← Magyarország

Mf.31185/2021/6 – Fővárosi Ítélőtábla

A határozat elvi tartalma: A Pp. 522.§ alapján a munkáltatói bizonyítás körébe tartozik a jelenléti ív is és annak tartalma is, mert az a munkáltató működési körében keletkezett okirat, melynek naprakész vezetését törvény írja elő. Fővárosi Ítélőtábla mint másodfokú bíróság 1.Mf.31.185/2021/

  1. A Fővárosi Ítélőtábla mint másodfokú bíróság a meghatalmazott1 meghatalmazott (Cím4) által képviselt Felperes1 (Cím15.) felperesnek a dr. Csaplás Terézia egyéni ügyvéd (cím17 által képviselt Alperes1 (Cím2) alperes ellen munkaviszony jogellenes megszüntetése és jogkövetkezményei iránt indított perében a Budapest Környéki Törvényszék 33.M.70.102/2020/
  2. számú ítélete ellen az alperes által
  3. sorszámon előterjesztett fellebbezés folytán – tárgyaláson kívül – meghozta az alábbi í t é l e t e t: A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érinti, fellebbezett részében a rendkívüli munkavégzésért járó díjazás, munkaszüneti napon végzett munka ellenértéke, vasárnapi munkavégzés ellenértéke, heti pihenőnapon végzett munka ellenértéke tekintetében helybenhagyja, a sérelemdíj vonatkozásában megváltoztatja és a keresetet elutasítja, az elsőfokú perköltség és az eljárási illeték tekintetében megváltoztatja és az alperesnek fizetendő perköltség összegét 181.500 (száznyolcvanegyezer-ötszáz) forintra felemeli, az alperes által fizetendő eljárási illeték összegét 103.407 (százháromezernégyszázhét) forintra leszállítja, az állam által viselt eljárási illeték összegét 200.731 (kettőszázezer-hétszázharmincegy) forintra felemeli. Kötelezi a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperesnek 720 (hétszázhúsz) forint másodfokú perköltséget. Kötelezi az alperest, hogy az állam javára – külön felhívásra – fizessen meg 124.282 (százhuszonnégyezer-kettőszáznyolcvankettő) forint fellebbezési illetéket, 7.933 (hétezer-kilencszázharminchárom) forint fellebbezési illetéket a Magyar Állam visel. Az ítélet ellen nincs helye fellebbezésnek. Indokolás Az elsőfokú bíróság által megállapított ítéleti tényállás Fővárosi Ítélőtábla 1.Mf.31.185/2021/6 2 [1] A felperes
  4. szeptember
  5. napjától állt az alperes alkalmazásában határozatlan idejű munkaviszonyban eladó munkakörben. A munkaszerződés szerint a felperes munkaideje napi 6, heti 30 óra volt, munkavégzésének helye egy virágüzlet volt. A felperes részére átadott tájékoztató szerint a felperes négyhavi munkaidőkeretben került foglalkoztatásra, ténylegesen azonban munkaidőkeretet az alperes nem alkalmazott. [2] A felperes heti öt vagy hat napot dolgozott, a heti pihenőnapja a kedd volt, azonban kéthetente kedden és kéthetente vasárnap dolgozott. A felperes munkaideje az üzlet nyitvatartásához igazodott, amely hétköznap 8:00-18:00 óráig, szombaton 8:00-15:00 óráig, vasárnap 8:00-13:00 óráig volt nyitva. Januárban 8:00-16:00 óráig volt nyitva az üzlet. A ténylegesen ledolgozott munkaidőt a munkavállalók egy naptárba jegyezték be, ezen kívül vezettek egy jelenléti ívet, amely nem a ténylegesen ledolgozott munkaidőt tartalmazta. A felperes
  6. november
  7. napján,
  8. március
  9. napján (nagypéntek),
  10. április
  11. napján (húsvétvasárnap) és
  12. május
  13. napján (pünkösdvasárnap) munkát végzett. Az alperes a felperes munkaviszonyának fennállása alatt rendkívüli munkavégzésért, heti pihenőnapon végzett munkáért, vasárnap és munkaszüneti napon végzett munkáért járó ellenértéket nem fizetett a felperes részére. [3] Az alperes
  14. augusztus 7-én a felperes munkaviszonyát azonnali hatályú felmondással megszüntette. A felperes
  15. augusztus 10-én a testvérével és édesanyjával együtt megjelent a munkavégzés helyén és kérte az alperest, hogy a holmijait az öltözőben összeszedhesse. Az alperes nem engedte be az öltözőbe a holmijaiért, hanem egy zsákban kihozta azokat. Amikor a felperes átnézte a holmijait közölte, hogy a cipője és 80.000.forintja hiányzik, ezért tanú3 bement az öltözőbe, majd a felperes utána ment, hogy átnézze, maradt-e még valamilyen holmija és kivette az öltözőszekrényből a cipőjét. Mivel nem találta meg a felperes a 80.000.- forintot, kihívta a rendőrséget. Az eljáró rendőr kérte a felperest, hogy a zsákban lévő holmijait öntse ki a földre az eladótérben és nézze át, hogy nem maradt-e benne a pénze. A felperes nem találta meg a pénzét, eközben néhány vásárló bejött az üzletbe. [4] Az alperes 25 kg-os kiszerelésből 1 kg-os kiszerelésbe csomagolta a tápot és azt a raktárban tárolta. Amikor a felperes megjelent
  16. augusztus 10-én a munkahelyén, akkor az alperes azt mondta a felperesnek, hogy mielőtt a hátizsákkal a hátán elment volna, bement a raktárba és azt nem tudja, hogy ott mit csinált, de utána kiment és eltűntek 1 kg-os kiszerelésben a tápok. Kereset és ellenkérelem [5] A felperes keresetében a jogellenes munkaviszony megszüntetés jogkövetkezményért elsődlegesen 147.682.- forint távolléti díj, 664.567.- forint elmaradt jövedelem címén járó kártérítés, 26.596.- forint egészségügyi szolgáltatási járulék és kamatai, másodlagosan 180.500.- forint felmondási időre járó távolléti díj megfizetését kérte. Ezen túlmenően 115.986.- forint utazási költségtérítés, 258.071.- forint alapbér különbözet, Fővárosi Ítélőtábla 1.Mf.31.185/2021/6 3 108.469.- forint szabadságmegváltás, 27.277.- forint szabadságkülönbözet, rendkívüli munkavégzésért járó díjazás címén 701.171.- forint alapbér, 331.873.- forint bérpótlék és kamatai, munkaszüneti napon végzett munka ellentételezéseként 39.309.- forint alapbér, 73.832.- forint bérpótlék és kamatai, vasárnapi munkavégzés folytán 164.208.- forint alapbér, 234.349.- forint bérpótlék és kamatai, heti pihenőnapon végzett munka ellenértékeként 252.776.- forint alapbér, 241.371.- forint bérpótlék és kamatai, 80.000.- forint vagyoni kár, valamint 100.000.- forint sérelemdíj megfizetésére kérte kötelezni az alperest. [6] Rendkívüli munkavégzés, heti pihenőnapon, vasárnapi napon, munkaszüneti napon alapuló munkavégzésre tekintettel előterjesztett kereseti kérelme kapcsán előadta, hogy ténylegesen nem a munkaszerződésben meghatározott részmunkaidőben, hanem az üzlet nyitvatartási idejében dolgozott, a teljes nyitvatartási idő alatt, kéthetente vasárnap is. A ténylegesen ledolgozott munkaidőt egy naptárban vezették, emellett naponta két jelenléti ívet, egy délelőtti és egy délutáni jelenléti ívet írtak alá. [7] A sérelemdíj körében arra hivatkozott, hogy azzal, hogy a rendőrök a vevők között a munkatársai előtt pakoltatták ki a felperessel a zsákba összedobált személyes tárgyait annak érdekében, hátha előkerül az eltűnt pénz, sérült a becsülete és a jóhírneve. Arra is hivatkozott, hogy az alperes úgy vizsgálta át a személyes tárgyait, hogy arra nem adott engedélyt, mellyel megsértette a személyes adatok védelmét. [8] Az alperes ellenkérelmében kérte a kereset elutasítását. Hivatkozásképpen előadta, hogy a felperes foglalkoztatása négyhavi munkaidőkeretben történt, ezért a munkaidőbeosztása nem volt minden nap azonos. Az üzlet nyitvatartása is változó volt, januárban vasárnaponként zárva voltak. A felperes nem bizonyította, hogy ténylegesen nem a bérszámfejtés adataival egyezően dolgozott. Azzal, hogy a felperes jogfenntartás nélkül aláírta a bérjegyzékeket, az abban foglalt adatok helyességét elismerte. Előadta, hogy a felperes
  17. július 8-án és 22-én valóban végzett munkát vasárnapi napon, azonban négy nappal több szabadságot vett ki, így a munkáltató a felperesnek megfelelő szabadidőt biztosította. Állította, hogy a felperes munkaszüneti napon nem végzett munkát. [9] A sérelemdíj iránti kereset elutasítását kérte, mely vonatkozásban előadta, hogy a munkáltató nem köteles lehetővé tenni, hogy a munkaviszony megszűnését követően a munkavállaló egyedül, kíséret nélkül tartózkodjon a helyiségeiben. A felperes saját magatartása miatt került sor a rendőri intézkedésre és az általa kényelmetlennek tartott eseményekre. Az alperes nem követett el szabálytalan adatkezelést. Az elsőfokú bíróság döntése [10] Az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte az alperest 115.986.- forint utazási költségtérítés, 11.772.- forint szabadságmegváltás, 809.598.- forint rendkívüli munkavégzésre Fővárosi Ítélőtábla 1.Mf.31.185/2021/6 4 járó díjazás, 59.980.- forint munkaszüneti napon végzett munka ellenértéke, 311.482.- forint vasárnapi munkavégzés ellenértéke, 397.552.- forint heti pihenőnapon végzett munka ellenértékének megfizetésére, valamint ezen összegek után járó kamatok és 100.000.- forint sérelemdíj megfizetésére. Az ezt meghaladó keresetet elutasította. Kötelezte a felperest, hogy fizessen meg az alperesnek 176.000.- forint perköltséget, az alperest terhelő eljárási illeték összegét 109.490.- forintban határozta meg azzal, hogy 194.648.- forint illetéket az állam visel. [11] A határozat indokolása szerint alaptalan az azonnali hatályú felmondás jogellenességének jogkövetkezményei, az alapbérkülönbözet, a szabadságra járó távolléti díjkülönbözet, a vagyoni kár iránti kereset, a szabadságmegváltás iránti kereset részben alapos. A munkaidővel kapcsolatos kereseti kérelmek körében az elsőfokú bíróság rögzítette, hogy a polgári perrendtartásról szóló
  18. évi CXXX. törvény (a továbbiakban Pp.)
  19. §

(1)bekezdése alapján a felperest terhelte a rendkívüli munkavégzés, munkaszüneti napon végzett munka, vasárnapi munkavégzés és heti pihenőnapon végzett munka ellenértéke iránti kereseti kérelem jogalapjának és összegszerűségének bizonyítása. E körben utalt a Pp. 265. §
(2)bekezdésére, mely a bizonyítási szükséghelyzet szabályait határozza meg. Az elsőfokú bíróság a becsatolt bérjegyzékek és az alperes bérszámfejtését végző könyvelő tanúvallomása alapján megállapította, hogy a felperes a tájékoztatóban foglaltakkal ellentétben nem négyhavi munkaidőkeretben dolgozott: a bérjegyzékek alapján az alperes a ledolgozott munkaidőt nem négyhavi munkaidőkeret átlagában vette figyelembe, valamint a könyvelő is úgy nyilatkozott, hogy „munkaidőkeretről beszéltünk, de aztán általános munkarend alapján voltak foglalkoztatva a munkavállalók”. Erre tekintettel a felperes által teljesített rendkívüli munkavégzés mértékét az általános munkarend szerinti törvényes munkaidő mértékéhez képest kellett megállapítani és utalt a Kúria Mfv.II.10.268/2016/4. számú határozatára. Így azon szombati pihenőnapokra, amikor a felperes vasárnap vagy kedden munkát végzett, rendkívüli munkavégzésért járó bérpótlék is megillette, amely napokon pedig az alperes heti két pihenőnapot biztosított a felperes részére és úgy végzett a felperes munkát szombaton, akkor a Munka Törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 143. §
(2)bekezdés a) pontja alapján csak a munkaidőbeosztás szerinti napi munkaidőt meghaladóan elrendelt rendkívüli munkaidő, azaz a napi hat órát meghaladó munkavégzés minősült rendkívüli munkavégzésnek. A felperes a rendkívüli munkavégzést, a munkaszüneti napon végzett munka, a vasárnapi munkavégzés és heti pihenőnapon végzett munka tényét a jelenléti ívekkel és a naptárbejegyzésekkel kívánta bizonyítani. Az elsőfokú bíróság a Pp. 265. §
(3)bekezdése alapján az alperes terhére értékelte, hogy a ledolgozott munkaidő bizonyítására nem csatolta a jelenléti íveket és a naptárbejegyzéseket, ezért a bíróság a felperes kereseti kérelme alapján állapította meg, hogy mely napokon milyen időtartamban végzett rendkívüli munkát, munkaszüneti napon, vasárnap és heti pihenőnapon munkát. Az elsőfokú bíróság a tanúvallomások alapján megállapította, hogy a naptár volt az, ami a ténylegesen ledolgozott munkaidőt tartalmazta. A felek egyezően adták elő, hogy a bolt hétköznap 8:00-18:00-ig tartott nyitva, kivéve január hónapban. A becsatolt tanúvallomások nem támasztották alá az alperes azon állítását, hogy a felperes délelőtt vagy délután dolgozott volna. Az alperes elismerte, hogy ha a felperes egész nap dolgozott, akkor hétköznap 8-18 óráig tartott a munkaideje. A felperes által becsatolt naptárbejegyzések igazolták a felperes azon állítását, hogy szombaton 8-15 óráig, vasárnap 8-13 óráig dolgozott. Az alperes alaptalanul hivatkozott arra, hogy a felperes nem dolgozott volna
  1. december 9-én és
  2. március 29-én, mert aznap sem szabadságon, sem betegállományban nem volt a felperes, jelenléti ív nem áll rendelkezésre, önmagában az sms-ek, azok tartalma és időpontja sem igazolja az alperesi tényállítást. Mindezek alapján az elsőfokú bíróság 539.729.- forint Fővárosi Ítélőtábla 1.Mf.31.185/2021/6 5 alapbér és 269.869.- forint bérpótlék, összesen 809.598.- forint kifizetésére kötelezte az alperest rendkívüli munkavégzés címén, az ezt meghaladó keresetet elutasította. [12] Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a munkaszüneti napon történt munkavégzéseket a tanúvallomások alátámasztották. A tanúk elmondták, hogy munkaszüneti napokon az üzlet nyitva volt és dolgoztak. A tanúk csak arra nem emlékeztek, hogy mikor dolgoztak együtt a felperessel. Tekintettel arra, hogy az alperes nem csatolta a naptárbejegyzéseket és a jelenléti íveket, amelyekből ez megállapítható lett volna, az elsőfokú bíróság a felperes kereseti kérelmében szereplő tényállításokkal egyezően állapította meg, hogy a felperes mely munkaszüneti napokon milyen időtartamban dolgozott. A munkaszüneti napon történő munkavégzésre tekintettel az elsőfokú bíróság összesen 59.980.- forint bérpótlék megfizetésére kötelezte az alperest, megállapította, hogy a felperest alapbér erre az időre nem illeti meg, ezért a megítélt pótlékot meghaladóan a munkaszüneti napra előterjesztett díjazás iránti keresetet elutasította. [13] tanú1 tanúvallomása alátámasztotta a felperes vasárnapi munkavégzésre járó díjazás iránti keresetét, mivel úgy nyilatkozott, hogy kéthetente váltották egymást vasárnap a felperessel. Mivel a felperes nem munkaidőkeretben került foglalkoztatásra, ezért a munkáltató a heti pihenőidő általános szabályainak alkalmazását nem mellőzhette, vagyis a heti két pihenőnap egyikének minden héten vasárnapra kellett esnie (Kúria Mfv.II.10.268/2016/4.). Mivel a felperes kéthetente vasárnap, a heti pihenőnapján rendkívüli munkaidőben végzett munkát, helyette másik heti pihenőnapot az alperes nem biztosított, ezért az Mt.
  3. §
(4)bekezdése alapján a felperest 100%-os bérpótlék illette meg. Az elsőfokú bíróság a vasárnapi munkavégzés ellenértékét 311.482.- forintban ítélte meg, ezt meghaladóan a keresetet elutasította. [14] A pihenőnapi munkavégzés iránti kérelem kapcsán az elsőfokú bíróság megállapította, hogy az alperes a felperessel egyezően adta elő, hogy a felperesnek kedd volt az egyik pihenőnapja és maga is úgy nyilatkozott, hogy a felperes heti öt vagy hat napot dolgozott, melyet tanú6 tanúvallomása is igazolt. Tekintettel arra, hogy az alperes nem csatolta a jelenléti íveket és a naptárbejegyzéseket, ezért az elsőfokú bíróság a felperes heti pihenőnapjait és a ledolgozott munkaidőt a felperes kereseti kérelmével egyezően állapította meg és a keddi pihenőnapokra 198.776.- forint alapbér és ugyanilyen összegű bérpóték, összesen 397.552.- forint kifizetésére kötelezte az alperest, az ezt meghaladó keresetet elutasította. [15] Az elsőfokú bíróság a sérelemdíj iránti kereset kapcsán megállapította, hogy alaptalanul hivatkozott a felperes az eljáró rendőr eljárására, mivel az nem állt okozati összefüggésben az alperes magatartásával. Ugyancsak alaptalanul hivatkozott a felperes a személyes adatok sérelmére, a felperes személyes holmijai nem minősülnek adatnak, ezért az alperes jogellenes adatkezelést nem valósított meg. Az nem jelent személyiségi jogsérelmet, hogy a felperes holmijait egy zsákba rakta az alperes, miként az sem, hogy a felperes a munkaviszonya megszüntetését követően csak kísérettel szedhette volna össze a személyes tárgyait. Ugyanakkor értékelte, hogy az alperes a személyes meghallgatásakor úgy Fővárosi Ítélőtábla 1.Mf.31.185/2021/6 6 nyilatkozott, hogy „azt mondtam a felperesnek, hogy a raktárból hiányzott a táp, és jeleztem neki, hogy a hátizsákkal a hátán mielőtt elment volna, bement a raktárba és nem tudom ott mit csinált és utána kiment és eltűntek 1 kg-os kiszerelésben a tápok”. Az alperes úgy nyilatkozott, hogy ezt jelezte a felperesnek, de nem gyanúsította meg. A felperes édesanyjának tanúvallomása is alátámasztotta a felperes állítását. Az elsőfokú bíróság szerint önmagában az alperes nyilatkozata arra utalt, hogy a felperes vitte el a tápot, ez pedig megvalósítja a Ptk. 2:45. §
(2)bekezdésében szabályozott jóhírnév sérelmét. Ezért az elsőfokú bíróság alaposnak ítélte a felperes 100.000.- forint sérelemdíj iránti követelését. Fellebbezés és fellebbezési ellenkérelem [16] Az ítélet ellen az alperes terjesztett elő fellebbezést, kérve az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását a rendkívüli munkavégzésért járó díj, a munkaszüneti napon végzett munka ellenértéke, a heti pihenőnapon végzett munka ellenértéke címén megítélt összegek, valamint a 100.000.- forint sérelemdíj tekintetében, melyekkel kapcsolatban kérte – tartalma szerint – a kereset elutasítását. A vasárnapi munkavégzés ellenértéke címén megítélt összeg leszállítását kérte 25.925.- forintra. Kérte továbbá a részére járó perköltség felemelését 275.000.- forintra és az általa fizetendő illeték összegének csökkentését 9.220.- forintra. Ezen túlmenően részletfizetés engedélyezését kérte havi 100.000 forintos részletekre arra hivatkozással, hogy a felperes javára megítélt összeg egyösszegű megfizetése a COVID járványban meggyengült vállalkozását pénzügyi szempontból ellehetetlenítené. Hivatkozásképpen előadta, hogy az elsőfokú bíróság ítélete sérti az Mt. 103.§
(1)bekezdését, a Pp. 342.§
(1)bekezdését, valamint a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 2:43.§-át, 2:45.§
(1)bekezdését és a 2:52.§
(1)bekezdését. [17] Hivatkozott arra, hogy a perben a felperest terhelte a rendkívüli munkavégzés, munkaszüneti napon végzett munka, vasárnapi munkavégzés és heti pihenőnapon végzett munka és annak időtartama bizonyítása, mely bizonyítási kötelezettségnek a felperes nem tett eleget. Tény, hogy a jelenléti ívek a munkáltatónál nem voltak fellelhetők, a felperes által csatolt naptárbejegyzések pedig csak a
  1. június 18-tól
  2. július
  3. napjáig tartó időszakra vonatkoztak. Tévedett az elsőfokú bíróság, amikor ebben a körben a felperes egyoldalú, nem bizonyított előadása alapján állapította meg a tényeket, mivel a felperes állításait a tanúk nem igazolták. A munkaidőre vonatkozó munkáltatói nyilvántartás hiánya nem vezethet arra, hogy a munkavállaló egyoldalú, nem bizonyított állítását fogadja el a bíróság ítélkezése alapjául. A felperes saját munkaidőnyilvántartását a munkáltatóval nem igazoltatta. A felperes a jogviszonya megszűnéséig nem élt rendkívüli munkavégzés, munkaszüneti napon végzett munka, vasárnapi munkavégzés és heti pihenőnapon végzett munka jogcímén igénnyel, ebből következik, hogy ilyen megalapozott igénye nem is volt a felperesnek. [18] Hivatkozott arra, hogy az Mt.
  4. §
(1)bekezdése szerinti munkaközi szünet a munkavállaló munkaidejébe nem számít bele és erre az időre munkabérre sem jogosult. Így elsődlegesen a teljes elutasítást kérte, másodlagosan kérte a kötelező munkaközi szünetek időtartamával korrigált időtartam és elszámolás alapján megállapítani a fizetendő összegeket. Fővárosi Ítélőtábla 1.Mf.31.185/2021/6 7 Ezen túlmenően arra hivatkozott, hogy az üzlet nyitvatartása változó volt, csak márciustól júliusig volt nyitva az üzlet hétköznap 8:00-18:00-ig, mert január kivételével 8:00-17:00-ig volt nyitva, januárban 8:00-16:00-ig. Ugyancsak változott a szombati és vasárnapi nyitvatartás ideje. [19] A rendkívüli munkavégzés körében előadta, hogy a felperes heti pihenőnapja kedd volt, így szombaton dolgozta le a „szabadnapját”.
  1. január 5-9-ig és 22-26-ig szabadságon volt, így beleesett a 10-e és a 13-a is a szabadságba, nem jelent meg a munkahelyén ezeken a napokon.
  2. június 18-a és 19-e a naptárbejegyzésből is megállapíthatóan a szabadnapja volt, így 23-án rendes munkavégzés történt a részéről. [20] A munkaszüneti napra jár díjazás kapcsán elsődlegesen arra hivatkozott, hogy csak az általa felsorolt napokon volt nyitva, ezért a kereset alaptalan. Másodlagosan a munkaközi szünetekkel korrigált időtartamra kérte leszállítani a megítélt összegeket. [21] A vasárnapi napon történő munkavégzés kapcsán elsődlegesen a megítélt összeg 25.925 forintra történő leszállítását kérte, másodlagosan a munkaközi szünetekkel korrigált összegre. Előadta, hogy
  3. januárjában és februárjában az üzlet zárva volt, így vasárnap sem dolgozott a felperes. Elismerte, hogy
  4. május 6-án egy napra 7-19 óráig nyitva volt az üzlet az anyák napja miatt, a ledolgozott munkaidő 11,15 óra a munkaközi szünet miatt, erre 11.563.- forint alapbér és 5.781.- forint bérpótlék illeti meg a felperest. A
  5. június 24-én a felperes által benyújtott naptári bejegyzésben azon a héten hétfőn és kedden (18-án és 19-én) nem dolgozott, így arra a vasárnapra nem jár bérpótlék. A felperes pihenőnapja a kedd volt, amennyiben ez a felperes állítása szerint nem volt kiadva, így heti 13 napokat dolgozott volna napi 10 órában, mely teljességgel lehetetlen. A tanúvallomások is azt igazolják, hogy a szabadnapokat mindig megkapták a munkavállalók. Egy esetben történt csak ez másként, méghozzá
  6. július 17-én, mely napra a felperest 9.490.- forint alapbér és ugyanilyen összegű bérpótlék illeti meg. [22] A pihenőnapi munkavégzés körében előadta, hogy a felperes a heti pihenőnapjain nem dolgozott, amit a meghallgatott tanúvallomások is alátámasztottak. [23] Az elsőfokú bíróság ítélete a sérelemdíj körében a Pp.
  7. §
(1)bekezdésébe ütközik, mivel a felperes nem jelölte meg a sérelemdíj iránti igényének alapjaként a táp eltűnésével kapcsolatos alperesi megjegyzést, ezért az elsőfokú ítélet ezzel kapcsolatos rendelkezése a kereseti kérelmen túlterjeszkedett. A sérelemdíj megalapozottságát az elsőfokú bíróság a tárgyaláson elhangzott alperesi nyilatkozat alapján fogadta el, „míg a perben a kereset előterjesztését megelőzően elhangzottak fogadhatók el az ítélkezés alapjául”. Előadta, hogy nem gyanúsította meg a felperest és ezzel nem sértette meg a jóhírét. Méltánytalan, hogy ő fizessen sérelemdíjat a felperesnek, amikor a felperes őt, mint munkáltatót vádolta meg alaptalanul 80.000.- forint elvételével. Fővárosi Ítélőtábla 1.Mf.31.185/2021/6 8 [24] A perköltség és az illeték tekintetében jogszabálysértésre nem hivatkozott, csak a fellebbezés kedvező elbírálásában bízva kérte azok összegét megváltoztatni. [25] A felperes fellebbezési ellenkérelmet – felhívás ellenére – nem terjesztett elő. A másodfokú bíróság döntése és annak jogi indokai [26] A fellebbezés – az alábbiak szerint – megalapozatlan. [27] A Pp. 370.§
(1)bekezdése szerint a másodfokú bíróság felülbírálati jogkörét – a
(2)-
(4)bekezdésben foglalt eltéréssel – az erre irányuló fellebbezési kérelemre, csatlakozó fellebbezésre, ellenkérelemre, azok korlátai között gyakorolja. Ilyen korlátnak minősülnek a 371. §
(1)bekezdés a)-d) pontjában megjelölt tartalmi követelmények körében előadottak. [28] A Pp. 371. §
(1)bekezdés
  1. a)és
  2. d)pontjai szerint a fellebbezésben – a beadványra vonatkozó alaki kellékek mellett – fel kell tüntetni a fellebbezéssel támadott ítélet számát, valamint az ítéletnek a fellebbezéssel támadott rendelkezését vagy részét, határozott kérelmet arra, hogy az elsőfokú ítélet kifogásolt rendelkezését vagy részét a másodfokú bíróság mennyiben és milyen okból változtassa meg, vagy helyezze hatályon kívül, és azt az anyagi, illetve eljárási jogszabálysértést, amelyre a fellebbező a fellebbezését alapítja, kivéve, ha a felülbírálati jogkör gyakorlásának nem feltétele a jogszabálysértés. A másodfokú bíróság felülbírálati jogkörének korlátait a fél által megjelölt jogszabálysértések szabják meg (BDT2019. 4084.). Mindezekre tekintettel a másodfokú bíróság a fellebbezésben előadott jogszabálysértések alapján vizsgálta az elsőfokú bíróság ítéletét. [29] Helytállóan hivatkozott arra az alperes fellebbezésében, hogy a Pp. 265. §
(1)bekezdése alapján a felperesnek kellett bizonyítania a perben jelentős tényeket, így azt, hogy rendkívüli munkát végzett, heti pihenőnapon, munkaszüneti napon, valamint vasárnap dolgozott. Ezt az elsőfokú bíróság is megállapította az ítéletében. Az alperes arra hivatkozott, hogy a felperes ezen bizonyítási kötelezettségének nem tett eleget és az, hogy nem voltak fellelhetőek a jelenléti ívek, nem járhat azzal a jogkövetkezménnyel, hogy az elsőfokú bíróság a felperes nyilatkozatát fogadja el valósnak. [30] A másodfokú bíróság mindenekelőtt hangsúlyozza, hogy az Mt. 134. §
(1)bekezdése alapján a munkáltató jogszabályi kötelezettsége a munka- és pihenőidő, a munkaidőn belül a rendes és rendkívüli munkaidő, a szabadság naprakész nyilvántartása. Az Mt. 134. §
(1)bekezdése szerint a munkáltató nyilvántartja – egyebek mellett – a rendes és a Fővárosi Ítélőtábla 1.Mf.31.185/2021/6 9 rendkívüli munkaidőt, a szabadságot. A
(2)bekezdés szerint a nyilvántartásból naprakészen megállapíthatónak kell lennie a teljesített rendes és rendkívüli munkaidő kezdő és befejező időpontjának is. A bírói gyakorlat szerint a munkaidő-nyilvántartásnak meg kell felelnie a hitelesség, ellenőrizhetőség és naprakészség elvének (Kúria Mfv.II.10.363/2015/4.). A munkaidő-nyilvántartás vezetésének garanciális jelenősége van, amennyiben ezzel biztosítható a munkavállaló testi és lelki egészségét biztosító munkaidőre vonatkozó védelmi szabályok betartása. Erre tekintettel a korábbi bírói gyakorlat a munkaidő-nyilvántartás elmulasztásakor a munkaidő tartamát, illetve a rendkívüli munkavégzést egyéb bizonyítékok alapján, közvetett bizonyítékok értékelésével mérlegeléssel rendelte megállapítani (EBH2009. 1986., BH2009. 120.). [31] A felperes már a keresetlevélben kérte az alperes kötelezését a jelenléti ívek bemutatására, aki azt arra hivatkozással nem teljesítette, hogy azokat ugyan vezette, „de a vállalkozás iratai között jelenleg nem találja, sajnos eltűntek 2019. júliusában”. Ezért az elsőfokú bíróság a bizonyítási szükséghelyzet szabályait hívta fel. A másodfokú bíróság szerint azonban alkalmazandó a Pp. 522. §
(1)bekezdés a) pontja, mely szerint munkaügyi perben a munkáltatónak kell bizonyítania a kollektív szerződés, az igény elbírálásához szükséges belső szabályzatok, utasítások és a jogvita eldöntéséhez szükséges, a munkáltató működési körében keletkezett okiratok tartalmát. A másodfokú bíróság szerint egyértelműen e körbe tartozik a jelenléti ív is, mert az a munkáltató működési körében keletkezett okirat, melynek naprakész vezetését törvény írja elő. A hivatkozott jogszabályhelyhez fűzött miniszteri indokolás egyértelművé teszi, hogy a szabály bevezetésének célja „a per eldöntéséhez szükséges információ munkáltatói monopóliumának megtörése”. „Az új szabályok, melyek a munkáltatónak konkrét bizonyítási kötelezettséget írnak elő, az eljárás jogszerű megalapozásán – és gyorsításán – túlmenően a bíróságnak egyértelmű lehetőséget adnak arra, hogy a bizonyítatlanság következményét a munkáltatóra hárítva a munkáltatót kötelezze a munkajogi igény elbírálásához szükséges okiratok, nyilvántartások, számítások csatolására.„ Így bár a kereset alapjául szolgáló perben jelentős tényeket (rendkívüli munkavégzés, vasárnapi, pihenőnapi, munkaszüneti napi munkavégzés iránti díjazásra jogosultság) a felperesnek kellett bizonyítania, az alperesnek is volt bizonyítási kötelezettsége, mégpedig az, hogy mely napokon, mettől meddig dolgozott a felperes rendes és rendkívüli munkaidőben, illetve mikor vette ki a szabadságát. Ezt az alperes meghatározni nem tudta, csak a felperes által aláírt bérjegyzékre hivatkozott, mely hiteles és naprakész, ellenőrzésre alkalmas munkaidőnyilvántartásnak nem tekinthető. A nem vitatott peradatok szerint az alperes jelenléti ívet a bíróság felhívására a teljes peresített időszak vonatkozásában egyáltalán nem tudott csatolni, melynek tényét az elsőfokú bíróság helytállóan értékelte az alperes terhére. [32] Lényeges, hogy az alperes fellebbezésével szemben az elsőfokú bíróság nem kizárólag a felperes egyoldalú előadása alapján állapította meg a felperes munkarendjét és munkaidőbeosztását, a tényleges munkavégzése idejét, hanem széleskörű tanúbizonyítást folytatott le, a tanúvallomásokat ütköztette, és figyelembe vette az egyéb bizonyítékokat, így a felperes által csatolt naptárt és jelenléti ív/munkaidő-beosztás részletet is. tanú1, tanú6 és tanú7 tanúvallomása teljes mértékben igazolta a felperes azon előadását, hogy nem a munkaszerződése szerinti részmunkaidőben, hanem a bolt nyitvatartási idejében dolgozott, vasárnap felváltva dolgoztak a munkavállalók, a felperes is öt vagy hat napot dolgozott a héten. Fővárosi Ítélőtábla 1.Mf.31.185/2021/6 10 [33] Az alperes ugyan fellebbezésében hivatkozott az ítélet tényállásától eltérő nyitvatartási időkre, de e vonatkozásban jogszabálysértést nem jelölt meg és a fellebbezési kérelmét sem erre tekintettel határozta meg. Megjegyzendő, hogy az elsőfokú eljárásban ezen nyitvatartási időkre csak részben, a vasárnapi munkavégzés tekintetében hivatkozott, de ott is eltérően, mint a fellebbezésben. Ezért a fellebbezésben tett új tényállításait, mint a Pp. 373.§
(2)bekezdésében meghatározott tiltott keresetváltoztatásokat, a másodfokú bíróság figyelmen kívül hagyta. Az elsőfokú bíróság a bolt nyitvatartási idejére is részletes és alapos bizonyítást folytatott le. Tény, hogy a nyitvatartási idők változóak voltak, melyet az elsőfokú bíróság is megállapított és a felperes is ennek figyelembevételével számolta ki követelését. Az alperes a felperes által a keresetmódosításában részletesen kimunkált, egyes napokra vonatkozó nyitvatartási időket az elsőfokú eljárásban nem vitatta. Az elsőfokú eljárásban az alperes személyes meghallgatásakor maga is úgy nyilatkozott, hogy hétköznap 8-18:00 óráig volt nyitva az üzlet, és ha a felperes egész nap dolgozott, így dolgozott (33.M.70.102/2020/20. számú jegyzőkönyv). A hétköznapi nyitvatartásra tehát a felek egyező előadása állt rendelkezésre, melyet az elsőfokú bíróság a Pp. 266.§
(1)bekezdése alapján helytállóan fogadott el valósnak. Az alperes fellebbezésben előadott tényállítása a februári vasárnapi nyitvatartásra nem egyezik azzal, amit az elsőfokú eljárásban előadott, mert ott arra hivatkozott, 2019. februárjában nem voltak zárva vasárnap, csak egyedül az alperes dolgozott aznap. A felperes fellebbezési hivatkozásait bizonyítékokkal nem támasztotta alá és jogszabálysértésre sem hivatkozott. [34] Az elsőfokú bíróság a Pp. 279.§
(1)bekezdése szerint eljárva a perben jelentős tényeket a felek tényállításainak és perben tanúsított magatartásának, valamint a per tárgyalása során megismert bizonyítékoknak és egyéb peradatoknak az egybevetése, egyenként és összességében történő értékelése alapján a meggyőződése szerint állapította meg. Mindezek alapján megalapozottan jutott az elsőfokú bíróság arra a következtetésre, hogy a felperes rendkívüli munkavégzést teljesített, meghatározott vasárnapokon, munkaszüneti napokon és a heti pihenőnapjai egy részén is dolgozott. Az alperes fellebbezése a meghallgatott tanúvallomásokra vonatkozó és azok értékelésére vonatkozó vitatást egyáltalán nem tartamaz. [35] Megalapozatlanul hivatkozott arra a felperes, hogy önmagában abból a tényből, hogy a munkaviszonya megszűnéséig a munkavállaló nem élt igénnyel a munkáltatóval szemben, az következne, hogy ilyen megalapozott igénye nem is volt a felperesnek. A felperes igényét a három éves elévülési időn belül jogszerűen érvényesíthette. A munkaviszony egzisztenciálisan függő, hierarchikus jogviszony, amely a munkavállaló és családja mindennapi megélhetését biztosítja. Önmagában abból, hogy a munkavállaló a munkaviszony ideje alatt – esetlegesen az alperes retorziójától tartva – igényérvényesítéssel nem lépett fel, nem következik, hogy igénye megalapozatlan. Ez a következtetés nemcsak a munkajog, de az egyéb jogágak vonatkozásában is teljességgel megalapozatlan. Ugyancsak nem hivatkozhat az alperes arra, hogy a felperes irreálisan sokat dolgozott, ez ugyanis jogilag nem értékelhető, továbbá a felperes munkaidejét maga az alperes osztotta be. Fővárosi Ítélőtábla 1.Mf.31.185/2021/6 11 [36] Az elsőfokú eljárásban a munkaközi szünet időtartamára és annak a munkaidőből való levonásának szükségességére az alperes nem hivatkozott, ezért ez a másodfokú eljárásban meg nem engedett új tényállítás volt, melyet a Pp. 373. §
(2)bekezdése tilt. A Pp. 199.§
(2)bekezdés b) pontja szerint az ellenkérelem érdemi részében - ha azzal a fél a perben védekezni kíván - fel kell tüntetni a keresetlevél érdemi részében előadottakra vonatkozó vitató és cáfoló nyilatkozatokat, a védekezést - ideértve az anyagi jogi kifogást is megalapozó tényeket és az azokat alátámasztó és rendelkezésre álló bizonyítékokat, illetve bizonyítási indítványokat az e törvényben meghatározott módon. Az alperes az ellenkérelmében nem hivatkozott arra, hogy a munkaközi szünet a munkaidőbe nem számít bele, de erre vonatkozó ellenkérelem-változtatást sem terjesztett elő. A Pp. 373. §
(1)bekezdése tiltja a fellebbezésben és a másodfokú eljárás során az ellenkérelem megváltoztatását. A Pp. 373.§
(2)bekezdése csak szigorú és garanciális korlátokkal engedi a fellebbezésben új tény állítását, mely feltételeknek az alperes fellebbezése nem felelt meg. Erre tekintettel a másodfokú bíróság a meg nem engedett új tény állítást nem vizsgálta. [37] A szombati napokra vonatkozó számítást az alperes alaptalanul támadta fellebbezésében. Az elsőfokú ítélet indokolásából kitűnik, hogy az elsőfokú bíróság külön ítélte meg a szombati munkavégzést akkor, amikor a felperes vasárnap vagy kedden munkát végzett, és akkor, amikor az alperes biztosította a heti két pihenőnapot, mert ebben az esetben csak a munkaidőbeosztás szerinti napi munkaidőt meghaladóan elrendelt rendkívüli munkaidő, azaz a napi hat órát meghaladó munkavégzés minősült rendkívüli munkavégzésnek. [38] Helytállóan állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy az alperes munkaidőkeret helyett általános munkarendet alkalmazott, melynek folytán a felperest heti két pihenőnap illette meg, melyekből azonban az elsőfokú bíróság megállapításával szemben nem hetente, hanem havonta egynek vasárnapra kellett esnie. Az elsőfokú bíróság tévesen hivatkozott a Kúria Mfv.II.10.268/2016/4. számú döntésére, mert az a régi Mt., az 1992. évi XXII. törvény 124.§
(1)bekezdése alapján született. Ezzel szemben a hatályos Mt. 105.§
(4)bekezdése arról rendelkezik, hogy havonta legalább egy heti pihenőnapot - a 101. §
(1)bekezdés f) pont kivételével - vasárnapra kell beosztani. A meghallgatott tanúvallomások és az egyéb bizonyítékok igazolták, hogy a felperes vasárnapokon már a munkaszerződése szerinti munkaórákon túl dolgozott, azaz rendkívüli munkát végzett, valamint nem minden héten kapta meg a heti két pihenőnapját, az alperes maga is azt állította, hogy a felperesnek a vasárnap a pihenőnapja volt. Erre tekintettel az alperes vasárnapi munkavégzés díjazására vonatkozó fellebbezési hivatkozása is alaptalan. Az általános munkarend folytán a felperest a vasárnapi munkavégzésre az Mt. 140.§
(1)bekezdés
  1. a)és
  2. b)pontja, valamint a 101.§
(1)bekezdés i) pontja alapján megillette a bérpótlék. [39] Az alperes az elsőfokú eljárásban maga sem hivatkozott arra, hogy a felperes 2018. január 5-9-ig szabadságon lett volna, a felek egyezően adták elő, hogy január 8-12-ig volt a felperes szabadságon, melyet a becsatolt szabadságkérelem is igazol és ezt állapította meg az elsőfokú bíróság is az ítéleti tényállásban. A felperes január 10-ére nem érvényesített igényt, csak 13-ára, amikor nem volt szabadságon. A felperes június 23-ára a munkaszerződésben szereplő munkaidőn felüli egy órára érvényesített rendkívüli Fővárosi Ítélőtábla 1.Mf.31.185/2021/6 12 munkavégzés iránti díjazást, ez megfelelt a perbeli tényadatoknak és a bizonyítási eljárás anyagának. [40] Alapos az alperes fellebbezése a sérelemdíj tekintetében, mert azon tények és jogalap, jogállítás, melyre az elsőfokú bíróság a sérelemdíjat megítélte, kereseti kérelemként nem került előterjesztésre. A Pp. 170.§
(2)bekezdése szerint a keresetlevél érdemi részében fel kell tüntetni: a bíróság döntésére irányuló határozott kereseti kérelmet, az érvényesíteni kívánt jogot a jogalap megjelölése útján, az érvényesíteni kívánt jogot és a kereseti kérelmet megalapozó tényeket, az érvényesíteni kívánt jog, a tényállítás és a kereseti kérelem közötti összefüggés levezetésére vonatkozó jogi érvelést, és a tényállításokat alátámasztó és rendelkezésre álló bizonyítékokat, bizonyítási indítványokat az e törvényben meghatározott módon. A Pp. háromtagú pertárgy fogalma megköveteli, hogy a felperes keresetlevelében jelölje meg, hogy milyen jogalapon, milyen tények alapján, milyen ítéleti rendelkezést kér a bíróságtól. A felperes 100.000 forint sérelemdíj iránti keresetét arra hivatkozással terjesztette elő, hogy az alperes megsértette a személyes adatai védelmére vonatkozó előírásokat, amikor a személyes tárgyait átvizsgálta és kipakolta, és erre nézve terjesztett elő bizonyítási indítványokat. Ugyan becsület és jóhírnév sérelmére is hivatkozott, de csak azzal összefüggésben, hogy amikor jelezte a munkáltatónak, hogy 80.000 forintja hiányzott és nem találták meg, rendőrt hívott, akik a vásárlók előtt pakoltatták ki vele a zsákját. Sem a keresetlevelében, sem a keresetmódosításaiban nem hivatkozott érvényesíteni kívánt jogként jóhírnév sérelmére azon tényállítás kapcsán, hogy az alperes lopással vádolta meg és erre tekintettel nem is kért sérelemdíjat. A felperes az utolsó perfelvételi tárgyaláson (33.M.70.102/2020/41.) az alperes ezen megnyilvánulását is sérelmezte a személyes előadásában, erre vonatkozó keresete azonban nem volt, ilyet sem a perfelvétel lezárása előtt, sem utána nem terjesztett elő. Így e tekintetben az elsőfokú bíróság szabályszerű kereset nélkül folytatta le a bizonyítást és ítélte meg a sérelemdíjat, melyet a felperes más jogalapon és más kereseti tényelőadás alapján érvényesített, de azt az elsőfokú bíróság alaptalannak talált. A Pp. 2.§
(1)-
(2)bekezdései előírják, hogy a felek szabadon rendelkeznek perbe vitt jogaikkal. A bíróság - törvény eltérő rendelkezése hiányában - a felek által előterjesztett kérelmekhez és jognyilatkozatokhoz kötve van. A Pp. 342.§
(1)és
(3)bekezdései szerint az érdemi döntés nem terjedhet túl a kereseti kérelmen, az ellenkérelmen és a beszámítási kérelmen. Törvény eltérő rendelkezése hiányában az érdemi döntés nem terjedhet ki olyan jogra, amelyet a fél a perben nem állított. Az elsőfokú bíróság fenti eljárása így megsértette a Pp. 2.§-ában szabályozott rendelkezési elvet és a 342.§
(1)bekezdésében szabályozott kereseti kérelemhez kötöttség, túlterjeszkedés tilalmának elvét, melyre helytállóan hivatkozott az alperes fellebbezésében. Mindezekre tekintettel a másodfokú bíróság a sérelemdíj vonatkozásában az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és a keresetet elutasította. [41] A bírói gyakorlat szerint, ha a fél az ítélethozatal után, de még a jogerőre emelkedés előtt terjeszt elő részletfizetés iránti kérelmet, azt a Pp. 110. §
(3)bekezdése alapján az ítélet elleni fellebbezésnek kell tekinteni. Az alperes a teljesítési határidő kapcsán jogszabálysértésre nem hivatkozott, a megállapított teljesítési idő megfelel a Pp. 344.§
(1)bekezdésének, a
(2)bekezdés alkalmazására utaló körülmény sem az elsőfokú, sem a fellebbezési eljárásban nem merült fel. Önmagában a koronavírus miatti pénzügyi nehézségek, mint általános és konkrétumok nélküli hivatkozás, nem alapozza meg a jogszabálynak megfelelően meghatározott teljesítési határidő részletfizetésre változtatását. A másodfokú bíróság egyúttal azonban tájékoztatja a felperest, hogy a Pp. 344.§
(3)bekezdése Fővárosi Ítélőtábla 1.Mf.31.185/2021/6 13 alapján a határozat jogerőre emelkedése után az elsőfokon eljárt bíróságtól kérheti a részletekben történő teljesítés engedélyezését. [42] Az alperes a perköltség és az illeték megváltoztatását a fellebbezés eredményességre tekintettel kérte, jogszabálysértést nem jelölt meg. Az elsőfokú ítéletet a másodfokú bíróság a sérelemdíjra vonatkozó részében megváltoztatta és a keresetet elutasította, a részbeni elutasításra tekintettel a másodfokú bíróság a perköltségre és az illetékre vonatkozó rendelkezést is megváltoztatta. Az elsőfokú eljárásban a pertárgyérték 5.068.970 forint volt, a felperes a fellebbezés alapján 1.706.370 forintban lett pernyertes, ezért a felperesi pernyertesség-pervesztesség aránya 34-66%-ra változott. Erre tekintettel az alperest 181.500 (275.000x0,66) forint elsőfokú perköltség illette meg, figyelemmel arra, hogy a felperes perköltség igényt nem érvényesített. Az alperes 103.407 forint eljárási illeték megfizetésére köteles a Pp. 102.§
(1)bekezdése alapján, míg a munkavállalói költségkedvezményben részesült felperest terhelő 200.731 forint eljárási illetéket a Pp. 95.§
(1)bekezdése alapján a Magyar Állam viseli. [43] Mindezekre tekintettel a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 383. §
(2)bekezdése alapján az elmaradt munkabér követelés tekintetében helybenhagyta, a sérelemdíj tekintetében megváltoztatta és a keresetet elutasította, a perköltség és az illeték vonatkozásában pedig a fentiek szerint megváltoztatta. Záró rész [44] A fellebbezési eljárásban a pertárgyérték 1.652.687 forint volt, melyből az alperes pernyertes lett 100.000 forintban, mely 6%-os pernyertességet jelent. Másodfokú perköltségként az alperest a 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet 3.§
(3)és
(5)bekezdése alapján – figyelemmel a tárgyaláson kívüli elbírálásra és a fellebbezés, valamint a hiánypótlás előterjesztésére – 12.000 forint illette volna meg, melynek 6%-ra jogosult a Pp. 83.§
(2)bekezdése alapján, mely 720 forint. A felperes a másodfokú eljárásban perköltséget nem számított fel. [45] Az alperes köteles a tárgyi költségfeljegyzési jog folytán le nem rótt fellebbezési illeték megfizetésére a pervesztessége arányában (94%), melynek folytán 124.282 forint fellebbezés illeték megfizetésére köteles az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 46.§
(1)bekezdése és a Pp. 102.§
(1)bekezdése alapján. A felperes terhén jelentkező 7.933 forint fellebbezési illetéket a Pp. 95.§
(1)bekezdése alapján a Magyar Állam viseli. [46] A másodfokú bíróság a fellebbezést a Pp. 376.§
(1)bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el. Fővárosi Ítélőtábla 1.Mf.31.185/2021/6 14 [47] Az ítélet elleni fellebbezést a Pp. 365.§
(2)bekezdése kizárja. Budapest,
  1. november
  2. dr. Vajas Sándor s.k. dr. Kovács Edit s.k. a tanács elnöke bíró dr. Kulisity Mária s.k. előadó bíró

🔗 Hivatalos forráshoz

MI-magyarázat a hivatalos jogszabályszöveg alapján. Tájékoztató jellegű, nem helyettesíti a jogi tanácsadást.