21/2015. (VI. 18.) AB határozata a víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. CCIX. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 58/2013. (II. 27.)

21/2015. (VI. 18.) AB határozata a víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. CCIX. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 58/2013. (II. 27.) Korm. rendelet 2013. március 1. és 2013. december 31. között hatályos 62. § (5) bekezdése alaptörvény-ellenességének megállapításáról és folyamatban lévő perben történő alkalmazásának kizárásáról. Az Alkotmánybíróság teljes ülése jogszabály alaptörvény-ellenességének megállapítására irányuló bírói kezdeményezés tárgyában meghozta a következő 1. Az  Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a  víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 58/2013. (II. 27.) Korm. rendelet 62. § (5) bekezdése a 2013. március 1. napja és 2013. december 31. napja közötti időszakban a  víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény 52.  § (2) bekezdésébe ütköző szabályt tartalmazott, ezért alaptörvény-ellenes volt. 2. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy az alaptörvény-ellenes jogszabályi rendelkezés a Miskolci Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságon folyamatban lévő 12.K.27.418/2014. számú perben nem alkalmazható. Az Alkotmánybíróság elrendeli e határozatának a Magyar Közlönyben való közzétételét. I. [1] A Miskolci Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság bírája – a  közigazgatási határozat felülvizsgálatára irányuló 12.K.27.418/2014. számú per felfüggesztése mellett – az  Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a  továbbiakban: Abtv.) 25.  § (1)  bekezdése alapján egyedi normakontroll eljárást kezdeményezett a  víziközműszolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 58/2013. (II. 27.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) 2013. március 1. napja és 2014. december 11. napja között hatályos 62. § (5) bekezdésével összefüggésben. [2] A bírói kezdeményezésre okot adó ügyben a  szolgáltató a  bekötési vízmérő és a  mellékvízmérők különbözetét a  víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény (a  továbbiakban: Vksztv.) alapján a  társasházzal mint a  bekötési vízmérő szerinti fogyasztóval kívánta megfizettetni, a  Vksztv. 52.  § (2)  bekezdése szerint ugyanis a „bekötési vízmérő és a  mellékvízmérők mérési különbözetéből megállapított különbözetet a  bekötési vízmérő szerinti felhasználó fizeti meg a víziközmű-szolgáltatónak”. A fogyasztóvédelmi felügyelőség 2013. december 12-én kelt határozata szerint mindazonáltal a Korm. rendelet alapján a különbözet mégsem számlázható ki a társasháznak. A  Korm. rendelet 62.  § (5)  bekezdése ugyanis lényegében kivételt engedett az  idézett törvényi főszabály alól, amikor úgy rendelkezett, hogy az „nem vonatkozik arra az  esetre, ahol a  bekötési vízmérő mellett az  elkülönített vízhasználatok kizárólag hitelesített vízmérőkkel rendelkeznek”. A  bírósági eljárás a  szolgáltatónak az  elsőfokú döntést helybenhagyó másodfokú határozat ellen benyújtott keresete alapján indult. [3] A Vksztv. 2014. január 1. napjával módosult: a  jogalkotó egy új (2a)  bekezdést illesztett az  52.  §-ba, mely már lehetővé tette, hogy a  víziközmű-szolgáltatási díj elszámolásának alapja – bizonyos feltételek esetében – a főszabálytól eltérően a mellékvízmérőkön mért fogyasztás legyen. Ugyanakkor az indítványozó bíró hangsúlyozza, hogy a szóban forgó időszakban („a vizsgálat alá vont számlázási gyakorlat tanúsítására [...] a 2013-as év folyamán került sor”) a Korm. rendelet még „úgy tartalmazta főszabálytól való eltérés esetének a szabályozását, hogy a törvény ilyen eltérést nem engedélyezett”. [4] A bíró szerint tehát a  Korm. rendelet (egyébként 2014. december 11. napjáig hatályban volt) 62.  § (5)  bekezdése a  2013. december 31. napjáig terjedő időszakban – tehát a  törvény kifejezett módosításáig – a  Vksztv. 52.  § (2)  bekezdésébe ütköző rendelkezést tartalmazott, ezzel megsértve az  Alaptörvény 15.  § (4)  bekezdését (mely szerint a Kormány rendelete törvénnyel nem lehet ellentétes). [5] A bírói kezdeményezés utal a 3011/2014. (II. 11.) AB határozatra is, mely ugyanezzel a problémával foglalkozott, de polgári perben előterjesztett bírói kezdeményezés alapján. Az  indítványt elutasító döntését az  Alkotmánybíróság akkor arra alapította, hogy mivel „a bírói kezdeményezés szerint alkalmazásra kerülő kormányrendelet már a  törvénnyel – annak módosítása következtében – nem ellentétes, a  kormányrendelet a  kezdeményezésben hivatkozott okokra alapítva nem alaptörvény-ellenes” {Indokolás [16]}. Jelen ügy indítványozó bírója szerint ez  az érvelés is azt támasztja alá, hogy a jogszabályi ellentét korábban – az általa megjelölt időszakban – fennállt. II. [6] 1. Az Alaptörvény érintett rendelkezése: „15. cikk (4) A Kormány rendelete törvénnyel nem lehet ellentétes.” [7] 2.1. A Vksztv. érintett – 2013. december 31. napjáig hatályos – rendelkezései: „52. § (1) Közműves ivóvízellátás esetében az elszámolás a bekötési vízmérő mérési adatain alapul. (2) A bekötési vízmérő és a mellékvízmérők mérési különbözetéből megállapított különbözetet a bekötési vízmérő szerinti felhasználó fizeti meg a víziközmű-szolgáltatónak.” [8] 2.2. A Vksztv. érintett – 2014. január 1. napjától hatályos – rendelkezései: „52. § (1) Közműves ivóvízellátás esetében az elszámolás a bekötési vízmérő mérési adatain alapul. (2) A  bekötési vízmérő és a  mellékvízmérők mérési különbözeteként megállapított vízfogyasztás utáni víziközműszolgáltatási díjat a bekötési vízmérő szerinti felhasználó fizeti meg a víziközmű-szolgáltatónak. (2a) Az (1) és (2) bekezdéstől eltérően a víziközmű-szolgáltatási díj elszámolásának alapja a mellékvízmérőkön mért fogyasztás, ha a) a  bekötési vízmérő mellett az  elkülönített vízhasználók elkülönített vízhasználati helye és más vízvételi helyek kizárólag hiteles, plombával vagy záró bélyeggel ellátott mellékvízmérőkkel és hatályos mellékszolgáltatási szerződéssel rendelkeznek, és b) a  mellékvízmérőkön és a  bekötési vízmérőn mért fogyasztási adatok, valamint a  helyszíni ellenőrzés alapján a  csatlakozó hálózati szakaszon a  karbantartás elmaradására visszavezethető vízveszteség vagy az  elszámolatlan vízvétel lehetősége kizárható.” [9] 3. A Korm. rendelet érintett – 2013. március 1. napja és 2014. december 11. napja között hatályos rendelkezései: „62.  § (4) Az  ingatlanon fogyasztott víz mennyisége szempontjából a  bekötési vízmérő az  irányadó. A  bekötési vízmérő és az elkülönített vízhasználatokat mérő mellékvízmérők mérési különbözetéből megállapított fogyasztási különbözet esetén a  bekötési vízmérő szerinti felhasználó köteles a  fogyasztási különbözetet a  víziközműszolgáltatónak megfizetni. (5) A  (4)  bekezdés nem vonatkozik arra az  esetre, ahol a  bekötési vízmérő mellett az  elkülönített vízhasználatok kizárólag hitelesített vízmérőkkel rendelkeznek.” III. [10] A bírói kezdeményezés megalapozott. [11] 1. Az Alkotmánybíróság mindenekelőtt azt vizsgálta meg, hogy az  indítvány megfelel-e az Abtv.-ben írt formai és tartalmi feltételeknek. [12] Megállapítható volt, hogy a  kérelem a  határozottság Abtv. 52.  § (1b)  bekezdésében felsorolt követelményeinek eleget tesz. A  kérelem a) tartalmazza azt a  törvényi rendelkezést, amely megállapítja az  Alkotmánybíróság hatáskörét az  indítvány elbírálására, továbbá azt, amely az  indítványozó indítványozói jogosultságát megalapozza [Abtv. 25.  § (1)  bekezdés]; b) az  eljárás megindításának indokait [alaptörvény-ellenesnek tartott jogszabályi rendelkezés folyamatban lévő egyedi ügy elbírálása során történő alkalmazása]; c) az  Alkotmánybíróság által vizsgálandó jogszabályi rendelkezést [Korm. rendelet 62.  § (5)  bekezdése a  2013. március 1. napjától 2013. december 31. napjáig terjedő időszakban]; d) az  Alaptörvény megsértett rendelkezését [15.  cikk (4)  bekezdés]; indokolást arra nézve, hogy a  sérelmezett rendelkezés miért ellentétes az  Alaptörvény megjelölt rendelkezésével, valamint kifejezett kérelmet arra, hogy az  Alkotmánybíróság állapítsa meg a  megjelölt törvényi szakaszok alaptörvény-ellenességét (a  bíró a  támadott jogszabályi rendelkezés hatályon kívül helyezésére tekintettel annak megsemmisítését nem kérte). [13] A Korm. rendelet támadott 62. § (5) bekezdése – a § 2014. december 11-ei hatállyal történő újraszabályozása miatt – jelenleg már nincs hatályban. Nincs eljárásjogi akadálya azonban annak, hogy az Alkotmánybíróság az Abtv. 41. § (3) bekezdése alapján a jogalkotó által hatályon kívül helyezett norma alaptörvény-ellenességét megvizsgálja, ha azt konkrét esetben – folyamatban lévő bírósági eljárásban – még alkalmazni kellene. [14] A bíró egyértelműen állította, hogy a  támadott jogszabályi rendelkezést [a Korm. rendelet 62.  § (5)  bekezdését] alkalmaznia kellene („az anyagi jogviszonyokat a megvalósításuk időszakában hatályos anyagi jogszabályok alapján kell megítélni” – szól az érvelés), és saját eljárását felfüggesztve fordult az Alkotmánybírósághoz, tehát az Abtv. 25. § (1) bekezdésében írt feltételek is teljesülnek. [15] A 3011/2014. (II. 11.) AB határozatra figyelemmel az  indítvánnyal összefüggésben szükségessé vált annak mérlegelése is, hogy az  ügy az  Abtv. 31.  §-a alapján nem minősül-e res iudicatának, ítélt dolognak. A  korábbi ügyben a  jelen üggyel megegyező volt a  támadott jogszabályi rendelkezés és az  alkotmányjogi probléma [a Korm. rendelet 62. § (5) bekezdésének a Vksztv. 52. § (2) bekezdésével való összhangja], azonban akkor polgári perről volt szó, melyben a  későbbi jogszabály-módosításnak jelentősége volt. Mivel az  indítvány elbírálásának időpontjában a  bírói kezdeményezésre okot adó jogszabályi állapot már nem állt fenn, az  Alkotmánybíróság a  kérelmet érdemi határozattal elutasította. Az  Abtv. 31.  § (1)  bekezdése értelmében érdemi alkotmánybírósági döntés esetében is helye van azonban eljárásnak, ha a „körülmények alapvetően megváltoztak”, illetve jelen ügyben annak is jelentősége van, hogy közigazgatási perről van szó: a  bíróságnak egy 2013-ban keletkezett tényállás alapján hozott hatósági határozat jogszabályszerűségét kell elbírálnia, kifejezetten a  tényállás keletkezésének az  időpontjában hatályos jogszabályi környezet alapján. Az  Alkotmánybíróság ezért úgy ítélte meg, hogy res iudicata megállapításának nincs helye. [16] A bírói kezdeményezést mindezek alapján az Alkotmánybíróság az alábbiak szerint érdemben bírálta el. [17] 2. Az  érintett – törvényi és végrehajtási rendeletbe foglalt – szabályozási környezetet áttekintve a  következők állapíthatók meg. [18] 2.1. A Vksztv. 52.  § (1)–(2)  bekezdése alapján az  ivóvíz-fogyasztás elszámolása a  bekötési vízmérő mérési adatain alapul, és ha a  bekötési vízmérő és a  mellékvízmérők között mérési különbözet áll fenn, azt a  bekötési vízmérő szerinti felhasználó fizeti meg a víziközmű-szolgáltatónak [megjegyzendő: Vksztv. 52. § (2) bekezdésének szövege 2014. január 1-jétől módosult, a  szabályozási tartalom azonban nem változott]. 2013. december 31-ig a  törvény ebben a tekintetben egyéb szabályokat, kivételeket nem állapított meg. [19] 2014. január 1. napjától az idézett §-ba beiktatásra került a (2a) bekezdés [lásd az egyes energetikai tárgyú törvények módosításáról szóló 2013. évi CCXXVII. törvény 21. § (2) bekezdés], mely kivételként rögzítette, hogy a szolgáltatási díj elszámolásának alapja a  mellékvízmérőkön mért fogyasztás is lehet, s meghatározta e  kivétel alkalmazásának konkrét feltételeit is [hitelesített mellékvízmérők és mellékszolgáltatási szerződés megléte, vízveszteség vagy elszámolatlan vízvétel lehetőségének kizártsága, lásd részletesen Vksztv. 52. § (2a) bekezdés a)–b) pontjai]. [20] 2.2. A  Vksztv. végrehajtási rendeleteként megalkotott Korm. rendelet 2013. március 1. napja (tehát a  rendelet hatálybalépése) és 2014. december 11. napja között hatályos 62.  § (4)  bekezdése lényegében megismételte a  törvényi főszabályt, amikor kimondta, hogy „[a]z ingatlanon fogyasztott víz mennyisége szempontjából a  bekötési vízmérő az  irányadó. A  bekötési vízmérő és az  elkülönített vízhasználatokat mérő mellékvízmérők mérési különbözetéből megállapított fogyasztási különbözet esetén a  bekötési vízmérő szerinti felhasználó köteles a  fogyasztási különbözetet a  víziközmű-szolgáltatónak megfizetni.” Ugyanakkor az  (5)  bekezdés szerint ez  „nem vonatkozik arra az  esetre, ahol a  bekötési vízmérő mellett az  elkülönített vízhasználatok kizárólag hitelesített vízmérőkkel rendelkeznek”. Ez a Korm. rendelet által meghatározott eset azt jelentette, hogy hitelesített mellékvízmérők használata esetében – a  Vksztv.-ben foglaltak ellenére – a  bekötési vízmérő szerinti felhasználót nem lehetett a  mellékmérők és a  bekötési mérő között fennálló esetleges mérési (fogyasztási) különbözet megfizetésére kötelezni. [21] A Vksztv. 2014. január 1-jei hatállyal történt módosítása után a  Korm. rendelet módosítására is sor került 2014. december 11-ei hatállyal [lásd 292/2014. (XI. 26.) Korm. rendelet a  víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 58/2013. (II. 27.) Korm. rendelet módosításáról, 12.  §]. Ennek nyomán a  Korm. rendeletnek a  vízmérésről szóló teljes alcíme újraszabályozásra került, és jogalkotó az  (5)–(12)  bekezdésben helyezte el a  Vksztv. 52.  § (2a)  bekezdése szerinti elszámolás mint kivételes eset végrehajtásának részletes szabályait. E  körben a  Korm. rendelet kifejezetten hivatkozik is a  Vksztv. 52.  § (2a) bekezdésére. [22] 3. A  Vksztv. és a  Korm. rendelet előírásainak áttekintése után az  Alkotmánybíróság a  jogszabályi rendelkezések egymáshoz való viszonyát illetően a következőket állapította meg. [23] A Vksztv. 2013. december 31-ig hatályos, kivételt meg nem engedő, kifejezett szabálya szerint a  hitelesített mellékvízmérők szerinti összesített fogyasztás és a  bekötési vízmérő szerinti fogyasztás közötti különbözetet egyértelműen a  bekötési vízmérő szerinti fogyasztó volt köteles megfizetni. Ugyanakkor a  Korm. rendelet alapján ezt a szolgáltató mégsem számlázhatta ki a bekötési vízmérő szerinti fogyasztónak. [24] A Korm. rendelet nyilvánvalóan abból indult ki, hogy hitelesített mellékvízmérők esetében a mellékmérők szerinti fogyasztás összege és a  bekötési vízmérő szerinti fogyasztás között eltérés elvileg nem lehet. Nem számolt ugyanakkor a  vízveszteség, illetve az  esetleges elszámolatlan vízvétel lehetőségével, ami – ahogyan azt a  jelen ügyben előterjesztett bírói kezdeményezésre okot adó ügy is igazolja, illetve erre enged következtetni a  Vksztv. későbbi újraszabályozása is [lásd 52.  § (2a)  bekezdés] – reális lehetőség. A  Korm. rendelet 62.  § (5)  bekezdése az Alkotmánybíróság megítélése szerint ebből következően nem pusztán egy végrehajtási szabályt állapított meg, hanem – 2014. január 1. napja előtt – a Vksztv. előírása alóli kifejezett kivételként funkcionált. [25] Mindez azt jelentette, hogy a  vizsgált időszakban a  két jogszabályból nyilvánvalóan ellentétes következtetés volt levonható arra nézve, hogy ilyen esetben kinek kell megfizetnie az  esetleges többletfogyasztást: a  Vksztv. 52.  § (2) bekezdése szerint egyértelműen a bekötési vízmérő szerinti fogyasztónak, a Korm. rendelet 62. § (5) bekezdése szerint viszont – mivel ezt a Vksztv.-vel ellentétesen kizárta – egyértelműen a szolgáltatónak. [26] Az Alkotmánybíróság ezért a  bírói kezdeményezésnek helyt adva megállapította: a  Korm. rendelet 62.  § (5) bekezdése a 2013. március 1. napja és 2013. december 31. napja közötti időszakban – megsértve az Alaptörvény 15. cikk (4) bekezdését – a Vksztv. 52. § (2) bekezdésébe ütköző szabályt tartalmazott, ezért alaptörvény-ellenes volt. [27] Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy az  alaptörvény-ellenes jogszabályi rendelkezés – figyelemmel az  Abtv. 45. § (2) bekezdésére – a Miskolci Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságon folyamatban lévő 12.K.27.418/2014. számú perben nem alkalmazható. [28] 4. Az  Alkotmánybíróság az  Abtv. 44.  § (1)  bekezdés második mondata alapján – az  ügy társadalmi jelentőségére tekintettel – elrendeli e határozatának a Magyar Közlönyben való közzétételét. Budapest, 2015. június 15. Dr. Lenkovics Barnabás s. k., az Alkotmánybíróság elnöke,