← Magyarország

Kf.700073/2026/4 – Fővárosi Ítélőtábla

A határozat elvi tartalma: A hivatásos állományú által kezdeményezett szolgálati panaszeljárás lefolytatásának rendvédelmi szerv általi elmulasztása esetén marasztalási pernek nincs helye. Ilyenkor az érintett az alapul fekvő marasztalási igényét közvetlenül a közigazgatási bíróság előtt érvényesítheti. Fővárosi Ítélőtábla Az ügy száma: 1.Kf.700.073/2026/

  1. Az I. rendű felperes: A II. rendű felperes: A III. rendű felperes: A IV. rendű felperes: A VI. rendű felperes: A VII. rendű felperes: A VIII. rendű felperes: A IX. rendű felperes: A X. rendű felperes: A XI. rendű felperes: A XII. rendű felperes: A XIII. rendű felperes: felperes1 (cím1) felperes2 (cím2) felperes3 (cím3) felperes4 (cím4) felperes6 (cím6) felperes7 (cím7) felperes8 (cím8) felperes9 (cím9) felperes10 (cím10) felperes11 (cím11) felperes12 (cím12) felperes13 (cím13) dr. Kiss D. Csaba ügyvéd (felperesi képviselő címe) alperes (alperes címe) A felperesek képviselője: Az alperes: Az alperes képviselője: dr. Tálos Kristóf kamarai jogtanácsos A per tárgya: mulasztási per Fővárosi Ítélőtábla 1.Kf.700.073/2026/4 2 A fellebbezést benyújtó fél: felperesek (
  2. sorszám alatt) A fellebbezéssel támadott határozat: Pécs Törvényszék 103.K.700.953/2025/
  3. számú végzése Í t é l e t: A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatja, és a felpereseket személyenként 2.000 (kétezer) forint elsőfokú perköltség megfizetésére kötelezi; ezt meghaladóan helybenhagyja. Kötelezi a felpereseket, hogy 15 napon belül fizessenek meg az alperesnek személyenként 10.000 (tízezer) forint másodfokú perköltséget. A fellebbezési illetéket az állam viseli. Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye. Indokolás A fellebbezés alapjául szolgáló tényállás [1] A hivatásos szolgálati jogviszonyban álló felperesek jogi képviselőjük útján
  4. április
  5. napján az alperesi munkáltatónál – eltérő összegben, de azonos jogi indokok alapján – előterjesztett szolgálati panaszukban az általuk teljesített túlszolgálat ellenértékének megfizetését kérték. Jogi képviselőjüket a részére adott meghatalmazásban a név1 Főigazgatósága (a továbbiakban: BM OKF) előtti eljárásra jogosították fel. Az alperes a jogi képviselőt
  6. április
  7. napján külön-külön, valamennyi felperes vonatkozásában arról tájékoztatta, hogy a meghatalmazás nem hatályos, a kérelem joghatás kiváltására nem alkalmas; ennélfogva a szolgálati panaszok kivizsgálására eljárást nem indított. A kereset és a védirat [2] A felperesek
  8. november
  9. napján egy keresetlevélbe foglaltan a közigazgatási perrendtartásról szóló
  10. évi I. törvény (a továbbiakban: Kp.)
  11. §

(1)Fővárosi Ítélőtábla 1.Kf.700.073/2026/4 3 bekezdés b) pontja alapján mulasztási keresetet terjesztettek elő, amelyben elsődlegesen a szolgálati panasz jogszabályban meghatározott határidőn belüli el nem bírálása miatt az alperes mulasztásának megállapítását; másodlagosan az alperesnek a Kp. 38. §
(1)bekezdés d) pontja és 129. §
(1)bekezdése alapján a kérelmek elbírálására kötelezését kérték. [3] A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 4/
  1. (XII. 13.) BM OKF utasításra (a továbbiakban: SZMSZ) és az alperes Alapító Okiratára hivatkozva amellett érveltek, hogy az alperes a BM OKF területi szerve, annak alárendeltségébe tartozik, következésképp a BM OKF előtti képviseletben – még ha különálló jogi személyek is – a területi igazgatóság előtti képviseleti jogosultság benne foglaltatik. Megjegyezték, az ügyvédi meghatalmazások esetleges hatálytalansága esetén is el kellett volna járnia az alperesnek, nyilatkoztatnia kellett volna őket, hogy szolgálati panaszukat fenntartják-e. [4] A rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló
  2. évi XLII. törvény (a továbbiakban: Hszt.)
  3. §
(1),
(3)és
(4)bekezdéseit, 268. §
(1)-
(2)bekezdéseit idézve hangsúlyozták, hogy az alperes tájékoztatása nem tekinthető a szolgálati panaszok érdemi elbírálásának. A Hszt. ilyen esetben jogorvoslati lehetőséget nem biztosít, ezért a helyzet rendezése csupán bírói úton eszközölhető. [5] Az alperes a védiratában elsődlegesen a kereset elutasítását, másodlagosan – elkésettség okán – az eljárás megszüntetését kérte. Az előzményi eljárás [6] Az elsőfokú bíróság – az alperes pergátló akadályra való hivatkozását értékelve – a 103.K.701.112/2024/6. számú végzésével a keresetlevelet a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény (a továbbiakban: Kp.) 48. §
(1)bekezdés i) pontja alapján visszautasította. [7] A felperesek fellebbezése folytán eljárt Fővárosi Ítélőtábla az 1.Kpkf.750.782/2025/
  1. számú végzésével – megállapítva, hogy a keresetlevél nem késett el – az elsőfokú bíróság előzményi végzését hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot az eljárás lefolytatására és új határozat hozatalára utasította. Meghagyta, a megismételt eljárásban az elsőfokú bíróságnak – ha egyéb pergátló akadályt nem észlel – a keresetet érdemben kell elbírálnia, vizsgálva azt is, hogy a mulasztási perrel érintett tevékenység közigazgatási cselekményként minősíthető-e, ami a kereseti kérelem teljesíthetőségét befolyásoló, azaz az ügy érdemére kiható körülmény (Fővárosi Ítélőtábla 1.Kpkf.750.792/2023/4., Kúria BH2022.194., Kf.III.39.133/2022/6.). Az elsőfokú bíróság ítélete [8] Az elsőfokú bíróság a megismételt eljárásban – az V. rendű felperes keresettől való elállása folytán az eljárás részbeni megszüntetését követően – hozott ítéletével a Fővárosi Ítélőtábla 1.Kf.700.073/2026/4 4 keresetet elutasította. Kötelezte a felpereseket, hogy fizessenek meg az alperesnek személyenként 23.000-23.000 forint elsőfokú perköltséget. [9] A Kp.
  2. §
(1),
(3)bekezdései, valamit a Hszt.
  1. §-a alapján hangsúlyozta, hogy a szolgálati panaszokra adott alperesi tájékoztatás nem minősül közigazgatási cselekménynek, azzal összefüggésben mulasztási ítélet nem hozható. [10] Megállapította továbbá, hogy a perbeli ügyvédi meghatalmazások a jogi képviselőt a BM OKF és nem az alperesi munkáltató szerv előtti eljárásra jogosították fel. Az alperes – az Alapító Okirata szerint – önálló jogi személy, elkülönül a BM OKF szervezetétől. Ennek folytán az alperes nem mulasztott, amikor a szolgálati panaszokat érdemben nem bírálta el. A munkáltató előtti eljárásra a polgári perrendtartásról szóló
  2. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.), az általános közigazgatási rendtartásról szóló
  3. évi CL. törvény (a továbbiakban: Ákr.) és a Kp. szabályai nem vonatkoznak. A fellebbezés és a fellebbezési ellenkérelem [11] A felperesek a fellebbezésükben elsődlegesen az elsőfokú ítélet megváltoztatását és az alperes mulasztásának megállapítását, másodlagosan a perköltség fizetésére kötelező rendelkezés mellőzését, harmadlagosan a perköltség megállapított összegének mérséklését kérték. [12] Az elsődleges fellebbezési kérelmüket illetően jogszabálysértésként a Kp.
  4. §
(1),
(3)bekezdéseire, 5. §
(4)bekezdésére,
  1. §-ára, a Hszt.
  2. §-ára,
  3. §
(1)és
(4)bekezdéseire, 268. §
(1)bekezdésére, a Polgári Törvénykönyvről szóló
  1. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 6:
  2. §
(1)bekezdésére, 6:11. §
(1)bekezdésére, 6:15. §
(1)bekezdésére, 6:
  1. §-ára, az ügyvédi tevékenységről szóló
  2. évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban: Üttv.)
  3. §
(3)bekezdésére, 34. §
(5)bekezdésére hivatkoztak. Felhívták a figyelmet arra, hogy a mulasztás tárgyát nem a tájékoztató levelek képezik, hanem a szolgálati panaszok érdemi elbírálásának elmaradása. [13] Az SZMSZ, az alperes Szervezeti és Működési Szabályzata, valamint Alapító Okirata több pontját idézve amellett érveltek, hogy az alperes a BM OKF területi szerve, annak alárendeltségébe tartozik, következésképp a BM OKF előtti képviseletben – még ha különálló jogi személyek is – a területi igazgatóságok előtti képviseleti jogosultság is benne foglaltatik. Rámutattak továbbá – hivatkozva a Kúria Kfv.VII.45.108/2023/
  1. számú eseti döntésére –, hogy a meghatalmazások tárgyi hatálya az abban szereplő munkajogi igények érvényesítésére terjedt ki, és bár az megnevezett egyes hatóságokat, bíróságokat, ebből nem következik, hogy a jogi képviselő kizárólag e szervek előtt járhatna el. A meghatalmazások megfogalmazása alapján megállapítható, hogy azok az igényérvényesítés valamennyi lépésére, így a szolgálati panaszeljárásra is vonatkoznak, melynek értelemszerűen része az alperes mint munkáltató szerv előtti képviselet. E körben megemlítették a Fővárosi Ítélőtábla hasonló ügyben hozott 3.Kpkf.750.701/2025/
  2. számú végzését. [14] Rámutattak, hogy a szolgálati panaszeljárásban a jogi képviselet nem kötelező, ezért az alperes az eljárási kötelezettsége alól a jogi képviselő eljárásának visszautasítása esetén sem mentesülhetett. Az legfeljebb – az együttműködési kötelezettség jegyében – azzal a következménnyel járhatott volna, hogy a munkáltató személyesen eljáró panaszosoknak tekinti őket. E körben a Fővárosi Ítélőtábla – a tisztességes eljárás és az észszerűség követelményét szem előtt tartva – már következetes gyakorlatot alakított ki (2.Kpkf.751.127/2025/6., 3.Kpkf.750.701/2025/2.). Fenntartották azt az okfejtésüket is, hogy Fővárosi Ítélőtábla 1.Kf.700.073/2026/4 5 az alperesnek a szóban forgó tájékoztatásokat közvetlenül nekik kellett volna megküldje, hiszen a jogi képviselő képviseleti jogosultságát nem ismerte el, vagyis utóbbi szabályszerűen az iratokat sem vehette át. [15] A perköltségviselési kötelezettség mellőzése tárgyában a Kp.
  3. §-a folytán alkalmazandó Pp.
  4. §
(1)-
(2)bekezdéseire, 82. §
(3)bekezdésére hivatkozva kifejtették, hogy az alperes a felszámított költségek igazolására okiratot nem csatolt, azaz a felszámítás nem perrendszerű. Hangsúlyozták továbbá, hogy az alperes jogi képviselője a Hszt. 1. §
(1)bekezdése szerint hivatásos szolgálati jogviszonyban áll, amelyre tekintettel – a Hszt.
  1. §-ai értelmében – alapilletményre és egyéb juttatásokra jogosult. E rendelkezések kizárják, hogy a hivatásos állományú kamarai jogtanácsos a szolgálati jogviszonya keretében végzett tevékenységéért – amely más keresőtevékenységnek nem minősül (Hszt.
  2. §,
  3. §-ok) – az előbbieken túl további bevételt szerezzen, perköltségre igényt tartson. [16] A harmadlagos – a bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi költségekről szóló 32/
  4. (VIII. 22.) IM rendelet (a továbbiakban: régi IM rendelet)
  5. §
(6)bekezdésére és 4. §
(2)bekezdésére alapított – fellebbezési kérelmükkel összefüggésben azt adták elő, hogy a perköltség megállapított összege eltúlzott; az alperes mindössze egy védiratot és egy, az előzményi elsőfokú végzés elleni fellebbezésre vonatkozó észrevételt terjesztett elő. Tárgyalás tartására nem került sor, a megismételt eljárásban az alperes további iratokat nem csatolt. [17] Az alperes a fellebbezési ellenkérelmében elsődlegesen a keresetlevél Kp. 48. §
(1)bekezdés g) pontja szerinti visszautasítását kérte arra hivatkozva, hogy a vitatott közigazgatási tevékenység jogszerűségére nézve egy másik perben – nem ugyanezen felek között – már jogerős ítélet született (Fővárosi Ítélőtábla 4.Kf.700.343/2025/6.). Másodlagos kérelme – tartalmát tekintve – az elsőfokú ítélet helybenhagyására irányult. Ezt azzal indokolta, hogy önálló, a BM OKF-től elkülönülő jogi személy, továbbá a perbeli meghatalmazások csak a BM OKF előtti képviseletre jogosítanak. Az együttműködési kötelezettségüknek éppen a felperesek nem tettek eleget, amikor tájékoztatás ellenére a megfelelő meghatalmazást nem terjesztették elő. Irányadó e körben a Szegedi Törvényszék eljárást megszüntető végzése (6.K.701.070/2024/13.). [18] Kérte a felperesek perköltség iránti igényének elutasítását, miután az eltúlzott, a fellebbezés elkészítése érdemi munkával nem járt, és a felperesek a már hatálytalan régi IM rendeletre hivatkoztak. [19] Saját perköltségét illetően hangsúlyozta, hogy az a peres felet illeti, irreleváns tehát, hogy jogi képviselője egyébként milyen javadalmazásban részesül. A Fővárosi Ítélőtábla döntése és annak jogi indokai [20] A fellebbezés – az alábbiak szerint – kisebb részben alapos. [21] A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a Kp. 108. §
(1)bekezdése szerint a fellebbezés és a fellebbezési ellenkérelem keretei között bírálta felül. Ennek során – az eljárás megszüntetésére okot adó körülményt nem észlelve – megállapította, hogy az Fővárosi Ítélőtábla 1.Kf.700.073/2026/4 6 elsőfokú bíróság jogszerűen döntött a kereset elutasításáról; az elsőfokú ítéletben foglaltakkal – a perköltségre vonatkozó rendelkezés megváltoztatása, valamint az indokolás fellebbezésre is tekintettel történő alábbi kiegészítése és pontosítása mellett – egyetértett. [22] A másodfokú bíróság mindenekelőtt azt vizsgálta, hogy az alperes a fellebbezési ellenkérelmében megalapozottan hivatkozott-e a Kp. 48. §
(1)bekezdés g) pontjára, megalapozottan kérte-e erre figyelemmel a keresetlevél visszautasítását, helyesen – a Kp. 81. §
(1)bekezdés a) pontja szerint – az eljárás megszüntetését. Az alperes által előadottak alapján azonban pergátló akadályt nem észlelt, mert az a körülmény, hogy a Fővárosi Ítélőtábla egy más felek között folyamatban volt perben már vizsgálta a szolgálati panaszeljárással összefüggésben a mulasztási ítélet meghozatalának feltételeit, nem jelenti azt, hogy a jelen perben e kérdés érdemi vizsgálata alól az ítélőtábla mentesülhetne. Az alperes jelen perbeli tevékenysége – még ha az eldöntendő jogkérdések egyeznek is – nem lehet azonos egy másik munkáltató esetleges mulasztásával, ezért ítélt dologról nem lehet szó, az eljárás megszüntetésére nincs jogszabályi lehetőség. [23] A Kúria Kf.VII.39.209/2022/5. számú döntésében is megjelenő bírói gyakorlat alapján mulasztási ítélet meghozatalának kizárólag a Kp. 4. §
(1)és
(3)bekezdései szerinti közigazgatási cselekmény elmulasztása esetén lehet helye (ld. még Kúria BH2022.194., Kf.III.39.133/2022/6.). A Kúria magyarázata szerint: „[16] A mulasztás fogalmát a Kp.
  1. §-a határozza meg: a mulasztás a közigazgatási szerv közigazgatási cselekmény megvalósítására vonatkozó, jogszabályban rögzített kötelezettségének elmulasztása. A Kp.
  2. §
(1)bekezdése értelmében a bíróság akkor állapít meg mulasztást, ha a közigazgatási szerv a közigazgatási cselekmény megvalósítására vonatkozó, jogszabályban meghatározott kötelezettségének az irányadó elintézési határidőn belül nem tett eleget. A mulasztási per az elmulasztott közigazgatási cselekmény kikényszerítésére irányul. Közigazgatási cselekmény pedig – a Kp. 4. §
(1)bekezdéséből következően – a közigazgatási szerv közigazgatási jog által szabályozott, az azzal érintett jogalany jogi helyzetének megváltoztatására irányuló, vagy azt eredményező
(3)bekezdés szerinti cselekménye.” [24] A Kúria a Kf.I.38.389/2019/
  1. számú végzésének elvi tartalmaként rögzítette, hogy „[A] mulasztási perben a közigazgatási bíróság csak azt vizsgálhatja, hogy az alperest terhelte-e az adott közigazgatási cselekmény megvalósításának kötelezettsége.”, továbbá a végzés indokolásában rámutatott arra, „(…) abban a kérdésben, hogy érdemben milyen tartalmú döntésre kerülne/kerülhetne sor, nem foglalhat állást.”. A Kúria a Kfv.III.37.517/2020/
  2. számú határozatában kifejtette, hogy „[A] közigazgatási szerv nemcsak jogsértő döntéssel, hanem jogellenes mulasztással is okozhat jog- vagy érdeksérelmet az érintettnek. Ennek orvoslásának eszköze a mulasztási per, amely akkor indítható, ha a közigazgatási szerv nem tesz eleget jogszabályban előírt kötelezettségének. A per tárgya tehát maga a mulasztás, a per végső célja a hatóság eljárásának, döntésének, vagy más cselekményének a kikényszerítése. Ha a közigazgatási szervnek nem áll fenn eljárási kötelezettsége, akkor mulasztási per nem indítható.” A mulasztási per a jogsértő mulasztás orvoslásának végső eszköze, a per célja annak kikényszerítése, hogy a közigazgatási szerv eleget tegyen a jogszabályi kötelezettségének. Amennyiben az alperesnek nincs hatásköre a kezdeményezés tárgyában akár érdemi, akár nem érdemi döntést hozni, mulasztás nem áll fenn. Fővárosi Ítélőtábla 1.Kf.700.073/2026/4 7 [25] A fentiekre figyelemmel a mulasztási perben eljáró bíróságnak az érdemi határozathozatal során vizsgálnia kell, hogy a közigazgatási szerv a jogszabályban rögzített, közigazgatási cselekmény megvalósítására vonatkozó kötelezettségének eleget tett-e. Ezen feltétel teljesülésének vizsgálatát azonban megelőzi, annak előkérdését és immanens tartalmi elemét képezi az arról alkotott bírósági állásfoglalás, hogy az alperesként megjelölt szerv valóban közigazgatási szerv-e, az elmulasztottként megjelölt cselekmény valóban közigazgatási cselekmény-e, közigazgatási joghatást egyáltalán kivált-e; azaz az állított mulasztással kapcsolatban mulasztási per lefolytatására (mulasztási ítélet hozatalára) van-e lehetőség. A mulasztási perben ugyanis nem egy meglévő, hanem egy hiányzó közigazgatási cselekményt kell a bíróságnak a vizsgálata középpontjába helyeznie, és a cselekmény hiányát kell a mulasztás megállapítására alkalmas vagy alkalmatlan tényezőként értékelnie, ami alapvető eltérést jelent a megtámadási perekre vonatkozó általános szabályoktól. A kereset alapján tehát elsődlegesen – akár hivatalból is – az a kérdés vizsgálandó, hogy a kereset szerint elmulasztottként megnevezett aktus közigazgatási cselekménynek minősül-e. Az elsőfokú bíróság – a Fővárosi Ítélőtábla előzményi másodfokú végzése iránymutatásának feltehető félreértelmezése folytán – az alperes tájékoztatásáról állapította meg, hogy az nem közigazgatási cselekmény, ekként mulasztási per tárgya nem lehet. Csakhogy – amint arra a felperesek a fellebbezésükben helyesen rávilágítottak – az eldöntendő perbeli jogkérdés nem az volt, hogy az alperes által kiadott tájékoztatások közigazgatási cselekmények-e, hanem az, hogy a szolgálati panasz alapján hozott döntés (panaszhatározat) közigazgatási cselekménynek tekinthető-e, és annak elmulasztása miatt kezdeményezhető-e mulasztási per. [26] A perbeli eset egyedi sajátossága, hogy a közszolgálati jogviszonnyal – az elmaradt távolléti díj és illetmény kifizetése iránti igénnyel összefüggésben – előterjesztett szolgálati panasz esetén a jogvita tárgyának meghatározásakor az arról hozott döntés jogi természete, illetve ennek közigazgatási perbeli relevanciája bír központi jelentőséggel. A Kp. rendszerében ugyanis kizárólag az minősülhet közigazgatási jogvita tárgyának, amely a Kp.
  3. §
(1)bekezdése szerint közigazgatási szerv közigazgatási jog által szabályozott cselekménye, mely az érintett jogalany jogi helyzetének megváltoztatására irányul vagy azt eredményezi. A közszolgálati jogviszonyok körében e fogalmat a Kp. 5. §
(4)bekezdése konkretizálja, amikor a közigazgatási cselekményre vonatkozó szabályok alkalmazását nem általában a közszolgálati jogviszonyban megvalósuló minden eljárási aktusra, hanem kifejezetten a közszolgálati jogviszonnyal kapcsolatos döntésre és intézkedésre rendeli kiterjeszteni. E rendelkezésből dogmatikailag az következik, hogy közszolgálati jogvitában csak olyan aktus lehet közigazgatási per tárgya, amely a munkáltató részéről a jogviszony tartalmát közvetlenül alakító döntésnek vagy intézkedésnek minősül, tehát nem minden, a jogviszonyhoz kapcsolódó eljárási aktus esik automatikusan közigazgatási bírói kontroll alá. [27] A Hszt. 267. §
(1)bekezdés alapján a szolgálati panasz tárgya a munkáltatói intézkedés, ami a közszolgálati jogviszonnyal összefüggő jogvita fókuszában áll. E szempontból lényeges, hogy a Hszt. rendszerében a szolgálati panasz tárgya eleve egy munkáltatói intézkedés vagy annak elmulasztása, tehát a panaszról hozott döntés nem önálló jogalakító mechanizmus, hanem egy már meglévő vagy hiányzó munkáltatói intézkedés jogszerűségének felülvizsgálatára szolgáló belső jogorvoslat. A szolgálati panaszról hozott döntés – a Hszt. 268. §
(1)bekezdésében meghatározott formáiban (elutasítás, helyt adás, új Fővárosi Ítélőtábla 1.Kf.700.073/2026/4 8 eljárásra utasítás) – nem keletkeztet önállóan jogokat vagy kötelezettségeket a szolgálati jogviszonyban, hanem kizárólag az alapul fekvő munkáltatói intézkedéshez való viszonyulást fejezi ki. [28] A joghatás tekintetében megállapítható, hogy a szolgálati panaszt elbíráló határozat önmagában nem alakítja a jogalany jogi helyzetét: jogkövetkezménye ténylegesen csak abban az esetben érvényesül, ha a panaszos azt elfogadja és a bírósághoz nem fordul. E körülmény folytán a panaszhatározat nem rendelkezik azzal a végleges jelleggel, amely a jogi helyzet közvetlen és kötelező alakítására alkalmassá tenné, funkcióját tekintve pedig nem közigazgatási cselekményként, hanem a bírósági út megnyitását szolgáló perelőfeltételként értékelhető. [29] A szolgálati panasz elbírálásáról hozott határozat nem tekinthető olyan közszolgálati jogviszonnyal kapcsolatos döntésnek vagy intézkedésnek, amely a Kp. 4. §
(1)bekezdése értelmében közigazgatási cselekményként lenne kezelhető. A szolgálati panaszt elbíráló döntés a jogviszony tartalmát nem alakítja, hanem a munkáltató jogviszonyra vonatkozó intézkedésének (vagy elmulasztásának) jogszerűségét érintő kontrollfunkciót lát el, belső jogorvoslati jellegű aktus. A közszolgálati jogvita középpontjában a munkáltatói intézkedés áll mint a jogviszonyt alakító aktus, a szolgálati panaszt elutasító határozat ezzel szemben nem munkáltatói intézkedés, hanem egy, a már megtörtént vagy elmulasztott munkáltatói aktus felülvizsgálatára szolgáló belső jogorvoslati döntés. [30] A szolgálati panaszeljárást követően a bíróság előtti jogvita kezdeményezését a Hszt. 270. §
(1)bekezdés a) pontja nyitja meg, mely nem értelmezhető akként, hogy az a közszolgálati jogviszonnyal kapcsolatos jogvita lehetséges tárgyának ágazati jogi (lex specialis) meghatározása, mivel e rendelkezés csak arról szól, hogy a panasz elutasítását követően lehet a bírósághoz fordulni, aminek a perelőfeltételek szempontjából van relevanciája. A Kúria a közszolgálati jogviszonyokban a megelőző eljárás fogalmáról alkotott 1/
  1. (VI. 08.) KK véleménye
  2. és
  3. pontjaiban is megerősítette, hogy a közszolgálati anyagi jogi jogszabályok szerinti pert megelőző, a szolgálati panasz elbírálására irányuló eljárás más közigazgatási eljárás, amelyet a megelőző eljárás fogalma alatt is érteni kell. „A közszolgálati tárgyú anyagi jogi jogszabályban szabályozott pert megelőző jogorvoslati eljárás csak akkor minősülhet a Kp. szerinti megelőző eljárásnak, ha a jogorvoslat alapjául szolgáló eljárás (pl. fegyelmi, kártérítési eljárás) lefolytatására vonatkozó garanciális szabályokat, a tisztességes eljáráshoz való jog alapvető garanciáit maga az anyagi jogi jogszabály rögzíti. A Kp.
  4. §
(1)bekezdés e) pontja alapján a bíróság a keresetlevelet visszautasítja, ha a felperes anélkül indít pert, hogy bármely fél a vitatott tevékenységgel szemben jogszabály által biztosított közigazgatási jogorvoslatot – az
  1. pontban felsorolt eljárásokat – kimerítette volna, vagy a pert más közigazgatási eljárásnak – pl. a Hszt., illetve a Hjt. hatálya alá tartozó, a szolgálati panasz elbírálására irányuló eljárásnak – kell megelőznie.”. A Kp. rendszerében az, hogy a szolgálati panasz elbírálására irányuló eljárás más közigazgatási eljárásnak minősül, nem jelenti egyben azt, hogy egy ilyen eljárásban meghozott döntés vagy megvalósított intézkedés közigazgatási (közszolgálati) jogvita tárgya lehet. A Hszt.
  2. §
(1)bekezdése a bírósághoz fordulás lehetőségét nem általában a panaszról hozott döntéshez, hanem a szolgálati viszonyból származó jogvita fennállásához köti, és a panasz elutasítását pusztán perindítási feltételként nevesíti, nem pedig új Fővárosi Ítélőtábla 1.Kf.700.073/2026/4 9 közigazgatási cselekményt definiál. E rendelkezés nem a pertárgyat határozza meg, hanem azt, hogy milyen előzetes jogorvoslati eljárás kimerítését követően nyílik meg a bírói út. A szolgálati panasz elutasítása tehát nem válik a per tárgyává, hanem annak előfeltétele. [31] A Kúria állandó gyakorlata szerint a panasz nem megfelelő kezelése, illetve el nem bírálása önmagában nem zárja el a jogalanyt a közvetlen bírósági jogérvényesítéstől (EBH2018.M.3., Mfv.II.10.078/2017/3., Mfv.II.10.173/2017/3.). E gyakorlatból az következik, hogy a panaszeljárás elmulasztásának jogkövetkezménye nem a mulasztási per megindítása, hanem – a perelőfeltétel funkciójára tekintettel – a közvetlen keresetindítás lehetőségének megnyílása. [32] E megközelítés összhangban áll a Kp. 5. §
(4)bekezdésének rendszerével, amely a közszolgálati jogviszonnyal kapcsolatos jogviták körében kizárólag a munkáltató szerv aktív döntéseit és intézkedéseit rendeli a közigazgatási cselekményekre vonatkozó szabályok alá, és nem terjeszti ki e rendelkezést a cselekmény elmulasztására. A jogalkotói koncepcióból ezért az következik, hogy a panaszeljárás elmaradása nem önálló pertárgyként, hanem a bírósági út megnyitását eredményező eljárási körülményként értékelhető. A közszolgálati jogvita tárgyát nem a panaszról hozott döntés, és nem is annak elmaradása, hanem maga az illetmény megállapítására irányuló munkáltatói intézkedés, illetve annak elmulasztása képezi. A szolgálati panaszról hozott határozat e körben perelőfeltétel, nem pedig közigazgatási cselekmény; így a szolgálati panasz elbírálásának hiánya mulasztási per tárgyává nem tehető. [33] A fellebbezésben előadott azon érvek, amelyek a meghatalmazás megfelelőségére, illetve arra irányultak, hogy az alperest szabályszerű meghatalmazás hiányában is eljárási kötelezettség terhelte, a jelen perben nem voltak relevánsak. Amennyiben a panaszeljárásban hozható döntés – illetve annak elmaradása – nem tekinthető közigazgatási cselekménynek, a panaszeljárás lefolytatásának eljárásjogi kérdései – így különösen a meghatalmazás terjedelme, valamint az alperes esetleges hiánypótlási vagy tájékoztatási kötelezettsége – nem tartoznak a per érdemi vizsgálati körébe, mert egy olyan eljárás lefolytatásának jogszerűsége válna vizsgálat tárgyává, amely – közigazgatási cselekmény hiányában – nem alapoz meg mulasztást. Ennélfogva a fellebbezés meghatalmazásra és az alperes eljárási kötelezettségére vonatkozó érvei csak abban az esetben lennének értékelhetők, ha a panaszhatározat, illetve annak elmaradása közigazgatási cselekményként peresíthető volna. [34] Az alperest az első- és másodfokú eljárásban kamarai jogtanácsos képviselte. A kamarai jogtanácsos munkadíja – mind a régi IM rendelet 1. §
(1)bekezdése és 4. §
(1)bekezdés a) pontja, mind a bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi és kamarai jogtanácsosi költségről szóló 17/2024. (XII. 9.) IM rendelet (a továbbiakban: új IM rendelet) 1. §
(1)bekezdése és 2. §
(3)bekezdése alapján – kifejezetten a fél által felszámítható perköltség, függetlenül attól, hogy a képviselő milyen jogviszony keretében látja el tevékenységét. Az Üttv. 66. §
(1)bekezdése kifejezetten elismeri, hogy a kamarai jogtanácsos hivatásos szolgálati jogviszony keretében is ügyvédi tevékenységet gyakorolhat a Fővárosi Ítélőtábla 1.Kf.700.073/2026/4 10 munkáltatója mint ügyfél részére. A jogalkotó tudatosan különválasztja a jogtanácsos személyes szolgálati jogviszonyát és illetményét, valamint a perben képviselt fél oldalán felmerülő perköltséget. A perköltség nem a jogtanácsos jövedelmének kiegészítése, hanem a fél pervitelével összefüggésben felmerült költség (Pp.
  1. §), amelynek megtérítése a pervesztes fél kötelezettsége. A perköltség érvényesítését nem zárja ki, hogy a képviseletet a féllel közszolgálati jogviszonyban álló személy látja el, éppen ellenkezőleg, a kamarai jogtanácsosként való eljárásnak ez az egyik alapfeltétele. Mindezekből következően a rendvédelmi szervnél szolgálatot teljesítő kamarai jogtanácsos általi képviselet esetén a képviselt fél kamarai jogtanácsosi költségként munkadíj és készkiadás felszámítására jogosult, az elsőfokú bíróság a részére perköltséget helytállóan állapított meg. [35] Az alperes jogosult volt tehát a régi IM rendelet
  2. §
(1)bekezdés a) pontja alapján alkalmazandó 3. §
(3)bekezdésében foglaltaknak megfelelően munkadíjat felszámítani. A Pp. 81. §
(2)bekezdésében írt, a felszámított összeg szükség szerinti igazolásának kötelezettsége a követelés összegszerűsége kapcsán bírhat relevanciával: azokat a költségelemeket kell külön igazolni, amelyeket a peradatok nyilvánvalóan nem támasztanak alá, illetve amelyek – pl. a mértéküknél fogva – a józan ésszel ellentétesnek látszanak és/vagy nem képezik immanens (szükségszerű) részét a jogi képviseleti tevékenységnek. Ennyiben tehát nem értett egyet az ítélőtábla a felperesek azon hivatkozásával, hogy az alperesi perköltség felszámítása ne lett volna perrendszerű. [36] Az alperes a perköltség iránti igényét – 50 óra időráfordítással, 6.000 forint/óra munkadíjjal számolva – 300.000 forintban jelölte meg, melyből az elsőfokú bíróság – bár azt részletesen nem indokolta – 276.000 forintot (azaz 46 munkaórával egyenértékű összeget) talált megállapíthatónak. Helytállóan utaltak arra a felperesek, hogy az alperes az elsőfokú eljárásban csupán egy négy oldal terjedelmű védiratot, valamint egy fellebbezésre tett észrevételt terjesztett elő. Utóbbi azonban azért nem vehető figyelembe a perköltség vonatkozásában, mert azzal összefüggésben az alperes külön költségigénnyel nem élt, emiatt a Fővárosi Ítélőtábla az előzményi másodfokú eljárásban e körben nem is rendelkezett. [37] Mindezek után a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság által pusztán a védirat előterjesztéséért megállapított 46 munkaóra időráfordítást aránytalannak értékelte. Az IM rendelet 3. §
(6)bekezdése értelmében a munkadíj megállapítása során a munkadíj összegét a bíróság indokolt esetben mérsékelheti, ha az nem áll arányban a ténylegesen elvégzett ügyvédi tevékenységgel. Kétségtelen, hogy az alperes a védirat előterjesztésével az eljárási kötelezettségének eleget tett, a keresetlevélre vonatkozó álláspontját előadta; a kifejtett jogi tevékenységért felszámítható kamarai jogtanácsosi munkadíj mértéke szempontjából ugyanakkor annak nem volt döntő jelentősége, hogy a pert 13 felperes indította, akik közül egy időközben a keresetétől elállt. A felperesek nagyobb száma a jogvitát nem tette bonyolultabbá vagy nehezebb jogi megítélésűvé azáltal, hogy a perben nem egy, hanem több felperes vett részt. A védirat megszerkesztéséért az ítélőtábla álláspontja szerint legfeljebb 4 munkaóra időráfordítás fogadható el, amely figyelembevételével – az IM rendelet 3. §
(3)bekezdése szerinti 6.000 forint óránkénti munkadíjjal számolva – az alperes által kifejtett jogi képviseleti tevékenység 24.000 forinttal arányos. Fővárosi Ítélőtábla 1.Kf.700.073/2026/4 11 [38] Mindezek alapján a felperesek fellebbezése csak kisebb részben volt eredményes, ezért a Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a Kp. 109. §
(2)bekezdése alapján részben – az elsőfokú perköltség összege tekintetében – megváltoztatta, ezt meghaladóan – a per főtárgya tekintetében, az indokolás fentiek szerinti kiegészítésével és pontosításával – helybenhagyta. [39] Az alperes a másodfokú perköltség iránti igényét – pontos jogszabályhely megjelölése nélkül – a bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi és kamarai jogtanácsosi költségről szóló 17/
  1. (XII. 9.) IM rendeletre (a továbbiakban: új IM rendelet) alapította, kamarai jogtanácsosi munkadíjként összesen 120.000 forintot (20 munkaóra x 6.000 forint/óra) felszámítva. A másodfokú bíróság az alperesi fellebbezési ellenkérelmet a felperesek részére megküldte, azt jogi képviselőjük – a letöltési igazolás tanúsága szerint –
  2. március
  3. napján letöltötte, de az IM rendelet
  4. §
(1)bekezdése szerinti mérséklési kérelmet nem terjesztett elő. Ennek hiányában az ítélőtábla az alperes másodfokú perköltségét – a Kp. 99. §
(3)bekezdése értelmében a 35. §
(1)bekezdése szerint alkalmazandó Pp. 81. §
(1)-
(2)és
(5)bekezdéseire, valamint 82. §
(3)bekezdésére is figyelemmel – a felszámított összeggel egyezően állapította meg, annak viselésére a felpereseket a Pp. 87. §
(2)bekezdése alapján egyenlő arányban kötelezte; azzal, hogy az új IM rendelet 3. §
(2)bekezdése szerinti óradíj mértéke helyesen 14.000 forint, az elszámolható munkaórák száma ennek megfelelően 8,5 munkaóra. [40] Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) 39. §
(3)bekezdés c) pontjában és 46. §
(1)bekezdésében meghatározott mértékű (48.000 forint) fellebbezési illeték a felperesek Pp. 525. §
(1)bekezdése és 95. §
(1)bekezdése szerinti személyes költségmentessége folytán a Kp. 99. §
(3)bekezdése alapján a 35. §
(1)bekezdése szerint alkalmazandó Pp. 102. §
(1)és
(6)bekezdései értelmében az állam terhén marad. [41] A Fővárosi Ítélőtábla a fellebbezést a Kp. 99. §
(3)bekezdése alapján alkalmazandó 127. §-a, 124. §
(5)bekezdése és
  1. §-a értelmében tárgyaláson kívül bírálta el. [42] Az ítélet elleni fellebbezés lehetőségét a Kp.
  2. §
(1)bekezdése zárja ki. Záró rész Budapest,
  1. május
  2. Fővárosi Ítélőtábla 1.Kf.700.073/2026/4 12 dr. Antal Regina s.k. a tanács elnöke dr. Koós Szabolcs s.k. előadó bíró dr. Oláh Zsolt s.k. bíró

🔗 Hivatalos forráshoz

MI-magyarázat a hivatalos jogszabályszöveg alapján. Tájékoztató jellegű, nem helyettesíti a jogi tanácsadást.