← Magyarország

Kf.700438/2024/4 – Fővárosi Ítélőtábla

A határozat elvi tartalma: A 40/

  1. (III.11.) Korm. rendelettel kihirdetett veszélyhelyzet időtartama a Kttv.
  2. §

(2)bekezdésében meghatározott vizsgakötelezettség határidejének számítása során kieső időnek minősül. Fővárosi Ítélőtábla Az ügy száma: 4.Kf.700.438/2024/
  1. Felperes (felperes címe) dr. Bordás Péter Ferenc egyéni ügyvéd (felperesi képviselő címe) megyei1 Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala (alperes címe) Ügyvédi Iroda1 (alperesi képviselő címe.; eljáró ügyvéd: dr. Kummer Ákos) közszolgálati jogviszony megszüntetésével kapcsolatos közigazgatási jogvita elbírálása A felperes: A felperes képviselője: Az alperes: Az alperes képviselője: A per tárgya: A fellebbezést benyújtó fél: alperes (
  2. sorszám alatt) A fellebbezéssel támadott határozat: Veszprémi Törvényszék 5.K.700.328/2024/
  3. számú ítélete Í t é l e t: A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezett részét nem érinti, a fellebbezett részében helybenhagyja. Kötelezi az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az felperesnek 95.250 (kilencvenötezer-kétszázötven) forint másodfokú perköltséget. A fellebbezési illetéket az állam viseli. Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye. Indokolás A fellebbezés alapjául szolgáló tényállás Fővárosi Ítélőtábla 4.Kf.700.438/2024/
  4. 2 [1] A felperes
  5. április
  6. napjától kezdődően az alperesnél általános igazgatási ügyintéző munkakörben közszolgálati jogviszonyban állt. A kinevezési okiratának VI. pontja tartalmazta, hogy a közszolgálati tisztviselőkről szóló
  7. évi CXCIX. törvény (a továbbiakban: Kttv.)
  8. §
(2)bekezdése alapján két éven belül,
  1. április
  2. napjáig közigazgatási alapvizsgát kell tennie, és amennyiben azt a jelzett határnapig nem teljesíti, a közszolgálati jogviszonya a törvény erejénél fogva megszűnik. Az alperes a
  3. április
  4. napján kelt szám1 ügyiratszámú munkáltatói intézkedéssel (a továbbiakban: intézkedés) – a közigazgatási alapvizsga határidőn belüli nem teljesítése miatt –a felperes közszolgálati jogviszonyának megszűnését az alábbi szövegezéssel megállapította: „Értesítem Önt, hogy kinevezése
  5. április
  6. nappal, a Kttv.
  7. §
(2)értelmében, a törvény erejénél fogva megszűnik.” A kereset, a védirat [2] A felperes a keresetében a közszolgálati jogviszony megszűnésének jogellenessége miatt az alperest tizenkét havi illetményének megfelelő átalánykártérítés és ennek késedelmi kamata megfizetésére kérte kötelezni. Álláspontja szerint a kinevezésben foglalt tájékoztatás ellenére a közigazgatási alapvizsga letételére előírt határidő az intézkedés keltéig nem telt le. A veszélyhelyzet a közszolgálati jogviszonya létesítése időpontjában, továbbá a veszélyhelyzettel összefüggő egyes szabályozási kérdésekről szóló
  1. évi CXXX. törvény (a továbbiakban:
  2. évi CXXX. törvény) alapján az intézkedés közlésekor és a kereset benyújtásakor is fennállt, ezért a jogviszony megszűnése a törvény erejénél fogva nem következhetett be. A veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és a járványügyi készültségről szóló
  3. évi LVIII. törvény (a továbbiakban:
  4. évi LVIII. törvény)
  5. §
(1)bekezdése, valamint a veszélyhelyzet során alkalmazandó egyes belügyi és közigazgatási tárgyú szabályokról szóló 85/2020. (IV. 5.) Korm. rendelet (a továbbiakban: 85/2020. Korm. rendelet) 19. §
(1)bekezdése alapján a közszolgálati alapvizsga letételére előírt határidőbe a veszélyhelyzet időtartama nem számít be, azt a
  1. évi CXXX. törvény
  2. május
  3. napjáig meghosszabbította.
  4. április
  5. napjától a közszolgálati jogviszony megszűnéséig folyamatosan, megszakítás nélkül veszélyhelyzet volt, így az alapvizsga letételére megszabott kétéves határidő meg sem kezdődhetett; az intézkedés idő előtti volt. [3] Az alperes a védiratában a kereset elutasítását kérte, annak jogalapját és összegszerűségét is vitatva. Az előzményi peres eljárás és annak eredménye [4] Az elsőfokú bíróság az 5.K.700.459/2022/
  6. számú ítéletével az alperest –a felperes hat havi illetményének megfelelő – 1.560.000 forint átalánykártérítés és ennek
  7. április
  8. napjától számított késedelmi kamata megfizetésére kötelezte; ezt meghaladóan a keresetet elutasította. Döntését a Kttv.
  9. §
(1)bekezdésére, 25. §
(5)bekezdésére, 63. §
(2)Fővárosi Ítélőtábla 4.Kf.700.438/2024/4. 3 bekezdés g) pontjára és
(3)bekezdésére, 118. §
(6)bekezdésére, 122. §
(2)bekezdésére, 193. §
(5)-
(6)bekezdéseire, az MK
  1. számú állásfoglalásra, valamint a Kúria Kfv.VII.39.245/
  2. számú eseti döntésére alapította. Kiemelte, hogy az alperes a közszolgálati jogviszony megszűnését KIRA nyomtatvány alkalmazásával közölte, melyen csupán a Kttv.
  3. §
(2)bekezdését tüntette fel, olyan indokolást azonban az nem tartalmaz, amelyből a felperes közszolgálati jogviszonya megszüntetésének jogszabályban foglalt indokai megállapíthatóak lennének. Az intézkedés önmagában az indokolás hiánya miatt jogellenes. Az átalánykártérítést az eset valamennyi körülményének mérlegelésével a felperes hat havi illetményének megfelelő összegében határozta meg. [5] Az alperes fellebbezése nyomán eljárt Fővárosi Ítélőtábla mint másodfokú bíróság a 4.Kf.700.103/2023/
  1. számú végzésével (a továbbiakban: másodfokú végzés) az elsőfokú bíróság ítéletét– mint érdemi felülbírálatra alkalmatlant – hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. Az új eljárásra előírta, hogy az elsőfokú bíróságnak a keresetben állított jogszabálysértések alapján kell az intézkedés jogellenességéről állást foglalnia. E körben azt kell vizsgálnia, hogy a felperes által előadott érvek és jogszabályi rendelkezések alapján a közigazgatási alapvizsga letételére nyitva álló határidő vele szemben lejárt-e, a közszolgálati jogviszony megszűnésének megállapítását lehetővé tévő, a Kttv.
  2. §
(2)bekezdéseben írt feltétel teljesült-e. Az elsőfokú bíróság megismételt eljárása és annak eredménye [6] Az elsőfokú bíróság a megismételt eljárásban hozott ítéletével az alperest a felperes hat havi illetménynek megfelelő 1.560.000 forint átalánykártérítés és annak 2022. április 14. napjától számított késedelmi kamata megfizetésére kötelezte; ezt meghaladóan a keresetet elutasította. Döntését a Kttv. 19. §
(1)és
(4)bekezdéseire, 122. §
(2)bekezdésére, 193. §
(5)bekezdésére, a
  1. évi LVIII. törvény
  2. §-ára,
  3. §
(1)bekezdésére, a
  1. október
  2. napjától hatályos
(3)bekezdésére, a veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 40/
  1. (III. 11.) Korm. rendeletre (a továbbiakban: 40/
  2. Korm. rendelet), valamint az MK
  3. számú állásfoglalására alapította. Megállapította, hogy az alperes egyoldalú intézkedése jogellenes, mivel a 40/
  4. Korm. rendelet által elrendelt veszélyhelyzet időtartama (
  5. március
  6. napjától
  7. június
  8. napjáig terjedő időszak) a
  9. évi LVIII. törvény
  10. §
(1)bekezdése szerint a Kttv. 118. §
(3)bekezdésében meghatározott határidő számításából kiesik, melyet az alperes a jogviszony megszüntetésénél nem vett figyelembe. A felperes vizsgakötelezettség teljesítésére nyitva álló határideje a veszélyhelyzet megszűnése időpontjától, azaz
  1. június
  2. napjától kezdődött. A
  3. november
  4. napjától
  5. január
  6. napjáig elrendelt veszélyhelyzet időtartama ugyanakkor már nem minősül kieső időnek, mivel a
  7. évi LVIII. törvény alkalmazásában csak a 40/
  8. Korm. rendelettel kihirdetett veszélyhelyzet vehető figyelembe. Emellett rögzítette, hogy az intézkedés az indokolási kötelezettség kapcsán a Kttv.
  9. §
(4)bekezdésébe ütközik, a jognyilatkozatból a jogviszony megszüntetésének konkrét indoka nem állapítható meg, az ezen okból is jogellenes. Az átalánykártérítés összegét a Kttv. 193. §
(5)bekezdése figyelembevételével, a közszolgálati jogviszony fennálltának időtartamára, a felperes álláskereséséi járadékban való részesülésére, ezt követően újabb foglalkoztatási jogviszonya létesítésére, az újabb jogviszonyában elért keresete mértékére és annak egzisztenciális kihatásaira, illetve arra Fővárosi Ítélőtábla 4.Kf.700.438/2024/
  1. 4 tekintettel állapította meg, hogy a felperesnek a jogviszonya megszűnését követően nem volt módja ismételten közszolgálati jogviszonyban elhelyezkednie. A fellebbezés és a fellebbezési ellenkérelem [7] Az alperes a fellebbezésében az elsőfokú ítélet megváltoztatását és a kereset elutasítását kérte. Jogszabálysértésként a Kttv.
  2. §
(3)bekezdését, 122. §
(2)bekezdését, a
  1. évi LVIII. törvény
  2. §
(1)bekezdését és a 85/
  1. Korm. rendelet
  2. §
(1)bekezdését jelölte meg. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság tévesen értelmezte a 2020. évi LVIII. törvény 60. §
(1)bekezdését, mivel az kizárólag azon személyekre vonatkozott, akiknek a vizsgakötelezettség megtételére nyitva álló határideje a veszélyhelyzet alatt járt volna le; számukra a lejáró határidő a 60. §
(3)bekezdésben foglalt, a veszélyhelyzet utolsó napjától számított 180 nappal meghosszabbodott. A felperes jogviszonya az első veszélyhelyzet alatt létesült; rá a kedvezményszabály akkor vonatkozott volna, ha a veszélyhelyzet a munkáltató intézkedésig folyamatosan,
  1. április
  2. napjáig fennáll; ráadásul a második veszélyhelyzet idején ez a kedvezmény már nem is illette meg. E körben utalt a Kúria Kpkf.I.35.230/2022/
  3. számú végzésére. A felperes
  4. június
  5. napját követően nem volt elzárva attól, hogy sikeres közigazgatási alapvizsgát tegyen, melyet három alkalommal sikertelenül meg is próbált. Mivel a felperesnek a vizsgakötelezettségét nem sikerült az előírt időben teljesítenie, nem tehetett mást, minthogy a jogviszony megszűnésének a tényét megállapítja. Az indokolási kötelezettség megszegése kapcsán a másodfokú végzésre hivatkozott, miszerint az a perbeli esetben nem jöhet számításba, mivel a felperes esetében sem felmondás, sem felmentés nem történt. E tekintetben a megelőző eljáráshoz képest a körülmények nem változtak. [8] A felperes fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte. Nézete szerint az elsőfokú bíróság helytállóan állapította meg, hogy a vizsgatételi kötelezettség teljesítésére nyitva álló időtartam az első veszélyhelyzet megszűnéséig el sem kezdődhetett. Az alperes által hivatkozott Kúriai döntés jelen perben nem alkalmazható, az eltérő tényállású ügyben, és a második veszélyhelyzet kapcsán született. Emellett – figyelemmel a jogviszony létesítésének időpontjára (
  6. április 14.) – a két éves időtartam
  7. április
  8. napján járt le, ezt megelőzően a megszüntetés iránt az alperes nem is intézkedhetett volna; az intézkedés ezen okból kifolyólag is jogellenes. Az első veszélyhelyzet időtartamának kiesésével pedig a két éves határidő egyértelműen kitolódott. Nem vitatta, hogy a második és harmadik veszélyhelyzet időtartama már nem minősül kieső időnek, azonban az intézkedés ezen időszakok figyelmen kívül hagyásával is jogellenesnek minősül. A
  9. évi LVIII. törvény
  10. §
(1)és
(3)bekezdéseinek alperesi értelmezését tévesnek tekintette, mivel a jogszabály semmiféle megszorító rendelkezést nem tartalmaz; a
(3)bekezdés beiktatására csak a karanténhelyzet megszűnését követően,
  1. október
  2. napján került sor, és vélelmezhetően azt a célt szolgálta, hogy akinek október
  3. napjáig járt volna le a vizsgatételi határideje, az annak további 180 napon belül még eleget tehessen. Ez a rendelkezés a
  4. március
  5. és
  6. június
  7. napjai közötti időszakra vonatkozó szabályozást nem érinti, az egyértelműen úgy rendelkezik, hogy a két éves időszakba ezt nem kell beszámítani. Fővárosi Ítélőtábla 4.Kf.700.438/2024/
  8. 5 A másodfokú bíróság döntése és annak jogi indokai [9] A fellebbezés nem alapos. [10] A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú ítéletet a Kp.
  9. §
(1)bekezdésében foglaltak alapján a fellebbezés és a fellebbezési ellenkérelem keretei között bírálta felül. Kiemeli, hogy az alperes az elsőfokú ítélet keresetet elutasító részét nem támadta, így a felülbírálat ezen rendelkezést nem érintette. Ennek során megállapította, hogy az elsőfokú bíróság ítéletében helyesen hívta fel az irányadó, releváns jogszabályokat, és azok alapján jogszerű döntést hozott, azzal a másodfokú bíróság egyetértett, a fellebbezésekben foglaltakra figyelemmel az alábbiakat emeli ki. [11] A másodfokú végzés a megismételt eljárásban a törvényszék általi vizsgálat irányát, e körben az eldöntendő jogkérdés tárgyát, meghatározta, és ehhez megfelelő iránymutatást adott, melytől az elsőfokú bíróság nem térhetett el. Az elsőfokú bíróság a perben vitatott jogkérdésben helytálló döntést hozott, ugyanakkor az iránymutatásban foglaltak ellenére – a kereseti kérelmen túlterjeszkedve – ismételten azon jogellenességi okokat is a vizsgálati körbe vonta, amelyek a kereset tárgyát nem képezték, és amit a felperes nem kifogásolt. A megismételt eljárásban az indokolási kötelezettség megsértését ugyan nem a felmentés [Kttv. 63. §
(3)bekezdés], hanem a Kttv. 19. §
(4)bekezdése alapján állapította meg, azonban az továbbra sem képezte a per tárgyát, és nem minősülhetett a Kp. 85. §
(3)bekezdés a) pontja szerint hivatalból vizsgálandó közigazgatási cselekménynek (semmisségi oknak) sem, ezáltal annak elemzését szükségtelenül végezte el. Ezen oknál fogva az ítélőtábla az e körben tett megállapításokat az elsőfokú ítéletből mellőzte. [12] A másodfokú eljárás tárgyát az képezte, hogy a Kttv. 122. §
(2)bekezdésében meghatározott két éves határidő számításából a 40/
  1. Korm. rendelet alapján elrendelt veszélyhelyzet időtartama a 85/
  2. Korm. rendelet
  3. §
(1)bekezdése, illetve a
  1. évi LVIII. törvény
  2. §
(1)bekezdése alapján kieső időnek minősül-e, mely jogvita a felek eltérő jogértelmezéséből fakadt. Az elsőfokú bíróság e jogkérdés eldöntésének kiindulópontjaként helytállóan rögzítette, hogy a 40/
  1. Korm. rendelettel kihirdetett veszélyhelyzet időtartama
  2. március
  3. napjától
  4. június
  5. napjáig állt fenn, és a
  6. évi LVIII. törvény alkalmazásában veszélyhelyzetnek – az
  7. § értelmező rendelkezése alapján – kizárólag ezen jogszabályban kihirdetett veszélyhelyzet minősült. Az így kihirdetett veszélyhelyzet időtartamán belül került sor a felperes közszolgálati jogviszonyának létesítésére (
  8. április
  9. napja). A jogviszony létesítésének időpontjában hatályos 85/
  10. Korm. rendelet
  11. §
(1)bekezdése szerint az ügykezelői alapvizsga, a közigazgatási alapvizsga és szakvizsga letételére előírt határidőbe a veszélyhelyzet időtartama nem számít bele; a veszélyhelyzet megszűnését követő nappal hatályos 2020. évi LVIII. törvény 60. §
(1)bekezdése lényegében azonos módon rendelkezett. Mind a 85/
  1. Korm. rendelet, mind a
  2. évi LVIII. törvény
  3. §
(1)bekezdés nyelvtani értelmezéséből egyértelműen az a következtetés vonható le, hogy a jogalkotó – mindenfajta egyéb korlátozás, megszorítás vagy Fővárosi Ítélőtábla 4.Kf.700.438/2024/
  1. 6 feltétel nélkül – a közigazgatási alapvizsga letételére előírt határidő számításából a veszélyhelyzet időtartamát ki kívánta venni azzal, hogy a két éves határidő számításánál a vészhelyzet időtartama nem számít bele. A „nem számít bele” meghatározás – az alperesi jogértelmezéssel ellentétben – kizárólag a kieső időtartamot jelöli, abból ezt meghaladó normatartalom nem vezethető le. A rendelkezés tárgyi hatálya mindazon személyekre kiterjedt, akit a Kttv. szerinti vizsgakötelezettség terhelt, és annak időszakába a veszélyhelyzet időtartama beleesett. Nem tartalmaz a jogszabály olyan szűkítő feltételt, hogy az csak azon kormánytisztviselőkre vonatkozna, akiknek a vizsgakötelezettsége a veszélyhelyzet fennállta alatt járt volna le. Ha a jogalkotó ilyen rendelkezést kívánt volna beiktatni a jogszabályba, akkor annak címzettjét egyértelműen meghatározta volna. Ennek hiányában az elsőfokú bíróság jogszerűen állapította meg, hogy a felperes vizsgatételi kötelezettségének határidő számításából a 40/
  2. Korm. rendelettel elrendelt veszélyhelyzet időtartama kiesett, és figyelemmel arra, hogy a felperes közszolgálati jogviszonya a veszélyhelyzet ideje alatt létesült, így annak határideje
  3. június
  4. napjával kezdődött. [13] A fenti jogértelmezést alapul véve a Kttv.
  5. §
(2)bekezdésében előírt két éves határidő
  1. április
  2. napján még nem telt le, így helytállóan rögzítette az elsőfokú bíróság azt is, hogy az alperes idő előtt állapította meg a felperes jogviszonyának a megszűnését, és intézkedett annak megszűntetése iránt, ezért az intézkedése jogellenesnek minősült. [14] Az alperes által hivatkozott
  3. évi LVIII. törvény
  4. §
(3)bekezdésével kapcsolatban a másodfokú bíróság az alábbiakra mutat rá. A rendelkezés
  1. október
  2. napjától volt alkalmazható, mely időpontban a kedvezményes számítást (kieső időt) biztosító 85/
  3. Korm. rendelet már hatálytalan volt. A 85/
  4. Korm. rendelettel szabályozott jogviszonyok a
  5. évi. LVIII. törvény
  6. §
(3)bekezdésének hatálybalépésekor már lezárásra kerültek, a kieső időre való jogosultságot a felperes már megszerezte. Ezen jogszerzést utólagosan a később hatályba lépő jogszabályi rendelkezés a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 2. §
(2)bekezdése alapján nem vonhatta el. Ezen túlmenően – mint ahogy az a fentiekben már kifejtésre került – a 2020. évi LVIII. törvény 60. §
(1)bekezdése egyértelműen határidő számításról rendelkezik, nem pedig arról az esetről, amikor a vizsgakötelezettség a veszélyhelyzet fennállta alatt jár le. A 2020. évi LVIII. törvény 60. §
(1)és
(3)bekezdéseinek együttes értelmezéséből az olvasható ki, hogy az utóbb beiktatott
(3)bekezdés valójában további kedvezményt tartalmazott a vizsgaletétel határidejének számítása vonatkozásában, mely abban állt, hogy azon kormánytisztviselők vonatkozásában, akiknek a vizsgakötelezettsége a veszélyhelyzet megszűnését követően rövid időn belül lejárt volna, a vizsgakötelezettségüknek a veszélyhelyzet megszűnését követő 180 napon belül jogszerűen akkor is eleget tehettek, ha abból már kevesebb mint 180 nap volt hátra. Azaz a veszélyhelyzet megszűnését követően nem egyből kellett a vizsgakötelezettségüket teljesíteniük, hanem arra további méltányos és megfelelő határidőt kaptak. [15] Nem találta megalapozottnak a másodfokú bíróság a felperes azon hivatkozását, hogy az alperes az intézkedést már 2022. április 11. napján meghozta, azonban a két éves határidő – a kieső idő számítása nélkül is – csak 2022. április 14. napján telt volna le. A Kttv. 122. §
(2)bekezdése ugyanis nem a jogviszony munkáltató általi megszüntetéséről rendelkezik, hanem a törvényben rögzített megszüntetési okról. Azaz nem a munkáltató Fővárosi Ítélőtábla 4.Kf.700.438/2024/
  1. 7 intézkedése folytán szűnik meg a kormánytisztviselő jogviszonya, hanem ex lege a törvényi rendelkezés folytán. A munkáltatónak e jogviszony megszüntetési mód tekintetében nincs intézkedési, pusztán tájékoztatási kötelezettsége. Az alperes e tájékoztatási kötelezettségének tett eleget azáltal, hogy törvényi rendelkezés folytán történő jogviszony megszüntetési okról a felperest megfelelő időben tájékoztatta. Tehát a tájékoztatásnak, és annak, hogy az ténylegesen mikor történt meg a jogviszony megszűnése vonatkozásában nem volt érdemi jelentősége. [16] Az alperes által hivatkozott Kúria Kpkf.I.35.230/2022/
  2. számú végzése a jelen ügyben nem bírt relevanciával. A döntésben a Kúria azt vizsgálta, hogy a
  3. évi LVIII. törvény
  4. §-a alapján a kedvezményszámításra vonatkozó szabályok kizárólag a 40/
  5. Korm. rendelet szerinti veszélyhelyzetre vonatkoznak, az utóbb a 478/
  6. (XI. 3.) Korm. rendelettel
  7. november
  8. napjától hatályba lépett és a 282/
  9. (VI. 17.) Korm. rendelettel
  10. június
  11. napjával megszűntetett veszélyhelyzet időtartamára már nem. Ugyanakkor ezt a körülményt a felperes nem is vitatta, ellenkérelmében is kifejezetten úgy nyilatkozott, hogy az alperes számítását kizárólag csak a 40/
  12. Korm. rendelettel elrendelt veszélyhelyzet időtartamára tartotta jogellenesnek, így az alperes által e körben tett hivatkozásának a döntés érdemére nem volt kihatása. [17] Nem volt jelentősége az alperes azon érvelésének sem, hogy a vizsgakötelezettségének a felperes határidőben eleget tudott volna tenni, azt több alkalommal sikertelenül meg is próbálta, tehát nem volt elzárva attól a lehetőségtől, hogy jogszabályi kötelezettségét teljesítse. A per tárgya ugyanakkor nem az volt, hogy a felperes a kedvezményszámítás nélküli határidőben a vizsgakötelezettségének reálisan eleget tudott volna tenni-e vagy sem, hanem az, hogy a Kttv.
  13. §
(2)bekezdésében meghatározott határidőt az alperes megfelelően számította-e, és a közszolgálati jogviszony megszűnésének az időpontját ez alapján helytállóan állapította-e meg. [18] Az alperes a fellebbezésében az átalánykártérítés összegszerűségét nem vitatta, így az ítélőtábla e körben az elsőfokú ítélet jogszerűségét nem vizsgálta. [19] Mindezek alapján a Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a Kp. 109. §
(1)bekezdés alapján helybenhagyta. [20] A másodfokú bíróság a Kp. 99. §
(3)bekezdése értelmében a 35. §
(1)bekezdése szerint alkalmazandó, a polgári perrendtartásról szóló
  1. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.)
  2. §
(1)bekezdése alapján kötelezte a pervesztes alperest a felperes másodfokú eljárásban felmerült perköltségének megfizetésére, amelynek mértékét a Pp. 81. §
(1)-
(2)bekezdéseire, 82. §
(3)bekezdésére, valamint a bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi költségekről szóló 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet 2. §
(1)bekezdés a) pontjára figyelemmel, a csatolt megbízási szerződésben foglaltak alapján állapította meg. Az ügyvédi munkadíj összegét a pertárgy értékére, az ügy bonyolultságára, a felperes által benyújtott Fővárosi Ítélőtábla 4.Kf.700.438/2024/
  1. 8 fellebbezési ellenkérelem elkészítésének munka- és időigényére, valamint a tárgyaláson kívüli elbírálásra tekintettel a felszámított összeggel arányban állónak ítélte. [21] Az illetékekről szóló
  2. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.)
  3. §
(1)bekezdésében és 46. §
(1)bekezdésében meghatározott 124.800 forint fellebbezési illeték az alperes Itv. 5. §
(1)bekezdés b) pontjában biztosított teljes személyes illetékmentessége folytán a Pp. 102. §
(1)és
(6)bekezdései értelmében az állam terhén marad. [22] Az ítélet elleni fellebbezés lehetőségét a Kp. 99. §
(1)bekezdésében foglalt rendelkezés zárja ki. Záró rész Budapest,
  1. február
  2. dr. Kecskés Zsófia s.k. a tanács elnöke dr. Szeles Balázs György s.k. dr. Kincsesné dr. Szalai Kornélia s.k. előadó bíró bíró

🔗 Hivatalos forráshoz

MI-magyarázat a hivatalos jogszabályszöveg alapján. Tájékoztató jellegű, nem helyettesíti a jogi tanácsadást.