Bf.1/2021/8 – Pécsi Ítélőtábla

(1)bekezdésében meghatározott erős felindulásban elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt 1 év 3 hónap szabadságvesztésre ítélte. A szabadságvesztést börtönben rendelte végrehajtani azzal, hogy abból a vádlott legkorábban a szabadságvesztés fele részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. A szabadságvesztés tartamába a

1. évi augusztus hó
2. napjától
3. évi április hó
4. napjáig előzetes fogvatartásban töltött időt beszámította, rendelkezett a bűnjelekről és kötelezte a vádlottat az eljárás során felmerült bűnügyi költség állam részére történő megfizetésére, míg 10.700 forint fogdába helyezéssel kapcsolatban felmerült egészségügyi szolgáltatási költség kapcsán megállapította, hogy azt az állam viseli. Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az ügyészség a vádlott terhére súlyosítás, hosszabb tartamú, börtönben végrehajtandó szabadságvesztés kiszabása, továbbá a feltételes szabadságra bocsátás időpontjának a Btk.
5. §

(2)bekezdés a) pontja alapján történő megállapítása végett, a vádlott és védője eltérő minősítés érdekében jelentett be fellebbezést. A Pécsi Fellebbviteli Főügyészség átiratában és a nyilvános ülésen jelen lévő képviselője útján az ügyészség fellebbezését fenntartotta és indítványozta, hogy a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét akként változtassa meg, hogy a vádlottat a középmértékhez igazodó mértékű szabadságvesztésre ítélje, valamint rendelkezzék arról, hogy a Btk. 38. §

(2)bekezdés a) pontja alapján legkorábban a szabadságvesztés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. Pécsi Ítélőtábla III.Bf.1/2021/8/II [4] [5] [6] [7] [8] [9] [10] 2 Perbeszédében és jogorvoslati kérelmének írásbeli indokolásában a védő a minősítés megváltoztatása mellett felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását is kérte. A másodfokú bíróság a jogorvoslatokkal megtámadott határozatot a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény (a továbbiakban: Be.) 590. §

(1)és

(2)bekezdései alapján az azt megelőző bírósági eljárással együtt bírálta felül oly módon, hogy vizsgálta a tényállás megalapozottságát, az ítéletnek a bűnösség megállapítására, a bűncselekmény minősítésére, a büntetés kiszabására és az intézkedés alkalmazására vonatkozó rendelkezéseit, valamint az indokolás helyességét és az eljárási szabályok megtartását. Ezt meghaladóan – a Be. 590. §

(7)bekezdésében írtak szerint – hivatalból döntött az egyszerűsített felülvizsgálat tárgyát képező kérdésekben. A felülbírálat során a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást a bizonyítást érintő ügyiratok tartalma alapján – figyelemmel a Be. 593. §

(1)bekezdésének a) pontjára – mindössze azzal helyesbítette, hogy a vádlott papuccsal a lábán rúgta meg több alkalommal nagy erővel a hátán, illetve mindkét mellkasfelén a sértettet (a vádlott nyomozás során tett vallomása, a nyomozati iratok 449. oldalán). Az ekként helyesbített tényállás most már mentes a Be. 592. §

(1)és

(2)bekezdésében felsorolt megalapozatlansági hibáktól és hiányosságoktól, teljeskörűen felderített, hiánytalan, iratellenes megállapítást vagy téves ténybeli következtetést nem tartalmaz, az a vádlott beismerő vallomásán és az azt alátámasztó egyéb bizonyítékok egyező adatain alapul. A bizonyítási eljárást az elsőfokú bíróság a perrendi előírások megtartásával folytatta le, olyan részletességgel, hogy az ügy ténybeli és jogi értékelést igénylő részleteiben is megalapozottan állást lehetett foglalni. Az elsőfokú bíróság a bizonyítékokat értékelő tevékenységéről ítéletének indokolásában a bizonyítékok részletes áttekintésével számot adott. A cselekmény részleteinek rekonstruálása körében kiemelt jelentősége volt annak, hogy a vádlott a bűnösségére is kiterjedő beismerő vallomást tett, elismerte, hogy súlyosan bántalmazta az élettársát, azonban mindvégig arra hivatkozott, hogy nem akarta megölni a sértettet. A sértett a nyomozás során tett, és a bíróság által a Be. 527. §

(1)bekezdés b) pontja alapján felolvasás útján a bizonyítási eljárás anyagává tett vallomásában a vádlott beismerő vallomását alátámasztotta, mindössze a bántalmazás kiváltó okára vonatkozóan tett eltérő nyilatkozatot a vádlottól. E körben azonban az elsőfokú bíróság a vádlott vallomását elfogadva állapította meg a tényállást, mely vádlotti vallomást tanú1 tanú vallomása is alátámasztotta. A másodfokú bíróság maradéktalanul egyetértett az elsőfokú bíróság azon álláspontjával, hogy a tényállást a vádlott beismerő vallomása, az azt alátámasztó tanúvallomások, az aggálytalan igazságügyi orvosszakértői vélemény, valamint az egyéb okirati bizonyítékok alapján a vádirati tényállással egyezően állapította meg. Az elsőfokú bíróság által megállapított és senki által nem vitatott tényállás – a Be. 593. §

(3)bekezdése alapján irányadó – volt a másodfokú eljárásban is. [11] II. [12] [13] E tényállásból az elsőfokú bíróság helyesen következtetett a vádlott büntetőjogi felelősségére. A cselekmény büntetőjogi értékelése előtt – miután a

1. évi január hó
2. napjától több vonatkozásban változott a Büntető Törvénykönyv – azt is meg kellett vizsgálni, hogy a vádlottal szemben az elkövetéskor, vagy az elbíráláskor hatályos törvény rendelkezései alkalmazandók-e a Btk.
3. §-ában megfogalmazott jogelvre tekintettel. Pécsi Ítélőtábla III.Bf.1/2021/8/II [14] [15] [16] [17] [18] [19] 3 A szóban forgó módosítás a vádlott által megvalósított bűncselekményt, annak minősítését és büntetési tételét nem érintette, így nem volt indokolt megváltoztatni az elsőfokú bíróságnak az elkövetéskor hatályos Büntető Törvénykönyvet előtérbe helyező álláspontját. A változás a Btk.
4. §

(5)bekezdésének b) pontja érintően volt tetten érhető. Eszerint ugyanis nem bocsátható feltételes szabadságra az sem, akit a hozzátartozója sérelmére elkövetett nyolc évi vagy ennél súlyosabb szabadságvesztéssel fenyegetett személy elleni erőszakos bűncselekmény miatt ítéltek végrehajtandó szabadságvesztésre. Tekintettel azonban arra, hogy ez a vádlott szempontjából kedvezőtlenebb elbírálást eredményezne, így helytálló az elkövetéskor hatályos Büntető Törvénykönyv alkalmazása. A bűncselekmény minősítése is a büntető anyagi jogszabályoknak megfelelően történt. Az elsőfokú bíróság az indokolási kötelezettségének e körben is maradéktalanul eleget tett. Amint arra az elsőfokú bíróság is helytállóan utalt, a vádlott elkövetéskori tudattartamára – a 3/

1. Büntető jogegységi határozatban rögzítettek szerint – a cselekmény tárgyi és alanyi tényezőiből kell következtetést levonni. Kétségtelen tény, hogy a vádlott a bántalmazás során nem használt olyan eszközt, amely az emberi élet kioltására alkalmas. Az elkövetés körülményeiből, azaz abból, hogy a vádlott huzamosabb időn keresztül az egész testére kiterjedően, nagy erővel – ököllel, lábbal és papuccsal is – bántalmazta a sértettet, majd, miután a földre került, több alkalommal, nagy erővel megrúgta, egyértelműen az emberölési szándékára utalnak. Ennek tényét erősíti az is, hogy a vádlott a bántalmazás közben olyan kijelentést is tett, hogy reméli, hogy a sértett reggelre megdöglik, valamint a fájdalomra panaszkodó sértett részére kérésére sem hívott mentőt. Mindezek alapján tehát helytállóan következtetett az elsőfokú bíróság arra, hogy a vádlott tudata a bántalmazás közben átfogta a sértett halála bekövetkeztének lehetőségét, és a következményhez érzelmileg közömbösen, belenyugvóan viszonyult. Helyesen jutott továbbá az elsőfokú bíróság arra a következtetésre is, hogy a vádlott és a sértett közötti érzelmi viszonyra, valamint az elkövetést megelőző eseményre figyelemmel megállapítható volt, hogy a vádlotti cselekményt kiváltó – ép lélektani alapon nyugvó – intenzív indulat kialakulásához a vádlotton kívülálló, erkölcsileg menthető ok vezetett. Mindezekre tekintettel az eltérő minősítésre irányuló védelmi fellebbezések nem voltak megalapozottak. [20] III. [21] A büntetés kiszabásánál irányadó körülményeket az elsőfokú bíróság maradéktalanul feltárta, és azokat tényleges súlyuknak és jelentőségüknek megfelelően értékelte. A vádlott a büntetőeljárás során őszinte megbánást tanúsított, beismerő vallomást tett és a hatóságokkal együttműködött. Az enyhítő körülmények körében kiemelkedő jelentősége van annak, hogy a sértett a vádlottnak megbocsátott, jelenleg is élettársi kapcsolatban élnek, közösen nevelik kiskorú gyermeküket. Az enyhítő körülmények nagyobb száma és nyomatéka lehetővé tette a büntetési tétel alsó határánál enyhébb büntetés kiszabását, mellyel a másodfokú bíróság is egyetértett. A vádlott kedvező személyi körülményei pedig megalapozták annak lehetőségét, hogy a büntetés fele részének letöltése után feltételes szabadságra bocsátható. A súlyosbításra irányuló jogorvoslati kérelem tehát megalapozatlan volt. A szabadságvesztés végrehajtásának próbaidőre történő felfüggesztését azonban az enyhítő körülmények nagy számára és súlyára tekintettel sem látta indokoltnak a másodfokú bíróság, ezért a védőnek erre irányuló indítványa sem vezetett eredményre. [22] [23] Pécsi Ítélőtábla III.Bf.1/2021/8/II [24] [25] 4 Tekintettel arra, hogy az elsőfokú bíróság ítéletének egyéb rendelkezései is helytállóak voltak, ezért azt a másodfokú bíróság a Be.
2. §

(1)bekezdése alapján helybenhagyta. A másodfokú eljárásban felmerült bűnügyi költség megfizetésére kötelező rendelkezés a Be. 613. §

(1)bekezdésén alapul. P é c s,

1. május
2. Dr. Tóth Sándor s.k. a tanács elnöke, Dr. Bencze Beáta s.k. előadó bíró, Dr. Hudvágner András s.k. bíró A Kaposvári Törvényszék 15.B.11/2020/
3. számú ítélete a Pécsi Ítélőtábla Bf.III.1/2021/
4. számú határozata folytán a
5. évi május hó
6. napján jogerőre emelkedett és végrehajthatóvá vált. Dr. Tóth Sándor s.k. a tanács elnöke