882/E/2002. AB határozat. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az Alkotmánybíróság mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló in

882/E/2002. AB határozat. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az Alkotmánybíróság mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő h a t á r o z a t o t: Az Alkotmánybíróság a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. IV. törvénnyel összefüggő, mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítványt, amely szerint a törvényalkotó az Alkotmány 16. §-át és 67. § (1) bekezdését sértő alkotmányellenes helyzetet idézett elő azzal, hogy nem minősítette bűncselekménynek az azonos nemű 18. év feletti és 14–18. év közötti személyek szexuális kapcsolatát, amennyiben közöttük függő, illetve alárendelt helyzet van, elutasítja. I. 1. Az indítványozó a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvénnyel (a továbbiakban: Btk.) összefüggő mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megszüntetése iránt fordult az Alkotmánybírósághoz. Álláspontja szerint azt követően, hogy az Alkotmánybíróság a 37/2002. (IX. 4.) AB határozatban (ABH 2002, 230., a továbbiakban: Abh1.) megsemmisítette a Btk. 199. §-át, büntetőjogi szankció nélkül maradtak azok a „homoszexuális” magatartások, amelyek 14–18 éves személyeket érintenek olyan élethelyzetekben, amelyekben a fiatalkorú és a felnőtt között függő, alárendeltségi viszony van. A törvényalkotó e magatartások büntetlenül hagyásával az Alkotmány 16. §-ából és a 67. § (1) bekezdéséből folyó jogalkotási kötelezettségét elmulasztotta, ami alkotmányellenes helyzetet idézett elő. 2. Az Alkotmánybíróság – figyelemmel az új Büntető Törvénykönyv akkor folyamatban volt előkészítésére – megkereste az igazságügy-minisztert. II. Az indítványban hivatkozott jogszabályi rendelkezések: 1. Az Alkotmány rendelkezései: „16. § A Magyar Köztársaság különös gondot fordít az ifjúság létbiztonságára, oktatására és nevelésére, védelmezi az ifjúság érdekeit.” „67. § (1) A Magyar Köztársaságban minden gyermeknek joga van a családja, az állam és a társadalom részéről arra a védelemre és gondoskodásra, amely a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges.” 2. A Btk. megsemmisített rendelkezése: „Természet elleni fajtalanság 199. § Az a tizennyolcadik életévét betöltött személy, aki ennél fiatalabb, azonos nemű személlyel fajtalankodik, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.” III. Az indítvány nem megalapozott. 1. Az Alkotmánybíróság a jelen ügyben – azonosan a 964/B/2005. AB határozattal (ABK 2010. szeptember, 1075, 1075–1076.) elbírált ügyhöz – azokból a korábbi határozataiból indult ki, amelyekben a hiányzó vagy hiányosnak vélt büntető anyagi jogi szabályozás tekintetében fejtette ki az álláspontját. Az Alkotmánybíróság több határozatban fogalmazta meg, hogy a bűncselekménnyé nyilvánításnál széles körben érvényesül a törvényhozó szabadsága. A határozatok elvi mondandóját a hátrányos megkülönböztetés tilalma büntetőjogi szankcionálásának alkotmányossági kérdéseiről szóló 41/2007. (VI. 20.) AB határozat összegezte (ABH 2007, 551, 558–561.), aminek a jelen ügyben releváns megállapításai a következők: Az Alkotmánybíróság – az egyébként nem büntetőjogi tárgyú – 21/1996. (V. 17.) AB határozatban az erkölcsi alapú magatartásokkal összefüggésben rögzítette, hogy a bűncselekmények megállapítása törvényhozói kompetencia, és így a demokratikus többségi vélemény érvényesülésének tere; kivételes esetekben azonban itt is érvényesülhet az alkotmánybírósági kontroll (ABH 1996, 74, 82.). Ezt megerősítette a 20/1999. (VI. 25.) AB határozat: „Valamely magatartás bűncselekménnyé nyilvánítása [csakúgy, mint szabálysértéssé nyilvánítása (987/B/1990/3. AB határozat, ABH 1991, 527, 530.)], ezzel kapcsolatban társadalomra veszélyességének mérlegelése a jogalkotó feladata. (...) Az Alkotmánybíróság nem jogosult arra, hogy új bűncselekményi tényállások megállapítására kötelezze a jogalkotást, sem arra, hogy különös részi tényállások részleges megsemmisítésével addig nem büntetendő magatartásokat is büntethetővé tegyen.” (ABH 1999, 159, 163.) Az Alkotmánybíróság általánosságban is megerősítette, hogy a jogalkotónak széles körű mérlegelési joga van – az Alkotmányból fakadó követelmények megtartása és a büntetőjog dogmatikai szabályainak figyelembevétele mellett – adott magatartás bűncselekménnyé nyilvánításában, súly szerinti differenciálásában, illetve a felelősség körének és a felelősség alóli mentesülésnek a differenciálásában (167/B/2000. AB határozat, ABH 2002, 1113, 1121.). A törvényhozó szabadságát az Alkotmánybíróság határozatai más megközelítésben is részletezték. Adott magatartás bűncselekményi és szabálysértési alakzatának elhatárolása kérdésében az Alkotmánybíróság a 871/B/1994. AB határozatban megállapította: valamely jogellenes cselekmény – annak társadalomra veszélyességére tekintettel – szabálysértéssé, illetőleg bűncselekménnyé nyilvánítása a jogalkotó hatásköre (ABH 2000, 582, 587.). A társadalmilag káros magatartások szabálysértésként vagy bűncselekményként való szankcionálásával kapcsolatosan az 1233/B/1995. AB határozatban az Alkotmánybíróság kifejtette: önmagában az a megoldás, illetve szabályozási mód, hogy a Btk. akár az elkövetői, akár a sértetti oldalon meghatározott személyi kört emel ki, és ehhez fűzi a bűncselekmény törvényi tényállásának megvalósulását vagy valamely minősítő körülmény létrejöttét, nem kifogásolható, ez a jogalkotó kompetenciájába tartozik. Ennek oka a védett jogi tárgyak eltérő voltával, avagy az egyes bűncselekményfajták speciális, kiemelt jellegével függ össze, sőt gyakran azzal is, hogy valamely alanyi tényező hiányában egy magatartás nem valósít meg bűncselekményt. Az elkövetők vagy a sértettek személyi körének kiemelése alkotmányjogi szempontból nem tekinthető a törvény előtti egyenlőség sérelmének és nem minősíthető sem pozitív, sem negatív diszkriminációnak, amennyiben a megkülönböztetés nem önkényes vagy nem ésszerűtlen. (ABH 2000, 619, 620.) Az általános jogegyenlőség alapelvként való deklarálása és a hátrányos megkülönböztetés tilalma tehát nem értelmezhető akként, hogy az egyes bűncselekmények (büntetendő emberi magatartások) eltérő jellegéből, természetéből, avagy a büntetőjog által védett jogi tárgyak különbözőségéből fakadóan egyes elkövetői vagy sértetti kategóriákat ne lehessen eltérő szabályozás alá vonni (ABH 2000, 619, 621.). A törvényhozó szabadságát hangsúlyozta az Alkotmánybíróság az 1427/B/1995. AB határozatban is. Az egyes bűncselekmények, és ezeken belül az alapeset, valamint a minősített eset szabályozása, a törvényi tényállási elemek, az egyes elkövetési magatartások, ezeken belül az egyes fordulatok, a kiemelt minősítő körülmények, valamint mindezekhez igazodóan a törvényi büntetési tételek meghatározása, a jogalkotó – a törvényhozás – hatáskörébe tartozik. Alkotmányos követelmény természetesen, hogy a büntetőjogi szabályozás ne sértse az Alkotmány rendelkezéseit, különösen pedig, hogy ne sértse az Alkotmány által deklarált emberi jogokat, valamint a jogállamiság, és ezen belül a jogbiztonság elvét. Az Alkotmány egyetlen rendelkezéséből sem vezethető le azonban olyan követelmény, hogy a jogalkotó milyen módon és arányban szankcionálja valamely bűncselekmény alapesetét és minősített esetét, bűntetti és vétségi alakzatát, és az sem, hogy milyen, egymástól eltérő elkövetési magatartásokat von azonos büntetési tétel alá. (ABH 2000, 624, 626.) 2. Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény 49. §-ában meghatározott mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség akkor állapítható meg, ha a jogalkotó a jogszabályi felhatalmazásból származó jogalkotói feladatát elmulasztotta, és ezzel alkotmányellenességet idézett elő. Az Alkotmánybíróság nemcsak akkor állapít meg alkotmányellenes mulasztást, ha az adott tárgykörre vonatkozóan semmilyen jogszabály nincs, hanem akkor is, ha az adott kérdésben van ugyan szabályozás, de alapvető jogok érvényesüléséhez szükséges garanciák hiányoznak, illetve, ha a hiányos szabályozás alapvető jogok érvényesítését veszélyezteti. A mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapításához két feltételnek kell együttesen megvalósulnia: a jogalkotó mulasztásának és az ennek folytán előidézett alkotmányellenes helyzetnek. [62/2006. (XI. 23.) AB határozat, ABH 2006, 697, 704.] Az Alkotmánybíróság ennek megítélésében az Abh1.- ben, valamint az Alkotmány 16. §-ával és 67. § (1) bekezdésével összefüggésben kifejtett tételeket vette alapul. 2.1. Az Alkotmánybíróságnak az Abh1.-ben tett megállapításai közül a jelen ügyben a következők kiemelése indokolt. „A Btk. 199. § alkotmányosságának kérdésében az Alkotmánybíróság – az indítványok fő érvelésének megfelelően – nem a valamely magatartás bűncselekménnyé nyilvánítása vizsgálatánál szokásosan alkalmazott általános alapjogi, ún. szükségesség/arányosság teszt alapján döntött [ennek lényege összefoglalva: 18/2000. (VI. 6.) AB határozat, ABH 2000, 117, 123–124.], hanem a testvérek közötti fajtalanság büntetendőségének alkotmányossági megítélésénél alkalmazott ún. ésszerűségi teszt szempontjai szerinti elemzést végezte el. Ennek első lépéseként az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a szabályozás szempontjából kik tekinthetők homogén csoportnak. Ezt követően vizsgálta, hogy a büntetéssel fenyegetett magatartás meghatározásakor a törvényalkotó az alkotmányos követelményeknek megfelelően különböztetett-e a 18 éven felüli elkövetők, illetve a 14–18 év közötti sértettek (dogmatikailag: passzív alanyok) között: mindegyikük szempontjait hasonló figyelemmel és méltányossággal értékelte-e akkor, amikor az egyetértő, kölcsönös beleegyezésen alapuló homoszexuális kapcsolatot büntetni rendelte, a heteroszexuális kapcsolatot viszont nem.” (ABH 2002, 230, 243–244.) „A törvényalkotó a Btk. 199. §-ában meghatározott bűncselekmény jogi tárgyát az ifjúság egészséges irányú szexuális fejlődésében határozza meg. Az Alkotmány 67. § (1) bekezdése alapján e korosztály minden egyes tagjával szemben fennáll az állam alkotmányos kötelezettsége, hogy védelmet nyújtson a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéshez, így az egészséges szexuális fejlődéshez is. A védelem jogi felelősségi eszközei között helye van a büntetőjogi büntetésnek is. A büntetőjog eszközei is szükségesek lehetnek annak érdekében, hogy az állam megóvja e korosztályt egyrészt a személyiségfejlődésre káros hatásoktól, másrészt az olyan kockázatvállalásoktól, amelyekkel kapcsolatban életkoránál (az ettől függően feltételezett testi, szellemi, erkölcsi és társadalmi érettségénél) fogva nem képes megismerni és értékelni sem a választható lehetőségeket, sem pedig választása következményeit saját személyiségére, illetve későbbi életére és társadalmi beilleszkedésére [21/1996. (V. 17.) AB határozat, ABH 1996, 74.].” (ABH 2002, 230, 244.) „Az Alkotmánybíróság e döntésben is megerősíti, hogy az ifjúság egészséges szexuális fejlődését szolgáló büntetőjogi eszközök meghatározása törvényhozói kompetencia, így a demokratikus többségi vélemény és érzület érvényesülésének tere [21/1996. (V. 17.) AB határozat, ABH 1996, 74, 82.]. A törvényhozó azonban köteles figyelembe venni azokat a korlátokat is, amelyek az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdéséből következnek. (…) A büntető törvénnyel történő megkülönböztetésnek kellő súlyú alkotmányos indokon kell alapulnia. A jelen ügyben az Alkotmánybíróság ilyen indokot nem állapított meg. Az Alkotmány 67. § (1) bekezdéséből következő állami kötelezettség sem elegendő súlyú alkotmányos indok arra, hogy a gyermekek egészséges szexuális érését a felnőttek befolyásától büntetőjogilag védő szabályok a védett kort különbözően határozzák meg csupán attól függően, hogy a szexuális kapcsolat azonos vagy különböző nemű személyek között létesül. A heteroszexuális és a homoszexuális érés folyamatában meglévő esetleges eltéréseket kétségtelenül felerősíti a homoszexuális kapcsolatot meg nem értéssel, illetve elutasítással fogadó társadalmi környezet. [Ezt igen részletesen elemezte az Alkotmánybíróság a 21/1996. (V. 17.) AB határozatban, ABH 1996, 74.] Különbségek mutathatóak ki a fiúk és a lányok között is a serdülőkori személyiségfejlődésében. Történelmileg ezek az eltérések vezettek – többek között – a férfiak és a nők közötti szexuális kapcsolat eltérő büntetőjogi megítéléséhez az európai országok többségében. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint azonban ezek a különbségek nem jelentenek ésszerű és objektív igazolást arra, hogy az állam különbözőképpen határozza meg a védett kort. Sem az Alkotmány 67. § (1) bekezdéséből, illetve 15. §-ából, sem pedig – az Alkotmány 7. § (1) bekezdésére figyelemmel – a gyermekek jogaival kapcsolatos nemzetközi kötelezettségvállalásból (a Gyermek jogairól szóló, New Yorkban, 1989. november 20-án kelt Egyezmény kihirdetéséről szóló 1991. évi LXIV. törvény) nem következik, hogy az állam önmagában a szexuális irányultság alapján különböző mértékben avatkozzon be ebbe a komplex, az ember személyiségének kiteljesedése szempontjából rendkívül fontos és bonyolult folyamatba a jogi felelősség rendjében legszigorúbb és az alapvető emberi jogokat szükségképpen érintő büntető hatalom eszközeivel. Természetesen a törvényhozó megítélésére tartozik, hogy a büntetőjogi szabályozás megfelel-e a gyermekek védelmével kapcsolatos állami kötelezettségnek, vagy pedig vannak olyan, a fiatalkorú és a felnőtt közötti függő, alárendeltségi viszonyból adódó élethelyzetek, amelyek ben a 14–18 éves korosztályokat további magatartások bűncselekménnyé nyilvánításával kell védeni a 18 éven felüliekkel létesített szexuális kapcsolatok ellen. Az Alkotmánybíróság ezúttal is hangsúlyozza: nem jogosult arra, hogy új bűncselekményi tényállások megállapítására kötelezze a jogalkotást, sem arra, hogy különös részi tényállások részleges megsemmisítésével addig nem büntetendő magatartásokat is büntethetővé tegyen.” (ABH 2002, 230, 244–246.) 2.2. Az Alkotmánybíróság a tartás elmulasztása bűncselekményének büntethetőségét megszüntető ok alkotmányossági vizsgálatakor az 1091/B/1999. AB határozatban (ABH 2002, 1018., a továbbiakban Abh2.) megállapította: „Az Alkotmány 67. §-a a gyermek oldaláról közelítve deklarálja a védelemhez és gondoskodáshoz való jogot, amely jog egyben kötelezettséget keletkeztet a család, a társadalom és az állam oldalán. A kötelezettség alanyainak ezzel kapcsolatos konkrét magatartását, feladatait, a velük szemben megfogalmazott elvárásokat számos törvény és a hozzájuk kapcsolódó végrehajtási szabály-együttes tartalmazza. (…) A jogi szabályozásból is kitűnően a gyermekekről való gondoskodás komplex feladat, amely magában foglalja többek között a gyermekjóléti alapellátások biztosítását, a megfelelő oktatási és egészségügyi alrendszerek működtetését éppen úgy, mint a gyermekek családban történő nevelkedésének elősegítését. Ebben a rendszerben az egyes kötelezettek feladatainak nagyságrendje és eszközei között szükségképpen súlypontbeli eltolódások vannak. Az Alkotmány 16. §-a a kötelezettségek alanyai közül az államot az alaptörvény szintjén is kiemeli, amikor államcélként előírja, hogy az államnak különös gondot kell fordítania az ifjúság létbiztonságára és védelmeznie kell az ifjúság érdekeit. Az Alkotmány e két rendelkezésének összevetéséből kitűnik, hogy az állam a gyermekek 67. § (1) bekezdésében biztosított jogainak érvényesülését a 16. §-ban előírt kötelezettségeinek teljesítésével tudja hatékonyan szolgálni. Az állam oldalán a gyermeki jogok érvényesítése jogi aktivizmust kíván meg, vagyis a jogrendszer alakítása során tekintettel kell lenni a különböző jogágak – jelen esetben a családjog és a büntetőjog – normatív és intézményes összefüggéseire. A jogrendszer egészének működésében pedig tükröződnie kell a különböző állami feladatok teljesítéséből fakadó jogi és jogon kívüli érdekek kiegyensúlyozott összemérésének. Ennek érdekében az Alkotmányban megfogalmazott elvek mentén mindenekelőtt a jogalkotó feladata az egyes jogágak intézmény- és eszközrendszerének olyan alakítása, amely lehetővé teszi fent megjelölt államcél és a jogok biztosításának összehangolását.” (ABH 2002, 1081, 1085–1086.) 3. A törvényhozó az Abh1. után valóban nem alkotott olyan bűncselekményi tényállást, amelyben a 18 év feletti személyek 14–18 év közötti személlyel létesített szexuális viszonyát büntetni rendeli, amennyiben a 14–18 év közötti fiatal a felnőttkorú nevelése, felügyelete, gondozása vagy gyógykezelése alatt áll. E tényezőket a Btk. az erőszakos közösülés (197. §), a szemérem elleni erőszak (198. §), valamint a megrontás (201–202. §) és a kerítés (207. §) tényállásánál súlyosabb büntetést érdemlő körülménynek tekinti. A Btk. 202/A. § pedig büntetni rendeli azt, aki a 14–18 év közötti személlyel ellenszolgáltatás fejében közösül vagy fajtalankodik. Az Alkotmánybíróság az Abh1 és Abh2.-ben kifejtett elveket és megállapításokat fenntartva, valamint a Btk. szabályait figyelembe véve úgy ítélte meg, hogy az indítványozó által igényelt – egyébként a diszkrimináció tilalmának meg nem felelő – törvényi szabályozás elmaradása nem alkotmányellenes helyzetet előidéző mulasztás. A 18. éven felüliek és 14–18 év közötti fiatalok konszenzuális szexuális kapcsolatából azon magatartások kiválasztása, amelyeket bűncselekményként szankcionálni kell, a törvényhozó feladata. Ennek megoldása során természetesen szem előtt kell tartania az Alkotmány rendelkezéseit, ezek között az Alkotmány 16. §-át és 67. § (1) bekezdését is, de figyelemmel kell lennie az Alkotmány 54. § bekezdésében rögzített emberi méltósághoz való jogra és a 70/A. § (1) bekezdésében megfogalmazott diszkrimináció-tilalomra is. A fentiekre tekintettel az Alkotmánybíróság a Btk.-val összefüggő mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítványt elutasította. Budapest, 2010. december 14. Dr. Paczolay Péter s. k., az Alkotmánybíróság elnöke