← Magyarország

Mf.40048/2023/6 – Szegedi Ítélőtábla

A határozat elvi tartalma: I. Munkavállaló rendkívüli felmondásához kapcsolódóan érvényesíteni kívánt végkielégítés iránti igény csak akkor megalapozott, ha az Mt.

  1. §-ban rögzített valamennyi törvényi feltétel fennáll. II. Több hónapos időszakra egyösszegű munkabérigény után járó késedelmi kamat középarányos kezdő időpontjának meghatározási módja. Szegedi Ítélőtábla Az ügy száma: Mf.I.40.048/2023/
  2. A felperes: felperes neve (felperes lakcíme) A felperes meghatalmazott jogi képviselője: Dr. Misits Ildikó ügyvéd (ügyvéd címe) Az alperes: alperes neve (alperes székhelye) Az alperes meghatalmazott jogi képviselője: Dr. Szunyog János ügyvéd (ügyvéd címe) A per tárgya: Elmaradt munkabér és végkielégítés megfizetése Az elsőfokú bíróság neve és megfellebbezett határozatának a száma: Kecskeméti Törvényszék 3.M.70.018/2023/
  3. A fellebbező fél és a fellebbezés sorszáma: Az alperes, 3.M.70.018/2023/5.,
  4. ÍTÉLET Szegedi Ítélőtábla I.Mf.40.048/2023/6 2 Az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érinti, megfellebbezett rendelkezéseit részben megváltoztatja és mellőzi az alperes végkielégítés címén történő marasztalását, e tekintetben a keresetet elutasítja. A munkabér címén fizetendő tőkeösszeg után járó késedelmi kamat középarányos kezdő időpontját
  5. július
  6. napjára változtatja meg. A peres felek első- és másodfokú eljárási költségeiket saját maguk viselik. Az alperes által az elsőfokú ítéletben meghatározott módon fizetendő elsőfokú eljárási illeték összegét 75 200 (hetvenötezer-kettőszáz) forintra leszállítja, míg az állam terhén maradó elsőfokú illeték összegét 50 500 (ötvenezer-ötszáz) forintra felemeli. Egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyja. A le nem rótt 41 900 (negyvenegyezer-kilencszáz) forint fellebbezési illeték az állam terhén marad. Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye. INDOKOLÁS A tényállás [1] A felperes
  7. szeptember
  8. napjától kezdődően állt alkalmazásban az alperes jogelődjénél teljes munkaidőben, határozatlan idejű munkaviszony keretében intézményvezető-helyettes, általános iskolai tanár, tanító, továbbá könyvtáros munkakörben. [2] A felperes munkabére a jogviszony időtartama alatt többször módosult,
  9. április
  10. napjától bruttó 523 700 forintra emelkedett. Az alperes május, június, július és augusztus hónapokra nem fizette meg a felperesnek a munkaszerződésben meghatározott munkabért, a havibér munkaszerződés szerinti bankszámlára történő átutalásáról nem Szegedi Ítélőtábla I.Mf.40.048/2023/6 3 intézkedett. Az említett hónapokra vonatkozóan a bérjegyzékeket kiállította, és a bruttó munkabérhez kapcsolódó adó- és járulékfizetési kötelezettségeit teljesítette. A felperes keresete és az alperes ellenkérelmet [3] A felperes még a munkaviszonyának fennállása alatt keresetlevelet nyújtott be a törvényszékhez, mint munkaügyi bírósághoz, melyben azt adta elő, hogy az alperes a munkaszerződés szerinti munkabérfizetési kötelezettségének a
  11. május, június, július hónapokra nem tett eleget, ezért kérte, hogy havi bruttó 523 700 forint alapulvételével a
  12. május
  13. napjától július
  14. napjáig terjedő időszakra elmaradt munkabér címén kötelezze az alperest bruttó 1 571 100 forint 15 napon belül történő megfizetésére, továbbá marasztalja az alperest
  15. június
  16. napjától kezdődően számított késedelmi kamat összegében is. Előadása szerint az alperes és annak fenntartója, az alapítvány neve között olyan helyzet alakult ki, hogy az alapítvány az intézményvezető folyamatos jelzései ellenére nem volt hajlandó biztosítani az intézmény fenntartásához szükséges, ezáltal a pedagógusok és más dolgozók munkabérének kifizetéséhez szükséges anyagi fedezetet, így a munkabér kifizetésére nem került sor. Előadása szerint, ő a munkáltatónak a minden héten megrendezésre kerülő értekezleten folyamatosan jelezte az elmaradt munkabér megfizetésére vonatkozó igényét, azonban a munkáltató a fenntartóval fennálló helyzetre hivatkozva azt nem teljesítette. [4] A felperes – a keresetlevélnek az alperessel történő közlésére vonatkozó bírósági intézkedést követően – keresetmódosítást nyújtott be, melyben kérte, hogy a keresetben foglaltakon túlmenően további egy havi munkabér (havi bruttó 523 700 forint) megfizetésére kötelezze az alperest. Bejelentette, hogy
  17. augusztus
  18. napjával munkaviszonyát az alperesnél azonnali hatályú felmondással megszüntette, mert munkabérét az alperes a
  19. május
  20. napjától
  21. augusztus
  22. napjáig terjedő időszakra nem fizette meg. Kérte továbbá, hogy a bíróság marasztalja az alperest a felmondásban közölt 1 havi végkielégítés összegében is. [5] A bíróság az alperes
  23. november
  24. napján előterjesztett ellenkérelme vonatkozásában
  25. december
  26. napján kelt 3.M.70.082/2022/
  27. számú végzésével a Pp.
  28. §

(1)bekezdése alapján – annak elkésettsége okán – hatálytalanságot állapította meg, egyidejűleg a 3.M.70.082/2022/
  1. számú bírósági meghagyással a kereset szerint marasztalta az alperest. [6] Az alperes a törvényes határidőn belül ellentmondással élt a bírósági meghagyással szemben, egyúttal előterjesztette ellenkérelmét is. A határidőben előterjesztett ellentmondás folytán a bírósági meghagyás törvény erejénél fogva hatályát vesztette. Az alperes ellenkérelmében kifejtette, hogy a felperes nem jogosult a bruttó összegű munkabérre, mert a munkáltató a munkabér nettó összege, azaz 313 414 forint megfizetésére köteles az adó és a járulékok levonása után, mely 4 hónapra vetítve 1 253 656 forintot tesz ki. Hangsúlyozta, hogy a végkielégítés vonatkozásában a felperes határozott kereseti kérelmet Szegedi Ítélőtábla I.Mf.40.048/2023/6 4 nem terjesztett elő, ezért kérte, a bíróság azt ne vegye figyelembe. Arra hivatkozott továbbá, hogy a felperes a Mt.
  2. §
(1)bekezdése alapján nem jogosult végkielégítésre, mert a jogviszonya nem a munkáltató felmondása, illetve nem a munkáltató jogutód nélküli megszűnése miatt szűnt meg. Állítása szerint a felperes a
  1. májustól augusztusig terjedő időszakra megkapta a munkabérét, így a követelése alaptalan. Okirati bizonyítékként a
  2. április, május, június, valamint július hónapokra kiállított, az intézmény bélyegzőjét és a korábbi intézményvezető aláírását, valamint a felperes aláírását is tartalmazó bérjegyzékekre hivatkozott. Bizonyítási indítványában kérte személy 1 neve volt intézményvezető tanúkénti kihallgatását. [7] A perfelvételi tárgyaláson a felperes keresetének összegszerűségét akként módosította, hogy
  3. május 1-től augusztus 31-ig terjedő időszakra nettó 1 253 656 forint elmaradt munkabért, végkielégítés címén egy havi munkabérrel megegyező bruttó 523 700 forintot igényelt, míg késedelmi kamat megfizetésére vonatkozó igényét
  4. július
  5. napjától érvényesítette. Kérte továbbá, hogy a bíróság marasztalja az alperest a perköltségben is. Az elsőfokú bíróság ítélete és döntésének indokai [8] Az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek elmaradt munkabér címén nettó 1 253 656 forintot, végkielégítés címén bruttó 523 700 forintot, továbbá ezen összegek után
  6. július
  7. napjától a kifizetés napjáig terjedő időre a törvényes mértékű késedelmi kamatot. Marasztalta felperes javára az alperest perköltségben, továbbá eljárási részilleték megfizetésére is kötelezte az alperest részbeni pervesztessége arányában figyelemmel a felperes per során bejelentett kereset leszállítására. [9] A felperes perben érvényesített munkabérigényének megalapozottságát vizsgálva a bíróság nem találta bizonyítottnak, hogy a bérjegyzékek kiállítása igazolná a munkabérfizetés megtörténtét. Azok csupán a munkabér elszámolásáról adott írásbeli tájékoztatók, azt igazolják, hogy az alperes a munkabér számfejtési kötelezettségét teljesítette és a bérjegyzékekben megjelölte a ledolgozott napokat, a munkaszüneti napokat, a fizetett szabadság időtartamát és azt, hogy mindezekre tekintettel milyen összegű havi munkabér jár a munkavállalónak bruttó, illetve nettó összegben. Az alperes további olyan bizonyítékot (pl. bankszámlakivonat a munkabér átutalásáról) nem csatolt, amely kétséget kizáróan igazolná a nettó összegű munkabér kifizetését. A bíróság figyelembe vette a felperes elismerő nyilatkozatát, mely szerint
  8. májustól augusztusig terjedő időszakra az alperesi volt munkáltató a munkabér vonatkozásában eleget tett bevallási kötelezettségének, személyi jövedelemadót, valamint a társadalombiztosítási járulékok összegét megfizette. Erre tekintettel indokolt volt a munkabérkövetelés nettó összegre történő leszállítása. [10] A bíróság az alperes terhére értékelte, hogy a perfelvételi tárgyaláson nem jelent meg és szükségesnek találta a Pp.
  9. §
(2)és
(3)bekezdés rendelkezései alkalmazását. Ebből következően az alperes részéről a perfelvételi tárgyalást elmulasztottnak tekintette és az Szegedi Ítélőtábla I.Mf.40.048/2023/6 5 alperesi magatartást úgy vette figyelembe, hogy az alperes elismerte a felperesi tényállításokat. Mindezekből következően nem volt akadálya, hogy az alperes távollétében a bíróság marasztaló határozatot hozzon a felperes javára. A bíróság a módosított keresettel egyezően havi nettó 313 414 forint alapulvételével 4 hónapra számítottan nettó 1 253 656 forint elmaradt munkabér megfizetésére kötelezte az alperest. [11] A végkielégítéssel kapcsolatos igényt illetően a bíróság idézte a Mt. 77. §
(1)-
(3)bekezdés rendelkezéseit, valamint a Mt. 78. §
(3)bekezdés előbbiekre visszautaló szabályát. Mindezekből megállapította, a végkielégítési igény jogalapja fennáll és a felperest megilleti a munkaviszonyban töltött idő tartamára figyelemmel 1 havi távolléti díjjal megegyező végkielégítés. Ezt már az alperesi vitatás miatt bruttó összegben kell megfizetni, mely összegből a kifizetéskor kell a munkáltatónak az adó- és járulékszabályok alkalmazásával a személyi jövedelemadót és a társadalombiztosítási járulékot levonni. [12] A bíróság a késedelmi kamatról a Ptk. 6:
  1. §-a és a 454/
  2. (XI.9.) Korm.rendelet alapján rendelkezett. Az alperes fellebbezése és a felperes fellebbezési ellenkérelme [13] Az ítélet ellen az alperes terjesztett elő fellebbezést, kérve annak részbeni megváltoztatását és végkielégítés címén megítélt bruttó 523 700 forintban való marasztalásának mellőzését, e tekintetben a kereset elutasítását. Sérelmezte továbbá, hogy
  3. július 1-jei kezdő időponttól határozta meg a bíróság a késedelmi kamatfizetési kötelezettséget. Álláspontja szerint ezen időpontban a
  4. július és augusztus havi munkabér megfizetésével még nem esett késedelembe,
  5. július 1-jén még nem állhatott fenn lejárt munkabérkövetelése a felperesnek a
  6. évi július, valamint augusztus havi munkabérek tekintetében, hiszen ezek kifizetése a ledolgozott tárgyhónapot követő hónapban vált esedékessé. [14] A munkabérfizetési kötelezettsége tudomásulvétele mellett vitatta a végkielégítéssel kapcsolatos marasztalását. Álláspontja szerint a felperes munkajogviszonya
  7. szeptember
  8. napján keletkezett, melyet igazol az általa becsatolt munkaszerződés. A bíróság ítéletének indokolása e tekintetben tévesen jelölte meg a
  9. szeptember 1-jei időpontot, az eltérésnek indokát pedig nem adta. A felek között így a felmondás időpontjáig csupán 2 éves munkaviszony állt fenn, mely nem felel meg a Mt.
  10. §
(3)bekezdés a) pontjában rögzített azon feltételnek, mely szerint legalább 3 év munkaviszony esetén illeti meg 1 havi távolléti díj az azonnali hatályú felmondással élő dolgozót. A felperes ilyen hosszúságú munkaviszony fennálltát nem tudta a perben bizonyítani és nem is állította azt, hiszen maga csatolt a
  1. augusztus 31-ei keltezésű munkaszerződést. Mindezek alapján alperes kérte az ítélet részbeni megváltoztatását és a végkielégítésre vonatkozó kereset elutasítását. Szegedi Ítélőtábla I.Mf.40.048/2023/6 6 [15] A felperes fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyására irányult. Azt nem vitatta, hogy az ítéletben a
  2. szeptember 1-jei munkaviszony keletkezési dátum pontatlan, vélhetően elírás történt, azonban hangsúlyozta, munkavállalói, azonnali felmondással megszüntetett munkajogviszony esetén a fellebbezésben hivatkozott törvényi feltétel nem érvényesül. A Mt.
  3. §-ához fűzött jogtárkommentárt idézve rögzítette: A munkavállalót végkielégítés illeti meg akkor is, ha a munkaviszony munkavállaló indokoláshoz kötött azonnali hatályú felmondásával szűnik meg. Ebben az esetben felperesi álláspont szerint nem szükséges a 3 év munkaviszony megléte. A felmondás indoka éppen az volt, hogy az alperes hónapok óta nem fizet részére munkabért, szándékosan megszegte lényeges kötelezettségét, olyan magatartást tanúsította, amely a munkaviszony fenntartását lehetetlenné tette. [16] A kamatszámítás tekintetében kérte figyelembe venni, hogy a
  4. májustól augusztusig terjedő teljes időszakban nem történt munkabérfizetés, a perindítást követően a kereset az augusztus hónapra járó munkabérre is kiterjesztésre került. Így összesen 4 havi munkabért kért megfizetni, melynek a késedelembe esés szempontjából középarányos kezdő időpontjaként jelölte meg a
  5. július 1-jei késedelmi kamatfizetési kezdő időpontot, mely összhangban áll a Ptk. 6:
  6. §
(1)bekezdés rendelkezésével. [17] Az alperes további észrevételében fenntartotta fellebbezésében előadott jogi álláspontjait és megerősítette az ezekre alapított fellebbezési kérelmeit. Az ítélőtábla döntésének indokai [18] A fellebbezés részben alapos. [19] szerint a A Polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. tv. (Pp.) 370. §
(1)bekezdése másodfokú bíróság felülbírálati jogkörét az erre irányuló fellebbezési kérelemre, csatlakozó fellebbezésre, ellenkérelemre, azok korlátai között gyakorolja. Ilyen korlátnak minősülnek a fellebbezés Pp. 371. §
(1)és
(2)bekezdésében megjelölt tartalmi körülményei körében előadottak. E jogszabályi rendelkezésből következik, hogy korlátot nemcsak az képez, a fellebbező fél milyen tartalmú másodfokú döntést kért, hanem az is, hogy ezt milyen indokkal teszi, melyik eljárási vagy anyagi jogszabály megsértésére hivatkozik. [20] A jelen esetben az alperes fellebbezése elsősorban a végkielégítés címén történt marasztalását érintette, az elsőfokú bíróság téves anyagi jog alkalmazását állítva azt hangsúlyozta, hogy a felperes végkielégítésre való jogosultságának nem áll fenn azon feltétele, hogy legalább 3 éves időtartamú munkaviszony legyen a felek között. Tényállási alapként állította, az iratokhoz csatolt munkaszerződésekből kitűnik, hogy a felek között valójában csak 2 évig állt fenn a munkaviszony, melynek kezdetét az elsőfokú ítélet tényállási indokolása tévesen korábbi időpontban 2019. szeptember 1-jétől kezdődően jelölte meg. Szegedi Ítélőtábla I.Mf.40.048/2023/6 7 [21] Az ítélőtábla megvizsgálta a keresetlevél mellékleteként csatolt munkaszerződés munkavállalói és munkáltatói aláírással ellátott eredeti példányát, mely 2020. augusztus 31-i keltezésű, és amelynek 2. pontja a munkaviszony kezdetét 2020. szeptember 1. napjától határozatlan időtartamra szólóan rögzítette. Erre figyelemmel a Pp. 369. §
(3)bekezdés a) pontja szerinti felülbírálati jogkört alkalmazva az ítélőtábla a tényállást módosította, megállapítva, hogy a felek közötti munkaviszony
  1. szeptember
  2. napjától jött létre. E módosított tényállási elemből kiindulva, a továbbiakban abban kellett állást foglalni, hogy munkavállalói azonnali hatályú felmondás esetén érvényesíteni kívánt végkielégítésre vonatkozóan is figyelembe kell-e venni a végkielégítés szabályainak összes feltételét. Kiindulópontul szolgál a Mt.
  3. §
(3)bekezdés utaló szabálya, mely szerint a munkavállaló azonnali hatályú felmondása esetén a munkáltató köteles a 70. §
(3)bekezdésében és a
  1. §ban foglaltakat megfelelően alkalmazni. [22] A perbeli esetben nem volt vitatott, hogy a felperes jogszerűen élt azonnali hatályú felmondási jogával, mivel a felmondás időpontjára nézve már 3 hónapos időtartamon keresztül nem került sor az alperesi munkáltató részéről a munkabér folyósítására. Ez az Mt.
  2. §
(1)bekezdés a) pontjában rögzített felmondási feltételt kimerítette. A munkavállalói azonnali hatályú felmondás jogkövetkezménye, hogy a munkavállalót olyan helyzetbe kell hozni, mintha a munkáltató szüntette volna meg a jogviszonyát felmondással, tehát megilleti a munkavállalót felmentési időre járó távolléti díja és főszabály szerint a végkielégítés is. Ez utóbbi azonban csak akkor, ha az Mt. 78. §
(3)bekezdés – szűkítést nem tartalmazó – utaló szabályának megfelelően az Mt.
  1. §-ában foglalt, a végkielégítésre vonatkozó valamennyi feltétel fennáll. Az Mt.
  2. §
(2)bekezdése szerint a végkielégítésre való jogosultság feltétele, hogy a munkaviszony a felmondás közlésének vagy a munkáltató jogutód nélküli megszűnésének időpontjában a
(3)bekezdésben meghatározott tartamban fennálljon. Az Mt. 77. §
(3)bekezdés a) pontja a legkisebb összegű 1 havi távolléti díjnak megfelelő végkielégítés megállapításához a legalább 3 éves munkaviszony fennálltát előírja. Ez a szabály a perbeli esetre is vonatkozik, azonban megállapítható, hogy a felek között a felmondás közlését megelőzően csak 2 éves időtartamban állt fenn a munkaviszony, így a konjunktív törvényi feltétel hiányában a felperest végkielégítés nem illetheti meg. Az ítélőtábla ezért a Pp. 383. §
(2)bekezdés alkalmazásával e tekintetben az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és a végkielégítésben való marasztalás mellőzése mellett az erre irányuló keresetet elutasította. [23] Az alperesi fellebbezés szerint az elsőfokú ítélet a késedelmi kamatban marasztaló rendelkezés tekintetében is megváltoztatásra szorult. Az alperes sérelmezte, hogy
  1. július
  2. napjától került sor a késedelmi kamat kezdő időpontjának meghatározására. Hivatkozása szerint a júliusi és augusztus havi munkabér megfizetésének esedékessége
  3. július 1-jén még nem következett be, hiszen csak a ledolgozott hónapot követően kerülhet sor kifizetésre. Alperesi álláspont szerint ezen hónapokra nézve késedelembe esés az ítélet szerinti időpontban még nem következett be. Az ítélőtábla a késedelmi kamatra vonatkozó fellebbezést csak kisebb részben találta alaposnak. A felperes javára megítélt tőkeösszeg utáni késedelmi kamatra a felperest a nem vitathatóan fennálló alperesi késedelembe esés feljogosítja [Ptk. 6:
  4. §
(1)bekezdés]. A
  1. augusztus 16-ai perindítás időpontjában a
  2. május, június és júliusi munkabérfizetéssel már késedelembe esett az alperes, majd ezt követően a per során az augusztus havi munkabér megfizetése sem történt meg a
  3. szeptember 10-ei, törvényben előírt időpontig, mely szerint a munkabért a ledolgozott tárgyhónapot követő hónap
  4. napjáig köteles a munkáltató a munkavállaló részére megfizetni [Mt.
  5. §
(1)bekezdés]. Ennek megfelelően a kifizetésig terjedő időre az alperes Szegedi Ítélőtábla I.Mf.40.048/2023/6 8 késedelmi kamatfizetési kötelezettsége, mint a szerződésszegésből eredő objektív jogkövetkezmény fennáll. A fellebbezés kapcsán a késedelmi kamat kezdő időpontja helyes meghatározásának kérdése merült fel, ezt az ítélőtábla a Pp. 369. §
(3)bekezdés c) pontja szerinti felülbírálati jogkörben vizsgálta. [24] A késedelmi kamat kezdő időpontjának megállapítását a felperes keresetében ún. középarányos kezdő időponttól számítottan kérte meghatározni, a bíróság ehhez igazodóan határozta meg a
  1. július 1-jei kezdő időpontot. Az kétségtelen, hogy a peresített 4 havi munkabér megfizetésének esedékessége nem esik egybe, így az egyes havi munkabérek utáni kamatkövetelés mindig az adott hónapot követő hónap
  2. napjával vált időszakonként esedékessé. A kamatkövetelés időszakonként történő esedékessé válása azonban nem azonosítható a kamatfizetés kezdő időpontjával, amely mindig egy meghatározott időpont (Legfelsőbb Bíróság Polgári Kollégiumának véleménye a késedelmi kamatszámításról
  3. pont, közzétéve BH
  4. 9 szám). [25] A fentiek azt jelentik, hogy középarányos kezdő időpont meghatározásakor, melyet a bírói gyakorlat munkaügyi perekben is alkalmaz (BH
  5. 143, BH
  6. 25, BH
  7. 217 szám alatt közzétett eseti döntések), a késedelembe esésekhez képesti időszakot kell alapul venni. Ez jelen esetben
  8. június
  9. és szeptember
  10. közötti időszak. Ezen 91 napos időszak középidőpontja
  11. július
  12. napja, így az ítélőtábla álláspontja szerint ez a helyes meghatározása a 4 havi, de egy összegben érvényesített munkabér utáni késedelmi kamat kezdő időpontjának. Ez a számítás áll összhangban a BH
  13. 200 számú eseti döntésben foglaltakkal, melyben a Kúria kifejtette, hogy a középarányos időtől történő kamatszámítás lehetősége fennáll, egyetlen lényeges feltétel, hogy az nem eredményezheti a fél részére a tételes kamatszámítással járó marasztalási összegtől való számottevő eltérést, mivel a középarányos időtől történő kamatszámítás csupán annak a marasztalási időszakra vonatkozó könnyített kiszámítást jelent. [26] A jelen esetben tehát a középarányos kezdő időponttól való késedelmi kamatszámítás, bírói gyakorlat által kialakított módjának alkalmazása lehetséges volt, a megállapított időpont a kifejtett indokok miatt szorult megváltoztatásra, mely azonban csak kisebb mértékű késedelmi kamatfizetési kötelezettség alóli mentesülést eredményezett. Az ítélőtábla e tekintetben ugyancsak a Pp.
  14. §
(2)bekezdés szabályát alkalmazva változtatta meg a késedelmi kamat kezdő időpontját
  1. július
  2. napjára. [27] Az eredeti 2 094 800 forint kereseti követelésből a felperes 1 253 656 forint összeg erejéig tekintendő pernyertesnek, míg 841 144 forint esetében – a részbeni keresetleszállítás, illetve a végkielégítéssel kapcsolatos követelés elutasítása miatt – pervesztes. Ez indokolttá tette az elsőfokú ítéleti rendelkezés megváltoztatását az eljárási költséggel kapcsolatban is. Az alperes által felperes javára fizetendő elsőfokú leszállított perköltség összege nagyságrendileg megegyezne az alperes javára ügyvédi munkadíj címén megítélhető másodfokú eljárási költséggel, ezért az ítélőtábla akként rendelkezett, hogy mindkét fél viseli a saját első- és másodfokú eljárási költségét. Az eljárási illetékek tekintetében a felperesi pernyertességhez igazodó 1 253 656 forint tőkeösszeg után számított 75 200 forint elsőfokú eljárási illeték megfizetésére az elsőfokú ítéletben előírt módon az alperes köteles, míg 50 500 forint le nem rótt elsőfokú illeték, a felperest megillető munkavállalói költségkedvezményre tekintettel az állam terhén marad [Pp.
  3. §
(6)bekezdés]. Szegedi Ítélőtábla I.Mf.40.048/2023/6 9 [28] Az 523 700 forint fellebbezési pertárgyértékhez igazodó 41 900 forint fellebbezési illeték, mely a felperesre nem terhelhető a már említett okból, ugyancsak az állam terhén marad [Pp. 102. §
(6)bekezdés]. Szeged,
  1. november
  2. Dr. Hámori Attila s.k. Dr. Dobler László s.k. Dr. Tolna András s.k. a tanács elnöke előadó bíró táblabíró

🔗 Hivatalos forráshoz

MI-magyarázat a hivatalos jogszabályszöveg alapján. Tájékoztató jellegű, nem helyettesíti a jogi tanácsadást.