Bhar.313/2023/5 – Debreceni Ítélőtábla

(1)bekezdés,

(2)bekezdés a) pont) mondta ki. Ezért a bíróság a vádlottakat 1-1 évre próbára bocsátotta. Kötelezte őket egyetemlegesen 300 000 forint kártérítés, valamint 18 000 forint illeték, továbbá az eljárás során felmerült bűnügyi költség megfizetésére. [2] Az ítélet ellen a vádlottak és védőjük felmentés iránt jelentettek be fellebbezést. Az ügyész tudomásul vette az elsőfokú bíróság ítéletét, míg a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészég az elsőfokú ítélet helybenhagyását indítványozta. [3] A Nyíregyházi Törvényszék a 2023. február 23. napján kelt 1.Bf.259/2022/8. számú ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta: a vádlottakat az ellenük társtettesként elkövetett lopás vétsége (Btk. 370. §

(1)bekezdés,

(2)bekezdés a) pont) miatt emelt vád alól felmentette sértett1 magánfél polgári jogi igényének érvényesítését egyéb törvényes útra utasította, megállapította, hogy az eljárás során felmerült valamennyi bűnügyi költséget az állam viseli. [4] A másodfokú ítélet ellen a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség törvényes határidőn belül fellebbezést jelentett be. [5] A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség a Bf.163/2023/

1. számú átiratában a főügyészség által bejelentett fellebbezést fenntartotta és az ügyben a következő észrevételeket tette: Az ügyben a harmadfokú felülbírálat lehetősége megnyílt. Az első és másodfokú eljárás során perrendi szabálysértés nem történt, azonban a másodfokú bíróság által megállapított tényállás Debreceni Ítélőtábla 2.Bhar.313/2023/5/IV 2 a Be.
2. §

(2)bekezdés

1. c)és
2. d)pontjaiban okokból részben megalapozatlan. E megalapozatlanság ugyanakkor a harmadfokú eljárásban kiküszöbölhető. A másodfokú bíróság ugyanis az ügyiratok tartalmával ellentétesen mellőzte az elsőfokú ítélet [6] bekezdésében írtakat és tett olyan ténymegállapítást, hogy a vádlottak 1951. évtől kezdődően a vádbeli földterületeket folyamatosan jóhiszeműen használták. Ezzel szemben az elsőfokú eljárásban felvett bizonyítás eredményeként kétséget kizáróan megállapítható volt, hogy a vádlottak tudomással bírtak arról, hogy az ingatlant időközben egyéb érdekelt14 és egyéb érdekelt14né megvásárolta, ezt követően egyéb érdekelt1 fel is szólította őket arra, hogy hagyjanak fel az ingatlan használatával. Kétségtelen, hogy az adott földterületek tekintetében elbirtoklási per indult, azonban ez eredményre nem vezetett. A korábbi tulajdonos sértett1 tulajdonszerzését követően meg is állapodott a vádlottakkal abban, hogy a telepítéssel felmerült költségeket bírósági kötelezés alapján megtéríti a vádlottak számára. A fentiek alapján az elsőfokú bíróság helytállóan jutott arra a következtetésre, hogy a vádlottak nem voltak tévedésben a földterületek tulajdonjogát illetően, ennek ellenére a valóban saját telepítésű akácfákat kivágták. A Polgári törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) 5:51. §-a szerint a föld tulajdonosa megszerzi mindazoknak a dolgoknak a tulajdonjogát, amelyek utóbb váltak a föld alkotórészévé, kivéve, ha az valamilyen jogviszony alapján mást illet. Jelen ügyben az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezett sértett vált a beültetett akácfák tulajdonosává, ezáltal a vádlottak részéről kivágott akácfák idegen dolognak minősülnek, így a jogtalan eltulajdonítási célzat megállapítható. Az a tény, hogy a vádlottak nem fogadták el és vitatták az ingatlan-nyilvántartásban is rögzített törvényes tulajdonjogi viszonyokat, és arra öröklés, majd később elbirtoklás jogcímén is tulajdonjogot formáltak, nem teszi őket jóhiszemű használóvá. A fentiek miatt a másodfokú bíróság által tett ténymegállapítások miatt vált részben megalapozatlanná a tényállás. E helytelen tényekből téves következtetéssel jutott arra is a Nyíregyházi Törvényszék, hogy a vádlottak a földterületet jóhiszeműen használva elbirtokolták azt. [6] Mindezekre figyelemmel indítványozta, hogy a Debreceni Ítélőtábla a Nyíregyházi Törvényszék 1.Bf.259/2022/8. számú ítéletét a Be. 624. §

(1)bekezdése alapján változtassa meg és állapítsa meg a vádlottak bűnösségét a Btk. 370. §

(1)bekezdésében meghatározott, de a

(2)bekezdés a) pontja szerint minősülő társtettesként elkövetett lopás vétségében és velük szemben próbára bocsátás intézkedést alkalmazzon. Kötelezze továbbá egyetemlegesen a vádlottakat sértett1 magánfél részére 300 000 forint kártérítés, míg az állam részére 18 000 forint eljárási illeték, továbbá a felmerült bűnügyi költség megfizetésére. [7] A Debreceni Ítélőtábla a másodfellebbezést a Be. 621. §

(3)bekezdése szerinti nyilvános ülésen bírálta felül. A nyilvános ülésen a vádhatóság képviselője az írásbeli beadványával egyező indítványt terjesztett elő. [8] Terhelt1 I. rendű és Terhelt2 II. rendű vádlottak védője a másodfokú határozat helybenhagyását kérte. Kifejtette, hogy jogkérdésről van szó, nevezetesen arról, hogy az eltulajdonított fa nem volt a vádlottak tulajdona, ez nem állapítható meg. Abban az esetben, ha az a terület valóban nem a vádlottak tulajdona volt, bár az elbirtoklással ingatlannyilvántartáson kívül is tulajdonjogot lehet szerezni és ilyenkor a tulajdonjog az elbirtoklással és nem pedig a bíróság ítéletével keletkezik, a vádlottak akkor sem valósították meg a lopás törvényi tényállását. A fakivágással, elválással is tulajdonjogot szereztek, ezért lopásról nem beszélhetünk. Abban az esetben, ha a harmadfokú bíróság ezt az érvelést sem osztaná, akkor sem lehet a vádlottak vonatkozásában az eltulajdonítási szándékot megállapítani, lopásért ezért sem felelhetnek. Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a polgári jogi igény tekintetében is megalapozatlan döntést hozott, hiszen a terhelti marasztalás esetén sem lehet az elkövetési értéket pontosan meghatározni. Debreceni Ítélőtábla 2.Bhar.313/2023/5/IV 3 [9] Terhelt1 I. rendű vádlott az utolsó szó jogán tett nyilatkozatával a másodfokú határozat helybenhagyását kérte. [10] Az ítélőtábla elsőként a másodfellebbezés joghatályosságát és terjedelmét határozta meg. [11] A bűnösség kérdésében az ügyben eljárt bíróságok ellentétes döntést hoztak. A Be. 615. §

(1)bekezdése szerint a másodfokú bíróság ítélete ellen fellebbezésnek van helye a harmadfokú bírósághoz a másodfokú bíróságnak az elsőfokú bíróságéval ellentétes döntése esetén. A Be. 615. §

(2)bekezdése szerint ellentétes a döntés, ha a másodfokú bíróság a b) pont szerint az elsőfokon elítélt vádlottat felmentette. Jelen ügyben ez történt, a fellebbezés a harmadfokú felülbírálat lehetőségét megnyitotta. A Be. 615. §

(3)bekezdés a) pontja a fellebbezés sérelmezheti az ellentétes döntést magát. A vádhatóság fellebbezését e pont alapján nyújtotta be. [12] A fellebbezés terjedelmét a Be.

1. §-a határozza meg. E szerint a felülbírálat kiterjed a másodfokú bíróság ítéletének fellebbezéssel sérelmezett ellentétes döntésére, valamint kiterjed azon részére is, amelyet az elsőfokú bíróság ítéletének a sérelmezett ellentétes döntéssel összefüggő felülbírálata eredményezett, továbbá vonatkozott az első és másodfokú bírósági eljárásra is tekintet nélkül arra, hogy ki és milyen okból fellebbezett. [13] A felülbírálat során az ítélőtábla azt állapította meg, hogy a Nyírbátori Járásbíróság és a Nyíregyházi Törvényszék egyaránt maradéktalanul betartotta a Be. rendelkezéseit, olyan eljárási szabálysértést nem vétett, amely az érdemi felülvizsgálatot kizárná. [14] A bűnösség megállapítására irányuló terhes ügyészi fellebbezés nem alapos. [15] Az ügyben a bizonyítás törvényes volt az elsőfokú bíróság a vádlottakat és a tanúkat előírásszerűen kihallgatta, szakértői bizonyítást folytatott és okirati bizonyítékokat is felhasznált a tényállás megállapításánál. Lényegében már ezen bizonyítékok alapján az elsőfokú bíróság is túlnyomórészt megalapozott tényállást rögzített és a másodfokú bíróságnak a tényállás körében tett kiegészítései is alapvetően törvényesek voltak. A másodfokon eszközölt tényállás helyesbítés tekintetében az ítélőtábla kizárólag a
2. pontban szereplő megállapításokat mellőzi, mely szerint: „a vádlottak továbbra is jóhiszeműen használták a területeket, mert azokat sajátjuknak vallották, a betelepített akácfát továbbiakban is művelték abban a jóhiszemben, hogy a területeket elbirtokolták”. [16] E mellőzés oka valójában az, hogy az ítélőtábla nem is foglal állást a vádlottak jó vagy rosszhiszeműségét illetően, mivel a jelen ügy bűntetőjogi megítélése szempontjából az nem releváns. Ugyanezen ok miatt nem foglal állást az ítélőtábla az inkriminált földterületek tulajdonjoga, az elbirtoklás esetleges beállása, továbbá az esetleges ingatlan-nyilvántartáson kívüli tulajdonszerzés kérdésében. Ugyanez a helyzet a felek között esetlegesen fennálló elszámolási vita tekintetében. Annak tehát, hogy jelen ügyben a terheltek jóhiszeműek voltak, avagy meddig voltak jóhiszeműek és ugyancsak annak, hogy milyen vitás kérdéseket kell esetlegesen tisztázniuk a sértettel vagy a későbbi tulajdonosokkal a bűntető ügy megoldása szempontjából nincs jelentősége. [17] A tényállás kapcsán ugyanakkor elmondható, hogy a tényeket az első és másodfokú bíróságok a valósággal egyezően rögzítették, azokban a már említett jóhiszeműség megállapításán kívül további megalapozatlansági vagy részbeni megalapozatlansági okot az ítélőtábla nem tárt fel. Ennek azért van jelentősége, mert a harmadfokú bíróság a Be.
3. §

(1)bekezdése szerint a határozatát arra a tényállásra alapítja, amely alapján a másodfokú bíróság az ítéletét meghozta, kivéve, ha a másodfokú bíróság ítélete a fellebbezéssel sérelmezett ellentétes döntés tekintetében megalapozatlan. Ilyen itt immár nem merült fel. Fontos szabály, hogy a Be. 619. §

(2)bekezdése szerint a harmadfokú eljárásban nincs helye Debreceni Ítélőtábla 2.Bhar.313/2023/5/IV 4 bizonyításnak. Az ítélőtáblának a ténybeli helyesbítése a Be. 619. §

(3)bekezdésén alapult, a tényálláshoz a Be. 619. §

(4)bekezdése alapján kötve volt. [18] A tényállásból - bár eltérő ok alapján - helyesen hozott felmentő rendelkezést a másodfokon eljárt Nyíregyházi Törvényszék. A másodfokú határozat [39] bekezdése szerint a járásbíróság a vádlottak bűnösségét a büntető anyagi jogszabályainak megsértésével állapította meg, mivel a vádlottak cselekménye nem volt tényállásszerű, hiányzik az eltulajdonítási szándék és a dolog idegen volta. E megállapítás tekintetében a Debreceni Fellebbviteli főügyészség helyesen hívta fel arra a figyelmet, hogy bár a másodfokú bíróság kifejezetten nem hivatkozott a vádlottak esetleges tévedésére, azonban jogi okfejtése mégis ennek feleltethető meg. [19] Ezzel együtt a fentebb idézett [39] bekezdésben szereplő indokokkal az ítélőtábla addig a pontig ért maximálisan egyet, hogy a vádlottak cselekménye nem volt tényállásszerű. Az ügy bűntetőjogi megítélése szempontjából valójában semmi jelentősége nem volt annak, hogy kié a föld tulajdonjoga vagy később a fa kivágásával kié volt a fa a tulajdonjoga; hogy elvállással tulajdonjogot szereztek-e vádlottak, avagy sem. Tény, hogy az első és másodfokú eljárás fő gerincét ezen kérdések tisztázása képezte, sőt az első és másodfokú bíróság ítéletének jogi indokolása is e körben mozgott. Még a harmadfokú eljárás során a vádhatóság és a védelem által felhozott érvek is ezen kérdésekre vonatkoztak. [20] A fenti kérdéseken kívül már sokkal inkább bűntetőjogi kategóriába tartozik a társadalomra veszélyességben való tévedés megállapíthatósága, melyet a másodfokú bíróság bár nem nevesített, de döntése leginkább ennek feleltethető meg. A Btk. 20. §

(2)bekezdése értelmében nem büntethető az, aki a büntetendő cselekményt abban a téves feltevésben követi el, hogy az a társadalomra nem veszélyes és erre a feltevésre alapos oka van. Jelen ügyben a terheltek alapos okkal hivatkozhattak ilyen tévedésre, hiszen az ügyeikben eljárt akár bűntető, akár polgári bíróságnak is komoly gondot okozott a tulajdoni viszonyok tisztázása, és egymástól eltérő döntéseket is hoztak. [21] A felmentő rendelkezés helybenhagyásának oka ugyanakkor nem ez. Az ítélőtábla már fentebb utalt rá, hogy azzal a másodbírói megállapítással maximálisan tudott azonosulni, mely szerint a vádlottak cselekménye nem volt tényállásszerű. [22] A Btk. 370. §

(1)bekezdése szerint, aki idegen dolgot mástól azért vesz el, hogy azt jogtalanul eltulajdonítsa, lopást követ el. A fenti törvényi tényállás meghatározásánál valamennyi elemnek jelentősége van. A lopás idegen dologra követhető el, s az ügyben eljárt bíróságok leginkább e kérdést próbálták tisztázni. Az elkövetési magatartás maga az elvétel, amelynek célzatosnak kell lenni, a célzat pedig a jogtalan eltulajdonítás. A másodfokú bíróság e jogtalan eltulajdonítási szándékot sem látta megállapíthatónak. Ezzel együtt egyik bíróság sem foglalkozott azzal a törvényi tényállásban megfogalmazott harmadik elemmel, mely szerint az elvételnek mástól kell megtörténnie. Jelen ügyben ez kétséget kizáróan nem áll fenn. [23] Angyal Pál már a Csemegi kódex lopás elkövetési tevékenysége körében kifejti azt, hogy „

1. a)lopás elkövetési tevékenysége az elvétel, melynek a törvény megkövetelte ismérvei, hogy a dolog a másnak birtokából vagy birlalatából,
2. b)annak beleegyezése nélkül,
3. c)jogtalan eltulajdonítási célból vétessék el.” Ennek indokolása körében rámutatott, hogy a jogsértés akkor tekintendő bekövetkezettnek, amikor a tettes olyan cselekményt követett el, melynek folytán az eddigi birtokos már nincs abban a helyzetben, hogy a dologról rendelkezhessék…. A jogsértés beáll, mihelyt a tettes a dologra olyan nemű fizikai behatást gyakorolt, melynek következtében a dolog felett eleddig létezett tényleges uralom megszűnik s arra egy ettől különböző tényleges uralom jön létre. (Angyal Pál: A lopás (1933, Athenaeum, Bp. 38, 44. oldal). Debreceni Ítélőtábla 2.Bhar.313/2023/5/IV 5 [24] E tekintetben a bírói gyakorlat napjainkban sem változott. A lopás megvalósulásának elemi feltétele a mástól történő elvétel. Jelen ügyben a mindkét bíróság által megállapított megalapozott tényállás szerint is a földterületnek, ezáltal az onnan származó fának is a terheltek voltak a birtokosai, tőlük az birtokon kívülre soha nem került. Ilyen módon a mástól történő elvétel nem áll fenn. Erre lopás nem valósítható meg. Adott esetben sikkasztásnak lehet – mint birtokon belülinek - az elkövetési tárgya a fa, azonban ehhez szükséges, hogy az elkövető tisztában legyen azzal, hogy az rábízott idegen dolognak tekinthető. Jelen ügyben ezen feltétel nem állapítható meg. [25] Ilyen körülmények között törvényi tényállás hiánya miatt a lopás nem valósult meg, ezért a bűncselekmény hiányában hozott felmentő rendelkezés alapvetően helyes a Be. 566. §

(1)bekezdés a) pont alapján. [26] Mindezekre figyelemmel a Debreceni Ítélőtábla a másodfokú bíróság határozatát a Be.

1. §-a alapján helybenhagyta. [27] A felmentő rendelkezés miatt a Be.
2. §

(2)bekezdése alapján felhívja a vádlottak figyelmét az ügyben eljárt meghatalmazott védő díjának és költségének megtérítési lehetőségére. [28] A harmadfokú végzés elleni fellebbezést a törvény kizárja. Debrecen,

1. július
2. Dr. Elek Balázs s.k. a tanács elnöke, Dr. Toma Attila s.k. előadó bíró, Dr. Nagy Éva s.k. bíró Záradék: A Nyíregyházi Törvényszék 1.Bf.259/2022/
3. számú ítélete a Debreceni Ítélőtábla Bhar.II.313/2023/
4. számú harmadfokú határozata által a mai napon jogerőre emelkedett. Debrecen,
5. július
6. Dr. Elek Balázs s.k. a tanács elnöke