Bf.4/2023/9 – Pécsi Ítélőtábla

(1)bekezdésében meghatározott és a

(8)bekezdés I. fordulata szerint minősülő testi sértés bűntettének kísérlete miatt 3 év szabadságvesztésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte. A szabadságvesztést börtönben rendelte végrehajtani azzal, hogy abból a vádlott legkorábban a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. Rendelkezett továbbá a bűnjelről és a bűnügyi költség viseléséről. Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a vádlott enyhítés, védője elsődlegesen felmentés, másodlagosan részben eltérő tényállás megállapítása és enyhítés érdekében jelentett be fellebbezést. A Pécsi Fellebbviteli Főügyészség átiratában és a nyilvános ülésen jelen lévő képviselője útján is az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérte. A vádlott védője a nyilvános ülésen bejelentett jogorvoslati kérelmével egyező tartalommal szólalt fel. A másodfokú bíróság a fellebbezésekkel megtámadott ítéletet a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény (a továbbiakban: Be.) 590. §

(1)bekezdése alapján az azt megelőző bírósági eljárással együtt bírálta felül, mely a

(2)bekezdés értelmében kiterjedt az ítélet megalapozottságára, az ítéletnek a bűnösség megállapítására, a bűncselekmény minősítésére, a büntetés kiszabására vonatkozó rendelkezéseire, valamint az indokolás helyességére és az eljárási szabályok megtartására, illetve a Be. 590. §

(7)bekezdése értelmében hivatalból az egyszerűsített felülvizsgálat tárgyát képező kérdésekre is. A felülbírálat során a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást – figyelemmel a Be. 593. §

(1)bekezdésének a) pontjára – az iratok tartalma alapján mindössze annyiban helyesbítette, hogy mellőzte a vádlott korábbi elítélésére történő hivatkozást, tekintettel arra, hogy az az erkölcsi bizonyítványban már nem szerepel. [7] II. [8] Az elsőfokú bíróság a bizonyítási eljárást a perrendi előírásoknak megfelelően olyan körültekintéssel folytatta le, hogy az ügy ténybeli és jogi értékelést igénylő részletében is állást lehetett foglalni. Bizonyítékokat értékelő tevékenységéről ítéletének indokolásában a bizonyítékok áttekintésével számot adott. A vádlott és sértett1 sértett közötti szóváltáshoz, illetve tettlegességhez vezető konfliktust követő napon,

1. augusztus
2. napján 11 óra 39 perckor jelentkezett a sértett a kórház1 Belgyógyászati Ambulanciáján nagy mennyiségű hányás és fejfájás miatt. Ekkor az elsősegélyben részesített vádlott koponyasérülésre nem emlékezett, az őt kísérő családtagja elmondta, hogy előző nap a sértettet unokája édesapja bántalmazta. Sajátossága volt az ügynek, hogy a cselekmény elkövetésének kívülálló tanúja nem volt, tekintettel arra, hogy az a sértett által lakott ingatlanban, illetve az ingatlan előtti utcán történt. Tovább nehezítette a tényállás megállapítását, hogy a sértett kihallgatására az eljárás során nem kerülhetett sor. Ilyen körülmények között kellett értékelnie az elsőfokú bíróságnak a vádlott, valamint a sértett hozzátartozóinak vallomását. A vádlott az eljárás során mindvégig tagadta a terhére rótt bűncselekmény elkövetését, védekezésének lényege az volt, hogy a sértett volt, aki ok nélkül rátámadt, a bántalmazást ő kezdte. Ezen vádlotti vallomással szemben állt tanú1 és tanú2 tanúk vallomása, akik az eljárás során többször beszámoltak a történtekről. [9] [10] Pécsi Ítélőtábla III.Bf.4/2023/9/II [11] [12] [13] [14] [15] 3 A sértett sérelmére elkövetett cselekmény részleteinek rekonstruálása körében kiemelt jelentősége volt szakértő1 igazságügyi orvosszakértő szakértői véleményének, melynek alapján az elszenvedett sérülések keletkezési mechanizmusa tisztázható volt, alátámasztva ezáltal a tanúk által elmondottakat. Helyesen ismerte fel az elsőfokú bíróság, hogy a tanúk vallomása az eljárás során nem volt mindvégig következetes, azonban az rögzíthető volt, hogy a lényeges tények tekintetében a vallomásukat a következetesség és a tartalmi hitelesség jellemezte. Különösen igaz ez a megállapítás a veszekedés kiváltó okára és a sérülés keletkezési mechanizmusára, melyhez kapcsolódóan az eljárás különböző szakaszaiban tett nyilatkozatokban a sértett támadásával szembeni elhárító magatartás, valamint az elesésre utalás is helyet kapott. Az ügyben eljárt igazságügyi orvosszakértő a sérülés kapcsán határozott álláspontot alakított ki abban a tekintetben, hogy a sértett sérülése legalább közepes erőbehatású bántalmazás folytán keletkezett. Ez pedig azt is jelentette, hogy a szóban forgó bizonyítási eszköz a tanúk előadásának valóságtartalmát nem cáfolta, hanem kifejezetten erősítette. Ilyen körülmények között helytállóan járt el az elsőfokú bíróság, amikor a cím
3. szám alatti ingatlan – mások elől elzárt – udvarán történt események rekonstruálásakor a tanúk előadására támaszkodott. Ténymegállapításai a vádlott védekezésével szemben álló részükben is a bizonyítékok indokolt és okszerű mérlegelésén alapulnak. A védő fellebbezésének írásbeli indokolásában – a konkrét tartalmának megjelölése nélkül – bizonyítás felvételét is indítványozta. Ezzel összefüggésben rámutat a másodfokú bíróság, hogy a Be.
4. §

(1)bekezdése alapján a másodfokú bírósági eljárásban bizonyítás felvételének csak a részbeni megalapozatlanság, az eljárási szabálysértés kiküszöbölése érdekében vagy akkor van helye, ha a fellebbezésben új tényt állítottak vagy új bizonyítékra hivatkoztak. Tekintettel arra, hogy jelen ügyben egyetlen feltétel sem áll fenn, így a bizonyítás elrendelésének már ez okból sem volt helye. [16] III. [17] A Be. 593. §

(3)bekezdése alapján a másodfokú eljárásban irányadó tényállásból az elsőfokú bíróság helyesen következtetett a vádlott büntetőjogi felelősségére. Következésképpen a védőnek a tényállás mikénti megállapítását célzó és a vádlott felmentésére irányuló fellebbezése nem vezetett eredményre. A cselekmény minősítése is a büntető anyagi jogszabályban foglaltaknak megfelelően történt. A tényleges eredményhez igazodó minősítésnél súlyosabb büntetőjogi értékelése, az életveszélyt okozó testi sértés bűntette kísérletének megállapítására akkor van mód, ha véghezvitele körülményeiből megállapítható, hogy a vádlott az életveszélyes sérülés bekövetkezésének reális lehetőségét felismerte és abba belenyugodva cselekedett, ugyanakkor a súlyosabb eredmény valamilyen rajta kívülálló ok hatása folytán maradt el. Ilyen kívülálló ok lehet a sértett elhárító magatartása, harmadik személy beavatkozása, az alkalmazott eszköznek valamely akadályba ütközése vagy, ha az a súlyosabb eredmény kizárólag a véletlennek köszönhetően nem következett be. Jelen ügyben éppen erről van szó. A rendelkezésre álló adatok alapján kétséget kizáróan megállapítható volt, hogy a vádlottnak a súlyosabb eredményre, az életveszélyes sérülés bekövetkeztére a szándéka mindenképpen, mégpedig eshetőleges formában kiterjedt. [18] [19] [20] [21] Pécsi Ítélőtábla III.Bf.4/2023/9/II 4 [22] Helyesen minősítette tehát az elsőfokú bíróság a vádlott cselekményét a Btk. 164. §

(1)bekezdésében meghatározott és a

(8)bekezdés I. fordulata szerint minősülő testi sértés bűntette kísérletének. [23] IV. [24] A büntetési tétel keretét és a büntetőjogi jogkövetkezményeket meghatározó tényezőket az elsőfokú bíróság túlnyomórészt helyesen tárta fel. Tekintettel arra, hogy a vádlott korábbi elítélése az erkölcsi bizonyítványban már nem szerepel, ezért a vádlott büntetlen előéletűnek minősül, így a terhére a büntetett előélete súlyosító körülményként már nem értékelhető. További enyhítő körülmény ugyanakkor a javára az, hogy egy kiskorú gyermek eltartásáról gondoskodik és tartósan beteg édesanyját ápolja. Ezeket a körülményeket értékelve és mérlegelve – az enyhítő körülmények nagyobb számára és nyomatékára figyelemmel – a másodfokú bíróság álláspontja szerint az elsőfokú bíróság által kiszabott szabadságvesztés eltúlzottan szigorú. Ezért annak tartamát 2 évre enyhítette. A vádlott személyi körülményei rendezettek, munkát végez, abból rendszeres jövedelemre tesz szert, ellene a büntetőeljárás tartama alatt bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt újabb eljárás nem indult. Mindezen tényezők alapján kellő alappal feltehető, hogy esetében a büntetés célja annak végrehajtása nélkül is elérhető. Ezért a másodfokú bíróság a vádlottal szemben kiszabott 2 év szabadságvesztés végrehajtását – a közügyektől eltiltás mellékbüntetés egyidejű mellőzésével – a Btk. 85. §

(1)és

(2)bekezdése alapján négy év próbaidőre felfüggesztette. Ennek következményeként az elsőfokú bíróság által a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontjának meghatározására vonatkozó törvényes rendelkezések a szabadságvesztés végrehajtásának elrendelése esetén kerülhetnek alkalmazásra. Következésképpen a büntetőjogi jogkövetkezmények súlyosságát sérelmező jogorvoslati kérelmek eredményesnek bizonyultak. Ebben a körben tehát a másodfokú bíróság – a Be. 606. §

(1)bekezdése alapján – az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, míg az egyéb törvényes rendelkezéseit a Be. 605. §

(1)bekezdése alapján helybenhagyta. P é c s,

1. április
2. [25] [26] [27] [28] [29] [30] Dr. Tóth Sándor s.k. a tanács elnöke, Dr. Bencze Beáta s.k. előadó bíró, Dr. Hudvágner András s.k. bíró A Kaposvári Törvényszék 28.B.209/2022/
3. számú ítélete a Pécsi Ítélőtábla Bf.III.4/2023/
4. számú ítélete folytán – az abban írt változtatásokkal – a
5. évi április hó
6. napján jogerőre emelkedett és fel nem függesztett részében végrehajthatóvá vált. Dr. Tóth Sándor s.k. a tanács elnöke Pécsi Ítélőtábla III.Bf.4/2023/9/II 5