Bf.28/2023/7 – Pécsi Ítélőtábla

(1)bekezdésében meghatározott és a

(8)bekezdés I. fordulata szerint minősülő testi sértés bűntette kísérletének minősíti, melyet társtettesként követtek el. Terhelt2 II. r. vádlott büntetését 1 (egy) év szabadságvesztésre és 2 (kettő) év közügyektől eltiltásra súlyosbítja. A szabadságvesztést börtönben rendeli végrehajtani, melyből legkorábban a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. Terhelt2 II. r. vádlott tekintetében a Nagykanizsai Járásbíróság 7.B.255/2019/

1. számú ítéletével kiszabott 6 (hat) hónap szabadságvesztés végrehajtását elrendeli. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja azzal, hogy Terhelt1 I. r. vádlott anyja neve helyesen: anyja neve1 Pécsi Ítélőtábla II.Bf.28/2023/7/II 2 Kötelezi Terhelt1 I. r. vádlottat 21.730 (huszonegyezer-hétszázharminc) forint, Terhelt2 II. r. vádlottat pedig 20.937 (húszezer-kilencszázharminchét) forint másodfokú eljárásban felmerült forint bűnügyi költség megfizetésére az állam részére. Indokolás I. [1] [2] [3] [4] [5] [6] [7] A Szekszárdi Törvényszék a
2. február 21-én kihirdetett 9.B.46/2022/
3. számú ítéletében Terhelt1 I. r. vádlottat a Büntető Törvénykönyvről szóló
4. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.)
5. §

(1)bekezdésében meghatározott és a

(8)bekezdés I. fordulata szerint minősülő testi sértés bűntettének kísérlete miatt 2 év 8 hónap szabadságvesztésre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte. A szabadságvesztés végrehajtási fokozatát börtönben, míg a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontját a büntetés kétharmad részének kitöltését követő napban határozta meg. Terhelt2 II. r. vádlottat a Btk. 339. §

(1)bekezdésében meghatározott garázdaság vétsége miatt 40 nap elzárásra ítélte, melyet büntetés-végrehajtási intézetben rendelt végrehajtani. A fentieken túlmenően rendelkezett a nyomozás során lefoglalt bűnjelekről, valamint a felmerült bűnügyi költség viseléséről is. Az elsőfokú bíróság ítéletével szemben az ügyészség mindkét vádlott terhére, a Terhelt1 I. r. vádlottal szemben kiszabott szabadságvesztés és mellékbüntetés súlyosbítása, Terhelt2 II. r. vádlott cselekményének a Btk. 164. §

(1)bekezdésében meghatározott és a

(3)bekezdés szerint minősülő testi sértés bűntette kísérleteként történő minősítése és a büntetés súlyosítása, szabadságvesztés és közügyektől eltiltás kiszabása végett jelentett be fellebbezést. Terhelt1 I. r. vádlott és védője elsősorban felmentés, másodsorban enyhítés végett, míg Terhelt2 II. r. vádlott és védője felmentésért élt fellebbezéssel. A Pécsi Fellebbviteli Főügyészség átiratában, valamint a nyilvános ülésen jelen lévő képviselője útján – az ügyészség fellebbezését fenntartva – Terhelt1 I. r. vádlott esetében a szabadságvesztés és a közügyektől eltiltás hosszabb tartamban történő megállapítására; Terhelt2 II. r. vádlott cselekményének a Btk. 164. §

(1)bekezdésében meghatározott és a

(3)bekezdése szerint minősülő testi sértés bűntettének kísérletekénti minősítésére, valamint elzárás helyett szabadságvesztés és közügyektől kiszabására tett indítványt. Terhelt1 I. r. vádlott védője a nyilvános ülésen jogorvoslati kérelmével megegyező tartalommal szólalt fel. Álláspontja szerint iratellenes az elsőfokú bíróságnak az a ténymegállapítása, mely szerint védence szúrta meg a sértettet; hiszen tanú2 tanú maga ismerte el a tevékenységirányító központtal telefonon folytatott beszélgetésében, hogy a késsel történő bántalmazást ő követte el. E beszélgetés hitelt érdemlősége nem vonható kétségbe; tanú2 későbbi, Terhelt1 I. r. vádlottra tett terhelő vallomásának célja nyilvánvalóan a saját cselekvőségének elfedése volt. Ezen túlmenően a sértett sérüléseinek keletkezési mechanizmusa sem tisztázott, hiszen bizonyos, hogy a szúrások csak egy jobbkezes személytől származhatnak, Terhelt1 I. r. vádlott azonban balkezes. Végezetül pedig iratellenes az a megállapítás is, mely szerint Terhelt1 I. r. vádlott cselekményét bosszúállás motiválta Pécsi Ítélőtábla II.Bf.28/2023/7/II [8] [9] [10] [11] [12] [13] [14] [15] [16] 3 volna, hiszen maga a sértett is megerősítette, hogy közöttük korábban semmiféle ellentét nem merült fel. Terhelt2 II. r. vádlott védője a nyilvános ülésen elsősorban továbbra is védence felmentését kérte, másodsorban azonban – jogorvoslati nyilatkozatát részben megváltoztatva – az ítélet hatályon kívül helyezésére és az elsőfokú bíróság új eljárásra utasítására, míg harmadlagosan az alkalmazott joghátrány enyhítésére is indítványt tett. Megítélése szerint sértett1 sértett vallomását nem lehetett volna a tényállás alapjául elfogadni, hiszen az jelentős ellentmondásokkal terhelt. Ennek egyik eleme, hogy a nyomozás során nem tett említést az őt Terhelt2 II. r. vádlott részéről ért eszközös bántalmazásról. A tárgyaláson ezzel kapcsolatban elhangzottakat pedig semmi sem támasztotta alá, és azt sem lehetett kétséget kizáróan megállapítani, hogy védence megrúgta volna a sértettet. A másodfokú bíróság a fellebbezésekkel megtámadott elsőfokú ítéletet a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény (a továbbiakban: Be.) 590. §

(1)bekezdése alapján az azt megelőző bírósági eljárással együtt bírálta felül, mely a

(2)bekezdés szerint kiterjedt az ítélet megalapozottságára, az ítéletnek a bűnösség megállapítására, a bűncselekmény minősítésére, a büntetés kiszabására és az intézkedés alkalmazására vonatkozó rendelkezéseire, valamint az indokolás helyességére és az eljárási szabályok megtartására, illetve – a Be. 590. §

(7)bekezdése szerint hivatalból – az egyszerűsített felülbírálat körébe tartozó kérdésekre is. Ennek során észlelte, hogy az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás a Be. 592. §

(2)bekezdésének c) pontjában írt okból részben megalapozatlan: kis mértékben ellentétes a lefolytatott bizonyítást érintő ügyiratok tartalmával. E részbeni megalapozatlanság kiküszöbölése érdekében a tényállást az elsőfokú bíróság által lefolytatott bizonyítást érintő ügyiratok tartalma, valamint a vádlottak másodfokú eljárásban beszerzett erkölcsi bizonyítványai alapján – figyelemmel a Be. 593. §

(1)bekezdésének a) pontjára is – az alábbiak szerint egészítette ki, illetve helyesbítette: Mellőzte Terhelt1 I. r. vádlott esetében az ítélet [6] bekezdésében feltüntetett, a Szekszárdi Járásbíróság 9.Fk.336/2012/

1. számú ítéletével kapcsolatos elítélés adatait. Az ítélet [7] bekezdésének utolsó mondata helyett megállapította, hogy Terhelt1 I. r. vádlott a szabadságvesztésből
2. március 4-én, azt teljes egészében kitöltve szabadult. Mellőzte Terhelt2 II. r. vádlott tekintetében az ítélet [13] bekezdésében rögzített, a Szekszárdi Járásbíróság
3. Fk.152/2017/
4. számú ítéletével, valamint a [10] bekezdésében feltüntetett, a Szekszárdi Rendőrkapitányság 17801/471-3/2020.szabs. számú szabálysértési határozatával kapcsolatos adatokat. Az ítélet [14] bekezdését azzal egészítette ki, hogy a Nagykanizsai Járásbíróság 7.B.255/2019/
5. számú ítéletével kiszabott szabadságvesztés felfüggesztésének próbaidőideje
6. május
7. napján járt volna le. Az ítélet [22] bekezdésének második mondatát – mely szerint Terhelt2 II. r. vádlott magatartása kihívóan közösségellenes és erőszakos volt – a tényállásból mellőzte, és a jogi indokolás részének tekintette. [17] II. [18] Az ekként kiegészített, illetve helyesbített tényállás most már mentes a Be.
8. §

(1)és

(2)bekezdéseiben felsorolt teljes, illetve részbeni megalapozatlanságot eredményező hibáktól és hiányosságoktól: az tehát hiánytalan, teljeskörűen felderített, iratellenes megállapítást vagy téves ténybeli következtetést nem tartalmaz. Pécsi Ítélőtábla II.Bf.28/2023/7/II [19] [20] [21] [22] [23] [24] [25] [26] [27] [28] 4 Az elsőfokú bíróság nem vétett az eljárása során olyan, a Be. 607. §

(1)bekezdésében vagy a Be. 608. §

(1)bekezdésében felsorolt ún. abszolút-, illetve a Be. 609. §

(1)bekezdésében nevesített kihatással bíró és a másodfokú eljárásban ki nem küszöbölhető ún. relatív eljárási szabálysértést, mely az ügy érdemi felülbírálatának akadályát képezte volna. A bizonyítási eljárást a büntetőeljárási törvény rendelkezéseinek megtartásával folytatta le. Ennek során beszerezte, megvizsgálta és a logika szabályainak megfelelően, körültekintően értékelte az ügyben felmerülő bizonyítékokat, ítéletének indokolásában pedig számot adott ténymegállapításairól, így a vádlotti védekezések elvetésének okairól is. Következésképpen indokolási kötelezettségét – mind terjedelmét, mind annak meggyőző erejét tekintve – is teljesítette. Bizonyítékokat értékelő tevékenységével a másodfokú bíróság túlnyomórészt egyetértett, annak megismétlését nem tartotta szükségesnek, így – figyelemmel a jogorvoslati kérelmek tartalmára is – mindössze az alábbiak kiemelése volt indokolt. A másodfokú bíróság nem osztotta az elsőfokú bíróság Terhelt2 II. r. vádlott nyomozás során tett vallomásainak a bizonyítékok köréből történő kirekesztésére vonatkozó álláspontját. Az elsőfokú bíróság hivatkozásával szemben ugyanis a nyomozás irataiból az volt megállapítható, hogy Terhelt2 II. r. vádlottat – a társaival együtt –

1. szeptember 2-án 21 óra 37 perckor ............. területén, az autóbuszpályaudvar közelében már ittas állapotban vonták rendőri intézkedés alá. A rendelkezésre álló adatok szerint ezt követően a 23 óra 35 perckor történt elfogásukig szeszes italt már nem fogyasztottak, később pedig erre nyilvánvalóan lehetőségük sem lett volna. Terhelt2 II. r. vádlott első gyanúsítottkénti kihallgatására
2. szeptember 3-án 4 óra 9 perckor került sor. Első igazoltatásuk óta tehát több mint hat és fél óra, de elfogásuktól számolva is több mint négy és fél óra telt el (nyomozati iratok 517-518., illetve
3. oldalai). Ezek az adatok mindenben alátámasztják a kihallgatást vezető rendőr, tanú6 tanúvallomását, mely szerint Terhelt2 II. r. vádlott, csakúgy, mint társai ekkor már kihallgatható állapotban voltak; ennek ellenkezője fel sem merült (Szekszárdi Törvényszék 9.B.46/2022/
4. számú jegyzőkönyvének 3-
5. oldalai). Nem volt elfogadható az az indok sem, mely szerint Terhelt2 II. r. vádlott kihallgatására a védő távolléte okán az eljárási szabályok megsértésével került sor. Terhelt2 II. r. vádlottat ugyanis a nyomozó hatóság nem vette őrizetbe, ekként nem állt személyi szabadságot érintő kényszerintézkedés hatálya alatt, csupán a kihallgatása idejére tartózkodott a rendőrkapitányság hivatalos helyiségében. Védő részvételét az eljárásban esetében a gyanúsítás tárgya és a Be.
6. §-ában felsorolt más ok sem tette kötelezővé. Nem értett egyet a másodfokú bíróság a Terhelt2 II. r. vádlott folytatólagos kihallgatása során felvett jegyzőkönyv tartalmának a bizonyítékok köréből történő kirekesztésével sem. Az a körülmény, hogy Terhelt2 II. r. vádlott a korábbi jegyzőkönyv tartalmának felolvasása nélkül tartotta fenn az előző gyanúsítotti vallomásában foglaltakat, nem zárja ki e nyilatkozatának törvényességét. Az általa ekkor elmondottakat annak figyelembevételével kell értékelni, hogy korábbi vallomásának felolvasására nem került sor. Szükséges azonban hangsúlyozni azt is, hogy – a rendelkezésre álló további bizonyítékok számára és tartalmára figyelemmel – a szóban forgó vallomások esetleges figyelmen kívül hagyásának sem lett volna az ügy elbírálását érdemben befolyásoló hatása. A felmentést célzó védői jogorvoslatok lényege, hogy az elsőfokú bíróság megalapozatlan tényállást állapított meg, mert a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján a vádlottak büntetőjogi felelőssége kétséget kizáróan nem volt bizonyítható, ezért a felmentésüknek lett volna helye. A másodfokú bíróság a védők ezen érvelésével nem értett egyet. Pécsi Ítélőtábla II.Bf.28/2023/7/II [29] [30] [31] [32] [33] [34] [35] [36] 5 sértett1 sértett, valamint tanú2 és tanú3 tanúk vallomásai megegyeznek abban, hogy a helyszínen jelen lévő személyek közül kik bántalmazták a sértettet. Bár a bántalmazás módjának leírása nem teljesen egyezik meg, azt kétséget kizáróan meg lehetett állapítani, hogy a sértettet legalább egy ökölütés, legalább egy rúgás, és legalább egy rendbeli eszközös bántalmazás érte Terhelt2 II. r. vádlott részéről. Ez utóbbi nyilvánvalóan a sértett elmondásán alapul, azonban az eljárás során nem merült fel olyan indok, mely a szavahihető sértett vallomásának éppen ezt a részét kérdőjelezte volna meg. Ugyanakkor tanú3 és tanú2 tanúk vallomásai is megerősítik azt, hogy volt ilyen eszköz a helyszínen. A sértett szúrt sérüléseit a testéről készült fényképfelvételek mellett az igazságügyi orvosszakértői vélemény is megerősíti, melyek okozásával Terhelt2 II. r. vádlott, továbbá tanú2 és tanú3 tanú egyaránt Terhelt1 I. r. vádlottat terhelte. Ebben a tekintetben pedig közömbös, hogy a sötétségre hivatkozással nem látták a szúrások pontos végrehajtását, hiszen a szúró mozdulatok észleléséről mindhárman említést tettek. A szúrások rendbeliségét, irányultságát és az erő nagyságát pedig az igazságügyi orvosszakértői vélemény aggálytalanul tisztázta. sértett1 előadásából az volt megállapítható, hogy Terhelt1 I. r. vádlott közvetlenül az ülő sértett mellett állt, ekként a sérülések okozását nem zárja ki, hogy balkezes. Emellett a sértett felkeresését, megleckéztetését is egyértelműen ő kezdeményezte, és a bántalmazásához használt kés is az övé volt. A pénzügyőrként szolgálatot teljesítő tanúk közül ketten is – a
7. számú tanú és tanú1 – kétséget kizáróan megerősítették, hogy a sértett megszúrását a telefonba Terhelt1 I. r. vádlott hangoztatta, akit a ruházata, valamint az arcán lévő tetoválások alapján teljes bizonyossággal azonosítottak. A fentiek okán a vádlottaknak az elsőfokú bíróság tényállásában rögzített cselekvősége megnyugtatóan tisztázható volt. A tényállás helyesbítésére mégis azért került sor, mert annak személyi részében olyan elítélések is feltüntetésre kerültek, melyek a közhiteles nyilvántartásban a másodfokú eljárás idején már nem szerepelnek. A Btk.
8. §

(2)bekezdése értelmében ugyanis a büntetőjogi felelősség megállapítására, a kiszabott büntetésre és az alkalmazott intézkedésre vonatkozó adatokat a közhiteles hatósági nyilvántartás a törvényben meghatározott időpontig tartalmazza, ezt követően hátrányos jogkövetkezmény az elítélés miatt már nem állapítható meg a terhelttel szemben. Kivételt ez alól mindössze a – jelen esetben jelentőséggel nem bíró – visszaesés, és az ahhoz fűződő hátrányos jogkövetkezmények képezhetnek (BH 2019.154., IH 2021.108.). Emellett a vádlottak egyéb előéleti adatai is helyesbítésre szorultak. Elmulasztotta ugyanis feltüntetni az elsőfokú bíróság Terhelt1 I. r. vádlott tekintetében az ítélet [7] bekezdésében azt, hogy a szabadságvesztésből mikor szabadult. Ezzel szemben a szabadságvesztés végrehajtása kezdő időpontjának feltüntetése szükségtelen; annak van csupán jelentősége, hogy mikor hagyta el a büntetés-végrehajtási intézetet, illetve erre feltételes szabadságra bocsátás, vagy a büntetés kitöltése okán került-e sor. Terhelt2 II. r. vádlott esetében az ítélet [14] bekezdésében az elsőfokú bíróság nem tüntette fel, hogy a végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztés próbaideje mikor telt volna el. Mindezekkel kapcsolatban a másodfokú bíróság a tényállás személyi részét kiegészítette, illetve helyesbítette. Mellőzte továbbá a történeti tényállás [22] bekezdésének 2. mondatát, mely szerint Terhelt2 II. r. vádlott magatartása kihívóan közösségellenes és erőszakos volt. A tartalmilag jogkövetkeztetést tartalmazó megállapításnak a cselekmény jogi minősítése szempontjából – az alábbiakban részletesen kifejtendő okokból – nincs is jelentősége. Pécsi Ítélőtábla II.Bf.28/2023/7/II 6 [37] Az elsőfokú bíróság által megállapított és a fentiek szerint kiegészített, illetve helyesbített tényállás a Be. 593. §

(3)bekezdése alapján irányadó volt a másodfokú eljárásban is. [38] III. [39] E tényállásból az elsőfokú bíróság helyesen vont következtetést a vádlottak büntetőjogi felelősségére. Következésképpen a bejelentett fellebbezések megalapozatlanság miatt hatályon kívül helyezést, illetve felmentést célzó részükben nem voltak megalapozottak. A bűncselekmény minősítése azonban egyik vádlott esetében sem felel meg a büntető anyagi jogszabályoknak. A Btk. 13. §

(3)bekezdése értelmében társtettesek azok, akik a szándékos bűncselkemény törvényi tényállását egymás tevékenységéről tudva, közösen valósítják meg. Az irányadó tényállás lényege szerint Terhelt1 I. r. és Terhelt2 II. r. vádlott, tanú2, valamint tanú3 a vádbeli nap délutánját és estéjét is együtt, egymás társaságában töltötte. Ennek során – italozó, agresszív magatartásukkal – már a bűncselekmény elkövetése előtt is magukra vonták a rendőrség figyelmét, tevékenységükkel azonban a hatósági figyelmeztetés ellenére sem hagytak fel. Terhelt1 I. r. vádlott ekkor kezdeményezte a hajléktalanként élő sértett1 megleckéztetését. Javaslatát Terhelt2 II. r. vádlott is elfogadta, aki a sértettet nem is ismerte. Ebből a célból mentek tehát – tanú2 vezetésével – a sértett1 sértett lakóhelyéül szolgáló sátorhoz; hangsúlyozni szükséges, hogy más racionális célja nyilvánvalóan nem is lehetett az ott, a késő esti órákban történő megjelenésüknek. Az állítása szerint korábbi sérelmét megtorolni kívánó Terhelt1 I. r. vádlott már út közben megmutatta társainak – így Terhelt2 II. r. vádlottnak is – a birtokában lévő és a bűncselekmény elkövetéséhez utóbb eszközül használt összecsukható kést. A helyszínre érkezve az általa nem is ismert sértett bántalmazását a fejére mért ütésekkel és megrúgásával Terhelt2 II. r. vádlott kezdte meg. Terhelt1 I. r. vádlott céljával tehát nemcsak azonosult, hanem annak megvalósításában tevékenyen, kezdeményezően részt is vállalt. A későbbiek során szemtanúja volt Terhelt1 I. r. vádlott magatartásának, így a fentebb említett késsel leadott hat rendbeli szúrásnak is. Ennek ellenére a helyszínről nem távozott el, társa magatartásától az eszköz használatát követően sem határolódott el, egészen az elfogásukig vele maradt. Mindezekből kizárólag az a következtetés vonható le, hogy Terhelt1 I. r. és Terhelt2 II. r. vádlottak mindvégig szándékegységben cselekedtek, melynek szükségszerű anyagi jogi következménye büntetőjogi felelősségüknek a legsúlyosabb bűncselekményben és társtettesi alakzatban történő megállapítása. Az állandó bírói gyakorlat szerint a társtettesség megállapításához szükséges szándékegységnek nem feltétele a közös elkövetésben való előzetes megállapodás, szóbeli megegyezés. A cselekmény közös végrehajtásában megmutatkozó egyetértés az elkövetés helyszínén, a véghezvitel során is létrejöhet (BH 2017.284.). Egységes a bírói gyakorlat abban is, hogy a társtettesi minőség felelőssége alól utóbb csak az az elkövető mentesülhet, aki társa felismerhető szándékos tevékenységétől annak észlelésekor nyomban elhatárolja magát, és az elkövetés helyszínéről nyomban eltávozik (BH 2019.36.). A fentebb kifejtettek szerint azonban erről jelen esetben szó sem volt. Terhelt1 I. r. vádlott a társainak előzetesen bemutatott késsel – az élet kioltására tehát nyilvánvalóan alkalmas eszközzel – a sötét, mindössze mobiltelefon fényével megvilágított helyszínen, legalább hat alkalommal szúrta meg kis-közepes erővel a sértettet, melyekből két [40] [41] [42] [43] [44] [45] [46] [47] Pécsi Ítélőtábla II.Bf.28/2023/7/II 7 [51] szúrás a fejét, egy a nyakát, míg három a hátát érte. Az életveszélyt okozó sérülés elmaradása – általa tudatosan már nem befolyásolható módon – mindössze a szerencsés véletlennek volt köszönhető. Ilyen körülmények között Terhelt1 I. r. és Terhelt2 II. r. vádlottnak is számolnia kellett azzal, hogy a nagy számú, célzott szúrás akár életveszélyes sérülést fog előidézni; ebbe azonban mindketten belenyugodtak, tehát eshetőleges szándékkal cselekedtek. Téves az elsőfokú bíróságnak az az álláspontja, hogy – miután a kifejezetten Terhelt2 II. r. vádlott általi bántalmazás eredményeként keletkezett, Terhelt1 I. r. vádlott tevékenységétől elkülöníthető testi sérülés bekövetkezése kétséget kizáró bizonyossággal nem volt azonosítható –: Terhelt2 II. r. vádlott cselekménye nem minősíthető a Btk. 164. §-ában meghatározott testi sértés bűncselekményének. Az ítélkezési gyakorlat ezzel szemben több évtizede következetes abban, hogy amennyiben több elkövető testi sértés okozására irányuló szándékkal, közösen bántalmazza a sértettet, – a további feltételek fennállása esetén – valamennyi elkövető társtettesként, a legsúlyosabb eredményért tartozik büntetőjogi felelősséggel (BH 1981.258., BH 1996.133.). Közös bántalmazás esetén, amikor tehát valamennyi elkövető tisztában van társai cselekvőségével is, a minősítés szempontjából közömbös, hogy a súlyosabb minősítést megalapozó sérülést melyik elkövető fizikai erőkifejtése idézte elő; az okozott eredményért az elkövetőek társtettesként felelnek (BH 2017.284.). Miután a vádlottak szándékegységben bántalmazták a sértettet, és miután Terhelt2 II. r. vádlott szándéka is – a sértett fejének ököllel, majd eszközzel történő megütése, illetve megrúgása – nyilvánvalóan testi sérülés okozására irányult: közömbös, hogy az életveszély előidézésére is alkalmas legsúlyosabb sérülést melyikük okozta; cselekményeik helyes minősítése egységesen a Btk. 13. §

(3)bekezdése szerinti társtettesként elkövetett, a Btk. 164. §

(1)bekezdésében meghatározott, és a

(8)bekezdés I. fordulata szerint minősülő testi sértés bűntettének kísérlete. A minősítést sérelmező ügyészségi fellebbezés ennyiben megalapozottnak bizonyult. [52] IV. [53] Terhelt2 II. r. vádlott esetében a bűncselekmény minősítésének megváltoztatására tekintettel módosult a vele szemben alkalmazandó büntetési tételkeret is: a Btk. 164. §

(8)bekezdésében meghatározott bűncselekményre a törvény két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés kiszabását rendeli, melynek a Btk. 80. §

(2)bekezdése szerinti középmértéke öt évi szabadságvesztés. Az elsőfokú bíróság a büntetés kiszabásánál irányadó körülményeket nagyobbrészt helyesen tárta fel, azonban a bűncselekmény minősítésének megváltozása azok ismételt számbavételét tette indokolttá. A másodfokú bíróság Terhelt1 I. r. vádlott terhére értékelte az elkövetéskor fennálló, önhibájából eredő ittas állapotát, a társas elkövetésben megnyilvánuló fokozottabb társadalomra veszélyességét, valamint kezdeményező szerepét. Súlyosító körülmény volt visszaesőnek nem minősülő különös bűnismétlő volta, továbbá az, hogy jogellenes tevékenységével a rendőrségi intézkedés után sem hagyott fel, a bűncselekmény elkövetésére ezt követően került sor. Terhére volt értékelendő a késő esti órákban, az alvó sértett sérelmére történő támadás ténye is. Az útonálló és a garázda elkövetési módra, mint súlyosító körülményre utalást ugyanakkor a másodfokú bíróság mellőzte. Enyhítő körülményként értékelte ezzel szemben, hogy két kiskorú gyermek eltartásáról gondoskodik, illetve a bűncselekmény kísérleti szakban maradását. [48] [49] [50] [54] [55] Pécsi Ítélőtábla II.Bf.28/2023/7/II [56] [57] [58] [59] [60] [61] [62] [63] [64] [65] [66] [67] 8 Terhelt2 II. r. vádlott esetében ugyancsak súlyosító körülmény volt az önhibájából eredő ittas állapot, a társas, a rendőri intézkedés ellenére, a késő esti órákban, alvó sértett sérelmére történt elkövetés. Terhére volt értékelendő visszaesőnek nem minősülő bűnismétlő volta, illetve – nyomatékkal – a felfüggesztett szabadságvesztés és büntetőeljárás hatálya alatti elkövetés. Enyhítő körülményként került ugyanakkor értékelésre fiatal felnőtt volta, a két kiskorú gyermek eltartása, a bűncselekmény kísérleti szakban maradása, illetve az, hogy a súlyosabb minősítést megalapozó sérülést nem ő okozta. A másodfokú bíróság büntetés kiszabásánál irányadó fenti körülményekre figyelemmel a Terhelt1 I. r. vádlottal szemben alkalmazott jogkövetkezményeket alkalmasnak, egyúttal azonban szükségesnek is találta a Btk. 79. §-ában megfogalmazott célok eléréséhez. Következésképpen esetében sem a büntetés súlyosbítását, sem pedig annak enyhítését célzó jogorvoslati kérelmek nem voltak megalapozottak. Ugyanakkor a Terhelt2 II. r. vádlottal szemben kiszabott büntetést – mindenekelőtt a bűncselekmény súlyosabb minősülése, illetve a felfüggesztett szabadságvesztés tartama alatti elkövetés folytán – indokolatlanul enyhének találta, mely a büntetési célok elérésére sem generál, sem pedig speciálpreventív szempontból nem alkalmas. A másodfokú bíróság a nagyszámú és nyomatékos enyhítő körülményre figyelemmel azonban a törvényi minimum, a két évi szabadságvesztés kiszabását is eltúlzottan szigorúnak ítélte, ezért a Btk. 82. §

(1)bekezdésében, valamint a

(2)bekezdés c) pontjában foglalt rendelkezések alkalmazásával a joghátrányt egy év szabadságvesztésre súlyosította. E büntetés végrehajtásának felfüggesztése a Btk. 86. §

(1)bekezdésének c) pontja alapján kizárt. A szabadságvesztést a Btk. 37. §

(2)bekezdés a) pontja alapján börtönben rendelte végrehajtani, melyből a Btk. 38. §

(2)bekezdés a) pontja értelmében legkorábban a büntetés kétharmad részének a kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. A másodfokú bíróság Terhelt2 II. r. vádlottat is méltatlannak találta arra, hogy a közügyekben részt vegyen, ezért azoktól a Btk. 61. §

(1)bekezdése alapján eltiltotta. Ennek tartamát a Btk. 62. §

(1)bekezdésének keretei között 2 évben állapította meg. Terhelt2 II. r. vádlott a bűncselekményt felfüggesztett szabadságvesztés próbaideje alatt követte el. A Btk.

1. § b) pontja alapján ezért a Nagykanizsai Járásbíróság 7.B.255/2019/
2. számú ítéletével kiszabott 6 hónap szabadságvesztés végrehajtását is el kellett rendelni. Az ügyészség Terhelt2 II. r. vádlott büntetésének súlyosítását célzó fellebbezése tehát megalapozott volt. Az elsőfokú bíróság egyéb – Terhelt1 I. r. vádlottal szemben kiszabott szabadságvesztés végrehajtási fokozatával, a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontjával, a bűnjelekkel, illetve a bűnügyi költség viselésével kapcsolatos – rendelkezései törvényesnek bizonyultak. Észlelte ugyanakkor a másodfokú bíróság, hogy az ítélet rendelkező részében Terhelt1 I. r. vádlott édesanyjának a keresztneve elírás folytán tévesen került feltüntetésre, mely helyesen keresztnév
3. Mindezekre tekintettel a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság fellebbezésekkel megtámadott elsőfokú ítéletét a Be.
4. §

(1)bekezdése alapján megváltoztatta, míg egyéb törvényes rendelkezéseit a Be. 605. §

(1)bekezdése alapján helybenhagyta azzal, hogy Terhelt1 I. r. vádlott anyja neve helyesen anyja neve1 A Be. 613. §

(1)bekezdése alapján kötelezte Terhelt1 I. r. vádlottat 21.730, míg Terhelt2 II. r. vádlottat 20.937 forint másodfokú eljárásban a kirendelt védőik fellépésével kapcsolatban felmerült bűnügyi költség megfizetésére. Pécsi Ítélőtábla II.Bf.28/2023/7/II 9 P é c s,

1. október
2. Dr. Krémer László s.k. a tanács elnöke, Dr. Hudvágner András s.k. előadó bíró, Dr. Tóth Sándor s.k. bíró A Szekszárdi Törvényszék 9.B.46/2022/
3. számú ítélete a Pécsi Ítélőtábla Bf.II.28/2023/
4. számú ítélete folytán – az abban írt változtatásokkal – a
5. évi október hó
6. napján jogerőre emelkedett. Dr. Krémer László s.k. a tanács elnöke