Bf.65/2024/5 – Pécsi Ítélőtábla

(1)bekezdésének IV. fordulatában meghatározott és a

(3)bekezdése szerint minősülő kábítószer-kereskedelem bűntette, valamint a Btk. 184. §

(1)bekezdésének IV. fordulatában meghatározott új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette miatt – halmazati Pécsi Ítélőtábla III.Bf.65/2024/5/II [2] [3] [4] [5] 2 büntetésül – 8 év 6 hónap szabadságvesztésre és 9 év közügyektől eltiltásra ítélte. A szabadságvesztés végrehajtási fokozatát börtönben, míg a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontját a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napban határozta meg. A vádlott által előzetes fogvatartásban, valamint ingatlanhoz között bűnügyi felügyeletben töltött időt a szabadságvesztésbe beszámította. A vádlottal szemben 2.511.000 forint erejéig vagyonelkobzást rendelt el. Ezzel kapcsolatosan a vádlott ingatlanára elrendelt zár alá vétellel biztosított összeget 2.511.000 forintra leszállította. Rendelkezett továbbá a lefoglalt bűnjelekről, valamint a felmerült bűnügyi költség viseléséről is. Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az ügyészség Terhelt1 vádlott terhére, súlyosítás érdekében: hosszabb tartamú és a Btk. 36. §

(3)bekezdés

1. a)pontja
2. ad)alpontjának megfelelően fegyház fokozatú szabadságvesztés, ehhez igazodó közügyektől eltiltás mellékbüntetés, valamint további pénzbüntetés kiszabása, illetve a vagyonelkobzás és a zár alá vétellel kapcsolatos rendelkezések pontosítása céljából fellebbezett. A védő elsődlegesen a kábítószer-kereskedelem bűntettének eltérő, a Btk. 176. §

(1)bekezdésében meghatározott bűncselekmény szerinti minősítése, míg másodsorban a kiszabott joghátrány enyhítése érdekében jelentett be jogorvoslatot. A vádlott az elsőfokú bíróság fenti ítéletét tudomásul vette. A Pécsi Fellebbviteli Főügyészség az átiratában az ügyészségi fellebbezést módosítva tartotta fenn, ennek értelmében a vádlottal szemben kiszabott szabadságvesztés és közügyektől eltiltás hosszabb tartamban történő kiszabására, valamint a szabadságvesztés végrehajtási fokozatának fegyházban történő meghatározására tett indítványt. [6] II. [7] A másodfokú bíróság a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény (a továbbiakban: Be.) 590. §

(1)bekezdése alapján a kölcsönösen bejelentett fellebbezéssel megtámadott elsőfokú ítéletet az azt megelőző bírósági eljárással együtt bírálta felül, mely a

(2)bekezdése értelmében kiterjedt az ítélet megalapozottságára, az ítéletnek a bűnösség megállapítására, a bűncselekmény minősítésére, a büntetés kiszabására és az intézkedés alkalmazására vonatkozó rendelkezéseire, valamint az indokolás helyességére és az eljárási szabályok megtartására, illetve – a Be. 590. §

(7)bekezdése szerint hivatalból – az egyszerűsített felülbírálat körébe tartozó kérdésekre is. Ennek során észlelte az ítélőtábla, hogy az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás a Be. 592. §

(2)bekezdés c) pontja szerint részben megalapozatlan, mert az csekély mértékben ellentétes az iratok tartalmával. Ezért azt a másodfokú bíróság a Be. 593. §

(1)bekezdésének a) pontjára figyelemmel – az elsőfokú bíróság által lefolytatott bizonyítást érintő ügyiratok tartalma alapján – az alábbiak szerint helyesbítette: A tényállás személyi része tekintetében az ítélet [7] pontjában a Szekszárdi Járásbíróság 31.B.55/2020/

1. számú ítélete helyesen
2. október 27-én emelkedett jogerőre. Mellőzi az ítélet [92] pontjából a kábítószer különösen jelentős mennyiségére való utalást. Az ekként helyesbített tényállás most már mentes a Be.
3. §

(1)és

(2)bekezdéseiben felsorolt teljes, illetve részbeni megalapozatlanságot eredményező hibáktól és hiányosságoktól: teljeskörűen felderített, hiánytalan, iratellenes megállapítást vagy téves ténybeli következtetést nem tartalmaz; az a cselekvőségét részben tagadó vádlott [8] [9] [10] [11] Pécsi Ítélőtábla III.Bf.65/2024/5/II 3 védekezésével szembenálló részében is a bizonyítékok indokolt és okszerű mérlegelésén alapul. [12] III. [13] Az elsőfokú bíróság nem vétett az eljárása során olyan, a Be. 607. §

(1)bekezdésében, vagy a Be. 608. §

(1)bekezdésében felsorolt ún. abszolút, illetve a Be. 609. §

(1)bekezdésében nevesített kihatással bíró és a másodfokú eljárásban ki nem küszöbölhető ún. relatív eljárási szabálysértést, mely az ügy érdemi felülbírálatának akadályát képezte volna; az elsőfokú bíróság ítéletét ezért nem kellett hatályon kívül helyezni. A törvényszék a bizonyítási eljárást a büntetőeljárási törvény rendelkezéseinek megtartásával folytatta le. Ennek során beszerezte, megvizsgálta és a logika szabályainak megfelelően igen részletesen és körültekintően értékelte az ügyben felmerülő nagy számú bizonyítékot, különös tekintettel a tanúk vallomására, valamint a leplezett eszközökkel beszerzett kommunikáció tartalmából nyert adatokra is. Ítéletének indokolásában meggyőzően adott számot a ténymegállapításairól, illetve ezzel kapcsolatban a vádlotti védekezés egy részének elvetéséről is. Következésképpen az indokolási kötelezettségét magas színvonalon teljesítette. A bizonyítékokat értékelő tevékenységével a másodfokú bíróság mindenben egyetértett, így azt megismételni nem kívánja, mindössze a bejelentett védői jogorvoslati kérelem tartalmára tekintettel az alábbiak kiemelését tartotta szükségesnek. A cselekmény eltérő jogi minősítését célzó védői jogorvoslati kérelem nem csupán a cselekmény minősítését, hanem – az annak alapjául szolgáló – tényállás megalapozottságát is sérelmezi; a védő ugyanis a tényállás módosítása útján kívánta rögzíteni azt, hogy a vádlott által értékesített kábítószer mennyisége a Btk. 461. §

(3)bekezdésének a) pontja szerinti jelentős mennyiséget nem érte el. Ez tehát nem csupán minősítési, hanem tényállás megállapítása körébe tartozó kérdés is. A védő a Be. 584. §

(6)bekezdésében írt kötelezettsége ellenére a jogorvoslati kérelmét írásban nem indokolta meg. A másodfokú bíróság ezért csupán az elsőfokú eljárásban elhangzott védői perbeszéd tartalmából indulhatott ki, mely szerint a vásárlóként fellépő tanúk vallomása – így különösen tanú18 tanú nyilatkozata – nem minden esetben tükrözte a valóságot, így erre figyelemmel nem lehet kétséget kizáróan megállapítást tenni arra, hogy a vádlott által értékesített kábítószer mennyisége a jelentős mennyiség alsó határát elérte. Erre tekintettel kérte a vádlott terhére rótt bűncselekmény Btk. 176. §

(1)bekezdésének IV. fordulatában meghatározott kábítószer-kereskedelem bűntettekénti minősítését, szemben az elsőfokú bíróság ítéletében foglalt súlyosabban minősülő alakzat megállapításával. A másodfokú bíróság azonban ezzel a védői hivatkozással nem értett egyet. Osztotta az elsőfokú bíróság ítéletében foglaltakat abban a tekintetben, mely szerint az ügyészség, valamint a vádlott és a védő által együttesen elfogadott tények a Be. 163. §

(4)bekezdés c) pontja szerint nem szorultak bizonyításra. Ekként annak ténye, hogy a vádlott a vádiratban felsorolt személyeknek kábítószer-tartalmú, illetve új pszichoaktív vegyületeket tartalmazó anyagot értékesített, minden vitán felül áll. Helyesen járt el ezért az elsőfokú bíróság, amikor a tényállás I-XIV. pontjaiban feltüntetett kábítószermennyiségek megállapításánál különös figyelmet fordított a beszerzett egyéb bizonyítékok vizsgálatára. [14] [15] [16] [17] [18] [19] [20] Pécsi Ítélőtábla III.Bf.65/2024/5/II [21] [22] [23] [24] [25] [26] [27] 4 Helytállóan mutatott rá arra, hogy a tanúk vallomása különös jelentőséggel bír, hiszen a kábítószer értékesítések kapcsán – tanú11 tanú vásárlása kivételével, amikor tanú10 tanúval közösen jelentek meg a vádlottnál – csupán két személy: a vádlott, illetve a vevőként fellépő tanú vallomása áll rendelkezésre. E körben pedig helyesen foglalt állást akkor, amikor a vádlott védekezésével szemben a fogyasztók tanúvallomását fogadta el, hiszen az e bizonyítékokon felül beszerzett objektív adatok – így különösen a leplezett eszközökkel beszerzett kommunikáció tartalma – szintén a tanúk által említett alkalmak és kábítószer-csomagok (pakkok) számának valóságát támasztotta alá. Ekként megalapozottan helyezkedett arra az álláspontra, hogy a vádlott védekezésével szemben a tanúk vallomására lehet tényállást alapozni. E körben pedig helyesen járt el, amikor a tanúk vallomása alapján megállapított kábítószermennyiséget a mindenkori bírói gyakorlat szerint (BH 2005.246.) becslés útján, a Nemzeti Szakértő és Kutató Intézet által közzétett listában szereplő adatok alapján állapította meg, szakértő bevonása nélkül. Az igazságügyi orvosszakértő bevonására kizárólag azért volt szükség, hogy a Btk. 461. §

(4)bekezdésében meghatározott, a hozzá nem szokott fogyasztó átlagos hatásos adagjának meghatározásával kapcsolatban a bíróság segítségére legyen. Mindezek alapján tehát nem volt kifogásolható az az eljárás, mellyel az értékesített kábítószerek mennyiségét az elsőfokú bíróság felderítette és azt a tényállásában rögzítette. A tényállás megalapozottsága azonban mégis annyiban szenvedett csorbát, hogy annak személyi részében a Szekszárdi Járásbíróság egyik ítélete jogerőre emelkedésének időpontja elírás folytán tévesen került feltüntetésre, amelyet a másodfokú bíróság a Be. 453. §

(1)és

(6)bekezdése szerint kijavított. Emellett pedig észlelte azt is, hogy az ítélet [92] pontjában annak ellenére került feltüntetésre a kábítószer különösen jelentős mennyiségére történő utalás, hogy az sem a vádiratban írt, sem pedig az ítéletben meghatározott bűncselekmény minősítésére nincs kihatással. Ezért a Btk. 176. §

(1)bekezdésében meghatározott és a

(3)bekezdése szerint minősülő cselekmény esetében – miután a különösen jelentős mennyiség nem minősítő körülmény – a kábítószer különösen jelentős mennyiségének rögzítése szükségtelen, így azt a másodfokú bíróság mellőzte a tényállásból. E helyesbítésekkel az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás a Be. 593. §

(3)bekezdése alapján a másodfokú eljárásban is irányadó volt. [28] IV. [29] A fenti tényállás alapján az elsőfokú bíróság helyesen vont következtetést a vádlott büntetőjogi felelősségére. A védői állásponttal szemben a bűncselekmények jogi minősítése is mindenben megfelel a büntető anyagi jogszabályoknak. Miután a tényállás helyesbítésére a kábítószer mennyisége tekintetében nem került sor, a jelentős mennyiség alsó határát közel 1,6-szeresen meghaladó mennyiségű kábítószer esetében a Btk. 176. §

(1)bekezdésének IV. fordulatában meghatározott és a

(3)bekezdés szerinti bűncselekmény jogi minősítésére is törvényesen került sor. [30] [31] Pécsi Ítélőtábla III.Bf.65/2024/5/II [32] [33] [34] 5 Megjegyzendő, hogy a forgalmazói típusú magatartások közül a kereskedést nem vitatta a védelem az eljárás során annak ellenére sem, hogy a vádlott a kábítószer fogyasztását is elismerte és azt az objektív adatok is alátámasztották. Ezen túlmenően pedig helyesen került sor az elsőfokú bíróság részéről az új pszichoaktív anyagok minősítésére, és ezzel kapcsolatban a vádlott által elkövetett bűncselekmény jogi értékelésére is. Mindezek alapján a védő a bűncselekmény eltérő jogi minősítését célzó jogorvoslati kérelme nem volt megalapozott. [35] V. [36] Osztotta a másodfokú bíróság a törvényszék Btk. időbeli hatályának kérdésében történt állásfoglalását a kábítószer fogalma kapcsán; az azzal kapcsolatos rendelkezésben bekövetkezett változás ellenére ugyanis mind az elkövetés, mind pedig az elbírálás idején a kábítószerek mennyiségének és minőségének meghatározásában, valamint az ebből fakadó egyéb büntetőjogi jogkövetkezményekben nem volt különbség. Így törvényesen került sor az elsőfokú bíróság részéről a Btk. 2. §

(1)bekezdése értelmében az elkövetéskor hatályban volt törvény alkalmazására. Az elsőfokú bíróság a vádlott cselekményeire a Btk. 81. §

(1)-

(3)bekezdései szerint irányadó halmazati büntetési tételt és annak a Btk. 80. §

(2)és

(3)bekezdése szerinti középmértékét helyesen állapította meg. A joghátrány megállapítása szempontjából irányadó bűnösségi körülményeket az elsőfokú bíróság teljeskörűen feltárta, ám azokat nem a tényleges súlyuknak megfelelően értékelte. A vádlott esetében a súlyosító körülmények között kiemelendő, hogy visszaesőnek nem minősülő speciális bűnismétlő, hiszen az új pszichoaktív szerrel visszaélés miatt egy alkalommal már megállapították a büntetőjogi felelősségét. A személyében rejlő társadalomra veszélyesség ezért fokozottabb. Ezzel szemben helyesen fogadta el enyhítő körülményként az elsőfokú bíróság, hogy a tényállás egyes részeire tett beismerő vallomás feltáró jellegű volt, mely alapvetően a tényállás megállapítása szempontjából bír különös jelentőséggel. Helytállóan került sor annak rögzítésére is, hogy a cukorbetegsége kapcsán a vádlott egészségi állapota megromlott. Ugyanakkor nem vette figyelembe az elsőfokú bíróság a joghátrány meghatározásakor, hogy a vádlott a bűncselekményt a kábítószer jelentős mennyisége alsó határának csupán 1,6szeresét elérő kábítószermennyiségre követte el. Ez pedig – a tettarányos büntetéskiszabás követelményére is tekintettel – a cselekményre irányadó büntetési tétel alsó határához közeli joghátrány megállapítását indokolja annak ellenére is, hogy a vádlott büntetőjogi felelősségét ezt megelőzően már több esetben megállapították. E helyütt kell kitérni arra is, hogy a megelőző büntetései kivétel nélkül igen csekély súlyú deliktumok voltak, melynek során pénzbüntetéssel, elzárással, illetve rövid tartamú, végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztéssel sújtották. Mindezekre, valamint az enyhítő körülmények túlnyomó súlyára figyelemmel a másodfokú bíróság a szabadságvesztés mértékét eltúlzottnak találta, ezért azt 7 évre enyhítette. E szankció szükséges, de egyben elégséges is a büntetés Btk. 79. §-ában meghatározott céljainak eléréséhez. [37] [38] [39] [40] [41] [42] [43] Pécsi Ítélőtábla III.Bf.65/2024/5/II [44] [45] [46] [47] [48] [49] 6 Az ügyész sérelmezte azt is, hogy a Btk. 37. §

(3)bekezdés

1. a)pontjának
2. ad)alpontjában foglaltak ellenére az elsőfokú bíróság nem fegyházban, hanem eggyel enyhébb fokozatban, börtönben rendelte a szabadságvesztést végrehajtani. Erre figyelemmel kérte a végrehajtási fokozat fegyházban történő megállapítását. Ezzel azonban a másodfokú bíróság nem értett egyet. Osztotta az ítélőtábla a törvényszék álláspontját abban, hogy az első alkalommal hosszabb tartamú végrehajtandó szabadságvesztésre ítélt vádlott életkorát és egészségi állapotát is figyelembe véve nem eltúlzott kedvezmény az eggyel enyhébb fokozat alkalmazása, ezért ebben a tekintetben az ügyészség fellebbezését nem találta megalapozottnak. Következésképpen az ügyészségnek a büntetés súlyosítását célzó jogorvoslati kérelme nem volt megalapozott, míg ezzel szemben a védő büntetés enyhítésére irányuló fellebbezése megalapozott volt. Az elsőfokú bíróság egyéb – az előzetes fogvatartás és az ingatlanhoz kötött bűnügyi felügyelet tartamának beszámításával, a zár alá vétellel biztosított összeg mérséklésével, a vagyonelkobzással, valamint a bűnjelekkel és a bűnügyi költség viselésével kapcsolatos – rendelkezései törvényesnek bizonyultak. Mindezek alapján a másodfokú bíróság a Be. 598. §

(2)bekezdése szerinti tanácsülésen eljárva az elsőfokú bíróság ítéletét a fentiek szerint a Be. 606. §

(1)bekezdése alapján megváltoztatta, míg egyéb törvényes rendelkezéseit a Be. 605. §

(1)bekezdése alapján helybenhagyta. Rendelkezett az ítélőtábla a Btk. 92. §

(1)és

(2)bekezdései, valamint a

(3)bekezdés a) pontja alapján az elsőfokú bíróság ítéletének kihirdetésétől a mai napig bűnügyi felügyeletben töltött idő beszámításáról. P é c s,

1. szeptember
2. Dr. Tóth Sándor s.k. a tanács elnöke, Dr. Hudvágner András s.k. előadó bíró, Dr. Bencze Beáta s.k. bíró A Szekszárdi Törvényszék 4.B.22/2024/
3. számú ítélete a Pécsi Ítélőtábla Bf.III.65/2024/
4. számú ítélete folytán a
5. évi szeptember hó
6. napján jogerőre emelkedett. Dr. Tóth Sándor s.k. a tanács elnöke