1012/B/2007. AB határozat. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvá

1012/B/2007. AB határozat. A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN! Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő Az Alkotmánybíróság a társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény 26. § (2) bekezdés b) pontja alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja. I. Az indítványozó a társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény (a továbbiakban: Tao.) 26. § (2) bekezdésének b) pontját támadta, és kérte annak visszamenőleges hatállyal való megsemmisítését. Véleménye szerint az Alkotmány 9. § (2) bekezdésében biztosított vállalkozás jogát és a gazdasági verseny szabadságát, továbbá az Alkotmány 70/B. § (2) és (3) bekezdéseiben rögzített „egyenlő munkáért egyenlő bért” elvet, valamint a munka mennyiségének és minőségének megfelelő jövedelemhez való jogot sérti a kifogásolt rendelkezés. Indokolásként előadta, hogy az adóelőleg Tao. által előírt számítási módja bizonyos esetben a hatálya alá tartozó, nyere ségesen működő, főként kezdő vagy az EVA-ról évközben a társasági adóra áttérő, a többi vállalkozással azonos tevékenységet végző vállalkozás csődjét is jelentheti. A törvény szerint az ő esetükben a töredékév hónapjai alapján számítják ki az egyévi adóelőleg összegét, ami szélsőséges esetben akár a bevétel többszöröse is lehet. Ez pedig véleménye szerint sérti a vállalkozás jogát és a gazdasági verseny szabadságát. A Tao.-nak az előleg összegét meghatározó rendelkezése azonos tevékenységet végző vállalkozások közül néhányat akár tízszeres adóteherrel sújt, és „ezzel nemhogy egyenlő munkáért egyenlő bért, hanem egyenlő munkáért egyeseknek egy fillért se és ráadásnak munkanélküliséget garantál”, megsértve ezzel az Alkotmány 70/B. § (2) és (3) bekezdéseit. II. 1. Az Alkotmány indítvánnyal érintett rendelkezései: „9. § (2) A Magyar Köztársaság elismeri és támogatja a vállalkozás jogát és a gazdasági verseny szabadságát. „70/B. § (2) Az egyenlő munkáért mindenkinek, bármi lyen megkülönböztetés nélkül, egyenlő bérhez van joga. 70/B. § (3) Minden dolgozónak joga van olyan jövede lemhez, amely megfelel végzett munkája mennyiségének és minőségének.” 2. A Tao. kifogásolt rendelkezései: „26. § (2) Az adóelőleg a) az adóévet megelőző adóév fizetendő adójának összege, ha az adóévet megelőző adóév időtartama 12 hónap volt, b) az adóévet megelőző adóév fizetendő adójának a működés naptári napjai alapján 12 hónapra számított összege minden más esetben.” III. Az indítvány nem megalapozott. 1. Az Alkotmánybíróság már az 54/1993. (X. 13.) AB határozatában rögzítette, hogy az Alkotmány 9. § (2) bekezdésében megfogalmazott „vállalkozás joga a foglalkozás szabad megválasztásához való alkotmányos alapjog [Alkotmány 70/B. § (1) bekezdés] egyik aspektusa, annak egyik, a különös szintjén történő megfogalmazása. A vállalkozás joga azt jelenti, hogy bárkinek Alkotmány biztosította joga a vállalkozás, azaz üzleti tevékenység kifejtése. (…) A vállalkozás joga ugyanis a fentiek értelmében egy bizonyos, a vállalkozások számára az állam által teremtett közgazdasági feltételrendszerbe való belépés lehetőségének biztosítását, más szóval a vállalkozóvá válás lehetőségének – esetenként szakmai szempontok által motivált feltételekhez kötött, korlátozott – biztosítását jelenti. A vállalkozás joga tehát nem abszolutizálható, és nem korlátozhatatlan: senkinek sincs alanyi joga meghatározott foglalkozással kapcsolatos vállalkozás, sem pedig ennek adott vállalkozási jogi formában való gyakorlásához. A vállalkozás joga annyit jelent – de annyit alkotmányos követelményként feltétlenül –, hogy az állam ne akadályozza meg, ne tegye lehetetlenné a vállalkozóvá válást. A vállalkozás jogától különböző kérdés az, hogy a vállalkozó milyen közgazdasági feltételrendszerbe lép be. E feltételrendszerrel kapcsolatban különösen az az alkotmányossági követelmény, hogy a feltételrendszer, így például az adórendszer megfeleljen a piacgazdaság Alkotmány rögzítette (9. §) követelményének, valamint hogy ne legyen diszkriminatív.” [ABH 1993, 340, 341–342.]. Jelen esetben a Tao. vizsgált rendelkezése nem okoz az Alkotmányban tiltott hátrányos megkülönböztetést, és az sem állapítható meg, hogy a piacgazdaság követelményének nem felel meg. Az adóelőleg-fizetési kötelezettség előírásának indoka az adóbevételek folyamatosságának biztosítása. A kifogásolt szabályozás abból a feltételezésből indul ki, hogy azok az adóalanyok, amelyek adóév közben kerülnek a törvény hatálya alá, arányosan a következő évben is ugyanolyan eredményesek lesznek, mint a „csonka” adóévben. A szabályozási logika hasonló, mint a Tao. 26. § (2) bekezdés a) pontja vonatkozásában: azaz az előző évi teljesítmény határozza meg a következő évben fizetendő adóelőleg mértékét. [Az Alkotmánybíróság a Tao. 26. § (2) bekezdés a) pontját az Alkotmány 70/I. §-a alapján korábban már vizsgálta, s megállapította, hogy az nem alkotmányellenes. (647/E/2000. AB határozat, ABK 2009. március, 310, 312.) ] Hogy az adott vállalkozás számára az újabb adóévben mennyiben jelent ez az adóelőleg-fizetési kötelezettség megterhelést a konkrét bevételei függvényében, mennyiben képes folyamatosan azt az eredményt produkálni, mint a „csonka” adóévben, alapvetően a vállalkozás gazdálkodásának eredményességétől, a piaci viszonyoktól függ. Ehhez igazodóan egy újabb adóévben fizetendő adóelőleg lehet megterhelő, vagy épp ellenkezőleg, kedvező a vállalkozás számára. Az adóelőleget továbbá a Tao. 26. § (7) bekezdésében foglalt általános szabály alapján – az előző évi fizetendő adó nagyságától függően – havonta vagy háromhavonta egyenlő részletekben kell megfizetni. Annak érdekében pedig, hogy az adóelőleg és a ténylegesen fizetendő adó között ne keletkezzen nagy különbség, a Tao. 26. § (10) bekezdése rendelkezést tartalmaz az adóelőlegnek az adóévben várható fizetendő adó összegére való kiegészítéséről, míg az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 42. § (2) bekezdése alapján az adózó az adóelőleg módosítását kérheti az adóhatóságtól, ha előlegét az előző időszak (év, negyedév, félév) adatai alapján fizeti, és számításai szerint adója nem éri el az előző időszak adatai alapján fizetendő adóelőleg összegét. Mindezekre tekintettel az adóelőleg-fizetési kötelezettségnek a Tao. 26. § (2) bekezdés b) pontjában szabályozott formája nem ellentétes a vállalkozás jogával, ezért az Alkotmánybíróság az indítványt e vonatkozásban elutasította. 2. Az indítványozó hivatkozott az Alkotmány 70/B. § (2) és (3) bekezdéseinek a sérelmére is. Előadta, hogy az adóelőleg számítására vonatkozó kifogásolt szabály nemhogy egyenlő munkáért egyenlő bért, illetve a végzett munka mennyiségének és minőségének megfelelő jövedelmet nem biztosít, de „munkanélküliséget garantál”. Az Alkotmánybíróság rámutat arra, hogy a megjelölt alkotmányos rendelkezések a tág értelemben vett munkavállalók, alkalmazottak jogaira vonatkoznak, míg az indítványozó a vállalkozások adózási szabályait kifogásolta. Az 1. pontban kifejtettekre, illetve az Alkotmánybíróság gyakorlatára tekintettel megállapítható, hogy az adóelőleg fizetésére vonatkozó kifogásolt Tao.-szabály, illetve az Alkotmány 70/B. § (2) és (3) bekezdése között az indítványozó által előadott érvelés szerint nem áll fenn alkotmányjogilag értékelhető összefüggés. A bér nagyságát alapvetően a vállalkozás piaci pozíciója, gazdálkodása határozza meg, melyre a vállalkozás adóelőleg-fizetési kötelezettségének nincs hatása. Erre figyelemmel az Alkotmánybíróság az indítványt e két alkotmányos rendelkezés vonatkozásában is elutasította. Budapest, 2010. április 19. Dr. Paczolay Péter s. k., az Alkotmánybíróság elnöke