Bf.22/2025/7 – Pécsi Ítélőtábla

(1)bekezdésében meghatározott és a

(8)bekezdés II. fordulata szerint minősülő testi sértés bűntette miatt 2 év 6 hónap szabadságvesztésre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélte. A szabadságvesztést börtönben rendelte végrehajtani azzal, hogy abból a vádlott legkorábban a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. Rendelkezett továbbá a bűnjelekről, valamint kötelezte a vádlottat az eljárás során felmerült bűnügyi költség megfizetésére. Pécsi Ítélőtábla III.Bf.22/2025/7/II [2] 2 [3] Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az ügyészség a vádlott terhére, hosszabb tartamú szabadságvesztés és közügyektől eltiltás kiszabása érdekében, a vádlott enyhítésért, védője elsődlegesen felmentésért, másodlagosan enyhítésért fellebbezett. A Pécsi Fellebbviteli Főügyészség átiratában és a nyilvános ülésen jelen lévő képviselője útján is az ügyészség fellebbezését fenntartotta és indítványozta, hogy a másodfokú bíróság a vádlott szabadságvesztés-büntetését és a közügyektől eltiltás mellékbüntetés tartamát is hosszabb tartamban határozza meg. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérte. [4] II. [5] A másodfokú bíróság a fellebbezésekkel megtámadott ítéletet a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény (a továbbiakban: Be.) 590. §

(1)bekezdése alapján az azt megelőző bírósági eljárással együtt bírálta felül, mely a

(2)bekezdés értelmében kiterjedt az ítélet megalapozottságára, az ítéletnek a bűnösség megállapítására, a bűncselekmény minősítésére, a büntetés kiszabására vonatkozó rendelkezéseire, valamint az indokolás helyességére és az eljárási szabályok megtartására, illetve a Be. 590. §

(7)bekezdése értelmében hivatalból az egyszerűsített felülvizsgálat tárgyát képező kérdésekre is. Ennek során a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét mentesnek találta a Be. 592. §

(1)és

(2)bekezdéseiben felsorolt részbeni megalapozatlansági hibáktól és hiányosságoktól: az tehát hiánytalan, teljeskörűen felderített, iratellenes megállapítást vagy téves ténybeli következtetést nem tartalmaz. Az elsőfokú bíróság a bizonyítási eljárást a perrendi előírások megtartásával folytatta le, nem vétett olyan, a Be. 607. §

(1)bekezdésében, illetve a Be. 608. §

(1)bekezdésében írt feltétlen hatályon kívül helyezéshez vezető ún. abszolút-, vagy a Be. 609. §

(1)bekezdésében meghatározott lényeges hatással bíró, a másodfokú eljárásban nem orvosolható ún. relatív eljárási szabálysértést, mely az ítélet érdemi felülbírálatát kizárta volna. A feltárt és rendelkezésre álló bizonyítási eszközöket mérlegelési körébe vonta, azok bizonyító erejét, valóságtartamát a logika szabályainak megfelelően értékelte. Ennek során – az egyes bizonyítékok terhelő és mentő vonatkozásait egyaránt figyelembe véve – meggyőző érveléssel adott számot ténymegállapításairól. Következésképpen indokolási kötelezettségének is magas színvonalon eleget tett. A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróságnak a vádlott cselekvőségét érintő mérlegelő tevékenységével maradéktalanul egyetértett. Az elsőfokú bíróság a bizonyítékok indokolt és okszerű mérlegelése folytán állapította meg a tényállás vádlott védekezésével ellentétes tartalmú részét. Ennek során helyesen vetette el a vádlottnak a sértetti támadás elsődlegességére vonatkozó védekezését. Kellő indokát adta annak is, hogy a vádlott és a sértett közötti szóváltás és az azt követő ökölütés szemtanúi közül miért tanú3 tanú vallomását fogadta el a tanú1 tanú által előadottakkal szemben. Az igazságügyi orvosszakértői vélemény alapján megnyugtató módon tisztázható volt az egyes sérülések keletkezési mechanizmusa, a sértett bántalmazás előtti egészségi állapota és a bántalmazás során bekövetkezett elváltozások következményei. Mindezek alapján a sértett sérülései és a halálos eredmény bekövetkezése között közvetett ok-okozati összefüggés állt fenn. A vádlott cselekménye indította el azt a folyamatot, mely végül a sértett halálához vezetett. [6] [7] [8] [9] [10] [11] Pécsi Ítélőtábla III.Bf.22/2025/7/II [12] [13] 3 Az elsőfokú bíróság az ügyben beszerzett bizonyítékokat körültekintéssel és kellő alapossággal értélkelte és ütköztette, szem előtt tartva az ügy ténybeli és jogi szempontból jelentőséggel bíró mozzanatait. Részletesen, a logika szabályainak megfelelően megindokolta azt is, hogy a vádlott védekezésével szemben milyen bizonyítékokat fogadott el. Bizonyítékértékelő tevékenysége során megalapozott következtetést vont le a vádlott tettlegességben való részvételének céljára, és meggyőző indokát adta annak is, hogy a sértett esetében az elsődleges kórházi ellátás után pár nappal észlelt közvetett életveszélyes állapotot miért nem okozhatta a vádlott cselekvőségétől eltérő behatás. Mindezek alapulvételével jutott arra, hogy a vádlott az erőszakos cselekményeknek nem elszenvedője, hanem aktív részese volt, mely következtetésével a másodfokú bíróság is egyetértett. Az elsőfokú bíróság minden szóba kerülő bizonyítékot beszerzett és megvizsgált, ezért a tényállása nem felderítetlen; minden releváns kérdésben tett ténymegállapítást, ezért az nem hiányos; valamennyi ténymegállapításának megfelelő tartalmú bizonyíték fellelhető az iratok között, ezért az nem iratellenes; illetve a megállapított tényekből sem következtetett további tényre helytelenül. Miután az indokolási kötelezettségének is eleget tett: a másodfokú bíróságnak eljárásjogi lehetősége sem volt a megállapított tényállásától eltérő tények megállapítására. [14] III. [15] A Be. 591. §

(1)bekezdése szerint a másodfokú eljárásban irányadó tényállásból az elsőfokú bíróság helyesen következtetett a vádlott büntetőjogi felelősségére. Bár kétségtelen, hogy nem a vádlott kezdeményezte a tettlegességig fajuló szóváltást, a teljes eseménysort vizsgálva helyesen állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy a vádlott szegett első ízben büntetőjogi tilalmat és valósított meg elsőként büntetőjogilag tényállásszerű magatartást. E körben azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a sértett indulatát a vádlott provokatív megjegyzése váltotta ki. Mindezekre tekintettel a vádlott jogos védelem címén történő felmentésének nem volt helye, melyet az elsőfokú bíróság – a jogos védelem kérdéseiről szóló 4/2013. Büntető jogegységi határozatban foglaltakra is támaszkodva – helyesen ismert fel. Miután pedig nem volt lehetőség az elsőfokú bíróságéval ellentétes tényállás megállapítására sem, nem kerülhetett sor a vádlott bizonyítottság hiányában történő felmentésére sem. A vádlott felmentését célzó fellebbezés tehát nem volt megalapozott. A cselekmény minősítése is a büntető anyagi jogszabályban foglaltaknak megfelelően történt. A Btk. 8. §

(1)bekezdés I. fordulata szerint gondatlanságból követi el a bűncselekményt, aki előre látja cselekményének lehetséges következményeit, de könnyelműen bízik azok elmaradásában. E rendelkezés helyes értelmezéséből következően a tudatos gondatlanságnak tudati és érzelmi összetevője van: egyfelől a magatartás lehetséges következményeinek előre látása (értelmi oldal), másfelől pedig az a bizakodás, hogy a káros eredmény nem következik be (akarati oldal). Az irányadó tényállás szerint a vádlottat a sértett bántalmazása kapcsán testi épséget sértő szándék vezérelte. A sértett ennek következményeként ezzel okozati összefüggésben beálló halála vonatkozásában bűnössége azonban mindössze gondatlanság formájában volt tetten érhető (Btk. 8. § I. fordulat). A halálos eredmény felé vezető folyamatban ugyanis nem maradt [16] [17] [18] [19] [20] [21] [22] Pécsi Ítélőtábla III.Bf.22/2025/7/II [23] 4 egyetlen olyan mozzanat sem, melyet a vádlott az uralma alatt, illetve akaratának és szándékának a hatáskörében tartott volna. Szándéka a sértett bántalmazása, számára a testi sérülés okozása tekintetében viszont kétséget kizáró módon megállapítható volt. Helytálló ezért a cselekménynek a Btk. 164. §

(1)bekezdésében meghatározott és a

(8)bekezdés II. fordulata szerint minősülő testi sértés bűntetteként történő minősítése. [24] IV. [25] A büntetési tétel keretét és az abból következő középmértéket az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg. Ehhez hasonlóan történt meg a büntetőjogi jogkövetkezményeket befolyásoló körülmények számbavétele, továbbá azok súlyának és jelentőségének a mérlegelése. A fellebbviteli főügyészség álláspontjával szemben helyesen értékelte enyhítő körülményként a vádlott megbánását abból a tényből következően is, hogy a több hónapos kórházi kezelés során egy esetben megpróbálta meglátogatni a sértettet és ott érdeklődött a hogyléte felől. A vádlott megbánását támasztotta alá a sértetti képviselő azon nyilatkozata is, mely szerint a sértett hozzátartozói a vádlottnak megbocsátottak és „súlyos” büntetését nem kívánták. Nem értett egyet a másodfokú bíróság a fellebbviteli főügyészség azon álláspontjával sem, hogy a vádlotti bántalmazás és a halálos eredmény közötti ok-okozati összefüggés közvetlen volt. E körben az elsőfokú bíróság helyesen rögzítette, hogy a keményburok alatti vérzés életveszélyes sérülés volt, amely műtéti úton történt elállítása hiányában a sértett halála bizonyosan bekövetkezett volna. A sértett halála ugyanis az adekvát orvosi ellátásnak köszönhetően nem rövid időn belül a koponyaűri vérzés okán, hanem jóval később, az elszenvedett sérülések talaján kialakult szövődmények miatt következett be. Ennek ténye pedig az ok-okozati összefüggést közvetetté tette. A büntetlen előéletű, kifogástalan életvezetésű vádlott három kiskorú gyermek eltartásáról gondoskodik. A sértetti képviselő által becsatolt sértetti nyilatkozat tartalma szerint a sértetti hozzátartozó bocsánatkérését elfogadta. Ilyen körülmények között tehát az enyhítő körülmények nyomatéka számottevő, így helyesen járt el az elsőfokú bíróság, amikor a szabadságvesztés tartamát az irányadó büntetési tétel középmértékétől jóval elmaradó, a törvényi minimumhoz közelítő tartamban állapította meg. Ennek enyhítésére azonban a cselekmény tárgyi súlyára és az elkövetés módjára, annak gátlástalan jellegére tekintettel a másodfokú bíróság nem látott lehetőséget. A Btk. 38. §

(3)bekezdése értelmében öt évet meg nem haladó szabadságvesztés kiszabása esetén – különös méltánylást érdemlő esetben – a bíróság az ügydöntő határozatában akként rendelkezhet, hogy az elítélt a büntetés fele részének letöltése után feltételes szabadságra bocsátható. Ennek feltételei a jelen ügyben maradéktalanul adottak voltak. A vádlottnak az elkövetett bűncselekményhez való viszonyulása, valamint személyiségének az önkéntes normakövetésre utaló jeleit a másodfokú bíróság különös méltánylást érdemlő körülményként értékelte. Ezért megállapította, hogy legkorábban a büntetés fele részének letöltése után feltételes szabadságra bocsátható. Következésképpen az enyhítést célzó fellebbezések ennyiben megalapozottnak bizonyultak, míg a súlyosbításra irányuló ügyészségi fellebbezés nem vezetett eredményre. [26] [27] [28] [29] [30] [31] [32] Pécsi Ítélőtábla III.Bf.22/2025/7/II [33] [34] 5 Az egyéb rendelkezések összhangban álltak a jogszabályi előírásokkal, ezért a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Be. 606. §

(1)bekezdése alapján megváltoztatta, míg az egyéb törvényes rendelkezéseit a Be. 605. §

(1)bekezdése alapján helybenhagyta. A vádlott a Be. 613. §

(1)bekezdése alapján köteles megfizetni a másodfokú eljárásban felmerült bűnügyi költséget. P é c s,

1. szeptember
2. Dr. Tóth Sándor s.k. a tanács elnöke, Dr. Bencze Beáta s.k. előadó bíró, Dr. Hudvágner András s.k. bíró A Pécsi Törvényszék 13.B.122/2024/
3. számú ítélete a Pécsi Ítélőtábla Bf.III.22/2025/
4. számú ítéletében írt változtatásokkal
5. évi szeptember hó
6. napján jogerőre emelkedett. Dr. Tóth Sándor s.k. a tanács elnöke