Bf.13/2023/6 – Pécsi Ítélőtábla

(1)bekezdés

1. c)és
2. d)pontjaiban írt okokból elutasította. Mindezt a vád tárgyává tett egyes részcselekmények tekintetében a pótmagánvádlóként történő fellépés lehetőségének a kizártságával, illetve azzal indokolta, hogy a fennmaradó részében a vádindítvány a vele szemben támasztható legminimálisabb tartalmi követelményeknek sem felel meg. Az elsőfokú bíróság végzése ellen – jogi képviselője útján – a pótmagánvádló jelentett be fellebbezést a vádindítvány elutasítása miatt, az eljárás lefolytatására történő kötelezés érdekében. Észlelte a másodfokú bíróság, hogy a pótmagánvádló – hasonló tartalommal és azonos szerkesztési elveket követve – két vádindítványt is előterjesztett, az utóbbit már az elsőfokú bíróság nem ügydöntő végzésének a meghozatala után. Nyilvánvaló azonban, hogy a 2023. február 8-ai keltezéssel ellátott és közvetlenül a Kaposvári Törvényszékhez benyújtott későbbi vádindítvány a jelen ügyben semmilyen szerephez nem juthatott, annak értékelésére a jelen ügyben – különösen az eljárás fellebbviteli szakaszában – nem kerülhetett sor. Pécsi Ítélőtábla II.Bf.13/2023/6/II [4] [5] [6] 2 Alapvető hiányossága volt a megvizsgált és elutasított vádindítványnak az, hogy – a többes elkövetői alakzatra való utalás ellenére – adós maradt az egyes személyek pontos, egymástól elhatárolható cselekvőségének és elkövetői minőségének a leírásával. A bevezető részből ugyanis az következett, hogy a lakóhelyük szerint azonosításra alkalmas módon megjelölt személyek – Terhelt1 I. r., Terhelt2 II. r., Terhelt3 III. r., Terhelt4 IV. r., Terhelt5 V. r. és Terhelt6 VI. r. vádlottak – valamennyi bűncselekmény megvalósításában részt vettek, míg a vádindítvány Be. 422. §

(1)bekezdés c) pontja szerinti része, a tényállás I.

1. és I.
2. pontjainak együttes tartalma ennek több tekintetben is ellentmondott. Nehezítette, illetve lehetetlenné tette az elkövetői szerepek azonosítását az a körülmény, hogy a vádindítvány I.
3. pontja a Terhelt1 és társai, vagy a Terhelt1 többedmagával megjelölést tartalmazta, olyan szövegkörnyezetben, hogy abból a résztvevők jól azonosítható köre, személyre bontott tevékenysége egyáltalán nem derült ki. Így csak annyi vált bizonyossá, hogy a pótmagánvádló Terhelt1 I. r. vádlottat valamennyi cselekménnyel összefüggésbe kívánta hozni, miközben Terhelt2 II. r., Terhelt3 III. r., valamint Terhelt4 IV. r. vádlott közreműködését a tényállás I.
4. pontjára, míg a ..............i ingatlant megvásároló Terhelt5 V. r. vádlott és az adásvételi szerződést ügyvédként ellenjegyző Terhelt6 VI. r. vádlott részvételét a tényállás I.
5. pontjára korlátozta. Mindezek alapján ugyanakkor még nem lett világos az egyes vádlottak büntetőjogi felelősségének a háttere, így az, hogy a bírósági eljárás során pontosan milyen ténybeli megállapítások ellen kellene védekezniük. Márpedig alapvető követelmény a vád egyértelműsége és körülhatároltsága, melynek hiányában a hatékony védelemhez való jog nem érvényesülhet. [7] II. [8] A vádindítványi tényállás I.
6. pontjában a pótmagánvádló különböző – ám egyedileg pontosan meg nem jelölt, mindössze összefoglaló jelleggel feltüntetett – okiratok eltulajdonítását állította középpontba. Azt is úgy, hogy az ingatlanba többedmagával bement Terhelt1 I. r. vádlott társainak – így Terhelt2 II. r., Terhelt3 III. r. és Terhelt4 IV. r. vádlottnak – pusztán a helyszínen való jelenlétüket rótta fel. Önmagában a bűncselekmény elkövetésének a helyszínén való jelenlét még pszichikai bűnsegély megállapítására sem alkalmas. Ahhoz ugyanis – a felelősségre vonás alapjaként – az elkövetőre gyakorolt szándékerősítő hatás szükséges, mely a történések egészére vonatkoztatottan a tettes és a részes közötti együttműködés, illetve szándékegység igazolt meglétét, ténybeli megalapozottságát jelenti. Ennek kimutatásával és levezetésével ugyanakkor a pótmagánvádló teljes egészében adós maradt, az általa használt fordulat – miszerint az eltulajdonításkor más személy is jelen volt – a bizonyítási eljárás lefolytatásához nem lehetett elegendő. A szóban forgó okiratok eltulajdonítására történő hivatkozás az ügy egészét végigkísérte, az a büntetőeljárás különböző szakaszaiban – a feljelentésben, az eljárás megszüntetésében, illetve a vádindítványban – egyformán helyet kapott. Ezt a magatartást a nyomozó hatóság közbizalom elleni bűncselekménynek feleltette meg, de miután számos részletet nem talált igazoltnak, az iratok vádemelési javaslattal történő továbbküldésére nem látott lehetőséget. A pótmagánvádló az okiratok eltulajdonítását a Büntető Törvénykönyvről szóló
7. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.)
8. §

(1)bekezdésében meghatározott és a

(6)bekezdés

1. a)pontja szerint minősülő – azaz különösen jelentős értékre elkövetett – lopás bűntettének értékelte, azaz úgy, hogy az elkövető mástól idegen dolgot vett el. [9] [10] [11] Pécsi Ítélőtábla II.Bf.13/2023/6/II [12] [13] [14] [15] 3 A Btk. 383. §
2. a)pontjának II. fordulata értelmében dolgon vagyoni jogosultságot megtestesítő olyan okiratot is érteni kell, mely a benne tanúsított vagyoni érték vagy jogosultság feletti rendelkezést önmagában biztosítja. Az ilyen okirat tehát lehet lopás elkövetési tárgya, a pótmagánvádló azonban még a legtávolabbi összefüggésben sem utalt arra, hogy az eltulajdonított dokumentumokat milyen okok folytán látta az idézett értelmező rendelkezés fogalmi körébe vonhatónak. Az egy vagy több (idegen) közokirat mástól történő jogtalan elvétele a Btk. 346. §

(1)bekezdés c) pontjának I. fordulatában meghatározott okirattal visszaélés vétségének tekintendő. Elkövethető ugyanakkor ez a bűncselekmény magánokiratra is, de csak célzatosan, ha az elvétel jogtalan előny szerzésére vagy jogtalan hátrány okozására irányul, ebben az esetben a Btk. 346. §

(3)bekezdése szerinti minősítésnek van helye. A pótmagánvádló téves állásfoglalásának, helytelen büntetőjogi értékelésének nincs jelentősége. A feljelentésben, az eljárást megszüntető határozatban, illetve a vádindítványban körülírt történések között megállapítható az ún. tettazonosság, így a pótmagánvádló olyan cselekmény miatt emelt vádat, mely a nyomozásnak is tárgya volt. A köz- és magánokirattal visszaélés bűncselekménye kategorikusan és minden további vizsgálat nélkül nem zárható ki az esetleges pótmagánvádlói igényérvényesítés lehetőségéből. Mindig a konkrét törvényi tényállás alapján kell állást foglalni abban a kérdésben, hogy a feljelentés elutasítása, az eljárás megszüntetése vagy a vádelejtés esetén a sértett általi pótmagánvádlóként történő fellépésnek van-e helye. Ilyenkor – a 3384/

1. (XII. 14.) AB határozat [68] bekezdésében foglaltak szerint – két szempontot kell figyelembe venni, így azt, hogy a bűncselekmény okozott-e közvetlen jogsérelmet a sértettnek, illetve az adott törvényi tényállás tartalmaz-e passzív alanyt vagy eredményt. Ha igen, úgy a sértettől nem vehető el a pótmagánvádlói igényérvényesítés lehetősége, a bírósághoz való fordulás joga. [16] III. [17] A vádindítványi tényállás I.
2. pontjához kapcsolódó jogi indokolás szerint a pótmagánvádló további bűncselekmények elkövetését is vád tárgyává kívánta tenni. Ezzel összefüggésben abból indult ki, hogy Terhelt1 I. r. vádlott és társai vonatkozásában számos bűncselekmény gyanúja merült fel, azért is, mert a korábbi években újra és újra pénzt csaltak ki tőle. Ezt követően utalt Terhelt5 V. r. vádlott vele szemben felhalmozott több százmillió forintos tartozására, illetve arra, hogy Terhelt1 I. r. vádlott egy korábbi – általa sérelmezett – adásvételi szerződés jogi úton történő megtámadását pénzügyi ellentételezéshez kötötte. Mindezek alapján a pótmagánvádló Terhelt1 I. r., Terhelt5 V. r. és Terhelt6 VI. r. vádlottak büntetőjogi felelősségét – heterogén anyagi halmazatként – a Btk.
3. §

(1)bekezdésében meghatározott és a

(6)bekezdés a) pontja szerint minősülő csalás bűntettében, a Btk. 376. §

(1)bekezdésében meghatározott és az

(5)bekezdés a) pontja szerint minősülő hűtlen kezelés bűntettében, valamint a Btk. 367. §

(1)bekezdésében meghatározott és a

(2)bekezdés a) pontja szerint minősülő zsarolás bűntettében látta megállapíthatónak. Ugyanakkor a felsorolt bűncselekmények elkövetési magatartásának a részletezése, illetve az elkövetői alakzatok megjelölése teljes egészében elmaradt. A csalás törvényi tényállásának eseménytörténeti leírásához a tévedésbe ejtő vagy tévedésben tartó magatartás bemutatására, az ennek következtében megtett vagyonjogi rendelkezés ismertetésére, és végül annak kifejtésére lett volna szükség, hogy ezzel a sértett vagyonában milyen összegű értékcsökkenés következett be. [18] [19] [20] Pécsi Ítélőtábla II.Bf.13/2023/6/II [21] [22] [23] [24] [25] [26] [27] [28] 4 A másik – nem erőszakos – vagyon elleni bűncselekmény központi eleme a vagyonkezelői kötelezettség vétkes megszegése, melyről a pótmagánvádló egy szót sem ejtett. Így nem pusztán az elkövetési tárgy idegen jellegének és a kifogásolt kezelői magatartásnak a megértetése szorult háttérbe, hanem annak lehetősége is, hogy a vagyoni hátrány okozása nyomon követhető legyen. Végül nem vázolta fel a pótmagánvádló azt az erőszakos vagy fenyegető jellegű kényszerítést sem, mely a sértettet valaminek a megtételére, meg nem tételére vagy eltűrésére indította volna. Így hiányzik a zsarolás törvényi tényállási elemeinek a megjelentetése is. Ilyen körülmények között az előterjesztett vádindítvány nem alkalmas a bizonyítási eljárás lefolytatására, miután abból nem derül ki, hogy a pótmagánvádló pontosan kit és milyen cselekmény elkövetése miatt kívánt felelősségre vonni. Ez a hiányosság a vádindítvány egészére, a tényállás I.1. és I.2. pontjaira egyformán érvényes, ezért elég lett volna annak megállapítása, hogy a vádindítvány – miután a vád tárgyává tett cselekmény pontos leírása [Be. 422. §

(1)bekezdés b) pontja] elmaradt – nem tartalmazza a Be. 793. §

(2)bekezdés a) pontjában felsoroltakat. Következésképpen helyesen járt el az elsőfokú bíróság, amikor a vádindítványt nem ügydöntő végzésével elutasította, de ennek során mindössze a Be. 794. §

(1)bekezdés d) pontjában írt okot kellett volna felhívni. Az elutasítást sérelmező fellebbezés tehát nem volt megalapozott. Mindezekre tekintettel a másodfokú bíróság – a Be. 605. §

(1)bekezdése alapján – az elsőfokú bíróság határozatát helybenhagyta. A másodfokú eljárásban felmerült bűnügyi költséget a Be. 813. §

(1)bekezdése értelmében a pótmagánvádlónak kell viselnie és megfizetnie az államnak. Tájékoztatja a másodfokú bíróság a pótmagánvádlót, hogy a vádindítvány elutasításáról rendelkező – tulajdonképpen az elsőfokú bíróság döntését helybenhagyó – határozat kézbesítésétől számított tizenöt napon belül a vádindítványt ismételten benyújthatja, ha a Be. 794. §

(1)bekezdés d) pontjára alapított ok már nem áll fenn. Ehhez az szükséges, hogy a vád tárgyává tett cselekmények megfeleltethetőek legyenek egy-egy különös részi törvényi tényállásnak, oly módon, hogy többes elkövetés esetén minden résztvevő büntetőjogilag értékelhető közreműködése elkülöníthetően felismerhető legyen. P é c s, 2023. szeptember 22. Dr. Krémer László s.k. a tanács elnöke, Dr. Túri Tamás s.k. előadó bíró, Dr. Hudvágner András s.k. bíró