← Magyarország

Mf.31026/2023/4 – Fővárosi Ítélőtábla

A határozat elvi tartalma: Ha a munkáltató eláll a versenytilalmi megállapodástól, e nyilatkozatát a szerződés teljesítése megkezdése előtt bizonyítottan közölnie kell a munkavállalóval. A versenytilalmi megállapodásban rögzített elállási jog szerződéstől eltérő értelmezésére nem ad alapot, amennyiben a munkáltató próbaidő alatt szünteti meg a munkaviszonyt. Fővárosi Ítélőtábla mint másodfokú bíróság 2.Mf.31.026/2023/

  1. A Fővárosi Ítélőtábla mint másodfokú bíróság a Felperesi jogi képviselő (Felperesi jogi képviselő címe, ügyintéző: Felperesi Ügyintéző ügyvéd) által képviselt Felperes (Felperes címe) felperesnek – a Alperesi jogi képviselő (Alperesi jogi képviselő címe, ügyintéző: Alperesi Ügyintéző ügyvéd) által képviselt Alperes (Alperes címe) alperes ellen versenytilalmi megállapodásból eredő követelés tárgyában indult perében a Fővárosi Törvényszék 16.M.71.044/2021/
  2. számú ítéletével szemben a felperes által
  3. sorszámon előterjesztett fellebbezés folytán meghozta az alábbi ítéletet: A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatja és kötelezi az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 5.600.000 (ötmillió-hatszázezer) forintot és ezen összeg után
  4. február
  5. napjától a kifizetésig járó, a késedelemmel érintett naptári félév első napján érvényes jegybanki alapkamattal megegyező mértékű késedelmi kamatot. Kötelezi az alperest, hogy a fenti határidőben fizessen meg a felperesnek 280.000 (kétszáznyolcvanezer) forint + áfa elsőfokú, és 140.000 (egyszáznegyvenezer) forint + áfa másodfokú perköltséget. Kötelezi az alperest, hogy az esedékesség napjáig fizessen meg az államnak 336.000 (háromszázharminchatezer) forint le nem rótt elsőfokú eljárási, illetve 448.000 (négyszáznegyvennyolcezer) forint fellebbezési illetéket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal illetékbevételi számlájára. Az illetékfizetési kötelezettség e határozat jogerőre emelkedését követő
  6. napon válik esedékessé. Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye. Indokolás Fővárosi Ítélőtábla 2.Mf.31.026/2023/4/Ítélet 2 Az elsőfokú bíróság ítélete és az általa megállapított tényállás [1] A Fővárosi Törvényszék a
  7. november
  8. napján meghozott 16.M.71.044/2021/
  9. számú ítéletével elutasította a felperes keresetét, amelyben a felek közötti versenytilalmi megállapodásban foglaltak alapján 5.600.000 forint és a késedelmi kamatok megfizetésére kérte kötelezni az alperest. [2] Az elsőfokú ítéleti tényállás szerint a felperes
  10. május és szeptember között megbízási szerződéssel végzett munkát az alperesnek. A felek
  11. november 3-án munkaszerződést kötöttek, mely alapján az alperes termelési vezető munkakörben vezetőállású munkavállalóként foglalkoztatta a felperest. A munkaszerződés 3.
  12. pontja szerint a felperes kiemelkedő jelentőségű, fokozottan bizalmi jellegű munkát végzett. A felek három hónapos próbaidőben állapodtak meg. A munkaszerződés alapján a felperes az alperes Települési gyárában végzett munkát, 1.400.000 forint havi személyi alapbér ellenében. A munkaszerződés
  13. pontja versenytilalmi megállapodást tartalmazott. Abban a felek rendelkeztek a munkaviszony időtartama alatt, illetve annak megszűnésétől számított két évre a tilalmazott munkavállalói magatartásokról, a munkavállalót megillető ellenérték számításának módjáról és a kifizetés esedékességéről, a munkavállalót terhelő tájékoztatási kötelezettség feltételeiről. A 12.2 pont azt is tartalmazta, hogy a munkáltató a versenytilalmi korlátozás igénybevételéről és annak konkrét időtartamáról a munkaviszony megszűnésének napjáig dönt. A 12.5 pontban a felek az alperes elállási jogáról akként rendelkeztek, hogy e jogát a munkáltató legkésőbb a munkaviszony megszűnésének napján gyakorolhatja és elállás esetén azonnal mentesül a versenytilalmi megállapodás ellenértékének megfizetése alól. [3] Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a felperes
  14. november 4-től,
  15. december 31-ig végzett munkát az alperesnél, majd
  16. január 1-jétől betegállományban volt.
  17. január 31-én pénteken délután 15 óra 46 perckor e-mailben tájékoztatta az alperes HR vezetőjét HR Vezetőt arról, hogy a munkaviszonyát
  18. február
  19. napján kívánja megszüntetni. A felperes a jelzett napon,
  20. február 3-án, vagyis az emailt követő első munkanapon hétfőn reggel megjelent a Települési telephelyen a munkaviszony megszüntetésével kapcsolatos elszámolások érdekében. Ezen a telephelyen kizárólag olyan HR munkatársak végeztek munkát, akik nem gyakoroltak munkáltatói jogkört a felperes vonatkozásában. A felperes nekik adta át az azonnali hatályú felmondását, ekkor az alperes tulajdonát képező eszközökkel a felek elszámoltak, majd a felperes „haladéktalanul távozott”. Az alperes a felperes kilépőpapírjait ugyanezen a napon,
  21. február 3-án postázta, azok kézbesítésére
  22. február 13-án került sor. A felperes az ezt követő időszakban nem helyezkedett el, munkaviszonyt nem létesített, keresőtevékenységet nem folytatott, társasházkezelői tevékenységből származott csekély bevétele.
  23. február 10-én kereste meg az alperest a versenytilalmi megállapodásra hivatkozva az első évre járó összeg megfizetése érdekében. Fővárosi Ítélőtábla 2.Mf.31.026/2023/4/Ítélet 3 [4] Az elsőfokú bíróság a Munka törvénykönyvéről szóló
  24. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.)
  25. §

(1),
(2)bekezdése,
  1. §-a,
  2. §
(1),
(2)bekezdésére, továbbá a munkaviszonyhoz kapcsolódó egyes megállapodások: a versenytilalmi megállapodásra és a tanulmányi szerződésre vonatkozó munkajogi szabályok értelmezéséről szóló 1/
  1. (V. 20.) KMK véleményben (a továbbiakban: KMK vélemény) foglaltakra hivatkozva kifejtette, a versenytilalmi megállapodás létesítésének alapvető feltétele, hogy ahhoz a munkáltatónak valamilyen jelentős gazdasági érdeke kapcsolódjon. A munkáltató jogos gazdasági érdekének megsértése vagy veszélyeztetése abban az esetben valósul meg, amennyiben a munkavállaló a konkurenciánál elhelyezkedve azt a tudását, ismeretanyagát, amelyhez a munkáltatónál hozzájutott, illetve amit a munkavégzése során elsajátított, máshol hasznosítja. Az elsőfokú bíróság érvelése szerint a munkavállaló csak abban az esetben szerezhet olyan ismereteket és tudást, amely átadása veszélyeztetheti a munkavállaló gazdasági érdekeit, amennyiben a munkaviszony huzamosabb ideig állt fenn az adott munkáltatónál. Ez tehát előfeltétele a versenytilalmi megállapodásnak, ennek hiányában a versenytilalmi megállapodás nem alkalmas a rendeltetése betöltésére. [5] Tekintettel arra, hogy tényleges munkavégzésre a felperes részéről kizárólag
  2. november 4-e és
  3. december 31-e között került sor, ilyen rövid idő alatt a termelési vezetőként megszerzett ismerete nem volt elégséges ahhoz, hogy az megalapozza a versenytilalmi megállapodás „fennállását”, ezért „ebben a formában az intézmény a versenytilalmi megállapodás a céljának, rendeltetésének betöltésére nem alkalmas”. [6] Az elsőfokú bíróság azt is kifejtette, hogy a versenytilalmi megállapodás célja a munkáltató védelme, ugyanakkor az a munkavállalót jelentős mértékben korlátozza az önálló piacra lépés lehetőségében, a további munkaviszony létesítésében. A versenytilalmi megállapodástól történő elállás a jogalkotói célt is figyelembevéve a munkáltatóra terhesebb és a munkavállaló érdekében áll. Amennyiben ugyanis a munkáltató eláll a versenytilalmi megállapodástól, abban az esetben a munkavállaló is szabadul a korlátozás alól, így a munkaerőpiacon szabadon elhelyezkedhet és szabadon kamatoztathatja a tudását, illetve juthat akár több jövedelemhez. [7] Az elsőfokú bíróság egyetértett az alperes perbeli álláspontjával abban, hogy az elhelyezkedéssel kapcsolatos kötelezettségek egy éven át történő maradéktalan betartása hosszú időnek tekinthető és komoly egzisztenciális terhet jelent, ami a karrier korlátozásában nyilvánul meg. Ebből az elsőfokú bíróság arra a következtetésre jutott, „életszerűtlen”, hogy e jelentős kötelezettségének a munkavállaló egy éves időtartamban anélkül vesse magát alá, hogy megelőzően tisztázná, ezek a kötelezettségek valóban terhelik-e őt, illetve megfelelően kompenzálja-e a munkáltató. [8] Az elsőfokú bíróság rögzítette, a felperes azonnali hatályú felmondásának jogszerűsége nem volt a per tárgya, a felek egyező előadása értelmében irányadónak kellett tekinteni, hogy a felperes munkaviszonya az alperesnél
  4. február 3-án az azonnali hatályú felmondás következtében szűnt meg. Mindezek ellenére megállapította, hogy a felperes a jognyilatkozatát nem a munkaszerződésben megjelölt munkáltatói jogkör gyakorlójának Fővárosi Ítélőtábla 2.Mf.31.026/2023/4/Ítélet 4 címezte, tehát az „formailag nem felelt meg a munkavállalói felmondás alaki követelményeinek”. [9] Az azonnali hatályú felmondás tényéből és a közlés körülményeiből az elsőfokú bíróság arra következtetett, hogy a jogviszony megszüntetése a munkáltató számára váratlan volt. Nem találta bizonyítottnak azt a felperesi előadást, hogy már korábban is jelezte a HR vezetőnek a felmondási szándékát az egészségügyi problémái miatt. A HR vezetőnek megküldött e-mail ugyanis nem tartalmazott arra utaló adatot, hogy a felperes a jogviszonyát meg kívánta szüntetni. Ebből következően az alperesnek a munkaviszony fennállása alatt nem volt lehetősége elállási nyilatkozatot közölni, mivel nem is volt abban a helyzetben, hogy ezt a jogát gyakorolja. Ezt alátámasztotta az a tény is, hogy a felperes
  5. január 31-én péntek délután 16 óra 45 perckor küldte meg az e-mailt az alperesi HR vezetőnek a jogviszonya megszüntetése tárgyában. Ezt megelőzően tehát, arra nem készülhetett fel az alperes. Ezért a felperes alaptalanul hivatkozott a perben arra, hogy az alperes az elállás jogának gyakorlásával elkésett. [10] Az elsőfokú bíróság az írásbeli elállási nyilatkozatot illetően azt hangsúlyozta, hogy a felperes az elsőfokú eljárás során az okirat tényét, a keletkezése körülményeit nem vitatta, illetve e körben nem tett pontos nyilatkozatot. Ezért az elsőfokú bíróság azt valós okirati bizonyítéknak fogadta el és azt állapította meg, hogy az irat keletkezésekor az alperes a versenytilalmi megállapodástól elállt. [11] Az elsőfokú bíróság szükségesnek találta az elállási nyilatkozat közlése körülményeinek vizsgálatát is, mivel a felperes az elsőfokú eljárás során vitatta, hogy a munkaviszony megszüntetésekor kiadandó munkáltatói igazolásokkal együtt azt az alperes kézbesítette számára. [12] A postai tértivevény tartalmát megállapítva ebben a körben a felek együttműködési kötelezettségének tulajdonított jelentőséget és kifejtette, hogy a munkajogban alapelvi jelentőségű a jóhiszemű, tisztességes eljárás követelménye. A felperes azonban nem ennek megfelelően járt el, mert „nem tájékoztatta a munkáltatót arról, hogy nem kíván sehol elhelyezkedni, saját kényelme érdekében nem végez keresőtevékenységet, hanem várja otthon a pénzt”. Az elsőfokú bíróság a jóhiszeműséggel és tisztességes eljárás követelményével ellentétesnek találta, hogy a felperes egy éven át nem kért és nem adott tájékoztatást az előbbiekről az alperes részére. [13] A versenytilalmi megállapodásban meghatározott azon kötelezettség alapján, amely szerint a munkavállalónak jeleznie kell amennyiben valamely konkurensnek, versenytársnak minősülő munkáltatónál kíván elhelyezkedni, az Mt.
  6. §
(4)bekezdésére hivatkozva az elsőfokú bíróság azt a következtetést vonta le, hogy a felperesnek arról is tájékoztatnia kellett volna az alperest, hogy „ő otthon ül és várja az ellenértéket”. Ezen minimális együttműködési kötelezettség megsértése okán jelentősen sérült az együttműködési kötelezettség, miután a felperes csak egy év elteltével fordult az alpereshez a versenytilalmi megállapodás ellenértékének megfizetése tárgyában. Fővárosi Ítélőtábla 2.Mf.31.026/2023/4/Ítélet 5 [14] Az elállási nyilatkozat közlését bizonyító körülményként értékelte, hogy az alperesnek egy belső eljárási rendje van, a munkaviszony megszüntetésekor kiadandó igazolások tárgyában. A postai küldeményként megküldött iratok tartalmára vonatkozóan szükségtelennek találta az iratokat átvevő Felperesi hozzátartozónak, a felperes házastársának tanúkénti meghallgatását, mivel a tanú a felperes hozzátartozója, ezért vallomásától nem várható eredmény. Megállapította, hogy az alperes a keltezés napján az elállási nyilatkozatát közölte a felperessel, mert az alperes belső eljárási rendje a tértivevényen feltüntetett iratlista ellenére önmagában is bizonyította ezt. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint életszerűtlen, hogy az alperes minden más iratot megküldött a munkaviszony megszüntetésekor, kizárólag az elállásra vonatkozó nyilatkozatát nem küldte meg. Mindebből következően az is életszerűtlen, hogy
  1. február 3-án írásba foglalt elállási nyilatkozatát az alperes „egy évig tárolta a munkahelyen és a felperes személyzeti anyagában, anélkül, hogy kiküldte volna”. [15] Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint egy munkáltatói kiléptetési rend éppen azt a célt szolgálja, hogy követhető legyen, mikor, milyen dokumentumokat kézbesítenek a munkavállaló számára. Az eljáró ügyintéző ezeket köteles volt betartani. Ezért a kiléptetési rend „önmagában” is bizonyítja azt, hogy adott esetben szabályszerűen megtörtént a belső szabályzatban feltüntetett papírok átadása a címzett részére. [16] Az elsőfokú bíróság az alperes elsőfokú eljárás során kifejtett álláspontjával egyezően rögzítette azt is az ítéletében, miszerint életszerűtlen egy több ezer főt foglalkoztató munkáltató esetében, hogy a munkáltatói jogkört gyakorló ügyvezető folyamatosan figyelemmel kísérje a próbaidő alatt munkaviszonyukat megszüntető munkavállalók versenytilalmi megállapodása ügyét. Ez is azt támasztotta alá, hogy az alperes helytálló hivatkozása szerint a munkáltatói igazolásokkal együtt a versenytilalmi megállapodásra vonatkozó elállási nyilatkozatot is megküldte a felperesnek. [17] Az elállás a megállapodást a megkötésének időpontjára visszamenőleges hatállyal szünteti meg, ezért a felek minden további kötelezettség alól szabadultak. Az alperes tehát nem volt köteles a felperes számára a versenytilalmi megállapodásban meghatározott ellenértéket megfizetni. A felperes fellebbezése [18] Az elsőfokú ítélettel szemben a felperes terjesztett elő fellebbezést, melyben annak megváltoztatásával a Pp.
  2. §
(2)bekezdése alapján az alperes marasztalását kérte a kereseti kérelemben foglaltaknak megfelelően, továbbá első- és másodfokú perköltségigényt is érvényesített. Fővárosi Ítélőtábla 2.Mf.31.026/2023/4/Ítélet 6 [19] Kifejtette, hogy az elsőfokú bíróság a tényállást tévesen állapította meg, a releváns jogszabályok megsértésével és a bírói gyakorlattal ellentétes, érdemben megalapozatlan döntést hozott. Mindezekre tekintettel a Pp. 369. §
(3)bekezdés
  1. a)és
  2. c)pontjai alapján kérte a bizonyítás eredménye okszerűtlennek minősítésével a tényállás módosítását, a megállapított tényekből eltérő jogi következtetések levonásával, a tények másként történő minősítésével a keresetnek megfelelő tartalmú döntés meghozatalát. [20] A felperes előadta, hogy az elsőfokú bíróság a rendelkezésre álló okirati bizonyítékokkal ellentétesen állapította meg, az alperes 2020. február 3-án postázta a munkáltatói igazolásokkal együtt a versenytilalmi megállapodásra vonatkozó elállást. Amint a perben becsatolt okiratokból megállapítható, a munkáltatói igazolásokat az alperes 2020. február 11-i dátummal állította ki, vagyis ennél korábban azokat postára sem adhatta. Azok kézbesítésére is csak 2020. február 13-án került sor, azokat a felperes házastársa vette át. [21] A megküldött iratok kizárólag a felperes által becsatolt, a munkaviszony megszüntetésekor kiadandó „Adatlap 2020”, „Igazolás”, továbbá „Igazoló lap” elnevezésű dokumentumok voltak, amelyeket az alperes a 2020. február 11-i dátummal látott el. Ebből következően azokat az elsőfokú bíróság iratellenes és téves megállapításával ellentétben nem postázhatták 2020. február 3-án. Ezért a munkaviszony megszűnéséig nem kerülhetett sor az elállási nyilatkozat közlésére sem. [22] Az elsőfokú bíróság téves következtetésre jutott a HR vezetőnek 2020. január 31-én küldött e-mailből is. Az e-mailben ugyanis a felperes nem csak azt közölte a HR vezetővel, hogy 2020. február 3-án próbaidő alatt meg kívánja szüntetni a munkaviszonyát, hanem hivatkozott a közte és HR vezető neve közötti telefonos egyeztetésre is. Mindennek azért volt jelentősége, mert az alperesnek volt lehetősége arra, hogy a versenytilalmi megállapodástól történő elállását a munkaviszony megszüntetésekor, még a versenytilalmi megállapodás teljesítésének megkezdését megelőzően közölje. [23] Ezzel kapcsolatban az elsőfokú bíróság alaptalanul állapította meg, hogy 2020. február 3-án a felperes „haladéktalanul távozott” a munkahelyéről, mert ezt a felperes által vitatott alperesi előadást semmilyen bizonyíték nem támasztotta alá. Ezzel szemben az volt megállapítható, hogy 2020. február 3-án az alperes felkészült a munkaviszony megszüntetésével kapcsolatos elszámolás érdekében, hiszen az ehhez szükséges iratokat elő is készítették. Az iratokon még az is rögzítve lett, hogy 2020. február 3-án 10 óra 45 perckor készültek, ami alapvetően cáfolja, hogy a felperes haladéktalanul távozott az irodából. A teljes átadás-átvételi procedúra ugyanis hosszabb időt vett igénybe. [24] Az elsőfokú bíróság tévesen hivatkozott a KMK véleményben foglaltakra is, mert abban semmilyen rendelkezés, megállapítás nincs azzal kapcsolatban, hogy a versenytilalmi megállapodáshoz mennyi ideig szükséges fennállnia az adott munkaviszonynak. Az Mt. nem tartalmaz erre vonatkozó rendelkezést, ezért jogszabálysértő Fővárosi Ítélőtábla 2.Mf.31.026/2023/4/Ítélet 7 volt az elsőfokú bíróság ezzel összefüggő következtetése. A felperes vezető munkakört töltött be az alperesnél és a munkaviszonya kezdetét megelőzően már több hónapig megbízási jogviszonyban is dolgozott az alperesnek, ami indokolta a versenytilalmi megállapodás megkötését. A versenytilalmi megállapodást azért kötötték meg a felek, mert az alperes ilyen tartalommal szerkesztette meg a munkaszerződést. Az így elkészített ajánlatot a felperes elfogadta. Az alapján pedig számolni kellett azzal a lehetőséggel is, amennyiben bármelyik fél a próbaidő alatt azonnali hatállyal szünteti meg a munkaviszonyt. [25] Az elsőfokú bíróság tévesen tulajdonított jelentőséget a KMK véleménnyel ellentétben annak is, hogy a felperes végzett-e bármilyen, a versenytilalmat egyébként nem sértő tevékenységet a versenytilalommal érintett időszakban. Ezzel szemben kizárólag annak volt jelentősége, hogy amennyiben a munkavállaló megkezdi a versenytilalmi megállapodásban vállalt kötelezettség teljesítését, a munkáltató akkor is köteles teljesíteni, amennyiben a munkavállaló nincs is olyan helyzetben, hogy a munkáltató gazdasági érdekét ténylegesen sértse vagy veszélyeztesse. [26] A felperes vitatta az elsőfokú ítéletben a jogviszony megszüntetésére vonatkozó nyilatkozat formai jogellenességével kapcsolatos érvelést is. Előadta, hogy az azonnali hatályú felmondásra vonatkozó e-mailt nemcsak HR vezető neve HR vezetőnek, hanem a Települési telephely gyárigazgatójának is megküldte, aki minden, a munkaviszonyával kapcsolatos kérdésben érdemben nyilatkozott az alperes képviseletében. A munkaszerződés feltételeiben a gyárigazgatóval és nem az ügyvezetővel állapodott meg, utóbbival érdemi kapcsolattartásra nem is került sor a munkaviszony alatt. Erre tekintettel az Mt. 20. §
(4)bekezdése alapján alappal következtethetett arra, hogy a munkáltatói jogkör gyakorlására az e-mailben címzettként megjelölt személyek voltak jogosultak. [27] A felperes fellebbezésében előadta, hogy elsőfokú bíróság a jogszabállyal ellentétesen állapította meg az alperesi elállás körülményeit is. A versenytilalmi megállapodásban foglaltak teljesítésének megkezdését követően ugyanis az alperes már érvényesen nem állhatott el. Az elsőfokú bíróság ebben a körben sem vette figyelembe a bizonyítékokat, kizárólag az alperes perbeli nyilatkozataira alapította a megállapításait. Figyelmen kívül hagyta a jogszabályi rendelkezéseket, a bírósági gyakorlatot és a perben megállapítható releváns tényeket, mivel visszamenőleges hatállyal nincs lehetőség az elállási jog gyakorlására (Mfv.10.221/2019/6.). [28]
  1. március 1-jét megelőzően az alperes nem közölt elállási nyilatkozatot. A felperes első alkalommal a jogi képviselője által írt felszólítás kapcsán értesült az elállásról, e körben az alperes ellentmondásos állításokat tett a perben. Állításaival szemben éppen az nyert bizonyítást, hogy az elállási nyilatkozat közlésére nem került sor. Semmi akadálya nem lett volna, amennyiben az okirat
  2. február 3-án rendelkezésre állt, hogy az elszámolást teljesítő felperesnek személyesen átadják, vagy legkésőbb ezen a napon postára adják. Azonban az alperes bizonyítottan egyik módon sem kísérelte meg a nyilatkozat közlését a felperessel. Fővárosi Ítélőtábla 2.Mf.31.026/2023/4/Ítélet 8 [29] Az Mt.
  3. §
(4)bekezdésére figyelemmel az alperesnek kellett volna bizonyítani, hogy az elállási nyilatkozatot
  1. február 3-áig közölte. Azonban személyes átadásra, illetve a munkáltatói igazolások keltezésére figyelemmel a postai kézbesítésre sem került sor eddig az időpontig. (Mfv.X.10.317/2019/5.). [30] A felperes az elsőfokú bíróság álláspontjával ellentétben nem tekintette életszerűtlennek, hogy egy éves időtartamban alávetette magát a versenytilalmi megállapodásban foglaltaknak. Semmilyen magyarázatot nem adott az elsőfokú bíróság arra, hogy miért tekintette életszerűtlennek az érvényes megállapodás betartására irányuló munkavállalói magatartást. A felperes nyilvánvalóan köteles volt a megállapodás betartására, hiszen annak megszegése nemcsak a versenytilalmi megállapodásban foglalt összeg elvesztésével, hanem további kötbér fizetéssel is járhatott számára. Éppen ezért az volt az életszerű magatartás, hogy betartotta a megállapodásban vállalt kötelezettségét. Az alperes fellebbezési ellenkérelme [31] Az alperes fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú ítélet helybenhagyását és a felperes másodfokú perköltségben történő marasztalását kérte. [32] Kifejtette, hogy a versenytilalmi megállapodás a munkáltató érdekében jön létre, az elállásra irányuló döntés pedig alapos mérlegelést igényel. Ennek érdekében a munkáltató a munkaviszony megszűnésekor szükség esetén egyeztet az adott munkavállaló közvetlen felettesével is. Az elsőfokú ítélet ezt a joglogikai és jogdogmatikai gondolatiságot tükrözte, ezért az elsőfokú bíróság helyesen foglalt állást a versenytilalmi megállapodás jelentőségét és jogalkotói célját illetően. A felperes alapvetően „pénzkereseti lehetőségként” tekintett a versenytilalmi megállapodásra, hiszen az azzal érintett időszakban más munkáltatónál nem is szándékozott elhelyezkedni. [33] Az elsőfokú bíróság helyesen tulajdonított jelentőséget a munkaviszony időtartamának, vagyis annak, hogy a felperes huzamosabb ideig táppénzen volt, majd próbaidő alatt megszüntette a munkaviszonyát, mely során nem adott lehetőséget az alperesnek, hogy arra felkészüljön. A felperes jogi álláspontja és magatartása ellentétes volt a versenytilalmi megállapodás jogalkotói céljával, a jogintézmény szabályozásával. [34] Az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy a versenytilalmi megállapodástól történő elállásra
  2. február 3-án sor került, ekkor az iratot az arra jogosult aláírta. A kilépő papírokkal együtt az alperes ezt az iratot is postázta, amelyet a felperes házastársa
  3. február 13-án átvett. E tényeken nem változtat, amennyiben a postázás Fővárosi Ítélőtábla 2.Mf.31.026/2023/4/Ítélet 9 dátumát az elsőfokú bíróság helytelenül rögzítette. Az iratok postázása dátumának ugyanis nincs relevanciája. Ezzel szemben annak volt jelentősége, hogy a felperes
  4. január 31-én írta meg e-mailben a HR vezetőnek a munkaviszony megszüntetésére irányuló szándékát. Rosszhiszeműen hivatkozott arra, hogy volt idő felkészülni a munkaviszonya megszüntetésére, mivel
  5. január 31-én délután írta meg az e-mailt, ami pénteki napra esett. A jogviszonya megszüntetésével kapcsolatos elszámolásra pedig a következő munkanapon, hétfőn reggel került sor. Ilyen rövid idő alatt az alperesnek nem volt alkalma érdemben felkészülni a jogviszony azonnali hatállyal történő megszüntetésére. [35] Az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg azt is, hogy a felperes a jognyilatkozatát nem a munkáltatói jogkör gyakorlójának címezte, függetlenül attól, hogy ez nem volt tárgya a pernek. A felperes a címzettek között nem tüntette fel a munkáltatói jogkör gyakorlására jogosult személyt. Az Mt.
  6. §-ára pedig alaptalanul hivatkozott a fellebbezésében, mivel a munkaszerződése
  7. pontja kifejezetten rögzítette a munkáltatói jogkör gyakorló személyét, azaz az ügyvezetőt. [36] Az elsőfokú bíróság ítéletével nem sértette a releváns jogszabályokat és a KMK véleményben foglaltakat sem. A felperes fellebbezésében félreértette az elsőfokú ítélet indokolásának egyes részeit. Az elsőfokú bíróság a huzamosabb ideig fennálló munkaviszonyt nem, mint a versenytilalmi megállapodás előfeltételét értékelte. Azt pedig helyesen vette figyelembe, hogy a KMK véleményből következően a versenytilalmi megállapodásnak feltétele, az ahhoz kapcsolódó jelentős munkáltatói gazdasági érdek. [37] A felperes által hivatkozott konkrét bírói döntések jelen ügyben nem bírtak jelentőséggel, mivel azokban az ügyekben a munkavállalók nem azonnali hatállyal szüntették meg a munkaviszonyukat. Jelen ügyben a felperes esélyt sem adott az alperesnek arra, hogy a kilépésekor az elállási nyilatkozatot átadják neki. A jogalkotó erre a konkrét helyzetre kifejezett részletszabályt nem alkotott, ezért nem értelmezhető a jogszabály úgy, hogy azonnali hatályú felmondás esetén az elállási nyilatkozatot csak a munkaviszony megszüntetésekor lehet megtenni. Figyelembe kellett venni az Mt. általános magatartási szabályait, a jóhiszemű és tisztességes eljárás követelményét, értékelni kellett, hogy mindkét fél úgy járt-e el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. [38] Az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, a felperesnek kezdeményeznie kellett volna annak tisztázását, hogy a munkáltató kíván-e élni a versenytilalmi megállapodással és milyen időtartamban. A bizonyítékok alapján megállapítható, hogy az elállásra vonatkozó jognyilatkozat
  8. február 3-án készült írásban. E mellett figyelembe kellett venni az alperesnél irányadó kiléptetési rend szabályait is. Eszerint valamennyi munkáltatói igazolással együtt a versenytilalmi megállapodásra vonatkozó nyilatkozatot is postázták a felperesnek, aki azt tértivevénnyel igazoltan, házastársa útján átvette. Mindezzel az alperes maradéktalanul eleget tett a bizonyítási kötelezettségének. Ezzel szemben a felperes nem bizonyította a követelése jogalapját és összegszerűségét sem. Fővárosi Ítélőtábla 2.Mf.31.026/2023/4/Ítélet 10 [39] Az alperes hivatkozott a felek közötti versenytilalmi megállapodás 12.
  9. pontjára is. Amennyiben az alperes két évben kívánta fenntartani a versenytilalmi megállapodást, úgy az igényelt összegszerűség alátámasztására a felperes nem csatolt semmilyen bizonyítékot és megállapodás hiányában határozta meg a kereset összegét. A felperesnek azt is bizonyítania kellett volna, hogy a versenytilalmi megállapodást betartotta és nem helyezkedett el konkurens cégnél. Ezzel kapcsolatban az alperesnek voltak bizonyítási indítványai az elsőfokú eljárás során. [40] A csatolt tértivevénnyel szemben a felperesnek kellett volna bizonyítani, hogy az átvétel nem az alperes által hivatkozott iratokra vonatkozott. A fentiekre tekintettel az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg a tényállást, helyesen értékelte a bizonyítékokat és helyes következtetéssel érdemben megalapozott döntést hozott. Azt is helyesen értékelte életszerűtlennek, hogy egy év alatt a felperes nem próbálta meg tisztázni az alperessel, valóban fennáll-e a versenytilalmi megállapodással érintett kötelezettsége. Az elsőfokú ítélettől eltérő döntés arra teremtene lehetőséget a munkavállalók számára, hogy visszaélésszerűen alkalmazzák a versenytilalom jogintézményét és próbaidő alatt szüntessék meg a munkaviszonyukat, majd a versenytilalmi időtartam lejártát követően jelentkezzenek az ellenértékért. A másodfokú bíróság döntése és annak jogi indokai [41] A felperes fellebbezése alapos. [42] Az elsőfokú bíróság a tényállást részben hiányosan és iratellenesen állapította meg, a releváns jogszabályok téves értelmezésével megalapozatlan döntést hozott, ezért az elsőfokú ítélet megváltoztatása volt indokolt. [43] A másodfokú bíróság a felülbírálati jogkörét a fellebbezésben foglaltak alapján a Pp.
  10. §
(3)bekezdés
  1. a)és
  2. c)pontjaira alapította. [44] A felperes kereseti kérelme alapján a perben elbírálandó kérdés az volt, hogy a felek között 2019. november 4. napján létrejött munkaszerződés 12. pontjában meghatározott versenytilalmi megállapodásban foglaltak szerint az alperes köteles-e a megállapodás ellenértéke első évre eső része megfizetésére. [45] A pernek nem volt tárgya az azonnali hatályú felmondás jogszerűsége, ezért az ehhez kapcsolódó alaki követelményekre vonatkozó elsőfokú ítéleti megállapításokat a másodfokú bíróság mellőzte. Fővárosi Ítélőtábla 2.Mf.31.026/2023/4/Ítélet 11 [46] Az Mt. 228. §
(1)bekezdése értelmében a felek megállapodása alapján a munkavállaló legfeljebb a munkaviszony megszűnését követő két évig nem tanúsíthat olyan magatartást, amellyel munkáltatója jogos gazdasági érdekét sértené vagy veszélyeztetné. A
(2)bekezdés szerint e kötelezettség teljesítéséért a munkáltató megfelelő ellenértéket fizet. Az ellenérték összegének meghatározásánál különösen arra kell tekintettel lenni, hogy a megállapodás milyen mértékben akadályozza a munkavállalót, elsősorban képzettségére és gyakorlatára tekintettel az újabb munkavégzésre irányuló jogviszony létesítésében. Az ellenérték a megállapodás tartamára nem lehet kevesebb, mint az azonos időszakra járó alapbér egyharmada. [47] Az idézett rendelkezések alapján megállapítható, hogy az Mt. a versenytilalmi megállapodás megkötésére nézve időbeli előfeltételt nem határoz meg. A jogszabály rendelkezéseit értelmezve a Kúria a KMK vélemény
  1. pontjában a BH2001.339 számon közzétett határozatra hivatkozva kifejtette, nincs lehetőség arra, hogy bármelyik fél utóbb olyan körülményre hivatkozzon, amelyet a megállapodás megkötésekor nem vettek figyelembe. [48] A fentiekből az következett, hogy függetlenül a munkaviszony időtartamától, a munkavállaló ténylegesen megszerzett ismeretanyagától és tapasztalatától, az érvényesen megkötött versenytilalmi megállapodás – jogszerűen gyakorolt elállás hiányában - mindkét felet köti a munkaviszony megszüntetését követően. [49] Az elsőfokú bíróság tehát jogszabályi alap nélkül tulajdonított jelentőséget a felek közötti munkaviszony időtartamának és a jogszabállyal ellentétesen jutott arra a következtetésre, hogy a versenytilalmi megállapodás a céljának, rendeltetésének betöltésére csak akkor alkalmas, ha a munkavállaló tényleges munkavégzésének időtartama elegendő volt ahhoz, hogy a foglalkoztatása során a munkaköréhez kapcsolódó kellő szaktudást, ismeretet megszerezze. [50] A versenytilalmi megállapodás alapvetően a munkáltató érdekét szolgálja és a gyakorlatban annak feltételeit is a munkáltató határozza meg. A felperesi munkaszerződés
  2. pontjába foglalt versenytilalmi megállapodás egyértelműen rendelkezett a felek jogairól és kötelezettségeiről. A megállapodás szerint a munkaviszony megszűnését követő legfeljebb két évig a munkáltató előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül a felperes nem jogosult olyan külvagy belföldi társaság részére munkát végezni, amely az alperessel részben vagy egészben megegyező tevékenységet folytat, vagy amely közvetlenül vagy közvetve az alperes vagy a cégcsoport versenytársának minősül, illetve ilyen társaságban sem közvetlen, sem közvetett részesedést nem szerezhet. A megállapodás előírta azt is, hogy a volt munkavállaló folyamatosan jelezni köteles a munkáltató felé, ha akár nevesített, akár nem nevesített konkurens cégnek kíván munkát végezni, akár munkaviszony, akár megbízási jogviszony keretében. Fővárosi Ítélőtábla 2.Mf.31.026/2023/4/Ítélet 12 [51] A versenytilalmi megállapodás aláírásával – az adott esetben a munkaszerződés megkötésével – a felek között kötelem keletkezett, amely kötelezettség a szolgáltatás teljesítésére és jogosultság a szolgáltatás teljesítésének követelésére (Ptk. 6:1.§
(1)bekezdés). Az elsőfokú bíróság ezért a kötelmi jog alapvető szabályaival ellentétesen állapította meg, hogy a felperes az együttműködési és tájékoztatási kötelezettség alapján köteles volt kezdeményezni annak tisztázását, a munkaviszonya megszűnése után milyen kötelezettségei vannak. Az elsőfokú bíróság tévesen hivatkozott a versenytilalmi megállapodás rendelkezéseire, mivel a munkaszerződés 12.4 pontjában a felek arra az esetre határoztak meg tájékoztatási kötelezettséget, amennyiben a felperes versenytársnál kíván elhelyezkedni. E szerződéses rendelkezésből azonban nem következett, hogy a felperes köteles volt a munkaviszonya megszüntetésekor és azt követően tájékozódni arról, hogy az alperes szándékozik-e az elállás jogával élni, illetve szándékozik-e fizetni az esedékességkor. A bíróság nem értelmezhette kiterjesztően és nem bővíthette a felek szerződésének tartalmát utóbb, az alperes egyoldalú érvelése alapján a felperes hátrányára. A fentiekre tekintettel a felperes részéről az együttműködési és tájékoztatási kötelezettségre vonatkozó, az Mt. 6. §
(4)bekezdése szerinti általános magatartási követelmények megsértése nem volt megállapítható. Amennyiben az alperes nem tartott igényt a szerződéses kötelezettségek betartására, az ő érdekkörébe tartozott, hogy ennek megfelelően járjon el. [52] A felperes munkaszerződésében a felek próbaidőben is megállapodtak, ezért az alperesnek tisztában kellett lennie azzal, hogy a felperes a próbaidő alatt bármikor, azonnali hatállyal, indokolás nélkül megszüntetheti a munkaviszonyát. Ezért az alperes a munkavállalói jognyilatkozat váratlanságára alaptalanul hivatkozott, illetve az elsőfokú bíróság alaptalanul értékelte a felperes terhére azt, hogy a próbaidő alatt felmondott a jogszabályban biztosított lehetőséggel élve. [53] A munkáltató az elállás jogával csak a teljesítés megkezdését megelőzően élhet. Az Mt. 24. §
(1)bekezdése értelmében az írásbeli jognyilatkozat akkor tekinthető közöltnek, ha azt a címzettnek vagy az átvételre jogosult más személynek átadják. A közlés akkor is hatályos, ha a címzett vagy az átvételre jogosult más személy az átvételt megtagadja vagy szándékosan megakadályozza. Az Mt. 24.§
(4)bekezdése értelmében vita esetén a jognyilatkozatot tevő felet terheli a közlés tényének bizonyítása. Az előbbiekre tekintettel az elsőfokú eljárásban az alperesnek nem csak azt kellett bizonyítania, hogy a munkaviszony
  1. február 3-ai megszűnéséig az elállás jogával élt, hanem a felperes vitatására tekintettel azt is, hogy az elállásra vonatkozó jognyilatkozatot ezen időpontig közölte a felperessel. [54] Az elsőfokú bíróság ebben a körben a tényállást hiányosan, illetve iratellenesen állapította meg. Peradat, hogy a felperes a próbaidő alatt,
  2. február
  3. napjával azonnali hatállyal megszüntette a munkaviszonyát. Ezzel kapcsolatban előzetesen HR vezető neve HR vezető, továbbá a Települési gyáregység igazgatója részére
  4. január 31-én a délutáni órákban küldött e-mailt. Az üzenet tartalmát az elsőfokú bíróság hiányosan állapította meg, mert abban a felperes a felmondási szándékával összefüggésben korábbi telefonos egyeztetésre is hivatkozott. A felek közötti elszámolásra, azaz a munkáltató eszközeinek Fővárosi Ítélőtábla 2.Mf.31.026/2023/4/Ítélet 13 leadására
  5. február 3-án előre egyeztetett időpontban került sor, amikor a felperes a reggeli órákban megjelent az alperes irodájában. A becsatolt jegyzőkönyvek szerint ekkor kerültek átadásra az általa használt, alperes tulajdonában lévő eszközök. Az átadásnál az iratokon a pontos idő is rögzítve lett, ami szerint a felperes a délelőtti órákban még a telephelyen tartózkodott. [55] A peradatok szerint
  6. február 3-ai keltezéssel az alperes ügyvezető igazgatója és a HR vezető (HR vezető neve) a versenytilalmi megállapodástól történő elállási nyilatkozatot írt alá, amellyel összefüggésben az elsőfokú bíróság azt állapította meg, hogy a munkáltató a nyilatkozatot és a „kilépési papírokat” a munkaviszony megszűnése napján postázta a felperes részére. [56] Az elsőfokú bíróság a bizonyítási eljárás adatainak mellőzésével, a jogszabály és a KMK vélemény téves értelmezésével megalapozatlan következtetéseket vont le az elállási nyilatkozat közlésének körülményeit illetően és a Pp. 279.§
(1)bekezdése megsértésével olyan kérdéseket vont értékelése körébe, amelyek jelentőséggel nem bírtak az ügy érdemi elbírálása szempontjából. A bizonyítékok ellenére, kizárólag az alperes ellentmondásos nyilatkozataira és az életszerűségre hivatkozva találta bizonyítottnak a közlést, ami nem pótolta a tanúvallomáson vagy okiraton alapuló bizonyítást a Pp. 265.§
(1)bekezdésére figyelemmel. [57] Az elsőfokú bíróság alaptalanul állapította meg, hogy önmagában az alperesi munkáltatói eljárási rend alkalmas volt annak igazolására, hogy az elállási nyilatkozatot a felperessel közölték. Az alperes elállási nyilatkozata postázására – az alperesi előadásnak megfelelően a munkáltatói igazolásokkal együtt - nyilvánvalóan nem kerülhetett sor a munkaviszony megszűnésekor, vagyis
  1. február 3-án, mivel a postai küldeményben elhelyezett munkáltatói igazolások kiállítására csak ezt követően,
  2. február 11-én került sor. [58] Az alperes állítása szerint
  3. február 3-án a már írásba foglalt elállási nyilatkozata személyes átadását a felperes szándékosan megakadályozta, amikor a munkahelyén tartózkodott, konkrét tényállítást ugyanakkor nem tett a felperes átadást megakadályozó magatartására. A fentebb kifejtettek szerint a Települési gyáregységben dolgozó HR munkatársakat nem érte váratlanul a felperes megjelenése
  4. február 3-án, hiszen készültek a vele történő elszámolásra. Ekkor a felperes minden nála lévő eszközzel elszámolt, a szükséges dokumentációt átadták neki és azokat aláírta. Ezen tényekre figyelemmel az alperes nem adott magyarázatot arra, mi képezte akadályát annak, hogy a már rendelkezésre álló elállási nyilatkozatot átadják személyesen a felperesnek. Nem vitatottan a felperessel kapcsolatos elszámolás szükségességéről a neki címzett e-mail alapján a HR vezetőnek is tudomása volt, vagyis az alperesnek lehetősége volt a munkaszerződés ismeretében arra, hogy az elállás tekintetében a szükséges intézkedéseket megtegye. Az alperes tehát alaptalanul hivatkozott a döntési és cselekvési lehetősége korlátozására, hiszen ennek ellentmond, hogy állítása szerint az elállási nyilatkozatot
  5. február 3-án írásba foglalták. Az iratot az ügyvezető mellett HR vezető neve HR vezető is aláírta, mégsem tett Fővárosi Ítélőtábla 2.Mf.31.026/2023/4/Ítélet 14 intézkedést az irat felperes részére történő átadása érdekében. Az alperes HR apparátusának ugyanis tisztában kellett lennie a munkaszerződés tartalmával és azzal, hogy az abban foglaltak szerint az elállási nyilatkozatot közölni kell a jognyilatkozat címzettjével. Az ehhez kapcsolódó intézkedések elmaradása nem volt a felperes terhére értékelhető. [59] Az alperes tévesen hivatkozott a fellebbezési ellenkérelmében arra, hogy jelen perben kifejezett részletszabály hiányában, a munkaviszony azonnali hatállyal történt megszüntetésére tekintettel az általános magatartási követelmények alapján kell elbírálni a jogvitát. A másodfokú bíróság a releváns és jelen ügyre is alkalmazandó jogszabályi rendelkezések és az azon alapuló bírói gyakorlat mellőzésére nem látott lehetőséget. A bíróságok a Pp. 7.§
(1)bekezdése
  1. pontja alapján nem mellőzhetik a perben releváns anyagi jogi jogszabályi rendelkezést, amely az alanyi jogot közvetlenül keletkeztető tényeket meghatározza és az igény támasztására feljogosít. A versenytilalmi megállapodásra vonatkozó törvényi szabályozás külön nem érinti a jogviszony megszüntetésének módját és az e szerződésekhez kapcsolódó jognyilatkozatok közlésének kérdését sem szabályozza az általánoshoz képest eltérően. Mindezek alapján az alperesnek, mint a szerződést kezdeményező félnek kellett volna ezt a kérdést a megállapodás keretében rendezni adott esetben úgy, hogy a próbaidő után köt versenytilalmi megállapodást. Erre is tekintettel a felperes versenytilalmi megállapodással összefüggő igényét nem befolyásolta a munkaviszony megszüntetésének módja. [60] A küldemény tartalma és a
  2. február 3-a utáni események nem befolyásolták az elállási nyilatkozat értkelését, mert a versenytilalmi megállapodás 12.
  3. pontja alapján az elállás joga az alperest a munkaviszony megszűnéséig illette meg. Ebből következően az alperes legkésőbb
  4. február 3-án köteles volt az elállási nyilatkozatát a felperes tudomására hozni. A felperes részére aznap bizonyítottan nem adták át az elállási nyilatkozatot. A vállalt kötelezettség teljesítését megelőzően közölt elállás hiányában az alperes nem mentesült a versenytilalmi megállapodás teljesítése alól. [61] Az elsőfokú bíróság a jogszabály teljes félreértelmezésével vonta értékelése körébe a felperes versenytilalmi időszakban tanúsított, a versenytilalmi megállapodás teljesítésén kívül eső magatartását. Amint arra a Kúria a KMK vélemény
  5. pontjában kitért, a versenytilalmi megállapodásban meghatározott ellenérték rendeltetése a jövedelemszerzés lehetőségének a korlátozására tekintettel az, hogy a munkáltató pénzfizetéssel biztosítsa legalább részben a megélhetés költségeit a versenytilalmi korlátozással érintett munkavállaló számára (BH2001.84). A Kúria azt is rögzítette, amennyiben a munkavállaló megkezdi a versenytilalmi megállapodásban vállalt kötelezettsége teljesítését, vagyis nem helyezkedik el a tilalommal érintett körbe tartozó munkáltatónál, abban az esetben a munkáltató akkor is köteles teljesíteni a versenytilalmi megállapodásban foglaltakat, ha egyébként a munkavállaló nincs is olyan helyzetben, hogy a gazdasági érdekeit sértse, veszélyeztesse. [62] Ebből következően a jelen munkaügyi perben nem volt lehetőség annak vizsgálatára, hogy a felperes milyen módon biztosította a megélhetését, elhelyezkedett-e, volt-e jövedelme, bevétele. Az elsőfokú bíróság téves jogértelmezés alapján a kárenyhítés Fővárosi Ítélőtábla 2.Mf.31.026/2023/4/Ítélet 15 szabályaihoz igazodóan vizsgálta a felperes magatartását annak ellenére, hogy ez a körülmény a versenytilalmi megállapodás teljesítését nem befolyásolta. [63] A fentiekre figyelemmel a felperes a keresete jogalapját aggálytalanul bizonyította. A versenytilalmi megállapodás jogszerű elállás hiányában mindkét felet kötötte az abban foglaltak teljesítése érdekében. [64] Az alperes nem terjesztett elő viszontkeresetet arra vonatkozóan, hogy a felperes megszegte a versenytilalmi megállapodást. Az elsőfokú eljárás során, a perfelvétel lezárásáig arra hivatkozott, hogy munkáltatóként határidőben elállt a szerződéstől, továbbá a felperes nem helyezkedett el, csak várta az ellenértéket. A Pp. 373.§
(1)bekezdése értelmében ezért az alperes a fellebbezési eljárásban már nem vitathatta, hogy a felperes eleget tett a versenytilalmi megállapodásban vállalt kötelezettségének. Az összegszerűséggel kapcsolatos bizonyítás elmaradására is alaptalanul hivatkozott. A versenytilalmi megállapodás 12.
  1. pontjában rögzítették a felek a felperest megillető juttatás havi mértékét, a kifizetés ütemezését és a 12.
  2. pontban azt is, hogy legfeljebb két évig terheli a megállapodásban foglaltak betartása a felperest. Az alperes a munkaviszony megszűnéséig ettől eltérő nyilatkozatot nem tett. Ebből következően irányadó volt a felek megállapodása, miszerint a „kártalanítás” kifizetése két egyenlő részletben történik a tilalom fennállásának felénél, illetve utolsó napját követően utólag. Ezért a felperes további bizonyításra nem volt köteles azzal kapcsolatban, hogy a munkaviszonya megszűnését követő egy év elteltével, milyen összeg megfizetésére volt köteles az alperes. Az alperes az összegszerűséget, azaz a számítás módját az elsőfokú eljárás során nem vitatta, ezért ennek felülbírálatára sem volt lehetőség a fellebbezési eljárásban. [65] A bíróságok jogalkalmazása során végzett jogértelmezésre vonatkozóan – a joggyakorlat egysége és a jogbiztonság érdekében - az Alaptörvény
  3. Cikke határoz meg követelményt. E szerint a bíróságok a jogalkalmazás során a jogszabályok szövegét elsősorban azok céljával és az Alaptörvénnyel összhangban értelmezik. Az Alaptörvény és a jogszabályok értelmezésekor azt kell feltételezni, hogy a józan észnek és a közjónak megfelelő, erkölcsös és gazdaságos célt szolgálnak. Az elsőfokú ítéletben kifejtett jogszabály értelmezés – a fent részletezettek szerint – az előbb idézett egyik elvárásnak sem felelt meg. [66] A fentiekre tekintettel a másodfokú bíróság a Polgári perrendtartásról szóló
  4. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.)
  5. §
(2)bekezdése alapján az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és az alperest a kereseti kérelemnek megfelelően marasztalta a késedelmi kamatra is kiterjedően, figyelemmel a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 6:48. §
(1),
(3)bekezdése alapján. Záró rendelkezések Fővárosi Ítélőtábla 2.Mf.31.026/2023/4/Ítélet 16 [67] A felperes pernyertessége okán indokolt volt a perköltségre vonatkozó rendelkezés felülbírálata is a Pp. 383.§
(5)bekezdése értelmében. A másodfokú bíróság ezért a Pp. 80. § és 81. §, 83. §
(1)bekezdése alkalmazásával rendelkezett a pernyertes felperest megillető első- és másodfokú perköltség összegéről. A felperes a perköltségigényét a bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi költségekről szóló 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet (a továbbiakban: IM rendelet) 3. §
(2)és
(5)bekezdése alapján számította fel áfa figyelembevételével. A fellebbezett pertárgyértékre, azaz 5.600.000 forintra figyelemmel a másodfokú bíróság ennek megfelelően határozta meg a felperest megillető perköltség összegét. [68] Az eljárási illetékre vonatkozó rendelkezés az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (Itv.) 39. §
(1)bekezdésén, 42. §
(1)bekezdés a) pontján és 46. §
(1)bekezdésén alapult, figyelemmel a fellebbezett pertárgyértékre. Az alperes nem igazolta, hogy az elsőfokú eljárás során lerótt 168.000 forint illetéket, ezért az elsőfokú eljárásra irányadó teljes összeg megfizetésére köteles. [69] A másodfokú bíróság tájékoztatja a feleket, hogy az illetéket a NAV 1003200001070044-09060018 illetékbevételi számlájára kell befizetni, a közleményben fel kell tüntetni az illetékfizetési kötelezettséget tartalmazó jogerős bírósági határozatot hozó bíróság megnevezését, a bírósági ügyszámot, a fizetésre kötelezett adóazonosító számát. [70] Az eljárási illetékre és a fellebbezési illetékre vonatkozó rendelkezés az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 42. §
(1)bekezdésén, 46. §
(1)bekezdésén és 78. §
(4)bekezdésén alapult, figyelemmel a polgári és közigazgatási bírósági eljárás során meg nem fizetett illeték és állam által előlegezett költség megfizetéséről szóló 30/2017. (XII. 27.) IM rendelet 3.§
(2a)bekezdésére. Budapest,
  1. március
  2. dr. Orosz Andrea s.k. a tanács elnöke dr. Laczó Adrienn Lilla s.k. előadó bíró dr. Szalai Beatrix s.k. bíró

🔗 Hivatalos forráshoz

MI-magyarázat a hivatalos jogszabályszöveg alapján. Tájékoztató jellegű, nem helyettesíti a jogi tanácsadást.