599/D/2004. AB végzés. Az Alkotmánybíróság alkotmányjogi panaszok tárgyában eljárva meghozta a következő

599/D/2004. AB végzés. Az Alkotmánybíróság alkotmányjogi panaszok tárgyában eljárva meghozta a következő 1. Az Alkotmánybíróság a Szegedi Ítélőtábla Bf.I.217/2003/26. számú ítélete ellen benyújtott alkotmányjogi panaszt a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 360. § (1) bekezdése tekintetében megszünteti, a 23. § (3) bekezdése, 24/A. § (3) bekezdése, 360. § (2) és (3) bekezdése, illetve 375. § (1) bekezdése vonatkozásában pedig visszautasítja. 2. Az Alkotmánybíróság a Szegedi Ítélőtábla Bf.I.217/2003/26. számú ítélete ellen benyújtott alkotmányjogi panaszt a büntetőeljárásról szóló 1973. évi I. törvény 41. § (1) és (5) bekezdése, valamint a 132. § (1) bekezdése tekintetében visszautasítja. I. A Szegedi Ítélőtábla Bf.I.217/2003/26. számú ítélete ellen két alkotmányjogi panasz érkezett az Alkotmánybírósághoz, részben azonos jogszabályok alkotmányellenességének megállapítása és megsemmisítése tárgyában, lényegét tekintve azonos indokolással, azonos alkotmányi rendelkezésekre hivatkozással. Az Alkotmánybíróság a panaszokat az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló, többször módosított és egységes szerkezetbe foglalt 2/2009. (I. 12.) Tü. határozat (ABK 2009. január, 3.; a továbbiakban: Ügyrend) 28. § (1) bekezdése alapján egyesítette és együttesen bírálta el. 1.1. Mindkét alkotmányjogi panasz kezdeményezője állította a büntetőeljárásról szóló 1973. évi I. törvény (a továbbiakban: korábbi Be.) 41. § (1) bekezdése és az ezzel tartalmilag megegyező a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (a továbbiakban: Be.) 23. § (3) bekezdése alkotmányellenességét az Alkotmánynak a jogállamiság elvét tartalmazó 2. § (1) bekezdésére, a pártatlan bírósághoz való jogot garantáló 57. § (1) bekezdésére, illetve a védelemhez való jogot biztosító 57. § (3) bekezdésére hivatkozással. Az első alkotmányjogi panasz benyújtója hivatkozott továbbá az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében rögzített jogorvoslathoz való jog sérelmére is. Indokolásukban mindketten kifogásolták, hogy a támadott rendelkezések – a tárgyalás megkezdése után, relatív kizáró ok esetén – azt követelik meg, hogy a bíró kizárására irányuló kezdeményezést a tudomásszerzést követően az eljárás alanyai nyomban bejelentsék. Megítélésük szerint a „nyomban” meghatározatlan jogfogalom, a rendelkezésre álló töretlen bírói gyakorlat pedig csak ront a helyzeten, mert ennek tartalmát tévesen értelmezi. A téves bírói értelmezés viszont oda vezet, hogy – figyelemmel mindkét Be. további szabályaira és azok értelmezésének kialakult bírói gyakorlatára – a bíró tárgyalási magatartása miatt gyakorlatilag ellehetetlenül a kizárás érvényesíthetősége. Az Alkotmány 2. § (1) bekezdéséből fakadó jogbizonytalanság így azt eredményezi, hogy sérül az 57. § (1) bekezdése szerinti tisztességes eljárás számos eleme, a (3) bekezdésben garantált védelemhez való jog; az (5) bekezdésben biztosított jogorvoslathoz való jog tartalma pedig kiüresedik. 1.2. Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésére, illetve az 57. § (1) és (3) bekezdésére alapozva ugyancsak mindkét alkotmányjogi panaszos támadta a relatív eljárási szabálysértések értékelése tekintetében a fellebbviteli bíróságnak mérlegelési jogot biztosító, a Be. 375. § (1) bekezdését. Érdemi indokolásuk lényege szerint – függetlenül a korlátozás súlyos, vagy kevésbé súlyos voltától – ha a másodfokú bíróság megállapítja, hogy a terhelt vagy védője jogait az első fokú eljárásban korlátozták, egyetlen járható út az érdemi döntés hatályon kívül helyezésének és az eljárás megismétlésének elrendelése. A jogok bármilyen fokú sérelme egyenlő azzal, hogy az eljárás nem volt tisztességes. Ebben az esetben pedig – ahogyan az első kezdeményező írja – „[n]em lehet (…) mérlegelés tárgyává tenni az ítélet anyagi részének helyes vagy helytelen mivoltát, ha az adott ítélet tisztességtelen eljárás keretei között született.” 2. Az elsőként eljáró alkotmányjogi panasz benyújtója – mindkét Be. vonatkozásában – további eljárásjogi szabályokat is sérelmezett. 2.1. Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésére, az 57. § (1), (3) és (5) bekezdésére alapozva támadta a korábbi Be. 41. § (5) bekezdését, az alkotmányos összefüggést azonban e tekintetben nem fejtette ki. 2.2. Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésére, az 57. § (1) és (3) bekezdésére alapozva támadta a korábbi Be.-nek az alapos gyanú közlésére vonatkozó 132. § (1) bekezdését. Megítélése szerint alkotmányellenes helyzetet teremtett a jogalkotó azzal, hogy nem írt elő meghatározott időpontot az alapos gyanú közlésére, mert ezzel mód nyílik a terhelt és védő nyomozástól való huzamos „távoltartására”. 2.3. Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésére, az 57. § (1), (3) és (5) bekezdésére alapozva támadta a bíró kizárásáról szóló döntéssel szembeni jogorvoslatra vonatkozó Be. 24. (8) bekezdését – tartalmilag annak második fordulatát. Hivatkozott arra, hogy a bírói gyakorlat szerint a relatív kizáró okra alapozott kifogás elbírálásakor az erről döntő tanács nem vizsgálja a kizárással érintett bíró által elkövetett törvénysértéseket, erre csak a másodfokú eljárásban, az érdemi döntés felülbírálta kapcsán kerül sor. Mindez oda vezet, hogy a törvénysértésre alapozott kizárás esetén csak egyfokú elbírálásra kerül sor, mert ebben a részkérdésben a másodfokú bíróság döntése ellen nincs helye további jogorvoslatnak. 2.4. Az Alkotmány 57. § (1) bekezdésére – ezen belül a nyilvános tárgyaláshoz való jogra – hivatkozással támadta a Be. 360. § (1), (2), (3) bekezdéseit. A 360. § (1) bekezdése – a panasz benyújtásakor – lehetőséget biztosított arra, hogy a másodfokú bíróság „ megfelelő kötöttségek nélkül” döntsön az alkalmazott eljárási formáról; válasszon tanácsülés, (az indítványozó esetében alkalmazott) nyilvános ülés, és tárgyalás között. A (2)-(3) bekezdések arra biztosítottak lehetőséget, hogy a másodfokú bíróság – mérlegelési jogkörében eljárva – a több ügyféli jogot biztosító eljárási formát is választhassa, illetve annak alkalmazásakor is meghozhassa azokat a döntéseket, amelyeket egyébként a kevesebb jogot garantáló eljárási forma alkalmazásakor is meghozhatott volna. Az alkotmányjogi panasz előterjesztője szerint a bíróságnak minden fokon kötelező nyilvános tárgyalást tartania, mert a tisztességes eljárásra vonatkozó alkotmányi követelmények csak ennek alkalmazását ismerik el. Érdemi kritikát azonban főként az ügyében nem alkalmazott tanácsülésre vonatkozóan fejtett ki. II. Az Alkotmányjogi panaszok érdemben nem bírálhatók el, illetve okafogyottá váltak. 1. Az Alkotmánybíróság elsőként azt vizsgálta, hogy az alkotmányjogi panaszok a törvény formai feltételeinek megfelelnek-e. Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 48. § (1) bekezdése értelmében az Alkotmányban biztosított jogainak megsértése miatt alkotmányjogi panasszal fordulhat az Alkotmánybírósághoz az, akinek a jogsérelme az alkotmányellenes jogszabály alkalmazása folytán következett be, és egyéb jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette, illetőleg más jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva. Az Abtv. 48. § (2) bekezdése szerint az alkotmányjogi panaszt a jogerős határozat kézbesítésétől számított hatvan napon belül lehet írásban benyújtani. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az első indítványozó a jogerős végzést 2004. március 25-én, a második indítványozó március 29-én vette kézhez. Az alkotmányjogi panaszt pedig az első indítványozó 2004. május 24-én, a második indítványozó május 27-én adta postára. Így a panaszok határidőben benyújtottnak tekintendők. 2. Az Alkotmánybíróság hatáskörébe főszabályként csak hatályos jogszabályok alkotmányellenességének utólagos vizsgálata tartozik. Hatályon kívül helyezett, illetőleg módosított jogszabályi rendelkezés alkotmányosságának vizsgálatára az Alkotmánybíróság hatásköre csak akkor terjed ki, ha annak alkalmazhatósága az eldöntendő kérdés (először: 335/B/1990. AB végzés, ABH 1990, 261.). Az Abtv. 38. § (1) bekezdése alapján benyújtott bírói kezdeményezés és 48. §-a alapján előterjesztett alkotmányjogi panasz alapján azonban – mivel az alkalmazási tilalom kimondására is lehetőség van – már nem hatályos rendelkezés alkotmányellenességét is vizsgálja. Az Alkotmánybíróság észlelte, hogy a Be. 24. § (8) bekezdését a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény módosításáról szóló 2009. évi LXXXIII. törvény 2. §-a 2009. augusztus 13-i hatállyal megváltoztatta, s ugyanezen törvény 3. §-a egy új 24/A. §-t iktatott be, ennek (3) bekezdésébe szó szerinti szöveggel transzponálva a 24. § (8) bekezdését. A támadott rendelkezés tehát ma is változatlan tartalommal a jogszabály része. Így az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint (először: 773/B/1990. AB határozat, ABH 1993, 803, 804.) a határozat meghozatalakor hatályos szabályozás alapján folytatta le a vizsgálatot. 3. Az Alkotmánybíróság több ízben részletesen vizsgálta már az alkotmányjogi panasz tartalmi kellékeit is és ennek során a következő – jelen ügyben releváns – megállapításokra jutott. Következetes gyakorlata szerint – az alkotmányjogi panasszal támadható határozatok szempontjából – az Abtv. 48. §-ának (1)–(2) bekezdésében foglaltakat együttesen kell értelmezni és figyelembe venni [23/1991. (V. 18.) AB határozat, ABH 1991, 361, 362.]. Az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panasz keretében kizárólag azokat a jogszabályokat vizsgálhatja, amelyeknek a jogerős határozatban történő alkalmazása során az indítványozó által állított jogsérelem bekövetkezett [összefoglalóan: 62/2006. (XI. 23.) AB határozat, ABH 2006, 697, 703.]. További tartalmi feltétel az is, hogy az indítvány az állított jogsérelem és a támadott norma közötti közvetlen összefüggést tartalmazza [összefoglalóan: 46/2004. (XII. 1.) AB határozat, ABH 2004, 943, 950.]. Úgyszintén számos esetben állást foglalt már az Alkotmánybíróság az egyes konkrét normakontroll kérelmek: az alkotmányjogi panasz és bírói kezdeményezés, valamint a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló hatásköreinek összefüggéseiről. Döntéseiben megállapította, hogy „az Abtv. alapján a szabályozás hiánya miatt, azaz mulasztásban megnyilvánuló alkotmánysértés megállapítására irányuló indítvány alkotmányjogi panaszként való előterjesztése az Abtv.-ből nem vezethető le.” (1044/B/1997. AB határozat, ABH, 2004, 1160, 1176.; összefoglalóan továbbá pl.: 1105/D/2004. AB határozat, ABH 2005, 1316, 1326–1328.). Az Abtv. 48. § (1) bekezdése szerint ugyanis az alkotmányjogi panasz benyújtásának feltétele, hogy az Alkotmányban biztosított alapjogi sérelem alkotmányellenes jogszabály alkalmazása miatt következzék be (pl.: (1044/B/1997. AB határozat, ABH 2004, 1160, 1176.). Az alkotmányjogi panasz jogorvoslati jellegéből következik továbbá, hogy a hatályon kívül helyezett jogszabály alkotmányellenességének megállapítása és megsemmisítése, illetve az alkalmazási tilalom kimondása – az alkotmánysértés kimondásán túl – eredményezhet-e tényleges eljárásjogi következményeket (898/D/1999. AB végzés, ABH 2007, 2640.). 3.1. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a korábbi Be. 41. §-ának a panasz benyújtásakor (illetve azt megelőzően és azt követően) nem volt (5) bekezdése. E tekintetben tehát az alkotmányjogi panasz nem bírálható el, így azt a testület az Ügyrend 29. § d) pont utolsó fordulata alapján visszautasította. 3.2. Vizsgálata során az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a korábbi Be. 132. § (1) bekezdését a Szegedi Ítélőtábla a jogerős döntés meghozatala során nem alkalmazta. Nem is alkalmazhatta, minthogy ez a szabály a bírósági eljárást megelőző, attól elkülönülő nyomozási szakaszra tartalmazott rendelkezéseket. Az alkotmányjogi panasz kezdeményezőjének indítványa ebben a körben tartalmilag egyébként sem normakontrollra, hanem – az alkotmányjogi panasz esetén kizárt – mulasztás megállapítására irányul. Erre figyelemmel az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt e tekintetben az Ügyrend 29. § b) és e) pontja alapján visszautasította. 3.3. A relatív kizáró ok tárgyaláson történő bejelentésére vonatkozó, a korábbi Be. 41. § (1) bekezdése, illetve az ezzel tartalmilag megegyező, a Be. 23. § (3) bekezdése vonatkozásában az alkotmányjogi panasz döntően a bírói gyakorlatban követett jogértelmezésre, illetve áttételesen – tartalmilag – mulasztás megállapítására irányul. Az Alkotmánybíróságnak alkotmányjogi panasz keretében sincs hatásköre a jogalkalmazási gyakorlat alkotmányossági vizsgálatára; a bírói jogértelmezés önmagában nem lehet tárgya az Alkotmánybíróság eljárásának (72/B/2004. AB határozat, ABH 2007, 1567, 579.). Ezért az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszokat e vonatkozásban az Ügyrend 29. § b) pontja alapján visszautasította. 3.4. A kizárási kérelemre vonatkozó döntés elleni jogorvoslattal kapcsolatos, a Be. 24. § (8) bekezdését [a megváltozott szabály szerint a 24/A. § (3) bekezdését] a Szegedi Ítélőtábla a Bf. I.217./2003/26. ítéletében valójában szintúgy nem alkalmazta. Minthogy e rendelkezés sérelmezett része az eljárás alanyai számára biztosít – szabad elhatározásuktól függő – jogorvoslathoz való jogot, a bíróság ezt fogalmilag nem is alkalmazhatta. Az indítványozók ténylegesen a szabályozás hiányos voltát sérelmezték, annak előírását szorgalmazták, hogy tartalmilag legyen meghatározott a relatív kizáró ok érvényesítésekor vizsgálandó feltételrendszer, abba tartozzon bele a kizárással érintett bíró eljárására vonatkozó törvényességi szempontú felülvizsgálat is. Ezen túlmenően a kialakult bírói gyakorlatot éppen azért kifogásolták, mert abban nem az általuk felvetett szempontok jutnak érvényre. Az alkotmányjogi panasz feltétele, hogy a megjelölt jogsérelem az alkotmányellenesnek minősülő jogszabály alkalmazása miatt következzék be. Ezen kívül esik a jogalkotói mulasztás és alkotmányjogi panasz keretében nem vizsgálható az sem, hogy a bírói jogértelmezés miért nem tölt be hiánypótló szerepet. Így az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt az Ügyrend 29. § b) és e) pontja alapján visszautasította. 3.5. Az egyik alkotmányjogi panasz előterjesztője támadta a Be.-nek – az indítvány benyújtásakor hatályos állapota szerinti – 360. § (1)–(3) bekezdéseit is. 3.5.1. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy Be. 360. (1) bekezdését a 20/2005. (V. 26.) AB határozatában megsemmisítette, mert a másodfokon alkalmazható tanácsülés intézményének szabályozását alkotmányellenesnek találta. Jelen eljárásban a kezdeményező ugyanazon érveket hozta fel, mint amelyeket a korábbi döntésben az Alkotmánybíróság megvizsgált, noha a Szegedi Ítélőtábla ténylegesen nem is tanácsülésen, hanem (több napra kitűzött) nyilvános ülésen járt el. A most vizsgált esettel megegyező helyzetre vonatkozó gyakorlatát az Alkotmánybíróság 72/B/2004. AB határozatában a következőképpen összegezte: „a nem hatályos jogszabály alkotmányellenességének megállapítására és a jogszabály konkrét esetben való alkalmazhatósága kizárására irányuló alkotmányjogi panasz esetén – az egyéb törvényi feltételek vizsgálata mellett – vizsgálni kell azt is, hogy a nem hatályos jogszabály alkotmányellenessége megállapításának lehet-e az alkotmánysértés kimondásán túlmenő eljárásjogi következménye (898/D/1999. AB végzés, ABK 2007. január, 72.). Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint az alkotmányjogi panasz jogorvoslat, ennek következtében biztosítani kell a jogsérelem orvoslásának lehetőségét. Az Alkotmánybíróság a 23/1998. (VI. 9.) AB határozatban megállapította: ’az Országgyűlés alkotmányellenes mulasztást követett el azzal, hogy a büntetőeljáráson kívüli eljárásokban nem szabályozta az Alkotmánybíróság által alkotmányellenessé nyilvánított jogszabálynak a konkrét esetben történő alkalmazhatósága kizárásának eljárásjogi következményeit.’ (ABH 1998, 182.) A büntető ügyek tekintetében tehát az Alkotmánybíróság nem állapított meg mulasztást, sőt kiemelte, hogy az alkotmányjogi panasz megalapozottsága esetén a következményeket a törvényalkotó az Abtv. 43. § (3) bekezdésében rendezte (ABH 1998, 182, 186.). (…) Az Alkotmánybíróság az Abtv. 43. §-ának alkotmányosságával összefüggésben a 10/1992. (II. 25.) AB határozatban kifejtette: ’A lezárt jogviszonyokba való beavatkozást a törvény csak akkor írja elő, ha azt más, a jogbiztonsággal konkuráló jogállami elv megköveteli. Így az alkotmányos büntetőjog alapelveivel összhangban teszi az Abtv. 43. § (3) bekezdése kötelezővé jogerősen lezárt büntetőeljárások felülvizsgálatát az elítélt javára. Ez elvileg a jogbiztonság ellen hat. Az ellentmondást az Abtv. úgy oldja fel, hogy a 43. §-nak ez a rendelkezése csak arra az esetre vonatkozik, ha a büntetés hátrányos következményei még fennállnak.’(ABH 1992, 72, 75.) A Be. ugyanakkor az Alkotmánybíróság határozatának ennél szélesebb körben tulajdonít jogerőt feloldó jelentőséget. A 416. § (1) bekezdés e) pontja alapján felülvizsgálatnak van helye, ha az Alkotmánybíróság a jogerős határozattal befejezett büntetőeljárás felülvizsgálatát elrendelte, feltéve, hogy a terhelt még nem mentesült a büntetett előélethez fűződő hátrányos következmények alól, vagy a kiszabott büntetés, illetőleg az alkalmazott intézkedés végrehajtása még nem fejeződött be, vagy a végrehajthatósága még nem szűnt meg. Az Alkotmánybíróságnak az Abtv. 43. § (3) bekezdésén alapuló rendelkezése esetében a legfőbb ügyész hivatalból nyújt be felülvizsgálati indítványt [Be. 417. § (2) bekezdés]. Ezen túlmenően (…) felülvizsgálatnak van helye akkor is, ha a terhelt már mentesült a büntetett előélethez fűződő hátrányos következmények alól, vagy a büntetés végrehajtása már befejeződött, illetve végrehajthatósága megszűnt, illetőleg a terhelt már nem áll az intézkedés hatálya alatt, azonban a büntetőjogi felelősség megállapítására, a büntetés kiszabására vagy intézkedés alkalmazására olyan büntető jogszabály alapján került sor, amelynek alkotmányellenességét az Alkotmánybíróság megállapította [416. § (1) bekezdés f) pont és (2) bekezdés]. Az Alkotmánybíróság határozatán alapuló felülvizsgálati okokkal kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróság EBH 2005. 1299. szám alatt tette közzé jogértelmező elvi határozatát, amelyet az Alkotmánybíróság 20/2005. (V. 26.) AB határozatának 4. pontjában meghatározott, az alkotmányellenesnek ítélt és megsemmisített jogszabály alkalmazási tilalmát kimondó rendelkezése (ABH 2005, 202.) alapján indult eljárásban alakított ki. E szerint: Az Alkotmánybíróság határozata alapján – egyéb feltételek meglétében – felülvizsgálatnak a büntetőjogi felelősséget vagy a büntetést, illetve az intézkedést érintő büntető anyagi jogszabály alkotmányellenességének a megállapítása esetén van helye.” (72/B/2004. AB határozat, ABH, 2007, 1567, 1581.) Az Alkotmánybíróság – a fentiekre tekintettel – megállapította, hogy az alkotmányjogi panasz alapján a Be. 360. § (1) bekezdésének alkotmányossági vizsgálata okafogyottá vált, minthogy a jogsérelem kimondásán túl annak eljárásjogi következménye nem lehet. A fentebb kifejtettekből következően ugyanis az alkotmányjogi panasz érdemi elbírálása nélkül is megállapítható, hogy az alkotmányellenesség és az alkalmazási tilalom kimondása a konkrét büntető ügyre érdemben nem hatna ki. Ezért az eljárást – e tekintetben – az Ügyrend 31. § e) pontja alapján megszüntette. 3.5.2. A Be. 360. § (2)–(3) bekezdésének alkalmazására az alkotmányjogi panasz kezdeményezője által kifogásolt, a Szegedi Ítélőtábla Bf.I.217/2003/26. számú ítéletének meghozatalával összefüggésben nem került sor. Így az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt e körben az Ügyrend 29. § e) pontja alapján visszautasította. 3.6. Végül, mindkét alkotmányjogi panasz előterjesztője támadta a Be. 375. §-ának (1) bekezdését is. Az indítványból megállapíthatóan a panaszosok lényegében éppen azt sérelmezték, hogy ezen szabály egyes fordulatainak alkalmazására miért nem került sor – vagyis az Ítélőtábla ezt a rendelkezést sem alkalmazta. Ezen túlmenően az alkotmányjogi panaszok valójában a Be. jogorvoslati rendszerének egyik alappillére: az abszolút és a relatív eljárási szabálysértés közötti különbségté- tel, illetve az eltérő következmények alkalmazásának lehetősége lebontását szorgalmazzák. Ilyen esetekre vonatkozóan az Alkotmánybíróság az összefoglaló jellegű 1405/B/1997. AB határozatban kimondta, hogy a jogszabályokat teljes egészükben vagy általánosságban támadó, a jogintézmények lebontására átfogóan irányulóan indítványok érdemi elbírálásra alkalmatlanok (ABH 2006, 1081, 1088.). Alkotmányjogi panasz esetén az ilyen típusú kezdeményezés ugyanis nem alkalmas a vitatott jogszabály és a jogsérelem közötti összefüggés kimutatására. Ezért az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszokat az Ügyrend 29. § d) és e) pontja alapján szintén visszautasította. Budapest, 2010. április 20. Dr. Paczolay Péter s. k., az Alkotmánybíróság elnöke