Mf.31158/2022/4 – Fővárosi Ítélőtábla
A határozat elvi tartalma: Amennyiben a jelenléti íven szerepel a munkahelyen tartózkodás időtartama, a rendkívüli munkavégzés elrendelésének hiánya a többletdíjazást nem zárja ki és bizonyítással kell feltárni a ténylegesen munkában töltött időtartamot.
Fővárosi Ítélőtábla mint másodfokú bíróság 2.Mf.31.158/2022/4.
A Fővárosi Ítélőtábla mint másodfokú bíróság a személyesen eljárt Felperes1 (Cím2) felperesnek – a dr. Pribélyi Ügyvédi Iroda (cím4 ügyintéző: képviselő1 ügyvéd) által képviselt Alperes1 (Cím1) alperes ellen munkabér megfizetése iránt indult perében a Fővárosi Törvényszék 1.M.70.395/2021/23. számú ítélete ellen az alperes 24. sorszám alatt benyújtott fellebbezése folytán meghozta az alábbi végzést:
A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezi és az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasítja.
Az alperes másodfokú perköltségét 60.000 (hatvanezer) forint + áfa összegben, a fellebbezési eljárás illetékét 52.116 (ötvenkettőezer-száztizenhat) forintban állapítja meg.
A végzés ellen fellebbezésnek nincs helye.
Indokolás Az elsőfokú bíróság végzése és annak jogi indokai [1] A Fővárosi Törvényszék a 2022. április 5-én kelt 1.M.70.395/2021/23. számú ítéletével kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 651.448 forint elmaradt munkabért és ennek késedelmi kamatát, valamint az állam javára 39.087 forint kereseti illetéket. [2] Az általa megállapított tényállás szerint a felperes 1996. március 11-től állt munkaviszonyban az alperesnél adatbázis-rendszeradminisztrátor, majd 2019. augusztus 1.
Fővárosi Ítélőtábla 2.Mf.31.158/2022/4 2 napjától adatbázis-támogató rendszermérnök munkakörben. A felperes havi alapbére 2019. január 1-től 790.000 forint volt. [3] A felperes 2014. szeptember 1-jétől hatályos munkaszerződés módosításának 3. pontja szerint teljes munkaidőben, heti 40 órában került foglalkoztatásra. A 4. pont rögzítette, hogy a munkarendet és a munkaidő beosztást a munkáltató határozza meg, míg a napi munkarendet a kollektív szerződés tartalmazza. Rögzítésre került, hogy a napi munkaidőn felül a munkarend tartalmazza a munkaközi szünet időtartamát - 20 perc/nap - is.
A felek a munkaszerződés módosítás ugyanezen pontjában rögzítették, hogy a munkavállaló a kollektív szerződésben meghatározott módon és feltételekkel munkáját Rugalmas Munkaidő Rendszerben (a továbbiakban: RMR) végzi. Ezt meghaladóan az alperes a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 46. § (1) bekezdése szerint írásban - 2014. augusztus 29-én átvett - okiratban tájékoztatta a felperest arról, hogy a munkaidő mértéke napi 8 óra (heti 40 óra) két havi munkaidőkeretben. [4] A 2014. szeptember 1-jétől hatályos kollektív szerződés (a továbbiakban:
KSZ2014) IV. fejezet 5.2. pontja értelmében az általános teljes napi munkaidő (napi 8 óra) ledolgozása az RMR-ben foglalkoztatott munkavállalók számára rugalmas munkaidő beosztás alkalmazásával is teljesíthető. Az RMR munkaidőkeret tartama 2 hónap, amelyre vonatkozóan teljesülnie kell a napi 8 óra munkaidőnek; azaz két hónap átlagában napi 8 óra a teljesítendő munkaidő. [5] A KSZ2014 IV. fejezet 5.3. pontja szerint „az RMR keretein belül törzsidő az az időtartam, amelyet minden munkavállaló egyformán, minden munkanapon köteles munkahelyén munkavégzéssel tölteni. A törzsidő nem egyenlő a munkaidővel.” A törzsidő időtartama hétfőtől csütörtökig a 08:45 órától 12:00 óráig, valamint a 13:30 órától 15:30 óráig terjedő időszak, míg pénteken a 08:45 órától 12:00 óráig és a 13:30 órától 15:00 óráig terjedő időszak. A KSZ2014 IV. fejezet 5.4. pontja értelmében az RMR keretein belül peremidő az az időtartam, amelynek kezdete 07:00 óra, befejezése 19:00 óra. Ezen az időtartamon belül – a túlmunka és műszakbeosztás szerinti munkavégzés esetét kivéve – a munkáltatónál munkavégzés lehetséges. A peremidőn belül a törzsidő szerinti munkaidő kezdete előtti, illetőleg vége utáni munkavégzés – a rendkívüli munkavégzés elrendelését kivéve – nem minősül túlórának. [6] A KSZ2014 IV. fejezet 6. pontja kimondta, hogy a havi munkabér elszámolásának és kifizetésének alapja az adott hónapra meghatározott munkanapok, illetőleg munkaórák ledolgozása. A 6.1. pont szerint az RMR-ben foglalkoztatott munkavállalók részére kéthavonta, a páros hónapok végén – az év elején meghatározott zárási időpontokban
Fővárosi Ítélőtábla 2.Mf.31.158/2022/4 3 [7] A KSZ2014 IV. fejezet 7. pontja rögzítette, hogy az alperesnél az általános teljes napi munkaidő 8 óra, amely nem tartalmazza a 20 perc/nap munkaközi szünetet. A munkaközi szünetet a munkavállaló – a többműszakos, illetőleg megszakítás nélküli munkakörben foglalkoztatott munkavállalók kivételével – a munkahelyen kívül is eltöltheti, figyelembe véve az 5.3. pontban rögzített törzsidőt. A munkavégzés megkezdését követően a munkát megszakítani kizárólag vagy külső munkavégzés céljából, vagy a munkaközi szünetre megszabott időszakban, naponta egyszer lehet. [8] A 2019. április 1. napjától hatályos kollektív szerződés (a továbbiakban:
KSZ2019) az V. fejezetében azonosan szabályozta az RMR-t, mint a KSZ2014, új rendelkezésként csupán az jelent meg az V. fejezet 6.1 pontjában, hogy „a munkavállaló úgy köteles beosztani munkaidejét peremidőben, hogy a törzsidő és a peremidő együttes tartama a teljes munkaidőnek feleljen meg (a részmunkaidőben foglalkoztatottak tekintetében arányosan), tehát többlet munkaidő nem keletkezhet.” [9] A munkaidő nyilvántartását szintén egyezően szabályozta a KSZ2014 IV. fejezetének 2. pontja és a KSZ2019 V. fejezetének 2. pontja. E rendelkezések alapján a „munkavállalók a munkahelyen való megjelenés és a munkából való távozás időpontját kötelesek a munkáltatónál alkalmazott munkaidő-nyilvántartás szerint rögzíteni. A munkáltató a munkaidő-nyilvántartást elektronikus munkaidő nyilvántartó rendszer (továbbiakban: MINY) használatával, illetve a rendszer által készített, személyre szóló havi jelenléti ív alkalmazásával oldja meg.” A 2.1. pont szerint az „elektronikus munkaidő nyilvántartó rendszer havi összesítő lapjának helyességét – jelenléti ívet – a munkavállaló és a szervezeti egység vezetője köteles havonta ellenőrizni, majd aláírásával hitelesíteni.” [10] A rendkívüli munkaidőben történő munkavégzésről a KSZ2014 V. fejezet 1.2. pontja és a KSZ2019 VI. fejezet 1.2. pontja is akként rendelkezett, hogy rendkívüli munkaidőben történő munkavégzésnek minősül az elrendelt rendkívüli munkavégzés, – beleértve a pihenőnapon, vagy munkaszüneti napon történő munkavégzést is – valamint a munkáltató által meghatározott készenlét alatt végzett munkatevékenység. A rendkívüli munkaidőben történő munkavégzés elrendelésére a KSZ2014 V. fejezet 1.1. pontja szerint az érintett szervezeti egység legalább főosztályvezetői beosztású vezetője, míg a KSZ2019 VI. fejezet 1.1. pontja szerint az érintett szervezeti egység legalább osztályvezetői beosztású vezetője jogosult írásban, és ha az az eset összes körülményei alapján lehetséges, huszonnégy órával a rendkívüli munkavégzést megelőzően. [11] A munkaidő nyilvántartása az alperesnél az elektronikus beléptető rendszer, a MINY adatain alapult. A beléptető rendszer rögzítette a munkahelyre történő belépés és az onnan való távozás időpontját, annak adatai alapján papír alapú jelenléti ív is készült. A hónap végén az alperes bér és munkaügyi munkatársai ellenőrizték a MINY adatait, korrigálva a külső munkavégzésre, tanfolyamra fordított időtartammal, a szabadságnapokkal, illetve a kilépéskor elmulasztott kártyahasználat miatti eltérésekkel. Az előzetesen, valamint a Fővárosi Ítélőtábla
2.Mf.31.158/2022/4 4 készenlét alatt elrendelt és utólag igazolt rendkívüli munkavégzés ellenértékét az alperes a havi rendes munkabérrel együtt számfejtette és fizette ki, amelyet ezt követően a MINY rendszerből törölt, azért, hogy az ne jelentkezzen a munkaidőkeret számfejtése során rendkívüli munkaidőként. [12] A papír alapú jelenléti ív a már korrigált adatokat tartalmazta, amit a felperes és vezetője is aláírt. A munkabér elszámolásánál az alperes a jelenléti ívben foglaltakat vette alapul, tekintve, hogy a munkaidőre vonatkozó adatok a ledolgozott munkaórák számát igazolták. [13] A kéthavi munkaidőkeretre tekintettel az alperes kéthavonta ellenőrizte a letöltött munkaidőt, ennek során általában egy héttel a munkaidőkeret vége előtt értesítette a munkavállalókat, így a felperest is arról, hogy rendezzék a (+) vagy (-) órákat annak érdekében, hogy azok a munkaidőkeret zárására egyensúlyba kerüljenek. A kéthavi munkaidőkeretben keletkezett többletből 5 óra átvitelét engedélyezte az alperes a következő munkaidőkeret elszámolásba, a fennmaradó többletet figyelmen kívül hagyta. [14] A felperes közvetlen vezetői a feladatelosztások során lényeges szempontnak a határidő megtartását tartották, arra nem voltak figyelemmel, hogy a munkaidőkeretben az egyes munkavállalóknak hogyan alakul a felhasználható szabad munkaórájuk száma. [15] A felperesnek a 2018. április 20-tól június 20-ig tartó munkaidőkeret alatt 52 perc, a 2018. június 21-től 2018. augusztus 21-ig tartó munkaidőkeret alatt 50 óra, a 2018. augusztus 22-től 2018. október 18-ig tartó munkaidőkeret alatt 27 óra 45 perc, a 2019. április 18-tól 2019. június 19-ig tartó munkaidőkeretben 35 óra 1 perc, a 2019. június 20-tól 2019. augusztus 20-ig tartó munkaidőkeret alatt 13 óra 10 perc, a 2019. augusztus 21-től 2019. október 21-ig tartó munkaidőkeret alatt 15 óra 33 perc rendkívüli munkaideje keletkezett. [16] A felperes a munkaviszonyát a 2020. február 21. napján kelt felmondásával 2020. március 21. napjával megszüntette. [17] Az elsőfokú bíróság a felperes rendkívüli munkavégzés ellenértékének megfizetése iránt indított keresetét az Mt. 42. § (2) bekezdés b) pontja, 107. § b) pontja és 134. § (1) bekezdés a) pontja alapján megalapozottnak találta. [18] Kiindulásképpen rögzítette, hogy főszabály szerint a rendkívüli munkaidőben történő munkavégzést a munkáltató rendeli el, de a bírói gyakorlat értelmében (BH1997. 500., EBH1999. 53.) rendkívüli munkaidőnek minősül, ha a munkavállaló kifejezett munkáltatói utasítás hiányában, de a munkáltató által elvárt, vagy tudomásul vett módon végez munkát.
Fővárosi Ítélőtábla 2.Mf.31.158/2022/4 5 Ugyancsak rendkívüli munkaidőként kell elismerni a munkáltató részéről el nem rendelt, de igazolt munkavégzést, de önmagában a munkahelyen a munkaidő lejártát követően történt tartózkodás rendkívüli munkavégzést nem eredményez. [19] Arra figyelemmel, hogy a munkáltató kötelezettsége a rendes és rendkívüli munkaidő nyilvántartása, megállapította, hogy a perbeli esetben ezen kötelezettsége alól az alperes nem mentesülhetett azért, mert az általa alkalmazott RMR-ben a munkaidőt a peremidőben a felperes oszthatta be. [20] A bizonyítási eljárás alapján megállapította, hogy a jelenléti ívek az elektronikus beléptetőrendszer adatain alapultak, amely adatokat az alperes a hóvégi ellenőrzés alapján ellenőrizte és korrigálta, így a jelenléti ívekben rögzített időtartamok elváltak a beléptetőrendszer adataitól. A pontosítások folytán az alperes és a felperes is munkaidőként fogadta el a korrigált adatokat, amit a felperes vezetői aláírásukkal hitelesítettek a KSZ2014 IV. fejezet 2.1. pontjának, illetve a KSZ2019 V. fejezet 2.1. pontjának megfelelően. tanú1 tanúvallomása igazolta, hogy a munkabér elszámolás során az alperes a jelenléti íveken feltüntetett munkaórákat vette figyelembe, a jelenléti ívek adatain végzett pontosítás célja is a munkabér elszámolásának alapjául szolgáló munkaidő megállapítása volt. [21] Rámutatott, hogy a kollektív szerződések rendelkezései értelmében a felperes kötelezettsége volt a munkaidőkeret zárása előtt a munkaórák kiegyensúlyozása a többlet elkerülése végett, azonban elvégzendő feladatait vezetői osztották ki. tanú2 és tanú3 tanúvallomása alapján megállapította, hogy a munkafeladatok kiosztásakor lényeges szempontnak a feladatok határidőre történő elvégzést tekintette a munkáltató és nem ellenőrizte a munkaidőkeret szerint felhasználható szabad munkaórákat. Mindezek azt eredményezték, hogy a felperes úgy kapott munkafeladatokat, hogy az adott munkaidőkeretre eső munkaidőn belül azokat nem tudta elvégezni. Erre figyelemmel megállapította, hogy a felperes rendkívüli munkavégzés ellenértékére alapított igénye megalapozott annak ellenére is, hogy rendkívüli munkavégzés elrendelésére esetében nem került sor. [22] A bizonyítási eljárás alapján megállapította, hogy a felperes a vezetői által aláírt jelenléti ívekkel igazolta rendkívüli munkaidejét, az alperes az őt terhelő bizonyítási kötelezettség ellenére nem igazolta, hogy a felperes munkaidőben nem munkavégzéssel töltötte idejét, e körben bizonyítási indítvány nem terjesztett elő, a perben meghallgatott tanúk
pedig az alperes állítását nem igazolták. Erre figyelemmel a kereseti kérelem szerint kötelezte az alperest az elmaradt munkabér és középarányos időponttól a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 6:48 § (1) bekezdése szerinti késedelmi kamata megfizetésére. [23] A pertárgy értékét a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 21. § (1) bekezdés alapján 651.448 forintban állapította meg és az Fővárosi Ítélőtábla 2.Mf.31.158/2022/4 6 Illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Itv.) 42. § (1) bekezdés a) pontja szerinti illeték viselésre kötelezte az alperest a Pp. 102. § (1) bekezdése alapján.
Az alperes fellebbezése [24] Az alperes az elsőfokú ítélet elleni fellebbezésében a Pp. 369. § (3) bekezdés a),
ellentétes, az Mt. 134. § (1) bekezdése a) pontja szerinti kötelezettségének megszegésére vonatkozó következtetés okszerűtlen. Okiratokkal és tanúkkal azt is bizonyította, hogy a jelenléti ívekben foglaltak nem minősülnek munkaidőnek, hanem a munkahelyen tartózkodást igazolják, a munkaidő nyilvántartását a jelenléti ívek és a rendkívüli munkaidőre vonatkozó nyilvántartás együtt képezi és ezek megfelelnek az Mt. 134. §-ban foglaltaknak, a Kúria Mfv.II.10.636/2015. számú ítéletében foglaltakra figyelemmel is. [32] A felperes fellebbezési ellenkérelmet nem terjesztett elő.
A másodfokú bíróság döntése és annak jogi indokai [33] A fellebbezés alapos.
Fővárosi Ítélőtábla 2.Mf.31.158/2022/4 8 [34] A másodfokú bíróság a fellebbezés elbírálása során megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a tényállást csak részben tárta fel, a bizonyítási eljárást hiányosan folytatta le, ezért ítélete megalapozatlan és az eljárás megismétlése szükséges. [35] Az irányadó tényállás szerint az alperes két havi munkaidőkeretben foglalkoztatta a felperest, napi 8 óra munkaidő figyelembevételével. Az alperesnél kollektív szerződés rendelkezett 2014. szeptember 1-től arról, hogy az úgynevezett RMR-en belül a törzsidőben a munkavállaló a munkahelyén köteles munkát végezni hétfőtől csütörtökig 08:45-től - 12:00-ig és 13:00-tól - 15:30-ig; pénteken 08:45-től - 12:00-ig és 13:30-tól 15:00-ig. A peremidő a törzsidő megkezdése előtt 07:00-tól, illetve a törzsidő végétől 19:00ig tartott, amely időtartamra a munkáltatónál történő munkavégzés lehetőségét biztosította az alperes. Nem vitatottan kollektív szerződéses rendelkezés rögzítette azt is, hogy a peremidőben történő munkavégzés elrendelést kivéve nem minősül rendkívüli munkavégzésnek. A KSZ2019 2019. április 1-jétől kifejezetten előírta, hogy a munkavállaló a munkaidejét úgy köteles beosztani peremidőben, hogy a törzsidő és peremidő együttes tartama a teljes munkaidőnek feleljen meg, tehát többletmunkaidő nem keletkezhet. A KSZ2014 és a KSZ2019 kitért arra is, hogy rendkívüli munkavégzésnek csak és kizárólag az előre elrendelt feljegyzés formájában, vagy utólag írásban elismert és leigazolt feljegyzéssel igazolt munkaidő minősíthető. [36] A fenti rendelkezések értelmében az alperes a munkarendet speciális módon, törzsidőben és peremidőben állapította meg. A felperes munkaideje beosztásának jogát a törzsidőre nézve az alperes gyakorolta a kollektív szerződésben rögzített szabályozás alapján és a munkaidő fennmaradó részében engedte át a beosztás jogát a felperesnek úgy, hogy a teljesítendő munkaidőt munkaidőkeret tartalmazta. Ez a típusú munkarend az alperes állításával szemben nem jelent a munkavállaló javára történő eltérést a rendkívüli munkaidő fogalommeghatározása (Mt. 107. § b) pontja) alól és nem eredményezheti azt, hogy a felperest a munkaidőkereten felüli munkavégzés esetén ellenérték nem illethetné meg. [37] Az alperes a felperes munkaidejét nyilvántartotta, oly módon vezetett munkaidő nyilvántartással, hogy a beléptetőrendszer rögzítette a munkahelyre történő beérkezés és eltávozás időpontját. A jelenlét adatait az alperes hóvégén korrigálta és az így módosított időtartamok alapján állította ki a jelenléti ívet, amit a felperes és az alperes nevében közvetlen
felettese aláírásával hitelesített. Nem vitatottan az alperes az elrendelést követően és készenlét alatt teljesített rendkívüli munkavégzést külön nyilvántartásban rögzítette és ellenértékét havonta megfizette a felperesnek, így azok időtartama – törlés miatt – a jelenléti íven nem szerepelt. A jelenléti ívek adatai alapján a felperesnek kéthavi munkaidőkeret elszámolásában a munkaidőkeret átlagában többlete keletkezett, amit az alperes 5 órát meghaladó időtartamban „nem engedett átvinni” a következő munkaidőkeretbe, későbbi elszámolásra. [38] Az irányadó bírói gyakorlat szerint a rendkívüli munkavégzés ellenértékére vonatkozó jogosultságnak nem mellőzhetetlen feltétele az, hogy a munkáltató elrendelje a Fővárosi Ítélőtábla 2.Mf.31.158/2022/4 9 túlmunka végzést (EBH1999. 53.), annak megállapítására az is alapot adhat, ha a munkáltató a munkavégzés kapcsán olyan feltételeket teremt, hogy a munkavállaló a rá háruló feladatokat csak túlmunka végzéssel tudja teljesíteni (BH1998. 509.). Helytálló volt az alperes hivatkozása arra, hogy önmagában a munkahelyen a munkaidőt lejártát követően történő tartózkodás a túlmunka-végzés megállapítására nem szolgálhat alapul (BH1999. 53., BH2015/7/201.). Amennyiben a munkavállaló rendkívüli munkavégzésre utasítást nem kapott, a bíróságnak azt kell vizsgálnia, hogy az alperes érdekében mennyiben volt szükséges és indokolt a munkavállaló rendes munkaidején kívüli munkavégzése (Mfv.I.10.109/2010/3., Mfv.II.10.469/2010/3., EBH2009. 1986.). [39] A töretlen bíró gyakorlat értelmében a munkaidő szükséges és indokolt teljesítésének vonatkozásában a bizonyítási kötelezettség a munkavállalót terheli (Mfv.II.10.820/2012/4., Mfv.II.10.097/2016/4.). Ellenben az alperes terhére értékelendő, ha a munkaidő-nyilvántartás vonatkozásában nem tesz eleget az Mt. 134. § (1) bekezdésében foglaltaknak. Amennyiben a munkáltató a munkaidő-nyilvántartás vezetését a munkavállalóra bízza, annak helyességéért ez esetben is a munkáltató felel, így az ő terhére esik, ha nem teljesíti ellenőrzési kötelezettségét (Mfv.II.10.343/2012/4., Mfv.II.11.038/2011/3., Mfv.III.10.740/2017/7.). [40] A perbeli esetben a felperes azt állította, hogy a munkaidő nyilvántartásban szereplő munkaórákban a munkahelyén tartózkodott és mindvégig munkát végzett. Az idézett bírói gyakorlat szerint önmagában a munkahelyen tartózkodás nem bizonyítja a munkavállaló munkavégzésnek szükséges és indokolt voltát. Az alperes vitatta a felperes állítását és olyan tartalmú nyilatkozatott tett, hogy a felperes részére kiadott munkafeladatok teljesítése a
felperes által a munkahelyen töltött időtartammal nem egyeztethető össze, azzal nem arányos mértékű, a felperessel azonos munkakört betöltő munkavállalóknak a felperesével szemben rendkívüli munkája nem, illetve elhanyagolható mennyiségben (15 óra) keletkezett, de nem is minden egyes munkaidőkeret elszámoláskor. Az alperes a perben több beadványában is hivatkozott arra, hogy a munkaidőkeret végén igazolt és szükséges rendkívüli munkavégzés a felperes esetében nem halmozódott fel, a munkaidő nyilvántartásban megjelenő ezen időtartamok rendkívüli munkavégzésnek nem minősülnek és utasítás ellenére a munkahelyen tartózkodás jogszerű felperesi igényt nem alapozhat meg. Úgy érvelt az alperes, hogy a felperesnek állításait a Pp. 265. § (1) bekezdése alapján bizonyítania kell és önmagában ehhez a tényállítása nem elegendő. Ellenben a felperes keresetében arra hivatkozott, hogy a munkahelyén töltött teljes időt munkavégzésre használta fel és a rá kiosztott feladatok elvégzéséhez a jelenléti ívben rögzített időtartamban szüksége volt. Az alperes vitatta ezt az állítást azzal, hogy a munkateher alapján nem volt indokolt a felperes rendkívüli munkavégzése a keresettel megjelölt időszakban, de ezzel a kérdéssel az elsőfokú bíróság nem foglalkozott. [41] Az elsőfokú bíróság a bizonyítási teherre vonatkozóan anyagi pervezetéssel egyáltalán nem élt. A Pp. 237. § (2) bekezdése értelmében amennyiben a felek között vita van abban, hogy valamely tény bizonyítása mely felet terheli, a bíróságnak tájékoztatnia kell a feleket a bizonyíték rendelkezésre bocsátása, a bizonyítás indítványozása elmulasztása, valamint a bizonyítás esetleges sikertelenségének következményeiről is. A Pp. 170. § (2) bekezdés e) pontja szerint a keresetlevélben a félnek fel kell tüntetnie a tényállításokat Fővárosi Ítélőtábla 2.Mf.31.158/2022/4 10 alátámasztó és rendelkezésre álló bizonyítékokat, bizonyítási indítványokat. Az alperes ellenkérelméből válik azonban egyértelművé a bíróság számára, hogy a döntés szempontjából mely releváns tények szorulnak bizonyításra. A bíróság az érvényesíteni kívánt jog alapján relevánsnak minősített tények körében és az ellenérdekű fél nyilatkozatai összevetésének eredményeként hívja fel a feleket a releváns tények bizonyításának szükségességére. [42] A perbeli esetben az elsőfokú bíróság arra helytállóan utalt, hogy az alperesnél jelenléti nyilvántartást vezettek, abban a felperesnek a munkaidőkereten felüli többlet órák szerepeltek és azt mindkét fél aláírta. Ezért nem volt perdöntő jelentősége annak és nem
vezethetett a felperes keresetének elutasításához, hogy az alperes kollektív szerződéseiben előírt eljárási rend megtartása a munkaidőkereten felüli munkavégzéssel kapcsolatosan nem nyert igazolást. Azonban nem mellőzhető annak az egyedi körülménynek is az értékelése, hogy az alperes nevében eljárók a jelenléti ív adatait annak a szabályozásnak a tükrében igazolták, hogy a munkaidőkereten felüli 5 órát meghaladó időtartam nem vehető figyelembe az elszámolásnál, illetve, hogy az alperes az általa elrendelt rendkívüli munkavégzés ellenértékét havonta nem vitatottan megfizette a felperesnek. [43] A felperes arra nem tett tényállítást, hogy pontosan milyen konkrét feladatok elvégzése tette szükségessé a rendes munkaidőn felüli többletmunkavégzést, és azt az indokolt mértékben végezte. Kizárólag általánosságban nyilatkozott úgy, hogy a magas rendelkezésre állású szolgáltatásokra tekintettel bizonyos műveletek megszakítására, elhalasztására nem volt lehetőség. Ennek tisztázása és a felperes nyilatkozatának beszerzése azonban különösen arra figyelemmel indokolt, hogy az alperes azt állította, a felperessel azonos munkakört betöltő munkavállalóknak számottevő rendkívüli – munkaidőkereten felüli
feladatok nem indokolták a törvényes munkaidőt meghaladó munkavégzést és a leigazolt óraszámban a felperes nem végzett munkát.
Záró rendelkezések [47] A másodfokú bíróság a másodfokú eljárás során felmerülő alperes ügyvédi munkadíjából álló perköltségének összegét a bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi költségekről szóló 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet 2. § (2) bekezdése alapján mérlegeléssel állapította meg, melyhez a 4/A. § (1) bekezdésében foglaltakra is figyelemmel volt. Értékelte azt, hogy az alperes egy beadványt szerkesztett és a másodfokú bíróság tárgyaláson kívül határozott. [48] A másodfokú bíróság megállapította az alperes által egyébként fellebbezésével le is rótt, az Itv. 46. § (1) bekezdés szerinti fellebbezési illetéket, melynek viseléséről a Pp.
A másodfokú bíróság a Pp. 376. § (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül Budapest, 2022. szeptember 27. dr. Orosz Andrea s.k. dr. Szalai Beatrix s.k. a tanács elnöke előadó bíró dr. Laczó Adrienn Lilla s.k. bíró Fővárosi Ítélőtábla 2.Mf.31.158/2022/4 ...
12