Bf.17/2023/26 – Pécsi Ítélőtábla

(1)bekezdésében meghatározott és a

(8)bekezdés I. fordulata szerint minősülő testi sértés bűntettének kísérlete, valamint a Btk. 164. §

(1)bekezdésében meghatározott és a

(3)bekezdés szerint minősülő testi sértés bűntette miatt – mint különös visszaesőt – halmazati büntetésül kilenc év szabadságvesztésre és kilenc év közügyektől eltiltásra ítélte. A szabadságvesztést börtönben rendelte végrehajtani és megállapította, hogy abból a vádlott legkorábban a büntetés háromnegyed részének a kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. Ezen túlmenően rendelkezett az előzetes fogvatartásban töltött idő beszámításáról, a lefoglalt bűnjelekről és az eljárás során felmerült bűnügyi költség viseléséről. Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a vádlott és védője jelentett be fellebbezést a bűnösség megállapítása miatt, felmentés érdekében, illetve – másodlagosan – enyhítésért. A Pécsi Fellebbviteli Főügyészség átiratában – a vád tárgyává tett cselekmények Btk. 221. §

(1)bekezdésében meghatározott magánlaksértés vétségeként is történő értékelése céljából – bizonyítás felvételét, ennek keretében a büntethetőséghez szükséges magánindítvány beszerzését, míg felszólalásában a védő sértett1 sértett kihallgatását és orvosszakértői vizsgálatának az elrendelését indítványozta. A tárgyaláson a másodfokú bíróság ismertette a kórház1 megkeresésre adott tájékoztatását, mely szerint a pszichiátriai részlegen fekvőbetegként kezelt sértett1 sértett kognitív hanyatlás talaján kialakult Alzheimer-kórban szenved. Ennek ismeretében a Pécsi Fellebbviteli Főügyészség jelenlévő képviselője a bizonyítás felvételére irányuló indítványát visszavonta és az elsőfokú bíróság ítéletének a helybenhagyását kérte. Bizonyítási indítványának elutasítása után a védő a bejelentett jogorvoslati kérelmével egyezően tartotta meg a perbeszédét. A másodfokú bíróság a fellebbezésekkel megtámadott határozatot a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény (továbbiakban: Be.) 590. §

(1)és

(2)bekezdései alapján az azt megelőző bírósági eljárással együtt bírálta felül, oly módon, hogy vizsgálta a tényállás megalapozottságát, az ítéletnek a bűnösség megállapítására, a bűncselekmények minősítésére, a büntetés kiszabására vonatkozó rendelkezéseit, valamint az indokolás helyességét és az eljárási szabályok megtartását. Ezt meghaladóan – figyelemmel a Be. 590. §

(7)bekezdésére – hivatalból döntött az egyszerűsített felülvizsgálat tárgyát képező kérdésekben. Ennek során a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást a Be. 592. §

(2)bekezdés a) pontja szerinti okból részben megalapozatlannak találta, mert az a vádlott büntetéseinek végrehajtására vonatkozó adatok tekintetében kis mértékben hiányos. Ezért a másodfokú bíróság – a Be. 593. §

(1)bekezdés a) pontja értelmében – az elsőfokú bíróság által lefolytatott bizonyítást érintő ügyiratok tartalma alapján a tényállást az alábbiak szerint egészítette ki: A Szekszárdi Járásbíróság 12.B.141/2021/

1. számú ítéletével – 2 rendbeli ittas járművezetés vétsége miatt – kiszabott 1 év börtönbüntetés végrehajtását
2. október 22-én vették foganatba. Ezt a büntetését a vádlott
3. október 21-én töltötte ki, melyet – a Szekszárdi Járásbíróság 31.B.44/2022/
4. számú ítéletéhez kacsolódóan – 40 nap elzárás végrehajtása követett. Az elzárás
5. november
6. napjáig tartott, ez volt e büntetés utolsó napja. Az ekként kiegészített tényállás most már mentes a Be.
7. §

(1)és

(2)bekezdéseiben felsorolt teljes vagy részleges megalapozatlansági hibáktól és hiányosságoktól; az hiánytalan Pécsi Ítélőtábla II.Bf.17/2023/26/II 3 és teljeskörűen felderített, miközben nem tartalmaz az ügyiratok tartalmával ellentétes, vagy téves ténybeli következtetésen alapuló megállapítást sem. [10] II. [11] Az elsőfokú bíróság a bizonyítási eljárást a perrendi előírásoknak megfelelően folytatta le, oly módon, hogy nem vétett a Be. 607. §

(1)bekezdésében és a Be. 608. §

(1)bekezdésében írt ún. abszolút-, illetve a Be. 609. §

(1)bekezdésében meghatározott ún. relatív hatályú – az eljárás lefolytatására lényeges hatással járó és a másodfokú eljárásban ki nem küszöbölhető – szabálysértést. Így az ügy érdemi felülbírálatának nem volt akadálya. A Tolna Vármegyei Főügyészség M.I.B.12/2022/

1. számú vádirata nem tartalmazott egyértelmű utalást arra, hogy a vádló a lakás zavartalan használatát sértő magatartást is a vád tárgyává kívánta volna tenni. A cselekmény leírásában a magánindítvány előterjesztésének időpontja még a legtávolabbi összefüggésben sem kapott helyet, annak előterjesztésére a nyomozás során nem is került sor, de a vádirat Be.
2. §

(1)bekezdés c) pontja szerinti részében – a büntetőjogi értékelés tekintetében – sem jelent meg az, hogy az ügyészség a magánlaksértés vétsége miatt is kezdeményezné a vádlott felelősségre vonását. Mindezek ellenére a Pécsi Fellebbviteli Főügyészség mégis azért látta a magánlaksértés vétségét megállapíthatónak, mert a vádiratban, illetve az elsőfokú bíróság tényállásában szerepelt az, hogy a vádlott – figyelmen kívül hagyva a sértett felszólítását – a cím18 számú ingatlanban bent maradt. Ezzel kapcsolatosan azonban a büntethetőséghez szükséges magánindítványt [Btk. 231. §

(2)bekezdés] a sértett visszafordíthatatlan szellemi hanyatlása miatt már nem lehetett beszerezni. Az elsőfokú bíróság a felderített és összegyűjtött bizonyítékokat egybevetette, körültekintően mérlegelte. Helyesen indult ki abból, hogy az indulatos és ittas állapotban lévő vádlott már eleve a számonkérés szándékával jelent meg sértett1 sértett otthonában, tulajdonképpen anélkül, hogy oda bárki is hívta volna. A lakásban aztán – szinte pillanatok alatt – durva és sértő hangnemet ütött meg, majd rögtön bántalmazni kezdte előbb sértett1t, kevéssel később pedig a védelmére igyekvő sértett2t is. Ennek az eseménysorozatnak a legfontosabb részleteiről – a vádlott erőszakos fellépéséről és egyoldalú agresszivitásáról – a szóban forgó sértettek ellentmondástól mentes vallomást tettek, melyet a helyszínen tartózkodó, bár rendkívül visszafogottan nyilatkozó tanú1 mindenben alátámasztott. sértett1 sértettet a nyomozás során három alkalommal hallgatták ki, melyek során a bántalmazásának legfontosabb mozzanatait összefüggően előadhatta. Sérüléseiről fényképfelvételek készültek, illetve – más forrás alapján – igazolt az is, hogy másnap a szomszédja előtt rendkívül elesett, szinte nyomorúságos állapotban jelent meg, a szemei bedagadtak és összeszűkültek, a ruházata pedig jól láthatóan vérrel volt szennyezett. Támadójaként a vádlottat nevezte meg, éppen úgy, ahogyan sértett2 is, aki a mellkasának bal oldalát ért nagy erejű ütést kötötte a lakásban hívatlanul megjelent személyhez. Mindez maradéktalanul illeszkedett ahhoz a vallomáshoz, melyben a másik szomszéd az áthallatszó zajok és kiabálások sorrendjét idézte fel. A tettlegesség után a vádlott a közeli italboltban tisztította meg a kézfejét és az alkarját a rátapadt vértől, miközben feltűnően dicsekedett azzal, hogy másokkal verekedett. Megjelenésében és viselkedésében semmi sem utalt arra, hogy a sérülést szenvedett volna, a kulcscsontja – már csak a természetes mozgásából ítélve – ekkor bizonyosan nem lehetett törött. [12] [13] [14] [15] [16] Pécsi Ítélőtábla II.Bf.17/2023/26/II [17] [18] [19] 4 Ilyen körülmények között szóba sem jöhetett a tettlegesség kölcsönös jellege, vagy az, hogy a lakásban hívatlanul megjelent vádlott – tartva az alulmaradástól – intenzív védekezésre kényszerült volna. Testfelépítését tekintve egyébként is erőfölényben volt az alkoholista életvitele folytán rendkívül legyengült sértett1 sértettel szemben, míg az ittas állapotban lévő sértett2 nyilvánvalóan nem jelenthetett rá nézve komoly fenyegetést. Így a jogos védelemre való hivatkozásának semmilyen ténybeli alapja nem volt, a vádlott védekezését egybehangzó bizonyítékok cáfolták. Az ügy elbírálásához, illetve büntetőjogi megítéléséhez további adatokra nincs szükség, ezért a másodfokú bíróság sértett1 sértett újbóli kihallgatására, illetve elmeorvosi vizsgálatára irányuló bizonyítási indítványt elutasította. Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás mindössze a Be. 561. §

(3)bekezdés b) pontja szerinti részében szorult kiegészítésre, miután az a vádlott előzetes fogvatartásának a megszakításához, illetve ismételt foganatba vételéhez vezető büntetések végrehajtásával kapcsolatosan hiányosnak mutatkozott. Ezeket az adatokat pótolni kellett, így a másodfokú eljárásban – a Be. 592. §

(3)bekezdése értelmében – az ekként kiegészített tényállás vált irányadóvá. [20] III. [21] Az irányadó tényállás alapján az elsőfokú bíróság okszerűen következtetett a vádlott büntetőjogi felelősségére. Következésképpen az ezt sérelmező fellebbezések megalapozatlannak bizonyultak. A cselekmények minősítése is megfelel a büntető anyagi jogszabályoknak. A vádlott sértett1 sértettet a fejére mért többszöri ütésekkel és a felső testének bal oldalára célzott rúgással bántalmazta, mindannyiszor nagy erő kifejtése mellett. A tettlegességgel érintett testrészek élettani szerepe és jelentősége folytán a koponyán belüli vérzéssel vagy agyzúzódással járó, illetve a tört bordavégek elmozdulása következtében légmell kialakulásához vezető életveszélyes sérülések elmaradása mindössze a szerencsés véletlennek volt köszönhető. Magatartásának köztudottan lehetséges következményeit a vádlott nyilvánvalóan felismerte, azokat érintően azonban közömbösséget mutatott. Mindezt alátámasztotta a történések egészéhez való cinikus hozzáállása és viszonyulása, az a tény, hogy a vérző sértettet a sorsára hagyva távozott a helyszínről, majd egy közeli italboltban az erejével, illetve rátermettségével kérkedett. A cselekményének lehetséges eredménye tekintetében tehát a vádlottat eshetőleges szándék terhelte. A különös visszaeső vádlottal szemben – figyelemmel a Btk. 89. §

(1)bekezdésében, illetve a Btk. 81. §

(1)-

(4)bekezdéseiben írtakra – két évtől tizenhat év hat hónapig terjedő szabadságvesztés volt kiszabható, melynek a Btk. 80. §

(2)bekezdése szerinti középmértéke kilenc év három hónap. A büntetőjogi jogkövetkezményeket meghatározó tényezőket az elsőfokú bíróság – túlzó részletessége ellenére is – pontatlanul, illetve szükségtelen ismétlésekbe bocsátkozva tárta fel. Súlyosító körülmény a vádlott kifogásolható életvezetése, így mindenekelőtt az, hogy a különös visszaesés megállapításához szükséges mértéket meghaladóan is volt büntetve. Ezen túlmenően a cselekményeit két büntetőeljárás hatálya alatt valósította meg, már azt követően, [22] [23] [24] [25] [26] [27] [28] Pécsi Ítélőtábla II.Bf.17/2023/26/II [29] [30] [31] [32] [33] [34] [35] [36] 5 hogy ellene ittas járművezetés vétsége és orvhalászat vétsége miatt eljárás indult. Életvitelében az alkoholfogyasztás kriminogén tényező, a jelen ügyben elbírált bűncselekményeit is önhibájából eredő ittas állapotban követte el. Ez mind a terhére értékelendő. A hatóságokkal való együttműködése mindössze egyes – egyébként vitathatatlan – mozzanatok elismerésére korlátozódott, tulajdonképpen csak arra, hogy sértett1 sértettet megütötte. Ehhez még a legtávolabbi összefüggésben sem járult a bűnösség beismerése, így ennek semmilyen enyhítő hatást nem lehetett tulajdonítani. Az elsőfokú bíróság által említett további körülmények – az elvetemültség, a kitartó elkövetési mód, illetve az életveszélyes sérülés előidézésére való kétszeres alkalmasság – a vádlott előélete, illetve magatartásának súlyosabb bűncselekmény kísérleteként történő minősítése körében már értékelést nyert. Ismételt figyelembevétele a kétszeres értékelés tilalmába ütközne. A vádlott javára kell figyelembe venni a beteg, támogatásra szoruló élettársról való gondoskodást, illetve a cselekmény kísérleti szakban maradását. Az elsőfokú bíróság a súlyosító körülményeknek az indokoltnál nagyobb nyomatékot tulajdonított, és így eltúlzottan súlyos büntetést szabott ki. A Btk. 79. §-ában megfogalmazott célok rövidebb tartamú szabadságvesztéssel és közügyektől eltiltással is elérhetőek, ezért azok tartamát a másodfokú bíróság nyolc-nyolc évre enyhítette. Következésképpen a bejelentett fellebbezések a büntetőjogi jogkövetkezmények mérséklésére irányuló részükben megalapozottak voltak. Észlelte a másodfokú bíróság, hogy tévesen történt meg a letartóztatásban töltött idő beszámítása, miután a vádlott 2022. november 30-án még az elzárás büntetését töltötte (Szekszárdi Törvényszék 4.B.184/2022/26. számú irata). Ezért az elsőfokú bíróság ítéletének kihirdetését megelőzően a kiszabott szabadságvesztés tartamába helyesen a 2021. évi szeptember hó 6. napjától a 2021. évi október hó 21. napjáig, illetve a 2022. évi december hó 1. napjától a 2023. évi január hó 31. napjáig előzetes fogvatartásban töltött időt kellett beszámítani. Ennyiben a másodfokú bíróság – a büntetőjogi jogkövetkezményekre és az előzetes fogvatartás beszámítására vonatkozó részében – az elsőfokú bíróság ítéletét a Be. 606. §

(1)bekezdése alapján megváltoztatta. Az egyéb rendelkezések törvényesek voltak, így azokat a Be. 605. §

(1)bekezdése értelmében helybenhagyta. A kiszabott szabadságvesztés tartamába – a Btk. 92. §

(1)bekezdésében írtak szerint – be kell számítani az elsőfokú bíróság ítéletének kihirdetésétől fogvatartásban töltött időt is. P é c s,

1. október
2. Dr. Krémer László s.k. a tanács elnöke, Dr. Túri Tamás s.k. előadó bíró, Dr. Bencze Beáta s.k. bíró Pécsi Ítélőtábla II.Bf.17/2023/26/II 6 A Szekszárdi Törvényszék 4.B.184/2022/
3. számú ítélete a Pécsi Ítélőtábla Bf.II.17/2023/
4. számú ítélete folytán – az abban írt változtatásokkal – a
5. évi október hó
6. napján jogerőre emelkedett. Dr. Krémer László s.k. a tanács elnöke