Kf.700429/2025/4 – Fővárosi Ítélőtábla

(1)bekezdés a) pontja alapján tisztviselői státuszú adó- és vámhatósági szolgálati jogviszonnyá (a továbbiakban: szolgálati jogviszony) alakult át. [3] A felperes

1. február
2. napjától személy2 és személy3 (a továbbiakban: közvetlen vezető) munkatársaihoz hasonlóan a Zrt.1 (a továbbiakban: gazdasági társaság) önálló képviselője és vezető tisztségviselője lett; az igazságügyi informatikai szakértői tevékenység ellátása érdekében eszközölt munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony létesítéséhez és folytatásához a közvetlen vezetője engedélyét kérte, aki az azzal kapcsolatos nyomtatvány záradék részét 2024 márciusában aláírta. A gazdasági társaság főtevékenységeként a NIS2 irányelv (a továbbiakban: irányelv) követelményeinek teljesítése érdekében az annak hatálya alá tartozó gazdálkodó szervezetek részére nyújtott teljeskörű szolgáltatás, információtechnológiai szaktanácsadás és kiberbiztonsági feladatellátás került feltüntetésre. [4] Az alperes főosztály3 főosztályvezetője
3. július
4. napján az főosztály4 főosztályvezetőjét (a továbbiakban: munkáltatói jogkörgyakorló) arról tájékoztatta, hogy a felperes
5. február
6. napjától a gazdasági társaság önálló képviselőjévé és vezető tisztségviselőjévé vált, ami összeférhetetlenségi helyzetet teremtett. [5] Az alperes az engedélyköteles tevékenység bejelentésének elmulasztása miatt a felperessel szemben – a NAV Szj. tv.
7. §

(2)bekezdés b) pontjának, valamint az alperes vezetője által 2040/2022/VEZ számon kiadott szabályzat (a továbbiakban: Foglalkoztatási Szabályzat) 557., 558.,

1. és
2. pontjainak megsértésére hivatkozással – fegyelmi eljárást indított, egyúttal felszólította, hogy a gazdasági társasággal fennálló képviselői jogviszonyát és az azzal összefüggő tevékenységét harminc napon belül szüntesse meg, annak nem teljesítése esetére a szolgálati jogviszonya NAV Szj. tv.
3. §

(1)bekezdése alapján történő megszűnését helyezte kilátásba. A fegyelmi jogkör gyakorlója a fegyelmi eljárást – a felperes évi rendes szabadsága igénybevételének időtartamára –

1. augusztus
2. napjától
3. augusztus
4. napjáig felfüggesztette. [6] A felperes – a munkáltatói felhívásnak eleget téve – a gazdasági társaságban betöltött igazgatósági tagságáról és vezető tisztségviselői megbízatásáról
5. augusztus 7-i Fővárosi Ítélőtábla 4.Kf.700.429/2025/4-I 3 hatállyal lemondott; aminek ellenére a fegyelmi jogkör gyakorlója
6. augusztus
7. napjától az állásából felfüggesztette. [7] A fegyelmi tanács
8. november
9. napján kelt szám1 iktatószámú fegyelmi határozatában megállapította, hogy a felperes a terhére rótt fegyelmi vétséget elkövette és – egyhangú döntéssel – a NAV Szj. tv.
10. §

(4)bekezdés

1. i)pontja szerinti hivatalvesztés fegyelmi büntetés kiszabásáról rendelkezett. A fegyelmi határozat indokolásában a fegyelmi vétség tárgyi súlyát és fegyelemre gyakorolt hatását – az alperesi szervezet informatikai biztonságának veszélyeztetésére tekintettel – különösen nagynak; a szándékos elkövetést ugyancsak súlyosbító körülménynek értékelte; megállapítása szerint olyan személyi körülmény, amely akár enyhítő, akár súlyosbító körülményként lenne figyelembe vehető, nem merült fel; a felperes korábban fegyelmi büntetésben nem részesült. [8] Az alperes a 2024. november 20. napján kelt, határozat1 iktatószámú határozatával a felperes szolgálati jogviszonyát – 2024. november 19-i hatállyal – a NAV Szj.tv. 67. §
2. f)pontjára alapítottan – hivatalvesztés fegyelmi büntetéssel – megszüntette. Határozatának indokolása szerint a fegyelmi eljárás során megállapítást nyert, hogy a felperes a szolgálati jogviszonyából eredő kötelezettségét vétkesen megszegte, ugyanis a munkáltatói jogkörgyakorló engedélye nélkül gazdasági társaságban önálló képviselői és vezető tisztségviselői tevékenységet látott el, amelynek következményeként vele szemben fegyelmi büntetésként hivatalvesztés került kiszabásra. A fegyelmi tanács a fegyelmi vétséget szándékosan elkövetettnek, annak tárgyi súlyát és a fegyelemre gyakorolt hatását rendkívüli mértékűnek minősítette, álláspontja szerint a felperes személyi körülményeit tekintve enyhítő körülmény nem merült fel, mint ahogyan azt sem tekintette a fegyelmi vétség enyhítésére szolgáló oknak, hogy a felperes korábban fegyelmi büntetésben nem részesült, tekintettel arra, hogy az a NAV informatikai biztonságáért felelős foglalkoztatottal szemben alapvető elvárás. A kereset és a védirat [9] A felperes módosított keresetében a fegyelmi és a szolgálati jogviszonyának megszüntetéséről szóló határozatok megsemmisítését, valamint – a szolgálati jogviszonya jogellenes megszüntetésének jogkövetkezményeként – az alperes 4.215.321 forint elmaradt illetmény, 137.792 forint cafeteria juttatás, továbbá 10.827.000 forint kártérítés megfizetésére kötelezését kérte. Keresetében előadta, hogy a gazdasági társaságban kifejtett tevékenysége engedélyezéséhez szükséges nyomtatványt 2024 márciusában ténylegesen kitöltötte, azt a közvetlen vezetőjével aláíratta, majd egy borítékban elhelyezve a főosztályvezetői titkárságon hivatalos érkeztetés nélkül hagyta. Ugyanakkor elismerte, hogy a kérelem hivatali érkeztetésére és annak a személyi anyagában való elhelyezésére a későbbiekben sem került sor. Hangsúlyozta, hogy az összeférhetetlenségi okot – a munkáltató felhívását követően – nyomban megszüntette; a munkája során rendszereket tesztelt, nem valós adatokkal dolgozott, az alperes informatikai rendszeréhez kiemelt jogosultsága nem volt, ezért a gazdasági társaság alapításával az alperes információbiztonsági rendszerének működését nem veszélyeztette. A cselekménye elkövetésének szándékos alakzata igazolást nem nyert, emiatt a hivatalvesztés büntetés eltúlzottnak minősül. Az érdemi döntés meghozatala során az alperes nem megfelelő Fővárosi Ítélőtábla 4.Kf.700.429/2025/4-I 4 postázási gyakorlatát, a jogviszonya rendkívül hosszú (27 éves) időtartamát, szívbetegségét, három – felsőoktatási intézmény nappali tagozatán tanuló – már felnőttkorú gyermeke tartásának és elvált családi állapotának tényét, valamint az állami szektorban való elhelyezkedési lehetősége korlátait is kérte figyelembe venni. [10] Az alperes védiratában a kereset elutasítását kérte. Azzal érvelt, hogy a felperes a kérelem benyújtását nem bizonyította; azt a rendőrség szolgálati szabályzatáról szóló 30/2011. (IX.22.) BM rendelet (a továbbiakban: Szolgálati Szabályzat) 90. §

(1)bekezdése alapján a munkáltatói jogkör gyakorlójához a közvetlen vezetőjének kellett volna felterjesztenie. Kiemelte, hogy a felperest foglalkoztató egység fő feladata a szervezet információs biztonságának védelme; kérte annak figyelembevételét, hogy a felperes a gazdasági társaságot

1. február
2. napján, – az általa hivatkozott kérelem benyújtását megelőzően – előzetes engedély nélkül alapította, ezért vétkes kötelezettségszegést követett el. Álláspontja szerint jelen ügyben annak relevanciája nincs, hogy a felperes a gazdasági társaságban a vezetői tisztséghez kapcsolódó tevékenységet ténylegesen nem fejtett ki, a kötelezettségszegés már azzal megvalósult, hogy az igazságügyi szakértői tevékenység ellátásához szükséges cégalapítás előzetes engedély nélkül történt; ezen túlmenően azt a tényt is értékelni szükséges, hogy a felperes a szolgálati jogviszonya fennállása alatt a munkáltató felé már a korábbiakban is nyújtott be kérelmet, így annak eljárási rendjéről – a hivatkozásával ellentétben – tudomással bírt. A perbeli esetben postázás nem történt, így a felperes a téves postázási gyakorlatra alappal nem hivatkozhat. A fegyelmi büntetés kiszabásának arányossági vizsgálatát érintően bizalomvesztésre utalt, ami álláspontja szerint a hivatalvesztésre alapot teremt. Az elsőfokú bíróság ítélete [11] Az elsőfokú bíróság ítéletével az alperest – a kereseti kérelemmel egyezően – 4.215.321 forint elmaradt illetmény, 137.792 forint cafeteria juttatás és 10.827.000 forint kártérítés megfizetésére kötelezte. Döntését a NAV Szj.tv.
3. §-ára,
4. §

(2)bekezdésére, 90. §

(2)bekezdés b) pontjára, 91. §

(1)bekezdés a) pontjára,

(3),

(7)bekezdéseire, 92. §

(1),

(2)bekezdéseire, 187. §

(2)bekezdésére,

(4)bekezdés i) pontjára,

(5)bekezdésére, 190. §

(1)bekezdésére, 191. §

(1)bekezdésére, 216. §

(1)bekezdés c) pontjára,

(4),

(5)bekezdéseire, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal személyi állományát érintő egyes személyügyi kérdésekről szóló 672/

1. (XII.28.) Korm. rendelet
2. §-ára alapította. Az ítéletének [59][65] bekezdéseiben rögzítette, hogy a fegyelmi eljárás megindítására és lefolytatására a vonatkozó jogszabályi rendelkezések szerint került sor. Megállapította, hogy a felperes tudomással bírt arról, hogy a gazdasági tevékenység kifejtéséhez szükséges jogviszony létesítését a munkáltatói jogkör gyakorlójával engedélyeztetnie kell, ugyanis a kormánytisztviselői jogviszonya keletkezésekor az alperes – az arra rendszeresített nyomtatvány kitöltésére való felhívással és annak tartalma alapján – számára e tekintetben tájékoztatást nyújtott. E nyomtatvány tartalmazta azt is, hogy az alperes mely jogviszonyokat, tevékenységeket minősít tiltottnak, engedélyhez vagy bejelentéshez kötöttnek. A felperes azon hivatkozását, miszerint a kérelmét a főosztályvezetői titkárságon egy borítékban hagyva – hivatalos érkeztetés nélkül – benyújtotta, elfogadta. E körben rögzítette, hogy személy2 és személy3 (akiknek az engedély megadásához szintén érdekük fűződött) tanúvallomásai a felperes azon nyilatkozatát, ami szerint a kérelmet a közvetlen vezetőjével aláíratta, Fővárosi Ítélőtábla 4.Kf.700.429/2025/4-I 5 alátámasztották. Megállapítása szerint a kérelem előterjesztésére vonatkozó ismeret hiánya a felperes terhére nem értékelhető; a perbeli esetben a munkáltatói tájékoztatásra vonatkozó bizonyítékot – a közigazgatási perrendtartásról szóló
3. évi I. törvény (a továbbiakban: Kp.)
4. §

(2)bekezdése alapján – az alperesnek kellett volna előterjesztenie, ami azonban az érdemi döntés meghozataláig elmaradt. Utalt arra is, hogy a rendőrség Szolgálati Szabályzatára való alperesi hivatkozás alaptalan, hiszen annak hatálya az adó- és vámhatósági szolgálati jogviszonyban állókra nem terjed ki. Az ítéletének [70] bekezdésében rámutatott, hogy a felperes az engedélyeztetés tényét nem tudta bizonyítani, amelynek következtében megállapítható, hogy a NAV Szj. tv. 90. §

(2)bekezdés

1. b)pontjában foglalt kötelezettségét megszegte. Ezt követően a felperes vétkességét vizsgálta, aminek eredményeként megállapította, hogy a perbeli esetben tanúsított magatartás gondatlannak minősül, a szándékos elkövetés kizárt; a felperes által benyújtott – habár szabályszerűen nem érkeztetett – kérelem elbírálásával összefüggő bizakodásnak volt alapja, ugyanis a felperes az alperestől a kormánytisztviselői jogviszonya létesítését követően bejelentett igazságügyi informatikai szakértőjelölti tevékenység engedélyezéséről sem kapott külön írásbeli tájékoztatást. Mindezekre tekintettel azt a következtetést vonta le, hogy a felperesre kiszabott hivatalvesztés büntetés – szándékos elkövetés hiányában – eltúlzottnak tekinthető, a fegyelmi büntetés kiszabása során a fokozatosság elve sérült, enyhítő körülmények figyelembevételére nem került sor, amelyre tekintettel a szolgálati jogviszony NAV Szj. tv. 67. §
2. f)pontja szerinti megszüntetése jogellenesnek bizonyul. Megjegyezte továbbá, hogy a bizalomvesztésnek felmentést kellett volna maga után vonnia, az a legsúlyosabb fegyelmi büntetésre okot adó szempontként nem lett volna figyelembe vehető. E körben az alperes által előterjesztett tanúbizonyítási indítványt – a már rendelkezésre álló okirati bizonyíték tartalmára hivatkozással – elutasította. [12] A szolgálati jogviszony jogellenes megszüntetésének jogkövetkezményei (elmaradt illetmény, cafeteria juttatás és kártérítési igény) tekintetében a NAV Szj. tv. 216. §

(4)és

(5)bekezdéseiben foglaltakat alkalmazva a felperes nyilatkozatait teljes körben elfogadta, ezáltal a keresetet – az eset összes körülményét mérlegelve és azt a jogsértés súlyával is arányban állónak ítélve – összegszerűségében (számszakilag is) megalapozottnak találta. A fellebbezés és a fellebbezési ellenkérelem [13] Az alperes fellebbezésében elsődlegesen az elsőfokú ítélet megváltoztatását és a kereset egészében történő elutasítását, másodlagosan annak megváltoztatásával a felperes javára megítélendő kártérítés kilenchavi távolléti díjnak megfelelő összegről kéthavi mértéknek megfelelő összegre mérséklését kérte. Jogszabálysértésként a Kp. 78. §

(2)bekezdését, az Alaptörvény R) cikke

(3)bekezdését,

1. cikkét, a NAV Szj. tv. preambulumát,
2. §-át jelölte meg. Álláspontja szerint a per során igazolást nyert, hogy a felperes a fegyelmi vétséget szándékosan követte el, hiszen az engedélyezés szükségességéről tudomással bírt, annak megszerzése iránt tett lépését igazolni nem tudta; a hivatalosan nem érkeztetett bejelentése későbbi sorsa iránt sem érdeklődött; így esetében a hivatalvesztés büntetés kiszabása eltúlzott mértékűnek nem tekinthető. Az elsőfokú bíróság a tényállás helytálló megállapítását követően téves jogkövetkeztetést vont le, amikor a jogviszony megszüntetésének jogellenességét megállapította; hiszen a jogalkotó szándéka arra nyilvánvalóan nem irányulhatott, hogy egy szabályosan lefolytatott fegyelmi eljárást követő Fővárosi Ítélőtábla 4.Kf.700.429/2025/4-I 6 igazoltan elkövetett fegyelmi vétséget a munkáltató, valamint a perben eljáró bíróság ne szankcionáljon. A tanúvallomásokat a bizonyítékok köréből – a tanúk elfogultságára hivatkozással – kérte kirekeszteni, tekintettel arra, hogy a felperes és közöttük az érdekazonosság fennállt, esetükben hasonló tényállás alapján szintén fegyelmi eljárás lefolytatására került sor. Amennyiben a kérelmeik engedélyezéséhez valódi érdekük fűződött volna, akkor nyilvánvalóan szabályszerűen jártak volna el. A felperes a beosztásánál fogva felelős volt az alperesi szervezet informatikai biztonságáért, a gazdasági társaságban vállalt vezető tisztségviselői pozíciója arra komoly veszélyt jelentett. Eseti bírói döntésekre utalással kiemelte, hogy a gazdasági társaság a cégbejegyzés alapján bármikor az addig nem gyakorolt tevékenységbe kezdhet, ezért közömbös, hogy éppen olyan működést pillanatnyilag nem fejt ki. [14] A másodlagos fellebbezési kérelmében az Alaptörvény rendelkezéseinek azok céljaival való értelmezésének összhangjára hívta fel a figyelmet, ennélfogva arra, hogy a bíróságnak az eljárása során nem csak a törvény szövegét, hanem a jogalkotó azzal kapcsolatos eredeti akaratát, szándékát és célját is vizsgálni szükséges. Hivatkozott továbbá a Legfelsőbb Bíróság Munkaügyi Kollégiumának
3. számú állásfoglalásában (a továbbiakban: MK.
4. számú állásfoglalás) rögzítettekre, miszerint amennyiben a vizsgálat eredményeképpen az állapítható meg, hogy a kiszabott fegyelmi büntetés túlzottan súlyos, úgy azt enyhíteni kell, de annak kiszabása alól az érintett nem mentesíthető. [15] A kereset összegszerűsége tekintetében a NAV Szj. tv.
5. melléklete
6. részének
7. sorára és
8. §

(6)bekezdésére utalva arra hivatkozott, hogy a felperes illetménye – a személyi illetmény visszavonása fegyelmi büntetés esetén 1.203.000 forint helyett 540.000 forint lenne, ami mind az elmaradt illetmény, mind pedig a kártérítés összegére is kihatással kell, hogy legyen. Ez utóbbi kérelem tekintetében az elsőfokú bíróság mérlegelését nem fogadta el, annak másodfokú bíróság általi felülbírálatát kérve. [16] A felperes fellebbezési ellenérelmében az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérte, a hivatalvesztés büntetés eltúlzott mértékét és a jogviszonya hosszú időtartamát hangsúlyozva. A másodfokú bíróság döntése és jogi indokai [17] A fellebbezés – az alábbiak szerint – alapos. [18] A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a Kp. 108. §

(1)bekezdésében foglaltak alapján a fellebbezés és a fellebbezési ellenkérelem keretei között vizsgálta felül. Ennek során megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a jogvita szempontjából irányadó tényállást a fegyelemi eljárásban értékelt fegyelmi vétség elkövetésének tényét illetően helyesen tárta fel, azonban abból téves jogkövetkeztetésre jutott, miszerint a hivatalvesztés fegyelmi büntetést eltúlzott mértékűnek minősítve és a szolgálati jogviszony megszüntetésének jogellenességét megállapítva a keresetet alaposnak találta. Fővárosi Ítélőtábla 4.Kf.700.429/2025/4-I 7 [19] Az elsőfokú bíróság a fegyelmi eljárás vizsgálata során eljárási hibát nem azonosított; a jogvita kereteinek megállapításakor helytállóan rögzítette, hogy a felperes a fegyelmi vétség elkövetését vitatta, a terhére megállapított jogsértés jogalapját és a rendkívüli súlyú fegyelmi büntetés kiszabását kifogásolta, ezért a másodfokú bíróságnak a törvényszék ítéletét elsőként e kérdéskörben kellett felülbírálnia, majd a – hivatalvesztés fegyelmi büntetés kiszabására alapított – jogviszony megszüntetéssel összefüggő ítéleti rendelkezés jogszerűségéről (megtámadási kereseteket érintően) és az alkalmazott jogkövetkezményekről (marasztalási keresetről) állást foglalnia. [20] A perben nem volt vitatott, hogy a felperes

1. február 28-i hatállyal vált a gazdasági társaság önálló képviselőjévé és vezető tisztségviselőjévé, amelynek tényét a NAV KI BFO által csatolt SB lekérdező adatlap is bizonyítja. Peradat, hogy a felperes a tevékenység létesítéséhez, fenntartásához munkáltatói engedéllyel nem rendelkezett, amelyet az is alátámaszt, hogy a személyi anyaga azzal összefüggésben előzetes engedélyt, arra irányuló kérelmet vagy bejelentést nem tartalmazott, és amit személyes meghallgatása során maga is elismert. A per során az sem volt vitatott, hogy a feleknek az összeférhetetlenségi helyzet megszüntetése iránt intézkednie kellett: az alperes ennek érdekében a felperest felszólította, aki e kötelezettségének a szám2 számú lemondó nyilatkozat benyújtásával határidőben eleget tett. A fegyelmi tanács – az elsőfokú bíróság álláspontjával ellentétben – a felperes azon hivatkozását, amely szerint az érintett egy ilyen jelentőségű iratot egy példányban készít el, annak átvételét a munkáltatóval nem igazoltatja; a kérelmet a sorsára hagyva egy üres íróasztalon hagyja, majd annak érkeztetése iránt a későbbiekben sem érdeklődik, nem tartotta megalapozottnak. A felperes közvetlen vezetőjének tanúvallomásában foglaltakat – amelyek a felperesi nyilatkozat alátámasztását szolgálták volna – szintén nem fogadta el, azt önellentmondónak értékelte, aszerint a tanú a kérelem tartalmát nem látta, mégis aláírta. A fegyelmi tanács megállapítása szerint az ilyen magatartás tanúsítása egy vezető állású foglalkoztatottól elfogadhatatlan és életszerűtlen. Mindezen tényeket, körülményeket értékelve a fegyelmi tanács egyhangúlag arra az álláspontra helyezkedett, hogy a felperes a szolgálati jogviszonyából eredő kötelezettségét vétkesen megszegte, amivel egyébiránt az elsőfokú bíróság is egyetértett. [21] Nem vitás, hogy a foglalkoztatott vétkes kötelezettségszegése fegyelmi büntetést von maga után. A NAV Szj. tv.
2. §

(2)bekezdése szerint a fegyelmi büntetést különösen a fegyelmi vétség tárgyi súlyának, a fegyelemre gyakorolt hatásának, az elkövető vétkességének, a személyi körülményeinek, valamint a munkájában a fegyelmi vétség elkövetése előtt tanúsított magatartásának mérlegelésével kell kiszabni. A hivatalvesztés büntetés kétségkívül a legsúlyosabb fegyelmi büntetésnek minősül, amelynek kiszabása során – a többi fegyelmi büntetéshez képest is – fokozottabb körültekintéssel kell eljárni, ugyanis e büntetés alkalmazása egyúttal – további eljárás lefolytatása nélkül – a jogviszony megszüntetését is eredményezi. [22] A Kp. 85. §

(5)bekezdése szerint mérlegelési jogkörben megvalósított közigazgatási cselekmény jogszerűsége körében a bíróság azt vizsgálja, hogy a közigazgatási szerv hatáskörét a mérlegelésre való felhatalmazásának keretei között gyakorolta-e, a Fővárosi Ítélőtábla 4.Kf.700.429/2025/4-I 8 mérlegelés szempontjai és azok okszerűsége a közigazgatási cselekményt tartalmazó iratból megállapíthatóak-e. Az a határozat minősül mérlegelési jogkörben hozott közigazgatási határozatnak, amelyben a hatóság döntését olyan jogszabályra alapozza, amely kizárólag a döntés kereteit jelöli ki. Ilyenkor a jogalkalmazó szerv mérlegeléssel választhat több jogszerű döntés közül. [23] A fegyelmi büntetés kiszabása mérlegelési jogkörben megvalósított közigazgatási cselekmény (munkáltatói döntés), amelynek során az anyagi jogi jogszabályban előírt szempontokat kell figyelembe venni, a fegyelmi büntetést kiszabó határozat kizárólag jogszabálysértés megállapítása esetén érinthető, mert a bíróság a közszolgálati jogviszonnyal kapcsolatos perben jogszerűségi felülvizsgálatot, és nem felülmérlegelést végez. [24] A felperes a Kp. 4. §

(7)bekezdés

1. pont szerinti közszolgálati jogviszonnyal összefüggő jogvitában egyrészt a
2. §

(1)bekezdés a) pontban szabályozott megtámadási pert kezdeményezett, amelyre a Kp. Második Részében szereplő eljárás lefolytatásának volt helye; másrészt a Kp. 38. §

(1)bekezdés e) pontjában szereplő marasztalási keresetet is előterjesztett. A Fővárosi Ítélőtábla a megtámadási keresetek tekintetében irányadónak tekintette a mérlegelési jogkörben hozott közigazgatási cselekményekkel összefüggő közigazgatási bírósági gyakorlatot, amely alapján az alábbiak rögzíthetők. [25] A mérlegelési jogkörben hozott közigazgatási cselekmény (aktus) törvényességi felülvizsgálat tárgya lehet, ez azonban nem biztosít a bíróságnak felülmérlegelést (felülmérlegelés tilalma). Felülmérlegelés alatt teljes körű, a törvényességi felülvizsgálat mellett célszerűségi szempontokat is felölelő felülvizsgálat értendő, amely mind a tények, mind az abból levonható jogi konzekvenciák tekintetében a bizonyítékok egészének vagy bármelyikének ismételt értékelését jelenti a korábban már eljárt szerv döntésében foglaltakra tekintet nélkül. A bíróság a mérlegelési jogkörhöz kapcsolódóan kizárólag a Kp. 85. §

(5)bekezdésében felsorolt szempontok alapján, erre irányuló kereseti kérelem esetén dönthet az ilyen hatósági döntés jogszerűségéről. A közigazgatási döntésben megnyilvánuló mérlegelés törvényességi felülvizsgálata és a közigazgatási mérlegelés meg nem engedett bírósági felülmérlegelésének elhatárolása leginkább úgy lehetséges, ha előbbit a Kp. 85. §

(5)bekezdésében is nevesített okszerűség, utóbbit a célszerűség mércéjével jellemezzük. Míg a célszerűségi vizsgálat korlátlan lehetőséget ad egyik okszerű mérlegelésről egy másikra áttérni, addig a tisztán okszerűségi (törvényességi) vizsgálat esetén erre nincs lehetőség; a bíróság tehát nem dönthet azon az alapon, hogy létezik vagy létezhet a közigazgatási szerv mérlegelésénél még okszerűbb mérlegelés is, mert utóbbi önmagában alkalmatlan annak logikailag belátható alátámasztására, hogy maga a közigazgatási mérlegelés is okszerűtlen [Kúria Kfv.35.619/2019/1.; Kfv.I.35.471/2020/5. – Bírósági Határozatok Gyűjteménye (a továbbiakban: BHGY) K-KJ-2021-269]. [26] A mérlegelési jogkörben hozott határozat csak abban az esetben jogszerű, ha – figyelembe véve a felülmérlegelés tilalmára vonatkozó hatásköri megfontolásokat – a Kp. 85. §

(5)bekezdésében foglalt valamennyi feltételnek együttesen megfelel. Mindez függ a hatóság, jelen esetben a fegyelmi jogkört gyakorló mérlegelési szabadságát meghatározó Fővárosi Ítélőtábla 4.Kf.700.429/2025/4-I 9 anyagi jog tartalmától, vagyis vizsgálni kell, hogy a közigazgatási szerv (munkáltató) hatáskörét a mérlegelésre való felhatalmazásának keretei között gyakorolta-e. Másrészt a mérlegelés szempontjainak és okszerűségének a közigazgatási cselekményt (fegyelmi határozat) tartalmazó iratból megállapíthatónak kell lennie. A bizonyítékok mérlegelésének, okszerűségének tehát ki kell tűnnie az iratokból, amely nem kizárólag annak leírásával egyenértékű, hogy a mérlegelést feltételező tényállás milyen bizonyítékokon alapul. Az okszerűség a jogszabályban meghatározott mérlegelési szempontok és a konkrét ügy – mérlegelési szempontokkal adekvát – tényállásának kapcsolatára vonatkozik. [27] A mérlegelési jogkörben hozott döntés megsemmisítésére vagy megváltoztatására csak akkor kerülhet sor, ha az jogszabálysértő. Amint azt a jelenleg is irányadó, a mérlegelési jogkörben hozott közigazgatási határozatok felülvizsgálatáról szóló 2/

1. (XI.23.) KMK vélemény is kimondta, a mérlegelési jogkörben hozott közigazgatási határozat felülvizsgálatának célja – a közigazgatási perek általános céljával összhangban – a határozat törvényességének elbírálása. Ha a jogszabály a mérlegelés szempontjait meghatározza, akkor a közigazgatási bíróságnak a kereset mentén azt kell megítélnie, hogy a közigazgatási szerv a döntése meghozatalánál érvényesítette-e ezeket a törvényi előírásokat. A bíróság nem alapozhatja döntését arra, hogy bár a közigazgatási szerv döntése nem jogsértő, a jogszabály adta keretek között, eltérő mérlegelés mellett más, ugyancsak jogszerű döntés is hozható az ügyben. Ez esetben a bíróság átvenné a közigazgatási hatóság szerepét és olyan kérdésben döntene, amely kizárólag a közigazgatási szerv hatáskörébe tartozik. A bírósági jogszerűségi kontroll tehát a hatóság mérlegelési jogkörére nem terjed ki teljeskörűen, a bíróság számára nem biztosít felülmérlegelési lehetőséget (Kfv.III.37.188/2021/
2. – BHGY K-KJ-2021-133). A közigazgatási bíróság a mérlegelési jogkörben hozott döntést is csak jogszabálysértés esetén helyezheti hatályon kívül vagy változtathatja meg. A közigazgatási bíróságnak nem feladata az egyes tények, körülmények újraértékelése, mert azzal a közigazgatási szerv hatáskörét vonná el és tiltott felülmérlegelést végezne (Kfv.VI.37.730/2018/
3. – BHGY K-KJ-2019-600). [28] Az elsőfokú a bíróság ítéletében megállapította, hogy a fegyelmi eljárás során a tényállás feltárása teljes körűen megtörtént, a fegyelmi vétség felperes részéről való elkövetését bizonyítottnak találta, ugyanakkor arra az álláspontra helyezkedett, hogy a fegyelmi tanács a fegyelmi büntetés fajtájának meghatározásához szükséges mérlegelési tevékenység során az ügy sajátosságait megalapozatlanul és okszerűtlenül, a törvényben előírt szempontok nem kellő mélységű figyelembevételével, a NAV Szj. tv.
4. §

(2)bekezdésében foglaltak megszegésével értékelte, ezért a körülmények eltérő mérlegelésével a fegyelmi vétség súlyához igazodva a fegyelmi büntetés kiszabását végezetül indokolatlannak találta. [29] Ezzel szemben az ítélőtábla a fellebbezésben írtakat elfogadva amellett foglalt állást, hogy a fegyelmi határozat a törvényben példálózóan előírt, a fegyelmi jogkör gyakorlója által szükségesnek tartott mérlegelés szempontjait tartalmazza, és azok értékelése a perbeli esetben teljes körben megtörtént. A fegyelmi határozatból egyértelműen kitűnik, hogy a fegyelmi tanács a felperes mulasztását szándékos magatartásként értékelte, amit az elsőfokú bíróság gondatlanságból elkövetettként minősített. Az ítélőtábla a fellebbező alperes fegyelmi tanács álláspontjára alapított hivatkozásával értett egyet, mely során a törvényszék ítéletének [69] és [72] bekezdéseiben kifejtett érvelését nem fogadta el, ugyanis a felperes az Fővárosi Ítélőtábla 4.Kf.700.429/2025/4-I 10 engedélyezés szükségességéről nem vitásan tudomással bírt, annak megszerzése iránt tett lépését igazolni ténylegesen nem tudta; a hivatalosan nem érkeztetett kérelme elbírálása felől annak állítólagos benyújtásának időpontját követően, a későbbiekben sem érdeklődött. Ezzel összefüggésben az alperes fellebbezésében helyesen hivatkozott arra, hogy a perbeli esetben téves postázási gyakorlatra hivatkozni alaptalan, figyelemmel arra, hogy postázásra ez esetben – a felperes által sem vitatottan – egyáltalában nem került sor. [30] Az alperes helytállóan kifogásolta, hogy a törvényszék ítéletében nem tulajdonított jelentőséget azon lényeges körülménynek sem, miszerint a felperes magatartásával a közigazgatási szerv informatikai biztonságát veszélyeztette, holott az alperes a magyar költségvetés bevételeinek túlnyomó többségét biztosító szervezetnek, míg a felperes a perbeli időszakban éppen annak megóvására hivatott beosztást betöltő személynek minősült. Erre figyelemmel megalapozottan hivatkozott az alperes a fegyelmi határozatában arra, hogy a felperessel azonos munkakörben foglalkoztatottak esetében csak egy komoly fegyelmi büntetésnek lehet visszatartó hatása, és a hivatalvesztés büntetés ilyennek minősül. A felperes cselekményének súlyát – az elsőfokú ítéleti megállapítással ellentétben – az sem enyhítheti, hogy az összeférhetetlenségi okot a munkáltató felhívását követően nyomban megszüntette, ugyanis az általa betöltött beosztásban ez alapvető elvárás volt. A felperes személyi körülményei (betegsége, felnőtt gyermekeinek felsőoktatásra fordított anyagi támogatása) a fegyelmi büntetés kiszabására kihatással ugyancsak nem lehettek, mint ahogyan arra az alperes fegyelmi határozatában szintén helytállóan hivatkozott. [31] Mindezek alapján az ítélőtábla megállapította, hogy a munkáltató által elvégzett, a fegyelmi határozatban részletesen ismertetett mérlegelési tevékenységnek az elsőfokú bíróság részéről megvalósítandó ismételt elvégzésére (felülmérlegelésre) törvényes lehetőség nem volt. [32] A másodfokú bíróság figyelembe vette a NAV állományában lévőkre vonatkozó fegyelmi határozat felülvizsgálata során követendő bírói gyakorlatot is, miszerint a perbeli esetben alkalmazandó NAV Szj. tv. 187. §

(2)bekezdése a korábban hatályos Nemzeti Adóés Vámhivatalról szóló 2010. évi CXXII. törvény (a továbbiakban: NAV tv.) 33/G. §

(2a)bekezdésének szabályozásával szó szerint megegyezik (Kfv.VII.37.290/2021/

1. - BHGY KKJ-2021-348). Ez alapján a bíróság a munkáltató fegyelmi határozatát nem változtathatja meg, mivel a határozatot egyfokú eljárás keretében hozták meg, és a megváltoztatást a NAV tv. nem teszi lehetővé (Kp.
2. §). A megváltoztatás lehetősége egyébként – törvényi felhatalmazás esetén – sem állna fenn, ugyanis a mérlegelési jogkörben megvalósított közigazgatási cselekmény akkor változtatható meg, ha a jogsértés fennáll, de akár a jogalap tekintetében, akár a cselekmény súlyának értékelése körében – törvényes keretek között – eltérő tényállás állapítható meg, vagy ha a bíróság azt észleli, hogy a hatóság az egyedi ügy sajátosságait tévesen, logikátlanul, nem a súlyuknak megfelelően értékelte (Kf.IV.37.399/2019/
3. – BHGY K-KJ-2020-139, Kfv.I.35.471/2020/
4. – BHGY K-KJ-2021269). Fővárosi Ítélőtábla 4.Kf.700.429/2025/4-I 11 [33] A perbeli eljárásban hozott fegyelmi határozat kapcsán megállapítható, hogy a felperes a terhére rótt kötelezettségszegést elkövette, annak súlya értékelése körében a fegyelmi határozat tényállásától eltérő tényállás – erre vonatkozó bizonyíték hiányában – nem állapítható meg, a munkáltató az ügy sajátosságait a fegyelmi büntetés kiszabása során megalapozottan és okszerűen, a törvényben előírt szempontok figyelembevételével értékelte. Az elsőfokú bíróság a bizonyítékok, az egyes tényállási elemek ismételt összevetésével a mérlegelési jogkörben kiszabott fegyelmi büntetést – erre vonatkozó törvényi rendelkezés hiányában – nem változtathatja meg, sőt a fegyelmi határozatot a mérlegelés új eljárás keretében elvégeztetése céljából nem semmisítheti meg, a munkáltatót további eljárási cselekmény lefolytatására nem utasíthatja, mert erre kizárólag jogszabálysértés esetén lenne törvényes lehetőség. Minthogy a fegyelmi határozat és annak hivatalvesztés fegyelmi büntetésre vonatkozó rendelkezése jogszerű, ezért az alperes a felperes szolgálati jogviszonyának megszüntetése iránt a NAV Szj. tv.
5. § f) pontjában nevesített hivatalvesztés fegyelmi büntetéssel ugyancsak jogszerűen intézkedett. A fegyelmi eljárás eredményére tekintettel ez utóbbi intézkedés megtételére jogszabályi kötelezettsége is volt. [34] A fentiekre figyelemmel a Fővárosi Ítélőtábla – az elsőfokú bíróság álláspontjától eltérően – arra a következtetésre jutott, hogy az alperes az elsőfokú ítéletet eredményesen támadta, az ügy érdemére kiható jogszabálysértést a keresettel támadott fegyelmi és a jogviszony megszüntetését eredményező határozatok tekintetében nem követett el, ennélfogva a felperes marasztalásra irányuló kereseti kérelmei sem lehetnek megalapozottak. Mindez a másodfokú eljárásban azzal a következménnyel járt, hogy a fellebbezés összegszerűségre vonatkozó érveinek külön vizsgálata nem volt szükséges. [35] A Fővárosi Ítélőtábla a törvényszék által elkövetett eljárási jogszabálysértésre és a Kúria fentebb felsorolt precedensértékű, közzétett határozataitól való indokolatlan eltérésre tekintettel az elsőfokú ítéletet a Kp.
6. §

(2)bekezdése alapján megváltoztatta és a felperes keresetét elutasította. [36] Az alperes az első- és másodfokú eljárásban perköltséget nem igényelt, így az azokra vonatkozó kötelezést az ítélőtábla a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 82. §

(3)bekezdésére figyelemmel mellőzte. [37] Miután a felperest munkavállalói költségkedvezmény nem illeti meg, ezért a feljegyzett kereseti és fellebbezési illetéket az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) 39. §

(1)bekezdése szerinti illetékalap után a 46. §

(1)bekezdés szerint számított, 388.800 + 518.400 forint összegben, a Kp. 99. §

(3)bekezdése és 35. §

(1)bekezdése alapján alkalmazandó Pp. 94. §

(1)bekezdés b) pontra, 95. §

(2)bekezdés a) pontra, 101. §

(1)bekezdésre, 102. §

(1)bekezdésre figyelemmel viseli. A fizetendő illeték az Itv. 78. §

(4)bekezdése alapján a határozat jogerőre emelkedését követő

1. napon válik esedékessé, figyelemmel a Pp.
2. §

(2)bekezdésére is. Az illeték megfizetése során a közleményben fel kell tüntetni a Fővárosi Ítélőtáblát, a bíróság ügyszámát és a fizetésre kötelezett adóazonosító számát [30/2017. (XII. 27.) IM rendelet 3. §

(2)bekezdés c) pont]. Amennyiben a felhívásnak a megjelölt határidőben nem tesz eleget, az illeték behajtására és Fővárosi Ítélőtábla 4.Kf.700.429/2025/4-I 12 megfizetésére az Itv. és az adóigazgatási eljárásokra irányadó jogszabályok rendelkezéseit kell alkalmazni. [38] Az ítélőtábla a fellebbezést a Kp. 99. §

(3)bekezdése folytán alkalmazandó Kp.

1. § alapján tárgyaláson kívül bírálta el. [39] Az ítélet elleni fellebbezés lehetőségét a Kp.
2. §

(1)bekezdésében foglalt rendelkezés zárja ki. Záró rész Budapest,

1. március
2. dr. Kecskés Zsófia s.k. dr. Kincsesné dr. Szalai Kornélia s.k. dr. Zakócs Ildikó s.k. a tanács elnöke előadó bíró bíró