35/2010. (III. 31.) AB határozata

35/2010. (III. 31.) AB határozata. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az Alkotmánybíróság jogszabály alkot mány elle nességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában – dr. Bragyova András alkotmánybíró különvéleményével – meghozta a következő határozatot: Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 402. § (2) és

Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.

Indokolás I. Az indítványozó a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továb biak ban: Ptk.) 402. § (2) és (3) bekezdése alkot mány elle nességének megállapítását és megsemmisítését kérte az Alkotmánybíróságtól. Indítványában arra hivatkozott, hogy a vállalkozói „körbetartozások” mérséklése céljából történő törvénymódosításokról szóló 2007. évi LXXVIII. törvény (a továb biak ban: Ptkmód.) Ptk.-t módosító rendelkezése a tulajdonhoz való jogot [Alkotmány 13. §

Emellett az indítványozó szerint gyakorlati nehézséget vet fel, hogy nem derül ki a jogszabályból: a bejegyzési kérelem a szerződés megkötésekor, avagy csak a megrendelő díjjal való részleges vagy teljes késedelembe esésekor illeti meg a vállalkozót. A „díjkövetelése erejéig” fogalom sem egyértelmű, valamint nincs szó a jogszabályban arról sem, hogy az esetleges többletmunkákból származó (a megrendelők által gyakran vitatott) többletkiadások pótlólag jelzálogjoggal biztosíthatók-e. Hiányos a jogszabály azért is, mert nem határozza meg, hogy osztatlan közös tulajdonban álló ingatlan esetében – amennyiben az építési szerződést csak a tulajdonosok egyike köti meg – a jelzálogjog bejegyzése az egész ingatlanra vagy kizárólag a kötelezett tulajdonában lévő tulajdoni hányadra vonatkozik-e. Nem tartalmaz a jogszabály megoldásokat arra az esetre sem, hogy mi történik a jelzálogjoggal, amikor a vállalkozó hibásan teljesít, és a megrendelő a hibás teljesítést nem fogadja el. E kérdések jogi bizonytalansága miatt az indítványozó szerint a jogszabály gyakorlati alkalmazhatósága is megkérdőjeleződik.

II. 1. Az Alkotmánynak az indítvánnyal érintett rendelkezései: „8. § (2) A Magyar Köztársaságban az alapvető jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg, alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja.” „9. § (1) Magyarország gazdasága olyan piacgazdaság, amelyben a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogú és egyenlő védelemben részesül.” „13. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a tulajdonhoz való jogot.”

Ha a megrendelő a vállalkozó díját kiegyenlítette, a vállalkozó köteles a jelzálogjog törléséhez hozzájárulni, az ennek elmulasztásából származó kárért felelős.

III. Az indítvány megalapozott.

A Ptkmód.-hoz fűzött indokolás szerint a törvénymódosítás célja: az építési szerződés vállalkozója számára jelzálogjog alapítását tegye lehetővé azért, hogy a szerződésből eredő követelése kielégítésére a törvény „ valóban hatékony eszközt biztosítson”. Ugyanis – szól a törvényjavaslathoz fűzött részletes indokolás – a Ptk. jelenleg hatályos szabályai [a vállalkozót díjának biztosítására zálogjog illeti meg a megrendelőnek a vállalkozó birtokába került vagyontárgyain;

Ptk. 397. § (2) bekezdés] a jelentős értékű építési beruházást végző építési vállalkozó díjkövetelése számára nem biztosítanak kellő fedezetet. Ez az új biztosíték a jelzálogjog alapítására irányuló szerződési kikötés nélkül, a törvény rendelkezése szerint a vállalkozási szerződéskötés ténye és a vállalkozó kérelme alapján, a jelzálogjognak az ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzésével jön létre. A törvényjavaslathoz fűzött részletes indokolás szerint ezt a törvényes jelzálogjogot egyfelől azért indokolt eltérést nem engedő, kogens rendelkezésként megfogalmazni, mert a zálogjog törvényen alapuló jellegével a diszpozitivitás (a felek eltérő megállapodásának lehetősége) okszerűen nem egyeztethető össze. Másfelől azonban azért is, mert a felek számára az eltérő, a zálogjog létrejöttét kizáró, ille tő leg annak mellőzését eredményező megállapodás lehetőségének biztosítása a szabály megalkotásának kifejezett céljával volna ellentétes, és a felek közötti erőviszonyoktól függően számos esetben megakadályozná annak hatékony érvényesülését.

Ehhez hasonló jogintézményt a német polgári törvénykönyv (Bürgerliches Gesetzbuch – BGB § 648. ), és a francia Code civil (Art. 2103, 4°) is ismer. A két külföldi megoldásban – a hazai szabálytól eltérően – közös, hogy a jogintézményt a jogalkotók garanciális szabályokkal (csak a már elvégzett munka értékéig jegyezhető be a jelzálogjog, szakértő elő ze tes felméréséhez és utólagos elfogadásához kötött az elsőbbség) bástyázták körül. A diszpozitív szabályozásban előírt feltételek alkalmassá teszik a jogintézményt arra, hogy a jogalanyok azt a törvény ben meghatározott célra, csak a szükséges esetekben és mértékben, meg fele lően alkalmazzák, így az ne vezethessen joggal való visszaéléshez.

2.1. Az Alkotmánybíróságnak először azt kellett áttekintenie, hogy a támadott rendelkezések alkotmányossága vizsgálható-e egyáltalán az Alkotmány 13. § (1) bekezdése alapján.

Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az „Alkotmány 13. §-a a tulajdonhoz való jogot az állammal szemben biztosítja, s azt mint alapjogot – az értékgarancia követelményével, ille tő leg a közérdekű korlátozás arányosságának ismérvével [64/1993. (XII. 22.) AB határozat, ABH 1993, 380–382.] – az állammal szemben védi” (800/B/1993. AB határozat, ABH 1996, 420, 421–422.).

A 3/2006. (II. 8.) AB határozat szerint „állami beavatkozást ezen a területen az jelent, ha a Tv. [a társasházakról szóló 2003. évi CXXXIII. törvény] bizonyos szabályaitól a felek megállapodásuk alapján sem térhetnek el. (…) Ezeknek a kogens szabályoknak az alkotmányossága, megfelelő indítvány alapján, vizsgálható akár az alkotmányos tulajdonvédelem szempontjából is” (ABH 2006, 65, 81.).

Mivel jelen ügyben egy kogens, a feleknek eltérést nem engedő jogszabályról van szó, az – a korábbi gyakorlatra is tekintettel – az Alkotmány 13. §-a alapján alkotmányossági vizsgálat tárgya lehet.

A jelzálogjoggal összefüggésben pedig az Alkotmánybíróság a 308/B/2004. AB határozatban már kimondta: annak bejegyzése nem jelenti a tulajdon elvonását, a jelzálogjog esetén a zálogtárgy (a konkrét ügyben a lakás) a zálogkötelezett birtokában marad, aki jogosult annak rendeltetésszerű használatára, hasznosítására, köteles azonban annak épségét megőrizni, a lakás ezzel a teherrel el is idegeníthető, ille tő leg örökölhető (ABH 2008, 2086, 2090.).

Ebből tehát az következik, hogy a jelzálogjog biztosítéki célú törvényi elő írása, az ingatlantulajdon ilyenfajta korlátozása önmagában nem sérti a tulajdonhoz való jogot.

2.2. Az Alkotmánybíróságnak tehát azt kellett megvizsgálnia, hogy a támadott új jogszabályi megoldás közérdekűnek és arányosnak tekinthető-e.

2.2.1. Az Alkotmánybíróság a 64/1993. (XII. 22.) AB határozatában (a továb biak ban: Abh.) az Alkotmány 13. §-ával kapcsolatban a következőket állapította meg: „az alkotmányos tulajdonvédelem köre és módja nem szükségképpen követi a polgári jogi fogalmakat, és nem azonosítható az absztrakt polgári jogi tulajdon védelmével. Az alapjogként védett tulajdonhoz való jog tartalmát a mindenkori közjogi és (alkotmányos) magánjogi korlátokkal együtt kell érteni.

Az alkotmányos tulajdonvédelem terjedelme mindig konkrét; függ a tulajdon alanyától, tárgyától és funkciójától, illetve a korlátozás módjától is. A másik oldalról nézve: ugyanezen szempontoktól függően az adott fajta közhatalmi beavatkozás alkotmányos lehetősége a tulajdonjogba más és más. ” (ABH 1993, 373, 379.). Az Abh. kimondta azt is, hogy „[a]z alapjogi tulajdonvédelem sajátosságai miatt az állami beavatkozás alkotmányossága megítélésének súlypontja, az alkotmánybírósági értékelés voltaképpeni tere a cél és az eszköz, a közérdek és a tulajdonkorlátozás arányosságának megítélése lett” (ABH 1993, 373, 381–382.). A törvénnyel érvényesített közérdek alkotmánybírósági vizsgálatának ezért arra kell szorítkoznia, hogy meg fele lően indokolt-e a közérdekre hivatkozás, illetve, hogy a közérdekű megoldás nem sért-e önmagában is valamely más alkotmányos jogot.

Az Alkotmánybíróság egy későbbi, a 42/2006. (X. 5.) AB határozatában (a továb biak ban: Abh2.) megállapította, hogy a kisajátítást el nem érő tulajdonkorlátozásnál figyelemmel kell lenni arra, hogy az Alkotmány 13. § (1) bekezdése a tulajdonhoz való jog biztosításának általános tételét tartalmazza, de nem rendelkezik a tulajdonjog kisajátítást el nem érő korlátozásának mércéjéről (ABH 2006, 520, 528.).

Az Abh2. értelmében a tulajdonjog korlátozása tekintetében is az Alkotmánynak az alapvető jogok korlátozására meghatározott szabályát és az ennek alapján kialakult alkotmánybírósági gyakorlatot kell alkalmazni. Ennek során figye lembe kell azonban venni az Alkotmánynak a tulajdonjogról szóló 13. §-ából származó sajátosságokat is. Ilyen sajátosság az, hogy a 13. § (2) bekezdése a tulajdonjog teljes elvonásánál a közérdeket jelöli meg egyik feltételként.

Az Alkotmánybíróság azonban nem tekinti elégséges alapnak, hogy a jogszabály csupán általánosságban hivatkozik a közérdekre (Abh2., ABH 2006, 520, 529.).

A támadott rendelkezés törvényjavaslatának indokolása szerint a Ptk. módosításának célja az volt, hogy az építési szerződés vállalkozója számára törvényen alapuló, a felek ettől eltérő szándékát kizáró, a megrendelő ingatlantulajdonát terhelő jelzálogjog alapítását tegye lehetővé azért, hogy a szerződésből eredő követelése kielégítésére a törvény hatékony eszközt biztosítson. Ez a korlátozás tehát közvetlenül az egyes vállalkozók magánérdekét, közvetve azonban a megrendelők teljesítési hajlandóságának növelését, mint a vállalkozói körbetartozások megszüntetését eredményező közérdeket, összességében pedig a nemzetgazdaság érdekét is szolgálja. Jelen esetben a közérdekre és annak érvényesülésére nem csak a jogszabály szövegéből, hanem már a rendelkezést a jogrendszerbe illesztő törvény címéből (a vállalkozói „körbetartozások” mérséklése céljából történő törvénymódosításokról), továbbá a törvényjavaslathoz fűzött általános és részletes indokolásból lehet következtetni.

A jogalkotó tehát több közjogi jogszabályt (csődtörvényt, közbeszerzési törvényt) is érintő – a vállalkozói körbetartozások mérséklését mint nyomós közérdeket célzó – intézkedési csomag részeként illesztette a Ptk.-ba ezt a jogintézményt.

A fentiekre tekintettel egyértelműen megállapítható, hogy a Ptk. 402. § (2) bekezdésében foglalt tulajdoni korlátozás közérdekből történt.

Azonban a közérdekből történő tulajdonkorlátozás is csak akkor alkotmányos, ha az elérni kívánt cél fontossága és az ennek érdekében okozott alapjogsérelem súlya arányban áll egymással.

2.2.2. A közérdekű tulajdonkorlátozás arányosságát vizsgálva az Alkotmánybíróság áttekintette a törvényes zálogjognak a Ptk.-ban előforduló más eseteit, és ezeket vetette össze a támadott törvényes jelzálogjog jogintézményével.

A Ptk. kötelmi jogi része számos helyen tartalmaz a törvény alapján is létrejövő zálogjogot [vállalkozási szerződés, Ptk.

379. §(2) bekezdés; ingatlan bérleti szerződés, Ptk. 429. § (1) bekezdés; haszonbérleti szerződés, Ptk. 456. §; letéti

szerződés, Ptk. 465. § (4) bekezdés; elszállásolási szerződés, Ptk. 470. §; megbízási szerződés, Ptk. 480. §; fuvarozási szerződés, Ptk. 499. § (2) bekezdés; szállítmányozási szerződés, Ptk. 519. § (1) bekezdés]. Mindezekben az esetekben azonban a zálogjog az ellenérdekű fél tulajdonát képező olyan ingóságokon áll fenn, melyek a szerződéskötés következtében a vállalkozó, haszonbérbe adó, szálloda, fuvarozó stb. birtokába kerültek. További sajátossága e rendelkezéseknek, hogy nem tiltják meg a feleknek a rendelkezésektől való eltérést, azaz kivétel nélkül diszpozitív szabályok.

A támadott rendelkezés viszont az eddigiektől lényegesen eltérő szabályt vezetett be, hiszen a vállalkozót

Az építési szerződés azonban – a fent bemutatott tételes jogi és a bírói gyakorlat által kimunkált – tárgya szerint egy már fennálló épület átalakítására, karbantartására és javítására is irányulhat. Ugyan a bírói gyakorlat figye lembe veszi az elvégzett munka nagyságát, a támadott rendelkezésből mégis az következik, hogy egy kisebb volumenű munka esetén (pl. csekély mértékű lakásfelújítás, vezetékszerelés) egy nagyobb értékű ingatlant terhelő jelzálogjog bejegyzésével a vállalkozót aránytalan szerződési biztosíték illetheti meg a megrendelővel szemben. Így egy kisebb értékű jelzálogjog miatt is sor kerülhet egy nagyértékű ingatlan árverésére. Ugyanígy nincs tekintettel a jogszabály a megrendelő általi nemfizetés – esetleg jogos – indokaira sem (pl. a visszatartás jogára).

Amíg a körbetartozások mérséklése alkotmányossági szempontból helyes és támogatandó jogalkotói cél, addig ezzel éppen ellentétesen a szabályozás garanciákat nélkülöző, túl tágra szabott kerete a kisebb munkák elvégzését megrendelő ingatlan-tulajdonosokat hozza aránytalanul kiszolgáltatott helyzetbe a vállalkozókkal szemben.

Összességében tehát az alkotmányosan elfogadható célt szolgáló intézményt a jogalkotó nem megfelelő módon illesztette a Ptk.-ba és ezen keresztül a jogrendszerbe.

A fentiek alapján megállapítható, hogy a differenciálás elmaradása a tulajdonhoz való jog aránytalan korlátozását eredményezi.

2.2.3. Vizsgálata során az Alkotmánybíróság megállapította azt is, hogy bár az indítványozó kifejezetten nem hivatkozott a jogbiztonság sérelmére, azaz a beadványában magát az Alkotmány 2. § (1) bekezdését nem jelölte meg, azonban az indítvány szövegéből, annak tartalmából mégis az következik, hogy a rendelkezéseket a jogbiztonság követelményébe ütközőnek is vélte. Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata alapján az indítványt tartalma szerint bírálja el [14/1990. (VI. 27.) AB határozat, ABH 1990, 170, 171.; 29/1995. (V. 25.) AB határozat, ABH 1995, 145, 150.;

32/2002. (VII. 4.) AB határozat, ABH 2002, 153.; 46/2002. (XI. 11.) AB határozat, ABH 2002, 602, 606.]. Erre tekintettel az Alkotmánybíróság az alkotmányossági vizsgálatot az alábbiak szerint az Alkotmány 2. § (1) bekezdése tekintetében is lefolytatta.

A jogbiztonság megköveteli, hogy a jogalkotó kerülje el a túl tág, vagy túlságosan határozatlan fogalmak használatát, a jogszabály szövege pedig érthető és világos legyen, és meg fele lően értelmezhető normatartalmat hordozzon [13/2001. (V. 14.) AB határozat, ABH 2001, 177, 201.].

Az Alkotmánybíróság megjegyzi, hogy a törvényjavaslat általános indokolása ellentétben áll a részletes indokolás tartalmával, ugyanis az egyik helyen a rendelkezés kogens, a másik helyen diszpozitív szabályként szerepel. Ez a tény átgondolatlanságra utal, önmagában azonban még nem eredményezné a támadott rendelkezés alkot mány elle nességét.

A Ptkmód. 4. §-a, a jogszabályi változásokat hatályba léptető rendelkezés viszont nem felel meg a jogbiztonság és az egyértelműség követelményének. Ez alapján pl. bizonytalan, hogy csak a jogszabály hatályba lépését köve tően megkötött építési szerződésekben, vagy a már korábban megkötött szerződésekben is alkalmazható-e a törvény, de bizonytalan annak tárgyi hatálya is. Továbbá a Ptk. 397. § (1) bekezdésének ismeretében (a díj – ha jogszabály kivételt nem tesz – a vállalkozás teljesítésekor esedékes) sem egyértelmű, hogy a „díjkövetelés” fogalma az építési szerződésben kikötött díjat, a vállalkozó teljesítéskor előterjesztett díjigényének megfelelő összeget, avagy az esetleges hiányos- vagy hibás teljesítés miatt a megrendelő által elismert követelés összegét jelenti-e.

A tárgyi hatályt tekintve a Ptkmód. előzménye az 59/2006. (XII. 20.) OGY határozat volt, melyben az Országgyűlés felkérte a Kormányt, hogy a magyar gazdaságban – különösen a közbeszerzések területén – kialakuló vállalkozói körbetartozások mérséklése érdekében a szükséges társadalmi és szakmai egyeztetéseket végezze el, és ezen egyeztetések alapján a szükséges törvényi szabályozás megalkotásáról szóló javaslatát terjessze az Országgyűlés elé.

A törvényjavaslat indokolása is a közbeszerzések területén fennálló anomáliák megoldására szánta a Ptkmód.-ba foglalt változtatásokat, a Ptk. 402. §-ában a közbeszerzési eljárásokra, illetve a közbeszerzési értékhatárokra azonban nem található semmifajta utalás.

Végül az Alkotmánybíróság megjegyzi: az előbbiek mellett az indítványozó által is felvetett polgári jogi értelmezési és alkalmazási nehézségek összességükben alkotmányjogi értelemben is sértik a jogbiztonságot. Nem egyértelmű pl., hogy az ingatlan-nyilvántartási bejegyzéshez az építési szerződést milyen okirati formában kell megkötni, különösen, hogy kell-e a megrendelő bejegyzési engedélye. A jelzálogjognak az ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzése ellen bírósági felülvizsgálatnak csak a bejegyzés törvénysértő volta esetén van helye, a bejegyzés tartalmi, érdemi felülvizsgálatát ugyanakkor a jogszabály nem teszi lehetővé. A bíróságnak nincs lehetősége arra, hogy az egyedi esetben megvizsgálja: megalapozott-e tartalmilag a jelzálogjog bejegyzése iránti kérelem. Mindezek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a normavilágosság hiánya a támadott jogszabályi rendelkezéssel összefüggésben olyan mértékű, hogy annak korrekciója a jogalkalmazástól nem várható el, az a jogalkotó feladatkörébe tartozik.

A fentiekre tekintettel az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Ptk. 402. § (2) bekezdése a megrendelő tulajdonhoz való jogát aránytalanul korlátozza, hatályba léptető rendelkezéseivel együtt is nagyfokú jogbizonytalanságot eredményez, mindezek miatt ez a törvényi rendelkezés alkot mány elle nes, így az Alkotmánybíróság megsemmisítette.

A határozat Magyar Közlönyben történő közzététele az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény 41. §-án alapul.

Budapest, 2010. március 29. Dr. Paczolay Péter s. k., az Alkotmánybíróság elnöke