5/2017. (III. 10.) AB határozata a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 8.K.32.574/2015/17. számú ítélete, valamint a BM Országos Katasztrófavé

5/2017. (III. 10.) AB határozata a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 8.K.32.574/2015/17. számú ítélete, valamint a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság 35000-3156-1/2015.ált. számú határozata és a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság 35100-1169-2/2015.ált. számú határozata alaptörvény-ellenességének megállapításáról és megsemmisítéséről, valamint a felszíni vizek minősége védelmének szabályairól szóló 220/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet 33. § (1) bekezdésével kapcsolatos alkotmányos követelmény megállapításáról. Az Alkotmánybíróság teljes ülése alkotmányjogi panasz tárgyában – dr. Sulyok Tamás, dr. Salamon László és dr. Szalay Péter alkotmánybírók párhuzamos indokolásával, valamint dr.  Czine Ágnes, illetve dr.  Hörcherné dr.  Marosi Ildikó, dr. Dienes-Oehm Egon és dr. Stumpf István alkotmánybírók különvéleményével – meghozta a következő 1. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 8.K.32.574/2015/17. számú ítélete, valamint a  BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság 35000-3156-1/2015.ált. számú határozata és a  Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság 35100-1169-2/2015.ált. számú határozata – az Alaptörvény XXIV. cikk (1) bekezdésébe foglalt tisztességes hatósági eljáráshoz való jog sérelme miatt – alaptörvény-ellenes, ezért azokat megsemmisíti. 2. Az  Alkotmánybíróság megállapítja: a  felszíni vizek minősége védelmének szabályairól szóló 220/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet 33. § (1) bekezdése alkalmazásában az Alaptörvény XXIV. cikk (1) bekezdéséből eredő alkotmányos követelmény, hogy az ott meghatározott határidő leteltét követően szankció nem szabható ki. Az Alkotmánybíróság elrendeli e határozatának a Magyar Közlönyben való közzétételét. I. [1] 1. A  panaszos jogi személyiséggel rendelkező gazdasági társaság (a  továbbiakban: indítványozó kft.) – jogi képviselője (Dr. Kocsomba Nelli Ügyvédi Iroda, eljáró ügyvéd Dr. Kocsomba Nelli, cím: 1143 Budapest, Gizella út 42–44.) útján – az  Alkotmánybíróságról szóló 2011.  évi CLI.  törvény (a  továbbiakban: Abtv.) 27.  §-a szerinti alkotmányjogi panaszt nyújtott be az Alkotmánybírósághoz, melyben kérte a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 8.K.32.574/2015/17. számú ítélete, valamint az  ezen ítélet által helybenhagyott másodfokú közigazgatási határozat, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság 35000-3156-1/2015.ált. számú határozata alaptörvényellenességének megállapítását és megsemmisítését. [2] 2. Az  indítványozó kft. cérnagyártással foglalkozik, a  cérnagyártás során keletkező szennyvizet pedig több vízvezeték vezeti a  közcsatornába. A  kibocsátott szennyvíz szennyezettségének mérésére a  cég nincs kötelezve, önellenőrzést pedig nem vállalt, így az  ellenőrzést a  Fővárosi Csatornázási Művek (a  továbbiakban: FCsM) végzi. 2012. december 18-án egy ilyen ellenőrzés keretében az  FCsM azt állapította meg, hogy a  kibocsátott szennyvíz túllépi a vízszennyező anyagok kibocsátásaira vonatkozó határértékekről és alkalmazásuk egyes szabályairól szóló 28/2004. (XII. 25.) KvVM rendelet (a  továbbiakban: KvVM rend.) 4.  mellékletének 18. sorában foglalt mennyiséget, a  szennyvíz összes sótartalma ugyanis a  határték szerinti 2500 mg/l értéket 6504 mg/l-rel meghaladta, azaz a  kibocsátott szennyvíz összesen 9004 mg sót tartalmazott literenként. Az  FCsM a  mérés eredményéről 2013.  január 16-án tájékoztatta az  indítványozót, amely azt tudomásul vette. Az  FCsM arra is felhívta a  figyelmet, hogy a  számítás tájékoztató jellegű, az  a  kft. 2011.  évi szennyvízkibocsátási adatainak felhasználásával készült, de a 2013. évi tényleges adatok fényében annak végeredménye a tájékoztatásban foglalttól eltérhet. A panaszosnál a  következő mérésre 2013. március 4-én került sor, melynek során a  szennyezés már küszöbérték alatti volt. Ennek alapján az  FCsM megállapította, hogy a  szennyezéssel érintett időszaknak a  2013.  év vonatkozásában – a felszíni vizek minősége védelmének szabályairól szóló 220/2004. (VII. 21.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Fvr.) 2.  számú melléklet 2/I.2.7.1 pontja értelmében – a  következő mérésig eltelt időszakot, vagyis a  2013. január 1. és 2013. március 3. közötti időszakot kell tekinteni. Mivel a  kft. üzemében csak hétköznap van munkavégzés, így az  erre az  időszakra eső 43 munkanapot kell szennyezéssel érintett időszaknak tekinteni. Az  FCsM ennek alapján az  Fvr. 33.  § (1)  bekezdésében meghatározott csatornabírság kiszabására tett javaslatot a  Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőségnek. E  javaslatot 2014. február 18-án tette meg, a  javaslathoz ugyanis szüksége volt a  későbbi panaszos 2013.  évi teljes vízfogyasztásának adataira, mivel a  csatornabírságot átalányként, az  összes évi vízfogyasztás alapján, annak meghatározott arányában kellett kiszabni. Az  FCsM végül 8 845 777 Ft csatornabírság kiszabására tett javaslatot, az elsőfokú közigazgatási hatóság pedig e  javaslat alapján ilyen összegben szabta ki a  csatornabírságot a  panaszossal szemben. Az  elsőfokú hatóság, a  Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség jogutódjaként eljárt Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság azonban ezt 35100-1169-2/2015.ált. számú határozatával csak jelentős késéssel, 2015. február 17-én tette meg, azaz az FCsM javaslata és a bírság kiszabása között csaknem egy év telt el. E határozattal szemben az indítványozó fellebbezett, azonban a  BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság 35000-3156-1/2015.ált. számú, 2015. április 14-én meghozott határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta, megállapítva, hogy az elsőfokú hatóság szakmailag megalapozottan és jogszerűen járt el. [3] A másodfokú közigazgatási határozattal szemben az  indítványozó felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a  Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bírósághoz, elsődlegesen az alperes határozatának az elsőfokú hatóság határozatára is kiterjedő hatályon kívül helyezését, másodlagosan az  alperesi határozat megváltoztatását kérve. Arra hivatkozott, hogy a  határozatokra az  Fvr. 33.  § (1)  bekezdésében meghatározott, szerinte jogvesztő határidő lejárta után került sor, így „a bírság kiszabásához való jog elévült”. Az  Fvr. 33.  § (1)  bekezdésének az  ügy hatósági és bírósági elbírálásakor hatályos rendelkezése szerint: „[a] vízvédelmi hatóság a csatornabírságot a szolgáltató bírságjavaslata figyelembevételével, illetve a  vízszennyezési bírságot a  2. számú melléklet 1.  pontja szerint állapítja meg és a  tárgyévet követő év június 30-ig szabja ki.” E  rendelkezés ma hatályos szövege pedig így szól: „[a] vízvédelmi hatóság a  csatornabírságot a  szolgáltató bírságjavaslata figyelembevételével, illetve a  vízszennyezési bírságot a 2. számú melléklet 1. pontja szerint állapítja meg és a tárgyévet követő év december 31-ig szabja ki.” Tárgyévnek jelen ügyben a  felek által sem vitatottan és a  bíróság által megállapítottan is a  2013.  év minősül, ehhez képest a  2015. február 17-én meghozott elsőfokú közigazgatási határozat akár az  akkor hatályos, akár a  ma hatályos rendelkezések szerinti határidőt túllépve született meg. [4] A bíróság mindenekelőtt azt mérlegelte, hogy jelen ügyben alkalmazható-e az Fvr. 33. § (1) bekezdésében foglalt határidő. Ennek során megállapította, hogy általános szabályként a  közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 94/A. § (2) bekezdése irányadó, mely szerint „ha jogszabály eltérően nem rendelkezik, nem indítható a  jogsértés megállapítására és bírság kiszabására eljárás, ha a  jogsértő magatartásnak a  bírság kiszabására jogosult hatóság tudomására jutásától számított egy év, vagy az elkövetéstől számított öt év eltelt”, e határidők pedig jelen ügyben nem következtek be. Azt is kimondta azonban, hogy jelen esetben volt olyan jogszabály, nevezetesen maga az  Fvr., mely a  Ket. imént idézett főszabályától eltérően rendelkezett, így a speciális szabályozás léte miatt azt kell figyelembe venni. E speciális szabályozás pedig határidőként a  tárgyévet követő év június 30-át jelölte meg, vagyis az  elsőfokú hatóság e  határidőt kétségkívül elmulasztotta. Az  indítványozónak mint a  per felperesének a  keresetét azonban ennek ellenére elutasította, mivel érvelése szerint e  határidő nem jogvesztő jellegű anyagi jogi határidő, így elmulasztásának – amennyiben a  Ket. által főszabályként meghatározott határidőt a  hatóság nem lépi túl – nincs jogkövetkezménye, a  hatósági mulasztás szankciójának ugyanis – ha lenne – szerepelnie kellene magában a jogi rendelkezésben. A határidő ilyen elmulasztása tehát nem teszi a hatóság által e határidőn túl kiszabott bírságot anyagi jogilag jogellenessé, az eljárási jogszabálysértés pedig a felperes javára nem értékelhető. [5] E körben hivatkozott a  Legfelsőbb Bíróság (Kúria) Közigazgatási Kollégiumának 1/2011. (V. 9.) KK véleményére, mely szerint a  fél a  közigazgatási szerv határozatának felülvizsgálatát jogszabálysértésre hivatkozással kérheti; ezekben a  perekben a  bíróság elsősorban azt vizsgálja, hogy a  határozat megfelel-e az  anyagi jogszabályoknak. Önmagában eljárási jogszabálysértés miatt csak akkor van helye a  határozat hatályon kívül helyezésének, ha az  eljárási jogszabálysértés a  döntés érdemére is kihatott. Mivel a  döntés a  bíróság szerint a  hatóság késedelmes bírságkiszabása nélkül is ugyanaz lett volna, ezért az  nem hatott ki a  döntés érdemére, így a  bíróság az  eljárási jogsértést nem értékelte a  közigazgatási határozatok hatályon kívül helyezésére vagy azok megváltoztatására szolgáló okként. [6] 3. Az  indítványozó alkotmányjogi panaszt nyújtott be a  Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság ítélete, valamint az  ezen ítélet által helybenhagyott másodfokú közigazgatási határozat ellen, azok alaptörvényellenességének megállapítását és megsemmisítését kérve. Érvelése szerint az  ítélet (és az  az által helybenhagyott közigazgatási határozat) ellentétes az  Alaptörvény B)  cikk (1)  bekezdésében szabályozott jogállamisághoz tartozó jogbiztonság elvével, a  XXIV.  cikk (1)  bekezdésével, vagyis a  tisztességes hatósági eljáráshoz való joggal, továbbá a  XXVIII.  cikk (1)  bekezdésével, vagyis a  tisztességes bírósági tárgyaláshoz való joggal. Az  Alkotmánybíróság Főtitkárának hiánypótlási felhívása eredményeképpen indítványkiegészítést nyújtott be, melyben az  indítványban kifejtett érvelését pontosította, illetve konkretizálta. A  panaszos lényegében a  tisztességes hatósági eljáráshoz való joga sérelmét állítja, mely szerinte az  eljárási igazságosság révén a  jogállamiság és a  jogbiztonság eljárásjogi manifesztációja. Azzal, hogy a  hatóság közel egy évvel az  eljárás megindítására szolgáló okról való tudomásszerzését követően indított ténylegesen eljárást és szabott ki szankciót, megsértette az észszerű határidőn belül történő ügyintézéshez, vagyis a  tisztességes hatósági eljáráshoz való jogát, ezt pedig a  bíróság ugyancsak alaptörvény-ellenesen hagyta jóvá, amikor e  határozatot annak alaptörvény-ellenessége ellenére nem helyezte hatályon kívül. Az  indítványozó szerint a  bíróság a  határidőt a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 6:21.  §-a alapján tekintette elévülési jellegűnek, azaz nem jogvesztőnek, a  Ptk. tárgyi hatálya azonban jelen közigazgatási jogviszonyra nem terjed ki. Mivel közhatalmi szerv esetében polgári jogi értelemben vett jogvesztésről eleve nem lehet beszélni, ezért az, hogy egy közigazgatási jogi határidő jogvesztő, nem értelmezhető; a  hatóság büntetéskiszabáshoz való joga akkor „évül el”, amikor az  arra rendelt határidő lejár. A  közigazgatási jogi normákban nem szükséges a  határidőkhöz a  jogvesztés következményét fűzni, mert ha az eljárás bármikor lefolytatható lenne, akkor eleve nem szerepelne határidő a  jogszabályban; ha viszont szerepel határidő, az nem jelenthet mást, mint a bírság kiszabására jogszerűen nyitva álló határidőt, amelynek eltelte után – különösen olyan kógens normák, mint az  Fvr. vagy a  Ket. rendelkezései esetében – a  bírság kiszabása jogtalan, ellenkezik általánosságban a  jogbiztonsággal, konkrétan pedig a  tisztességes hatósági eljárással, ezen belül is az  észszerű határidőn belül történő ügyintézéshez való joggal. Ha pedig ezt a  bíróság nem értékeli, és nem helyezi hatályon kívül az  ily módon alaptörvény-ellenes közigazgatási határozatot, akkor az  sérti a  fegyverek egyenlőségének elvét, általánosságban pedig a tisztességes bírósági tárgyaláshoz való jogot. II. [7] 1. Az Alaptörvénynek az indítványban hivatkozott rendelkezései: „B) cikk (1) Magyarország független, demokratikus jogállam.” „XXIV.  cikk (1) Mindenkinek joga van ahhoz, hogy ügyeit a  hatóságok részrehajlás nélkül, tisztességes módon és ésszerű határidőn belül intézzék. A hatóságok törvényben meghatározottak szerint kötelesek döntéseiket indokolni.” „XXVIII. cikk (1) Mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat vagy valamely perben a jogait és kötelezettségeit törvény által felállított, független és pártatlan bíróság tisztességes és nyilvános tárgyaláson, ésszerű határidőn belül bírálja el.” [8] 2. Az  Fvr.-nek az  Alkotmánybíróság által hivatalból vizsgált, a  bírósági ítélet által elbírált közigazgatási határozat meghozatalakor hatályos rendelkezése: „33.  § (1) A  vízvédelmi hatóság a  csatornabírságot a  szolgáltató bírságjavaslata figyelembevételével, illetve a vízszennyezési bírságot a 2. számú melléklet 1. pontja szerint állapítja meg és a tárgyévet követő év június 30-ig szabja ki.” III. [9] Az alkotmányjogi panasz megalapozott. [10] 1. Az  Alkotmánybíróságnak mindenekelőtt arról kellett döntenie, hogy az  alkotmányjogi panasz befogadható-e. Ennek során vizsgálnia kellett a befogadhatóság mind formai, mind tartalmi feltételeinek érvényesülését. Mindezek alapján az Alkotmánybíróság a következő megállapításokra jutott. [11] Az Abtv. 27.  §-a szerinti alkotmányjogi panaszt a  sérelmezett bírói döntést követő 60 napon belül nyújtották be [Abtv. 30.  § (1)  bekezdés]. Az  indítvány tartalmazza azt a  törvényi rendelkezést, amely megállapítja az  Alkotmánybíróság hatáskörét az  indítvány elbírálására, továbbá amely az  indítványozó jogosultságát megalapozza [Abtv. 52.  § (1b)  bekezdés a)  pont]. Az  indítvány tartalmazza az  Alaptörvényben biztosított jog sérelmének lényegét [Abtv. 52.  § (1b)  bekezdés b)  pont]. Az  indítvány tartalmazza az  Alkotmánybíróság által az  indítványozó szerint vizsgálandó bírói döntést [Abtv. 52.  § (1b)  bekezdés c)  pont]. Az  indítvány tartalmazza az Alaptörvény megsértett rendelkezéseit [Abtv. 52. § (1b) bekezdés d) pont]. Az indítvány – az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdése és XXVIII.  cikk (1) bekezdése kivételével – tartalmaz indokolást arra nézve, hogy a sérelmezett bírói döntés miért ellentétes az Alaptörvény megjelölt rendelkezésével [Abtv. 52. § (1b) bekezdés e) pont]. Az indítvány tartalmaz kifejezett kérelmet a bírói döntés megsemmisítésére [Abtv. 52. § (1b) bekezdés f ) pont]. [12] Az indítvány – az  Alaptörvény B)  cikk (1)  bekezdését kivéve – megfelel annak a  tartalmi feltételnek, mely szerint –  az  indítványozó állítása alapján – az  indítványozó Alaptörvényben biztosított jogának sérelme következett be [Abtv. 27.  § a)  pont]. Az  indítvány megfelel annak a  tartalmi feltételnek, mely szerint az  indítványozó a  jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette, vagy jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva [Abtv. 27.  § b) pont]. Az indítványozó jogosultnak tekinthető [Abtv. 51. § (1) bekezdés]. Az indítványozó érintettnek tekinthető [Abtv. 27. §]. Az indítvány – az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdését és XXVIII. cikk (1) bekezdését kivéve – felveti annak lehetőségét, hogy a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség történhetett, illetve, hogy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdésről van szó [Abtv. 29. §]. [13] Mindezek alapján az Alkotmánybíróság a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 8.K.32.574/2015/17. számú ítélete, valamint a  BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság 35000-3156-1/2015.ált. számú határozata alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt az Alaptörvény B)  cikk (1)  bekezdése és XXVIII.  cikk (1)  bekezdése vonatkozásában nem vizsgálta, az  Alaptörvény XXIV.  cikk (1) bekezdése vonatkozásában pedig érdemben bírálta el. Ezen érdemi bírálat során észlelte, hogy az indítványozó alaptörvényben biztosított jogának esetleges sérelmét nemcsak a  bírói döntés, hanem az  annak alapjául szolgáló anyagi jogi norma, vagyis az  Fvr. 33.  § (1)  bekezdésének megfogalmazása is okozhatta, ezért –  az  Abtv. 28.  § (1)  bekezdésében biztosított jogkörével élve – áttért az  Abtv. 26.  §-a szerinti, az  alkalmazott jogszabály Alaptörvénnyel való összhangját illető vizsgálatra is, és a  bírói döntés alkotmányosságának vizsgálata mellett megvizsgálta az alkalmazott jogszabályhely alkotmányosságát is. [14] 2. Az  Alaptörvény XXIV.  cikk (1)  bekezdés első mondata értelmében „mindenkinek joga van ahhoz, hogy ügyeit a  hatóságok részrehajlás nélkül, tisztességes módon és ésszerű határidőn belül intézzék”. Ezt erősíti meg – az  Alaptörvény R)  cikk (3)  bekezdése értelmében az  alaptörvényi rendelkezések értelmezési kereteként felhasználandó – Nemzeti hitvallás is, mely szerint „valljuk, hogy népuralom csak ott van, ahol az  állam szolgálja polgárait, ügyeiket méltányosan, visszaélés és részrehajlás nélkül intézi”. [15] A hatósági eljárás méltányosságának, illetve tisztességességének alapvető feltétele, hogy a közigazgatási hatóságok a  rájuk irányadó jogszabályi határidőket betartsák. Különösen erősen kell, hogy érvényesüljön ez  a  követelmény azokban az esetekben, amikor a közigazgatási hatóság az ügyféllel szemben szankciót állapít meg. A közigazgatási anyagi jogi szankciók jogszabályban történő meghatározása azt a célt szolgálja, hogy a közigazgatási eljárás ügyféli pozíciójában lévő azon jogalanyok, akikkel, illetve amelyekkel szemben a közigazgatási hatóság valamely, az adott ügyfél által elkövetett közigazgatási normasértés miatt hátrányos jogkövetkezményt állapít meg, ne álljanak hosszú, bizonytalan ideig – az  anyagi jogi határidőkre vonatkozó, létező jogszabályi rendelkezések ellenére  – a  velük szemben alkalmazható szankció fenyegetésének félelme alatt. A  közigazgatási anyagi jogi szankció kiszabására biztosított speciális, a  Ket. egyéves relatív és ötéves abszolút, szubszidiárius jelleggel alkalmazandó határidejétől eltérő határidő értelme az, hogy a  közigazgatási jogviszonyból származó, az  ügyfélt, illetve ügyfeleket terhelő kötelezettségek, beleértve a  jogsértésért fennálló felelősséget is, ezen idő elteltéig, és csak eddig legyenek a közigazgatási hatóságok által érvényesíthetők. Az indítványozó megalapozottan érvelt úgy, hogy a közigazgatási perekben kialakított, a  Legfelsőbb Bíróság (Kúria) Közigazgatási Kollégiumának 1/2011. (V. 9.) KK véleményén alapuló azon bírói gyakolat, miszerint a  közigazgatási anyagi jogi határidők lehetnek „jogvesztő” és „nem jogvesztő”, azaz „elévülési” jellegűek (és hogy minden olyan határidő, amely esetében a  közigazgatási anyagi jogi jogkövetkezményt meghatározó normatétel nem tartalmaz a  hatóság határidő-túllépésére szankciót, illetve nem tartalmazza explicite vagy azt a kitételt, hogy a határidő „jogvesztő”, vagy ennek valamely szinonimáját), a polgári jogi bíráskodásban, illetve a  polgári anyagi jogi normákban kialakított dogmatikai fogalmak hibás analógia révén való átvitelét jelentik a  közigazgatási jogvitákat elbíráló közigazgatási bíráskodásba. A  közigazgatási szervnek ugyanis nem joga, hanem hatásköre és illetékessége (és ennek megfelelően lehetősége) van eljárni és eljárása során szankciót alkalmazni. Így a  közigazgatási hatóság számára a  szankcióalkalmazás lehetőségének elenyészése sem „jogvesztés”, hanem pusztán egy addig fennálló lehetőség megszűnése. A Ket. szubszidiárius jelleggel alkalmazandó anyagi jogi határidejétől eltérő, valamely ágazati közigazgatási jogszabályban nevesített anyagi jogi határidő esetén e  határidő elteltét követően a  hatóságnak nincs lehetősége szankciót alkalmazni, különben e  határidők léte veszítené el az  értelmét. Különösen irányadó ez  abban az  esetben, ha az  ágazati jogszabály nem egyszerűen eltérő határidőt határoz meg (a Ket.-hez képest), hanem pontos, naptári napban meghatározott végső határidőt állapít meg. Ebben az  esetben a  szubjektív (a hatóság tudomására jutástól számított) és az  objektív (a jogsértő cselekménytől számított) határidők közötti különbségtételre, illetve a  határidő bármilyen okból bekövetkező túllépésére a jogszabály erejénél fogva (ex lege) nincs lehetőség. [16] A tisztességes hatósági eljáráshoz való joghoz hozzátartozik annak biztosítása, hogy a  közigazgatási hatóságok a  rájuk vonatkozó határidőket betartsák, és a  bíróságok e  határidők be nem tartását ne az  ügyfél terhére, hanem javára értékeljék. A  jogalkotót illeti annak – jogpolitikai és praktikus szempontokat is figyelembe vevő  – meghatározása, hogy egy adott közigazgatási határozat meghozatalára mennyi idő elegendő; ennek elbírálása nem alkotmányossági kérdés. Az  viszont már alkotmányossági kérdés, hogy a  jogalkalmazó szervek a  jogalkotó által meghatározott kötelezettségeiket teljesítsék, és ne hozzanak meg olyan döntéseket, amelyekre a jogszabályok szövege szerint nincs lehetőségük. A  tisztességes hatósági eljáráshoz való alaptörvényben biztosított jogból az  következik, hogy a  közigazgatási hatóságok számára a  jogalkotó által meghatározott határozathozatali és szankcióalkalmazási határidő elmulasztásának ódiumát a  mulasztó, jogszabályi kötelezettségüket határidőben nem teljesítő hatóságok, ne pedig az  ügyfelek viseljék. Ezért ennek jövőbeni biztosítására az  Alkotmánybíróság alkotmányos követelményt állapított meg. [17] A fentiekre tekintettel az  a  bírói értelmezés, mely ezzel szemben a  szankcióalkalmazási határidő elmulasztásához –  a  tételes jogszabályi előírás szerinti határidő letelte után – nem fűzi azt a  következményt, hogy az  e  határidőt túllépő hatóságok szankcióalkalmazási lehetősége elenyészik, vagyis amely szerint a  rá vonatkozó anyagi jogi határidőt elmulasztó közigazgatási hatóság pusztán emiatt nem követ el az ügy érdemére kiható jogszabálysértést, az  Alaptörvény XXIV.  cikk (1)  bekezdésével ellentétes. Emiatt a  Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 8.K.32.574/2015/17. számú ítéletében foglalt, az  Fvr. 33.  § (1)  bekezdésének azon értelmezése, mely szerint a  közigazgatási hatóság határozata annak ellenére nem jogellenes, hogy a  hatóság a  rá irányadó anyagi jogi határidőt túllépve hozott hátrányos jögkövetkezményt megállapító határozatot a  panaszossal szemben, szintén alaptörvény-ellenes. Mindezek miatt az  Alkotmánybíróság megállapította, hogy a  Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 8.K.32.574/2015/17. számú ítélete, valamint az  ezen ítélet által helybenhagyott, a  BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság 35000-3156-1/2015.ált. számú, másodfokú közigazgatási eljárásban meghozott határozata megsértette az Alaptörvény XXIV. cikk (1) bekezdését, ezért e döntéseket az Abtv. 43. § (1) és (4)  bekezdése alapján megsemmisítette. Továbbá mivel az  alaptörvény-ellenes jogértelmezésre már az  elsőfokú határozat meghozatala során sor került, ezért az  Alkotmánybíróság – az  Abtv. 43.  § (4)  bekezdésében biztosított jogkörében eljárva – alaptörvény-ellenesnek nyilvánította és megsemmisítette a  Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság 35100-1169-2/2015.ált. számú, elsőfokú közigazgatási eljárásban meghozott határozatát is. [18] 3. Az  Alkotmánybíróság határozata Magyar Közlönyben történő közzétételének elrendelése az  Abtv. 44.  § (1) bekezdésének második mondatán alapul. Budapest, 2017. március 7. Dr. Sulyok Tamás s. k., az Alkotmánybíróság elnöke