszély fenyegetné. Az  idézett ajánlásból, úgyszintén a  hatóság számára kötelező törvényi rendelkezésből – ha nem is kizárást nem ismerő módon – a  menekültügyi eljárás lefolytatásának elsődlegessége következik. A hontalanság megállapítására irányuló eljárás szempontjából azonban ki kell emelni, a Vhr. 160. § (1) bekezdését, amely mintegy garanciális szabályként előírja, hogy ha a Harmtv. hatálya alá tartozó eljárások kapcsán a harmadik országbeli állampolgár hontalanságának eshetősége felmerül, az  idegenrendészeti hatóságnak – jegyzőkönyv felvétele mellett  – tájékoztatnia kell az  érintettet a  hontalan státusz kérelmezésének lehetőségéről, az  eljárás menetéről, illetve a hontalan státusszal járó jogokról és kötelezettségekről. Összegezve megállapítható tehát, hogy a  menedékjogra és a  hontalanságra – mint egymástól merőben különböző jogintézményekre – eltérő anyagi-, és eljárásjogi szabályok vonatkoznak, azonban a  gyakorlatban esetről-esetre felmerülhet e  szabályok párhuzamos alkalmazásának szükségessége. [19] 3. A  Hontalansági Egyezmény – amelynek rendelkezései Magyarországra nézve 2002. február 19. napjától kezdődően alkalmazandók – 1. Cikkének 1. bekezdésében definiálja a  „hontalan személy” fogalmát („akit egy állam sem tart saját joga alapján állampolgárának”), majd ugyanezen cikk 2. bekezdésében tételes felsorolást ad azokról az okokról és feltételekről, amelyek fennállása esetén a Hontalansági Egyezményben foglalt rendelkezések alkalmazása az érintett személy vonatkozásában kizárt. [20] E szerint nem vonatkozik a Hontalansági Egyezmény azon személyekre, akik az Egyesült Nemzetek szerveitől, vagy szervezeteitől – az  Egyesült Nemzetek Menekültügyi Főbiztosának kivételével – védelemben, vagy segélyben részesülnek, annak fennállása időtartamára; úgyszintén akiket a  lakóhelyük szerinti ország hatóságai olyan személyeknek ismertek el, mint akiket megilletnek az  adott ország állampolgárságának birtoklásával járó jogok és kötelezettségek; továbbá azokra, akiknek esetében okkal feltételezhető, hogy a  nemzetközi okmányokban megfogalmazottak szerinti béke elleni, háborús, vagy emberiség elleni bűnöket követtek el; akik a  tartózkodási helyük államán kívül, mielőtt abba bebocsátást nyertek, súlyos nem politikai bűncselekményt követtek el, illetve akik vétkesek az Egyesült Nemzetek céljaival és elveivel ellentétes cselekmények elkövetésében. [21] A Hontalansági Egyezmény hiteles, a  2002. évi II. törvénnyel kihirdetett magyar nyelvű szövege ugyanakkor kétséget sem hagy afelől, hogy mind a  fogalom-meghatározás, mind a  2. bekezdés szerinti taxáció eltérést nem engedően értelmezendő. Tény az  is, hogy Magyarország (a csatlakozás és a  hatályba lépés időpontjában: Magyar Köztársaság) a  hivatkozott 1. Cikkhez fenntartást nem fűzött, ennek lehetőségét a  38. Cikk egyébként is ténylegesen kizárja. Megjegyzendő, hogy a  Hontalansági Egyezmény II–V. fejezetében foglalt rendelkezések egyes jogosultságokat (így például a  15. Cikkben szabályozott egyesülési jog, a  17–19. Cikkek szerinti kereső foglalkozás, önálló foglalkozás, szabad foglalkozás joga, a  21. Cikkbe foglalt lakásügy, a  23. és 24. Cikk szerinti közsegély, munkajog és társadalombiztosítás) a  szerződő államok területén való jogszerű tartózkodáshoz kötnek, míg más jogok biztosításához ezt nem írják elő (például a 13. Cikk szerinti ingó és ingatlan vagyonszerzés, a 16. Cikk szerinti bírósághoz fordulás). E  rendelkezések azonban nem gyengítik, hanem éppen erősítik az  1. Cikk fentiek szerinti nyelvtani értelmezését, hiszen a szövegezés nyilvánvalóvá teszi, hogy a szerződő államok egyes esetekben tudatosan írtak elő többletfeltételt, míg más esetekben azt indokolatlannak tartották. [22] Az Iránymutatás 17.  pontja kifejezetten kimondja: „A részes állam területén mindenki számára biztosítani kell a  hontalansági eljáráshoz való hozzáférést. Az  egyezmény semmilyen formában nem utal arra, hogy egy személy csak abban az esetben nyújthat be hontalansági kérelmet, ha jogszerűen tartózkodik az adott országban. Egy ilyen kikötés különösen annak fényében lenne igazságtalan és méltánytalan, hogy az állampolgársággal nem rendelkező hontalanok gyakran nem rendelkeznek azokkal a  dokumentumokkal, amelyek megléte feltétele annak, hogy jogszerűen lépjenek be a részes államba, illetve annak területén tartózkodjanak”. [23] Helyesen mutat rá tehát a  bírói kezdeményezés arra, hogy a  Harmtv. 76.  § (1)  bekezdése a  Hontalansági Egyezmény 1. Cikkét szűkítően értelmezi, amikor akként rendelkezik, hogy „a hontalanság megállapítására irányuló eljárás Magyarország területén jogszerűen tartózkodó kérelmező által az  idegenrendészeti hatóságnál benyújtott kérelemre indul […]”. A  Hontalansági Egyezmény az  „igazgatási segítségen” kívül lényegében nem tartalmaz rendelkezéseket a  hontalanság megállapítására irányuló eljárás tekintetében, így az  eljárás rendjének meghatározása a szerződő államok feladata és hatásköre, azonban a jogalkotó az indítványban támadott fordulattal valójában nem eljárási szabályt alkotott, hanem a Hontalansági Egyezménytől eltérően határozta meg a „hontalan személy” fogalmát és ezzel – Magyarországra vonatkoztatva – a hontalanság státuszát. [24] A Harmtv. indokolása az indítvánnyal támadott rendelkezés vonatkozásában a következőket mondja: „A hontalanság megállapítására irányuló eljárás kérelemre indul, amelynek előterjesztésére a  törvény semmiféle formakényszert nem ír elő. A  visszaélés lehetőségének minimálisra csökkentése érdekében azonban nem elég csupán az  1954-es Egyezmény személyi hatálya alá tartozni, hanem a  Magyarország területén történő jogszerű tartózkodás is elengedhetetlen feltétel az  eljárás megindításához. Ennélfogva kizárható az  az esetkör, hogy az  illegálisan érkező migránsok rögtön a határon, vagy bizonyos időtartamú jogszerűtlen tartózkodás után az idegenrendészeti hatóság általi kézrekerítést követően azonnal – rosszhiszeműen – hontalan státuszért folyamodjanak. Az  eljárás során a  törvény megfelelő garanciákkal védi és biztosítja a  kérelmező tisztességes eljáráshoz való alapvető jogának érvényesülését […]”. [25] A jogalkotó tehát maga is egyértelművé teszi, hogy a  visszaélések és a  rosszhiszeműen kérelmezett eljárások kizárására olyan „féket” épített az  eljárási rendelkezések közé, amely szerint nem elég csupán a  Hontalansági Egyezmény személyi hatálya alá tartozni, hanem a  Magyarország területén történő jogszerű tartózkodás is elengedhetetlen feltétel. [26] A perben támadott alperesi határozat szerint az  elmúlt 10 évben mind az  alperes mind a  felperes többször megkereste a  Nigériai Szövetségi Köztársaság Budapesti Nagykövetségét, amely azonban nem tudta a  felperest beazonosítani, ezért a  hazatérési okmány kiállítását megtagadta. A  Külügyminisztérium alperes részére adott tájékoztatása szerint Szomália vonatkozásában igazgatási segítség kérése külképviseleteken keresztül nem lehetséges, a felperes születési helyeként megjelölt régió a nemzetközi szervezetek számára is megközelíthetetlen. Az  alperes megkereste a  hontalansági kérelem ügyében a  szakhatóságként eljáró Alkotmányvédelmi Hivatalt és a  Terrorelhárítási Központot, amelyek közölték, hogy nemzetbiztonsági szempontból a  felperes kérelmének teljesítésével kapcsolatosan kockázati tényező nincs. Mindezek alapján az  alperes határozatában megállapította, hogy a felperes a Harmtv. 79. § (1) bekezdésében foglaltak szerint valószínűsítette hontalanságát. A menekültügyi hatóság ezzel lényegében megállapította, hogy a  felperes hontalan, azonban a  kérelmet a  Harmtv. 76.  § (1) bekezdése alapján elutasította. [27] Az Alkotmánybíróság fentiek által is igazoltnak látja azt az  indítványozói álláspontot, mely szerint a  szóban forgó – valójában anyagi jogi jellegű – szabály a személyi hatály szűkítésére szolgál. [28] Az Alkotmánybíróság megállapítása szerint továbbá abból, hogy a Harmtv. 78. §-a – valamint a törvény indokolása – is utalást tartalmaz a  Hontalansági Egyezmény figyelembevételére, nem következik az, hogy a  jogalkotó annak aggálymentesen eleget is tett. [29] A nemzetközi szerződésben vállalt kötelezettség megszegése nem csupán az  Alaptörvény Q)  cikkének (2)  bekezdésével, de a  jogállamiságot biztosító B)  cikk (1)  bekezdésével is ellentétes. Figyelemmel arra, hogy jogszabály az  Alaptörvénnyel nem lehet ellentétes [Alaptörvény T)  cikk (3)  bekezdés], a  Q cikk (2)  bekezdésének, illetve a  B)  cikk (1)  bekezdésének sérelme miatt a  nemzetközi jogba ütköző belső jogszabályt (jogszabályi rendelkezést) az Alkotmánybíróságnak meg kell semmisítenie. [30] Mindezek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Harmtv. 76. §-ának (1) bekezdése – a Hontalansági Egyezmény 1. Cikkének szűkítő értelmezése révén – az  Alaptörvény B)  cikk (1)  bekezdésére is figyelemmel – sérti az  Alaptörvény Q)  cikkének (2)  bekezdését, amelynek rendelkezése szerint Magyarország nemzetközi jogi kötelezettségeinek teljesítése érdekében biztosítja a nemzetközi jog és a magyar jog összhangját. [31] Az Alkotmánybíróság ugyanakkor hangsúlyozza, hogy sem a  Hontalansági Egyezmény 1. Cikkének (1)  bekezdéséből, sem a  Harmtv. 76.  § (1)  bekezdésének jelen határozattal történő megsemmisítést követően hatályban maradó rendelkezéséből nem következik az, hogy a Magyarország területére jogellenesen belépő, vagy az  ország területén jogellenesen tartózkodó külföldi ebbéli cselekménye jogszerűvé válna. A  hatályban maradó rendelkezés nem jelent mást, mint azt, hogy a külföldi kérelme esetén a hontalan státusz megállapítása iránti eljárás megindítása és lefolytatása a jogszerű tartózkodás hiányára alapítva nem tagadható meg. [32] 4. A  bírói kezdeményezés a  Harmtv. 76.  § (1)  bekezdése „jogszerű tartózkodás” szövegrésze alaptörvényellenességének megállapítását indítványozta. Az  Alkotmánybíróság álláspontja szerint azonban – mivel a Hontalansági Egyezményből fakadó eljárás szabályozása a szerződő államok hatáskörébe tartozik –, kifejezetten eljárási kérdés az, hogy a Harmtv. a hontalansági kérelem előterjesztésére csak a Magyarország területén tartózkodó kérelmezőt jogosítja fel, ezért a „jogszerű” kitétel megsemmisítésével biztosítható volt az  alaptörvény-ellenesség megszüntetése. Az  Alkotmánybíróság ugyanakkor eljárása során észlelte, hogy a  Harmtv. 76.  § (1)  bekezdése támadott rendelkezésének jelen határozattal történő részbeni megsemmisítése szükségessé teszi a  Harmtv. felülvizsgálatát, különösen a  hontalan személyek személyazonossági és úti okmánnyal való ellátása tekintetében a  Hontalansági Egyezmény 27. és 28. Cikkében foglaltak alapján, továbbá a  hontalanokra is vonatkozó egyes jogszabályok felülvizsgálatát a Hontalansági Egyezményben szabályozott – a tartózkodás jogszerűségétől függővé tett – meghatározott jogok vonatkozásában. Az  Alkotmánybíróság álláspontja szerint – a  nemzeti érdekeket és az  Európai Uniós kötelezettségeket is figyelembe vevő – az  idegenrendészeti eljárást érintő jogalkotói intézkedésekhez szükséges kellő idő biztosítása a jogbiztonság szempontjából alapvető jelentőségű, ezért az Abtv. 45.  § (4)  bekezdése alapján a  támadott jogszabályi rendelkezés pro futuro megsemmisítéséről döntött. Minthogy az Alkotmánybíróság az Alaptörvény Q) cikk (2) bekezdése tekintetében az alaptörvény-ellenességet megállapította, a  támadott jogszabályi rendelkezést az  Alaptörvény indítványozó által felhívott XV.  cikk (2)  bekezdésével összefüggésben nem vizsgálta. [33] 5. Az  eljáró bíró az  alaptörvény-ellenesség megállapítása mellett indítványozta a  támadott rendelkezés általános és a  konkrét ügyben történő alkalmazásának kizárását. Az  Alkotmánybíróság a  támadott jogszabályi rendelkezés vonatkozásában – a jogbiztonság okán – pro futuro megsemmisítésről döntött, így a megsemmisített rendelkezést annak hatályvesztése napjáig alkalmazni kell. A fentiekre tekintettel az Alkotmánybíróság a bírói kezdeményezésbe foglalt, általános és a  konkrét ügyre vonatkozó alkalmazási tilalom kimondását az  Abtv. 45.  §-ának (4)  bekezdése szerint, ugyancsak a jogbiztonság érdekében, elutasította. [34] 6. Az  Alkotmánybíróság jelen határozatának a  Magyar Közlönyben való közzétételét az  Abtv. 44.  § (1)  bekezdése alapján rendelte el. Budapest, 2015. február 23. Dr. Paczolay Péter s. k., az Alkotmánybíróság elnöke