Bhar.46/2023/17 – Pécsi Ítélőtábla

(1)bekezdésében meghatározott és a

(2)bekezdés a) pontja szerint minősülő rágalmazás vétségének vádja alól felmentette. Az eljárás során felmerült bűnügyi költségből magánvádló1 magánvádlót 58.040 forint megfizetésére kötelezte az állam javára, míg a fennmaradó 112.540 forint bűnügyi költség és 10.000 forint eljárási illeték tekintetében akként rendelkezett, hogy azt a magánvádló maga viseli. Terhelt1 vádlottat 10.500 forint elővezetési díj megfizetésére kötelezte az állam javára. Pécsi Ítélőtábla III.Bhar.46/2023/17/II [2] 2 [10] Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a magánvádló és jogi képviselője jelentett be fellebbezést Terhelt1 vádlott büntetőjogi felelősségének megállapítása és büntetés kiszabása végett. A másodfokon eljárt Zalaegerszegi Törvényszék a 2023. április 25-én kihirdetett 1.Bf.234/2022/9. számú ítéletében Terhelt1 vádlott büntetőjogi felelősségét a Btk. 227. §

(1)bekezdés

1. a)és
2. b)pontjában meghatározott becsületsértés vétségében megállapította és ezért 150 napi tétel pénzbüntetésre ítélte. A pénzbüntetés egy napi tételének összegét 2.500 forintban állapította meg. Az ekként kiszabott, összesen 375.000 forint pénzbüntetés meg nem fizetése esetére, annak fogházban végrehajtandó szabadságvesztésre történő átváltoztatásáról is rendelkezett. Kötelezte a vádlottat arra, hogy az ítélet jogerőre emelkedésétől számított 15 napon belül fizessen meg a magánvádlónak 238.720 forint elsőfokú eljárásban, valamint 38.800 forint másodfokú eljárásban felmerült bűnügyi költséget. Ezen felül kötelezte a vádlottat, hogy fizessen meg 68.540 forint elsőfokú eljárásban, valamint 17.780 forint másodfokú eljárásban felmerült bűnügyi költséget az államnak. Megállapította, hogy a magánvádló mind az elsőfokú, mind pedig a másodfokú eljárásban 10.000 forint eljárási illeték visszatérítésére jogosult. A másodfokú bíróság ítélete ellen Terhelt1 vádlott és védője a terhelt büntetőjogi felelősségének megállapítása miatt, felmentése érdekében fellebbezett. A vádlott a jogorvoslati kérelmének írásbeli indokolásában előadta, hogy a törvényszék ítélete minden jogalapot nélkülöz, az eljárás pedig, amelynek során azt meghozták, több szempontból is súlyosan szabálytalan volt. Mindenekelőtt hangsúlyozta, hogy a Keszthelyi Járásbíróság illetékességének megállapítására jogsértően, a jogszabályok megkerülésével került sor, ezért elsődlegesen az elsőfokú bíróság ítéletének hatálon kívül helyezését, és illetékessége hiányának megállapítását, egyben a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság illetékességének megállapítását kéri. Másodsorban kérte a Zalaegerszegi Törvényszék fenti ítéletének hatályon kívül helyezését és a Keszthelyi Járásbíróság egyébként kifogástalan ítélete hatályának visszaállítását. Végezetül a Zalaegerszegi Törvényszék ítéletének hatályon kívül helyezését és a másodfokú bíróság új eljárásra utasítását indítványozta azzal, hogy az ítélőtábla egyrészt állapítsa meg a Zalaegerszegi Törvényszék illetékességének hiányát és az iratokat a Fővárosi Törvényszékre tegye át, ennek hiányában pedig a Zalaegerszegi Törvényszéket kötelezze az eljárás megismétlésére. A magánvádló jogi képviselője a jogorvoslattal megtámadott másodfokú határozat helybenhagyását, és a vádlott harmadfokú eljárásban felmerült bűnügyi költség megfizetésre kötelezését kérte. A védő a nyilvános ülésen a jogorvoslati kérelmével egyező tartalommal szólalt fel. [11] II. [12] A büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény (a továbbiakban: Be.) 615. §

(1)bekezdése értelmében a másodfokú bíróság ítélete ellen fellebbezésnek van helye a harmadfokú bírósághoz a másodfokú bíróságnak az elsőfokú bíróságéval ellentétes döntése esetén. A Be. 615. §

(2)bekezdés a) pontja szerint pedig ellentétes a döntés, ha a másodfokú bíróság olyan vádlott bűnösségét állapította meg, akit az elsőfokú bíróság felmentett. Ez utóbbi történt a jelen ügyben is, ezért Terhelt1 vádlott és védője által bejelentett, az ellentétes döntést [3] [4] [5] [6] [7] [8] [9] Pécsi Ítélőtábla III.Bhar.46/2023/17/II [13] [14] 3 sérelmező jogorvoslati kérelem joghatályos fellebbezésként megnyitotta a harmadfokú felülbírálat lehetőségét. A harmadfokú bíróság – a Be. 618. §

(1)bekezdés

1. a)és
2. b)pontjai alapján – a másodfokú bíróság ítéletének a fellebbezéssel sérelmezett döntését, továbbá azon rendelkezését, illetve részét, amelyet az elsőfokú bíróság ítéletének sérelmezett ellentétes döntéssel összefüggő felülbírálata eredményezett, valamint az első- és másodfokú bírósági eljárást arra tekintet nélkül bírálta felül, hogy ki, milyen okból fellebbezett. Ezen túlmenően – figyelemmel a Be. 618. §

(2)bekezdésére is – hivatalból döntött az egyszerűsített felülvizsgálat tárgyát képező kérdésekben is. Ennek során a harmadfokú bíróság arra az álláspontra helyezkedett, hogy a másodfokú bíróság ítélete a fellebbezéssel sérelmezett ellentétes döntés tekintetében megalapozott volt, ezért a harmadfokú bíróság a határozatát – figyelemmel a Be. 619. §

(1)bekezdésére is – arra a tényállásra alapította, amely alapján a másodfokú bíróság az ítéletét meghozta. [15] III. [16] [17] A döntés érdemi indokolása előtt szükséges volt kitérni Terhelt1 vádlott eljárási kifogásaira. Ahogy arra már a fentiekben utalt a harmadfokú bíróság, a vádlott elsősorban az eljárt első- és másodfokú bíróságok illetékességének megállapítását kifogásolta. Erre tekintettel annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a Keszthelyi Járásbíróság és a Zalaegerszegi Törvényszék az ügy elbírálására nem voltak illetékesek, hiszen az inkriminált cselekmények kizárólag az interneten folyt levelezésben öltöttek testet, így függetlenül attól, hogy külföldön vagy helységnév1n tartózkodott, a lakhelye szerinti bíróság rendelkezett illetékességgel, amely akkor nem Zala megyében volt. A vádlott szerint abszolút eljárási szabálysértést követett el a Zalaegerszegi Törvényszék azzal, hogy a távollétében bűnösséget megállapító ítéletet hozott a 2023. április 25. napján megtartott nyilvános ülésén. Az eljárási cselekményt megelőzően ugyanis egy indokolt kizárási indítványt nyújtott be az eljáró tanács tagjai ellen, amely tartalmában egyértelműen akként értelmezhető, hogy a tárgyaláson való jelenlét jogáról nem kíván lemondani. Előadta, hogy a számára kirendelt védő és személye között nem állt fenn olyan megállapodás, mely lehetővé tette volna, hogy a távollétében is eljárjon a törvényszék. Hivatkozott a Be. 279. §

(3)bekezdésében adott rendelkezésre, mely alapján a távollétében lefolytatott tárgyalás esetén biztosítani kell számára, hogy a vád tárgyát, illetve annak megváltozását közöljék vele, és a büntetőeljárási jogairól és kötelezettségeiről a bíróságtól felvilágosítást kapjon. Ezzel szemben csak utólag értesült arról, hogy milyen bűncselekménnyel vádolták, illetve milyen bűncselekményben állapították meg a büntetőjogi felelősségét. Álláspontja szerint a Be. 365. §

(1)bekezdése értelmében távollétében akkor lett volna megtartható a másodfokú nyilvános ülés, ha előzetesen bejelentette volna, hogy azon nem kíván részt venni és a terhére nem jelentettek volna be fellebbezést. Sérelmezte ezen kívül a Zalaegerszegi Törvényszék ügykiosztási rendjét is, mely szerint az őt érintő ügyekben kizárólag bíró1 tanácselnök jár el. A harmadfokú bíróság azonban a fenti eljárási kifogásokat nem találta alaposnak. Mindenekelőtt az eljárt bíróságok illetékessége tárgyában kellett állást foglalni, hiszen a Be. 23. §-a értelmében a bíróság a hatáskörét és az illetékességét hivatalból vizsgálja. [18] [19] [20] [21] Pécsi Ítélőtábla III.Bhar.46/2023/17/II [22] [23] [24] [25] [26] [27] [28] [29] [30] [31] [32] 4 A Be. 21. §

(3)bekezdése szerint az eljárásra az a bíróság is illetékes, amelynek az illetékességi területén a terhelt vagy a sértett lakcíme vagy tényleges tartózkodási helye található, ha az ügyészség ott emel vádat. A Be. 762. §

(3)bekezdése értelmében pedig a magánvádlót a sértett jogain kívül a vád képviseletével járó jogok is megilletik. Mindezekből az a következtetés vonható le, hogy a magánvádlót, mint a vád képviselőjét megilleti annak a döntésnek a joga, hogy a terhelt ellen hol emel vádat. A magánvádló a feljelentés megtételekor megfelelően igazolta, hogy Terhelt1 terhelt tényleges tartózkodási helye a cím

1. szám alatt volt, a Keszthelyi Járásbíróság, mint elsőfokú bíróság illetékessége minden vitán felül megállapítható. Ezt erősíti meg a Keszthelyi Járásbíróság 9.Bpk.381/2020/
2. számú iratának a terhelt részére történő kézbesítését igazoló tértivevény tartalma is, mely szerint a bírósági iratot a vádlott a cím
3. szám alatt személyesen vette át. (Ugyanez állapítható meg a Zalaegerszegi Törvényszék Bpkf.147/2020/
4. számú iratának kézbesítése kapcsán is.) A fentieket erősíti meg egyébként Terhelt1 vádlott személyi nyilvántartásból kinyomtatott adatlapja is (a Keszthelyi Járásbíróság 9.B.13/2021/
5. számú irata), amely szerint Terhelt1 vádlott állandó bejelentett lakcíme
6. október 29-étől a cím
7. szám. Ezt pedig megerősíti a Budapesti Rendőr-főkapitányság II. Kerületi Rendőrkapitányság Rendészeti Osztályának tájékoztatása, mely szerint telefonon keresztül felvette a járőr a kapcsolatot egyéb érdekelt12val, aki a kérdésére elmondta, hogy a vádlott a cím17 szám alatti lakásban nem lakik. Ismeri Terhelt1t, mivel korábban ott lakott, de kb. fél éve már elköltözött onnan (a Keszthelyi Járásbíróság 9.B.13/2021/
8. számú irata). Mindezek alapján megállapítható, hogy Terhelt1 az elsőfokú bírósági eljárás idején a cím17 szám alatt nem tartózkodott; tényleges tartózkodási helye és később az állandó lakóhelye is a cím
9. szám alatt volt. Ezért a Zalaegerszegi Törvényszék a Keszthelyi Járásbíróságot az eljárás folytatására utasító határozatában megalapozottan helyezkedett arra az álláspontra, hogy a Keszthelyi Járásbíróság illetékes az eljárás lefolytatására; a járásbíróság ezért törvényesen folytatta le a büntetőeljárást. Sérelmezte a bíróságokkal kapcsolatban a vádlott azt is, hogy az elfogultsági kifogása ellenére az eljáró bíróságokat, illetve bírákat nem zárták ki az eljárásból. Ezzel kapcsolatban a harmadfokú bíróság megállapította, hogy az elfogultsági kifogások elintézése a büntetőeljárási szabályoknak megfelelően történt; ennek során pedig az elfogultsággal érintett bírákat a szabályszerű eljárásban nem zárták ki az eljárásból. Hangsúlyozandó ugyanakkor, hogy amennyiben az elfogultsági kifogást nem maga a bíró, hanem más jelentette be, a Be.
10. §

(1)bekezdésének második mondata értelmében az ügyben a bíró továbbra is eljárhat és ügydöntő határozatot is hozhat. A más által bejelentett elfogultsági kifogásnak ezért nincs halasztó hatálya. bíró1 tanácselnök eljárásra történő kijelölése pedig minden esetben megfelelt a Zalaegerszegi Törvényszék ügykiosztási rendjében foglalt rendelkezéseknek (Zalaegerszegi Törvényszék

1. El.III.A.4/
2. szám). Erre figyelemmel az elfogultsági kifogással érintett bírák eljárása is törvényes volt. Nem értett egyet az ítélőtábla a Zalaegerszegi Törvényszék másodfokú eljárásával kapcsolatos eljárási szabálysértésekre való hivatkozással sem. A Be.
3. §

(2)bekezdésének b) pontja értelmében a másodfokú bíróság a nyilvános ülésen az ügyben a vádlottat a büntetéskiszabási körülmények további tisztázása érdekében meghallgathatja. Ugyanezen §

(4)bekezdése szerint a nyilvános ülésen az ügyész és – a

(2)bekezdés b) pontjában meghatározott eseten kívül – a vádlott jelenléte nem kötelező. Az

(5)bekezdés szerint pedig a fellebbezés a szabályszerűen idézett vádlott távollétében akkor is Pécsi Ítélőtábla III.Bhar.46/2023/17/II [33] [34] [35] [36] 5 elbírálható, ha a nyilvános ülés eredményeként megállapítható, hogy a meghallgatása nem szükséges. A fenti rendelkezésekből megállapítható, hogy a szabályszerűen idézett terhelt távollétében a másodfokú nyilvános ülés akkor is megtartható, ha egyébként bejelentette, hogy azon részt kíván venni, illetve akkor is, ha az eljárási cselekmény eredményeként a meghallgatása nem szükséges. Miután a másodfokú határozatból megállapíthatóan Terhelt1 vádlott személyes jelenlétére a másodfokú eljárásban nem volt szükség – hiszen álláspontját beadványában kifejtette –, távolmaradása az ügy érdemi elbírálását nem akadályozta. Ekként törvényesen járt el a Zalaegerszegi Törvényszék, amikor a nyilvános ülésen a vádról rendelkező ügydöntő határozatot hozott. Ennek pedig nem volt akadálya az sem, hogy a Be. 593. §

(1)bekezdésének b) pontja alapján az elsőfokú bíróságétól eltérő tényállást állapított meg, amely alapján az elsőfokú bíróság által felmentett vádlott büntetőjogi felelősségét megállapította. Megjegyzendő, hogy a vádlott által hivatkozott jogszabályok (

1. § és
2. §) a büntetőeljárásról szóló
3. évi XIX törvény rendelkezései voltak, amelyek
4. július 1jétől hatályukat vesztették. A fentieken túlmenően az első-, illetve a másodfokon eljárt bíróságok a perrendi szabályokat megtartották, így nem merült fel olyan, a büntetőeljárásról szóló
5. évi XC. törvény (Be.)
6. §

(1)bekezdésében, és a Be. 608. §

(1)bekezdésében meghatározott ún. abszolút, illetve a Be. 609. §

(1)bekezdésében írt kihatással bíró, ún. relatív eljárási szabálysértés, mely az ügy harmadfokú elbírálásának akadályát képezte volna; a másodfokú bíróság ítéletét ezért nem kellett hatályon kívül helyezni. Következésképpen az első-, illetve a másodfokú ítélet hatályon kívül helyezését célzó terhelti fellebbezés nem volt megalapozott. [37] IV. [38] A bizonyítékok értékelése és a tényállás kapcsán a vádlott hangsúlyozta, hogy a bűnösség megállapításával nem tud egyetérteni. A bűncselekmény terhére történő megállapítása ugyanis minden alapot nélkülöz; a becsületsértés büntetőjogi és szabálysértési alakzatát nem a jogi tárgy sérelmének mértéke szerint, hanem a Btk. 226. §

(1)bekezdésének

1. a)és
2. b)pontjában rögzített szituációs elemek megléte, illetve annak hiánya alapján kell elhatárolni. Erre figyelemmel az inkriminált kijelentés szervezet1k belső körének történő megküldése legfeljebb szabálysértést valósított meg. Mindezekre tekintettel sérelmezte a büntetőjogi felelőssége megállapítását. A másodfokú bíróság a terhelti fellebbezésnek jogi indokolásával sem értett egyet. Mindenekelőtt azt szükséges hangsúlyozni, hogy a másodfokú bíróság részéről helyesnek bizonyult a tényállás Be. 593. §

(1)bekezdése szerinti helyesbítése, hiszen az a Be. 592. §

(2)bekezdése alapján valóban részben megalapozatlannak bizonyult. Egyrészről helytálló volt az egyező bizonyítékokon alapuló, hiányzó adatok tényállásban való rögzítése, másrészt pedig jogszerűen került sor a kizárólag a vádlotti közlésen alapuló, egyoldalú és más bizonyítékokkal alá nem támasztott adatok tényállásból történő mellőzésére is. Kizárólag ez az eljárás felelt meg ugyanis a Be. 163. §

(2)bekezdésében meghatározott valósághű tényállás megállapítási kötelezettség teljesítésének. Ezért – többek között – törvényesen mellőzte a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletéből azt a megállapítást [39] [40] [41] Pécsi Ítélőtábla III.Bhar.46/2023/17/II [42] [43] [44] [45] [46] [47] 6 is, mely szerint magánvádló1 magánvádló esetlegesen bűncselekményt is megvalósító, a társadalmi közéleti tevékenységét is meghazudtoló lépéseket tett egyéb érdekelt12 adós felé. A másodfokú bíróság helyesen állapította meg azt is, hogy a vádlott közlése nem tényállítás, hanem csupán vélemény megfogalmazása volt. A törvényszék azt vizsgálta, hogy e megnyilatkozás a véleménynyilvánítás szabadságának magasszintű alkotmányos védelme alá esik-e. A 36/

1. (VI. 24.) AB határozat szerint ugyanis a rágalmazás és becsületsértés törvényi tényállásainak alkalmazásánál alkotmányos követelmény, hogy a szabad véleménynyilvánításhoz való jog által alkotmányosan védett, így a nem büntethető véleménynyilvánítás köre a közhatalmat gyakorló személyekkel és intézményekkel, valamint a közszereplő politikusokkal kapcsolatos véleménynyilvánítást tekintve tágabb, mint más személyeknél. A hatóság vagy hivatalos személy, valamint a közszereplő politikus becsületének csorbítására alkalmas – e minőségére tekintettel tett –, értékítéletet kifejező véleménynyilvánítás alkotmányosan nem büntethető. Amennyiben tehát a vád tárgyává tett közlés a véleménynyilvánítás e magasszintű alkotmányos védelme alá tartozik, a cselekményt minden további vizsgálat nélkül büntetlenül kell hagyni. Ez alól csak a súlyosan gyalázkodó, az emberi méltóság korlátozhatatlan magját sértő kijelentések képezhetnek kivételt. További tisztázandó kérdés volt, hogy a megnyilatkozás mikor tartozik a véleménynyilvánítás szabadságának a fentebb hivatkozott védelme alá, és mely esetekben nem. A 3145/
2. (V. 7.) AB határozat szerint ebben a körben az elhatárolás alapja nem a közléssel érintett személy státusza, azaz nem csupán a közhatalmat gyakorló politikusokra tekintettel tett közlések tartoznak a véleménynyilvánítás védelmével érintett körbe. Az eljáró bíróságoknak elsősorban azt kell vizsgálniuk, hogy az eljárásban érintett személyre vonatkozó közlés bármilyen módon kötődik-e közvitához. Abban az esetben pedig, ha megállapítható, hogy a vizsgált közlés közügyek vagy a közélet egyéb kérdéseinek megvitatásához kapcsolódik és az érintettek e közéleti vitában közszereplői minőségben vesznek részt, függetlenül attól, hogy az érintett közhatalmat gyakorló személy vagy más státuszú személy, az Alaptörvény
3. cikk

(1)bekezdése alapján fokozott tűrési kötelezettség terheli a vele szemben megfogalmazott kritikával, bírálattal, értékítélettel szemben. A jelen ügyben a magánvádló jótékonysági tevékenységet végző magánszemély, aki az erre a célra létrehozott szervezet1 tagja. E tevékenysége azonban nem politikai, közéleti szerepvállalás, és nem is jár együtt a hagyományos államhatalmi jogkörök gyakorlásával; az önként vállalt feladatkörében nem közfeladatot lát el, nem közpénzből gazdálkodik, ezért nem közérdek az, hogy az ilyen tisztséget az arra szakmailag és erkölcsileg alkalmas személy töltse be. Ezen felül pedig a vádlott élettársa, egyéb érdekelt12 és a magánvádló között magánjogi (végrehajtási jogi) jogvita merült fel, amely ekként a közügyekkel nem hozható kapcsolatba. Ez a jogvita – a vádlott álláspontjával szemben – sem súlya, sem jellege miatt nem tekinthető kiemelkedő társadalmi jelentőségűnek, amely közérdeklődésre tart igényt. Mindezek alapján megalapozottan helyezkedett a másodfokú bíróság arra az álláspontra, hogy a magánvádló nem közszereplő, így a személyét érintő véleménynyilvánítások során a fokozott tűrési kötelezettség nem terheli; az őt érő kritikákkal kapcsolatban a véleménynyilvánítás magas fokú alkotmányos szabadsága tehát nem érvényesül. A másodfokú bíróság helyesen állapította meg azt is, hogy a vádlotti közlés nem tényállítás, hanem ezzel szemben a magánvádló személyével összefüggésben megfogalmazott értékítélet, vélemény. Ez azonban a harmadfokú bíróság álláspontja szerint is gyalázkodó volt, hiszen az azt tartalmazta, hogy a magánvádló bűnelkövető. Jogszerűen állapította meg ezért a másodfokú bíróság, hogy a vádlotti vélemény sérti a becsületet, amely a sértett magánvádló jellembeli tulajdonságával kapcsolatos. A „bűnöző” kifejezés ugyanis azt sejteti vele kapcsolatban, hogy erkölcsileg alkalmatlan a jótékonysági Pécsi Ítélőtábla III.Bhar.46/2023/17/II 7 [51] tevékenysége során elfoglalt pozíciója betöltésére, mivel a Büntető Törvénykönyvbe ütköző cselekményeket követ el és ezzel összefüggésbe hozható életmódot folytat. Ez a harmadfokú bíróság szerint is gyalázkodó, a magánvádló becsületét súlyosan sértő megnyilvánulás, amely pedig az előbb már részletesen kifejtett alkotmányos védelemben nem részesíthető. Ennek az elvnek akkor is érvényesülnie kell, ha a vádlott szándéka nem minden alap nélküli volt; a sértett magánvádló által egyéb érdekelt12 tartozásának behajtása során hangoztatott jótékonykodási cél kapcsán ugyanis észszerű kétely merült fel. Hangsúlyozandó továbbá, hogy a büntetett előélettel kapcsolatos adatok ún. szenzitív, tehát különleges adatok, melyeket kizárólag az érintett személy hozzájárulásával lehet nyilvánosságra hozni. Ennek megsértése már eleve a becsület csorbítására alkalmas magatartást feltételez. Mindezek alapján tehát a másodfokú bíróság helytállóan jutott arra a következtetésre, hogy a vádlott cselekménye kimeríti a Btk. 227. §

(1)bekezdésének

1. a)és
2. b)pontjában meghatározott becsületsértés vétségét. Törvényesen került tehát sor a vádlott büntetőjogi felelősségének megállapítására. Következésképpen a vádlott és a védő felmentést célzó fellebbezése sem volt megalapozott. [52] V. [53] A vádlott cselekményének minősítése is mindenben megfelel a büntető anyagi jogszabályoknak; eszerint az a Btk. 227. §

(1)bekezdésében meghatározott

1. a)és
2. b)pontjai szerint minősülő becsületsértés vétségeként értékelendő. A büntetés kiszabásánál irányadó körülményeket a másodfokú bíróság teljeskörűen feltárta, ám azokat nem a tényleges súlyuknak megfelelően értékelte. A cselekmény tárgyi súlyát mindenekelőtt annak káros következményei határozzák meg. E tekintetben azt lehetett megállapítani, hogy a vádlott magatartásának nem volt számottevő hátrányos következménye; a magánvádló személyének megítélésében, illetve társadalmi pozíciójának betöltésében negatív változás nem következett be. Emellett jelentősége volt annak is, hogy a vádlott büntetlen előéletűnek minősül annak ellenére, hogy a cselekményét az ellene a magánvádló házastársa feljelentésének megtétele után valósította meg. Mindezekre tekintettel a harmadfokú bíróság a bűncselekmény tárgyi súlya, a bűnösség foka, valamint a vádlott javára értékelhető enyhítő körülmények figyelembevételével a másodfokú bíróság által alkalmazott joghátrányt eltúlzottnak találta, ezért a vádlottal szemben a büntetés kiszabását mellőzte és őt a Btk. 64. §

(1)bekezdése értelmében megrovásban részesítette. A megrovással a bíróság helytelenítését fejezi ki a jogellenes cselekmény miatt és felszólítja az elkövetőt, hogy a jövőben tartózkodjék újabb bűncselekmény elkövetésétől. A másodfokú bíróság ítéletének egyéb – az állam által, illetve a magánvádló által előlegezett bűnügyi költséggel, továbbá az eljárási illeték visszatérítésével kapcsolatos – rendelkezései törvényesek voltak. Mindezek alapján a harmadfokú bíróság a másodfokú bíróság fellebbezéssel megtámadott ítéletét a Be. 624. §

(1)bekezdése alapján megváltoztatta, míg egyéb törvényes rendelkezéseit a Be.

1. §-a alapján helybenhagyta. [48] [49] [50] [54] [55] [56] [57] [58] [59] [60] Pécsi Ítélőtábla III.Bhar.46/2023/17/II [61] 8 Rendelkezett a Be.
2. §-a folytán alkalmazandó, Be.
3. §

(1)bekezdése alapján a felmerült bűnügyi költség viseléséről is. E tekintetben a magánvádló által előlegezett bűnügyi költség összegének kiszámításánál a terhelt és a meghatalmazott védő, valamint a büntetőeljárásban részt vevő egyéb személyek díjáról és költségéről szóló 19/

1. (VI. 28.) IM rendelet
2. § és
3. §-ai, valamint az ennek folytán alkalmazandó, a pártfogó ügyvéd, az ügygondnok és a kirendelt védő részére megállapítható díjról szóló 32/
4. (XII. 27.) IM rendelet
5. §

(1)és

(4)bekezdéseinek figyelembevételével állapította meg. P é c s,

1. február
2. Dr. Tóth Sándor s.k. a tanács elnöke, Dr. Hudvágner András s.k. előadó bíró, Dr. Bencze Beáta s.k. bíró A Zalaegerszegi Törvényszék 1.Bf.234/2022/
3. számú ítélete a Pécsi Ítélőtábla Bhar.III.46/2023/
4. számú ítélete folytán – az abban írt változtatással – a
5. évi február hó
6. napján jogerőre emelkedett és végrehajthatóvá vált. Dr. Tóth Sándor s.k. a tanács elnöke