← Magyarország

Pf.20654/2023/8 – Fővárosi Ítélőtábla

A határozat elvi tartalma: A szerződéstől történő elállás közlését jelenti olyan jognyilatkozat közlése, amely tartalmazza az elállásról hozott döntést és annak jogkövetkezményét, akkor is, ha az elállási okokat kifejezetten nem sorolja fel, de amely alapján az elállási okok a későbbiekben megállapíthatók. Fővárosi Ítélőtábla Az ügy száma: 9.Pf.20.654/2023/8/II. A felperes: Külgazdasági és Külügyminisztérium 1027 Budapest, Bem rakpart

  1. A felperes képviselője: dr. Szabó Adrienn ügyvéd ügyvéd címe A II. rendű alperes: II.r. alperes II.r. alperes címe A II. rendű alperes képviselője: Szabó & Szomor Ügyvédi Iroda (ügyintéző: dr. Sz. Szabó Sándor ügyvéd) ügyvéd címe1 A per tárgya: támogatás visszafizetése Fővárosi Ítélőtábla 9.Pf.20.654/2023/8/II 2 Az elsőfokú bíróság: Fővárosi Törvényszék A fellebbezéssel támadott határozat száma: 21.P.21.220/2023/
  2. A fellebbezést benyújtó fél: II. rendű alperes Ítélet A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatja, és kötelezi a II. rendű alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 3.700.000 (hárommillióhétszázezer) forint + áfa elsőfokú perköltséget, egyebekben pedig az ítéletet helybenhagyja. Kötelezi a II. rendű alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 15 napon belül 1.850.000 (egymillió-nyolcszázötvenezer) forint + áfa másodfokú perköltséget és e határozat jogerőre emelkedésétől számított 60 napon belül az államnak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal 10032000-01070044-09060018 számú illetékbevételi számlájára 2.648.000 (kétmillióhatszáznegyvennyolcezer) forint fellebbezési illetéket. Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye. Indokolás [1] Az elsőfokú bíróság – a felperes keresetével egyezően – kötelezte a II. rendű alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 523.538.183 forintot és ennek
  3. július
  4. napjától számított kamatát, továbbá felhívta, hogy fizessen meg az államnak 1.500.000 forint kereseti illetéket. [2] Indokolásában rögzítette, hogy a felperes jogelődje mint támogató és a Kht.1 mint főtámogatott között
  5. június 21-én támogatási szerződés jött létre, amely alapján a támogató a főkedvezményezettnek összesen 372.590.244 forint vissza nem térítendő támogatást nyújtott a „Biogázüzem létrehozása Település1n energetikailag optimalizált határmenti térség kialakítása érdekében” megnevezésű projekt megvalósítására. A főkedvezményezettet a cégbíróság
  6. március 17-én megszűntnek nyilvánította és elrendelte a kényszer-végelszámolását, amelynek közzétételére
  7. április
  8. napján került sor. Ezt a tényt a végelszámoló
  9. május 21-én jelentette be a támogatónak azzal, hogy a biogázüzem tevékenységét és eszközeit, így a megvalósult projektet, a II. rendű alperesre Fővárosi Ítélőtábla 9.Pf.20.654/2023/8/II 3 kívánja átruházni. Az Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság (EUTAF)
  10. szeptemberében vizsgálatot indított a perbeli projekt megvalósulásának ellenőrzése céljából. Ennek során
  11. szeptember
  12. és október
  13. között helyszíni ellenőrzést folytatott, majd
  14. novemberében jelentéstervezetet készített, amelyben több szabálytalanságot is megállapított.
  15. december 3-án a felperes jogelődje, a főkedvezményezett és a II. rendű alperes háromoldalú megállapodást kötöttek. Ebben az eredeti támogatási szerződést akként módosították, hogy a főkedvezményezett a II. rendű alperesnek átadja, a II. rendű alperes pedig átveszi a főkedvezményezett támogatási szerződésből eredő valamennyi kötelezettségét, a II. rendű alperes vállalta a projekt fenntartását. A II. rendű alperest a cégbíróság
  16. június 3-án jegyezte be, alapításakor a tagjai a főkedvezményezett és a Pénzügyi Kft.2 voltak, amely
  17. május 28-tól a főkedvezményezett tagja is volt.
  18. május 2-án a támogató képviselőjeként eljáró közreműködő szervezet a főkedvezményezettnek és a II. rendű alperes képviselőjének írt, a támogatási összeg visszakövetelésére vonatkozó bejelentés tárgyú levelében közölte, hogy
  19. március
  20. napjával a támogatási szerződéstől elállás mellett döntött, és kérte a 372.590.244 forint támogatás, valamint annak 150.947.939 forint kamata, összesen 523.538.183 forint visszafizetését.
  21. május 31-én a közreműködő szervezet a főkedvezményezettnek és a II. rendű alperesnek írt levelében bejelentette, hogy a támogató nevében a támogatási szerződéstől eláll, tájékoztatta őket a szabálytalansági jegyzőkönyv megállapításairól, továbbá az irányító hatóság megállapításairól. [3] A felperes végleges keresetében a támogatás és kamatai visszafizetését a Polgári Törvénykönyvről szóló
  22. évi IV. törvény (Ptk.)
  23. §

(1)bekezdése és 319. §
(3)bekezdése alapján kérte, a támogatási szerződéstől történt elállás miatt. A II. rendű alperes elsődlegesen a kereset elutasítását, másodlagosan a marasztalási összegnek a bankgarancia összegével való mérséklését kérte. [4] A II. rendű alperes védekezését egyrészt arra alapította, hogy a támogatási szerződés módosítása érvénytelen. Hivatkozott arra, hogy az lehetetlen szolgáltatásra irányult, ezért semmis, illetve tévedésre, megtévesztésre alapított megtámadási kifogást is előterjesztett. Az elsőfokú bíróság azonban arra a következtetésre jutott, hogy a szerződésmódosítás érvényesen létrejött. [5] A II. rendű alperes arra is hivatkozott, hogy a felperes jogelődje az elállásban megjelölt problémákról már azt megelőzően tudott, hogy a szerződésmódosítást megkötötte volna. Tudott a főkedvezményezett végelszámolásáról, arról, hogy a II. rendű alperes még nem szerezte meg az ingatlan és az eszközök tulajdonjogát, illetve az egyéb, ellenőrzés során megállapított szabálytalanságokról. A II. rendű alperes kötelezettségvállalását mindezek ismeretében fogadta el, ezért megfelelően alkalmazandó a Ptk. 316. §
(1)bekezdése, amely akként fogalmaz, hogy ha a jogosult a teljesítést a szerződésszegésről tudva elfogadja, a szerződésszegésből igényt utóbb csak akkor támaszthat, ha erre irányuló jogait fenntartotta. Ugyanakkor az elsőfokú bíróság azt állapította meg – figyelemmel a Ptk. 318. §
(2)bekezdésére is –, hogy a szerződésmódosítás 4. pontja a Ptk. 316. §
(1)bekezdésének megfelelő jogfenntartó nyilatkozatot tartalmaz, miután azt rögzíti, hogy a II. rendű alperes arra vállalt kötelezettséget, hogy „a projekt megvalósítása során, illetve eredményeinek fenntartására vonatkozóan” a projekt szabályszerű megvalósítását ellenőrző szervezetek által bármikor feltárt hiányosságok, esetleges szabálytalanságok esetén a vizsgálat megállapításai alapján helytáll, így különösen kötelezettséget vállal az ilyen esetekből esetlegesen keletkező visszafizetési kötelezettségek maradéktalan teljesítésére. A „bármikor feltárt hiányosságok” Fővárosi Ítélőtábla 9.Pf.20.654/2023/8/II 4 fordulattal a felperesi jogelőd a jogfenntartást kifejezetten rögzítette, hiszen, ha az EUTAF által feltárt valamennyi szabálytalanságról nem is tudott a szerződés megkötésekor, de a szerződésmódosításhoz vezető okról, a főkedvezményezett részéről az átalakulás elmulasztásáról és az emiatti végelszámolási eljárásról, bizonyosan tudomással bírt. Minderre tekintettel tehát a felperesi jogelődöt az elállási jog megillette. [6] Ezt a szerződésbe belépett II. rendű alpereshez címzett elállási nyilatkozattal gyakorolta, tehát az irreleváns, hogy a főkedvezményezetthez az irat mikor érkezett meg. Az elsőfokú bíróság arra a következtetésre jutott, hogy az elálló nyilatkozat a
  1. május 2-án kelt levél. Ezt a II. rendű alperes bizonyítottan megkapta, hiszen a
  2. november 16-án kelt, felperesi jogelődhöz címzett levelében részletesen kifejtette, hogy a
  3. május 2-i felmondást nem fogadja el, tehát az elállás vele szemben hatályosult. A
  4. május 2-i levél egyértelműen rögzíti az elállás tényét és a támogatás visszafizetési kötelezettséget. Ezért az ezt követő, bármilyen megszövegezésű és tárgyú újabb felperesi nyilatkozat a szerződés felbontás joghatásainak kiváltására már alkalmatlan. [7] Ezt követően az elsőfokú bíróság vizsgálta az elállás indokaként felhozott egyes szabálytalanságok fennállását, illetve azt, hogy ezek az elállást indokolják-e, és arra a következtetésre jutott, hogy a felperes érdemben is jogszerűen gyakorolta az elállási jogot, mert a főkötelezett, és így a helyébe lépő II. rendű alperes a támogatási szerződés 13.1.
  5. pontjában foglalt, ítéletben megjelölt kötelezettségszegéseket elkövette. [8] Minderre tekintettel a II. rendű alperes a felperes által megjelölt összeg visszafizetésére köteles. [9] A II. rendű alperes másodlagosan arra hivatkozott, hogy a főkedvezményezett és a Bank Zrt. által kötött bankgarancia szerződés alapján a Bank Zrt. 372.984.852 forint erejéig fizetési garanciát vállalt
  6. december
  7. napjáig, ezért ezzel az összeggel a marasztalást csökkenteni kell. Az elsőfokú bíróság azonban rögzítette, hogy a bankgarancia igénybevételére a felperesi jogelőd már nem volt jogosult, a II. rendű alperes pedig bankgaranciát biztosító kötelezettséget nem ajánlott fel. Egyébként az ebben a körben a II. rendű alperes által hivatkozott jogszabály, az államháztartásról szóló
  8. évi CXCV. törvény (Áht.) 53/E. §
(3)bekezdése a jogvita elbírálására nem alkalmazható, mivel ez a jogszabályhely
  1. június
  2. napjától hatályos, a perbeli bankgarancia nyilatkozat pedig
  3. december
  4. napjáig volt érvényben. [10] Az elsőfokú bíróság rögzítette, hogy a perköltségről nem kellett rendelkeznie, mert a felperes perköltségigényt nem terjesztett elő. A keresetlevélben a jogelőd még ugyan az alperesek egyetemlegesen marasztalását kérte perköltségben, de utóbb a per folyamán a felperes erről már nem tett nyilatkozatot, és az utolsó összefoglaló iratában (21.P.23.873/2018/15.) a perköltségigényről nem nyilatkozott. [11] Az ítélet ellen a II. rendű alperes fellebbezést terjesztett elő, amelyben elsődlegesen az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását és a kereset elutasítását kérte, másodlagosan pedig azt, hogy az ítélőtábla a II. rendű alperes marasztalását szállítsa le 150.553.601 forint tőkére és ezen összeg ítéletben írt járulékaira. Fővárosi Ítélőtábla 9.Pf.20.654/2023/8/II 5 [12] Egyetértett az elsőfokú bírósággal abban, hogy a védekezésre tekintettel a per megkerülhetetlen kérdése volt, hogy az elállási jogot a felperes mikor és milyen módon gyakorolta. Az ítélet mind a tényállás megállapítása, mind a későbbiek során azt rögzítette, hogy elállásnak a
  5. május 31-i nyilatkozat minősül, ezzel szemben a [86] bekezdés azt tartalmazza, hogy a
  6. május 2-i levéllel gyakorolta a felperesi jogelőd az elállási jogot. Ez az ítéleti következtetés iratellenes és téves. A
  7. május 2-án kelt levél nem minősül elállásnak, hiszen csupán arról tájékoztatja a főkedvezményezett és a II. rendű alperest, hogy a felperes jogelődje „az elállás mellett döntött”, az irat, tartalmát tekintve, legfeljebb a támogatási összeg visszakövetelésére irányuló bejelentésként értékelhető. Ezzel szemben a
  8. május
  9. napján kelt levél valóban elállásról rendelkezik, azonban e levél II. rendű alperessel történt közlését a felperes nem bizonyította. Ez a levél az, amely a szabálytalanságokra hivatkozva az elállás okát is tartalmazza. Az valóban szokatlan, hogy a támogatási összeg visszafizetésére szóló felhívás korábbi, mint az elállás, de erre a felperesnek kellett volna magyarázatot adnia. Miután az elállási tartalmazó
  10. május 31-i nyilatkozatot a felperes a II. rendű alperessel nem közölte, így az nem bontotta fel a szerződést, ezért e jogcímen a felperes a II. rendű alperessel szemben nem érvényesíthet igényt. Az elállás a perindítással sem valósulhatott meg, miután a támogatási szerződés a projekt fenntartási, utánkövetési időszakát követően (
  11. november 30.) megszűnt, így ezt követően attól elállni már nem lehetett. Amennyiben a támogatási szerződés módosítása érvényesen létrejött, irreleváns, hogy az elállási nyilatkozat a főkedvezményezetthez megérkezett-e. [13] Ha az ítélőtábla mégis igazoltnak látná, hogy az elállás szabályszerűen megtörtént, akkor a II. rendű alperes arra hivatkozik, hogy a felperes a támogatás összegét nem jogosult visszakövetelni. A felperes jogelődje a
  12. novemberi EUTAF jegyzőkönyv alapján
  13. évben ugyanis kizárólag olyan okok miatt állapított meg szabálytalanságot és döntött az elállásról, amelyek már a támogatási szerződés módosításának
  14. november 24-i, illetve december 3-i aláírásakor is fennálltak. Ezekről az okokról a felperes jogelődje tudott, és ennek tudatában fogadta el, hogy a II. rendű alperes átveszi a főkedvezményezettnek a támogatási szerződésből eredő kötelezettségeit. Tehát mindezek tudatában döntötte el a II. rendű alperes projektbe történt belépését, ami a II. rendű alperes támogatási szerződés módosításban foglalt kötelezettségének a szerződésmódosítás aláírásával történt teljesítése volt. Az elállás alapjául állított okok nem köthetők a II. rendű alpereshez, ezek a főkedvezményezett működése során következtek be. Márpedig a Ptk.
  15. §
(1)bekezdése értelmében, ha a jogosult a teljesítést a szerződésszegésről tudva elfogadja, a szerződésszegésből igényt utóbb csak akkor támaszthat, ha erre irányuló jogát fenntartotta. A támogatási szerződés módosításának
  1. pontjában szereplő nyilatkozat, az ítélet [84] bekezdésében foglaltakkal szemben, nem minősül ilyen kifejezett jogfenntartó nyilatkozatnak, mert általában írja elő a II. rendű alperes helytállási kötelezettségét. Így ez a kötelezettségvállalás csak a támogatási szerződés módosításának aláírásakor a felperes jogelődje által még nem ismert szabálytalanságok esetében értelmezhető. [14] Emellett kiemelte, hogy a közreműködő szervezet tájékoztatta úgy a kényszervégelszámolás alá került főkedvezményezettet, hogy a projekt jövője csak akkor biztosítható, hogy ha egy új projekttársaság vállalja a támogatott program továbbvitelét, és megszerzi az ehhez szükséges összes hozzájárulást és engedélyt. Ezért a főkedvezményezett és a II. rendű alperes ennek az iránymutatásnak megfelelően intézkedtek a projekt átvétele iránt. Tehát a felperesi jogelőd azzal, hogy a főkedvezményezettet és a II. rendű alperest úgy tájékoztatta, Fővárosi Ítélőtábla 9.Pf.20.654/2023/8/II 6 hogy a támogatás visszakövetelése csak abban az esetben kerülhető el, amennyiben a II. rendű alperes a projektet teljeskörűen átveszi, a II. rendű alperest megtévesztette. A felperesi jogelőd ennél fogva csak visszaélésszerűen (Ptk.
  2. §
(1)bekezdés) gyakorolhatta az elállási jogát, tekintettel arra, hogy a szerződésmódosítás megkötésekor az általa elállási okként megjelölt szabálytalanságok a főkedvezményezett oldalán már fennálltak, azokról a felperesi jogelőd tudott, ennek ellenére abban a hiszemben tartotta a főkedvezményezettet és a II. rendű alperest, hogy a projekt annak átvétele esetén megmenthető. A II. rendű alperes így nem is feltételezhette, hogy a főkedvezményezett oldalán felmerült szabálytalanságok a támogatási szerződéstől elálláshoz vezetnek, hiszen ebben az esetben a szerződésmódosítás aláírásának nem lett volna értelme, kivéve a felperesi jogelőd azon szándékát, hogy az ügyletbe fizetőképes, a projekt megvalósításához szükséges anyagi eszközökkel rendelkező társaságot vonjon be, aki az elállás esetén a visszaigénylendő állami támogatást visszafizeti. A II. rendű alperes álláspontja szerint a joggal való visszaélés tilalmába ütközik az illetéktelen előny szerzése is. Márpedig a felperesi jogelőd az általa szerkesztett háromoldalú támogatási szerződés módosítással olyan szerződésszegésekért írta elő a II. rendű alperes felelősségét, amelyek már bekövetkeztek, azok elhárítására a II. rendű alperesnek legcsekélyebb esélye sem volt. [15] A másodlagos fellebbezési kérelmét arra alapította, hogy a felperesi jogelőd elmulasztotta a főkedvezményezett által a támogatási szerződés biztosítékaként felajánlott bankgarancia érvényesítését, holott az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet 88. §
(5)bekezdésének értelmében a visszavont támogatás visszakövetelése azonnali beszedési megbízás alkalmazásával, illetve biztosíték érvényesítésével történik, amennyiben a kedvezményezett a fizetési felszólítás megküldését kötelezően nem teljesít. Az elállás időpontjában a biztosíték érvényesítését a 292/2009. (XII. 19.) Korm. rendelet 127. §
(9)bekezdése szintén előírta. Ezért a felperes nem érvényesítheti a követelésének azt a részét, amely a bankgaranciából megtérült volna, mivel saját mulasztásának következményeit nem háríthatja át a II. rendű alperesre. A II. rendű alperes kiemelte, hogy ő maga nem volt köteles bankgaranciát nyújtani, a főkedvezményezett korábbi ígérete a II. rendű alperest nem kötötte, a szerződésmódosítás ilyen kötelezettséget nem írt elő. A II. rendű alperes álláspontja szerint a felperes a bankgaranciát érvényesíthette volna, miután az a bank önálló kötelezettségvállalása, az alapjogviszonytól független, önálló jogügylet, a bank fizetési kötelezettsége nem járulékos jellegű. [16] A felperes fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú bíróság ítéletének hatályban tartását kérte. [17] Kiemelte, hogy a II. rendű alperes a fellebbezését a fellebbezési határidő lejártát követően kiegészítette, részben megváltoztatta, a fellebbezés-kiegészítés új jogalapra hivatkozik ellenkérelemként, ezért nem vehető figyelembe a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (Pp.) 246. §
(2)bekezdése és 146. §
(5)bekezdése alapján. Egyebekben a II. rendű alperes az ellenkérelemként előadott érveket ismétli meg, ezeket az elsőfokú bíróság az ítéletében részletesen megválaszolta, jogilag megindokolta. Kiemelte, hogy a felperes a magyar adófizetők érdekeit képviselve kógens, állami vagyonról szóló jogszabályok alapján járt el, amikor a jogosulatlanul felvett és felhasznált támogatást visszakövetelte. Fővárosi Ítélőtábla 9.Pf.20.654/2023/8/II 7 [18] A felperes csatlakozó fellebbezést is előterjesztett, amelyben az elsőfokú ítélet megváltoztatását kérte akként, hogy az ítélőtábla az ítélet rendelkező részét egészítse ki azzal, hogy kötelezi a II. rendű alperest az elsőfokú bírósági eljárásban ügyvédi munkadíj címén felmerült perköltség megfizetésére. A perköltség összegének megállapítását a 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet (IM rendelet) 3. §
(1)és
(2)bekezdései alapján kérte azzal, hogy a felperest képviselő ügyvédi iroda áfa fizetésre köteles. [19] Előadta, az elsőfokú bíróság tévesen rögzítette, hogy a felperes nem igényelt perköltséget, ezzel szemben az helyesen szerepel, hogy a keresetlevelében a perköltség igényét előterjesztette. Márpedig erről csak akkor kellett volna ismételten nyilatkozni, ha a korábbi nyilatkozatát meg kívánja változtatni. Önmagában az, hogy az összefoglaló iratban nincs külön jelezve a perköltségigény, nem tekinthető olyan perbeli nyilatkozatnak, amelyből az következik, hogy a felperes a korábban előadott perköltségigényről lemond. Hivatkozott a Fővárosi Ítélőtábla 1/2004. (IV. 19.) számú polgári kollégiumi ajánlására, amely rögzíti, hogy a bíróság az ügyvédi munkadíjat indítvány hiányában is megállapítja, figyelemmel a Pp. 79. §
(1)bekezdésére. Tehát az elsőfokú bíróságnak még akkor is meg kellett volna ítélnie a felperes perköltségét, ha a felperes erre nem is terjesztett volna elő kérelmet. [20] A II. rendű alperes fellebbezése nem megalapozott. A felperes csatlakozó fellebbezése megalapozott. [21] Az elsőfokú bíróság a felperes keresetének teljes egészében helyt adott, a II. rendű alperes pedig az elsődlegesen teljes elutasítás iránt fellebbezett, így az ítéletnek nem volt a Pp. 228. §
(3)bekezdése alapján első fokon jogerőre emelkedett rendelkezése. [22] Az ítélőtáblának tehát az elsőfokú bíróság döntését teljeskörűen kellett felülbírálnia, azonban a II. rendű alperes a fellebbezésében már nem valamennyi, korábban felhozott indokot jelölte meg az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását megalapozó érvként, hanem csak bizonyos elemeket tartott fenn. Ezért a Fővárosi Ítélőtáblának azt kellett vizsgálnia, hogy az ítélet megváltoztatásának a II. rendű alperes által előadott indokokból helye van-e. Ebből kifolyólag a támogatási szerződés módosítás érvényessége, illetve az elállási okok érdemi vizsgálata már nem képezte a másodfokú felülbírálat tárgyát. A felperes fellebbezési ellenkérelmével szemben a fellebbezés kiegészítésnek nevezett II. rendű alperesi beadvány új jogi érvet nem tartalmaz, pusztán a másodlagos fellebbezési kérelmet pontosítja. Erre azonban az elsőfokú bíróság hívta fel végzésében, ezért a pontosított fellebbezési kérelmet a Pp. 95. §
(4)bekezdése értelmében úgy kell tekinteni, mintha az eredeti fellebbezésben is így szerepelt volna. [23] A másodfokú bíróságnak tehát arról kellett döntenie, hogy az elállást a felperes jogelődje a II. rendű alperessel közölte-e, továbbá hogy a Ptk. 316. §
(1)bekezdésére, illetve az 5. §
(1)bekezdésére figyelemmel megállapítható-e az, hogy az elállás jogkövetkezményei Fővárosi Ítélőtábla 9.Pf.20.654/2023/8/II 8 nem alkalmazhatók. Az ítélőtábla ezekben a kérdésekben az elsőfokú bíróság döntésével és nagyobb részt annak indokaival is egyetértett, a fellebbezésben foglaltakra tekintettel azonban a következőket emeli ki. [24] A II. rendű alperes az elállás közlése körében lényegében az elsőfokú bíróság bizonyítékmérlegelési tevékenységét vitatta a
  1. május 2-i és május 31-i elállási nyilatkozat értékelésével kapcsolatban. [25] Az 1/F/
  2. sorszámon csatolt,
  3. május 2-án kelt levelet a közreműködő szervezet a korábbi főkedvezményezettnek és a II. rendű alperesnek is megküldte a címzés szerint. A levél tárgya „a folyósított támogatási összeg visszakövetelésére vonatkozó bejelentés”. Ebben rögzíti, hogy az EUTAF 31-351/19/
  4. számú ellenőrzési jelentése alapján az irányító hatóság szabálytalansági vizsgálatot folytatott le. A vizsgálat szabálytalanság megállapításával zárult, ezért
  5. március
  6. napjával a támogatási szerződéstől elállás mellett döntött. Az 1/F/7-II. sorszámú, a közreműködő szervezetnek
  7. november 16-án írt levélben a II. rendű alperes utal arra, hogy a közreműködő szervezet
  8. május 2-án felmondta a támogatási szerződést. Ezzel tehát a II. rendű alperes elismerte ennek az okiratnak az átvételét. Ebből a levélből az is kiderül, hogy – legalábbis ekkor,
  9. novemberében – már tudomással bírt az EUTAF vizsgálat eredményéről és az azzal kapcsolatos kifogásokról, miután az ezekkel kapcsolatos ellenvéleményére utal a levél. Egészen a perindításig a II. rendű alperes az elállással kapcsolatban formai hiányosságra nem hivatkozott, azt érdemben vitatta. [26] Minderre tekintettel a Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság következtetésével egyetértett. A II. rendű alperes
  10. november 16-án kelt levelére figyelemmel egyértelmű, hogy a
  11. május 2-i nyilatkozatot megkapta, ezt a II. rendű alperes nem is vitatta. Ennek az okiratnak tartalma pedig az ítélőtábla álláspontja szerint is elegendő az elállás közléséhez. Szerepel benne, hogy a közreműködő szervezet a támogatási szerződéstől elállás mellett döntött, a támogatási összeg visszafizetésére szóló bejelentés is, tehát a jognyilatkozat és a jogkövetkezmény is. Emellett utal a 31-351/19/
  12. számú ellenőrzési jelentésre mint az elállás alapjára. Így, függetlenül attól, hogy ezzel az okirattal együtt a jelentést is megküldte-e a közreműködő szervezet a II. rendű alperesnek, az megállapítható, hogy az elállást tartalmazó jognyilatkozatot megtette, és az is, hogy – akár az ezzel egyidejűleg megküldött jelentésből, akár ennek hiányában a későbbiekben – az elállás indokai is egyértelműen rekonstruálhatók voltak a II. rendű alperes számára, amit szintén igazol a
  13. november 16án kelt válaszlevele. [27] A II. rendű alperes emellett hivatkozott a Ptk.
  14. §-ában írt szabályra, mely szerint ha a jogosult a teljesítést a szerződésszegésről tudva elfogadja, akkor a szerződésszegésből eredő igényt utóbb csak akkor támaszthat, ha erre irányuló jogait fenntartotta. Jelen esetben a felek között létrejött szerződés, amelybe a II. rendű alperes alanycsere folytán belépett, egy támogatási szerződés, ez alapján a II. rendű alperes szolgáltatás teljesítésére nem volt köteles, ahogy az alanycserét megalapozó szerződésmódosítás alapján sem. Így nem történt a II. rendű alperes részéről a felperesi jogelőd felé irányuló teljesítés, amelyet az elfogadott volna. Fővárosi Ítélőtábla 9.Pf.20.654/2023/8/II 9 Önmagában az, hogy a II. rendű alperes megkötötte a szerződésmódosítást, nem a szerződés teljesítése, hanem a szerződésmódosítás létrehozása. Olyan szabály pedig nincs, hogy ha szerződésszegés gyanúja, azaz lehetséges szerződésszegés esetén történik szerződésmódosítás vagy alanycsere, akkor annak a jogkövetkezményeit bármilyen módon befolyásolná, ha a lehetséges szerződésszegésről az egyik fél tudott vagy arról tudnia kellett. Tehát a Ptk.
  15. §ának
(1)bekezdése a jelen ügy tényállása mellett eleve nem alkalmazható. Ezzel együtt helytálló az elsőfokú bíróságnak az az érvelése is, hogy a II. rendű alperes a szerződésmódosítás aláírásával kifejezetten kötelezettséget vállalt a bármikor feltárt hiányosságok, esetleges szabálytalanságok jogkövetkezményének a vállalására, a lentebb kifejtendők szerint akként, hogy ekkor már az ellenőrzés folyamatban létéről is tudott. [28] A fellebbezés harmadik hivatkozásának, az elállási jog visszaélésszerű gyakorlásának vizsgálata eredményeképpen az ítélőtábla hangsúlyozza, hogy a rendelkezésre álló adatok alapján arra lehet következtetni, hogy a II. rendű alperes törvényes képviselője a szerződésmódosítás megkötésekor arról tudott, hogy ellenőrzés van folyamatban az EUTAF részéről. Ebben az időben a főkedvezményezettnek és a II. rendű alperesnek egyaránt tagja volt a Pénzügyi Kft.2, sőt, a II. rendű alperes tagja volt ekkor a főkedvezményezett is. Azt pedig, mind Tanú1, a főkedvezményezett volt ügyvezetője, mind Tanú2, a főkedvezményezett könyvelője előadta tanúként, hogy a főkedvezményezettel kapcsolatos döntéseket – a leírásuk szerint nemcsak a stratégiai, hanem az operatív döntéseket is – Személy3 hozta, aki ekkor a Pénzügyi Kft.2-nek volt az ügyvezetője, amely egyben minősített többségű befolyású tagja volt a II. rendű alperesnek. A keresetlevélhez csatolt jelentéstervezetből megállapítható, hogy a főkedvezményezettnél az EUTAF helyszíni ellenőrzést tartott
  1. október 5-én, és a könyvelő tanúvallomása is megerősítette, hogy tőle iratokat kértek, és ezek átadására Személy3 utasította. Ezekből az adatokból levonható az a következtetés, hogy Személy3 tudott az EUTAF ellenőrzéséről, és nyilvánvaló, hogy az általa vezetett cég minősített többségű befolyása alatt álló II. rendű alperesnek – amely ekkoriban az ellenőrzéssel érintett projekt átvételén dolgozott – a tudomására hozta ezeket az ismereteket. Emellett azt nem lehet kétséget kizáróan megállapítani, hogy a felperesi jogelőd az EUTAF megállapításairól tudott volna, az ezzel kapcsolatos állításokat ugyanis a II. rendű alperes soha nem bizonyította, a felperesi jogelőd pedig vitatta. Mindebből összességében tehát az következik, hogy nem felel meg a valóságnak az az alaphelyzet, amelyet a II. rendű alperes a joggal való visszaélés ténybeli alapjaként megjelölt, vagyis hogy a felperesi jogelőd valamennyi szerződésszegésről biztosan tudva a semmiről sem tudó II. rendű alperest – elhallgatással, megtévesztéssel – rávette a szerződésmódosítás megkötésére azért, hogy legyen a támogatás visszafizetéséért helytállni képes szerződő fél. Ezzel szemben a valóság az, hogy az ellenőrzés folyamatban létéről és legalábbis bizonyos szabálytalanságokról, elsősorban a végelszámolás tényéről mindkét fél, így a II. rendű alperes is tudott, és ennek tudatában írta alá a felperesi jogelőddel a szerződésmódosítást. Logikusan ez valóban azért történhetett, mert a II. rendű alperes bízott abban, hogy főkedvezményezett végelszámolása, illetve általában az ellenőrzés nem fog komolyabb problémát okozni, ez azonban végül nem így lett. Ebből az következik, hogy a II. rendű alperes által állított helyzet, a joggal való visszaélés nem következett be. Egyébként az ítélőtábla megjegyzi, hogy a II. rendű alperes érvelésében az elállásról állította, hogy visszaélésszerű, holott a saját előadása szerint nem az elállás, hanem a támogatási szerződés megkötése az a mozzanat, amit felrótt a felperesi jogelődnek, de ez a fentieken nem változtat. Fővárosi Ítélőtábla 9.Pf.20.654/2023/8/II 10 [29] Összességében tehát azt lehet megállapítani, hogy a II. rendű alperes fellebbezési eljárás során felhozott érvei nem indokolják a kereset teljes elutasítását. [30] Emellett a marasztalás leszállítása érdekében arra hivatkozott, hogy nem vette igénybe a felperesi jogelőd az I. rendű alperes által kibocsátott bankgaranciát. Azzal a jogi érveléssel ugyanakkor a II. rendű alperes adós maradt, hogy abból a tényből, hogy egy szerződéses biztosítékot a felperes nem érvényesített, miért következik az, hogy a szerződés felbontásából eredő visszafizetési kötelezettség a II. rendű alperest a biztosítékban foglalt összeg erejéig nem terheli, azaz egy biztosíték fennállása önmagában miért mentesíti a szerződő felet a fizetési kötelezettsége alól. Ilyen érvelés hiányában az ítélőtáblának nincs lehetősége a II. rendű alperes álláspontját mérlegelni. A II. rendű alperes által a fellebbezésben hivatkozott jogszabályok, a 217/
  2. (XII. 30.) Korm. rendelet
  3. §
(5)bekezdése és a 292/
  1. (XII. 19.) Korm. rendelet
  2. §
(9)bekezdése sem tartalmaz olyan előírást, hogy a biztosíték érvényesítésének bármilyen okból történő elmaradása a támogatott fizetési kötelezettség alóli mentesülését eredményezné. Így a marasztalási összeg csökkentésének sincs helye. [31] Minderre tekintettel a Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a per főtárgya tekintetében a Pp. 253. §
(2)bekezdése értelmében helybenhagyta. [32] Nem értett egyet ugyanakkor a felperes perköltségigényéről hozott döntéssel. A Pp. 78. §
(2)bekezdésének megfelelően a bíróságnak a perköltségről hivatalból kell határozni, kivéve, ha a pernyertes fél a perköltség tárgyában határozathozatal mellőzését kéri. Tehát az elsőfokú bíróságnak csak abban az esetben lett volna lehetősége a felperesi perköltségigényt mellőzni, ha ezt a felperes kifejezetten kérte volna, ilyenre azonban még az ítélet sem hivatkozik. Ezzel szemben a keresetlevélben a felperes nyilatkozott arról, hogy kér perköltséget, a későbbiekben pedig ezt a nyilatkozatát nem változtatta meg. A Pp. szabályainak megfelelően, felszámítás hiányában, az IM rendelet 3. §
(2)bekezdés a), b), c) pontja alapján kellett volna az elsőfokú perköltséget meghatározni. Ezért az ítélőtábla az elsőfokú bíróság perköltséggel kapcsolatos döntését a Pp. 253. §
(2)bekezdése értelmében megváltoztatta, és a II. rendű alperest kötelezte a felperes javára összesen 3.700.000 forint + áfa elsőfokú perköltség megfizetésére. Az előbbiekben említettek szerint kiszámított összeget a 3. §
(6)bekezdésében foglalt lehetőségnél fogva 50%-ban mérsékelte. Ennek során arra volt figyelemmel, hogy bár az ügy rendkívüli mértékben elhúzódott, de a felek által benyújtott beadványok és a tárgyalási munka mégsem volt kiemelkedően jelentős mértékű, így a pertárgyértékre tekintettel a mérsékelt összegű ügyvédi munkadíj is arányban áll a végzett teljesítménnyel. [33] A II. rendű alperes fellebbezése nem, a felperes csatlakozó fellebbezése viszont eredményre vezetett, ezért a Pp. 239. §-a alapján alkalmazandó 78. §
(1)bekezdésének megfelelően a II. rendű alperes köteles megtéríteni a felperes másodfokú eljárásban felmerült költségét is, amelyet az ítélőtábla a fentiek szerint kiszámított elsőfokú munkadíj 50%-aként fogadott el, figyelemmel az IM rendelet 3. §
(5)bekezdésére. Ezenfelül a II. rendű alperes köteles megfizetni a számára engedélyezett személyes illetékfeljegyzési jog folytán Fővárosi Ítélőtábla 9.Pf.20.654/2023/8/II 11 feljegyzett 2.500.000 forint fellebbezési és a felperes személyes illetékmentessége folytán feljegyzett 148.000 forint csatlakozó fellebbezési illetéket a 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 13. §
(2)bekezdése értelmében. [34] Az ítélőtábla tájékoztatja a II. rendű alperest, hogy a fellebbezési illeték az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (Itv.) 78. §
(4)bekezdése szerint a határozat jogerőre emelkedését követő
  1. napon válik esedékessé. Az illeték megfizetése során közleményként fel kell tüntetni az illetékfizetési kötelezettséget tartalmazó jogerős bírósági határozatot hozó bíróság megnevezését, a bírósági ügyszámot, valamint a fizetésre kötelezett adóazonosító számát [30/
  2. (XII. 27.) IM rendelet
  3. §
(2)bekezdés e) pont]. Budapest,
  1. május
  2. Dr. Hőbl Katalin s. k. a tanács elnöke Dr. Szabó Csilla s. k. k. előadó bíró Dr. Istenes Attila s. bíró

🔗 Hivatalos forráshoz

MI-magyarázat a hivatalos jogszabályszöveg alapján. Tájékoztató jellegű, nem helyettesíti a jogi tanácsadást.